Pesti Napló, 1871. november (22. évfolyam, 252-276. szám)

1871-11-01 / 252. szám

látottak, hogy egy majdnem­ 300 éves történelem összes tanulságai nyom nélkül röppentek el előttük. A cseh óhajoknak kielégítése azon túl­zott mértékig, melyben azt tervezték, egyszerűen a Németországgal kötött szö­vetség megbomlására vezetett volna, és föl­tehetik-e azt, hogy nyugalommal néz­ték volna egy orosz-franczia-osztrá­koa­­litió képződését? Valóban, ha a Hoh­en­­wart-minisztérium bármelyik tagja is azt gondolta, hogy porosz gyűlöletének ily módon szerezhet elégtételt, föl kell­ előbb tennie azt, hogy a porosz táborno­kok és diplomaták az 1871-iki tavasz óta elfelejték a hadászat­i politika összes igazságait. Ha az osztrák tartományok különös földirati fekvésére tekintünk, azt talál­juk, hogy Csehország épen nem tartozik azon államok közé, melyek a Duna-kör­­nyék területébe esnek, ezen ország tudva­levőleg a Moldvának és a felső Elbának folyamterébe tartozik. Csehország, mint oly államnak tagja, mely Németországgal bensőleg szövetke­zett, Németországra nézve veszélyt épen nem rejt, egészen más lenne a helyzet azonban, ha itt oly állam­képződmény alakulna, mely egy bensőleg gyenge, és csak nemzeti ábrándozók hiú terveinek szolgáló confoederatióhoz tartoznék. Az egész kérdés, mely Ausztriát a leg­közelebbi napokban s talán még messze időkre oly hatalmasan megrázkódtatá, nem annyira mint bel, hanem inkább mint külügyi kérdés bír fontossággal. Gondoljuk csak meg azt, hogy ha a barátságos viszonyok Poroszországgal vál­tozást szenvednének, vájjon Poroszország nem gondo­ln-e szükségkép egy háború eshetőségére ? Ép­p nem közönyös az Németországra nézve, ki uralkodik Csehországban, ba­­rát-e, vagy épen ellenség? nem közönyös az a német birodalomra nézve, vájjon új állam alakul-e határainál, vagy nem? Csehországnak szláv, foederalistikus ala­pon való kielégítése nem volna egyéb, mint a Németországgal kötött baráti vi­szony megsemmisítése. De Németországnak baráti viszo­nya Ausztria-Magyarországhoz a szó leg­tágabb értelmében a béke biztosítékát ké­pezi, mert Oroszország bizonyára óva­kodni fog attól, hogy ezt megzavarja, míg tudniillik e viszony fennálland. Körülbelül kézzelfogható dolog az, hogy Francziaország a szenvedett vere­ségeket nehezen fogja elfelejteni, s ha egyelőre a békére kényszerítve is van, nem kell sok idő arra, hogy újra meg­emberelje magát, és vájjon alaptalan-e a gyanú, hogy azon állammal fog szövet­kezni, melynek leginkább áll érdekében Poroszország és Németország gyengítése ? Ez utóbbi a háborút Németországgal csak akkor hiszi befejezettnek, ha a hadi kárpótlási összeg utolsó milliárdja is lefi­zettetett, de mint alakulnának a dolgok, ha Francziaország aránylag rövid idő alatt újból szervezné hadseregét és oly vá­ratlan esemény állana be, mely a dolgo­kat keleten kissé korán felzavarná? Hihetik-e komolyan, hogy Poroszország és Németország ezen eseményeket nem tart­ szem előtt? Vájjon Poroszországnak nem kellene-e Drezdát lehető legrövidebb idő alatt meg­erősíteni, és nem lehet-e föltennünk, hogy ezen állam az ellene irányuló coalitiót még csírájában elfojtani törekednék ? Csehországnak és Galicziának, ha a szláv nemzetiség ott tovább is élni akar, életérdeke kívánja egy hatalmas Ausztria fennállását, mert ellenkező esetben Cseh­ország okvetlenül, Galiczia pedig valószí­nűleg porosz tartománynyá válnék . Oroszországra sem egyik, sem másik nem támaszkodhatik­ ki a természet.