Pesti Napló, esti kiadás, 1868. november (19. évfolyam, 28-52. szám)

1868-11-21 / 45. szám

legebb támogatásra számolhattak. E részben a tapasztalás is azt mutathatta, hogy ő Felsége a szultán, valamint a török kormányférfiak, nem titkolhatják többé abbeli meggyőződésüket, hogy ha az ozmán birodalom egyes tartományaiban mutatkozó nemzetiségi törekvéseknek és érde­keknek a porta főúri jogaival való teljes ösz­­hangzásba hozatala sikerülhet, az ily szövetsé­gek Törökország jövőjének legszilárdabb tá­maszt és legnagyobb biztosítékot nyújthat­nának. A szerbiai események és azoknak következé­sei e föltevést igazolják. Azon érdekeltségnél fogva, melylyel az osz­trák-magyar monarchia mindazon erők kifejlő­dése iránt viseltetik, melyek, mint a török biro­dalom egykori átalakulásának legfontosabb té­nyezői, figyelemre méltók : a gyászos esemény, mely Szerbiát a múlt nyáron fejedelmétől meg­fosztotta, 6 cs. és ap. kir. Felségének országai­ban komoly megilletődéssel fogadtatott. Szerbia felvilágosult fejedelme, Obrenovich Mihály herczeg ildomos és öntudatos uralkodá­sának, háborítatlan nyugalmat és sikeres hala­dást köszönhetett. Erőszakos halála Szerbiát nagy veszélybe dönthette volna, és egyedül a szerb nemzet józan magatartásának köszön­hető , hogy az oly váratlanul bekövetkezett gyászeset az országban általános zavart nem idézett elő. A nemzet képviselőinek gyülekezete, tisztán belátván s megítélvén e nagy veszteségből föl­merült nehézségeket, legsürgősebb feladatának ismerte el azt, hogy a nyilvános hatalmat a tör­vényes tekintély legszilárdabb biztosítékával lássa el, az öröködési jog szerint trónra hivatott utódot kiáltván ki fejedelemnek, ki a főúri ha­talom megerősítését haladék nélkül meg is nyerte, s kinek kiskorúsága alatt a közigazgatás, a leg­tekintélyesebb férfiakból álló kormány­tanácsra bízatott. Ő cs. és apost. kir. Felségének kormánya meg­nyugvással tapasztalta, miszerint a szultán, kel­lőleg méltányolva a szerb nemzetnek a fejedelmi család örökösödési joga iránt tanúsított ragaszko­dását és ennek fontosságát, a nagyúri megerősí­tést késedelem nélkül megadta, és ez által bizal­mának oly újabb jelét tanúsította, mely a porta és Szerbia között már a török csapatoknak a belgrádi várból történt kivonulása következté­ben keletkezett őszinte érintkezések «alapját mindinkább megszilárdítani képes leend. A szomszéd jó viszony, mely ő cs. és apóst. kir. Felségének kormánya és Mihály fejedelem között mindig létezett, Milán fejedelem kormá­nyával is fennáll, és ő cs. és apóst. kir. Felsége és kormánya legnagyobb súlyt fektetnek annak bebizonyítására, hogy az osztrák-magyar monar­chia Szerbiának legőszintébb és legönzéstelenebb barátja. Innét származik az, hogy a kölcsönös érintkezések a nyílt és baráti előzékenység szel­lemétől vannak áthatva, és épen most folynak tárgyalások, melyek által több rendbeli nagy­­fontosságú kereskedelmi, politikai és törvény­kezési ügyeknek mindkét szomszéd­ országra egy iránt kívánatos szabályozása foganatba vé­tetett. A moldva-oláhországi fejedelemség kormányá­val, már több évvel ezelőtt szintén megindíttattak a tárgyalások, több kereskedelmi és közigazga­tási érdekű ügyeknek kölcsönös egyetértés alap­ján való rendezése végett. A császári és apostoli királyi Felségének kormánya ezen tárgyakra mindig legélénkebb figyelmét fordította, mer­t ez­által is újabb jelét kívánta adni annak, hogy a fejedelem kormányával fenntartott barátságos vi­szonyokat nagyra becsülni soha meg nem szűnt; ennek következtében szívesen járult az óhajtott értekezletek megindításához, elismervén azt,hogy az említett ügyletek rendezése azon jó szomszédi viszonynak megszilárdulását, mely az oly szá­mos érdekek által összekötött országok között létezik, hathatósan előmozditja. Megnyugvással említheti meg a cs. és ap. kir. Felségének kormánya, hogy a kérdéses ügyek közül némelyek már kedvezően intéztettek el. A távirati dijszabvány iránt tartott tanácskoz­­mány határozatai már jóváhagyattak. A dunafeje­­delemségi