Pesti Napló, 1870. január (21. évfolyam, 1-24. szám)
1870-01-01 / 1. szám
melléklet a Pesti Napló 1-ső számához Azon bőre épen úgy, mint nagyon is közönséges, nem a legműveltebb egyén szájából jövő vádat, mintha az ifjúságot „butítaná“, csak azok állítják , kik maguk is megérdemlenék ama nevezetet, hogy ha azon igét főnévre öltöztetnék. Jól fejezi ki a közmondás: „Ki mint él, úgy ítél.“ Az említett igazgató hittanárunk lévén, természetesen, arra törekszik, hogy azon eszméket és igazságokat, melyek tantárgyához tartoznak, megismertesse velünk. Ekkor csak hivatásának tesz eleget, melynek megfelelvén , véleményünk szerint kötelességét teljesíti lelkiismeretesen. Azon állítást, hogy ő felsőbb osztálybelit, mivel vasárnapi predikátióról, gyónásról stb. elkésett, arczul ütött volna, szintén rágalmaknak nyilvánítjuk , miután — tapasztalatunk szerint— még az alsóbb osztályokban is csak atyailag inteni, legfeljebb alapos okokért szokott komolyabban feddeni. Ezt állítjuk mi, kik már több év óta tanítványai vagyunk, de igenis kinyilvánítjuk azt, hogy annyira meg vagyunk vele elégedve, miszerint ezennel szeretetünknek hálaadóját rójuk le. Mint mindenütt, úgy a mi tanintézetünkben is vannak oly ifjak (természetesen, csak rész tanulók), kik nem sokat gondolnak a tanulással, azután rész tanjegyet kapván, boszásokat a tanárokon igyekeznek kitölteni. Alkalmasint nem nagyon csalódunk, ha állítjuk, hogy az ezen elősorolt vádak koholója is ilyféle „rosz diák“ lehetett egykor, s ráillik a „Similis simili gaudet.“ Csak azon nem győzünk elégé csodálkozni, hogy vannak oly lapok, melyek ily légből kapkodott, hitelnélküli rágalmaknak hasábjaikban tért nyitnak! Kelt Pesten, 1869. deczember 29. Vilik osztálybeli tanulókört 65 esetben eszközöltetett. Bonczolat 41 esetben hajtatott végre. Ezen eseteken kívül volt 3 öngyilkos. Az első magyar szeszgyárban múlt hóban kiütött keleti marhavész localizálása a szigorú évszabályok pontos alkalmazása segélyével, teljesen sikerült. A pesti piaczra összesen 18,164 db szarvasmarhaféle, juh és bárány hajtatott. Vaspályán érkezett Pestre 2452 db szarvasmarha, 2884 db juh, és 18,583 db sertés. Vaspályán elszállíttatott Pestről 1914 darab szarvasmarha és 26,853 db sertés. Mindössze 270 hivatalos orvosi és közegészségi tárgy fordult elő és intéztetett el. (Kivonat) Pest város tiszti főorvosának 1869-ki november havi közegészségi hivatalos jelentéséből : E hó időjárati viszonyai rendkívül szelíden folytak le, és a hőmérő higanyoszlopon csak 3 napon észleltetett 0 fok alatt. A hőmérsék kedvező állása a közegészségi állapotra általán véve kedvező hatást gyakorolt, de a gyakoribb északkeleti és északnyugati szelek azt okozták, hogy a légzőszervi bántalmak nagyobb számmal tűntek elő. A légnyomat középsúlya : 332.443 pár. von. mutatott. A hőmérő középfoka R. szerint = -14.36 fokon állott. — A páranyomat középmértéke = 2.21 pár. van. — Középnedvesség = 73.9 °/o. — Ózontartalom középszámítás szerint nappal = 1.7, éjjel = 3.9 fok. — Az északnyugati és délkeleti szelek voltak uralkodók. — Es e 1116 napon = 27.37 pár. van. — Köd 9, és füstös köd 3 napon volt észlelhető. — Hó esett 3 napon. Viharok 10 napon uralkodtak. A közegészségi állapotot illetőleg — az egyetemi kórodákban és a magángyakorló orvosok által kezelt betegek kivételével — a többi gyógyintézetekben és a közköltségen ápolt szegények közt összesen 4764 kóreset fordult elő, mely szám a múlt october havi létszámnál 90 esettel többet tüntet fel, tehát roszabbulást mutat. Ezek közül különféle intézetekben 2635 fekvő, és 2129 járó beteg ápoltatott. A gyógyintézetekben ápolt 2635 fekvő beteg közül meggyógyult 1201 . 