Pesti Napló, 1874. november (25. évfolyam, 251-275. szám)

1874-11-19 / 266. szám

266. szám. Budapest, Csütörtök, november 19.1874 25. évf folyam. Szerkesztési Iroda, Barátok-tere, Athenaeum-épület A lap Szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hi­vatali Barátok-tere, Athenaeum-épület A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz, kiadót körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendően REGGELI KIADÁS.­llőtatést feltévéki Postán küldve, vagy Budapestét ahhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtts 3 hónapra . . . 6 frt — kr„ 6 hónapra . . • 12 . — » Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés évnegyedenként 1­orint. Az előfizetés az év folytán 1« minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely lápján történik is, mindenkor a hó elsi Sípjától isámuttatik. » Hirdetések szintúgy mint­ előfizet dac? a KIADÓ­HIVATALBA Barátok­ tere, Athenaeum-és küldendők. Előfizetés „PESTI NAPLÓ“­» Előfizetési árak : Egész évre.........................24 frt. Fél évre..............................12 frt. Negyed évre . . . 1­6 frt. Egy hóra...........................2 frt. Az előfizetés Pestre, a »Pesti Napló» kiadó-hivatalának (Ferencziek - tere, Athenaeum­­épület) küldendő. A ..P. Napló“ szerkesztő- és kiadó-Miatala. Budapest, nov. 18. G­h­y­c­z­y Kálmánnak a képviselőház tegnapi ülésében előterjesztett törvényjavas­lata az új államkölcsön beczik­­kelyezéséről és a törvényjavaslat­hoz mellékelt jelentése új világosságot dérít ezen pénzügyi műveletnek sok pontjára.Meg­­ismerünk néhány számszerű részletet , a­mely még eddig tudomásra nem jutott, és a­melynek segítségével már most a kölcsön árát szabatosan megállapíthatjuk; megisme­rünk azután néhány igen sötét vonást pénz­ügyi köz­lésünk legközelebbi múltjából, oly körülményeket, melyek nagyon is alkalma­sak voltak arra, hogy szerény igényekre bír­ják a pénzügyminisztere, midőn az állam hi­telét latba kell­ vetnie. Az arra vonatkozó részleteket illetőleg előadja az említett törvényjavaslat, hogy a 90°/°-os kibocsátási árfolyamból leütendő a consortium javára 2 °/o költségmegtérítés és 2°/o bizományi díj, úgy, hogy a társulat az államnak nettó 86 °/o -kal fizeti a kincstári utalványokat. A kölcsön feltételeiről voltak részletes értesítéseink a kibocsátás előtt és után, de a díjak ezen nagyságáról nem bír­tunk hiteles tudomással.A 4 % egyébiránt csak látszólag nagyobb, mint azon jutalék, mely a kölcsön első felénél kikötve volt. Az első 76 /* millió első harmadára nézve 85V*0/® volt árul kikötve, a­miből 2 % jutalék alandó a consortiumnak, ez pedig a saját koc­­­kázatára 87'A árfolyammal bocsátotta ki, tehát szintén 46/«-ot ért el egészben véve. A most elhelyezett második 76 */* millióra nézve a 90°/®-os árfolyamot kikötötte a kormány és ezt az árt biz­tosította a consortium, más­felől azonban a társulat fix kötötte ki magá­nak a 4°/®-ot. Ez a százalék a szokásos pro­­visio, mit a magyar kincstár évek óta az 5 V®-os folyó kamaton túl előlegek fejében fizet és fizetett a most szóban levő consor­tiumnak is az utóbbi időkben vett előle­gek után. Az utóbbi kibocsátásnál tehát 86 % volt az árfolyam, és ha e számot összevetjük a 153 milliós kölcsön első felének értékesítésé­vel, mely átlag 84 V® °/s-ot eredményezett, lát­juk, hogy az árfolyam