Pesti Napló, 1869. május (20. évfolyam, 100–122. szám)

1869-05-30 / 122. szám

23. szám* Vasárnap, május 30.1809* 30. évi folyam. Szerkesztési Iroda: fwMMtUt- tot. 7. leim. L unsl.t. £ tMf m.!imot m­uit lll.tt minden kedeminy • uerkei­tWgb« BinnenUtlen levelek emk lim.rt kesektfil fof ndUtnnk .1. Kiadó hivatal: K.rancaiek tér. 7. a*im füldm­ail. A Up­inytgi ré.-rít illeti köxle­­mények (elöfix.tá*! pín. , kiifit kSrfill prinsnok, hirdetmények) * kiadó Uvnndho* intézendek. I APLO REGGELI KIADÁS. Előfizetési föltételek: Vidékre, postán) t«*7 helyben, híz-hoz hordT* I Pílérr.....................ti írt. ÉTnefjedr..... «írt. Egy hóra .... * frv­da esti kiadás krönkfű­désnéil falfilfisetén h.ronkint . . 80 kr h­irdetivények dija: 7 hasábot patinor egynaeni hir­detésnél 7 aj kr. Bélyegdij karén 80 ajkr. Nyílt-tér­i­­ hasábos pátit sor 75 aj kr. Előfizetési felhívás PEST­I NAPLÓ 1809-Als évi folyamata. Glófizetési ár: Egész évre 24 forint. Fél évre ~­ ......­­ . . . . . 12 „ Negyed évre................................................................ 6 „ Egy hóra ............................................................. 2 „ A „Pesti Napló4* kiadóhivatala. Mindazon­­. előfizetők, kik a „Pesti Napló“ jelen II. negyedévi folyamára 6 írtnál kevesebbet küldtek be, szíveskedjenek a hiányt annál inkább azonnal után­­küldtni (köctélszerűebben pedig postai utalványnyal, mint a­melynek bérmentesí­ésére cak 10 kr szükségeltetik) minthogy e hiány miatt csak a két hó­napos előfizetők közé, vagyis aprii—májusra írattak be. A „Pesti Napló“ kiadó-hivatala. Pest május 30. 1860. (L) A „Pesti Napló“ múlt csütörtöki számában akadt egy „hős“, a­ki hivatva érezte magát, a személyfogság védelmére lándzsát törni. Nem háborgattuk volna a fe­szólaló prókátort pro domo mondott oratiójában, ha argumen­tiója, mely a mellett, hogy tudatlanságát árulj­a el, nem átall gyanúsításokat szórni az igazság­­ügyminiszter és az országgyűlés egyik leghumánusabb és legszabadelvűbb in­tézkedése ellen, nem tette vala a követ­kező visszautasítást szükségessé, mely­­lyel, úgy hiszszük, a kérdés véglegesen el lesz döntve, legalább ezen lapokra nézve. A törvényhozás munkálkodásában alig találunk lélekemelőbb jelenséget, mint azon solidarítást, mely a haladás, a re­form terén a művelt nemzeteket átkarolja. Az államjog, büntető és polgári jog pro­blémái közösek a műveit világ minden nemzeteivel, a felmerülhető kérdések meg­vitatása, az új intézmények életbe lépte­tése , fejlődése, gyakorlati alkalmazása nemcsak az illető államot érdekli, hanem valamennyi nemzetet. Az egyik államban kivívott haladás kihat minden többire, azért a törvényhozás tudománya, mint a nyelvészeti és történeti tudományok, csak úgy tarthat igényt a tudomány ne­vére, ha az összehasonlítás magaslatára emelkedik. A sajtószabadság, a miniszter­­felelősség, a jory, a közoktatás, az ember­séges fenyítő törvény : mindezeket és még számtalan más törvényhozási kérdé­seket Európa nemzetei együttesen fejtet­ték meg;­­ a­mit az egyik megkezdett, azt a másik folytatta, a­mit az egyik hiányo­san oldott meg, azt a másik a tökély ma­gasabb fokára emelte, így vo­lt ez az adós­sági személyfogság kérdésével: helyesebb nemzetgazdászati és eszélyességi indokok meggyőzték lassan-lassan Európa nemze­teit arról, hogy a személyfogság további fentartása nem igazolható. A vita, mint minden más kérdésben, hosszas volt, és végre a műveltség érdekében döntetett el. Ma már ezen kérdés a befejezett kér­désekhez tartozik, s alig találunk Euró­pában államot, hol még vita tárgya volna. Legújabban az