Pesti Napló, 1869. szeptember (20. évfolyam, 200–224. szám)
1869-09-16 / 212. szám
212 szám Szerkesztési iroda: Fisraacarektore 7. szim. I. emelet. ® lav szellemi részét illet# München L9f.to why a szerkesztSséghe* in»ísec dö. ®iHe#atetlen levelek csak ismert üss-Bektől fogadtatlak el. Kiadd riivatai: Ferencffliek tere 7. szám ftSlá*etat. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetvények) a kadó Kiatalhoz intézem!ők. Csütörtök, sept. 16.1869. ESTI » Elöfizetési feltételek: Vítlékre, postán' T*g? ksJjBttiij faázUuB hordva ! Effése évre . . . 22 frt. Félévre. . ... 11 frt Negyed évre ... 5 „ 50 kr. Két héra. .... 3 „ 70 kr. Egy hóra .... 1 „ 86 kr. 20. évi folyam. Hirdetmények dija: 7 felsibcc petitsor egyszeri hír detéanil 7 uj kr. Bélyeg-díj kan 10 ajkr. Nyilt-tér s 5 hasábér petitsor 26 aj kr. Előfizetés! felhívás PESTI NAPLÓ 1869-ki julius—deczemberi folyamára. Előfizetési feltételek : P seren háshos hordva, vidékre postán küldve A julius — deczemberi fél évre ... .11 frt. — A julius septemberi negyedévre ... . 5 frt 50 kr. Egy hónapra.................................................1 frt 85 kr Az „Athenaeum“, Irodaira,. ..a nyomdai részvénytársulat, mint tulajdonos és kiadó, szilárd alapokon nyugodjék, és semmi Per , S45, I 15 I SIMI* félreértésnek és jogvitának tárgya ne le______ * hessen. Be kell tetőzni az épületet. II. Nálunk a palatínus hatalom felfüggesztésével a régensségi kérdés is egybefügg. Vájjon érdekünkben van-e a véletlenre bízni e megoldást? Közelebbi czikkeim ezen tárgyról fognak szólni. KEMÉNY ZSIGMOND: Rendezni kell a felső házat, de nem a feudalismus, nem a reactiós vágyódások, s nem az obscurantismus számára. S ha régi elemeiből, mint hiszem, csak kevés ép anyagot lehetne felhasználni, azon félelem nélkül, hogy előrelépés helyett viszszaesés következik be, akkor oly senatus szervezéséhez kell látni, minek azon országokban alakultak, melyek a történelmi hagyományokkal szakítottak ugyan, de mindamellett ellensúlyozó erőkről gondoskodtak, s egyenlő tapintattal tudják a haladást a fentartással közvetíteni. Olaszország a senatus modern intézményével igen ügyesen tudja azon stabilitást szervezéseiben fentartani, mely nélkül a rend állandólag nem szövetkezhetik a szabadsággal , s a válságok előbb vagy utóbb kitörnek. Ha előbb említettem a rendezések sorában a felsőházi intézményt, csak azért történt, mert a megyerendszer reformját az országgyűlés már semmi ürügy alatt nem utasíthatja vissza, mivel mind a belügyi, mind pedig az igazságügyminisztériumnak előterjesztései és törvényjavaslatai, hogy életbe léphessenek, a megyei önkormányzásnak a kellő mértékre leszállítását feltételezik. Vagy rendezett administratiónk nem lesz, és a parlamentáris kormányzat gúnyunkra és gyalázatunkra válik; vagy azon öszhangzás áll be alkotmányunkban, mely egyes részeknek túltengését nem tűrheti, az egész szervezet megmentését tartva szem előtt. A megyék rendezése után a teendők sorában igen érdekes helyet foglal el az államtanács, vagy annak oly pótléka, mely a nagy követelésekből levetkőztetve, a gőgös versenyzés, s a döntő befolyás után kapkodás minden támaszaitól megfosztva, mint törvényjavaslatokat és közigazgatási szabályokat formulázó testület, a minisztérium és országgyűlés teendőjének könnyítésére az által járul, hogy homogénebb és az egész eszmét és irányt inkább