Pesti Napló, esti kiadás, 1869. január (20. évfolyam, 1-24. szám)

1869-01-13 / 9. szám

hazafutott. Johnson maga is lakába érvén — nagy rémülésére — a darab húsban emberi kéz­re ismert. A borzasztó fölfedezést azonnal közlé a rendőrséggel. Másnap — gondos kutatással — több apró húsdarabokat és egy emberi lábat ta­láltak. A szomszédos folyókat és patakokat a legpontosabban végig nyomozták és időről-időre apró husdarabokat fedeztek fel, melyek nyilván valamely hullából szijj alakjában hasittattak ki. Majd mindenütt akadtak ily husdarabokra, me­lyek a gerincz, a belek és a bőr stb. részeit ké­pezték , ma a város egyik oldalán, s másnap épen az ellenkező irányban és harmadnapra oly helyeken, melyeket már húszszor a legszigorú­­abban kikutattak, úgy, hogy a gyilkos bi­zonyára jóval tettének fölfedezése után is foglalkozott áldozatának feldarabolásával és az egyes részek elszórásával. Ruhát illetőleg csak egy női kalapot találtak, s a­mit az orvosok a hivatalos látlelet után megállapítot­tak, csak annyi volt, hogy a talált hulla­dékok egy 16—20 éves női hullának részei, hogy a holtat 14 nap előtt érte a halál, és hogy az halála perczében egészséges volt. A rendőr­ség és a közönség úgy okoskodtak, hogy gyil­kosság történt, de ez elhatározásuknál tovább nem mentek, és az egész dolgot rövid idő alatt elfeledték , míg múlt vasárnap este a norwi­­chi hatósággal táviratilag közölték, hogy váro­suk egyik tekintélyes lakója a londoni rendőri törvényszéknél önkénytesen bevallotta, hogy nejét 1851-ki junius 15 én meggyilkolta s darabokra szeldelte. Mily módon történt, hogy a legpontosabb nyomozások daczára a gyanú árnyéka sem esett Showardra — igy hívják az önvádlottat ; mindeddig talány és csak annyi bizonyos, hogy nej­e barátai és ismerősei előtt úgy nyilatkozott, hogy hitvese elutazott, mit neki, a csendes és tekintélyes polgárnak örömest elhittek. Az indokok, melyek Shewardot ször­nyű titkának leleplezésére vezették, eddig ha­sonlóképen ismeretlenek.­­ (Az elszegényedés Londonban.) Hogy az elszegényedés és ezzel kapcsolatban a bűn­esetek száma minő arányban növekszik, erre a dr. Hawksley által tartott előadás rövid statisti­­kai kimutatást szolgáltat. London egészben véve 1000 jótékony intézetet számlál, melyek éven­­ként 4 millió font sterlingen felül osztanak ki a segélyzendők között. Ide kell számítani még ama 2 millió 5 százezer font sterlinget, meg egyéb módon és leginkább magán­úton jut a szükséget szenvedők fölsegélyzésére, s továbbá e czélra az államtól adóként kivetett 1 millió 200 ezer font sterlinget. Mondhatni, kerek szám­mal 8 millió font osztatik ki évenként a segélyre szorulók közt, s a nyomor mégis egyre növekedő­ben van. Mert míg London városának népessége az utolsó tíz év alatt­­j6 részszel növekedett, ad­dig a nyomorral küzdők száma félszer na­­gyobbult. A bűnesetek egyenlő lépést tartanak a szükséggel. 1867-ben 8984 bünöncz és gyanús volt szabad­lábon a fővárosban, mig az 1868-dik év 10,342 személyt mutat föl. A transportatló megszüntetése által évenkint 2000 vétkes lesz szabaddá, s mégis egyéb fogsággal büntetettek száma 100,000-re megy; százezer gyermek nö­vekszik föl segély nélkül s elhagyatva, hogy a koldusok és tolvajok számát szaporítsák. Ily körülmények között örömmel üdvözöltetik azon uj társulat, mely föladatául tűzte ki ezen tár­sadalmi baj túlkapásai ellen működni.­­ A társulat ugyanis czéljául tűzte ki a fönnlevő jótékony intézeteket és társulatokat működésük­ben gyámolitani s köztük lehetőleg szilárd, öszpontosított együttműködést létrehozni. Elha­gyatott, őrizetlen gyermeket pártfogás és ápolás alá venni, iskolába járatni, további pontjai e társulat programmjának, továbbá terjedt be­jegyzési rendszert állít föl a koldusok-, csavar­gók- és elhagyatott fegyenczeket illetőleg, hogy a szorgalmas gyámolitva lehessen a kezdet ne­hézségei közt, kenyerét becsületes utón szerezni meg, s a renyhéket visszatartsa, a társadalom ro­vására tengődhetni. —1^— — óráig tartott; továbbá, hogy a