Pesti Napló, 1874. január (25. évfolyam, 1-25. szám)

1874-01-01 / 1. szám

-­ belátták, hogy a bankad­ó felfü­ggesz­­ésének, a bank eljárása folytán, nem jön kellő foganatja a crisis enyhítése körül. El­határozta tehát mind a két kormány, hogy állami segélylyel fogják a hanyatló keres­kedelmet, ipart és termelést istápolni, de a pénzeszközök előteremtésében ellenkezés tá­madt a két kormány közt, minél fogva a magyar minisztérium egyelőre csakis egy millió hitelt nyitott ínséges közmunkák lé­tesítésére. Az általános pénzválság közepette a bankkérdés végleges rendezése időszerűtlen volt, annál inkább, miután azzal­ a valutaren­dezés ügye szoros kapcsolatban áll. Létre­jöttek azonban a két kormány közt a főbb megállapodások a bankügy szabályozása iránt. A pénzszükség a közlekedési vállalatok­nál is éreztette hatását. Egy épülőfélben levő vasút, a pénzszerző bécsi bankintézet bukása folytán, csaknem teljesen fönnakadt a munkálatokban; és míg 1872-ben még né­hány vasút engedélyeztetett, bár kamatga­­rantia nélkül, addig 1873-tól egyátalában uj vasúti concessiónak nincs törvényköny­vünkben nyoma. A »nagy vasúti szerződés“ nevén ismere­tes nagyterjedelmű hálózat iránti tervet elő­terjesztette ugyan a kormány a képviselőház­nak, de az előzetes tárgyalás valamennyi stádiumait sem haladhatta meg. Hasonlókép elintézetlenül maradt a kamatbiztosítással el­látott vasutak forgalmi eszközeinek szaporí­tása tárgyában előterjesztett törvényjavaslat. A jövőben építendő vas-, kő­­s vízi utak há­lózatáról készült tervezet pedig kétségen kívül csak közlekedési politikánk gyökeres rende­zése és a közmunka szabályozása után kerül­het érdemleges elintézés alá. Az újonnan megnyílt vasutak közt külö­nösen megemlítendő a sz.-péter-fiumei s a károlyváros-fiumei vonataknak a forgalomba történt átbocsátása, de a közlekedésügy te­rén előfordult minden egyéb eseménynél fon­tosabb az első dunai gőzhajótársulattal léte­sült refundatió s a magyar egyesült gőzhajó­zási társulat feloszlása. A közgazdasági élet egyes ágazataiban fölmerült calamitások egyesülve visszahatot­tak az állami kincstár helyzetére. Már az év első három negyedében 55 millióval keve­sebb volt a bevétel mint a kiadás, bár a költ­ségvetési hiány az egész évre csak 14 milli­óra volt előirányozva. A kormány függő adósságok felvételéhez kényszerült folya­modni. Időközben az összes európai s ame­rikai pénzvilág helyzete mind komorabbá jön, kiadásaink fokozottan meghaladták a bevételeket,a függő kölcsönöket visszatéríteni, a bekövetkező nagy fizetési kötelezettségeket fedezni kellett, és ehhez járult még azon kö­rülmény, hogy az 54 milliós kölcsön kötvé­nyeit nem helyezhette el az illető consortium. Az 1874. évi állambevételeken súlyosan érez­hető lesz az előző év mostohasága, s a kiadá­sok reductiója pedig másrészt a dolog termé­szete szerint egyelőre korlátolt lévén, kény­telen volt az állam ez év vége felé nehéz fel­tételek mellett egy nagy kölcsön felvételére elhatározni magát. A törvényalkotás azon művei közt, me­lyek a közgazdasági életet közvetlenül érin­tik, megemlítendők a ház-, jövedelmi és sze­mélykereseti adók, valamint a bélyeg és illetékek kiszabását módosító, a telepítvé­­nyekről, a catasteri felmérésről s a belvizek levezetéséről szóló törvények. Az adóreformot megalapító törvényjavaslat a földadó szabá­lyozásáról az előzetes tárgyalás legfontosabb stádiumait meghaladta már; a kereskedelmi törvénykönyv tervezete fölött egyre folynak a revisionális tanácskozások; végre a vám- és kereskedelmi szerződés módosítása iránti eszmék folyvást foglalkoztatják a miniszté­rium által megkérdezett közegeket. Íme főbb vonásaiban az 1873-diki év közgazdasági életének képe; adórészletezést fönntartjuk magunknak, midőn közelebb az egyes kiválóbb nemzetgazdasági ágak múlt évi fejlődését tüzetesen, statistikai adatokkal fogjuk illustrálhatni. lességüket mulasztván s adótartozásukat kellő idő­ben le nem fizetvén, azt egy évről a másikra átviszik. Mi ezen adóhátralékosok közé tartozni nem akarunk; nem akarunk ott, hol hazafi kötelességünk, de szí­vünk ösztöne is int annak lerovására, különösen