Pesti Napló, 1869. július (20. évfolyam, 148–173. szám)
1869-07-01 / 148. szám
ra úgy kimérték, működésüket pedig iy féltékenyen őrzi a magyar országgyűlés , hogy inkább bizottághoz hasonlítható — áttér a duamusra. Ez Beust teremtvénye (!) e háom év óta „valódi előnyöket hajtva műödik.“ Megnyugtató: a magyarokat Andrássyt és Eötvöst juttatván kormányra, a nemzeti nagy párt diadalává lön. A combinatio jó is volna, ha valamennyi ambitio ki volna elégítve, de ez nincs úgy. ..Jókai, Nyáry, Tisza és Deák között lényeges különbség nem létezik. Ezen Urak is szívesen elfogadták e duálisamat, sőt még kormányára is vállalkoztak volna. De az ellenzékhez átszoríttatván — azon percben,midőn a kormány által mellőztettek, nem maradt más választásuk, mint mindenestül átmenekülni a radikális demokratia táborába. Ma a személyuniót kívánják. Rendszerük diadala a monarchia föloszlását vonná maga után.“ Áttérvén hazánk állapotának egyik lényeges pontjára, így folytatja: „A magyarok egy nagy ország uralkodóinak tekintik magukat és vasallokként bánnak a horvátokkal, szlávokkal és erdélyiekkel, kik territóriumukon szétszórvák. Különös élénk ellenszenvet táplálnak a németek ellen.“ „Régi szabadságaik birtokába visszahelyezve , uj engedményekkel ellátva, kegyekkel és uralkodóik részéről kegyekkel elhalmozta, a magyarok valóságos ittasságba jutottak. Már nem a szabadságról, de birodalomról álmodtak s azon furcsa gondolatra jöttek, hogy ők Ausztriának nem német részeit magyarizálni fogják“ (!!?) „Legelőbb Horvátország s Erdély egyezését kívánták koronájukkal, noha e kétartomány tőlük mindig csak névleges függésben élt. A horvátok — e szláv faj, mely autonómiájára igen féltékeny, hidegen fogadta az annexio(i) kilátását. Erre aztán egész magyar ágens-had (!) lepte el őket, kik pénzt és állomásokat ígértek nekik (!) A magyarok győzelme azonban legkevésbé sem teremtett végleges állapotot, sőt minden arra mutat hogy mind Horvátországban, mind Slavoniában nagy magyar ellenes mozgalom kezdődik. A fiumei tengerparton pedig, a hol a magyar nyelv egészen ismeretlen — a mayarismus áll vonásnál egyébb hengést nem okoz. Erdélyben még nagyobb adályokkal kell küzdenie, mert a román faj, mely ott 1,200,000 lélekből áll, a magyarnak esküdt ellenséges őket zsarnokoknak és bitorlóknak nevezi. Egy bukaresti, igen tevékeny propaganda proklamatiók, kiáltványok és emissariusi manoeuvrek által szitja ezen ellenségeskelést. Eddig gondosan elrették a magyarok e forrongást Európa szemei elől. Mint homogén hatalom akarnak feltűnni, noha valósággal csak Ausztria hatalma tartja vissza e román és szláv népségeket mostani függésükben.“ ,,De már most sem Horvátország, sem Erdély nem elégítik ki a magyar nagyrattógyást. Ausztriától Dalmatiáig a határőrvidéket kívánják. Czéljuk továbbá magyar tengerészetet teremteni külön Ausztriától. Észak felé pedig vágyó tekinteteket öveznek Galicziára. Küldötteik erélyesen megdolgozzák e tartományt, hogy azt a Reichsráthtól külön szakaszszák.“ „Ezen agitatio s ezen mozgalmas politika az osztrák kormánynak komoly aggodalmakra sok okot ad. Nyilvánvaló, i°gy ezen annexionális mánia mögött egy utógondolat is rejlik, s hogy ennek czélja M Magyarországot megerősíteni a monarchia esetleges feloszlásával szemben.“ „A mindinkább kicsinyített, megalázott német Ausztria az új rendzer áldozatául tekinti magát. Ily körülmények közt nem lehet-e attól tartani, hogy az oszrák németek Poroszország felé fordulván, a visszatorlás reményét belé helyzendik ?