Pesti Napló, 1871. május (22. évfolyam, 100-124. szám)

1871-05-28 / 123. szám

A vezérelvek ellen kifogás nem tehető. Lehetőleg kimeh­etik a hosszabb szolgá­lati időn alapuló előléptetési igény s mégis a tehetségnek tág út van nyitva, melyen gyorsan előrehaladhat. Csak az a kérdés marad hátra : váljon a vezérel­veket a gyakorlat terén életbeléptető rész­letes intézkedések is megfelelnek e a ter­­vezetkészítők intenzióinak ? Itt már a vélemények elágazhatnak, a szerint, a­mint az egyén többé vagy ke­vésbé rózsaszínben látja az embereket és viszonyokat. Mi őszintén kimondjuk, nem őriztük meg a fiatal keblek ama hajlamát, hogy a világon mindent jónak tartsunk. Mi pl. az egyes emberben mindig feltételezzük a részrehajlás gyengéjét, mely, nézetünk szerint, akaratlanul is a hízelgők, a képmutatók iránt nyilvánul, s ilyen tisztek létezését is minden had­seregben feltételezzük; mi továbbá egy perczig sem kétkedünk, hogy minden hadseregben találkozik akárhány törzs­tiszt, ki az elöljárója által melegen ajánlott egyénnek, hacsak legalább a középszerű­ség polc­áig jut, képesítési lajstromát fé­nyesen ki fogja tölteni, s hogy ugyanez az egyén a vizsgálatok alkalmával is különösen kedvező bánásmódnak fog örvendezni; mi nagy súlyt fektetünk to­vábbá arra a körülményre is, hogy az alantasabb honvédtisztet majdnem kizáró­lag egy ember, a zászlóaljparancsnok ítéli meg, mert a kerületparancsnoknak csak ritkán nyílik alkalma az egyes tisz­tek megbírálhatására, s még akkor is nagy részben a zászlóaljparancsnoktól függ, mennyiben mutassa be az illető, előnyös vagy hátrányos tulajdonait; mi, végre bármennyire büszkék is legyünk honvédségünk tiszti­karára, még­sem hisz­­szük, hogy minden harmadik tagja any­­nyira túlhaladna képzettségben s erély­­ben bajtársait, hogy e tulajdonok alapján rendkívüli előléptetés — mely mindig csak kevésbé szerencsés bajtársainak ro­vására történhető — teljesen igazolva legyen ; s végre attól is tartunk, hogy a sorrenden tört e tág résen a nagyszájú, hajlékony derekú középszerűség is töm­e­­gesen áttóduland, s daczára ennek, mégis nem egy valódi tehetség — mely a­he­lyett, hogy pártfogókat keresne, kizáró­lag a tudománynak és csapatjának él — mellőzve lesz. Annyi bizonyos, hogy a zárkózott jel­lemű , elöljáróival korántsem jó lábon álló I. Napóleon, sem az ugyanily termé­szetű, s mint hadvezérek annyira tündöklő Görgey s­zem­ély előléptetési szabályzat mellett korántsem jutottak volna oly polctra, melyen vezéri tehetségeiket any­­nyira kitűnően működteték. A vezérelvek megtartása mellett tehát óhajtanak, hogy a vakandszerűen min­­­dent aláásó protectiónak — a­mennyire csak lehet — vétessék eléje, mert már lehetőségének látszata is mély elkesere­dést idéz elő, rábbasztólag hat az egész tiszti­ karra, s gyökerében megmérgezi a gyöngébb jellemek tömegét. Óhajtanak, hogy a soronkívüli elő­léptetések arányszáma a valódi tehetsé­gek arányszámának jobban megfeleljen, s hogy következőleg a középszerűségnek meg ne engedtessék a hosszabb szolgá­lati idő által szerzett jogos igények meg­sértése. Tudjuk, hogy mind a kívánalmaknak nehéz megfelelni, de hiszen nem is követe­lünk tökéletes művet; elég,ha a töké­letességet minél inkább megközelíti,így— nézetünk szerint — szigorúan intézkedni kellene,hogy egy tiszt se akadályoztathas­sák meg a soronkívüli előléptetésre meg­­kívántató vizsgálatnak még abban az év­ben letételénél, a­melyben azt letenni óhajtja. Intézkedni kellene, hogy a soron­kívüli