Pesti Napló, 1874. szeptember (25. évfolyam, 199-223. szám)
1874-09-11 / 207. szám
207. szám. Budapest, Péntek, September 11.1874 Szerkesztési Iroda * Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap Szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kézir átok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal , Barátok-tere, Athenaeum-épület A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, feladag körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS, Előfizetési feltételeid Postán küldve 9 vagy Budapesten Ahhoz hordva reggeli a p esti kiadás egy •tt 3 hónapra . . . 6 frt — kr. 6 hónapra » . * 12 » — * Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 Mrtb Az előfizetés az év folytán 1« minden hónapban megkezdheti, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számitatik. 25. évi folyam. — Hirdetései» szintúgy, mint*előfizetéses a KIADÓHIVATALBA. Barátok-tere, Athenaeum-éptk küldendők. Előfizetés „PESTI NAPLÓ“-ra. Előfizetési árak : Egész évre.........................24 frt. Fél évre..............................12 frt. Negyed évre .... 6 frt. Egy hóra...........................2 frt. IMT" Az előfizetés Pestre, a »Pesti Napló“ kiadó - hivatalának (Ferencziek - tere, Athenaeumépület) küldendő. A „p. Napló" szerkesztő- és kiadó-hivatala. ■ ’ • Budapest, sept. 10. Politikai levelek. K. . . . d. sept. 8. (I.) T. szerkesztő úr ! Most, midőn a magas politika szünnapjait éli, midőn önnek becses lapja sincs elfoglalva a törvényhozás működésének százféle kérdéseivel , engedje meg, hogy elmondhassan néhány levélben közállapotaink felőli nézeteit egy falusi ember, ki távol él ugyan a politikai küzdelmek és üzelmek színterétől, de a római költő szavai szerint : civitatem quis decent status, curat et urbi sollicitus timet. Igénytelen nézetek ezek, de a szempont, melyből kiindulásukat veszik, az elfogulatlan szemlélőé ; meglehet, hogy az én észleleteim s véleményeim egy és más kérdésben az önök álláspontjával sem találkoznak össze , de mégis bátran bízhatom azokat egy oly lapra, mely irányelveit illetőleg ugyanazon vasnyomokon halad, melyeket az én meggyőződésem is követni szokott. S ha itt vagy ott talán keserű lenne a hang, melyen szólok, lelje mentségét a hazaszeretetben, mely azt diétába ; ha sötét lenne a szin, melyben némely viszonyainkat látom, ellensúlyozza azt az az erős hit, mely e sorok íróját soha még egy perezre sem hagyta el, hogy nemzetünk a jelen nehézségeivel is diadalmasan meg fog küzdeni, mint megküzdött a múlt halálfenyegető részeivel. Csakhogy ez a hit bizonyos előfeltételekre támaszkodik, melyeknek hiánya e pillanatban szomorítólag tűnik szembe, ha széjjel tekintünk e haza földén. Az átmeneti korszaknak minden nehézsége ránk súlyosodott, anélkül, hogy a szabadító elemek megszülettek, vagy legalább tisztító és rendező tevékenységeket még érvényesíthették volna. — Mintha csak az őskor nagy tettekre vállalkozó hőseinek jelenete újulna meg szemeink előtt, azon különbséggel, hogy a vállalat sikerét veszélyeztető sárkány fogvetésből kikeltek már a pánczélos vitézek, de az őket leküzdő hősnek karját még bűvölet tartja lekötve. Mikor 1867-ben a kiegyezés után nemzetünk önnön kezébe vette a haza sorsát , tagadhatlanul másként képzeltük magunk elé viszonyaink alakulását a közel jövőben. Egyik nemzeti hibánk, a túl vérmes reményekhez ragaszkodás, elhitette velünk, hogy a békés fejlődésnek egy évtizede elegendő lesz arra, hogy a múltak nagy csapásait kiheverjük, a nemzet vagyoni jólétén, erkölcsi erélyén ütött sebeket behegeszszük, a rendet, bizalmat megszilárdítsuk, lerakjuk alapjait a