Pesti Napló, 1875. július (26. évfolyam, 147-173. szám)

1875-07-01 / 147. szám

* A szabadelvű ti­tón együtt. Egy zászlót követ, kár, h­­ást rontja. Bár egyezett volna ki mi, hol személykér­dés pártszakadást okozó . Övé a győzelem csata előtt. A választás, mely most történni fog, a szabadelvű párt honfoglalása. Ha a ha­zát elfoglalni bírta a Kárpátoktól Adriáig, tudja azt meg is tartani magának és megala­pítani a nemzedéknek. A szabadelvű párt diadala legyen a magyar nemzet diadalává. És legyen a szabadelvű párt győzelme a haladásnak úttörője. A munka kezdődjék és a munka gyümölcse legyen a magyar civi­­lisatió ! Ez legyen érdeme a szabadelvű pártnak. Választási mozgalmak. A pancsovai vál.­kerület szabadelvű pártja C­s­e­m­e­g­i Károly államtitkárt hívta fel a képv.­jelöltség elfogadására. A kis-czelli választó­kerület szabadelvű párt­jának elnökségétől a következő meghívás közzététe­lére kérettünk fel: Tisztelt polgártársaink! A kis­­czelli választó­kerület szabadelvű pártja 1. évi július 4-én délután 3 órakor Kis-Czellben a »Szarvas« fo­gadó termében közgyűlést fog tartani, melyre a párt­nak tagjait van szerencsénk kiváló tisztelettel meg­hívni, azon reményben, hogy tekintve a gyűlés tár­gyainak fontosságát, minél számosabban megjelenni szíveskedjenek. Kelt Kis-Czellben, 1875. jun. 24 én. Berzsenyi Miklós m. k., a szabadelvű párt elnöke. Boda Márton m. k., a szabadelvű párt jegyzője. Uj-Verbászról junius 27-éről Írják nekünk: A »N. Hirlap«-nak a jelöltekről hozott statistikai adatai, melyeket a »Pesti Napló« szintén közlött, nem egé­szen helyesek. Bács megyét illetőleg például két adata c­áfolandó. Azon megyék és városok választókerü­letei közé, a­hol a »II. Hírlap« szerint eddig követ­jelölt vagy épen nincs, vagy komolyan még nincs föl­léptetve, Verbászt és Szabadkát is sorozza; pedig a verbászi választókerület túlszámban levő szabadelvű pártja Kármán Lajos volt képviselőt egyhangú­lag léptette fel, mi a »Pesti Napló«-ban annak ide­jén máris közölve volt, és Szabadkán a volt két kép­viselőnek, kiket újra felléptettek és a jelöltséget el is fogadták, még két ellenjelöltje­­is van. Ezt a valódi tényállás érdekében szükségesnek tartottuk meg­jegyezni. Nagy-Tapolcsányban, mint nekünk onnan június 26-ról írják, a szabadelvű párt ismét, volt kép­viselőjét Berényi Ferencz grófot léptette fel, ki a népes kijelölő gyűlésben határozottan kijelenté, hogy elveinél fogva csak a szabadelvű párthoz csatlakoz­­hatik. Megválasztatása biztosítva van. Szegszárdról junius 26-ikáról írják nekünk a következőket: A szegszárdi kerület választói f. hó 23-án a megválasztandó képviselő kijelölése végett Szegszárdon a megyeház termében számosan gyűltek össze. Ez alkalommal A­r­b­a­n­i­t­s György az el­nökségre fölkéretvén, ennek megnyitó beszéde után F­ö­r­d­ő­s Vilmos S­z­­­u­h­a Benedeket ajánlotta, mi éljenzéssel fogadtatott. Erre Mehrwerth Ignácz rövid, hatásos s a megyei volt jobb pár­tot a fusio létrehozásáért dicsérettel illetett beszéde után Szluha Benedek ur képviselő jelöltnek egyhan­gúlag kikiáltatván, levélileg fölkéretni határoztatott, hogy az elfogadás iránt nyilatkozzék s a választók között mielőbb megjelenjen. Végül még megemlítem, hogy a másnap megje­lent­­Tolnamegyei Közlönyében a szerkesztő, Boda Vilmos járásbiró, kit jóakarói fölléptetni akarnak, kijelenté, miszerint a kijelölést most nem, de 3 év múlva elfogadja. Nagy-Kikindáról június 27-dikéről írják nekünk : Csak még néhány nap, és Nagy-Kikinda város közönsége politikai színezete el lesz döntve. — A két nagy párt, mely szemközt áll, megfeszíti min­den erejét, hogy nézeteit érvényre juttathassa. Több oldalról hallottuk említtetni, hogy Nagy- Kikindán ugyan két jelölt, de csak egy politikai párt van. Ez téves , mert nekünk van ugyan két jelöltünk, de politikai párt van — három. Az első pártot, Tomasevics Péter úr jelölt­ségével, magyar, német, szerb és tót ajkú polgáraink azon része képezi, mely szeretve honát, királyát, tisz­telve alkotmányos kormányát és törvényeit, itt Nagy- Kikindán a szabadelvű párt becsületes és szilárd hí­veit foglalja magában. Választották pedig ezek Ta­­nasevits Péter urat jelöltjüknek azért, miután ez — eltekintve ritka hazafias erényeitől, eltekintve nem mindennapi tudományától, — egyike azon bajnokok­nak, kik a 48. és 49-diki évek öröm- és ürömpoharát fenékig ürítették. A második : Szabovljevics Mihály párt­ja, az úgynevezett omladinista —red­e Miletics-párt, mely csak bitorolja a szabadelvű párt czégét. Hát a harmadik párt ?