Pesti Napló, 1873. július (24. évfolyam, 149-175. szám)
1873-07-15 / 161. szám
161. SZ. Szerkesztési iroda, Barátok-tere, Athenaeum-épület. A '.'■]] Szellemi részét illeti minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kézir átok nem adatnak vissza. Budapest Kedd, julius 15.1873, Kiadó-hivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. 14. évi folyam. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra . . . fi frt — kr. 6 hónapra . .12» — » Az esti kiadás portai kisfiak füdéséért felülfizetés évnegyedenként forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a KIADÓ-HIVATALBA. Barátok tere, Athenaeum-épület küldendők. Előfizetés „PESTI NAPLÓ“-ra. Előfizetési árak : Egész évre . . 24 frt. Félévre . . . 12 „ Negyedévre . „ Az előfizetés Pestre, a „Pesti Napló“ kiadó -hivatalának (Athenaeum, ferencziek tere 7. sz. a.) küldendők J† Aisplem szerkesztő- és kiadó-hivatala. Budapest, junius 14. A vidékről, jul. 12. Midőn most, mondhatni, világszerte uralomra tör az ultramontán áramlat, s midőn Deák Ferencz nagy kezdeményezése nálunk is az egyház-politikai kérdéseket a napirendre tűzte, melyről azokat többé semmiféle hatalom sem szoríthatja le, s főleg midőn nálunk azon közlönyök, melyek a katholícismus képviselőiül tolják fel magukat, inkább csak egyes főpapok, mint a clerus nagy többségének szóvivőjéül tekinthetők: tán némi érdekkel bírhatnak a következő sorok, melyeknek czélja némileg megismertetni az eszmeáramlatot, a terveket és óhajokat, melyek a magyar katholikus papság nagy zömében uralkodnak. Jó lelkiismerettel mondhatom, hogy Deák kezdeményezése, mely a püspöki kart meglepte, nehányat e karból pedig megdöbbentett : az alsó kath. papság nagy zömében örömmel és lelkesedéssel fogadtatott. Kétséget sem szenved, hogy az alsó papság, s különösen a fiatalabbak köréből, a kiket a seminariumi nevelés arra szoktatott, hogy a római jezsuita pártnak buzgó követői legyenek, akad, ki erőnek erejével az ecclesia militans babérjai után sóvárog, a nagy többség azonban megnyugvással és nagy megelégedéssel látja, hogy a zászlót e kérdésekben, melyek oly közvetlenül érintik a papság állását és zsebét, Deák ragadta meg: az ünnepelt, nagy hazafi, akinek politikája mindenekfölött az igazságon és méltányosságon alapszik. Deák Ferencznek, akit mindnyájan bensőleg, igazán vallásos férfiúnak ismerünk, élte alkonyán bizonyára nem fog eszébe jutni, hogy a vallás és vallási meggyőződések ellen szálljon ki a küzdtérre. Beszédének minden szava az ellenkezőről tesz bizonyságot, s a lelkiismeretbeli meggyőződések iránti mély hódolat és tisztelet, mely egész szónoklatát átlengi, amaz igazi, keresztény bölcsészettől áthatottnak bizonyítja, mely napjainkban, midőn a politikai pártok nemcsak jelszavakat tűznek ki, de azok számára ép úgy, mint a római curia föltétlenül követelik a csalhatatlanságot, csak a valóban szabadságszerető, nemes és nagy jellemek sajátja. De ha nem féltjük Deáktól a vallást, nem féltjük a papság állását sem. Deák, ki Ausztriával szemben a méltányosság szélső határáig ment, aki Horvátország és a nemzetiségekkel szemben, eltért a históriai jog rideg betűitől, s inkább a méltányosság, a közbéke fenntartása s az alkotmány megalapítása, semmint a szigorú jogra fektette a fősúlyt. Deák nem lehet méltánytalan a hazafias érzelmek, az intelligentia és becsületes törekvések azon sommája iránt, melyet a kath. clerus