nem nagyméltóságú elnökünk átellenében, ki iránt, mint e fényes testület feje és disze iránt, annyira leköte­lezve érezzük magunkat. Engedje meg tehát Excel­­lentiád, hogy az évnek végével lerójjuk adóját azon tiszteletünknek, melylyel nemes jelleme iránt; azon hódolatunknak, melylyel uralkodó szelleme iránt; azon hálának, melylyel elnöki fáradozásaiért tarto­zunk, úgy, mint ki bölcs, tapintatos és elnéző veze­tésével tanácskozásainkat mindenkor czélhoz juttatja. Legyen tehát excellentiád adóexecutor, hajtsa be a maga személye iránti adónkat és tapasztalni fogja, hogy ennél egy adót sem fizetünk szívesebben és hogy örömest hozzá csatoljuk azon őszinte újévi kivánatainkat, hogy excellentiád a jövő és számos más években isten minden áldásával boldogítva, ha­zánk felvirágzásával, főúri családjának teljes boldog­ságával, minden nemes vállalatai és szándékai töké­letes sikerével megörvendeztetve, soká boldogul éljen! (Lelkes éljenzés!) A jegyzőkönyv hitelesíttetvén, az ülés 1 óra 30 perczkor eloszlik. ORSZÁGGYŰLÉSr­ endisz ülése decz. 31-én. Elnök: Majláth­ György országbíró. J­e­g­y­z­ő­k : Nyáry Gyula b., Prónay De­zső báró. A kormány részéről jelen van : Wenkheim Béla báró. Ülés kezdete d. u. 1 órakor. Elnök : Az utóbbi ülés jegyzőkönyve hitele­sítve lévén, a mai ülés jegyzőkönyvét Nyáry Gyula be fogja vezetni. A képviselőház jegyzője üzenetet hozott. Beöthy Algernon képviselőházi jegyző : át­hozza a gömöri iparvasutak költségtöbbletének fede­zéséről, a honvédzászlóaljak szaporításáról, a ma­gyar korona országaira eső hadjutaloknak a határ­őrvidék némely részének polgárosítása folytán való megállapításáról, a pénzügyi jogi szabályok érvény­ben hagyásáról és végre a magyar sorhadi csapatok­hoz az 1874-ik évre kiállítandó ujonczok meg­ajánlásáról szóló szentesitett törvényczikkeket. E törvényczikkek eredeti példányban biztos őrizet végett az országos levéltárba helyezteti­nek el. Elnök : Mielőtt az ülést, melynek több tárgya nincsen, bezárnám, engedjék meg a méltóságos fő­rendek, hogy a közelgő évforduló alkalmából szív­ből fakadt ü­dvkivánatomat fejezzem ki ; — egy­úttal pedig számomra és tiszttársaim részére is azon szíves hajlamot és bizalmat, melylyel bennün­ket eddig támogattak, a reánk tekintő új évre is kikérjem. (Éljenzés.) Haynald Lajos kalocsai érsek: Nagyméltó­­ságu elnök ur, méltóságos főrendek! A minap e ház­ban nehéz panaszok emelkedtek az adóhátralékosok ellen; méltán megrovattak azok, kik hazafiai köre­ BELFÖLD. A vidékről, decz. 30. (Az igazságügyi megtakarítások.) Az országos pénzügyi calamitás már oly ará­nyú, hogy az államháztartás minden ágazatánál czélba vett megtakarítások sem elegendők a jövő évi tetemes defic­itnek határt szabni. Ily nyomasztó körülmények között nem elég­séges, hogy mi csak a múltnak hibáit minduntalan szellőzzük, de kötelességünk vállvetve azon módo­zatokra is gondot fordítani, melyek a minden oldal­ról hangsúlyozott takarékosságnak érvényt is sze­rezni képesek. Ezen szempontból indulok ki e sorok írásánál. Midőn a királyi bíróságok működésüket meg­kezdték, az igazságügyi miniszter azonnal rendel­kezésére bocsátott minden egyes járásbíróságnak bűnvádi és börtönháztartási alap czimén 400 frtot, mely összeg minden félévben megújítva utalványoz­tatok, így tehát az országban létező 360 kir. járás­bíróság kapott évenkint 288.000 frtot; a kir. tör­vényszékek pedig legalább is ennek kétszeresét, ha nem többet. Én elismerem, hogy minden bíróságnak szük­sége van oly pénzalapra, melyből a börtönháztartás szükségletei, továbbá a kiküldetések, nemkülönben a szakértők és szegény tanúk díjai fedeztessenek, de kétségbevonom, hogy egy kir. jbiróságnak e czí­­men 800 írtra szüksége volna s hogy ezen összeg félévenként utalványoztassék. Mert nem tekintve azt, hogy ezen pénzkeze­lés a miniszteri rendeletekben előszabott és rop­pant komplikált számadási módszer szerint már magában véve időt rabló kötelesség minden el­nök, ügyész és járásbirója — az utalványozott ösz­­szeg még rendeltetését is téveszti. — Nem theoria, de praxisból állíthatom, hogy p. o. Árvában s mi több ezen szegény megyében, 1872-ik év előtt sen­kinek sem jutott eszébe a bűntények vagy kihágá­sok nyomozásánál érdembe hozott tanudijait a bíró­ságtól követelni, mert minden tanú csak polgári kötelességből jelent meg a bíróságokhoz és tanudi­­jára csak akkor tartott számot, ha vádlott, vagy pedig az alaptalanul panaszló, elmarasztaltatván, illetőleg elutasíttatván — az illetőnek vagyonából a költségek tettleg be is hajtattak. Másként alakultak azonban a viszonyok, mi­dőn a kir. bíróságok a tanuk dijait az utalványozott összegből rögtön fizetni kezdték.