Pesti Napló, 1869. szeptember (20. évfolyam, 200–224. szám)

1869-09-16 / 212. szám

212 szám Szerkesztési iroda: Fisraacarek­tore 7. szim. I. emelet. ® lav szellemi részét illet# München L9f.to why a szerkesztSséghe* in»ísec dö. ®iHe#atetlen levelek csak ismert üss-Bektől fogadtatlak el. Kiadd riivatai: Ferencffliek tere 7. szám ftSlá*etat. A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetvények) a kad­ó Kiatalh­oz intézem!ők. Csütörtök, sept. 16.1869. ESTI » Elöfizetési feltételek: Vítlékre, postán' T*g? ksJjBttiij faázUuB hordva ! Effése évre . . . 22 frt. Félévre. . ... 11 frt Negyed évre ... 5 „ 50 kr. Két héra. .... 3 „ 70 kr. Egy hóra .... 1 „ 86 kr. 20. évi folyam. Hirdetmények dija: 7 felsibcc petitsor egyszeri hír detéanil 7 uj kr. Bélyeg-díj k­an 10 ajkr. Nyilt-tér s 5 hasábér petit­sor 26 aj kr. Előfizetés! felhívás PESTI NAPLÓ 1869-ki julius—deczemberi folyamára. Előfizetési felté­telek : P seren h­á­s­h­o­s hordva, vidékre postán küldve A julius — deczemberi fél évre ... .11 frt. — A julius septem­beri negyedévre ... . 5 frt 50 kr. Egy hónapra.................................................1 frt 85 kr Az „Athenaeu­m“, Irodaira,. ..­a nyomdai részvénytársulat, mint tulajdonos és kiadó, szilárd alapokon nyugodjék, és semmi Pe­r , S45, I 15 I SIMI* félreértésnek és jogvitának tárgya ne le­­______ * hessen. Be kell tetőzni az épületet. II. Nálunk a palatínus­ hatalom felfüggesz­tésével a régensségi kérdés is egybefügg. Vájjon érdekünkben van-e a véletlenre bízni e megoldást? Közelebbi czikkeim ezen tárgyról fog­nak szól­­n­i. KEMÉNY ZSIGMOND: Rendezni kell a felső házat, de nem a feudalismus, nem a reactiós vágyódások, s nem az obscurantismus számára. S ha régi elemeiből, mint hiszem, csak kevés ép anyagot lehetne felhasználni, azon féle­lem nélkül, hogy előrelépés helyett visz­­szaesés követke­zik be, akkor oly senatus szervezéséhez kell látni, minek azon or­szágokban alakultak, melyek a történelmi hagyományokkal szakítottak ugyan, de mindamellett ellensúlyozó erőkről gon­doskodtak, s egyenlő tapintattal tudják a haladást a fentartással közvetíteni. Olasz­ország a senatus modern intézményé­vel igen ügyesen tudja azon stabilitást szer­vezéseiben fentartani, mely nélkül a rend állandólag nem szövetkezhetik a szabad­sággal , s a válságok előbb vagy utóbb kitörnek. Ha előbb említettem a rendezések sorá­ban a felsőházi intézményt, csak azért történt, mert a megyerendszer reformját az országgyűlés már semmi ürügy alatt nem utasíthatja vissza, mivel mind a belügyi, mind pedig az igazságügyminisz­­tériumnak előterjesztései és törvényjavas­latai, hogy életbe léphessenek, a megyei önkormányzásnak a kellő mértékre leszál­lítását feltételezik. Vagy rendezett admi­­nistratiónk nem lesz, és a parl­amentáris kormányzat gúnyunkra és gyalázatunkra válik; vagy azon öszhangzás áll be alkot­mányunkban, mely egyes részeknek túl­­tengését nem tűrheti, az egész szervezet megmentését t­artva szem előtt. A megyék rendezése után a teendők sorában igen érdekes helyet foglal el az államtanács, vagy annak oly pótlé­ka, mely a nagy követelésekből levetkőz­tetve, a gőgös versenyzés, s a döntő be­folyás után kapkodás minden támaszaitól megfosztva, mint törvényjavaslatokat és közigazgatási szabályokat formulázó tes­tület, a minisztérium és országgyűlés te­endőjének könnyítésére az által járul, hogy homogénebb és az egész eszmét és irányt inkább