Pesti Napló, esti kiadás, 1869. január (20. évfolyam, 1-24. szám)
1869-01-22 / 17. szám
sürgöny jelenti, hogy nem képes oly minisztériumot alkotni, mely a királynak és népnek egyiránt megfeleljen. A jelen miniszterek ideiglenesen folytatják hivatalos működésüket, a képviselőház fel fog oszlattatni. Az olasz felsőházban egy interpellációra kijelentette a minisztérium, hogy kész a malomadó-ügyre vonatkozó minden iratot előterjeszteni. New Yorkból írják : „Újév napján utolszor tartotta Johnson elnök a szokásos fogadtatást, sok ezer ember megjelent, hogy kezet szorítson az elnökkel. Grant tábornok nem tartotta meg a régi szokást, nem jött felköszönteni. Butler ellenben, az elnök elleni pör megindítója, ki őt „századunk legnagyobb árulójának“ mondotta, az üdvözlők sorában melegen kezet szorított az elnökkel s csak akkor távozott, midőn Johnson leányai előtt is tisztelgett.“ Pest, jan. 22. Különfélék. Gróf Andrássy Gyula, miniszterelnök úr ma reggel Bécsbe utazott. Mint értesülünk, 3—4 nap alatt visszaváratik. úgy látszik tehát, hogy mégsem találták el az igazat azon pikáns notizkék, melyek őt bálokra utaztatták. — A fehérvári szélsőbali democraták nagyon megboszankodtak Günther Antalnak azon állításán, hogy Schwarz Gyula azon beszédét, melyben ő a magyar községek józan felfogását vonta kétségbe, még a „Magyar Újság“ sem tartotta tanácsosnak közölni, s fölkérik ma a „M. U.“ szerkesztőségét, igazítaná helyre e tényferdítést. A „M. U.“ szerkesztősége erre csillag alatt kijelenti, hogy a fehérvári democraták kérelmére szívesen helyreigazítja e tényferdítést, mivel — úgymond — e passus véletlenül csupán térszűke miatt maradt ki a „M. U.“-ból. Szegény democraták, ugyan megjártátok ! — A fővárosi ifjúsági Deák-kör, melynek czélja : ,,az ifjúság azon részének, mely közjogi tekintetben a Deák-párt elveit vallja, ülések, társas érintkezések által a politikai, közéleti és társadalmi kérdések megvitatására alkalmat adni,“ tegnap esti 6 órakor a „Pannónia“ termében előleges értekezletet tartott. A kör leendő tagjai szép számmal gyűltek egybe, és élénk vita után czimnül a „fővárosi ifjúsági Deák-kört“ fogadták el, s egyúttal az alapszabályok kidolgozására héttagú bizottmányt küldöttek ki. E bizottságba, mely feladatának mielőbbi megoldására utasíttatott: Földi Géza, Csillag Gyula, Wekerle Sándor, Sipőcz László, Lánczy Gyula, Szalavszky Gyula és Hetyey Gábor választattak meg. — Dr. Czapkay József ur, az amerikai Egyesült-Államok diplomatiai ágense s főconsul Rumánia részére, a k. m. természettudományi társulathoz f. hó 19-éről keltezve a következő levelet intézett : „Örvendve azon szellemi haladásnak, mely a magyar nemzet ifjabb generálójában nyilatkozik, s miután ennek főtényezői azon intézetek, melyek a tudományok terjesztését tűzték ki czéljokul, én, mint a természettudományok kedvelője, de különösen, ki a m. k. természettudományi társulat jelen szellemét és irányát a tudományok fejlesztésének legbiztosabb alapjául tekintem, a nevezett társulat nemes és nagy horderejű czéljainak előmozdítására ezennel 200 frtot idecsatolni szerencsémnek tartom.“ A természettudományi társulat f. hó 20-án tartott közgyűlése a buzdító szép elismerést köszönettel fogadta, és dr. Czapkay József urat fölvette pártoló tagjai sorába. — Európának legnagyobb színtársulata jelenleg Baján működik. Igazgatja Kőmives Imre, bizonyítja a „Hon“ mai száma, állván az papokból s papnőkből 740, mondd: hétszáznegyven darabból, úgy látszik, e hit azon tollal lett írva, melylyel a baloldali követjelöltek számát szokta a „Hon“ registrálni. A „Faust“ tegnap esti előadásán egyik páholyból egy színházi látcső esett a páholy alatt álló egyén — vállára. Csak ép úgy eshetett volna a második emeleti páholyból, és az illető fejére is. Nagyobb figyelmet kérünk a gukkerek és — fejeink iránt! — A közös hadügyminisztérium köszönő elismeréssel juttatja