­­ És pedig min­denekelőtt a kihágási feljelentések minden hónapban úgyszólván megkétszereztettek. Váljon nem-e azon intenzióból, hogy a hivatott egy rakás tanú rövid megjelenésért 60—80 kr., sőt 1 frtnyi napidijához könnyen juthasson e, nem akarom ugyan ezt posi­tive állítani, de ennek ellenkezőjét sem c­áfolhat­­nám meg. Továbbá igen gyakran történik a vizsgála­toknál, hogy azokhoz 10, sőt ennél is több tanú idéztetik. Minthogy pedig a megidézett tanuk sokszor a hely távolsága miatt későn jelennek meg a bíróság­hoz, vagy pedig vallomásuk hosszabb időt vesz igénybe, már többször tapasztaltam, hogy a délelőtt kihallgatott és tanúdíjban részesített tanuk nemcsak hogy a kapott tandíjt a korcsmában azonnal elitták, és felhevült állapotukban verekedést kezdtek, de még a ki nem hallgatott tanukat is oly annyira le­itatták, hogy azokat délutáni időben csak elzáratni, vagy pénzbírsággal megbüntetni, de semmmi sz­ó alatt kihallgatni nem lehetett. Ez világos bizonyítéka annak, hogy a rögtön és sokszor talán bőségben kiosztott tanudíj nem csak hogy hátrányul szolgál az igazságszolgál­tatásnak, de sok esetben még forrása ij meg új ki­hágásoknak is. Azon felül bizonyossággal állíthatnám, hogy azon esetben, ha a tanuk csak akkor jutnának dí­jaikhoz, mikor vádlott elmarasztaltatik és a költsé­gek végrehajtás útján behajtatnának, a tanuk na­gyobb érdekeltséget is tanúsítanának a kihágás, vagy bűntény kiderítése iránt, mivel­ csak ekkor ju­talmaztatnék meg fáradságuk. Végre, váljon az ország kárára nem szolgál-e az, ha egy járásbíró kezében minden év elején és közepén egyszerre 400 frt, vagy­is összesen 800 frt adatik és ezen összeg oly hosszú ideig kamat nélkül hever, azt talán bizonyítani is felesleges. Mind­ezen felhozottakra valaki talán azt mond­hatná, hogy az ország ezen tetemes összeget csak előlegezi, mert az elmarasztalt vádlottak minden költséget megtéríteni tartoznak és így ezen előlege­zés tulajdonképen az országra nézve veszteséggel nem jár. Az igaz, lehetnek ilyen könnyen hivők, de más­képen áll ez gyakorlatilag. Nem szépítem a dolgot, csak a valót hozom fel. Igaz ugyan, hogy minden elmarasztalt vádlott a költségeket is viselni tartozik, de nagyobb részt csak papiroson. Mert ha a járásbíróság a községi elöljáróságnak meghagyja, hogy az elmarasztalt vádlottól a megítélt költségeket hajtsa be, az rendesen pénz helyett csak szegénységi bizo­­­nyítványt küld be.­­ Ily körülmények között kötelessége volna ugyan a járásbíróságnak a végre­hajtót kiküldeni a költségek behajtása végett, de nem koc­káztatik ismét az, hogy a végrehajtó szin­tén vagyon­hiányról tesz jelentést és hogy e mellett ez utóbbinak fáradságát kellene ráadásul és ismét csak a bűnvádi eljárási alapból 5—6, sőt sokszor 12 írttal is jutalmazni?! A költség tehát csak szaporit­­tatik és nevezett alap a megtérítés reménye nélkül elköltetik. Én tehát azon véleményben volnék, hogy bűnügyi és kihágási esetekben tanú­díjak csak va­lóban szükség esetében előlegeztessenek, továbbá hogy minden járásbíróságnak börtönháztartási és bűnvádi eljárási költség­szirpén legfölebb 300—400 főt már egész évre állapíttassák meg s hogy végre ezen összeg is ne fél, hanem negyed­évenként utal­ványoztassék. Talán e csekélynek látszó megtakarítás is ki­sebbíthetné legalább 100.000 írttal deficitünket; de hiába, takarékoskodnunk kell, mert valóban már azon határig jutottunk, hogy a krajczárt is megbe­csülni tartozunk. B. J. K­ÜLFÖLD. A carlisták. Madrid, decz. 23. Ha minden számban úgy állana rendelkezé­sünkre egy egész hasáb, mint a­hogy azt a modern keresztes