ausztriai császárság járult e reformhoz és nem­régiben a polgári jog terén oly nehézkes Anglia is meg­szüntette a személyfogságot. Magyarország hála Istennek, partici­­pál Európa kultúrái életében, küzd az európai államo­k sorában a reform mellett és a kivívott eredményt igyekezik elsajá­títani. Azon idő, míg a magyar törvény­­hozás szünetelt, megérlelte a személyfog­­ság eltörlését, igen természetes­ett volna tehát, ha az új életre ébredt magyar le­­gislatio legott elsajátítja tien ha adást, elsajátítja minden zajos készülődés nél­kül, mint elsajátította az uzsoratörvény­ek eltö­rlését. Iziben elmondjuk, hogy miért nem kellett a személyfogság eltörlését csakugy­an elsajátítan­i, itt csak azt je­gyezzük még meg, hogy a czikkező ezen szavai : »majdnem és­revétlen­ül döntetett el l­apjain­kban egyike a legfontosabb élet­bevágó kérdéseknek jogszolgáltatá­sunk terén®, csak azon észleletünket iga­zolja, hogy a czikkezőnél a szavak nem gondolatokat jeleznek, hanem nála a szó­halmozás önczél. A csütörtöki czikkező azt hiszi, hogy az adóssági személytagságot nálunk most törölték el, részint az új polgári törvény­kezési rendtartás, részint a folyó évi ápril­­-iki igazságügyminiszteri rend­let útján. Hadd mondjuk meg a czikkíró ügyvéd­nek, hogy Magyarországon az adó­ssági személyfogság törvény szerint soha sem állott fenn. Nem akarunk a mellett időzni, hog­y a ma­gyar törvényhozás ezen emberséges vo­nását magasztaljuk, sem a felett töpren­­kedni, hogy ilyesmit egy publicistának kell egy magyar ügyvédnek magyaráz­­gatni, hanem csk azt jegyezzük meg, hogy az adósság­­fogságot, az ausztriai törvények uralmának megszűnt­évet az 1863-iki márczius 26-án kibocsátott országbírói körlevél egy igen erőszakos magyarázat útján csempészte be. Az idézett körlevél V. pontja ezen erőszakos magyarázata a H. t. k. II. 68. és III. R. 28. czimeire, Mátyás VI. decr. 29. Ulászló I. decret. 89. 90 és 91. és az 1840. IX. t. ez. 41. §-ára támaszkodik és azokból deducálja a 15 napi személyfogságot. Ezen becsem­pészett és hat évi gyakorlat által elfoga­dott adóssági fogságot az alkotmányos uton létesült polgári törvénykezési rend­tartás megfosztja eddigi semleges alap­jától ; a magyar törvényhozás, midőn visszatért régibb törvényeihez, egy oly elvet juttatott diadalra, melynek Európa minden állama hódol. Fájdalmában czikkírónk a következő szemrehányásra fakad : ,,az országgyűlés bizonyára nem gondolt arra, hogy az igazságügyminisztert felhatalmazza, mi­szerint a személy elleni végrehajtást min­den megvitatás nélkül csakúgy egysze­rűen eltörölje.44 Úgy hiszszük eleget mon­dottunk már, hogy a czikkí­ó is belássa, mily véghetetlen együ­gyű ezen állítása és azért nem akarjuk a tárgynak bővebb feszegetése által zavarát növelni, mi a büntető törvény­ho­zás terén is ellenei va­gyunk a perenyi­rre állítás alkalmazásá­nak. Csak futtában említjük fel tehát még azt, hogy szerző a polgári törvénykezési rendtartás keletkezését, vajúdása és léte­­sülése részleteit sem ismeri, különben nem róná meg a törvényczikknek en bloc meg­szavazását. Ha pedig valaki oly kis ember, minő­nek czikkíró magát bemutatja, akkor nem szabad neki a szabad­elvű országgyűlést és igazságügy minisztert megtámadnia és oly reactionarius Lazti gat­mákat feltálal­ni, mint a következő : „A liberális elve­ket, bármennyire barátjai lehetünk, nem mindig és mindenütt lehet veszedelem nélkül alkalmazni.