Pesti Napló, 1871. október (22. évfolyam, 226-251. szám)

1871-10-25 / 246. szám

246. szám. Szerda October 25.1871. 22. évi folyam. Szerkesztési iroda: F­erencziek-tere 7. sírm. I. emelet. E lap szellemi részét illető­ minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmen­tetten levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal : Ferencziek-tere 7. isim földszint A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz , kisdia körüli panaszok, k­iretetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési föltételek: Vidékre, postán: ▼agy helyben, házhoz hordva: Egérz évre . . . 21 frt. Félévre .... 11 frt. Negyedévre ... 8 , 60 kr. Két hóra .... 8 . 70 kr­ Egy héra ... 1 , 85 kr. Hirdetmények dija: • hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 9 ujkr. Bélyegdij külön 80 ujkr. Nyilttér­i 6 hasábos petitsor 26 ujkr. ii ■ Mánk ii i ' i Előfizetési felhívás „pesti imhi Előfizetési árak: Egész évre.........................22 ft. Fél évre.............................k­ft. Negyed évre........................5 ft 60 kr. HST Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítése 10 frtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a „Pesti Napló kiadó­hiva­tala“ czim alatt Pest, Ferencziek­ tere, 7. sz. alá küldendők. Pest, oct. 24. —z.— A bank- és valuta-kérdés meg­oldásánál — aaiit legközelebb kimutatni igyekeztünk — a valuta-kérdés tisztába hozatalára kell a fősúlyt helyezni, külö­nösen tisztában kell lennünk az iránt: vár­jon és mikép lehet a valuta zilált viszo­nyait helyreállítani. A kérdés megoldásánál legalább rövi­den vissza kell nyúlnunk a múltakra, s a valuta ingadozásainak okát kell előtün­tetnünk. Azon szoros kapcsolat, mely az osztrák nemzeti banknál mindjárt alakulása első perczeiben az állami igazgatás irányában keletkezett, igen természetesnek tünteti fel azt, hogy a bankjegyek viszonyára az állam minden megszorult pénzhelyzet al­kalmával határozottan befolyt, s miután a folytonos pénzszűke miatt az állam­­igazgatás mindegyre a nemzeti bankot vette igénybe, beállott a valuta elértékü­­lésének korszaka, melynek súlyos voltát a birodalom valamennyi népei érezték. A baj elhárítása, illetőleg a valuta ren­dezése czéljából a reichsrath már 1862- ben megtette a szükséges lépéseket. Az 1862. decz. 27-diki törvény ugyanis jóvá­hagyta a kormány és a nemzeti bank közt kötött egyezményt. Ezen egyezmény szerint az állam a banknak összesen 221.768.734.2 p írttal tartozik; ezen adósságból 80 millió forint elválasztatott, mely összegért az állam a banknak kamatot nem fizet mindaddig, mig a bankprivilegium tart (1876 decz. vége), s ugyanezen időig évenkint a bank osztalékának 7%-ig leendő kiegészítése czéljából legfeljebb egy millió forintnyi átalányt fizet. Ha az állam 1876-ban a bankprivilegiumot meg nem hosszab­bítja, akkor ezen 80 milliónyi adósság­nak 1877. deczember végén leendő ki­fizetéséül egy kötelezvény szolgáltatk ki. A többi államadósság 1866. december végéig a banknak visszafizettetni fog.