JHKSIKS nép egyetemes művelődésének, a helyes igazságszolgáltatásnak és közigazgatásnak, megerősítsük a köteléket, mely egyik polgárt a másikhoz, ez államot lakó különböző fajokat szeretetben egymáshoz és a közös hazához fűzze, föléleszszük a lankadásba merült jog- és kötelességérzéket népünknél. Fájdalom! e szép remények nem indultak teljesülésbe Az első évtizednek vége felé járunk, s ma a legjobbak is csüggedezve állanak a sikertelen — vagy legalább annak hirdetett — küzdés meredekén. A közvagyonosság — ki tagadhatná ezt el? — emelkedett, de államháztartásunk terhei aránytalan magasságra növekedtek fel. A szervezetlenség, a készületlenség minden téren megdöbbentőleg jönik szembe; a közoktatás és népnevelés ügye, melyben a legbiztatóbb kezdeményezések történtek, természeténél fogva még nem hozhatta meg várva várt gyümölcsét; népünk erkölcsi értéke nem emelkedett, sőt sok tekintetben sülyedőben van ; a rend, a törvény és hatóság tisztelete az ámítások és az uszítás rendszerezett ostroma által megtört ; az erély és komoly tevékenység helyét egy résznél a tépelődő busongás, más résznél a phrasis hősiessége foglalta el; a gyanúsítás és bizalmatlanság, az irigység és rágalom fölfakadt mindenütt, mint a vetést károsító vadvizek. A hazát lakó fajoknak egy része a lelkiismeretlen bujtogatások következtében ellenséges állást foglalt el a magyar állameszmével szemközt, s ily körülmények közt, bár a külpolitika láthatára egy időre legalább derültnek ígérkezik, mégis aggódva kell körülnézni minden kis felhő után, mert a belső bénultság érzete minden külső rázkódtatást félelmessé tesz. Miben keressük e szomorító jelenségek végokát? E kérdésre az absolut feleletet adni teljesen lehetetlen, mert nem egy tényező, hanem a tényezőknek egész sorozata az, ami állami bajaink létrehozásában összeműködött és működik folytonosan. Tudja ezt minden elfogulatlan vizsgáló, s csupán két tábor, jelenlegi államiságunkkal ellenséges viszonyban álló két tábor, van olyan, mely röviden akarja megoldani e kérdést. Az egyik válasz külső ellenségeinknek táborából hangzik. Ezek, kiknek szemében a magyar állam főnállása eleitől fogva szálka volt, vezérczikkekben és röpiratokban hirdetik, hogy a magyar faj képtelen arra, hogy államalkotó szerepet vigyen, hogy a cultura rend és jog érdekében álló tevékenységet fejtsen ki. Ezen iskola — mert már azzá kezd tömörülni — újabban Németországban ütötte fel székhelyét, de fiókjai vannak mindazon népek közt, melyek a magyar nemzet politikai képességének hitelvesztettségében saját aspiratióik tőkéjét látják gyarapodni. Németországból nem uj és nem szokatlan ez a támadás ellenünk. Ott a politikusoknak két osztálya van. Az uj, mely kiválólag gyakorlati, mely megteremtette az uj német csásszárságot, mely jól tudja, hogy a munkának még nagyobb fele van hátra: a megszerzettet megtartani és áthasonítni és szervezni. Ezek a politikusok nem okoznak nekünk sok bajt, s jó hoszszu ideig nem is törődhetnek egyébbel, mint saját ügyeik rendezésével. A másik osztály azokból a politikai herészekből áll, kiknek szerepük a szabadság, egyenlőség, népjogok eszméinek háremét őrizni, anélkül, hogy azon szép foglyok gyönyöreinek élvezetéről önmaguk fogalommal bírnának. Ezek a régi theoreticusok, azok, akik, mikor a német nemzet politikai aléltságban feküdt helyette álmodoztak, s most, mikor amaz tevékenyen működik és él, ők ismét csak álmodoznak a keleti német culturmissióról, melyben épen a magyar állam képez nagy akadályt, azon a szász testvérek fojtogatásáról, kik egy hétszázéves jótéteményt nem átallnak a magyar haza elleni tüntetésekkel