— No, de ez nem is párt, csak egy rakás németajkú atyafi, kik jó időkben tele szájjal szórják a hazafiság virágos phrasisait, de a döntő perczben egypár köztük levő szájhős és hiú­ságukban sértett elv nélküli pénzmatador által el­­ámítva, a magyarellenes párthoz csatlakoznak és e mellett agitálnak. Ha tehát itt a szabadelvű párt, — a honát, ki­rályát, törvényeit és kormányát őszintén tisztelő párt — kisebbségben marad, nem szerb testvéreink buk­tattak meg minket, mert ezek nagy és értelmes része mellettünk küzd tiszta szívvel és lélekkel, hanem megbuktatnak bennünket azok, kikért pártunk leg­több embere, de kiválólag pártunk jelöltje ezelőtt 25 évvel vagyonát és életét koczkáztatta. Kecskemétről, június 28-ikáról a követke­zőket írják nekünk: Követjelöltjeink programmbeszédein túlestünk a tegnapi nappal, midőn Horváth János úr fejté ki nagy néptömeg előtt, mit várhatnak tőle választói, s mit várhatnak egyszersmind az országgyűléstől, melynek őt is tagjául óhajtja az itteni szabadelvű párt. Beszélt előbbi és mostani pártállásáról, szépen és meggyőzőleg adván elő, hogy a szabadelvű párt mily elemekből alakult, mi tette szükségessé alakulá­sát, miért kelle feladni a Deákpártnak és balkö­zépnek előbbi pártállását, hogyan tisztult meg az egyik a conservativek és ultramontánoktól, miként rázta le magáról a másik a szélső elemeket, s lett azzá, mivé lennie kelle, homogén elemek­ből álló, elv szerint tömörült erős szabadelvű párt­tá, hol minden hazáját hőn szerető s valóban annak boldogságát előmozdítani kívánó honpol­gár tért nyert a munkára,­­ a munkálkodásra, mely egyedüli eszköz, hogy a veszedelemtől környezett ha­zát megmentsük. Beszédét sok helyütt lelkes élje­nekkel kísérelt választói, különösen tetszett, midőn óva intett mindenkit az álprófétáktól, kik hamis vilá­gításból szemlélt állapotainkat oly szánandóknak festik, hogy az ország bukása — ha csak persze min­den honfi szélbalivá nem lesz, — kikerülhetlen. Rá­mutatott ama lelketlen üzelmekre, melyet szélbali vezérek űznek vele, mikor előtte a sok államadósság­ról, nagy adóról, a szegény nép véres verejtékéről beszélnek, s azt, hogy azon nagy összegű államadós­ságokon mily mérvű beruházások létettek, s hogy a nagy és új adók mennyire inkább a vagyonos osztályt terhelik, s ezek még­sem tartanak a szélsőballal — soha elő sem hozzák. — Nagy tetszés közt utalt arra, hogy 30 év óta polgártársainak szentelt élete, tiszta és mocsoktalan jelleme nyújtson kezességet arra nézve, mikép­p oly párthoz, mely a haza és nem­zet javát nem híven szolgálná, soha sem tartoz­hatnék, s ha ő most, előbbi balközépi létére, a szabadelvű párt igaz hívéül vallja magát, — teszi ezt mindenek felett azért, — mert lelké­ben meggyőződött, hogy hazánkat és nemzetünket csak ez a párt viszi a nemzeti előhaladás és jóllét kívánt révpartjára! Felemlité — s igen nagy hatást szült e pontja beszédének — hogy hazánk nagyjai, kik 1825. óta mint igazi szabadelvű pártiak munkál­kodtak Magyarország javán, — azok is, kik az 1848/9. évi szabadság­harcz után Kossuth Lajossal 17 éven át ették a száműzetés keserves kenyerét, ma, alig egyes kivételekkel — a szabadelvű párt zászló­ját lobogtatják, s a Wenckheim-Tisza minisztériu­mot támogatják! Ha már igaz lenne a szélbaloknak nálunk és országszerte annyiszor hangoztatott h­a­­za árulási vádja, — ugyan tartozhatnának e honfiak, — kikért egy-egy becsülettel megfutott hosszú életpálya nyújt kezes levelet, — a szabadelvű párthoz? Nem, és nem ott látjuk őket valamennyit; aggodalom nélkül szavazhat, sőt aggodalom nélkül, épen csak ezekre szavazhat, minden hazáját szerető magyar! Ily szellemben tartó szeretett jelöltünk pro­­grammbeszédét, melyet ezernyi néptömeg lelkesült él­jenzése kisért. — Remény­em vasárnap már megvá­lasztatásáról írhatok. Érseku­jvárról, junius 28-ikáról a következő­ket írják nekünk: Az érsekujvári választókerületből a választási mozgalmakra vonatkozólag a lapokban többféle té­ves közlemény jelent meg. Az egyik szerint ezen ke­rületnek még nem is volna képviselőjelöltje, a másik pedig azzal örvendezteti meg olvasóit, miként itt a Sennyey-párti Berchtold