Pesti Napló, 1875. szeptember (26. évfolyam, 199-223. szám)

1875-09-16 / 211. szám

tása a monarchia jelen közjogi szervezetét dön­tené halomra, addig a szélsőbal azért sürgeti az önálló vámterületet, hogy Magyarország politikai függetlenségét biztosítsa. Mindketten politikai kérdéssé alakítják azt az ügyet, mely valójában nem egyéb, mint a közgaz­dasági érdekek és szükségletek kérdése. S épen azért kérjük, ne compromittálja az »önálló vámterület« eszméjét. Az egy ha­talmas jog s egy hatalmas fegyver. Megle­het, hogy maholnap forgatni fogja a nemzet nagy része és forgatnia kell, ha Ausztriával kiegyezkedni másként nem lehet. De mert az egy hatalmas jog, bízzák védelmét azokra, kik meg is tudják védeni, s mert hatalmas fegyver, ne forgassák azok, kik a lábon jár­nak. A szélsőbal felirati javaslata egészben véve annak jele, hogy az ázsiai párt európai­­sodni kezd. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőhöz ülése sept. 15. (Folytatás esti lapunkhoz.) Csanády Sándor, az elnök azon kérdésére, hogy kinyomattassék-e Miletics felirati javaslata, oda nyilatkozott, hogy bár nem helyesli az abban foglal­takat, de kívánja kinyomatását méltányossági okokból,­­ azért is,hogy az, mint okmány, »meglegyen a nemzet kezében.« (Felkiáltások: Nem kell kinyomatni!) Madarász József ellenzi a kinyomatást csu­pán azért, mert ma adatván be, már úgy sem lehetne a képviselők kezében a tárgyalás ideje alatt. (Fel­kiáltások: Nem kell!) Tisza Kálmán belügyminiszter: Csak­is egy észrevételem van és ez az, hogy én nem csak azért nem kívánom elhatároztatni, hogy külön ki ne nyomassák, mert ma adatott be, hanem ha tegnap vagy egy héttel ezelőtt adatott is be, hasonló tarta­lommal, akkor is azt mondanám, hogy ne nyomassák ki. Mert én a méltányosság legszélsőbb követelmé­nyeit sem tartom addig mehetőknek, hogy oly ok­mányok nyomassanak ki kedvezményképen, melyek­ben a nemzet, az ország és a fejedelem ellen sértés foglaltatik. (Hosszas zajos helyeslés.) Elnök: A javaslat tehát nem fog kinyomatni. Horváth Lajos előadó: T. ház! Az imént felolvasott azon válaszfelirati javaslat, a­melyet a kiküldött bizottság részéről a háznak bemutatni sze­rencsém volt, és a­mely a mai felirati vita alapját képezi, azon álláspont eredménye, a­melyet a kikül­dött bizottság a válaszfeliratra nézve általában elfog­lal, s a­melyet szemben a legutóbbi trónbeszéddel is fenntarthatónak, sőt fenntartandónak vél. Nekem, mint a bizottság előadójának kötelességem ezen ál­láspontot néhány szóval megvilágosítani. (Halljuk!) Tehetem ezt önmegtagadás nélkül, mert a bizottság felfogásában teljes mértékűen osztozom. A bizottság távolról sem vonja kétségbe a felirati jog kiváló fon­tosságát. Szükség van arra és használni is kell teljes mértékben, ha egy-egy nagy esemény, vagy egy ki­domborodott kérdés dominálja a helyzetet, vagy a nemzetnek valamely kellőleg nem méltányolt közös óhaját kell eljuttatni a trón zsámolyához. De épen azért, mert a felirati jog kiváló fontossággal bir, nem kell azt elhasználni rendes időben. Maradjon a felirat normális időben hódoló tisztelet és az udva­riasság ténye a melyet elmulasztani nem szabad, de a melynek kiváló fontosságot tulajdonítani nem kell. A bizottság azon nézetben van, hogy bármi ag­gasztó is Magyarország pénzügyi helyzete, bármily sokoldalú a nehézség, amelylyel a rendezés jár, bár­mily sokféle és összhangzó reformokra van szükség; ha a bajtól szabadulni akarunk, maga az államélet rendes mederben folyik és nincs arra szükség, hogy a ház eltérjen azon modortól és eljárástól, amelyet a válaszfeliratokra nézve az utóbbi országgyűlések alatt követett. Az ország értelmiségét ez idő szerint az ország pénzügyi helyzetének rendezése, és a súlyegyennek az államháztartásban helyreállítása foglalkoztatja. Megdöbbenve áll minden gondolkodó fia a hazának azon nagy kérdés előtt, mi lesz az országból, ha a rendes jövedelmek folyvást elégteleneknek bizonyul­nak a halaszthatatlan s a legszükségesebb kiadások­kal szemben. Ha a legmagasabb trónbeszéd e kima­gasló kérdés felemlítését mellőzi, a bizottság felada­tához képest minden bizonynyal oly válaszfelirati ja­vaslatot terjeszt a ház elé, a­melyben felhívja az ural­kodó fejedelmi figyelmét a baj nagyságára, annak forrásaira és a megoldás módozataira. De a trónbeszéd nemcsak hogy nem mellőzi a kérdés felemlítését, de sőt a baj nagyságát élénken ecsetelvén, figyelmezteti