Pesti Napló, 1873. október (24. évfolyam, 225-251. szám)
1873-10-25 / 246. szám
946. sz. Szerkesztési iroda: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A1 lap Szellemi részét illeti) minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadóhivatal: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Budapest, Szombat, October 25.1873. REGGELI KIADÁS. 94. évi folyass. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten kánhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra . . . 6 frt — kr. 6 hónapra . .12» — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán* minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a KIADÓ-HIVATALBA. Barátok tere, Athenaeum-épület küldendők. Előfizetés „PESTI NAPLÓ“-ra. Előfizetési árak: Egész évre . . 24 frt. • Félévre ... . 12 „ Negyedévre . . . „ Az előfizetés Pestre, a „Pesti Napló“ kiadó -hivatalának (Athenaeum, ferencziek tere 7. sz. a.) küldendő. A „P. Napló“ szerkesztő- és kiadó-hivatala. Budapest, oct. 24. A mint értesülünk, az igazságügyminiszter úr elhatározta az ügyviteli rendszabályokat revideálni s átalában az igazságszolgáltatás administrativ részében beható reformokat a czélból létesíteni, hogy a kezelés úgy a központi, mint a vidéki bíróságok működési körében a lehető legegyszerűbb lábra állíttassák. S mint halljuk, e czélból egy külön szakértői tanácskozmányt is szándékozik még az ősz folytában egybehívni. Mi ez elhatározást s mindazon lépést, mely a bírósági ügyviteli szabályok egyszerűsítését s az igazságszolgáltatás administratív részének észszerű reformját czélozza, föltétlenül helyeseljük. Helyeseljük, mert ismerjük az anomáliák azon végtelen számát s roppant tömegét, mely az ügyviteli szabályok hézagossága, sőt helytelensége miatt az igazságszolgáltatás administratiója körében országszerte nemcsak előfordul, hanem rendes szokássá, rendes gyakorlattá vált. S mellőzve itt a másod- és harmadfokú bíróságok ügyvitelét, ezúttal csak az első fokú biróságok működési köréből akarunk állításunk igazolására néhány szomorú tüneményt felemlíteni. Az 1871-ik évi 32-ik törvényczikk szerint az igazságügyminiszter az első folyamodásu kir. biróságok tettleges működésének megkezdésétől számitandó két év lefolytával pontos statistikai adatokat köteles a törvényhozás elé terjeszteni minden egyes törvényszék és járásbíróság ügyforgalmáról, hogy azok alapján akkor a törvényhozás mind a bíróságok számát, mind azok kerületét és beosztását, mind pedig a bírói létszámot véglegesen megállapíthassa. Azon két év, mely alatt e pontos statistikai adatokat gyűjteni kell, maholnap végére jár. E két év az 1872-dik és 1873-dik év. E két év alatt kell a bíróságoknak olyan ügyforgalmat teremteni, mely mind a biróságok számának, mind a bírák létszámának végleges megállapításánál alapul tekintethessék. Azt hihetné az ember,hogy a bírósági ügyforgalom a bíróságok befolyásától s önkényétől teljesen függetlenül képződik. Azt hihetné az ember, hogy a polgári perrendtartás s az igazságügyminisztérium által kidolgozott ügyviteli szabályok alapján minden bíróságnál csak annyi ügy lehet, amennyit a felek oda visznek és csak annyi ügyszám lehet, amennyinek a perrendtartás szabványai és a józan felfogás szerint lenni kell. Aki nálunk ilyen hitet táplál , annak nagyon hosszú álomból csak ma kellett felébredni, vagy ha mindig ébren volt is, de a központi felügyeletet, az ügyviteli szabályokat s a bíróságoknak ügyszaporító furfangjait csakugyan nem ismeri. Rettenetes állapot az, amit e tekintetben az ügyviteli szabályok ruganyossága alapján a bíróságok leleményessége előidézett. S nehogy azon váddal illettessünk, hogy állítsunk valamit és nem bizonyítunk semmit is : szolgálunk egy pár nagyon exclatáns példával is. Ismerünk