Pesti Napló, 1874. szeptember (25. évfolyam, 199-223. szám)

1874-09-11 / 207. szám

207. szám. Budapest, Péntek, September 11.1874 Szerkesztési Iroda * Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap Szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kézir átok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal , Barátok-tere, Athenaeum-épület A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz, feladag körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS, Előfizetési feltételeid Postán küldve 9 vagy Budapesten Ahhoz hordva reggeli a p esti ki­adás egy •­­tt 3 hónapra . . . 6 frt — kr. 6 hónapra » . * 12 » — * Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 Mrt­b Az előfizetés az év folytán 1« minden hónapban megkezdheti, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számi­­tatik. 25. évi folyam. — Hirdetései» szintúgy, mint*előfizetéses a KIADÓHIVATALBA. Barátok-tere, Athenaeum-épt­k küldendők. Előfizetés „PESTI NAPLÓ“-ra. Előfizetési árak : Egész évre.........................24 frt. Fél évre..............................12 frt. Negyed évre .... 6 frt. Egy hóra...........................2 frt. IMT" Az előfizetés Pestre, a »Pesti Napló“ kiadó - hivatalának (Ferencziek - tere, Athenaeum­­épület) küldendő. A „p. Napló" szerkesztő- és kiadó-h­ivatala. ■ ’ • Budapest, sept. 10. Politikai levelek. K. . . . d. sept. 8. (I.) T. szerkesztő úr ! Most, midőn a magas politika szünnapjait éli, midőn önnek becses lapja sincs elfoglalva a törvényhozás működésének százféle kérdéseivel , engedje meg, hogy elmondhassan néhány levélben közállapotaink felőli nézeteit egy falusi em­ber, ki távol él ugyan a politikai küzdelmek és üzelmek színterétől, de a római költő sza­vai szerint : civitatem quis decent status, cu­rat et urbi sollicitus timet. Igénytelen nézetek ezek, de a szempont, melyből kiindulásukat veszik, az elfogulatlan szemlélőé ; meglehet, hogy az én észleleteim s véleményeim egy és más kérdésben az önök álláspontjával sem találkoznak össze , de mégis bátran bízhatom azokat egy oly lapra, mely irányelveit illetőleg ugyanazon vasnyomokon halad, melyeket az én meggyő­ződésem is követni szokott. S ha itt vagy ott talán keserű lenne a hang, melyen szólok, lel­je mentségét a hazaszeretetben, mely azt dié­tába ; ha sötét lenne a szin, melyben némely viszonyainkat látom, ellensúlyozza azt az az erős hit, mely e sorok íróját soha még egy perezre sem hagyta el, hogy nemzetünk a jelen nehézségeivel is diadalmasan meg fog küzdeni, mint megküzdött a múlt halálfenye­gető részeivel. Csakhogy ez a hit bizonyos előfeltéte­lekre támaszkodik, melyeknek hiánya e pil­lanatban szomorítólag tűnik szembe, ha szé­­jjel tekintünk e haza földén. Az átmeneti kor­szaknak minden nehézsége ránk súlyosodott, a­nélkül, hogy a szabadító elemek megszület­tek, vagy legalább tisztító és rendező tevé­ken­ységeket még érvényesíthették volna. — Mintha csak az őskor nagy tettekre vállalko­zó hőseinek jelenete újulna meg szemeink előtt, azon különbséggel, hogy a vállalat sike­rét veszélyeztető sárkány fog­vetésből kikel­tek már a pánczélos vitézek, de az őket le­­küzdő hősnek karját még bűvölet tartja le­kötve. Mikor 1867-ben a kiegyezés után nem­zetünk önnön kezébe vette a haza sorsát , ta­­gadhatlanul másként képzeltük magunk elé viszonyaink alakulását a közel jövőben. Egyik nemzeti hibánk, a túl vérmes remé­nyekhez ragaszkodás, elhitette velünk, hogy a békés fejlődésnek egy évtizede elegendő lesz arra, hogy a múltak nagy csapásait ki­heverjük, a nemzet vagyoni jólétén, erkölcsi erélyén ütött sebeket behegeszszük, a rendet, bizalmat megszilárdítsuk, lerakjuk alapjait a