átölelő formulációkkal léphet fel, mint nálunk szoktak az egyes minisztériumoknak codificálással is foglalkozó tagjai, kik gyakran rendes teendőik elhanyagolásával készítnek az országgyűlés számára oly munkálatokat, melyek tartalmasak, de a művészi irály hiányait éreztetik. Még két fontos s egyszersmind sürgős teendőnk van alkotmányunk betetőzésére. Egész Európában — kivévén azon kérész államokat — melyeket egy véletlen feltolt s egy másik lesülyesztett, a régensség kérdése mindig nagy gondokat okozó kérdés volt, s gyakran függött eldöntésétől az állam nyugalma, s néha még létezése is. A dynasztiák szintúgy mint azon népek, melyek nem akartak szélvészt venni, hogy zivatart arassanak, mindig gondoskodtak arról, hogy a régensség kérdése Pest, sept 14. (R.) Hasonlítsuk össze a fővárosoknak, s azok lakóinak helyzetét és állapotát az alkotmány visszaállítása óta, azon helyzettel és állapottal, melyben az alkotmány lakói időkben sietődtek. Az alkotmány megszüntetése után, a fővárosok inkább hasonlítottak egy sírkerthez, mint egy életrevaló, mozgékony, pezsgővérü nemzet fővárosaihoz. Több százra menő nagyobb-kisebb lakások állottak üresen, daczára annak, hogy az akkori kormány több nagyobb házakat hivatalos helyiségekül igénybe vett. — Hazánk előkelői s vagyonosjai, kik azelőtt az év legnagyobb részét a fővárosokban tölték el, falusi magányokba költöztek. — Nagy ritkaság volt egy uj ház építését láthatni, s ez okból az építési anyagoknak ára, s a munkások bére olcsó volt, annyira, hogy építési anyagok készítésére senkinek kedve nem lehetett, s a munkások is kénytelenek voltak oda költözni, hol munkabérük jobban megfizettetett. Az akkor még csekélyebb számú vendéglőkben az idegen utazó mindenkor kaphatott üres szobát. A csekélyszámú mulató helyek rendesen üresek voltak. A csakis néhány lóval és kocsival megalakult Omnibus társaság üzletét rövid idő alatt megszüntetni volt kénytelen. Az üzlet pangás és pénzszűke miatt a bukások napirenden voltak. A férfi és női cselédtanyák szolgálatot kereső cselédekkel tömve valának. Ép egészséges férfiak és nők koldulva barangolták be a fővárosok utczáit. A Dunapartokon s más élénkebb helyein a fővárosoknak 10—14 éves csavargó suhanczok koldulással zaklatták a mellettük elmenőket. Ki a lefolyt 20 évet Budapesten töltő, kétségbe nem fogja vonhatni, hogy rövid egy pár év alatt a fentebb érintett helyzet egészen megváltozott, mégpedig a fővárosok, s azok lakói javára, s hogy ezen jobbra változott fővárosi viszonyok az ország többi részeire is jótékony befolyással vannak, azt tagadni nem lehet. De ezen jobbra változásnak nyomait láthatni az ország minden vidékein : mindenfelé nagyobb a mozgékonyság, nagyobb minden tekintetben az élénkség, jobb a kereset, szóval, hazánkfiainak sorsa anyagi tekintetben tetemes és látható javulásnak indult egyrészről, másrészről pedig a szellemi haladásra szükséges első legfontosabb lépések is megtétettek. Hogy ezen utóbbi tekintetbeni haladásnak gyümölcseit, a százados hanyagság után csak később lehetene élvezhetnünk, igen természetes, mert a századok óta nem nevelt népet egy-két év alatt neveltté tenni nem lehet. És ki merné tagadni,hogy ezen jobbraváltozását politikai és társadalmi viszonyainknak , csakis az alkotmányosság visszaállításának lehet tulajdonítani. Fájdalom, visszaállított alkotmányosságunknak minden felől