“ „A dualismus első eredménye tehát az volt, hogy a monarchia két nagy felét mélyen elválasztá egymástól.“ Eddig szól a „La Presse“ czikke. Mennyire tévesen ítéli meg a dualismust, mint elkerüli — tán szándékosan — annak jó hatásait, csak az nem fogja beátni, ki a czikkíróval hasonló elfogultságban léledzik. Alkotmányos harczunk azon nagy tanulságát, hogy csakis azért győzhetünk, mert amit követeltünk, arra ogunk volt, s mert mi a törvény és jog ,eréről soha le nem léptünk, többet nem követelve, annál a mihez jogunk volt, de kevesebbel sem elégedvén be, ezt a „La Presse“ mellőzi vagy felfogni nem képes. Nem magyarizálás, nem a divatos anlexionális politika, nem hóditásvágy volt :etteink rugója, mi csak restitutiót kívánunk — visszahelyeztetést jogainkba. Horvátországot nem annectáltuk, s nem „álamcsinnal“ szereztük vissza, de hosszú éveken át alkudoztunk e testvérnemzettel, s midőn a kiegyenlítés létrehozását, annak ez ország autonómiája áldozatul nem esett. Horvátország oly széles íű önkormányzattal bir, minővel annectált országok sehol sem birnak, miről a „La Presse“ meggyőződhetik, mihelyt az illető törvényeket átolvasni fáradságot venne. Fiume meleg ragaszkodásáról hallgatni, s magyarizálást vetni itt is szemünkre, nem egyéb, mint a tudva levő tények ignorálása. Vesztegessünk-e még szót a többi állításra, a galicziai ábrándokra stb. ? Ez felesleges. A „La Presse“ tudhat erről valamit, Magyarországon minderről nem tudnak semmit. A magyar mozgalmat épen az jellemzi kiválókép valamennyi európai mozgalom közt mostanában, hogy míg a többi az erőszak harcza, a miénk a jogé, a többi arra tör, mit kiküzdeni képes erőhatalommal, csupán mi küzdünk törvényeinkre támaszkodva, s azért meg a többi küzdelem végczélja nehezen meghatározható, a mi küzdelmünk czélját törvényes jogunk szabja meg. Mit a „La Presse“ a monarchia két felének növekedett antagonismusáról mond, azt mi nem tapasztaltuk. Jogainkba visszahelyeztetvén, őszinte frigyre ajánljuk kezünket, s úgy látjuk, hasonló őszinteséggel találkoztunk. Ennek eredménye pedig az, hogy egyik fél sem sértve másik jogkörét, egyiknek sincs oka másutt keresni menedéket, mert hűbb s önzéstelenebb szövetségesre egyik sem akadna. Ennyit szükségesnek tartunk megjegyezni : azon ellenmondásokat, melyek e czikkben hemzsegnek — földeríteni s bővebb bonczolásába bocsátkozni annál hálátlanabb munka, mert azon oldal, honnan az e fajta czikkek erednek — megczáfolható ugyan, de nem capacitálható. Országgyűlési tudósítás: A képviselőház Janlaa 30 -án tartott ülése. Elnök: Somssich Pál; jegyzők: Széll Kálmán, Majáth István és Jámbor Pál. A kormány részéről jelen vannak : Eötvös József b., Gerve István, Horvát Boldizsár, Wenckheim Béla , Mikó Imre gróf, miniszterek. Ülés kezdete 9 órakor. Az ülés kezdetén történtekről esti lapunkban szólottunk. Fölvétetvén a napirend, a ministeriális javaslat mellett szól: Perczel Béla és Rónay Jáczint, ellene Móricz Pál és Nyári Pál Beszédeikről esti lapunkban szólottunk. Tanárky Gedeon : Nem tartja oly sötétnek igazságszolgáltatásunk mostani állapotát, mint azt sokan rajzolták , különben az egész mostani nemzedék megromlott volna különben a bírói ítéletnek ára volna, mit szóló nem hisz, hanem igenis az institutióban látja a hibát, mert nincs öszhangzásba hozva a bírói hatalom gyakorlása alkotmányunkkal. Nem látja elvi ellentétben állónak a bírói hatalom municipális gyakorlását a bírói függetlenséggel és a választási rendszert sem tartja ellentétben levőnek a bírói függetlenséggel és a jó igazságszolgáltatással. Csak az a kérdés, vájjon