László grófnak meg­választatása biztos. Nehogy eme tendentiosus közlemények által a közönség tévútra vezettessék, de pártunk érdekében is kötelességemnek ismerem az olvasó közönséget az itteni állapotokról egész objective­s híven érte­síteni. Az érsekújvári kerületben a pártok egyesülése a f. hó 13-án itt helyben a képviselőválasztás ügyé­ben tartott értekezlet alkalmával történt meg, ameny­­nyiben a tanácskozás folyama alatt úgy a helybeli, mint a vidékről megjelent választók nagy száma sza­badelvű párttá alakult. S miután ez megtörtént, a közelgő képviselő választás alkalmából képviselője­löltté csaknem egyhangúlag Fogd Károly ügyvéd kiáltatott ki. Fogd Károly a környék egyik legtekintélye­sebb férfia, ki nagy tehetsége, kiváló szakértelme, s fáradhatlan munkásságánál fogva a képviselői állást méltóan fogja betölteni. Ugyan ő f. hó 20-án tartotta meg programmbeszédjét, mely a nagyszámú választó közönségnél osztatlan tetszésre talált, s a lelkesedés személye iránt külsőségekben is nyilvá ült, a­meny­nyiben este legalább is 4000 ember jelenlétében nagy­szerű fáklyászenével tiszteltetett meg. A vidéki választók nagy része szintén a neve­zett képviselőjelölt köré­ sorakozik. A községekből naponként jönnek be előkelő választók, kik semmi szín alatt sem akarnak tudni arról, hogy ezen ke­rület, mely mindenkor a szabadelvű eszmék barát­ja volt, conservativ elvű képviselővel örvendeztes­sék meg. Berchtold László gróf a Sennyeypárt egyik leg­buzgóbb híve, a máj. hó 24-én tartott bizottmányi ülésben — egy közbeszólás folytán — ő maga jelen­tette ki, hogy: »ezen párthoz van szerencséje tartoz­ni.« Boldogulhat-e ezen pártállásánál fogva az itteni kerületben ? alig hiszem, daczára annak, hogy a ne­mes gróf ugyancsak leereszkedőnek mutatja magát az utóbbi időben, s különösen tegnapelőtt, névnapja előestéjén, midőn kastélyába értekezlet czime alatt meghívott ottani s más községbeli részint választó, ré­szint választónak gondolt földmivelő polgártársait, természetesen csupán vendégszeretetből egy-két akó­­borral s egy-két akó sörrel megvendégelte, így áll a dolog jelenleg. Tehát nem áll az, hogy ezen kerületnek nincsen képviselőjelöltje, s nem áll az sem, hogy Berchtold László gróf megvá­lasztatása »biztos.« Zsögödről, június 28-iki kerettel M­i­k­ó Bá­lint úr a következő nyilatkozat felvételére kér fel bennünket: A­mint utólagosan értesültem, a csík­­somlyói választókerületnek Csíkszeredában folyó hó 20-án tartott szabadelvű pártgyűlésében barátaim és elvtársaim részéről képviselőnek lettem kijelölve. Barátaim ezen kitüntetése engemet őszinte há­lára kötelezett, de annak figyelembe vételéből, hogy a régibb pártállásnak Csikszékben megszüntetését és a kibékülés őszinteségének és állandóságának bizto­sítását mindenek feletti kötelességnek tartom, kér­nem kell nagyon tisztelt jelölőimet, barátaimat, mél­­tóztassanak megengedni, hogy — bár irántam kife­jezett nagybecsű bizalmukat legszebb emlékeim közé sorozom, azt ezúttal igénybe vegyem. Zsögöd, 1875. junius 23. Mikó Bálint.« Ezen visszalépés folytán B­e­c­z­e Antal meg­választatása bizonyosnak mondható. A Gyergyó-Szt- Miklósi kerületben A­n­t­a­l­f­i Károly ellenében egy kis párt Sánta Lajos miniszteri titkár neve körül csoportosul, sőt legújabban Hegedűs Sándort is jelöltként emlegetik, de minden jel oda mutat, hogy A­n­t­a­l­f­i nagy szótöbbséggel lesz képviselő. Szereda városban Márkus Istvánnak ellenjelöltje nincs s valószínűleg nem is lesz. Krasnó megyében a képviselőválasztás július 8-ik napjára van kitűzve. Halasról, junius 28-ról következő nyilatkoza­tot veszünk: Az »Ellenőr« 175-ik számának »apró­ságok rovatába« átvette a »Pesti Napló« azon köz­leményét, mely Vári Szabó Istvánnak képviselő­je­löltül felléptét tartalmazza, s eme tudósítást követ­kező commentárral toldotta meg: »Mi nem hiszszük először is azt, hogy Halas város polgárság java mást akarhatna országgyűlési képviselőjének, mint Szilády Áront, ki annak becsü­letére vált a múlt országgyűlésen is, és másként is. És nem hiszszük továbbá azt sem, hogy Vári Szabó István úr maga is kívánná azt, mi­után tudnia kell, hogy 1871. óta maigsan is füg­gőben van ellene bizonyos vizsgálat, melynek befeje­zését, úgy látszik, nem tartotta érdekében állónak sür­getni, de a­melyre nézve akár fellépjen, akár nem, a választások