Pesti Napló, 1872. június (23. évfolyam, 125-148. szám)
1872-06-01 / 125. szám
uvaiw UgWiUWU ' Wi UiMH T Ml VW J/t«VP'JVg YV/lj) VCUUU A rakonczátlankodással szemben“ kiált Lanza. A zűrzavar, a rendetlenség általános lesz. Egy pillanat alatt tartani lehetett, hogy a képviselők egymással hajba kapnak. A szélsőjobb tagjai a szószék felé rontanak, s a terembiztosok erőlködései daczára már a lépcsőkön haladnak felfelé. „Tedd fel a kalapot!“ kiáltozzák az elnök felé. Biancheri hasztalanul keresi kalapját, eltűnt az nyomtalanul. Hasztalan kiabál kalapért. Végre eljut a körülállók közöl egy-kettő ülő helyéhez, hogy az elnöknek kalapjával szolgálhasson. Ezalatt egy jegyző előkerítette valahonnan a maga kalapját, s az elnök feje felé igyekszik azt vinni, hogy reá tegye, mind hiába. Sokkal többen álltak előtte, semhogy az elnök fejét elérhette volna. Ezt látván, megragadta a kalapot egy másik képviselős izgatottságában úgy nyomta azt az elnök fejébe, hogy az álla sem látszott ki alóla. Általános derültség. Az izgatottság szűnni kezd, a lámpák elhomályosodnak ; végre csak a szerencsétlen Biancherit látni, ki jobbra és balra hadonáz kezével, kérvén a körülötte levőket, hogy szabadítsák ki kalapjából, mely összetörte orrát. (Színház és művészet). Miklósy színtársulatának tegnap jó napja volt. Rózsa Sándor vagy a szegedi vár titkai czímű népszínműnek keresztelt darabot adták elő, melynek néhány idegrenditő jelenete egészen alkalmas vasárnapi darabbá teszi. A budai nagy színkör - noha tegnap egész nap esős és borús idő volt - majdnem egészen megtelt, s igy képzelhető, mennyi volt a közönség. Az előadás igen jól ment s a szereplők ismét arról győztek meg bennünket, hogy Miklósy társulata teljes mértékben érdemel pártolást. Gárdonyi jól adta a főkapitányt. Ferenczie még fiatal színészben pedig tegnapi nagy intrikus szerepében oly szép tehetség nyilvánult, hogy a közönség élvezettel nézte játékát. Gerőfy és Láng Irma csinosan adták szerelmes szerepeiket. Leggyöngébb volt KápolnaiDörgő csendbiztos). Viharos tapsokat aratott Vizváry. Helyi hírek. (Ez is jellem.) Egy helybeli gazdag disznó kereskedő, kinek nevével ha kell, szolgálhatunk, szavazójegyét nyilvános helyen, a „Mátyás királyhoz“ czimzett kávéházban, 20 tanú előtt osztrák értékű húsz forintért eladta. (A régi német színház telkével szemben levő bazárban elhelyezett kereskedők azt kérik a tanácstól, hogy miután a Haas-féle palota még jövőre alig lesz kész, a Ruppféle, Vrányi féle házak és a fehérhajóépület közelebbi lebontása által boltok még nehezebben lesznek kaphatók, engedtessék meg nekik, hogy a bazár, melyet jövő májusban kellene lebontatniok, még jövő oktoberig fennállhasson. A tanács e méltányos kérést pártolólag fogja a közgyűlés elé terjeszteni. (A tegnapi úrnapi körmenet a kedvezőtlen időjárás miatt elmaradt és csak a templomokban tartatott meg az egyházi szertartás. A budai vártemplomban a szertartást Pe 1ter váczi püspök végezte. A miniszterek közül jelen voltak Tisza Lajos és Pauler Tivadar, azonkívül a bíróságok, testületek és czéhek. A koronaőrök, kik ezúttal először tettek szolgálatot új felszerelésükkel, nagy feltűnést okoztak. (Egy megbukott majális.) A Budapesten székelő első folyamodású bíróságok személyzete majálisának szomorú képe volt. Szegény bírák ! Évek múlnak el, hogy mulatságukra egy napot sem szentelhetnek, most is csak egy negyed napot akartak arra szentelni s az sem sikerült. Tegnapelőtt d. u. 4 órakor szálingoztak egyenkint a disznófőhöz folytonos esőben, s oda érve, azt a kárpótlást nyerték, hogy egy csendes ebéddel meg kellett elégedniük, mert a közbejött gyászeset miatt sem zene, sem táncz, de még egy toaszt sem volt. Valóban bámulni lehetett azt a 150—160 kivándorlót, kiknek mindegyike mulatni, tánczolni, toasztírozni