Pesti Napló, 1871. május (22. évfolyam, 100-124. szám)
1871-05-30 / 123. szám, Esti kiadás
123. szám. Kedd, május 30. 1871. 22. évi folyam. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere 7. szám. I. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek esek ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadatai Antal: Ferencziek-tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. ESTI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, helyben, házhoz hordva. Egész évre ... 22 frt. Félévre .... 11 frt. Negyedévre ... 1 , 50 fa. Két hóra .... . . 70 kr Egy hóra ... 1 , 85 kr Hirdetmények dijai 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 9 njkr. Bélyegdij külön 30 njkr. Nyílttéri 5 hasábot petitsor 25 njkr. Pest, május 80. A küzdelem Paksban véget ért. A rend katonái tegnapelőtt a lázadó csapatok utolsó maradványait, kik a Père-la- Chaise temetőben s Belleville mögött sánczolák el magukat, megsemmisítették. Újólag 3000 lázadó fogatott el, a nemzetőrség általános lefegyverzése mindenütt nehézség nélkül hajtatott végre, s most ismét a törvényes kormány tekintélyének hódol Pár is, nem ugyan a fényes, szemkápráztató szépségű világváros, hanem egy végtelen romtenger, melyben a dühöngő elem kegyelme vagy a véletlen hagyott egy-egy ép palotát, hogy gyászoló környezete közepett az egykori fény szomorú emléke maradjon. A mai hírek újabb égésekről nem tesznek jelentést. Azért-e, mert nincs többé égni való, vagy pedig azért, mert a versaillesiak diadala nemcsak a lázadást, hanem a tűztengert is kioltotta, arról a hírek nem adnak felvilágosítást. A versaillesi sürgönyök szerint a főváros lakossága „örülni látszik, hogy a Commune iszonyú uralmától megszabadult. Szegény lakosság! Drága ez a győzelem, mert ezer és ezer családok vagyonát emésztette fel, s a franczia koldusok számát ónásilag szaporította. Tegnapelőtt Thiers is meglátogatta a nyomor városát. A lakosság a Trocaderon nagy lelkesedéssel fogadta s az elyséei mezőkön végig kisérte őt. A lázadók nemcsak az élettelen házakkal, hanem a kezeik között levő foglyokkal is iszonyú módon bántak el. Ezen foglyokat nem a csatamezőn ejtették, hanem a szerencsétlenek házaikból minden ok nélkül börtönbe czipeltettek, hogy túszokul szolgáljanak azokért, kik a harertéren a versaillesiak fogságába jutottak. A végső pillanatban ezen foglyok jelentékeny része szívtelen módon lemészároltatott. A meggyilkoltak közt van Darbois párisi érsek is, több pap, 35 csendőr s Jecker nevezetű bankár. A párisi érsekek felett általában szomorú fátum uralkodik. Darbois elődét is gyilkos kezek fosztották meg az élettől. Különben az igazság büntető karja már megkezdő szomorú tevékenységét. Eddig Dombrowsky tábornok, Cournet Billioray, Vermorel és Rigault lövettek főbe. Courbet festész pedig a börtönben maga mérgezte meg magát. Ezek mindnyájan a commune tagjai voltak. Gaillard pedig a párisi torlaszkészítő fogságából menekülni akarva, az utczán lövetett agyon. Ranvier és Eudes lázadó tábornokok élve a versaillesiak kezébe jutottak, s tegnapelőtt vasra verve szállíttattak Versaillesba, hogy ott a törvény szigora sújtsa gonosz lelküket A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Markó képei Bécsben. *) Csak egy kis figyelmet kérünk. Nem száraz képbirálat, nem koldulás. Csak tessék tovább olvasni! E vásári „végeladási“ felszólításhoz azért kell folyamodnunk, mert periculum in mora. 18 válogatott ma van kiállítva a mi