“ Minél több gyt­zedelmet ül a magyarismus azon irányban, melyet követ, annál inkább készíti elő jövendő vereségeinek föltételeit. „A sajátságos a dologban az, hogy a ma­gyar ismus p­o­litik­áj­áv­al egy szá­zaddal később jön; idejét elszalasztotta, a jelenkor változott állapotában semmit sem ér. Tiz-tizenkét évtizeddel előbb, midőn népeket és vidékeket átengedtek a nélkül, hogy rokon­vagy ellenszenvükkel sokat törődtek volna, a magyarizmus csodákat mivelhetett volna; ma, midőn a társadalmi és népéletben minden faj elismerést és irányt követel, egyedül a „furfang,“ még ha legügyesebb is, nem ér semmit. Az utol­só forradalom élén a tót Kossuth állt, kinek környezetében a lengyel (sic!) Pulszky, a szerb Damjanics és Vukovics stb. nevei ragyogtak. „Ez most máskép lesz. A nem-magyar nem­zetiségek máris megszokták: emlékeikben a leg­távolabbi időkbe visszaszállani, az egyes nagy férfiakat, kiket a honi történetírás eddig egysze­rűen „magyar“-oknak registrált, a külön nép­törzsnek, melyből származtak, visszakövetelni, s nagyságukat és érdemeiket eredetük javára írni. Már a szerbek, románok, tótok intelligens és tö­rekvő ifjúsága nem a hungarismusban, hanem ellentétben a magyarismussal nő fel, melynek czéljait mint 1848 előtt, nem segíteni, hanem melynek utait átszegni fog törekedni, így a jö­vendő Kossuthok, Pulszkyk és Damjanicsok stb. nem a magyaroknak fogják a szenet a tűz­­ből kikaparni, hanem annál buzgóbban és lán­golóbban fognak külön törzsrokonaikért működ­ni, minél inkább fogja ezekben az igazságta­lan nyomás s a természetellenes bánásmód a nemzetiségi önérzetet megerősíteni.“ Helfert úr azután azt bizonyítja, hogy a ma­­gyarizmusnak még látszólagos diadalai is csak arra szolgálnak, miszerint a magyarok és nem­magyarok közötti örvényt csaknem kitölthetlen­­né tegyék. Így történt a nemzetiségi törvényja­vaslattal, mely a nem-magyar „nemzeteket a beszéd és irásjogosultság niveaujára lenyomta,“ — igy történt a horvát kiegyezéssel, pedig „h­a ma olyan alkalom nyílnék, mint 22 év előtt, az 1848-ki események csak fokozottabb elkeseredéssel ismét­lődnének.“ „És a határőrvidéken — mondja Helfert úr — a magyarizmus legújabb diadala a kedélyek olynemü felhevülését vonta maga után, hogy Dalmatia határaitól Erdély határáig csak egy jelszó hangzik : „Inkább s­z­ö­­röstül-b­őröstül a törököknek,­­mi­­­n­t ily feltétlenül a magya­roknak adjuk meg magunkat.“ Nézzünk szét szent István koronájának terüle­tén, s minden nem-magyar nemzetiséget többé­­kevésbé ugyanazon helyzetben találjuk. „Még fel nem lázadnak, de a helyzet olyan, mintha lázadásra készülnének elő. Megvizsgálják és gyakorolják erőiket minden kínálkozó alkalommal. — Az első orosz katona, ki fegyveresen átlépi Magyarország határait, szabaditóképen fog fogadtat­ni, s mint kártyavár omlik ösz­­sze a mesterséges uralom büsz­kén fénylő épülete a nemzetek örvendező tetszése közepett, melyeket külső eszközökkel magának alávetni, de jogosult rokonszenv kötelékeivel testvéresíte­­ni nem tudott. Akkor a magyarismusra az orosz „vész“ fog törni, a­mint két-három század előtt Magyarországra a török vész tört. Akkor a túlzott magyarismus hősei későn fogják átlátni, hogy minden ügyességükkel, minden hajlékonyságuk­kal, a furfang minden ügyességével végül saját hasznukra működni nem tudtak, hanem ama hatalmas „másiknak“, ki már most is titkon örül tetteik és üzelmeik felett, mert már most előre látja, hogy végül mégis minden az ő szá­mára történik. Sic vos non vobis.