­­ Egyúttal köteleztetett a bank, hogy ezen­túl 200 millió írton felül kibocsátandó minden jegyeit ezüsttel fedezze (egy ne­gyedig arany fedezet is engedtetett) és 1867-től kezdve jegyeinek készpénzzel leendő beváltását kezdje meg. Ez volt a bank­valuta rendezésének­­ terve, melyet mindkét részről pontosan mégis tartott a két szerződő fél — amig lehetett. Az 1866-iki osztrák-porosz-olasz szerencsétlen háború ugyanis a szépen ki­gondolt tervet szerencsétlen pénzügyi műveletek folytán ismét meghiúsította. Az állam ugyanis 1866. május 5-én meg­fosztotta a bankot 1 és 5 forintos bank­­jegyeknek kibocsátásától és e bankjegye­ket államjegyekké nyilvánította; — meg­sértetett tehát első ízben az 1862-iki szer­ződés. Nemsokára 1866. julius 7-én az ál­lam-kormány felhatalmaztatok 200 mil­lió frtnyi kölcsön felvételére vagy ugyan oly öszegig államjegyek kibocsátására. Ezen kölcsön egy részének fedezésésére az állam a bankot kényszeritette, hogy 60 millió forintnyi bankjegyeket szolgál­tasson át néki — megsértetett tehát má­sodszor az említett egyezmény, mert a bank kényszerittetett az államnak kamat­nélküli kölcsön nyújtására. 1866. au­­gustus 25-én az államigazgatás felhatal­maztatok szükség esetén 25 és 50 frtos államjegyeknek kibocsátására — meg­sértetett tehát harmadszor is az illető egyezmény. Mindehhez járul, hogy az említett súlyos viszonyok mellett s a hábo­­rús szerencsétlen kimenetele folytán szó sem lehetett arról, hogy az állam az 1862-iki egyezményben elvállalt kötelezettségei­nek eleget tegyen, az az, hogy az adós­ságtörlesztési részleteket fizesse , é­s igy az egész 1862-iki egyezmény telje­sen meghiúsult s a valutarendezés abban­­hagyatott. Ezek főbb vonásai a viszonyoknak, melyek közt jelenleg is vagyunk, és me­lyek a valuta­rendezés kiindulási pont­jául szolgálnak. A valuta­kérdés ugyanis jelenleg csak úgy oldható meg, ha az osz­trák államigazgatás által az osztrák nem­zeti bank­jegy forgalmában előidézett viszásság elháríttatik. Bármint tekintjük is a dolgot, ez a ki­indulási pont. Igaz, Magyarország nem ismerte el soha az osztrák nemzeti bank privilégiumát, de erről nincs is szó a valuta­rendezés alkalmával, hanem szó van igen­is az osztrák államigazgatás által a bank irá­nyában tett adósságokról . Magyarország máris határozottan elvállalta a „közös jót­állást“ az állam­jegy­ekből és a váltópénz­jegyekből összesen 312 millió frtot tevő (sőt a sóbányajegyek átváltoztatása által 400 millió frtra szaporodható) függő adós­ság tekintetében (1867. XV. 5. §.) ; csak a föntebb említett 80 millió frtnyi bank­adósság irányában nem jött létre eddig semmi törvényes egyezmény. És e pont az, mely eddig legtöbb oldalról ellenkező nézetű felfogásra adott alkalmat. Annyi kétségtelen, hogy azon pillanat­ban, midőn Magyarország a jogilag soha el nem ismert bankprivilégiumot tényleg sem fogja elismerni, az osztrák kormány fel fogja állítani a 400 millió adósság kér­dését , melyért Magyarország jótállást vállalt Csak ujjhegygyel akarunk mutatni ezen kérdésre, s csak röviden figyelmez­tetünk, hogy ennek szemmel tartásával lehet leginkább megérteni a magyar kor­mánynak az osztrák nemzeti bank irá­nyában eddig követett eljárását. A ma­gyar kormány ugyanis tudvalevőleg már 1867. márczius 8-án az osztrák pénzügy­minisztériummal kötött egyezmény 18 pontjában kinyilatkoztatta, hogy az osz­trák nemzeti bank jogviszonyait, mindad­dig, mig az­ok az országgyűlés bi­­zottsági operátuma által egyez­­ményileg hozandó határozatok folytán nem lesznek szabályoz­va, sem közigazgatási, sem törvényhozási uton nem fogja zavarni (beh­ren.) Ezen nyilatkozaton kívül ugyanazon év Sep­tember havában az 1867: XII. törvény­­czikk által közös egyetértéssel tárgya­landó ügyek megbeszélése alkalmával a bécsi pénzügyminiszternek a magyar pénzügyminiszter megígérte, hogy mind­addig, mig közös megegyezéssel a bank- és a jegyügyben újabb