Pesti Napló, 1874. július (25. évfolyam, 148-174. szám)

1874-07-15 / 160. szám

160. 871ÍNIL. Szerkesztési Iroda, Barátok-tere, Athenaeum-épület, A lap Szellemi részét illető­ minden közlemény a szerkesztéséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismer kezektől fogadtatnak el. Kézirátok nem adatnak vissza. Kiadó­hivatal * Barátok­ tere, Athenaeum-épület A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz, kiadit körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz Intézendők. Burlapes Szerda, julius 15.1874. REGGELI KIADÁS, Előfizetési feltételek?­­ Postán küldve, vagy Budapestül: h£*hoe hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 3 hónapra . . . 6 frt — kr 6 hónapra . .­­ 12 . — · Az esti kiadás postai különköldeneári felt­lfizetés évnegyedenként 1­orint. Az előfizetés az év folytán­ minden­­ hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától alámu­tatik. 26. évi M jam. Hirdetések szintúgy mint­ előfizetések a KIADÓ-HIVATALBA, Barátok­ tere, Athenaeum-épük­ küldendők. Előfizetési „PESTI NAPI­Ó“-ra. A »Pesti Napló« reggeli lapja aug. 1-sején kezdi meg C­a­stela­r, a világ­hírű író és államférfiu »Egy szív története« cziráit két kötetes nagy érdekű regényének közlését. A kitűnő becsű regényt most for­dítják a műveit világ minden nyelvére, ma­gyarra az eredeti spanyolból Beksics Gusztáv fordítá. Előfizetési árak : Egész évre.........................24 frt. Fél évre...............................12 frt. Negyed évre .... 6 frt. Egy hóra ...........................2 frt. fjSp’- Az előfizetés Pestre, a »Pesti Napló« kiadó­­­hivatalának (Ferencziek­­ tere, Athenaeum­­épület) küldendő. a .p. s.:r" 378rtesz& és h­ajó­ in­Tatasa. Budapest, julius 14. A jelen ülésszaknak még sok munkát végezni, jelentékeny feladatot megoldani kel­lett volna. Kellett volna, — mond­­j­a — mert hogy a törvényhozás tagjai a jól és teljesen bevégzett munka nyugalmával s kellemes érzetével térjenek otthonuk magá­nyába , arról most már szó sem lehet. Július­nak, az aratásnak s az itáliai hőségnek kellő közepéig értünk s a kitűzött nagy feladatok­nak még csak kezdetén vagyunk. Egy kellő­leg fel nem használt negyedév van hátunk me­gélt s előttünk már alig van csak egy hónap is. — Oly sok időt pazaroltunk el, hogy már elpazarolni valónk még az időből sincs. A földadókataszteri törvény az igazak csendes álmait aluszsza. Lehetett e törvényja­vaslat ellen azt a kifogást emelni, hogy vég­rehajtása sok időbe és sok pénzbe kerül és ne­künk sem időnk rá, sem pénzünk. Lehetett vá­lasztani vagy e törvényjavaslat közt, mely gyökerese­n új katasztert fogna teremni, vagy másik törvényjavaslat közt, mely csak a fennálló kataszter hibáit igazítaná ki.­­ De a földadó kérdésében semmit nem len­dítenünk nem lehetett. És mi megtettük ezt, megtettük a lehetetlent. A kataszter kiigazí­tására egy lépést sem tettünk s a függőben levő törvényjavaslatot sem el nem ejtettük, sem törvényerőre emelni nem siettünk. Ott van a közjegyzőség behozataláról s az ügyvédség rendezéséről szóló két törvény­­javaslat úgy, a­miként a képviselőház azokat elfogadta s a főrendiház módosítani jónak lát­ta. Mindkettő nagyon fontos szerepre volna hivatva, nemcsak országos pénzügyi, nemcsak igazságszolgáltatási szempontból, hanem mi ezeknél is jelentékenyebb, bizonyos társa­dalmi