“ De vigasztalódjunk ! Nem egyedül a magya­rismus kárhozik el Helfert báró úr magas ítélő­­széke előtt. A németség ugyanily sorsban része­sül. Thun Leo államtitkára, a szenvedélyes ger­­manizátor ma a németséget, vagy az ő döczögő elnevezése szerint a teutonismust hasonló vádak­kal sújtja. Vádja két pontra irányul. Először azt veti szemére, hogy a teutonismus a Német­országgal való egyesülés után vágyódik, s törek­vése „ezen, a politikai illem minden határát átlépő phrasisban öszpontosul: ha nem adják meg nekünk, a­mit követelünk, akkor tudjuk, hova kell fordulnunk.“ A másik vád, hogy a nemzetiségek jogain erőszakot követ el. „A cislajbháni teutonok az utolsó évtizedben minden gondolhatót megtettek, hogy Ausztria nem-német nemzetiségeit Oroszország karjaiba hajtsák.“ A teutonok a cseheket a falhoz akarták szorítani; több sikerült, mint mire czéloztak: a „fal“ enge­dett, s a szlávok egészen Moszkvába szoríttattak.“ Mi következik mindebből ? Az, hogy belpoli­tikánkat meg kell változtatnunk, akkor kül-, főleg pedig keleti politikánk is megváltozik. Bel- és külpolitikánk rosz csillaga akarta, hogy ennek a múlt század vége óta pasaivnak kelle maradnia. 1790-től 1815-ig a franczia túlhatal­mat utasítottuk vissza. 1815 től 1848-ig a létező fentartására s minden keletkező távoltartására adtuk magunkat. 1848-tól 1859-ig olasz, innen 1866-ig porosz szomszédunk aktiv politikája tartott lélekzeten kívül, 1866-tól mostanig a magyarok aktív politikája foglalkoztat bennünket. Itt, ter­mészetesen, csak a belpolitika teljes átalakításá­val lehet segíteni. Minővé változtatandó a bel­politika ? Minő legyen az osztrák-magyar monar­chia jövendő formája ? azt az előzmények után nem nehéz kitalálni. A foederalismus a birodalom panapeujs, vagy, mint Helfert úr nevezi, a Habsburgok birodalma csak mint decentralizált egysé­ges állam létezhetik. A decentra­lizált egységes állam Ausztriát nemzetiségi te­kintetben vegyes, polyglott, államjogi szempont­ból pedig különféle fajú alkatrészekből összeál­lított államnak tekinti. Szerző bővebben kifejti, hogy mindezekből mi következik s a többek közt azt is elmondja, mennyire sérti Magyarország­ban a magyar. Ausztriában a német nyelv ki­zárólagos uralma a többi nemzetiségek jogos igényeit. Ez a decentralizált Ausztria az, mely egyedül van hivatva a keleten aktív szerepet játszani. A decentralizált Ausztria Németországnak sem for­dít egészen hátat, de egyszersmind arra is alkal­mas,hogy a határain kívül fekvő nemzetiségeket belországaival megbarátkoztassa, ezeket előttük irigylendővé óhajtandóvá tegye, s ha majdan az eldöntés súlyos órája itt, a decentralizált Ausz­tria nyugodtan várhatja az események fejlődé­sét déli határain. Akár önálló állammá egyesül­nek az al Duna mellett lakó keresztyén szláv törzsek , akár a monarchiához csatlakoznak, ezen országok mindenkor támaszai lesznek a császári államnak. Elmondottuk Helfert urnak czimben említett munkája vezéreszméit. Nem tekintve azon bó­kokat és udvariasságokat, melyekkel ezen elő­kelő cseh állataférfiu bennünket magyarokat megtisztel s melyek némi változatosságban néha finomabb, néha durvább hangon minden cseh munkában fellelhetők, már az is felette gyanús s kevés hitet támaszthat bennünk az ajánlott gyógyszer értéke iránt, hogy oly férfiútól ered, ki mint a germanisatió apostola épen akkor ba­­sáskodott a nemzetiségek felett, midőn azokat csekélyebb engedményekkel is