elhunyt kitűnő művész hazánkfiától, 18 darab mű, melyek mindegyike helyet foglalhat bármely képtárban. Markónak e jeles művei junius 1-sején árverezés alá jutnak, s ki tudja, a világ micsoda részébe szállanak szét. E képek Kotzián udvari tanácsos hagyatékából valók. A jó öreg úr Markót nehéz napjaiban, melyeket ez Appeggiben élt — bár csak hivatala után járó fizetésére volt szorítva — képei megvásárlásával gyakran segítgeté, hisz a művésznek a műpártoló támogatása adja az éltető meleget, mert az igén kívül kenyérrel is kell élnie. És a jó öreg Kotzián most itthagyta kedvenceit, gyönyörűségét, a szép Markókat, s ezek, ha erőnket meg nem feszítjük, elszélednek, megtanítani minden népeket a real-idealismus szép tanára, mi pedig itthon sopánkodhatunk a kirepült aranyos tollú gyönyört madárkák után*. Kotzián u udvari tanácsos hagyatéka 60 darab müczikkből áll, melyek közt 42 kép, a többi azobormű-faragvány és díszes asztalkák márványból vagy palisanderből. E műcsoport fénypontja a Márkaképekben van. A realizmus korát éljük, rideg képeivel minduntalan előáll a való, és mégis oly jól esik néha, sőt épen ezért esik jól átcsapongani a költészet, a képzelet, az eszményi szép világába. Ki e kettőt egyesíteni tudja, miscuit utile dulci. A valódi művész a való jelenségeiből fűzi virágait, s fonja össze a rel-idealismus kapcsával. Kit ne ragadott volna bámulatra azon utolsó részletig menő hit utánzása a természetnek, melyet Markó művein találunk, s ki ne élvezné benne a való tükre mellett a művészileg alakított költőit ? Milyen szép költészettel dolgozta fel Pivoli gazdag motívumait, melyeket méhszorgalommal gyűjtött; milyen mesterileg hoz változatosságot bele, bár nem nagy körben, de mindig üde élettel, bájjal; mily örömmel legel a a szeme kies tájakon, s száll néha méla hangulatba a művészszel ! Markó művészete ritka jelenség, s méltán talált dicsőítőkre: ő az újabb kor egyik legjelesebb tájfestésze volt. Markó a legapróbb részletekbe mélyed, parányszerűen festi lombjait a legutolsó lapuig, s azt hinnéd, hogy az, ki így fest, tömegest adni nem képes. Csalóddl! A részletet úgy tekinti, mint gondosan tanulmányozandó részét az egésznek, s úgy is festett. Arnytömegeket nemcsak használ, de ritka művészettel alkalmazza előtereire, oldalt vagy kézből, úgy, amint főtárgyát ki akarja emelni. Teljes és biztos tudattal kezeli ecsetét, s világos nyelven beszél. A mi művein különös ellentétben látszik lenni a haladó kor természetével, abban áll, hogy későbbi műveiben, az ötvenes években, hovatovább mind behatóbban részletezett, míg a negyvenes évekből származó művei szélesebb kezelést mutatnak, mi későbbi műveinek hátrányára épen nem szolgál ugyan, de azon feltevésre vezet, hogy ha Markó művészete ifjabb éveiben kezdődött volna, s ha a művészet szeretete és hajlama korább vezeti vala a száraz mérnöki tanulmányok helyett hivatása útjára, midőn a művészet szent szerelmét a genius lángja hevíti: a korlát, mely a szellem csapongását a kor haladtával nyűgöző, leesve, bizonynyal sokkal nagyobbat, sokkal merészebbet teremtett volna. Művein azonban így is megtalálhatja még a jellemzetes imádója is azt, amit óhajt, mert a jellemzetes itt csakugyan izről-izre megvan. E tan csekély számú hívei közül némelyek a szépet, mint irányadót kizárják, nem gondolva meg, hogy a jellemzetesnek, ha kellemes, már eo ipso szépnek, eszményizettnek kell lennie. Mert a rideg, keresetlen való, a puszta naturalismus nem