Pesti Napló, 1872. november (23. évfolyam, 253-277. szám)
1872-11-21 / 269. szám
269. aas&a« ________________ Csütörtök november 21.1872. 23. évi folyam. Szerkesztési iroda: Kiadóhivatal: ^ 9 ___ # Előfizetési feltételek: Hirdetések Ferencziek-tere 7. szám. I. emelet. Ferencziek-tere 7. sz. földszint. Ló hordva 'regéli é^MtT ki” Szintúgy mint: előfizetések A lap szellemi részét illető minden Alap anyagi tinit illető közle 1 | n I lÉJj m 0 9 3 l.'.Ioapra 6^60^ közlemény a szerkesztőséghez tények (előfizetési pénz, kisdia | | B| 0 1 |f I «W't t Éj I fe I n 6 faanaPra • ■ • H ’ — l KIADÓHIVATALBA intézendő. . ..... ndTi | li mtep&ssa .—Ja»— ll M._ Wl . JwL ff?... ifT7 vX M Az esti kiadás postai különküldé- ísei'niil'fi.knter'A n «5»' ______ körüli panaszok, hirdetmények) a ■* ■ “““i * W Geért felülfizetés havonkint 30 kr. («roilCKl^Ktere 7. u.) Bérmentetlen levelek csak ismert kiadó-hivatalhoz intézendők. ..'l TrippriT | TZT 1 TV i Q a A küldendők. JTV¡ JCi \J VT JuJ 1-1 X XV x jLJL Jlm. O# napján történik ia, mindenkor a hó első ---------kezektől fogadtatnak el. ijó 1 ¡ • napjától fog számíttatni. T— ... ■ - .-T..————a———W———i—i——«I —1——a—————»n in.—— r--------—- ......... Előfizetési felhívás „PESTI LAPVPra. Előfizetési árak: Egész évre.......................33 ft. Félévre...........................kft. Negyedévre...................5 ft 60 kr ■P“ Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítése 10 írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a „Pesti Napló kiadó-hivatala“ Csíim alatt Pest, ferencsiek tere 7 sz. alá küldendők. A „Pesti Napló“ kiadó-hivatala. Pest, nov. 20. A Deákkörmai értekezletén a párttagok majdnem teljes számmal jelentek meg. Még“ma reggel az volt tervben,hogy a miniszterelnök személyesen fogja tudatni a párttal, hogy a kormány öszszes tagjai a képviselőház november 18-iki ülésében történt támadással szemben a legteljesb solidaritásban állanak, később azonban helyeslinek találtatott, hogy a miniszterelnök ezt ne személyesen, hanem a Deákkör elnökéhez intézett levélben tudassa, mi meg is történt, s Perczel Béla elnök e levél közlésével nyitotta meg az értekezletet. Ezután megkezdetett a tárgy megvitatása, és hosszú s élénk vita után a párt a következő, határozati javaslatban állapodott meg, mely a képviselőház pénteki ülésében terjesztetik elő, s melynek legközelebbi tárgyaltatása követeltetni fog: „Miután már a múlt országgyűlés lefolyta alatt a ház tanácskozási szabályai hiányosaknak bizonyultak, anovember 18-án előfordult jelenet pedig — nevezetesen a ház egyik tagja által mondott czélzatos és alaptalan gyanúsítások,— a ház méltóságát mélyen sértik és azok kellő megtorlására és hasonló esetek megelőzésére a házszabályok elegendő módot nem nyújtanak: küldjön ki a képviselőház egy kilenc tagból álló bizottságot, mely a szabályokat átvizsgálván, azok hiányainak pótlására nézve javaslatát oly időben terjeszsze a ház elé, miszerint a megváltoztatott házszabályok azoknak elfogadása után azonnal, már ezen ülésszakra kihatólag életbe léphessenek. Egyúttal a ház utasítja a miniszterelnököt: terjeszszen elő törvényjavaslatot az 1848. IV. t. sz. 15. §-ának módosításáról." E határozati javaslatnak súlypontja, mint látjuk, nem annyira a megtörtént botrány feletti indignálódó közérzület kijelentésében, mint inkább