kiengesztelni le­hetett volna. H­­ur és cotteriája úgy jártak, mint Göthe költeményében a boszorkány­mester ina­sa : esztelen nyomásukkal felidézték a nemzetisé­gi gyűlöletet, elszórták a néptörzsek közt a vi­szály magvát, s ma midőn művek egész borzasz­tó nagyságában áll előttük, mások nyakába tol­ják a felelősség terheit. Magyarismus, teutonis­mus — ezek ma a bűnbakok, ezek okai min­dennek. Reánk magyarokra azonban annyiban tanulságos a dolog, a­mennyiben megismerte­tett bennünket ama felfogással, mely a cseh be­folyásos körökben hazánkról uralkodik. S ez emberek szövetsége és barátságáért rajong a magyar ellenzék! A—r 1—-ez, A helyzethez. Pest, oct. 31. A bécsi hivatalos lap ma a következő császári kéziratokat teszi közzé: Kedves Hohenwart gróf! Az ön által saját és dr. Habieu­nek, dr. Schäffle és Jiricek minisz­terek nevében átnyújtott hivataluktól való föl­mentésért szóló folyamodványukat kegyesen el­fogadtam és midőn kérésüket teljesítem, nem mulaszthatom el önnek és a nevezett miniszte­reknek a fáradságos kitartás és hűségért, mely­­lyel hivatalos kötelességét teljesítette, köszöne­­temet kifejezni. Utasítom önt, hogy erről az említett miniszte­reket az itt következő kéziratok átadásával, melyekkel fölmentésükérti kérelmüket teljesí­tem, értesítse. Bécs, 1871-ki October 30. Hohenwart s. k. Kedves dr. Habietinek ! Kérelme folytán föl­mentem önt kegyesen igazságügyminiszteri ál­lásától. Bécs, 1871 diki October 30. Ferencz József, s. k. Hohenwart, s. k. Kedves dr. Schäffle! Kérelme folytán fölmen­tem önt kegyelmesen kereskedelmi miniszteri állásától és a földművelési minisztérium vezeté­sétől. Bécs, 1871-diki October 30. Ferencz József, s. k. Hohenwart, s. k. Kedves Jiri­ek ! Folyamodványa következté­ben fölmentem önt kegyelmesen vallás- és köz­­oktatásügyi miniszteri állásától. Bécs, 1871-diki October 30. Ferencz József, s. k. Hohenwart, s. k. Kedves Holzgethan báró ! Önre bizom pénz­ügyminiszteri állásának megtartása mellett egy új minisztérium kinevezéséig ideiglenesen az elnökséget a minisztertanács­ban, a birodalmi tanácsban képviselt királysá­gok és tartományok számára. A belügyminisztérium ideiglenes vezetésével megbízom Wehli báró osztályfőnököt, a cultus- és közoktatásügyminisztériuméval Fiedler Ká­roly osztályfőnököt, az igazságügyminisztériu­­méval Mitls báró osztályfőnököt, a kereskedel­mi minisztériuméval Wiedenfeld lovag osztály­­főnököt, és a földmivelési minisztériuméval Pos­­singer báró osztályfőnököt ; értesitse erről a megnevezetteket közvetlenül és tegye meg a megfelelő intézkedéseket. Bécs, 1871. oct. 30. Hohenwart, s. k. A prágai­­­emonstratiókról következőket ír­hatunk. Rieger fogadtatása alkalmával mintegy százötvenen vették körül a kocsit, kifogták a lovakat, és Riegert énekelve lakához vonták. Egy csapat levett löveggel követte a kocsit. A közönség bámulva és hidegen nézte az egészet. Azt mondják, hogy Skrejschowsky rendezte a demonstrátiót. Rieger a pályaudvarban a lelépett miniszté­riumot éltette. A király nem hallgatta meg a csehek kívánalmait, majd eljő a nap, midőn job­ban fog gondolkozni és teljesíti azokat. Háza előtt Rieger jelszavára hivatkozott: „N­e d­e j me s­e!