készült, hogy mily resignatióval ette végig az ebédjét, hogy közvetlenül utána haza menjen. De hiába, ezúttal ez máskép nem történhetett! A vérmes fiatalság is az elnökök által tett ezen intézkedésekbe belenyugodott, hanem kárpótlásul mint halljuk, e nyár folytán még egy mulatságot akarnak rendezni, s akkor reméljük, reggelig táncz, zene s jó kedv lesz. (A magyar tisztviselői egylet) tartalék alapjának javára június 3-ára a Margitszigeten tervezett „zártkörű tánczcal egybekötött tavaszi mulatság“ Zsófia főherczeg aszszony ő Felsége elhunyta alkalmából 14 nappal, vagyis június 17-ére, az országos tisztviselői gyűlést követő hétfői napra halasztatik, s a programmnak egyekben teljes megtartásával. A már megváltott jegyek e napra érvényesek, a még el nem helyezett jegyekre nézve pedig megkéretnek a t. ez. egyleti censor és ügynök urak, hogy azokon a napot ily értelemben javítsák ki. Mindazon t. ez. urak és családok, kik tán tévedésből ez ideig meghivót nem kaptak volna, szíveskedjenek ez érdemben az egylethez (Albrecht ut, Lónyay-féle ház d. u. 4—7 óra) fordulni. Buda, 1872. május 29. A rendezőség nevében: Reviczky Sándor, r. elnök; Máday Izidor, rendező. (Gschwindt Mihály), pesti gyártulajdonos, ő Felsége által magyar nemesi rangra emeltetett. (Révész Bálint), debreczeni superintended 2000 darab 50 krajczáros sorsjegyet küldött át Pest város hatóságához azon kérelemmel, hogy azokat a debreczeni ref. főiskola javára árusítsa el. A tanács mai ülésében a fentebbi czélra 50 forintot szavazott meg, a sorsjegyeket pedig visszaküldeni határozta. (H g m e n.) Szombati esti lapunknak egyik hírét a következőleg igazítjuk helyre: A fővárosi körökben is jól ismert eőri Szabó Lajos vasúti mérnök f. hó 1- én eljegyezte magának fényes litkei közbirtokos Mikecz János volt főszolgabíró ur kellemdús leányát Berta kisasszonyt. (Helyi hírek.) Tegnap este Feigel Anna napszámosnő, ki a 3 dob utczában 37. sz. alatt a pinczében lakik, 11 óra felé tért haza, a sötét pincze lépcsőzeten megbotolva, lebukott és oly súlyos sérüléseket szenvedett, hogy útközben, míg a Rókuskórházba szállíttatott, meghalt. Ma délelőtt 10 órakor az ülés után egy 5 éves leányka, Omakeli Ferencz molnár leánya, a 105 számú lóvonatú vasúti kocsi által elgázoltatott és oly súlyosan megsérült, hogy életéhez semmi remény. Szemtanuk állítása szerint a leányka tanaiul a&toom louotcti. (Kisajátítási esküdtszéki tárgyalás) tartatott ma Kanczler Anna terézvárosi retekutczai 1324. számú ingatlanának kisajátítási ügyében. A nevezett ingatlan becslés alkalmával 12,059 frtra volt becsülve, a felszólamlás alkalmával azonban tulajdonosnő az értéket 25,000 írtban kérte megállapíttatni. Az esküdtszék a helyszínen eszközlött szemle után a kártalanítási összeget 25,000 forintban állapította meg. (Az első magyar kártyagyár közgyűlése.) Thuróczy elnök megnyitván a gyűlést, Zsiros igazgató felolvassa a múlt év üzleti jelentését. Az összes forgalom volt 230868 frt, tehát 51.916 frttal több mint tavaly, 59796 tucat kártya gyártatott. A bélyegdíj 103.317 frtra rúgott. Tiszta nyereség 12.153, mely részvényenként 16 frt osztalékot tesz. Az eredmény nem épen kielégítő, s azért az igazgatótanács nem is kapott köszönetnyilvánítást. (A ma délelőttre hirdetett Gerenday féle sír-és emlékkő részvénytársulat közgyűlése részvét hiánya miatt nem tartathatott meg, amiért is új határidő fog kitüzelni. (öngyilkosság.) Szerdán délután egy alig 20 éves fiatalember a Rákos folyó mellett egy tölgyfa ágára két ölnyire a földtől felakasztotta magát. A hullát Zsivora György úr bérese vette először észre, ki miután előbb a zsineget levágta, a mezei kapitányságnál jelentést tett. Rendőri intézkedés folytán azután a hulla a Rókuskórházba szállíttatott. Utólag kiderült, hogy az öngyilkos Koller Ferencz