abban fekszik, hogy az ily és ehhez hasonló botrányok a jövőben lehetetlenné tétessenek. Ez pedig oly tekintet, mely szükségképen mindenkivel közös, ki a ház méltóságát szívén viseli, ki előtt nem lehet az közönyös dolog, ha a törvényhozás szentélye,melynek a nemzeti kegyelet egyik féltékenyen őrzött tárgyát kell képeznie, minduntalan oly jelenetek színhelye lesz, melyek tisztességes társaságokban nem szoktak előfordulni. A nov. 18-ai botrány éle a ház méltóságának megsértésében áll, s így az orvoslatnak is legfőképp pontra kellett szorítkoznia. De ezenkívül a Deákkör előtt más tekintetek is lebeghettek. A kör minden tagjától távol kellett állania ama gondolatnak, mintha ama támadás a kormány helyzetét megingathatta volna. A Deákkör így valószínűleg e szempontból nem találta azt szükségesnek, hogy különösen ez alkalommal a kormánynak bizalmat szavazzon, míg másrészről nem látszott opportunusnak, hogy egy csak a rászólásra vonatkozó indítvány által netán újabb botrányokra adassék alkalom anélkül, hogy az ily jelenetek megújulhatásának egyszer-mindenkorra vége vettessék. A javaslat különben leplezetlenül elmondja a párt véleményét a nov. 18-diki történtek felett, s midőn a miniszterelnököt szólítja fel arra, hogy az 1848. IV. t. sz. 15. §-nak módosítására terjeszszen elő javaslatot, határozottan kijelenti egyszersmind azt is, hogy a képv.ház legutóbbi eseményei a legcsekélyebb mértékben sem lehettek zavaró hatással ama viszonyra, mely a párt és a miniszterelnök között létezik. De tekintsük a javaslat többi pontjait is. Az idézett t. ez. megváltoztatása szükségesnek találtatott arra, hogy a házszabályokat egyáltalában revideálni lehessen. Akérdéses § ugyanis így hangzik: „Az előbbi §§-ban említett szabályokon kívül a legközelebbi évi ülésben legelsőben is mindenik tábla magának rendszabályokat készít, melyekben a tanácskozás és szavazás módja, rendje s általában véve a tábla belügye meg fog határoztatni, de amelyeknek a szorosabb értelemben vett tanácskozási rendet illető része csak az évi ülések végével s csak a törvényjavaslatok tárgyalásának bevégzése után fog módosíttathatni.“ Világos,hogy a mi elmérgesedett pártviszonyaink között, amíg a törvény e rendelkezése fennáll, a házszabályokat soha sem lehet módosítani. A mi parliamentáris viszonyaink közepette nem egyes pártok, hanem csak néhány képviselő szövetségére van szükség , hogy a jelenlegi házszabályok alapján, ugyan e házszabályok revisiója, az ülésszak végével lehetetlenné tétessék. A törvényhozás e kérdésben a circulus vitiosus előtt áll, melyből nincs más menekülés, mint a törvény módosítása. E sorokban nem akartuk sem a határozati javaslatot bírálni,sem a Deákkör intenzióit elősorolni, mire nincs semmi megbi A „PESTI NAPLÓ“ TÄRCZÄJA. Béosi tárcza. (A hét hőse. — ..Der Graf von Hammerstein“, Wilbrandtól a városi színházban. — „Grachus der Volkstribun“ ugyanattól a burg-szinházban. — Hangversenyek.) Bécs, nov. 19. Ámbár Andránay gróf honvédtábornok egyenruhája s Jókai Mór pinczelátogatása e hét történetében nevezetes szerepet játszanak a bécsi közönségnél, s jóllehet hangverseny hangversenyt ér, a műegylet is megkezdő élvezetes estéit, orgona-concert is rendeztetett, új színház is nyílt meg a Wertheim-palais-ban, a „Timbale d’argent“ is színre került a szerencsésen megbukott, a Kari-színházban