fizetni vissza. Ezen jóakaratu állambölcsek összes bajaink foglalatját abban látják, hogy Magyarországon a magyar nyelv s a politikai magyar nemzetiség uralkodik. E nézetet cáfolnunk fölösleges, miután az egy állami nyelv létfönntartó szükségszerűsége mindenütt el van ismerve, s nem az erőtlenség forrása, hanem oly kellék gyanánt jelentkezik, melynek megvalósításán ott is törekedni kell, hol még addig meg nem valósittatott. S ha e tekintetben hibák követtettek el nálunk, azok inkább e föladat lanyha kivitelében, mint a túlságos buzgalomban kereshetők. A másik tábor, mely köztünk van, közállapotaink erőtlenségének végokát a közjogi kiegyezésben találja föl. A szélső ellenzék az, mely e tételt évek óta harsogtatja, s időnként Turinból is megfuvatja a trombitát a múlt időknek egy nagy férfia által, hogy az ostromolt jerichói vár falai annál könnyebben leomoljanak. Fölösleges és czéltalan dolog volna e nézetet is czáfolgatni; bőségesen megtették már azt e lapok s a közvélemény nagy többsége e kérdésre nézve tisztában áll A közjogi kiegyezés kikerülhetlen volt még nagy áldozatok árán is; ez áldozatok kétségtelenül nyomasztólag nehezednek vállainkra pénzügyi tekintetben, de ép oly szükségesek voltak, mint az élet annak, aki élni akar. Az összes közjogi ellenzék sem tudott volna semmi jobbat és előnyösbet tenni ez alapok helyére ; megváltoztatása s az által — mint hiszik — az összes nemzeti élet regenerálása pedig már csak azért sem áll és semmi körülmények közt nem állna épen a szélső ellenzék hatalmában, mert alig volt még valaha és valahol párt, mely nála államrendező, fönntartó és kormányzó erők tekintetében szegényebbnek mutatta volna magát. A „Pesti Napló“ tárczája. Egy szív története. Regény két kötetben. Irta : Castelar Emil. Spanyolból: Beksics Gusztáv. MÁSODIK KÖTET. II. FEJEZET. Végzet. — Azt hiszem, kitalálom, amit közölni akar velem. — Határozott parancsot kaptam, hogy Antonio rabszolgát vásárra vigyem s eladjam. — E parancs ellen nincs fellebbezés? — Nincs. Carolinának egyik közeli bútorba kellett kapaszkodnia, hogy e gyászos hit által halálra sebeztetve el ne essék. — S ön nem tud eszközt, melynek segítségével ki lehetne kerülni ezen, házunkra nézve valódi szerencsétlenséget ? — Nem létezik ily eszköz. — Istenem, mily parancs! — Nem értem. — Antonio leghasznosabb szolgánk. — Nem fizetik meg árát, nem fizethetik meg értékét. Carolina e durva megjegyzés hallatára ismét összerázkódott. — Pótolhatlan hiányt hagy maga után. Ricardonak senkije se lesz, ki úgy gondozná, mint szerető dajkája, ki ha kutyája gyanánt őrizné, ki bölcs tanítóként oktatná. — A boldogtalan nő szemeit könyfelhő borta el. — Valóban elképedek e zord, egész váratlan s ellenmondást nem tűrő parancs miatt. — Mit tehetünk ? Carolina csengve tekintett a jószágigazgatóra. Ez gondolatokba mélyedve állt s a támadt halotti csendben hallhatta a fiatal hölgy lélekzését és szivének dobogását. — Semmit sem tehetünk. — Semmit ? — Semmi mást, mint engedelmeskedni. Meg kell hajolnunk annak akarata előtt, kinek kétségbevonhatlan joga van parancsolni és intézkedni. — Kétségbevonhatlan joga ? — Úrnőm legkevésbé vonhatja kétségbe jogát. — Pedig kétségbe vonom azt. — Hogyan, úrnőm kétségbe vonja férjének jószága feletti rendelkezési jogát ? — Mentsen Isten. Elismerem, vallom és mindenkinél előbb meghajlok azon tekintély előtt, melynek férjhezmenetelem pillanatában alája vetettem magamat. — Tehát mit tagad meg asszonyom ? — Tagadom, hogy ember embertársának tulajdonát képezhesse. Szivem fellázad e vakmerőség ellen. — Mely a törvényben gyökerezik. — Átkozott törvény! — E törvényt szigorúan fenntartja az állam. — Átkozott állam! — Minő törvényt ismer el asszonyom ? — A természet törvényét. — S kit ismer el törvényhozó gyanánt ? — Magát az Istent. — S az államot ?