után nem fog ártani, ha a kormány is szerez magának felvilágosítást,« stb. stb. Jól ismerjük és tudjuk azon szívélyes viszonyt, mely az »Ellenőr« szerkesztőjét Szilády Áron úrral egybefűzi ; hisz ennek köszönhetjük azon szerencsét, hogy városunkban pár év előtt érdemelt tisztelettel fogadhattuk, nem vettük rész néven, hogy a baráti édes viszony Szilády Áron szorongatott ügyének jó­akaró segélyt nyújt; de tiltakoznunk kell a válasz­tás magasztos cselekvénye és az egyéni becsület szentségének nevében olynemű beavatkozás ellen, mely szerint egyik jelölt érdekében a másik jelölt lebunkózására valótlan állítást, rágalmat használjon kortes­ fegyverül, mert tudomással bírunk ama »bizonyos vizsgálat­ról«, melyet az »Ellenőr« oly sejtelmes czélzatossággal emleget; s világosan kimondjuk, hogy jelöltünk ellen sem alvó, sem folyó-függőben lévő vizsgálat nincs, — és a felhozott gyanúsítás valótlan, sem­mivel sem több hitvány rágalomnál, melyet Szilády Áron a pap, mint ellenjelölt, versenytársa Vári Szabó István ellenében — miután évek óta őszinte lelki barátja volt és a baráti korszakban adatait legbiztosabban összegyüjt­­hette — itt Halason is világba bocsátani elég jel­­lemzőleg keresztényi kötelességének tartott, a miért a kun­halasi k. járásbíróságnál, az »Ellenőr« czikké­­nek Halasra érkezte előtt, — mint rágalmazó, becsü­letsértő, — be is pereltetett; — tudomással bírunk a czikkben felvett uzsora kötvény ügyről, az abban szereplő Berki Jánost is ismertük testileg, lelkileg, s tudjuk azt is, hogy a kötbér összeget Vári Szabó I. a szegény gyermekek ruházatára adta — melynek elvkérdés köpenye alatt direct rendezője a pap­követ úr volt, hónapokkal előre leszorítását czélozván versenytársának; tudomásával bírunk mindannak, a mit a szer­kesztő és a nagyvilág nem tud, de a közvélemény itt már eldöntött, s bizony a védelmezett lelkész úr hátrányára, a­ki mély tudományosságában elfelejti, hogy elvéhez híven a múlt országgyűlésen kinyilat­koztatta, miszerint a papi állás összeférhetlen a kép­viselőséggel , hogy ő egyszerű reform, pap, s neki egyháza irányában is vannak kötelességei, a mintegy 9000 lelket számláló egyház folytonos mellőzése, az egyházi czélok létjogának derisioja; — igaz, hogy az istenségre vonatkozó jelszavakat: »én vagyok én« ! — »én vagyok a ki voltam, én vagyok aki le­szek« ! — nyílt gyűlésben magára alkalmazva mondá, mindamellett mint felekezeti hívek és pol­gárok, a közegyetértés és béke tekintetéből is, ne­hogy a felekezeti érzékenykedés felizgattassék, óhaj­tanánk, hogy képviselőül ne választatnék meg. Tudomással bírunk, hogy igen sok munkás és tudományos képviselő volt, ki rágalmakkal gyalázta­­tott és mégis megismertetvén, köztisztelet tárgya lett, mert az alaptalan gyanúsítás, vádaskodás még nem ok a bűnösség constatálására, kivált mikor annak oly nemes intenziói vannak, mint Szilády Áron úr eljá­rásának. Épen azért, mivel Vári Szabó István képviselő­­jelöltünk nem ambitionálta a jelöltséget, hanem arra a szabadelvű választók nagyrésze, — nem pedig ul­­tramontán plébános — által — mert pártunkban ilyen nincs — úgy kéretett fel, miután szabadelvű programm­beszédét megértettük , miután egész éle­te, múltja, úgy városunk viszonya, mint Szilády Áron ur élete és modora előttünk teljesen ismeretes ; miután végre polgármesterünk munkássága és csend­ben működése még nemes ellenei előtt is bámulat tárgya, s a lakosság bizalmát birja, az »Ellenőr« 175-ik számában olvasható megtámadást visszauta­­sítjuk, sem méltányos, sem jogos alappal bírónak nem tartjuk, s minden igyekezetünket oda fordítjuk, hogy a leendő országos képviselőtestületnek egy mun­kás tagja, a szabadelvű kormánynak pedig egy tán­­toríthatlan híve választassák meg Vári Szabó István személyében; még a netáni vereségben is nyereség leend, mert városunk ügyeinek vezetése ez esetben bizalmunkat biró kezeiben marad. A 35 tagú párt­bizottság megbízása és nevé­ben : Borbényi János, Vida József birtokos, Király Ferencz birtokos, Mészöly István birtokos és egyházi tanácsos, Bornemisza József állatorvos, Fúró Lajos birtokos s egyháztanácsos, Pusztai István birtokos s egyháztanácsos, Pap Rikhárd ügyvéd s birtokos, Va­­tamányi Sándor orvos s birtokos, Bikády János bir­tokos, ügyvéd s egyháztanácsos, Hofmeister Márk birtokos, Rózsa plébános, Gazdag Márton