Pesti Napló, 1872. szeptember (23. évfolyam, 201-225. szám)

1872-09-11 / 209. szám

Melléklet a F. Napló 209. számához. A közös főhadparancsnokság teendőinek elip­­t­tésére nézve válaszszon az ország a fejedelmi telj­hatalom, va­n közös felelős hadügyminiszter k­özött. A magyar hadsereg költségvetésének az or­­szággyűlés­benőrzése alá állítása után a dele­­gátiónak e­zépen igen szűkre szorítandó jelen 1. .tásköré­ben fentartását az országra nézve ve­­szélyesn­e nem tartom, önáll­ó bankrendszernek hazánkbani létesíté­sét ha­­szthatatlannak, államadósságunkat az o­sítj­­ától, a­mint az pénzügyileg lehetséges lesz, e ki­.önitendőnek vélem. .. vám és kereskedelmi szerződést megnyitá­­s­nnk alkalmával érdekeinknek megfelelőleg­­vittatni, de mind a két fél érdekeinek viszo­nyos méltánylásával fentartatni kívánom. Határozottan és nyíltan­ kimondatni óhajtom valamely ünnepélyes módon az egész világ szé­lje előtt, a­mi eddig csak implicite, homályba árkolva, és csupán elvileg van kimondva, egy t. i. felséges Fejedelmünk uralkodása a­tt két állam áll, mely mindamellett, hogy egymástól elválaszthatatlan, még­is töké­letesen független és egymás irányában csu­pán közös, vagy kölcsönös védelemre van kötelezve; óhajtom, hogy mondassék ki, mi­ként már Ferdinánd király ő Felsége is 1836. esztendőben az országgyűléshez intézett leiratá­ban kimondotta, hogy az osztrák császári czim Magyarországra nem vonatkozik. Kívánom, hogy ez elv szolgáljon alapul akár ő Felsége többi országaival, akár a külfölddel folytatandó minden tárgyalásokban, az osztrák birodalmi kanczellári czim soha vissza ne állít­tassák; és minden külügyi érintkezésekben Felséges urunk követeinek és kereskedelmi con­­sulainak meghatalmaz­ványaiban, s a külügyek­­re vonatkozó minden jegyzékekben és kiadvá­nyokban Magyarországnak a létező szövetség mellett is fennálló állami függetlensége kielégí­tőig jeleztessék. Ha mindezek e képen létesíthetők, hazánk jó­létét és függetlenségét azok által, a­mik még közösre fenmaradnak, veszélyezettnek nem tar­tom, s utódaink, ha törekvéseiket kedvező kö­rülmények között ezeknél többre kívánják ki­terjeszteni, azokban a mi megállapodásaink által épen úgy nem lesznek meggátolva, mint nekünk is jogunk van az elődeink, vagy saját magunk által alkotott törvényeket törvényes úton megváltoztatni. Elismerem, hogy azok, a­miket említettem, nem foglalják magukban egy tökéletesen ma­gánálló állam önrendelkezési jogának egész kö­rét, függetlenségének minden attribútumait, de vajjon nincsen-e különbség egy tökéletesen ma­gánálló állam, és egy oly állam között, mely má­sokkal szövetségbe lépett ? Egy magánálló állam, mint például Franczia­­ország, vagy Angolhon, tökéletes szabadsággal maga rendelkezik állami élete minden ágaiban, a szövetséges államok önrendelkezési jogát el­lenben mindazokban, a­mikre nézve másokkal szövetségbe léptek, a szövetség mérve, s feltéte­lei korlátozzák épen úgy, mint a kereskedő min­denéről szabadon rendelkezik, míg magán áll, de ha másokkal társaságba lép, a közösség alá bocsátottakról csak társaival egyetértőleg ren­delkezhetik. Egy szövetséges államot a tökéle­tesen magánálló államok függetlenségének min­den attribútumaival, a szövetség fentartása mellett, felruházni akarni, nézetem szerint, sisi­­phusi munka, gyakorlatilag kivihetetlen kísérlet, s habár önök véleménye szerint nagy haeresist mondanék is, őszintén kimondom mégis azon meggyőződésemet, hogy a hazánk helyzetétől egészen különböző viszonyú Své­­iát és Norvé­giát talán, de csak talán, kivéve, mert ezen or­szágoknak közös ügyei is nagy részben miniszté­riumaiknak közös üléseiben intéztetnek el, nem tudok példát arra, hogy valamely államszövet­ség az abban álló államoknak függetlenségét, önrendelkezési jogát kevésbé szorítaná meg, mint az általam előbb említetteknek létesültével