a nemzetet a rendezés eset­leges elmulasztásának súlyos, — hogy ne mondjam — végzetes következményeire, s kijelöli azon irányt, melyben haladnunk kell, jelzi általános vonásokban azon pénzügyi, közgazdasági és általános reform­po­litikát, melyet követnünk kell, ha a bajt orvosolni akarjuk. Ezen felül a trónbeszéd érinti mindazon kérdéseket, melyek ezen országgyűlés alatt részint a pénzügyi rendezéssel kapcsolatban, részint önállólag megoldásra jutnak. Ezzel, azt hiszem, a trónbeszéd eleget tett a pillanat kívánalmainak; a többi a kor­mány és az országgyűlés dolga. A kormány elő fogja terjeszteni javaslatait, az országgyűlés pedig meg fogja bírálni, vájjon azok megfelelnek-e az ország helyzetének, az adott viszonyoknak, és a szabadelvű és józan haladás követelményeinek. Így állván a dolog, azt hiszem, nem lehet a t. ház hivatása, hogy már most állást foglaljon az ural­kodóval szemben, elvi tételeket jelentsen ki, vagy épen a megoldás módozataira nézve részletesen nyi­latkozzék. A trónbeszéd nem kormány-, nem párt­programm, hanem utalás azon teendőkre, melyek megoldásra várnak. A teendőkre nézve a kormányt illeti meg a kezdeményezés. Be kell azt várnunk, még ha némi önmegtagadásunkba kerülne is. Nem áll sem a ház, sem a haza érdekében az általános vita a foganatosítandó rendszabályok és a be­hozandó reformok felett. Hiba volna azt pro­­vokálni nemcsak azért, mert az általános vita még ott is, a­hol a nézetek könnyen tömöríthe­­tők, mindig tetemes időt vesz igénybe és mi ezen tetemes idővel nem rendelkezünk, de hiba volna azért is, mert gyakorlati eredményekre nem ve­zetne , sőt merem mondani, hogy talán a siker lehetőségét koc­káztatná. A részlet t. ház, min­den jelentékenyebb törvényjavaslatnál oly fontos, hogy nem tanácsos lekötni a képviselőház véleményét mindaddig, míg a törvényjavaslat a maga teljességé­ben elő nem terjesztetik. Az elvi tételeknek a feli­ratba való felvétele és vitatása csak akkor lehet in­dokolt, ha a fejedelem, a kormány és a nemzet óhaj­tása és akarata közt lényeges eltérés mutatkozik. Ezek az indokok vezették a bizottságot arra, hogy a felirati javaslatot jelen alakjában terjessze elő. Nyomról nyomra követi a javaslat a trónbeszédet és annak korlátai közt marad. A bizottság készsége­sen elismervén nagy fontosságát azon szempontok­nak és szükségét azon reformoknak, melyeket a trónbeszéd általános ágban megérint, megnyugvás­sal constatálja azt, hogy urunk ő­felsége fejedel­mi legmagasabb gondjai közé sorozza az ország pénzügyeinek rendezését; kijelenti továbbá a felirati javaslat a ház készségét arra nézve, hogy az or­szággyűlés a kormány javaslatait beható tárgyalás alá veendi; érinti a felirati javaslat azon kérdéseket, melyeket a trónbeszéd különösen megemlít, értem az 1867—1868-diki egyezménynek revisióját, felhívja az az uralkodó legmagasabb figyelmét a magyar szent korona területi épségének teljes helyreállítására, és végre annak tudatában, hogy ő felsége fejedelmi hi­vatásához képest buzgón törekszik arra, hogy az euró­pai békét fenyegető viszályok forrásai tapintatos és bölcs intézkedés által végleg kiapadjanak, kifejezi a ház hitét és reményét arra nézve, hogy az állandó béke a fölmerült viszályok daczára megzavartatni nem fog. Ennyi, azt hiszem, a helyzet követelményének teljesen megfelel, annyit ígér szemben az uralkodóval, a­mennyit a dolgok rendes lefolyása mellett be is válthat, de ezt határozott vonásokban teszi, mert meg volt a bizottság győződve arról, hogy nincs, nem lehet e házban képviselő, a­ki a pénzügyek rendezé­sét, a kapcsolatos reformok létesítését, vagy a kor­mány által előterjesztendő törvényjavaslatok tárgya­lását megtagadni akarná. És e tekintetben nem ké­pezhet kivételt a közjogi ellenzék sem, mert állítja bár, és ezt saját álláspontjából jogosan teheti, hogy viszonyainknak gyökeres javulása a közjogi törvé­nyek megváltoztatása nélkül teljes lehetetlen; de a párt t. tagjairól, mint e háznak szintén hű fiairól, föl sem lehet tennünk, hogy csak azért, mert a törvé­nyeket rosznak tartják, mert ezen törvényeknek uralma alatt a súlyegyént helyreállíthatónak nem vélik, s mert a kormányban s a többségben nem bíz­nak, meg kivánnák vonni közreműködésüket a pénz­ügyi rendezésnek még csak kísérletétől is. (Helyeslés.) Nem tagadhatja azt a t. közjogi ellenzék, hogy a közjogi törvények megváltoztatása nemcsak tőlünk, országgyűlési képviselőktől