törvényes intézkedések nem hozatnak, az osztrák nemzeti bank szabadalmait Magyarorszá­gon figyelemben tartja. Ezen viszonyok alapján történt a magyar pénzügyminisz­ter és a kormány beleegyezésével a bank­tőkének reductiója, és a bankad­ónak a múlt nyáron történt megváltoztatása. Eddigi nyomozásaink tehát azon kö­vetkeztetésre jogosítanak fel, hogy az eddigi alapon a valuta rendezése csakis az osztrák törvényhozással közösen oldható meg, mit különben az Ausztria és Magyarország között fenforgó szoros for­galmi összeköttetések — legyünk bármily közjogi viszonyban Ausztriával — szin­tén sürgősen tanácsolnak. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. A cseh államjog. Jogtörténeti tanulmány. (Das böhmische Staatsrecht und die Entwickelung der oesterreichischen Reichsidee vom Jahre 1627, bis 1848 von Dr. Hugo Toman, ausserord. Mitglieds der königl. böhm. Gesellschaft der Wissenschaften. Prag, 1872.) IV. A tizennyolczadik század második felében az osztrák politika leleplezetlenül lépett fel azon szándékával, hogy a még létező rendi és alkot­mányos intézményeket eltörölve, vagy lényük­ből kiforgatva, az összes osztrák-cseh tartomá­nyokat egyesítse, s az uralkodói absolutizmus alá hajtsa. A kormány e politikáját nagyban elősegíti az aristocratia az időbeli mély hanyat­lása. A nemesség elmaradt a kor műveltsége mögött, a divattá vált kicsapongó élet és fran­­czia fényűzés vagyoni állapotának alapját is megingatta, az önkormányzat s az alkotmányos jogok iránti érzéket a kényelem és érvhajhá­­szat kiölte belőle, s így az uralkodók minden akadály nélkül valósíthaták meg absolutistikus c­élzataikat. A tarto­mánygyűlések a rendek igen csekély részvételével tartottak, megszavazták ugyan a királyi propositiókat, de már Mária Terézia az összes közigazgatást, pénzügyi ke­zelést s igazságszolgáltatást a tartománygyűlés eddigi jogainak mellőzésével udvari decretumok, resolutiók, rendeletek stb. útján alakította át. A rendek 1748-ban formálisan lemondottak eddigi jogukról az ujonczmegajánlás és remonda körül. 1761-ben a cseh rendek küldöttsége az osztrák tartományok küldöttségével Bécsben 18 millió­nyi adósságot­ vállalt el. Ezen időben a két ál­lamrész küldöttsége már együttesen tanácsko­zott s egy testet képezett. Királyi telj­hatalommal egyszersmind több új adónem hoza­tott be Csehországba. A tartománygyűlés com­­petentiája tehát a lehető legszűkebb körre szo­­ríttatott. Az incolatus, a szabad költözködés s a jobb­ágyság viszonyai már Mária Terézia idején az egész birodalomban azonos elvek alapján szabá­ly­oztatott és pedig a rendek közreműködése nélkül. Ugyanez történt a censurával s az egész közoktatásügügyel, mely az egész birodalomban egy Bécsben alkotott bizottság felügyeletének adatott át. Az iskolák berendezése ugyanazon szabványok szerint történt mindenütt s az anya­nyelv alatt a német nyelv értetett. 1776 után csak a német nyelv tudásáról bizonyitványnyal bíró tanulók vétettek fel a gymnasiumokba. Ezen német iskola­rendszer 1848-ig majdnem válto­zatlanul fenmaradt Cseh- és Morvaországban. Az igazságszolgáltatás hasonló átalakításnak volt kitéve. 