“ (Ne adjuk meg magunkat.) Egy néptömeg a német párti „Tagesbote“ szerkesztősége elé vonult, hogy a lapra és szerkesztőjére egy „vesz­­szen el“-t kiáltsanak, de az érkező rendőrség elől megszökött. Futó tanulók menedéket ke­resendők, a „Tagesbote“ nyomdájába nyomultak és a sajtók alá rejtőzködtek. A rendőrség néhány embert elfogott. A Rieger-demonstrátióról még a következőt jelentik : Rieger délután 3 órakor Maletschről megérkezett. Ez alkalommal cseh részről egy csapat deák és egy raj nem deák csavargó a pályaudvarra rendeltetett, hol Riegert éltették és Beustot szidalmazták. Riegerre egy orosz faj­tájú kocsi várt. Midőn erre szállott, a demonstrá­ció rendezői kifogták a lovakat és a cseh párt­vezérrel a Hiberni-utczán, a Grabenen és a Fer­­dinánd-utczán végig vonultak Rieger lakásához. Rieger köszönettel fogadta a hódolásokat és nem igyekezett azokat megakadályozni. Hogy az el nem maradható , „Hej Slovane“ és „Hrom a pelo“ kezdetű dalok elénekeltettek, azt mondani sem kell. A lakosság az egész botránynyal szem­közt hidegen viselte magát. A prágai német országos színházban october 3- án este nagyszerű demonstráció folyt le. Cseh részről sok tanuló jegyet kapott, és a színház minden zugába elhelyeztetett, hogy a „Kategorischer Imperativ“ azon helyeit, me­lyek a német érzelemre vonatkoznak, lepisz­­szegjék. E passusnál : „Németeknek kell ma­radnunk, mert azok vagyunk“, a német közön­ség tapsban tört ki, míg a csehek egyre pisz­­szegtek. Ennek következtében a házban valódi vihar tört ki, a páholyokban és a földszinten fel­kelt a közönség, hogy a csehek ellendemonstrá­­tiójára tapssal válaszoljon. E jelenet mintegy tíz perczig tartott. Ferencz József s. k. Ferencz József, s. k. München, oct. 29. (Saját levelezőnktől.) (Az osztrák crisis. — Házépítő társaság. — A kath. reformmozgalmak.) Ön elképzelheti, hogy itt a jelenlegi osztrák crisisnek befolyását érdekkel szemlélik, a né­met-osztrákokkal való fajrokonság és a szom­szédság nagy érdeket keltenek fel bennünk azon küzdelem mikénti befejezése iránt, melybe most a német és szláv elem, a liberalismus és reactió bonyolódott. Le nem irható jó benyo­mást ten az minden liberális körben nálunk, hogy a csehek ez esetben csatát vesztettek. Ultramontánaink azonban panaszdalokra fa­kadnak a Hohenwart-r­inisterium bukása fölött, mert nézetük szerint az nem jelent mást, mint hogy most a „háború folytattatni fog a conserva­­tivok és katholikusok, a császár és birodalom egyedüli barátai ellen.“ A „Vaterland“ jónak látja Ferencz József császár fölött sajnálkozni, hogy tetterő- és erélyben hiányt szenved, mert a Hohenwart-minisztérium elbocsátása által a li­berálisoknak kezébe szolgáltatja az eszközt,mely­nek segélyével az osztrák-németek nagy Német­országhoz csatlakozhatnak. Jó lesz, ha önök e perfid insinuatióról értesülnek , mert az Inn-fo­lyón innen és túl kezet fognak az ultramontánok és közös terv szerint működnek. Liberális köreinkben ellenben a cseh követe­lések visszautasításában Ausztria összetartására az egyedüli eszközt látják, és ha mi Ausztria fölosztására számítanánk, e czél elérésére az egyedüli módot a Hohenwart-féle kiegyezési po­litikában látnók. Mivel azonban meg vagyunk győződve, hogy Ausztria Magyarországgal Né­metország számára hatalmas védbástyát képez Oroszországnak dél és nyugat felé irányuló terjeszkedési hajlamai ellen, azért hívünkből óhajtjuk, hogy Ausztriában a belvillongás el­végre megszűnjék és lehetővé tegye hatalmi állá­sát kifelé is megszilárdítani. Az itt uralkodó lakáshiány, melyet különösen a szegényebb nép érez meg, egy házépítő-társa­ság eszméjének léteit adott; ennek feladata vol­na részint a tagok évdíjai, részint tőkék segélyé­vel, melyeket solidáris biztosíték