Pesti Napló, 1871. január (22. évfolyam, 1-25. szám)
1871-01-22 / 18. szám
Vasárnap, január 22.1871. 22. évi folyam. 18. szám. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere 7. szám. I. emelat. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal:Ferencziek-tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva. Egész évre ... 22 frt. Félévre .... 11 frt. Negyedévre ... 6 „ 60 kr. Két hóra .... 3 „ 70 kr. Egy hóra . . . 1 „ 85 kr.Hirdetmények dija: 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 9 ujkr. Bélyegdij külön 30 ujkr. Nyilttér: 6 hasábos petitsor 25 ujkr. Előfizetési felhívás „PESTI NAPLÓ“ 1871. 22-dik évi folyamára. Egy évre .... 22 frt. Fél évre .... 11 frt. Negyedévre . . . 5 frt 50 kr. Az esti kiadás postai különküldéséért felülezetes havonkint 30 kr. A „P. Kapló“ kiadóhivatala. PEST, JANUÁR 21. A költségvetési vita nálunk rendszerint valóságos „carmen miserabile.“ Hogy a tárgyhoz szóljon, az a legtöbb szónoknak már azért is legkisebb gondja, mert e vitában a „tárgy“ fogalma igen tág, s a felfogástól függ, hogy az mire terjedjen ki. Rendszerint neki esnek a kormány öszszes személyzete s összes dolgainak, s hogy minél sötétebben fessenek, az az ellenzéki taktika fő feladata. Hallunk recriminatiókat a bel- és külügyről, a közös minisztériumok és a mininiszteri fogalmazókról, nyerünk szóval az ellenzék részéről egy caost, melybe aztán a kormány tagjai s a jobboldal szónokai, derekabb ügyhöz méltó türelemmel és feláldozással törekszenek némi világosságot és rendet behozni. A múlt évi előzmények után el lehettünk rá készülve, hogy az idén e jelenetek teljes mérvükben ismétlődni fognak, s csakugyan Simonyi Ernő mai beszéde s az egész mai ülés, melyet recriminátiók s azok visszautasítása, vádak s azok alaptalanságának kiderítése foglalt el anélkül, hogy a tulajdonképeni költségvetési vita akár egy tapodttal is előhaladt volna, meggyőzött arról, hogy e kelletlen várakozások most ismét összes teljükben megvalósulni fognak. Hogy itt a tulajdonképeni czél az, hogy a kormány s a jobboldal népszerűtlenítessék; nem pedig hogy mindenki, tehetségéhez és felfogásához mérten az összes belkezelés jobbításához meghozza járulékát, az természetes; de — kérdjük — összes tárgyalásainknak már oly legfőbb törvénye ez, hogy ellenében hiába apellálunk a jobb meggyőződésekhez? Távol áll tőlünk annak követelése, hogy a költségvetési vita feldagadó hullámai ne csapkodjanak fel a kormánypadokig. Sőt ellenkezőleg, a költségvetési vita lényege a kormány eljárásának rostálgatásából áll, s hogy okkal-móddal, a mi kormányunk ellenében tehető akármennyi indokolt szemrehányás, hogy kormányunk késlekedése, ide-oda kapkodó programmtalansága kihívja helyiyeközzel a legszigorúbb kritikát, azt mi annál kevésbé tagadhatjuk, mert magunk is gyakoroljuk. De várjon ezen — éspedig egyedül helyes — szempontnak teszünk-e eleget, midőn beszélünk közös ügyekről, közös nyugdíjakról,a római kérdésről, és Sz.-Pétervárra intézett sürgönyökről; — csak arról nem, mily állapotban létezik a kormányzat és miként felelt meg a kormány a jó administratió nélkülözhetlenül szükséges kellékeinek? A szélső bal álláspontja e részben, természetesen igen egyszerű. Aki nem áll az alkotmányon belül, aki nem szavaz meg semmit, az igen könynyen beszélhet mindenről. A balközép, mint pártértekezletének határzatából látszik az idén szintén kerülőhöz menekült, mélyen haladva, majd beszélhet sok mindenféle általánosságról, csak a költségvetés lényegéről nem. A balközép ugyanis egyelőre nem fog megszavazni semmit, mert — úgymond — nem tudja a közös költségek mibenlétét, holott mindenki előre kiszámíthatja, hogy a közös költségek rendkívüli szükséglete csakis rendkívüli hitelművelet által fedezhető, míg másrészt ép a baloldal akárhányszor hangsúlyozta, hogy a közös költségeknek nem szabad belberuházásainkban a háttérbe szorítani azt, mit okvetlenül szükségesnek tartunk, s így belkezelésünk megállapítása, a közös költségeknek a budgetbe való beállítása nélkül annál könnyebben eszközölhető, mert e két kiadás között sem elméletileg, sem tettleg semmi nexus nincs. Ilyen a helyzet, melyben a budgetvita jelenleg megnyittatott. A budgetvita egyik legfőbb alkateleme nem egyéb, mint a törvényhozás kritikája szorosan a végrehajtás körül, s miután e distinctiót az ellenzéki szónokok részéről, mint előadtuk, jelenleg épen nem várhatjuk, annál nagyobb várakozásokkal kell fordulnunk ez ügyben is a jobboldal felé. Ha amott,elfogultság- s rövidlátásból e tárgyban is compromittálják a parlamentarismust, a jobboldalra annál nagyobb mértékben sulyosodik a feladat, hogy kimutassa itt is annak gyümölcsöző, termékeny voltát. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Heti tár ez a. (Báli-liirek. — Jégmezők és tengeri lovak. — A „Koporsó.“ — Bili ruhák. — Áll a bálok nagy versenye. Míg a régi czégek a biztos közönség öntudatában — a jövőtől mit sem tartanak, az újak mindent elkövetnek, hogy ők is megállapíthassák hitelüket. Rejtélyes hírek keringenek a városban. Az emberek egymás fülébe csodadolgokat sugdosnak, melyekhez képest az apokalipsis mesés tüneményeit egy kezdő színházi gépész és kontár díszletfestő első kísérleteinek kell tartanunk. A pletykaszóró Fáma mindenkinek mást súg. Igaz e, hogy az orvos-bálon minden jegy mellé — utalvány adatik egy ingyenes consiliumra ? — Lehetetlen! — De úgy van, azt hallottam. Más ember megint mást hallott. A harmadik és negyedik épen most cserél véleményt két bálról. Halljuk mit beszélnek. Valaki hallotta — maga sem tudja hol s kitől — hogy egy bálon a teremjégbarlangot fog ábrázolni. Erre egy másik bál valamely pártfogója szükségesnek találja felelni,hogy az ő tudomása szerint egy másik bálon ajterem fregatte fedélzetet fogja mutatni, borzasztó tengeri ágyukkal, vasmacskákkal és kötelekkel. A másiknak lesz jégmezője, jéghegye befagyott csorgókkal, patakokkal, hótorlatokkal. Ez ellen téli kertnek egy aquarium tengeri arabs lovakkal, csodakagylókkal, élő osztrigákkal, két hónapos czethalakkal, dicsőséggel megállhat. Mindez semmi azon bokrétához, melyet a háziasszonynak szánunk é s mely jégvirágokból fog állani. Gyermekség , a mi tánczrendünk egy pict evező rúd lesz, mely kettényitva iránytűt mutat, a világtátékok nevét a tánczok nevei pótolják, a mágnes mindig a soron levő táncz felé fog irányulni. Meddő képzelet! a mi tánczrendünk jégcsap lesz. Termünk közepén hajó fog lelógni. Mi egy óriási szánt akasztunk fel. És a Fáma nagyság tovább fecseg és tovább zúg az emberek fülébe hireket és odább illan — új hírekért. — Nem repked hiába talál útjában elég uj hirt, amelyekkel a „lábas“ közönséget megörvendeztetheti. A pinczérbálon a terem közepéről óriási kávéscsésze fog lelógni, a terem nagy tekeasztallá lesz átalakítva. A szabóbálon a tánczrendnek ollóalakja lesz. Hanem mindez gyönge kezdet a legújabb bál tervéhez képest. A „Koporsó“ nevű temetkezési egylet túltesz valamennyin. A terem közepén óriási koporsó fog függni. A gyertyák fekete fátyollal lesznek felcsokrozva. A vendégeket a bálba a temetkező egylet ’’sszekerei szállítandják. A tánctrend — parteezédula alakját