köztudomásra, hogy a Badenben lakó rosenecki Wecker Károly nyugalmazott alhadnagy, hazafias érzületből, az őt illető nyugdíjról, az állam pénzügy javára, egyszer mindenkorra lemondott. — Willmers Rudolf, zongoraművész fővárosunkba érkezett, oly szándékkal, hogy még a farsang-idény alatt concerteket adjon. — Bauernfeldnek tegnapi tárczánkban ismertetett uj vigjátékát, a „Moderne Jugend“-ot megszerezték a nemzeti szinház számára. — Dr. Balassa összes hagyatéki vagyona 480,854 ft 9 és fél krajczárt tesz. A passiva ez összegből (e rovat alá számítva a szives jótállásból származó terheket is) 162,124 ft 27 krt von le; a tiszta tehernélküli vagyon tehát 318,729 ft 82 krt tesz. Ebből az özvegyet, mint közös keresmény 49,333 ft 95 kr illeti. A többi 269,395 ft 87 kr, az elhunyt tanár árvájára, Balassa Terézre marad. — Nemzeti szinház. Pest, pénteken, január 22-én, 1869. „Angolosan.“ Vigjáték 2 felvonásban. Személyek : Szivesi Adél, fiatal özvegy, Niczkyné. Mari, komornája, Szigligeti J. Ippelberger Salamon, szebeni nagykereskedő és bankár, Szigeti Imre. Róza, neje, Horváth Teréz. Gibbon Eduard, Feleki. John, szolga, Sántha. Olcsó Flórián, fogadós az „ezüst alagut“-hoz, Náday. Ezt megelőzi : „Az elkényeztetett férj.“ Tréfa 1 felvonásban. Irta Thibaut. Személyek : Clapier Hipolit, Szerdahelyi. Cesarina, neje Lendvainé. (A Szent-István-társulat által kiadott), dr. Pollák Nép. János, kánonaik, a m. k. egyetem ez idei rectora és a Szent István-társulat alelnöke által szerkesztett „Egyetemes Magyar Encyclopaedia“ hatodik kötete a napokban küldetett meg szerkesztőségünknek; még nem volt tehát időnk a 800 lapra terjedő nagy művet behatóbb olvasmány tárgyává tenni. Azonban első lapozgatásra is oly curiosum vonta magára figyelmünket, minőt ritkán mutathat fel valamely irodalom. Pollák János tudor, kanonok, egyetemi rector és társulati alelnök, mint az „Encyclopaedia“ szerkesztője bizonyára megérdemli, hogy a curiosumok gyűjtői ezentúl hálás emlékezetükben tartsák. Az „Encyclopaedia“ VI. köt. 711—712. lapján ugyanis „Chatam gróf, Pitt William, közönségesen idősb Pitt“ felirat alatt a tudós szerző Chatam gróf, tehát az id. Pittből és az ifjabb Pitt Williamból egy személyt csinál és a két férfiú életrajzát összefoglalja. A legnagyobb ártatlansággal beszéli el, hogy Pitt 1708-ban született és 1806-ban halt meg; a száz éves aggastyán tehát még 100-dik évében is képes a miniszteri teendőkben eljárni. Az életrajz rövid ugyan, de mégis elég nagy, hogy azon furcsaságokon mulathassunk, melyekre a két férfiú összefoglalása alkalmat ad. Csak egy kérdésünk van a szerkesztőhöz, dr. Pollák Nép. Jánoshoz, pécsi székesegyházi kanonokhoz, a magy. kir. egyetem ez idei rectorához, a Szent István-társulat elnökéhez , ugyanis az, hogy kinek rójuk fel ezen óriás baklövést hibául : a tudornak, a kanonoknak, a rectornak vagy az alelnöknek ? Culturai szempontból e kérdés nem lesz egészen fölösleges. i niiw i 'ihmmmwiimi—regagsBrniii«i T ÁRCZA Boszorkánypör a XIX. században. + A „N. Nachrichten“ megbízható kézből vett tudósítást közöl bizonyos boszorkánypörről, mely Deggendorf vidékén ment végbe, hol legdúsabb hajtásokban virít az ultramontanismus. Az ember, olvasva e dolgokat, alig hisz saját szemeinek, hogy ilyenek történhetnek a XIX-dik században. Múlt évi julius hóban Harrenberger János polgár istállójában, Ilgwingben, hamarjában több darab marha megbetegedett. A helyett azonban, hogy a kerületi hivatalnak a marhái között kiütött tüdőkórról jelentést tett s báromorvos után látott volna, sietett a tulajdonos, ki isti Hójáról azt hitte, hogy meg van boszorkányozva, a grattersdorfi plébániára, hol fölhitta a segédlelkészt, Heininger Jakabot, istállójából a boszorkányt kiűzni. A tisztelendő ur sietve jött s benedikálta erősen az istállót, de az áldásnak bizonyára gyengének kellett lenni — a legszebb darab marha azért csak döglött