mellett felven­nének, egészséges és kényelmes lakásokat építeni, melyek olcsón bérbe fognának adatni és azonfelül bizonyos évi járulékkal a lakás birtokaivá válnának. Tegnap tartatott e tárgyban egy nyilvános ülés, melyben e terv tanácskozás alá bocsáttatott, de fájdalom, rend­szeres és eredményre vezető tanácskozás lehetetlen volt, mert a jelenlevő social-de­­mocraták tántoríthatlan kitartással az általános szavazási jog vesszőparipáján nyargalóztak, melyet ők minden társadalmi bajaink egyedüli orvosszerének tartanak, és sokkal fontosabbak­nak mint az olcsó lakásokat, melyek mellesleg még azzal a veszélylyel is járnak, hogy a mun­kásokat kielégítenék és conservativokká teszik, ez által természetesen közöny, vagy épen visz­­szatetszés keletkeznék a sociál­democraták radi­­cális izgatásai ellen. Mindenesetre figyelemre­méltó őszinteség. Az itteni ó-katholikus mozgalmak sokkal több gondot okoznak a hierarchiának, mint az bevallani akarná. A felső-bajor kerületi kor­mányhoz intézett iratában a müncheni érseki hi­vatal panaszkodik, hogy miután a kormány megtagadta az egyházi hatóságok védelmét, ezek tekintélye napról-napra láthatólag csök­ken. Ez igaz lehet, de hisz ép ezt akarta a cul­­tusminiszter, hogy így lassan kint megszelídülje­nek, mert a mostani törvény nem nyújt hatásos kényszereszközöket. Hogy a királyi placetum elmellőzésével az egyházi hatóságok előbb in­téztek már támadást a kormány tekintélye el­len, azt nem gondolja meg a főtiszteletre ordi­­nariatus ü­lést, hogy az esküdtszéki tagok szolgálati ideje dec­ember 31-én lejárván, c­élszerű volna az esküdtszéki tagok új névjegyzékének elkészíté­sére bizottmányt kiküldeni. A közgyűlés Havas, Haris, Balassa és Sereghy urakat bízta meg a lajstrom elkészítésével. A belügyminiszter leiratában megengedte, hogy a város a jövő év költségvetését deczem­ber 1-je helyett deczember 31-ig felterjeszhesse. K­ü­­­k­e­y Vilmos bírói ítélet folytán az el­lene felhozott vád alól felmentetvén, előbbi hi­vatalába s fizetése élvezetébe visszahelyeztetett. A törvénykezés által elfoglalva tartott helyi­ségek iránti szerződéseknek a bizottmány ja­vaslata alapján — mint azt e lapokban már kö­zöltük — a m. k. kormányra való átruházását helybenhagyták. N a s­z 11 Mór indítványára a városligeti ar­tézi kút fúrására felügyelő bizottmányt utasítot­ták, hogy e kút létesítésére még szükségelt költ­ségeket legalább közelítőleg állapítsa meg. Haris felszólalására a főpolgármester a legközelebbi közgyűlésen közölni fogja a lipót­városi székesegyház kupolája beomlá­sa okának megvizsgálására kiküldött bizottmány eljárásá­nak eredményét. A jogügyi bizottmány kimerítő véleményzé­sét a dunai molnárok ügyében a közgyűlés he­lyeselvén, annak értelmében felk­and a miniszté­riumhoz s a molnárokat méltányos kárpótlásban részesittetni kéri. A vaspályákat összekötő híd ügyében felol­vasottba általunk már ismertetett bizottmányi ja­vaslatot a közgyűlés elfogadta azon módosítás­sal, hogy a város a földet díj nélkül engedi át az államnak, a­mennyiben rajta épületek nin­csenek. Széber, Fabini, Királyi és Schmiedlechner a pályaudvart a kerepesi vámon kívül a csömöri utón kívánták elhelyezni, ellenben Vecsey, Ta­­vaszy, Simon, Stupa, Burian és Csengey a pá­lyaudvarnak a Rókuskórház mögött a városi mérték­­­hitelesítő hivatal tőszomszédságában való építése mellett szólottak. A közgyűlés szava­zás útján nagy többséggel ez utóbbi tervet fo­gadta el s egyúttal Vecsey