is négy újdonsággal lepte meg Jamner a közönséget, az operaházban ír két quasi-ujdonság — amennyiben az új operaházban először adattak elő — „Abu Hassan" s a „Häuslicher Krieg“ mulattatta a telt házat, mégis e hét hőse Wilbrandt Adolf. E német szinműköltőnek két hatásos művét élvezte e héten a bécsi közönség. Az egyik a classikus Róma földjén a Gradhusok Tiberek s Corneliák hazájában játszik s ez „Grachus a néptribun“ czimmel tegnap este került legelőször színre a burgszinházban. A másik a romantikus középkorból az állam s egyház, a kard s püspöki palota konok küzdelmének időszakából merítette tárgyát s „Hammerstein gróf“ czimmel a városi színház deszkáin szombaton este adatott először elő. Mindkettő hatást keltett s ha azon elismerést, melylyel Wilbrandt a közönség részéről találkozott, műveinek kritikai becse nem is igazolná a hatás, melyet a közönségnél ébresztett, ittott a helyzetek mesteri alkotása, az elragadó költői nyelv, az élénk dialógok : mindezek mindenesetre oly tulajdonságok, melyek megérdemlik azon fényes kitüntetést, melyben mind a városi színházban, mind a Burgban a költő részesült. Mindkettő történeti dráma. Közös hibája mindegyiknek, hogy a költő — nem tudjuk czélzatosan-e vagy önkénytelenül — „Gradius“ban a rómaiakkal, „Hammerstein“-ban a középkori lovagokkal oly modern eszmékről beszéltet s egyáltalán az egész cselekvénynek oly modern színezetet ad, hogy csak a történet, a római tóga a középkori leventeöltöny feledteték el velünk, hogy Grachus nem az újkori forradalmak embere, s Hammerstein nem az e-katholicismus bajnoka. Ha Gradiusban a modernizálás hiba is, Hammersteinban ez hibául nem tekinthető. S csakugyan a közönség meg is érte a költő czélzatait s valahányszor korunk állami s egyházi villongásaira alkalmazható volt a régi századokban játszó vallási küzdelem, élénk tapsokban tört ki a közönség s tüntetett az ultramontanismus ellen. De ismertessük meg olvasóinkkal a két nagy hatást keltő mű meséjét. Lássuk először Hammersteint. II. Henrik végéveiben, midőn ez már a papság befolyása alatt állt, Hammerstein Otto gróf rokonába Irmgardba beleszeret és eljegyzi magát a kánoni jog szabályainak ellenére Inngarddal. A paderborni püspök Meinwerk a császár legbefolyásosabb tanácsadója nagy bűnt lát ez eljegyzésben s feltüzeli a császárt, hogy Irmgardot zárassa kolostorba. Ez megtörténik. Irmgard egy kolostorhölgy felügyeletére bizatik s az apáczák közt akarják vele elfeledtetni szerelmét. Egyszer egy vándorénekes jő a kolostorba, mert utazó lovagoknak, vándordalnokoknak nyitva állt a vendégszerető apáczakolostor ajtaja. S e vándorénekes nem volt más, mint Hammerstein. Álruhába jött, hogy aráját a kolostor falai közül megszabadítsa, s csakugyan az őrködő szemek daczára Irmgardot elszökteti s egy fiatal felvilágosult pap Eckardt (minő azon korban nehezen volt) megesküdteté az ifjú párt. A császár ezt megtudá s Meinwerk püspök unszolására érvénytelennek nyilatkoztatta a házasságot Irmgardot újra zárdába küldé s az ifjú papot fogságba veté. Hammerstein nem nyugodhatott, szerelme lángra gyűlt s újra elszökteti Irmgardot s Eckardt is megszabadult fogságából s mindnyájan a gróf várába menekültek. Meinwerk újra megjelenik a császárnál, s az egyház tekintélyének megóvása végett a császárt reábirja, hogy ez ostromolja Hammerstein