az illető állam alkotmánya és társadalmi állása szerint ez lehető és czélszerű-e. Minden intézmény az államban ugyanis akkor helyes, ha a politikai czélszerűségnek és a szükségnek megfelel, megfelel pedig akkor, ha az alkotmánynyal és társadalom kívánalmaival összhangzásban van. Ezen tétel az igazságsolgáltatásra és a bírói hatalom gyakorlására nézve is áll és ha visszatekintünk a történetre, azt tapasztaljuk, hogy minden állam hosszabb vagy rövidebb idő alatt ezen összhangzást létesítette is, így történt ez nálunk is. A bírói hatalom gyakorlása folytonosan öszhangzásba hozatott alkotmányunkkal és a társadalom akkori kívánalmaival. Az 1848-iki törvényhozás az államhatalom súlypontját a parliamentáris kormányrendszerbe helyezte át. Ehez kell már most igazságszolgáltatásunkat is alkalmaznunk. Az 1848-iki törvényhozás nem végezi be, mint Nyáry Pál mondotta, a hatalom elosztásának különböző kezekbe letételét csak a törvényhozás gyakorlását határozta meg. A mi feladatunk most már az államhatalom többi tényezőit az illető kezekbe letenni, és így az igazságszolgáltatást odahelyezni, ahová illik, t. i. az államhatalom körébe. Arra nézve, mi általánosságban mondatott a megyéről, azon véleményben van, hogy oly intézményt, mint a megye, nem lehet eltemetni, ha az a politikai szükségnek és a kor kívánalmainak megfelel. Ha régente megfelelt ezeknek, politikailag helyes és szükséges volt. Vájjon jelen alakjában fentartva megfelel-e? ezt az ellenzék sem állítja. Ha a tudomány és a szakférfiak jövőben a rendezendő megyékről azt fogják mondani, mit a jelenlegiekig mondanak, nem lesz hatalom, bár mint akarja is, mely azokat fentartani képes volna. Miután a nemzet már egyszer — mint említette — véglegesen határozott a felett, hogy a magyar alkotmány súlypontja a parliamentáris kormányrendszerbe helyeztessék át e súlypontot minduntalan megtámadni és másfelé illeszteni akarni, veszélyezteti magát az alkotmányt. Vájjon érettek vagyunk-e a parliamentáris rendszerre azt a következés fogja megmutatni. Ha áll az, mit Ivánka Imre mondott, hogy a magyar nemzet jellemének alapja az egyéni értékesítés, az t. i., hogy az egyén minden áron akarja magát érvényesíteni, mit szóló kivált politikai tekintetben jelleme hibájának mond, ezt összevetve egy híres angol író Bagehotnak e térem elmélkedésével és theóriásával, valóban szomorú kilátásnak tart arra nézve, hogy képesek leszünk a parlamenti rendszert fentartani. Miután azon szó ugyanis előadja, mi szükséges egy nemzetben arra nézve, hogy a parliamentáris kormányrendszer megerősödjék, és miután elmondja, hogy egyik és másik tulajdonság megvan ebben és abban a nemzetben is, azt állítja, hogy van egy, mely csak az angol nemzetben van meg, és ez hogy deferential nation. Ha nemzeti jellemünk alapvonása csakugyan, mint Ivánka mondotta, a „ki a legény a csárdában“fele betykélkedés, minek következése többnyire az, hogy ki is vettetik a csárdából, valóban nem vagyunk deferentiális nemzet. De ő részben sem esik kétségbe, mert úgy tapasztalta az életből és a történetből is, ha nagy testületek adnak bizonyos irányt, lassanként követi őket a nemzet és alap jellemvonása is módosul. Íme azon párt, melyhez szóló tartozik, 3— 4 év óta megmutatta, hogy a deferential párt jellegével bir, és pártjában csakugyan ritka azon eset, melyet Ivánka pletyka útján kikapott, hogy t. i. abban érvényesíteni akarnák az egyént és hetykélkednének azzal, ki a legény a csárdában. De az ellenzék is követi e példát, ő is defermtiális párt. Nem akarja sérteni a baloldal