JHKSIKS nép egyetemes művelődésének, a helyes igaz­ságszolgáltatásnak és közigazgatásnak, meg­erősítsük a köteléket, mely egyik polgárt a másikhoz, ez államot lakó különböző fajokat szeretetben egymáshoz és a közös hazához­­ fűzze, föléleszszük a lank­adásba merült jog­­- és kötelességérzéket népünknél. Fájdalom! e szép remények nem indul­tak teljesülésbe Az első évtizednek vége felé járunk, s ma a legjobbak is csüggedezve ál­lanak a sikertelen — vagy legalább annak hirdetett — küzdés meredekén. A közvagyo­nosság — ki tagadhatná ezt el? — emelke­dett, de államháztartásunk terhei aránytalan magasságra növekedtek fel. A szervezetlen­ség, a készületlenség minden téren megdöb­­bentőleg jönik szembe; a közoktatás és nép­nevelés ügye, melyben a legbiztatóbb kezde­ményezések történtek, természeténél fogva még nem hozhatta meg várva várt gyümöl­csét; népünk erkölcsi értéke nem emelkedett, sőt sok tekintetben sülyedőben van ; a rend, a törvény és hatóság tisztelete az ámítások és az uszítás rendszerezett ostroma által meg­tört ; az erély és komoly tevékenység helyét egy résznél a tépelődő busongás, más résznél a phrasis hősiessége foglalta el; a gyanúsítás­­ és bizalmatlanság, az irigység és rágalom fölfakadt mindenütt, mint a vetést károsító vadvizek. A hazát lakó fajoknak egy része a lelkiismeretlen bujtogatások következtében ellenséges állást foglalt el a magyar állam­eszmével szemközt, s ily körülmények közt, bár a külpolitika láthatára egy időre legalább derültnek ígérkezik, mégis aggódva kell kö­rülnézni minden kis felhő után, mert a belső bénultság érzete minden külső rázkódtatást félelmessé tesz. Miben keressük e szomorító jelenségek végokát? E kérdésre az absolut feleletet ad­ni teljesen lehetetlen, mert nem egy tényező, hanem a tényezőknek egész sorozata az, a­mi állami bajaink létrehozásában összeműködött és működik folytonosan. Tudja ezt minden elfogulatlan vizsgáló, s csupán két tábor, je­lenlegi államiságunkkal ellenséges viszonyban álló két tábor, van olyan, mely röviden akar­ja megoldani e kérdést. Az egyik válasz külső ellenségeinknek táborából hangzik. Ezek, kiknek szemében a magyar állam főn­állása eleitől fogva szálka volt, vezérczikkekben és röpiratokban hirde­tik, hogy a magyar faj képtelen arra, hogy államalkotó szerepet vigyen, hogy a cultura rend és jog érdekében álló tevékenységet fejt­sen ki. Ezen iskola — mert már azzá kezd tömörülni — újabban Németországban ütöt­te fel székhelyét, de fiókjai vannak mindazon népek közt, melyek a magyar nemzet politi­kai képességének hitelvesztettségében saját aspiratióik tőkéjét látják gyarapodni. Német­országból nem uj és nem szokatlan ez a tá­madás ellenünk. Ott a politikusoknak két osztálya van. Az uj, mely kiválólag gyakor­lati, mely megteremtette az uj német csás­szárságot, mely jól tudja, hogy a munkának még nagyobb fele van hátra: a megszerzet­tet megtartani és áthasonítni és szervezni. Ezek a politikusok nem okoznak nekünk sok bajt, s jó hoszszu ideig nem is törődhetnek egyébbel, mint saját ügyeik rendezésével. A másik osztály azokból a politikai herészekből áll, kiknek szerepük a szabadság, egyenlőség, népjogok eszméinek háremét őrizni, anélkül, hogy azon szép foglyok gyönyöreinek élve­zetéről önmaguk fogalommal bírnának. Ezek a régi theoreticusok, azok, a­kik, mikor a német nemzet politikai aléltságban feküdt he­lyette álmodoztak, s most, mikor amaz tevé­kenyen működik és él, ők ismét csak álmo­doznak a keleti német culturmissióról, mely­ben épen a magyar állam képez nagy aka­dályt, azon a szász testvérek­ fojtogatásáról, kik egy hétszázéves jótéteményt nem átall­nak a magyar haza elleni tüntetésekkel