1749-ben a közigazgatás rendeletileg el­választatott a törvénykezéstől. Bécsben az ösz­­szes cseh és osztrák tartomány­ok számára közös legfőbb törvény­szék állíttatott fel s 1753-ban parancs adatott ki általános polgári és büntető törvény­­könyv készítésére. Általában egyenlő intézmé­nyek hozattak be minden tartományban. Az összes tartományok uniformizálására több cseh intézmény az örökös tartomán­yokba vitetett át. A közigazgatás egészen bureaucraticus ala­pon szervezte­tett,melynek szálai Bécsben folytak össze. A cseh és morva udvari cancelláriákat megszünteték s helyébe egy Directorium in pu­­blicis ex cameralibus állíttatott fel az egész bi­rodalom számára. Az ország uj közigazgatási kerületekre osztatott stb. Mint ezekből látható, Mária Terézia alatt a belügyek, pénzügyek és az igazságügy az összes osztrák tartományok közös ügye volt s bécsi központi, minden örökös tartományra kiterjedő hatóságok által kezeltetett. Már előbb közössé alakult a kül- és a hadügy s igy részint a rendek, az alkotmányos factorok nyit beleegyezése, részint lehetetlensé­ge folytán a cseh korona tartományainak igaz­gatási és belszervezeti különállása már ez idő­ben megszűnt. A cseh és osztrák tartományok reáluniója bevégzett ezénynyé vált. Az 1760-ban fölállított központi államtanács, melynek hatás­köre az összes tartományokra kiterjedt, jelzi az uralkodói absolut uralom idejének kezdetét. Eddig az absolutismusnak bizonyos patriar­chális jelleme volt. II. József császár a meztelen önkény uralmát honosította meg, melynek volt ugyan bizonyos humanisticus jellemvonása, de miután egy agyrémszerű elmélet szerint, nem te­kintve a létező viszonyokat és szükségleteket, akarta az egész osztrák birodalmat újjáalakí­tani, még súlyosabban nyomta a népeket, mint az előbbi. A kormány kiemelte az államot ka­­tholikus jelleméből s helyette a német bélyeget nyomta reá. Mint II. és III. Ferdinánd a biroda­lom népeinek erőszakos katholizálása, úgy II. József az erőszakos germanizálás által akarta a birodalmat nagggyá és hatalmassá tenni. Cseh­országban a rendi alkotmány utolsó maradványai is eltörököltettek, az ország egész igazgatása kiforgattatott. Körülbelöl ugyanaz történt Cseh­országban, mi 1780 és 1789 közt Magyaror­szágban. Mint itt, úgy ott is élénk reactiót kel­tettek a reformok, s II. Lipót által a régi állapot visszaállíttatott. Azonban ez alatt a Mária Teré­zia alatti Állapot értetett s a rendeknek csak azon jogai, melyekkel 1764-ben bírtak, adattak vissza. 1791-ben a k­rály a rendekhez leiratot in­­téte,melyben következő passus fordul elő: „Hogy a törvényhozásnál biztos vezérfonállal birjon, ő felsége fogja tárgyról tárgyra azon alapelveket meghatározni, melyek egyformasága által a mon­archia összes tartományainak közigazgatása, egysége fenmaradjon.“ Az új alkotmmányos állapot azonban csak igen rövid élettartammal birt. 1794-ben a kor­mány ismét az absolutismus terére lépett, melyet­­ 1848-ig többé el nem hagyott. A háború zajában az alkotmányos testületek szavára senki sem figyelt. A tartománygyűlés évről-évre megajánlá ugyan az adót, de a kormány az ország rovásá­ra és megkérdezése nélkül tömegesen csinálta az adósságot, azonkívül papirospénz-özönnel árasztá el a birodalmat, mi 1811-ben roppant catasrophára vezetett. Az igazságszolgáltatás a rendek hozzászólása nélkül szerveztetek. A király kijelenté, hogy a politikai testületek jo­gait és kiváltságait elismeri, „mihelyt azok a közjóléttel nem ellenkeznek.“ Azon okmányban, melyben Ferencz német császár e czimről le­mondott s az osztrák császári czimet felvette, csak „az egyesült osztrák államtest“-ről létezik említés. 