Pesti Napló, 1874. május (25. évfolyam, 100-124. szám)
1874-05-23 / 118. szám
bűnös mulasztásokat, melyeket e téren Risztics és czimborái elkövettek. A mostani szerb kormány s különösen Marinovics miniszterelnök és Kristics konstantinápolyi ügynök, ki legutóbb miniszterré lön kinevezve, érdeme, hogy e tekintetben a forradamárok minden fondorlata daczára megtétettek az előkészítő lépések, melyek legutóbb Milán fejedelem konstantinápolyi útjára vezettek. Ama szívélyes és kitüntető fogadtatás, melylyel a fényes porta vendégét megtisztelte, a legvilágosabb tanúsága annak, hogy Konstantinápolyban méltányolják a törekvéseket s előzékenységgel, nem pedig túlzott igények emelésével akarják azok sikerét előmozdítani és biztosítani. A porta ezen bölcs és politikai józanságot tanúsító magatartása betetőzte ama vereséget, melyet e látogatás a szerb forradalmi pártra nézve képvisel. Milán fejedelemnek hazája s Európa békéjének érdekében meg kellett tennie e látogatást, hogy általa ünnepélyesen defavoyálja az összeköttetést a délszláv forradalmi propagandával, mely Belgrádban oly sok ideig komoly érintkezésben állt a kormány embereivel s az országot szomszédaival szemben oly ferde helyzetbe hozta. Most a helyzet megváltozott ; Risztics örökösei fölismerték az örvényt, melybe elődjük az országot terelte. Ausztria-Magyarországgal a jó viszony már régebben helyreállt s ennek közvetítése folytán a portával is létrejött ama barátságos érintkezés, melynek hiánya oly sok kellemetlen következménynyel bírt. Ma Szerbia amaz alapra állott, melyet az európai béke érdeke megkíván, és mely saját virulásának előfeltételét képezi. Budapest, május 22. Nem hagyhatjuk figyelmen kívülaz igazságügyminiszternek legújabban megjelent szabályrendeletét a kbr. első folyamodású bíróságok fogházainak és börtöneinek kezelése és az azokban letartóztatottak irányában követendő bánásmód tárgyában. Több nyomott évre terjedő, s minden tekintetben rendszeres munka ez, határozott fogalmakkal és mindenütt világosan érthető nyelvezettel, s ha ezek mellett még szellemét és czélját is tekintjük , jelentékeny horderővel, sőt fontossággal bírónak is kell azt tartanunk. Első pillantásra feltűnőnek látszik ugyan az, hogy midőn az új büntetőtörvénykönyv-javaslat, melyben a börtönrendszer-javaslat is foglaltatik, épen napvilágot lát, ezzel egyidejűleg ugyanazon miniszter által ugyancsak a börtönök és fogházak tárgyában ily terjedelmes és beható intézkedések adatnak ki. Azonban csakhamar természetesnek fogjuk ezt találni, ha figyelembe veszszük, hogy e szabályrendeletben nem valamely börtön- vagy fogságrendszer megállapításáról, ami a tvényhozást illeti, hanem a börtön- és fogházi rend részletes szabályozásáról van szó, mely mindenütt a végrehajtó, hatalom kormányzási körébe tartozik, mint azt a múlt 1872-ik évi londoni nemzetközi börtönügyi congressus is vélelmezte. De még inkább természetesnek találjuk ezen szabályrendelet kiadatását, ha azon még csak félig múlt időkre pillantunk is vissza, amidőn a köztörvényhatóságok felügyelete és kezelése alatt állott börtönök és fogházak, általában véve kevés kivétellel, annyira elhagyatott állapotban voltak, hogy ezen állapot leverő, sőt szégyenítő kezének kellő ecsetelése végett nálunk is egy John Howardra lett volna szükség! Amidőn a sok és nagy fogyatkozás közepett nemcsak hogy még a megfelelő helyiségek is jobbadán hiányzottak, mert hisz fájdalom! tudomásunk szerint ezeknek még most is több felé szűkében vagyunk, de még azok is többnyire elmulasztottak, amiket az emberiesség, a rend, a fegyelem, a tisztaság s az egészségügy érdekei követeltek, s amelyek teljesíthetők lettek volna. Igaz ugyan, hogy időközben a kormány s közegei a királyi főügyészségek és ügyészségek jelképező orgonapontot, melyben sokáig a dob játsza a főszerepet. Harczias és föltüzelő jellege által tűnik ki,melyhez erőteljes magy rhymausok is vegyülnek és növelik a fokozatot. Oly hatalmas drámai fokozat után, minőt a 3-ik felvonás mutat, nem igen lehet többé a zene drámaiasságát még magasabbra fokozni. Valamint hogy