előléptetésre oly nagy befolyássá bíró minősítvényi táblázatok a tisztek ál­tal aláírassanak, s hogy az egy zászlóalj­hoz tartozó tisztek minősítvényi tábláza­taikat kölcsönösen megnézhessék, hogy ki-ki meggyőződhessék, mikép bajtársa ugyanazon elvek szerint festetett le, me­lyek szerint ő is jellegeztetett, s hogy el­lenkező esetben orvoslást kereshessen. Óhajtanak, hogy a polgári tanintéze­tek példájára a vizsgálatok alkalmával a kérdések elosztását a sors határozza meg, és hogy a vizsgálatoknál, a vizsgálttal egyen- és magasabb rangú tisztek jelen lehessenek, hogy a vizsgáló­bizottság a részrehajlás gyanújától teljesen megóvas­­sék, s óhajtanák végre, hogy a soronkí­vüli előléptetésre legfeljebb minden ne­gyedik hely tartassák fenn ; igen örülnénk azonban, ha a tapasztalat bebizonyí­taná, hogy nincs igazunk, s hogy a hon­véd­tisztikarnak egynegyedénél több jo­­gosít arra a reményre, hogy kitűnő,­n a közműveltség és a hadtudomány teljes színvonalán álló tábornokokká nőheti ki magát; pedig tábornoki képzettséget kel­lene követelni, és követeli is a miniszté­rium — legalább a soronkívüli törzstiszti előléptetésre megállapított vizsgálat ter­vezete szerint ítélve, mindenkitől, kit őrnagyi polctra emelünk, mert épen a döntő pillanatokban, a legnehezebb kö­rülmények közt, a csatában fordult elő sokszor, hogy egy törzstisztnek kell hir­­tele­n a dandár, sőt néha még a hadosz­tály parancsnokságát is átvennie. Végre még megemlítés nélkül nem hagyhatjuk, hogy a tervezet a szabadsá­golt állomány­beli tisztek számára más mérleget állít fel, mint a tettleges állo­mánybeliekre nézve, így pl. a szab. áll. századosok csakis sorrendben léptethetők elő. Véleményünk szerint, ha már e tisz­tek számára más elveket akarunk meg­állapítani, czélszerűbb lett volna, épen el­lenkezőleg, a szabadságolt állománybeli századosokat csakis soronkívül léptetni elő törzstisztekké, mert csakis igy bizto­síthatjuk magunkat, hogy e cathegoriá­­ból csak oly tisztek lesznek törzstisztek­ké előléptetve, kik szabadságon is foly­tonosan a hadtudományokkal foglalkoz­nak, míg a minisztérium tervezete szerint boldog, boldogtalan lehet törzstiszt, az, ki a gyakorlati idényen kivül soha sem gondol a katonai pályára, ép úgy, mint az, ki minden szabad perczét ama tudo­mánynak szenteli, melylyel hazájának majdan használni vél. Vájjon nem télihiba csuszott-e itt a tervezet szövegébe? KÁPOLNAI, Országgyűlés. A főrendiház ülése május 27. Elnök: M­aj­l­á­t­h György országbíró. Jegyző: N­y­á­r­y Gyula báró. A kormány részéről senki sincs jelen. Az ülés kezdődik d. u. V. 1 órakor. A múlt ülés jegyzőkönyve észrevétel nélkül hitelesíttetik. Bujanovics Sándor, a képviselőház jegyző­je: átnyújtja a következő törvényjavaslatokat, úgymint: a zólyom-beszterczebányai szárnyvo­nal kiépítéséről, a fiumei tengeri kikötő kiépíté­séről, a horvát-szlavén államutakra szükségelt póthitel, a határőr­vidéki tengeri kikötők kiépí­tésére szükséges póthitelről, végre az ország né­mely vidékein megzavart közbiztonság helyre­állítására megkívántató póthitelről. A törvényjavaslatok ki fognak nyomatni és a főrendek közt kiosztatni, véleményadás vé­dőt pedig az egyesült pénzügyi és közlekedési bizottsághoz utasíttatnak. Egyéb tárgy nem lévén, az ülés d. u. 1 óra­kor eloszlik. A legközelebbi ülés szerdán d. e. 11 órako­r fog tartatni. Törvényjavaslat az italmérési jog ren­dezéséről. A következőkben közölhetjük e törvényja­vaslat azon tervezetét, mely már áthaladt a mi­nisztertanács tárgyalásain: 1. §. Az italmérési jog mint kisebb királyi haszonvétel megszüntettetik. Az eddig jogosítottak, illetőleg jogutódjaik a megszűnt haszonért kárpótoltatnak. 