----------— Nincs joga a jog ellenében. — A rabszolgának van joga ? — Mint minden embernek. — Ne vitatkozzunk erről úrnőm. — Igaza van önnek. Hasztalan szavak ! — A végzet hatalmát mi sem győzheti le. A lelkiismeret hasztalan tiltakozik a nyers erő durvasága, s az emberek önkénye ellen. — Hasztalan. — Szegény Antonio ! Carolina alig tudta visszatartóztatni kitörni készülő könyeit. — Az ő hivatása----------— Halálos csapás fogja sújtani. — Halálos ? — Még kutyámtól s lovamtól is csak nehezen tudnék megválni, így elképzelheti, mily fájdalmat okoz egy szolga elvesztése. — Elképzelem. — Férjem elutazásán kívül ez a második nagy kellemetlenség, mely férjhez menetelem óta ért. — Második ? Ily csekélység miatt! — Nem a kellemetlen esemény, hanem a fájdalom nagysága határoz. S elmondhatom önnek, hogy mindkettő keserű fájdalmat okozott nekem. — Antonio eladatása nagyon különös. — Megfejthetetlen. — S higgye el asszonyom, férje mindig valódi lelkesedéssel emlékezett meg Antonio érdemeiről. — Antonio elősegítette férjemet tanulmányaiban. Antonio alakította át kertünket, melyet az ő szorgalma a déli államok legszebb kertjévé tett. Antonio rendezte, igazgatta férjem természetrajzi múzeumát. A melegházra oly nagy gondot viselt, hogy különféle, ritka növénygyűjteményeink Amerikában páratlanok. Antonio a család valóságos házi istene volt. A jószágigazgató felfogta a mulat érdemeit, de nem foghatta fel azon lelkesültséget, melylyel Carolina a mulat érdemeit magasztalta. — S most, folytatá Carolina, képességeinek és fáradozásainak jutalmául, durva kézzel kiszakítják e földből, hol meggyökeresedett, s kevesebb kímélet és kegyelettel szakítják ki, mint valamely növényt. Megbecsülik, árát szabják, mint lénak; hirdetésekben magasztalni fogják testének szépségét, s lelkének erényeit, hogy felcsigázhassák árát s hírvágyukat kielégítsék. Árucsarnokba fogják vinni, hogy mindenki meggyőződhessék előnyeiről, s alkudozhassék rá, mig talán kegyetlen üzér kezébe kerül, ki látva testi erejét, s nem lévén szüksége szivére és értelmére, járomba fogja, durva munkára kényszeríti, korbácsolja, éhezteti s fáradság kétségbeesés által megöli őt ezen átkozott, s az égtől igazságot és boszút kérő bűnök mocskával beszennyezett földöt. — Asszonyom! kiáltott fel rémülten a jószágigazgató, kit megleptek Carolina tragikus mozdulatai, s úrnőjének gyönyörű szemeiből kipattant haragos tűzszikrák. — A kereszténység tizenkilenczedik századában ember kereskedhetik embertársával, mint áruval ! — Pedig e kereskedők keresztények. — Keresztények! — Sőt több, mint keresztények. — Több, mint keresztények ? — A spanyolok és francziák utódai mind katholikusok. — De értelmüket az evangélium egyetlen sugara sem világositja fel és szivükben Krisztus tanának egyetlen paránya sincs. — Mindnyájan jelentékeny ajándékokat adnak a templomoknak. — Hogy Isten, a szent szűz, s a szentek nagyobb kelendőséget szerezzenek áruiknak, s öregbítsék Krisztusban testvéreik, szegény rabszolgáik árát. — Természetes, hogy ezt kérik. — Az volna természetes, ha rabszolgáik széttört, szerte szaggatott lánczait, Istent dicsőítő áldozat gyanánt, a haza oltárára tennék. — Regény számára ez jó eszme volna. — Regény számára ? — Ismétlem, asszonyom, regény számára. — A történelmet talán regénynek tekinti ? — Történt már ilyesmi ? — Történt. — Nem hihetem. — Ilyen az ember. Azt hiszi, hogy nem történhetik az emberiségben, a