kőmüveslegény volt, ki a Mária utczában lakó szüleitől f. hó 25- kén bucsútlanul távozott s azóta nyom nélkül eltűnt. Az öngyilkosság okát azonban homály fedi. A Pesti Napló táviratai. (Ered. sürg.) Kardó, (Biharm.) május 31. Ma érkezett közénk Csutak Kálmán szeretett képviselőjelöltünk. D. e. 10 órakor innen Oláh-Apáti, Kis-Ürögd és Pocsára ment; mindenütt bandérium és örömmel fogadtatott. Követjelöltünk által a népnek román nyelven tartott beszéd nagy lelkesedéssel fogadtatott. Bécs, május 31. A nemzeti bank igazgatósága 5000 irtot szavazott meg a csehországi árvízkárosultak javára. Bécs, május 31. A „N. fr. Pr.“ azt mondja, hogy a kormány az alsóház hétfői ülésében hiteljavaslatot terjesztene elő a csehországi ínségesek javára. Lincz, május 31. A községtanács mai ülésében indítvány létetett a csehországi ínségeseknek községi eszközökből való segélyzése iránt. London, május 31. Az alsóház 274 szóval 216 ellen, harmadik olvasásban elfogadta a titkos szavazásra vonatkozó bilit. Madrid, május 30. Echagne tábornok veszi át Serranotól az éjszaki hadsereg parancsnokságát. — Serrano a congressusban igazolni fogja eljárását. München, máj. 31. A miniszterelnök egészségi helyzete aggodalmat ébreszt. Róma, május 1l. Báró Kübeck átnyújta meghitelező iratát a pápának.— Humbert koronaherczeg a német császár részére a savoyai katonai érdemrend nagy jelvényét vive meg. Berlin, május 31. A mai „Nordd. Alig. Ztg.“ egy rokonszenves czikkben üdvözli az olasz vendégeket. A czikk az államellenes papi uralmat mindkét állam ellensége és anachronismus gyanánt jellemzi. Végül azt mondja: Az állam majdan a nemzet általános szavazatával fogja megtörni ezen absolutismust. Berlin, május 31. Gerstäcker Frigyes Braunschweigban ma meghalt. A berlini gyárosok és iparosokból küldöttek hivattak meg jun. - re, hogy az iparosok esküdtszékének felállítása iránt tanácskozzanak. Bécs, május 31. (Zárlat.) Hitelrészv. 334.90. Angol-osztrák 324.50. Lombardok 202.10. Tramway 312.50. Hitelsorsjegy 188.50. Napoleond’or 8.982. Arany 5.41. Frankfurt 94.75. Párisi hitel 44.20. Franco-osztrák 138.—. Üzleti bank —.—. Államvasut 356. —. Rente 64.75.— 1860-diki 104.-. 1864-diki 147.—.— Ezüst 110.50. Magyar jutalomsorsjegyek —.—.London 112.40. Franco-hungarian —.— Galicziai 258.50. Bécs, május 31. (Hivatalos zárlat.) Magyar földtehermentesitési kötvény 81.1/*. Salgó-Tarján 160.—. Magyar hitel 158.—.— Magyar záloglevél 89.*/*. Erdélyi 183.—. Magyar keleti vasút 136.—. Magyar sorsjegy 104.50. Tiszai vasút 276 V2. Magyar vasúti kölcsön 109.50. Angol-magyar 112.—.Frinco-magyar b. 117—. Alföld 181.—. Magyar éjszakkeleti v. 165.75. Keleti vasúti elsőbbségi kőtv. 80.80. Porosz pénztári utasv. 167.25. Magy. földhitel 133.—. Magy. gőzh. elsőbbségi kőtv. —.—. Török sorsjegy 76.—. Párb. május 30. (Zárlat.) 3 % járulék 55.20 41/2 % járul 79.—. Olasz járulék 69.50. Államvaspálya 801. Credit mobilier 430. Lombardok 452. Magyar kölcsön —.Magyar keleti vasút — Új kölcsön 86.90. Pária, máj. 31. (Kezdet.) 3%. járadék 55.22. 41% járadék —.—. Consol —.—. Magyar keleti vasút —.—. Magyar kölcsön —.—. Olasz járadék 69.20. Amerikai —. — .Állam vasp. r. 802.—. Credit mobilier —.—. Éjszak-nyugati vasp. r. —.—. Lombard 452.—. Uj kölcsön 86.87.—. Berlin, május 31. (Kezdet.) Galicziai —. Lombardok 121.50. 1860-as —.—. Államv. 212. Va. 1864-es —.—. Hitelrészvény 200.50. Magy. sorsjegy —.—. Ezüstjöved. —. Bécs —. Hitelsorsjegy —.—. Papirjév. —.—. Romániai 55.75. Berlin, máj. 31. (Zárlat.) Cseh nyugati vasút —.— Galicziai 115.—. Győri —.—. Unicbank —.—. Államvasut 212.25. Lombardok 121.50. Hitelsorsjegy 114.50. 1860-diki 93.56. 1864-diki 89.—. Metalliques —.—. Önkénytes kölcsön —.—. Hitelrészvény 201.25.— Bécs 88.34. Romániai 56.—. Ezüst-jövedék 65.25. Papirjöved. 58.—. Páris, máj. 31. Liszt 73.