javulása 15/1 % -ot tesz Csakhogy e javulás csekély részben válik előnyére a kincstárnak, mert a pénzügymi­niszter számlájára csak 4,324.000 font sterling került kibocsátásra ily árfolyam mellett, mi­után 3,176.000 font sterlinget kénytelen volt korábban fix áron 83 ,5 % -kal a consortium­nak eladni. A kormány e szerint a kibocsátás útján 3,718.640 és a szabott áron átadott kincstári utalványok fejében 2,651.960 font összesen 6,370.600 font sterlinget vett be, a­mi 71/1 millió névérték után átlag 84.93 % árfo­lyamnak felel meg. Minthogy pedig a 153 milliós kölcsön első fele 84.16°/»-on értéke­síttetett, a második fele 0,77 % -kal magasabb árfolyamot ért el, vagyis a a javulás mindössze nem egész 5/« °/«-ot tesz. Élesen jellemzik a fölmerült különböző árfolyamok a magyar pénzügyeknek azon időbeli állapotát, a­mely időpontra a kérdé­ses árfolyam vonatkozik. 831/A volt a cursus a kölcsön első felének első harmadára , ak­kor a consortium nem akarta magát egy har­madnál többre kötelezni, s csak azon remény­ben, hogy javulni fog időközben Magyaror­szág hitele, tartotta fönn magának a másik két harmadra az optiót, és ezen esetre már egy százalékkal magasabb vagyis 84 és fél árfolyam mellett.­­ A consortium gyakorolta is az optiót , s azért úgy te­kinthetni , hogy a kincstárra nézve az ár­folyam a kölcsön egész első felére nettó 841/3-ra módosult. Mikor azután az új pénz­ügyminiszter ismét kényszerhelyzetbe jutott és a folyó kiadások biztosítása végett a köl­csön második feléből eladott a consortiumnak 3.176.000 font sterlinget és ez átvette, mielőtt még az első 71/2 milliónak utóbb átvett részét elhelyezhette volna, akkor azonnal visszaha­­nyatlott a kincstárra nézve az ár 831/1 %-ra, tehát ugyanazon tételre, a­melyet az előbbi pénzügyminiszternek hason kényszerhelyzet­ben el kellett fogadnia. S végre midőn a ma­gyar kincstár ez évi s a jövő év két első havi kiadásainak fedezete biztosítva volt a fönnebb említett további 3 millió font sterlingnyi kincs­tári utalványok eladása folytán és a pénz­ügyminiszter az emissióra nézve bevárhatta a kedvezőbb fordulatot, 86%-ig emelkedett az árfolyam a kincstár javára. Talán felesleges megjegyeznünk, hogy nem a tőzsdei árfolyam számait veszszük, hanem azon cursust, melyet az értékesítés idejében a magyar kincstár el­ért, a­mely árfolyammal különben párhuza­mosan föl és alászállott a tőzsdei jegyzés is. Az okok, melyek a pénzügyminisztert arra bírták, hogy a 3.176.000 font sterling névértékű utalványt 83 ,5 %-on eladja, némi­leg felismerhetők már azon jelentésből, me­lyet Ghyczy Kálmán a képviselőház elé ter­jesztett, midőn az új kölcsön kibocsátására való felhatalmazást kérte. Akkor tartózko­dást parancsolt a tekintet, hogy azon idő­pontban, midőn hitelműveletre készülünk, nem ajánlatos a kincstár szorongatott helyze­tét kíméletlenül föltárni. Ma azonban teljesen helyén van az őszinteség, és valóban meg­döbbentő hallani azt, hogy azon időben az állam pénztárai, melyekre naponként 1—2 milliónyi kiadás utaltatott, majdnem teljesen ki voltak merítve , hogy május elején, mi­kor 10 milliónyi kifizetés volt esedékes, a pénztárak saját készletei 600.000 forintra mentek. Valóban még ma is aggaszt a gondolat, hogy minő veszély fenyegette ama komor napokban az ország hitelét és becsületét, és e gondolatnak meg kell teremtenie