művészet, hanem mázolás, utánzás, és igy vallott elveikkel önmaguk ellenkezésbe jönek azok alkalmazásában. Nem czélunk s helyén sincs ezúttal e kérdést itt bővebben fejtegetni, nem is térünk ki az újabban elharapózott s igazi tehetségeken kívül, csak a félismeretet vagy tunyaságot dédelgető átalános kifejezésére a természetszemléletének, mely sokat mondani, még többet gyanittatni akaró széles kezeléssel ágaskodik a nagyszerű után s hajhászsza az eredetiséget. Nem is kívánunk itt Markó művei részletes bírálatára kitérni, írtak és mondtak erről sok szépet és helyeset. Csak azt akarjuk ismételni, hogy Markó művei reánk magyarokra nézve, mint ilyenekre, különösen nagy becsesei bírnak, s ha lehetne, valamenynyit együvé, a múzeum Markó-képtárába kellene összpontosítanunk, hol számra már több, de jelesebb műveiből alig van valami. Szeretünk dicsekedni jeleseinkkel, büszkén valljuk magunkénak Markót, de minő arczczal mutogathatjuk a cultur-világnak Markó-gyűjteményünket, midőn a legjelesebb művek idegen kezekben vannak, s jelesünk művészetének mivoltáról csak megközelítő tükrözetet birunk nyújtani ? A Kottrán-féle művek megszerzése a Markó képtárt legalább oly helyzetbe tenné, hogy fogalmat adhatnánk az idegennek, de fogalmat hazánkfiainak, szép számmal és jelesen fejlő ifjú művészeinknek arról, mi volt Markó művészete a maga valójában. Az idő már rövid egyetemes működésre, de azért még mindig lehetne valamit tenni legalább arra nézve, hogy e művek hazánkba visszakerüljenek. Miképen gondoljuk ezt megejthetőnek, alább elmondjuk. Most elősoroljuk a műveket és a felkiáltási árat, milyen árverezésre kerülnek. A bécsi Kunstverein műlajstromában a 13. számtól a 30-ig bezárólag a Markó-művek foglalnak helyet, és a következők : 13. sz.. Venus és Adonis, festette Appeggiben 1853. Ára 3000 forint. 13. sz. Eszményi tájkép, János prédikál a pusztában, több alakkal, szép árnytömegekkel, vízzel, mesteri háttér, festette Appeggiben 1859. Ára 4000 frt. 15. sz. Eszményi tájkép, készülődés a Jeruzsálembe való bevonuláshoz, több alakkal, festette Appeggiben, 1855. Ára 4000 frt. 16. sz. Krisztus lecsillapítja a vihart, több alakkal. Ára 1500 frt 17. sz. Hylast a nagádok elrabolják, nagyobb kép, szép, üde táj, tivoli-i motívumok, gazdag részletek. Ára 5000 frt. 18. sz. Apollo születése Delos szigetén, gazdag déli növényzet, a nagyobb képek egyike, több alakkal, köztük tánczoló nymphák. Ára 5000 frt. 19. sz. Páris ítélete, szintén nagyobb kép, kissé hosszúra nyújtott alakokkal, szép háttér. Ára 3000 frt. 20. sz. Diána és Endymion, holdas táj, nagyobb kép, szép hangulat, tömegek, ködös háttér, szép ég, ára 3000 frt. 21. sz. Venus a fürdőben, eszményi tájkép, szép alakokkal. Ára 1800 frt. 22. sz. Európa elraboltatása, kisebb kép, az előbbi párja, apró alakokkal. Ára 1800 frt. 23. sz. Tóbiás az angyallal, mély árnytömegekkel, vízzel, kisebb kép. Ára 1000 frt. 24. sz. Találkozás Ruthtal, aratási jelenet, kisebb kép, több alakkal, festette Pisában. Ára 1000 frt. 25. sz. Ábrahám megvendégli az angyalokat, középnagyságú, meleg színezet. Ára 1000 frt. 26. sz. Emmausba menetel, meleg színezetű kisebb kép. Ára 900 frt. 27. sz. Eurydice halála, szép előtér, sötét árnytömegek, szélesebb kezelés,festette Florenczben 1847. Ára 900 frt. 28. sz. Fürdő nymphák, több alakkal, kisebb kép, festette Appeggiben 1854-ben. Ára 800 frt. 29. sz. Aratási jelenet, kisebb kép, több alakkal, melyeket félárányban tartott, festette