reformok szempontjából. Minő nagy előny, minő jelentékeny nyereség lett volna mind­három irányban, ha e törvények az őszszel életbe léphettek volna. Minő biztos hasist nyertünk volna a to­vábbi egészséges igazságügyi reformokhoz. Mind­ezekről, úgy látszik, most már szó sem lehet. Készen áll a kereskedelmi törvénykönyv s a váltótörvény javaslata. Mind a kettő ke­resztül ment a szakférfiak tüzetes revisióján. Mind a kettőre égető volna a szükség. Ké­szen áll a büntetőcodex javaslata és készen áll a terjedelmes ja­­slat, melynek polgári perrendtartásunk hiányain kellene javítani. Ez u­tóbbi már a törvényhozás elé is terjesz­tetett. Várjon e négy nagyterjedelmű munká­latra m­ikor kerül a törvényhozási tárgyalá­sok sora? És ha rákerül, várjon a mi házsza­­bályunk, akadékoskodó természetünk s ta­nácskozási erkölcseink mellett mikor fogjuk mi a dolognak végét elérni, a­mikor még azt sem tudjuk, mikor érünk a dolognak elejéhez? Elvégeztük az incompatibilitási tör­vényjavaslat fele tárgyalását s rettenetes iz­­zadással törekedünk a választási törvényja­vaslatnak végére járni. Akár úgy, hogy ezt is elvégezzük, akár úgy, hogy ezt is agyonbeszéljük. Július elején — épen első napján — kezdtük a tárgyalást és maiglan letárgyalunk 4, mond négy szakaszt belőle s hátra van még csak 116 szakasz. Mintha csak bérben birnók az örökkévalóságot s mintha a csillagászok nem a mi számunkra szabták volna a halandó embernek egymás után kö­vetkező esztendeit. »Holtomiglan — holto­­gidlan« : ez a jelszó járja köztünk és a napi­rend, a napirend és választási javaslat, a ja­vaslat és az eredménytelenség kínja között. Még az a vád is eltompul már rajtunk, hogy mi keleti nép vagyunk. Mert hiszen igaz, hogy a keleti faj nem végez semmit, de leg­alább nem is beszél örökké. S mintha a választási törvény nem volna még elég, neki feküdtünk most a romániai egyezménynek s a temesvár-orsovai vasúti engedménynek. A hány helyi érdek most fel­fedezhető, a hány ecclatans szólam világba röpíthető, a hány »egyéni álláspont“ jelez­hető, a hány vasúti politika »röviden« körvo­­nalazható, a hány komoly jóslatszer­ű »meg­jegyzés« el nem hallgatható, a hány »tisztelt előtte szóló« válasz nélkül el nem­­ereszthető, annyi szónok áll síkra ütni, vágni, támadni, védelmezni, kormányt buktatni, financziát ren­dezni,jajveszékelni, államhitelt aláásni az üres levegőbe. Mert hogy most már mind a rajon­­gó, mind a hallgató publicum hiányzik, azt minden szónok észreveheti, a­mint fáradság­teljes szónoklatát bevégezte s végig néz maga körül. De hát nem lehetne e nagyon komoly s a nemzet iránt nagyon méltatlan játékot egyszer félben hagyni ? Csak egyszer, csak most. Hiszen minden siker nélkül csak nem fejezhetünk be ily hosszú ülésszakot. Hiszen ha csak az volna a czél, hogy semmi irány­ban se jöjjön létre eredmény, ehhez csak­ugyan nem kellene az aratáskor drága időt s a mindenkor drága egészséget itt a főváros­ban pazarolni. Hiszen akkor csakugyan jobb lenne procul negotiis az ősi tanyára haza menni s a nyári munkát a gazda őrszemével kisérni. Ez haszonnal is járna s ennek leg­alább a közügy sem vallaná kárát. A Bismark elleni merénylet. Budapest, jul. 14. Ugyanazon pillanatban, midőn a német császár az új birodalom irányában olyannyira tartózkodó bajor király vendége és Bismark herczeg, a