Pesti Napló, 1871. november (22. évfolyam, 252-276. szám)
1871-11-19 / 267. szám
267. szám Vasárnap, november 19.1871. 22. évi folyam. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere 7. ,»im. L «mélát. » l»p szellemi régiét illet« mind« közlemény • sierketzUisíph«a intézendő. Bémentetteit levelek esek ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Ferencziek-ter« 7. *-i» földszint. A laj lényegi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli paneszok, hirdetmények^ » kiadó-hivatalhól intézendők. Előfizetési föltételek: Vidékre, postán «6 helyben, tízhez hord*». Égési évre ... 13 írt. Félévre .... 11 írt. Negyedévre ... . 60 kr. Két héra .... . , 70 kr Egy héra ... 1 . 85 kr REGGELI KIADÁS. Hirdetmények dija: • hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 9 njkr. Bélyegdi) külön SO ajkr nyiltér! i hasábos petitsor ift njkr. Előfizetési felhívás „PISTI iMPI/hi. Előfizetési árak : Egész éve...........................22 ft. Fél évre................................kft. Negyed évre..........................5 ft 50 kr. BUT. Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítése 10 frtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a „Pesti Napló kiadóhivatala“ czim alatt Pest, Ferencziek tere, 7. sz. alá küldendők. Pest, nov. 18. A fájdalomnak bizonyos nemével látjuk, hogy máskülönben komoly hirlapok mily ámulatos könnyelműséggel ítélnek meg oly politikai helyzetet, melynek jellege és iránya fölött az osztrák-magyar monarchia területén megjelenő hírlapban nem volna szabad kételynek uralkodni. Bécsi hírek szerint Kellersperg gróf viszszavonult, még mielőtt cabinetjét megalkotta volna. Állítólag ez azért történt, mert a praesumtiv miniszterelnök Andrássy gróffal a Gácsországnak adandó engedmények körül nem tudott megegyezni. Állítólag mondjuk, mert kétségbevonhatlan tudósítások arról, ami Andrássy gróf és Kellersperg között történt, még nem láttak napvilágot. A szállongó kósza erek azonban elégségesek arra, hogy egy oldalról egy magyar lap, a „Reform“, Andrássy gróf „lengyel“ politikáját minden kétértelműséget kizáró határozottsággal a közös külügyminiszter külügyi politikájával hozza kapcsolatba, derűre-borúra kifejtvén e belügyi politika oroszellenes irányát; míg egy másik közlöny, a „Neue Presse“, egy egyenesen ellenünk intézett hosszú czikkben azt fejtegeti, hogy Andrássy külpolitikája ép olyan, amilyen volt Francziaországé Németország ellen közvetlenül a háború kitörése előtt, s hogy e szerencsétlen politikának legbiztosabb tanujele: Andrássy gróf magatartása a Gácsországnak adandó engedmények kérdésében. Lengyelország kibékítésének czélja — ez utóbbi lap szerint — nem Ausztria benső megerősödése, hanem egy strategikai basis megnyerése Oroszországgal szemközt, így ír egy magyar és egy osztrák lap. Csodálkozhatni-e azután, ha a pétervári „Birzsevija Viedomosti“ ugyane tárgyról a következőleg nyilatkozik: „Andrássy kineveztetésének első benyomása az volt, hogy ő Oroszország iránt őszinte baráti érzelmeket nem táplálhat, s nem kell feledni, hogy a magyar nemzetnek Andrássy meggyőződése szerint nagy jövője van. Várható, miután a magyarok a lengyelekkel is fraternizálnak, hogy Andrássy politikája nem egyszer jön összeütközésbe az orosz politikával. Meglehet, hogy Andrássy gróf nem fog . Oroszország iránt ellenséges politikát űzni, (az orosz lap ezt még fölteszi, nem úgy a magyar s a bécsi!) de e tárgyban mi biztosítékokat nem a szavakban, hanem a keleti kérdésre és a gácsországi lengyelek ügyére vonatkozó tetteiben fogunk majd találni.