Appeggiben, 1855. Ára 500 frt. 30. sz. Susanna a fürdőben, bevégzetlen kis kép, ára 150 frt. Összesen tehát 38,350 frt valamennyinek felkiáltási ára. És most lássuk, mit lehetne tenni e rövid idő alatt, hogy a művek magyar birtokba jussanak. Nézetünk szerint itt főuraink, vagyonosabb földbirtokosaink és bankáraink vannak hivatva tenni, mégpedig gyorsan. Válaszszon ki magának kiki a lajstromból egy vagy több darab képet, melyre árverezni szándékszik, bízzon meg Pesten vagy Bécsben egy-egy műkereskedőt vagy műértőt, a vételárak biztosítása mellett — mert ezek egyszerű levélre, természetesen mit sem adnak — és vásároltassák meg e műveket addig is, míg kormányunk intézkedéseket tehet e képeknek a nemzeti múzeum számára való megvásárlására. Minthogy pedig a magyar állam pénzügyi viszonyai ezúttal nem épen a legkecsegtetőbbek, indítsunk országos aláírást községeknél, hatóságoknál, magánosoknál, és váltsuk be az összegyűlt pénzen a magánosok kiadásai s netalán a kamatok megtérítése mellett e müveket nemzeti mügyüjteményünk számára. Dúsgazdag főuraink, bankáraink (vannak-e magyar bankárok ? Szerk.) és földbirtokosaink megtehetnék ez áldozatot, hisz úgyis alig látunk kiállításainkon feliratot a müveken, melyek e varázsszavakat tartalmaznák : „megvásároltatott X. Y. ur számára.“ Míg a bécsi kiállításokon minden alkalommal 10—15 mű jut egy műbarátok kezére, nálunk 10-15 kiállításon is alig, fordul elő egy-egy hasonló eset. Ébredjünk és tegyünk, mert nemzeti kulturánk haladását segítjük elő, s tegyünk gyorsan, mert az idő rövid ! Maszák Hugó. *) Ez ügyről már többször volt lapunkban is szó, azonban ez újabb felszólalást is közöljük, — vajba nem sikertelenül s elkésve ! Szerk. Pest, május 30. (A vöröskönyv) okmányait bírálva, több lap s különösen a „P. Lt.“ azt jegyzi meg, hogy több kiváló okmány hiányzik e gyűjteményből, mely okmányok igen lényeges kiegészítő részét képezik a legutóbbi napok történetének. E tárgyban Bécsből következőket írják nekünk: A lapokban különösen három kihagyott okmányról van szó. Az egyik gr. Be u s körsürgönye volna a Hohenwarth-minisztérium kormányra jutásáról. Ez mindenesetre hiányzik, mert ily körsürgöny nem is bocsáttatott ki. Másodszor hiányoznék a gyűjteményből az Oroszországgal, Orocholsky kineveztetése tárgyában folytatott sürgönyváltás. Ez is azonban csak azért hiányzik, mert ily sürgönyváltás nem fordult elő. Végül azt panaszolják, hogy nincs meg a gyűjteményben a berlini cabinet válasza gr. Beustnak decz. 24-től kelt sürgönyére. E sürgöny létezik, de a külügyi hivatal nem közölhető a nélkül, hogy igen érzékenyen sértő illetlenséget ne kövessen el. A kérdéses sürgöny ugyanis nem a monarchia egyik külföldi képviselője, hanem egyenesen egy külkorm lánytól (Bismarcktól) származik, s ily okmányokat nem szokás közölni, ha csak az illető kormány, mely a sürgönyt írta, ezt nem kezdeményezi. — A berlini kabinet nyilvánosságra hozhatja e sürgönyt, mert ő írta; a közös kormány azonban nem teheti ezt a nélkül, hogy a fenálló diplomatiai szokással ellentétbe ne helyezze magát. Ez a tényállás azon sürgönyökre vonatkozólag, melyeket a lapok a vörös könyvben keresnek, de nem találnak. Hozzátehetjük azonban, hogy a gyűjteményből még néhány más okmány is hiányzik, éspedig az olasz kormánynyal váltott okmányok. Ezek kihagyatásának is megvan azonban a maga alapos oka, éspedig a következő : ez okmányok ugyanis kizárólag a Rómában levő nemzeti alapítványokra