Pesti Napló, esti kiadás, 1869. január (20. évfolyam, 1-24. szám)

1869-01-22 / 17. szám

sürgöny jelenti, hogy nem képes oly minisztériu­mot alkotni, mely a királynak és népnek egyi­­ránt megfeleljen. A jelen miniszterek ideiglene­sen folytatják hivatalos működésüket, a képvi­­selőház fel fog oszlattatni. Az olasz felsőházban egy interpellációra ki­jelentette a minisztérium, hogy kész a malom­­adó-ügyre vonatkozó minden iratot előterjesz­teni. New­ Yorkból írják : „Újév napján utolszor tartotta Johnson elnök a szokásos fogadtatást, sok ezer ember megjelent, hogy kezet szorítson az elnökkel. Grant tábornok nem tartotta meg a régi szokást, nem jött felköszönteni. Butler ellenben, az elnök elleni pör megindí­tója, ki őt „századunk legnagyobb árulójának“ mondotta, az üdvözlők sorában melegen kezet szorított az elnökkel s csak akkor távozott, mi­dőn Johnson leányai előtt is tisztelgett.“ Pest, jan. 22. Különfélék. Gróf Andrássy Gyula, miniszterelnök úr ma reggel Bécsbe utazott. Mint értesülünk, 3—4 nap alatt visszaváratik. úgy látszik tehát, hogy még­sem találták el az igazat azon pikáns notizkék, melyek őt bálok­ra utaztatták. — A fehérvári szélsőbali demo­crat­á­k nagyon megboszankodtak Günther Antalnak azon állításán, hogy Schwarz Gyula azon beszédét, melyben ő a magyar községek józan felfogását vonta kétségbe, még a „Magyar Újság“ sem tar­totta tanácsosnak közölni, s föl­kérik ma a „M. U.“ szerkesztőségét, igazítan­á helyre e tényferdítést. A „M. U.“ szerkesztősége erre csillag alatt kijelenti, hogy a fehérvári de­­mocraták kérelmére szívesen helyreigazítja e tényferdítést, mivel — úgymond — e passus véletlenül csupán térszűke miatt maradt ki a „M. U.“-ból. Szegény democraták, ugyan meg­jártátok ! — A fővárosi ifjúsági Deá­k-k­ö­r, melynek czélja : ,,az ifjúság azon részének, mely közjogi tekintetben a Deák-párt elveit vallja, ülések, társas érintkezések által a politikai, köz­életi és társadalmi kérdések megvitatására al­kalmat adni,“ tegnap esti 6 órakor a „Pannó­nia“ termében előleges értekezletet tartott. A kör leendő tagjai szép számmal gyűltek egybe, és élénk vita után czimnül a „fővárosi ifjúsági Deák-kört“ fogadták el, s egyúttal az alapsza­bályok kidolgozására héttagú bizottmányt kül­döttek ki. E bizottságba, mely feladatának mi­előbbi megoldására utasíttatott: Földi Géza, Csillag Gyula, Wekerle Sándor, Sipőcz László, Lánczy Gyula, Szalavszky Gyula és Hetyey Gábor választattak meg. — Dr. C­z­a­p­k­a­y József ur, az amerikai Egyesült-Államok diplomatiai ágense s főconsul Rumánia részére, a k. m. természettudományi társulathoz f. hó 19-éről keltezve a következő levelet intézett : „Örvendve azon szellemi hala­­dásnak, mely a magyar nemzet ifjabb generáló­jában nyilatkozik, s miután ennek főtényezői azon intézetek, melyek a tudományok terjeszté­sét tűzték ki czéljokul, én, mint a természettu­dományok kedvelője, de különösen, ki a m. k. természettudományi társulat jelen szellemét és irányát a tudományok fejlesztésének legbizto­sabb alapjául tekintem, a nevezett társulat nemes és nagy horderejű czéljainak előmozdítá­sára ezennel 200 frtot idecsatolni szerencsém­nek tartom.“ A természettudományi társulat f. hó 20-án tartott közgyűlése a buzdító szép el­ismerést köszönettel fogadta, és dr. Czapkay Jó­zsef urat fölvette pártoló tagjai sorába. — Európának legnagyobb színtársulata jelenleg Baján működik. Igazgatja Kőmives Imre, bizonyítja a „Hon“ mai száma, állván az papokból s papnőkből 740, mondd: h­é­t­száz­negyven darabból, úgy látszik, e hit azon tollal lett írva, melylyel a baloldali követjelöl­tek számát szokta a „Hon“ registrálni. A „Faust“ tegnap esti előadásán egyik páholyból egy színházi látcső esett a pá­holy alatt álló egyén — vállára. Csak ép úgy eshetett volna a második emeleti páholyból, és az illető fejére is. Nagyobb figyelmet kérünk a gukkerek és — fejeink iránt! — A közös hadügyminisztérium köszönő el­ismeréssel juttatja