hazánk jogai megszoríttatnának. Még egy tekintetet nem hagyhatok megemlí­tés nélkül. Pártunk, ha jövője egyátalában nem kétségbeejtő is, jelenleg tagadhatatlanul kisebb­ségben van, s ha többségre akar jutni, miként már említem, szövetkezésekre­­van szüksége az országgyűlésen , az országban is. A szövet­kezés két felé l­hetséges: jobbra is, balra is, Deák vagy a 48-as párttal, és nemzetisé­gekkel. A deákpárttali szövetkezésnek feltételeiről s az e végre igénylett elvi engedményekről már szólottam; de vájjon azt vélik-e önök, hogy a 48-as párttali szövetkezés nem kívánna-e pár­tunktól elváldozatot? Kívánna igenis, és súlyosat. Nem veszem egyáltalában kétségbe a 48-as párt tagjainak jó szándékát, csak tényeket so­rolok fel. Mi a közös ügyek, vagy közösen érdeklő vi­szonyok létezését mindig elismertük, a 48-as párt azoknak létezését tagadja. Mi az 1867. esztendei kiegyezés törvényes­ségét elismertük, a 48-as párt ezt, korábban legalább, tagadta talán, s tagadja most is. Mi nem elleneztük a hozott törvények végre­hajtását, a delegációba való be vagy be nem lé­pést nem pártkérdésnek, csupán­­egyéni elhatá­rozás kérdésének jelentettük ki: a 48-as párt tőlünk e részben is különbözőleg vélekedett, az újonc- és adóajánlást, a költségvetéseket tár­gyalta, de nem szavazta meg. A reform kérdéseiben is nem egyszer talál­koztunk ezen pártnak oly indítványaival, me­lyek­­ hazánk kulturális és egyéb viszonyaira, vagy épen nem, vagy jelenleg még alkalmazha­­tóknak nem véltünk. Sok egyebet is lehetne e tekintetben még fel­sorolni, de ezeknek felemlítése is elég arra, a­mit most kimutatni kívánok, hogy a 48-as párttali szövetkezés is kívánna pártunktól sok és nevezetes elvi áldozatokat. Ismételve bocsánatot kérek ezek után önök­től, hogy becses figyelmüket már oly sokáig ve­szem igénybe, de elkerülhetetlennek tartottam mindazoknak elmondását, a­miket felemlítet­tem, azért, hogy eképen indokolva jelentsem ki, hogy az általam említetteknek alapján a Deákpárttali kiegyezésnek eszméjét elfogadha­tónak tartom; azon esetre azonban, ha e ki­egyezés nem sikerült, megmaradok ellenzéki állásomban, de egyéni meggyőződésem szerint közjogi oppositiómat az említett elvek keretén túl nem terjeszthetem ki. Nem csinálok illuziót magamnak; nem vélem, h­gy a Deák-párt elfogadja mindazokat, a­mik­ 3 .: elfogadását a pártok közötti kiegyezésnek í­jesíthetése végett szükségesnek tartok ; való­színű, hogy a Deák- és kormány­párt ország­gyűlési tagjainak többsége a közelebb nyert győzelembe vetett bizalommal, hidegen utasí­­tandja vissza legnevezetesebb részeit annak, a­mit létesítni kívánok; vannak azonban ezen pártnak, szétszórva bár az ország különböző vi­dékein, de nagyszámú hazafias érzésű, jeles és jellemes tagjai, s én nem tehetek le azon re­ményről, hogy hatást gyakorland ezekre az ál­talam mondottaknak törvényessége, gyakorla­tiassága, méltányossága, s a béke olajága, me­lyet az országnak a pártok kiegyezése meg­hozna ; e hatás visszahatást szülend a központra is, s előbb-utóbb az országgyűlés folyama alatt, vagy talán csak a közelebbi választásoknál fi­gyelmeztetni fogja az illetőket, hogy a nemzet tudja, kiknek kell innentől tulajdonítania, ha nem élvezheti a parlamenti törvényhozás várva­­várt gyümölcseit. De nem kecsegtetem magamat azzal sem, hogy önök, tisztelt barátaim­­ magukévá tegyék most azon nézeteket, melyeket bölcs bírálatuk alá terjesztettem , mert ismerem őszinte és buz­gó ragaszkodásukat mindazon kellékekhez, me­lyeket a haza önállásának és függetlenségének biztosítására megkívántatóknak vélnek, s ma­gamról ítélve tudom, hogy mily fájdalmas ér­zést okozank önök keblében, ha ezen kellé­kek bármelyikéről, a körülmények kényszerű­sége által késztetve, bármikor lemondani lesz­nek kénytelenek. Nem is teszek azért ez alkalommal semmi indítványt; határozzanak