bajor király meghívására, hagyta el Varzini magányát, hogy néhány hetet a kissingeni fürdőben töltsön, ott egy orgyilkos pisztolyt sütött el a Bismark herczegre s a golyó a herczeg jobb karját könnyedén megsérté. A merénylet hétfőn d. u. 2 órakor, a nagyon népes kissingeni sétányon történt, a midőn Bismark a só­bányák meglátogatására kocsizott. Ez a második merénylet, mely Bismark ellen elkövettetik. Az első 1866. május 6-dikán történt, midőn a berlini hársfasétányon a fiatal Blind, a hasonló nevű híres republicánus fia, öt revolver­lövést intézett Bismarkra. Bismark ekkor sér­tetlen maradt; az orgyilkos, néhány órával a tett el­követése után, a vizsgálati fogságban öngyilkosság által véget vetett életének. A hétfői merénylet elkövetője porosz alattvaló, egy magdeburgi kádár legény. Utálatos tettének indoka még nincs földerítve. Egyes táviratok val­lási rajongást sejtenek, midőn azt jelentik, hogy a merénylet elkövetője egy katholikus legény-egylet tagja, összeköttetésben állt papokkal, és tudatják azt is, hogy egy kath. pap elfogatott. Nincs kizárva azon lehetőség sem, hogy Kullmann — ez az orgyilkos neve — a social-democratákkal állt összeköttetés­ben, kiket épen most Németországban erősen s egész szigorral üldöznek. Meglehet, hogy mind vallási, mind social-democratai rajongás közrejárult a bűntény el­követésére s a legvalószínűbb, hogy holmi tébolyodot­­tal van dolgunk.A vizsgálat bizonyosan ki fogja derí­teni, hogy mily momentumok ragadták az illetőt a tébolyodottság azon fokára, melyen e borzasztó tettet elkövethető s a várható nyomozások és lelep­lezések eredményétől kell felfüggeszteni a tett indo­kaira nézve ítéletünket. Bismark herczeg, mint a kissingeni tisztelgő közönséghez intézett szavaiból kitűnik, nem kétke­dik abban, hogy itt politikai bűntény forog fenn. Bismark kijelenté, hogy a golyó azon ü­g­yn­e­k volt szánva, melyet ő véd, és ez az ügy: a s­z­a­­badság, a német függetlenség és egység ügye! Ha e szavakat jól commentál­­juk, Bismark clericális forrásoknak tulajdonítja a kissingeni golyót, s ha ez való, a carlista kegyetlen­kedések, s a kissingeni orgyilkosság ismét a legré­­mületesebb módon megértetik a megdöbbenő világ­gal, hogy a csapások között, melyek az emberiséget sújthatják, a vallási fanatismus a legborzasztóbb és legrémületesebb. A kissingeni merénylet nem sikerült; azon nagy politikai megrázkódtatás, melyet e merénylet sik­ere előidézett volna , nem következik be. Az ese­mények aránytalanul tovább folynak ; a k­ö­z­b­é­­k­e érdekei egy nagy veszélytől szabadultak meg. S bár Bismark halála csak az európai reactiónak vál­hatott volna javára, senkinek sem fog eszébe jutni, hogy ez utálatos tettért egész pá­rtokat tegyen felelőssé. Az azonban várható, hogy ez esemény bi­zonyos politikai következményekkel bír, a­mennyiben netán kiderítendi, hogy a néptömegek fanatismusá­­nak felkorbácsolása az egyes ideges, gyönge agyú egyéneket mily borzasztó elhatározásokra bírhatja. A kissingeni golyó visszapattanhat ama rendszerek­re, melyek az isten vagy az utópikus czélok nevében tüzelnek fel a háborúra az állam és társadalmi rend ellen. ♦ A »P. L.« egy távirata részletesebben előad több részletet, a­melyet esti lapunk táviratai is tu­dattak. E távirat szerint a kissingeni közönségnek a merénylet eredménytelensége feletti örömteljes tün­tetése tegnap, 13-án este történt. 