44.81, meghalt 1495.65 ápolás alatt maradt 1258.47.74 °/C. A városi polgári kórház 1-ső sebészi osztályán (dr. Kovács) 7, 2-ik sebészi osztályán (dr. Lumnierer) 9, szemészi osztályán (dr. Siklósy) 4, gégebajok osztályán (dr. Navratil) 1, összesen 21 sebészi, szemészi és gégeműtétet hajtatott végre. Halálozás. Az egész városban (a katonai kórházak kivételével) valamennyi gyógyintézetben meghalt összesen 569, tehát 16-al kevesebb, mint múlt octoberben. Meghalt finemű 313, nőnemű 256. — Legtöbb halt meg 1 éves korig: 185, továbbá 1—5 között = 89, 21—30 között = 58, 31—40 között = 56, 11—20 között = 50, 51—60 között = 37 stb. Meghalt a tanművelők, művészek, hivatalosak és birtokosok osztályából 34, kereskedő és iparos =200, munkás és szolga =335. Leggyakoribb halálokok voltak: tüdőgümösödés 111, — rángások és más görcsök 57, mellhártya és tüdőláb 48, született gyöngeség 36, •— bélhurut 34, —• himlő 30, -— hagymáz 27, — stb. Népesedés. Született összesen 638, fiú 327, leány 311, törvényes 434, törvénytelen 204. E szerint e hóban a szaporodás 69-el haladta meg a halálozást. Házasságra lépett 337 pár. Törvényszéki orvosi vizsgálat 18, orvosrend Közgazdaság. (Hetiszemle a gabna üzletről.) Pest, decz. 31. A lefolyt hét gabnaüzletéről semmi jelentékenyt nem mondhatunk. Árviszonyaink úgy a termények tekintetében, mint a vidéki vásárok s a külföldi lerakodóhelyek árszabályaihoz mérve,oly roszul állanak,hogy a forgalom csaknem illusorissá válik. A múlt héten is oly gyér forgalmunk volt, minőre egész évben nem volt eset. A külföldi vásárok búzaárainak alábbszálló irányzata annyira csökkente mindenütt a búzaárakat, hogy malmaink versenye mintegy meghiúsítva, ily fokú árakon képtelenek dolgozni. Az ideszállítás ezért oly gyér, hogy daczára a malmok minden visszatartásának, az előbbi ár visszatérése egyhamar alig remélhető. Mindazonáltal hiszszük, hogy az erős hideg beálltával mind a szállítás szilárdabb, mind a vevők többen, mind az árak a külföldiekhez képest jobbak lesznek, s igy élénkebb üzletben részesülendünk. Rozs el volt hanyagolva, 10—15 krral olcsóbban adatott. Árpa, kukoricza és zabban semmi nevezetesb üzletünk nem volt. Repcze csaknem egészen hiányzott. Bab és lencse forgalom nélkül. Pesti értéktőzsde, decz. 31. Mai esti értéktőzsdénk üzletnélküli volt, s csak némely zárlatok fordultak elő a pesti közúti III. kiir. részvénynél 135—134. (A pesti biztositó intézet) életbiztosítási osztályának 1869 december havi kimutatása. Benyujtatott: 251 bevallás pr 380.000 ft és 9000 tallér, múlt hótól függőben maradt 231.700 ft, 1000 arany és 1 évjáradék pr 500 ft, összesen 611.700 ft, 9000 tallér, 1000 arany és 1 évjáradék pr 500 ft. Kiállítatott: 207 kötvény pr 265.400 ft és 4000 tallér,visszautasíttatott, vagy más körülményeknél fogva nem létesült 123.300 ft, 1000 arany és 1 évjáradék pr 500, függőben marad 223.000 ft és 5000 tallér. Ezen osztály működésének