Pesti Napló, esti kiadás, 1868. november (19. évfolyam, 28-52. szám)

1868-11-25 / 48. szám

48 szám. Szerda, november 25. 1SGS. 19. évi tolyam. Xladé-Mvatat: Fweocziek-twe 7. *z. fSzdasínt. Előfizettel díj: «'••tán koldva, vagy Budapesten házból hordva reggeli az esti kiadás együtt': 1 hónapra . . . . . 1 frt 85 kf. 3 hónapra..................5 „ 50 „ 0 hónapra...................11 „ — „ te asti kúttá WiOnkfu­déseért Ish­ifiaetaa narunhiut.............................30 kr. ESTI KIADÁS. Szerkesztési iroda: Dri­oteza 8. r. H. na­­te eUteesési- és hirdetmény-*«* a ka? kiadó­ hivatalába küMendS. E lap szellemi részét illető anate kashanény a naerkesszöséghez tittenne. Bennentetlen levelek terektől fogadtatnak el Pest, november 25.1868.­ ­ A közös ügyek tárgyalására kiküldött orsz. magyar bizottság holnap d. u. 2 órakor a múze­um dísztermében ülést tart. Napirendre a kül­ügyi és a tengerészeti bizottságok jelentései tűz­­ték ki.­­ Az országgyűlés központi osztálya foly­tatta tegnap esti ülésében a budapesti kisajátí­tási törvényjavaslat tárgyalását, s át is ment a javaslatnak mintegy felén. Lényeges módosítást nem tett rajta mást, minthogy a kisajátítási es­­küdtbíróságok helyett elfogadta a kártalanítási eljárást, mely már az általános kisajátítási tör­vényjavaslatban foglaltatik.­­ Az „Independ. Belge“-nek írják Belgrád­ból: „A kormányzóság egy kiáltványt tett közzé, melyben constatálja, hogy az iszonyatos merény­let szerzői ellen, mi­lynek Mihály fejedelem áldo­zatul esett, az eljárás véglegesen befejeztetett. Szerbiában — így folytatja a kiáltvány — a bűnö­sök megbünhődtek s Magyarország királyának és kormányának barátsága kezességül szolgál, hogy a külföldön élő czinkosok sem fogják büntetésüket elkerülni. Bízva a magyar igazságszolgáltatás pár­tatlanságában és szomszédaink nemes hajlandó­ságában, kik a bűnt megvetették, remélhetjük, hogy a merénylet szerzője, Sán­dor, valamint c­inkosai nem fogják magukat a megérdemlett büntetéstől elvonni. A nemzet mélyen fájlalta a csapást, mely őt érte, és e fájdalom kétségtelenül az Obrenovich-ok trónjának szilárdsága mellett tanúskodik.“ — A kiáltvány megszünteti az o­stromállapotot, és nevezetes reformokat helyez kilátásba. Végre egyetértésre int, mely minded­dig nem háborittatott meg. O­p. 11. A delegáció pénzügyi bi­zottságának tegnap este tartott ülésében mind H­o­c­k báró a legfelsőbb számadó­ osztályt, mind Orczy báró a külügyminiszter részéről a nyugdíjazott hivatalnokokat illetőleg, kellő felvi­lágosításokat adtak. Hock b. különösen három pontot emelt ki: a számadó osztály viszonyát a minisztériumhoz, azon határidő megállapítását, a­meddig a múlt évben engedélyezett hitelek hasz­nálhatók, s egy véleményt a pénz- vagyis a szám­adásügy kezelésének végleges szabályozását illetőleg, a közös ügyekkel szemben. Zsedényi azon véleményben van, hogy a számadó osztály­nak a minisztérium mellé és nem alárendelt hi­vatalnak kell lenni, mely a delegációval közvet­len érintkezésben álljon, s hogy az engedélye­zett hitelek használási ideje az utalványozás és kifizetés tekintetbevétele mellett határozandó meg, a az adott véleményezés fölött a delegátió szabályozó határozatokat hozhasson. Szapáry Gyula gr. e véleményt a két parlament elé véli terjesztendőnek, minthogy a számadási ügy törvény nélkül alig lenne sza­bályozható. Horváth Lajos Zsedényi nézetét pártolja, mivel az 1867-ki 12-ik­­.