Pesti Napló, 1874. május (25. évfolyam, 100-124. szám)

1874-05-28 / 121. szám

121. szám. Budapest Csütörtök, május 28.1874. 25. éri román. Szerkesztési iroda, Barátok-tere, Athenaeum-épü­let. A lap Szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kézir átok nem adatnak vissza. Kiadó- htiv­atal: Barátok­ tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalh­oz intézendők.PESTI NAPLO REGGELI KIADÓ& Előfizetési feltétele?: ? Postán küldve, vagy Bndgxv...­­há-hoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 3 hónapra . . . 6 frt — kr 6 hónapra . . . 12 . — s .Az esti kiadás postai kü­lönk­ül­déséért felüilfizetés évnegyed énként 1 .­Tím­át. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Hirdetéseit szintúgy mint'előfizetések a KIADÓ HIVATALBA, Barátok tere, Athenaeum-épek kü­ld emlék. Előfizetés „PESTI HIPLÓ“-ra. Előfizetési árak: Egész évre .... 84 frt. Félévre ..... IS frt. Negyedévre ... . frt Egy hóra .... S frt. gifiT ' Az előfizetés Pestre, a »Pesti Napló» kiadó-hivatalának (ferencziek tere , Athenaeum­­épü­let) küldendő. A „P. Napló" szerkesztő- és irató-h­ivatala. Budapest, május 27. A pünkösdi szünidő lejárt, s a képviselő­­ház holoap ismét fölveszi tevékenységének megszakított fonalát, hogy­­befejezze a folyó ülésszakban napi­rendjére kitűzött munká­kat. Nem oly nagy a munka, de minden ré­sze kiváló fontossággal bír; minden tárgy egyik darabja nemzeti újjászervezésünknek, mely fájdalom­ csak lassan halad előre. A napi­rend első tárgya az ügyvédi rendtartás részletes megvitatása. E javaslatról már sokkal többször és sokkal be­hatóbban nyilatkoztunk, semhogy arra ez­úttal is vissza kellene térnünk. A képviselő­­ház maga oly sok időt szentelt az általános vitának, a nézetek és vélemények oly hosz­­szadalmasan nyilatkoztak és indokoltattak, a javaslat olyan sokoldalú helyes vagy helyte­len bírálat és megvilágítás tárgyává tétetett, jó és rosz oldalait annyiszor feltüntették, hogy a részletes vita számára már alig maradt fel valami, hacsak a szónokok másod­szor vagy harmadszor ismételni nem akarják azt, a­mit vagy ők, vagy mások az általános tárgyalás közben elmondottak. A részletes vita tehát remélhetőleg nem fog a pártok ál­tal túlságosan kinyujtatni s e fontos reform­­törvény szentesítése nemsokára megtörtén­hetik. Az ügyvédi rendtartás tárgyalását re­méljük , a középtanodai tör­vényjavaslat fogja követni. Hazánk közművelődési érdekeit e javaslat oly közel­ről illeti, hogy kétségkívül megérdemli a minél tüzetesebb tárgyalást. Csakhogy e tárgyalás már eddigelé szokatlanul hossza­dalmas volt, mert a javaslat megvitatása ez­úttal tulajdonképen nem a ház plénumában kezdődik, hanem annyi előleges tanácskozá­son, annyi más fórumon ment az át, mielőtt a képviselőház nyilvános ülése elé kerül, hogy itt már minden hosszadalmasabb szó­­harcz mellőzhető. A tanügyi bizottság, az osztályok , a pártértekezletek s végre a köz­ponti bizottság annyira meghányták-vetették a javaslatot, annyira behatoltak a dolgok lé­nyegébe, annyira iparkodtak minden jogo­sabb igényt és óhajt érvényesíteni, hogy a ház elé olyan alakban terjesztetik a javaslat, mely majdnem minden jogosult tényező kö­zötti compromissum eredménye. Általános­ságban nem ellenzi a javaslatot senki, s me­legen óhajtjuk, hogy az mielőbb törvény­erőre emelkedjék. A magyar nemzeti közok­tatásügy korszerű szervezése sürgetőleg