vezéreit, sőt tiszteletét fejezi ki, midőn mondja, hogy a jobboldal pártfőnökét fölébe helyezi amaz oldal vezéreinek. És mégis láttuk a legközelebbi napokban ama szomorú napon, melyen deferintiális tud lenni fazán párt. Fölállott a vezér és a paragraphusok köpenyébe burkolva üresen hagyta a tért nem azért, hogy elenyésztesse vagy letörölje azon sötét pontot, mely törvényhozásunk és parliamenti életünk eddig tiszta lapjairól többé letörölhető nem lesz, hanem azért hogy e sötét pontot még ha lehet sötétebben illustrálja. Ha ily kérdésekben tud egy nagy párt deferentiális lenni, bizonyosan meg fogja ezt tanulni a nemzet is. Ha felismertük alkotmányunk súlypontját, mely most tagadhatlanul a parliamentáris kormány rendszerbe van letéve, maga ezen alkotmány ellen vívunk és annak bástyáit döngetjük midőn a súlypontot helyéből ki akarjuk mozdítani és más súlypontba helyezni át az államéletet, mit elérni többé lehetetlen. Választani kell : vagy egészen átadni, mi helyes és egy általános elvnek felel meg, a bírói hatalom gyakorlatának jogát és kötelességét az államnak, vagy egészen át kell adni azt a municipiumnak. Hosszasan fejtegeti, hogy ez utóbbi gyakorlatilag csaknem lehetetlen, és így, ha félrendszabályt nem akarunk, kénytelenek vagyunk elfogadni a másik elvet, mely szerint azt az állam gyakorolja. Nem is fél a Várady által felemlített falóból kijövő — nem tudja miféle — centralistikus vitézektől, legfölebb azt reménye, hogy a falak közé bevitt falóból kilépő vitézek azon sárkánynak, mely most a falakon belül lakik, érti a megyei omnipotentiát, egy-két fogát fogják kitördelni. Dönthetetlenül áll előtte, hogy amit elérhetünk, amit elérnünk kell, nem hátunk ráegett, hanem előttünk van. Vissza — bármennyire nehezen essék némelyeknek — nem mehetünk, kényszerítve vagyunk előre menni és kérni a baloldalt, ne hátráltassa a jobboldalt ott, hol ezen előrehaladás veszély nélkül tehető. (Élénk éljenzés a jobboldalon.) Péchy Tamás nem ismerheti el az új bírósági szervezés halaszthatlanságát. Puszta ígéretekben nem nyugodhatik meg akkor, midőn pozitív törvények sem tartatnak meg. Az igazságügyminiszter tett ugyan ígéreteket az iránt, mik lesznek a kormány szándéka szerint, az átalakítandó megye jogai, de az eddigi tapasztalatok nyomán ama jogok, ha életbe is lépnek, nem fognak egyebet az adraényezni, mint az autonóm megyei közegek és a kormány által kinevezett tisztviselők közti folytonos súrlódást és végezetül a megye feloszlását. A felsorolt megyei jogok bírálásába bocsátkozik, annak kimutatása végett, hogy azok legtöbb tekintetben illuzóriusokká lesznek. A fenforgó törvényjavaslatban sem a reformot, sem az igazságszolgáltatás javítását, sem a bíróságok függetlenségét nem találja fel, és azért nem is fogadja el a részletes tárgyalás alapjául. Hoffmann Pál azt hitte volna, hogy miután az igazságszolgáltatás nem esik a közös ügyek közé, el fog tűnni az ellenzés az igazságügyi reform ellenében, és hogy nem fog az ellenzék abból pártkérdést csinálni. És mégis azt tapasztaljuk, hogy az ellenzék ismét pártdisciplinából ellenzi a javaslatot. Az igazságszolgáltatás rendezésénél csupán az igazságügy sajátlagos érdeke irányadó ; az ellenzék azonban, midőn egészen heterogén kérdést, a megyei önkormányzatot vonja a discussiób, nem az igazságszolgáltatás, hanem politikai és más érdekeket tart szeme előtt. (Helyeslés jobbról.) A tapasztalás átalában a választási rendszer ellen bizonyít, és ha ez egyebütt bánni jó volna is, nálunk kétségtelenül rosznak bizonyult be. E valósággal