-czikk világo­san a delegátióra ruházza az eldöntési jogot, a közös költséget és annak felszámítását illetőleg. Hosszas vita után elhatározzák, hogy a megsza­vazott hitel használása jövő évi junius végéig terjedjen s a közös minisztérium oda utasittas­­sék, miszerint a legfelsőbb számadó osztály ál­lásáról s a számadási ügyek szabályozásáról a jövő budgettel, a legfelső számadási osztály elnö­kének meghallgatása mellett, javaslatot terjesz­­szen elő. Magában az előirányzatban csak a 11. tétel segélypénzek­ és ju­almazásokra szánt 2700 frtnyi összege szállíttatott le 2000 ftra. A külügyminiszter kerébe vágó nyugdíjazáso­kat illetőleg általános szabályal fogadták el, hogy az illető összegek a 8400 frtot meg nem ha­ladhatják. Az 1868-ai különféle nyugdíjazásokra szánt 70 ezer forintot azzal indokolta Orczy báró, hogy ha a miniszternek e tekintetben va­lamivel szabadabb rendelkezés nem engedtetik, az elaggott hivatalnokokat, kiknek több, mint egyharmada már 40—50 év óta consuli hivata­lokat visel, a közigazgatás hátrányára kénytelen lesz megtartani, szüntelen azon kívánattal talál­kozunk, hogy a birodalom diplomatáját új szel­lem lengje át, s megtagadják az erre szük­séges eszközöket. Wodianer báró azon véleményben van, hogy a kormány nem köteles mindig a negyven éves hivatalnokok nyugdí­jaztatási kérvényét sem tekintetbe venni; a je­len deficittel szemben gazdálkodni kell, azért ő az egész tételt kiterültetni kívánja. W­e­n­i­n­g­e­r, osztály­tanácsos szintén e véleményt támogatta; rövid vita után a bizottság az előirányzott ösz­szeg felét 35.000 fttal szavazta meg. Végül a 7.927.000 frtnyi vámjövedelem­nek, a­mely összeget a közös pénzügyminiszter a közös költségek födezésére fordítani indítvá­nyozott, eltörlése határoztatok el, s az elnökség Horváth tollvivő által felkéretett, hogy a jelen­tést ma (25-én) hitelesíttesse, s a közelebbi nyil­vános ülés alkalmával benyújtassa. (H a z a i l­a­p­o­k.) A pesti lapok mind megünneplik a tegnapi napot, mely egyhangú ítéletükhöz képest történelmi fontossággal bír. Jókai a tegnapi ülés gazdagságáról ír rövid czikket. Mennyi nem történt a tegnapi napon! S ezek között ott áll az is, hogy a baloldal is szavazott a horvát delegátusok — választására, miután, — mondja Jókai in parenthesi, — a czimkérdés elintéztetett. Nem recriminálunk ezúttal. Ám tessék a bal­oldalnak oly helyzeteket keresni, melyekben hirlapilag kell indokolnia, hogy ekkor meg ek­kor ezért szavazott vagy ezért tartózkodott a törvényszabta szavazástól. Kétségtelen, hogy ez abnormis helyzet, s hogy aligha érzi magát egy országos párt benne kényelmesen. Sok inconse­­quentia árán vásárolta a baloldal is ezt a hely­zetet, nem csoda, ha nem tud belőle kivergőd­ni. De mondjuk, nem akarunk recriminálni, hanem nem tehetjük, hogy még egy pár adattal ne szolgáljunk Jókainak a tegnapi eseménydús naphoz. A történésznek, mely e történelmi nevezetes­ségű napra fordítania figyelmét, föl kellene je­gyeznie azt, hogy az oly lelkesedéssel üdvözölt magyar-horvát kiegyezésnek az 1867-ki magyar­­osztrák kiegyezés keretében vált lehetségessé; nem sabad felejtenie, hogy két évtized óta Zág­ráb fölőkapuja Bécs volt, s hogy csak Bécsen át lehetett oda jutni. Az, hogy ez nem volt ren­dén, a tényt meg nem változtatja, sem az ered­mény érdeméből le nem von semmit, sőt talán épen fokozza ez utóbbit. Föl kell jegyeznie, hogy a kiegyezés ellenségei a 67-ki kiegyezést ünne­pelték legszebb eredményeinek egyikében akkor, mikor a testvérnép követeit „éljen“ riadással üd­vözölték. Föl kell jegyeznie, hogy a testvérnép követei mind magukkal hozták e tények rendithetlen tu­­dalmát, azért is az első horvát szónok, a ki ma­gyar nyelven tegnap először szóllalt fel a közös höngyülésen, szavaiban azt ünneplé, ki a ki­kiegyezés