Pesti Napló, 1871. november (22. évfolyam, 252-276. szám)
1871-11-01 / 252. szám
látottak, hogy egy majdnem 300 éves történelem összes tanulságai nyom nélkül röppentek el előttük. A cseh óhajoknak kielégítése azon túlzott mértékig, melyben azt tervezték, egyszerűen a Németországgal kötött szövetség megbomlására vezetett volna, és föltehetik-e azt, hogy nyugalommal nézték volna egy orosz-franczia-osztrákoalitió képződését? Valóban, ha a Hohenwart-minisztérium bármelyik tagja is azt gondolta, hogy porosz gyűlöletének ily módon szerezhet elégtételt, föl kell előbb tennie azt, hogy a porosz tábornokok és diplomaták az 1871-iki tavasz óta elfelejték a hadászati politika összes igazságait. Ha az osztrák tartományok különös földirati fekvésére tekintünk, azt találjuk, hogy Csehország épen nem tartozik azon államok közé, melyek a Duna-környék területébe esnek, ezen ország tudvalevőleg a Moldvának és a felső Elbának folyamterébe tartozik. Csehország, mint oly államnak tagja, mely Németországgal bensőleg szövetkezett, Németországra nézve veszélyt épen nem rejt, egészen más lenne a helyzet azonban, ha itt oly államképződmény alakulna, mely egy bensőleg gyenge, és csak nemzeti ábrándozók hiú terveinek szolgáló confoederatióhoz tartoznék. Az egész kérdés, mely Ausztriát a legközelebbi napokban s talán még messze időkre oly hatalmasan megrázkódtatá, nem annyira mint bel, hanem inkább mint külügyi kérdés bír fontossággal. Gondoljuk csak meg azt, hogy ha a barátságos viszonyok Poroszországgal változást szenvednének, vájjon Poroszország nem gondoln-e szükségkép egy háború eshetőségére ? Épp nem közönyös az Németországra nézve, ki uralkodik Csehországban, barát-e, vagy épen ellenség? nem közönyös az a német birodalomra nézve, vájjon új állam alakul-e határainál, vagy nem? Csehországnak szláv, foederalistikus alapon való kielégítése nem volna egyéb, mint a Németországgal kötött baráti viszony megsemmisítése. De Németországnak baráti viszonya Ausztria-Magyarországhoz a szó legtágabb értelmében a béke biztosítékát képezi, mert Oroszország bizonyára óvakodni fog attól, hogy ezt megzavarja, míg tudniillik e viszony fennálland. Körülbelül kézzelfogható dolog az, hogy Francziaország a szenvedett vereségeket nehezen fogja elfelejteni, s ha egyelőre a békére kényszerítve is van, nem kell sok idő arra, hogy újra megemberelje magát, és vájjon alaptalan-e a gyanú, hogy azon állammal fog szövetkezni, melynek leginkább áll érdekében Poroszország és Németország gyengítése ? Ez utóbbi a háborút Németországgal csak akkor hiszi befejezettnek, ha a hadi kárpótlási összeg utolsó milliárdja is lefizettetett, de mint alakulnának a dolgok, ha Francziaország aránylag rövid idő alatt újból szervezné hadseregét és oly váratlan esemény állana be, mely a dolgokat keleten kissé korán felzavarná? Hihetik-e komolyan, hogy Poroszország és Németország ezen eseményeket nem tart szem előtt? Vájjon Poroszországnak nem kellene-e Drezdát lehető legrövidebb idő alatt megerősíteni, és nem lehet-e föltennünk, hogy ezen állam az ellene irányuló coalitiót még csírájában elfojtani törekednék ? Csehországnak és Galicziának, ha a szláv nemzetiség ott tovább is élni akar, életérdeke kívánja egy hatalmas Ausztria fennállását, mert ellenkező esetben Csehország okvetlenül, Galiczia pedig valószínűleg porosz tartománynyá válnék . Oroszországra sem egyik, sem másik nem támaszkodhatik ki a természet.