a szilárd elhatározást a közélet összes factorainál, hogy teljes erőből meg kell tenni mindazt, mi az ily válságos perczeknek bekövetkezését min­den ifj­őre elhárítsa. A „Pesti Napló“ tározója. Válasz Gyulay Pál urnak. Gyulay Pál a »Szerelem iskolájáról» írott bí­rálatom alkalmából egy nyilatkozatot tett közzé e lap tegnapi számában, melynek egyik pontját felelet nélkül nem hagyhatom. Gyulay úr úgy vélekedik, hogy az említett darabról szóló kritikámban épen úgy, mint a többiekben aestheticai indokok helyett személyesek vezéreltek. A­ki elfogulatlanul olvasta színházi bírálataimat, évek óta tapasztalhatta, hogy rajtuk egy vezérfonál vonul végig : meleg érdeklődés az irodalom jövője iránt s ennélfogva méltányló kí­mélése és jóakaró buzdítása személy- és párttekintet nélkül minden oly törekvésnek, mely csak némi te­hetséget is árul el. A mit specializer Rákosi müvéről írtam, tessék elolvasni, vájjon nem megmondtam-e hibáit oly leplezetlenül, mint akárki más ? Hogy azonban egy komoly irányú költőnek müvéről, mely hibái mellett annyi — az akadémiai bírálat által is elismert — jeles tulajdonsággal bir csupán azért mert írójához tán személyes vonzalom fűz, kímélet­­lenebbül nem szólhattam, mint szólni szoktam bírá­lataimban általában akárkinek törekvéséről, azt hi­szem mindenki be fogja látni. Kritikáimban meggyő­ződésem és ízlésem volt és lesz rám nézve mindig irányadó, akár tetszik egyiknek másiknak, akár nem. Ennyivel tartoztam igazolásul olvasó közönsé­gemnek. Gyulay ur rögeszméire pedig holmi consor­­tiumról, valamint az általa fönnebb mondottakra nézve a leghatárzottabb visszautasításon kívül más válaszom nincs. Budapest, 1874. nov. 19. Argus. Párisi tárczalevél. (Pária physiognomiája. — Plesett művészete. — Egy te­rem történelme. — Sanson lakása. — A vörös orrú iskola­­mester. — A zöld méreg. — Páris mulatságai. — Ké­nyelmes utazás. — A fiatalság. — A fájdalom mézes hetei.) — nov. 15. Sajátságos idők járnak mi reánk. A párisi élet oly különösségekben nyilatkozik, melyek meglepik még azokat is, kik hozzá vannak szokva e nagy vá­ros furcsaságaihoz. Mintha Londonban lenne az em­ber a tél elején. Sok számú falragaszok hirdetik min­den utcza­sarkon a »legújabb nevezetességet«, vagy a »legújabb csodát.« A múltkor valami sarkvidéki pánczélos állat mulattatta a közönséget; utánna mindjárt »a világ legerősebb embere« mutogatta magát s ma a régen nem látott Plessis hirdeti művészetét. És Plessis nem megvetendő művész. Is­merik , szeretik és csodálják őt egy kis körben, melyet a »cafés-conserts« rendes látogatói képeznek. S e hangversenyek is kétségtelenül bírnak érdekkel. Már a helyiség, melyben Plessis működik, magára vonja figyelmünket. A »rue du Chateau d’Eau«-ban, egy kis te­remben játszik minden estre a társaság, mely­nek Plessis legfőbb embere, úgy hívják az elő­adásokat, hogy: le concert du XIX. »Siecle,« a mi kétségkívül szintén igen érdekes név. E terem­nek egész történelme van; ma sört isznak benne s derült kedélylyel hallgatják az énekesek bohóságait, hajdan oly események színhelye volt,­­melyek egy ér­dekes regény vonzó tárgyául szolgálhatnának. Itt lakott 1793-ban a forradalom alatt San­son, a hóhér. 