—, 73.—. Répaolaj 88.25, 88.—. Lenolaj 96.—, 94.—. Szesz 53.—, 53.50. Czukor finom. 164. Berlin, máj. 30. Búza 88.25, 82.50. Rozs 53.50. 54. Zab 46, 46. Olaj 26.50, 26, 23. Szesz 23.08, 23.12, 20.13. utu 1*25. vjlaj ZO.OO. zo.—. szesz zó.—, Zö.ov. 23.25. Stettin, máj. 30. Búza 68—82. hat. 80.— — rozs 49—52. hat. 52.—. olaj 25.—. 23.—. —. szesz 23.—, at. 23.06. Antwerpen, máj. 30. Petroleum csendes, 44.-. Amsterdam, május 30 Rozs májusra 177.—, oct. 186.50. repezetav...— Olaj 39.25. 41.25. Köln, május 30. Búza 7.27. Rozs 5.06 Olaj 12.40. New-York, máj. 30. Liszt 7.80. KÖZGAZDASÁG. Heti jelentés az ipar állásáról Pesten. A Medardus vásár előhete néptelen volt. Vidékről kevés vevő érkezett, a helybeliek pedig a folytonos eső miatt nem látogatták. Maga a vásár forgalma a lehető legsilányabb volt. Czipészek, szabók, divatárusok, kereketők még az áruk kihurczolkodási költségét sem vették be. Posztósok üzlete, mely máskor élénk szokott lenni, most pangott, s hogy ne kénytelenittessenek összes áruikat ismét hazavinni, azok árát 159/o -tólival leszállították, ami szerfelett lehangoló esemény. A helyi üzlet a folytonos eső miatt szinte igen lanyha volt , ehez hozzájárult még az úrnapi ünnep is. A részleg üzletekben, kalaposok és kesztyűsöknél stb. az üzlet szinte pangott. Ruhakereskedőknél még a korábbi megrendeléseken dolgoznak. Új megrendelések ritkák. Női divatkereskedésekben az üzlet kielégítő. Női és férficzipészeknél van munka, paplan és derékaljkészítőknél a munka csökkent. Szőnyegfeszítők, kárpitosok, asztalosok, nyergesek, bognárok, kovácsok, lakatosok, rézművesek, gépgyárosok, és bodnárok el vannak látva megrendelésekkel. Építkezési üzletek kielégítően folynak. Vegyes hírek. (A Duna-gőzhajózási társaság) tegnapelőtti közgyűlésén tárgyaltatott a refundálási ügy. A magyar kormánynyal folyt alkudozások eddigi eredménytelensége miatt az igazgatanács azoknak megszüntetését határozta el, ellenben feltétlenül szükségesnek tartja az 1857- ki szerződésre és az 1867-iki pótczikkre való visszatérést, hogy a további fejlődés biztosittassék. A társulati vagyon a biztosítási szerződés által nem érintett részének megosztása iránt .Az igazgatótanács tekintettel az azzal járó felelősség nagyságára, nem állapodhatott meg, ellenben egy háromtagú bizottság megválasztását hozza javaslatba, mely e nehéz kérdés megoldásában az igazgatótanáccsal közreműködjék. Az igazgatótanács előterjeszti továbbá a függő adósság konsolidálásának és az államtól nyert előlegek visszafizetésének szükségét. Számos függőben levő kérdés vár ezenkívül megoldásra. A szénbányák nagyobb beruházást igényelnek. E kocsikészlet szaporítandó, új állomások és kikötők szerzendők. Mindezen szükségletek fedezésére 2,0 milliónál több kívántatik. Ezen összeg előállítására nézve az igazgatóság felhatalmazást kér, hogy vagy a már visszaváltott 7500 részvényt eladhassa, vagy a visszaváltandó részvényeket ismét kibocsáthassa, vagy végre prioritásokat bocsáthasson ki. Az osztalék 416.137 frt 75 krban állapíttatott meg. 104.312 frt 27 kr. a tartalékalaphoz csatoltatok. Részvényenkint 10 frt 27 és fél kr. adatik. A kormány képviselője a pénzügyminisztériumnak egy átiratát terjeszti elő, melyben kétségbe vonatik a közgyűlésnek azon joga, hogy az igazgatótanácsnak adott felhatalmazást, visszavonja, miután a szerződés aláírott s az abban kitűzött feltételek mindeddig fennállanak. A már beváltott részvények kibocsátása pedig e szerződéssel ellenkezik, s így ez iránt külön engedélyre van szükség. Dr. Neumann császári tanácsos a magyar kormány eljárását bírálgatja a társulattal szemben, s azon indítványt terjeszti elő, hogy az igazgatótanács egy kimutatást készítsen azon óriási összegekről, melyek Magyarország érdekében adattak ki. Az indítvány elfogadtatott. Az igazgatótanácsnak egyéb előterjesztései vita nélkül elfogadtatván, megalakilatott a hármas bizottság s a kisorsolt igazgatótanácsosok újra megválasztattak. Üzleti hírek. Gabnaüzlet. Pest, máj. 81. Búzában a vételizedv gyenge, az üzlet csendes, az árak változatlanok. 