átölelő formulációkkal lép­het fel, mint nálunk szoktak az egyes mi­nisztériumoknak codificálással is foglal­­­­kozó tagjai, kik gyakran rendes teendőik elhanyagolásával készítnek az országgyű­lés számára oly munkálatokat, melyek tartalmasak, de a művészi irály hiányait éreztetik. Még két fontos s egyszersmind sürgős teendőnk van alkotmányunk betetőzésére. Egész Európában — kivévén azon kérész államokat — melyeket egy vé­letlen feltolt s egy másik lesülyesztett, a régensség kérdése mindig nagy gondokat okozó kérdés volt, s gyakran függött el­döntésétől az állam nyugalma, s néha még létezése is. A dynasztiák szintúgy mint azon né­pek, melyek nem akartak szélvészt venni,­­ hogy zivatart arassanak, mindig gondos­kodtak arról, hogy a régensség kérdése Pest, sept 14. (R.) Hasonlítsuk össze a fővárosoknak, s azok lakóinak helyzetét és állapotát az alkotmány visszaállítása óta, azon hely­zettel és állapottal, melyben az alkot­mány lakói időkben sietődtek. Az alkot­mány megszüntetése után, a fővárosok inkább hasonlítottak egy sírkerthez, mint egy életrevaló, mozgékony, pezsgővérü nemzet fővárosaihoz. Több százra menő nagyobb-kisebb lakások állottak üresen, daczára annak, hogy az akkori kormány több nagyobb házakat hivatalos helyisé­gekül igénybe vett. — Hazánk előkelői s vagyonos­jai, kik azelőtt az év legna­gyobb részét a fővárosokban tölték el, falusi magányokba költöztek. — Nagy ritkaság volt egy uj ház építését láthatni, s ez okból az építési anyagoknak ára, s a munkások bére olcsó volt, annyira, hogy építési anyagok készítésére senkinek kedve nem lehetett, s a munkások is kénytelenek voltak oda költözni, hol munkabérük jobban megfizettetett. Az akkor még csekélyebb számú vendéglők­ben az idegen utazó mindenkor kaphatott üres szobát. A csekélyszámú mulató he­lyek rendesen üresek voltak. A csakis néhány lóval és kocsival megalakult Om­nibus társaság üzletét rövid idő alatt meg­szüntetni volt kénytelen. Az üzlet pangás és pénzszűke miatt a bukások napirenden voltak. A férfi és női cselédtanyák szolgá­latot kereső cselédekkel tömve valának. Ép egészséges férfiak és nők koldulva ba­rangolták be a fővárosok utczáit. A Duna­­partokon s más élénkebb helyein a fővá­­rosoknak 10—14 éves csavargó suhan­­czok koldulással zaklatták a mellettük el­menőket. Ki a lefolyt 20 évet Budapesten töltő, kétségbe nem fogja vonhatni, hogy rövid egy pár év alatt a fentebb érintett hely­zet egészen megváltozott, még­pedig a fővárosok, s azok lakói javára, s hogy ezen jobbra változott fővárosi viszonyok az ország többi részeire is jótékony befo­lyással vannak, azt tagadni nem lehet. De ezen jobbra változásnak nyomait láthatni az ország minden vidékein : mindenfelé nagyobb a mozgékonyság, nagyobb min­den tekintetben az élénkség, jobb a kere­set, szóval, hazánkfiainak sorsa anyagi tekintetben tetemes és látható javulásnak indult egyrészről, másrészről pedig a szellemi haladásra szükséges első legfon­tosabb lépések is megtétettek. Hogy ezen utóbbi tekintetbeni haladásnak gyümöl­cseit, a százados hanyagság után csak később lehetene élvezhetnünk, igen termé­szetes, mert a századok óta nem nevelt népet egy-két év alatt neveltté tenni nem lehet. És ki merné tagadni,hogy ezen jobbra­­változását politikai és társadalmi viszo­nyainknak , csak­is az alkotmányosság visszaállításának lehet tulajdonítani. Fájdalom, visszaállított alkotmányossá­gunknak minden felől