Erkel F. trontatosan is járt el, midőn a 4-ik felvonásra szorította a dalműnek tulajdonképeni látványos részeit. E fölvonás Mara elrablásával kezdődik, kit a szultán ragad el. Hanem ez incidenst, mely csak a cselekvényt és a kínálkozó látványos mozzanatokat késlelteti, és az egész darab folyamát csak hosszabbra nyújtja, bízvást mellőzni lehetett volna, vagy a következő jelenetben, mint már bevégzett tényt kellett volna föltüntetni. Az ez alkalommal kifejlődő kettős, Mara és a szultán közt úgy sem érheti el, már csak lélektani szempontból is, a 2-ik felvonásbeli gyönyörű kettős hatását. A színpad hosszú előkészületű változtával a szultán háreme van előttünk, annak pompás hadi sátorában. A háremnek együttes kora igen jellemző és telve van eredeti keleties zenei fordulatokkal. Az utána következő török ballett zenéje is igen sok eredeti vonással bír s találóan kifejezi az érzékies hangulat mindennemű árnyalatait. Még egy szerelmi kettős Mara és a szultán közt s aztán fegyver ropogás és harczias zene-zaj közt foly le a dalmű levezető része, mely Brankovics győzelmével, de egyszersmind halálával végződik. E rövid ismertetés kerete nem engedvén, hogy a mű minden szépségére részletesen kiterjeszkedjünk, még csak azt jegyezzük meg, hogy a czímszerep (Odry) zenei kidolgozás tekintetében szerzőnek leginkább sikerült. Mindvégig meg van abban tartva a hangulat egyöntetűsége. Utána mindjárt Gerő (Pauli) s főleg István (Ellinger Jozefa) szerepe következik, mely a naivitás, a jóságos szív találó kifejezése. Murát császár (Ellinger) és Mara (Tannerné) ábrándos szenvedélyességük által tűnnek ki, míg a többiek csak kisebb keretekben mozognak. Az előadás mintaszerű volt. Odry remekül ecsetelte a czímszerepet minden lelki állapotában és drámai helyzetében. Czélszerü rövidítések alkalmazásával e dalmű kétségkívül vonzó darabja marad a műsornak s a közön ég mind jobban is fogja érteni szépségeit, melyeket egyszeri hallásra kevésbé lehet — kivált a nem szakképzett résznek — fölfogni és kellően méltányolni. Id. Ábrányi Kornél ügyelete alatt a fogházak és börtönök állapota, a korábbi viszonyokhoz képest, átalában véve tetemesen javult, de hogy ez még inkább javuljon, úgy látjuk, azért volt szükség a még mind ez ideig nélkülözött fogház, és börtönrendtartás kibocsátására. Ennek hiánya miatt egyaránt szenvedett a szolgálat, a rabok javításának érdeke s a kincstár is. Mert helyenként a legkülönfélébb eljárások dívtak, melyek nem ritkán a korábbi, a vissza nem óhajtott állapotokra emlékeztettek, néha pedig a visszásság bélyegét viselék magukon. Az ellenőrzés, a felügyelet s a fegyelem is, kötelező, korlátozó és irányadó szabályok hiányában, gyakorta sok kívánni valót hagyott hátra. Nem szenved kétséget, hogy a hazai börtönös fogságügy rendezése véglegesen csak az új büntetőtörvénykönyvvel egyidejűleg a törvényhozás által megállapítandó börtönrendszer alapján lesz elérhető. De mikor leend az, míg ezen alapon a gyökeres átalakítások megtörténhetnek? Mikor fogunk bírni elegendő számban a terjedelemben megfelelő helyiségekkel, épületekkel, mely szükséglet a fogságbüntetések czélszerű végrehajtásának, bárminő rendszer szerint történjék is az, egyik fő feltételét képezi, s hol vannak mindezekre a milliók,melyek szükségesek? Állnak-e készen a börtönök kezelésére elegendő számmal begyakorlott szakemberek ? Van-e teljesen megbízható és kellőleg fegyelmezett börtönőrségünk? stb. Nyilvánvaló tehát, hogy addig is, míg mindezekre szert tehetnénk, míg a majdan elfogadandott rendszer teljesen hatályba léphetne, mélhatlanul szükség van arra, miszerint úgy, mint már az orsz. fegyintézetekre nézve is történt, az első folyamodású bíróságok fogházainál és börtöneinél kivántató rend, s az azok kezelése körüli eljárás is, legalább oly mérvben szabályoztassék, amennyire azt a tényleges viszonyok lehetővé teszik. De belátjuk azt is, hogy ily fogházi s börtönrendtartásnak kibocsátása — ezúttal tekinteten kívül hagyva azt, hogy a letartóztatottakkal való helyes bánásmód által a közjóra mi s mennyi eredmény érethetik el, — nem