3/4 9 órakor nagy­szerű menet indult Bismark lakása felé, élén 200 tűzoltó zenekarral, a kissingeni polgárok zöme fák­lyákkal, a fürdővendégek fekete-piros-fehér lampi­onokkal. A menetet Pappenheim gróf, a polgármester és a városi tanács vezették. A tömeg elénekelte a néphymnuszt, erre Bismark kilépett a görög tűzzel világított erkélyre, jobb keze be volt kötve; a dörgő hod­ok elhangozván, a herczeg erős hangon igy szólott : »Fogadják köszönetemet a meleg barátságos üdvözletért. Mindnyájan hálát adunk az Isten­nek , a ki engem oly szerencsésen védett, s az Isten továbbra is meg fog áldani , hogy ama feladatot, mely gyönge kezeimbe tétetett, befejezésre juttathassam.­­ De nem lehet­ el­­titkolnunk, hogy ama csapás, mely ma ellenem in­­téztetett, nem személyemet illető, hanem az ügyet, melyet vezérlek : német hazánk szabadságának, füg­getlenségének és egységének ügyét, és hogy ha ezen kötelességeim teljesítésében elesem, nem járok ro­­szabbul, mint a hű hazafiak ama ezrei, kik három évvel ezelőtt a haza függetlenségéért elvérzettek. A dolog ma úgy áll, hogy azt, a mit megkezdettem s a mit a német nemzet megvalósítani elhatározott, ha­lálom fel nem tartóztathatja s hogy elhunytam azt meg nem ingathatja s nem fogja megin­gatni. Éltessék velem együtt a német haza egye­sült fejedelmeit!« E szavakat dörgő éljenzés kisérte. A tömeg a »Wacht am Rhein« dalt énekelte, melynek befejezé­sével Bismark herczeg visszavonult. Budapest, julius 14. (A jövő ülésszak) a pénzügyi refor­moknak lesz szentelve.Új adótörvények,budget tárgya­lása s hat év zárszámadásainak végre valahára elin­tézése jut az országgyűlésnek hivatásul. E felada­tokkal a pénzügyi bizottság nem lesz képes megbir­kózni, s azért már most tervezik, hogy a pénzügyi bizottság azon megbővítésén kívül, mely már a múlt ülésszak folyamán elrendeltetett a zárszámadások megvizsgálása végett, szükséges lesz még az adótör­vények előzetes tárgyalására, — a­mi eddig a pénz­ügyi bizottságnak volt hivatása — egy külön bizott­ságot alakítani. (A főrendiház közjogi bizottsága) még mindig nem vette föl az incompatibilitásról szóló törvényjavaslatot, bár több mint két hete, hogy oda lett utasítva. A főrendiház, úgy látszik, nem fogja e törvényjavaslatot előbb felvenni, mielőtt a választási törvényjavaslat a képviselőháztól fel­küldetik. (A csődtömeggondnoki jutal­mak­ tárgyában a legfőbb ítélőszék a pesti nép­bank gondnokának megszavazott díj felü­lvizsgálata alkalmából határozatot hozott, mely nem lehet, hogy a hasonló esetekben az esztelen pazarlásig vitt bő­kezűségre jótékony visszahatással ne legyen. A leg­főbb ítélőszék ugyanis a vagyonbukott pesti népbank gondnokainak megszavazott díjak kérdését tárgyal­ván, a kir. tábla végzését, melylyel a csődtömeg leg­­ideiglenesebb gondnoka részére 8000 irtot, és az ideiglenes gondnok részére 3000 frtot megállapító első folyamodású törvényszéki határozat feloldatott, helybenhagyta. Név szerint kimondotta a legfőbb ítélőszék, hogy legideiglenesebb és ideiglenes gond­nokát a törvény nem ismer, továbbá, hogy a gond­nokok megjutalmazása tekintetében a hitelezők több­ségének szavazata nem oly döntő, hogy azt a kisebb­ség meg ne támadhatná, és a kisebbség rovására és kárával megállapított díj mennyisége felett ítélni