lovagok épen nem igényelhetik, ha min­den olvasónk kezében tartaná olvasás közben Spa­nyolország hadászati térképét, akkor tán áttekint­hetővé tehetnek azon aprólékos rablási és gyújto­­gatási kalandokat, melyeket a spanyol legitimizmus fölkent lovagjai végbe visznek. Bár nem lehet ta­gadni, hogy e lázadók hazájukra nézve komoly ca­­lamitást képeznek, a műveit világ mégis kell, hogy mindjobban megvetendő kalandorságnak tekintse e dulakodást, melynek czéltalan és kilátás nélkül volta nyilvánvaló. Mert Spanyolország, mint azt Rios Rosas a cortesben viharos helyeslés közben fejtette ki, „soha, de soha sem fogja Don Carlost jó szívvel fogadni; bandái soha sem fogják Spanyolor­szágot meghódítani vagy megtartani.“ Mire is tá­maszkodik a carlismus ? Miután a saltai törvény 1789-ben a nép képviselői által a király indítványá­ra ünnepélyesen eltöröltetett, miután VII. Ferdinánd ez eltörlést 1830-ban újólag szentesítette; miután e törvény daczára Don Carlos hét éves polgárháborút idézett föl, mely Vergarában, hadseregeinek legyő­­zetése után, az általánosan óhajtott módon befejez­tetett, és a bitorló futása által megpecsételtetett, miután VII. Ferdinánd gyermeke és törvényes örö­köse, II. Izabella Spanyolország törvényes kirá­lyává kiáltatott ki és egész Európa Don Carlos mel­­lettével, elismerte II. Izabellát, mi joga lehet egy a törvény ellen fellázadott, legyőzött, a népképviselet és egész Európa által visszautasított trónbitorló fiá­nak, magát egy szabadelvű nemzet korlátlan ural­kodójának föltolni ? Érv az, ha egy csomó romlott pap telehazudja a falvakat, hogy a régi tizedet, az előbbi népbutitást, a hívek kizsarolását helyreállít­sa ? Hogy a jelentékenyebb helységekben ez nem sikerült nekik ,­­ bizonyítja , hogy azok fegyverben állanak. Vagy tán az volna a döntő érv, hogy a Vatican clique-je innen onnan szedte vette követőivel egy theokraticus és absolutisticus Spa­nyolországot tartva a felvilágosodás mind magasbra verő hullámai elleni menhelynek, e bitorló érdekében aknázza ki egyre apadó befolyását. Vagy tán az nyom a latban, hogy az elkopott L’état c’est moi-féle elv alapján e kaland, mely előtt minden tisztességes segédforrás el van zárva, néhány vidék hallatlan ki­­szivattyúzásából élősködik. Míg a középkori rablólovag nyíltan bevallotta, hogy csak azért állítja meg a kereskedőt az ország­úton, hogy azt drága pénzen kiváltassa, addig itt rabláson élősködő udvartartás, tiszteletreméltó szer­tartásokkal űzött visszaélés, zsákmányra szomjúhozó komédiásmódra katonai rangokkal felsallangozott zsoldosok, mind együtt működnek, hogy a kalandor, hazug művet szédelgő módon álcrázzák. * Hogy a carlisták egyébiránt csak ott tudnak nagy hódítók lenni, ahol senki sem áll ellen, az újab­ban is kitűnt Olotban, hol a helyőrség a roppantul túlnyomó számban támadó ellenségeit négy napon keresztül verte vissza és végre is visszavonulásra kényszerítette. Mikor Radica, az ostromló banda ve­zére fölszólította őket, adják meg magukat, mert se­gélycsapatokra hasztalan várakoznak, a vitéz volun­­tariok azt felelték, hogy „nem iá szorultunk rájuk.“ Az orosz sajtó Klapka nézeteiről. A „Birzsevija Viedomosti« egy vezérczikk­­ben ismerteti a Klapka Gy. tábornok által a török­­országi ügyekről és hadseregről a „P. Lloyd«-ban közzétett czikksorozatot s azon megjegyzést teszi rá, hogy a tábornok által közlött adatok annál becse­sebbek, mivel ő török szolgálatban állott, volt te­hát alkalma azokat a leghitelesebb kütforrásból me­ríteni. Bevezetésében a czikk arra utal, hogy Ma­gyarország sorsa szorosan lévén összefűzve a szláv kérdéssel, a magyar napisajtó éber figyelemmel kí­séri a szláv világban, s nevezetesen Orosz- és Tö­rökországban előforduló mozgalmakat. Ezután az orosz lap idézi a czikksorozatban kifejtett politikai nézeteket nevezetesen a konstan­tinápolyi orosz követ befolyására vonatkozó sorokat, s mondja: „A magyar hazafi ezen zársorai jelzik azon szempontot, a­melyből ő Törökország jelen helyze­tére nézett. De Klapka úr látszólag elfeledte azon éles fordulatot, mely Ausztria-Magyarország keleti politikájában a legutóbbi idő alatt