önök a mai tanácsko­zásnak napirenden lévő kérdéséről, pártunk jövő állásáról saját bölcs belátásuk szerint, s ha ennek folytán kérdik tőlem, hogy tehát miért szólaltam fel ? megmondom okát ennek is. Nyilatkoztam azon általános képviselői köte­lesség érzetéből, mely szerint mindegyikünk megtenni tartozik azt, a­miért ide küldetett, nyíltan kimondani tartozik meggyőződéseit, ha nem is mindig az országgyűlésen pártja véle­ményével szemben, de mindig, és bizonyosan ezen teremben, hol a pártnak véleménye kép­ződik. Nyilatkoztam lelkiismeretem megnyugtatásá­ra, mely az élet ezerféle viszontagságai között csak kötelességeink hűt teljesítésének öntudatá­ból meríthető. Nyilatkoztam az őszinteség követelménye szerint, mely szemben becses bizalmuknak azon nyilvánításával, melylyel engemet ezen elnöki székre tett meghívással legközelebb megtisztel­tek, viszont nekem is kötelességemmé teszi, hogy alkalmat nyújtsak önöknek megismer­kedni azon nézetekkel, melyeket a haza köz­ügyeire nézve magaméinak vallok. Végre pedig az ember hite az ő meny orszá­ga ; nem bírok vérmes reményekkel, de lehe­tetlennek még­sem tartom , hogy azok, mi­ket ez alkalommal elmondottam, előbb-utóbb, az országgyűlés folyama alatt, vagy azután mégis szolgáltathatnak alkalmat az országos pártoknak a hazára nézve kívánatos kiegyezé­sére; s ha e hitemben csalatkozom, mi történik? én, miként mondani szokták, a mai napon lejár­tam magamat; súlyos esemény ez úgy a magán, mint a nyilvános életben, de megadással vise­­lendem el azt is, tiszta öntudatában azon meg­győződésemnek, hogy a haza iránt kötelességet teljesítettem. E beszéd kapcsában ellenzéki lapok még a következőt jelentik : Ghyczy Kálmán után Tisza Kálmán emelt szót s elmondotta, hogy a legnagyobb figyelem­mel hallgatván meg ő is azon fontos előadást, a­melyet Ghyczy Kálmán tartott, lehetetlen ta­gadnia, hogy óhajtandó, miszerint az ország a jelenben uralkodó, az ország népének erkölcseit megrontó, s retrográd rendszer befolyása alól fölmentessék. Röviden érintvén ezután, hogy azok, mik Ghyczy előadásában a külügyekre és pénzügyi függetlenségre, a kereskedelemre nézve foglal­tatnak, ha van is a részletekben eltérés — alap­jukban megfelelnek az eddigi elveknek, — elő­adandó okainál fogva nem tartván időszerűnek, hogy a párt a Ghyczy által előadottakat tanács­kozás alá vegye és felettök határozzon, azoknak taglalásába nem bocsátkozik egyedül azért, hogy az őszinteség kívánalmainak — melyeket Ghyczy olyan szépen kifejtett — eleget tegyen, nyilvánít annyit, hogy ámbár belátja nagy hord­­erejét mind annak, mit Ghyczy elmondott, meg kell mégis vallania, hogy következtetéseivel nem tud mindenekben egyetérteni. Ezek után áttért arra, miért nem tartaná he­lyesnek, hogy az előadottak felett most határoz­zon a kör, s elmondotta, hogy nézete szerint kétségtelen az, hogy párt, mely erkölcsi súlyát megtartani akarja, nem dobhatja el magától elveit; de két­ségtelen az is, hogy a történelem tanúsága szerint még soha sem volt párt, mely mindent, a­mit jónak és he­lyesnek tartott, egyszerre kivihette volna, s ne lett volna kénytelen azért, hogy annak egy ré­­szét keresztülvihesse, más részét nem megtagad­ni, de annak valósítását elhalasztani; miből már 1867-ben kiadott program­munkhoz képest is az következik, hogy nekünk elveinket fenn kell tartanunk, azok bármely részét is feladnunk nem szabad, és nagy hiba lenne a felett tanács­kozni, hogy készek vagyunk-e azok egy részé­nek, s ha igen, melyiknek elhalasztásába bele­egyezni ; de viszont készen kell lennünk arra, hogy ha oly ajánlat jön más oldalról, mely ez elvek egy részének valósítását kilátásba helyezi, komolyan megfontoljuk , hogy az, ami így ke­resztülvihető, elég nyeremény-e az ország ön­állása és jólléte szempontjából arra, hogy miatta megnyugodva a többi érvényesítését