kö­veteli a középtanodák kérdésének szabályo­zását, s most, midőn a javaslat már annyi előzetes fórum tűzpróbáján szerencsésen át­esett, semmi sem gátolja a képviselőházat az ügy gyors elintézésében. A folyó ülésszak harmadik nagy jelen­tőségű munkája a választó törvény­­javaslat. Novelláris törvény alkotásá­ról szó­l megnyugvással constatáljuk, hogy az ellenzék lapjai a kormányjavaslattal szem­ben nem állanak a szenvedélyes negatívamaz alapjára, mitől­ a múltnak tanúsága szerint­ tar­­tani lehetett. Ők is elismerik, hogy­ a javaslat több főpontja határozott javítást és haladást képvisel a tény­leges állapottal szemben,és hogy olyan intézmények elfogadását ajánlja, me­lyek a választói jog megállapítását a világos törvény szilárd alapjára fektetik, és számos visszaélést és félszegséget kiküszöbölnek. Azt hiszszük tehát, hogy az ellenzék sem fogja a javaslat tárgyalását túlságos hosszúra kiter­jeszteni. Az indokolás, mely a javaslat kiegé­szítéséül már legközelebb a ház elé terjeszte­tik, remélhetőleg az egyes netalán homályo­san fogalmazott vagy félreértett pontokat és határozatokat is meg fogja világítani és Sta­tistik­ai adataiból kitűnend, hogy a novella csakugyan nem a választójog megszorítását, hanem a fennálló választótörvény leglénye­gesebb hiányainak czélszerű orvoslását akarja elérni. E három javaslat elintézésével a képvi­selőház folyó sessiójának elhalaszthatlan teen­dői el lesznek intézve s az ülésszak legföljebb június végével véget érhet. Számos ok ajánl­ja, hogy a képviselőház júniusnál tovább együtt ne maradjon. Klimatikus viszonyaink olyanok, hogy júliusban az ázsiai melegség úgy is minden behatóbb működést lehetet­lenné tesz s az eddigi tapasztalások azt tanú­sítják, hogy az ez időbeli működés már a je­lenlevő képviselők csekély száma miatt is meglehetős terméketlen szokott lenni. Képvi­selőink személyes érdeke sem ajánlja, hogy a nyár elejét is a fővárosban töltsék; nagyobb részök földbirtokos s gazdaságuk megkívánja, hogy júliusban már otthon legyenek. Déván egy fontosabb mozzanat, mely az ülésszaknak még júniusban való berekesztését követeli. Időt kell engedni a kormánynak, hogy várva várt s halaszthatlan javaslatait az államház­tartás rendezésére nézve elkészítse, különben a képviselőház, ha szeptemberben őszi ülés­szakát megkezdi, a pénzügyi helyzet orvoslá­sára vonatkozó törvényhozási intézkedések tárgyalását ismét elhalasztani lenne kény­telen. 2) Titkári jelentés. 3) Emlékbeszéd Liebig Justus felett, Szabótól 4) Az archaeologiai leletekről Winckelmann­ óta, s különösen a trójai ásatásokról, Pulszkytól. 5) A jutalmak kihirdetése. Következik a jelentés az I. osztály pá­lya d­i­j­a­i­r­ó­l. A Sámuel-díjra vonatkozólag a »Nyelvőr« két értekezése : a Szilády Ároné és Joannovicsé emel­tetnek ki, melyek közül az első megkapja a kitűzött dijat, a 2-ik pedig azzal egyenlő jutalomban része­­sittetik. A Nádasdy-dijra 3 ma pályázott; ezek közül csak egy brit absolut becsesei; a 3-ik számú, mely több tekintetben jeles, s a király-monda egy részét dolgozta fel, a csonka adatokat sikerrel olvasztva egy képpé, melynek jeligés levélkéje felbontatván, szerzőül kitűnt Szász Károly, miről az akadémia szívélyes éljenzéssel vett tudomást. Az első osztály bejelenti, hogy Fraknói Vilmos »Révay Miklós életrajzára« 50 arany jutalmat tűz ki, melyet Horváth Mihály 100 aranynyal egészít ki, mit az