történt s szem elől tévesztette honfitársainak roszul leplezett vá­gyait némely török tartománynak a Szent­ István koronájához leendő csatoltatására. Politikai nézetei meglepő hátramaradás által tüntetik ki magukat Ausztriára, úgy, mint Oroszországra vonatkozólag. Úgy látszik, hogy ő nem ismeri sem az indokokat, sem a czélokat, a­melyek az osztrák-magyar kor­mány szemei előtt­ lebegtek akkor midőn a bosnyák kérdést felkavarta. ő dicséri a török katonaságot, sikert kiván Törökország hadereje gyarapításának s kívánja a hadügyi reformok befejezését biztositékképen Orosz­ország s keleti törekvései ellen, de olynemü eshető­ségekről nincsen sejtelme, midőn Törökország kény­telen lesz magát »Ausztria« és a magyar igények ellen védeni. Korszerűbb politikai nézetek mel­lett másképen ítélne a magyar hazafi Török­országnak „Ausztria“­ és Oroszországhoz való viszonyairól.“ Klapka úr egyebek közt azt ál­lította , (a Birzs. Wied. szerint), hogy mindad­dig, míg a török államférfiakat nem sikerül meg­győzni arról, hogy Ausztia-Magyarország a török birodalom iránt határozott, barátságos politikát kö­vet, Konstantinápolyban mindig az orosz követ fogja mondani az irányadó legelső szót, s követünk nem ritkán amannak cselszövényei áldozatává leend, —­­ úgy látszik, ez hozta ki az orosz lapot sodrából. Különfélék. Budapest, decz. 31. (U d­v­a r i h i r.) Ma este 8—9 óra közt gróf Bellegarde, a király szárnysegédénél, estély tar­­tatik, melyen az illető küldöttségek át fogják adni az ő felsége számára kifejezendő újévi kivonatokat. (Deák Ferenc­z) holnap el fogja fogad­ni Ráth Károly főpolgármestert, ki néhány városi képviselő kíséretében fog nála tisztelegni. Nagyobb küldöttségek fogadását Deák egészségi állapota fáj­dalom, nem engedi meg. (Kerkapoly és Tisza) belső titkos tanácsos urak, gróf Andrássy Gyula miniszter közben­járásával ma délelőtt tették le ő felsége előtt az esküt. (A király jubileuma) alkalmából alapított emlék­érmet számos honvéd is igényli, kik az olaszországi hadjáratban részt vettek, és mint a „L. C.“ értesít, e részben már számos kérvény ada­tott be. (A herczegprimás) számára, miután a bibornoki főméltóságra emeltetett, a főrendiházban — bevett szokás szerint — külön ülés rendeltetik az érsekek padja előtt a mostani egyik miniszteri szék­helyébe. 1865-ben, midőn a főrendek a megyeház­ban gyüléseztek, Sczitovszky és Haulik bibornokok számára két ily külön asztal volt kijelölve. Haulik­­ azonban nem jelent meg a felsőházban. (A dunapataji vál.­kerület­ből) azt a távirati hírt közli a „Hunnia,« hogy Szederkényi Nándor szélsőbaloldali 1285 szóval Földváry Gábor „mérsékelt baloldali ” ellenében, ki 939 szavazatot kapott, kép­viselővé választatott. E kerületnek előbb Rá­kóczi és Vidacs János voltak képviselői, most pedig Szederkényit a 48-as kör ajánlá. (Egy magyar tanférfiú)­ley Ferencz, a budapesti fővárosi főreáltanoda igazgatója az idén tölté be tanférfiúi pályája 40 évét. Ez alkalomból a „Népn. Lapja” tömör életrajzát közli, melyből a kö­vetkezőket adjuk : Ney 1824-ben született Budán, a középtanodát Fejérvártt, Sopronban és Szombat­helyen végezte. Atyja kívánságának engedve, rövid ideig orvosi, majd a jogi pályára készült, azonban már 1833-ban eredeti, elfojthatlan hajlamának en­gedve, a nevelői pályára lépett. Számos éven át házi nevelő volt több előkelő hazai családnál, és e mellett a nevelészetet mint leendő tudományos szakmáját folyton a legnagyobb odaadással tanulmányozá. So­kat is köszön neki a magyar nevelés ügye. A hazai kisdedóvoda egyik megteremtője Ney volt, ki a ne­­velészeti irodalom terén is nagy tevékenységet fej­tett ki és ebbeli munkásságára nézve hazánkban ve­­télytárs nélkül áll. 1844-ben a magyarországi kis­dedóvó egyesület által a kisdedóvó képezde igaz­gatójává választatott és ezen állásában teljes ti­­zennyolcz évet töltött, mig 1861-ben szab. kir. Pest városa közönsége által a pesti főreáliskola igazgató tanárává választatott. Azóta ezen intézet emelésé­nek szenteli lankadatlan munkásságát, és az ő veze­tése alatt lett a nevezett intézet az ország határain túl ismert nagy minta főreáltanodává, melynek ed­­digelé számosan köszönik kiképeztetésüket és mely legújabban a bécsi kiállításon nagy mérvű kitünteté­sekben részesült.Neveléstani munkáinak nagy számá­ból csak egyet említünk: »A népnevelés hatása Ma­gyarhon népeinek erkölcsiségére« czimű a m. t. tár­saság által 1847-ben koszoruzott pályamunkáját. Azonkívül a nemzeti színház, a Kisfaludy-Társaság és a m. tud. Akadémia részéről többször nyeré el a pályadijat. A politikai pályára soha sem vágyott szereplésre. 