csak azért volt nagyon szükséges, mert bizonyos rend nélkül helyes és takarékos administratio nem foganatosittathatik, sőt a mindennapi tapasztalás szerint a megfelelő rendes s egyöntetű, biztos és szabályos eljárást nélkülöző administratió a legdrágább és mind a mellett a lehető legroszabb, hanem hogy szükséges volt e rendtartás kibocsátása azon czélból is, mert ennek rendesebb viszonyok életbeléptetése lévén feladata, ezáltal a jövendőbeli börtönrendszer foganatosításán is jelentékenyen könnyítve leend, minthogy rendezett, cultivált viszonyok mindig fogékonyabb talajjal bírnak a rendezetlen állapotoknál. A jelen szabályrendelet három főrészből áll, melyek ismét fejezetekre osztják. Az első rész a letartóztatás és elzárás feltételeire, az egészséges és beteg letartóztatottak irányában követendő bánásmód módozataira, azok elbocsátására, szállítására stb. vonatkozó átalános elveket és szabályokat tartalmazza. A második rész az előlegesen letartóztatottakról, a vizsgálati foglyokról, a fogságra, valamint a börtönre elítéltekről értekezik. A harmadik rész pedig a fogházakra és börtönökre való felügyeletről, az azoknál alkalmazott személyek és ezek kötelességeiről s végül a fegyelmi fenyítő hatalom gyakorlásáról szól, s ezt is részletesen szabályozza. Ezek szerint e szabályrendelet felöleli mindazt, mi tárgya körébe tartozik, s így e mű egy teljes egészet képez. S ez épen egyik előnye e nemben e munkának s emeli azon horderőt, melyet annak tulajdonitnunk kell feladata és czélja végett. Egyes nagyszabású oly fegyházakat illetőleg is, melyek meglehetősen berendezvék, elegendő tiszti s felügyelő személyzettel ellátvák s melyekben egyformán elitéltek vannak nagyobb számmal letartóztatva, hol tehát a rend, a fegyelem, az oktatás, a foglalkoztatás egyöntetűleg rendszeresen foganatosíttathatik, amelyekre nézve számos külföldi minták is állnak rendelkezésre, feladat, kivált ha nincsen bizonyos börtönrendszer törvényhozásilag megállapítva, a viszonyoknak megfelelő czélszerű rendtartást hozni be. Bizonyra sokkal nehezebb feladat azonban több százra menő oly kisebb s nagyobb különféle fogházra és börtönre nézve, a melyekben különféle czímen és alapon letartóztatottak vannak vegyesen elhelyezve, oly rendszabályt alkotni, mely a különféle helyi viszonyok lehető figyelembevételével valamenynyire alkalmazható legyen, s ezen szabályok alkotásánál eltalálni azon középutat, melynek határvonalain belül valamennyi ily fogház és börtön rendszeresen s lehetőleg a kor színvonalán álló elvek szerint kezeltethessék. Ezen sokoldalú nehézség képezi egyik fő okát annak, amiért a külföldön is a kisebb fogházak és börtönök többnyire minden tekintetben messze hátra állanak a példányszerű nagy fegyházaktól, s úgy látszik, mintha azokra csakugyan sokkal kevesebb gond is fordíttatnék, holott tudva van, hogy épen ezen kisebb rendű letartóztatási helyek és intézetek azok, melyekben aránylag legtöbben megfordulnak, melyek elemi iskolái a vétkezőknek és bűnösöknek, amelyekre tehát már a »principiis obsta« elv érdekében is minél nagyobb gondot kellene fordítani. S midőn a jelen szabályrendelet épen ezt tűzte ki nálunk feladatul, azt csak oly feltételek mellett tehette, amelyek mindenesetre előbbre haladott álláspontot követelnek. De épen ezen körülmény folytán foglaltatnak e rendeletben — úgy látszik — egyes oly szabályok is, amelyek még ez idő szerint talán nem lesznek valamennyi fogháznál és börtönnél érvényesíthetők. Azonban napjainkban oly rendszabályzat, mely épen csak a tényleges jelen állapotoknak felelne meg, az ügynek jelen fejlődési stádiumában minden lépten-nyomon túlhaladottá vált s minduntalan újabb meg újabb pótintézkedésekre szorult volna. Csak előnyére válik tehát az ügynek az, hogy e szabályrendelet oly álláspontot foglal el, mely, nézetünk szerint, egyedül czélszerű viszonyaink között, mely ugyanis a létező állapotokat körülményesen szabályozza s egyszersmind kijelöli az irányt is, melyben haladni kell, a nélkül,hogy a jövő börtönendszerének praerndicálna. az általában felvihetőket imperative