800 vm. 85 fns 7.20 ; 1000 vm. 84’/. fontos 7.15 ; pestmegyei 2000 vm. 841/« fns 6.90; 600 vm. 84 V« fns 6.85 ; felvidéki 600 vm. 84 fns 6.80 ; 600 vm. 83*A fns 6.50; 1200 vm. 83 fns 6.90. Rozsban hever üzlet, árak változatlanok 650 m. 77—80 fns 3.65 készfizetés. Árpa üzlet nélkül. Zab gyengén tartotta magát. 1600 m. 50 fns 1.85, 1000 m. 50 fns 1.837*Tengeri kissé lanyhább. 800 mázsa 4.12 V* ; 500 mázsa 4.05. Kivonat a „Buda-Pesti Közlönyéből. Árverések: B.-Gyarmaton jul 3. néh. Szterák Mihály zsellérbirtoka. — Dorozsmán jul. 2. Kádár Andrásné szőlőföldje. — Némán (Komárom) junius 26. Unti Jánosné fekvőségei. — Fogarason jul. 4. Valter János ingatlanai. — N.Kállón jul. 12. a Kállay-féle u. n. tvezéki o ..let (10,01)0 frt. — Pesten 2 szerecsen-utcza 6. sz. jun. 11. Polácsek Ignácz bolti czikkei. — Budán dísztér 13. sz. junius 14. Pichler Viktor ingóságai. — H.Szoboszlón jun. 27. Sturz András fekvőségei. Csőd: Haberfeld J. pécsi vőföskereskedő ellen ; bejei. jul. 27-ike; perügyelő Szakváry Emil ügyvéd. Pályázatok: A m. kir. központi állampénztárnál tiszti állomásra 3 hét alatt a pénzügyminisztériumhoz. — A pénzügyminisztérium közp. számvevőségénél számtiszti állomásra 3 hét alatt. — Az ó-budai korona-uradalmi számtartóságnál irnoki állomásra jun. 15-éig. Idegenek névsora. Frohner, Jurenák S. kir. Uj-Kut. Pichler L. bir. Abony. Sicher H. bir. Karczag. Becsey K. bir. Bánság. Heinrich P. bir. Prága. Stadler H. igazgató Beszterczebánya. Larher E. ügyvéd Szeben. Oroszy J. szerkesztő Bécs. Hohenauer magánzó Bécs. Hassa N. mag. Bécs. Jonik V. mérnök Bécs. Schwáb H. vállal. Bécs. Rochier F. kereskedő Bécs. Grünwald H. kér. Bécs. Lakenbacher H. kér. Bécs. Goldschmidt H. kér. Sassin. Brody O. kér. Kassa. Orbán L. mérnök Brüssel. Zoll K. mérnök Losoncz. Nemz. szálloda. Gr. Majláth J. bir. Perbenyik. Dőry P. bir. Zombor. Rozdonyi S. bir. Piskolt. Molnár G. bir. Debreczen. Halassy E. bir. Csuz. Vladár T. bir. Zemplén. Orosz S. bir. Ungvár. Radvánszky birtokos S.-Kaza. Sichermann M. bir. Kótaj Xivkovich E. birtokos M.-Bél. Vecsey J. épitőm. Debreczen. Telegdi L. könyvkereskedő Debreczen. Bochner T. gyáros Brünn. Kovács L. polgármester Debreczen. Könyves L. ügyvéd Debreczen. Tóth A. ügyvéd De,breczen. Missies J. ügyvéd Temesvár. Tschella mérnök München. Weisz J. ker. Miskolcz. Magyar király. Freiberger L. kereskedő Győr. Baumann M. kereskedő Prága. Kohn J. kereskedő Eger. Berger J. kereskedő Kaposvár. Grünbaum kér. Eger. Dobrin B. kér. Kanizsa. Angol királynő. Kis F. cs. ezredes Bécs Bátory J. kir. Somogy. Jäger P. kereskedő Eszék. Perles L. kér. Eszék. Friedmann kér. Miskolcz. Jacobsohn J. kér. Bécs. Würzburg kér. Berlin. Weisz E. kér. Fehérvár. Vadászkürt. Kövér G. bir. Arad. Pilászánovits G. bir. Baja. Pilászánovits L. bir. Baja. Bosányi F. bir. Komárom. Bosányi A. birt. Komárom. Bruchmann A. főmérnök Pancsova. Kolos M. főmérnök S.A.-Ujhely. Grün S. igazg. Kassa. Steidl B. igazgató Bécs. Plan J. ker. Bécs. Holländer J. keresk. Bajorország. Nádor. Borbélyi L. bir. T.-Roff. Pelly J. bir. Nógrád. Szabó J. bir. Félegyháza. Nagy M. bir.-né N.-Sagló. Compot J. főjegyző Miske. Herlitsek S. kér. Bécs. Páris. Mezey S. ügyvéd Nagyvárad. Meitner K. mag. Kolozsvár. Löwy A. utazó Bécs. Pollák J. kér. Trencsén. Schwarz J. kér. Szolnok. Inkur J. mag. Pozsony. Pannónia. Sugár L. bir. M.-Kövesd. Muhoray E. birtokos Ujszász. Moser J. bir. Ujszász. Boczkó K.bir. Szarvas. Perczel M. főmérnök Rozsnyó. Kollár J. szórg. Szarvas. Selmeczy J. ügyvéd N.