indítványára a város azon óhajtását is kifejezi, hogy a Duna felső part­án is czélszerű volna raktárakat építeni. Havas Pál aljegyző fölolvasta a fővárosi közmunkák tanácsa és több bizottmány, vala­mint a tanács előterjesztését a Buda-Pesten épí­tendő új házak adómentessége tárgyában. Királyi Pál pártolta az adómentességnek elfogadását s a községi adó felének elengedését 20, 25 és 30 évre Pest városa területén kivétel nélkül minden új építkezés után indítványozta. Gerlóczy felhívta a közgyűlés figyelmét a közmunkatanács felterjesztésében kifejtett in­dokokra, melyekből kitűnik, hogy az adómen­tesség behozatalának egyik czélja a szórványos építkezések helyett a város belsejének csinosí­tása, s a fővárosi jelleg elnyerésének előmozdí­tása is, és így ő királyi indítványát csak a köz­munkatanács által szabályzott utczákban épülen­dő házakra fogadhatja el, s nem a város bár­mely területén építendőkre. Simon, Havas, Aul és Sztupa királyi indítvá­nyát pártolták , Csengey Gerlóczy módosítvá­­nyát osztotta, az ügyet azonban nem tartotta any­­nyira érettnek, hogy már ma lehessen határoz­ni felette, miért is visszautasítani kérte az építé­szeti bizottmányhoz. Ez utóbbi értelemben nyilatkoztak Széher, Ta­­vaszy és Grün. Haris figyelmezteti az elnököt, hogy a közgyűlés nem határozat­képes, mire ezen fon­tos ügy eldöntését a jövő közgyűlésre halasztot­ták s az ülés esti 7 órakor eloszlott. Fővárosi ügyek. Pest, okt. 31. A ma d. u. tartott pestvárosi köz­gyűlést Gyöngyössy Alajos h. fő­polgármester megnyitván, értesítette a közgyü- Különfélék. Pest, oct. 31. (Jótékony sorsjáték.) A budai főparancsnokság hadiparancsa szerint a cs. k. lottójövedék igazgatósága legfelsőbb rendelet folytán megnyitotta a birodalom túlsó felének polgári czéljaira szánt XIV. állami jótékonysági sorsjátékot, melynek tiszta jövedelméből, miként a hasonló XIII. sorsjátéknál, a csehországi ércz­és óriáshegység lakosai keresetének tartós eme­lése czéljából bizonyos összeg újólag finom csip­kekelméket készítő műhelyek felállítására van szánva. (Hadtudományi felolvasások). A pozsonyi, kassai és kolozsvári akadémiákon a magukat honvédekké kiképezni kívánó akadé­miai tanulók számára tartandó hadtudományi felolvasásokra következő urak neveztettek ki, és pedig Mattyasovszky Farkas honvédfőhad­­nagy és Palkovics Victor hadnagy a pozsonyi, Bideskuthy Sándor főhadnagy és Villám Ar­nold hadnagy a kassai, végre Münster Adolf ka­pitány és Teubler József főhadnagy a kolozsvári akadémiához. (Adományok.) A szinyérváraljai ifjú­ság aug. 6-diki tánczvigalma jövedelméül az E­ö­t­v­ö­s - s­z­o­b­o­r­r­a tiz frt 40 krt vet­tünk ; a részletes k­imutatást közelebb. — A chicagói tüzkárosultak javára pedig Székács József úrtól három frtot vettünk. (Eperjes város tanácsa) megke­reste Pest városát, hogy a kebelében felállított statistikai hivatal munkálatait és évi jelentéseit részére évenkint küldje meg. A tanács viszon­zás feltéte alatt a kérést teljesíteni fogja. (Egy kegyeletes ünnepély.) October 29 én Kápolnás-Nyék, nagy költőnk, Vörösmarty szülőföldje, kegyeletes emlékünnepélynek szol­gált színhelyül. Ezt illetőleg következőkről tu­­dósitnak bennünket. Pár évvel ezelőtt hunyt el a nevezett községben Balassa Antal földbirto­kos, ki kevesektől ismertetve, visszavonult ma­gányban töltötte le életét. Végrendeletében mint­egy kétszázezer forint értékű vagyonának fő­­örökösévé a pesti ref. gymnasiumot, s kisebb részben a pápai ref főiskolát tette. A nevezett két tanintézet elöljárósága rendezte és tartotta meg most az emlékünnepet azon férfiúért, kinek temetésekor az érdekeltek még nem tanúsíthat­ták volt hálájukat az elhunyt ismeretlen jóltevő iránt. Az emlékünnep a ref. templomban tarta­tott, s Török Pál pesti superintended tartott egy gyönyörű emlékbeszédet Sámuel 2. k. XVIII. 