“ Mi azonban mindezekkel szemben azt mondjuk, hogy ha Andrássy grófnak csakugyan van része a Gácsországnak adandó külön engedmények meghatározásában , ezt nem lehet, nem szabad azon szempontból megítélni, milyen politikát akar Andrássy gróf követni Oroszországgal szemközt? Gácsország állása tisztán osztrák belügy, s igy csakis ezen szempontból ítélendő az meg. Andrássy gróf külügyi politikájával e kérdésnek is tagadhatatlanul van érintkezési pontja, de először csak ugyanannyi, sem több sem kevesebb, mint bármely más osztrák belügyi kérdésnek, melynek eldöntésétől függ, hogy leend-e Ausztriának consolidált parlamentáris élete, s nem fogja-e a folytonos belválság az egész külügyi politikát lehetetlenné tenni, s másodszor ez érintkezés nem vonatkozik csupán az Oroszországgal szemközt követendő politikára, hanem egyáltalán minden külügyi acióra, a tevékenység bárminemű nyilatkozatára, forduljon az bármilyen oldal felé, s legyen annak jellege bármilyen. Nem először nyilatkozunk mi ily értelemben. Ugyanezt mondtuk mi már akkor, midőn a polgárminisztérium kebelében kiütött válság alkalmával a német miniszterek memoranduma szintén az Oroszországra való hivatkozással utasította vissza a Gácsországnak adandó engedményeket, s ép igy beszéltünk akkor is, midőn Schmerling lovag a felsőházban hasonló szellemben nyilatkozott. Mi nem fogjuk soha sem megengedhetni, hogy Ausztria belszervezkedésének kérdésébe egy külhatalomnak, legyen az bármelyik, jogos beleszólása volna, vagy hogy e belszervezkedésnek bármilyen módozata aggályra szolgáltathatna okot bármelyik külhatalomnak. Ürügyet igen, de okot sohasem. Hová is jutna a monarchia, hová Ausztria, ha nem csak megengedjük, de sőt magunk is állítjuk, hogy belpolitikájának rugója mindig a külpolitika ? Ha a szláv elem diadalra jutásával szervezkednék Ausztria, ez fegyver volna ellenünk Németország kezében; ha a németek jutnak túlsúlyra, vagy a lengyelek elégíttetnek ki, ez Oroszországnak ad okot, miszerint azt állítja magáról, hogy fenyegetve van. Nem kell-e, nem hazafiai kötelessége-e mindenkinek, az ily imputatiók ellen lelke minden erejéből óvást tenni ? S várjon egyáltalán van-e indok, hogy ily távol fekvő, erőszakos magyarázatokhoz nyúljunk, ha Gácsország kibékizésének kérdésével foglalkozunk? Ha Andrássy gróf csakugyan a lengyeleket meg akarja nyerni az osztrák parlamentarismusnak, nem lehet-e neki erre más indoka, mint aggressív politika Oroszországgal szemközt? Vagy elvakult politikai szenvedély, vagy politikai éretlenség kell hozzá, hogy ily politikának indokául és ezt az egyet tudják felhozni. Nem közelebb fekvő, nem természetesebb, nem észszerűbb e az az indok, hogy Andrássy gróf azért akarja kibékíteni a lengyeleket, hogy Ausztriában végre valahára megalapítsa a parliamentáris életet legalább egy időre, hogy ne kelljen minden pereben attól tartania, miszerint a ki kitörő alkotmányválság minden külügyi politikát egyáltalán lehetetlenné tesz? Az osztrák-németek e lapoktól nem fogják megtagadhatni, hogy nehéz időkben ügyeknek buzgó barátjai voltunk. Mi a Hohenwarth-féle kísérletet az első percztől kezdve következetesen elleneztük, mert első perczben rögtön észrevettük a veszélyt, mely benne az egész monarchiára rejlik. De ép ez jogosít fel bennünket azon meggyőződésünknek nyílt kifejezésére,hogy az az út, melyen az osztrák-németek nagy része, élükön a legbefolyásosabb közlönynyel halad, lehetetlen, hogy sikerhez vezessen. A deczemberi alkotmány maga a németek jogos követeléseit nem fogja soha sem biztosítani, ehhez mindenekelőtt a deczemberi alkotmányt lehetővé kell tenni. Egy triviális német élet azt mondja: Geld allein macht nicht glücklich, mann muss auch welches haben. Mi haszna a legszebb alkotmánynak, ha áthágyatlan akadályok emelkednek tettleges működése elé? A mi legbensőbb meggyőződésünk szerint, az a módszer, melyet az orthodox decembristák, mint az egyedül üdvöst, ajánlgatnak, nem jelentene egyebet, mint egy igenigen rövid átmenetet. Az ily kísérlet csak agónia volna, mégpedig annak sem hoszszú. És az ily