“ De hogy mi is gno­­mával fűszerezzük czikkünket, a követke­ző általános érvényű mon­dásokkal zár­juk be sorainkat: „Az üres szószaporítás, bármennyire burkolódzik csinos lepelbe, nem mindig és mindenütt alkalmazható veszedelem nélkül,“ és „a keresetek, re­plikák és duplikák gyártása, ha egyéb­ként hiányzik a hivatás, nem mindig és mindenütt jogosít fenn nyilvánosság elé lépésre.1* ( A Deák-kör hétfőn (május 31.) délután 6 órakor értekezletet tart saját helyiségében. Pest, május 29. (bp.) Mert ellenzékünk kötekedése úgy akarta, a válaszfelirati vita ma ismét pár órai fiestához jutott. Várady Gábor a fiumei kérvényezők folyamodását nyújta be, melyben a Ci­­o 11 a fiumei képviselő igazolására vonat­kozó bíráló bizottsági ítéletet a ház által megsemmisíttetni kérik. Az ellenzék igen jól tudja, hogy a ház az igazolási ügyekben nem semmitő szék; azt is tudta, hogy a házszabályok világos rendelete szerint a házhoz benyújtott, vagy beérkezett minden kérvény a kér­­vényi bizottsághoz utasítandó. E mellett az is tudomására volt, hogy a Csotta-féle igazolási ítél­et még nem lévén hitelesítve, nincs a ház elé terjesztve. Mindegy­­ az ellenzék kívánta, sürget­te, s szónokainak egész pha­nxával azon erőlködött, hogy a fiumei panaszkodók fennebbi kérvénye per fus et nefas, ne a kérvényt, hanem a tárgyalását már be­­végzette bíráló bizottsághoz utasitassék. Az ezen thema felett váltogatott repli­kák, rereplikák, duplikák és triplikák ügyvédi gyakorlottságunk, szószaporító természetünk, s huzavona pártoskodá­sunkról épületes adatot szolgáltattak. Azt, mit a szabály világosan rendel, szavazás­sal kellett elhatározni. Ezen untató, legalább szellemi élveze­tet nem nyújtott animosus bevezetés után következett az interpellatiók légiója, alig hihető, hogy az e téren gyakorlot­tabb angol parliamensi egy ülés saison alatt halljon annyi interpellatióra, mint mi egy hét alatt; és mégis azt ismétlik a bal­oldal szónokai, hogy a 67-ki egyezkedési törvény az 1791. 10. tvezikk vívmányait megsemmisité. Avagy ez idéztük tvezikk alapján 1792. óta egész 1847-ig bezárólag hány inter­­pellátiót intéztek megyei követeink az ud­vari főkanczellárhoz, vagy, a helytartó­­tanács elnökéhez ? E kérdést koczkáztat­­tuk nem azért, mintha kielégítő választ várnánk reá, ez ma­­ az ellenzési mám­a idényében idétlen remény volna, hanem tettük azért, hogy az a 67-ki egyezkedési törvény még­sem oly kényelmetlen alap, melyen alkotmányos haladásunk tovább­fejlesztését az ellenzék is egész sikerrel elérhetőnek rem tartaná. Az interpellációk után következnek a kérvények, s csak most, miután a terem hősége a 30 fok felé járt, nyittatott meg a vita a válaszfelirat felett. A rálebbi hosszas kitérés a tanácsko­zásra szánt időnek felét elrabolván en­nek tulajdonítható, hogy ma csak hatan szólhattak. A jobb oldalról Kautz Gyula alaposan,­­ kimerítően, okoskodása s kö­vetkeztetései stúdiumra mutatnak, beszéde minden esetre napi kérdésünk illustratiójá­­nak kiegészítése. Mint a sorban elsőt, s e mellett jó hirü szónokot, a ház figyelem­mel, s teljes számban hallgatá, a­minek egészen ellenkezőjét leh­ete tapasztalni az utánna következőknél. Beszéltek még a jobboldalról P­r­i­­leszky Tádé nyomatékkal , s a helyzet helyes megbirálásával; és An­ker Hugó horvátországi képviselő, szép magyarsággal, — kellemes bariton hangon , nyomatékkal hangsúlyozva a Dalmatia visszakapcsolása iránti kívánal­mat. Jól indokolt beszéde többször he­lyesléssel, s a végén zajos éljenzéssel fo­gadtatott. Az ellenzék mai szónokai N­y­á­r­y Pál, Jókai Mór és Mukics Ernő voltak. A két első után ítélve kö­vetkeztethetjük, hogy a baloldal ma főtá­­madásra készült, nem az ő érdeme, hogy visszavonulással kelle beérnie. Nyáry Pál ma is követte újabb