Pesti Napló, 1870. november (21. évfolyam, 264-288. szám)

1870-11-25 / 284. szám

ni, hogy Scutariban egy vegyes bizottmány egybe­jöjjön, mely az európai nagyhatalmak megbízottjainak részvétele mellett hivatva volt, a vitás kérdést beható bírálat tárgyává tenni,­­ a Tinák legalkalmasabb megoldása iránt vé­­leményes jelentést adni. A bizottság ebbeli feladatát teljesítette is, s a mellérendelt consul­­sági képviselők Scutariban oly értelmű szerző­dést hoztak javaslatba, melynél fogva a monte­negrói részről támasztott igények a török kor­mány által pénzzel váltassanak meg. A magas porta a legengesztelőbb indulattól vezéreltetve, e javas­latot jóvá is hagyta, és elvárható, hogy Monte­negró szintén kész lesz a hosszas viszálynak az ekkor kijelölt, teljesen elfogadható módon leen­dő befejezésére. Az új országos alkotmány, melynek életbe­léptetése múlt évben a szerbiai nemzeti gyűlés által e fejedelemségnek nagyúri fermánok által elismert s a párisi szerződés által biztosított önhatóságánál fogva elhatároztatott, a cs. és kir. kormánynak kedvező alkalmat nyújtott arra, hogy ezen határország irányában, melyhez szomszéd érdekek által szintúgy mint rokonszenv által főzetik, barátságos szolgálatát tanúsíthas­sa, nyíltan kifejezvén úgy Konstantinápolyban, mint a többi jótálló hatalmak előtt is abbeli né­zetét, hogy a fejedelmi kormány az említett bel­tör­vényhozási intézkedésnél jogszerű eljárást követett. Hasonló szellemben igyekeznek ő felségének országos minisztériumai e fejedelemség ügyeit s azon bölcs férfiak kívánságait, kik annak sorsát intézik, mindenkor, a midőn erre a monarchiá­nak Szerbiávali kölcsönös érintkezése folytán alkalom nyílik, minden kitelhető módon elő­­mozdítani. A dolgok állása a havasalföldi egyesült feje­delemségekben a folyó év első havai alatt Eu­rópában komoly aggodalmakat ébresztett. Az ország különböző pontjain erős izgalomnak je­lei mutatkoztak, több város zavargásoknak színhelyévé lett, s attól lehetett tartani, hogy e jelenetek általánosan el fognak terjedni, és a közbékét súlyos veszélyekkel fogják fenyegetni. Hogy az al-Duna területén a rend fentartása az osztrák-magyar monarchiának inkább érdeké­ben áll, mint bármely más hatalmasságnak, azt bővebben fejtegetni szükségtelen. A nyugtalan­­ság ezen jelenségei tehát a cs. és kir. kabinetet kettőzött éberségre indittották; első vonalban is volt egyébiránt hivatva arra, hogy az egye­sült fejedelemségekben támadható válság előre­látható következményeit jó eleve fontolóra ve­gye és az 1856. és 1868. évi szerződéseket aláirt többi hatalmakkal azon előintézkedések iránt értekezzék, melyeknek életbe léptetése ily eshetőség következtében szükséges len­ne. A kormánynak élénk megelégedésére szol­gált az, hogy azon alapelvek, melyeket e tekin­tetben, az érvényben álló nemzetközi egyezmé­nyek értelmében, Európa magatartására nézve irányadóknak ismert fel, minden oldalról helyes­lésre találtak. Azóta ezen ország ügyei, hála az ottani kormánynak jelenleg élén álló államfér­fiak ép oly tapintatos mint erélyes vezetésének, oly fordulatot vettek, mely a törvényes rend ba­rátainak őszinte örömére szolgálhat. A cs. és kir. kabinet minden kínálkozó alkal­mat kész lévén megragadni, hogy Károly feje­delem kormánya iránt állandóan táplált jóaka­­ratú érzelmeit tényleg bebizonyíthassa : az em­lített kormány egyik sürgős óhajtásának teljesí­tése érdekében tevékenyen közbenjárt, a­meny­nyiben egyrészt a magas portánál és másrészt a többi jótálló udvaroknál oda működött, hogy a fejedelemségeknek elnevezése iránt a diploma­­tiai érintkezéseknél és szerződésekben eddig dívott kitétel helyett jövőre „Romania“ neve használtassák. A cs. és kir. kormánynak ez irányban tett lé­pései az