függ. Vannak e törvé­nyek közt olyanok is, melyeknek érvényessége idő­höz van kötve ; ez időt tehát be kell várni. De van­nak olyanok is, melyek időhöz kötve nincsenek, de melyeknek megváltoztatásához, ha az a monarchia érdekében kívánatosnak találtatnék, mindazon poli­tikai tényezőknek beleegyezése kívántatik, a­melyek azt létre­hozták. E nagy nehézséggel szemben áll az ország pénzügyi helyzete, melynek rendezése nem tűr halasz­tást. Meg kell azt kísérleni, mert állami létünk forog koc­kán, meg kell azt kísérleni, mert a választó­kö­zönség nagy többsége azon felfogásnak adott igazat, mely a rendezést az adott viszonyok közt is lehetsé­gesnek véli. A­mi illeti azon határozati javaslatot, a­me­lyet 1. képviselő­társam Simonyi Ernő a maga és elvtársai nevében tegnap beadott, kevés mondani­valóm van. Én készséggel elismerem, hogy ezen javaslatban van sok, a­mi egyéni nézeteimmel megegyezik, van sok, a­mit jónak s helyesnek tartok. Készséggel elis­merem azt is, hogy egy pártnak jogában és esetleg kötelességében áll, adott alkalommal kifejteni lobo­góját és az érvek súlyával hatni a házra és a nem­zetre. De midőn elismerem ezt, ismerje el a t. köz­jogi ellenzék is azon álláspont jogosultságát, melyet a többség jelenleg elfoglal, azt, hogy az elvi vita in­kább káros, mint hasznos a hazára a jelen pillanat­ban, és hogy a közjogi tételeknek felvetése és vitatása már csak azért is mellőzendő, mert a sikernek még csak azon első biztosítéka is hiányzik, mely a meg­változtatásra szükséges, t. i. a nemzet akarata. A­mi illeti Miletics Svetozár képviselő úr által benyújtott válaszfelirati javaslatot, (Halljuk!) mint­hogy ezen javaslat alapeszméje oly hibás, állításai annyira valótlanok, következtetései oly sértők, és ál­talában az abban annyira hangsúlyozott magas poli­tika annyira sérelmes, azt hiszem, nem állhat előadói tisztemben, hogy arra reflectáljak . (Helyeslés) mert, ha arra tüzetesen reflectálni akarnék, arra kellene kérnem a t. házat, hogy, annak egyes kitételeit rosz­­szallani méltóztassék. (Élénk helyeslés.) Egyébiránt azt hiszem, hogy a t. ház többsége, sőt az egész ház nem tartja szükségesnek, nem tartja üdvösnek a nem­zetiségi politika felelevenítését sem a hazára, sem magukra a nemzetiségekhez tartozókra nézve. (He­lyeslés.) Ezzel te­hát körülbelül el is mondtam mindazt, a­mit előadói tisztemhez képest e helyen ez alkalom­mal elmondanom kellett. Engedje meg azonban a t. ház, hogy a helyzetről egész általánosságban néhány őszinte szót mondhassak. (Halljuk!) Az ország pénzügyi helyzete nagyon komoly, nagyon aggasztó, de nem kétségbeejtő. Kétségbeejtő csak akkor lenne, ha végleg elfordult volna tőlünk az ég kegyelme és ha híven nem teljesítené köteles­ségét a kormány, az országgyűlés és a nemzet egye­teme. Bizton hiszem, hogy ez nem fog bekövetkezni, és híven fogja teljesíteni kötelességét úgy a kormány, mint az országgyűlés és a nemzet egyeteme. A kormány a felismert baj orvoslására bizo­nyosait megtalálta már, vagy meg fogja találni és erélylyel alkalmazni a mentő eszközöket; az ország­­gyűlés egész készséggel fogja támogatni a kormányt minden üdvös törekvésében ; az ország népe bizony­nyal meg fogja hozni az áldozatokat, ha egyéb segéd­eszközök hiányában a törvényhozás a nép áldozat­­készségére apellál. De ez, te hát, még nem elég. Ha azt akarjuk, hogy Magyarország erős és hatalmas, a nép boldog legyen, meg kell tisztulnunk számos gyarlóságaink­tól (Helyeslés); meg kell honosítanunk a szigorú takarékosságot nemcsak az állami, de az egyéni, családi és az önkormányzati háztartásban is (He­lyeslés) ; helyre kell állítani a törvény feltétlen tisz­teletét (Élénk tetszés); fel kell ébresztenünk a kö­telesség érzetét; meg kell kedveltetnünk a kitartó és — hozzáteszem — becsületes munkát. (Helyes­lés.) Ez nemcsak a kormánynak, nemcsak az or­szággyűlésnek , ez mindnyájunknak feladata. — Ha a nép csak a politikai jogok és kötelessé­gek súlyáról hall őszinte szót, hibáira, gyar­lóságaira, mulasztásaira pedig hímet varrnak azok, a­kikre hallgat, a­kiktől jó tanácsot, a­kiktől irányt vár, akkor soha sem fog eljutni az önisme­retre. (Élénk tetszés) és másutt keresvén a baj for­rását, mint ott, a­hol van, és a­hol keresnie kell, so­hasem fog kibontakozni gyarlóságaiból. Pedig erre kellene törekednünk. (Élénk helyeslés.) Lehet egy nép nagy és hatalmas kedvezőtlen politikai viszonyok közt is, ha gazdag