látható, s kínálkozó gyümölcseit nem élvezhetjük keserűség és aggodalom nélkül; mert hazánkfiai ahelyett, hogy tömörülnének, s egyesült erővel igyekeznének a belreformok terén a százados mulasztásokat mielőbb helyrehozni, s ezáltal a haza és nép javát előmozdítani, s hazánkat a külföld előtt, mint egy minden tekintetben műveit s előhaladott országot tüntetni, pártokra szakadtak, s ezek egy része mindent elkövet, hogy a javult viszonyokat létrehozott Deákpárt haladásban előmenetelt ne tehessen. Különös, hogy oppositiónk azon része, mely már 48 előtt, s alatt szerepelt, ha nagyobbrészt csak a megyegyűlésekben is, és jelszóül hirdette már akkor, hogy „nem kell táblabírópolitika“, jelenleg, úgy az országgyűlésen, mint a megyei gyűléseken, a táblabiró politikát hirdeti, daczára annak, hogy mindenfelé azt állítá, hogy a 48-as törvényekhez szorosan ragaszkodik. Nézzük az oppoitiónak a legközelebbi időkbeni eljárását. 1867-ben történt az, hogy a felelős magyar kormány a „Magyar Újság“-nak lefoglalását elrendelte. A pest megyei közgyűlésen ezen rendelet tárgyalása alkalmával, Nyáry Pál úr mint ildomos táblabíró, nem akarta ugyan azt mondani, hogy a felelős kormánynak nincs joga ily rendeletet kibocsátani, hogy azonban a kormány ezért ne érhessen, azon táblabirói középutat találta ki, hogy miután az ily functio egy választott municipalis tisztviselőre nézve kellemetlen, tehát a „Magyar Újság“ lefoglalását hajtsa végre a kormány saját közegei által. Ezt Nyáry Pál úr mondta, ki az 1848-as országgyűlésen, midőn ő is a nem keli táblabiró politika elvének hódolt, egy vita alkalmával következőket mondott: „A felelős minisztérium eszméje magával hozza, miszerint minden ember felelős legyen stb. Hála Istennek, a megyei omnipotentiának már egy kissé nyakára hágtunk.“ Vagy, talán Nyáry Pál úr megbánva azt, hogy 48-ban a megyék omnipotentiájának egy kissé nyakára hágott, most az akkor okozott, s még be nem hegedt sebeit akarja a megyei omnipotentiának gyógyítani ? Ez czélhoz nem vezető törekvés, mert a municipiumok omnipotentiáján 48-ban a törvények által ejtett sebek gyógyíthatlanok. Mit mondott nemrégiben Irányi Dániel úr, kinek 48-ban a táblabíró politika szintén nem kellett? Azt mondá, hogy a megyéket democratikus alapra kell fektetni, s a bírákat ezek által választatni. Ugyanazon Irányi Dániel úr a 48-as országgyűlésen azon vita alkalmával, melyből Nyáry Pál úr fentebbi szavait idézek, anélkül, hogy valaki által rendre utasíttatott vagy megcáfoltatott volna, következőleg nyilatkozott: „Akarom, hogy a municipiumok jelen állásukban megszüntettetvén, a parlamentáris kormány mellett csupán községi rendszer álljon fel; a mostani municipiumokat fentartani, és a felelős kormány formával, összeegyeztetni akarni nem egyébb mint ön a mitás.“ Az 1847/g-ki III-ik t. ez. 32 § a c. betűje szerint, a miniszterek feleletre vonathatnak a közcsend és bátorság fentartásában elkövetett mulasztásokért, amennyiben ezek, a törvény által, rendelkezésekre bízott végrehajtási eszközökkel, elháríthatók valának. Belügyminiszter úr, hogy ily mulasztásért feleletre ne vonattathassék, Pécsre, hol a választások alkalmából , a közcsend és bátorság bomlásnak indult, s a municipális hatóság nem tette azt meg, mit tennie hivatalos kötelessége lett volna , királyi biztost küldött ki, s ezért őt a 48-iki törvényekhez ragaszkodó Irányi úr