említett kívánság teljesítése iránt min­denütt kedvező hangulatot ébresztettek, s ha az új elnevezés ez ideig nemzetközi megerősítésben még nem részesült, ez azon nehézségeknek tu­lajdonítható, melyek ezen ügy rendezése közben a nagyúri és a fejedelmi kormány között az uj pénzverés iránt felmerült véleménykülönbség folytán keletkeztek. A cs. és kir. kormány továbbá 1867. óta több rendbeli közigazgatási és bírói ügyleteknek elvi rendezését is szándékba vette, melyeknek uj ala­pon eszközlendő megállapítása az egyesült feje­delemségek megváltozott viszonyainál fogva el­­kerülhetlenné vált. E végből az illető miniszté­riumok kebelében beható értekezletek tartottak, melyeknek rövid idő alatt várható befejezése után, a tanácskozási eredmény alapján, a tárgya­lások a fejedelmi kormánynyal azonnal folya­matba fognak létetni. Ennélfogva reményleni lehet, hogy ez irányban rövideden mind a két félre nézve kielégítő egyesség fog létre­jönni, mely által, az említett országokban tartózkodó állam­ alattvalók érdekében, az illető ügyletek intézése körül, az eddigi körülmények között néha hiányzó egyöntetűség biztosítva leend. III. Tárgyalások a pápai udvarral. — Római kérdés. A cs. és kir. kormány a lefolyt időszak alatt a pápai udvar iránti viszonylataira nézve fontos elhatározáshoz jutott. A vatikáni zsinat végzései folytán kinyilatkoztató, hogy a szent­szék­kel más feltételek között kötött egyezményt magára nézve kötelezőnek többé el nem ismerheti. Az ezen elhatározására vonatkozó okmányok részben már közzététettek, mindazonáltal a je­len gyűjtemény teljessége végett itt sem szabad azoknak hiányozni. A külügyminisztér­ium az azokban előadott indokokhoz újabb fejtegetése­ket csatolni nem tartja szükségesnek. A beltör­­vényhozás terén a teljes szabadság visszaszerzé­sének szüksége régóta oly határozott módon nyilvánult, és kivált a zsinatbeli eseményekkel szemben oly sürgősnek mutatkozott, hogy az egyezmény önmagától lett megszűntének kinyi­latkoztatása iránt újabb igazolásnak szüksége ez alkalommal fenn nem foroghat. De a közös mi­nisztérium, mely ezen jelentékeny lépést vég­rehajtotta, egyszersmind abbeli határozott meggyőződését fejezheti ki, hogy a monarchia népeinek vallási érdekei mindamellett is teljes mérvben tisztelve, biztosítva és megóva lesznek. Egy újabb időbeli és nagy­ következményű más esemény a pápai hatalomnak történeti állá­sát változtatta meg. A pápának világi uralma Rómában és a római állam területén, a franczia helyőrségnek eltávozása után, az olasz nemzeti kivonatok nevében vezérelt királyi haderő által legyőzetett. A tiszt. orsz. bizottságok teljes joggal kérdez­hetik, hogy az osztrák–magyar kormány ezen oly fontos érdekeket érintő, és következményeiben figyelemreméltó fordulat ellenében mily állást foglalt vala el ? E részben az­ alább következő okmányok tel­jes felvilágosítást nyújtanak, és a külügyminisz­térium, a­midőn itt azokra hivatkozik, csupán azon szempontokat kivánja e helyen újólag rö­viden előadni, melyek által a kérdéses irányban követett eljárásánál vezéreltetett. A cs. és kir. kormány valamennyi hatalmak­nak és az összes pártok mérsékelt részének ab­beli óhajtását osztotta, hogy a pápának világi hatalma és az olasz nemzeti törekvések között felmerült viszály az idő hatása és békés eszkö­zök által nyerje engesztelő megoldását. Vala­hányszor az ily kibékülésnek kedvező esélyei kínálkoztak, kötelességének tartotta azt, hogy a czél érdekében szorgosan közreműködjék. E részbeni eljárását még akkor is folytatta, a­mi­dőn kitűnt, hogy Olaszországnak Francziaország irányában elvállalt kötelezettségei minden irány­ban elvesztették értéküket. Mélyen sajnálta az akaratától teljesen függet­len körülményeket, melyek a