viseli. Szünóra alatt a kar a „De profundist“ énekli és a zene „Dom Sebastian“ közkedveltségű gyászindulóját hozza. Minden jegy sorsjegygyel is össze van kapcsolva. Legnagyobb nyeremény egy szabad sírbolt, közönséges nyeremények — szabad temetkezési hely, friss felhantolással, sőt sírkővel is. Mily jelentőség teljes rendezés, mily találékonyság ! A farsang egyáltalán a dekoratiónak van szánva, ha a termeket diszítik, miért ne díszítenék magukat a nők is, hisz — az újkori nő úgyis két részből áll — ruhából és testből. Miután csak a jég madarai s a mező liliomszálai részesülnek az ingyen ruháztatás kellemeiben, természetes, hogy a nő maga gondoskodik öltözékéről. S ha valamely öltözéknek jelentősége van, a menyasszonyin kívül kétségkívül a báli ruháé az elsőség. Mi a női ruha egyátalján s különösen a báli ruha ? Magyarázó és kiegészítő szöveg a női szépséghez. A ruha nem valami független, közönyös lepel, mely csak arra való, hogy a külső formák belé temettessenek, a ruha ellenkezőleg szoros összefüggésben áll azzal, aki viseli. Ezért válogatja ki oly gondosan a szint, melynek össze kell hangzania szemmel, bajjal, a rezbőr élénkségével vagy halványságával. A ruhába nem temetkezik a szépség, hanem belőle támad fel. A sudár termetet mennyire kiemeli a hosszan elfolyó uszály s itt a ruha magyarázó szöveg — a természet egy-egy hibáját a derékon mily ügyesen leplezi el a jól készített ruha — s itt kiegészítő szerepet játszik. A báli ruha újabban elvesztő azon fontosságát, melylyel hajdan birt. Mióta a nő a szabóval folytatott rövidebb vagy hosszabb tanácskozás által jut ruhához, a készítés költészetének vége szakadt és az egyszerű mesterséggé változott. Csak az önkészítette ruhának van jelentősége, csak azon öltözéknek, melybe a nő hiúságának, vágyainak, czélzatainak minden részletét belevarta. A régi iskola anyái nem is foszták meg leányaikat ez örömtől. Mig egy ruha elkészült — tiz bált végig tánczolt a gyermek képzeletben s azt az egyet, melyre elment — nagyon tudta élvezni, mert sok tőszurás és vérző ujjak árán jutott hozzá. Hány éjjel nem aludt a kislány bál előtt s hányat virasztott bál után ! Mi ellenben a szabó varta ruha ? A szint, formát, diszitést megbeszélik, a szabó elviszi a kelmét s a lánynak eszébe sem jut a mulatság a balestig, midőn a kész ruha haza kerül. Könnyen jutott a mulatsághoz — nem is szükséges azt valami nagyon megbecsülnie. Legkevésbé sem repeső szivvel lép a nagy terembe s mig a kis leány egyébre sem gondol, minthogy tánczolhasson s pedig minél többet, mig a kis leány megelégedett minden kurta suhanczcza 1, csak jókedvű, mulatni vágyó legyen, a másik már nem tánczosokat keres. A kis leányok kora eltűnt, mióta a ruhát a szabó várja! Még csak egy „kis leány“ él — az is a színpadon. Ez a kis leány minket évenként megszokott látogatni s most is köztünk időt. Kár, hogy nem magyar, akkor legalább mindig itt maradna s egész éven át élvezhetnék azt a derült gyermekvilágot, melyben ő otthonos. Raabe Hedvig játékrendje tulajdonképen meglehetősen rosz és unalmas darabokból áll. A 30-as és 40-es évek német vígjátékaiban szerepelgető, melyek a mai ízlésnek semmiképen sem képesek megfelelni s még a legjobb előadás mellett is hidegen hagyják az embert. Cselekvényök együgyű, intrigájuk vastag, jellemeik émelygősek, párbeszédeik szellemtelenek. Hanem egy-egy naiv szerep mindenikben találkozik. A Töpffer-iskola egészen e világ kiaknázásának élt s noha még e téren is néha keresett, csinált, s mesterkélt, noha ezek a Sárikák ritkán természetes lények, Raabe valóságos életet képes