“ Minél több gytzedelmet ül a magyarismus azon irányban, melyet követ, annál inkább készíti elő jövendő vereségeinek föltételeit. „A sajátságos a dologban az, hogy a magyar ismus politikájával egy századdal később jön; idejét elszalasztotta, a jelenkor változott állapotában semmit sem ér. Tiz-tizenkét évtizeddel előbb, midőn népeket és vidékeket átengedtek a nélkül, hogy rokonvagy ellenszenvükkel sokat törődtek volna, a magyarizmus csodákat mivelhetett volna; ma, midőn a társadalmi és népéletben minden faj elismerést és irányt követel, egyedül a „furfang,“ még ha legügyesebb is, nem ér semmit. Az utolsó forradalom élén a tót Kossuth állt, kinek környezetében a lengyel (sic!) Pulszky, a szerb Damjanics és Vukovics stb. nevei ragyogtak. „Ez most máskép lesz. A nem-magyar nemzetiségek máris megszokták: emlékeikben a legtávolabbi időkbe visszaszállani, az egyes nagy férfiakat, kiket a honi történetírás eddig egyszerűen „magyar“-oknak registrált, a külön néptörzsnek, melyből származtak, visszakövetelni, s nagyságukat és érdemeiket eredetük javára írni. Már a szerbek, románok, tótok intelligens és törekvő ifjúsága nem a hungarismusban, hanem ellentétben a magyarismussal nő fel, melynek czéljait mint 1848 előtt, nem segíteni, hanem melynek utait átszegni fog törekedni, így a jövendő Kossuthok, Pulszkyk és Damjanicsok stb. nem a magyaroknak fogják a szenet a tűzből kikaparni, hanem annál buzgóbban és lángolóbban fognak külön törzsrokonaikért működni, minél inkább fogja ezekben az igazságtalan nyomás s a természetellenes bánásmód a nemzetiségi önérzetet megerősíteni.“ Helfert úr azután azt bizonyítja, hogy a magyarizmusnak még látszólagos diadalai is csak arra szolgálnak, miszerint a magyarok és nemmagyarok közötti örvényt csaknem kitölthetlenné tegyék. Így történt a nemzetiségi törvényjavaslattal, mely a nem-magyar „nemzeteket a beszéd és irásjogosultság niveaujára lenyomta,“ — igy történt a horvát kiegyezéssel, pedig „ha ma olyan alkalom nyílnék, mint 22 év előtt, az 1848-ki események csak fokozottabb elkeseredéssel ismétlődnének.“ „És a határőrvidéken — mondja Helfert úr — a magyarizmus legújabb diadala a kedélyek olynemü felhevülését vonta maga után, hogy Dalmatia határaitól Erdély határáig csak egy jelszó hangzik : „Inkább szöröstül-bőröstül a törököknek,mint ily feltétlenül a magyaroknak adjuk meg magunkat.“ Nézzünk szét szent István koronájának területén, s minden nem-magyar nemzetiséget többékevésbé ugyanazon helyzetben találjuk. „Még fel nem lázadnak, de a helyzet olyan, mintha lázadásra készülnének elő. Megvizsgálják és gyakorolják erőiket minden kínálkozó alkalommal. — Az első orosz katona, ki fegyveresen átlépi Magyarország határait, szabaditóképen fog fogadtatni, s mint kártyavár omlik öszsze a mesterséges uralom büszkén fénylő épülete a nemzetek örvendező tetszése közepett, melyeket külső eszközökkel magának alávetni, de jogosult rokonszenv kötelékeivel testvéresíteni nem tudott. Akkor a magyarismusra az orosz „vész“ fog törni, amint két-három század előtt Magyarországra a török vész tört. Akkor a túlzott magyarismus hősei későn fogják átlátni, hogy minden ügyességükkel, minden hajlékonyságukkal, a furfang minden ügyességével végül saját hasznukra működni nem tudtak, hanem ama hatalmas „másiknak“, ki már most is titkon örül tetteik és üzelmeik felett, mert már most előre látja, hogy végül mégis minden az ő számára történik. Sic vos non vobis.