időben nem tudni kitől vagy mitől elsajátított azon hibáját, hogy csak magának beszélt vagy kivételesen, talán különös gráfjá­ból néhány szomszédjának. Nem érthet­vén tehát beszédjéből semmit, e jegy­zésnek is bénának kell maradnia, s meg­­e­légedi­k annak megemlítésével, hogy talán épen ezen nagyúri tusogás volt az ok, mely Nyáry PH hallgatóit megritkitá, — még pedig a baloldalon is. Jókait többen hallgatták, s többen is voltak tanúi fiaskójának. Csak már ne mondta volna meg, hogy a közös ügyi törvényt huszonegyszer ex oflio és hu­szonkettedszer privata diligentia olvasta el, s végre is huszonharmadszor a mi­niszterelnök mondja meg neki, hogy mi van benne ? Így járt a diplomatiával, igy a hadve­­zérséggel, s így végre a békés háborús­kodással; bizonyosan így járt volna a financziával is, ha ismét valamelyik kiadási rubrikába botlik. Jókai jónak látta l­eszéde közben meg­emlékezni a házszabályokról is, s azt, hogy az igazolási ügyeket ma nem a ház végzi, szintén a többség zsarnokságának tulajdonítani. A jobboldalról feleletképen többen Ghy­­czy nevét hangoztaták, s ez elegendő okul szolgált Ghyczy Kálmánnak szót kérni, hogy megmondja először is azt, hogy a most hallott igen gyenge beszéd igen j e 1 e­s v­o­lt, de másodszor felvilágosítá az elméket a házszabályok tulajdonképeni alkotója iránt, ki nem más, mint maga a ház. És eddig igen helyesen, mi is aláír­juk , hanem azt már nem írjuk alá, hogy Ghyczy K. a bizottsági foglalkozást érint­vén, azt emelte ki, hogy igen­is, ő készíti a javaslatot, mert a bizottság tagjai közül senki sem akart arra vállal­kozni. Hát elfeledte volna Ghiczy K., hogy Zichy Antal igen is vállalkozott, s elébb elkészíté dolgozatát, mint ő­ hogy ezen dolgozat az országgyűlés szünetelése alatt Ghyczy, mint a bizottsági elnöknek sa­ját kivánata szerint megküldetett, a azt átolvasván, tarta czélszerű­nek más javas­latot készíteni, melyet a bizottmánynál annak idejében bemutatván, ez azt tár­gyalási alapul elfogadta. A házszabályok csak személyes ügy­ben engedvén felszólalást , e válaszszal a volt bizottságnak ma is jelen volt tag­jai, nem lévén név szerint érintve, e térre lettek utasítva, megvárva Ghyczy Kálmán igazságszeretetétől, hogy a Nap­ló számára e tétel kiigazítását alkalmilag nem mulasztandja el. A hőséggel nő a türelmetlenség; a mai ülés végén már oda jutottunk,hogy a szóno­kok számára hallgató kört g­yűjteni kellett, hogy nem annak lenne-e ez a jele, hogy már elég a jóból is,­­ hogy ideje volna valami reálisabbra fordítni a drága időt. Hisz épen a mai ülésben nyújta be az igazságügyminiszter az igazságszolgálta­tás szervezését tárgyazó két törvényja­vaslatát. Az ország inkább megköszönné, ha az üres szószaporítás helyett ehhez kezdene a ház. O­rszággyűlési tudósítás. A képviselőhöz május 29-kén tartott ülése. Elnök : Somssích Pál; jegyzők :Fod­­rí­sz­ Sándor és Széll Kálmán. A kor­mány részéről jelen vannak : Andrássy Gyula gr., miniszterelnök, Horvát Bol­dizsár , Bedekovics Kálmán, Goro­­v­e lstván, M­i­k­ó Imre gróf, Eötvös Jó­zsef b. és Wenckheim Béla b. miniszterek. Ülés kezdete d. e. 10 órakor. Elnök bejelentéseiről, a bíráló bizottsá­gok jelentéseiről és Horvát Boldizsár igazságügyi miniszter előterjesztéseiről már esti lapunkban szólottunk. Felvétetvén a napirend, szót emel: Kautz Gyula, ki előre bocsátva azon intését, mily nagy veszélyekkel járna a csak nem rég megállapított közjogi egyezményt is­mét bolygatni, és hogy mennyire kívánja a ha­zának jól felfogott érdeke felhagyni a már kü­lönben is népünknél annyira elterjedt improduc­­tio és maga magát