vonatkoznak, melyek ügye e lapokban is többször említtetett, s mely ügyben a külügyi hivatal a magyar és osztrák kormányoknak mintegy levelező hivatala volt, a mennyiben a mindkét kormány által megállapított utasításokat Florenczbe juttatá, hol azokat, mint tudva levő, nagy előzékenységgel fogadták. A külügyi hivatal azt hitte, hogy ez okmányok nem vonatkoznak a külviszonylatokra, ezért hagyta ki azokat a vörös könyvből. Bővebb felvilágosítással az orsz. kormányok kétségkívül szívesen szolgálnak. (Horvát Boldizsár) volt igazságügyminiszterről a „P. Lt.“ egyik vezérczikkében a következő adatokat közli: „Midőn a miniszter lemondását benyújtó, gr. Andrássy miniszterelnök 4000 frt nyugdíjt helyezett számára kilátásba. Horvát B. azt nem fogadá el, kijelentve, hogy ilyesmiben csak akkor nyugodhatnék meg, ha azt orsz. törvény szabná meg“. Horvát B. ur, mint tudva van, az általános földhitelintézet elnökségét fogadta el, 12.000 frt fizetéssel. (A határőrvidék polgárosítására), mint a „Drau“ jelenti, Rosenweig altanagy neveztetett ki k i r. b i z t o s u r. A horvát országgyűlés elnapolásáról szóló hir — ugyane lap szerint, — teljesen alaptalan. (A kép v. III. oszt.) máj. 31. d. u. 4 órakor ülést tart. Id. gr. Bethlen János, elnök. Külföld. Pária pusztulása. Páris pusztulásáról s az utóbbi küzdelmek folyamáról következő részletes tudósitások érkeztek : Május 24. 72/i óra este. Néhány órát az egykor pompás városban töltöttem, melyet a lángok és bombák óriás sebességgel nagy és formátlan romhalmazzá változtatnak. A remek építmények füstben és lángban állanak, minőt Moszkva égése óta látni nem lehetett, s összedőlnek az ágyuk dörgése, a robbanó lövegek pattogása, a mitrailleuse-ök recsegése, a minden oldalon valóban fülhasgató puskztűz közepett. Kedvesebb napot nem gondolhatni , szokatlan tiszta ég, a napnak még Párisban is szokatlan fénye van, s alig egy szellőcske hullámoztatja a Szajnát. Ama nagy épületek, melyeket a tűz eddig megkímélt, a legvilágosabb reliefben látszanak, mintha még egyszer — utószor — teljes szépségükben akarnának mutatkozni, míg a híd mindkét oldalán egyszerre tizenkét helyen is lángok és füstoszlop szállanak ég felé, s a nap világát majdnem elhomályosítják. Ezen sorokat a Trocaderon írom. Közvetlenül velem szemben a rokkantak palotája áll aranyos kupolájával, a legteljesebb fényben; a katonai iskola esplanadja majdnem épen alatta, fegyveres katonákkal, ágyukkal és lovakkal majdnem egészen tömve van. Cissey tábornok hadállásából, Montrougeból majdnem minden pillanatban bombák esnek a Pantheon magas kupolájának közvetlen közelébe. Ezt a Val de Grace szép épülete valószínűleg a versaillesiak lövegei által fognak elpusztíttatni, még mielőtt a gyújtogatók tüze elérné azokat. Egészen a St.-Sulpice közelében sűrű füst vehető észre, most a láng tör ki a füstből, s az egyház két tornya úgy ki van világítva,mint azt semminemű villanyos fénynyel kivilágítani nem lehetne. Valami nagy épület áll ott lángban, mindenki kérdezi, hogy melyik lehet , de senki sem mert a városrészhez közeledni, hogy kérdésére feleletet nyerjen. Könyvek elégett lapjai repülnek hozzánk, s mindenütt azon nézet uraló, hogy a Sorbone és könyvtára ég. Még mintegy tizenkét más égés vehető észre azon pont s a Szajna közt. Senki sem kétkedik, hogy az igazságügyi palota a tuilleriák és a Louvre sorsára jutand. A tuilleriák palotája majdnem egészen eltűnt. A középső kupola ledőlt, épen úgy az egész tetőzet is. Az alsóbb emeletek közül néhány még ég, mert füst és lángok vadon törnek ki, mintha barlangokból jönnének, onnan, hol ma reggel még ablakok voltak láthatók. A Louvre még nem pusztult el egészen, s talán a tűz nem minden udvarát éri el. Amennyire a lángokból és füstből kivehetjük, melyek a tuilleriák kertjén túl emelkednek, a tűz immár a Palais Royalt is elérte. Mindenki azt kiáltja: „A Palais Royal ég!