polgári erényekben. Erre van pél­da elég. De el fog sülyedni bizonyosan a kedvező po­litikai viszonyok daczára, ha megfogyatkozik erköl­cseiben. Erre is van példa elég. (Élénk helyeslés.) Ajánlom a t. háznak elfogadás végett a felirati bi­zottság javaslatát. (Élénk tartós helyeslés.) (Tíz perc­nyi szünet.) Simonyi Ernő az előadó ellenében mindenek­előtt megjegyzi, hogy ő igenis helyén látná a felirat­ban a többséget vezérlő főbb elveknek kifejtését. Szükségesnek tartja ezt azért, hogy kitűnjék, váljon csakugyan egyetértésben van-e a többség a kormány­nyal. Az előadó azon állítását, hogy a közjogi ellen­zék állása nem tartható fenn, mert nincs meg a nem­zetben az akarat a közjogi helyzet megváltoztatására, nem ismerheti el alaposnak. Az utolsó választások­nál a kormány nem így állította oda a kérdést a nem­zet elé, sőt inkább ellenkezőleg úgy, hogy most azon politika jutott uralomra, mely azt tartja, hogy ezen közjogi kiegyezkedések roszak voltak az előtt is min­dig és roszak most is. Midőn ezen kijelentés alapján foglal el valaki állást a kormányban, méltán elvár­hatja a nemzet, hogy ezen nézetét érvényesíteni fogja, hogy a­mit rosznak tartott, mindig rosznak tartja ma is és a jövőben orvosolni igyekezend. (Igaz­­ a szél­sőbalról.) Szóló kitér az országgyűlési megnyitó ünne­pélyre. A trónbeszéd meghallgatása végett elment a királyi váriakba, de azért nem hajol meg tisztelettel — mint ezt a miniszterelnök mondá — a feketesárga szín előtt; különösen nem, ha az itt használtatik nyilvánosan. A trónbeszédet nem tartja kielégítőnek, mert nincs positív tartalma, csak általános tételeket tar­talmaz, de az utakat és módokat nem jelöli ki. A többség, meglehet, hogy felajánlja támogatását a kor­mánynak, ha ez nem is ad programmot, de a nemzet megvárhatja, hogy a kormány adja elő terveit.­­ A pénzügyi calamitás, melyre a trónbeszéd oly erős ki­fejezéssel rámutat, első­sorban a közjogi kiegyezésből veszi eredetét. Az akkor elvállalt nagy teher szapo­­ríttatott még az új adósságok és a vasúti garantia költségei áttal. Azután rosz termések következtek. Távol van attól, hogy a rosz termésekért a kormányt tegye felelőssé. (Derültség. Egy hang: Pedig lehet­ne !) ámbár — folytatja — lehetne. (Halljuk!) mert volt rá példa, hogy a házban a kormány érdemet csi­nált magának a jó termésből. (Derültség.) Gondos­kodni kellett volna azonban a kormánynak oly mó­dokról, hogy rész­időben a földbirtok oly kezekre ne jusson, kiket a hazához nem köt egyéb, mint az önérdek. Segíteni kell tehát mindenekelőtt a hitelügyön. A trónbeszédnek ide vonatkozó, a bankkérdést tár­­gyazó részét nem tartja kielégítőnek. A »jogszerű« megoldás kifejezését nem helyeselheti, mert a bank­ügy rendezése nem ütközik semmi­nemű jogi nehéz­ségbe. Az önálló magyar jegybank felállítása külön­ben nem fog lényegesen javítani a pénzügyi helyze­ten. Azonban egyik múlhatlan feltétel, és Magyaror­szág anyagi existenciájának életkérdése — úgymond — az önálló magyar vámterület. E nélkül sem az or­szág iparát és kereskedelmét fejleszteni, sem az or­szág anyagi ügyeit virágzásba hozni nem lehet. Mit jelent az önálló vámterület ? Így folytatja szóló: Mi nem akarunk titkot csinálni belőle, mi azt óhajtjuk és azt kívánjuk, hogy azon áruk, melyek a lajtántúli tartományokból hozzánk behozatnak, egy vámtarifa alá vétessenek, hogy azok vámoltassanak meg. (Helyeslés szélsőbalról.) Kívánjuk azt először fiscalitási szempontból, azaz hogy hazánk pénzügyi állapotán segíthessünk; de kívánjuk másodszor azért is, hogy hazánk elnyomott és fejlődésképtelen iparát végre lábra állítsuk és képessé tegyük arra, hogy fejlődhessék, mert míg ezen viszony fennáll, addig nem fejlődhetik, addig teljes lehetetlen fejlődnie. Magyarország és Ausztria között a kereske­delmi forgalom oly nagy és oly nevezetes, hogy ha erre, tekintettel a mi viszonyainkra, érdekeinkre és kimér­ve az ő érdekeiket csak mérsékelt vámtétel szabatik, mi egész deficitünket képesek lennénk fedezni, anél­kül, hogy a nemzetet új megterheltetésekkel sújtani bármi módon is szükséges legyen. A Magyarország és Ausztria közti forgalom 4 -5 száz millió írtra tehető évenként. Ha más virágzó államok, pl. Angolország, mely szabad kereskedést űz, mégis jövedelmeinek majdnem felét a vámból hoz­za, és hogy kereskedelmi forgalmából 4,/„ mellett a jövedelem 21 millió font sterling; ha tekintetbe veszszük, hogy Francziaországban