emésztő negatióval — át­tér több baloldali szónok tételeinek czáfolga­­tására. Simonyi Ernő stílus­gazdászati elméletében több humort mint igazságságot talált és csodál­ja, hogy Simonyi a külföldön folytatott tanul­mányaiból nem tud egészségesebb nézeteket abstrahálni. (Derültség a jobban.) Simonyi Ernő azt mondá, hogy azért támadja meg oly élesen a tonnányi, mert az mm tárta föl politikáját s igy nem ismeri ezt. Szóló megfordítja e tételt, és kérdi, hogy vájjon Simonyi, mint a szélső bal egyik látható feje, em­­ondta e utolsó gondo­latát? Ugyan csak ő azon megjegyzést tette, hogy reá nézve utóvégre későrbös, akár­mily után morduttattik elő a haza jóléte. Szóló kény­telen ezen állítást magától elutasítani, mert ez eszme az autocri ír rendszer és a franczia honi absolutismus jelszava, de sohasem lehet az igazi demikntia vezéreszméje. — A kettős külügy­miniszter iránt Simonyi által felhozott tervre sehol e világon nem találni példát és csodálja, hogy Simonyi Ernő, ki ott megfordult, a­hol a föld minden hatalmasságai magukat követeli és néha miniszterek által képviseltetik, azon gyakorlati tanúságot nem merítette, hogy egy fejedelemnek két külügyi képviselője, a legin­­practikusabb gondolat, mert semminemű or­szágos ügyekben sem kívántatik oly gyors, egy­séges és határozott kiv­itel, mint a diploma­­tia terén. Simonyi talán inkább humorosan, mint komolyan az angol marina departementra és a szegényügyi osztályra utalt ha­sonlatképen. Soha szerencsétlenebb analógia nem hozatott fel, ha­nem van igen is nagy hasonlatosság a tervezett collegialis külügyi képviselet és azon Istenben boldogult bécsi consiliumbelikcum közt,mely col­­legiális tenécskormányával 100 mértföldnyire igazgatta a csatákat,a melyek ezután mi­ndannyi­szor szerencsésen el is vesztettek. (Derültség.) Az olyan tervek, minek Simonyi Ernő és elv­­társai által védetnek, oda vezetnék végt­ére ez ügyeket, hogy a monarchiának nem két külügyi képviselete, hanem két külön fej­edelme lenne. (Úgy van, jobbról.) A vaspálya hálózatának kiépítésére kamatlan kölcsönt kíván Simonyi Ernő felvétetni; ez más szóval, ha a gyermeke, a maga nevén nevezve, annyit tesz, mint papírpénz kibocsátása. Ma pe­dig ha ugyancsak azt is állítja, hogy az állam­adósságokhoz évi 30 millióval járuljunk által pénzügyi helyzetünk annyira kimer­­­etik, hir­heti-e Simonyi képviselő úr,hogy papírpénz kibo­csátása által nem fognak az ország közgazdasági nehézségei még súlyosabban növeltetek Simonyi továbbá azt is álílta, hogy némely magyarországi iparczikkek súlyosabb vámmal terheltettek az osztrák iparczikkek javára és érdekében. Siótó meglepetésről h­allja, hogy Ma­gyarország és Ausztria közt közbeeső vámvonal létezik (derültség jobbról), de annyi eszélyes­é­­get és jó akaratot csak feltehetne Simonyi kép­viselő úr a kormány részén, hogy midőn ez a vám­szerződéseket megkötötte, az országra néz­ve szembeszökő hátrányokat meg nem erősített volna. (Helyeslés jobbról.) Simonyi különben két czikket, a posztot és a czukrot említette; ál­lítása sem az egyikről, sem a mánkról nem áll, hanem a czukrot bizonyára csak azért hozta fel, hogy kesernyés beszédét kissé megoldenítsa. (Derültség.) Vukovics Sebő képviselő úr, a trónbeszédből a kormánynak némi idegenkedését olvasta ki ősi intézményeink irányában; szóló ezen magya­rázatra nem tal­ál alapot a trónbe nédb-n, mely­ben a korona a kormánynak abbeli imenzióját hangoztatja, hogy ez országban a valódi demo­­cratiának temploma építt esék fel, és nem várta voln­a szóló Vukovics képviselő et, ki Angolor­szág egészséges államéletét