akadémia hangos éljenzéssel fogad. A pályamun­ka 1876. dec. 31-ig küldendő be, s csak absolut be­csű munkának fog a jutalom kiadatni. A Karácsonyi-díj 1876/7-ik évre, 400 arany, versekben irt vígjátékra tűzetik ki. A Fogarasi 500 frtos dij Bálinth Gábornak adatik ki, anyagai feldolgozására, melyet az igazga­tó­tanács 1000 frtra egészít ki. A II. osztály jutalmai és pályadíjai. Az akadémiai, vagyis a Marczibányi-jutalom, továbbá a Szilágyi-jutalom odaítélése került szóba. A nagy-jutalom és Szilágyi-jutalom Horváth Mihály nagyszerű történeti működése tekintetbevételével »25 év történeté«-nek s a »Forradalom történeté«­­nek, a Marczibányi-dij pedig Szabó Károly »Vezé­rek korá«-nak adatik ki. A gróf Lónyay Menyhért által kitűzött pálya­kérdésre 5 mű jelentetett be, melyek mind jelesek; legkitűnőbb az i-ső, melynek szerzője: Szabó Gyula műegyetemi tanár; hozzá legközelebb áll a 4-ik számú, de ez, valamint a 2 ik és 3-ik számú is jutalomra méltók. A Vitéz-alapítványra (40 arany) 3 pályamű ér­kezett be, melyből a 2-ik a legjelesebb, mely számos hiányai mellett több fényes oldallal bir; egészben véve kiegészítést és javítást igényel. A jeligés levélke felbontatván, szerzője: H­a­­­m­a­r Ágost, pozsonyi tanár. A Sztrokay ICO arany jutalomra két pályamű érkezett, melyek közül az­l-ső számú mint jeles munka a jutalomra érdemes. E munka szerzője : Zlinszky Imre kir. táblai pótbiró. A II­-dik osztály pályahirdetései. 1. A Sztrokay-dij 100 arany. 2. A Horvát Boldizsár által felajánlott 100 arany az esküdtszékekre tűzetik ki. A kitűnő hazafi ez ajánlata éljenekkel fogadtatott. 3. Az Oltványi alapítvány 200 frt, melynek absolut becsű munkáját az akadémia tiszteletdíjjal jutalmazza. 4. A Vitéz-féle alapítvány 50 arany, másodszor hirdettetik ki az Árpádkori kútfőkről. A Dóra-féle pályázatra beérkezett pályamun­­­­kák felett a bírálók véleménye eltérvén, a pályázat eldöntésével, továbbá a Fáy-féle alapítványra beér­kezendő pályamunkák ügyének eldöntésével az ösz­­szes ülések bízatnak meg. A IV. osztály pályahirdetései: A Vitéz-féle jutalomra 40 arany »A föld befa­­sitásának s az erdők pusztításának következményei« tűzetvén ki, ezen összeget Korizmics László 80 ■ aranyra emelte fel. A hölgy-alapítványból kitűzött kérdésre »Ás­­­­ványtan« beérkezett pályamű jutalomra nem ér­demes. A fel nem bontott jeligés levélkék elége­tésével Pulszky, b. Nyáry és Nagy János bízat­nak meg. Ezután felolvastattak az osztályok elnökválasz­tásai és tagajánlásai. Az ez évi nagygyűlés minden tekintetben gyümöl­csöző volt: több új név tűnt fel irodalmunkban,mely néhány becses munkával szaporodott, s az akadémia aránylag igen csekély jutalmai egyesek buzgalma által szépen neveltettek. Sajnálni csak azt lehet, hogy az osztályoknak talán kelleténél is nagyobb szigora az irodalmi érdemeket nem mindenkinél méltányolta úgy, mint azt sokan várták. (A tót gymnasiumok.) A »Narodne Noviny« a tót gymnasiumok ellen elrendelt vizsgá­lat tárgyában egy közleményt hoz, mely a követke­ző adatokat hozza nyilvánosságra : A tk.-sz.