szintén 4°/0-os vám mellett a vámjövedelemben 224 millió frank, ha Angolországnak legvirágzóbb coloniája, Cana­da 8 °/c-os vámot vet és 11.800.000 dollárt vesz be. Amerikában,hol a nagy adósságok miatt,melyekbe az állam nem régen a nagy háború által keveredett, 20°/0-os vámot voltak kénytelenek alkalmazni, a vámjövedelem 206 és fél millió, ha mi ezek után indulva a mi vám­tételeinket 7--80/0-ra teszszük, bizony nem csigázzuk nagyon fel. Nem is mond­­hatni, hogy ez védvám lenne, nem mondhatni, hogy mi iparunkat, ami különben kötelességünk, Aus­tria sokkal fejlettebb gyáripara ellen védjük, hanem csupán fiscalitási szempontból nyúlunk ez intézke­déshez, mely nélkül megélni képtelenek vagyunk. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Szaló ezután még bővebben fejtegeti a vám­kérdést. Elnök: Kérem t. képviselő urat, hogy miután fél kettő van, legyen szíves beszédét befejezni, mert igazságügyminiszter úr kíván egy interpellatióra fe­lelni, mit tegnap bejelentett. (Derültség. Madarász József: Gyönyörű házszabályokat csináltak.Derültség. Halljuk!) Simonyi Ernő : Engedelmet kérek t. ház! és elnök úr, tehát csak 13/2-ig tart az ülés ? Elnök: Ma csak 1­3/2-ig tárgyalható a válasz­felirati javaslat. Simonyi Ernő: Akartam még az államház­tartás rendezésének másik feltételére, t. i. a megtaka­rításokra áttérni. (Halljuk!) Miután azonban ez nem lehetséges, elállok most ezen szándékomtól. Ha azon­ban a párbeszédben talán kedvezőbb viszonyok között leszek, mint ma, akkor az alkalmat fel is fogom hasz­nálni. (Derültség: Hallju­k!) Most még azon állást is jelezni akartam, melyet én és elvbará­taim ezen országgyűlés alatt a kormány irányában elfoglalni akarunk.—.—.—. Elnök : Engedelmet kérek, de én kénytelen vagyok a házszabályokhoz ragaszkodni. (Halljuk! halljuk!) Felszólítom Perczel Béla igazságügy­miniszter urat, hogy méltóztassék az interpellációra válaszolni. Perczel Béla igazságügyminiszter: T. ház! Mocsáry Géza és több t­ngmegyei képviselő úr által az ungvári törvényszék megszüntetése végett (Halljuk! Halljuk !) a kormány által kiadott rendelet tárgyá­ban tett interpellációjára vagyok bátor válaszolni. (Halljuk!) Mielőtt azon kérdésekre, melyeket a t. képviselő úr a kormányhoz intézett, tüzetesen válaszolnék, előre kell bocsátanom, hogy az elsőfokú bíróságok újabb szervezéséről szóló, 1875. évi 36. t. sz. többek között azt ter­heli, hogy a kormány ezen szervezést azon törvény életbe léptetésétől számítandó 3 év alatt keresztül vinni és az ezt követő 3 hónap alatt statis­­tikai adatokkal ellátott előterjesztést tartozik tenni, hogy a törvényhozás a bíróságoknak székhelyeit, te­rületét és a bírák létszámát véglegesen megállapít­hassa. A törvény ezen világos rendelkezése oda mutat, hogy a törvényhozás maga sem tartotta lehetőnek és alaposan megítélhetőnek a kormány szervezési mun­kálatát mindaddig, míg az teljesen befejezve nem lesz. Következőleg a kormány méltán intézhetné azon ké­rést a t. házhoz, hogy a törvény által megállapított határidő előtt ne engedje e kérdést a képviselőház tanácskozásainak tárgyává tenni. Tehetné ezt annyi­val inkább, mert méltán lehet tartani attól, hogy e kérdésnek ily idő előtti felemlítése által még inkább fel fog bátoríttatni azon particularismus, a­mely kü­lönben is annyi feliratban nyert élénk kifejezést és mely annyi küldöttséget indított útnak az ország fő­városa felé. Azonban a kormány annak tudatában, hogy csak is országos szempontból s előre meggondolt rendszer szerint járt és jár el e tárgyban, nem tér ki e kérdés elöl és egész készségesen megadja a kívánt felvilágosítást. A t. képviselő úr mindenekelőtt azon kérdést intézi a kormányhoz : »hogy mely alapelvek­ből indult ki az, midőn az ungvári törvényszék meg­szüntetésére vonatkozó rendeletét kiadta?