beléjük önteni. A realismus és eszményiség kedves összeolvasztásából áll az ő művészete. Mielőtt a kis leányoktól elválnánk, vessünk egy pillantást az ő világukba. Egy kis leánynak volt egy kedves tengeri nyula, melyet ő Bélának nevezett. Miért nevezte el Bélának, azt én nem tudom, mélyebb okát némelyek sejteni gondolták, mások gyanítani vélték, hanem én nem tudom. Nyulacskáját mindenkinek mutogatta, ismerőinek, rokonainak. „Szép állat ez a Bella,“ felelt valaki. — Ez nem Bella, hanem Béla, világosstá fel a kis leány. Másnak mutatta be: „van szerencsém bemutatni Bélámat.“ — Ah, ez a te Bellád ? „Nem Bella, hanem Béla, válaszolt a kis leány hevesebben. De a boszantás tovább is folyt. Mintha mindenki méregbe akarta volna hozni! Mikor pedig ő valaki kedvéért nevezte el Bélának. Mért nevezi az egész világ Bellának ? Panaszkodott anyjának, apjának — azok vigasztalták: „tréfa ez fiam, nem egyéb.“ Szegény kislány, tett légyen bármit, nem érhette meg, hogy az ő Béláját az emberek e névvel szólítsák — Bella maradt az mindig s mindenki előtt. Mennyit tudott ő azon búsulni, vigasztalóul nem győzte a kis állatot ringatni. Egy-két év elmúlt, a kislány férjhez ment — talán épen egy Béla nevű emberhez. Egyszer aztán kérdezi valaki: Mit csinál a kis Béla, él-e még ? A menyecske elneveti magát. Nem Béla az, hanem Bella, Argus, Pro juventute. Tudva van, hogy az ellenzéknek mindkét árnyalata, már mióta létez, a magyar ifjúsággal, vagy jobban szólva, a felsőbb tanintézeteknek, és különösen a budapestieknek ifjú népével elégedetlen; a napokban pedig az ellenzéki sajtó épen combinált támadást intézett az ellen. Sajátságos, igen érdekes tünemény ! Minden esetre érdemes, az elégületlenség okát megismerni. Ugyan mit vétett a magyar tanuló ifjúság, hogy oly nagy mértékben magára voná az ellenzéki harag villámait ? Talán tétlenül, könynyelmű élvezéssel tölti el a drága időt, elmulasztva hivatásának első kötelességét: mivelődni ? Épen nem, nemcsak nem, hanem ellenkezőleg ! Legalább a részben soha sem emelt az ellenzéki sajtó panaszt a mai ifjúság ellen, de nem is emelhet, már csak azért sem, mivel az 1848 előtti tanuló ifjúság, melyet mintául szokott az állítólag elkorcsosult jelen nemzedék elé állítani, a tekintetben bizonyára igen rosz példa volna, köztudomású lévén, hogy felsőbb tanintézeteink akkori szomorú helyzete mellett jóformán csak az mehetett valamire, ki mellőzve az iskolai tanulmányt, önképzésre adá magát. Tanulmány, tudományos képzettség dolgában tehát a jelen nemzedék az 1848 előttihez képest óriás. Ezzel végezhetnők is már becsületmentő szavainkat ; kinek a jelen nemzedék nem tetszik, az maga fejére mondott ítéletet. De az ellenzéki sajtó nem is ezért elégedetlenkedik ; talán nem is bánná, ha fiatalságunk kevésbet törődnék a tanulmánynyal. Mit is használhat minden tudomány, ha a lelki üdvösség veszendőbe megyen! Bocsánat, eszmerokonságnál fogva csaknem összetévesztik tisztelt ellenzékünk híveit az elégedetlenkedők egymásik hadával. Megigazítjuk mondatunkat: mit is használ minden tudomány, ha nem áll az ellenzéknek szolgálatában ! Őszinteség mindenek előtt! Vallják meg az elégedetlenek, hogy ez bántja őket. Csak is igy van az 1848 előtti ifjúságra való hivatkozásnak értelme. A hazaszeretetet hagyjátok itt érintetlenül, mert az komolyabb dolog minden párttaktikánál ; a monopólium pedig, melyet azzal űzni akarnátok, csak szánalmas mosolyra indíthat. A magyar ifjúság hazaszeretete ma is ép olyaű és lángoló, mint azelőtt húsz évvel, és ki abban csak pillanatig is kétkedik, az nem érti a kort