egy vármegyét, melynek a rendezés előtt volt egy törvényszéke, most pedig van kettő. Azelőtt az egy törvényszék polgári, büntető és telekkönyvi osztályánál egy éven, a legutolsó éven át összesen megfordult 14 ezer ügyszám, most pedig ugyanazon vármegyének felében az egyik kir. törv.széknél megfordul 28 ezer ügyszám és a másik felében, a másik kir. törvényszéknél sem kevesebb. Summa summarum ma négyszerre nagyobbnak látszik az ügyforgalom, mint volt 1871- ben, a rendezés előtt. Láttuk-e csak, vagy voltaképen is nagyobb az ügyforgalom? Ez a kérdések kérdése. S feleletünk erre az, hogy az ügyforgalom valóban semmivel sem nagyobb, sőt a bűnügyi forgalom ügyszámának túlnyomó része a kir. ügyészséghez tétetvén át, határozottan kisebb, mint 1871-ben volt. Ha tehát mégis négyszerre több számot képes a törvényszék kimutatni, ennek oka az : először, hogy az ügyviteli szabályok több számot követelnek, s másodszor, hogy a biróságok készakarva, mesterségesen, gyakran törvény és szabályellenesen szaporítják a számokat. Erre pedig jó okuk van. Igen, mert a központi felügyelet egyedül és kizárólag a számok után ítéli meg a tevékenységi mozgalmat s a bírák ügybuzgóságát s épen azért azt, a bírót, ki 100 érdemleges ügyet 5000 számmal végez, nagy elismerésben részesíti, azt a birót pedig, ki 200 érdemleges ügyet 2500 számmal végez, a másik mellett jól megdorgálja. Amaz munkás és kitűnő bírónak, emez munkátlan és selejtes birónak tekintetik.Ez az egyik ok. A másik pedig mely a biróságot a számok szaporítására sarkallja, az, hogy a számok alapján készül a statistikai kimutatás, és a statistikai kimutatás alapján szaporíttatik a bírói létszám. Szomorú a kép, de való. A rendezés első évében csak néhány törvényszék és néhány bíróság lépett még ezen térre, ma már sok rajta van. Ama néhány törvényszéket ért elismerés s a gyakorlati következményre számitó biztos kilátás ma már a legtöbb törvényszéket és biróságot e térre kergette. Pápa eltanulta Győrtől , Veszprém Fehérvártól, Nyíregyháza Böszörménytől, Kardszag, Pécs és a többi önmagától. Egyik bíróság a másikat kimutatásaival felülmúlni törekszik. E tárgyra még alkalmilag visszatérünk. A „Pesti Napló“ tárczája. Mario Yacano Emil a székelyekről. Az „Über Land und Meer“ czímű Stuttgartban vasárnaponként megjelenő német lap idei 26. számában egy czikket közöl a székelyekről e czím alatt: „Die Székler in Siebenbürgen und die Wallachei«, s szövege világosításául képet is mellékel az 504-ik lapon, mely alatt ez van írva: Székler werden von Gensdarmen über die Gränze escortirt, nach dem Gemälde von G. Vastag. E kép azt ábrázolja, hogyan kisér vissza viharos téli időben két romániai lovas csendőr két székely nőt és négy férfit, kik úgy vannak lánczra fűzve, hogy egyiknek karján, másiknak nyakán tekeredik az keresztül; egész nap utaztak — igy tartja a szöveg — hegyen völgyön át, csendőrök lovai kifáradván, pihenőt tartanak. Szerencséjök a kísérteknek, hogy ők is megnyughatnak. Míg amazok magukat pálinkával üdítik föl, a nyomorult tekergők hátukat a szélnek fordíthatják. De a láncz,a kegyetlen láncz nyakukba bevágódva marad. Nyugvás alatt még érezhetőbb a fáradtság, s ha ennek vége, ismét hurczolkodhatnak tovább. Hajh! mint szórják rájuk a gúnynevet és ütleget, ha a szerencsétlen karaván ismét útnak indul.