1815-ben ezen egységes államtest a né­met szövetségbe lépett, a nélkül, hogy az egyes tartományok az uralkodó által megkérdeztelek volna. A cseh tartománygyűlés ugyan megma­radt, de semmi önálló tevékenységet nem fejtett ki s csak a negyvenes években intézett néhány desideriumot a trónhoz, mely azonban mind pium desiderium maradt. Ezek a cseh államjog alakulatának phasisai az osztrák ház uralkodása alatt. Mint láttuk, a cseh alkotmány nagyobb h­a a rendek bele­egyezésével már II. Ferdinánd, de még inkább Mária Terézia idején gyökeres átalakításon ment át s az osztrák és cseh tartományok unificatiója a XVIII-dik században befejeztetett. Ily körül­mények közt az államjogi különállás követelését egyedül és kizárólag a történeti jog alapjára fektetni, kissé túl merész dolog. Ha tekintetbe veszszük, hogy Csehország különállása nagyob­­bára a rendek nyílt vagy hallgatólagos bele­egyezésével veszett el, ha tekintetbe veszszük, hogy a történeti jog érvényének is van bizonyos előfeltétele és időbeli határa, úgy az ítélet, me­lyet a józan közvélemény a cseh követelések felett a történeti jog szempontjából hozhat, a csehekre nézve kedvező alig lehet. Nem egye­dül a durva erőszak, nem egyedül az uralkodói önkény szüntette meg a cseh alkotmányt. A nemzet vagy akkori törvényes képviselete, a rendek nem tudták megóvni jogaikat, főleg azért, mert a jogok iránt érzékkel nem bírtak, s így a mai állapot előidézésében az országnak magának is jelentékeny része van. Pest, okt. 24. Egybe akarunk állítani néhány lapnyilatko­zatot, melyekből a készülődő események arányai előre láthatók. Mindenekelőtt azon kérdés vonta magára, figyelmünket, hogy melyek azon részle­tek, mikben Batist s Andrássy megállapodtak. A „N. Fr. Pr.“ e négy pontot sorolja elő : 1) A magyar kiegyezés nem eshetik semmi utólagos elismerés alá. 2) Az erre vonatkozó törvények csak azon után változtathatók meg, a­melyen hozattak. 3) Az osztrák tartományok államjogi állása felett már az alkotmány döntött. 4. A kormány a leiratban nem ígéri meg, hogy az alaptörvényeket mint kormányjavaslatot ter­jeszti elő a reichsrathnak. Megvalljuk, hogy a két első pontot valószínű­nek tar­juk, a két utóbbit nem. A két utóbbi pont ugyanis határozottan osztrák belkérdés, s azokban sem Beustnak, sem Andrássynak sem­mi szava sincs. A prágai lapok s a „Vaterland“ tudósításai ellenkezőleg hangzanak, s úgy látszik, hogy ezúttal közelebb járnak a valóhoz. Ezek szerint gr. Andrássy csak is a magyar kiegyezésre vo­natkozó pontokat hangsúlyozta, s a „Waterland,a mely e kifogásokat csak „formálisaknak“ jelzi ugyan, kijelenti, hogy e tekintetben a csehek készek engedni, de azon követelményt, hogy a dec­emberi alkotmányt ismerjék el, mint egy férfit fogják visszautasítani. Ebben csoportosul mindaz, a­mit az előttünk levő lapokban figyelemre méltónak találunk. Ezen felül a „Kölnische Ztg.“ egyik sugalma­zott bécsi levelében az egész válság érdekes elemzésére bukanunk, mit azonban csak köze­lebb ismertetünk meg. Végül még csak azt, hogy ma Budán minisztertanács tartatott, ez azonban csakis belügyekkel foglalkozott, mit az országgyűlés legközelebbi (szombaton megnyitandó) ülésezése igen szükségessé ten. (Ered. sürg.) Bécs, oct. 24. A válság épenség­­gel nincs befejezve. Hohenwarth gróf ugyan el­fogadta Andrássy-Beust föltételeit, de valószí­nűleg Rieger és Clam-Martinitz hozzájárulásá­tól tette függővé végleges elhatározásait. A cseh pártvezérek pedig a „Vaterland“ mai nyilatko­zata szerint a megállapított feltételeket nem fog­ják magukévá tenni. (?) Bukarest, October 19. (Saját levelezőnktől.) (V.) Majdnem