köztudomásra, hogy a Ba­­denben lakó rosenecki Wecker Károly nyu­galmazott alhadnagy, hazafias érzületből, az őt illető nyugdíjról, az állam­ pénzügy javára, egy­szer mindenkorra lemondott. — Willmers Rudolf, zongoraművész fő­városunkba érkezett, oly szándékkal, hogy még a farsang-idény alatt concerteket adjon. — Bauernfeldnek tegnapi tárczánkban ismertetett uj vigjátékát, a „Moderne Jugend“-ot megszerezték a nemzeti szinház számára. — Dr. Balassa összes hagyatéki vagyona 480,854 ft 9 és fél krajczárt tesz. A passiva ez összegből (e rovat alá számítva a szives jót­állásból származó terheket is) 162,124 ft 27 krt von le; a tiszta tehernélküli vagyon tehát 318,729 ft 82 krt tesz. Ebből az özvegyet, mint közös keresmény 49,333 ft 95 kr illeti. A többi 269,395 ft 87 kr, az elhunyt tanár árvájára, Ba­lassa Terézre marad. — Nemzeti szinház. Pest, pénteken, január 22-én, 1869. „Angolosan.“ Vigjáték 2 felvonás­ban. Személyek : Szivesi Adél, fiatal özvegy, Niczkyné. Mari, komornája, Szigligeti J. Ippel­­berger Salamon, szebeni nagykereskedő és ban­kár, Szigeti Imre. Róza, neje, Horváth Teréz. Gibbon Eduard, Feleki. John, szolga, Sántha. Olcsó Flórián, fogadós az „ezüst alagut“-hoz, Náday. Ezt megelőzi : „Az elkényeztetett férj.“ Tréfa 1 felvonásban. Irta Thibaut. Személyek : Clapier Hipolit, Szerdahelyi. Cesarina, neje Lendvainé.­­ (A S­z­e­n­t-I­s­t­v­á­n-t­á­r­s­u­l­a­t által k­i­a­d­o­tt), dr. Pollák Nép. János, kánonaik, a m. k. egyetem ez idei rectora és a Szent István-tár­­sulat alelnöke által szerkesztett „Egyetemes Magyar Encyclopaedia“ hatodik kötete a napokban küldetett meg szerkesztőségünknek; még nem volt tehát időnk a 800 lapra terjedő nagy művet behatóbb olvasmány tárgyává ten­ni. Azonban első lapozgatásra is oly curiosum vonta magára figyelmünket, minőt ritkán mutat­hat fel valamely irodalom. Pollák János tudor, kanonok, egyetemi rector és társulati alel­­n­ö­k, mint az „Encyclopaedia“ szerkesztője bi­zonyára megérdemli, hogy a curiosumok gyűjtői ezentúl hálás emlékezetükben tartsák. Az „Ency­clopaedia“ VI. köt. 711—712. lapján ugyanis „Chatam gróf, Pitt William, kö­zönségesen idősb Pitt“ felirat alatt a tudós szerző Chatam gróf, tehát az id. Pittből és az ifjabb Pitt Williamból egy személyt csinál és a két férfiú életrajzát összefoglalja. A legnagyobb ártatlansággal beszéli el, hogy Pitt 1708-ban született és 1806-ban halt meg; a száz éves aggastyán tehát még 100-dik évében is képes a miniszteri teendőkben eljárni. Az élet­rajz rövid ugyan, de mégis elég nagy, hogy azon furcsaságokon mulathassunk, melyekre a két férfiú összefoglalása alkalmat ad. Csak egy kérdésünk van a szerkesztőhöz, dr. Pollák Nép. Jánoshoz, pécsi székesegyházi kanonokhoz, a magy. kir. egyetem ez idei rectorához, a Szent­ István-társulat elnökéhez , ugyanis az, hogy ki­nek rójuk fel ezen óriás baklövést hibául : a tudornak, a kanonoknak, a rectorna­k vagy az alelnöknek ? Culturai szempontból e kérdés nem lesz egészen fölösleges. i niiw i 'ihmmmwiimi—regagsBrniii«i T ÁRCZA Boszorkánypör a XIX. században. + A „N. Nachrichten“ megbízható kézből vett tudósítást közöl bizonyos boszorkánypörről, mely Deggendorf vidékén ment végbe, hol leg­­dúsabb hajtásokban virít az ultramontanismus. Az ember, olvasva e dolgokat, alig hisz saját szemeinek, hogy ilyenek történhetnek a XIX-dik században. Múlt évi julius hóban Harrenberger János polgár istállójában, Ilgwingben, hamarjában több darab marha megbetegedett. A helyett azonban, hogy a kerületi hivatalnak a marhái között kiütött tüdőkórról jelentést tett s bárom­orvos után látott volna, sietett a tulajdonos, ki isti Hójáról azt hitte, hogy meg van boszorká­­nyozva, a grattersdorfi plébániára, hol fölhitta a segédlelkészt, Heininger Jakabot, istállójából a boszorkányt kiűzni. A tisztelendő ur sietve jött s benedikálta erő­sen az istállót, de az áldásnak bizonyára gyen­gének kellett lenni — a legszebb darab marha azért csak döglött