« De e leírásnál maga a kép még szánandóbb állapotban mutatja tárgyait. Egyik székely levett kalappal kér a csendőrtől pálinkát, a másik sováran feléjök fordulva nézi őket; egyik nő hátán levő podgyászával a férfi térdéhez borul melegedni; a másik beburkolódzva foszlányos öltönyébe szintén a térdeplőhöz zárkózik; egyik hosszú oláh bundába öltöztetett férfi, fülén alól húzott kucsmával arczátfejét elfödve s társának hátat fordítva, szintén ketten egymást melegitni akarni látszanak. Székely jellemet mutat teátok tartása, népviseletek : a kalap, a felső öltöny, a lábbeli, a palcta, és a hosszú haj — átalában a kép alakjai conceptiojához és kiviteléhez, mint nem festő, nem szólok; nekem a czikkhez és annak képmagyarázatához egészen más szempontból van szólóm, abból t. i., hogy váljon a művésztől helyes velt-e a székelyek ily állapotban s az írótól oly formativ kíséretében mutatni be Németországnak, a mint és milyenek alapján tette s én mindjárt ismertetni fogom. Megkérdeztem iránta, s úgy nyilatkozott, hogy ő e képét ezelőtt több évekkel adta Vacano úrnak , azon időben , midőn a székely kivándorlás és székely meggyalázáa 1868 — 70 körül Oláhországban épen tetőpontján volt, s mikor ő a szöveg írójával ugyanott huzamosabb ideig mulatván , gyakran fájó szívvel voltak tanúi a képen látható és más jeleneteknek; nekik a kép és szöveg készítésével szándékuk az volt, hogy a külföld közvéleményének pressiója által részint a kormányt a kivándorlás megakadályozására, részint a székelységet a ki nem vándorlásra bírják; különben biztositni kívánt, hogy mind őt, mind Vacano urat munkájokban a legjobb indulat vezette. Ismerem azon helyzetet, midőn az író és művész honától távol, könyvei nélkül kénytelen írni, vagy hogy minő tárgyat vegyen rajzba és tegyen vászonra, a körülmény, a közönség kedve vagy ízlési igénye, néha materiális szükség is határozzák el; kisebb tévedéseket ilyenkor nem is kívánok számba venni — rajtam is, máson is megesik az nem egyszer. Azt is tudom, hogy Vacano úr irántunk és irodalmunk iránt utóbbiidőben méltánylást érdemlő rokonszenvet mutatott, el is ismerjük azt készségesen. Vastagh György úrban pedig festőművészetünknek egy igen kiváló tehetségű, jeles ecsetű és a bécsi lapok által nem egy ízben kitüntetett képviselőjét örömmel ismerjük el, s én úgy vélem, a jó szándék egyik részről is egyátalában kétségbe nem vonható. Mindazáltal azt kimondani szükségesnek látom, hogy én nem tartom helyesnek ily tárgyú képnek egy oly nemzet nagy és műveit olvasó közönsége elébe vitelét, amely előtt és amelynek hírlapjaiban kivált az erdélyi szász levelezők s szászok által informált touristák különböző időkben s kivált pár év óta rólunk magyarokról annyi kedvezőtlent, nem igazat sőt meggyalázót irtak és tettek közzé. Festő művészeinkre nézve van egy báladatos tér, a mivel nekünk Európa előtt a művészet tekintetében hírnevet, a műveit világnak szellemi örömet csinálhatnak : tájaink, az erdélyi természet nagyszerű szépségei, valamint történelmünk régi emlékeinek rajzokban és ecsettel örökítése. Ezt tegyék ők, ezzel kötelezzenek le minket és a hazát. Társadalmi bajaink rajzát s ostorozását hagyják a színpadnak vagy magának a társadalomnak. Még kevesebbé tartom helyesnek, sőt épen vétkesnek kell nyilatkoztatnom azt, ha valaki egy népről elég alapos tanulmány és kellő ismeret nélkül oly ítéletet mond, amely azt meg nem érdemelte és igazságtalanul sújtja, gyalázza, nemzeti jellemét s jó hírnevét mintegy beszennyezi. Yacano úr a székelyekkel ezt tette. Nézzük mit ir róla az említett kép szövegében. »A székelyek vad erkölcseiket soha nem szokják el, kézi mesterséget nem űznek, hanem — ha van — földjüket mivelik, fő jellemvonásuk a röstség, a székelyek közül sokan elhagyják hazájukat, tűzhelyeket, és iparukat (tehát még is van közöttük ipar) azért hogy Oláhországban — melyről a monda azt tartja, hogy az az aranyok Kaliforniája — az aranyat fáradság nélkül az utczáról szedjék fel; a székelyek — írja tovább — ezek a dologhoz nem szokott emberek azért mennek Oláhországba, hogy családjuknak gazdagságot vagy önfejek alá legalább egy párnát szerezzenek ; a székelyek régi vitézi hitének s harczi bátorságának valamint tiszta erkölcsének már ma csak nyomait láthatni; szép reményekkel megy be a székely az aranyok honába, ott eltátja száját s várja a sült galambot szájába'; az oláh kormány kénytelen kikisértetni e tekergő koldusokat, megtisztitni tőlük az országot, a kik télen át igen könnyen válnak rablókká, tolvajokká ; jó hazafiakból már egy bizottság alakult, mely a székelyekről, e régi híres néptörzsről (hasonlóul a czigányokhoz) gondoskodjék, s az eddiginél jobb nevelés, iskolák és kiképzés által iparossághoz és rendes élethez szoktassák.