jelenkor legna­gyobb festményének végre is erőszakos megol­dását idézték elő. Sohasem vállalkozhatott a jelen viszonyok közt olyasmire, mit tőle IX. Pius maga sem kért, hogy ugyanis a franczia zászlóaljakat osztrák-magyar csapatok által helyettesítse és ekként erőszakkal fentartsa azt, minek erősza­kos feldúlástóli megkíméltetését szívesebben lát­ta volna. A pápai kormány csupán azon óh­ajtását fe­jezte ki, hogy mondaná ki ő felsége a császár és király kormánya, miszerint a római terület elfoglalását roszalja. De az önmegtagadást ezen óhajtásnak telje­sítésére is ki kellett terjesztenie, mert nem érezte magát arra hivatva, hogy egy idegen kormánynak, mely a helyzete szülte kényszerű­ségeknek vélt csak engedni, eljárását roszalja, s hogy egy előreláthatólag eredménytelen lépés által saját tekintélyét és egyszersmind Olaszor­­szág házi viszonylatainak örvendetes alakulását is veszélyeztesse. A katholikus egyház fejének jövendő állását és fejedelmi jogainak nemzetközi kifejezését illető kérdések, melyek Európát államilag és társadalmilag egyiránt ér­deklik, Rómának megszállása által még eldöntve nin­csenek. E kérdések rendszeres megoldásra vár­nak, és ennek eszközléséhez az osztrák-magyar monarchia előkelő erkölcsi közreműködésével fog járulni, melyet mind szavának általános súlya és a katholika egyház fejlődése iránti külön­állásánál fogva, mind főleg az olasz kor­mánynyal háborutlanul megőrzött barátságos viszonyainál fogva, tőle megtagadni nem lehet. Reményli a cs. kir. kormány, hogy azon po­litikai irányokra nézve, melyeket Róma meg­szállásának kérdésénél követett, a tiszt orsz. bizottságoknak helyesl­ését elnyerendi. Öntuda­tával bír a kormány annak, hogy a monarchia érdekét folytonosan szemei előtt tartotta, és ez­által az osztrák-magyar monarchia katholikus lakosságának hitfelekezeti érdekeit is lehetőség szerint öszhangzólag képviselte. Minden kitel­hető gonddal fog a jövőben is arra törekedni, hogy ezen öszhangzást megóvhassa, s úgy véle­kedik, hogy a midőn az osztrák-magyar monar­chiának politikai jelentőségénél fogva őt meg­illető tekintélyét föntartani eltökéletten­, ezen elhatározásában mindenkinél megegyező érte­lemmel fog találkozni. TOLDALÉK: IV. Oroszország és az 1856 ki március hó 30-án létrejött párisi szerződés. Az itt bemutatott levelezéseknek egybeállítása óta a külpolitikában jelentékeny eseménykép tűnt fel az orosz cs. kormánynak azon nyilat­kozata, melynél fogva az 1856-ki márt. 30-án létrejött államszerződésnek a fekete tenger sem­legesítésére vonatkozó határozatát, valamint az ezen szerződéshez kapcsolt és a parti államok által a tengeren ezentúl fentartható hadihajók számát és nagyságát meghatározó, a magas portával kötött külön egyezményét, magára nézve továbbá kötelezőnek nem ismerheti. A cs. és kir. kormány kötelességének is­merte, ezen eljárás megítéléséhez, az ennek horderejét megillető komolysággal, de egyszer­smind azon higgadtsággal is járulni, melyet egy ily ügynek kezelése követel. Az ezen kérdés felett folytatott levelezések itt mellékelvék. A vörös könyv első része. A monarchia állása a je­en háborúval szemben. Az első rész 44 okmányt tartalmaz, s midőn ma csak az okmányok tartalmának rövid jelzé­sére kell szorítkoznunk, azt hiszszük,hogy olva­sóinknak már ez is némi tájékozást nyújthat, s mindjárt megemlítjük azon okmányokat, me­lyeket utólag egész terjedelmében közlendőnk. Az 1— 5 sz. okmányok a porosz koronaher­­czegnek Bécsben, és Károly Lajos főherczegnek Berlinben tett látogatására vonatkoznak, melyek felett gr. Beust s gr. Bismarck a legszivélyesb baráti biztosításokat cserélik fel egymással. A 6. sz. okmány gr. Beust magán­levele gr. Apponyihoz Londonba a lengyel kérdésről. Ez jun. 25-től