fizet­ni vissza. Ezen jóakaratu állambölcsek összes ba­jaink foglalatját abban látják, hogy Magyaror­szágon a magyar nyelv s a politikai magyar nemzetiség uralkodik. E nézetet c­áfolnunk fölösleges, miután az egy állami nyelv lét­fönntartó szükségszerűsége mindenütt el van ismerve, s nem az erőtlenség forrása, hanem oly kellék gyanánt jelentkezik, melynek meg­valósításán ott is törekedni kell, hol még addig meg nem valósittatott. S ha e tekintet­ben hibák követtettek el nálunk, azok inkább e föladat lanyha kivitelében, mint a túlságos buzgalomban kereshetők. A másik tábor, mely köztünk van, köz­állapotaink erőtlenségének végokát a közjogi kiegyezésben találja föl. A szélső ellenzék az, mely e tételt évek óta harsogtatja, s időnként Turinból is megfuvatja a trombitát a múlt időknek egy nagy férfia által, hogy az ostro­molt jerichói vár falai annál könnyebben le­omoljanak. Fölösleges és czéltalan dolog vol­na e nézetet is czáfolgatni; bőségesen megtet­ték már azt e lapok s a közvélemény nagy többsége e kérdésre nézve tisztában áll A köz­jogi kiegyezés kikerülhetlen volt még nagy áldozatok árán is; ez áldozatok kétségtelenül nyomasztólag nehezednek vállainkra pénz­ügyi tekintetben, de ép oly szükségesek vol­tak, mint az élet annak, a­ki élni akar. Az összes közjogi ellenzék sem tudott volna sem­mi jobbat és előnyösbet tenni ez alapok he­lyére ; megváltoztatása s az által — mint hi­szik — az összes nemzeti élet regenerálása pedig már csak azért sem áll és semmi körül­mények közt nem állna épen a szélső ellen­zék hatalmában, mert alig volt még valaha és valahol párt, mely nála államrendező, fönn­tartó és kormányzó erők tekintetében szegé­nyebbnek mutatta volna magát. A „Pesti Napló“ tárczája. Egy szív története. Regény két kötetben. Irta : Castelar Emil. Spanyolból: Beksics Gusztáv. MÁSOD­IK KÖTET. II. FEJEZET. Végzet. — Azt hiszem, kitalálom, amit közölni akar velem. — Határozott parancsot kaptam, hogy Anto­nio rabszolgát vásárra vigyem s eladjam. — E parancs ellen nincs fellebbezés? — Nincs. Carolinának egyik közeli bútorba kellett kapaszkodnia, hogy e gyászos hit által halálra se­­beztetve el ne essék. — S ön nem tud eszközt, melynek segítségével ki lehetne kerülni ezen, házunkra nézve valódi sze­rencsétlenséget ? — Nem létezik ily eszköz. — Istenem, mily parancs! — Nem értem. — Antonio leghasznosabb szolgánk. — Nem fizetik meg árát, nem fizethetik meg értékét. Carolina e durva megjegyzés hallatára ismét összerázkódott. — Pótolhatlan hiányt hagy maga után. Ricar­­donak senkije se lesz, ki úgy gondozná, mint szerető dajkája, ki ha kutyája gyanánt őrizné, ki bölcs tanító­ként oktatná. — A boldogtalan nő szemeit könyfelhő bo­­r­ta el. — Valóban elképedek e zord, egész váratlan s ellenmondást nem tűrő parancs miatt. — Mit tehetünk ? Carolina csengve tekintett a jószágigazgatóra. Ez gondolatokba mélyedve állt s a támadt ha­lotti csendben hallhatta a fiatal hölgy lélekzését és szivének dobogását. — Semmit sem tehetünk. — Semmit ? — Semmi mást, mint engedelmeskedni. Meg kell hajolnunk annak akarata előtt, kinek kétségbe­­vonhatlan joga van parancsolni és intézkedni. — Kétségbevonhatlan joga ? — Úrnőm legkevésbé vonhatja kétségbe jogát. — Pedig kétségbe vonom azt. — Hogyan, úrnőm kétségbe vonja férjének jó­szága feletti rendelkezési jogát ? — Mentsen Isten. Elismerem, vallom és min­denkinél előbb meghajlok azon tekintély előtt, mely­nek férjhezmenetelem pillanatában alája vetettem magamat. — Tehát mit tagad meg asszonyom ? — Tagadom, hogy ember embertársának tu­lajdonát képezhesse. Szivem fellázad e vakmerőség ellen. — Mely a törvényben gyökerezik. — Átkozott törvény! — E törvényt szigorúan fenntartja az állam. — Átkozott állam! — Minő törvényt ismer el asszonyom ? — A természet törvényét. — S kit ismer el törvényhozó gyanánt ? — Magát az Istent. — S az államot ?