« A kormány e szervezési munkálatnak megkez­désekor azon általános elvből indult ki, hogy ott, a­hol több törvényszék egyesíttetik, ezen reduktiónál rendesen a kisebb törvényszék olvadjon be a nagyobb törvényszékbe, s ezen elvtől csak ott tért el, hol azt állami érdek, vagy fontos helyi körülmények köve­telték ; miután azt tapasztaltuk, hogy a beregszászi törvényszék területe már jelenleg fennálló kiterje­désében is nagyobb volt, mint az ungvári, de az által, hogy a beregszászi tvszék területe Ugocsa megyének tiszáninneni részével, a nagyszőllősi kerülettel na­­gyobbittatott,az utóbbinak területe 13 és egy törtszám □ mflddel nagyobb és 63—64.000 lélekkel népesebb lett, mint az ungvári törvényszék területe, ezen nem jelentéktelen különbözet, mind terület, mind népes­ség tekintetében elégséges indoknak tűnt fel a kor­mány előtt, hogy az ungvári törvényszéket olvaszsza be a beregszászi törvényszékbe. Nem volt figyelem nélkül a kormány a kereskedelmi forgalomra sem, a­mely Ungvár városa részéről felhozatott, azonban ezt az ungvári törvényszék által a legközelebbi évek­ben lefolyt váltó- és kereskedelmi ügyeknek hivata­los kimutatása alapján nem találta oly jelentékeny­nek, hogy azon, általam jelzett általános elvtől e te­kintetben eltérjen. Különben is te­hát én azt­ hiszem, hogy túlságos azon aggodalom, a­mely Ungvár város kereskedelmi forgalma tekintetében az ottani tör­vényszék megszüntetéséből származtatik. Hiszen Ungvár város kereskedése és kereskedelmi for­galma három év előtti időben, azon időben t. i., midőn még az egész országnak csak hat váltó és ke­reskedelmi törvényszéke volt, és midőn Ungvár vi­déke és városa ily ügyekben a sokkal távolabb eső Eperjesre volt kénytelen elmenni s igazságot keresni, és mégis kereskedelme emelkedőben volt akkor azt hi­szem, nem lehet tartani attól, hogy az­által, hogy most a vasúti összeköttetésnél fogva csak néhány óra távolságra eső Beregszászra tétetett­­át a törvény­szék, kereskedelme csökkenésnek fog indulni. Úgy­szintén nem osztom az interpelláló képviselő úrnak azon aggodalmait sem, hogy Ungvár városa azáltal, hogy a törvényszéktől megfosztatik, az ott levő pénz­intézeteknél a váltóforgalom csökkenni fog. Higgye meg a képviselő úr, hogy a váltóüzlet mindaddig, míg az nyereményesebb lesz egyéb kölcsönüzleteknél, csökkenésnek indulni nem fog. Erre nézve legfénye­sebb bizonyságul szolgálnak azon hazai pénzintéze­tek, a­melyek oly helyeken állanak jelenleg is fenn, hol társas bíróság nem létezik, s tudvalevő dolog, hogy azon intézetek is váltóüzletet gyakorolnak. Az iga , a­mit a képviselő úr is felhozott, hogy némely községek, különösen Ung megyében, igen tá­vol fognak esni a leendő törvényszéktől. Azonban méltóztassanak elhinni, hogy bárminemű rendezést hozunk is be, ez a körülmény be fog állani. Azonban e baj különösen Ungvárt illetőleg azáltal van eny­hítve, hogy a két megye vasút által van összekötve. A t. képviselő úr interpellációjának indokolásában különösen felemlíti azt, hogy az ungvári törvényszék az országban létező törvényszékek közül terület te­kintetében a 29-dik, népesség tekintetében a 44-ik, ügyforgalmi tekintetben a 16-ik helyet foglalja el. A kormány előtt sem volt a törvényszékek ezen összeállítása ismeretes, s higgye el a t. képviselő úr, hogy ha ezen összeállítás után lehetne a kormánynak indulni a törvényszékek reducálásánál, nevezetesen fogna munkája megkönnyíttetni, mert azt lehet mon­dani, hogy ez­által az egész munkálat tisztán csak mechanikussá válnék. Azonban azt hiszem, hogy ha ezen scála szerint indult volna a kormány a törvény­székek reducálásánál, s elment volna a 63-ik számig, a­meddig a legnagyobb törvényszékek sorozata ter­jed, akkor az országnak nem egy vidéke és neveze­tes vidéke, mely merő kis törvényszékekből áll, ezen eljárás által megfosztatott volna teljesen a törvény­széktől , a­mit, azt hiszem, a t. képviselő úr sem tart sem az igazság érdekében, sem egyéb okból kívá­natosnak. Én tehát te­hát bátor voltam előadni azon főbb indokokat, a­melyek a kormányt vezérelték akkor, midőn ezen rendeletet az ungvári törvényszéket il­letőleg kiadta, s midőn nem látok eléggé fontos oko­kat fennforogni arra nézve, hogy ebbeli rendeletét megváltoztassa, kénytelen vagyok kijelenteni, hogy a kormánynak nem áll szándékában e tárgyban kiadott rendeletét visszavonni. Kérem a t. házat, méltóztassék az interpellá­­cióra adott ezen válaszomat kegyesen tudomásul venni. (Felkiáltások : Tudomásul veszszük!) Elnök : Az interpelláló képviselő úrnak joga van viszonválaszszal élni. Mocsáry Géza: T. ház! Az igazságügymi­­niszter úr az általam előterjesztett első kérdésre vo­natkozólag, a­mely így hangzik: »Mely alapeszmé­ből indult ki a kormány akkor, midőn a 20 eltörlen­­dő törvényszék közt az ungvárit is eltörölte?