kísérlet nemcsak magát a decemberi alkotmányt, hanem az egész jelenlegi külpolitikát is magával rántaná. Ne áltassák magukat az osztrák-németek, ne higyjék magukat erősebbeknek, mint amilyenek valósággal, ezt a barátjuk mondja, ki szeretné őket minél erősebbeknek, minél megedzettebbeknek tudni. A német elem egymagában, mely saját körében úgy is meg van hasonlva, melytől elpártolt a német aristocratia, a német clerus, s a parasztságnak egy nagy része, kik mindnyájan a foederalismus táborában harczolnak, a német elem egyedül nem birja föntartani a deczemberi alkotmányt, tegyen bármit, sikerüljön is neki direct választások kiírásával, s mindenféle más kényszereszközzel a német elem közé a rutheneket, vagy Mrkit behozni. A foederalista láncznak gyűrűi csak annál erősebben fognak összeszorulni, s előbb-utóbb a deczemberi alkotmányt e láncz agyon fogja szorítani. Akkor azután többé nem fognak visszatérni az alkotmányhoz, mint kiindulási ponthoz, amint tették Beleredi, s most utoljára Hohenwart után. Egy harmadik foederalista kísérlet nem fogja épen hagyni az alkotmányt — ez a mi meggyőződésünk szerint minden kétségen fölül áll, kiváltkép ha e harmadik kísérlet arra hivatkozhatik majd, hogy a deczemberi alkotmányt saját kivihetetlensége tette tönkre. Nem szabad a deczemberi alkotmány elleneit azon le nem győzhető érv birtokába hozni, hogy Ausztriát constituálni kell, kerüljön bármibe, s ha a németek segélyével ez egyáltalán nem lehet, akkor végtére egyszer komolyan meg kell kísérleni a munkát a németek ellen. A parlamentáris vajúdások megindulta óta most harmadszor van Ausztria sorsa a németek kezében, ne ejtsék azt el a szenvedély vagy bizonyos általunk különben méltányolt praeoccupatió behatása alatt, ne juttassák a foederalistákat azon helyzetbe, hogy elmondhassák: Fölséges urunk, próbáld meg egyszer velünk is, de ne állj meg az út közepében. Nem is kell tán eszékbe juttatnunk a németeknek, hogy a második próba meghiúsultának milyen utóíze maradt, s hogy mi buktatta meg Beustot. Amit a„N. Pr.“ a lengyelek megbizhatlanságáról mond, az a mi szemünkben nem érv. Még ha állana is, hogy a lengyelek rövid idő múltával új követelésekkel fognak a németek elé lépni *■— amit mi nem hiszünk — a dolgot mégis meg kell kísérteni. Az új „Presse“ által kilátásba helyezett veszély egy feltevés, mely beállhat, de el is maradhat; az a veszély, melyről mi emlékeztünk meg, am oly közel fekvő, hogy majdnem kézzelfogható. És elvégre a lengyelek ma már látták, mit bír létrehozni a német elemnek szövetkezése a magyarral. A lengyelekről okvetetlen fel kel tenni annyi politikai belátást és ildomot, hogy méltányos követeléseik kielégíttetése után, nem fognak újra oly irány felé gravitálni, ahonnan már annyiszor ígértek nekik fényes vívmányokat, és még egyszer sem bírták beváltani az adott szót. Az itt megemlített indokok vezették-e Andrássy grófot a lengyelek melletti állítólagos föllépésében, mi nem tudjuk ; azt azonban tudjuk, miszerint ha egyáltalán beavatkozott a kabinetalkotás föltételeinek meghatározásába, amit mi még nem hiszünk, ezt más indokokból egyáltalán nem tehette. Aki e kérdésbe szánt szándékkal belekeveri Oroszországot, az a mi fölfogásunk szerint, egyszerre hibát is, bűnt is követ el. Ha Andrássy gróf csakugyan gondolna egy Oroszország ellen intézendő háború esélyére, amiről egyáltalán nincs szó, e calculusából bizvást kihagyhatná a gácsországi lengyeleket. Bármilyen legyen az osztráklengyelek sorsa az osztrák alkotmányosság keretén belül, a lengyelek hozsánával fogják követni azon minisztert, ki Oroszországgal megmérkőzik. Erre őket nem kell előbb megnyerni, — ez már a lengyelek történeti fátuma, melyből ők többé ki nem bontakoznak! A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Heti tárcza. (A vidék. — A búza