kezdete óta, azaz m. évi június hó 1-je óta a benyújtott biztosítások összege: 6.262.745 ft. b. v. 5000 ft ezüstben, 32.000 tallér, 4200 arany, 20.000 frank és 554 ft. évjáradékok, hogy az illető török állam kötelezvények valódítása által 25 millió franknyi összeget eredményezett. Négy év múlva bizonyos török pályavonalaknak el kell készülve lenni. Az engedményes eddig 9 millió frankot adott a vállalathoz, jelesen 5 millió frankot biztosíték fejében, és négy milliót tanulmányok és előleges kiadások számára. A porta kilométerenként 14,000 frankot biztosít. A kassa-oderbergi elsőbbségi kötvények legközelebb a berlini tőzsdén is jegyeztetni fognak. A kereskedelmi szerződés Spanyolországgal a legkedvezményezettebb tarifa alapján legközelebb meg fog köttetni. Az ausztriai birodalmi tanácsban képviselt országok cs. királyi pénzügyminisztériumának értesítése folytán a hussiatumi, galicziai cs. királyi I sö osztályú mellék vámhivatal a fogyasztási adó visszatérítésének igénye mellett kiviendó sör vám kezelésére felhatalmaztatott. Üzleti hírek. Szered, decz. 28. Végre hosszas esőzés után beállt a száraz idő is, s a lefolyt éjjel kis fagy is volt. Piaczunkra eddig a rosz utak következtében csak kevés, vagy semmi gabna sem érkezett. Árakról szó sem lehet, miután alig kelt el valami a gabnából. Bé es, decz. 29. A gabnaüzletben általában csak a jövő év elején vártunk emelkedő iránylatot, s íme, már a jelen héten mutatkozik emelkedés. Ezen emelkedés az angol piacokról kezdődött, miután az angol készletek nem oly nagyok, hogy az ottani szükségletnek megfelelnének. A zordonabb, illetőleg fagyos időjárás beállta elegendő volt arra, hogy az árak quarterenkint egy shilinggel emelkedjenek. Ha a fagy előbb áll be, Angolország árait bizonyosan előbb emeli feljebb. A langyos időjárás megengedte, hogy az orosz kikötőkből mindeddig nagymennyiségű gabnát lehetett szállítani; e körülmény most elenyészett, a fagy beállt. Az angol piac meglehetősen ellátta magát a langyos idő alatt, és ezért nem lesz valami nagyszerű „hausse“ az emelkedés szilárd tartamú leend ugyan, de nem olyan mint rendesen szokott lenni. B o r o s z 1 ó, decz. 24. Mint rendesen az év vége felé, a gyapjúüzletben pangás állott be. A heti forgalom összesen 700 mázsa. A vásárlásnál belföldi kereskedők, franczia és osztrák megbízottak vettek részt; a középszerű gyapjúnak mázsája 45—48 tallér Az árak általában a novemberiekhez képest 2—3 tallérral csökkentek. Szállítmány érkezett 2500 mázsa. A bécsi cs. kir. tőzsdekamara decz. 22- től kelt következő hirdetést bocsátott közzé: Valamennyi értékpapír, melynek szelvénye érczpénzben 1870. január 1-én esedékes, ez év decz. 31-kének esti üzletétől kezdve szelvény nélkül jó üzletbe. Az ellenkező körülmény határozottan kikötendő. Azon üzletek, melyek ezen értékpapírokban deczember 30. este vagy decz. 31-én a tőzsde zárlatáig létesültek, jan. 3-án még szelvénynyel teljesítendők. — Oly üzleteknél, melyek időre szólnak, s melyek jan. 1-én túl esedékesek, a vevőt a szelvény illetőleg az agró illeti. Az állampálya vasúti kocsijainak számát szaporítja. E pálya ugyanis az utóbbi években rendesen 60.000 ftnál többet adott ki azon teherszállító kocsik kikölcsönzéséért, melyeket más pályáktól kért, hogy a nagyban megszaporodott