kelt. Beust ebben azt említi, hogy hallomása szerint, az e­m -­i találkozáson a lengyel kérdés szóba került. Tiltakozik ebben az ellen, hogy idegen hatalmak Ausztria bel­­ügyeibe, minő a galicziai kérdés, avatkozzanak, s a lengyel nemzetről élénk rokonszenvvel szól. E sürgönyt egész terjedelmében adjuk. A 7 — 14. sz. sürgönyök a háboru kitö­résére vonatkoznak. B. M­ü n c­h, jul. 2-di­­káról azt írja Berlinből gr. Beust-nak, hogy Thile államtitkár előtte való nap arról biztositá, hogy a legmélyebb béke uralg, s ő elmegy Ma­­rienbadba. Gr. A p­p o n­y i jul. 11-dikén azt ír­ja Londonból, hogy két nappal ezelőtt lord Granville arról biztosító, hogy a külügyek terén hallatlan szélcsend uralg s a­mint ezt mondá, két órával reá hírét vette a nagy európai háború bonyodalmainak. — Ily álla­potban találta a diplomatiát a porosz-franczia háború! — B. B­e­u­s­t Münchnek Berlinbe jul. 6-án, gr. Dulskynak Madridba jul. 7-én óvólag ír a Hohenzollern-trónjelöltség ellen, mely szük­ségkép bonyodalmakat idéz fel. Metternich hg. jul. 8 és jul. 15-től igen élénk rajzú sürgönyö­ket intéz Beusthoz a háború előjeleiről, s Beust­­nak hozzá intézett feleleteiből kitűnik, hogy a külügyi hivatal Grammont hg. megkeresése foly­tán a kibékítés érdekében működött Berlinben. E nevezetes három sürgönyt egész terjedelmé­ben közöljük. A 15—23. sz. sürgönyök a hatalmak első közvetítési kísérleteire vonatkoznak. A külügyi hivatal csatlakozott az angol fellépéshez, de több ízben kifejtette ama nézetét és meggyőző­dését, hogy Oroszország tegyen kezdeményezést. A 24. sz. sürgönyben gr. Beust Metternichhez sept. 12-től kelt soraiban igen rokonszenvesen nyilatkozik Favre köriratáról s reményét fejezi ki, hogy Francziaország s Ausztria-Magyaror­­szágot tartós barátság foglya egybefüzni. A 25. sz. sürgönyben sept. 28-án Beust Ap­ponyihoz Thiers első bécsi idézéséről szól. Beust biztosító Thierst arról, hogy Ausztria csatlakozni fog a hatalmaknak Francziaország érdekében való interventiójához, ha ilyesmi tör­ténnék. Beust ismételve arra utal, hogy Orosz­ország kezdeményezzen. A 26. sz. sürgöny Londonba szól, a semleges hatalmak együttes fellépését sürgetvén. A 27-ik számúban Beust Metternichhez írván, a franczia kormány ama megkeresésére tagadólag válaszol, hogy Ausztria-Magyarország magá­ban is lépjen közbe. A 28-dikban szintén ta­gadó válasz van a franczia kormány ama fel­hívására, hogy Ausztria-Magyarország a franczia köztársaságot már most is­merje el. A 29. számú, mely gróf Chotek­­hez Szt. Pétervárra van intézve, Thiers máso­dik bécsi időzéséről szól. Beust ebben kijelenti, hogy Bécsben kínos hatást tett az, hogy Orosz­ország a béke érdekében minden közreműködést megtagad. A 30 dik számú sürgöny ugyanily érzületet fejez ki gr. Wuupffenhez Berlinbe. E sürgöny­, mellékesen mondva, oly hangon van tartva, mely Poroszor­szág további harczi vágyairól igen kedvezőtlen véleményt árul el. A sürgöny oct. 13 ról kelt. Az utóbb említett 6 sürgöny oly fontos, hogy a lehetőleg, egész kiterjedésben fogjuk közölni. A 31—35 sürgönyök Anglia legutóbbi közve­títése, a 38—44 sürgönyök a Belgium semlegesí­tésére vonatkozó tárgyalásokról szólnak. Tartózkodunk attól, hogy sietős átlapozás után már ítéletet mondjunk. Csak néhány futó­lagos megjegyzést teszünk. Külügyi hivatalunk jobbra-balra ír, hogy a semleges határunkst ad­ióra bírja, s a maga kezdemény­ezéséből egy lépést sem tesz. Nem tudjuk, hogy ily eljárás kinek hoz hasznot. A legyőzöttnek bizonyára nem, a győzőre nézve pedig mindegy, akár magunk lépjünk fel közvetítéssel,akár buzdítjuk­­ Oroszországot, hogy hát tegye meg ő. Annyi bizonyos, hogy ferde állásunkat e sürgönyök majd minden oldalról megvilágítják, s reméljük, hogy ennek értékesítését a delegatió nem is mu­­lasztandja el. Oroszország s a párisi szerződés. Beust gróf Ch­otek grófhoz, Pétervárott. 