Pesti Napló, 1875. október (26. évfolyam, 224-250. szám)
1875-10-25 / 244. szám, Esti kiadás
244 szám. Szerkesztési iroda: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Budapest, Hétfő, October 25. 1875. Kiadó-hivatal: Barátok tere, Athenaeum-Spillet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. ESTI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra . . . 6 frt — kr. 6 hónapra . . . 12 » — » Az esti kiartás postát k fi lit „kitiltáséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban Tnepkezdhet-1, de ennek bármely napjén történik is, mindenkor a hó első napjától szimitatik. 26. évi folyam, Hirdetések szintúgy mint előfizetések a KTADÓ-HIVATALBA Barátok-tere. Athenaeum-épület küldendők. Budapest, oct. 25. A földművelési érdekek jobb dotatiója tárgyában az erdélyi gazdasági egyesület, mint emlitettük, kérvényt intézett a képv.házhoz s a kérvény pártolására az összes gazdaegyesületeket, felhívta. A kérvény, melyet melegen ajánlunk gazdasági egyesületeink figyelmébe, s melynek elfogadását indokoltnak és szükségesnek tartjuk, a következőleg hangzik : A magyar haza gazdaközönsége méltó megütközéssel értesült arról, hogy úgy a nalgy földmivelés-, ipar- és kereskedelmi m. kir. minisztérium költségvetésének előterjesztése, valamint a nagyon tisztelt pénzügyi bizottság tárgyalása szerint a jövő 1876. évre ismét csak 50,000 főt irányoztatott elő a gazdaság különböző ágainak emelésére. Szemben a súlyos anyagi helyzettel a mélyen tisztelt tekintetes képviselőház, jogos hivatkozással a hazafias nemzet áldozatkészségére, itt meg új terheket rakott az adófizető polgárság vállaira, anélkül, hogy ezen terheknek elviselése akár szellemileg, akár anyagilag könnyebbült volna. Az alkotmányos aera felvirradása, 1867 óta epedve várjuk azon törvényes intézkedéseket, melyek anyagi jóllétünket biztosítani volnának hivatva — hazánknak egy sokat szenvedett része, Erdély, még ma sem látja létének alapját, a birtokviszonyokat kellően rendezve, elveszett munkájának megtérítését, az úrbéri kárpótlást mindenütt kiutalva. A termés bizonytalanságát a mezei rendőri törvény teljes hiánya fokozza; az erdők közgazdasági, pénz- és egészségügyi fontosságát, szükségességét, nélkülözhetlenségét, törvény még nem ismerteti, nem hangsúlyozza, nem követeli — a kesergő unokák panaszával nem gondolva, pusztálnak, irtanak mindent, miből a terhek viselésére, kielégítésére pénzt teremteni lehet. A gazda és cseléd, a birtokos és bérlő közötti viszony törvényesen szabályozva nincs, az önkény és leleményesség, az erőszak és csalás, a zsarolás és hűtlenség, mindkét részről legtöbbször akadálytalanul játszák szomorú szerepüket. Vizeink részint haszontalanul hömpölyögve, részint egyesek vagy testületek rovására túlságosan kihasználva, elodázhatlanul kívánják a vízjogi törvény megalkotását; sok helyt még szétszórt birtokaink kényszertagosítási vagy legalább is birtokkikerekítési törvény után sóvárognak. És mit szóljunk állattenyésztésünk egyik nevezetes ágának fontos tényezőjéről : a községi bikatartásról, mely rendezetlen volta, számos esetben nem létezése miatt évről évre kisebbíti piaczos marhánknak sok csapás által különben is gyérült számát. És vájjon van-e törvényes intézkedésünk, mely a telkesítő gazdát kellő kedvezményben részesítené, akár bizonyos időre terjedő adómentesség, akár közvetlen segély p. o. méltányos kamatú vagy kamat nélküli kölcsön által? Van-e... de mit folytassuk máris hosszúra nyúlt lajstromát azon közgazdasági teendőknek, melyeket a mélyen tisztelt tekintetes képviselőház nálunknál mindenesetre jobban ismer, ismernie kell! E meggyőződésünkben ezúttal csak arra szorítkozunk, hogy tisztelt honatyáinknak sok oldalról nagyon is igénybe