elhalasz­tani készek legyünk. Ezek után elfogadás végett ajánlotta a la­punk szombati számában már közlött javas­latot. A berlini fejedelmi találkozás. (Nem rendes levelezőnktől­) Berlin, sept. 7. Berlin ma csupa szem és fül. Már korán reg­gel rengeteg tömegekben tolongott a nép a „hár­­sak alatt,“ a Frigyes és Vilmos utczákon meg a „Belle aliance“ téren. Ezen helyeken át vonult ki ugyanis az összes katonaság, a fejedelmek és kisebb nagyobb méltóságok egész sora a tempelhofi mezőre, a­hol a nagy „parádé“ tar­tatott meg. Izzó sugarakban ömlött alá a nap verőfénye, az ember tüdeje alig bírta mindennapi dolgát végezni. E hőségben ily tömegek! Délelőtt fél kilenc­kor megindult a czifrábbnál czifrább fo­gatok egész végtelensége. Virító színekben, ra­gyogó sisakokban , melyekről százféle forgó vagy lófark lengett, ezerfélekép feloldozva tar­totta menetét a sereg előttünk, melynek nem kis hasonlósága volt a karneváli hűhókkal. A tömeg nagyobb boldogságot nem ismert, mintha torokszakadtából ordíthatott és éljenezett, a­mi­kor a pávafarkos kocsisokról azt gyanította, hogy fejedelmek szolgái. 30,9 felé robogott a császári ház összes nő világa a „Belle aliance“ tér felé, 9 órakor a német császár, a­ki mint már említem, oly egészséges, mint a bazsa­rózsa, utánna nemsokára jött a német koronaherczeg, aztán a mi Andrássynk nyalka magyar tábor­noki egyenruhában valami zöld tollas osztrák generálissal ült egy hintóban. A Vilmos utczán pedig a magyar király és az orosz czár hajtat­tak,ki, így ment ez egész az unalomig. Én aztán az aquariumba mentem, mely az embert egészen kiragadja a por és füst birodal­mából, hogy annál mélyebben merítse alá a ten­ger mesés világába. Már maga az építészet re­mek, nagyszerűen van utánozva a tengerfenék ezernyi-ezer barlangokkal, szirt- és korálképző­­désekkel, melyekben a halak, csigák és szálla­­tok egész tündérvilágra hemzseg. Gyönyörű rózsákat, ibolyákat és a virágok legbájosabb színeit látjuk, kedvünk jönne leszakítani a fel­séges példányt.... és egyszerre csak megmoz­dul ezer meg ezer csápjai s tagjaival a tüne­mény és akkor látjuk, hogy ez a Bök virág, ko­rall, szivacs, toll, káka, gomba stb. mind mind él. Egész virányok terülnek el előttünk és e bű­vös virány csupa élő állatokból áll, melyek az átmenetet képezik az ásvány- és növény­világ­ból az állatországba. A színek leirhatlanul szépek, melyeket a vizen átszűrődő napsugár ezerfélekép fest a víztükörben. A munkás és lármás madarak már m­egint emlékeztetik az embert arra, hogy közeledik saját birodalma felé, míg a chimpance (majom), mely hatalmasan teszi a szépet egy nőnek, a­ki — mégis csak fatális! — almát tart kezében és hódító pillantásokkal igyekszik ki­csalni e paradicsomi gyümölcsöt a bájos ujjak közül, e chimpance — mondom — már egészen tudtunkra adja, hogy megint otthon vagyunk a magunk birodalmában. Csak kezeit, lábait és homlokát kell megnézni az atyafinak és előttünk áll a megtestesült darwinismus szőröstül-bőrös­­től. Elég ebből ennyi! E bájos arczkép, mely ősszüleinkről maradt ránk évezredeken át és Délafrika ősrengetegeiben csüng a fákon, ke­gyeletre épen nem ragadja az embert aziránt, a­ki ősrokonait mutatja a két lábon járó uno­káknak. Alig, hogy kilépünk, megint kellő közepén vagyunk a berlini világfelfordulásnak. Lárma, zaj, tolongás, fogatok, trombita, katonák, csá­szárok stb., épen úgy, mint néhány órával előbb. A nagy urak térnek vissza a „parádéról“ poro­san, füstösen. Mindenki lakására tart, hogy át­­öltözködjék, mert 4 órakor nagy „diner“ van a királyi várban. A tömeg óriási hullámokban tart a királyi vár felé és a „Luftgartenen“ foglal állást, hogy megint lássa azt, amit már annyiszor látott: a robogó kocsikat, a csillogó uniformisokat és sal­­langos nagy urakat, a­kik az ebédre fognak jönni. E positiót éhen, szomjan, fáradtan de