közvetlenül tanul­mányozhatta, hogy a trónról jövő liberális esz­méket ekkér fogadja. — A delegatiót azon módon, miként ezt azon nagy ember conci­­piálja, viszonyaink közt, mig az eddigi kap­csolat Ausztriával fenmarad, és mig más alap, mint a paritás és dualizmus fel nem ál­­tta­­tik, a legjobb intézménynek tartja, mely az érdek azonosságnál fogva az érdekeltek kö*t “* ö*szekoczc­anását kizárja. (Helyeslés jobbról) és épetséggel aala áll, hogy a dereganók hatá­rozataiba idegenek is befolynak, mert akik ve­lünk együtt határoznak, azok hús a mi húsunk­ból és vér a mi vérünkből. —■ Vukovics képvi­selő a koronázásról, megemlékezvén, e nemzeti ünnepélyt a Maria Therezia korabeli udvari c­eremóniákkal állította párhuzamba, pedig a koronázási adtus oly cselekvé­iy volt, hol a­z al­kotmányos felelős miniszterektől környezett magyar nyelven beszélő uralkodó pár a magyar nemzet törvényes képviselőinek jelenlétében vé­­gezte ezen szertartást, oly helyen,hol mi nem vol­tunk idegenek vendégek(És,hik helyenlét jobbról.) Irányi azzal dicsekedett, hogy a­zon töredék, melynek élén ő is áll, fogja a nemzetnek vissza­adni hazáját; e szavak nem igen illenek oly férfiak ajkaira, kik túl buzgóságokban a hazát egy ízben csaknem eljátszották. (Úgy van­ jobbról) nem hogy ők adják vissza a nemzetnek a hazát, hanem igenis nekik adatott vissza a haza. A baloldal vezérférfiai részéről a kormány központosítási szándékokkal vádoltatok, pedig ma már Európa minden miveltebb országában meggyőződtek arról, hogy a centralisatiónak bizonyos mértéke, a haladásnak mulhatlan fel­tétele, legfőkép pedig ott, a­hol mélyen ható re­­reformokról és­ a nemzet regeneráliójáról van szó. Szóló szintén híve a béke politikájának, de nem helyeselheti azon diplomáciát, mely a kucz­­kóból nézi, hogy az egész világ honfiadozik, ha­nem oly erős hatalmat kíván az ország részére, mely minden esélyesnek szemébe nézhet. Máriássy azért nem örvend annyira az or­szág anyagi emelkedésének, mert az­­­ülföldi tőkével eszközöltetik Szóló úgy hiszi, hogy Máriázsy a nemzetgazdaságtan elemeit azért nem is­meri, mert bizonyosan mélyebb problémák­kal foglalkozik. (Derültség.) Pedig ha &8°/u*ból, mely az idegen tőke után nyeretik, 5°J# kikülde­tik és 3ele az országba marad, de rőt, ha mind a nyolca­t kivitetnék, még akkor is nagy hasz­nokat merítene az ország e külföldi tőkék által eszközlölt investitióktól, melyeket többé senki a hátán el nem vihet, melyek sok munkásnak kenyeret és számos talentumnak keresetet ad­nak. (Élénk helyeslés jobbról.) Veszedelmes az idegen tőke csak akkor volna, ha oly czélokra fordíttatnék, mint talán Máriássy képviselő gondolja. (Úgy van­ jobbról.) Móricz Pál képviselő az ország közgazdasági emelkedését nem tulajdoníthatja annak, hogy a külföldi kapitalisták örömmel és symphthiával helyezik el nálunk tőkéjüket. (Móricz Pál: Nem ezt mondtam !) A capitalists, midőn pénzét el­helyezi, nem keresi első­sorban a nyereség nagyságát, hanem nézi mindenekelőtt az elhe­lyezés biztosságát; már pedig ha a külföldi tökés bennünket olyannyira fölkeres, akkor ez két­­ségtelen, hogy a külföldnek bizalma van Ma­gyarország fejlődéséhez. Ivánka Imrének sunyiban igaza van, hogy az anyagi fölvirágzást nem lehet azon naptól datálni, midőn a miniszterek a vörös támlába ültek; nem is lehet a gazdasági fejlődést mes­­terkélni. (Ivánka Imre: Ezt én is mondtam!) de egy positivebb időpontot mégis lehet jelölni, a melytől fogva nyomról-nyomra észrevehető az országnak gazdasági fejlődése és ez azon szép ittas számunkhoz egy ív melléklet van csatolva.

Next