rendeli el, a mindenütt egyformán még nem foganatosithatókat pedig a lehetőleg foganatositandók sorába helyezi. E szabályrendeletben szerencsés tapintatnak találjuk azt is, hogy a bánásmódot illetőleg mellőztetett a hyperphilantropia, de másfelől az emberiesség követelményei lehetőleg tekintetbe vétettek. A vizsgálati foglyokat illetőleg szem előtt tartatott, hogy ezeknek személyes szabadsága ne szoríttassék meg jobban, mint amennyi szükséges arra, hogy a fogházi rend megtartassák, hogy el ne szökhessenek, s hogy a vizsgálat kijátszására szolgáló minden befolyás ellensúlyoztassék. Az elitélteket illetőleg szem előtt tartatott, hogy a kiszabott büntetés szigorú következetességgel végrehajtassák, de egyszersmind a fogoly javítására, önmérséklésének s becsületérzésének fejlesztésére, erősbítésére is figyelem fordíttassék, s mindaz, mi által az ellenkező éretnék el, lehetőleg mellőztessék. Különös súly fektettetik arra, hogy a rabok elegendő valláserkölcsi és szellemi rendes oktatás hiányában, legalább rendre, pontosságra, tisztaságra és munkához szoktattassanak. A fogházakra és börtönökre való felügyelet az 1871. évi XXXIII. t.-cz. alapján szabályoztatik. A közvetlen felügyeletre vonatkozó szolgálati utasítások igen részletesek. A fenyítő fegyelmi hatalom gyakorlása administratív uton történik, s intenziója a rendeletnek, miszerint az úgy a felügyelő őrszemélyzet, mint a letartóztatottak irányában netalán előforduló esetekben, mindenkor igazságosan, gyorsan és hatályosan gyakoroltassák, s hogy a rabok irányában oly fenyítékek, amelyek szükségtelen kínnal vagy megaláztatással járnak, lehetőleg mellőztessenek. A jelen szabályrendelet kiadatása által mindenesetre elévethetik az, hogy a hazai kir. bírósági fogházak és börtönök, melyeknek száma mintegy 480 ra megy, a kor színvonalán álló elvek szerint kezeltethetnek, hogy azokban a letartóztatottak megfelelőbb bánásmódban fognak részesíttetni, hogy a felügyelet s az ellenőrzés részletes szabályokhoz lesz kötve, melyeknél fogva az administratióba egyöntetűség hozatik be, az eljárás biztosabb leend, a kincstár érdekei is jobban szem előtt tartatnak, s egyszersmind az adminisztrationális munka is egyszerűsbittetik. De hogy mindez elévethessék, az természetesen leginkább a gondos és buzgó végrehajtástól függ, amiben, ha mint hiszszük, nem leend fogyatkozás , akkor dr. Pauer igazságügyminiszter úr jelen szabályrendelete korszakot fog képezni a hazai fogház és börtönügy fejlődésének történetében. A szerzetes főnökök és a középtanodai tanterv. A »Pesti Napló« olvasói ismerik azokat az eszméket, melyeket a magyar tanító szerzetesrendek főnökei a középtanodák szervezéséről érvényre emelni óhajtanak. A kath. püspökök fölvévén azokat jegyzőkönyvükbe, a szerzetes főnökök operátumát úgy tekinthetjük, mint a kath. clerus középtanodai programmját, azért szükségesnek látjuk róla e helyen külön is megemlékezni. Mint tudva van, a szerzetes főnökök programmja két fontos elvet foglal magában: a természettudományok tanítását lehetőleg megszorítani és a philosophiát egész terjedelmében a gymnasium keretébe felvenni. Előbb tehát a két főelvről akarunk megemlékezni, kevésbé lényeges momentumokkal rövidebben bánhatunk el. A szerzetes főnökök a természettudományok tanításának megszorítását azzal indokolják, hogy a természeti tárgyak sokasága csábítólag hat a tanárra és azért könnyen elvonhatja a növendékeket a többi tantárgyak tanulásától. Hogy a szerzetes főnökök ez állításukkal máshová czéloztak és mást mondtak, azt, úgy hiszszük, fölösleges hosszasabban bizonyítgatnunk. A természettudományok legújabb fejlődésükben kétségkívül halomra döntötték a dogmaticus hitet és a velük foglalkozót okvetlenül oly philosophiával töltik el, amely össze nem fér a vak hittel. Ez okból átkozta ki a római curia az összes modern természettudományokat, ez okból ellenzik a szerzetes főnökök azoknak bővebb tanítását. A miniszteri tantervvel szemben azonban oly gyarló a szerzetes főnökök okoskodása, hogy annak fonáksága már az első pillanatra is fölismerhető. Soha