nagy többsége képvisel. S mi azt hiszszük, hogy csak a kath. clerustól függ, hogy megértse a nagy hazafit hogy maga után ne égesse el a hajókat, hogy ne tegyen egy ugrást — a sötétbe. Mi akadályoz minket abban, hogy továbbra is hű fiai legyünk a hazának, hogy továbbra is békében éljünk a törvényhozással , tiszteljük a törvényt és a nemzet közvéleményében, az alkotmány iránti hűség s a nemzeti érdekek terén folytatott küzdelemben ugyanazt a helyet elfoglaljuk, mely protestáns atyánkfiainak osztályrészéül jut? Vallásunk, dogmáink fenyegettetnek talán? Ellenkezőleg. A Deák által proclamált irány a vallás teljes szabadságát és tiszteletét biztosítja s csak Amerikába kell tekintenünk, ahol az egyház a legerősebb alapon , hívei ügybuzgóságának alapján nyugszik, hogy kívánatosnak tartsuk Deák politikájának minél előbbi valósítását. Vagy tán a polgári házasság? Kath. paptól senki se fogja követelni, hogy közreműködjék a polg. házasság behozatala mellett. Ha azonban az behozatik, a vallás érdekeinek rosz, nagyon rosz szolgálatot tennénk, ha a házasság szentségét annak polgárjogi oldalaival ellentétbe helyeznék. Mily kifogás lehet az ellen, ha az állam azt mondja, hogy a maga szempontjából a házasságot szerződésnek tartja, ami nem zárja ki azt, hogy az egyház e szövetségről azt hirdesse, hogy az szentség ? Az egyházi szószéknek nem szabad az állam törvényei elleni izgatás színhelyéül szolgálni; — elég tér marad fenn, hogy a híveket meggyőződtessük arról, hogy az állam, a polgári házasság behozatalával, nem akarta és nem akarhatta megrabolni a házasság egyházi jellegét, s a papnak nagyobb lelki örömére fog válni, ha a hivő, önkényt, vallási meggyőződésből járul a szentséghez, mint ha azt most, oly sok esetben, vallási kényszerből teszi. Vagy az egyházjavak kérdése, a kath. autonómia ügye szolgálhat akadályul ? Nyugodtan nézhetünk ez ügyek megoldása elé is. Deák nyilatkozata biztosít arról,hogy minden önző, egyoldalú elintézés elől biztosítva vagyunk. Az egyházjavak kérdésének megoldása önkényt magával fogja hozni azt, hogy módosíttatik azon roppant aránytalanság, mely a papi javak élvezetében most fennáll. A nyomorral küzdő fallasi pap sóvárogva néz ez eshetőség elé, és elhagyatott, nyomorult iskolaügyünk barátai áldani fogják a napot, melyen egy bölcs, intéző kéz ki fogja jelölni a roppant javak elidegeníthetlen rendeltetését. Egy körülményről kellene még megemlékeznünk. Deák kezdeménye kétségkívül fel fogja kelteni Róma figyelmét, meglehet, sőt valószínű, hogy onnan a harczi jelszó fog kiadatni. Egyes-egyedül a kormánytól függ, hogy ez majd minő hatást arat. Erélyes és tapintatos kormány mindjárt kezdetben elejét veheti minden nagyobb izgalomnak, s a Szlávy-minisztériumról is egyelőre föltehető, hogy a netaláni komolyabb bonyodalom esetén emberül megállja helyét, így akármiként forgatjuk a dolgot, soksok valószínűség szól a mellett, hogy hazánkban nem fog megzavartatni a vallási béke és egye értés. Mindnyájunktól függ, hogy ez így legyen. A világi szabadelvűektől, kik hozzájárulhatnak ehhez, ha magát a vallást kihagyják discussióik köréből, s a kath. papságtól, hadsemlegességgel tekint azon politika valósítása felé, melyet Deák proclamált. S hogy ez utóbbira meg van az akarat és hajlam, hogy a kath. alsó papság körében is tudják, mi szokott lenni az „engesztelhetlenek“ sorsa, arról szolgáltassanak bizonyságot e sorok