a csődbíróságnak szintúgy jogában áll, mint a felső­bíróságnak. Ennélfogva a csődbíróság odautasítta­­tott, hogy a »népbank« két ideiglenes tömeggond­nokától részletes számlát és az ennek tételeit igazoló okmányokat kívánja be, és ezek alapján a gond­noki díjakat bíróilag állapítsa meg. (A II-dik egyetemes tanitógyű­­lésről.) Az egyetemes tanitógyűlés szervező bi­zottsága erősen dolgozik. A szakosztályok részben megalakultak, s az albizottságokkal együtt, szintén folytonosan működnek. A megindult mozgalmakból ítélve, bizton remélhetjük, hogy a jövő hó 9—12-ig tartandó tanítógyűlés érdekes és tanulságos voltánál fogva, sokban túlhaladja az 1870-it. A taneszköz­­kiállítás is fényesebb és terjedelmesebb lesz az első­nél. Külföldről már­is igen sok taneszköz s más kiállítási tárgy jelentetett be. Az ország minden részéből szintén tömegesen és szakadatlanul érkez­nek a kiállítási tárgyak. Számos rendkívül érdekes és tanulságos új taneszköz lesz kiállítva, me­lyek czélszerűségéről az egybegyű­lendő tanítók lesznek hivatva ítéletet mondani. Növeli a kiállítás érdekességét főként az, hogy már eddig jelentékeny összegű vásárlások jelentettek be, így a közoktatási kormány s a főváros fognak nagyobb bevásárlásokat tenni e kiállításon, hasonlóképen több iskolaszék tett ily irányú bejelentést. A taneszközkiállítási bi­zottság (elnök Lederer Aljegyző Dolinay Gy.)jövő hó 1-ig fogadja el a kiállítási tárgyakat. Augusztus 1-től 8-ig a kiállítási kat­alógus fog összeállíttatni, a kiállítás a főreáliskola termeiben elrendeztetni. A nagy­gyűlés alatt napi közlöny fog megjelenni, a résztvevőknek számos nyomtatvány, többi közt e czélra készült fővárosi kalauz fog szétoszlatni. A ta­goknak a magánházakhoz leendő elhelyezhetése vé­gett, a fővárosi lelkes tanítók a kellő lépéseket min­den irányban megtették. Óhajtandó is, hogy a fel­jövő 1500—2000 tanító részére a főváros kiállítsa, ha csak éji szállásul is a használandó lakást. Minden tehetősebb család elfogadhat egy szerény igényű nép­tanítót éji szállásra, így aztán nem kellene igénybe venni a honvédelmi miniszter ajánlatát,ki átiratában a legnagyobb előzékenységgel felajánlja lakásul a díszes Ludovica-Akadémiát, hol élelmezésről is lenne gondoskodva. A közlekedési társulatok a gyűlésre való fel- és visszautazásra a fél áron utazhatási kedvezményt készséggel megadták. A nagy gyűlés alatt kirándu­lásokról és más szórakoztatásokról bőven lesz gon­doskodva. A nagy gyűlésre folyvást lehet jelentkezni. 2 frt tagsági díj beküldése mellett (mely Roth Vilmos pénztárnokhoz Budára küldendő) megkapják az ille­tők a tagsági jegyet. A gyűlésen részt vehet min­den néptanító, tanár és népnevelés ügybarát. (Milán fejedelem utazása.) A belgrádi hivatalos »Srbske Novine« lapja élén a következő kiáltványt közli : Proclamatio a szerb néphez! Bizonyos időre külföldre utazván, ezt ked­ves népemmel közlöm, s egyúttal rendelem, hogy miniszteri tanácsom, előfordulandó esetekben, hol szükség talál lenni, a fejedelmi hatalom teljesítésé­ben engem azon utasítások szerint képviseljen, me­lyeket neki kiadtam. Magamat és kedves népemet ezúttal is a mindenható kegyelmébe ajánlom. Bel­­grádban, 1874. évi junius hó 11. TV. Obrenovics M. Milán s. k., Szerbia fejedelme. — Marinovics Jánost, a szerb miniszteri tanács elnökét és