egy éve, hogy A­n­d­r i­­­s itt német nyelven lapot szerkeszt, czíme: „Der freie Orient“, mely miután a legkülönfélébb át­alakulásokon ment át, újabb időben különös feladatává tette, valamennyi a szent István ko­ronájához tartozó nemzetiségeket a magyarok ellen izgatni. Eredeti czikkek Zágrábból, és sa­ját vezérczikkei kigyót-békát hánynak a ma­gyar államférfiak ellen; e mellett a horvát, szerb, tót és más állapotok oly hamis és irányzatosan ferdített színben tüntetnek fel, hogy e szájhős­ködések olvasásánál, melyeket még a „barbár“, „ázsiai“, „zsarnok“ és a többi hangzatos nevek ékítenek, az a kérdés merül fel, ugyan milyen czélból teszi ezt a „Freie Orient“ ? Mert hogy eredeti czéljától, a szláv érdekeket a keleten képviselni, már rég eltért, egyebek közt már az a körülmény tanúskodik, hogy két évnegyeden át mindennemű érdeket képviselt, úgymint Francziaorzágét, Poroszországét, Oroszországét, Lengyelországét, stb., sőt egy időben Törökor­szág és Romániáért. E rejtélyhez a kulcs „a csengő argumentumok“ édes hangjában fekszik, és valóban, épen nem csodálkoznánk, ha legkö­zelebb a „Freier Orient“-ben a pesti kormány mellett meleg vádiratot olvasnánk! Az országnak fő életkérdései, mint például a romániai vasutaké (Straussberg), a kamráknak összeülése alkalmával (oct. 29.) sürgős elinté­zésre várnak. E hó 11-ikén ült együtt a Strous­­berg ügyben a választott bíróság és ebben ki­mondatott a Stroussberg-féle concessió megszün­tetése ; most a kamrának csak az ítéletet kell helyben hagyni és utólagosan a romániai vasúti kötvények birtokosainak fősyndikátusával meg­egyezni. E közben Straussberg itt még egy csínyt akart elkövetni. T. i. itteni képviselőinek, kik a vasúti igazgatóságot képviselik, kiadta a ren­deletet, hogy minden a porosz consortiumnak romániai vállalataira vonatkozó ügyiratait ti­tokban szállítsák át a határon. E rendelet csak részben teljesítetett. Kilencz láda, melyek­ben ez iratok foglalva voltak, Gyurgyevóba megérkezett, és ott azon pillanatban, midőn ha­jóra szállítandók voltak, a kormány által lefog­laltattak. E tény méltó példája annak, a­mit eddig a botrányos perben tapasztaltunk. A szavazatok többsége, mely itt az ország véleményét képviseli, a porosz üzér elleni méltó haragját egyszersmind az uralkodó fejedelemre is terjeszti ki, és mindkettőt ez okból azonosít­ja, mivel ez utóbbi földijét igen melegen, sőt melegebben mint illett volna, pártfogás alá vette, így például az ellenzéki lapokban most olvas­ható a­z. évi márczius 23-iki titkos ülés jegyző­könyve (ez ülés a Slatineanu-teremben tartott német ünnepélyre következő napon Yon Ghika kabinet­ bukása alkalmával tartatott.) Tudvale­vőleg a fejedelem akkor kijelentette, hogy le­köszön, ha a következő feltételek nem teljesí­tetnek : egy általa választandó minisztérium ; a budget-nek megszavazása két évre a Strouss­berg-féle járadékkal egyetemben; a 75 milliomos kölcsön megszavazása és az ál­lamjavak eladása e­n bloc. ön tudja, hogy e hallatlan feltételek nem tel­jesítettek, mindazonáltal a fejedelemnek nem volt szándéka leköszönni. Most e körülményt minden irányban kizsákmányolják, és némi elég­tétellel ismétlik Campineano képviselőnek az akkori titkos ülésben mondott beszédét, mely­ben a kamarát kéri, hogy ne szalaszsza el a jó alkalmat és fogadja el a fejedelem lemondását, s pedig annyival inkább, „mivel az országot gyűlöli és annak reményei és várakozásainak nem felelt meg.