“ Ahány mondat, annyi valótlanság. Vizsgáljuk az elsőt : „a székelyek vad erkölcse ..." Az erdélyrészi r. katolikusoknak csak a múlt és folyó században négy püspöke volt székely: a két Mártonffy, Kovács és a mostani; a reformátusoknak e században már kettő : Antal és Bodola; az unitáriusoké majd mind székely volt: Szent-Ábrahámi, Ágh, Székely Sándor s a mostani Kriza; nyolcz katolikus, hat református, három unitárius, közép és félgymnasiumban legalább is 100 tanár, 1000-et meghaladó ekklézsiában legkevesebb 600 pap és ugyanannyi iskolatanító székely; a magyar irodalom igen tekintélyes művelői: Mikó Ferencz, Cserey, Bőd, Benkő, Nagy-Ajtai-Kovács István, Kriza, Berde és még számos jó nevű író székely; Sinénfalvi Székely Mózes közönséges székelyből erdélyi fejedelemmé küzdötte fel magát; ma gróf Mikó közlekedési miniszter tudott lenni, gr. Kálnoki egyik főkirálybiró, a másik képviselő, a Lázár, Apor, Dániel, Ugrón, Sándor, Horváth, Benkö, Hanter és számtalan virágzó nemzetségek, melyek Erdély közigazgatását és igazságszolgáltatási ügyét századokon át intézték, székelyek; a vármegyei magyarság, Enyed, Maros-Vásárhely, Kolozsvár középosztálya nagy része székely; Magyarországon is száz hely, száz pap, tanár, tiszt, tudós van székely .... Vad erkölcsű nemzet állíthatja-e ki oly erős contingensét az egyházi, polgári és társadalmi élet, a szabadság és közkormányzat minden ágában ily kitűnő helyen munkálkodó férfiaknak ?! Menjünk tovább : a székely nem űz kézi mesterséget . . . .“ A székely maga készíti gazdasága s gazdaszszonysága minden eszközét, férfi és női ruházatát, házi bútorait, asztal- és ágyneműjét, gyári deszkát, zsindelyt, fazekat, fedő cserepet, hordót, szószéket, fonkosarat, gyékényt,lábdörgölőt, szatyrot, sző szép vásznat, pokróczot, viseletéhez való posztót; jó asztalos, kőmives, építő, ács, szabó,czipész, szűcs; ügyesen dolgozik gyárakban, só-, vas- és rézbányában, hajón, malomban s azt bárhova állítják. Az ilyen népről nem lehet azt mondani, hogy kézi mesterséget nem űz. Az ipar bármely magasabb ágában is be lehetne őt gyakorolni hamar, hogy most ebben hátra van, Ausztria az oka, mert sem kézi, sem gyáriparukat fejlődni nem engedte, hogy legyünk gyarmati állapotban örök időben, legyen neki árupiacza Magyarország. „A székely fő jelleme a röstség“ — írja V. ur. Könyveimtől távol írom e sorokat, de otthon statistikailag ki tudnám mutatni, hogy akkora területen, mint a székely föld termékeny része (s őshazáját ne számítsuk be) nagyobb fáradsággal, igazabb és verítékezőbb munkával Európa egy népe sem él, mint a székely. Sachsen és Würtenberg sem népességével, sem szorgalmával nem múlja felül ez életre való népet, meg él ő a jéghátán is, a munka életfeltétele neki; van is sorsához képest vagyona; szépen ruházkodik, csinos kertje és udvara, lakott kamarája, falvai rendesek, szépek. . Ily népet restnek mondani nem lehet. „Nincs birtoka“ — azt is mondja a czikkíró. Sőt az egész nemzet birtokos volt ezer év óta, hisz ő foglalta földét fegyverrel.Hiszen ma 13 Székelyföld, Székely ország hazája neve. Hogy ne lenne földe, mikor egész kis országa van ?! Oláhország utczáira arany szedni mennek a dolgozni nem szerető