2. §. Kárpótlást nem követelhetnek: 1) azon községek (szab. kir. városok, mező­városok, faluk), a­melyek ezen kizárólagos jo­got már eddig gyakorolják, akár szabadalom akár megváltás, illetőleg vétel által szerezték meg azt; 2) azon közbirtokosságok, a­melyekben már eddig is az italmérési jog gyakorlatából befolyt jövedelem nem egyes birtokosokat illetett, ha­nem kizárólag községi czélokra fordittatott; 3) a be nem népesített puszták tulajdonosai; 4) azon községek, a melyek az 1836. VI. t. sz. 2. §. értelmében bort mértek. 3. §. A megszüntetett kizárólagos italmérési jogért járó kárpótlást­ az évi tiszta jövedelem megalapitott értékének húszszoros összege ké­pezi, melyből azonban beszedési és kezelési költ­ség fejében egy tizedrész levonatik. 4. §. Az évi tiszta jövedelem értékét az 1860 —1869 évek alatt tisztán az italmérési jogért húzott jövedelem tiz évi középszámitás szerinti összege teszi. Mindazon esetben tehát, melyekben az ital­mérési jog egyéb haszonvételekkel, úgymint épületekkel, földekkel, mészárszékkel stb. együtt adatott bérbe, az utóbbiak jövedelme a kiszá­mításnál levonandó. Az évi tiszta jövedelem mennyisége egyéb biztos adatok hiánya vagy elégtelensége eseté­ben, szakértők általi becsű útján a polg. törv. rendtartás határozatai szerint állapítandó meg, és azon esetben, ha a jövedelem az utolsó időben beállott és állandóan tartó körülmények miatt csökkent, a megtérítendő jövedelem összegét meg nem haladhatja. 5. §. Ha az italmérési jog a 4. §-ban érintett tíz év alatt csak megszakítva, vagy egyáltalán nem gyakoroltatott, az utóbbi esetben érte épen semmi, az első esetben pedig csak annyi kárpót­lás jár, a­mennyit a tíz év alatt összesen húzott tiszta jövedelem egy tizedrészének évi jövedel­műl való felvétele alapján a jelen törvény ha­tároz. 6. §. A megállapitott kárpótlást a község kö­teles megfizetni. A kifizetés és törlesztés iránt az 1868. 29. t. ez. 4.,8., 12. és 24. §§-ai alkalmazandók. A törlesztési járadékok pontos befizetéséért állami közvetítés esetében a község a közvetítő állampénztárnak minden vagyonával kezes­­kedik.§ 7. §. Az épületekre, korcsmákra, a­melyek­ben a földesúr, illetőleg jogutódja az italmérési jogot gyakorolta, valamint az azokkal egybe­kapcsolt egyéb tartozmányokra, melyek a tu­lajdonosé maradnak, a megváltás nem terjed ki. A­mennyiben azonban a községek az ily épü­leteket és tartozmányokat szabad egyezkedés útján megszerzik, az 1868. 29. t. sz. 4.,8. és és 24. §§-ban megállapitott állami közvetítés mindkét fél beleegyezésével ezekre nézve is megengedtetik. 8. §. A községek és földesurak közt már lét­rejött szerződésekben kikötött fizetésekre az 1868. 29. t. sz. 4.-8. és 24. §§-ban megállapí­tott közvetítés szintén megengedtetik ha mind­két fél beleegyezik. 9. §. A jogtulajdonos és a község, a váltság­­összeg megállapítása, biztosítása és törlesztése iránt szabadon is egyezkedhetnek, az egyesség­­ben azonban a kiszámítási kulcs mindig kite­endő. Az egyes­ség jogereje csak a törvényszék jó­váhagyása után kezdődik. A törvényszék a jóváhagyást megtagadja, rá az annak jogérvényességéhez szükséges ker­ékek hiányoznak, vagy ha ezen törvény hatá­rozatai figyelembe nem vétettek. 