is. Egy kath. pap. Örömmel adtunk helyet e levélnek, s minthogy írója egyházmegyéjében e tárgyra vonatkozólag indítványt akar tenni, lesz alkalmunk megnevezni a kitűnő írót is. A levél örvendetes bizonysága annak, hogy nem csalódtunk a magyar kath. allópapság körében uralgó hangulat dolgában s meg vagyunk győződve, hogy e nyilatkozat visszhangra talál. A szerk. A „Pesti Napló“ tárcsája. A perzsa sah. Pária, jul. 11. A hajdani nagyság tündérképei dicsfényben vonultak el Pária felett, 8 ja gleire megtört sugarai feléledtek a múltak dicső hagyományain........ A perzsa sah I. Napoleon sírját látogatta meg. Ábitat teljes kegyelettel lépett be a világtörténelem nagy eseményeinek emez egyik emléktemplomába s kényeket áldozott a franczia imperator világjelentőségü ereklyéi előtt. Julius 10-re a sah utalásának történetében ünnepies jelentőséggel bir Francziaországra nézve. Csak a rokkantak palotáját látogatta meg; e nap programmjának többi része elmaradt. A sah megünnepelte e látogatást. Diszőrség nélkül, nyitott kocsiban hajtatott a rokkantakhoz. Csak sógora, Yayakhán, Tholozan indor, két herczeg és Charreyron ezredes voltak kiéretében. A „cour d’honneur“-ön két sor rokkant között haladt végig. »Két millió katona dicsőségének összes maradványa« — mondá a rokkantak parancsnoka, Martimprey tábornok, a vén katonákra mutatva. A tábornok a kápolna bejáratánál fogadta a ’.bánt; körülötte foglaltak helyet: Borde ezredes, hadsegéde, a palota tisztjei, s a magasabb rangú ■ ikkantak, kiket koruk nem tartott vissza szobáikban; l'Argentiére plébános, és Crepinet a kápolna s a domb építője. A sah vidoran, üdvözlé a tiszteket, az összegyűlt nőket s főleg kedvesen lepték meg őt az öregség e végzetes hajlékában az udvaron játszadozó gyermekek. . . A kápolna oltára mögé vezette őt a tábornok. Láthatólag meghatotta Duret két szobra, mert ha sírbolt bemenetét látszanak őrizni. Tholozan tudor megmagyarázta neki a feliratot : »Je veux que mes cendres reposent sur les bords de la Seine, au milieu de ce peuple franQais, que j‘ai tant aimé.“ A sach elmerülten, némán nézett le a sírboltba. Mielőtt megindult, leoldotta kardját s a kíséretében levő egyik herczegnek adta át, így ment le a sírboltba. Megállt a koporsó előtt, s hosszasan nézett a kőre, mely Napóleon hamvait takarja. Mintha elakarná űzni a komor emlékeket, visszafordult kíséretéhez, s egyenként megkérdezte az őt követő vén katonák nevét, tudakozódott, mely csatában vettek részt, hány sebet kaptak, s megkérte a tábornokot, hogy jegyezze fel egyenként neveiket. A sah mögött állott Hendier, a vén alezredes, a palota parancsnoka. A sah meglátta mellén a waterloo-i érdemjelet. — »Waterloo!“ mondá. „Hány éve már?“ — »Hatvan éve, felség“ — viszonzá a vén alezredes. Körüljárta a sírboltot. Megnézte annak minden zugát. Egy Csomó zászlónál megállt, s egyenként megnézte őket. Érdekkel vizsgálta mindegyiket. Különösen egy tetszett meg neki, s kíséretéhez fordulva, élénken kérdezősködik a zászló iránt, természetesen franczia nyelven. Kérdéseiben sajátságos az, hogy nem használ mást, mint főnevet és igét. — »Zászlót ?“ — »Osztrák, felség. Eilaunál kerítettük hatalmunkba“ felelt a vén parancsnok. —■ »Eilau! osztrák! ? .. . Dehogy .. . hiszen porosz !“ mond a sah. És e szavakkal kibontja a régi, elrongyolt zászlót, s diadalmasan mutatja környezetének a fekete sast. A jelenlevők ámulva néztek a sahra, alig tudtak kibontakozni a hatás alól, melyet e jelenet előidézett. ]A sah gyönyörködött egy ideig diadalán, azután egy oszlopra mutatva: — »Márvány?