külügyért, tá­vollétében Krisztics Fülöp vallás- és közoktatási miniszter fogja képviselni. A szerb congressus. Az esti postával vettük karloviczi levelezőnk­től a congressus vasárnapi üléséről szóló tudósítást. A terjedelmesb értesítőéből, melynek főbb mozzana­tait már távirataink tudatták, közöljük ezúttal a kir. biztos megnyitó beszédét s a congressushoz intézett kir. leiratot . Ő cs. és ap. kir. felsége, legkegyelmesebb urunk és királyunk által ezen egyház-nemzeti congressusra és a püspöki zsinatra, királyi biztosul legkegyelme­sebben kiküldve lévén, a legfelsőbb királyi leiratot felolvasás és kihirdetés végett ezennel átnyújtom. Fölolvastatik a tollnok által magyarul és for­dítása horvát-szerb nyelven. A királyi leirat következőleg hangzik: Mi I­s. Ferencz József, isten kegyelméből ausz­triai császár, stb. Magyarország ap. királya, Hueber Zsigmond udvari tanácsosunk, volt magyar helytar­­tótanácsosunk nyugalmazott, alelnöke, vaskorona­­rendünk III-ed osztályú vitéze és a görög keleti szerb egyházi ügyekben működő királyi biztosunknak. »Kedvelt hívünk ! A karloviczi görög keleti me­­tropolita érseki szék Masirevics Sámuel karloviczi érsek és patriarcha elhalálozásával üresedésbe jövén, folyó évi május hó 15-én kelt elhatározásunkkal leg­­kegyelmesebben elrendeltük, hogy az 1868. évi IX. t. sz. értelmében és az 1871. évi május hó 29-én kelt elhatározásunkkal szentesített választási szabályzat alapján vallás- és közoktatási magyar miniszterünk által, a karloviczi érsekségi administrator utján szerb nemzeti egyházi congressus hivassák egybe és annak annak első feladatául a karloviczi metropolita és pat­riarcha érseknek az eddigi módon és királyi bizto­sunk jelenlétében eszközlendő megválasztása és a választás eredményének királyi biztosunk és vallás- és közoktatási magyar miniszterünk utján elénk le­endő terjesztése tűzessék ki. Ezen, a folyó 1874. évi julius havának 11. nap­jára Rarnovi­tzra egybehivott congressusra, úgy­szin­tén az annak idején összeülendő püspöki zsinatra ki­rályi biztosunkul, magyar miniszterelnöknek, vallás és közoktatási magyar miniszterünkkel és horvát, szlavón- s dalmátországi királyi kormányunkkal egyet­értőig tett előterjesztése alapján hűségedet legke­gyelmesebben kinevezzük s ugyanazon vallás- és köz­oktatási magyar miniszterünket megbízzuk, hogy abbeli működésében irányadóul hűségedet a kellő utasításokkal lássa el. kihez egyébiránt stb. A királyi biztos azután szerb nyelven követke­zőleg folytatja: T. congressus! A fölolvasott királyi leiratból azon fontos kötelességek jutottak a t. congressus tu­domására, melyekkel ő cs. és ap. kir. felsége legke­gyelmesebb urunk és királyunk engem megbízni ke­gyeskedett. Határozottan kijelentem, hogy csak is a görög keleti szerb egyház és nép javára ezélzó és merőben a törvényben gyökerező atyai szándékát ő cs. és ap. kir. felségének legmélyebb hódolattal kisérni és annak teljes érvényt és foganatot szerezni fogok. Meg vagyok győződve, hogy­ ezen tisztelt con­gressus a szerb nép hagyományos hűségéhez képest engem ezen működésemben gyámolítani fog. A nemzeti egyházi ügyek állapota a megürese­dett érsek-patriarchális szék betöltését sürgetően kívánja. Azt a fönnálló gyakorlattal egyetértőleg a tör­vény is a jelenlegi teendők előterébe helyzi, melynek szellemében az érsek-patriarcha van a nemzeti, egy­házi gyülekezet vezetésére hivatva. Ha ezen előzetes dolog Isten auh.