“ De vigasztalódjunk ! Nem egyedül a magyarismus kárhozik el Helfert báró úr magas ítélőszéke előtt. A németség ugyanily sorsban részesül. Thun Leo államtitkára, a szenvedélyes germanizátor ma a németséget, vagy az ő döczögő elnevezése szerint a teutonismust hasonló vádakkal sújtja. Vádja két pontra irányul. Először azt veti szemére, hogy a teutonismus a Németországgal való egyesülés után vágyódik, s törekvése „ezen, a politikai illem minden határát átlépő phrasisban öszpontosul: ha nem adják meg nekünk, amit követelünk, akkor tudjuk, hova kell fordulnunk.“ A másik vád, hogy a nemzetiségek jogain erőszakot követ el. „A cislajbháni teutonok az utolsó évtizedben minden gondolhatót megtettek, hogy Ausztria nem-német nemzetiségeit Oroszország karjaiba hajtsák.“ A teutonok a cseheket a falhoz akarták szorítani; több sikerült, mint mire czéloztak: a „fal“ engedett, s a szlávok egészen Moszkvába szoríttattak.“ Mi következik mindebből ? Az, hogy belpolitikánkat meg kell változtatnunk, akkor kül-, főleg pedig keleti politikánk is megváltozik. Bel- és külpolitikánk rosz csillaga akarta, hogy ennek a múlt század vége óta pasaivnak kelle maradnia. 1790-től 1815-ig a franczia túlhatalmat utasítottuk vissza. 1815 től 1848-ig a létező fentartására s minden keletkező távoltartására adtuk magunkat. 1848-tól 1859-ig olasz, innen 1866-ig porosz szomszédunk aktiv politikája tartott lélekzeten kívül, 1866-tól mostanig a magyarok aktív politikája foglalkoztat bennünket. Itt, természetesen, csak a belpolitika teljes átalakításával lehet segíteni. Minővé változtatandó a belpolitika ? Minő legyen az osztrák-magyar monarchia jövendő formája ? azt az előzmények után nem nehéz kitalálni. A foederalismus a birodalom panapeujs, vagy, mint Helfert úr nevezi, a Habsburgok birodalma csak mint decentralizált egységes állam létezhetik. A decentralizált egységes állam Ausztriát nemzetiségi tekintetben vegyes, polyglott, államjogi szempontból pedig különféle fajú alkatrészekből összeállított államnak tekinti. Szerző bővebben kifejti, hogy mindezekből mi következik s a többek közt azt is elmondja, mennyire sérti Magyarországban a magyar. Ausztriában a német nyelv kizárólagos uralma a többi nemzetiségek jogos igényeit. Ez a decentralizált Ausztria az, mely egyedül van hivatva a keleten aktív szerepet játszani. A decentralizált Ausztria Németországnak sem fordít egészen hátat, de egyszersmind arra is alkalmas,hogy a határain kívül fekvő nemzetiségeket belországaival megbarátkoztassa, ezeket előttük irigylendővé óhajtandóvá tegye, s ha majdan az eldöntés súlyos órája itt, a decentralizált Ausztria nyugodtan várhatja az események fejlődését déli határain. Akár önálló állammá egyesülnek az al Duna mellett lakó keresztyén szláv törzsek , akár a monarchiához csatlakoznak, ezen országok mindenkor támaszai lesznek a császári államnak. Elmondottuk Helfert urnak czimben említett munkája vezéreszméit. Nem tekintve azon bókokat és udvariasságokat, melyekkel ezen előkelő cseh állataférfiu bennünket magyarokat megtisztel s melyek némi változatosságban néha finomabb, néha durvább hangon minden cseh munkában fellelhetők, már az is felette gyanús s kevés hitet támaszthat bennünk az ajánlott gyógyszer értéke iránt, hogy oly férfiútól ered, ki mint a germanisatió apostola épen akkor basáskodott a nemzetiségek felett, midőn azokat csekélyebb engedményekkel