szemben a jövendő átalakítandó megyére bízni, midőn még azt nem ismerjük, annyi volna, mint az igazságszolgáltatást koczkára tenni. A megye tulajdonképen surrogatama az országnak, az ellenzék azonban a megyét tekinti az országnak , pedig az ország nem szorul már surrogatumra sem, midőn a magyar állam eszméje a népnek választott országos képviselői útján érvényesül. (Helyeslés jobbról.) De az ellenzék fél a magyar államtól, azt hívén, hogy ez a szabadságnak véget vet, a centralisatió útján behozza az absolutizmust, és nem lesz elég erős a külföldi befolyás ellen magát megvédeni. Ez aggodalmát az ellenzék Francziaország példájával indokolja, pedig ez épen a leghelytelenebb példa, mert Francziaország a centralisatió tultenyészésében szenved, míg Magyarországban a decentralisatió van tultengésben. Leghelyesebb volna egy kis decentralisatiót Francziaországban és egy kis centralisatiót Magyarországba behozni. (Helyeslés a jobbról.) Az igazságügyi rendezés veleje az, hogy az igazságügy országos, sőt nemzetközi ügy. Nem ismerheti el Ghyczy Kálmán azon állítását, mintha a megoldás könnyíttetnék, ha az igazságügy a megye rendezésével együtt tárgyaltatik; nem ismerheti el azért, mert akkor egy aránylag könnyű kérdés egy sokkal nehezebb kérdéssel bonyolíttatnék össze. Azt kérdi az ellenzék, mi fog történni a mostani bírákkal ? úgy látszik, hogy ez a túloldal legfontosabb érve. (Derültség jobbról.) Az fog történni, minek már rég kellett volna megtörténni, meg fognak rostáltatni és akik a próbát ki nem állják, le fognak vétetni a nép vállairól, az alkalmasak pedig ki fognak neveztetni (Élénk helyeslés jobbról). Ghyczy Kálmán azon állítása ellenében, hogy előbb meg kellene érlelődni a közvéleménynek, mielőtt e törvényjavaslat tárgyalható lenne, megjegyzi, hogy megérlelte azt már azon nyomor, amelyben az igazságszolgáltatás szenved. Tapasztalásból erősítheti ezt és a népnek előtte ismeretes véleményével szemben nem fektet semmi súlyt azon ellenkező petitiókra, melyeket a túloldalon az együtt ülő és tanácskozó országos képviselők háta mögött összekoldulnak. (Élénk helyeslés jobbról.) Várady Gábor egy hasonlata ellenében felhozza, hogy az ellenzék úgy tekinti a megyét, mint a musulmán a koránt, ebben látván a bölcseségnek egyedüli forrását, és az egyszeri khalifa módjára, ki az alexandriai könyvtárt felgyújtotta, úgy okoskodik : a 1.javaslatot el kell vetni, mert vagy nem egyezik a megyével és akkor rész, vagy egyezik és akkor fölösleges. Hisz ificallónak mondja azt, ha az ellenzék azt mondja, hogy a nép választotta a bírákat, holott a megyei bizottság és ott is csak egy pár ember intézte a választást. Ilyen választások számtalan fattyú jogászszal ajándékozták meg az igazságszolgáltatást, kik mindenhez,csak a joghoz nem értettek. A megyékben mindig néhány irányadó ember érdeke túlnyomó, de a miniszternek semmi érdeke abban, hogy A vagy B legyen ott bíró (Ellenmondás balról), hanem az, hogy jó legyen az igazságszolgáltatás. — Schwartz Gyula hiányosoknak, felületeseknek és elhamarkodottaknak mondta a 48-iki törvényeket; ezt már Schmerling is mondotta és erre megfeleltek felirataink. De ha úgy értette, hogy nincsenek még sikeresen keresztül vive, akkor ám ne akadályoztassa az ellenzék a reformot. Ugyancsak Schwartz abból, hogy az igazságszolgáltatás országos ügynek mondatik, azon okoskodást vonta le, hogy akkor a képviselőket is ki kellene nevezni. Ennek ellenében megjegyzi szóló, hogy Schwartz nem képes különbséget tenni a törvényhozó és végrehajtó hatalom közt. Némelyek