10. §: A jogtulajdonos különbeni jogvesztés terhe alatt köteles, ezen törvény hatályba lép­tétől számított egy év alatt, ha az egyesség köz­te és a község közt nem sikerül, — a kárpótlási összeg megállapítása iránti bejelentését azon törvényszékhez benyújtani, melynek kerületé­ben az illető község fekszik. A község feljogosíttatik, hogy a kárpótlás megállapítása iránti eljárás megindítását jelen törvény kihirdetése után azonnal kérhesse. A törvényszék vagy saját kebléből egy bírói tagot vagy az illető járásbírót küldi ki, a ki határnapot tűz ki, arra a jog tulajdonosát s a kárpótlást közvetítő községet megidézi, s a kár­pótlási tőke s annak lefizetési módja iránt ki­hallgatja, s bizonyítékaikat a tárgyalási jegy­zőkönyvekhez csatolja, s a mennyiben szemlére, szakértői becsűre, tanú kihallgatására szükség van, azok megtétele iránt intézkedik, a felek nyilatkozatait a folytatólagosan vezetett jegyző­könyvben felveszi, és a tárgyalás befejezte után az összes iratokat a törvényszékhez beadja, mely a kárpótlási tőkét megállapítja, vagy a netalán létrejött egyességet jóváhagyja. Az eljárásra úgy a perorvoslatokra nézve a polg. törv. rendtartás határozatai alkalmazandók, a­mennyiben jelen törvény mást nem rendel. 11. §. Az eljárás költségeit a jogtulajdonos és a község egyenlő részben viselik. 12. §. A jelen törvény 1 — 11 §§-ok alapján létesítendő ügyletekért és teljesített bírói ejá­­rásért bélyeg és illeték nem fizettetik. 13. §. Mind a 2. §. 1. 2. és 4 pontjában meg­nevezett, mind pedig azon községekben, a­me­lyekben a megváltás jelen törvény határozatai szerint eszközöltetett, az italmérést jövőre gya­korolhatja : 1) A község: 2) mindenki, a­ki: a) az illetékes iparhatóságtól arra engedélyt nyer; és b) a megállapított díjaknak a kö­zségi pénz­tárba való fizetését elvállalja. 14. §. Az iparhatóság az engedélyt megta­gadja : 1) ha a községben már fennálló korcsmák szaporítása közrendőri szempontból nem kívá­natos ; 2) ha a jelentkező orgazdaság, vagy tilos kártyajáték avagy erkölcstelenség elősegítése miatt fenyítve volt és a büntetés kiállása óta öt év még le nem folyt. 15. §. A 13. §. 2-ik pontjában b) alatt emlí­tett dijakat szabad kir. városokban: a képvise­lő testület, egyéb községekben a községi kép­viselő testület indítványa alapján a fölötte álló törvényhatóság első tisztviselője és pedig köz­­ségenkint állapítja meg. A fellebvitelre nézve az 1870. 42. t. sz. hatá­rozatai alkalmazandók. A megállapított dijak változtatását ugyan­ezen közegek rendelik el, és míg az ez iránti határozat jogerőre lép, azok változatlanul fenn­­tartandók. 16. §. A 15. §-ban említett díjak akkér álla­­pítandók meg, hogy a község mind az eddig az italmérésből húzott jövedelmet pótolhassa, mind a 6. §. értelmében fizetendő törlesztési járadé­kokat fizethesse, a­mennyiben ez összegek a 13. §. 1-ső pontja szerint gyakorolt italmérésből be nem folynak. 17. §. A­mennyiben valamely községben az italmérési jogért kárpótlás nem fizetendő, és a község az italmérésből eddig sem húzott jöve­delmet , díjszedés csak annyiban rendelhető, a­mennyiben a községi törvény megengedi. 18. §. A község a megállapított díjak pontos fizetéséért biztosítást követelhet, melynek hiá­nya vagy megtagadása esetében az illető az iparhatóság által az italméréstől eltiltandó. 19. §. A­ki az iparhatóság engedélye nélkül az italmérési jogot gyakorolja, az ipartörvény határozatai szerint büntetendő. 20. §. A 15. § ban érintett díjak behajtásánál a községi közegekre nézve ugyanazon eljárási szabályok irányadók, a­melyek az államadó be­hajtására nézve mérvadók. 