teherszállítást eszközölhesse. Ennélfogva el lett határozva, hogy a délkeleti vonalon 1200 teherkocsi fog beszereztetni, ebből 600 kocsit maga a pályatársulat gyárai állítanak ki. A többi 600 kocsit más vállalatoknál rendelik meg s pedig összesen 1.300.000 ft áron. A török pályák iránt a legújabb adatok következők: Hirsch báró a végleges engedélyt a f. évi okt. 11. kelt formánnál megnyerte. Hirsch kénytelen 1870. jan. 11-ig egy, a török törvény alatt álló részvénytársaságot, melynek alaptőkéje 121/* millió frank, alapítani. A társulat alakulása után két hónappal, tehát márczius 11-én az engedményes köteles kimutatni. A „Pesti II.“ magántársü igényei. Bécs, decz. 31. Az államadósságoknak a külföldi házaknál való átalakítási művelete — Brestel közbevetése folytán — jan. végével, illetőleg mart. végével abban fog hagyatni. Az „Oesterr. Corr.“írja, hogy Lónyay, magyar pénzügyministernek Bécsben való jelenléte nem áll összeköttetésben a bankkérdéssel, mivel az idevonatkozó enquete Pesten még nem végezte be munkálatát, Lónyay miniszer úr tehát nincs is oly helyzetben, hogy végérvényű határozatokat eredményezendő tárgyalásokat kezdhessen. Bécs, decz. 31. Az orvosok kevés reménynyel vannak Becke közös pénzügyminiszter életének megmentése iránt. Bécs, decz. 31. A belügyministérium beleegyezett a polgári kórház eladásába. Bécs, decz. 31. A „Wanderer“ értesülése szerint Rómában azon reményt táplálják, hogy Király ő Felsége rég elhatározott, azonban csak elnapolt római útja a legközelebbi időben ténynyé váland. Bécs, decz. 31. A mai „Tagespresse“ jelenti Prágából, hogy a cseh munkásoknak vasárnapra tervezett gyülekezése megengedtetett. Ugyanezen lap jelenti továbbá, hogy a cabinet-kérdésben mára kilátásba helyzett elhatározás ma nem következett be. Genua, decz. 31. Több mazzinista és római emigráns fogatott itt el. A Mont- Cenis-vasúton a közlekedés a nagy hóesés miatt félbenszakadt. Pár is, decz. 31. A „Patrie“ biztosan állítja, hogy Ollivier már megalakíta a minisztériumot , mindamellett kétlik,hogy a holnapi hivatalos lap a miniszteri névsort közleni fogná. A „Constitutiones“ jelenti: Ollivier a következő ministeri névsort terjesztett a császár elé: Ollivier igazságügy, Berthemy külügy, Chevandier belügy, Chasseloup az államtanács elnöke, Richard közmunkaügy, és Gallein kereskedelmi. A többi tárczák változatlanul maradnának. Bern, decz. 31. Buffy tetemei a szövetségi tanács és Kantonunk képviselői által most kisértettek ki az indóházhoz, hogy innen külön vonattal Lutryba szállíttassanak, mely város a boldogultnak szülőfölde volt. Szt.-Pétervár, decz. 31. Konstantinápolyi távirat szerint a magas porta az egyptomi viczekirályt táviratilag szigorúan megfenyegette, mivel a vértes fregattok kiadatását illető fölszólitást válasz nélkül hagyta. BÉCS, dec. 31. (Esti zárlat.) Hitelrészv- 265.— Ejsz. v. 2140 Allamv. 409.—. 1860-ki sorsj. 99.80 1864. sorsj. 119.50. Napoleon d’or 9.86. ’/2 Adómentes kölcsön —.—. Lombardi vasút 285.10 Magyar hitel részv. 78.75 Fr. József v.—.—. Pécsi v. —.—. Anglo-Hungarian 89.50. Alföldi v.—.—. Zálogkölcs.—.—. Tramway 138.25. Anglo Austrian 301.—. Galicziai vasút 243.25. Bankrészv. —. Építési bank —.