az ellenzék részéről a választott bírák függetlenségét azok elozdíthatlanságával akarják biztosítani, de ez csak tetézné a választásból eredő bajt, mert az elmozdítás az egyedüli ventil szerencsétlen választások esetére. Nincs bátorsága ezenjavaslatot gátolni, de igen is dicsőségének fogja tartani, hogy ezen reform elfogadásához járulhatott (Élénk helyeslés.) Ezután kihirdettetik az ez egy ujonczjutalékról szóló szentesített törvénycikk, mely legközelebb a főrendi házhoz átküldetik. (Gajzágó Salamon alelnök elfoglalja az elnöki széket.) Simonyi Lajos b. tiltakozik, mintha az ellenzék szándékosan akadályozná a reformot Ha a közvélemény megkérdeztetnék, kétségtelenül oda nyilatkoznék az, hogy nem kell neki kinevezett bíró, és hogy irtózik a bureaucratiától, mert a választott birák legalább becsületesek. Az előtte szólott a törvényhozó testületben látja az alkotmányosság minden garantiáját, pedig, ha az alkotmányok történetét ismerné, be kellene vallania, hogy a népképviselet ha nem támaszkodik kellő institutiókra, hatóságokra és a közvéleményre a levegőben függő intézmény, mely a legelső viharban aláhull. (Helyeslés balról.) Mondatott a jobboldal részéről, hogy az ellenzék mindig különczködni akar. Igenis Magyarország különczködött és alkotmányos életet élt évszázadokon át, midőn a szomszéd országokban absolutizmus uralkodott. Ne utánozzuk a külföldöt, hanem fejtsük ki az életre való intézményeket, a nemzet geniusának megfelelőleg. Csodálja, hogy az előtte szóló a kérvényekre oly kevés súlyt fektett, mondván, hogy a jelenlegi petítiók összekoldultattak , a törvényhozásnak nem szabad a közvélemény nyilatkozásait ennyire kicsinyelni. Tóth Vilmos előadásával foglalkozva, megjegyzi, hogy természetesnek találja a jobboldalnak azon szándékát, hogy a megyerendezés ne tárgyaltassék egészben, hanem, hogy mindenek előtt a megye fájának gyökere vagdaltassék meg, hogy lombja és kérge elhullván, maga kiáltsa a nemzet: tűzre ez undok megyékkel. (Tetszés balról.) Ismételve dicsértetett az angol nemzetnek törvénytisztelő jelleme; pedig a magyar nemzet e tekintetben nem engedi magát felülmúlni az angol által sem. Annyi kormány- és rendszerváltozás közt néha hónapokon át minden tisztviselő nélkül soha zavargás nem támadt. ínség közeledtekor más népek kormányai aggódva gondoskodnak, hogy a nép kenyérben szükséget ne szenvedjen; nálunk a múlt aszálykor a kormány alig gondoskodott valamiről, és a nép hősiesen, de békében tűrte nyomorát. (Tetszés balról.) Több jobboldali szónok tételének czáfolgatása után felhívja az igazságügyminisztert, hogy az mint a honosítási és a katonai bíróságokra vonatkozó törvényjavaslatot, meggyőződvén azoknak helytelenségéről, visszavonta, tetézze érdemeit azzal, hogy e törvényjavaslatot is visszavonja. (Élénk helyeslés balról.) Gr. Eszterházy Pál: Tisztelt képviselőház. Hogy nem mindenkor tanácsos „a fejszéhez nyúlni“ — ezt tartja rég óta egy franczia közmondás. Midőn újra felkölteznek a kedélyek párttusáink, szóval a fenálló körülmények közt, legnagyobb óvatosság s tartózkodással lépnék én fel ma a megyerendszer szervezésének sikamlós terére. - - Nem nyúlnék én ma oly bátran — megvallom — s némi előkészület nélkül ama két élű fejszéhez, melynek egyik éle faraghat jól, kényünk, teljes tetszésünk szerint idomíthat ugyan, másika azonban könnyen sérthet és ronthat. Ma két szervezendőséggel állunk szemben, a bíróság és a megye szervezésével. Mindkettő szükségét tudjuk, érezzük, elismerjük mindnyájan, ez utóbbi azonban sokkal nehezebb és