interpellálta. Vagy talán addig kellett volna várni belügyminiszter úrnak, míg a közcsend és bátorság egészen felbomlik, s 20—30 ember agyon veretik, mint ez a hajdani választásoknál gyakran megtörtént? Ezen esetben úgy hiszszük,Irányi úr, a fentebb idézett törvény értelmében lépett volna fel a belügyminiszter úr ellen. Ha azt kérdeznők, hogy mit nem tett az oppositió, a kiváltságos, a hazát egyedül boldogító, a haza javára,akkor a végtelenségig kellene czikkünket folytatnunk. Sokkal hamarább végére érünk, ha azt kérdezzük, hogy hát „mit tett?“ Mit tett ? — Semmit. Legalább nyoma nem látszik sehol, sőt azt lehet állítanunk, hogy a haza fejlődésének , s a nép javának, sok időt igénybe vett, s mit sem igazolt beszédeik által csak is aka- dályozói voltak, még annak is, amit nem ők tettek. Ha mi a gyanúsításoknak oly barátai volnánk, mint az oppositio tagjai, azt kellene hinnünk, hogy az oppositio tagjainál a haza és nép java mellékes valami, hanem a fő és sürgős teendő a Deákpárt, s a jelenlegi kormány megbuktatása s ez után a tömeges kormányra, s kormány hivatalokrai jutás; de mi ezt állítani és hinni nem akarjuk, s különös és megfoghatatlan eljárásukat, csak is annak tulajdonítjuk, hogy ők maguk közt is két pártra vannak szakadva, melyek közül egyik többet követel, mint a másik, de a kivitelre szükséges eszközök hiányzanak, s egyiknek sincs közülök biztos megállapodási elve, hanem mindig a fenforgó kérdésekhez ragaszkodva kapkodnak hol ide, hol oda. Ha ugyanis közjogi kérdésekről van szó, akkor 48-sok,ha a belreformok terén kivántatik a kormány és Deák párttal valamely régi már fenn nem tartható rész eltávolíttatni, s helyette egy czélszerűbb és jobb, létrehozatni, akkor 47-sek; ma parliamentaristák, holnap municipalisták. Ezen állításunkat úgy hiszszük igazolnunk nem szükséges, mert eléggé igazolja azt a bal és szélbal párt, vagyis a mostani oppositio viselete a jelen országgyűlésen. Belföld, Pest, september 15. Pest, sept. 15. (A hadsereg főfelügyelőségéről.) A cseh félhivatalos „Bohemiá“-nak a hadsereg főfelügyelőségére vonatkozólag következő tudósítást írják Bécsből, melyet a „Wiener Abendpost“ is szószerint után közöl: „A legközelebb lefolyt delegátió működése alatt a hadsereg főfelügyelőségének intézménye képezte, mind osztrák, mind magyar részről, a leghevesebb támadások tárgyát. E támadásokkal, amennyiben a nevezett intézet költséges volta ellen intéztettek, álljanak itt a következő, hiteles forrásból folyó megjegyzések : Legelsőbben constatálnunk kell, hogy a hadsereg felügyelője, mint ilyen, ez államkincstárnak legkisebb kiadást sem okoz, mert e tisztnek viselője azon jövedelmeken kívül, melyeket mint tábornagy élvez, mi fizetést sem húz. De — s ez mellesleg jól megjegyzendő —, még ezen rendes illetmények sem folynak a főherczeg magánpénztárába, hanem kizárólag érdemes, s saját hibájukon kívül szerencsétlenné lett katonatisztek gyámoltására fordíttatnak. Sok tiszt, kik most a hadsereg díszei, bizonyíthatná, hogy csakis ezen jótékonyság által volt nekik lehetővé téve a továbbszolgálat. Azon összeg, melyről itt szó van, oly jelentékeny, hogy a tábornagyi jövedelmek azt korántsem fedezik, hanem még a főherczeg magánpénztárát is évenként érzékenyen igénybe veszik. Végre nem kell feledni, hogy a hadsereg felügyelőjének terjedt utazásai, melyek a felügyelés gyakorlatára szükségesek, szintén a főherczeg magánpénztára rovására esnek. Lehet, hogy a mondottak sok indokolatlan véleményt és ítéletet változtatnak meg.