— Lombardok —. Franco 104.50. Nemzeti színház. Szombat jan. 1-jő .Bánk-bánkopera 3 felvonásban. Népszínház. Szombat jan. 1-én. A beduin repülő sereg versenymutatványai, és Kocsisovszky Borcsa fölléptével „Szerelem örökség“ vígjáték 2 felvonásban. Vízállás. Főszerkesztő: B. Kemény Zsigmond. Felelős szerkesztő : Urváry Lajos I ■ ■ -*■ .■ ■■ - 24—1 1932 BUTORTEREII. Díszes bútorok, a legjutányosabb árakon kaphatók a butorteremben, Pesten, Kishíd-utcz, 4. sz., a „ Vadászkürt “-höz szállodával rézsutol átellenben. Mayer J. Lápossy és Lobmayer (Árpád utcza 4-ik sz.) mint O EnceMeniutja, gróf Zichy Ferecz ’ Diószegi és érmelléki borainak; eladásával megbízott föügynöik.ök tud imás'/.. ffer' ] hozzák, hogy ezen borok az alanti czégeknél P.’ is kaphatók PESTEN: I, I Emresz K. (váczi és úri u ) Gyarmathy Gy. (szénáié ■} pj Luzsa Mih. (kerepes* ut) Lakovics Gy. ág it, I Mészáros M.'(nádor utcza.) Molnár K. (királyi czn 1 Rakóczay A N. (hatv. u.) Szenes E. (Don tya u ) I Sándor S. (Lipót utcza.) Vágh L. (Nádor utza.) fíj BUDÁN:] IJ I Ivényi J. (viziváros) Matuschek J. (avarban) ) IJSSF'Kivánatra áljegyzékekkel szolgálunk. "535 . N. 2314. H. 220. ?■' Díszes férfiruhákat magyar és franczia mintára lehet venni a legolcsóbb árakon, s a legszilárdabb munkában, Grünbaum és Weiner magy. kir. udvari szabók 3 legnagyobb raktárában, Pesten. 1959 A raktár létezik: A Deák-téren (előbb szénatér). A hatvani utcza és országút szögletén. Régi szinház-tér, a régi színház épületében. Dr. ALTMII Orvos és sebésztudor, szülész és szakorvos a női betegségekre nézve ; most lakik : Kristóf tér 2. sz. a. a „Nagy Kristóféhoz czimzett ház II. emeletében. 2178 Rendel : 3—5 óráig. 1—15 Deczember 0 fölött. Időjirás 31. Pesten ..... 86 havas „ Pozsonyban .... 71 felhős „ Szegeden .... 19 5 havas 30 Aradon.......................22 száraz „ Nagybecskereken. ..48 „ 30 Orsóvá....................13 2 felhős 31 Eszéken......................7 3 havas 30 Sziszeken ..... 24 8 felhős „ Mitrovitzon . . . . 20 1 száraz „ Zimonyban .... 18 3 „ Nyílt tér. Előfizetési felhívás a „VADÁSZ és VERSENYLAP“ XIV-dik évi folyamára. A „Vadász és Versenylap“ havonként háromszor 10, 20. és 30-kan, kettős ivrét nagyságú alakban s a legelegánsabb kiállítással jelenik meg. Főtartalmát ő Felsége a király magyarországi és stájeri érdekes vadászatainak élénk festése; a két hazában előforduló nevezetes: nagy lővadászatok, róka- és nyúlfalka-kopászatok agárversenyeken s mulattató vadászkalandokon kívül az ujabb vadászfegyverek ismertetése, vadásztársulatok s lövész-egyletek kimutatásai, valamint a kárpáti és erdélyi havasokon elejtett dúvadak (medve, farkas, hiúz) lőjegyzékeinek kimutatásai képezik. Míg aversenyekről szóló részben a magyarországi telivér lótenyésztés, sik- ésakadály-versenyeken kívül az újabb lendületet vevő országos lótenyésztésre vonatkozó értekezések, irányczikkek stb., úgy a tenyésztő, mint lókedvelő közönségnek tanulságos és élénk olvasmányt szolgáltatnak. — Előfizetési ár: egész évre 10 frt, fé 1 évre 5 frt. Az előfizetési pénzek a „Vadász és Versenylap“ kiadóhivatalának, Pesten, barátok tere 7. sz. küldendők. Ajánljuk a két haza casinói és olvasó US __________ ________________________________________________________________ ______ 1737 1764 Wheeler és Witean-féle valódi amerikai varrógépek New-Yorkból, házi használatra és kézműveseknek, valódi