természetben, vagy a történelemben, mi ellentétben van szíve óhajával, vagy hitével. Mindenki az emberiség száma főösszegének, a mindenség központjának képzeli magát) így ön is valószínűtlennek tartja, mi más nemzeteknél már megtörtént. — Megtörténhetett, de hihetetlen, hogy még ismétlődjék. — Azon spanyol származású népek, melyeket Észak-Amerika le szokott nézni, s azt hiszi, hogy örök alárendeltségre vannak teremtve, a délamerikai népek, kikhez később jutott el az új eszmék világa és melege, nem ismerik többé a rabszolgaságot. Rabszolgáik lánczai a szabad szivek tüzében megolvadtak és sok rabszolgatulajdonos még kártalanítást sem kért barbár jogaiknak felséges feláldozásáért. — A mi népünk pedig előbb kiengedné szakítani lábai alól a földet, mint a rabszolgaság fáját, inkább bőrét engedné lehúzni csontjairól, mintsem a korbácsot kibocsássa kezéből. — S nem borzadnak a büntetéstől, mely mindnyájukat sújtani fogja ? — Bennünket arra tanítottak, hogy az embereknek ezen kasztokra való osztása az isteni igazságszolgáltatás műve; hogy a fehérek a világosság, s a feketék a setétség gyermekei; hogy mi uralkodásra születtünk, s ők szolgaságra teremtettek; hogy mi korbácsoljunk, s ők viseljék a korbácsütéseket, hogy mi élvezzünk, s ők gyötrődjenek. — Oh látom, előrelátom, hogy ezen eszmékkel megfertőzött lelkekre, e bűnök szennyében rothadó földre, e gonosz nemzetségre le fog sújtani az Isten haragja, mely szétzúzza, eldarabolja, megégeti ezen társadalmat, de a fájdalomban, tűzben, gyötrelemben, háborúban, öldöklésben, az áldozat hamujában megtisztítja a jövendő nemzedékeket, melyek e megbocsáthatatlan bűnért szenvedett borzasztó bünhődés árán szabadok lesznek. — De tekintsen asszonyom a bennünket környező csodákra. A gyapotmezők túlsó határát nem éri el a szem. A czukornedvel telített nádas kellemesen suttog. Platánok közé vegyült pálmák árnyékolják kertjét. A természet szépsége mindenütt az Budapest, sept. 10. (Szende Béla) honvédelmi miniszternek az »Ellenőr“-höz intézett levele érdekes adatot tartalmaz az úgynevezett »honvédségi viszály“ kérdéséhez. A miniszter kijelenti, hogy »ha differentiák előfordulnak, ezek nézetkülönbségekre, de nem ellenséges indulatra vezethetők vissza és kiegyenlítésüket fogják találni ott, ahova, mint illetékes helyre — mondja Szende úr — t. képv. társam közleményének végsorai is utalnak.« — Tehát nem személyi okok, nem ellenséges indulat, hanem nézetkülönbség a differentiákt oka, s ezek illetékes helyen, t. i. ő felsége elhatározásával fognak megoldatni. A nézetkülönbségek nem támadhattak másból, mint a parlamentnek felelős honvédelmi miniszter és a honvédelmi főparancsnokság illetékességi körének különböző magyarázatából, s e körülmény a fennforgó differenciát az elvi kérdések nagyfontosságával ruházza fel, melynek megoldása elégy a legnagyobb érdekeltséggel kell tekintenünk. E megoldás, mint más forrásból halljuk, valószínűleg radicális lesz. A megoldás alapjául a honvédségi szolgálati szabályzat fog szolgálni, melyen a honvédelmi minisztériumban már régóta dolgoznak, s mely szentesítésre ő felsége elé terjesztetik. E szolgálati szabályzat mintájául a közös hadsereg hasonló szabályzata vétetett, de abban, a honvédség állásának megfelelőleg, több lényeges módosítás létetett. Amint a hadgyakorlatok véget érnek, e munkálat őfelsége elé terjesztetik, s ezzel remélhetőleg vége lesz minden további »nézetkülönbségnek.