jegyzői teendő­ket D e 8 p r­e­z végezte. Egyéb hírek hiányában ezek is „becses adatok." Egyébiránt a porta folytatja harczias ké­születeit és Sadikpashát Párisba küldötte az esetleges háború-viselésre szükséges költségek előteremtésére. Athénben is nyakra-főre folyik a fegyverkezés. Egy királyi leirat szerint 30 hadosztály könnyű­­gyalogság alaku­tatik, 8 hadosztály tüzérség, és egy 2000 emberből álló királyi testőrség. Az athénei financziák azonban oly roszul állnak, hogy ezen készületek alatt végkép össze fog omlani. A kormány egy 40 millió drachmára rugó kölcsönt kér a banktól, mely azonban azt megtagadta. A nép önkénytes adakozásai pedig nem igen bőkezűen folynak. Victor Hugo a krétai ügyben is bocsá­tott ki egy levelet, mely azt mutatja, hogy a ke­leti kérdés megítéléséhez több vagy kevesebb kell, mint költői lelkesedettség. A „Carnellopu­­lo“-hoz intézett levél így hangzik : „Hauteville-House, 1868. decz. 19. Uram! Éke­sen szóló levele mélyen meghatott engem. Igen, igaza volt önnek, midőn reám számitott; az a kevés, a mire képes vagyok és az a kevés, a mi vagyok, az teljesen az ön nemes ügyéé. Kréta ügye, Görögország ügye, Görögország ügye pedig Európa ügye A dolgok összefüggését nem látják ugyan a királyok, pedig abban van a nagy logika. A diplomatia nem egyéb, mint a fejedelmek cselfogása az Isten logikája ellen. De eljő még az idő, mikor az Istennek lesz igaza. Isten és a jog synonimák. Én nem vagyok egyéb, mint egy makacs hang, melyet a győze­delmeskedő jogtalanság diadalmas dala megtört. De ugyan,mit bánom én ezt?! Akár meghall­gatnak engem, akár nem , soha sem fogok el­­lankadni. Ön azt mondja, Kréta azt követeli tő­lem, a­mit Spanyolország követelt. De jaj ! nem tudok egyebet, mint felsikoltani. Krétáért már megtettem és még többször is meg fogom tenni. Számítson reám ! Victor Hugo.“ E levél egyébként aligha fog, mint előter­jesztés a Louvre tanácskozó termének asztalára tétetni; emberi számítás szerint tehát — legalább egye­lőre —nem fogja Európa meggyőződését a ke­leti kérdésre nézve megingatni. Az olasz kormány erélyes föllépése a malom­adó miatt zavargók ellen meghozta gyümöl­­csét. A nagyobbszerű tüntetések, melyek any­­nyi emberéletbe kerültek, megszűntek; a malom­adó elleni ellentállás nem fegyveres karhata­lommal történik, hanem az őrlés megszüntetése által. Az amerikai lapok Gladston és Lester Edward, az „On glory and shame of England“ szerzője között folyt levelezést közük, melyben Gladston egyenesen elismeri, hogy az amerikai polgárháborúról téves nézetet táplált. Gladston egyik levelében ezeket mondja : „Tudom, hogy az elbizakodottság és önelé­gültség nemzeti hibáink közé tartozik, hogy mások véleménye általi megszorításra szüksé­günk van, és hogy a kritikából sok hasznot vonhatunk. Megvallom, tévedtem, midőn az­­ amerikai háború folyamában kijelentettem, hogy a déli­ államok tényleg kivívták függetlenségü­ket. Állításom indoka azonban nem volt helyte­len. Rokonszenvem akkor az egész amerikai népet illette, és mint európai ember, nem értet­tem az unió ügyét. Azt hittem, hogy az észa­ki államok a déliek nélkül boldogabbak leszne­k, és hogy a déliekben a rabszolgaság előbb fog­­ bukást szenvedni.“ Payne, Libertiának, az afrikai köztár­saságnak elnöke, múlt évi decz. 10-én üzenetet intézett a köztársaság congressusához, melyben kifejti, hogy nagy súlyt fektet arra, miszerint minden polgár teljesítse jogait és kötelességeit, mert az állam csak úgy virágozhatik, ha a ne­mes polgári érzet hatja át. Azután szóról-szóra így folytatja: „Azon meggyőződésben élünk, hogy minden kevesebb zavargások és kormány­változások daczára, melyek legutóbb történtek, a világ folyton előre halad a jó elvek és az igaz politikai erkölcsiség megismerésében. A gyenge hatalmak elnyomatása helyébe lassan-lassan azon törekvés lép, hogy azokat fölemeljük és ja­vítsuk. Azon­ban, hogy a hatalom, jog, a nem­zetek erkölcsrendszerében méltatlannak ismer­tetik fel és azért abból ki fog küszöböltetni." Payne elnök néger apától és anyától szü­letett és Monroviában, Liberia fővárosában nyerte neveltetését. * 1 Pest, jan. 13. K­ülönféléit. „ Felségük a bécsi udvari bálok miatt csak febr. elején térnek visz­­sza. Addig folynak az előkészületek a királyné lakosztályában, mely 11 szobából áll ; ezek kö­zül kettő Mária Valeria főherczegnőé.