1841—44-ben a „Világ« czimű politikai lap társszerkesztője volt; 1848-ben Trefort Á. vissza­lépése után a pesti Terézváros részére országgyűlési képviselőjelölt, a szabadság­harcz alatt honvédtiszt volt; ezeket leszámítva egész élete az ifjúság neve­lésének volt szentelve és annak ő most is ifjúi lelke­sedéssel, lankadatlan erővel vezére. Ney az orsz. köz­oktatási tanács és számos újegylet tagja; a középtano­­dai tanár-egylet elnöke és fővárosi képviselő. (Az egyetemről.) Toldy Ferencz az egyetemi könyv­tára ok­ságról lemondott, helyébe a „Reform“ híre szerint az egyetemi tanács Hor­váth Árpádot ajánlja a kormánynak. A könyv­tár az uj rendszernek megfelelőleg egészen át fog szerveztetni s nevezetes uj vételekkel fog gyarapit­­tatni. A régi egyetemi könyvtárépületbe befalazott kőfaragvány-régiségek pedig áttétetnek a nemzeti múzeumba.­­ Az egyetem s a nagyszombati pap­növelde között 1723 óta folyamatban levő, a hont­­megyei bozóki uradalomra vonatkozó pör tegnap­előtt Esztergomban egyesség utján kiegyenlittetett. Vonatkozik e pör mintegy 6000 hold erdő s 16 hely­ség úrbériségére, mely vagyont eddig is a papnövel­de birta, de az egyetemnek évi 7404 váltóforint ha­szonbért fizetett. A pöregyesség szerint az egyetem alapja kap 117.500 frt névértékű úrbéri kötvényt, a nagyszombati papnöveldéé marad az erdő és 52,000 frt úrbéri kötvény.­­ Az egyetem ez alkuval a ne­vezett lap szerint jól járt; végül e lap megjegyzi, hogy Trefort miniszter rendeletet bocsátott ki, mely szerint ezentúl a zsidó jogtudorok is letehetik a ká­nonjogi vizsgát s viselhetik a juris utriusque doctori czimet. (Tóth Kálmán,a­kinek egy költeménye Felekiné asszony közbejött akadályoztatása folytán maradt el a második írói és művészi estélyről, a ren­dező-bizottság fölkérésére, „Idegesek" czimű új hu­­morisztikus versét ígérte valamelyik közelebbi estélyre. (A f. hó 6-á­n tartandó írói-és mű­vészi estélyre) Hajnalka költőnőnk, mint halljuk, félretévén a lantot, egy kis kukk­-prédiká­­cziófélét irt a modern férjek gyarlóságai ellen, me­lyet Sz. Prielle Kornélia asszony olvas fel. A máso­dik felolvasás Tors Kálmánnak egy talpraesett hu­­moristikus genre-képe lesz, a szerkesztőségi irodák martyrjairól, az „Újdondász«-ról.Weber Karolinák, az a drezdai színház volt elsőrendű énekesnője olasz áriát és Mihalovichtól egy új dalt, Nádayné asszony Webertől és Gounodtól énekel. Blaháné asszony pe­dig új népdalokat énekel Langer Victortól és Si­­monffytól új népdalokat mutat be. A zenészeti részt végre Deutsch Vilmos és Blau Gyula művészeink játéka (Goldmarktól egy kettős) igen méltón fogja képviselni. (A Kubinka István­ képviselő el­hunyta által megüresedett képv.­hely betöltésére, a választók Rinca-Brózón tartottak értekezletet, me­lyen a »Gömöri Lapok« szerint, jelen volt Fáy Gusztáv főispán is. Az értekezlet Kubinyi Ödön jelöltségében állapodott meg, ki a hozzá me­nesztett küldöttség ismételt fölkérésére kijelenté, hogy a jelöltséget elfogadja. Programmja az 1867- diki kiegyezés föltétlen elfogadását hangsúlyozá. (Vámbéry a magyar irodalom­ felett ez évben is megírta a londoni Athenaeumban szokott évszemléjét és konstatálja, hogy az idén raj­tunk is bebizonyult az az igazság, hogy a­hol jólét nincs, ott hanyatlik az iro­dalom; utal a sok csapásra, melyek hazánkat a lefolyt évben érték és soványnak nevezi tudósítását. A rövid bevezetés után első­sorban áttér a tudomá­nyos irodalomra, megemlíti F­rank­e­­­n­a­k: „A hazai és külföldi iskolázás a 16-ik században“ czímű művét kiemelve különösen annak részrehajlatlansá­­gát a protestánsokkal szemben. Szól Ilm­falvy Pál kondavogul nyeltanulmányairól