1. szám, Bécs, 1870. nov. 16. Az orosz követ néhány nap előtt egy sürgöny másolatát kézbesité nekem, melynek másolatát ön szintén itt mellékelve találja. Siettem azt felséges urunk a császár és király elé terjeszteni s ő felsége parancsára történik, hogy a következő megjegyzéseknek Gorcsakoff herczeg tudomására hozatalával bízom meg önt. Az 1856. márczius 30-án kötött szerződés ezt mondja: „Ő felségeik, a minden oroszok czárja s a szultán, conventiót kötöttek a partjaik szolgála­tára szükséges könnyű járművek erejének és számának meghatározására, melyeknek a fekete­tengeren elhelyezését maguknak fentartják, mely conventió a jelen szerződéshez mellékelte­tik, és ugyanazon erővel és érvénynyel birand, mintha a jelen szerződés kiegészítő részét képezné. A jelen szerződés aláíró hatalmassá­gainak helyeslése nélkül azt sem megszüntetni, sem módosítani nem szabad. E czikk utolsó pontja positív kifejezésmódja által különös erőt nyer, miután világosan és ki­vételesen oly határozmányt mellékel a szerző­déshez, mely minden időben ama nemzetközi megállapodáshoz foglaltnak tekintetett. Mi tehát az ezen kölcsönös kötelezettség fel­tétlen ereje iránti kételyt sem nem érthetjük, sem meg nem engedhetjük, még ha az egyik vagy másik szerződő fél magát azon esetben le­vőnek is hinné, hogy a legalaposabb tekinteteket emelheti érvényre oly szerződés egyik vagy má­sik határozatának fentartása ellen, melyre vo­natkozólag a hatalmak megállapodtak előre ki­jelenteni, miszerint mindazon hatalom beleegye­zése nélkül, mely azt aláírta, azt megszüntetni vagy változtatni nem szabad. Hogy a szentp­étervári kabinet iránt köteles tekinteteket el ne mellőzzük, a­nélkül, hogy ezen egyszerű visszautasításnál maradnánk, mely az általa épen tett nyilatkozat feletti egész gon­dolkodásunkat magában foglalja, azon érvek vizsgálatára térünk át, melyeken e közlemény alapul. Az orosz birodalmi kanc­ellár sürgönye azzal kezdődik, hogy a szerződés határozataiban bizo­nyos egyenlőtlenséget vagy igazságtalanságot tár fel, mely abban állana, hogy azon védelmi eszközök, melyekkel Oroszország a fekete ten­geren bir, korlátolvák, míg Törökországnak meg van engedve a fekete-tengeren és tartozé­kain hadihajókat tetszése szerint tartani. Nem a mi feladatunk, hogy egy oly szerződés eredetét és értékét vizsgáljuk, mely nem köz­tünk és Oroszország közt, hanem közösen min­den hatalommal köttetett. Csak arra legyen sza­bad Gorcsakoff herczeget figyelmeztetnünk, hogy hason reflexiók egy szerződés aláírását talán gátolják, az aláírás után módosítási óha­jok alapját is képezhetik, de erőszakos megoldáshoz soha indokot nem ny­új­tha­tnak. Még többet mondunk . Azon okok, melyeket az orosz kormány egyoldalú eljárásának kimen­tésére felhoz, nem alkalmasak annak horderejét csekélyebbé tenni, hanem csak fokozzák az ag­gályokat, melyek hozzá fűződnek. Az elv, me­lyet az orosz kormánynak eljárásáértól elfogad­ni tetszik, nemcsak a már létező, ha­nem a jövőben m­é­g­k­ö­t­e­n­d­ő m­i­n­d­e­n szerződést kompromitt­ál. Ez elv elő­segítheti azt, hogy szerződések könnyebben köt­­tetnek, de ezek tartósság tekintetében általa nyerni nem fognak. A sz.