melyet élünk, nem áll többé contactusban a kornak szellemével és áramlatával; az jobban cselekednék, ha még idejekorán lemondana minden tényezői szerepről a közélet mozgalmában, melynek amúgy is csak gyenge és múlékony akadályul szolgál. Hogy a haza iránti kötelességnek érzete ép oly erős a mai ifjúságban, mint az 1848. előttiben, csak az tagadhatja, ki ezen derék ifjúságnak szellemi életét nem ismeri; ki Goethe speculálójaként kis darab parlagon vesztegel, holott körülötte gyönyörű virány sarjadozott. Változott valami, igenis, de nem a lényeg, a hazaszeretet, hanem az alak, a nyilvánulás módozata ; megváltozott pedig ez szükségkép, és a lényegnek javára. Nem a szórakozás különféle alkalmainál, nem is a közélet jeleneteinél, melyeket a mai ifjúság a komoly tanulmányozásnak figyelmével, de ugyanazért illetéktelen beavatkozás nélkül szemlél, hanem nehéz szellemi munkája közt nyilvánul ifjúságunk nemes érzelme, nagy elmetehetsége, mély hazaszeretete is. Nem mondott még senki az ellenzékre sújtóbb ítéletet, mint saját lapjaik, a midőn méltatlan szidalmat szórtak azon ifjú nemzedékre, mely — ez legerősb meggyőződésem — a haza jövőjének legbiztosabb támasza. Uszálytok hordozóivá, pártérdekben rivalgó karzatközönséggé akarjátok őt lealacsonyítani, de az ifjúság visszautasítja ez insinuátiót, valamint nem szolgál a kormánypártnak sem. Haragusztok, mert nem éljenzi meg szónoklataitokat, miként az 1848. előtti ifjúság az akkori ellenzékéit ; de hát miért nem mondtok szavakat, hirdettek eszméket, melyek megragadják a szellemet, hívekké teszik az ifjú hallgatóságot? Avagy nem ifjúság többé a husz éves nemzedék? Nem vér, fiatal pezsgő vér foly-e ereiben? Azt mondjátok : lelketlen, önző hivatalhajhászokból áll az egész ifjúság, — csak azért, mert nem ért meg titeket; de ő nem is akarja, nincs is érzéke megérteni az egész jelen pártmozgalmat, melynek — ha rajta fog múlni —véget vetend mint nyűgnek, mely akadálya a haladásnak, a haza üdvének. A magyar ifjúság nem szorul senki fiának védelmére : ki ismeri, csak szeretetet és tiszteletet érezhet iránta, csak a legszebb reményeket táplálhatja az ő és általa a haza jövője iránt. Bátran elmondhatjuk róla : faráda se! Ha felszólalok a méltatlan bántalom ellen, teszem azt, mert nagyobb korom daczára — egynek érzem magam a magyar ifjúsággal, egynek az eszme és érzelem világában. Ami pedig ezen, ellenzéki felfogás szerint, korcs nemzedéknek tanítóit illeti, kikre ugyanazon, sőt a nagyobb bántalom szóratott, úgy azok bátran proclamálhatnak egy nagyobb bírónak : a jövőnek ítéletére, azon időre, mely a mostani ellenzékről és egyáltalában a mostani pártokról csak könyvekből fog tudni. HOFFMANN PÁL, Pest, január 21. (A deákpárt értekezletén ma este a Szászországgal kötendő vasúti szerződés kérdése volt szőnyegen, melyet, mint tudva van, 4 osztály visszautasított. Megállapodás a szerződés felolvasása után hosszabb vita folytán abban történt, hogy a miniszter mit tenni elmulasztott törvényjavaslatot is terjeszszen be a szerződés mellé. (Egy titkolózó gyűlés.) A katholikus congressus által kiküldött 27-es bizottság, amennyiben az ez által kiküldött 9 tagú albizottság munkálatával elkészült, ma d. u. 4 órakor az országház I. osztályának termében üléseit újból megnyitotta. Sennyey elnök a megjelent 18 tagot üdvözölve, a múlt ülés jegyzőkönyve hitelesíttetett, azután elnök indítványára a 9-es albizottság munkálata kinyomatni — a bizottság 27 tagja között kiosztatni, s az a feletti tárgyalások f. hó 26-án, azaz jövő csütörtök reggeli 9 órájára tűzetett. Erre