ára. — Szamártörténet. — Eötvös egy mondája. — Toldy harczai.) A Carré fél© lovarda jegyei d. e. 11-kor már eladják. A nemzeti színház drámai közönsége, melyet már mindenki úgy ismer, mint a drámai nyitányokat, új arczokat mutat fel. A fogadók tömvék, a barátok terén működő asphaltozókat a bámulók sűrű csoportja veszi körül, úgy, hogy a közlekedés — a közelálló poroszló méltó gyönyörűségére — fennakad; a boltokban és éttermekben a magyar szó uralkodó , a fényírók nem győzik az új arczképeket, szóval a főváros lakossága egyszerre pedig hirtelen megszaporodott Mi okozható e tüneményt, magának köszönheti-e Pest e növekedést, vagy kültámogatásban részesült ? A tapasztalás az utóbbira utal. Mostan Pest a vidéknek köszöni szaporodását. A vidék Pestet tömegesen, évenkint többször szokta fölkeresni; kétvonattal sz. Istvánkor; üzleti szempontból vásárra; tánczélokbón octoberben; szivbeli indokokból farsangra — a termést elkölteni pedig mostan. Úgy van, Pest most a búzának köszönheti tömött vendéglőit, zsúfolt színházait és lovardáit, látogatott boltjait. A búzának jó ára van ! Varázsszóként hangzik ez vissza az egész országban és a remények legtarkább képei fejlenek ki az aranykalászból. Ami a nyáron még elérhetlennek vagy távolinak tetszett, azt távirati gyorsasággal varázsolja elő ez a mondat. .Minden minden ehhez van kötve. Mama új bútorokat vesz, egy kék selyem garnitúrát a látogatószobába, melynek csodálatára az egész vidék fel fogja házát keresni. Apa új fogatot szerez be, Iluska vakmerő ruhaálmokkal eddig, Béla két pompás jukkert ígértet meg magának, s még Piroska, a szobalány is részese az örömöknek, mert tudja, hogy ha az uraság távollétében a háznak gondját viseli, az ajándékesőnek néhány csöppje rá is fecsesen. Ez a „tekintetes úr“ házában történt. A paplakban is nagy tanácskozások tárgyát képezi a búzaár. Az öreg plébános kedves húgának már évek óta ígéri a pesti utat, hanem mindeddig sikerült e „drága mulatság“ alól kibújnia. Húga hiába hivatkozott azon rokoni szent kötelékekre, melyek őket összefűzik — az örökös válasz az volt, hogy „ez drága mulatság, sokba kerül és a termés nem volt jó.“ — Vagy bő terméskor : „a búzának nincsen ára, édesem, majd esztendőre!“ Ha pedig jó termés és jó ár összerágott, talált a furfangos rokon akadályt a „hívekben“, s váltig erősítgető, hogy a nyáját nem hagyhatja magára. „Majd esztendőre !“ Évek óta csiklandja ez ígéret a jó húgnak fülét s már aggódni kezdett, hogy ez a várva várt esztendő épei, egy évvel halála után fog elkövetkezni, midőn az idei terméss a buza-árta friss olajat öntöttek a pisla ruecsre A tanácskozások folyamában minden eshetőség szóba kerülvén s meghányatván, a plébános érveinek összes hadereje megveretett, tönkre eilányittatott s miután a húg megígérte, hogy a vásárlásokban mértéket fog tartani, az utazás bevégzett ténylyé vált. A dolognak azonnal hire ment a faluban és a húg délutánra ünnepélyes kávézást rendez, melyre valláskülönbség nélkül meghivja a községbeli minden vallásegyház fiainak, segrestyéseinek, rectorainak s kántorainak nejeit, kik iránta kivétel nélkül a legnagyobb tisztelettel viseltetnek s kedvét keresik, mert a kath. hivek lévén többségben, sehol oly jó kávézások nem eshetnek, mint nála. Az első s második csésze közt elmondatik az újság. Szótlan meglepetés. A hallgatóság idővel magához térvén, a meglepetés egyes alkatrészeire felbomlik s kiválnak belőle: az irigység, keserűséggel vegyes öröm, áradozó részvét és a legkülönbözőbb nemű kérelmek, az u. n. commissiók. A rector neje nem állhatja meg a plébános rokoni kedvessége ellenében saját férjének hiábavaló élhetlenségét felhozni, ki még egyszer sem tudta a dolgot úgy vinni, hogy nejével Pestet megláttassa, mely panaszhoz aztán a kántorné, egyházfiné és segrestyésné is csatlakozik olyféle sóhajokkal, mint: „hja! meg teheti azt, a kinek módjában van“, vagy: „a szegény ember már csak itthona marad,“ vagy: „szép dolog, a kinek pénze van.