21. §. Az iparhatósági engedély nem szük­séges : a) ha a szőllőtulajdonosok és bortermelők saját termésű és általuk a bortermelés helyén kezelt boraikat rendesen dugaszolt és saját pe­­cséteikkel vagy ólomlemezzel lezárt és czímme ellátott üvegekben saját helyiségeikben, de min­denesetre az álló és ülő vendégek és e szerint a korcsmaszerű mérés és fogyasztás teljes kizá­rásával eladják; b) a bejegyzett anyag-, fűszer-, bor- és ve­gyes kereskedők honi és külföldi csemegeboro­kat, söreket, édesített alcohol tartalmú italokat, melyek alatt tiszta szeszszel gyárilag készített finom italok, mint: liqueur, rhum, rosoglio stb. értetnek — kellőleg dugaszolt, lepecsételt vagy lemezzel lezárt és czímmel ellátott üvegekben ; s legalább 30 Reaumur fokot tartalmazó szeszt iparosoknak, kik azt mesterségök folytatására, vagy másoknak, kik házi czélokra szükségesik, kisebb mértékben árulhatnak; c) c­ukrászok és kávésok vendégeiknek fino­mított szesz­tartalmú italokat, úgymint: liqueurt, rosogliot, rhumot poharanként kiszolgáltathat­nak, megjegyeztetvén, hogy ezen kedvezmény­ben csak oly czukrászok részesíttetnek, kik a szó szoros értelmében a czukrászati üzlet köré­hez tartozó czikkeket legnagyobb részben ma­guk állítják elő s azokat a fogyasztó közönség kívánalmainak megfelelő folytonosan fris minő­ségben készletben tartják; d) vasút-építés, csatornázás, véd­töltésezés s idegen vidékekről összesereglő más nagyobb számú munkásokat igénylő építkezések vállal­kozói saját munkásaikat az építkezés helyén, a­mennyiben ez a helységen kívül esik, italokkal elláthatják; e) nagyobb katonaöszpontosításoknál a ka­tonaság számára a katonaparancsnokság által fölfogadott vendéglősök a d) pont korlátai közt. 22. §. A­ki a 21. §. rendeleteit áthágja, vagy Indokolt az italmérési jog rendezéséről szóló törvényja­vaslathoz. A kizárólagos italmérési jog a nemzetgazdá­­szattan tisztult elveinek már nem felel meg, és a szőlőművelés nemes­ítésére,úgy a borkeres­kedés s így a közvagyonosodás előmozdítására csak kártékonyan hat. Ehhez járul, hogy ezen jog a középkorban fennállott hűbérviszonyok­nak kifolyása , a hűbéri viszonyok eltörlésével ezen maradványnak is meg kell szűnnie. Ezen okokhoz járul még, hogy ezen kizáróla­gos jog végképi megszüntetése az ország min­den részéből beérkező kérvények, úgy a képvi­selőházban történt többszöri felszólalások foly­tán is általánosan sürgettetett. A minisztérium ezek folytán egy javaslatot készíttetett, azt kellőleg közzétevő, és így a közvélemény szabad nyilvánulására tág tért en­gedett. E javaslatot mind a napi sajtó, mind több ügyvédi egylet, és különösen a pesti keres­kedelmi és iparkamara beható bírálat alá vették Ezen észrevételek tekintetbe vételével állapítta­tott meg véglegesen a jelen javaslat. A beérkezett nyilatkozatok a kizárólagos italmérési jog eltörlését általánosan helyeslik az államnak kisajátítási jogát ezen jogra nézve szintén kétségtelennek tartják, de épen úgy helyeslik ezek azt is, hogy a megszűnt ha­szonért a jogosítottak kárpótoltassanak, mert ezen kizárólagos jog eddig általánosan elismert vagyonértéket képviselt, és vagyonszerzés tár­gyát képezte; a törvényhozás a jogosítottakat ezen vagyon sértetlen fentartásában védte, és minden harmadikat e jog gyakorlatától kizárta. Ezen jog gyakorlata kárpótlás nél­kül nem szüntethető meg, úgy mint ez a gyö­­kesített iparjogokkal történt, mert ezen ipar­jog az illető ház vagy birtok tulajdonosát ugyan az