látható, s kínálkozó gyümölcseit nem élvezhetjük keserűség és aggodalom nélkül; mert hazánkfiai a­helyett, hogy tömörülnének, s egyesült erővel igyekeznének a belreformok terén a százados mulasztásokat mielőbb helyre­hozni, s ez­által a haza és nép javát elő­mozdítani, s hazánkat a külföld előtt, mint egy minden tekintetben műveit s elő­haladott országot tüntetni, pártokra sza­kadtak, s ezek egy része mindent elkö­vet, hogy a javult viszonyokat létreho­zott Deákpárt haladásban előmenetelt ne tehessen. Különös, hogy oppositiónk azon része, mely már 48 előtt, s alatt szerepelt, ha nagyobbrészt csak a megye­gyűlések­ben is, és jelszóül hirdette már akkor, hogy „nem kell táblabírópolitika“, jelen­leg, úgy az országgyűlésen, mint a me­gyei gyűléseken, a táblabiró politikát hir­deti, daczára annak, hogy mindenfelé azt állítá, hogy a 48-as törvényekhez szo­rosan ragaszkodik. Nézzük az oppo­itiónak a legközelebbi időkbeni eljárását. 1867-ben történt az, hogy a felelős magyar kormány a „Ma­gyar Újság“-nak lefoglalását elrendelte. A pest megyei közgyűlésen ezen rendelet tárgyalása alkalmával, Nyáry Pál úr mint ildomos táblabíró, nem akarta ugyan azt mondani, hogy a felelős kormánynak nincs joga ily rendeletet kibocsátani, hogy azonban a kormány ezért ne érhes­sen, azon táblabirói középutat találta ki, hogy miután az ily functio egy válasz­tott municipalis tisztviselőre nézve kelle­metlen, tehát a „Magyar Újság“ lefogla­lását hajtsa végre a kormány saját köze­gei által. Ezt Nyáry Pál úr mondta, ki az 1848-as országgyűlésen, midőn ő is a nem keli táblabiró politika elvének hó­dolt, egy vita alkalmával következőket mondott: „A felelős minisztérium eszméje magával hozza, miszerint minden ember felelős legyen stb. Hála Istennek, a me­gyei omnipotentiának már egy kissé nya­kára hágtunk.“ Vagy, talán Nyáry Pál úr megbánva azt, hogy­ 48-ban a megyék omnipotentiájának egy kissé nyakára hágott, most az akkor okozott, s még be nem hegedt sebeit akarja a megyei omni­potentiának gyógyítani ? Ez czélhoz nem vezető törekvés, mert a municipiumok omnipotentiáján 48-ban a törvények által ejtett sebek gyógyíthatlanok. Mit mondott nem­régiben Irányi Dá­niel úr, kinek 48-ban a táblabíró politika szintén nem kellett? Azt mondá, hogy a megyéket democratikus alapra kell fek­tetni, s a bírákat ezek által választatni. Ugyanazon Irányi Dániel úr a 48-as or­­szággyűlésen azon vita alkalmával, mely­ből Nyáry Pál úr fentebbi szavait idézek, a­nélkül, hogy valaki által rendre utasít­­tatott vagy megc­áfoltatott volna, követ­kezőleg nyilatkozott: „Akarom, hogy a municipiumok jelen állásukban meg­­szüntettetvén, a parl­amentáris kormány mellett csu­p­án községi rendszer álljon fel; a mostani municipiumokat fentartani, és a felelős kormány formával, össze­egyeztetni akarni nem egyébb mint ö­n a m­i­t­á­s.“ Az 1847/g-ki III-ik t. ez. 32 § a c. be­tűje szerint, a miniszterek feleletre vo­nathatnak a köz­csend és bátorság fen­­tartásában elkövetett mulasztásokért, a­mennyiben ezek, a törvény által, rendel­kezésekre bízott végrehajtási eszközökkel, elháríthatók valának. Belügyminiszter úr, hogy ily mulasz­tásért feleletre ne vonattathassék, Pécsre, hol a választások alkalmából , a köz­csend és bátorság bomlásnak indult, s a municipális hatóság nem tette azt meg, mit tennie hivatalos kötelessége lett vol­na , királyi biztost küldött ki, s ezért őt a 48-iki törvényekhez ragaszkodó