-pétervári cabinet azonban azon többszö­rös alteratióra emlékeztet, melyet az 1856. szer­ződés ki nem kerülhetett. Azon felforgatásról van szó, mely a Dunafeje­­delemségekben végbement, és mely a szerződés és kiegészítő részei szellemének és betűjének egészen ellenére, a fejedelemségek egyesítésére s idegen fejedelemnek a trónra való meghívására vezetett. Szabad legyen erre vonatkozólag egy lénye­ges pontra utalnunk. Moldva­ és Oláhország fejedelemségek nem voltak az 1856. szerződések részesei. A fényes porta suzerenitása alatt álltak. Ő volt-e az, mely az ezen országokban beállt változásokért felelős, melyek az orosz cs. kor­mány szemeiben szerződést jelentenek ? Ő volt-e az, mely követelte, hogy azokat szen­tesítsék, és nem ő-e az, mely ma a jogainak és érdekeinek annyira praejudicáló szerződéstö­rést elfogadni kénytelen? Hátra van még néhány idegen hadihajónak a fekete-tengerre történt vitorlázása. E tényeket nem ismerjük, hacsak azon lefegyverezett hadi­hajókról nem lenne szó, melyek fejedelmeknek kíséretül szolgáltak. A sz.­pétervári cabinet igen jól tudja, hogy megjelenésük igen nem-offensív jellemmel bírt. Különben mi sem akadályozta volna az orosz kormányt, ez iránt azon pillanat­ban panaszt emelni, midőn azt a szerződés hatá­rozataival össze nem férőnek találta. A cs. és k. ap. felsége tehát csak kínos sajná­lattal értesülhetett azon határozatról, melyet Gor­csakoff herczeg sürgönye nekünk bejelent, és melylyel az orosz cs. kormány nehéz felelősséget vesz magára. Lehetetlen, hogy mély meglepeté­sét ne mutassa, s a császári kabinet komoly figyelmét oly eljárás következményeire ne irá­nyozza, mely nemcsak megcsonkítja azon nem­zetközi adtust, melyet minden nagyhatalom alá­írt, hanem egyszersmind oly viszonyok közt is történik, midőn Európának inkább, mint valaha, szüksége van a biztosítékokra, melyeket a szer­ződésekhez való hűség nyugalmának és jövőjé­nek nyújt. A jelen sürgönyt Gorcsakoff herczeg urnak felolvasandja, s másolatát nála fogja hagyni. Fogadja stb. Beust gróf Ch­otek grófhoz, Pétervárott. 2. szám. Bécs, 1870. nov. 16 Az oct. 19­ 31-ki körjegyzék történt közlése után, melyre mai napon kelt 1. számú sürgö­nyöm szolgál válaszul, az orosz követ ur cabi­­nete egy más sürgönyének nehány helyét ol­vasta fel nekem, mely ugyanazon ügyre vonat­kozik, de bizalmasabb jelleggel bir. Ezen iratban Gorcsakoff herczeg nyilatkoza­taival az orosz udvar iránti barátságos érzel­meinkre azon reményt fejezi ki, hogy bennünket azon elhatározásának kedvező megítélésére, melylyel a fekete-tenger semlegességét szabályo­zó határozatok alól felmenti, annál inkább haj­landónak találand, miután a cs. és k. kormány 1867. január hava óta maga megragadta a kez­deményezést oly ajánlathoz, melynek eredménye lett volna Oroszországot az épen e határozmá­­nyok által reá rótt korlátolásoktól fölmenteni. Azt válaszoltam Novikov úrnak, hogy mi kétségkívül mindig azon legélénkebb törekvést mutattuk, miszerint jó viszonyainkat az orosz udvarhoz megerősítsük, és hogy a Gorcsakoff herczeg által emlékezetbe idézett kezdeménye­zés talán jóakaratunk legeclatánsabb kifejezése volt; de nem zárkózhatom el a sajnálkozás (reg­ret) bizonyos érzetétől, midőn emlékezetemet a szóban forgó lépésre irányzom s azon több mint hideg fogadtatást emlékezetemben felköl­­töm, melyre az épen azoknál talált, kiknek a leg­fogékonyabbaknak kellett volna mutatkozniok. A kanczellár úr nem fogja elfeledketni, hogy ama lépés — a­helyett, hogy kezében rokon­szenves viszhangot keltett volna, részéről csak bírálgatásokat és szemrehányásokat provokált, melyeket ez oldalról bizonyosan nem vártunk. Excellentiád eldőde akkor még nem jelenthe­tett nekünk mást, mint hogy az orosz kabinet főnöke eljárásunkat elhamarkodottnak találta, hogy az véleménye szerint, szükségtele­nül felkeltette a franczia kormány bizalmatlan­ságát, és hogy a keleten elintézendő kérdések szabályozására való conferentiának általunk elő­térbe helyezett eszméje kevéssé alkalmasnak látszik kielégítő eredményt ígérni. Valóban ezen, egy ép oly loyális,mint jóakaró kezdeményezésre adott válasz alkalmas volt bennünk meglepetést kelteni. Oroszország elvitathatta