1848-ban forradalmi club-helyiség volt, melyben esténként Terpsid­ore kisasszonynak áldoztak. Ide jött egyszer a hírneves B­a c­h­e­­ is, természetes ibolyákkal behintett ruhában s elsza­­vallta a Marsaillese-t. E mulatságokat akkor szt. Já­nos vigalmainak nevezték el. Később kávéházat nyi­tott itt egy élelmes vállalkozó, mely az ostrom alatt ismét club-helyiséggé változott át. Itt székelt később a hírneves központi bizottság, melynek szereplése később oly gyászos véget ért. Mindez elmúlt, mindezt elfeledték már az em­berek, s a dal visszafoglalta ismét régi helyét. A gyújtó szónoklatokat nevettető dalok váltották fel. Munkásokból, egyszerűbb polgárokból, kereskedő segédekből álló közönség hallgatja minden estre áhítattal e dalokat s őrülten tapsolja Plessist, ki­nek arczképe óriási nagyságban függ künn a kapu fölött. Plessis különben csakugyan páratlan művész is a maga nemében. Egy pillanat alatt átalakítja magát s az idegen nehány percz alatt egymásután látja elvonulni szemei előtt Páris legismertebb alak­jait. S még csodálatosabbak e typus-alakítások­­nál az arczkép-utánzások, melyeket Plessis vég­hez visz. Egy pillanat, s előttünk áll Sue Jenő iskola­­mestere vörös orrával, vérbe futott szemeivel; azután látjuk Berangert jó kedvű és szelíd arczával; a má­sik perezben a népénekes alakja tűnik elő hosszú hajával, magas homlokával s fehér nyakkendőjével és ing gallérjával. És mind­ezen alakítások a leg­­pompásabban sikerülnek, mit természetesen a kö­zönség zajos tapsokkal jutalmaz meg. Legkitűnőbb alakításai közé tartozik a »le poison vert«. Ha az ember látja a művészt, önkény­telenül azt kérdi magától, van-e még valaki, ki így tudná e darabot játszani? A »poison vert« nem más, mint az absinth, a »zöld múzsa«, mint azt né­hány kétségbeesett poéta el­nevezte. Maga a darab a legmeghatób dráma, melyet csak képzelhetünk. Központja egy absinthes palac­k s e körül forog a játék az élet megrendítő valósá­gában. Mindössze négy jelenetből áll, melyekben négy különböző alakot látsz. S nincs meghatóbb valami ez egyszerű mesénél. Először egy fiatal ember lép fel, élte világában. Mosoly honol minden vonásában, s a boldogság ül arczán. Hogy is ne, midőn épen házasodni akar, s arája oly szép leány,mint Jeanne, a varr­ónő. Absinth-t kér a korcsmában s abba önti örömét. Iszik, s boldognak érzi magát. Harmincz évvel később másodszor látjuk ugyan­azon alakot. A baj sokkal ritkább, az arca sokkal halványabb, a szem nyugtalan, a homlokon ránézők ülnek. Ha Jeanne megcsalná ? ... Igen, a nyomorult .... megcsalta őt. Hát ha megölné őt! Megölné minden könyörület nélkül... De mi lenne akkor kis gyermekéből ? »Ejh«, mond »had iszom egy po­hár zöld liqueurt!« Negyven évvel később. Ismerősünk már kopasz, az arca kimondhatóan hosszúra nyúlt,, taglejtése re­megő. Félig bamba a szegény férfiú. Őrültként fut a korcsmába, mint az eb, ha szomjazik, a tiszta vizű patakhoz, é­s ismét iszik.... »Vive l‘absinthe! Ötven évvel ezután : Egy öreg, törődött ember áll előttünk. A fő egészen kopasz, hosszú fehér sza­káll nőt az ezelőtt oly virágzó ajkak körül; a sze­mek fénye kialudt, s mintha éreznéd, ezen ember a sír hidegétől reszket már. Szomorúan, könnyezve néz az előtte álló po­hárba. Annak fenekére temette el egész ifjúságát Fiatalság, a férfi-erő, szerelem, a remény : mindez kihalt , a »zöld méreg« meggyilkolta őket. Nem sajnáltam az estét, melybe e mutatvány került, mert valóban meghatott a nagyszerű