is kiengesztelni lehetett volna. Hur és cotteriája úgy jártak, mint Göthe költeményében a boszorkánymester inasa : esztelen nyomásukkal felidézték a nemzetiségi gyűlöletet, elszórták a néptörzsek közt a viszály magvát, s ma midőn művek egész borzasztó nagyságában áll előttük, mások nyakába tolják a felelősség terheit. Magyarismus, teutonismus — ezek ma a bűnbakok, ezek okai mindennek. Reánk magyarokra azonban annyiban tanulságos a dolog, amennyiben megismertetett bennünket ama felfogással, mely a cseh befolyásos körökben hazánkról uralkodik. S ez emberek szövetsége és barátságáért rajong a magyar ellenzék! A—r 1—-ez, A helyzethez. Pest, oct. 31. A bécsi hivatalos lap ma a következő császári kéziratokat teszi közzé: Kedves Hohenwart gróf! Az ön által saját és dr. Habieunek, dr. Schäffle és Jiricek miniszterek nevében átnyújtott hivataluktól való fölmentésért szóló folyamodványukat kegyesen elfogadtam és midőn kérésüket teljesítem, nem mulaszthatom el önnek és a nevezett minisztereknek a fáradságos kitartás és hűségért, melylyel hivatalos kötelességét teljesítette, köszönetemet kifejezni. Utasítom önt, hogy erről az említett minisztereket az itt következő kéziratok átadásával, melyekkel fölmentésükérti kérelmüket teljesítem, értesítse. Bécs, 1871-ki October 30. Hohenwart s. k. Kedves dr. Habietinek ! Kérelme folytán fölmentem önt kegyesen igazságügyminiszteri állásától. Bécs, 1871 diki October 30. Ferencz József, s. k. Hohenwart, s. k. Kedves dr. Schäffle! Kérelme folytán fölmentem önt kegyelmesen kereskedelmi miniszteri állásától és a földművelési minisztérium vezetésétől. Bécs, 1871-diki October 30. Ferencz József, s. k. Hohenwart, s. k. Kedves Jiriek ! Folyamodványa következtében fölmentem önt kegyelmesen vallás- és közoktatásügyi miniszteri állásától. Bécs, 1871-diki October 30. Ferencz József, s. k. Hohenwart, s. k. Kedves Holzgethan báró ! Önre bizom pénzügyminiszteri állásának megtartása mellett egy új minisztérium kinevezéséig ideiglenesen az elnökséget a minisztertanácsban, a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és tartományok számára. A belügyminisztérium ideiglenes vezetésével megbízom Wehli báró osztályfőnököt, a cultus- és közoktatásügyminisztériuméval Fiedler Károly osztályfőnököt, az igazságügyminisztériuméval Mitls báró osztályfőnököt, a kereskedelmi minisztériuméval Wiedenfeld lovag osztályfőnököt, és a földmivelési minisztériuméval Possinger báró osztályfőnököt ; értesitse erről a megnevezetteket közvetlenül és tegye meg a megfelelő intézkedéseket. Bécs, 1871. oct. 30. Hohenwart, s. k. A prágaiemonstratiókról következőket írhatunk. Rieger fogadtatása alkalmával mintegy százötvenen vették körül a kocsit, kifogták a lovakat, és Riegert énekelve lakához vonták. Egy csapat levett löveggel követte a kocsit. A közönség bámulva és hidegen nézte az egészet. Azt mondják, hogy Skrejschowsky rendezte a demonstrátiót. Rieger a pályaudvarban a lelépett minisztériumot éltette. A király nem hallgatta meg a csehek kívánalmait, majd eljő a nap, midőn jobban fog gondolkozni és teljesíti azokat. Háza előtt Rieger jelszavára hivatkozott: „Ne de j me se!