egymás után. A szegény pa­raszt még egyszer fölkereste a papot, áldás vé­gett ; ez másodízben is jött (de ekkor már 2 írtért!) s erőmegfeszítve exorcizált, de csak nem lehetett a boszorkányt kiűzni a marhákból; s igy eldöglött 5 db legszebb ökör és két tehén, mi­által a pár tetemes kárt szenvedett. Végre tudomást nyert a kerületi hivatal s az állatorvos a tüdőkórról, s az előbbi fölszólita a grattersdorfi plébánia-hivatalt fölvilágosítás adása iránt, mire a plébános, káplánját védendő, egy iratot nyújtott be a kerületi hivatalhoz, mely igen érdekes cultur-történelmi okirat gyanánt szolgálhat. Mi csak a következő helyeket vesz­­szük át szóról-szóra: „A jul. 20-ai megkereső iratra következő felelettel szolgálhatok : Hogy Heininger Jakab nevű segédlelkészem, Harrenberger János istál­lójában exorcizált, igaz, mint maga is bevallja; az azonban, hogy bármit is külsőleg alkalma­zott volna, teljesen koholmány, miként ő állítja. De alkalmazott legyen bár külsőleg is valami fölszentelt dolgot, vagy ehhez hasonlót — jólle­het, ez nem történt — egy állatorvos sem nehez­telhet ezért; míg ellenkezőleg az állatorvos bün­tetésre méltó dolgot követ vala el, ha bátorságot vesz magának, a szent dolgok közé elegyedni!! Káplánom minden esetben 2 (és nem 1) fztot kapott, mely pénzt nem az áldásért fogadott el, hanem az odamenés fáradalmáért, ép úgy, mint a hivatalnoknak fáradságáért jár napi dija, s nem azért, hogy igazságot mond. A katholikus pap már a négy alsóbb rend által — a három felsőbbről itt szó sem lévén — lelki ha-t talmat nyer az áldásra és ördög­űzésre , s csak e hatalmát gyakorolta, melyet a szent­­ rend nyújt neki, az illető plébániai­ hivatal bele­­j­egyeztével. Nagyon tisztelendő Heininger káp­­l­­án úr mindig kérdezte, ha valaki ilynemű­­ ügyben jött hozzá, hogy az illető marha nem­­ beteg-e testileg? mert ez esetben az állat­orvoshoz kell fordulni; ő csak akkor akar és fog segíteni, ha a marha meg van babonáz­­v­a; ő kiűzheti az állatból a rósz lelkeket áldá­sával (!), azonban egyéb testi bajban nincs ha­talmában segíteni. Ha tehát oly állítással jönek, hogy az állat meg van szállva a rósz lélektől, s kérik, jönne kiűzni azt, csak ez esetben megy benedikálni; azt, hogy a baromorvosok egy­szersmind ördögűzők, egy törvény sem mondja ki. Hogy pedig minden előforduló eset­ben csakugyan meg volt-e szállva valójában az állat a rész­lélektől, azt csak egy boszor­kányper határozhatná meg közelebbről, mi­vel azonban ilynemű perek csak a sötét középkorban voltak divatban, régi idő óta pedig már kiküszöböltettek, e tekintetben tehát nem sok sikerre lehetne kilátásunk. Arra vonatkozólag pedig, hogy sem én, sem segédem Heininger az állat testi betegségét föl nem ismer­tük, nem maradhat fen kétség, mivel az áldás nem a tüdőkórra, vagy valamely testi más be­­tegségre volt irányozva, hanem az esetleg­ben­+ (Máttyus Uzor) úrtól a követ­kező helyreigazítást vettük: „Tisztelt szerkesztő úr! Miután a „Pesti Napló“ tegnapi esti lapja a „Kis Páris“-féle vendéglőben múlt szombaton este előfordult zajos esetről írt czikkét azon sza­vakkal vezeti be, hogy „ott voltunk azon gyűlé­sen, és láttuk és hallottuk a történteket,“ ré­szemről ki kell jelentenem, miszerint azon állí­tása, „hogy Máttyus Aristid, a­ki Csernátonyt ajánlotta, ki sem beszélhetett, mert a baloldali testvérek istenesen lehurrogatták,“ nem való, miután én, ha csak a „hallju­k!“ szavakat szónok­latnak nem veszszük, ez alkalommal egy szót sem szólottam. Sőt midőn szónok beszédéből e gyülekezet czélját, melyet—mint láttuk „többen“ egy választási puntidh keresztülvitelére hívtak össze — megértettem, azt többedmagammal azon nyilatkozattal hagytam el, hogy ilyen be­szédre csak egy feleletet lehet adni: fölkelni és , elmenni. Hogy én ez alkalommal Csernátonyt ajánlot­tam, de lehurrogtattam, nem áll tehát; miből­­ azonban nem az következtetendő, hogy én Cser­nátonyt nem is ajánlom, miután részemről, mint

Next