-Várad. Herz J. szállító Gyöngyös. Európa. H. Obolinszky bir. Bécs. Memony R. mérnök Bécs. Damat A. bir. Konstantinápoly. Fischer M. gyáros Herend. Hirsch A. kereskedő Manheim. Bauer M- kereskedő Varasd. Porges H. kereskedő Brünn. Spiller A. kur. Eszék. István. Hirschler M. mag. Bécs. Weling A. hir. Bajorország. Demole S mérnök Geneve. Herrbück K. kereskedő Bécs. Lauzmann S. kér. Prága. Beier S. kér. Baja. Arany Sas. Zeym E. mag. Paks. Zuber J. főispán Fehérvár. Porián K. kir. Kecskemét. Beniczky Gy. birt. Nógrád. Mosóczy J. ügyvéd Pozsony. Molnár R. ügyvéd Pozsony. Kuch T. kereskedő Szarvas. London. Rapp M. mag. Würtenberg. Drexler A. tőzsér Erdély. Lustig M. kereskedő Debreczen. Ehrmann J. kereskedő Bécs. Weisz B. kereskedő Becsker rek. Hungária. Bejti M. tőzsér Konstantinápoly. Georgoses J. bankár Konstantinápoly. Hisopier V. bankár Konstantinápoly. Schoch J. tőzsér Berlin. Wirth A. bir. Zimony. Desser J. bir Odessa. Kornstein D. bir. Odessa. Musskandeff bir. Cairo. Innahim A. bir. Cairo. Innahim M. bir. Cairo. Flesch J. bnkár Bécs. Krätzer A. szerk. Bécs. Thaly G. bir. Gomba. Thaly Gy. bir. Gomba. Béri G. kereskedő Szigetvár. Rácz G. kereskedő Debreczen. Sillermann M. kereskedő Konstantinápoly. Weisz S. kereskedő Szigetvár. BUDAI SZÍNKÖR. Ma, szombaton, junius 1-én adatik: Trapezunti herczegnő, vagy: Egy komédiás család élettörténete. Nagy operette 3 felv. Kezdete 7 órakor. A vasúti közlekedési rovatot minden vasárnapi számunk hozza. A pesti tőzsde és galmacsarnok hivatalos jegyzése május 31-én. Trrmini font- Ár vám- font- Ár vám- 1 t» „ font- piac3i font- Ár vám-16 $ nynyi mázsánkint nyi mázsánkint 1örmenynyi szokás nyi mázsánkint — _____——_________ 1 11 Ij Búza bánsági nj . . . 83 6 55—8.60■ 84 6.7.—8.85 Rozs..................................... 80 3.05—3.74 78/70 .----- .— „ * „ 85 0.85 6.90 86 6.95—7. -„ „ «... 87 . — 88 .------Árpa malátának ... 72 1 .90—3.1 68/70 .-----.— „ tiszai.......................... 83 6.6b—6.7.J 84 . 1.50—3.90 „ etetésre .... 72 2.75-2.90 68.68 .-----.— „ „.............................. 85 8.95—7. 86 7.10—7.15 „ ........................... 87 .------ .— 88 Zab................................ . 50 1.80—1.945/48 .----„ pesti .................... 83 0.60—6.70 84 8.75—6.85 „ „............................. 85 6.90—6.95 80 7. 7.10 Kukoricza............................... mérő .-------— — .—— „ „........................... 87 .-----------------88 .------- .fehérmegyei ... 83 0.65-6.75 84 6.80—6.90 Bab................................................... .----„ „ ... 85 6.96—7.— 80 7.10—7 15 „ „ ... 87 .-------- 88 .----- .— Köles................................ „ 3.10—3.20 80 .----„ bácskai.................... 83 6.55—6.65 84 0.70 6.95 ..................... 85 .— .— 88 .-------.— Repcze káposztás ... 76 .------.— — .------ .— „ n ...................... 87 .------- .— 88 .--------.— n bánsági . ... 1 82 .—— — .-------.— » ® ® 0® S g j Értékpapír ai Adva Tartva Értékpapír |S Adva Tartva Értékpapír « * Adva Tartva CQ «o aj to sol j Államadósság. Tak. és hitelegylet . . 40 74 75 - -Tordagyár magy. gép. 200 ----------------Magy. vasp. kölcsön . 150 109 60 110- Pesti népbank. . . . 100 86 — 86 50 franz-féle vasgyár . . 200 340 — 345 — „ gömöri állam vasp. Buda-Ó-Budai népbank 30 39— 40 - .Iiehmad-féle * gyár . 200 207 — 210 — zálogkötv. 5% . — - - —------Iparbank........... 300 — 51 5. Keresked. kar épülete . 200 ------------------„ diskölcsön . . 100 *05 — 105 Budai keresk. bank. . 200 210 — 212 - Kártoly-fonoda ... 200 151 — 163 — Földteherm. kötv. magy. — 81 50 82- Pesti „ „ . . 500 780 — 700 — Bfirgyár, L magyar . 210 142 — 143 — „ „ 1867. sz. — 79- 79 5 „ iparbank . . . 200 516— 620— Losonczi gyapjúkéira® 200 —------1 „ bánsági — 79 79 50 Baranyai lak. és hitelb. 80-----------------.Mátrai bányarészv. . . 