“ (Ne adjuk meg magunkat.) Egy néptömeg a német párti „Tagesbote“ szerkesztősége elé vonult, hogy a lapra és szerkesztőjére egy „veszszen el“-t kiáltsanak, de az érkező rendőrség elől megszökött. Futó tanulók menedéket keresendők, a „Tagesbote“ nyomdájába nyomultak és a sajtók alá rejtőzködtek. A rendőrség néhány embert elfogott. A Rieger-demonstrátióról még a következőt jelentik : Rieger délután 3 órakor Maletschről megérkezett. Ez alkalommal cseh részről egy csapat deák és egy raj nem deák csavargó a pályaudvarra rendeltetett, hol Riegert éltették és Beustot szidalmazták. Riegerre egy orosz fajtájú kocsi várt. Midőn erre szállott, a demonstráció rendezői kifogták a lovakat és a cseh pártvezérrel a Hiberni-utczán, a Grabenen és a Ferdinánd-utczán végig vonultak Rieger lakásához. Rieger köszönettel fogadta a hódolásokat és nem igyekezett azokat megakadályozni. Hogy az el nem maradható , „Hej Slovane“ és „Hrom a pelo“ kezdetű dalok elénekeltettek, azt mondani sem kell. A lakosság az egész botránynyal szemközt hidegen viselte magát. A prágai német országos színházban october 3- án este nagyszerű demonstráció folyt le. Cseh részről sok tanuló jegyet kapott, és a színház minden zugába elhelyeztetett, hogy a „Kategorischer Imperativ“ azon helyeit, melyek a német érzelemre vonatkoznak, lepiszszegjék. E passusnál : „Németeknek kell maradnunk, mert azok vagyunk“, a német közönség tapsban tört ki, míg a csehek egyre piszszegtek. Ennek következtében a házban valódi vihar tört ki, a páholyokban és a földszinten felkelt a közönség, hogy a csehek ellendemonstrátiójára tapssal válaszoljon. E jelenet mintegy tíz perczig tartott. Ferencz József s. k. Ferencz József, s. k. München, oct. 29. (Saját levelezőnktől.) (Az osztrák crisis. — Házépítő társaság. — A kath. reformmozgalmak.) Ön elképzelheti, hogy itt a jelenlegi osztrák crisisnek befolyását érdekkel szemlélik, a német-osztrákokkal való fajrokonság és a szomszédság nagy érdeket keltenek fel bennünk azon küzdelem mikénti befejezése iránt, melybe most a német és szláv elem, a liberalismus és reactió bonyolódott. Le nem irható jó benyomást ten az minden liberális körben nálunk, hogy a csehek ez esetben csatát vesztettek. Ultramontánaink azonban panaszdalokra fakadnak a Hohenwart-rinisterium bukása fölött, mert nézetük szerint az nem jelent mást, mint hogy most a „háború folytattatni fog a conservativok és katholikusok, a császár és birodalom egyedüli barátai ellen.“ A „Vaterland“ jónak látja Ferencz József császár fölött sajnálkozni, hogy tetterő- és erélyben hiányt szenved, mert a Hohenwart-minisztérium elbocsátása által a liberálisoknak kezébe szolgáltatja az eszközt,melynek segélyével az osztrák-németek nagy Németországhoz csatlakozhatnak. Jó lesz, ha önök e perfid insinuatióról értesülnek , mert az Inn-folyón innen és túl kezet fognak az ultramontánok és közös terv szerint működnek. Liberális köreinkben ellenben a cseh követelések visszautasításában Ausztria összetartására az egyedüli eszközt látják, és ha mi Ausztria fölosztására számítanánk, e czél elérésére az egyedüli módot a Hohenwart-féle kiegyezési politikában látnók. Mivel azonban meg vagyunk győződve, hogy Ausztria Magyarországgal Németország számára hatalmas védbástyát képez Oroszországnak dél és nyugat felé irányuló terjeszkedési hajlamai ellen, azért hívünkből óhajtjuk, hogy Ausztriában a belvillongás elvégre megszűnjék és lehetővé tegye hatalmi állását kifelé is megszilárdítani. Az itt uralkodó lakáshiány, melyet különösen a szegényebb nép érez meg, egy házépítő-társaság eszméjének léteit adott; ennek feladata volna részint a tagok évdíjai, részint tőkék segélyével, melyeket