“ kérdés „A pyrenaei hegyekből“ felelt a tudor. — „Oh, pyrenaei hegyek, .. . nagy hegységek . . . Francziaországban“ téve hozzá a sah. Azután a sírkőre mutatott: — „Granit ?« — »Nem felség, porphyr!“ — »Porphyr«? ismétlé a sah, kezével jelezvén, hogy nem fogja elfeledni e szót. — »Miklós czár ajándékozta e követ Francziaországnak,“ magyarázz Hendier. — „Miklós czár . . . Oroszország . . . tudom“ felelt a sah. E közben elérkezett a czár a sírbolt azon részéhez, hol az ereklyeszekrény őriztetik. A szekrény Napóleon kardját rejti magában, melyet Austerlitznál viselt, szövegét, mely Eilaunál volt fején. A környezet körülállja a sahot; egy sekrestyés viasz gyertyát tart kezében,mely megvilágítja a jelenetet. A sah a löveget kezébe veszi. — »Egyszerű, igazán egyszerű«, s még nehány szót mond hozzá perzsa nyelven. „Ő felsége, — jelenté Tholozan tudor fennhangon, — azt mondá, hogy Napoleon szereté az egyszerűséget saját magán, — és a fényt katonáin.» A sah még mindig kezében tartá a söveget. Azután tartózkodva nyúlt a kard után. — „Austerlitz, Napoleon, a nagy király, valóban nagy király. . . “ Perczek múlnak el, a sah elmélyedve szegezi szemeit a kezében tartott tárgyakra. A megindulás erőt vett rajta. Egy köny ragyog szemén, s foly végig lassan .... lassan arczán. Úgy látszik, hogy nagy erő megfeszítésébe kerül elűzni a történelem e szomorú emlékeit. Az ereklyeszekrénytől egyenesen a kijárat felé tart, hogy ne lássa többé a nagy ember kardját és sisakját, melyek oly hatással voltak reá. A kijáratnál rendre nézi az öreg katonákat s meghatott hangon kérdi tőlük, mely csatában kapták a legnehezebb sebet ? A sirbolt széles lépcsőin felérve, a domot szemléli meg, mely ez alatt nagy közönséggel telt meg. A sah nem beszél többé franczia nyelven, csak saját anyanyelvén, Yayakhán és Tholozan felelnek kérdéseire. A nap sugarai által körülragyogott kupola nagyszerű látványt tárt eléje. — „Arany ?“ kérdé az építészt. — „Nem, felség, felelt ez, aranynyal bevont bronz. Egy pillanatig azt hitte , hogy a kupola aranyból van. Meglátszott rajta a csalódás. Ismét elnémult. Hosszasan nézte meg Jeromos koporsóját, s midőn a kápolnában elhelyezett másik koporsót meglátta, kezével oda mutatva, igy szólt: — »József!« Midőn kilépett a templom hajójából, Napoleon két hű barátjának koporsója tűnt fel neki. Figyelemmel olvasta el a feliratokat. — »Duroc ! Bertrand! szólt, .... a hűt barátok« .... Innen ismét visszafordul a templom hajójába. Egy katonai zenekar a perzsa néphymnust játsza. A sanctuarium rácsozata előtt egy csoport apácza áll. A sah néhány kérdést intéz hozzájuk, s tiszteletteljes üdvözlettel távozik. A közönség között egy fél kezű fiatal harczos áll. — „Utolsó háború ?« kérdé a sah a kabát üres ujjára mutatva. —• »Igen felség!« — szól a katona. — »Bazaine?« A katona nem felel. — „Mac-Mahon?« A katona úgy látszik, nem érti a kérdést. — »Trochu?“ folytatja a sah. — „Igen felség.“ — »Oh.« — mond a sah — „Páris ostroma!“ A fiatal barczos érdemjeleit figyelemmel nézi meg. A katonai érdemjelek nem lepték meg. Csak egyet nem ismert, mely fekete sassal jelzett szalagon függött a katona mellén. Kérdőleg mutat az érdemjelre. — „Mexikó,« felelt a katona, ki hogy megértesse magát, úgy felelt, mint a sah kérdezni szokott. — »Igen, igen« mond a sah.... „Forcy, Bazain !