« (Fáik Miksa Kőszegen.) Mint már táviratilag jelentettük, Fáik f. hó 3-án érkezett Kőszegre, hol a Deákpárt elnöke, Chernel úr, és Bierbauer polgármester jöttek eléje. A következő napon délelőtt nagy számú közönség előtt beszédet tartott, melyben ismételten hangsúlyozta a coalitio eszméjét, felhozva, hogy az a kormrányban ugyan nem, de a választóknál tényleg megvalósult. A pénzügyi helyzetről szólva, óvta hallgatóit a túlságos Pessimismus és optimizmustól és kiterjeszkedett egyéb napikérdésekre is. Délután a város befolyásosabb polgáraival értekezletet tartott, melyben főleg azon kérdés vitattatott meg, hogy Kőszeg maradjon-e továbbra is sz. k. város, vagy bekebleztessék-e a megyébe, továbbá a Kőszegen felállítandó felsőbb polgári iskola ügye. Határozat természetesen nem hozatott, miután az értekezlet czélja csak az eszmék tisztázása volt. Másnap a szíriai határon fekvő borostyánkőbe rándult Fáik, hol Egan Ede földbirtokos fejtegette a lakosság kívánalmait, mire Fáik behatóan válaszolt. Innét visszajövet Fáik látogatást tett Eszterházy Pál herczegnél. A következő napon Fáik Rohonczot látogatta meg, hol nagy számú honoratiorok élükön Szájhely földbirtokos mentek eléje a helység határáig; délután Szájhely ur kastélyában Fáik nagyszámú közönség előtt jobbára az ipar és kereskedelem viszonyairól és a zsidó iskola alapról szólott. Este lakoma volt Szájbely urnál Fáik tiszteletére. — így jelenti a »P. Lt.« mely azt is tudatja, hogy Fáik már haza érkezett. (A törvényhatóságok és magántársulatok közti levelezések postmentességére vonatkozólag a mai hivatalos lap a belügyi s a közlekedésügyi minisztereknek két rendeletét teszi közzé, melyek egyikében a törvényhatóságok figyelmeztetnek, hogy a magántársulatokkal és magánfelekkel váltott levelezéseikben a portamentességet és portakötelezettséget az e tárgyban kibocsátott belügyminiszteri szabályrendelet által előírt záradékokban kitüntessék ; másikában a vasúttársulatoknak kötelességükké tétetik, hogy a törvényhatóságok bérmentetlen hivatalos leveleit még az esetben is feltétlenül elfogadják, ha azok borítékán az idézett szabályrendelet értelmében megkívántató záradékok kitéve nem volnának, mely esetekben egyébiránt a postabér megtérítése annak rovására esik, aki a záradékot a levél borítékára rávezetni elmulasztotta. Ellenben ezen záradék illetéktelen (az illető felek érdekében váltott levelezésekre való) alkalmazásaa postajövedék szándékos megcsonkításának fog tekintetni, mely pénzügyi kihágás gyanánt megtoroltatik. (A földhitelintézet záloglevelei.) A magyar földhitelintézettől a bécsi Creditanstalt 2 millió értékű aranyban kamatozó zálogjegyet vett át, és fenntarta magának az optiót újabb 3 millióra. (Középítészeti felügyelők.) A mai hivatalos lap a közmunka- és közlekedési miniszternek következő körrendeletét közli: A középítészeti szolgálat sikeresebb menete érdekében szükségesnek találom a végrehajtással megbízott közegek tevékenységét külön tisztviselők, jelesül a középítészeti felügyelők által ellenőriztetni. A felügyelők e czélból az illető mérnöki hivatalok székhelyein időszakonként megjelenvén, ez alkalommal a hivatalok tevékenységét úgy a belső ügykezelésre nézve, valamint az állami utak és folyamszakaszok beutazása által azok külső foglalkozását illetőleg is szorosan megvizsgálják és megfigyelik, különösen kiterjesztvén figyelmüket az alkalmazott összes tisztviselői és felügyeleti személyzet tevékenységére és eljárásra. E czélból a hivataloknál vezetett iktatókönyvet, tárgymutatót, az engedélyezett és folyamatban lévő építkezések, a biztosítékok és letétemények előjegyzési könyvét, a személyzet anyakönyvét, a fenntartási átalány felőli pénznaplót áttekintik, azokat megvizsgálják s ellenjegyzik, megtévőn ez alkalommal írásban ezek valamelyikére