posta­forga­lm rendezése végett indí­tott tárgyalásoknak kedvező befejezése kilátásba van helyezve. Ezenkívül oly tanácskozások is vannak folya­matban, melyek az osztrák-magyar vasúti vona­laknak csatlakozási pontjait a Dunafejedelemsé­­gekben tervezett vasúti vonalakhoz megállapí­tani fogják, és ő cs. és ap. kir. Felségének kor­mánya azon igyekszik, hogy részéről eltávolítsa az akadályokat, melyek a határ­forgalmat, és ez­által a közvetlen kereskedelmi érintkezés élénk­ségét gátolhatták. A­mi a consulsági törvényhatóságot és jogai­nak megállapítását illeti, ezen nagyfontosságú kérdés a legszigorúbb megfontolás tárgyát k­é­­pezi, és annak a Dunafejedelemségek helyesen megítélt törvénykezési viszonyainak megfelelő végleges megoldása annál inkább föltehető, mint­hogy e kérdés már az összes hatalmak figyelmét régen magára vonta, és ismételt eszmecserékre szolgáltatott alkalmat. Kereskedelmi összeköttetéseink fontossága és nagy kiterjedése, továbbá az osztrák-magyar monarchia alattvalóinak és védenczeinek a Du­­nafejedelemségekben tartózkodó nagy száma, az említett kérdésnek kiváló jelentőséget kölcsö­nöznek. Azon alaptételre nézve, hogy a consul­sági törvényhatóság szabályozása kívánatos, ő cs. és ap. kir. Felségének e kormánya a moldva­­oláhországi kormánynyal egyetért ugyan, de másrészt a monarchia kereskedelmi érdekeinek súlyos sérelme nélkül, és ha az összes kereske­delmi világban rémülést okozni nem akart, ezen ügynek végleges elintézését hirtelen be nem fe­jezhette. A kormány azonban hajlandó e rész­beni külön egyezmény megkötésére, és nem ké­telkedik, hogy ha a jogi a törvényhozási viszo­nyok a Dunafejedelemségekben a rendes igaz­ságszolgáltatásnak biztosítékait fogják nyújtani, a függő kérdés kölcsönös egyetértéssel szintén el fog intéztethetni. A múlt nyár folyama alatt néhány oly eset fordult elő , melyekben a moldva-oláhországi kormány, némely alárendelt hatóságok önkényes eljárása és az igazsággal ellenkező jelentései folytán, követeléseinket meghallgatni eredetileg vonakodott. Megnyugvással említheti azonban ő Felségének kormánya, hogy az igazságon ala­pult és jogosaknak bebizonyított nézetei utóbb a Dunafejedelemségek kormányánál teljes elisme­résben részesültek. A moldva-oláhországi lakosság némely réte­geinek vallási türelmetlensége, néhány városok­ és falvakban a zsidók ellen intézett sajnos kihá­gásokra szolgáltatott okot, melyek az önkény­nek büntetésreméltó, és az egész műveit világ kárhoztatása által megbélyegzett példáját nyúj­tották. Nemcsak emberiségi szempontból, de mivel a kárvallottak között ő Felségének alattvalói is valának, kötelességévé tétetett a cs. kir. consu­­loknak, hogy a kiűzött és üldözött egyének kármentesítése érdekében a fejedelmi kormány­nál közbenjárjanak, és nagyrészt ezen föllépés­nek lehet az ügy sikeres elintézését és a nyert kártérítést köszönni; minél egyébiránt consula­­ink a franczia-, angol- és éjszak-német­ szövet­­ségi consulok által is erélyesen támogattattak. Nem maradhat említés nélkül, sőt megnyug­vással kell kiemelni azt, hogy consulaink óvatos eljárásától, kik ezen fölötte kellemetlen ügyben valóban meg­zámo­ltatlan tényeket derítettek fel, maga a fejedelmi kormány sem tagadhatta meg elismerését, s ennek folytán teljes elégtételt szol­gáltatott. A porta és a Dunafejedelemségek kormánya közötti jó viszony fennmaradása érdekében fe­lette nagy horderejű eseményt képez a Moldva Oláhországban szervezett fegyveres szabad­csa­patoknak folyó évi julius havában Bolgárország­ba történt berontása. Habár a támadóknak arány­­­lagos csekély száma a török hatalom erejét és tekintélyét e tartományban megingatni képes nem volt is, és Bolgárországnak tervezett fellá­­zítása, az ottani kormányzónak nagy erély­­lyel foganatosított intézkedései által, valamint a bolgár lakosság részvétlensége miatt telje­sen meghiúsult, mégis alig lehet kétségbe von­ni azt, hogy a dunafejedelemségi kormány­nak, a szabad­csapatok szervezésével szemközt tanúsított elnéző magatartása, komoly