székelyek... Lehet az elmenők közt dologtalan is, megengedem, de hogy az egész nemzet munkás és igen szorgalmas, már kimutattam. Hát miért megy el csépelni, aratni, kaszálni 15—20 mértföldre? Az elszaporodott népű falukból egyesek elmennek Oláhországba is, de csak munkát és kenyeret keresni; alig hiszem, hogy aranyszedni, az utczákon ott inkább egyebet lehet felszedni, mint aranyat. De hát Erdélybe nem jötek-e be a XIV. XV, XVI. és XVII században oláhországi szegények és olykor gazdagok. S itt nálunk a Királyföldön, Fogaras vidékén, a Székelyek földje hatásos határain nem megtelepedtek-e mint majorosok, méhészek, juhos gazdák, nyáj örök, udvar-birák, jobbágyok, kalmárok, kis kereskedők sat. Egész oláh faluk igy támadtak a szászok között s a székely föld szélein.Ha mi házat s kenyeret adunk nekik, vájjon székelyeink munkáért miért ne mehetnének el Romániába? Nincs miért oly igen erősen a székelyeknek esnie, nincs miért biztatni onnan a székelyeket, van tisztizni valója Oláhországnak bőven! A „székelyek vitéz hírének s erkölcsének csak nyoma látható ma . .. iratik tovább.« Az elsőnek ellenkezőjét 1848—49-ben megmutatták. Bemnek legkedvesebb katonái ők voltak, ő mondta, hogy jó vezérlet alatt a magyar királyság legbátrabb katonája tud lenni a székely. S Bem szava itt döntő.. . Az erkölcs dolgában sem áll hátrább egy népnél is. Termetesebb, ügyesebb, tartósabb életű embereket egy ország sem szül, mint a székelyek földje. Ott kell őket megnézni fészkükben, honjukban s azután bírálni. Oláhországba, Brassóba, Szebenbe, Segesvárra szolgálatért elvándorolt hajadonait sajnálom; óhajtandó, hogy szükség ne űzze el őket az apai hajlékból; mi lesz velük gyakran tudnivaló — az, ami az egyedül álló nőé mindenütt a világon, legyen székely vagy szász, oláh vagy német. De a fészket magát, a nemzet életmagvát, az ősszékely földet, és benn, tömegben, folytonos munkakört, vallásosan élő nép zömét nem féltem. »Eltátja száját Oláhországban a székely« — ezt is írja ama czikk szerzője. Alig hiszem. Megbámulni megbámul a székely olyat, ami előtte ül, de csak azért, hogy róla egy jó vicrczet csináljon; egyébiránt hült szájú oláhot, tátott szájú szászt és németet eleget láttam, székelyt nem. A teremtett éző népek össze szokták szorítani még fogaikat is, sőt a székely oly eleven, szemes és ravasz, hogy a mikor veszekszik, mit»* -- Budapest, oct. 24. (Havas Ignácz budapesti miniszteri biztos) ma vette át a miniszterelnöktől a főpolgármesteri kijelölést tartalmazó kir. leiratot. A holnapi alakuló közgyűlésen a főpolgármestert titkos szavazással választják. A szavazás golyókkal történik. (Az államkölcsön.) A kormány egy ujabb előlegezési üzletéről —tudvalevő, hogy az 1873. budgettörvény 14 milliónyi ily üzletre hatalmazza fel a pénzügyminisztert — a „P. Ll.“-ban a következőket olvassuk :Az előlegezési üzlet a pénzügyminiszter és a hitelintézeti csoport és néhány német ház között — londoni cégek nincsenek képviselve — értesülése szerint megköttetett, és a pénzügyminiszter a 6 milliót tallérértékben már megis kapta. Az új kölcsön tárgyában Weninger úr jó fogadtatásban részesült az angol bankároknál, úgy, hogy a kölcsön létrejövetele ma már biztosítottnak tekinthető. (Ha ez üzlet már csakugyan megköttetett, úgy az valószínűleg előleg az uj kölcsönből s abba fog beszámíttatni. Ami e kölcsönt illeti, az soha sem volt kétséges, s bécsi lapok tévednek, midőn Weningert azért utaztatják Londonba, mert — mint írják — a német pénzpiacz a kölcsönre nem volt hajlandó. A kölcsönt a Rotschild csoport szolgáltatja, melynek Bécsben, Berlinben, Londonban vannak ügytársai, s a berliniek ez üzletben nagy részt vesznek. Bleichröder jelenlegi bécsi útja a kölcsön ügyében is történt.) (A »Granicsár“ felfüggesztett 11.) A »Pancsevacz« helyébe lépett »Granicsár« az Omladina határőrvidéki közlönye a kir. ügyészség kezdeményezése folytán a pancsovai kir. törvényszék által három hónapra felfüggesztetett. A czikk, mely ezen intézkedésre vezetett, elmondja a határőrvidéki szerbeknek, hogy miután ők 1849-ben leverték a magyarokat, és igy megmentették az uralkodó koronáját, most ugyanazon fejedelem a magyarok boszujának adta át őket, és azután igy folytatja : Legyetek áldottak, hogy az ellentállásra fegyverkeztek, meg ne adjátok magatokat testvérek, és ha rosszul járnátok, emlékeztetek meg, hogy testvéreitek vannak, kik hozzátok fognak sorakozni, így folytatja azután tovább. (Az orosz lapok a boszniai ügyről.) A bosnyák ügy még mindig bő anyagot szolgáltat az orosz vezérlapoknak az osztrák-magyar keleti politika megvitatására. A »Birz. Viedom« az »Odessky Viesenik,«és főképen a»Mosk .Viedomosti,“ Ausztria-Magyarország eljárása ellen, a tegnap érkezett »Golos« mellette nyilatkozott, a conservativ zászlót lobogtató „Russky Mir« pedig a két szélső irány között közép állást foglalt. Az Ausztria-Magyarország és a török birodalom között keletkezett diplomatiai összekoccanás a „Mir« szavai szerint a hírhedt keleti kérdést újra a felszínre hozta. De most az egyszer az érdekelt államok szerepei némi változást tapasztalnak: »Ausztria« most nem mint az ottomán igények védője, hanem, mint a keresztények védelmezője lépett fel. Törökország helyzete igen nehéz és kellemetlen lett : egyrészről a bécsi kabinet azt tudatta vele, hogy eljárását nem találja igazolhatónak, más részről pedig Románia, Szerbia és Montenegró nagy mértékben rokonszenveznek a bosnyák keresztények törekvéseivel, s könnyen megtörténhetik, hogy ezen fejedelemségek felhasználják az osztrák-magyar monarchia és a porta közötti meghasonlást a török iga lerázására (?) Ugyan ez ügyben Bécsből a következőket jelentik : Bosnyák hírek megerősítik az Assim pasa különös magaviseletéről elterjedt jelentéseket. Minden könyv, mely Belgrádban nyomatott, eltiltatott; senkinek sem szabad Ausztria-Magyarországba vagy Szerbiába utazni, ha erre korábban engedélyt is nyert. A pasa továbbá aláírásokat erőszakol ki annak bizonyítására, hogy az illetők Draganesics consul által csábbittattak a török hatóságok elleni panasztevésre. Úgy látszik, hogy Assim pasa nem érzi magát állásában egész biztosnak. E kérdés különben hg Bismark s gr. Andrássy között értekezés tárgyát képezé, s a portánál levő osztrákmagyar követ, gr. Ludoff igen részletes utasításokkal tért vissza Konstantinápolyba Budapest, oct. 24. Van az ultramontánoknak egy érvük, mely a legalkalmasabb reá, hogy szeget üssön a gondolkozni nem szeretők fejébe. Tele beszélik hallgatóik füleit a házasságnak mint erkölcsi viszonynak természetével, s ha sikerült a házas élet fogalmát az idealizmus legsublimisabb magaslatáig felsrófalniok, gúnyosan mutatnak a korteskedés gyakran tisztában eszközei által produkált nemzeti törvényhozókra, s az administratív téren a polgármesterekre és szolgabirákra, és méltó indignátióval kérdezik : Mit? — A legszentebb viszony szabályozását a parlamentre bízzuk, melynek tagjait ittas fővel választja a tömeg, s megkötését azon hatóságokra, melyeknek hivatása az utczasöprésről s a városi szemét eltakarításáról gondoskodni? Távol van tőlem kétségbe vonni, hogy a házassági viszonynak legfontosabb momentuma ennek erkölcsi oldala. De sajátságosan lep meg, midőn az erkölcsi momentumból épen az egyház akar magának jogot levonni annak szabályozására. Ugyan mikor szolgáltatott ez okot arra, hogy a házasságot az „erkölcsi viszony“ jogczimén kezébe adjuk? Soha a vallás eszméje, soha az egyházi szellem mélyebben át nem hatotta az európai társadalmat, mint