ipar gyakorlatára felhatalmazta, de ki­­zárólagos jogot a törvényhozás nem­­nyújtott neki, mert mellette a személyes jogosultságok adományozása korlátolva nem volt, és épen azért az iparszabadság kimondása a gyökesí­­tett iparjogok tulajdonosait kárpótlás igénybe­vételére sehogy sem jogosíthatta fel, mert a törvényhozás ez­által csak a személyes jogo­sultságok adományozása iránt már fennállott jo­gát a legvégső határig kiterjesztette. A javaslat e szerint mindenekelőtt két elvet fogadott el: 1. Hogy az eddig fennállott kizárólagos italmé­rési jog végkép eltöröltetik; és 2. hogy a jogosítottak a megszűnt haszonért kárpótoltatnak. Ha ezen két elv kimondása és gyakorlati al­kalmazása kétségtelennek tűnt ki, annál nehe­zebb volt azon további kérdések megfejtése, hogy: a) a kárpótlást ki fizesse, és b) az italmérési jog gyakorlata jövőre hogyan szabályoztassék. Az első kérdésre nézve több módozat alkal­maztathatnék , ugyanis A) A legegyszerűbb lenne, ha az állam fizet­né ezen kárpótlást, és akkor az italmérési jog szabad iparrá változtatnék át minden további fizetés nélkül; vagy hogy az állam fizeti ugyan a kárpótlást, de a jog gyakorlóitól törlesztési járadékokban az általa fizetett kárpótlást be­szedeti. Azonban ezen módozat egyike sem ajánlható, mert az állampénztár ezen több száz millióra rugó kártalanítást mostani financziális helyzetünknél fogva el nem bírja, és minthogy az italmérés szabaddá tétele ugyan a közre nézve is jótékony hatással bír, de kétségtelenül legközelebb mégis csak a lakosság egy részének válik hasznára, s a méltányosság és igazság elveinek sem felelne meg, hogy e végett az összes lakosság hoszszú évek során át a kárpótlási törlesztési sárs fizetésére köteleztessék. De nem ajánlható a második módozat sem,­­ hogy az állam elő­li­dézze a kárpótlást, s azt a jog gyakorlóitól törlesztési járadékok fejében beszedje; mert ezen módozat annak színét öltené magára, hogy az eddig fennállott magánmonopólium állami mo­nopóliummá változtatott át, a­melylyel mind­azon nehézségek állanának be, a­melyek egyéb monopóliumoknál is súlyosan éreztetnek, ugyan­is a járadékok beszedése nagyszerű ellenőrzést tenne szükségessé az állam részéről, az előfor­dulható áthágások meggátlása tekintetéből az ellenőrzés által okozott nagyszerű kiadásokon kívül még a lakosságot mindenféle kisszerű zak­latásoknak tenné ki, és a község érdekelve nem lévén, ezen beszedés és ellenőrzés körül kielé­gítő segédkezést nem nyújtana; és ezenkívül épen úgy mint a fogyasztási adó beszedése, ezen járadékok beszedése is csak gyűlöletessé válnék. B) A másik módozat az lenne, hogy a kár­pótlást a község fizeti és az italmérési jog is a községre ruháztatnék : az állam ezen módozat­nál legfeljebb mint közvetítő szerepel a kárpót­lás fizetésénél, épen úgy mint a szőlőváltságnál. Ezen módozat annyiban helyeselhető, hogy az állam terhet nem vállal el, és a kárpótlás besze­désénél is azon kisszerű intézkedések az állam részéről sem szükégesek, és hogy a község sza­bad rendelkezésére hagyatik, hogy az italme­rérést a helyi viszonyoknak megfelelőig ren­dezhesse. A község fizetvén a kárpótlást, ezt bir­tokhoz mérten az egyes lakosoktól beszedheti, az­onban ez igazságtalan, mert a haszon nem a bir­tok arányához képest osztódik el a lakosok közt és így ezen kulcs igazságtalan. Legigazságosabb x*? szó ,hogy azok járuljanak hozzá, a­kikre abbé legközvetlenebb haszon háramlik, és ezek egyrészt az italmérési jog gyakorlói, másrészt a