és azokat igen érdekeseknek mondja az összehasonlító nyelvészet művelőire nézve. K­u­n Gyula „Adalékok Krím tör­ténetéhez“ czímű művéről úgy nyilatkozik, hogy az fölülmúlja az eddig e téren megjelent munkákat; igen dicsérőleg említi Goldzihernek »A nemzetiségi kérdés az araboknál« czímű művét, ki­emeli róla, hogy­­oly kutforrások nyomán íratott, melyek eddig nem igen voltak ismerve. T­o­k­á­y István művét a jezsuitákról igen értékesnek mondja különösen e szerzetnek Magyarországon viselt dol­gait illetőleg. Kiemeli továbbá György Endre „Angol államférfiak és szónokok“ czímű művét, di­cséri annak jó és vonzó irályát; végül még Szi­lágyi Sándor dolgozatait említi. A bevezetésben előadott ítéletének jogosult voltát — azonban főképen az eredeti szépirodalmi művek csekély szá­mával bizonyítja. Ezek közül csak három művet ta­lál említésre méltónak. Nevezetesen a »Délibábok hősét«, melyről azt mondja, hogy az sok tekintetben csakugyan megfelel a hozzá fűzött érdeke­ltségnek. J ó k a i n a k »A jövő század regén­yé«-ről így ír: »Ha az irányzat, mely Jókai regényében észlelhető, méltó volna bámulatos leírási tehetségéhez, akkor megérdemelné,hogy Dickens­sel, vagy a legjobb fran­­czia regényírókkal egy színvonalra állittassék. — A harmadik mű, amelyről megemlékezik, Vaj­­da J­ánosnak »A szerelem hőse« czimü költői elbeszélése, — melynek mesteri nyelvke­zelését és élénk képzeletét dicséri, szerzőt Tóth Kál­mán után legjobb lyrai költőnknek mondván. — Áttérve a műfordításokra, azt mondja , hogy e téren sokkal több történt; elősorolja az Akadé­mia fordító bizottsága által eszközölt fordításokat, Arany János Aristophanes-fordítását, megemlíti, hogy Shakespeare teljesen le lévén fordítva, G­r­e­­g­u is bízatott meg Shakespeare életrajzának meg­írásával ; szól Szász Károly fáradhatlan, ügyes tollának termékenységéről, a Fábián által gon­dosan fordított Argonauticonról; i­den dicsérőleg is­merteti a természettudományi tár­s­u­l­a­t működését, közlönyének munkatársai­ Thánt, Eötvöst, Szilyt, Lengyelt, Kriescht, Dapsy Lászlónak ügyes és hű Darvin-fordítását és meleg elismeréssel szól a bu­­d­a­p­e­s­t­i Szemléről és annak szerkesztőjéről.Vé­­gül drámai irodalmunkról szól, melyet nem megve­­tendőnek mond, melynek művelői közül kiemeli Tóth Kálmánt, Bérczik Árpádot, R­á­k­s­i Jenőt, utóbbinak különösen „A krakói bará­k“ czímű színművét, végül legnagyobb drámaíróiról Szigligeti Edét, kinek Struensee-je érző századik műve, és kiről Vámbéry azt tartja,hogy rendkívüli termékenysége épen nem válik árára művei értékének. Ezekben ismerteti Vámhry ez­­ évi irodalmi életünket. Ez ismertetés kapában­­ tudomást veszünk azon ezüstről, melyet ugyicsak az „Athenaeum“ évi szemléjében találunk, amely­­ben horvát testvéreink irodalmát ismerteti P­ovics. Popovics a szerb és horvát irodalmat isme­tvén, megemlíti a zágrábi délszláv akadémia közlőének munkatársai közül Racki, Danicic, Stojan­e Nova­­kovicsot, a Kukuljevics Iván által szerkeszti „Co­dex diplomaticus regnorum Dalmatian, Catiae et Slavoniae“-t, a Danicic által kiadott régi boát köl­tőket, Kosztics Lázár szerb-horvát dalait, zágrábi »Vjenac« beszélyeit és több egyéb művel­elyek azonban már nem tartoznak a szorosan vő horvát irodalomhoz, (A pestvidéki kir. tövén­y­­s­z­é­k) köréből a következő nyilatkozata vettük : Becses lapjának f. é. decz. 28. megjelent 21. számá­ban »különfélék« rovatában »Illetékességi írdések“ czim alatt közzé tett és a pestvidéki kir.törvény­­szék által a megkegyelmezéseknél követeteljárásra vonatkozó közleményre nézve kötelességének tar­tom az ezen ügyben a nevezett kir. törvénszék által követett eljárást illetőleg következőket itatni : A kir. törvényszékek életbeléptetése óta a pestvidéki kir. ügyészség és a pestvidéki kir. törvénszék, vala­mint az ennek területén lévő k. járásbiróágok közt, mindenkor a legjobb egyetértés létezett s igy ép ezen jó egyetértésnek tulajdonítható az­­, hogy az idézett közleményben említett megkgyelmezések iránti előterjesztés is, a kir. törvényszék által a kir. ügyészséggel egyetértőleg, a kir. főügyézi rendelet leérkezte után harmadnapra