a középkorban. A vallás volt egyetlen közös ügye, fő uralkodó eszméje Európának; az egyház volt az egyetlen tekintély, mely a népvándorlás mindent felforgató viharait ingatlanul kiáltotta, mely győztesen kelt ki ennek cháoszából és támaszpontul szolgált Európa új politikai és fájdalmi világrendjének megalakulására. Az uralkodók papi tanács után cselekedtek, a nép az egyháznak adózott, a papság eszével gondolkozott. És uralkodott e valaha durvább anyagibb felfogás a házasságról, volt-e a házasság valaha brutálisabb viszony, mint e korban ? Nem vehetjük ki e tekintetben még az úgynevezett lovagkort sem. Ismerjük a lovagiság intézményének eredetét: reactio volt az a kor nyers barbarismusa ellen, kísérlet az erkölcsök, a szellemek nemesebbé tételére. Mint az ifjú lelkében az első szerelem ideje, úgy volt a lovagiság a keresztény társadalom költői, ideális korszaka. A vallás, az egyház eszméjének a középkori társadalomban emelkedettebb nyilvánulását nem látjuk a lovagiság szelleménél és intézményénél, — és vájjon mi volt hatása a házasságra nézve? Nem Scott Walter regényei, hanem az igazmondó história szerint a házassági viszony lazább, erkölcstelenebb még a Pompadourok korában sem volt, mint e mindenekfelett vallásos lovagkorban. A „lovagiság” szelleme, mely a vallás eszméjének fáján termett, oda vitte az európai társadalmat, hogy a szerelmet és hűséget máskép mint a házasságon kivül, lehetetlennek tartotta. S várjon minő becset tulajdoníthatott e kor azon viszony erkölcsi oldalának, melyet a gyakorlatban ekként a demoralizáló fészkévé avatott ? Ez volt a keresztény társadalom felfogása. S az egyházé? A gnostikusok, kik a házasságot egyszerűen elvetették, ugyan eretnekeknek nyilváníttattak, de azért az egyház az egész középkoron át erkölcstelen viszonynak tekintette a házasságot. E felfogás szülte az egyházi atyák korában azon szenvedélyes izgatást a házas élet ellen, mely utóbb a szerzetes rendek keletkezésére vezetett, e felfogás teremté az egyházban azon iskolát, mely már az első századokban elvetette a papok házasságát, s melynek nézeteit VII. Gergely, bár politikai okokból, utóbb az egyház törvényévé emelte. A vallásosság első lázának elmúltával ugyan megszűnt az egyház rendszeresen üldözni a házasságot, sőt felfedezvén benne a befolyásszerzés új eszközét, igyekezett azt is hatáskörébe vonni, — de e viszony magasabb erkölcsi jelentőségének felismeréséig sohsem birt emelkedni. Az egyház sohsem látta be, hogy erkölcsi tartalma is lehet az értékek ezen szövetségének, s legfeljebb engedménynek az emberi természet gyarlóságai iránt, szükséges rosznak tekinté, mint mai nap a prostitutiót. Ebből indul ki házassági törvényhozása is, úgy a múltban mint a jelenben. El nem ismerve a házasság erkölcsi jogosultságát, bűnös viszonynak tekinti, melyben az embernek isten kegyelmére van szüksége. E kegyelem a papi áldásban nyilatkozik melynek hivatása e természeténél fogva vétkes viszonyt minden conkrét esetben „büntelenné“ tenni.De még ez sem teszi e kötést teljesen tisztává : a papnak nem szabad nősülnie hogy „tisztaságát megőrizze.“ Az egyház ezen felfogásából legie következik, hogy a házasság lényegévé, sarkpontjává a felek egyesülését teszi. A canonjog szerint csak az oly házasság oldható fel, mely még nem consummáltatott.Lehet-e ennél durvább, anyagibb módon fogni fel a Házasságot és megtagadni ennek erkölcsi momentumát. Az egyház erkölcsi résznak, az emberi gyarlóság iránti concessiónak tekinti a házasságot, és váljon várhatjuk-e józan észszel tőle, hogy e viszony magas erkölcsi jelentőségének megfelelőleg járjon el szabályozásában ? Mert ne feledjük, hogy egyházi részről csak azóta ütnek zajt a házasság „erkölcsi oldalával“ amióta rájöttek, hogy azt argu-