fogyasztó közönség, azért is azon kulcs, mely szem­taközség ezektől szedi be a törlesztési járadékokat, legigazságosabb leend. Ezen kulcsot fogadta el több ügyvédi egy­let és különösen a pesti kereskedelmi kamara, és ezen módozat a ház elé terjesztett javaslatban is keresztül vitetett. Ezek szerint tehát elfogad­tatott, hogy: A) a kárpótlást a község fizesse az állam köz­vetítésével ; és B) hogy a község a járadékokat az italmérési jog gyakorlóitól fizetendő díjakban szedhesse. Ezen általános észrevételek előrebocsátása után a részletekre nézve a következők jegyeztet­nek meg. 1—2. §§. A 2. §. 1 és 2 pontjában jelesített esetekben a községek eddigelé vagy egyebekkel együttesen vagy kizárólag gyakorolták az ital­mérést. Első esetben eddigi helyzetük nem vál­tozik, és a javaslat 13 §. szerint ezen állapot jö­vőre is fenntartatik; második esetben helyzetük ugyan annyiban változik jövőben, hogy az ital­mérést egyéb concurrensekkel fogják gyakorol­ni, de jövedelmük nem csorbíttatik, mert a ja­vaslat 13 §. értelmében az új concurrensektől dijakat szedhetnek, a melyek a jövedelmükben ejtett hiányt elegendőkép pótolni fogják. A 2­­. 3 ik pontjában megnevezett puszták­nak ugyan a földesúri hatós­ágból kifolyó virtu­ális joga meg van, de mely csak akkor jövedel­mez, ha majdan a puszta községgé változik át. Az ily remélhető haszon egyebütt sem kárpótol­­tatik, és a telepítvényi törvényjavaslatban az ily kisebb királyi haszonvételek fenntartása új köz­ségek telepítésénél megtiltva lévén, az ezen pont­ban foglalt rendelkezés csak az idézett rendel­kezésnek kifolyása, ugyanazon szakasz 1. és 2. pontjai esetében az üveget hamis czímmel ellátja, az ipartörvény V. fejezetének határozatai szerint büntetendő, és egyúttal az okozott kár megtérítésében elma­rasztalandó. 23. §. Az italmérési ipar gyakorlata és az a fölötti felügyelet iránt egyebekben az ipartör­vény határozatai irányadók. 24. §. A kizárólagos italmérési jog egyes köz­­ségenként azon napon szűnik meg, a­melyen a kárpótlás véglegesen megállapíttatott. Addig az illető jogosítottak joguk gyakorla­tában az eddig fennálló törvények szerint ol­­talmaztatnak. 25. §.Ha a jog tulajdonosa a bejelentést a 10. §-ban előszabott határidő alatt elmulasztja, ed­­dig gyakorolt kizárólagos italmérési joga kár­pótlás nélkül ezen év lefolytával szűnik meg. 26. §. A 2. §. 1. és 2 pontjaiban megnevezett községekben jelen törvény 1871 évi május hó 1-én lép életbe. 27. §. A­mennyiben valamely község az álta­la megszerzett italmérési jogot egy harmadik­nak határozott időre engedte át vagy bérelte ki, ezen szerződés annyiban érintetlen hagyatik, a­mennyiben ezen időre a jelen törvény hatá­rozatai szerint szedhető díjak ezen harmadikat illetik. 28. §. Jelen törvény végrehajtásával az igaz­ságügyi, bel-, kereskedelmi és pénzügyi mi­niszterek bízatnak meg. Ausztria. A reichsrath képv.­házának felirati vitája. (Második nap, máj. 26.) A felirati vita második napjáról is a táviratok már bővebb tudósítást hoztak, így most csak a két legkiválóbb beszéd : Hohenwarth mi­niszterelnök, s dr. H­e­r­b­s­t előadó felszólalá­saiknak ismertetésére szoritkozunk. Hohenwarth gróf beszédét azon kezdé, hogy midőn ő és társai nagy zavarok közt kor­mányra léptek, azon reményt táplálták, hogy a többség támogatni fogja a korona tanácsosait. E remény nem teljesült, sőt úgy látszik, nem csak tárgyi indokok voltak azok, melyek a feliratot előidézték. (Zaj a bal­oldalon.) Ha a felirat szerzője ismerte