minőségben csak egyedül Pesten, József tér 15 sz., az uj háznégyszögben, a dr. Kovács-féle házban kaphatók. Daczára minden kiabálásnak és hirdetményezésnek, Wheeler és Wilson gyára a legnagyobb a világon, a legtöbb 360,000 darab gépet szállított, a családi varrógépei minden tekintélyes egyén által a legczélszerűbb és legszilárdabb készítményeknek vannak elismerve. Az 1 millió gépről szóló kiabálások, sőt még az a dicsekvés is, hogy 20%-tel olcsóbban árultatnak, nevetséges dolgok, melyekkel csak a közönséget akarják elvakítani. Wheeler és Wilson valódi gépeinek raktára minden versenyzéssel képes kiáltani, s továbbra is kéri a tisztelt közönség bizalmát, biztosítva a legpontosabb és lelkiismeretesebb szolgálatot a lehető legjutányosabb árakon. Mély tisztelettel Ohm C. D. Pest, József tér 15. sz. új háznégyszög, dr. Kovács-féle ház. 50—1 ___ egyletei, a lövész- és vadász-társulat figyelmébe. A „Vadász és Versenylap 2360 szerkesztősége. A kinek ócska ruhái vannak, újakat kaphat érték ROTHBERGER JAKAB cs. k. udvari szállítónál, Pesten, régi szinház-épület 1-ső emelet. Bemenet a MAGYAR KIRÁLY. ... hoz czimzett kávéház átellenében.*: X * r~ ............... ....~~ ----- --------------— ~.................... ...... " ' ~ \l-f- ■ svä v-i K*3 nläSEB A I A pesti tőzsde és gabnacsarnok hivatalos jegyzése december 31-én. Közlekedés. « — — ■ — ■ ......................... I ........................ II I VafitiftN&Kk ) ' s (PiMMhisf Üsd. 96..30 p. d. e. 7 ó. est. Csal» , 86. 71. d.«*J foó. »p. éj.l Pentről Eszékre, Zimony «• Belgrádba , . . . . Ts .1 1 Kaim ., ló.221 p?dsii..l0 ó.57 p.e.6 ó.r. M.-Tur , 86. 43 p. „ *86.15 p. „ szerdán, 7 ó.it. Termény „Tr.Zsír". „“V . 14 TM . Termény fo”?' pi“'’ font' Ar Tim. Értékpanir I« T»rtvu Állampálya (gyorsvonat.) I 8*ikes Fehérv.„ 56.55 pre.3ó.45 p és.ló.20 p.d.u. Szolnok „ 56. —tp. „ 46.18 jz.reg. Pesti Monovák» et Morvaország!»» «zer ' nyi mázsánként nyi mázsánként I er meny ny. ,zo)[18 nyi mázsánként Értékpapír ^ Adva Tzrtvu PsiT^Béc. 3 ^ 1 Bádz „ 7é.58 p.e.5ó.4^.r. 4ó.«p.d.u. Cegléd érk. 56. 48 p. «t. 5«.*£p. ,, dán 7. é. r. ................................... - ------- ------------ — -------- . ... --...........I. -8 naponk. 7 é 09 „ . n»p. 26. SO p. d. nn I Bnd. - Székesfehérvár - Bécs. » » a.4?'p' » . Eszékről Zlmom és Belgrádba, estit., érk.Bécsbele. 57d d. érk .«atre 96 25 d et Budiról ind 7 ó — n r«ff „ 6. al4p. reg„ SW&frp.eat.. szombaton 7 6. r. » ........................... 87 4.95-5.05 88 5.10-5.20 Árpa malátának . . . 72 2.40-2.70 68/70 2.95-3.30 Magy. 60/o fáradj . . - - Keg W ****** Új-Szőny 2 ó 25 l' d”u ».-Újfalu , 11 6. 44 p. . Zimonyból Belgrad, Orsovába és Moldva”tIazai .... 83 4.23—4.36 84 4.45 4.55 „ etetésr..................... 72 2.25—8.35 66/68 2.80—2.90 Magy. jelzálogb.jel.k?. — 89 60 90 siiabakedd és zomb !aombSton'éL* küdS ér. 8 6. 2 p. •. P.-Ladány érk. 12 6. 55 p. ,k u. a ^ a t, .... 85 4.60—4.70 86 4.80—4.90 itk Kar^sk bank záln?l __ 94 94 25 c x on 0In D. szombaton én kedd. . ^ Czegléd _ 5-6.*33 p. „ Báziasból Orsovába és Moldvába pént.d.n. »» ff .... 87 5.-----5 10 88 5.15—5.20 *........................... 50 85 1.95 ^48 8.45 Lánczhid elsőbbség 100 91 91 50 Val.1 7 ó. 1 p. r. Fest » 86. 40 p. est«» Oraovából Moldvába vasira, és kedd. d. e. „ pesti .... 