birtokos gondnok, Vatroba Péter birtokos és iparos. Székesfehérvárról írják nekünk június 26-ikáról: Az elvtelenség és a corruptió városunk­ban valóban ijesztő mérvben nő. Nem szólok a föld­­mives osztályról, melynek nagyobb részét a papok gróf Zichy Nándor pártjához terelték, nem számol kisebb mesterembereink és kereskedőinkről, kik né­hány hatalmas conservativ polgár, illetőleg főúr be­folyása alatt állnak, de igenis figyelemre méltó né­hány közös iskolai főtanító, egy-két szabadelvű orvos, és államtisztviselő conser­vativ buzgalma, kik gróf Zichy Nándor érdekében házról-házra járnak. Ezen, minden válogatás nélkül fölhasznált immorális kor­tes eszközöknek — bármit mond a hivatalos dementi — köszönhető, hogy gróf Zichy Nándor mellett ma oly párt áll, mely a mennyiben azt jelenleg meg­ítélni lehet, a szabadelvű párt győzelmét fölötte ne­hézzé teszi. A helyi sajtó egy része szintén a conservativ párt szolgálatában áll. A »Sz.-Fehérvár és vidéke«, mely eddig a szabadelvű elemek által tartatott fönn, mióta egy obscurus ember kezébe átment, minden egyes számában halomra rakja a piszkot s a legnem­telenebb rágalmakat Schwarcz Gyula és a szabad­elvű párt ellen. Ezen ember talán a mufti rendele­tére most egy uj gúnylapot szerkeszt, melyben gróf Zichy Nándort dicsőítvén, a szabadelvű párt jelöltjét Schwarz Gyulát sértésekkel illeti. A különben füg­getlen párti szerkesztő gróf Zichyről a »jobboldali« fölemlitése nélkül, a »független« hangsúlyo­zása mellett, csak mint »ellenzéki« pártbeliről szól, hogy a köznép azt higyje, miszerint baloldali képvi­selőre szavaz. S ezen ember, ki gróf Zichy mellett ily módon korteskedik, a székesfehérvári közjogi ellenzéki párt egyik kibocsátványát még aláírni is merészli. De mindezen nemtelen machinatiók daczára hiszszük, hogy Sz.-Fehérvár szabadelvű választói oly phalanxot fognak képezni, mely a kath. pol. casino és követői kortesbuzgalma fölött az elhatározás napján győzelmeskedni fog. Kulcsák Gyula: Szabadkáról írják nekünk június 27-ikéről : A szabadkai szabadelvű kör (a volt Deák kör) je­löltjeit egyhangúlag kikiáltó; az I-ső kerületben V­o­­­n­i­t­s Gézát, a II-ik kerületben kedvező kilátá­sok mellett Zichy Antal urakat. Irányi Dániel a 4 órai vonattal ma délután megérkezett, a szélsőbal részéről is léptetnek fel jelöltet, mely körülmény a volt ellenzéket meglehe­tősen megosztja­ a képviselők között, sőt magának a Kisfaludy-társa­­ságnak tagjai közül is kilenc­en foglaltak ott helyet. Jól tudom, tekintetes társaság, hogy az írói és művészeti jogok biztosítása nem legfontosabb kér­dése az országnak, és sok fontosabb s életbevágóbb kérdéseket sem oldhatott meg a törvényhozás. De vájjon a mi kérdésünk megoldása járt volna-e legcse­kélyebb nehézséggel is, került volna-e pénzbe s volt-e párt, mely akadályokat gördített volna elébe ? A kormányt és törvényhozást kérésekkel ostromol­ták egyesek, társulatok, hatóságok, a­melyeknek tel­jesítése anyagi áldozatokba került. Mi nem kértünk anyagi segélyt, csak egy kis törvényczikket, s ezt sem jutalmul kértük azon szolgálatokért, melyeket az irodalom a nemzeti műveltségnek tett, mert az állam czélja nem az, hogy jutalmakat osztogasson, ha­nem kértük mint az állam czéljából folyó intéz­kedést, a­melynek kötelessége polgárai tulajdonjogát biztosítani. Mondják, hogy a szellemi tulajdonjogot sértő visszaélések sem oly nagyok, sem oly gyakoriak, hogy eléggé indokolt volna a törvény sürgőssége. Megengedem, hogy a visszaélések nem oly nagyok és gyakoriak, mintha még egyszer oly nagyok és gya­koriak volnának, de vájjon a törvény helyett egyesek kegyelme, tetszése, méltányossága biztositsák-e jo­gainkat? Vájj­on nem szégyen-e, hogy e tekintetben még Törökország is megelőzött bennünket s mig hazánkban nemzetközi szerződés által a franczia írók jogai megvédetnek, a magyar író joga nem részesül védelemben ? Ha úgy tetszik, ne vegyük tekintetbe a visszaéléseket, akkor is van e kérdésnek egy oly ol­dala, mely magában is eléggé indokolja a törvény sür­gősségét. Ez az a bizonytalanság, a­mely szellemi tű­résére és a jog megszűnése idejére nézve fennforog. Ki örökli az iró halála után szellemi tulajdonjogát, özvegye és árvái-e, vagy ezek hiányá­ban a szülők-e vagy testvérek, s más oldalról atya­fiak ? Mennyi ideig tart az örökölt jog, hány év múl­va válik az iró