vett becses figyelmét a ma még állami létfeltételünket képező mezei gazdaság szellemi támogatására irányozni bátrak vagyunk. De ámbár teljes bizalommal nézünk országgyűlésünk jövendőbeli működése elé, mégsem tagadhatjuk, hogy a szóban forgó tényezők oly morális hatással bírnak, mely a dolog természete szerint csak idő folytán juthat teljes érvényre ; nem tagadhatjuk, hogy még e boldog idő felvirradásakor sem fogjuk mellőzhetni a közvetlen, az anyagi támogatást, annál kevésbé nélkülözhetjük most, midőn fokozott mérvben hivatkoznak áldozatkészségünkre és mégis sem szellemileg, sem anyagilag eléggé védve nem látjuk azt, miből áldoznunk kell! A közelmúltban sokat hallottunk vitatkozni a fizetési képesség és adóképesség felett — hogy az első gyengén áll, azt a vitatkozók túlnyomó része is elismerte, de hogy az állítólagos adóképessség is napról-napra ijesztő mérvben apad, az korántsem valami olcsó, egy vagy más tekintetben pressióra alkalmas frázis, de keserű igazság, melyet csak az nem vehet észre, ki látni nem akar, vagy kinek látnia — nem szabad. Tudjuk azt, hogy a gazdák »örökös panaszai« nálunk ép oly kevéssé hangzanak kedvesen, mint másutt, de tudjuk viszont azt is, hogy sehol kevesebbet nem adnak e panaszokra, mint épen nálunk! Ha a statistika kérlelketlen számaitól kérünk felvilágosítást, azt fogjuk találni, hogy az európai continens mivelt államai között nekünk van a legcsekélyebb földmivelési dotatiónk. Míg a gazdasági haladás élén induló Belgium területének négyszegmértföldjére egyszáznegyvennyolcz forint és 46 krt ad ki állami segély gyanánt, míg Francziaország 91, a kis Württemberg 78, Ausztria 108 forintot sat. sat. szentel e czélra, addig az 55780 mértföldnyi területtel biró Magyarország mértföldenkint 8 frt 53 krt, azaz nyolcz forint 53 krt »áldoz« a gazdaság különböző ágaira és e szerint az utolsó helyet foglalja el! Ha a lakosok számát veszszük alapul, az arány ekkor is csak oly szégyenletes marad reánk nézve , mert míg ausztriai szomszédunk 100 lakosra 2 frt 89 krt, Francziaország 2 frt 41 krt, Belgium 1 forint 59 krt, Württenberg 1 frt 53 krt költ, sat. sat. — addig mi egyszász lelkenkint nagylelkűen kiadunk harminczkét — krajczárt! Nálunk, ahol a frázis a reális való rovására még mindig nagy kényuralmat gyakorol, igen sokszor hallani az önsegély üdvös voltának jóakaratu hangsúlyozását ; csak azt felejtik el szives tanácsadóink, hogy az önsegély csak ott hajthat dús gyümölcsöt, hol a szellemi s anyagi jóllétnek előfeltételei s tényezői részint meg vannak, részint hivatott kezek által előteremtetnek, fejlesztetnek és ápoltatnak. — Könnyű és kényelmes az Angliára való hivatkozás, hol az önsegély ma legszebb diadalát üli, — de nem szabad felejtenünk, hogy ezen joggal csodált mintaállam évszázdok hosszú és nehéz küzdelmei után jutott a jelen polctra, — hogy kormánya milliókat áldozott arra, miszerint a nép azon méltán irigyelt fokot elérhesse, melyen az állam segélye már nem mint nélkülözhetlen szükség, hanem mint szívesen felajánlott adomány szerepel! És ki vonhatná kétségbe, hogy Belgium, Francziaország, Németben és Ausztriában az önsegély minő szép eredményeket vívott ki — mégis sem itt, sem ott, az államférfiak a földmivelési dotatiót, mint láttuk, feleslegesnek nem tartják, hanem azt dúsan termő talajban gyümölcsöztetik! Fenntebb csak a visszás számarány volt az, melyre utaltunk és még e mellett is minden tekintetben az utolsó helyre jutottunk, — de vájjon mi történnék velünk, ha gazdasági előhaladottságunk szolgálna összehasonlítási kulcsul, — mennyire kellene emeltetnie a segélynek, mennyire sülyednie rangsorozatunknak, melylyel eddig csakis az európai continens miveltebb államait állítottuk szembe ? Átlépnék