egymás után. A szegény paraszt még egyszer fölkereste a papot, áldás végett ; ez másodízben is jött (de ekkor már 2 írtért!) s erőmegfeszítve exorcizált, de csak nem lehetett a boszorkányt kiűzni a marhákból; s igy eldöglött 5 db legszebb ökör és két tehén, miáltal a pár tetemes kárt szenvedett. Végre tudomást nyert a kerületi hivatal s az állatorvos a tüdőkórról, s az előbbi fölszólita a grattersdorfi plébánia-hivatalt fölvilágosítás adása iránt, mire a plébános, káplánját védendő, egy iratot nyújtott be a kerületi hivatalhoz, mely igen érdekes cultur-történelmi okirat gyanánt szolgálhat. Mi csak a következő helyeket veszszük át szóról-szóra: „A jul. 20-ai megkereső iratra következő felelettel szolgálhatok : Hogy Heininger Jakab nevű segédlelkészem, Harrenberger János istállójában exorcizált, igaz, mint maga is bevallja; az azonban, hogy bármit is külsőleg alkalmazott volna, teljesen koholmány, miként ő állítja. De alkalmazott legyen bár külsőleg is valami fölszentelt dolgot, vagy ehhez hasonlót — jóllehet, ez nem történt — egy állatorvos sem neheztelhet ezért; míg ellenkezőleg az állatorvos büntetésre méltó dolgot követ vala el, ha bátorságot vesz magának, a szent dolgok közé elegyedni!! Káplánom minden esetben 2 (és nem 1) fztot kapott, mely pénzt nem az áldásért fogadott el, hanem az odamenés fáradalmáért, ép úgy, mint a hivatalnoknak fáradságáért jár napi dija, s nem azért, hogy igazságot mond. A katholikus pap már a négy alsóbb rend által — a három felsőbbről itt szó sem lévén — lelki ha-t talmat nyer az áldásra és ördögűzésre , s csak e hatalmát gyakorolta, melyet a szent rend nyújt neki, az illető plébániai hivatal belejegyeztével. Nagyon tisztelendő Heininger káplán úr mindig kérdezte, ha valaki ilynemű ügyben jött hozzá, hogy az illető marha nem beteg-e testileg? mert ez esetben az állatorvoshoz kell fordulni; ő csak akkor akar és fog segíteni, ha a marha meg van babonázva; ő kiűzheti az állatból a rósz lelkeket áldásával (!), azonban egyéb testi bajban nincs hatalmában segíteni. Ha tehát oly állítással jönek, hogy az állat meg van szállva a rósz lélektől, s kérik, jönne kiűzni azt, csak ez esetben megy benedikálni; azt, hogy a baromorvosok egyszersmind ördögűzők, egy törvény sem mondja ki. Hogy pedig minden előforduló esetben csakugyan meg volt-e szállva valójában az állat a részlélektől, azt csak egy boszorkányper határozhatná meg közelebbről, mivel azonban ilynemű perek csak a sötét középkorban voltak divatban, régi idő óta pedig már kiküszöböltettek, e tekintetben tehát nem sok sikerre lehetne kilátásunk. Arra vonatkozólag pedig, hogy sem én, sem segédem Heininger az állat testi betegségét föl nem ismertük, nem maradhat fen kétség, mivel az áldás nem a tüdőkórra, vagy valamely testi más betegségre volt irányozva, hanem az esetlegben+ (Máttyus Uzor) úrtól a következő helyreigazítást vettük: „Tisztelt szerkesztő úr! Miután a „Pesti Napló“ tegnapi esti lapja a „Kis Páris“-féle vendéglőben múlt szombaton este előfordult zajos esetről írt czikkét azon szavakkal vezeti be, hogy „ott voltunk azon gyűlésen, és láttuk és hallottuk a történteket,“ részemről ki kell jelentenem, miszerint azon állítása, „hogy Máttyus Aristid, aki Csernátonyt ajánlotta, ki sem beszélhetett, mert a baloldali testvérek istenesen lehurrogatták,“ nem való, miután én, ha csak a „halljuk!“ szavakat szónoklatnak nem veszszük, ez alkalommal egy szót sem szólottam. Sőt midőn szónok beszédéből e gyülekezet czélját, melyet—mint láttuk „többen“ egy választási puntidh keresztülvitelére hívtak össze — megértettem, azt többedmagammal azon nyilatkozattal hagytam el, hogy ilyen beszédre csak egy feleletet lehet adni: fölkelni és , elmenni. Hogy én ez alkalommal Csernátonyt ajánlottam, de lehurrogtattam, nem áll tehát; miből azonban nem az következtetendő, hogy én Csernátonyt nem is ajánlom, miután részemről, mint