hő­siesen megtartja a nép egész esti hét óráig, mi­dőn megint oszlottak a lakmározók és az ég szive annyira ellágyult, hogy hatalmas kényük­ben kezdett sírni és a tömeget a portól ömlő hullámfürdőben mosta meg. Néhány percz alatt elpárolgott minden a falak és lombok alá, csak néhány utczagyerek hajigálózott még a „lesze­­liditők“ előtt s besötétülésig tartotta a tért. Én a Konnert restauratiójába menekültem, de itt meg pecsenyévé sült az ember, a betoló­dott tömeg izzó lehelletén. — Tűrni kel­lett esti 8 óráig, midőn az ég is belátta, hogy csak nem illik a kivilágítást leönteni és újból barátságosabb pillantást vetett aláhunyorgó csillagszemeivel a tenger népre, mely minden eddigi mérveken túl gyülekezett a királyi vár elé. Egy óráig tartó diadalmas boxírozás után a korona herczeg palotája előtti dombon hódítot­tam helyet magamnak, a­honnan felséges látvány nyílt a „hársak“ egész hosszában és a várhídon át a királyi várra. Mindenfelé lobogtak a gáz­lángok, csillagok, koronák, sasok, allegóriák, lampionok, fényben úszott minden. Az arzenál homlokzatán három hatalmas bengáli láng égett, mely messzire bevilágította kék, vörös, zöld színeivel a belátható tért. A töm­b ujjon­gott, visított, szorította egymást. Elláthatlan sokaság. Estve 9 óra felé, mintha a föld mozdult volna meg, elkezdett a néptömeg hullámzani, riadozni. A nagy urak jöttek az operából és hajtattak a királyi várba. Erre ezer meg ezer fáklya gyu­­ladt ki egyszerre és az őrház elől megindult az összes zenekar a vár felé. Csak a dobok dörgő pergését lehetett a zűrzavarban hallani, a száz meg száz trombita elveszett, mint valami fűzfa­­síp. A párisi bevonulót játszották, aztán az osztrák, orosz és porosz hymnusokat. Az ember feje beleveszett a láng- és hangtengerbe....... Dr. Dobránszky. BELFÖLD. Szelestey László beszéde a k­ő­s­z­e­gi i­d­ei­gl­e­n­e­s tanfolyam be­zárása alkalmából. Az ideiglenes tanfolyam ez évi tartama a mai nappal befejeztetett, s midőn én e tanfolyam be­zárásával önöktől búcsút veszek, nem tehetem ezt a nélkül, hogy egynéhány eszmét ne koc­­­káztassak azon ügy érdekében, melyet részem­ről államiságunk legfontosabb kérdésének te­kintek, s melynek mi itt mindnyájan, kisebb­­nagyobb mértékben napszámosai vagyunk. A tanfolyam megnyitása alkalmával jeleztem a néptanítói hivatás fontosságát, nemcsak huma­­nisticus, hanem egyszersmind állampolitikai szempontokból is, különösen azért, hogy önök­ben a szakférfiú természetes ösztöne mellett a hazafiús érzelmeket is tevékeny munkásságra serkentsem fajunk és a haza érdekében. A tanfolyam egész menete bizonyítja, mikép önök csakugyan megértettek engem és ismerik feladatukat. De a sikerhez uraim! — fájdalom! — csu­pán a mi együttes törekvésünk nem elegendő! Magának az államnak is vannak ezen irányban kötelességei, melyeket — ha fenmaradni s nagy és virágzó jövőre számítani akar — okvetetle­­nül betölteni tartozik. Mert semmi kétség, mi­kép a nép műveltsége képezi a társadalomban azon erkölcsi alapot, mely nélkül egészséges ál­lam­i életet még csak képzelni sem lehet. Az állam feladata tehát mindenekfölött a szükséges reformtörvények minél előbbi meg­alkotása : ő szentesíti az eszmét, mi a gyakor­lati kivitel emberei vagyunk. Az állam teremti rajzát a jövőnek, mi az értelem kifejtett mag­­vaiba az életet leheljük bele. Az állam feladata megoldani azon rendezet­len viszonyokat, melyek úgy a törvény gyakor­lati végrehajtásának, mint egyesek buzgó törek­véseinek e téren útjában állanak. Az ő feladata tisztázni a helyzetet, félreérthetlenü­l megálla­pítani az irányelveket s azok keresztülvitelét — megalkudván az élettel — biztosítani. Az állam feladata továbbá legelső­sorban atyailag gondoskodni a nemes hivatás tényezői­ről , emelni úgy erkölcsi, mint anyagi tekintet­ben a néptanítók helyzetét, mert a nyomor meg­fojtja a