­­ Ő Felsége a Tordamegyében be­kebelezett holt-maros-vásárhelyi helv. hitvallású egyházközségnek temploma megépítésére a prot. egyházi és iskolai czélokra rendelt évi átalány­ból 300 ftot engedélyezett. — Gr. Andrássy Gyula tegnap este vál­­a­s­z­t­ó­i körébe utazott. — A „Szt.­István“ betegápol­ó-és te­­metkezési egylet tegnap küldöttségileg kö­szönte meg G­o­r­o­v­e miniszter urnál azt a 100 forintnyi összeget, melyet miniszter úr új­évkor az egylet czéljaira adott. — Arad megye jan. 11-iki közgyűlésén az alispán bejelentvén Szende Béla főispán távozását a megyétől, a közgyűlés elhatározta, hogy átiratilag fog búcsút venni a távozótól, sajnálkozásának meleg szavakban kifejezést adva. Elhatároztatott egyúttal a volt főispán arczképét a megye terme számára megszerezni, mely czélra 200 forint rögtön össze is gyűlt. — Csengeri Antal, Szathmáry Lajos , M­o­r­ó­c­z István és Lukács Antal két-kétszáz forinttal az irói segélyegylet alapítói közé léptek.­­ A mindig jól értesült „Hon" szerint ismét merénylet történt az „alföldi vasút" egyik vonatára. Valóban, hajmeresztően illustrálja a rablók vakmerőségét, hogy most már olyan vasutakat is megtámadnak, melyek még megépítve sincsenek, hanem csak a mappán léteznek, mint az „alföldi vasút." — A m­a­r­o­s-v­á­s­á­r­h­e­l­y­i „Egyenlőségi kör“ f. hó 3-án tartott tisztválasztó gyülésében az eddigi elnök, Dobolyi Sándor helyébe Lázár Ádám választatott meg. — Dr. Vetsey Gyula, Pest megye h. főis­pánja által megyei tisztb. főorvossá neveztetett — Törökconsulság fog — hirszerint — Pesten felallttatni, s e hivatal betöltésére AU Nizam bey, ki a török követ távolléte alatt Bécs­­ben mint török kormány ügynöke működött, már a jövő héten jönne közénk. — M­i­r­­­e­y Ferencz somogymegyei pan­­durkáplár és R­é­c­s­e­y József közpandur, — a rablók üldözése és kézrekeritése körül szerzett érdemeikért — az előbbi a koronás­, az utóbbi az egyszerű ezüst érdemkeresztet nyerte ju­talmul. — Vajd­a-H­u­n­y­a­d várában örvendetesen haladnak a munkálatok. A híd, mely a várba vezet, legfeljebb 14 nap alatt el fog készülni; a Mátyás király által épített rész nem sokára fö­dél alá kerül, és a lovagterem összeomlását tám-oszlopok fogják megakadályozni. — Nemzeti színház. Pest, szerdán, január 13. 1869. „Rang és szerelem.“ Vígjáték 3 felv. Irta Leoguvé. S­zemélyzet: Rouille, Marquis, Szilá­gyi. Lilly Gontran, vicomte, Szerdahelyi. Ber­nard György, mérnök­ Feleki. Wilson, barátja, Hubenai. Verdieres, báró, Benedek. D’Orbeval marquisné, Paulaine. Rochegine Julia, unoka­­húga, Niczkyné. Marie, Amalie, rokonai, Bog­­danovics K. és Dulka S. Verdieres bárónő, Hor­váth Teréz. Bernard asszony, majorosné Jókai­­né. Jusztina, komorna Szigligeti J. — Tegnapi esti lapunknak a „Zenészeti La­podról czimű újdonságában két ízben is hibá­san áll : M­o­s­o­n­y­i helyett Mocsonyi. ” ( Vízvezetéki ügy.) L­i­n­d­­­e­y W. me­morandum-félét terjesztett a vízvezetéki bizott­mány elé, melynek lényegét a következőkben foglalhatjuk össze : „Múlt évi november 5-én részletes jelentést terjesztettem a teljes vízveze­téki bizottmány elé, a megkezdett vízvezetéki munkálatok tovább folytatását és a város jelenlegi nagyságának megfelelő kiterjesztését illetőleg. A városi tanács és a bizottmány ipar­kodott e munkálatok befejezését a jövő nyárra lehetségessé tenni. Miután azonban e részletes jelentés óta már két hónap múlt el, kötelessé­gemnek tartom figyelmeztetni a tettes bizott­mányt, hogy ha még egy hónap telik le haszná­latlanul, az éjszaki fővízvezeték, a Lipót-, Teré­zia- és Józsefvároson keresztül a Calvaria-hegy felé, egyesítve a kőbányai vezetékkel, ez év folytában nem lesz létesíthető. Ha ugyanis a

Next