----------­— Nincs joga a jog ellenében. — A rabszolgának van joga ? — Mint minden embernek. — Ne vitatkozzunk erről úrnőm. — Igaza van önnek. Hasztalan szavak ! — A végzet hatalmát mi sem győzheti le. A lelkiismeret hasztalan tiltakozik a nyers erő durvasága, s az em­berek önkénye ellen. — Hasztalan. — Szegény Antonio ! Carolina alig tudta visszatartóztatni kitörni készülő könyeit. — Az ő hivatása----------­— Halálos csapás fogja sújtani. — Halálos ? — Még kutyámtól s lovamtól is csak nehezen tudnék megválni, így elképzelheti, mily fájdalmat okoz e­gy szolga elvesztése. — Elképzelem. — Férjem elutazásán kívül ez a második nagy kellemetlenség, mely férjhez menetelem óta ért. — Második ? Ily csekélység miatt! — Nem a kellemetlen esemény, hanem a fáj­dalom nagysága határoz. S elmondhatom önnek, hogy mindkettő keserű fájdalmat okozott nekem. — Antonio eladatása nagyon különös. — Megfejthetetlen. — S higgye el asszonyom, férje mindig valódi lelkesedéssel emlékezett meg Antonio érdemeiről. — Antonio elősegítette férjemet tanulmányai­ban. Antonio alakította át kertünket, melyet az ő szorgalma a déli államok legszebb kertjévé tett. An­tonio rendezte, igazgatta férjem természetrajzi mú­­zeumát. A melegházra oly nagy gondot viselt, hogy különféle, ritka növénygyűjteményeink Amerikában páratlanok. Antonio a család valóságos házi istene volt. A jószágigazgató felfogta a mulat érdemeit, de nem foghatta fel azon lelkesültséget, melylyel Ca­rolina a mulat érdemeit magasztalta. — S most, folytatá Carolina, képességeinek és fáradozásainak jutalmául, durva kézzel kiszakítják e földből, hol meggyökeresedett, s kevesebb kímélet és kegyelettel szakítják ki, mint valamely növényt. Megbecsülik, árát szabják, mint lénak; hirdetések­ben magasztalni fogják testének szépségét, s lelké­nek erényeit, hogy felcsigázhassák árát s hírvágyu­kat kielégítsék. Árucsarnokba fogják vinni, hogy mindenki meggyőződhessék előnyeiről, s alkudozhas­­sék rá, mig talán kegyetlen üzér kezébe kerül, ki látva testi erejét, s nem lévén szüksége szivére és ér­telmére, járomba fogja, durva munkára kényszeríti, korbácsolja, éhezteti s fáradság kétségbeesés által megöli őt ezen átkozott, s az égtől igazságot és boszút kérő bűnök mocskával beszennyezett földöt. — Asszonyom! kiáltott fel rémülten a jószág­­igazgató, kit megleptek Carolina tragikus mozdu­latai, s úrnőjének gyönyörű szemeiből kipattant ha­ragos tűzszikrák. — A kereszténység tizenkilenczedik száza­dában ember kereskedhetik embertársával, mint áruval ! — Pedig e kereskedők keresztények. — Keresztények! — Sőt több, mint keresztények. — Több, mint keresztények ? — A spanyolok és francziák utódai mind ka­­tholikusok. — De értelmüket az evangélium egyetlen su­gara sem világositja fel és szivükben Krisztus taná­nak egyetlen paránya sincs. — Mindnyájan jelentékeny ajándékokat adnak a templomoknak. — Hogy Isten, a szent szűz, s a szentek na­gyobb kelendőséget szerezzenek áruiknak, s öregbít­sék Krisztusban testvéreik, szegény rabszolgáik árát. — Természetes, hogy ezt kérik. — Az volna természetes, ha rabszolgáik szét­tört, szerte szaggatott lánczait, Istent dicsőítő áldo­zat gyanánt, a haza oltárára tennék. — Regény számára ez jó eszme volna. — Regény számára ? — Ismétlem, asszonyom, regény számára. — A történelmet talán regénynek tekinti ? — Történt már ilyesmi ? — Történt. — Nem hihetem. — Ilyen az ember. Azt hiszi, hogy nem történ­hetik az emberiségben, a