ur várát, s büntesse meg e vallástalanokat, kik az egyháztörvényeket megszegők. Úgy jön. A várat ostrom alá vették, s Hammerstein élelmiszerek hiánya miatt fölnyitá várának kapuit azon föltételalatt, hogy övéivel szabadon bocsáttassék. A császár beleegyezett, de birodalmi átok alá vetette őket, s az országból kiutasította. Borzasztó zivataros éten vándorolnak, s elhagyják hazájukat. Ezalatt Eckard szívében is feléledt a szerelem érzete, de szerelmi tárgya öngyilkossá téve, mert ez nem volt más mint — Irmgard. Otto s neje sok nélkülözések álét s nemlét kétségbeejtő gyötrelmei közt vándorolnak községről községre. Irmgardt kimerülve a sok nyomor s ínségtől kéri férjét, hogy térjenek vissza hazájukba, legalább sírja legyen a haza földjében. Nyomorult kétségbeejtő állapotban térnek vissza a Rajna mellé épen azon helyre, hol Eckard megesküdteté őket. Szegény emberek osztják meg velük kenyerüket, így tengetik élt őket. Ingrimmben ezalatt fejedelmi választó gyűlés volt, mert Henrik meghalt, s helyébe a szabad szellemű Konrádot, Otto régi jó barátját ülteték a trónra. Épen e választógyűlésről jött a paderborni püspök, midőn fölismeri a két vándorban, kiket a nép könyörülete tartott fen, a birodalmi átok alá vett Hammerstein grófot s nejét. Feltüzeli a népet, hogy kövezze meg a két „kiátkozottat,“ kik nem átallanak a haza földjére visszatérni. A kába nép már már rivaly, hogy „kövezzétek meg,“ kövezzétek meg“, s a gróf védelmi álláspontba helyzi magát, midőn megjelenik az uj király, fölismeri régi jó barátját s ennek nejét s föloldozza az átok alól, Meinwerk püspököt pedig a birodalmi törvényszék elé állítja. Ezzel vége azondrámának, melynél nagyobb hatást évtizedek óta nem aratott német költő műve. ■•ο ; oj ■‡ De a tegnapi burgszinházi újdonság „Gradius a néptribun“ szintén a tehetséges Wilbrandt müve, méltó társa „Hammerstein“-nak s oly sensatiót keltett, hogy La Roche nem győzte megköszönni a közönség tetszésnyilatkozatait, s a jelenlevő költő kényszerült kihajolni páholyából s megköszönni müve szives fogadtatását s csak ekkor csillapult a tapsvihar. Megkísértjük ennek meséjével is megismertetni olvasóinkat. A senatuspárt féltette hatalmát az ifjú Gradiustól (Krastel) s azért elküldték Sardiniába quaestornak a proconsul mellé. A törvény szerint csak egy évig kelle a quaestori hivatalt viselni s már ő három évig volt Sardiniában, miért is fakét vevén a senatorok garázdálkodásainak, visszatért Rómába. A senatus vád alá helyezi, hogy elhagyta állását. De Gradius egy nagyszerű beszédben védé magát s a népet úgy megnyeré, hogy ez néptribunná téve. Ez az első felvonás. A második felvonás Caius Gracius lakában játszik, kit Metellus consul (Försster) s a többi senator is fölkeres, érezvén nagy befolyását a népre. Lucius Opinius (Gabillon) a senatuspárt vezére s Livius Drusus (Mitterwaler) féltik hatalmukat s felfogadják Kleont (Meixner) egy szabadon bocsátott banditát, hogy orozva gyilkolja meg Grachust. Ez összeesküvésnek nyomára jó egy fiatal plebejus, Grachus imádója, Latorius (Lewinszky) s figyelmezteti Grachust a közelgő veszélyre. Az éj sötét leplét borítja a láthatárra, midőn Grachus tornáczában meggyilkolt testvére Tiberius s atyja szobrai közt mereng népboldogitó terveiről, s ime beoson az orgyilkos,------de remeg s nem meri végrehajtani bősz