200 ----------------„ 1867. kz. —------------------Debreczeni ker. bank., 80--------------------Detl-féle pénztárgyár . 100*-------------------„ horv. szt. —------------------Temesv. ker. és jelz. b. 200--------------------gyógyszerészeti . . . 200 ------------------B . erdélyi — 78 75 79 21- Első erdélyi bank . . 200 -----------------Pozsonyi papírgyár. . 200---------------Dézsmaváltó. kötv. . . — 77 60 78 — Szerb bank-ideigl. jegyek 12 a.--------------------Rima-Murányi bánya . 200-------------------Egys. járadékjegy 5% • — 64 60 65 Óbudai takarékpénztár lo--------------------Salgó-tarjáni .... rtfi 160 — 185 — n n ezüstben, jan.- Per. és józsefvárosi tkp. go 79 — 80 — Schlick-féle vasöntöde. 200 10 — 17* — jul. kam. 5%. — 71 75 72 — Félegyházi takp.... 40 —-------Szik- és vegytermények 200 -----------------B „ ezüstben, apr. Gödöllői takp. ... 40--------------------cpodium és csontliszt . 200 18— 181 — okt. kam. 5%. — 71 75 72 . Országos takarékp . . 100 113— 04 — Sóskúti kőbánya . . 200 175 — 185 — 1860. évi kisorsolással. — 108 ?5 104 25 Pest-lipótvárosi . . 60 57 — I. iy-pesti szeszgyár . —-------------------1860. „„ — 125 — 127 — Pesti takarékpénztár . 6.3 4250 — 4275 — Dräsche kőszén és tégla 200 246 — 247 — 1864. „ n — 147 — 147 50 Budapesti fővárosi . . 100 219 — 200 - Magy. ált. kőszénbánya 200----------------Pest terézvárosi takp.. 50------* Alagut.................................... 200 111 50 112 100 Részvények. Pest-Kőbányai takp. . 60 41* — 47 — Zarzetzky-féle gyufagy. 200 — —-----Biztositás : I. magyar 315 895 — 905 — Pest külvárosi. . . . 100 9 — 98— Sz.-Endrei téglagyár . 200 ----------------„ Haza . . 150 173 — 114 — Szent-endrei takp. . . 40 32 — 34 - Budapesti téglagyár . 500 ---------------„ Pannónia. 300 502 — 50» — l/j-pesti takp................. 60------------------t'-gla és mészéget. újlak 500 123 — 125 — „ Pesti . . 300 2*5 — 295 - Árpád gőzmalom . . 500 - • —------Kőbányai téglaégetés . 200 218— 220 -• naumnia . 200 239 . 239 — Aradi gözm.................... 500 ----------------_ (Juno szerv. Blum-féle gőzm. . . . 500----------------_ , , „ nélkül. . 300 840 '• 342 — Concordia gőzm.. . . 500 -------— _ 2alogkötvények _ Nemzeti . 80------------------Borsod-miskolczi . . 500 -----------------,, Vaspályák : Pécs-Barcsi 200 -----------------Erzsébet gőzm. . . . 200 ----------------Magyar földhitel 52%-0»' 200 89 7» 90 * • „ pesti közúti. 200 843 344 — Király gözm........ 500 ---------------------- járadékjegy 6°/g . 206------------------_ Budai közúti 200 318 — 12) — Luiza gözm......... 160 115 — 119- « jelzálogbank 57*% 200 80 60 87-„ Alföld-Fiumei 200 181 — 183— Molnárok és sütők g.m. 200 170 — 175 — » feereak' bank 6°/0 200 92 25 92 5 B Északkeleti. 200 165 50 166 60 Temesvári gőzm. . . 500 ----------------„ Magyar keleti 104 135 - 136 -- Henger gőzm. . . . 500 625— 635.- Elsőbbségek. 9 Első erdélyi 200 ------------------Victoria gözm. . . . 300 90 —-----„ Déli . . . 200 ------------------Első budapesti gözm. . 500 470 — 4/5 - Északkeleti vaspálya 5°/0 200 ---------------- Budai hegyi 10 ------------------Budai gyártelep gözm. 100 47 43 - Magy. gácsorsz. vasp. 5°/0 200 — -Anglo-magyarbank . . .8 112 60 113 — Pannónia gőzm. . . . 100n 40-1 — ---Erdélyi vasp. 5%. 100 fr. 200 ---------------Bans. ker. és iparbank —------------------ magyar serfőzde . . 506 552 — 560 - ezüst..................... 200 ----------------Magyar ált. hitelben 80 158 - - 159 - Király serfőzde . . . 200 138 50 140— Budapesti lánczhid 6% 200 »2 92 60 Franco-magyarba * . 80 116 75 117 Sertéshizlaló .... 200 19«— 200 — Borsod-miskolczi malom —------------------Magy. áll. földhit. részv. 133 ^5 134 25 Athenaeum könyvny. . 