fonalát elejétől végig intéző kezében tartotta, a kire az ügy végső eredményeiből visz­­szavihető: Deák Ferenczet! Azért is továbbá a horvát követek, mintegy manifestálandók, hogy a jogi alapot, melyen állanak, a Deák-párt terem­té, egy szálig mind a jobb oldalon foglaltak helyet. A heves pártharcz s a százfelé ágazó érdek elmérgesitheti a kedélyeket s hályogot vonhat a jelen nemzedék szemére. De a történész jönni fog , megm­ondja e napok viselt dolgait s ki fogja osztani mindenkinek, a mit megérdemelt, s a tegnapi nap hathatós bizonyítékul fog szol­gálni a jutalom napján unokáink előtt. — A lapok egyhangúlag registrálják, hogy a horvát követek üdvözlésére az egész ház fölállt, csak a román nemzetiségű képviselők nem, kik a szélső­baloldal egyik phalanxát képezik. Ezek­nek már zsebében volt az erdélyi unió elleni halva született attentátum, de nem kedvezett nekik az alkalom. Megjegyezhetjük, hogy Ma­­cellariu Illés, ki a megérdemelt halált szenvedt szélső­jobboldal utolsó híve volt, szintén a szél­sőbalra desertált: Les extrémes se touchent! Bécs, nov. 24. Azért-e, mert a politikai élet ez idő szerint mindenestől Pesten táboroz a Bécs évek óta, vagy ha tetszik, századok óta nem tapasztalt pangásnak örvend, vagy tán van en­nél komolyabb alapja is; de mindenesetre tény, hogy néhány nap óta politikánk csöndes vizének színén úszik a cseh kiegyezés tengeri kígyója. A kérdést—hir szerint — tárcza-és bokros foglal­kozás­ nélküli miniszterünk, dr. Berger indította meg — hir szerint, mert hiszen az egész dolog csak „hir szerint“ járja. A kormány (hir sze­rint) most, miután a tények s a becsület által követelt szigornak eleget tett, hajlandó szelidebb fordulatot adni az ügynek s a cseheket még egyszer azon helyzetbe juttatni, hogy ellökjék a kinyújtott jobbot. Egy politikai enquéte-ről be­szél a hír, melyre azonban a reichsrathon kívül álló, azaz a dolgok rendébe nem egészen enga­­geírozott kapacitások hivatnának meg. A fáma, mely ezúttal nem épen fecsegő, a meghívandók közül csak azt nevezi meg, a­kiről egyszersmind azt is elmondhatja, hogy a meghívást nem fo­gadja el. Ez dr. Fischhof, ki ez idő szerint egy politikai, foederalistikus szó röpiraton dolgozik, ő (hír szerint) azért nem akar részt venni az elöljáró tanácskozásokban, mert azt hiszi, hogy a németeknek zokon esnék a programmja, me­lyet azonban — szükség esetén — mint közve­títő szívesen fog az enquéte elé terjeszteni. A felsőház védrendszeri bizottsága elkészítette jelentését, s a pénteki ülésben elő is terjeszti. A bizottmány hazafias kötelességének tartotta, te­kintettel az idő rövidségére, semmi módosítást nem ajánlani, „de — így szól jelentése — nem tehette, hogy legalább meg ne jelölje azon pon­tokat, melyeket módosítani szeretne.“ No, hiszen ez nem kerül időbe, s a mellett mutatja azt is, hogy a főurak bizottsága lelkiis­meretesen áttanulmányozta a javaslatot, s ez elég.­­Újabb hírek szerint bécsi kormánykörök nem igen emlegetik ez ügyet, de ellent sem monda­nak határozottan. A mai reggeli posta szerint — a fenti tudósítás már tegnap este érkezett ke­zeinkhez — a csehek első föltétele egy cseh can­­czellárság volna, élén cseh canczellárral. Magá­tól értődő, hogy mindez csak alkotmányos utón lenne létesíthető, s minden kétséget kizár, hogy a netáni bizalmi férfiak (enquête) véleménye is először a kormány elé kerül, s csak ha ez vállal­kozik reá, fog szintén alkotmányos utón a feld­a­­rab­ban tárgyaltathatni. [Külföld.] Angliában 500 parlamenti tag meg­választásáról van tudomásunk ; a két párt szám­aránya az eddig közlött eredménynek megfelelő.

Next