tervét. Grachus észreveszi a gyilkost, kiragadja kezéből a tőrt s ezen viaskodások közt betör Latorius az ifjú plebejus társaival s halálos döfést ad Grachus orgyilkosának, Grachus Latoriusnak megköszöni élete megmentését s barátjául fogadja. Grachus anyja CorneliaStrassmann), s neje Licinia (Precheisen) a lármára elhagyják szobáikat s megjelennek a tornáczban. Latorius eltávozik az ifjú aventiniekkel s Grachus egyedül marad övéivel. Ezek kérik Grachust, hogy vonuljon vissza a politikai küzdelemtől. Csak egy Grachus maradt életben s ez is — mondja Cornelia — gyilkosok martaléka legyen ? Ezzel végződik a második felvonás. Az afrikai Scipio (Hallerstein) leginkább Cornelia s Licinia kérésére visszatért Afrikából s egy népgyülés fogadja — a harmadik felvonásban — a nagy Scipiot. Scipio látta, midőn a nép Lucius Opinius kitömött bábuját gúny tárgyává téve s gyilkokat hányt felé, mert ezt tartotta a nép Gracius tervezett orgyilkosságának okául. Scipio fölháborodik s a népgyülésen egy beszédet tartott, melyben a népet mérsékletre inti s kemény szavakkal támadja meg Rómát. Gifrikius, ki ellen a szavak éle intézve volt védi pártját s a senatus pártot hibáztatja, mely megölte Tiberiust s most ő ellene kisértette meg az orgyilkosságot. A senatus fölszólítja erre Scipiot, helyesli-e Tiberius halálát ? S ez daczára, hogy Tiberius nejének testvére volt, kimondá a végzetes szót, hogy „Tiberius joggal halt meg.“ Erre Gradiusban kitör a szenvedély s kikiáltja, hogy ezentúl a „szabadság s boszu“ politikáját fogja követni a fölszólítja a népet, hogy tartson vele. Viszont Scipio a senatuspárt élére áll s elkeseredéssel hinti el a polgárháború magvait A hatásunk.Csak néhány szempontot adtunk elő, melyek tán alkalmasak a határozati javaslat tüzetest megértésére. E pillanatban nem tudjuk még, vájjon nem fognak-e a baloldalon pártkérdést faragni abból is, ami sohasem képezhetné ezt, t. i. a ház méltóságának és a tanácskozási rend fenntartásának kérdéséből. Ha igen, akkor a Deák-pártnak jut az a feladat, hogy ő védje meg egymagában a ház becsületét! (A Deák-párt) csütörtökön, november 11-én d. u. 6 órakor értekezletet tart. Pest, november 20. (Gr. Lónyay miniszterelnök) a Deák-kör mai ülésében egy részletes programmot is akart előadni, mely a nyilvánosságra lévén szánva, a miniszterelnök gyorsírókat is fölkért a clubban való megjelenésre, hogy beszédét a lapoknak megküldhesse. E határozat azonban szintén megmásíttatván, sem a miniszterelnök, sem a kormány többi tagjai nem voltak jelen az értekezleten. A miniszterelnök ma hosszabb látogatást tett Deák Ferencznél. (A pénzügyi bizottság ma d. e. 10 órakor tartott ülésében kizárólag hitelesítésekkel foglalkozott, és pedig a vallás- és közoktatásügy minisztérium költségvetése jelentésének hitelesítésével, melynek előadója Kautz Gyula. (Az osztrák nemzeti bank fölhéjazó magatartását kezdik már Bécsben is megsokalni. Régóta szellőztetik a különböző bankintézetek körében azon tervet, hogy nagyobb tömegben aranyat s ezüstöt fognak beszerezni, s a banknál bankjegy fejében elzálogosítani. Így hiszik lehetségessé tenni, hogy az osztrák nemzeti bank megszorított jegykibocsátásán segítsenek. A bank azonban eddig csakis 5—6%-kal kölcsönzött bankjegyeket nem is érezre. Megfoghatatlan, vagy ha megfogható — mert a banknak lehet ez