83 4.20—4.35 84 4.45—4.55 Kukoricza .... mérő 2.25—2.30 82 2.45—2.50 Borsod-misk mai első — — Becs—Bazias személyv. ind. 7 ó. 42 p. reg. Bécs 3 6. 3 p. reg. Pestről Győrbe pároskeletü napokon zs/te. ............................. 85 4.60-4.70 86 4.80-4.90 Bab.............................................. ................85 _______Losonczi posztógyári 80 p. r.g. 8 6. est. 4 p d. n. UJ-Szfaj * 6. 15 p. d. n. Mohics-tenizsa. 6. r. «. », • • ■ . 87 5.-----5.10 88 5.15—5.20 K5res 9 fin . Q. Rn ... Budapesti gízm. . . 150 155 138 ?.°7,*,?“/”10 ?-8 p'd- »-10-6. 54 p. este. Székesfehérv. érk. 5 6. 35 p. „ Mohács ind. 8 6.40 p. r. 5 6. — p. d. a. Mohácsról Pestre szerd., csill. és szom„ fehérmegyei . . 83 4.20-4.35 84 4.45-4.55 „ * *•’••• » 8-80-2.90 80 S.10-3.20 n ap.sn go m É.-U)yar„ 1 6. 6 p d. n. 1.6. 50 p reg. D f 5® P' ” Villány . 3 6.40 p. r. 5 6.48 p. . baton korán reg. „ „ . . 85 4.60—4.70 86 4.80—4.90 Repcze káposztás . . 75 7.50—7.75 — 8.90—9.20 a meti Izveden nem Pest érk. 4 6. 80 p. d. n. 5 6. 48 p. este. Bador» érk. 7 6. 58 p. este. üszög ” 5 6. — p. d. e. 7 6. 15 p. e. Eszékről Pestre kedd s péntek délelőtti ó. I» I» • • 87 5.---5.10 88 5.15—5.20 „ bánsági ... 75 7.37*/.— — 8 75___, "... ... . ,L Pest lad. 6 6.23 p.d.n.7 6.3 p.r. 6 1. 30 p. r. TJ87&1 pálya. Pécs érk. 5 6.40 p. d. e. 9 6. s. Belgrádról Zimony és Pestre.hétf.esttt.126. „ bácskai .... 83 4.10—4.25 84 4.35—4.40 jegyzett értékpapírok. Czegléd ind. 8 e. 29 p. est. 10 6. — d. e. „ - _ f ' Szigetv. , 7 6. — p. , 10 6. 17 p. e. Zimonyról Pestre csüt. hétf. 1 ó. d. u. ». ............................ 85 4.55—1.05 86 4.75—4.85 Óbudai téglavet« . . — — — . » X**—• P- Gj. 2 6. 23 p. d. u' Béc.b«i ind 8 6 — n est ?'a Son réz Barc » 8 6. 50 p. „ 116.50 p. és. Bázisáról Belgrad-. Zimony- és Pestre . Aradi keresk. bank. . - - Temesvár „ 5 6. 24 p. reg. 6 6. 58 p. est. “r.ab81 ind' ! T IT P' -- l z o°.P' Kanizsa érk. 126.85 p. d. 46. lp. r. szombaton d. n. Értékpapír fl| Adva Tz ,1. Értékpapír Adva Tartva Értékpapír |! Adva Tartva ggjk...................... AZZ “mt^ t « t Ti 6. .5 p. reg. ^ ” t ^ “ 5 ^ * p^Iz%“tv. *„ dt To £V'? t 4°2 Pp. T ' tik«, « 106 0 1 * ' »bfe,cs.fi.k,b, tri ^edd^-1* kA Fls?S. Va8UKi tölnA5 *an* — ^ 50 ^ 75 Pest takarékpénztár . 63 2500 Első magy. gőzhaj. . 200 92 93 Dranche-féle téglavető . — 171- 172 penír?,ír^* «V6 p*d,e* 7 ó-3^P-e*8 6.30p.e. Miskolc« " 6 ó 24 d’est 10 ó’ 46 n’ " VII,*“y ». 1 ó. 45 p. „11 6. 5 p. és. Szegedről Zimonyba szerd. szombaton r. Haza 315 615 Budapesti fővár. lakp. 100 118 119 - Első magy. hordógy. . 200 - - Erzsébet gőzmalom . . a. 17 16 5^1 ind 9 ó.60 p. de. 9 é. 25 p. •. P 8 66 * *- ^ e 81* 19 ^ 1’i Mohács érk. 6 ó. 43 p. ” 40 ó. p. és. Zimonyból Szegedre vas. csat. d. t aoAS 05 2 2 215 ?Áértrt 09,hvlklzrték p- 30 ,3 - 28 50 Flora szappangyás 7 * . 800 110 112 Om*cz-féle vasDat. . . a. - - K ”1 1 V* * Alföld-flUmel pálya. A személyszálitó gözösök megérk.I-esten Pesti bizmuté 300 infnAliAEiS^t*; ín Z ” ®8chTtadt,fé!'^fr • *80 152 154 Üveg gyár....................... s. 70 55 Béube érk 8* a»^ fi* 14??p t- Bícsbíl Ind. 8 6. p. est. 7 6. 45 p. reg. 8«ged-Zombor Zombor-Szeged. Gyárból d. n. Unió biztosiig ■ 300 230 235 ^ 500 315 315 kereskedelmi épület . 