* (cs. a.) Nagy-Kanizsa, szept. 12. [Ered. tud.] (Csengery Antal választói körében.) Bandérium kíséretében, gyönyörű diszfogatokon mentünk képviselőnk elé. A vonat mintegy 2 óra tájban érkezett meg, és rövid üdvözlés után a sorfalat képező nép harsány éljenei között legalább ötven díszfogat kíséretében robogott a Batthány-Fülöp herczegféle palotába Csengery Antal. Néhány percz múlva tiszteletet parancsoló alakja a városház erkélyén volt látható, és lelkes éljenzés után, megszólalt. A tudomány és államférfim komolyság hangján ecsetelte viszonyainkat. Egyetértésre,eszélyes politikára szólított fel bennünket, mert reformműködésünknek csak ily feltételekkel ígérhetünk kívánt sikert. Beszéde végén megköszönte választóinak bizalmát, valamint szívélyes fogadtatását is,s az intelligentia zömétől kisérve a „zöldfához,“ czímzett vendéglőben tartandó díszebédre indult Körülbelül két-háromszázan jelentünk meg; nemcsak a választókerület, hanem az egész megye képviselve volt, mindannyian égtek a vágytól őt, a haza második bölcsét, látni és hallani. Igen sok toaszt volt, különösen a királyi párért, érdemdús képviselőnkért, Deák Ferencz, stb stb. s mindannyit szűnni nem akaró éljenzés követte. Csengery Antal is felkelt és Nagy-Kanizsa kereskedelmi fontosságát, földrajzi helyzetét emelve ki, e város anyagi és szellemi fölvirágoztatásáért emelte poharát, mondván, ha nem is lenne képviselője Nagy-Kanizsának, akkor is kötelessége lenne mindent elkövetni e város anyagi és szellemi fölvirágoztatásáért, annál inkább teszi ezt most, midőn képviselője, mert jól tudja azt, ha e városnak, melynek öt vasútvonala van és mely Horvátországnak kapuja, az anyagi és szellemi haladás érdekében szolgálatokat tesz, hazánk nagyságát emeli. Este 9 és 10 óra között szeneszó mellett fáklyásmenet indult meg a herczegi házhoz, ahol az estebéde tartatott. Ünnepies színben ragyogott Kanizsa főutczája, ember ember hátán várta a következőket : egyszerre Csengery megjelent az ablaknál és harsogó éljenzék röpült az esti légbe. A dalárda a szózatot éneklő, levevők sövegeinket, és átéreztük e nagy mondatot: „Hazádnak rendületlenül légy hive a magyar!“ A dal elmúlt és erre az üdvözlés következett a nép részéről, melyet a városi főjegyző úr tapintatosan szerkesztett beszédével eszközölt. Éljenek után Csengery Antal szólt, mely körülbelül így hangzott : Uraim! A nagy szavak ideje lejárt, ma csak tettek beszélnek. Én nem szavakkal, hanem tettekkel szoktam kötelességemet teljesíteni, ezeket pedig elmondani úgy, amint véghezvinni kívánnám, elfogultságomban nem bízom. Fogadják szívélyes megemlékezésükért legmélyebb köszönetemet. Holnap azaz sept. 13-kán a közintézeteket és polgártársaink néhányát fogja meglátogatni. Délben ismét díszebéd tartatik a herczegi házban, hova a kerület előbbkelői hivatalosak. Úgy hallom, hogy a holnapi esti vonattal haza utazik. Zenta , sept. 12. [Ered tud.] (A zentai ütközet fordulója, új Macsvánszky.) Kavarog a por, mintha a száguldó spahik paripái vernék fel a magasba, pedig dehogy, Aeolus haragszik, ő fújja a mérgét. De tán még in ? Ágyudurrogást is hallottunk. Igen, mert örömünnep volt itt, a hős Eugen herczeg diadalának emlékünnepe, mely nyugatot a félhold uralmától