indokolatlanul drága kamatlábra nézve különös célzata — akkor megbocsáthatlan, hogy miért nem éri be 1 vagy 11/* %- kal, mikor a legcsekélyebb kockázattal sem jár a fémzálogra adott papírkölcsön; ennél magasabb kamatlábat pedig ezen üzlet el nem viselhet, mert az éret beszerzési költsége is nevezetes factort képez. A bank tehát szándékosan maga akadályozza meg jegy forgalmának lehető szaporítását, és ellök magátólegy biztos nyereséget. Ily eljárás csak oly czélzattal magyarázható meg, hogy megnehezítsen minden eventualitást, mely a pénzpiacznak a banktól való függetlenítésére vezethet.’ Bécsben ezek folytán ismételve kísérletet tettek, és nevezetes bankintézetek minden befolyásukat fölhasználták arra, hogy az osztr. nemz. bank igazgatóságát reá bírják, miszerint elhelyezendő arany fejében csekély százalék mellett kaphassanak bankjegyet. A bank közlönye, a „Trésor“ azonban azt tudatja, hogy „azon hír, mintha a bank igazgatósága több intézet azon előterjesztését, melyben az érezre adott kölcsönök kamatlábának leszállítását szorgalmazzák, tárgyalta volna, valótlan, minthogy hosszabb idő óta nem volt arra ok, hogy ezen ügygyel csak foglalkozzék is.“ A bécsi pénzintézetek azonban sehogy sincsenek az ily mellőző elintézéssel megelégedve s mindenek fölött kezdik elismerni, hogy Magyarország bizalmatlansága a bank iránt mégis indokolt. Pest, november 20. Talán még nem jutott törvényjavaslat a ház elé, mely oly tüzetes megvitatás tárgya lett volna, mint a főváros szervezésére vonatkozó munkálat. Kétszer ment át a képviselőház előkészítő stádiumán, a kormány több ízben lényeges változtatásokat tett rajta, a sajtó minden egyes részével behatólag foglalkozott, népgyűlések, conferentiák ismételve taglalták — szóval minden megtörtént, hogy az illető fórumok e fontos ügyben végleges megállapodásra jussanak. S mégis úgy állnak ma a dolgok, hogynémelyek attól tartanak, miszerint ép e kérdésben a többség nem fogja azon compact egységet felmutatni, mely mindeddig erejének főforrását képezte. A nézetek egyes kérdésekben még mindig szerteágaznak, s a divergentiák valószínűleg a ház tanácskozásaiban is fölütik majd fejeiket. Nem lehetne ezt sem a párt, sem az ügy érdekében fekvőnek tartani. Nem hiszszük szükségesnek ily kérdésekben fordírozni a pártfegyelmet, hanem azért úgy vélekednek, hogy a párt határozatainak teljes ignorálása épen a jelen körülmények között oly anomália volna, melynek káros következményei kimaradhatlanok. A párt e kérdést a legbehatóbb tanácskozmányok tárgyává tette. Megvitatta minden egyes részletét, ily módon bizonyos megállapodásokra jutott. Aki ezekkel szemben mindenféle rögtönzésekkel lépne föl a képviselőházban, az nem eredményezhet mást, mint vagy saját személyének isolálását, vagy zavart. Hiba volt már az is, hogy a központi bizottságban oly indítványok tétettek, melyekre az illetők a kiküldő osztályoktól nem nyertek megbízást. Az ily eljárás mindenféle inconvenientiákra vezet. A központi bizottságban — meglehet—többségre vergődik egy eszme, melyet sem a pártban, sem az osztályokban vagy nem vitattak meg eléggé, vagy azt pláne meg sem érintették. A központi bizottság tagjai az osztályok képviselői. Nekik e bizottságban azon nézeteket kell érvényre juttatni, melyek már az osztályokban kifejezést és többséget nyertek. A központi bizottság