solidáris biztosíték mellett felvennének, egészséges és kényelmes lakásokat építeni, melyek olcsón bérbe fognának adatni és azonfelül bizonyos évi járulékkal a lakás birtokaivá válnának. Tegnap tartatott e tárgyban egy nyilvános ülés, melyben e terv tanácskozás alá bocsáttatott, de fájdalom, rendszeres és eredményre vezető tanácskozás lehetetlen volt, mert a jelenlevő social-democraták tántoríthatlan kitartással az általános szavazási jog vesszőparipáján nyargalóztak, melyet ők minden társadalmi bajaink egyedüli orvosszerének tartanak, és sokkal fontosabbaknak mint az olcsó lakásokat, melyek mellesleg még azzal a veszélylyel is járnak, hogy a munkásokat kielégítenék és conservativokká teszik, ez által természetesen közöny, vagy épen viszszatetszés keletkeznék a sociáldemocraták radicális izgatásai ellen. Mindenesetre figyelemreméltó őszinteség. Az itteni ó-katholikus mozgalmak sokkal több gondot okoznak a hierarchiának, mint az bevallani akarná. A felső-bajor kerületi kormányhoz intézett iratában a müncheni érseki hivatal panaszkodik, hogy miután a kormány megtagadta az egyházi hatóságok védelmét, ezek tekintélye napról-napra láthatólag csökken. Ez igaz lehet, de hisz ép ezt akarta a cultusminiszter, hogy így lassan kint megszelídüljenek, mert a mostani törvény nem nyújt hatásos kényszereszközöket. Hogy a királyi placetum elmellőzésével az egyházi hatóságok előbb intéztek már támadást a kormány tekintélye ellen, azt nem gondolja meg a főtiszteletre ordinariatus ülést, hogy az esküdtszéki tagok szolgálati ideje december 31-én lejárván, célszerű volna az esküdtszéki tagok új névjegyzékének elkészítésére bizottmányt kiküldeni. A közgyűlés Havas, Haris, Balassa és Sereghy urakat bízta meg a lajstrom elkészítésével. A belügyminiszter leiratában megengedte, hogy a város a jövő év költségvetését deczember 1-je helyett deczember 31-ig felterjeszhesse. Kükey Vilmos bírói ítélet folytán az ellene felhozott vád alól felmentetvén, előbbi hivatalába s fizetése élvezetébe visszahelyeztetett. A törvénykezés által elfoglalva tartott helyiségek iránti szerződéseknek a bizottmány javaslata alapján — mint azt e lapokban már közöltük — a m. k. kormányra való átruházását helybenhagyták. N a sz 11 Mór indítványára a városligeti artézi kút fúrására felügyelő bizottmányt utasították, hogy e kút létesítésére még szükségelt költségeket legalább közelítőleg állapítsa meg. Haris felszólalására a főpolgármester a legközelebbi közgyűlésen közölni fogja a lipótvárosi székesegyház kupolája beomlása okának megvizsgálására kiküldött bizottmány eljárásának eredményét. A jogügyi bizottmány kimerítő véleményzését a dunai molnárok ügyében a közgyűlés helyeselvén, annak értelmében felkand a minisztériumhoz s a molnárokat méltányos kárpótlásban részesittetni kéri. A vaspályákat összekötő híd ügyében felolvasottba általunk már ismertetett bizottmányi javaslatot a közgyűlés elfogadta azon módosítással, hogy a város a földet díj nélkül engedi át az államnak, amennyiben rajta épületek nincsenek. Széber, Fabini, Királyi és Schmiedlechner a pályaudvart a kerepesi vámon kívül a csömöri utón kívánták elhelyezni, ellenben Vecsey, Tavaszy, Simon, Stupa, Burian és Csengey a pályaudvarnak a Rókuskórház mögött a városi mértékhitelesítő hivatal tőszomszédságában való építése mellett szólottak. A közgyűlés szavazás útján nagy többséggel ez utóbbi tervet fogadta el s egyúttal