“ Csak a fegyvertárt nézte még meg, s ezzel vége volt a látogatásnak a rokkantak palotájában. A vén harczosok nyomott kedélylyel, könyezve kísérték ki az uralkodót. S bizonyára nem fogja elfeledni senki a jelenvoltak közül ama sajátságosan hangsúlyozott szavakat, melyekkel az eilaui legyőzöttek zászlaját bontotta ki a 70-ik év legyőzöttjei előtt: — „Osztrák? .... dehogy .... hiszen porosz !“ * * * A sah látogatását Napóleon sírjánál mi követhetné méltóbban, mint egy fényes katonai szemle, mely meggyőzte a perzsa uralkodót, hogy Francziaország hadserege még él erőben és hatalomban dicsőségteljesen. Ma tartotta az új versailles-i hadsereg a sah előtt díszmenetét. A lovasság tömegekben állott a „pavilion du Bagatelle“ előtt, a Szajna közvetlen közelében, meglehetős távolban Wallace Richard történeti nevezetességű kastélyától, melyen perzsa, angol és franczia zászlók lobogtak. Az egészségügyi csapatok a lovasság mellett voltak elhelyezve, s ezek mögött Longechampa óriási területén a versaillesi hadsereg négy hadteste foglalt állást, áthatolhatlan tömegekben a tüzérségi csapatokkal együtt. Óriási néptömeg foglalta el a nézőtért egész Boulogneig. Százezerekre ment a közönség száma, melyet nem tartott vissza sem a nap égető Sieve, sem a díszmenet hosszúsága. A sah végig lovagolt a lovasság tömör sorain, megnézte a gyalogcsapatok és tüzérség felállását, s táborkarával a pavillon előtt foglalt helyet. Nassered-Dine a becsületrend nagy szalagját, Canrobert marsal a perzsa oroszlán- és naprend nagy jelvényét viselő. Mac-Mahon a sah mellett foglalt helyet. A díszmenet megkezdődött. A gyalogság elvonulása két teljes órát vett igénybe. A közönség minden ezredest, minden ezredet zajosan üdvözölt. L‘Admiraut tábornok a sorból kilovagolván, kardjával üdvözölte a sahot, s azután a köz- Budapest, Julius 14 (A pénzügyminiszter,) úgy látszik, eltért korábbi szándékától, s ez idén sem megy fürdőbe, hanem a helyett folytatja s személyesen vezeti a pénzügyi administrate reorganisatiójának s a pénzügyi törvények kidolgozásának nehéz műveletét. Mint értesülünk Kerkapoly miniszter ma már hosszabb idő óta gyűjteti s összeállittatja s egy rendszeres egészbe foglaltatja össze mindazon utasításokat és szabályzatokat, melyek az egyes igazgatási ágakat illetőleg kiadattak s részint a régi kamarai, részint az újabb rendelettárakban elszórva találtatnak. Ily gyűjtemény már csak azért is szükséges hogy alkalmas módja legyen a nagyközönségnek is a pénzügyi rendeletekkel megismerkedni, az igazgatás egyöntetűsége és pontossága szempontjából pedig nélkülözhetően, mivel még a régibb hivatalnokoknak is bajjal jár az évek hosszú során át megjelent bővítő, módosító s magyarázó rendeleteket emlékezetben tartani, az ifjabb hivatalnokoknak pedig csaknem lehetetlen exoliánsokból kiválasztani azokat a rendeleteket, amelyek még állanak, azoktól, amelyeket utóbbi rendeletek lényegesen megváltoztattak vagy hatályon kívül helyeztek. (Trefort miniszter úr a következő felhívást intézte a magyar főpapsághoz : Midőn ez alkalommal a magyar tisztelt főpapságnak, hazánk kulturviszonyai fejlesztésében, mindenha tanúsított hazafias áldozatkészségét, a szépművészetek egy hatalmas tényezőjének felkarolására irányzom, teszem ezt azon meggyőződésben, hogy megkeresésem ép oly lelkes viszhangra találand, mint