­­ és ö cs. és kir. ap. Felsége legmagasabb akaratának h­oz­­zájárultával szerencsésen be lesz f­ejezve és az üres püspöki székek a fönnálló gyakorlat szerint be lesz­nek töltve, a congressus más fontos ügyek tárgyalá­sára lesz hivatva. Fölemlíthetem ezek között ő cs. és ap. kir. Felsége legkegyelmesebb elintézését, mely addig a tisz. gyülekezet saját szervezése iránt tett fölterjesz­tésére bizton elvárható. Legyünk tehát azon, hogy a legmagasabb trón jogait kellő tiszteletben tartva, és szeretett hazánk alkotmányához és törvé­nyeihez híven ragaszkodva, czért érjünk, kölcsönös bizalommal és vállvetve megállapít­hassuk nyugodt tanácskozással és törvényszerű eljá­rással az egyház javát és annak rendes és békés kormányzatát. Éljen ő cs. és kir. ap. Felsége, legkegyelmesebb urunk,el­s. Ferencz József Ausztria császárja és Ma­gyar-, Horvát-, Szlavón- és Dalmátország apostoli királya. Éljen! Ezennel a nemzeti egyházi congressust a ki­hirdetett legfelsőbb leirat értelmében megnyitottnak nyilvánítom, a­kit azonban, bár hosszasan foglalkozott ve­le, meg nem nevezett. Ez az »igen tisztelt képviselő« pedig Tisza Kálmán. Álláspontunk, melyet e kérdésben elfog­lalunk, köztudomású; de az nem tartóztathat vissza, hogy el ne ismerjük Ghyczy mai be­szédének szellemdús tartalmasságát, s hogy teljesen igaza volt, midőn kiderité, hogy a mai szerződés előnyösebb az 1872-dikinél, s hogy a magyar terményeknek nincs mit tar­tani, egyenlő viszonyok mellett, az oláh ter­ményekkel való versenytől. A­mi már a pénzügyminiszter nyilatko­zatát a differentiális tarifák tekintetében il­leti, úgy látszik, hogy a miniszter az enge­délyokmányban foglalt határozatokat elég­ségeseknek tartja, s az administratív elinté­zésnek főkép csak a relactiók kérdését tartja fönn. Mi is az engedélyokmány 24. §-ában foglalt két cautélát elégségesnek tartanók, ha kellő biztosítékot látnánk az engedélyokmány­ban arra­ nézve, hogy a kormány az átmeneti forgalomban a tarifakezelést pontosan ellen­őrizheti. De ha már az engedélyokmányban fog­laltatnak a differentiális tarifákra nézve bizo­nyos cautélák, akkor "helyén lett volna a visz­szatérítések (refactiók) ügyét is elvben szabá­lyozni a concessióban, nem pedig administra­tív tárgyalásra és intézkedésre fennhagyni. Értjük itt főkép azon visszatérítést, melyet a Budapesten megtört forgalomban az osztrák államvaspálya a szállítónak nyújtson akkor, ha az áru az ő vonalán folytatja útját. Oly föltétel ez, melyet a társulat min­den károsodás nélkül elfogadhat és a­mely­­nek függőben hagyása nincs eléggé indokol­va azon körülmény által, hogy e visszatérítés iránt a többi vaspályatársulatokkal szüksé­ges alkudozni. Számba itt tulajdonkép csak a tiszai vasúttársulat ellenzése jöhet, e társu­latra pedig kellő hatást gyakorolhat a kor­mány azon alkalomból, hogy engedélyokmá­nya értelmében a nevezett vasúttársulat ta­rifái ezen év végével a kormány revisiója alá bocsátandók.