Vecsey indítványára a város azon óhajtását is kifejezi, hogy a Duna felső partán is czélszerű volna raktárakat építeni. Havas Pál aljegyző fölolvasta a fővárosi közmunkák tanácsa és több bizottmány, valamint a tanács előterjesztését a Buda-Pesten építendő új házak adómentessége tárgyában. Királyi Pál pártolta az adómentességnek elfogadását s a községi adó felének elengedését 20, 25 és 30 évre Pest városa területén kivétel nélkül minden új építkezés után indítványozta. Gerlóczy felhívta a közgyűlés figyelmét a közmunkatanács felterjesztésében kifejtett indokokra, melyekből kitűnik, hogy az adómentesség behozatalának egyik czélja a szórványos építkezések helyett a város belsejének csinosítása, s a fővárosi jelleg elnyerésének előmozdítása is, és így ő királyi indítványát csak a közmunkatanács által szabályzott utczákban épülendő házakra fogadhatja el, s nem a város bármely területén építendőkre. Simon, Havas, Aul és Sztupa királyi indítványát pártolták , Csengey Gerlóczy módosítványát osztotta, az ügyet azonban nem tartotta anynyira érettnek, hogy már ma lehessen határozni felette, miért is visszautasítani kérte az építészeti bizottmányhoz. Ez utóbbi értelemben nyilatkoztak Széher, Tavaszy és Grün. Haris figyelmezteti az elnököt, hogy a közgyűlés nem határozatképes, mire ezen fontos ügy eldöntését a jövő közgyűlésre halasztották s az ülés esti 7 órakor eloszlott. Fővárosi ügyek. Pest, okt. 31. A ma d. u. tartott pestvárosi közgyűlést Gyöngyössy Alajos h. főpolgármester megnyitván, értesítette a közgyü- Különfélék. Pest, oct. 31. (Jótékony sorsjáték.) A budai főparancsnokság hadiparancsa szerint a cs. k. lottójövedék igazgatósága legfelsőbb rendelet folytán megnyitotta a birodalom túlsó felének polgári czéljaira szánt XIV. állami jótékonysági sorsjátékot, melynek tiszta jövedelméből, miként a hasonló XIII. sorsjátéknál, a csehországi érczés óriáshegység lakosai keresetének tartós emelése czéljából bizonyos összeg újólag finom csipkekelméket készítő műhelyek felállítására van szánva. (Hadtudományi felolvasások). A pozsonyi, kassai és kolozsvári akadémiákon a magukat honvédekké kiképezni kívánó akadémiai tanulók számára tartandó hadtudományi felolvasásokra következő urak neveztettek ki, és pedig Mattyasovszky Farkas honvédfőhadnagy és Palkovics Victor hadnagy a pozsonyi, Bideskuthy Sándor főhadnagy és Villám Arnold hadnagy a kassai, végre Münster Adolf kapitány és Teubler József főhadnagy a kolozsvári akadémiához. (Adományok.) A szinyérváraljai ifjúság aug. 6-diki tánczvigalma jövedelméül az Eötvös - szoborra tiz frt 40 krt vettünk ; a részletes kimutatást közelebb. — A chicagói tüzkárosultak javára pedig Székács József úrtól három frtot vettünk. (Eperjes város tanácsa) megkereste Pest városát, hogy a kebelében felállított statistikai hivatal munkálatait és évi jelentéseit részére évenkint küldje meg. A tanács viszonzás feltéte alatt a kérést teljesíteni fogja. (Egy kegyeletes ünnepély.) October 29 én Kápolnás-Nyék, nagy költőnk, Vörösmarty szülőföldje, kegyeletes emlékünnepélynek szolgált színhelyül. Ezt illetőleg következőkről tudósitnak bennünket. Pár évvel ezelőtt hunyt el a nevezett községben Balassa Antal földbirtokos, ki kevesektől ismertetve, visszavonult magányban töltötte le életét. Végrendeletében mintegy kétszázezer forint értékű vagyonának főörökösévé a pesti ref. gymnasiumot, s kisebb részben a pápai ref főiskolát tette. A nevezett két tanintézet elöljárósága rendezte és tartotta meg most az emlékünnepet azon férfiúért, kinek temetésekor az érdekeltek még nem tanúsíthatták volt hálájukat az elhunyt ismeretlen jóltevő iránt. Az emlékünnep a ref. templomban tartatott, s Török Pál pesti superintended tartott egy gyönyörű emlékbeszédet Sámuel 2. k. XVIII. 