“s meggyőződünk, hogy valóban úgy van. A Notre-Dame és Hotele Dieu láthatlanok. Valószínűleg óriási gyorsasággal válnak hamuvá. Egy pillanat sem múlik el robbanás nélkül. Kövek, fadarabok és vas repülnek a levegőben, s iszonyú zajjal hullanak a földre. Maguk a fák is lángban állanak. A házak a Concordiatéren visszatükrözik a lángokat, s ennek minden köve úgy ragyog, mint a tiszta arany. A tükör még eddig Montmartret el nem érte, de a csekély szél csak e pillanatban támadt, a füstöt oda felviszi, s feketén, mint Milton Pandameona, száll itten a tiszta ég felé. Az új operaház még eddig ép maradt, de máris füst veszi azt körül, s csodáknak kellene történni, ha megmenekülne. Most világosan láthatjuk, hogyan égnek az igazságügyi palota, a szent kápolna, a rendőrfőnökség s a városháza, s pedig mindnyájuk oly tűztengerben állanak, hogy legkisebb részüket sem lehet megmenteni. Az „Ind. Beige“ közvetlen híreket hoz oly egyénről, ki Párist csütörtökön, 25-én hagyta el. Szerinte nemcsak a nagy, monumentális középületeket pusztította el a tűzvész, hanem ez minden ház ellen dühöng, mely könnyen felgyújthatnak látszik. Az égés következő, ép oly egyszerű, mint iszonyú módon idéztetik elő: a nyílásokon át petróleumot öntenek a pinezébe, s a folyó anyagra égő gyufát vetnek. Nők támogatják a banditákat, ki ezen leirhatlan pusztítási munkát végezik. E fúriák közül néhány munkája közben meglepetve azonnal főbe lövettek. Ezen, mindenütt szervezett s ugyanazon módon végrehajtott pusztítási művel szemben parancs lett kiadva, hogy a házak pinczei és minden nyílásai, melyek az utczával egy magasságban vannak, befalaztassanak vagy bezárassanak. Szerencsétlenségre ez intézkedést csak nagyon későn lehetett alkalmazni. A tuilleriák alapjuktól egész a tetőig elpusztultak. A Louvrenak azon egész része, mely a Rivoli-utczában fekszik, tehát az, mely a Louvretól az Echellekapuig terjed s az egykori államminisztérium, továbbá egykori császári ház minisztériumának különböző részei szintén romban hevernek. Az átellenben eső rész, a legértékesebb, mely a gyűjteményeket tartalmazza, szerencsére megmentetett, mit csak a tuilleriák új pavillonának újbóli történt fölépítése tett lehetségessé. Az óriási épület ezen része vasból és kőből épülve, mintegy gátul szolgált a lángok dühének, melyek előtte égési anyag hiánya miatt megállapodtak. A Palais-Royalnak azon egész része, mely Napóleon herczeg egykori palotáját és lakhelyét képezte, továbbá a Valois-utczára támaszkodó jobbszárny csak romhalmaz. A Galerie de. Jleans s a kertet környékező más házak megmentettek. A Royal- és a du Bac-utcza egyegy része is elpusztult. Hugo Victor a párisi lázadásról. Hugo Victornak az „Ind. Beige“ szerkesztőjéhez intézett és táviratilag már jelzett levele így hagzik: Brüssel, máj. 26. , Uram! Én tiltakozom a belga kormánynak a párisi legyőzőitekre vonatkozó nyilatkozata ellen. Bármit mondjanak, bármit valljanak, e legyőzőitek politikai egyének. Én nem voltam velük. Elfogadom a commune alapelvét, de nem