210 440 450 Nagyv. ker. és iparb. . a. 60 59 • p'®' 6d- 14 p.r. 96.55.p.r. Pest 6 6. 31 p. reg. 6 6. 20 p. est. Szegedlnd. 26.45 p.d.u. Zomborlnd. 76.43 p.r. Esztergom és Váciról nap. d. e. Nemzeti biztosító* ' ' 80 — — ' * sín ®15 magyar- gyógy tot . . 200 — Részvényszálloda . . a. 60 59 Magyar-éj Szaki pálya. Czegléd „ 96. 24 p. „86. 19 p. ,, Szabadka „ Só.41 p. „ Szabadka „ 106.12 p.r. Nagy-Maros Bogdány, Sz.-Endréről n. d.e Pécsbarcsi vasét ‘ ’ 200 m 17 A‘SfZw ' 4M»« »Z 1“ 1“ kukoriczakeményitógy. f. 58 Pest-sigó-Tarján. Szolnok 106. 16 p.d.’1.96. 47?. Zombor érk.66.48 p.esz. Szeged érk. uó.41 p.d. Bajáról nap. 3. 6. Pesti közúti : 200 323 395 cZXcZZut [ 500 390 2? !w ' 2M - - KABb' ' 7 uT M-l á _TP- 10 ! ~ cZV ” ' 6 '! S'dVi 6 2 P‘ ” ElSŐ erdélyi pálya. Belgrád és Zimonyról szert, és szombaton H *.K.SvJ*»S3»SK?‘r: « » » EsJfeife: SS"! »-&>■“ i = ^ ^“ígt; “ ^ “ÄÄiT*-*■ "' Angol-magyar bank. . L. 8 87 88 Szarvasi gőzmalom 200 — Budapesti kézműzet 200 ' ' 7 - — S.-Tarján-Pest. 1 Pestről „ 6 6. 81 p. reg. Sobors, 9 6. 9 p.de. Szászv. . 6 6. 7 p. ^áczról » »• JSitar áL^thZbron" - Szegedi gázmalom. ! 120 _ 2000 . “AzuU ! ! f' n fi TMán Ind. 2 6. 30 p. d.u. «6. 5 p.eet .^d „ »6.39 p Ülve .* 10 6.27 p. „ Dév. 'l 6. 7 p. \ Sz‘-Endre S S*: 8»s s SsrSn a “ sas»:-: itu •: A^l! a 5 SSsr“ Sa a SSsSfe*: aal is-ESr’”'-: - ■»- ,Uu“p'»i,i **•', es1 ^,7jy-~^rM "*gi„gau.1 *f“*• Budai keresk. bank. . 200 201 203 Felsőmagy gőzmalom 200 — — Sóda „ÁrváV Tso 7 * - ' * — 90 100 „ , , Buda-Kanizsa Trbeat Tokaj , 9 6. 87 p. , 6 6. 50 p. est. Pestről Apathinra nap. 5 a. r. £ Pesttrr.bank • • 500 650 055 P*mnonifygőzmalom . 1000 630 640 Spodiumgjá?77. 200 - - H^Sia*^ ‘ ' *' 7 gidért Xná. 76.p.r. 106—p.d.e..»6.80 p.est Nyíregyház. 10 6. 39 p. , 7 6. 85 p. . «AvViní a-yáo Apathinról Pestre „ reggel. „ iparbank ... 8po 870 880 Első magy. serfőzde . 500 675 690 Első magy szeszfin 500 800 310 Victoria 6 budai tévi ‘ 5° 4° ^ehdrvír 9d-15p-r- l6.40p.d.n.lló.49 p.est. Debreczen , 12 6. 10 p. 3. 10 6. 27 p. és. IjrOZnaj OZUS Pestről Esztergomba nap. 3 p. d. u. ke/- ^Dkn- 80 - _ Király serfőzde .. . 200 146 147 El!« SStszeazSi. 5MS 20 slo * ' “ ~ “ Kanizsa 26.15 p.d.u.36.53 p. est. 4 é.46 p.r. P.-Ladány . 1 é. 67 p. d. 11» 6 30 p. b Dn Esztergámból Pestre ,, Hr. ízte.rVés !*sz-b- 80 — — Hajó hitel...................... 200 137 140 Alagút P 100 102 — 104 ^f**”*?*. » 6. 35 p. arte. Szolnok . á 6. 39 p. „ 4 6 39 p. regi * SZ8D. UDnagOZUajOZaSl tarSUlat. PeitrA1 gáczra hétf., szerd., esüt. él ^ 's ■ 200 - - Sertéshizlaló.... 200 - - MagT.veiczi'gVár', ' 8MU8 Ju Ste'nbrtek 12 6. 9 p. «r. , Caegléd érk. 5 6- 33 p. ért. 6 6. SS p. , S^mélyszállii: vasárnapon 3-/, 6. r. ObntatrtBél^MU,. 40 — — Deutsch-féle könyvny. 200 — — Zarzetzky-féle gynsz 200 _ Triest érk. 8 6 . 20 t. r. Pest „ 8 6. 39 p. „ 8 o. 56 p. „ Győrből Pestre nem páros keletű napokon Viczról Pestre n. a. nap 126. d. Q5dSUri .. 40 - _ Pesti könyvnyomda . 500 - - S^ndritéghet«' : lm Z Z W, Tri^‘'B,dr ' Beci , 4 st. H p. reg 6 6 89 p. est. VJ. órakor re ggeL Megérkezés Pestre: Triestről Ind. 7 6. 10 p. r. T 6. est. » Arad—Pest—Bécs, Pestről Mohácsra, hétfőn szerdán és szom- Apathinról korán nap. d. e. ötévi brück 1 3 ó. 50 _p. éj. n|And ind. 12 ó. 25 p. _d. u. 8 ó. 47 p est haton 7 ónkor rngyel. Esztergomból nap, reggel.