-mártoni evangélikus gymnasiumra nézve Geduly superin­­en­­dens nyilván kijelentette volna, hogy ő a vizsgáló szerepet annál kevésbé vállalhatja el, miután a zó­lyomi vádiratban semmi concret tények nem hozat­nak fel, általános frásisok pedig nem vehetők figye­lembe. — A znyo­ váralljai gymnasium ellen a vizsgá­latot Barton József főtanfelügyelő folytatja. Az első vizsgálati folyamat alkalmával állítólag semmi kifo­gásolható tény nem derült ki, a második folyamat­nál azonban a tanulók titkos kihallgatásából a kö­vetkező adatok lőnek kiderítve: a) hogy az isteni tisztelet alatt csak tótul és latinul foly az ének, ma­gyarul pedig nem; b) hogy a tanuló ifjúság az isteni tisztelet után naponkint csak ászt., atyáért, szülőkért a a jótevőkért imádkozik, a hazáért és királyért pe­dig nem ; c) hogy a jegyzőkönyvek és osztályköny­vek csak tót nyelven vezettetnek; d) hogy a tanulók írásbeli feladványi füzetein a feliratok mind tótul ir­­vák; e) hogy a tanárok maguk között csak tótul társalognak; f) hogy a gymnasiális tanulóknak meg van tiltva az ottani tanítóképezde növendékeivel tár­salogni; g) hogy a tanulóknak az tanácsoltatis , ne tár­salogjanak maguk közt magyarul; h) hogy egy ízben az mondatott nekik, miszerint nemzetünktől pártol­janak el; i) hogy a tanári kar a maga didaktika me­­thodikus tanácskozási jegyzőkönyvében a magyar nyelvet azót nyelvvel szemben idegennek nevezi; k) hogy három év előtt a tanulók a majálison a »Hor­sa Tátrán« czimü dalt énekelték; 1) hogy a számos, kívül­ről betanult magyar szavalatok közt egy hazafias szellemű sem találtatik. Ennélfogva a vizsgáló főtan­­felü­gyelő kijelentette, hogy a zngo­ várallyai gymna­­siumi intézetben magyar hazafias szellem nincs. A tanári kar az imént elősorolt vádakra pontonként adott felvilágosítást, ez utóbbit kellőleg indokolva, illetőleg a vádakat megc­áfolva; a­mi pedig a ma­gyar hazafias szellemet illeti, erre azt válaszolta, hogy igenis az intézetben specifikus magyar haza­­fiság nem uralkodik, de uralkodik magyarhoni haza­­fiság s lelkesedés, valamint az országban lakó összes nemzetiségek, s úgy különösen a magyar iránti tisz­telet és szeretet. Így végződött az első vizsgálat a znga­ várallyai gymnasium ellen. (A szerb congressus.) Az újvidéki »Szibszki Národ« nem tartja ugyan czélszerűnek, hogy az 1862. évi egyházi zsinat feloszlatása után egy uj választási congressus hivatik össze, mert az eddig tapasztaltak után nem remél semmi jót attól, ellenkezőleg erős meggyőződése czikkírónak, hogy »az elnyomott keleti vallásu egyháznak szent és igazságos ügye a döntő pillanatban győzni fog,« mindazáltal örömmel fogadja a választó congressus­­nak összehívását, nem azért mintha azt óhajtotta volna, hanem azért mivel sok minden napvilágra kerül. A »S. Narod,« melyre nálunk némely urak a szerb ügyekben nagyon szeretnek hivatkozni, ed­dig mindig ellenzi a congressus összehivatását, most azonban — mint azt már nem egyszer tévé — bevonja vitorláit. Úgy látszik, hogy a »S. N.« igen megbízhatatlan köpenyforgató lap. A „Pesti Napló“ tározója. A sport regénye Angliában. (Whyte Melville regényei : Digby Grand. — Market Har­­borough. — Kate Coventry. — Satanella stb.) — A »Revue de deux Mondes«-ből. — II. Kate Coventry regénye egy önéletírás, mely­ben egy nő rajzokat közöl a sport világából. Miss Kate azon kezdi, hogy a nőknek szomorú sorsuk­an e világon. »Csak engednének próbát tennünk, mondja többi közt, én azt hiszem, hogy a teremtés urain, amint a férfiak ma­gukat nevezni szeretik, túl tudnánk tenni mindenben, amire vállalkoznak. Édes istenem ! ezek az emberek beszélnek a mi gyengesé­günkről, hiúságunkról, mintha a legügyefogyottabb nő nem volna képes az egész férfinemet kis ujján is­­ megforgatni; a­mi pedig a hiúságot illeti, ugyan ve­gyük csak magunknak azt a fáradságot és mond­juk egy férfiúnak, hogy szép, vagy csak azt, hogy jól üli a lovat, szépen tánczol, vagy akármiféle ilyes dolgot, és meglássák nem veszti-e el fejét? Hát Emilia nem azért lett-e bárónő, mert tánczosá­­nak azt mondta egy négyes közben, hogy tánczáról is felismerné akárhol ? Ez az ember púpos volt, és mégis azt vélte e megjegyzésből kivéthetni, hogy Emilia szereti. — Sőt azt állítom, hogy a férfiak még a lovaglásban sem teznek túl rajtunk, oda tesznek az oldalunk mellé akkora nyeregkápát, hogy három nőnek is elég volna, oly helyzetben kell ülnünk, a­melyben majdnem lehetetlen a tüzes pari­pát fékezni, lovagló­ öltönyt kell felhúznunk, a­mely veszélyes ránk nézve, ha le találunk esni, és ennyi alkalmatlanság daczára is pompásan megülünk sok olyan állatot, amelyet irigylőink fékezhetlennek nyilvánítottak; ily nagy tehetségünk van a lovaglás­hoz. De mégis szeretnék férfin lenni, inkább elveszí­teném physikai előnyeim jókora részét, legalább nem papolnának annyit az illemről, kijárhatnék a­nélkül , hogy annyit kérdeznének, hazajönnék, amikor kedvem tartja, el lennék garde-dame nélkül is, azután meg. .. nem mondom, hogy nagyon sokat szivaroznám, bár kedvelem a szivarfüstöt, de hát kényemre élhetnék.« Kate e nézeteit barátai is szemteleneknek, könnyelműeknek mondják, de mentségére legyen mondva, nevelése tette ilyenné. Első játékszere egy faló volt, melyet alig öt éves korában élő lóval vál­tottak fel. »Szinte látom, akár csak tegnap történt volna, amint szegény atyám ponyra ültetett és meg­intett hogy sohse féljek. Valóban eszem ágában sem volt a félelem. Uj, kéjes érzet támadt bennem. Meg­kerültem a pázsitot, egyik kezemmel a kantárt fog­tam, a másikkal nagy szalmakalapomat, a pony rö­fögött mint akár egy medve, atyám pedig egyre tap­solt. Ezen első kísérletem után megültem a lovakat minden válogatás nélkül ; megtörtént, hogy a réten szabadon legelő lovak egyikére felkaptam, és meg­ültem puszta szőrén, nyereg nélkül. Soha bajom nem esett . . . azaz, hogy igen,­­ egyszer, mikor nagybá­tyámnál voltam. Egy kanczát vásárolt, és az istálló felé vezetett, hogy megmutassa nekem; ekkor egy lo­vász dull arczczal jött ki az istállóból, jajgatva, hogy az új kancza milyen ördöngős állatjaiig érintette ha­sát a nyereggel, már kirúgott, és szétzúzta térd­csontját. — Olyan vad az ? felelt nagybátyám nyugod­tan, vezesse ide. A vad állat kijött az udvarba ; első látszatra nem sokat tartottam felőle ;­­ nem is akarták meg­engedni, hogy ráüljek, de ez rendes bátorságomat még fokozta. Mielőtt még nagybátyám csak el is ki­álthatta volna magát, én már a karcza hátán terem­tem, mousselin-ruhában voltam, s ez volt a legfur­csább. Hogy a kancza azután mit tett, azt még ma­nap sem tudnám elmondani. Úgy tetszett, mintha hasra akarna feküdni, majd azonban hirtelen felszökött és jó messzire do­bott volna, ha legelőször és egyetlenegyszer életem­ben bele nem kapaszkodom a nyeregkápába. Egy pillanat alatt kirántotta magát a lovász kezeiből, fogai közé vette a zablát és elvágtatott. A park tá­gas volt, a fák szórványosan álltak, alig értünk a gyepre, tudtam már, hogy kettőnk közül ki az erő­sebb. Engedtem vágtatni, simogattam, szép szóval tartottam, és mire visszatértünk nagybátyámhoz, szelíd volt, akár a bárány. A ló azonban megbokro­sodott