természetben, vagy a törté­nelemben, mi ellentétben van szíve óhajával, vagy hitével. Mindenki az emberiség száma főösszegének, a mindenség központjának képzeli magát) így ön is valószínűtlennek tartja, mi más nemzeteknél már megtörtént. — Megtörténhetett, de hihetetlen, hogy még ismétlődjék. — Azon spanyol származású népek, melyeket Észak-Amerika le szokott nézni, s azt hiszi, hogy örök alárendeltségre vannak teremtve, a délameri­kai népek, kikhez később jutott el az új eszmék vilá­ga és melege, nem ismerik többé a rabszolgaságot. Rabszolgáik lánczai a szabad szivek tüzében megol­vadtak és sok rabszolgatulajdonos még kártalanítást sem kért barbár jogaiknak felséges feláldozásáért. — A mi népünk pedig előbb kiengedné szakí­tani lábai alól a földet, mint a rabszolgaság fáját, inkább bőrét engedné lehúzni csontjairól, mint­sem a korbácsot kibocsássa kezéből. — S nem borzadnak a büntetéstől, mely mind­nyájukat sújtani fogja ? — Bennünket arra tanítottak, hogy az embe­reknek ezen kasztokra való osztása az isteni igazság­szolgáltatás műve; hogy a fehérek a világosság, s a feketék a setétség gyermekei; hogy mi uralkodásra születtünk, s ők szolgaságra teremtettek; hogy mi korbácsoljunk, s ők viseljék a korbácsütéseket, hogy mi élvezzünk, s ők gyötrődjenek. — Oh látom, előrelátom, hogy ezen eszmékkel megfertőzött lelkekre, e bűnök szennyében rothadó földre, e gonosz nemzetségre le fog sújtani az Isten haragja, mely szétzúzza, eldarabolja, megégeti ezen társadalmat, de a fájdalomban, tűzben, gyötrelem­ben, háborúban, öldöklésben, az áldozat hamujában megtisztítja a jövendő nemzedékeket, melyek e meg­bocsáthatatlan bűnért szenvedett borzasztó bünhő­­dés árán szabadok lesznek. — De tekintsen asszonyom a bennünket kör­nyező csodákra. A gyapotmezők túlsó határát nem éri el a szem. A czukornedvel telített nádas kelle­mesen suttog. Platánok közé vegyült pálmák árnyé­kolják kertjét. A természet szépsége mindenütt az Budapest, sept. 10. (Szende Béla) honvédelmi miniszternek az »Ellenőr“-höz intézett levele érdekes adatot tar­talmaz az úgynevezett »honvédségi viszály“ kérdé­séhez. A miniszter kijelenti, hogy »ha differentiák előfordulnak, ezek nézetkülönbségekre, de nem ellenséges indulatra vezet­hetők vissza és kiegyenlítésüket fogják találni ott, a­hova, mint illetékes helyre — mondja Szende úr — t. képv. társam közleményének végsorai is utal­nak.« — Tehát nem személyi okok, nem ellenséges indulat, hanem nézetkülönbség a diffe­rentiákt oka, s ezek illetékes helyen, t. i. ő felsé­ge elhatározásával fognak megoldatni. A nézetkülönbségek nem támadhattak másból, mint a parl­amentnek felelős honvédelmi miniszter és a honvédelmi főparancsnokság illetékességi körének különböző magyarázatából, s e körülmény a fenn­forgó differenciát az elvi kérdések nagy­fontosságával ruházza fel, melynek megoldása elé­­gy a legnagyobb érdekeltséggel kell tekintenünk. E megoldás, mint más forrásból halljuk, valószínűleg radicális lesz. A megoldás alapjául a honvéd­ségi szolgálati szabályzat fog szolgálni, melyen a honvédelmi minisztériumban már régóta dolgoznak, s mely szentesítésre ő felsége elé terjesztetik. E szolgálati szabályzat mintájául a kö­zös hadsereg hasonló szabályzata vétetett, de abban, a honvédség állásának megfelelőleg, több lényeges módosítás létetett. A­mint a hadgyakorlatok véget érnek, e munkálat ő­felsége elé terjesztetik, s ezzel remélhetőleg vége lesz minden további »nézet­különbségnek.