indítványunk opportunitását, mivel Anglia és Francziaország beleegyezése hiányzott, de a gondolat, mely azt sugallta, az Oroszország iránt jóakaró és óhajai­nak kedvező gondolat, mindazonáltal határozott bizonyságot tett jó szándékunkról, mely jobb fogadtatást érdemelt volna. Oroszország követét figyelmeztettem a többi között azon nevezetes különbségre, mely az 1867-ben általunk czélba vett combinatio és azon nyilatkozat között létezik, melyet Oroszor­szág imént tett. A mi tervünket tekintve, mi azon bilincseket, melyek Oroszország szabadságát a fekete-ten­geren gátolták, maga a szerződés útján, de nem egyoldalú eljárás által akartuk eltávolítani. Ha ajánlottuk is a bilincsek törvényes valamennyi aláíró hatalom által kimondott eltávolítását, eb­­­ből még nem következik, hogy mi a szerződés­nek egyszerű megsemmisítését is az általa köte­lezett fél részéről jóváhagyni tartozzunk. Az 1856. mártius 30-iki szerződés 14. czikke egy­szerű szavakkal azt mondja, hogy az ezen na­pon a fekete-tengermelléki két állam által kö­tött egyezség a biztosító hatalmak beleegyezése nélkül sem fel nem bontható, sem nem módo­sítható ; meg nem foghatom tehát, hogy az orosz kormány, midőn a szerződés által reá rótt kö­telezettségek alól magát kivonandó, egy az imént hivatkozott szerződési záradékkal egyene­sen ellenkező utat követ, minket hogyan vádol­hat következetlenséggel, holott épen e záradék alkalmazása képezi programmunk alapját. Végre, miként Novikov úrnak megjegyzem, az annak idején a cs. és kir. cabinet által java­solt lépés épen nem volt alkalmas maga után vonni azon veszélyes következményeket, me­lyektől a pétervári kabinet legújabb ténye után tartani okunk van. Ha Oroszország Európa be­leegyezésétől kérte volna visszavételét a tilalom­nak, mely a fekete tengeren tengerészete fejlő­dését gátolja, úgy az ezen vizekben őt megillető positiót alkalmasint visszanyerte volna a­nélkül hogy a miatt aggódni kellett volna. Ma nem is áll az eset. Az imént tett lépés nem lehet, hog a legkomolyabb aggodalmakat ne keltse. Nyi­gati Európában máris oly izgatottságot okozó a kedélyekben, mely a béke ügyére igen hátrá­nyos ; a keleten Oroszország ezen kísérlete, hog maga szerezzen magának igazságot, kétségk­­ül bizonyságul fog tekintetni arra, hogy e ha­talom elérkezettnek hiszi azon pillanatot, mely­ben kezébe veheti annak megoldását, a­mit ke­leti kérdésnek nevezünk. Azon vidékek keresztény népeinek oly köny­nyen fellobbanó képzelete ebben a leghatáso­sabb ingerek egyikét találandja. Attól tartunk hogy a feltűnő példaadás oly állam részéről melynek előttük oly nagy tekintélye van, nekik ezentúl minden izgatás és erőszakosság igazo­lásául fog szolgálni. Az orosz kanczellár nem fogja elvitathatni hogy itt van ok az aggodalomra, és azért nem fog csodálkozni, hogy mi a meglepetést, me­­lyet ő a politikai világnak szerzett, igen komo­lyan veszszük. A pétervári kabinet által tanúsí­tott magatartásban nem látunk ugyan egyenes fenyegetőzést Európa ellen, de oly sajnos zavar okát, mely nyugalmát és biztonságát veszé­lyezteti. Én soha sem titkoltam azon meggyőződése­met, hogy az 1856-os szerződések Oroszorszá­got a fekete tengeren, nagyhatalomhoz kevésbé illő helyzetbe hozták, mert megkisebbítik azon szerepet, melyet az a partjait mosó vizeken ját­szani hivatva van, és mondhatom, mit sem mu­lasztottam el, hogy e meggyőződést a többi ga­rantáló udvaroknál is elfogadtassam. Azért is annál kínosabban hatott rám, midőn látnom kell­, hogy a császári kormány sérelmei meg­szüntetésére oly módhoz folyamodott, melyet minden irányban a legkevesebb szerencsével választottnak tartok. Ez azon hang, melyen e tekintetben Novikov úrral beszéltem. Hasznosnak tartottam, azt jelen sürgönyömben visszaadni, melyet exclád Gorcsa­­koff herczegnek felolvasni kéretik, sőt melynek másolatát is, ha kívánná, átszolgáltatni felha­talmazom. Fogadja stb. Az osztr.