kötelesség erkölcsi érzetét, eltompul ál­tala a lélek és meghasonlásba jön az élettel. Pe­dig a­hol nincs megelégedés, ott nem lehet kedv a munkára, s az öröm és remény nélkül átizza­dott napoknak áldásos gyümölcse nem fakad. Ha áll az, hogy a köznevelés állami érdek, s az államok tekintélye, súlya, hatalmi állása nap­jainkban leginkább a nép műveltségétől feltéte­­leztetik, akkor uraim! az államhatalomnak nemcsak feladata, hanem kötelessége is erélyes határozottsággal lépni fel a népnevelés érdeké­ben, mert a trón és haza fennállhatásának biz­tosságát csupán a jó szerencse kegyelmétől tenni függővé, senki, de senki kedvéért sem szabad. Éreztem én ezt a múlt országgyűlésén is, s érezték velem sokan, s azért méltányolták is a teendők azon programmszerű preczizírozását, melyet szerény felszólalásomban a költségvetés tárgyalásakor jelezni bátorkodtam. Méltányol­ták különösen azon eszme felvetését, mely a népoktatási kérdés megold­­hatásának kulcsát képezi, hogy t. i. az állam és egyház közötti differentiák haladéktalanul kiegyenlíttessenek. S hogy mi lett mégis felszólalásom követke­zése? Nem szükség mondanom. Bizonyos oldal­ról megnehezteltek, mert mint politikus azon hibát követtem el, hogy egyben-másban embe­rileg őszinte valók. Más — még tekintélyesebb részről szintén megnehezteltek — hiszem azon­ban, erősen hiszem, hogy nem azért, mert védel­meztem az állam érdekét. Elég, hogy a mi ügyünk, édes barátim­ oly kényes természetű, mikép annak érdekét, mely pedig az állam ér­dekével ugyanazonos, még védelmezni is csak óvatosan lehet. Azonban legyen bármint a dolog, ez engem nem zavar. Jól tudtam én azt előre, hogy a ha­tározott fellépéshez bátorság, sőt gyakran önfeláldozás is kívántatik, s ez épen azért ritka és nehéz, mert kellő méltánylást rendesen csak a jövő igazolásában talál. Ezen igazolás reám nézve is valószínűleg na­gyon is hamar bekövetkezik! Ugyanis az érin­tett differenciákt kiegyenlítése az egyház és állam között akkor még — függetlenül az euró­pai irányzatoktól — talán a compromissum út­ján lett volna elintézhető, s lehet, hogy az ér­deklett felek kölcsönös megnyugvására, m­a már — úgy látszik — e kérdés a hatalom, sőt a civilisatio egyetemes kérdésévé kezdi kinőni magát, tehát oly kérdéssé, mely fölött magasabb európai érdekek döntenek. Elismerem, uraim, hogy mint politikus hibát követtem el, midőn megelőzni akartam az euró­pai közvélemény kényszerítő nyomá­sát ; de hogy ezen hibáért épen azon bizonyos oldalról vonjak magamra haragot, a­melyről ez csakugyan bekövetkezett: ezt azért nem gon­doltam, mert okom volt ezen tisztes urak közül többeket ügyes politikusoknak tartani. Az idő­vel legfeljebb is csak előnyös alkura lépni lehet, de annak menetét erőszakkal, talán épen egyes tényezők mellőzése által, megakasztani akarni valóban nagyon is hiú törekvés. Ma tehát körülbelül­ ott áll a dolog, hogy e kérdés — mint mondom — már nem csupán házi kérdés többé, hanem a művelődés egyetemes kérdése, s így az álla­mok emancipatiójára törekvő európai irány, s a világszellem hódító ereje az, mely ennek elin­tézésénél döntő szerepet követel. S hogy ez elvég­re is a művelődés, s igy a néptanítók érdekeinek is előnyére fog dönteni,azt tán mondanom is felesle­ges ... Az igazság örök és legyőzhetetlen, s habár gyakorta néma is, ereje­­ hatásában nyilatkozik. Olyan az barátim, mint a jótékony nyáréji eső, mely bár a rideg, érzéketlen mo­gorva sziklákról csak a port és szemetet mossa le , a nemes és fogékony talajon rendesen új életre hozza a tenyészetet. Ez idő szerint tehát csak arra kérem önöket: várjunk nyugodtan az időtől. Tűrjünk és mun­kálkodjunk , haladjunk előre a korral, betölt­­vén hivatásunkat lelkiismeretesen. Nyújtsunk segédkezet a pontos iskoláztatás behozatalára, különösen figyelembe véve, hogy a tanító jó methodusa, nemes bánása