fennforgó észrevételeiket; az építési és fenntartási munkálatokat illetőleg pedig kiterjesztik figyelmüket arra, hogy a közlekedési eszközök fenntartása észszerűleg és legtakarékosabb módon eszközöltessék, és hogy csak valóban szükséges munkák s ezek is a czélnak legjobban megfelelő módon és kellő időben foganatosíttassanak. Ezen felügyeleti rendszer életbeléptetése folytán a mérnöki hivatal eddigi működési köre változást nem szenved, és ezentúl is, mint eddig, a mérnöki hivatal által lesznek az illető tervezetek készítendők, és úgy ezek, valamint egyéb felterjesztések is közvetlen e helyre bemutatandók, a végrehajtás helyességéért pedig a felelősség ezentúl is csak a mérnöki hivatalt terhelendi. Hogy azonban a csekélyebb költséget igénylő helyreállítások gyorsabban eszközöltessenek és ezeknek végrehajtása által a nagyobb károk elháríthatók legyenek, a mérnöki hivatal eddigi hatáskörét jövőre nézve annyiban módosítom, hogy ezentúl 100 frtnyi összegnél csekélyebb költséget igénylő helyreállítások külön engedélyem kikérése nélkül lesznek eszközölhetők ; ez azonban csak az illető felügyelő beleegyezése és ellenőrzése mellett történhetik, miért is ily helyreállításra vonatkozó költségvetések a felügyelőnek bemutatandónak, ki azokat a helyszínen átvizsgálja és ellenjegyzi, mely költségvetés mint számadási okmány a végrehajtás után a pénznaplóhoz csatolandó. Ezekről a mérnöki hivatalt tudomás és kellő miheztartás végett azzal értesítem, hogy e hivatal működésének felügyeletével és ellenőrzésével . . . . . orsz. épít. felügyelőt bíztam meg, és utasítom a mérnöki hivatalt, hogy annak megjelenésekor és kívánságára minden adatokat s felvilágosításokat készségesen szolgáltassa, a tőle nyerendő szóbeli vagy írásbeli figyelmeztetésekhez pedig kellően alkalmazkodjék. Budapesten, 1874. évi jul. hó 24-én. Gr. Zichy József, s. k. (A vámpalotáról) a mai »M. Polg.« a következőket közli: A pénzügyminiszter e napokban személyesen akar meggyőződni az uj vámház berendezéséről és az ottan működő hivatalok mikénti elhelyezéséről. Ezen épület, melynek czélszerű épitésmódja iránt nagyon is megoszlanak a vélemények, és melynek végleszámolása az előirányzatnál sokkal nagyobb költséget fog kimutatni, sokkal költségesebb, semhogy szükséges lett volna ilyen czélra annyi nagy összeget kőbe és téglába elhelyezni. De mindenekelőtt az épület fönntartása és házi kezelése oly nagy összegeket fog igénybe venni, mint ez ideig egy középület sem. A pénzügyminiszter ezen évenként szükséges összeg leszállítását óhajtja. Néhány méltóságos és nagyságos úr azonkívül az új vámházban oly kényelmesen foglalt hivatalos helyiséget, irodát, fogadó termet szép kilátással a Dunára, hogy ha a vámhivatal teljesen működni fog, egy pár hivatal elhelyezésére nem lesz tér. Minthogy a mai pénzviszonyokkal általában össze nem fér, hogy az állam hivatalnokai vörös bársonynyal kirakott támlásszékeken és faragványokkal díszített bútorokon és szőnyegekkel terített dísztermekben végezzék hivatalos teendőiket, biztos reményünk van, hogy a pénzügyminiszter azon lesz, hogy az új vámházban nagy fénynyel megkezdett házi rend a tisztességes egyszerűség mértékére fog leszállittatni.« Budapest, sept. 10. Ha ő felsége prágai utazásához politikai combinatio fűződhetik, akkor — hogy e combinatio merő szójáték ne legyen, — az egész utazás momentumai közt semmi sem nyújthat erre megbízhatóbb alapot, mint azon feliratok, melyek ő felségéhez a tisztelgők részéről intéztettek, s azon válaszok melyeket ezekre ő felsége adott. Ha ez az utazás csakugyan egy, a jövőre megállapított, politikai actio előjátéka