elkészü­ítvén, még ugyan az­nap felsőbb helyre fel is teresztetett. A kir. járásbíróságok a kir. ügyészségnél megkeres­­vényére már szintén válaszoltak. Mindaebből kitű­nik, hogy a pestvidéki kir. törvényszéki és a legma­gasabb kegyelmi ügy késedelem által illizáriussá nem vált. Tutschner Ágoston, pestvidéki kirügyész. („M­agyar igazságügy“) czim alatt dr. L­ő­w T­ó­b­i­á­s, e kitűnő jogász kir. főügyé­szi helyettes, havi folyóiratot indít meg. Az első szám (mindegyik 3—4 ívnyi füzetből áll­ jan. 25-én kül­detik szét, s előfizetési ára egy évre 8 frt, félévre 4 frt, mely a kiadó hivatalhoz, Zilahy Sámuel könyv­kereskedésébe , Pestre (váczi utcza 9. szám alatt) küldendő.­­ Az igen érdekes programai­ból a következő pontokat közöljük: „Igazságügyünk reformjának körvonalai le vannak téve az eddigi törvényekben és törvényhozási tárgyalásokban. Az 1870: 26. törvényczikk 1. §-a a bírósági szervezet és az eljárás reformjára nézve a következő ígéretet pro­­clamálja : »Addig is, mig a törvényhozás a felebbvi­­teli biróságok, szervezetét a szóbeliség és közvetlen­ség alapján behozandó törvénykezési rendszernek megfelelőleg véglegesen megállapítaná.“ Majd is­mét az 1871 : 30. törvényczikk 28. §-a újabban fen­nen hirdeti a szóbeli büntető és polgári eljárást. Az esküdtszék létesítését az 1871.31. törvényczikk 19. §-a a következő rendelkezésben helyezi kilátásba : »Az esküdtszékről külön törvény rendelkezik.“ Még részletesebb programmot tartalmaznak a különböző miniszteri nyilatkozatok 1867 óta. Nem tartjuk a törvények feladatának, hogy ily ígéreteket tartal­mazzanak és csak azért hivatkozunk reájuk, mert véleményünk szerint ebből is csak az világlik ki, hogy a jogreform irányának körvonalai hazánkban megállapíttottaknak tekinthetők. Nem azért fogjuk azon intézményeket elérni, melyek a fennti idézetek­ben foglalvak, mert a törvényben mintegy meg van­nak ígérve, — hisz az újabb törvény nem tartozik azt figyelembe venni, — hanem azért, mert a fejlő­dés általános törvényei utalnak azokra.. Az európai műveltség, a szellemi és anyagi haladás solidaritása következtében jogi életünk reformja lényegében a nyugati Európa jogintézményeihez fog simulni. Sa­játos hazai viszonyainkat, nemzeti szükségleteinket nem kell elhanyagolnunk, de ezek miatt utóvégre is csak kivételesen fogunk eltérni az általános fejlő­dés folyamától. Csatlakoznunk kell az európai fejlő­déshez az anyagi és alaki törvénykönyvek tekinteté­ben. Örvendjünk, ha a. .kezdetben öntudatosan ér­tékesíthetjük. És helyezzük abba büszkeségünket, hogy utóbb a fejlődésnek mi is közreműködő ténye­zői lehetünk. Számot adtunk azon tényekről, melyek­re támaszkodva indítjuk meg vállalatunkat, azon szellemről, melyben tevékenységünket kifejteni akar­juk, azon irányról, melyben haladni kivánunk. Rö­vid körvonalakban legyen szabad még folyóiratunk főbb rovatait bemutatni. 1. Irányczikkek az igazság­ügyi reform kérdéseiről. 2. Codificatio : javaslatok, bizottsági és parlamenti tárgyalások, bírálatok. 3. Jogtudományi értekezések a magánjog, a kereske­delmi jog, a büntető­jog, a polgári és büntetőeljárás, a közigazgatási jog köréből szoros kapcsolatban az igazságügyi átalakulás kérdéseivel. 4. Törvényszéki csarnok. Jogesetek kritikai ismertetése különös vo­natkozással az újonnan alkotott törvényekre. 5 Bör­tönügy. 6. Igazságügyi közigazgatás. Rendeletek. Hivatalos. 7. Külföldi törvényhozás és jogszolgálta­tás. A külföldi intézmények ismertetése egyes jog­esetek és tárgyalások fonalán. 8. Bel- és külföldi iro­dalom. Érdemleges bírálatok és ismertetések. A jog- és államtudományok bibliográfiája Zilahy Sámuel könyvkereskedő gondos szerkesztése mellett. 9. Kü­lönfélék a hazai és külföldi jogéletből kritikai szel­lemben. — Megindítjuk vállalatunkat és azt a jogász­közönség figyelmébe ajánljuk. Kérjük pártolását és ha elérkezett már az idő, hogy egy ily komoly tö­rekvésű tudományos folyóirat fennállhat Magyaror­szágban, ennek érdeme nem minket fog illetni, a­kik csak megindítjuk a vállalatot, hanem a pártoló kö­zönséget, a­mely támogatása által létezését és felvii­rágzását lehetővé teszi.«

Next