Szilágyi Virgil indítványba hozta, hogy a 9 tagú bizottság munkálata a tárgyalások egy bizonyos stádiumáig nyilvánosság elé ne hozassák, mire Horváth Döme nemcsak hogy ezen munkálatnak a lapok útján közlését kívánta, sőt ez indítvány ellenében egy külön indítványt tett az iránt, hogy a 27-es bizottság ülései is annyiban nyilvánosakká tétessenek, hogy arra az összes hírlapok értesítői is bebocsáttatást nyerjenek. Horváth Döme er indítványa jó lehet,azt nem csak hogy maga igen alaposan indokolta, de daczára Bartal György és Hrabár Manó hosszabb védelmüknek, szavazásra bocsáttatva, azt a most említett 3 felszólaláón kivül senki sem pártolta s igy megbukott Ezek után szavazásra bocsáttatott Szilágyi Virgil elől érintett indítványa, s fájdalom, az Horváth Döme, Bartal és Hrabárnak erősen intonált tiltakozása ellenére is 11 szavazattal elfogadtatott, tehát még ez ellen is csak 7 szavazat volt. Nem lévén most időnk a 27-es bizottság többségének eme semmivel sem igazolható eljárását A háboru által teremtett helyzetről. (Lengyel munkatársunk tollából.) IV. A három tényező közül, melyek elsősorban hivatva vannak Európa jövő sorsára döntő befolyást gyakorolni, kettő: a lengyelek és magyarok helyesen fogták fel helyzetüket s az irányt, melyben haladniok kell. Fájdalom, hogy a harmadik tényezőről — a bécsi kabinetről nem mondhatjuk ugyanazt. Legutóbb követett magatartása talány marad a legkutatóbb szem előtt; akaratában nem tud elhatározásra jutni — mint mindig. Pedig az lenne feladata, hogy a lengyelek és magyarok nemzeti törekvéseinek hatályát fokozza s az európai szövetségnek előhada és egyesítője legyen. E szerep elvállalása azonban bizonyos mellőzhetlen feltételeket róna úgy kül-, mint belpolitikájára. Ez esetben a legelső európai fontosságú kérdés felmerülésével, mint p. most az Oroszország által támasztott európai kérdésnél, ki kellene jelentenie, hogy a monarchia a fenyegetett jogoknak és általános érdekeknek, melyek egyszersmind saját életérdekeit képezik, védője akar lenni. Felhasználva a különösen kedvező alkalmat, kell, hogy a mostani válságból tisztán praecisirozott szereppel, emelkedett tekintélylyel és hatalommal lépjen elő. Csak ezen esetben számíthat arra, hogy régi ellenségeit később nem fogja egyesülve találni és csak ekkor számíthat arra, hogy új barátai megmaradnak. Most midőn Bécsben a miniszter válság megoldásra vár, nincs idő sokat latolgatni, miként, mily feltételek alatt lehetne a magyar és lengyel érdekeket az összmonarchia érdekeivel lehetőleg összhangzásba hozni, mert mindig és minden körülmények között az ausztriai lengyelek kielégítése lesz előleges és természetes feltétele ezen összhangzásnak. S ha már Ausztria államalkata nem engedi meg ezt egészen, szükséges legalább, hogy megszűnjék gyűlölt szerepe a domináló elemnek, mely mindenben lekötve tartja a nemzeti fejlődést és zavarja a dolgok természetes viszonyát. Csak akkor jöhet létre következményeiben áldásbuszeli viszony Magyarország és Galiczia, Galiczia s a monarchia között, csak akkor jöhetnek létre oly viszonyok, melyek a lengyel erő s a monarchia között benső kapcsolatot fognak létesíteni. Sietünk megjegyezni, hogy nem kívánunk praejudikálni s azt követelni, hogy a magyar-lengyel viszonynak a galicziai országgyűlés ismert resolutiója, vagy a horvát-magyar egyezmény szolgáljon mintaképül, sőt ellenkezőleg azt hiszszük, hogy könnyen lehetne találni módozatot, bővebben részleteznünk, csak magát a száraz tényt constatáltuk úgy, miként az történt. Azt hiszszük, hogy így is elég különös világot vet e gyűlésre.