néhány oszloptól, a­melyek az istálló előtt állottak, sehogy se lehetett rávenni, hogy azok mel­lett elmenjen. Elbizakodva eddigi sikerem után, kor­bácsot kértem, hogy a makacs állatot megfenyítsem; a valódi hadd el hadd csak most kezdődött. A kan­cza rugdalózott, szökdécselt, ágaskodott, szóval el­követett mindent, hogy lerázzon a nyakáról. Én egyre ütöttem,kiabáltam,szidtam, s hogy nem károm­kodtam, az csak onnét van, mert ehhez nem értet­tem, életemmel játszottam, de engedni még sem volt kedvem. Az istállótól néhány száz méterre kis lócsa állott, a­melyben a jószágokat úsztatni szokták; észrevétlenül ide hozott a viaskodás; tudtam, hogy a tócsa nem mély; egyedüli gondolatom az volt, hogy megálljam­ a sarat a háznép előtt, mely mind összefutott nézni, hogy »miss Kátét mint fogja a ló megölni.« Nem szólok arról, hogy nevelőnőm arczán mennyi iszony, szégyen és undor tükröződött le. Egy kissé megszeppentem, mikor kanczám a tócsa fenekére kezdett feküdni, ott fészkelődött dühös te­hetetlenségben, lábszárai bebonyolultak a nyeregbe , de ez az úsztatás még csekélység volt azokhoz a szemrehányásokhoz képest, a­miket a jelenvolt nők­től kaptam; nagybátyám bámult, ez volt egyedüli vigaszom.« Kale továbbra is az maradt, ami volt, rettent­­hetlenebb, semmint Deborah nagynénje óhajtotta volna; a szegény asszonynak meg is gyűlt vele a baja. Belgráviában lakik most divatos ténynyel és ízléssel berendezett szálláson; itt egy Amazon bronz­ból, amott lord Elgin márvány-szobrocskája, alább Landseer egy vázlata, majd Horace Vernettől egy festmény, mely csatalovat ábrázol, a­mint a füstgo­­molyban ágaskodik. A kandallón kedvencz telivér paripájának képe, körülvéve a diadal jelvényeivel, ostorokkal, korbácsokkal; a balkon kertté van át­alakítva. Kate a csinált virágokat utálja, de szereti a természeteseket. Minden reggel elmegy hazulról és sétalovaglást tesz a Hyde­ Parkban. Egy öreg inas szokta követni, de ezt hamar lerázza nyakáról, mert az inas nem szeret vágtatni, ő meg nem szeret lépést menni; akkor sztár magára van hagyva legkedvel­tebb társaságában, lovával együ­tt. »Hogy is ne érezném magamat egész otthonos­nak az én Brillantomon, mikor az soha ostobaságot el nem követett, utánam jön mint az ölebecske és kérkedhetik vele, hogy a legjobb hátasló egész An­golországban ? Ez oly jó, amily szép, sötét barna, lábai feketék, sörénye csupa selyemszál, hogy akár­hány nő megirigyelhetné érte, szeme szelid, orrlyukai vörösek, tágasak, soha szebb vonásokat nem láttam, mint amikor ez a paripa nekihevül. Egész testén nin­csen fehér nyom, csak egy pic­t kis csillag a homloka közepén, oh de jól ismerem ezt a csillagot, hisz hány­szor megcsókoltam már! A képe, mely ott függ kan­dallóm felett, nem igazságos. A festő nyilván soha sem látott még bennünket kora reggel a Hyde­ Parkban. Ennél kedvesebb sétát költő sem tudna képzelni. Olyan jól megértjük mi egymást. Mintha csak így szólna hozzám : Nézd mi vidám ez a tó a magányos hatytyával, éhes kacsával és az usz­károkkal, a­melyeknek örökké a vízben kell lu­­biczkolniok, csak azért hozzák ki a­ pálczát, hogy a gazdáik még egyszer beledobják. Én is éldelem a fris szellőt, a tiszta fényt, gyönyörködöm a rózsaor­czájú kis gyermekekben, a­mint vidoran játszadoz­nak ! — Brillant örvendezve rázza meg fejét, ha ujjaimmal megsimogatom márványsima nyakát, ka­pálózik lábaival, mintha