18. amaz igéi alapján : „Gondolt vala pedig Absolon egy dolgot, és még életében emelt vala magának valami oszlopot a király völgyé­ben. Mert azt mondja vala : Nincsen nekem oly fiam, kin az én nevemnek emlékezete marad­hatna; azért az oszlopot a maga nevére nevezd.“ Szónok beszédének alapeszméje ebből kiindulva az volt, hogy a nemes lélek fél az enyészettől, fél nyomtalanul tűnni el a földi életből, s ez őt arra ösztönzi, hogy munkálja mások javát, s jó­­tetteiben tegye magát halhatlanná. A templomi ünnepély végeztével az elhunyt előbbi sírjából felvett koporsót a pesti ref. főiskola énekkara öszhangzatos éneklése mellett az uj sírboltba tették át, mely fölé a két tanintézet diszes grá­nit oszlopot emelt. Itt is tartottak beszédet a helybeli lelkész, valamint Antal Gábor pápai, számossy Mihály pesti tanárok, ki egyszer­smind a pesti tanárkar nevében egy diszes ko­szorút helyezett a tanügy nemes barátjának sír­k­jára. Az emlékünnepély végeztével közebéd tartatott, melynél többek közt felköszöntötték Deák Ferenczet, azután Török Pált, ki — mint Giczey ügyvéd mondá — szintén emelt már magának éltében emlékoszlopot. A társaság meg­látogatta Vörösmarty szülőházát is. — L. D. (A bécsi Commissionsban­k), mely 10 millió frt tőkére van alapítva, eddig kibocsátott 25.000 de részvényéből 10000 dara­bot nyilvános aláírás alá bocsát. A bank czélja minden a bank- és tőzsdeszakba vágó üzletek mivelése, mint tőzsdei mi­veletek megbízói ré­szére, kölcsönzések értékpapírokra stb. A bank aláírási felhívása lapunk hirdetési rovatában ol­vasható. (A Told­y-ü n n e p é l­y e n), melyet a Kis­­faludy-Társaság nov. 12-kén rendez, a nemzeti dalkör, s a pesti kegyesrendi gymnasium dalár­dája is közreműködik, több dalt adván elő. Az arany­tollat, melyet ez alkalommal Toldynak átnyújtanak, Laky pesti aranymives készíti. (Miletics nyilatkozatai.) Az újvidé­ki „Zasztava“ három rendbeli nyilatkozatot hoz Mileticstől. Az elsőben választóit értesíti, hogy nem megy le körükbe, mivel az ország­­gyűlésre kell mennie, részt veendő az állam­költségvetési vitában,­­ de különben is ki akar­ja kerülni a fogadtatásokat, melyekben a „rosz lelkiismeret egyébként ió szörnyeket lát.“ A nemzetiségi kérdést is felemlíti értesítésében, melyre vonatkozólag előbb a többi szerb, román és tót követekkel kell konferálnia, hogy annál sikeresben tanácskozhassék azután arról válasz­tóival. A második nyilatkozatban köszönet sza­­vaztatik mindazoknak, kik őt kiszabadulása al­kalmából személyesen avagy megbízottjaik által fogadták és üdvözölték. A sok kitüntetést annak bizonyítékául veszi, hogy az igazságot s a jogot képviseli, s hogy működése öszhangzatban lát­szik lenni a szerb közvéleménynyel. A harma­dikban kijelenti, hogy a sok távirati üdvözlet tudta és beleegyezése nélkül (oh! oh!) látott napvilágot a„Zastavá“-ban. Oly kifejezések fog­laltatnak azokban, melynek némelyike árnyat vethetne reája. Ő nem tartotta, nem is tartja magát soha: „vértanuknak, az „első szerv­nek, az „összes szerbség példányképé“-nek. Fogsági ideje alatt is kapott e sokféle üdvözle-Folytatása a mellékleten.

Next