varázserővel hat a hajlékony gyermekek ártatlan kedélyére, s így a gyermekek jó hajlamában nyerhetjük meg egyik biztosítékát a pontos iskoláztatásnak. Le­gyen gondunk a faiskolára, a tornászatra. — Tartsunk ismétlő és vasárnapi iskolát, s pedig annyival inkább, mert olyformán vagyok érte­sülve, mikép a magas kormány el lenne hatá­rozva jövőre csak azon tanítóknak engedélyezni államsegélyt, kik feladatuknak e tekintetben is pontosan eleget tenni fognak. E mellett igyekezzünk meggyőzni a világot, és­pedig az élet beható eredményeivel arról, hogy a közművelődés s az előhaladás épen nincs ellentétben a vallásos buzgalom erkölcsi érde­keivel, sőt támogatja azt. Valóban szomorú dolog is volna, uraim, ha a vallás, a viszontagságos élet ezen vigasztaló ál­dása, ellentétbe lehetne a tökéletesedéssel, mely az emberiség legnemesebb feladatát képezi — ellentétbe lehetne az értelem és tudomány elő­­haladásával, melynek az új kor oly fényes vív­mányait köszönjük, s mely a vasúttól kezdve egész a tenger alatti távirászatig az emberi szel­lem erejében épen a teremtés nagyszerűségét hirdeti ... Be kell bizonyítanunk, ba­rátim, mikép : —• ellenkezőleg a józan, nemes irányban vezetett művelődés legerősebb s leg­biztosabb támasza úgy a társadalmi morálnak, mint magának a vallásos érzületnek is — hiszen még az együgyű­ tudatlan csak ösztönszerűleg érzi ezeknek szükségét, addig az értelmes, ki­művelt, mélyebben gondolkodó be is látja azt. Erősen hiszem, hogy az élet meg fogja oldani a nagy kérdések ezen legnehezebbikét is s be­fogja bizonyítani : mikép a műveltség, a tudo­­mány oly nemes áldása az emberiségnek, mely­­lyel minden egyéb egyetemes érdeknek testvé­riesülni kell. Igyekezzünk, barátim ! teljes erőnkből e czél felé : igyekezzünk művelni a népet, nem feledve egy pillanatra is, hogy a mi feladatunk a legne­mesebb feladatok egyike, mert a­ki a lelket műveli, az a teremtés munkáját dicsősíti meg, midőn annak legfényesebb eredményét a lélek képességében és nagyságában kiemeli . . . Igye­kezzünk megértetni az ismeretek és tudomány becsét , így megteremteni azon generatiot, mely emberi méltóságának tudatára emelkedve, élet szükségül tekintse az iskolát s őszintén hevüljön, lelkesedjék azon ügyért, mely erkölcsi életének — úgy­szólván — nap­világát képezi. Ez fogja, barátim! nagygyá és boldoggá ten­ni a hazát. Mert nem a szám ereje, hanem az erkölcsi nagyság súlya teszi hatalmassá, gazdag­gá és virágzóvá a népeket. A fejlődöttség, a tu­domány, a munka, az iparképesség, a nép józan irányú tevékenysége döntenek napjainkban az államok jövője fölött. Ha a nép nemesen gondol­kodni megtanul, ha becsületnek fogja tartani s munkát s rendeltetésének tudatában, a törvény szigora nélkül is,­ a legnemesebb utat követi, akkor bírni fogjuk nemcsak anyagát, hanem er­kölcsi forrását is egy szebb jövőnek, bírni fog­juk azon generatiót, mely bizonyára szeretettel és áldozatkészséggel karolandja fel önöket is, kik az értelem és szívnemesítés apostoli hivatá­sát teljesítik iskoláiban. Röviden szólva : tegyük meg kötelességünket és megteremtendjük a kort, midőn mi, a népoktatás ügyének tényezői, nem leszünk többé mostoha gyermekei a hazának. Még egy kedves kötelességet kell teljesíte­nem. Meleg köszönetet kell mondanom az állam és önök nevében is azon derék férfiaknak, kik az ideiglenes tanfolyamnál mint előadók, az erköl­csi vezérek nehéz, de nemes és áldásos feladatát teljesítették. Fogadják önök, tisztelt férfiak­ minden érdek­lett hálás köszönetét azon szakavatott, buzgó munkásságért, melyet tanúsítottak! Rövid volt az idő s szűk a működési tér, de ha van — mint hiszem — képesség és akarat­erő azokban, kik közt önök a jó magot elhintet­ték , úgy bizonyára egy új nemzedék haladó fejlődésében lesz megdicsédve önök feláldozással kiküzdött sikere. Az ideiglenes tanfolyam