amily nemes szándék engem arra vezérelt. Örvendve olvassuk az európai sajtónak a közkiállításon képviselt festőművészetünkről hangoztatott elismerő nyilatkozatait. Nem lehet feladatom, hazánk egyes művészeinek részletes méltatásába bocsátkoznom ; művészetük legszebb záloga a közelismerés; itt csak újólag is (czim) ismert, a magyar főpapsággal hagyományos áldozatkészségére hivatkozva,azon leghőbb óhajtásomnak kell kifejezést adnom, hogy vajha e remekművek — nemzeti művelődésünk fejlésének hathatós tanúi — csakhamar, ne a külföld tulajdonává váljanak ! Erre akartam (czim) a szép és nemes iránt melegen buzgó hajlamát irányozni. Végül még engedje (czim) kifejeznem azon reményemet, hogy hazánk tisztelt főpásztorainak anynyiszor hivatkozott — s ez eszme felkarolásával is kétségen felül kifejtendő — hazafias útmutatása, bizonyára üdvös vezér például szolgáland másoknak is. Fogadja (czim) kiváló tiszteletem őszinte nyilvánítását. Budapesten, 1873. évi július hó 5-én. (A magyar hitelsegélyegylet) mai ülésében jelentéktelen tételekre szóló váltók nyujtattak be, és pedig csupán helyből. Holnapra már nagyobb leszámolások jeleztettek a vidékről. Az egylet még jóformán a szervezkedés stádiumában van, és a személyzet megalakításával foglalkozik. (A francziaországi gabona határidőüzlet ügyében, mint a »P. Lt.« egy bécsi sürgönye jelenti, a magyar kereskedelmi miniszter a külügyminisztériumban erélyes intézkedéseket sürgetett. Kívánatéra a párisi osztrák-magyar követség távsürgöny útján rögtön utasíttatott, hogy e tárgyban, ugyancsak távirati uton, azonnal tüzetes jelentést tegyen, melynek alapján a további utasítások haladéktalanul közölténn fognak a követséggel. (Az omladina eredetei az »Alig. org« egy czikkében következőleg adatik elő: „Az omladina eredete még az 1848 előtti időre vezethető vissza, a mikor a szerb tanulók Pozsonyban irodalmi egyletet alakítottak és költeményeiket mint az omladina termékét, egy kötetbe gyűjtve, nyilvánosságra hozták. Ezen tanulók közt volt M ie tics is. Később Branko, szerb költő gyakran énekelte meg az omladinát, mely kifejezés jobbára csak a tanulókra vonatkozott. Az Omladina csak akkor vette föl újabb szervezetét, mikor Jovanovics Vladimir, ki Szerbiából emigrált, 1865-ben Svájczból a »Vojvodinácba költözködött és a »Zasztava« munkatársa lett. Jovanovics az „Omladina« névnek más jelentőséget tulajdonított. Szerinte az omladinához nem csak az „ifjúság« (ezt jelenti ugyanis szerb nyelven az omladina szó) tartozik, hanem mindenki, aki a szerb nemzetben a műveltség terjesztése által a nemzeti önérzetet iparkodik ébreszteni és feladatává teszi a szerbség fölszabadítását és egyesítését (oslobodjenje i ujedinjenje Serbstva.) E czél elérésére minden szerb helységben a Dunán innen és túl albizottságok alakultak, melyek az újvidéki központi bizottsággal összeköttetésben állottak. A tagdíj egy évre 2. o. é.sztot tett. Az omladina népkönyveket, naptárakat stb. adott ki, nyilvános előadásokat tartott, mulatságokat (beseda) rendezett nemzeti műsorral, szóval minden elkövettetett a szerbek nemzeti önérzetének emelésére. Miletics ez omladina vezérének tekintetett. A magyar kormány az omladinával, mint irodalmi társulattal, nem törődött a vándorgyűlések, melyeket az omladina minden évben a szerb városokban felváltva tartott, csak rendőri felügyelet alatt állottak . 