játék, mely oly híven tükrözé vissza előttem az élet folyá­sát. . .. BE5oanixtimxssmamiFmív «■■■iigiiMMiiilliMBiM így mutatom magamat én, s igy mutatja magát ma itt Párisban a legtöbb ember .... una­lomból. Az emberek nagyon kényelmesek lettek Páris­ban. S napjainkban ez nem is csoda. Midőn valaki kényelmesen leülhet egy puha zselleszékbe, s körül­utazhatja alig néhány óra alatt az egész föld tekét, sőt kénye-kedve szerint barangolhat a csillagok kö­rében : alig jön kedve,hogy ily dolgokért maga fárasz­­sza magát. Ám itt vannak Jules Verne régibb, s leg­újabb művei. A hírneves író a modern regényesség megtestesült képviselője s ezért oly kapósok művei. És joggal. Fogg Philéas és Hatteras kapitány a jelen kor d’Artagnanja és Monte-Christója. Hogy is ne ? Az emberiség napjainkban úgy­szólván ábrándokban él. Mindegyik közülünk mun­kája végeztével, vagy üres idejében elgondolkozik, é­s akkor feltárulnak szemei előtt a túlvilág, vagy az álom kapui. Aramis, a cselszövő, Atbos a bölcs megvénültek már, — másutt kell keresnünk az álmot, melyre oly nagy szükségünk vagyon,hogy arany szárnyaival eltakarja a jelen rideg valóját. És ez iránynak oly annyira megfelel az »Uta­zás a világ körül« szerzője. Az ő csodás gépei, hajói, természettani szerei, kígyói és elefántjai beutazzák az egész világot s mindenütt termékeny földre ta­lálnak. Minél inkább vénülünk, annál jobban hozzá kell szoknunk e csodálatos változáshoz, mely úgy látszik, egész Európa szellemi irányában bevégzett ténynyé lett. A régi világ eltűnt szemünk elől régi erkölcsei­vel, nézeteivel és szokásaival egyetemben. Helyet kell csinálnunk F­o­g­y Phileasnak és az ő korsza­kának. Don Quichotte régen el van feled­ve; nem a szélmalom szárnyaiba, hanem a gőz horderejébe kapaszkodnak mai napság a társadalom hősei. Csak az ifjúság nem változik. Az megmarad mindig a régi. Harcz és háború az ő eleme ma is, mint volt mindig ezelőtt. Hogy bezárták az orvosi fa­­cultás tantermeit, az kétségkívül e fiatalság érdeme. Lázongott, zajongott és csúfolódott ma C­h­a­u­f­­f­o­r­d előadásain, mint lázongott, zajongott és csú­­folódott egykor Saint­e-Beuve latin irodalmi felol­vasásai és N­isard franczia irodalmi előadásai alatt. Csakhogy az a »collège de france«-ban ez a Sorbonne-ban történt. Chauffardot ezúttal véletlenül az orvosi egyetemből kergették ki. És Chauffard iránt még nem is voltak hallga­tói oly udvariatlanok, mint voltak akkor, midőn N­i­­sard és Saint­e-Beuve kénytelenek voltak be­szüntetni előadásaikat. »Én óhajtanám — mond— ezen eset alkalmá­ból egy politikai körökben itt igen ismert egyén, — ha az 1874-ik évi ifjúság mindig ilyen maradna! Ezen élénk szellem, ama fellobogó láng, mely oly ká­rosan hatott jelenleg, talán használna, jövőre. Fájda­lom, hogy az idő úgy lehűti a legtüzesebb főket is ! Igaza van a népdalnak, hogy: »Un jour vient, ou sur le eche­­veux il neige, neige !« »Eljön a kor, midőn hó ül a hajzat fölött!« Volt nekem — folytató emberünk — egy jó barátom Nisard hallgatói között, ki a legdühösebbek egyike volt, kik tiltakoztak Nisard erkölcs­tana ellen s kény­­szeritették őt, hogy Demogeot által helyette­sítse magát. Az én barátom különösen kitüntette magát a rendzavarok között,s ha jól tudom, e miatt egy kis bajba is keveredett. És ha ma végig nézünk a praefétek névsorán, ott látjuk őt azok sorában, kik az »erkölcsi rend« jelszavának legbuzgóbb védői és párthívei. Bölcs és fontolva haladó ember vált belőle.