­­ Vagy föl kellene venni a differentiális ta­rifák meghatározásának ezen részét is az enge­délyokmányba, vagy administratív szabályo­zásnak kellene fönnhagyni az engedélyokmány 24. §-a utolsó előtti pontjában foglalt azon ren­delkezést is, mely csaknem lehetetlenné teszi azt, hogy kedvező tarifák segítségével Buda­pest az oláh gabnára nézve kereskedelmi központtá váljék. A fennebb említett vissza­­térítés pedig, mely administratív szabályozás­nak hagyatott fönn, épen Budapest emelésé­nek érdekében kívánatos. Az egyidejű megnyitás biztosítékait is felderítette a pénzügyminiszter s e pontról szóló szokatlan hévvel szólt, mi a házban nagy benyomást tett. A­mit a javaslatok mellett csak felhoz­hatni, azt gondos kritikával csoportossá Ghyczy s a háznak nincs szónoka, a ki e te­kintetben vele mérkőzhetnék. Ennek daczára még vagy tizenöt szónok van feljegyezve, s a vita vége belát­hatatlan. A mai ülésből még különös fölemlítést érdemelnek Tavaszy és gr. Ráday beszédei. Az utóbbi az arad-ozsovai vonal mellett tört lándzsát s csak a kormány­­válság iránti tekintetből fogadó el a vitatás alatt levő javaslatot. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése julius 14. I. A mai ülés legfontosabb tárgyát G­h­y­­czy Kálmán nagy beszéde képezi. Ghyczy Kálmán kiragadta a romániai vasúti csatlakozás vitáját az általános frázisok özönéből és fölemelte azon magaslatra, amely­ről egyedül ítélhető meg ily messze kiható közgazdasági kérdés. Megvilágította a pénz­ügyi, a forgalmi s a politikai tekinteteket, és használta erre majd a polémia, majd az ön­álló érvelés fegyverét. A c­áfolatot — Hellyn kívül — főkép »egy igen tisztelt képviselő« ellen irányozta. H. (Folytatás esti lapunkhoz.) Ghyczy Kálmán pénzügyminiszter: (Hall­juk ! Halljuk !) T. ház! Minekelőtte t. ház, a dolog érdemére átmennék, egy pár szóval reflectálni aka­rok az előttem szólott két képviselő némely monda­tára. (Halljuk!) Cseh Károly képviselő úr egy régebbi beszé­demet idézvén fel, azt mondá, hogy én a törvényja­vaslatnak mostani beterjesztésével ellentétbe jöttem azokkal, miket e házban ezelőtt nyilvánítottam. Ő azt mondja, hogy ezelőtt rászóltam és megróttam azt, hogy csak helyi érdekekből, állambiztosítás mel­lett engedélyeztettek vasutak, hogy engedélyeztettek oly vasutak, melyeket a kereskedés és forgalom ér­deke nem igényelt, s hogy ennélfogva oly vasutak engedélyeztettek, melyek az állambiztosítást még igen sok ideig igénybe veendik. Én azt gondolom, te­hát, hogy azon törvényja­vaslatban, melyet beterjesztettem, állambiztosításról, ténylegesről legalább, szó sincs. Azt hiszem, hogy minden eddig hallott beszédéből kitűnik az, hogy ha valamely pályának a kereskedésre, a forgalomra be­folyása van, épen ezen két pálya az, melyet — le­hetnek a vélemények különbözők, de a­melyet mégis igen sokak véleménye szerint a kereskedés és forga­lom igényei kívánnak. Ha már locális érdekek szempontjáról lehetne a szó, kijelentem, hogy senkit sem vádolok e házban arról, hogy személyes, hogy locális indokokból szólal fel, de ha ezzel lehetne valakit vádolni, talán inkább megilletné e vád a székelység képviselőjét, a­ki az ezen vidék érdekében álló vasút mellett szólott, mint megilletheti a kormányt, a­mely e vasúti kérdést csakugyan általános szempontból vette fel. Kívánatos lenne, hogy készek volnának már a szóban levő vasutak tervezetei és költségvetései , de akkor, a­mikor e tárgyban felszólaltam, a kamatbiz­­tosítást élvező vasutakat értettem leginkább, mint a­melyeknél a tervek és a költségvetések idején való elkészítésének elmulasztása miatt igen sok követelé.

Next