18. amaz igéi alapján : „Gondolt vala pedig Absolon egy dolgot, és még életében emelt vala magának valami oszlopot a király völgyében. Mert azt mondja vala : Nincsen nekem oly fiam, kin az én nevemnek emlékezete maradhatna; azért az oszlopot a maga nevére nevezd.“ Szónok beszédének alapeszméje ebből kiindulva az volt, hogy a nemes lélek fél az enyészettől, fél nyomtalanul tűnni el a földi életből, s ez őt arra ösztönzi, hogy munkálja mások javát, s jótetteiben tegye magát halhatlanná. A templomi ünnepély végeztével az elhunyt előbbi sírjából felvett koporsót a pesti ref. főiskola énekkara öszhangzatos éneklése mellett az uj sírboltba tették át, mely fölé a két tanintézet diszes gránit oszlopot emelt. Itt is tartottak beszédet a helybeli lelkész, valamint Antal Gábor pápai, számossy Mihály pesti tanárok, ki egyszersmind a pesti tanárkar nevében egy diszes koszorút helyezett a tanügy nemes barátjának sírkjára. Az emlékünnepély végeztével közebéd tartatott, melynél többek közt felköszöntötték Deák Ferenczet, azután Török Pált, ki — mint Giczey ügyvéd mondá — szintén emelt már magának éltében emlékoszlopot. A társaság meglátogatta Vörösmarty szülőházát is. — L. D. (A bécsi Commissionsbank), mely 10 millió frt tőkére van alapítva, eddig kibocsátott 25.000 de részvényéből 10000 darabot nyilvános aláírás alá bocsát. A bank czélja minden a bank- és tőzsdeszakba vágó üzletek mivelése, mint tőzsdei miveletek megbízói részére, kölcsönzések értékpapírokra stb. A bank aláírási felhívása lapunk hirdetési rovatában olvasható. (A Toldy-ü n n e p é ly e n), melyet a Kisfaludy-Társaság nov. 12-kén rendez, a nemzeti dalkör, s a pesti kegyesrendi gymnasium dalárdája is közreműködik, több dalt adván elő. Az aranytollat, melyet ez alkalommal Toldynak átnyújtanak, Laky pesti aranymives készíti. (Miletics nyilatkozatai.) Az újvidéki „Zasztava“ három rendbeli nyilatkozatot hoz Mileticstől. Az elsőben választóit értesíti, hogy nem megy le körükbe, mivel az országgyűlésre kell mennie, részt veendő az államköltségvetési vitában, de különben is ki akarja kerülni a fogadtatásokat, melyekben a „rosz lelkiismeret egyébként ió szörnyeket lát.“ A nemzetiségi kérdést is felemlíti értesítésében, melyre vonatkozólag előbb a többi szerb, román és tót követekkel kell konferálnia, hogy annál sikeresben tanácskozhassék azután arról választóival. A második nyilatkozatban köszönet szavaztatik mindazoknak, kik őt kiszabadulása alkalmából személyesen avagy megbízottjaik által fogadták és üdvözölték. A sok kitüntetést annak bizonyítékául veszi, hogy az igazságot s a jogot képviseli, s hogy működése öszhangzatban látszik lenni a szerb közvéleménynyel. A harmadikban kijelenti, hogy a sok távirati üdvözlet tudta és beleegyezése nélkül (oh! oh!) látott napvilágot a„Zastavá“-ban. Oly kifejezések foglaltatnak azokban, melynek némelyike árnyat vethetne reája. Ő nem tartotta, nem is tartja magát soha: „vértanuknak, az „első szervnek, az „összes szerbség példányképé“-nek. Fogsági ideje alatt is kapott e sokféle üdvözle-Folytatása a mellékleten.