aggodal­makat ébreszthet az iránt: váljon megvan e a fe­jedelmi kormánynál az őszinte akarat? és ha igen, bír-e még az ország felizgatott hangulata ellenében annyi hatalommal, hogy fenntarthassa a portáházi viszonyát, mely, mint az egyesült fejedelemségek állami létének alapja, ünnepélyes szerződések, jelesen pedig az 1856-ik évi párisi békekötés 22. és 25. czikkei által meghatározta­tot, és a szerződő hatalmak részéről közös jótál­lás mellett biztosíttatott. Az imént említett esemény e kételyt igazolt­nak tünteti fel; ha tehát e tény már magában véve elegendő okul szolgál arra, hogy a hatal­maknál a legkomolyabb aggodalmakat ébreszsze, fokozza még jelentőségét azon mohó sietség, mely­lyel már egy idő óta a fegyverek gyűjtése és a hadi intézkedések életbeléptetése eszközöltetik, mi semmi arányban sincs a párisi békeszerződés 26-ik czikkében körvonalazott belső védelem feladatával, és ennélfogva egy oly országnak, mely semmi oldalról sincs fenyegetve, sőt bár­honnan származható támadás ellen a hatalmak kezessége által oltalmazva van, valódi és okada­­tolt szükségletét messze túlhaladja. Óhajtandó lenne, hogy a veszély, mely e tény­állásban rejlik, a Dunafejedelemségek kormá­nyának figyelmét ki ne kerülje. E veszély az említett országok sikerdús fejlődését is meg­hiúsíthatja, mivel nemzetközi szerződéseken ala­puló helyzetük megingatása által épen az emlí­tett szerződésekből folyó előjogaikról mondaná­nak le, melyek nélkül soha sem lesznek képesek belszabadságuk fejlesztését és megszilárdítását, és a lakosság jólétét oly függetlenül előmozdíta­ni , a­mint ezt jelen helyzetükben eszközöl­hetik. Egyébiránt távol van attól ő cs. és ap. tkir. Felségének kormánya, hogy a Dunafejedelem­ségekben élénken nyilvánuló mozgalomban oly aggályoknak indokait lássa , melyekből ezen országok szerződésszerű állásának a portához, vagy pedig a szomszédi viszonyoknak, már a közel jövőben történhető erőszakos megzavará­sát következtetni kellene. De teljesen meg van győződve annak szükségéről is, hogy a határ­széli események fejlődését őrszemmel kísérje, és magát feladatának teljesítésében egyedül azon tekintetek által vezettesse, melyek a monarchia méltóságának és biztosságának megóvása, az állam­ alattvalók oltalmazása, és a szerződésileg elvállalt kötelesség tiszteletben­ tartása által van­nak eléje szabva. (I.) B­é c­s, nov. 21. (E r e d e t­i t­u d­ó s i­t­­á­s. *) Egy tekintetben mindenesetre előbbre haladott­nak látszik a pesti journalistika, mint az itteni. Legalább nem emlékezünk, hogy pesti lapokban annyira ápolva láttuk volna a sensszionális hí­reket, mint az itt bizonyos lapokban, minden vá­logatás nélkül történik. Úgy hiszem, vannak szerkesztőségek, hol külön egyének alkalmaz­­vák, a­kiknek a „pótrovat“-ba naponkint vala­mit kell dolgozniok, a­mi fölött az olvasónak mindjárt a reggeli kávénál ég felé borzadnak baja szálai. A del­egátiók tárgyalásai alkalmá­ból, úgy látszik, ezen urak némelyike Budapes­ten ütötte föl sátorát a honnan bennünket „rab­lótörténetekkel“ mulattatnak. Ily történetke fi­guráit tegnap Beust báró rögtöni Bécsbe utazá­sának czíme alatt. Mivel a külügyminiszter fel­használja azon alkalmat, midőn a delegátiós tár­gyalások jelentését igénybe nem veszik, hogy magát az itt folyamatban levő ügyeknek szen­telje, rögtön „eltérő nézetének kell len­ni közötte és Isten tudja, ki között, s állása szük­­ségkép meg van ingatva. Ha azon urak előbb után­ tudakozódnak, könnyen megértik, hogy Beust báró még Budapestre leutazása előtt kije­lentette az alatta álló hivatalnokoknak, miszerint e hét végén 24—48 órára visszarándul Bécsbe, s ez csak azért nem juttatott akkor mindjárt köztudomásra, minthogy a miniszter rövid ittlé­tét nem akarta zavartatni azoknak látogatásai által, kiket különben minden reggel — különb­ség nélkül — szokott fogadni. Ily körülmények között eltérő nézetekről vagy krisisekről be­szélni és oly igaztalan, mint könnyelmű. — Különben Beust báró, nem—mint jelentették— * Elkésve érkezett. A. szerk

Next