« (Fáik Miksa Kőszegen.) Mint már táviratilag jelentettük, Fáik f. hó 3-án érkezett Kő­szegre, hol a Deákpárt elnöke, Chernel úr, és Bierbauer polgármester jöttek eléje. A következő napon délelőtt nagy számú közönség előtt beszédet tartott, melyben ismételten hangsúlyozta a coalitio eszméjét, felhozva, hogy az a kormrányban ugyan nem, de a választóknál tényleg megvalósult. A pénzügyi helyzetről szólva, óvta hallgatóit a túlságos Pessimis­mus és optimizmustól és kiterjeszkedett egyéb napi­kérdésekre is. Délután a város befolyásosabb polgá­raival értekezletet tartott, melyben főleg azon kér­dés vitattatott meg, hogy Kőszeg maradjon-e tovább­ra is sz. k. város, vagy bekebleztessék-e a megyébe, továbbá a Kőszegen felállítandó felsőbb polgári is­kola ügye. Határozat természetesen nem hozatott, miután az értekezlet czélja csak az eszmék tisztázá­sa volt. Másnap a szíriai határon fekvő borostyánkő­be rándult Fáik, hol Egan Ede földbirtokos fejte­gette a lakosság kívánalmait, mire Fáik behatóan válaszolt. Innét visszajövet Fáik látogatást tett Eszterházy Pál herczegnél. A következő napon Fáik Rohonczot látogatta meg, hol nagy számú ho­­noratiorok élükön Szájhely földbirtokos mentek elé­je a helység határáig; délután Szájhely ur kastélyá­ban Fáik nagyszámú közönség előtt jobbára az ipar és kereskedelem viszonyairól és a zsidó iskola alap­ról szólott. Este lakoma volt Szájbely urnál Fáik tiszteletére. — így jelenti a »P. Lt.« mely azt is tu­datja, hogy Fáik már haza érkezett. (A törvényhatóságok­ és magántársu­latok közti levelezések post­­­mentességére vonatkozó­lag a mai hivatalos lap a belügyi s a közlekedésügyi minisztereknek két rendeletét teszi közzé, melyek egyikében a törvényhatóságok figyelmeztetnek, hogy a magántársulatokkal és magánfelekkel váltott leve­lezéseikben a portamentességet és portakötelezett­­séget az e tárgyban kibocsátott belügyminiszteri sza­bályrendelet által előírt záradékokban kitüntessék ; másikában a vasúttársulatoknak kötelességükké téte­tik, hogy a törvényhatóságok bérmentetlen hivatalos leveleit még az esetben is feltétlenül elfogadják, ha azok borítékán az idézett szabályrendelet értelmében megkívántató záradékok kitéve nem volnának, mely esetekben egyébiránt a postabér megtérítése annak rovására esik, a­ki a záradékot a levél borítékára rávezetni elmulasztotta. Ellenben ezen záradék ille­téktelen (az illető felek érdekében váltott levelezé­sekre való) alkalmazása­­a postajövedék szándékos megcsonkításának fog tekintetni, mely pénzügyi ki­hágás gyanánt megtoroltatik. (A földhitelintézet záloglevelei.) A magyar földhitelintézettől a bécsi Creditanstalt 2 millió értékű aranyban kamatozó zálogjegyet vett át, és fenntarta magának az optiót újabb 3 millióra. (Középítészeti felügyelők.) A mai hivatalos lap a közmunka- és közlekedési miniszter­nek következő körrendeletét közli: A középítészeti szolgálat sikeresebb menete érdekében szükségesnek találom a végrehajtással megbízott közegek tevékenységét külön tisztviselők, jelesül a középítészeti felügyelők által ellenőriz­tetni. A felügyelők e czélból az illető mérnöki hiva­talok székhelyein időszakonként megjelenvén, ez al­kalommal a hivatalok tevékenységét úgy a belső ügy­kezelésre nézve, valamint az állami utak és folyam­­szakaszok beutazása által azok külső foglalkozását illetőleg is szorosan megvizsgálják és megfigyelik, különösen kiterjesztvén figyelmüket az alkalmazott összes tisztviselői és felügyeleti személyzet tevékeny­ségére és eljárásra. E czélból a hivataloknál vezetett iktató­könyvet, tárgymutatót, az engedélyezett és fo­lyamatban lévő építkezések, a biztosítékok és letéte­­mények előjegyzési könyvét, a személyzet anyaköny­vét, a fenntartási átalány felőli pénznaplót áttekin­tik, azokat megvizsgálják s ellenjegyzik, megtévőn ez alkalommal írásban ezek valamelyikére fennforgó