bogarat fenyegetne; azután megrántom a kantárt és elvágtatunk; egy bajuszos fiatal­ember, a­kivel mindennap találkozom ugyan­azon a helyen, soká követ bennünket szemei­vel . Délután szívesen tesz egy második sétalovag­lást, ilyenkor John unokatestvére szokta kísérni. A park egészen más látványt nyújt most; a lovasok sétánya zajos űrt képez, melyen alig lehet keresztül hatolni. Szép fiatal leányok lobogó fürtökkel röpül­nek tova, akár egy madársereg, lihegő matrónák, verítékben fürdő agggentlemanok hasztalan ipar­kodnak nyomukban maradni. Itt-ott az árnyasban egy szer­elmi pár bolyong, eleresztett kantárszárak­kal, ábrándos arczkifejezéssel, halkan suttogva, vagy olykor mélyen hallgatva és elmerengve egymás né­zésébe. A legkedvezőbb hely ez a szerelmi turbékv­­ásra. A sétány hosszában hiába keresünk üres he­lyet. Albert Gate­től egész­re a Hyde-Park-Corner-ig szakadatlan sort képeznek a mindenféle járművek, a lovak szerszáma tündöklik a napsugárban, a hinták­ban ülő delnők pedig mintegy virágkosárból kandi­kálnak ki. A sétány oldalain fiatal arszlánok álla­nak, kiknek nincs paripájuk és a­kik azért vál­tig biztatnak, hogy ilyen tolongáskor nem bon­tón paripán ülni; mindenfelé mosolyognak, in­tegetnek, kacsintgatnak, igy iparkodván a ta­pasztalatlan nézővel elhitetni, hogy előkelő csa­ládból valók. Emilt egy fiatal kamasz oly olva­­dékonyan mondja egy nőnek, hogy »szép időnk van«, mintha menten el akarná szöktetni, a kaczór meg oly arczczal feleli, hogy: »félek, még esni fog«, mintha csakugyan egészen oda volna érte. Kate mo­solyogva, gúnyolódva halad végig a zsibongó töme­gen, sokkal szívesebben vezi ha lovát dicsérik, mintha neki bókolnak, a férfiakkal pajtáskodik,tisz­teletet tud parancsolni, bízik magában, hogy semmi szín alatt sincs szüksége kisérőre. Csak a szokásnak hódol, ha megengedi John unokatestvérének e sze­repet játszani. Pedig nagyon jól tudja, hogy a sze­gény fiú mennyit szenved ha a kincset, melyet egy­koron bírni áhítozik, folytonos veszélyben látja. Az ascoti aristokrata, meetingen Kate alig állhatja meg, hogy ne sírjon, ha Colonist nyeri a serleget; hideg közönynyel érti meg, hogy egy férfiú a turf kedvé­ért tönkre teszi családját, szeretne nyakába borulni a jockey-nek, aki a győzelmes paripát vezeti. Amint úgy egyszer végig ment a windsori er­­dőn, megzavarta a szálfák búskomorsága; elgondol­kodott, hogy milyen jó volna nyári estéken a csat­­togány dalát hallgatni és pedig nem egyedül magá­ban. John unokatestvérére vete szemeit, de csaló­dott­ el kedvetlenült. Johnban vannak jó tulajdonsá­gok , s róza is meglehetős, de szögletes, kissé kövé­­res, jobban tetszenék neki egy rové arcra pl. az az ismeretlen ifjú a parkban. A balsors úgy akarta,hogy épen unokatestvére mutatta be neki ez ifjút. Frank Lovell kapitány jómódú férfiú, lady Scapegrace egyszer már compromittálta magát az ő kedvéért. De Kate, noha John iránt élénk barátságot érez, noha Frank már-már szerelmet kelt benne, azért még mindig legjobban szereti kedves Brillantját. »A látogatás, melyet naponkint Brillantomnak teszek, legkedvesebb mulatságom. Ki ne lenne büsz­ke ily fogadtatásra. Ha lépteim neszét hallja, fészke­­lődni kezd, farkát csóválja, füleit hegyezi, ideges rá­. Budapest, május 27. (A magyar tudományos akadé­­m­ia) mai (május 27-ki) nagygyűléséről a következő tudósítást veszszük : Elnök : Lónyay Menyhért 5 