“ Ezen kitörések a búgnak fölötte jól esnek s nem bánná, ha kedves vendégei minél inkább éreznék saját ügyefogyott nyomorúságukat, hogy a maga fensőségének öntudatában az utazás annál kellemesebben essék. De ő mégis oly jó, oly kedves ! Megígéri, hogy hazajövet majd elmeséli nekik, mit látott Pesten. Míg ezek a „tekintetes úr“ házában s a paplakban végbe mennek, a kastély sokkal ngyobb mérvű értekezések színhelye volt. Itt a búza jó ára nem oly aránylag szerény igényeket támasztott. A termés eredményének eldöltéig csak arról volt szó, hogy a tél a megye székhelyén töltessék, melynek báljait, színházát, mulatságait a tárcza minden csorbulás nélkül elbírta, s bár az anya több ízben hivatkozott bárói származására, a férj, mint jó gazda a mérleget Pest hátrányára billentette le. A tőzsdeárak ez állapotot gyökeresen felforgaták. Szilárd alapul kínálkoztak a feleségnek, melyről régibb sérelmeit s uj kívánságait erőteljesen előadhassa. A tél Pesten fog töltetni — a tárcza elbír már mindent, hangoztatá a háznak minden nőtényezője, s a férj nem állhatott ellen. Ily elemekből áll a Pestet elárasztó vidéki közönség.* * * Andrássy gr. elhagyta Pestet s vele a fővárosi társas élet egy öt év óta kellemesen megszokott tényezője s alakja vész el. Mindenki látta s már mindenki ismerte őt. Egy sárga, könnyű hintó robog el melletted, benne egy fürtös alak, ki épen irományokat vagy újságokat írsz át. Ez Andrássy gr., mikor az országgyűlésre siet Délután a városligetben egy könnyű nyílt kocsi gördül el villámsebesen, aki hajtja, az egy igen szívélyes férfi, ki mindenkinek üdvözletét megelőzve,kellemmel megoldja azon megegyeztethetlennek látszó feladatokat, hogy egy kézzel kalap s ostor felett rendelkezik. A gyeplőt erősen kezelő ezen úr szintén Andrássy gróf. Bálba megy, álarczosba vagy leplezetlenbe , ott sétál a fürtös fő tulajdonosa a legélénkebb tömegben, s elég udvarias a pesti álozások ismert szellemdunságaiban is mosolyogni. Egy jobb színházi előadás vagy fölségesen rendezett tűzvész nem képzelhető az ő alakja nélkül, s az országos munkától még arra is tud időt szakítani, hogy Antoinette énekeit meghallgassa. E mindenütt jelenvaló alakot nemcsak ismerte mindenki, rokonszenves népszerűség dédelgette őt, ahová fordult, s azon Pest, melynek újjáépítése az ő agyában fogamzott meg, vonzalmát a mindennapos érintkezésben aprópénzzel is törlesztette. S ez az Andrássy — e népszerű, hatalmas férfi — mivé jön ma Pesten ? .... • Egy esetet kell elmondanom, mely az ő hatalomvesztését legélesebben jellemezheti. A czim bizony különös: Andrássy gr. szamarai. Hanem e hősök szerint kell elneveznem a történetet s a hős két szürke, türelmes, hosszufült. Csacsi, melyek eddigi világi foglalkozása abból állt, hogy az Orczy kerti hires vizet naponkint egy sajttal a volt min. elnök asztalára szállítsák. E két csacsi a lajtos szekérrel békésen ballagott a reggeli szürkület óráiban a lánczhídon át, békésen és díjtalanul döczögve vonszolt a talyigát a zökkenős kövezeten, bizonyosan örömmel szemlélve egyengetési kísérleteit a hatvani utczának, mely sima és kényelmes készült lenni, miként — a bűnök útja. A két csacsit a nagy válságok nem érintik, sejtelmével sem bírván a fontos politikai eseményeknek, melyek fejek felett lezajlanak, húzták a szekeret napról napra .... („Ki tudja meddig húzhatod ?