munkája közbirtokká, 20—30, vagy 40 —50 év mulva-e ? E teljes bizonytalanság károsan hat az örökösökre, de károsan a kiadókra, sőt magára az irodalomra is. Az örökös a bizonytalanság miatt nem köthet előnyös szerződést, kivált ha végkép el akarja adni a munkát; a kiadó nem tudván, mikor válik valamely munka közbír­tokká, sok oly munkát nem adhat ki, a­melyek más országban közbirtokká válván, olcsón árultathatnak, s így részben az iroda­lom terjesztése is gátoltatik. Azonban nekem nem szándékom e kérdésről tüzetesen szólani, csak fel akarom hívni önöket, hogy ez ügyben újra kell valamit tennünk. Részemről nem remélem, hogy a Kisfaludy-társaság a­mit ez­előtt harminc­ évvel kezdett, sikeresen bevégezhesse. Utóbbi föllépése úgy látszik, nem talált viszhangra se a kormánynál, se a törvényhozásban, sőt még magá­ban a journalistikában sem. Épen azért azt vagyok bátor indítványozni, folyamodjunk a m. t. akadémiá­hoz s kérjük fel, hogy vegye kezébe ez ügyet, járul­jon sürgető petitiókkal a kormányhoz, törvény­­hozáshoz, sőt nevezzen ki egy bizottságot, mely az eddigi munkálatok alapján kész törvényjavas­latot készítsen s nyújtson be a kormánynak. Az akadémia, mint tekintélyesebb testület, talán többet tehet mint mi, s tagjai között számos kitűnő jogász is lévén, inkább pótolhatja az eddigi hiányokat. Ily után talán megnyerhetjük az óhajtott törvényt, a­me­lyet oly nehezen adnak meg, mintha valamely mél­tatlan kegyért esdeklenénk. Megvallom tisztelt tár­saság, nekem roszul esik, hogy a K. K. és R. R. or­szággyűlése ez ügy iránt több figyelmet tanúsított, mint a népképviselet alapján választott országgyűlés. Úgy látszik, mintha a mi demokratiánk kevésbé be­csülné a szellemi munkát. Tisztelettel kérem indít­ványom elfogadását. Zichy Antal pártolja az indítványt s egy­szersmind védi a kormányt és törvényhozást, hogy ezen ügyben ekkér még nem tehetett, semmit. Utal különösen a lefolyt országgyűlés folyamáta, mely sokkal izgalomteljesebb volt, semhogy erre rá­érhetett volna. Erre az indítvány Toldy azon módosításával, hogy a Kisfaludy-társaság az Akadémiával együtt lépjen fel ezen ügyben, elfogadtatott. A titkár jelentést tesz Szeberényi ha­láláról ; az emlékbeszéd tartásával Greguss Á. biza­­tik meg. A »Tündér« czímű költői beszély két bíráló véleménye alapján kiadásra elfogadtatik. Ezzel az ülés 3/18 órakor véget ért. A fővárosi törvényhatóság és az árvíz. jan. 30. A fővárosi bizottságnak ma rendkívül érdekes közgyűlése volt, közel három órai vitában, melynek számos érdekes mozzanata volt, a szombat éjjeli ár­vízzel foglalkozott és intézkedéseket tett a nyomor enyhítésére. A gyűlés igen látogatott volt. A közgyűlés 3 órakor kezdődött, 3 és 4 óra közt szavazás volt, melynek eredménye az, hogy Csen­­dics Gyula 92 szavazattal (Matuska Alajos 91-et nyert) I­oszt. jegyzőnek választatott. Általános megindulást keltett az elnök azon bejelentése, hogy Á­­­d­á­s­y Antal bizottsági tag tegnap éjjel meghalt. Még V­é­g­h János tette le mint III. kerületi elöljáró a hivatalos esküt, és azután a közgyűlés át­tért a napirend első és legfontosabb tárgyára :a ta­nács javaslataira a budai árvíz­et illetőleg. Kammermayer polgármester hosszabb és nagy figyelemmel hallgatott beszédben vázolta a zivatar kiterjedését, pusztításait, és előadta mindazon intézkedéseket, melyeket a hatóság és nevezetesen ő maga a veszély elhárítására tett, meleg szavakban emlékezett meg a katonaságról, a tűzoltókról és mindazokról, kik a mentési munkánál érdemeket sze­reztek ; constatálta, hogy a fáradhatlan tevékenység, mely tegnap és ma kifejtetett, már­is nagy eredmé­nyeket szült; ma már a rácz- és Krisztinavárosban alig van ház, hol szivattyúzás, oldaltámasztás, vagy kiürítés által a kellő intézkedések meg ne volnának téve. Újlakon a közlekedés teljesen helyreállíttatott, az újlaki templomban száraz lábbal lehet járni. Be­széde végeztével zajos éljenek hangzottak fel. R­á­t­h Károly főpolgármester jelentést tett az eddig befolyt adományokról; ő Felsége adomá­nyát élénk éljenekkel fogadták; a kormány tagjai közt a miniszterelnök 1000 forintot gyűjtött, a a fővárosi egyesült takarékpénztár, a hitelbank 1— 1000 frtot adtak, számos polgár 25—100 forintos adományokkal szerepel a névsorban. A tanács előterjesztései kapcsán két indítvány terjesztetett elő, az egyiket