órakor megnyit­ván az ülést, a főtitkár jelenti, hogy Trinquera Fe­­rencz kültag meghalt. A közgyűlés tárgyai megállapittatnak követ­kező renddel: 1) Gr. Lónyay megnyitó beszéde, Budapest, május 27. A délkeleten engedélyezendő vasutak­hoz sok és mély érdek fűződik és ezen érde­kek, úgy látszik, megindítják a mozgalmat czéljaik érvényesítésére. Nagy-Becskerek de­­putatiót küld a kormányhoz, kérve azt, hogy a kikinda-pancsovai vasút kiépítéséről gon­doskodjék. Vájjon azt kéri-e a küldöttség, hogy az állam építse ezen vasutat? Vagy ta­lán azt kívánják, hogy a kormány az osztrák államvasúttársulatot, mely az orsovai csatla­kozás biztosabb elérése végett egyelőre nem reflectál a kikinda-pancsovai vonalra, kérje meg arra, hogy építse ki ezen vas­utat is ? Egyébiránt Becskereket és Temesvárt, valamint más irányban Arad városát, szűkebb helyi érdekek vezérlik, midőn vasúti csatla­kozásért vagy vasútvonalért járnak a kor­mányhoz ; előttük nagyon közönyös, hogy ki bírja a vidéküket szelő vasutat, csak vasút legyen az. Körülbelül ily szempontból épül­tek eddig legtöbb vasutaink; kellett ennek, kellett annak a vidéknek vasút, megadatott, de hogy az országos forgalom hálózatába mi­kép illik egyik vagy másik vonal, összponto­sította, vagy decentralizálta-e a forgalmat, az nagyon mellékes momentumnak tekin­tetett. Csak minél több vasutunk legyen, ez volt az uralkodó eszme. S a »Középpárt« — úgy látszik — ma is ezen nézetnek hódol. Orsovánál, így érvel, meg kell adni a romá­niai vasutaknak a csatlakozást, más ez idő szerint nem építhet kamatbiztosítás nél­kül, mint az osztrák államvasúttársulat, tehát adjuk meg ennek a concessiót természetesen a Temesvárra vezetendő vasútra. A »Közép­­párt« az »Ung. Lloyd «-dal egyetértőleg egye­nesen kimondja, hogy az ország érdekének legjobban megfelel az, ha ama vasúti össze­köttetés a hatalmas osztrák államvasúttársu­­latnak engedélyeztetik. Akár egyik vagy másik vasútvonal en­gedélyezéséről, akár ezen társulatnak adandó egyéb kedvezményről legyen szó, a társulat­nak hatalmas volta — a­mi bizony tagadhat­­lan — csak azon esetben hódíthatja meg hajlamainkat részére, ha arról győződhettünk meg, hogy e hatalom Magyarország javára érvényesíttetik, ellenkező esetben nagy okunk van idegenkedni e hatalomtól. Nem akarjuk ismételni a számos és ta­­gadhatlanul alapos panaszt, melyet évek óta hazánk különböző közgazdasági körei az osz­trák államvasúttársulat forgalmi politikája ellen folyton hangoztatnak; el van ismerve, hogy tarifái Budapest elnyomására s Bécs mesterséges gyámolítására számítvák. És hol van a garancia, hogy azon esetben, ha a ma­gyar kormány e hatalmas társulatot a­nél­kül, hogy a magyar állam saját érdekeit biz­tosítaná, erejében még növeli, a hatalom ez öregbedése nem fog-e újból kárunkra for­dulni ? Elfogadjuk és mindig is követtük az em­lített laptársunk által hangoztatott elvet, hogy ily nagy horderejű anyagi kérdések megíté­lésénél nem szabad rokonszenv és érzelmek sugallatára hallgatni.­­ De mi azt hiszszük, hogy távol vagyunk a sentimentalismustól, ha azt kívánjuk, hogy egy társulat, melynek érdekei Magyarországban lelik súlypontjukat,­­ ne dekretálja maga magát idegennek e hazá­­­­ban, és ne szolgáljon főkép idegen érdekek­nek. Az osztrák államvasúttársulat természe­tes forgalmi központja Budapest; vonalainak már is nagyobb része Magyarországot szeli, s

Next