-magyar monarchia közös államháztartásának előirányzata az 1871-ik évre. Szükséglet. Külügyminisztérium : 4.267,682 frt rendes és 76.105 forint rendkívüli, összesen 4.343,787 frt.­ Hadügyminisztérium, és pedig had­sereg 78.644,439 frt rendes, 6.800,724 frt rend­kívüli, összesen 85.445,163 frt; tenge­ri had­erő 8.351,000 frt rendes, 3.882,700 frt rend­kívüli, összes szükséglet 12.233,700 forint; a hadsereg és tengerészet együtt­véve összesen 86.995,439 frt rendes, 10.683,424 frt rendkívüli; összes szükséglet 97.678.863 frt. Közös pénzügyminisztérium: Ren­des szükséglet 140.010 frt. Nyugdíjak és pedig külügyminisztérium : 263.150 frt rendes, 1.050 frt rendkívüli; összesen 264.200 frt; katonai nyugdíjak 1.210.000 frt; tengerészeti nyugdíjak 225.000 frt;a katonai számvevőség nyug­díjai 134.200 frt; a pénzügyminis­z­­t­é­r­i­u­m nyugdíjai 1.100 frt; a közös fő­számszék nyugdíjai 6.800 frt; a n­y­u­g­­díjak főösszege 1.643.800 frt; a pén­z­­ügyminisztérium szükségleté­nek főösszege 1.783.810 frt. Számellenőrség 104.095 frt. A szükséglet főösszege: rendes 93.149,976, rendkívüli 10.760,519 ft, összesen: 100.379.568 forint. Ebből levonva a fedezet főösszegét 3.530,987 frtot, marad nettó szükséglet főösszege 180.379,568. A birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok határvámjövedék bevétele előirá­­nyoztatik 15.664,000 írttal, a magyar koroná­hoz tartozó országoké pedig 2.885,700 írttal, összesen 18.549,700 írttal; levonva a kezelési költségek általányát a monarchia mindkét ré­szében 1.850,000 frtot, többlet mutatkozik 16.699,700 frt. Ebből levonva a birodalmi tanácsban képvi­selt királyságok és országok fogyasztási adó visszatérítéseit 3.000,000 írttal, a magyar koro­nához tartozó országok ebbeli visszatérítéseit pedig 1.500,000 írttal, összesen 4.500,000 írttal, marad vámjövedéki tiszta felesleg 12.199,700 forint. Eszerint javadalmazás által fe­dezendő 77.419,289 ft, a rendes, és 10 760,579 frt, a rendkívüli, összesen 88.179,868 frt. Ebből esik a birodalmi tanácsban képviselt országokra 70°, azaz 54.193,502 frt 30 kir, rendes, 7.532,405 frt 30 kr rendkívüli, összesen 61.725,907 frt 60 kr szükséglet; a magyar korona országaira eső 30®/1 : tesz 23.225,786 frt 70 kr rendes és 3.225,173 frt 70 kr, rendkívül szükségleti a Magyarország által fedezen­dő szükséglet fő összege 26.453,960 frt 40 kr. Ezeken kívül a hadügyminiszt, 60.407,833 frinyi rendkívüli szükségletet mutat fel, mely hitel útján lesz fedezendő. Ennek részletei: A porosz franczia háború alkalmával tett intézke­dések két tételben összesen 19.112.524 frt. A dalmátiai zendülésből támadt költség többet 4.019.770 frt. Póthitelek az 1868, 1869 és 1870- dik évi hiányok fedezésére 6.015,140 frt. Rend­kívüli szükséglet a véderő fo­kozására történendő egyszeri kiadásoknál 31.260,309 frt , összesen a fenn kitett szám.­­ A pillanatban, midőn e so­­ rókát írjuk, alig van időnk a főbb adatok egy­beállítására, de néhány megjegyzést nem tartóztathatunk vissza. A véderő fokozására ajánlott egyszeri­­kiadások teljes helyeslésünket fogják lírni, ha biztosítva leszünk a legczélszerűbb felhasználásáról, s ha honvéd­ségünk fejlesztése ezzel egyenlépést tarthat. A dalmátiai zendülés ép annyiba került, a­me­nyiért meg lehet venni egész Dalmítiát. A porosz-franczia háború alatt tett előkészületek költségei tetemesen meghaladják a számot, mely­ről az imént a képr­­házban szó volt. Summa summarum: A delegátiók elé a legrendkívülibb követelések csoportosulnak, s úgy látszik, hogy az ülésszak igen heves, viharos lesz.

Next