volna azon eszközöket, melyekkel Ausztria népeinek kiegyezése eszközölhető volna, akkor mint jó hazafinak nem szabad azokat elhallgatnia, de a feliratban arról semmi sem foglaltatik. Ha ilyen irányú tartalma volna a feliratnak, akkor súlya is nagyobb lenne. Azon állítás, hogy miniszter­sége alatt a dolgok roszabbra fordultak volna, valótlan, mert az ő minisztériuma még nem idegenítette el a háznak egy tagját sem. Ha csakugyan a reichsratht mellőzését­ akarjuk, csak békén kellene bevárnunk annak felosztási processusát Ezután a tartományi gyűlésekkel kormányozhatnánk, vagy katonai uralommal inaugurálhattuk volna az alkotmányos szabad­ságot. Ilyszerű szemrehányásokat a minisztérium nem fogadhat el azoktól, kik midőn kormány­­polcton voltak, aláásták a parlamentarizmust. A miniszter a cseh állapotok rajzát nagyon is sötétnek tartja, míg ellenben tény, hogy Morva­országban, hol a szlávok képezik a többséget, azok a tanügyben a németekkel nem egyenlő bá­­násmódban részesülnek. Elismeri, hogy a nem­zetiségi kisebbségek védelemre szorulnak s a kormány eziránt törvényt fog a­­tartományi ülé­sek elé terjeszteni. (Viharos tiltakozó zaj a bal­oldalon.)­­ Miután a felirat elveti a minisztérium tervét, Hohenwarth gr. ,a felirat tervét veszi bírálat alá. Austriának nem legkisebb sajátszerűsége, hogy ott a ministeri programmok csak akkor nyernek némi érvényt, midőn az illető miniszterek már visszaléptek. P o t o c k i gr. a tartományi auto­nómia nagyobbítását a reichsrathi közvetlen vá­lasztásokkal vélte kapcsolatba hozhatni. A több­ség mindkét töredéke ezért hevesen megtámadta és visszavonult. És most az urak az ő programm­­jával lépnek elő. A felirat nem bocsátkozik ugyan részletekbe, mert hisz akkor intézői közt nem létesülhetett volna egyesség, de midőn az uralkodóhoz i­­ y felirattal közelednek, akkor annak határozottnak kell lennie. Érdekes tény, hogy a ház ily kiváló s éleselméjű tagja, mint dr. H­e­r­b­st, a közvetlen választások kér­désében azelőtt lényegileg máskép gondolko­zott mint most. A németek e tárgy körül inga­dozók , az előzetes kérdésekről sincsenek tisz­tában. Új kísérletet próbálnak, de kéri az al­kotmánypártot, fontolja meg, váljon a közvet­len választásokból eredt parlament, még ugyan­azon többséggel birand-e, mint a mostani. Ho­henwarth gr. beszédét e mondattal fejezi be : A felirati javaslat a belbékét szükség esetére még erőszakkal is helyre akarja állítani; mi az en­gesztelje utján akarjuk azt munkálni. Melyik út az igazibb, arról ő felsége itélend. (Tapsok jobbról. Ohó­­ balról.) Dr. Herbst párbeszédében kimutatja, hogy a Potocki minisztérium a felirati bizottság­ban kinyilatkoztatta, hogy se hagy tervével, mi­szerint a tartományi autonómia szélesítése s a közvetlen választások kérdéseit összekapcsolja, és csak azu­án intéztetett azon felirat, mely a lengyelek kilépését okozta. A csehek barátsá­gára ne sokat építsen a miniszter, az meg fog változni, mihelyt az alkotmány mellőzésére irá­nyult reményeik meghiúsulni fognak. Az, hogy a miniszter a majoritást a házban tartja, nem oly nagy érdem, mert a m­i­n­i­s­z­te­r ú­r­n­a­k budget kell. A kormány terv nélkül való; e feliratnak alapeszméje azon­ban, hogy a központi hatalmat nem szabad gyöngíteni. Végül Herbst még azon szemrehá­nyás ellen kel ki, mintha a többség az erőszak­ra támaszkodó uralomra törekednék; a felirat elfogadását ajánlja. A név szerinti szavazásnál a ház a feliratot 93 el­tostz­attal 6­6 ellenében elfogadja.

Next