« A hasonlat kétségkívül jellemző. Különben pedig, hogy teljesen megértes­sük Páris jelenlegi kedélyhangulatát. Csak annyit mondunk, hogy a nő és férfi világ a közeli táncr­­vigalmakra készül, vagy az új év ajándékaira s meglepetésére gondol. A könyvárusok kirakatai már telve vannak, s nem sokára meg fog jelenni a legnagyobb újévi ajándék: »Manon Lescaut« , mely­hez Dumas fils irta tudvalevőleg az előszót. Azután meg Sardou »la Haine« czimü színművére készülnek s a Gymnaseban nem sokára látni fogjuk »la Veu­ve «-t. S hogy épen színházról és özvegyről van,szó nem zárhatom be levelemet a nélkül, hogy meg ne emlé­kezzem egy sikerült mondásról, melyet múltkor egy nőtől hallottam a színházban. Két nő egy másik asszonyról beszélt, kinek fér­je nem rég meghalt, s ki nem tudja, hova legyen bá­natából. A szegény nő napbosszant sír. »Szegény asszony!« mondá az egyik nő. »Szi­vemből sajnálom őt; nem fogja az soha elfeledni e csapást.« »Sohase hidd azt,« mond erre a másik nő. »Majd csak kifáradnak a könnyek is. Hanem a sze­gény asszony most még a fájdalomnak »mézes he­teit« élvezi. Ezért a rettenetes fájalom.« Gonosz nyelve volt, az igaz, de szépen mondta, Budapest, nov. 18. (A mai minisztertanács) főtár­gyát, mint hírlik, a szerb és a román egyházi con­­gressus ügye képezte. (A D­e­á­k-k­ö­r) ma esti értekezletén a párt tagjai nagy számmal jelentek meg. Az értekezlet tár­gyait : a választási, az összeférhetlenségi és a köz­jegyzői javaslatokra tett főrendiházi módosítások képezték. A választási javaslatot illető­leg az értekezlet a belügyminiszter fel­szólalására minden vita nélkül hozzájárult a főren­dek azon módosításához, hogy a Simonyi Ernő-féle ismert toldás elhagyassák, — az erdélyi adó­­census kérdése azonban hosszabb vitát kel­tett fel. A belügyminiszter azon okok alap­ján, melyeket a főrendiházban előadott, arra kérte az értekezletet, hogy fogadja el a főrendek közvetítő indítványát. Bésán és Nemes Péter el­lene szóltak ; Tisza Lajos, Hoffmann Pál és K. Kemény Gábor mellette, mire az ér­tekezlet elfogadá a főrendek módosítását, s azt Máday Sándor felszólalására p­á­r­t­k­ér­dé­s­n­e­k jelenti ki. Az összeférhetlenségi javaslat szintén hosszabb vitát keltett fel és pedig különösen e javaslat azon pontja, mely a pénzintézetekről szól. A főrendek módosítása szerint ugyanis csak azon pénzintézetek igazgatói lennének kizárva, mely inté­zetek alakulásuk után léptek a kormánynyal üzleti összeköttetésbe. Horváth Lajos határozot­tan ellenzi e módosítás elfogadását, mely czéltalanná tenné az egész javaslatot. Ily értelemben nyilatko­zott Szilágyi Dezső, Máday Sándor és­­ többen. Mellette felszólalt Horváth Boldizsár, míg P­u­­­s­z­k­y Ferencz arra figyelmeztetett, hogy a törvényjavaslat most már körülbelül senkinek sem kell s ha mereven ragaszkodik a képviselőház saját álláspontjához, a főrendek sem fognak engedni s a javaslatból soha sem lesz törvény. Élénk vita után az értekezlet elveti a főrendek módosítását. A szerzetes­rendek ügye nyílt kérdésnek hagyatott fenn. A közjegyzői javaslatban tett főrendi módosításokhoz az értekezlet hozzájárult. Az értekezlet elején a belügyminiszter bemu­tatta a megyei házi adóról és a be­tegápolási