“ Hogy ily intermezzók nem alkalmasak arra a jelen pillanatban, hogy a fejedelem népszerűsé­gét emeljék, az könnyen belátható. Szóval, feszülten várja a kormány a kamarák egybeülését, annak határozatait és a hozandó rendszabályokat. Pest, oct. 24. (A képviselőház pénzügyi bizott­sága) ma délelőtt tartott ülésében folytatta és bevégezte a pénzügyminisztérium rendkívüli költségvetésének tárgyalását. Következtek tár­gyalás sorában a Kőszénbányák. A diósgyőri bányára megszavaztatott 40,000 forint; a zsilvölgyire 250,400 frt. Ezt azon meg­jegyzéssel szavazta meg a bizottság, hogy e rovat 9. és 10. tételei „templomépítés és lelkészlak“ helyett iskola és imaházra változtattassanak át. Sótermelés, Máramarosi kerületre 154,500 frt. Erdélyi sóbányákra befektetésekre 118,203 frt helyett 27,200 frt törléssel megszavaztatott 91,300 frt. Selmeczbányai vasművekre 380,000 ft. Több rézbányának munka alá vételére 61,800 frt szavaztatott meg. Államerdők. Építkezésekre s más egyéb beruházásokra előirányoztatok 1.964,889 forint. A bizottság átvizsgálván e czimnek 194. té­telét, a következőkben állapodott meg. A bizott­ság meggyőződött arról, hogy az államerdők megvédése, czélszerű s az eddiginél nagyobb mérvű hasznosítása tekintetéből az előirányzott rendkívüli kiadások nagyobb része szükséges , de tekintettel az 1872-ik évi költségvetésben mutatkozó súlyos hiánylatra, a beruházások egy részét elhalasztandónak véli. Azonban miután néhol a szükséges munkaerő hiánya, részint pe­dig az idő viszontagságai s más akadályok sem engednék a tervezett beruházások létesítését, az előirányzott összegből nagyobb törlést hoz javaslatba a bizottság, s miután az előirány­zott összegnél a részletes törlés a viszonyok számbavétele mellett alig eszközölhető czélsze­­rűen, átalányban véli ez összeget megszavazan­­dónak, és a minisztert utasítandónak, hogy csak a legszükségesebbeket és semmikép el nem ha­lasztható beruházásokat eszközölje. Az előirányzott összegekből 964,889 frtot tö­rölvén, 1 milliót ajánl megszavazandónak. A budai államnyomda szükségleteire, nevezetesen építkezésekre felvett 150,010 frtot a bizottság törölte. Az aradi pénzü­gy­igazgatóság új házára előirányzott 60,000 frt töröltetett. A pécsi állam épület átalakítására fel­vett 16,000 frt megszavaztatott. A budai Vízivárosban fekvő volt harminczad­­épületnek telkén épitendő kincstári épületre 200.000 frt. A budai országház nagyobbitására előirány­zott 200,000 frt innen kivétetvén, a közmunka­­minisztérium rendkívüli költségvetésébe tétetett át, s ott fog tárgyalás alá vétetni. A vajda­hunyadi vár helyreállítására 100.000 főt előirányoztatott. A bizottság a helyreállítás tervezetének összes költségvetését és terveit kéri a minisztertől, mit az elő is terjesztett, mely alkalommal kitűnt, hogy a már megszavazott évenkénti 50,000 s így 150,000 frtnyi költségen kívül még hátra­lévő munkálati költségek 1.219,000 frtot tesz­nek, sőt hogy ha az előre nem látható költsége­ket 120,000 frtba hozzávesszük, 1.330,000 frtra megy az egész összeg, mely a teljes helyreállí­tásra megkívántatik. A bizottság az ország je­len pénzügyi helyzetében nem véli megajánlan­­dónak e nagymérvű költekezést, hanem csak arra kíván szorítkozni, hogy a már elkészült rész fedél alá hozassák, és az előhaladott mun­ka fejeztessék be, s e czélra 50.000 frt törléssel 50.000 irtot szavaz meg. A gömöri ipari vasutak építésére mindenkint 100.000 írttal nyújtandó államsegély fejében

Next