megmentette. Régóta ünnepli Zenta város közönsége sept 11-ikét a törökön itt ez nap nyert győzelem emlékére. Elsirék a hazának múltját eleget, pedig hát víg napjaink is csak valának. Reggel szokás szerint a katholikus és görög keleti egyházakban tartatott haladó isteni tisztelet. Délben máskor hajón, jelenleg azonban a kellemetlen szél miatt gyalog levonulás a szigetre, a csata, a győzelem színhelyére, ott ebéd s utána egy kis népünnep, melyet este a nagy vendéglő termeiben tánczmulatság zár be, mely az idén oly fényesen sikerült, hogy hasonló már vagy nyolcz éve nem volt. De tartott is világos virradtig, mégpedig oly széles kedvvel, mintha csak a diadal első mámorában ültük volna az elveszett törökök torát. Szabadka, Szeged, Kikinda, Magyar és Török Kanizsa, Becse, Ada, voltak képviselve, szemeik égő tüze után ítélve még Bratianóval, vagy akár magával a muszkával is szembeszállni készek. Zomborban ismét Macsvánszki akadt. Kalapsza törvényszéki , tiszteletbeli ülnök, telekkönyvvezető. Hála Isten azonban már ez is hurokra került. Folyó hót-ikéig csak ötvenkétezer osztrák forintnyi rablás sült ki rá, de még most is jönnek újabb csalásai nyomára. A közönség, ha nem látná a pénzeik után kesergő szegények könytelt szemeit, s hivatalos tudomással nem bírna a tényállás felől, szinte hajlandó volna a dolog valóságáról kételkedni, föl nem foghatván, hogy lehessen ily mérvű hivatalos visszaélést, csalást gyakorolni olyan telekkönyviévi, annyi pontosságot igénylő hivatalnál anélkül, hogy észrevétetnék, sőt hogy gyanút ébresztene. Maros-Ludas, sept. 9. (Ered. tud.) (A társas kir. törvényszékek székhelyének kérdéséhez.)*) Becses lapjának tegnapelőtti 205-ik számában, Szamosujvár érdemes országgyűlési képviselője Simai Gergely ur, az életbe léptetendő első folyamodásu társas királyi törvényszékek székhelyeinek kijelölésére nézve, a nagyméltóságú igazságügyminiszter úrhoz, egy nyílt szót intéz, melyre a tisztelt szerkesztőség becses engedelmével egy pár szerény észrevételem van. Tökéletesen osztom Simor Gergely úrnak azon nézetét, mely szerint a magas kormánynak különös figyelmét arra kell fordítani, „hogy egy bizonyos törvényszéki területen lakó polgárok, az igazságszolgáltatás helyéhez, könnyen s kevés költekezéssel juthassanak,“ de fájdalommal kell kijelentenem , hogy teljességgel nem oszthatom nézetének második ágát, miszerint a törvényszékek csak nagyobb s kiválólag királyi városokban elhelyezhetők, mert akkor a vidékekre való tekintet tökéletesen elenyésznék, ami semmi esetben czélszerű s méltányos nem lenne. Vegyük csak a dolgot gyakorlatilag.• Ha csupán „királyi városok lennének azon szerencsések , hogy törvényszék helyéül kiszemeltessenek, akkor egy oly tekintélyes vidék, mint például ez a Maros-Ludasi, mely a királyi városok : Kolozsvár, Szamosújvár, Marosvásárhely, Erzsébetváros, s Gyulafejérvártól, perlekedési szempontból oly irtózatosan messze fekszik, várjon könnyebben s kevesebb költekezéssel juthatna a törvényszékhez ? bizonyosan nem ugyan ezért méltányoltál kell lenni a vidékek iránt is, mert mi sem vagyunk mostoha gyermekei e hazának. A v.ármegyék beosztásának (?) kérdéséig ez ügyet nem akartam szellőztetni, de a fennebbiek után mint e vidék egyik igénytelen polgára, szintén felliva érzem magam a magas kormányt *) A sorokat Hantz Pál, marosludasi postamester úr tollából közöljük.