költségekről szóló tör­vényjavaslatokat, arra kérvén a pártot, hogy e ja­vaslatok a választandó közigazgatási bizottsághoz utasíttassanak. (A baloldali kör­ ma esti értekezle­tén a főrendiháznak a választási és összeférhetlenségi törvényre hozott javaslataival szemben fenntartja előbbeni álláspontját, a szavazást illetőleg ez ügyet nyílt kérdésnek tekintve, hasonlóan ragaszkodik előb­­beni megállapodásához, illetőleg a képviselőház ha­tározatához a közjegyzői törvényt illető főrendi mó­dosításokkal szemben. (A véderő bizottság) f. hó 19-én csütörtökön d. e. fél 11 órakor ülést tart, a nyug­díjazási törvény tárgyában. (Andrássy Gyula gróf keres­kedelmi politikájáról) az »Ung. Lt.« ma hosszú czikket közöl s azt mondja az Andrássy­­féle sürgöny indiseret közzétételének meg volt az az érdeme, hogy világot vetett ama pártállásra, melyet a fennforgó kérdéssel szemben az illetékes körök el­foglalnak. »Andrássy gróf — mondja a lap — az al­kotó kezdeményezés államférfiaként áll előttünk. " Nincs kétség, hogy az Oroszországgal való kereske­delmi-politikai összeköttetés eszméjét ő pendítette meg s hogy szívóssággal ragaszkodott hozzá. E szí­vósság Oroszországgal szemben nem kevésbé volt helyén, mint az osztrák kormánynyal szemben.« E tényállást, mondja a lap, az illető leleplezések köz­tudomásúvá tették, de megjegyzendő, hogy ez által nem Andrássy gróf hozza a rövidebbet. A bécsi sajtó egy kis része azon gyanúsítással lépett ugyan föl, hogy Andrássy az osztrák politikát a tisztán ma­gyar érdekek szolgájává teszi. — De a közvéle­mény túlnyomó többsége a Lajtán túl is föltétle­nül a külügyminiszter mellé állt. Eljárását nem­csak alkotmányosnak, hanem a monarchia mindkét fele irányában lejálisnak ismerték föl. Midőn a magyar és az osztrák felfogás közt eltérés mutatko­zott, Andrássy nem maga döntötte el a viszályt, ha­nem egyszerűen az osztrák szakminiszterhez fordult, elmondá azon érveket, melyek a magyar kormány el­határozását sugallák s melyeket ő is helyesel s az osztrák kormányt is e nézetnek igyekezett megnyer­ni. Ennél correctebb s alkotmányosabb eljárás nem képzelhető. De nemcsak alakilag hanem a dolog lé­nyegében is a monarchia igazi érdekeinek megfele­lően járt el a külügyminiszter. Andrássy gróf keres­kedelmi politikája az ő békepolitikájának kinyo­mata. (A temesvár-orsovai vasút)épí­tése mint halljuk már legközelebb tényleg kezdetét veszi. Az osztrák államvasút mint engedményes és Bachstein Armin ismert építési vállalkozó közt a tárgyalások az új vasút építése ügyében már any­­nyira előhaladtak, hogy a szerződés aláírása csak némi formaságoktól függ, s pár napi idő kérdése. Minthogy az osztrák államvasút mérnökei a temes­vár-orsovai vonalon a szükséges előmunkálatokat már elvégezték, a tényleges építkezés közvetlenül az építési szerződés aláírása után megkezdetik. (Báró Bodics tábornok, Dalmá­­tia helytartója), a zágrábi »Národne No­­vine« szerint a napokban ismét beadta lemondását, mely ezúttal valószínűleg elfogadtatik. Dalmátia helytartójává Jovanovics tábornok szemel­­tetett ki, ugyanaz, ki, mint osztrák-magyar consul Boszniában. Bodics helytartóval ment Dalmátiába, jelenleg pedig dandárparancsnok Cattaróban. Czikk­­iró szerint e személycserének sem a bécsi alkotmány­iós párt, sem pedig a dalmát-olasz kisebbség nem örülhet, mert Jovanovics