tanterv nem adott a tanulók korához mérten jobban megszorított tananyagot, mint a miniszteri tanterv a természettudományokban. Míg az általunk ismert tantervek egy féléven át rendesen egy egész nagy világot ölelhetnek föl, addig a miniszteri tanterv csak azt kívánja, hogy a természetrajz tanára 20 állatot ismertessen meg a téli félévben és 40 növényt a nyári félévben. Ennél nagyobb megszorítást is kíván a clerus ? Ily korlátok közt nem hathat csábítólag a tanárra a természet nagy bősége ! De lássuk még, mit mondanak a szerzetes főnökök a természettudományok többi ágairól. A természeten, mely »érettebb gondolkozást igényel«, csak felsőbb osztályokban tanítható. Ily érveléssel minden tantárgyat ki lehet küszöbölni a gymnasiumból, mert minden tudomány nemcsak érett gondolkozást, hanem gyakorlott elmét is igényel. De azért van a paedagogia, mely megtanítja a tanárt arra, mit, mikor és mikér kell tanítania ? Ez érvelés azonban nagyon szerencsétlen a physikával szemben. Az 1868-diki népiskolai törvény elrendeli a természettan tanítását a néptáncáéban, mégpedig mindjárt a beszéd- és értelem gyakorlatoknál, a felsőbb népiskolákban pedig külön tanórákban rendszeresen kell a phisikát tanítani. Mily logikával állíthatni tehát azt, hogy a gymnasiumi vagy reáltanodai növendék nem érett a physikai tünemények felismerésére ? Legkülönösebb azonban a szerzetes főnökök azon óhaja, hogy a geológia mellőztessék a középtudában; ellenben a geognosia taníttassék. Ismerjük itt is ez urak észjárását. Azt még sem merték követelni, hogy a középtanodai tanuló ne tudjon különbséget tenni gránit és homokkő között, azért a geognosiával kibékülnek, de nem gondolták meg azt, hogy geognosia geológia nélkül és viszont nem tanítható; hogy a középtanodán az egyiknek tanítása a másikat kiegészíti; az egyik csak oly mérvben tanítható, amily mérvben a növendékek a másikkal megismerkednek. Midőn tehát a geognosiát megtartani óhajtják, a geológia mellett is kell nyilatkoznak. De lássuk a második főelvet. A szerzetes főnökök meggyőződése szerint a jogászoknak és papnövendékeknek a logika és psychológia nem elegendő szaktanulmányaik megérthetésére, azért azt a tanácsot adják a miniszternek, hogy taníttassa az ontológiát és metaphysikát is. — Mindenekelőtt constatáljuk azt az ellenmondást, melybe a szerzetes főnökök ez érvelés által önnönmagukkal jutottak. Ugyanis azok a természettudományi ismeretek, melyeket ők nyújtani óhajtanának, korántsem elégségesek a leendő orvosoknak, technikusoknak stb . de ők az Utilitarismus elvét csak akkor tartják jogosultnak, midőn ez mehettük szól. Azután még egy másik ellenmondást is kell constatálnunk a clerus azon állításában, hogy a középtanodát nem szabad egyoldalúlag a főtanodára előkészítő intézetnek tekinteni, midőn a szerzetesfőnökök még nagyobb egyoldalúsággal két külön szaktudományra akarnak előkészíttetni. Azonban az anthologia és metaphysika tanítása oly követelés, mely a gymnasium czéljával határozott ellentétben áll és az egész világ egyetért azzal, hogy a philosophia e szakaszát a gymnasiumban lehetetlen tanítani, mert ez a philosophia lényegében rejlik, melyet olyképen nem lehet tanulni, mint a gymnasiumi növendék szellemi fejlődésénél fogva tanulhat és tanulni szokott A philosophia ugyanis nem bizonyos igazságok öszszefüggő sorozata, mint a mathematika, nem az eszmények csoportosítása, mint a történelem, — hanem a szellemi speculatió, és annyiféle, a hány a gondolkozó fő. — Tessék már most elhatározni, kinek philosophiájával tömjük meg szerencsétlen gymnasistáink agyát ? Itt van Kant, Hagel, Schelling, Herbart, Fichte, Schoppenhauer! melyiknek tanait válaszszuk? Aki valaha foglalkozott philosophiával, az tudja, hogy e téren a legnagyobb mesterek a legélesebb ellentétben állanak egymással, azért a világ minden paedagógusa azt követeli, hogy a tanulmánynak csak akkor van helye, midőn az ész fejlettebb és a növendék szabadon vizsgálhat, — tehát — az egyetemen! És most szóljunk még néhány apróságról. A szerzetes főnökök azt óhajtják, hogy a gymnasium és reáltanoda alsóbb