200 235 10 236 5' Losonczi gyapjuk elmegy. —---------------- társ.............. 80-------------------------------Deutsch-féle könyvny.. 200 -----------------Budapesti mi*lom 6% . — 153 — 165 — Magy. jelzálogbank . . 60 68 - 69 — Pesti könyvnyomda. . 500 445 — ---Pannónia gőzm. 6% . —------------------Pozsonyi hitelbank . . 100---------------------Magy. egyesült gözh. . 200 83 50 31 - Unió gőzm. 6% ... 90------------------I . iparbank . . 2001------------------Nagy-becskereki gr.uh. 1 100------------------Egyes. m. gőzh. társ. fil, 260---------— Értékek, Cs. arany..................... —5 41 5 42 3 havi váltók, 0sztr.m. 8 frtos aranyok — 9 0* 9 04 20 frankosok .... — 9 « 2 9 04 Augsburg 3 d. n. f. . — 94 25 94 75 London 10 font st. . — 112 75 US.— Osztrák ezüst ... — 111 1117.» M. Frankfurt ... — 94 50 95 villanó 100 livre . . —-------------------Porosz pénztárjegyek . — 1 68 1 68 Hamburg 100 m. bank — 83 83 Páris 100 frank . . — 44 30 44 50 üveg gyár..................... —-----------------Magy. géptéglagyár . —---------------A pesti t/iZS Vémnessi Részvényszálloda . . —-------------------— Vaggongyár .... — — — _ — jegyzett érték- Kukoriczakeményi tö . a.------------------Bécs-pesti hajóvont. . —---------------Itnikirtt Győri keresk. bank . —------------------Bécsi Tramway ... a.-----------------Iapu V. Securitas..................... — 710— 725— Oyapjumose .... —---------------Aradi keresk. bank . —----------- — Spiering-fele .... a.----------------Gyertyatyár .... a.-----------------Zugligeti részvény . a-----------------Közúti pesti IV. . . —-----------------Victoria budai tégla.------— — Építőanyag. . . . .__ —----------Temesvári közúti . . .------------------ —------_ Főszerkesztő : B. Kemény Zsigmond. Felelős szerkesztő : Ujvári Lajos Május fölött időjárás 29 Pesten . . V 2“ felhős „ Pozsonyban . . 5' 8“ „ „ Máramaros-Szigeten 1' 11" „ 28 Szathmáron . 0' 0 " száraz „ Tokajban . . 3' 2" felhős „ Szolnokon . . 3' 8" száraz 29 Szegeden . 6' 6" felhős 28 Aradon . V 6" „ „ Nagybecskereken. 1' 5" „ „ Bezdanban . . 6' 5" „ „ Verbászon . 5' 2" „ 28 Eszéken . . 5' 9" száraz 27 Sziszeken . . 9' 8" „ „ Mitroviczon . 7' 4" „ „ Ó-Orsován . . 13' 4" „ „ Zimonyban . 10' 4" „ JYnT-TEiL Megjelent az „Athenaeum“ kiadásában (Pesten, barátok tere 7. sz.) s általa az ország minden könyvárusánál kapható : FÜVÜSzet. Magyarhon edényes növényeinek füvészeti kézikönyve. Irta Hazslinsky Frigyes, eperjesi tanár, a m. tud. akadémia s több természettud. társulat tagja. I—LX. és 1—504 oldal 8-rét. Ára 2 ft 80 kr. Az urak. Regény. Irta Tolnay Lajos, 8-rét 1 — 210 oldal. Ára 1 ft. Elmélkedések Magyarország pénzügyi viszonyai, különösen pedig állambevételei és adórendszere felett. Nagy 8-rét 1 —136 oldal. Ára 81 kr. Magyar népköltési gyűjtemnyek, L és II. kötet. 6 forint. Kiadja a Kisfaludy-tár-Torkos. Olvasókönyv 8-rét 1 —304 oldal 1 ft 50 kr. Torkos: Költészettan 8-rét 1—164 oldal 1 ft. Greguss: Az egyetlen tudomány. 16-rét 1—28 oldal 30 kr. Molnár: A néptanítók nyugdíjazása. (Közművelődési dolgozatok II. 3.) 1 ft 40 kr. Éva leányai. Regény. Irta Housaage Arzén, Francziából magyarító Ujkéri. 8-rét 1—272 oldal. Ára 1 ft 20 kr. Ellésy György költeményei. Előszóval Vadnai Károlytól. 8-rét 1 — XVI. és 1—260 oldal díszes kiállításban. Ára 1 ft 20 kr. Stern Löwy A. arany-, ezüst-, ékszer- és régiségkereskedése május 1-től Dorottya utcza 5. sz. (ugyanabban a házban, mint eddg, csak kissé feljebb) a „kék gólyával“ szemben létezik. 913 A legeregánsabb férfi- és gyermek-, díszes átázó ruhák Magyarország három legnagyobb férfiruha-raktárában grünbaum 6 mm* zt Agg. kir. udv. szabAk Putn, 1. Deák-téren, az evang. templom átellenében. A hatvani ntessaz országút seszletén , „Zrínyi“ kávéháss álellenben. 2. Régi czinhí'.1.téren 'evő Bazárban, 6 .A paszjar királyhoz czimzett szálloda átellenében. 70.)