tábornok Bodics nyomdo­kait fogja követni. A toudgetből. A pénzügyminisztérium jövő évi budgetében úgy az egyenes, mint a közvetett adók bevételei lé­nyegesen nagyobb összegekkel szerepelnek, mint a folyó évi előirányzatban. Tekintve azt, hogy némely adónemnél már a múlt évben történt emelés és te­kintve azt, hogy a jelen év lefolyt három­negyedé­nek kezelési eredménye kétségessé teszi, váljon a tények megközelítik-e az előirányzat mérvét: jogo­sult a scepticismus, mely keresi az indokokat, hogy mikép veheti föl a pénzügyminiszter öregbedő szá­mokkal a fedezetbe úgy a direct, mint az indirect adók jövedelmét ? Az összes egyenes adóknál a pénzügyminiszter a bevételt 74‘/5 millióval irányozza elő, tehát 4­­ 2 millióval nagyobbra, mint a folyó évre. Kiemelendő különösen, hogy ezen emelkedés nem az új adótörvé­nyek remélt hatásaként vétetik számba, hanem ter­mészetes növekedésül, melyet még a reformálandó kezelés fog némileg előbbre vinni. j±z említett bevételi többletből első­sorban esik a földadóra 177.055 frt. E növekedés re­ményét azzal indokolja a pénzügyminiszter, hogy a volt határőrvidéken fekvő nagyterjedelmű s eddig adómentesen kezelt kincstári s községi erdők a föld­adóban nem jelentéktelen szaporodást fognak elő­idézni , továbbá indokolja azzal, hogy a folytonosan tartó birtokrendezések és tagosítások folytán készülő új földadósorozati munkálatok rendszeresen tiszta jövedelmi s így földadószaporodást is szülnek, mely szaporodás többnyire több évre visszahatólag terjed­vén ki, s az ezen szaporodásnak megfelelő adóösz­­szeg egyszerre vettetvén ki, az évi földadó összegét növeli. A házadónál 59.603 forintnyi szaporu­latot indítványoz elő a pénzügyminiszter. Indokai, melyekre e számítást fekteti, ezek: a házbér és vele a házadó rendesen az egész országban növekedik ugyan, de miután az 1873-diki évi házbéradóhoz 2.822.890 fttal járult egy maga Budapest, a főváros­ban már megindult és még mindig tartó házbérle­­szállítások folytán pedig ezen az összes házadó egy­harmadát viselő városban előreláthatólag némi adó­­kereskedés fog bekövetkezni; e szerint az egész or­szágban várható szaporodást az említett összegnél többre tenni nem lehet. Nekünk a pénzügyminiszter i w m i 'iiWHiW iiiif-KimwuTmuiTirorEri^jr^ — am (A­z új osztrák kölcsönről) né­hány lap által közölt részletek a »P. Lloyd« bécsi hírei szerint alaptalanok. A kölcsönre ezek szerint nincsen szükség, azon esetet kivéve, hogy e minisz­térium a neki tulajdonított nagy vasúti terveket (Bécs—Novi és Sülevi—Fürth) valamint a korábbi ülésszakok óta függőben maradt arlbergi és Predil­­pályák tervét csakugyan valósítani akarná. Mindezen tervekre összevéve azonban a lapok által említett 25 milliónyi kölcsön teljesen elégtelen volna, más­felől pedig kétes dolog, vájjon a kormány a jelen vi­szonyok között vállalkozhatnék, hogy a pénzpiac­ot 100 milliót meghaladó kölcsönnel vasúti papírok számára igénybe vegye. (A vámtarifa reformja) tárgyá­ban kiküldött osztrák miniszteriális bizottság a »P. Lloyd« híre szerint a napokban fogja megkezdeni ta­nácskozásait az osztrák kereskedelmi minisztérium­ban. E bizottság tanácskozásainak tárgyát képezendi a kereskedelmi- és vámszövetség megújításának ügye is. A bizottság a kereskedelmi, pénzügyi és belügyi minisztériumok képviselőiből alakíttatott.

Next