szövevényesebb, sürgősebb a másik. Igenis — uraim — sürgősebb, mert becsületkérdés, mert nemzeti becsületkérdéssé vált az igazság mostoha kiszolgáltatása és választott bíróságaink növekedő tétlensége fennálló anarchiája ellenében, tisztelet a kivételeknek, valahára szerveznünk e rendszert. Szóval, égető szükséggé ipáll azok segítségére sietnünk, kiknek igazságot ígértünk, és igazsággal tartozunk, népilm segítségére, mely mióta egy gyűlölt kormánytól megszabadult, gyors, pontos, rendezett, végrehajlatlan igazság-kiszolgáltatás után hiába mindeddig, de méltán sóvárog. Kell tehát mindenekelőtt emancipálnunk a bírót az őt terhelő nyűgök alól, függetleníteni, hogy már valahára felelősségét kimondhassuk. Hallottam többször felemlíttetni a közvéleményt , hogy t. i.honunkban a közvélemény sürgeti a megyeszervezést. Debreczen városának érdemes képviselője azt állította, hogy a közvélemény a bíró választása mellett nyilvánul, én is hódolok a közvéleménynek, e megvesztegethetlen bíróságnak, elismerem nymbusát, de csak bámulnom kell, midőn törvényhozásunk e csarnokában hallok hivatkozni a közvéleményre. — közvélemény mai napon! Vájjon hol keressük fel ma széles magyar honunkban, s főleg midőn a reformok , ily gyökeres átalakítás terére lépünk, — hol keressük fel — kérdem a magyar közvéleményt? Lehet-e melünk közvélemény akkor, midőn a ma°war ké ellenkező, hogy ne mondjam két ellenes táborn szakítva lön , ma tehát csak pártvéleményre lehetne szó; — de lehetne szk; egy két részű oszlott, majdnem szétbomlott, még alig pár előtti varázserejű közvéleményről, s ha csakugyan igaz marad, hogy a közvélemény szigori és csalhatlan ítélőszék, kérdem újra : lehet-e csalhatlan az ily közvélemény két két töredéke? 9 ’ Uraim, ne ámítsuk magunkat, ne hitessük e a világgal, de ne hitessük el önmagunkkal sem hogy 69-ben ily fontos, ily nehéz kérdésben a egyedül biztos irányt, a közvélemény jelöli ki. Ha mondom, miszerint a jelen törvényjavaslat mielőbbi előzetes felvételét és törvénynyi emelését sürgetni óhajtom, kijelentem egyszersmind, hogy mindazt, mi e törvényjavaslat, háttérbe szoríthatná, károsnak, veszélyesnél tartom, s igy annak továbbra elhalasztását károsnak, veszélyesnek, de még legvétkesebb mulasztásnak is tekinteném. De tisztelt ház! midőn azt kívánom, hogy bíróság szervezése háttérbe ne szoríttassék csakis úgy kívánom, s úgy kell kívánnom, hogy ez a függetlenség és felelősség egymástól elválaszthatlan elvén vitessék keresztül. Hogy míg a bíró a kinevezés által független alulról, legyen ol független felniről is, hogy, mikint Angolhonbar a politikának a bíróra semmi hatása ne legyen Hogy míg a biró a kinevezés által felelő felfelé, legyen felelős lefelé is annyira, hogy feleljen meg azon eljárásért is, amit a kormány megbízásából tesz, s ha ez törvénytelen lenni ne menthesse magát azzal, hogy ez által csak felsőbb rendeletnek engedelmeskedett, így, tisztelt ház, csakis így fogom fel a K -1 függetlenségé és elvárhatlan felelősséget is akarom értelmezni és fejleszteni bíróságánk szervezése legfőbb feladatát, legfőbb feltétele még akkor is, ha ezt a törvényjavaslatban kimerítőleg kifejezve nem is látnám. És ha valahára bíróságunk függetlensége é felelőssége, e két nagyhatalom, csakugyan hacz védszövetségre lépne, akkor — kegyeletes megemlékezéssel ugyan, de vigasztalva keresőén föl a Várady Gábor igen tisztelt képviselőtársam gondoskodásából felemelt sirhalmot, és h az új sírkövön olvasnám e szavakat: „itt nyugszik örök nyugalomban a municipiumok önkormányzata, imádkozzatok érette!