Irányi úr interpellálta. Vagy talán addig kellett volna várni belügyminiszter úrnak, míg a köz­csend és bátorság egészen felbom­lik, s 20—30 ember agyon veretik, mint ez a hajdani választásoknál gyakran meg­történt? Ezen esetben úgy hiszszük,Irányi úr, a fentebb idézett törvény értelmében lépett volna fel a belügyminiszter úr ellen. Ha azt kérdeznők, hogy mit nem tett az oppositió, a kiváltságos, a hazát egye­dül boldogító, a haza javára,akkor a vég­telenségig kellene czikkünket folytatnunk. Sokkal hamarább végére érünk, ha azt kérdezzük, hogy hát „mit tett?“ Mit tett ? — Semmit. Legalább nyo­ma nem látszik sehol, sőt azt lehet állíta­nunk, hogy a haza fejlődésének , s a nép javának, sok időt igénybe vett, s mit sem igazolt beszédeik által csak is aka-­­ dályozói voltak, még annak is, a­mit n­e­m ő­k tettek. Ha mi a gyanúsítá­soknak oly barátai volnánk, mint az op­positio tagjai, azt kellene hinnünk, hogy az oppositio tagjainál a haza és nép java mellékes valami, hanem a fő és sürgős teendő a Deákpárt, s a jelenlegi kormány megbuktatása s ez után a tömeges kor­mányra, s kormány hivatalokrai jutás; de mi ezt állítani és hinni nem akarjuk, s különös és megfoghatatlan eljárásukat, csak is annak tulajdonítjuk, hogy ők ma­guk közt is két pártra vannak szakadva, melyek közül egyik többet követel, mint a másik, de a kivitelre szükséges eszkö­zök hiányzanak, s egyiknek sincs közü­lök biztos megállapodási elve, hanem min­dig a fenforgó kérdésekhez ragaszkodva kapkodnak hol ide, hol oda.­­ Ha ugyan­is köz­jogi kérdésekről van szó, akkor 48-sok,ha a bel­reformok terén kivántatik a kormány és Deák párttal valamely régi már fenn nem tartható rész eltávolíttatni, s helyette egy czélszerűbb és jobb, létre­hozatni, akkor 47-sek; ma parliamentaris­­ták, holnap municipalisták. Ezen állítá­sunkat úgy hiszszük igazolnunk nem szük­séges, mert eléggé igazolja azt a bal és szélbal párt, vagyis a mostani oppositio viselete a jelen országgyűlésen. Belföld, Pest, september 15. Pest, sept. 15. (A hadsereg főfel­ügyelőségéről.) A cseh félhivatalos „Bohemiá“-nak a hadsereg főfelügyelőségére vonatkozólag következő tudósítást írják Bécs­­ből, melyet a „Wiener Abendpost“ is szószerint után közöl: „A legközelebb lefolyt delegátió működése alatt a hadsereg főfelügyelőségének intézménye képezte, mind osztrák, mind magyar részről, a leghevesebb támadások tárgyát. E támadásokkal, a­mennyiben a nevezett intézet költséges volta ellen intéztettek, álljanak itt a következő, hiteles forrásból folyó megjegyzé­sek : Legelsőbben constatálnunk kell, hogy a hadsereg felügyelője, mint ilyen, ez államkincs­tárnak legkisebb kiadást sem okoz, mert e tiszt­nek viselője azon jövedelmeken kívül, melyeket mint tábornagy élvez, mi fizetést sem húz. De — s ez mellesleg jól megjegyzendő —, még ezen rendes illetmények sem folynak a főherczeg magánpénztárába, hanem kizárólag érdemes, s saját hibájukon kívül szerencsétlenné lett kato­natisztek gyámoltására fordíttatnak. Sok tiszt, kik most a hadsereg díszei, bizonyíthatná, hogy csakis ezen jótékonyság által volt nekik lehető­vé téve a továbbszolgálat. Azon összeg, melyről itt szó van, oly jelentékeny, hogy a tábornagyi jövedelmek azt korántsem fedezik, hanem még a főherczeg magánpénztárát is évenként érzéke­nyen igénybe veszik. Végre nem kell feledni, hogy a hadsereg felügyelőjének terjedt utazásai, melyek a felügyelés gyakorlatára szükségesek, szintén a főherczeg magánpénztára rovására esnek. Lehet, hogy a mondottak sok indokolat­lan véleményt és ítéletet változtatnak meg.