“) Így történt, hogy megjelente után a hivatalos lap azon számának, melyben a Sándor-palota lakójának és Orczy-vizivójának a bécsi Baulplatzra való átköltözése a világ tudtára adatott — a szürkület megszokott csöndjében a két füles fölkerekedett Buda ormain és fontolva haladással ügetett le az Albrecht után Pest felé. A kacskaringás után semmiféle akadálylyal sem találkoztak, s már vígan intett feléjük a népszínház düledékeny faláról pusztíthatlantá lemosolygó „hazafisági“ felírás. Szemben vele megfordulnak, s bevágnak a lánczhíd felé, bizalmas egyetértéssel pislogatva a jegyszedőre, ki őket mint a min. elnök egyik szekerének húzóit, díjtalanul köteles átereszteni. De a világ járása változik! A jegyszedő már nem áll félre utjukból, hanem hozzájuk lép és visszavonhatlan erélylyel követeli a hidvámot. A két csacsi nem ügyelve e felszólalásra és egyet ordítva, tovább számlanék, ha a vámos meg nem fogja s a szekér kocsiját meg nem szólítja. A kocsis eleinte oly kevéssé tud a valóság színvonalára emelkedni, mint a két füles s bosszú politikai értekezésbe bocsátkozik a vámossal, ki őt néhány velős szóval Beust gróf lemondásáról és Andrássy gróf bécsi utazásáról értesité. A kocsisnál pénz nem lévén, azon álláspontot foglalja el, hogy a válságért a váltságot ne rajta keressék, mert az a jámbor párákat nem érintheté. A vámos azonban nem tágított, s miután a járókelők néhányat (többek közt e történet megörökitője is), a támadt zajra interveniált, nagynehezen sikerült a vastagfejű kocsist a megváltozott helyzettel megismertetni s őt arra bírni, hogy visszatérve, a vámdijjal szerelje fel magát. . . . Sic transit gloria nundi! Szegény Andrássy! * Az elávozott után forduljunk az elköltözötthöz. Eötvös egy mondása kering néhány ismerője közt, mely egy műnek csiráját foglalja rövid pár szavában, egy meg nem írott műét. Emlékezünk azon időre, midőn a zsidó congressus kérdése oly hullámzásba hozta izraelitáink köreit. * 9 Mai számunkhoz egy év melléklet van csatolva» Pest, nov. 18. (Ki buktatta meg Kellersperget ?) Míg bácsi centralista lapok Kellersperg megbukásáért Andrássyt okolják, igen figyelemreméltó s mint látszik, jó forrásból merítő lapok és levelezők azt állítják, hogy abban Andrássynak semmi része sem volt. így nyilatkozott tegnap egyik bécsi tudósítónk, Kellersperg bukásának előre érzett bekövetkeztének sejtelme alatt, így nyilatkoznak ma a „P. Lloyd“ bécsi levelezői, így a „Presse“ és Wanderer.“ Ez utóbbi lap egy helyütt constatálja, hogy Andrássy és Kellersperg között conflictusól szó sincs, bár egy másik czikkében megengedi, hogy Kellersperg bukásához Andrássy befolyása is hozzájárulhatott. Határozottabban ír a „Presse“ és pedig a következőleg: „Az elemek, melyek a Hohenwartkormányt létrehozták, s melyek Beust bukását rögtönözték, ugyanez elemek dolgoztak Kellersperg missiójának megbuktatásán. Minthogy Kellersperg Beust bukása által sem hagyta magát elriasztatni, más tényezőket hoztak mozgásba, s úgy látszik, Andrássynak vagy nem volt hatalma azok ellensúlyozására, vagy nem akarta ezt. E tény újabb szomorú bizonyítéka annak, hogy Ausztriában nemcsak alkotmányosság nincs, hanem az osztrákok még oly kormányyal sem bírnak, mely látható lenne.“ Ez kétségkívül végtelenül leverőn hangzik, de alkalmasint csak a pillanatnyi lehangoltság sugalmazta, az a lehangoltság, mely néhány bécsi lapokkal már egy reactionárius kormány bekövetkeztét láttatja, tehát olyasmit, ami ez idő szerint mindenképen lehetetlenség. (A Dunagőzhajó-társaság kamatbiztosításának megváltására egy bécsi lap szerint ismét megindíttattak volna a tárgyalások s e lap azon reményben van, hogy a magyar képv.házi pénzügyi bizottság tagjai, kik e szerződés elfogadását ellenezték, most már kedvezőbben ítélik meg azt. E reaménynek semmi alapja sincs. Azon szerződés elfogadhatta, s keresztülvitelére nem gondolhat senki, míg azt lényegesen nem módosítják. Országgyűlés: A képviselőház ülése november 18-kán, 1. A képviselőház mai ülésében végre a várvavárt ipartörvényjavaslat került napirendre,melytől oly fontos nemzetgazdászati és kulturai érdekek előmozdítását reményeitetjük. Országszerű