Országh Sándor, Andor­­ffy és Scheidh Károly nyújtották be, a másikat báró Lipthay Béla. Mindkettőnek lényege az, hogy kül­dessék ki 25 tagú bizottság, mely a nyomor enyhíté­sére szolgáló intézkedéseket vezesse, gyűjtéseket esz­közöljön és oda hasson, hogy a károsodott birtokosok olcsó kölcsönökhöz jussanak. Dobos József a polgármestert interpellálni akarta a vész ellen tett intézkedéseket illetőleg, de a polgármester előterjesztése teljesen megnyugtatta. Ez alkalommal azonban kijelenti, hogy a sajtó, neve­zetesen több német lap támadásait a fővárosi ható­ság ellen nem mellőzheti hallgatással, azok súlyos vádjait határozottan visszautasítja. Országh S. kifejti, hogy Budán 30.000 la­kos él a szőlők után, melyek termését a jég elverte, szükséges tehát, hogy ezek felsegélésére nagyobb­mér­vű intézkedések történjenek. Báró Lipthay Béla felszólítja a polgár­­mestert, adja elő őszintén, határozottan, miért nem jöhetett el szombat éjjel a vész színhelyére, mert meg van győződve, hogy ő, ha idejekorán értesül a vészről, az eléggé tanúsította buzgalma mellett sok­kal hathatósabban intézkedett volna. Kammermayer polgármester kijelente, ho­g­y ő a vész idején a Margitszigeten volt, utasítást adott, hogy ha baj történnék, rögtön értesítsék , de ő, noha a Margitszigetre mindenkor lehet közleked­ni, egész éjjel semmi hírt sem kapott a részről, sem a rendőrség, sem a kerületi elöljáróság részéről, pe­dig ezeknek első kötelességük lett volna őt a vesze­delemről értesíteni. E nyilatkozat nagy izgatottságot keltett, zajos helyesléssel fogadta a közgyűlés, midőn a szóló kimutatá a rendőrség hibás voltát és azt, hogy őt nem lehet kárhoztatni, hanem csak a rendőr­séget, mely elmulasztotta őt értesíteni. Egyúttal kijelenté, hogy a hatósági közegek igen is ott voltak már szombat éjjel a vész színhelyén, meg is tették a legsürgősebb intézkedéseket. Lipthay Béla báró csodálkozását fejezte ki afelett, hogy a polgármester ezt nem mondta meg a belügyminiszterne is. Kammermayer kijelenti, hogy a minisz­ternek is megmondta ezt. Lipthay Béla báró teljes megelégedéssel veszi tudomásul a polgármester nyilatkozatát, ha­nem a belügyminiszterhez felterjesztést kíván intézni, melyben elmondatnék, hogy a rendőrség nem teljesí­tette kötelességét és ez­által közvetve nagy befolyást gyakorolt a vész terjedésére; intézkedjék tehát a mi­niszter, hogy hasonló esetekben többé ily panaszra ok ne legyen. (Zajos helyeslés.) M­á­­l­y­u­s Arisztid azt indítványozza, hogy a közgyűlés a tanács eddigi intézkedéseit helybenha­­gyólag vegye tudomásul (Helyeslés), a katonai ható­ságoknak és a katonaságnak, melyek oly teljes mér­tékben tették meg hazafi kötelességüket, szavazzon köszönetet. (Zajos éljenzés.) Majd igen keserűen fa­kad ki a sajtó ellen, azzal vádolja, hogy az fellází­totta a közönséget, nem tartotta érdekében állónak, magának alapos értesüléseket szerezni; azt indítvá­nyozza tehát, hogy a fővárosi bizottság mint ilyen tiltakozzék a sajtó megtámadásai ellen. Jókai Mór a sajtót védelmezi, kijelenti, hogy a sajtót nem rész­akarat késztette a vádakra; csak azon benyomást tükröztette vissza, melyet szóló még ma is alig tud magától elutasítani; felszólítja a köz­gyűlést, hogy hagyja abban a recriminatíókat, mert azok nem használnak senkinek. (Élénk helyeslés.) Szóló ezután figyelmezteti a közgyűlést, hogy a nagy veszély, mely Budát érte, permanens. Ő már 25 éve lakik a svábhegyen és azt tapasztalta, hogy ez idő alatt 15 évben szenvedtek a budaiak tetemes károsodást. A budai hegyekről három nagy mélyedésen omolnak le a vizek; a helyzet mind válságosabb lett ; most már a svábhegyen nincs járható út. Azt ajánlja, hogy 20—30 ölnyi közökben állítsanak fel vízfogókat; ezek nem a felhőszakadást fogják felfogni, hanem igenis a nagy köveket, melyek bombák gyanánt törnek-zúznak. Azután nagymérvű vízcsatornát kell építeni, hogy a svábhegyről a vizek lefolyhassanak. V­é­g­h János az óbudaiakra hívja fel a köz­gyűlés figyelmét. Szedenics élesen kikel a rendőrség el­len, felhozza, hogy a vész ideje alatt rendőrt nem le­hetett látni, és mikor egy rendőrtanyára ment, és fáklyákat kért, a dőzsölő rendőrök kinevették (!). B­r­ó­d­y Zsigmond azt kívánja, hogy a bel­ügyminiszter ismert korholó leiratát olvassák fel; ezt azonban az elnök élénk szóváltás után, mely közte és Dobos