ezennel befejezettnek nyilváníttatik. Isten önökkel! éljen a fejedelem, éljen a haza! KÜLÖNFÉLÉ ÉI Pest, sept. 10. (Nemes adomány.) Tarvékonyáról írják nekünk, hogy az ottani felekezeti iskola fölépí­tése és berendezése költségeihez Lónyay Gábor vámfalusi nagy­birtokos 300 frtnyi ösz­­szeggel járult, mely nemes adományért az ottani román lelkész, Papp Jakab a község nevében legmélyebb köszönetét fejezi ki. (Fabricius Károly,) vegytani tudor, a főváros egyik kiválóbb családjának tagja, va­sárnap meghalt 39. évében. Egy fiúgyermeket s özvegyet (szül. Hupf Adél asszony) hagy hátra, kivel csak egy évvel ezelőtt lépett házasságra. (Tűzvész.) Szabadhegyről, szept. 8-ról ír­ják nekünk : Vasárnap f. hó 8-án d. u. 4 órakor Czetter István házánál eddig ismeretlen okból tűz ütött ki, mely csakhamar a szomszéd ház tetejébe és az udvaron álló asztagokba hara­­pódzván, az időszakonkint erősebben fúvó szél élesztése által az egész környezetet és roppant mennyiségű téli takarmányt elhamvasztással fenyegette.Két hosszú nádas tető,számos mellék­­épület és három nagy asztag már teljes lángban állott, midőn a győri derék tűzoltó egylet, mely­nek a beállott rész az őrtoronyból jeleztetett 4 fecskendő és mintegy 100 működő taggal, kik többnyire a városban levő országos vásárra ér­kezett falusi fogatokat a tulajdonosok ellentállá­­sára is lefoglalván, lóvesztében vágtatva meg­érkezett. — E tiszteletreméltó, az egész vidék által kegyelt egylet, mely a felebaráti szeretet­nek már oly fényes jeleit nyújtotta, az egy egész órányi távolság, és minduntalan beállott víz­hiány daczára egyöntetű összeműködése és a kiállhatatlan melegben valóban csudálatra méltó önfeláldozással a tüzet esti 7 óráig végkép el­fojtotta. (T á n c z e s t­é l­y.) Somogyból Írják nekünk: Marczaliban September hó 7-én a helybeli ifjúság tánczestélyt tartott jótékony czélra, mely a rop­pant hőség daczára is a legjobban sikerült. A nők között különösen kitűntek Wlasits Gabriel­­la k. a., Babócsay Hon k. a. és Omberg Amália k. a. A felülfizetésekért fogadják az illetők a közönség köszönetét. (Pályázat.) A pestbudai nőiparegylet legközelebb felállítandó nőipartanodájá­nál egy igazgatónői állomásra pá­lyázat hirdettetik. A pályázónak a magyar és német nyelvet teljesen kell értenie s e mellett tanítónői oklevéllel bírnia. A megválasztott köte­­lezendi magát, hogy legalább 8 hóig Hamburg­ban s azután 2 hóig Európa más városaiban fog­ja tanulmányozni a szaktanodákat s legalább 5 évig az egylet intézetében marad. Úti költségül 400 tallért s azontúl, mint igazgatónő, évenkint 800 forintot s szabad lakást (később teljes ellá­tást is) nyerene. A felszerelt pályázatok 1.év oct. 1-ig alulirt elnöknőhöz (Pest Sándor utcza 10. sz.) küldendők be. Kühnel Ignáczné elnöknő. (A kunszentmiklósi re­f. gym­­nasiumban)az 187­2/3 -iki iskolai évre okt. 3. és 4-kén történnek a beiratások, 5. és 6-kán tartatnak a felvételi javító és magánvizsgák; a rendes előadások pedig 7-kén kezdetnek meg. Egyúttal felemlítjük, hogy a gymnasium jól felszerelt physikai múzeummal és gymnasti­­kával rendelkezik , növendékei oktatást nyernek a mértani és szabadkézi rajzban, az alsóbb osz­tályok a városi kertész által a fatenyésztés gya­korlatában tanulókat fogadnak teljes ellátásra magánházaknál havi 8 írttól fölfelé. Kunszent­­miklós 1872. szept. 9. az igazgatóság. (Philipps t­a­n­á­r­a). Az ecclesia railitans egyik legkiválóbb képviselője, Philipps György Aigenban, Salzburg mellett f. hó 6-án meghalt. Philipps, az 1856-iki concordatum létrehozásá­nál nagy szerepet játszott és a bécsi egyetemen, hol a canoni­ jogot adta elő, egyike volt a leg­kedveltebb tanároknak, noha hallgatói fejtege­téseit a coelibatusról és a kath. egyház csalha­­tatlanságáról és az egyháznak az állam fölötti fenhatóságáról nem helyeselték épen., Ph. Kö-

Next