1868-ban a belgrádi válság folytán azonban az omauina alapszabályai módosítás alá vétettek. De midőn a magyar kormány 1871-ben az alapszabályokon még több módosítást akart tenni, és nevezetesen az idegen államok polgárait az omladinából kizáratni akarta, és a verseczi gyűlés e változtatásokat nem akarta elfogadni; a rendőrség e gyülekeze Budapest, június 14. Huszonnégy év előtt történt, hogy Cobden Richard a szabad kereskedés s az örök béke eszméinek fáradhatlan apostola az angol parlamentban azt indítványozá, hogy a kormány utasíttassék, hogy az akkor fennforgó nemzetközi viszályok kiegyenlítésére a választott békebiróságok rendszerét ajánlja és szorgalmazza a külhatalmasságoknál. Akikor Palmerston lord pár életézel ütötte el a dolgot s a ház nagy többsége mosolyogva tért napirendre az indítvány fölött. Azóta Anglia maga két ízben nemcsak tényleg igénybe vette a választott békebíróságokat, hanem annak határozatai előtt, noha azok reá nézve részben igen terhesek voltak, készségesen fejet is hajtott. Az Alabama és a San Juan kérdést a világnak politikailag két legműveltebb közállománya szabadon választott nemzetközi ítélezek elhatározásaira bizta s a szép sikertől bátorítva ugyan az az angol parlament, amely egykor Cobden propositióját rövid uton eltemette, a múlt héten elfogadta Cobden egyik tanítványának és szellemi örökösének hasonló irányú indítványát. Az angol parlament alsóháza a királynőhöz feliratot fog intézni, melyben fölkéri őt, hogy hagyja meg külügyminiszterének, hogy a nemzetközi jog codificatiója sltalános és állandó nemzetközi választott bíróság alkotása ügyében tárgyalásokat kezdjen a külhatalmakkal. Az indítványt ezúttal is ellenzéssel fogadó a kormány, és Gladstone, aki ellene szót emelt, hosszú beszédben iparkodott elfogadását megakadályozni. Okoskodásának eszmemenete jellemző.Nem életekkel, hanem érvekkel akarta az indítványt megbuktatni; nem nevezi azt fellengző ábrándnak, hanem inkább bebizonyítani iparkodott, hogy a kormány az indítvány nélkül is hasonló irányt követ, hogy maga elfogadta a békebíróságok rendszerét s hogy öt év óta minden egyes felmerülő differentia elintézése körül jó szolgálataival iparkodik a béke és a mérséklet, parancsait érvényre emelni az érdeklett feleknél. E politikától eltérni nincs ok: a kérdés még nem érett meg annyira, hogy az elv,ltalános elfogadására reményt nyújtana . Anglia, ha ma ilyen eszmékkel lépne a cabinetek elé, könnyen azon gyanúba juthatna, hogy önérdekből beszél s saját gyengeségét ilyen philantrop, de a legtöbbektől meg nem értett ajánlatokkal törekszik álcrázni. Elég ha Anglia most csak a példaadásra szorítkozik s igy készíti elő a nemzetközi törvénykönyv és bíróság eszméinek diadalát, mely előbbutóbb be fog következni, így szólt Gladstone; a parlament azonban nem elégedett meg példaadással , hanem nagy lelkesedés közt, magát az indítványt is elfogadta. Gyakorlati jelentősége mindkét dologtól, melynél szerbiai, herczegovinai, montenegrói küldöttek mint nézők, sőt a hirhedt herczegovinai emigráns, Pelagits archimandrita mint szónok vettek részt, szétoszlatta, és az összes omladinai bizottságokat betiltotta. A központi bizottmány székhelyét erre Belgrádba tette át és onnét folytatta tevékenységét, bár e város nem lehetett törekvései számára kedvező talaj, mivel az omladiga a lakosság egy részénél azon gyanúban állott, hogy Mihály fejedelem meggyilkoltatásánál erkölcsi bűnrészességben áll.