embereit. Tiltakoztak tetteik, a túszokat illető rendszabályaik, zsarolásaik, önkényes elfogatásaik, szabadságsértéseik, a hirlapok elnyomása, fosztogatásaik, rombolásaik s az oszlopnak ledöntése ellen, melyek mindmegannyi támadások a jog, támadások a nép ellen. Erőszakosságaik engem felindítottak és úgy, amint felindítottak az ellenfélnek erőszakosságai. Az oszlopnak ledöntése nemzetsértési bűntett, a Louvre lerombolása bűntett a polgárosodás ellen. De e vad tettek, miután öntudatlanok, nem bűntények. Az őrültség betegség,és nem gazság. A tudatlanság nem bűne a tudatlanoknak. Az oszlop ledöntése szomorú pillanat volt Francziaországra, a Louvre lerombolása minden népre nézve örök gyász leendett. De az oszlop helyre fog állíttatni, és a Louvre megmentetett. Páris e pillanatban vissza van foglalva. A nemzetgyűlés legyőzte Párist. Ki idézte elő a mart. 18-ikát? Vájjon a nemzetgyűlés avagy a commune-e, melyik igazán bűnös ? A történet fogja megmondani. Páris felgyújtása szörnyzett, de vájjon nem két gyújtogató volt-e ? Állapodjunk meg, és ítéljünk. En Billioray-t soha sem fogtam fel, és Rigaulttól boszankodással fordultam el; de Billioray-t főbe lőni bűn, de Rigaultot főbe lőni bűn. Johannard és La Cécilia a commune-ból, kik egy tizenöt éves gyermeket főbe lövettük, bűnösök ; a nemzetgyűlés részéről azok, kik egy Jules Vallést, Bosquet-ot, Pariséit, Amouroux-t, Lefrangaist, Brunet-ot és Dombrowskyt főbe lövették, szintén bűnösök. A boszankodást ne egyetlen fél ellen irányozzuk. A vétek úgy terheli a nemzetgyűlést, mint a communet, a vétek mindkét részen szembetűnő. Legelőször is azért, mert minden polgárosult nemzet elveti a halálbüntetést, másodszor pedig azért, mert az elítélés nélküli kivégzés gyalázatos. Az első már nem jogos többé, a a második pedig soha sem volt az. Tehát előbb ítéljetek, azután kárhoztassatok, azután végezzetek ki! Ha ítélet nélkül végeztek ki, úgy gyilkoltok! És most áttérek a belga kormányra. Nincs igaza akkor, midőn a menedékjogot megvonja. A törvény ezt ugyan megengedi neki, de tiltja a jog-Én, ki önnek e sorokat írom, azon elvet vallom : Pro jure, contra legem! A menedékjog, régi jog, a szerencsétlenek szent joga. A középkorban azt az egyház még az atyagyilkosoknak is engedélyezte. Ami engem illet, én kinyilatkoztatom : azon menedékjogot, melyet a belga kormány elutasít, én felajánlom. Hol ? Belgiumban. Ezzel tisztelem én meg Belgiumot. Én Brüsselben menedékhelyet nyitok. E menedékhely Barrikád-tér 4. sz. a. van. S ha egy párisi legyőzött, ha egy valaki azon gyülekezetből, melyet commune-nak neveznek, melyet Páris választott, s melyet én soha sem helyeseltem , habár személyes ellenségem legyen is, zörgetni fog ajtómon, én azt megnyitom. T) az én házamban van. Ő sérthetlen. Minden esetben azon menekült, ki nálam lesz, legyőzött lesz egy számkivetettnél. A mai nap legyőzöttje a múlt számkivetettjénél. Nem tartózkodom kimondani, hogy mindkettő tiszteletreméltó. Két szerencsétlenség, mely egymást gyámolítja. Daczolni fogok azzal, ki a hozzám menekülőt elragadni kívánja. Ha a commune menekültjét elfogni jönnek hozzám, úgy engem is elfognak ; ha őt kiadják, én is követni fogom. Megosztom vele fekhelyét. És a jog védelmére a commune embere és a versaillesi nemzetgyűlés legyőzöttje mellett ott látandják a köztársaság emberét, ki Bonaparte száműzöttje vala. Megteendőm kötelességemet minden körülmények közt. Még csak egy szót! Biztosan lehet állítani.