osztályai lehetőleg egyenletesen szereztessenek, hogy a 10 éves fiú ne legyen kénytelen jövő pályája fölött határozni de a rajzot a gymnasumban facultativvá akarják tenni. Várjon nem vették észre az ellenmondást, melybe ez által jutottak. A szerzetes főnökök továbbá azt hiszik, hogy az alsóbb osztályokban egy tanár is elegendő, és azért fölösleges a szaktanítás- E véleményükkel sajátságos módon a protestánsok nézeteihez közelednek, kik között sokan szintén azt hiszik, hogy egyegy tanár, egy-egy papjelölt tökéletesen képes az alsóbb osztályokban minden tantárgyat tanítani. Ámde ez nagy csalódás, mert a paedagogia mai álláspontja szerint csak az taníthat kellő sikerrel, különösen az alsóbb osztályokban,ki a tudomány színvonalán áll, és azt meg tudja választani, ami a gyengébb növendék szellemi körébe illik. Egy-egy tanár csakugyan képes két három rokon tantárgyban kitűnő eredménynyel tanítani, aki ennél többre vállalkozik, az egyikhez sem ért. De értjük a szerzetes főnökök e kívánságát, és nem habozunk kijelölni annak forrását. Midőn valaki a tanári pályára készül, az egyetemen választott tantárgyaiban kiképezi magát, és letevén belőlük a vizsgálatot, bizonyítványa alapján e tantárgyak tanításával bizatik meg ; de ha valaki szerzetessé lesz, ipso facto tanár és a főnök őt arra alkalmazza, a mire épen a szükség megkívánja ; midőn tehát a szakrendszer megszűnik, megszűnik egyszersmind az a kellemetlenség, mely a szerzetesrendeknél nem ritka, hogy olyant is kell tanítania, amihez az illető nem ért. Végül még meg kell emlékeznünk a szerzetesrendek azon óhajáról, hogy a tanári tanácskozmányok száma kevésbsztessék. Nézetünk szerint a miniszteri javaslat annyit kíván, amennyit a fegyelem fönntartása és a tanítás sikere érdekében okvetlenül kell tartani ; a miniszteri javaslat ellen szólani tehát annyit jelent, mint a gymnasiumi nevelés sikerét kockáztatni; ellenben ismét egy igen t. képviselőnek azon módosítványa, hogy a tanárok hetenkint értekezzenek, szintén veszélyt rejt magában; ti. egy-egy hét sokkal rövidebb időköz az iskolai évben, hogysem a tanári testületnek érdekes anyagot nyújthatna a tanácskozásra ; — azért, nézetünk szerint, a miniszteri javaslat tökéletesen megfelel az igényeknek. Egy tanár. A közös ügyek tárgyalására kiküldött országos m. bizottság ülései. 1. Május 22. d. u. 1 órakor. Elnök : Szögyény-Marich László. Jegyző: Széll Kálmán. A kormány részéről jelen vannak : Orczy Béla báró külügyi osztályfőnök, Benedek S. A jegyzőkönyv hitelesíttetvén, elnök jelenti, hogy a birodalmi tanács delegátiójának legutóbb érkezett üzenete szerint a birodalmi tanács delegatiója is hozzájárulván a magyar delegatió délelőtti ülésében hozott határozatokhoz, az összeegyeztető bizottság a délután 7 6 órakor tartandó ülésben elő fogja terjeszteni az 1875-iki közös költségvetésre és a 72-iki zárszámadásokra vonatkozó határozatokat, melyek legfelsőbb megbősítés alá fognak bocsáttatni. Ugyanez alkalommal fog az összeegyeztető bizottság jelentése a határőrvidékre vonatkozólag fennmaradt nézeteltérés tárgyában előterjesztetni. n. Este 6 órakor. Elnök: Szögyény Marich László. Jegyző: Széll Kálmán. A közös kormány részéről jelen vannak: Benedek Sándor, Orczy Béla b., Mérey Sándor. Elnök az ülést fél 6 órakor megnyitván, a múlt üléskönyve hitelesíttetik. Tárgyalás alá vétetik a 7-es albizottság jelentése az 1870—71-diki határőrvidéki túlkiadások iránt. Prileszky Tádé előadó jelenti, hogy a birodalmi tanács delegációja az e tárgyban hozott határozattól elállani nem akar, másfelől a 7-es bizottság sem érezte magát feljogosítva ahhoz hozzájárulni, minek következtében abban történt megállapodás, hogy ezen túlkiadás iránti határozat függőben hagyassák. Erre nézve a következő határozati javaslatot adja be : Miután a hadsereg rendes szükségétének XVIII. sz. alatt a határőrvidék költségénél az 1870 — 71-ik években történt túlkiadások iránt folytatott tárgyalásoknál kiderült annak szüksége, hogy ezen kérdés végleges megoldása előtt a közös minisztérium részéről arra nézve még további adatok