“ hallanám, valamint igen tisztelt képviselőtársamnak is ha! Innia kellene hallanám ez egykori szózatot „ne keresd az élőt a holtak közt, nincs itt, te támadott!“ Igenis feltámadott hamvaiból, századunk dcsőségére, utódaink boldogítására feltámadott gyors, és megvesztegethetlen igazságszolgátatás! Végre tisztelt ház !bíróságunk szervezetévé - hiszem — már igen fontos lépést tettünk megye szervezéséhez is, mert a bíró a felelő miniszter ellenjegyzése mellett neveztetvén : felelősség háramlik a miniszterre, a felelősségt elvállalja a miniszter. Jókay Mór tisztelt képviselő úr helyese jegyző meg, hogy maholnap egy igazságügy miniszterünk szinte a nepotismus hibájába eshetik. Ez lehet — nem tagadom — de ha az igazság nemzője annyira elhagyná az igazság magyar miniszterét, hogy ez bíróságunk ezen hagyományos vétkébe esnék, fogjuk legalább tudni, ki a vétkes, fogjuk tudni őt a közvélemény ítélőszéke elé idézhetni, szóval, fogjuk tudni felelőssé tenni. Eddig a választásokban oly lelkes részt vettek a megyék tisztviselőinek sógorai és komái, de a felelősségben nem, eddig az ily választásokat hazafiús készséggel és feláldozással elfogadták a megyék tisztviselői, de a felelősséget nem, így tehát a fémjelzett irányban elfogadom a törvényjavaslatot, és annak mielőbbi és előzetes felvételét kívánom. Salamon Lajost a múltban szerzett tapasztalatok arra indítják, hogy a bírák választása mellett szóljon, amiért is a törvényjavaslatot nem fogadja el. Simay Gergely: Mindenki előtt ismeretes igazságszolgáltatásunk mostani nyomorult állapota, sőt vannak, kik állítják, hogy az absolutizmus idején jobb lábon állott igazságszolgáltatásunk ügye, mint most választott biráink kezében. E bajt foltozgatás által nem, de csak új alap behozatala által lehet gyökeresen orvosolni. Ez új alapot a királyi kinevezésben találja fel, és azért a törvényjavaslatot pártolja. Szakácsy Dániel e törvényjavaslatot mint amely az 1868-ik évben alkotott 54-ik t. cz.be ütközik, általános tárgyalás alapjául nem fogadja el. Nem fogadja el továbbá azért, mert a törvényhatóságok nem csak, hogy fel nem adták e részbeni jogaikat, de az ide terjesztett „tiltakozási felirataikban“ keményen tiltakoztak e törvényjavaslat ellen. Első — úgymond — a megyék között Zemplén megye, melyet nem rég „Andrássy megyének“ hívtak, minthogy Andrássy Gyula gr. ur egyik főbirtokosa, és egyik kerületének képviselője, egyszersmind miniszterelnök, testvére Andrássy Aladár gr. pedig főispánja. Az ide terjesztett „tiltakozási feliratot“ a főispán elnöklete alatt tartott bizottmányülés fogadta el, és ugyanakkor elhatározta, hogy a t. ház elébe terjesztésére Andrássy Gyula grófot kéri meg. (Nagy nevetés.) Elnök felkéri az osztályok elnökeit, hogy a kereskedelmi miniszter által előterjesztett postaszerződések tárgyában mielőbb, legkésőbben szombaton tartsanak osztályüléseket. Az ülés végződik d. u. 3 órakor. . Jövő ülés : holnap reggel 9 órakor. Tárgya : az általános vita folytatása. BELFÖLD, Pest,jan. 30. (A „pesti polgári kör“ az igazságügyminiszternél.) Ma délelőtt a „Pesti polgári kör“ által választott küldöttség Horváth Boldizsár igazságügyi miniszter által fogadtatván, dr. Scdermann a következő szavakat intézte a miniszter úrhoz: „Mélyen tisztelt miniszter úr ! A „Pesti polgári kör“ folyó hó 27-én tartott rendkívüli közgyűlésében mély sajnálkozással vett tudomást azon megtámadásról, melylyel Pécs városa országos képviselője Nagyméltóságodat illette. Kinyilatkoztatták ezen alkalommal a „Pesti polgári kor Ftlyistó» A mellékút«».