észrevételeiket; az építési és fenntartási munkálato­kat illetőleg pedig kiterjesztik figyelmüket arr­a, hogy a közlekedési eszközök fenntartása észszerűleg és legtakarékosabb módon eszközöltessék, és hogy csak valóban szükséges munkák s ezek is a czélnak legjob­ban megfelelő módon és kellő időben foganatosít­tassanak. Ezen felügyeleti rendszer életbeléptetése foly­tán a mérnöki hivatal eddigi működési köre változást nem szenved, és ezentúl is, mint eddig, a mérnöki hi­vatal által lesznek az illető tervezetek készítendők, és úgy ezek, valamint egyéb felterjesztések is közvet­len e helyre bemutatandók, a végrehajtás helyességé­ért pedig a felelősség ezentúl is csak a mérnöki hi­vatalt terhelendi. Hogy azonban a csekélyebb költséget igénylő helyreállítások gyorsabban eszközöltessenek és ezek­nek végrehajtása által a nagyobb károk elháríthatók legyenek, a mérnöki hivatal eddigi hatáskörét jövőre nézve annyiban módosítom, hogy ezentúl 100 frtnyi összegnél csekélyebb költséget igénylő helyreállítá­sok külön engedélyem kikérése nélkül lesznek eszkö­­zölhetők ; ez azonban csak az illető felügyelő belee­gyezése és ellenőrzése mellett történhetik, miért is ily helyreállításra vonatkozó költségvetések a felü­gyelőnek bemutatandónak, ki azokat a hely­színen átvizsgálja és ellenjegyzi, mely költségvetés mint szá­madási okmány a végrehajtás után a pénznaplóhoz csatolandó. Ezekről a mérnöki hivatalt tudomás és kellő miheztartás végett azzal értesítem, hogy e hivatal működésének felügyeletével és ellenőrzésével . . . . . orsz. épít. felügyelőt bíztam meg, és utasí­tom a mérnöki hivatalt, hogy annak megjelenésekor és kívánságára minden adatokat s felvilágosításokat készségesen szolgáltassa, a tőle nyerendő szóbeli vagy írásbeli figyelmeztetésekhez pedig kellően al­kalmazkodjék. Budapesten, 1874. évi jul. hó 24-én. Gr. Zichy József, s. k. (A vámpalotáról) a mai »M. Polg.« a következőket közli: A pénzügyminiszter e napok­ban személyesen akar meggyőződni az uj vámház be­rendezéséről és az ottan működő hivatalok mikénti elhelyezéséről. Ezen épület, melynek czélszerű épités­­módja iránt nagyon is megoszlanak a vélemények, és melynek végleszámolása az előirányzatnál sokkal nagyobb költséget fog kimutatni, sokkal költsége­sebb, semhogy szükséges lett volna ilyen czélra annyi nagy összeget kőbe és téglába elhelyezni. De mindenekelőtt az épület fönntartása és házi kezelése oly nagy összegeket fog igénybe venni, mint ez ideig egy középület sem. A pénzügyminiszter ezen éven­­ként szükséges összeg leszállítását óhajtja. Néhány méltóságos és nagyságos úr azonkívül az új vámház­ban oly kényelmesen foglalt hivatalos helyiséget, iro­dát, fogadó termet szép kilátással a Dunára, hogy ha a vámhivatal teljesen működni fog, egy pár hiva­tal elhelyezésére nem lesz tér. Minthogy a mai pénz­viszonyokkal általában össze nem fér, hogy az állam hivatalnokai vörös­ bársonynyal kirakott támlásszé­keken és faragványokkal díszített bútorokon és sző­nyegekkel terített dísztermekben végezzék hivatalos teendőiket, biztos reményünk van, hogy a pénzügy­­miniszter azon lesz, hogy az új vámházban nagy fénynyel megkezdett házi rend a tisztességes egysze­rűség mértékére fog leszállittatni.« Budapest, sept. 10. Ha ő felsége prágai utazásához politikai combinatio fűződhetik, akkor — hogy e com­­binatio merő szójáték ne legyen, — az egész utazás momentumai közt semmi sem nyújthat erre megbízhatóbb alapot, mint azon felira­tok, melyek ő felségéhez a tisztelgők részéről intéztettek, s azon válaszok melyeket ezekre ő felsége adott. Ha ez az utazás csakugyan egy, a jövő­re megállapított, politikai actio előjátéka

Next