munkálata ismeretes. Nem egyéb az,mint compromissum, kiegyeztetése az egymással szemközt álló felfogásoknak.E kérdésben a párt,úgy mint a kormány, minden irányban engedett a kibékítő közvetítésnek. A törvényjavaslat legfontosabb pontjai — úgy mint azok a központi bizottság szövegezésében előttünk fekszenek—e közvetítő szellem mellett tanúskodnak. Itt van a virilisek intézménye, a főispán kérdése, a rendőrség ügye — mindannyi részlet, melyben a végleges megállapodás eltér az eredeti javaslattól. Úgy a párt értekezleteiben, mint az osztályok tanácskozásaiban, amennyire csak lehetettt, arra törekedtek, hogy kielégítsék a főváros azon speciális érdekeit , melyek tekintetbevételt sürgettek. Ha az ily eljárással szemközt a többség bármelyik tagja a párt által megállapított közvetítési alapot félrelökve, minden áron saját egyéni nézete érvényesítése mellett buzgólkodnék , ez már csak azért is nagy hiba volna, mert igen könnyen épen a remélt eredménynek ellenkezőjét vonhatná maga után. A kizárólagosan locális szempont kelletén túl való kiemelése a locális szempont teljes mellőzését is eredményezhetné. Kiki tudja, hogy a párt kebelében oly hangok is emelkedtek, melyek a legfontosabb részletekben nem kívántak a fővárosoknak külön állást engedélyezni. Ha már most azok, kik a központi bizottság megállapodásait keveslik, a pártfegyelem korlátait áttörik, nem tehetik-e ugyanazt azok is, kik a megállapodásokat sokallják ? Ha ily módon a ház vitáiban mindenféle újabb indítványokkal lépne majd elő a többség egyik vagy másik tagja, ez nemcsak a párt soraiban zavart idézne elő, hanem a törvényjavaslat egész sorsát kockára tenné. A vita ily körülmények között nem mozogna előre kijelölt, biztos kerékvágásban, s sem menete, sem czélja nem volna előre meghatározható. Mindenféle meglepetések előtt állanánk, s kérdés, hogy e meglepetések azokra nézve ütnének-e ki kedvezően, kik az egyéni szempont sordírozásával lehetetlenné teszik a pártakarat és megállapodás érvényesítését. Aki azon körülményből, hogy a párt már addig is sok tekintetben a transactio terére lépett, azt a következtetést vonja ki, hogy még az eddigi megállapodásoknál is tovább mehet, az téved. Ez az ellenkező következik a párt magatartásából. Midőn az ügy a ház elé jutott, a közvetítés jogos igényei már teljesítettek. A pert tovább folytatni, magában a házban a párt megállapodásainak legfontosabb részleteit megtámadni, ez oly eljárás volna, mely ismételjük, a főváros érdekeinek talán inkább ártani, mint használni fog. BELFÖLD, Pest megye, nov. 19. (A megyei közigazgatás.) Miután a köztörvényhatóságok önkormányzásukon kívül az állami közigazgatás közvetítésével is megbizattak, ha azt akarjuk, hogy reformtörekvéseink ne pusztán törvénybe iktatott írott malasztok maradjanak, hanem élő behatással legyenek a nemzet organismusára, a törvényhozás előre törekvő működése mellett szükséges folytonos figyelemmel kísérni a köztörvényhatóságoknak, különösen a megyéknek önkormányzási és állami közigazgatást közvetítő szereplősöket, különben a törvényhozás sok szép törekvésével s átalakító törvényeivel könynyen úgy járhatna, mint azon orvos, ki a rendelvényt megirja s meg is fizetik, de az illető nem veszi be, hanem szépen az ágy alá rejti a gyógyszeres üveget, s a szegény orvos csodálkozik, hogy szeret nem használnak.