szereztessenek be: a határőrvidéki túlkiadásoknak elintézését illetőleg, amennyiben t. i. azokra a fölmentés még nem adatott meg, a végleges határozathozatal függőben hagyatik. Széll Kálmán ajánlja e határozati javaslat elfogadását, mely nem alterálja azon elvi álláspontot, melyet az ezelőtti delegációk a határőrvidéki túlkiadásokra nézve elfoglaltak, amennyiben a kérdést függőben hagyja s bár sajnálattal constatálja,hogy a két delegátió között ezen kérdésre nézve két év óta egyetértés nem jöhetett létre, megnyugszik abban, hogy az indítvány elfogadása által az ügy oly stádiumba tereltetik, hogy az talán a legközelebbi delegátió által elintéztethetik. A határozati javaslat elfogadtatott s közöltetni határoztatott az osztrák delegatióval. Prileszky Tádé: Miután e határozat folytán a magyar delegatiónak az 1871-ik évi zárszámadásokra vonatkozólag hozott határozata változást szenved, a következő határozati javaslatot terjeszti elő: »A múlt 1873. évben elintézett 1871. közigazgatási évre szóló zárszámadásokban a tiszta szükséglet 103,502,040 frt 1670 krajczárral lett megállapítva; jelenleg a hadsereg rendes költségeinek XIX. czim alatt 850,816 frt 67 krban igazolt tulkiadásokra a fölmentés megadatik. Az összszükséglet tehát 1871 -re tesz 104,352,856 frt 8370 frt. A hadsereg 1871. évi szükségletére megszavazott 300000 frtnyi póthitel rovására teljesített kiadások fejében a magyar állampénztár terhére levonandó 716 %,1200 frt, e szerint a hányadjárulékok által fedezendő összeg tesz 104,351.656 frt 837* krt, a birodalmi tanácsban képviselt királyságok, és országokra eső 70% 73,046.159 frt 787* kr, a magyar korona országaira eső 307% 31,305.497 frt. E határozati javaslat vita nélkül elfogadtatott s ezzel az ülés 7* 7 órakor véget ért, a legközelebbi ülés 7*8 órára tűzetvén ki. m. Esti fél 8 órakor. Elnök: Szögyény-Marich László. Jegyző : Széll Kálmán. A közös kormány részéről jelen vannak : Benedek Sándor, Orczy Béla b., Mérey Sándor. A múlt ülés jegyzőkönyve hitelesíttetik. Elnök jelenti, hogy a birodalmi tanács delegatiójától üzenet érkezett, mely szerint a magyar delegatiónak az előbbi ülésben hozott határozata elfogadtatott. E szerint a két delegatió határozatai között semmiféle eltérés többé nem forogván fenn, azok legfelsőbb szentesítés alá fognak bocsáttatni. Holnap 10 órakor ülés tartotik, melyen az ő felsége által megerősített határozatok ki fognak hirdettetn. Ezzel az ülés 8 órakor véget ért. Az osztrák delegatió ülése. Máj. 22. esti 7 órakor. Az osztrák delegatió ma este tartotta zárülését. Hogy ez lehetségessé tétessék, az éjjel éjfél utáni fél egy óráig ülésezett az összeegyeztető bizottság. Dr. Rechbauer Károly elnök 7 órakor megnyitotta az ülést, melyben a közös kormány részéről Andrássy, Kuhn, Holzgethan miniszterek, Pökh altengeragy, Hoffmann és Früth osztályfőnökök jelentek meg. Felolvastatik a magyar delegatió azon üzenete, melyben az osztrák delegatióval a határőrvidéki kiadásokra vonatkozó határozatát közli. Az osztrák delegatió a pénzügyi bizottság javaslatára az indemnityt nem adja meg, hanem felszólítja a hadügyminisztert, hogy ezen kiadások ügyében folytassa a vizsgálatot, illetőleg a tárgyalásokat, és így ezen ügy most negyedszer is elnapoltatott. Ezek után a költségvetési előterjesztés, az annak kapcsában, valamint a zárszámadásokra vonatkozólag hozott határozatok második és harmadik felolvasásban is elfogadtatnak. A tárgyalások ezzel be lévén fejezve, felszólal Gróf Andrássy Gyula külügyminiszter, és előadja, hogy ő felsége által megbizatott, a delegátiónak, azon hazafias buzgalomért, melylyel a súlyos pénzügyi viszonyok között meghozta azon áldozatokat, melyeket a monarchia biztossága igényel, a fejedelmi elismerést nyilvánítsa. (Éljenzés). Ezek után még a maga és minisztertársai nevében mond köszönetet a bizalom és előzékenységért, melyet a delegátió irányukban tanusított. Dr. Rechbauer Károly elnöki zárbeszédében arra utal, hogy csak a delegátusok közt uralgott egyetértésnek, szorgalomnak köszönhetni, hogy a delegátió oly rövid idő alatt elintézhette