* (cs. a.) Nagy-Kanizsa, szept. 12. [Ered. tud.] (Csengery Antal választói körében.) Bandérium kíséretében, gyönyö­rű diszfogatokon mentünk képviselőnk elé. A vonat mintegy 2 óra tájban érkezett meg, és rö­vid üdvözlés után a sorfalat képező nép harsány éljenei között legalább ötven díszfogat kíséreté­ben robogott a Batthány-Fülöp herczegféle pa­lotába Csengery Antal. Néhány percz múl­va tiszteletet parancsoló alakja a városház erké­lyén volt látható, és lelkes éljenzés után, meg­szólalt. A tudomány és államférfim komolyság hangján ecsetelte viszonyainkat. Egyetértésre,­eszélyes politikára szólított fel bennünket, mert reformműködésünknek csak ily feltételekkel ígérhetünk kívánt sikert. Beszéde végén megköszönte választóinak bi­zalmát, valamint szívélyes fogadtatását is,s az in­­telligentia zömétől kisérve a „zöldfához,“ czím­­zett vendéglőben tartandó díszebédre indult Körülbelül két-háromszázan jelentünk meg; nemcsak a választó­kerület, hanem az egész me­gye képviselve volt, mindannyian égtek a vágy­tól őt, a haza második bölcsét, látni és hal­lani. Igen sok toaszt volt, különösen a királyi pá­rért, érdemdús képviselőnkért, Deák Ferencz, stb stb. s mindannyit szűnni nem akaró éljenzés követte. Csengery Antal is felkelt és Nagy-Kanizsa kereskedelmi fontosságát, földrajzi helyzetét emelve ki, e város anyagi és szellemi fölvirágoz­­tatásáért emelte poharát, mondván, ha nem is lenne képviselője Nagy-Kanizsának, akkor is kötelessége lenne mindent elkövetni e város anyagi és szellemi fölvirágoztatásáért, annál in­kább teszi ezt most, midőn képviselője, mert jól tudja azt, ha e városnak, melynek öt vasút­vonala van és mely Horvátországnak kapuja, az anyagi és szellemi haladás érdekében szolgála­tokat tesz, hazánk nagyságát emeli. Este 9 és 10 óra között szeneszó mellett fák­lyásmenet indult meg a herczegi házhoz, a­hol az estebéd­e tartatott. Ünnepies színben ragyogott Kanizsa főutczá­­ja, ember ember hátán várta a következőket : egyszerre Csengery megjelent az ablaknál és harsogó éljenzék röpült az esti légbe. A dalárda a szózatot éneklő, levevők sövegeinket, és át­­éreztük e nagy mondatot: „Hazádnak rendület­lenül légy hive a magyar!“ A dal elmúlt és er­re az üdvözlés következett a nép részéről, me­lyet a városi főjegyző úr tapintatosan szerkesz­tett beszédével eszközölt. Éljenek után Csenge­ry Antal szólt, mely körülbelül így hang­zott : Uraim! A nagy szavak ideje lejárt, ma csak tettek beszélnek. Én nem szavakkal, hanem tet­tekkel szoktam kötelességemet teljesíteni, ezeket pedig elmondani úgy, amint véghezvinni kíván­nám, elfogultságomban nem bízom. Fogadják szívélyes megemlékezésükért legmélyebb köszö­­netemet. Holnap azaz sept. 13-kán a közintézeteket és polgártársaink néhányát fogja meglátogatni. Délben ismét díszebéd tartatik a herczegi ház­ban, hova a kerület előbbkelői hivatalosak. Úgy hallom, hogy a holnapi esti vonattal haza uta­zik. Zenta , sept. 12. [Ered tud.] (A z­e­n­t­a­i ütközet fordulója, új Macsvánsz­­k­y.) Kavarog a por, mintha a száguldó spahik paripái vernék fel a magasba, pedig dehogy, Aeolus haragszik, ő fújja a mérgét. De tán még in ? Ágyudurrogást is hallottunk. Igen, mert örömünnep volt itt, a hős Eugen herczeg diada­lának emlékünnepe, mely nyugatot a félhold uralmától