« azt méltóztatott válaszolni, hogy általános organizatio­­nális szempontokból indul ki a kormány akkor, mi­dőn a statistikától eltérőleg egyes törvényszékeket, melyek habár nagyobb területűek, nagyobb a lélek­számuk, eltörlendőknek tartott. .?, hát! Én az igazságügyminiszter úr válaszát teljesen elfogadnám a magam részéről , abban telje­sen meg is nyugodnám, sőt meg vagyok győződve ar­ról is, hogy Ungvármegye is, mely az intézkedést ma­gára nézve nagyon sérelmesnek tartja, megnyugod­nék, ha az annyira hangsúlyozott általános reform­nak a közigazgatás, az igazságszolgáltatás és pénzügy ágaira vonatkozólag jeleit magam előtt látnám, ha meg lennék győződve arról, hogy igazán magasabb állami szempontok azok, melyek követelik, hogy egyes igazságos particuláris érdekek mellőztessenek. (He­lyeslés a szélsőbaloldalon.­ Azonban méltóztassék megengedni a t. igazságügyminiszter úr, hogy én mindaddig, míg az általános organisatiót magam előtt nem látom, a­míg nem vagyok meggyőződve ar­ról, hogy az általános organisatio igényli azt, miként a statistika kívánalma szerint egyes törvényszékek helyeiken fennálljanak, én a magam részéről meg­nyugvással a választ általánosságban nem vehetem. (Helyeslések.) A részletekre vonatkozólag az igazságügymi­niszter úr azt méltóztatott mondani, hogy oly szem­pontból indult ki a kormány a törvényszékek eltör­lésénél, hogy ott, a­hol két törvényszéket kellett el­törölni, mindig a kisebbiket törölte el. Ez helyes fel­fogás te ház, s a magam részéről elfogadom. De azt nem fogadhatom el, hogy két törvényszék közül, mely a statistikai adatok szerint az eltörlendők sorába nem eshetik, a kisebbik eltöröltessék és a kisebbik eltörlése, valamint a nagyobbiknak fenntartása azzal indokoltassék, hogy csakis a nagyobba kellett beol­vasztani a kisebbet.­­ Az igen­­, igazságügyminiszter úr, úgy látszik, ezen kérdésben a statistikai kérhetetlen okadatolás előtt ki akart térni és arról akart kapacitálni, hogy az ungvári törvényszéket azért kell megszüntetni, mert a beregszászi nagyobb. Már interpellációm al­kalmával szerencsés voltam kinyilatkoztatni, hogy itt nem az a kérdés, hogy az ungvári a beregszászi­ba olvasztassék-e be, vagy megfordítva, hanem a kér­dés az : váljon jogos és méltányos-e, hogy az ungvári törvényszék eltöröltessék ? Miután pedig, a­mint sze­rencsés voltam beigazolni azt, hogy az ungvári tv­széki terület tekintetében a 48-ik helyen áll, a bereg­szászi pedig a 46-ik helyen, nincs indokolva az, hogy akár a beregszászi törvényszék eltörlése jöjjön szóba, akár az ungvári törvényszéké; annál kevésbé tartom pedig helyesnek, hogy az ungvári olvasztassék be a beregszászi tör­vényszékbe és hogy az utóbbiba még beolvasztatik az ugocsai területnek 13 négyszög mér­földe , mert azon törvényszék mostani alakulása sze­rint 138 négyszög midet fog magában foglalni. Én igen te­hát, meghajlok minden organisativ, minden reform előtt, melyeket a kérlelhetetlen pénzügyi vi­szonyok tőlünk követelnek, de azt nem engedhetem meg, hogy az úgy is rosz magyar igazságszolgáltatás rovására oly terület, mely 138 négyszög­műdből áll, így egyesíttessék, melyen a törvénykezés majdnem lehetetlenné válik. (Élénk helyeslés a szélső balon.) A kereskedelemre vonatkozólag az igazságügy­miniszter úr azt méltóztatott mondani, hogy Ungvár városának kereskedelme nem jelentékeny. T. hát! Senki sem vonja kétségbe azt, hogy a múlt évben, 1874-ben, a kereskedés nemcsak, hogy pangott Ma­gyarországon, hanem jóformán azt lehet mondani, hogy alvó félben volt. És az ungvári törvényszéknél ezen 1874. évben a hivatalos statistikai adatok sze­rint társas czég bejegyzés 8, magán kereskedelmi bejegyzés 24 történt. Méltóztassék megengedni, hogy a mai időben, a­midőn azon nagyszerű szédelgés után, mely jóformán az egész világot átlengette, egy kis város, egy 12.000 lakossal bíró kis városban 8 társas és 24 magán­kereskedő czég jegyeztetik be, egy ilyen város kereskedelmét jelentéktelennek mon­dani nem lehet. (Felkiáltások a szélső balon: Úgy van! Derültség a középen.) Nem lehet annál kevésbé te­ház, mert az igazságügyminiszter úr elismerte hallgatólag, hogy Ungvárnak 700-on felül van keres­kedője és iparosa. Méltóztassék megengedni, ha egy 12.000 lakos­ból álló városnak 700 főből álló kereskedője és­ iparosa van, azaz népességéből 6%-on felül csak kereske­delemmel és iparral foglalkoznak, annak a városnak kereskedelmét, gondolom, nem lehet jelentéktelennek mondani. Sőt állíthatom bátran igen te­hát, hogy felső Magyarországon egy városban, még Kassán sincs oly virágzó kereskedelem, mint Ungvárt (El­lenmondások) és igazolom ezt azzal, hogy Ungvár