teendőit. JjEzután öszegezi az elért eredményt, kiemeli azon objectív nyugalmat, amelylyel a tárgyalások folytattattak, és amelylyel az előbbi ülésszakokban is érvényesült ellentétes áramlatok közt a viták lefolytak. Szóló meg van arról győződve, hogy úgy azokat, kik elsősorban az állam biztonságát, a hadsereg erejét, valamint azokat is, kik elsősorban a közgazdasági viszonyokat tartják szem előtt, egyiránt a legtisztább honszeretet vezérelte. Addig, amig a nemzetek a fegyveres erő fejlesztésében versenyeznek egymással, addig mig a nemzetközi verseny egyedüli tárgyát nem a szabadság, műveltség és anyagi jólét fejlesztése képezendi, addig az óvatos és hazafias politika el nem fogja magát zárhatni azon kényszerítő szükségesség elől, hogy a monarchia megvédése nagy áldozatokat igényel, addig mindig nagy áldozatokba kerülend annak elérése,hogy a monarchia, mint ellenség félelmetes, mint barát megbízható legyen. Szóló végül köszönetet szavaz az akadémia igazgató választmányának az átengedett termekért, köszönetet szavaz azon társadalmi köröknek, melyek a példabeszéddé vált magyar vendégszeretettel fogadták a delegatió tagjait és hogy azon végeztessék az ülésszak, amin kezdődött, felszólítja a delegatiót, hogy a császár iránti loyalitásának lelkes hochdal adjon kifejezést. (Lelkes háromszoros »hoch.«) Burg báró korelnök az elnökhöz intézett egy rövid beszédet, melyre az elnök válaszolt. Ezután fölolvastatott a jegyzőkönyv és ezzel az ülés 8 7 órakor véget ért. Különfélék Budapest, máj. 22. (Felhívás.) Az orsovai Deákegylet részéről a következő felhívást vettük : Orsova északkeleti oldalánál a Herkulesfürdők felől lezajló Cserna a Dunába szakad. A Csernatorkolattól Vercserováig, Oláhországnak első helységéig terjedő egy mértföldnyi hosszú, de keskeny terület az 1791-ki sistovi békekötés alapján semleges terület lett. Ezen semleges terület, mentében a Csernahidjától 1600 lépésnyire fekvő Allion hegytöve mellett a magyar korona jelvényével együtt 1849-diki évi augusztus közepén elásatott. A korona azonban biztos adatok után elrendelt ásatások nyomán 1853 dik évi szeptember 8-kán Kisasszony napján ismét megtaláltatott. Azon a helyen, hol a korona elásva volt, ő cs. és apostoli királyi Felsége magánpénztárából annak emlékére, hogy Szent- István koronája megtaláltatott, 1856-dik évben góth stylben egy szép kerekded kápolnát építtetett, melyet minden utazó, ki Orsová és Mehádia vidékén megfordul, meglátogatni szokott. Ezen, jelenleg úgynevezett koronakápolna kellő közepén márványkő kútalaku mélység létezik, melyben a koronaszekrényhez hasonló nagyságú márványkő azt azon a helyen ábrázolja, hol a szekrény feküdt. Ií. Csernahidjától a szörénytoronyi uton, a tettleges terület északi oldalán 1400, nemkülönben az említett országúttól balra fordulva 200 lépésnyire a koronakápolnához gyönyörű fasorok vezetnek. Az azelőtti katonai zárvonalparancsnokság a koronakápolnára különös gongot fordított; a körülötte létező utakat évenkint nemcsak kavicsoltatta, hanem ezeket tisztán tartatva, a korona keleti oldalán lugasokat létesíttetve a fáradt utazók kényelmére padokat is készíttetett. Mindezek napiparancsokba kerültek és a kápolna közeli környékével együtt évek hosszú során át a legszebb rendben tartatott. Minden hazafi, ki e vidéken utazott, mintegy szent áhítattal és kegyelettel zarándokolva meglátogatta e helyet. A határőrvidék polgárosításával a viszonyok változtak. A magyar nemzetnek ezen ereklyéje : Szent István koronáját egykor magában rejtett ezen történelmi helyről, a koronakápolnáról és ennek közvetlen környékéről nincs ki gondoskodjék olyformán, hogy a hazafi, ki azt kegyelettel megtekinté, e helyről egyúttal megnyugvással távozhasson. Az orsovai újonnan megalakult Deák-egylet hazafias kötelmének ismeri a gondozást magára vállalni, hogy a koronakápolna nemzetünknek, mint történelmi ereklye megmaradjon; a kápolna körüli utak, lugasok,sétányok tisztán tartassanak, hogy utóvégra a koronánakápolna az enyészettől és pusztulástól megőriztessék, melynek annyival inkább kitéve lenni tapasz.