megmentette. Régóta ünnepli Zenta város közönsége sept 11-ikét a törökön itt ez nap nyert győzelem emlékére. Elsirék a hazának múltját eleget, pe­­­dig hát víg napjaink is csak valának. Reggel szokás szerint a katholikus és görög keleti egyházakban tartatott haladó isteni tisz­telet. Délben máskor hajón, jelenleg azonban a kellemetlen szél miatt gyalog levonulás a szi­getre, a csata, a győzelem színhelyére, ott ebéd s utána egy kis népünnep, melyet este a nagy vendéglő termeiben tánczmulatság zár be, mely az idén oly fényesen sikerült, hogy hasonló már vagy nyolcz éve nem volt. De tartott is világos virradtig, még­pedig oly széles kedvvel, mintha csak a diadal első mámorában ültük volna az elveszett törökök torát. Szabadka, Szeged, Kikinda, Magyar és Tö­rök Kanizsa, Becse, Ada, voltak képviselve, szemeik égő tüze után ítélve még Bratianóval, vagy akár magával a muszkával is szembeszáll­ni készek. Zomborban ismét Macsvánszki akadt. Kalapsza törvényszéki , tiszteletbeli ül­nök, telekkönyvvezető. Hála Isten azonban már ez is hurokra került. Folyó hó­t-ikéig csak ötvenkétezer osztrák forintnyi rablás sült ki rá, de még most is jönnek újabb csalásai nyomára. A közönség, ha nem látná a pénzeik után ke­sergő szegények könytelt szemeit, s hivatalos tudomással nem bírna a tényállás felől, szinte hajlandó volna a dolog valóságáról kételkedni, föl nem foghatván, hogy lehessen ily mérvű hi­vatalos visszaélést, csalást gyakorolni olyan te­lekkönyviévi, annyi pontosságot igénylő hivatal­nál anélkül, hogy észrevétetnék, sőt hogy gya­nút ébresztene. Maros-Ludas, sept. 9. (Ered. tud.) (A tár­sas kir. törvényszékek székhelyé­nek kérdéséhez.)*) Becses lapjának teg­napelőtti 205-ik számában, Szamosujvár érde­mes országgyűlési képviselője Simai Gergely ur, az életbe léptetendő első folyamodásu társas királyi törvényszékek székhelyeinek kijelölésé­re nézve, a nagyméltóságú igazságügyminiszter úrhoz, egy nyílt szót intéz, melyre a tisztelt szerkesztőség becses engedelmével egy pár sze­rény észrevételem van. Tökéletesen osztom Simor Gergely úrnak azon nézetét, mely szerint a magas kormánynak különös figyelmét arra kell fordítani, „hogy egy bizonyos törvényszéki területen lakó polgárok, az igazságszolgáltatás helyéhez, könnyen s ke­vés költekezéssel juthassanak,“ de fájdalommal kell kijelentenem , hogy teljességgel nem oszthatom nézetének második ágát, miszerint a törvényszékek csak nagyobb s kiválólag kirá­lyi városokban elhelyezhetők, mert akkor a vi­dékekre való tekintet tökéletesen elenyésznék, a­mi semmi esetben czélszerű s méltányos nem lenne. Vegyük csak a dolgot gyakorlatilag.­­• Ha csupán „királyi városok lennének azon sze­rencsések , hogy törvényszék helyéül kisze­meltessenek, akkor egy oly tekintélyes vidék, mint például ez a Maros-Ludasi, mely a királyi városok : Kolozsvár, Szamosújvár, Marosvásár­hely, Erzsébetváros, s Gyulaf­ej­érvártól, perle­­kedési szempontból oly irtózatosan messze fek­szik, várjon könnyebben s kevesebb költekezés­sel juthatna a törvényszékhez ? bizonyosan nem ugyan ezért méltányoltál kell lenni a vidékek iránt is, mert mi sem vagyunk mostoha gyerme­kei e hazának. A v.ár­megyék beosztásának (?) kérdéséig ez ügyet nem akartam szellőztetni, de a fennebbiek után mint e vidék egyik igénytelen polgára, szintén felliva érzem magam a magas kormányt *) A sorokat Hantz Pál, maros­ludasi posta­mester úr tollából közöljük.

Next