több jövedelmi adót fizet, mint Kassa. A pénzintézetekre vonatkozólag azt méltózta­tott mondani a t. igazságügyminiszter úr, hogyha nyereséges a váltóüzlet, a pénzintézetek majd foly­tatni fogják, ha nem nyereséges, majd nem folytat­ják. Ez áll váltóüzletnél, ha t. i. arra lennének kény­szerítve a pénzintézetek, azaz, hogyha más pénzinté­zetektől vennék kölcsön a pénzt és a reescompt­rozási üzletet, a váltók leszámítását folytatnák; azonban most,a­midőn a pénzintézetek a maguk saját tőkéjökre vannak utalva,nem szükséges, hogy váltóra adjanak köl­­csönt, mert kötvény által is eléggé lekötik a kölcsönve­­vőket s ha így nem kell a váltót 3 hónap után megújítani, akkor ez semmiesetre hasznára nem válik, hanem meg­rövidítése az államnak, mert bélyegért nem fog annyi jövedelem befolyni. A vasúti összeköttetést is mél­tóztatott enyhítőleg előterjeszteni. Az áll, hogy van vasúti összeköttetés Ungvár és Beregszász közt, de az is áll, a­mit a múltkor említettem, hogy a vasúti összeköttetés oly gyarló és rész, hogy Ungvártól Be­regszászig az utat 6—7 óra alatt teszi meg, vagyis annyi idő alatt, a­mennyi alatt majdnem gyalog is el lehet jutni. (Rosszan tartó derültség.) T. hát! Ezen vasút továbbá 24 óra alatt csak egyszer közlekedik, és ha valakinek nincs órája és elkésik a vasútról, ez sok esetben a törvénykezés nagy hátrányára szolgálhat. (Nyugtalanság.) Röviden b­e fogom fejezni. (Halljuk!) Azt méltóztatott mondani az igen t. igazság­ügyminiszter úr, hogy a statistikától el kellett térni azért, mert egyik-másik vidéken vannak tvszékek, melyeket nem lehet eltörölni, nehogy azon vidéken bíróság ne maradjon. Ezt el nem fogadhatom. Mert ha vannak egyes vidékeken apró törvényszékek, azo­kat kell összesíteni és ezeknek kell egy nagyobb tör­vényszéket adni, de nem lehet megengedni, hogy az apró törvényszékek érdekében nagy törvényszékek tö­röltessenek el, és oly törvényszékek, milyen a gyön­gyösi, mely négyszerre kisebb, mint az ungvári, meg­hagyatnak. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) Magam részéről nem fogadom el a miniszter úr válaszát és kérem a t. házat, méltóztassék ezen kérdést napi­rendre tűzni. Elnök : Kérdem a t. házat, méltóztatik-e a miniszter úr válaszát tudomásul venni? (Felkiáltá­sok : Igen! Nem!) A­kik a miniszter úr válaszát tu­domásul veszik méltóztassanak felállani. (Megtörté­nik.) A ház többsége tudomásul veszi. A mai napi­renden más tárgy nem lévén, az ülést bezárom. A holnapi ülés 10 órakor fog kezdődni. Napirenden lesz a válaszfelirati javaslat tárgyalásának folytatása. Ülés vége 1 óra 55 perc­, kalács, gyümölcs, czukorsütemény, édes bor, kávé, liqueur, punch. Puh! csakhogy vége van. Gyomromban rette­netes teher fekszik. Mr. Simpson azt ajánlja, hogy gyújtsunk szivarra és menjünk a clubba. Elfogadom az ajánlatot. Útközben Simpson úr nagyon bőbeszédű, de mindig csak az indigóról beszél. Örülök, mikor a clubba érünk. Borzasztó estét töltöttem! Senki se ügyelt ránk, senki se szólt egy szót se. Ezek kártyáznak, azok új­ságot olvasnak, mások a pamlagon nyújtózkodnak. Végre 11 órakor elbúcsúzom Simpson úrtól és haza­megyek. Útközben legalább is harminczan fogták meg nyöszörögve a kabátomat, a szerencsétlen koldusok legnagyobbrészt 10 — 14 éves gyermekek. Hála isten, itthon vagyok, lefekhetem. De ez az álom! Végy egy deszkát, tégy rá kagylókat, ezek­re lepedőt és feküdjél le reá, akkor ép úgy fogsz aludni, mint én aludtam. Másnap reggel végig tekintettem az előtte való nap emlékein, azután egyszerűen ezt a kérdést vetet­tem fel magamban: Ha egy hónapig kellene így él­nem, mi lenne belőlem ? Véletlenül kinézek az ablakon, egy zárt kocsi vágtat végig az utczán, nyomban utána fehér nyak­­kendős urak, fekete ruhás nők, két kocsival. Senki se köszön. — Anna, kérdem a szobaleányt, hova megy ez az üres kocsi, a­mely után gyászruhás emberek mennek ? — Nem üres az; a temetőbe megy. — A temetőbe, sebes hajtatva ? Elgondolkoztam; no­ha innen már a holtak is ■sebesen hajtatva távoznak, akkor mit csináljon az, a ki még él? Gyorsan összeszedtem málhámat és a legköze­lebbi vonaton Doverbe utaztam. r. * * V t . A kalocsai b­izkárvallottak javára. Lapunk szerkesztőségéhez a következő adomá­nyokat küldötték be: Sept. 11-diki lapunkban kimutattunk 261 frt — dr. Dr. Hegedűs János — — — 5 frt — kr. »Concordia« budapesti jótékony egy­let — — — — — — 10 frt — kr. Összesen 27­6 frt — kr.

Next