közt folyt, megtagadta, mert a leirat nem a törvényhatósághoz, hanem a polgármesterhez volt intézve. R­á­t­h Károly főpolgármester ezután kimond­ja a határozatokat. Eszerint a közgyűlés tudomásul veszi a polgármester jelentését, köszönetet szavaz a katonai hatóságoknak, a belügyminiszterhez felter­jesztést intéz a rendőrség magatartása ügyében, még­pedig Ipthay javasolta értelemben; a költsé­gekre ezúttal 10.000 forintot szavaz meg, segély­bizottságot küld ki, mely könyöradományokat fog gyűjteni és javaslatokat fog tenni a pillanatnyi nyomor enyhítésének módozatai és a jövőre kiható nagyobb mérvű intézkedések iránt. A sajtó ellen tett indítványt a közgyűlés elve­tette , alig 12 bizottsági tag szavazott mellette. A közgyűlés a választás miatt csak holnapután folytattatik. A s­e­g­é­l­y­b­i­z­o­tt­s­á­g tagjaivá An­­dorffy Károly, Fuchs Rudolf, Fromann Elek, Ház­mán Ferencz és József, Högl József, Hoffmann Pál, Janczer Ignácz, Iványi Mihály, Jókai Mór, Klemm Antal, Kerntler Ferencz, Kochmeister Frigyes, Bau­mann Jakab, Máttyus Arisztid, dr. Országh Sándor, Scheich Károly, Széher Mihály, Zehetner Ede, Holzspach Jakab és Endre,Weiszkircher Károly,Ma­­gyarevics Jeromos, Szupper László, K. Lipthay Béla, Sztupa György, Haris Sándor, Osztoits Mihály, Ve­­csey Sándor, Csengey Endre, Lampl Hugo válasz­tottak. A szombat esti felhőszakadás. Azon számos levél közül, melyeket a szombat esti vihar alatt történtekről vettünk, idézzük a kö­vetkezőket : A honvédek által tett mentési kísérletekről írják nekünk : Közvetlenül a fogaskerekű vasút mellett, az ördögárok másik oldalán állt egy kis épület. Az ott állomásozott utászok őrszobája nemrég, egy vihartól hevert egész család menedékhelye most. Egy töpörö­dött öreg ember, és két nő és egy gyermek vonultak meg benne. Majd ötnyi magasan feszült a folyton nagyobbodó ár a gyenge kunyhónak, s ingva, re­csegve bomladozni kezdett az. Elveszettnek hittük a szegény családot, midőn a sorlövegosztag honvédei közül egy fiatal fiú — Imre nevű honvéd trombitás, — három társával vakmerően az árba véte magát, s be — mélyen be, nyakig gázolva, a kunyhóig jutot­tak el, és egy-egy családtagot — valóban saját éle­tük veszélyeztetésével, — harczoltak ki élve a ma­gasabban fekvő honvéd laktanyához. Két perc­ múlva a kunyhót elsodorta az ár. A major korcsmájába öt nő és két férfi szorult be. A növekedé­s folyton beömlő ár elől eleinte az ott levő asztalokon kerestek menedéket. Nem sokára az asztalt is felemelte a víz, s az ajtót is elzárni kez­dette. Egy rémes sikoltás, és — a segély megérke­zett, épen jókor — Takács honvédhadnagy képében. Az a fiatal tiszt háromszor gázolt be a nyakig érő árba, és három nőt emelt ki a közeli magaslatra. A másik férfi és egy nő szintén megmenekedtek, s ven­dégszerető befogadást találtak a honvéd laktanyában. A­milyen hosszan robogott az ár a majori sé­tány mentében, ott mindenütt honvédek állottak tér­dig sárban, vízben várva, hogy kit és mit menthetnek még meg. Parancsnokuk, Weidinger főhadnagy, min­denütt élükön, parancsot osztva, rendezve a segély nyújtását, és segítve maga legelői. Halomszámra állt a parton a honvéd laktanya előtt a sok kifogott bútor, bőrönd, megmentett ruha­darab. Még tegnap is egész bucsujárás volt azoknak száma, kik elveszettnek hitt holmijüket itt megtalál­ták és mégis kapták. Így viselte itt magát a honvédség; ennek szem­tanúja voltam. B. P. A budai Vízivárosból Írják nekünk: Itt szintén történtek szerencsétlenségek. Ezek elseje volt a Toldy-utczában egy régi tűzfal összeroskadása. Ez akkor történt, midőn a zivatar leginkább dühöngött, s én egy közeli házból láttam, hogy kevéssel az összeomlás után Eb­eldödi, ví­zivárosi rendőrkapitány s egy pesti rendőri tisztvi­selő — ha jól hallottam nevét, Andrássy még a vihar alatt jelentek meg a hely­színen, hol azonban az első pillanatban csak arról értesültek, hogy 3 egyént temettek el a romok. Erre a kapitány pár percz alatt katonaságot hozott, társa pedig egy bérkocsin sietett Pestre rendőrökért; azután egy rövid félóra alatt a zápor zuhogása közt széthányták a romokat s 3 ösz­­szezuzott egyént emeltek ki. Budáról irják nekünk, hogy számos lakos minden ruha nélkül maradt. A jó szivü emberbará­tok fölkéretnek, hogy e szerencsétlenek javára ado­mányozzanak ruhákat. Ez adományokat elfogadja és

Next