illetékességünk határát, ha részletezni akarnék,hogy a mélyen tisztelt tokinoptoo Szépviselő kfi- által megszavazandó földmivelési dotatió részletenkint hová, mire fordíttassék,mert nyolcz évi fennállása óta a nmlgy földmivelés, ipar és kereskedelmi m. kir. minisztérium bizonyára elég anyaggal fog rendelkezni, hogy e tekintetben teljesen kimerítő s kielégítő tervezetet szolgáltasson és annak foganatosításával hazánk mezőgazdaságán annyit lendíthessen, amennyit egyrészt az elérendő czél követel, másrészt a megszavazandó összeg nagysága enged! Bátrak vagyunk tehát tiszteletteljes kérvényünk befejezéséül a mélyen tisztelt tekintetes képviselőházat arra kérni, s. méltóztassék az illetékes minisztériumokat oda utasítani, hogy az erdélyi birtokviszonyok rendezése, a kényszertagosítás vagy birtokkikerekítés az erdészet, a mezei rendőrség, a földhaszonbérlet, a gazda és cseléd közötti viszony, a községi bikatartás és a vízjog törvényes szabályozása, esetleg más közgazdasági érdekek ügyében mielőbb törvényjavaslatokat beterjeszteni és ne mulasszák. II. Méltóztassék elhatározni, hogy ezen beterjesztett törvényjavaslatok mielőbb tárgyaltassanak. III. Méltóztassék a földmivelés, ipar- és kereskedelmi magyar királyi minisztériumot azonnal utasítani, hogy a földmivelési dotatió iránt részletes költségtervezetet dolgozzon ki és kegyeskedjék a mélyen tisztelt tekintetes képviselőház jövő 1876. évre a gazdaság különböző ágainak emelésére szánt összeget ezen indokolt kimutatás alapján megállapítani s megszavazni. Vilmos német császár olaszországi látogatása a múlt, héten végre megtörtént. A császár hétfőn érkezett Milánóba, hol Victor Emanuel király s az állam összes főméltóságai üdvözölték. Szombaton indult haza a császári vendég s ismételve kijelentette, hogy a milánói fogadtatáshoz hasonlót soha életében nem látott. A német vendégek a nagy hadgyakorlatok alkalmával az olasz hadsereg irányában is lerótták elismerésük adóját. Vilmos császár nagy megelégedéssel nyilatkozott, róla. »Sok hadsereget láttam, mondá, mindeniknek megvan a maga sajátos jelleme; ez a sereg azonban nyugalmával és rendjével csodálatra méltó.« Moltke tábornagy, midőn a bersaglierik elvonultak előtte, megsarkantyúzta lovát, s a tisztek nagy tömegén keresztül Ricotti hadügyminiszterhez vágtatott, s több ízben megszorította kezét. Ricotti mélyen meg volt indulva. A császár viszont Minghetti grófot, ki szintén tábornok, következő szavakkal üdvözölte: »Azért jövök, hogy közöljem önnek, hogy nagy, teljes bizalmat fektetek az önök szövetségébe.« A császár általában rendkívül meg volt elégedve az olaszok vendégszeretetével, s megelégedésének minden alkalommal szóban is kifejezést adott. Míg a német közvélemény figyelme Milánóra volt irányozva, magában a birodalomban is érdekes események történtek. A parliament oct. 27-re hivatott össze. A berlini harmadfolyamodású bíróság Araim gróf semmiségi panaszát utasította vissza, s így a gróf, hacsak kegyelmet nem kap, kilencz havi fogságbüntetését kénytelen lesz kiállani. A legfontosabb események azonban Bajorországban játszódtak le. Ott a kamratöbbség ismeretes felirata kormányválságot idézett elő A minisztérium a király rendelkezésére bocsátotta tárczáit. De a király határozott bizalmi nyilatkozattal tüntette ki a kormányt, el sem fogadta a feliratot, hanem a kamrát bizonytalan időre hazabocsátotta. A franczia politikai életet Thiers ismeretes nagy beszéde rendkívül megélénkítette. A fontos manifestatió alapjaiban fölverte a közélet, hullámait, s mig a monarchistákat, mint villámcsapás érte az, a köztársasági párt minden eleme örömzajjal fogadja s a jövendő programmjának nyilvánítja. Különben legközelebb egész sora a politikai beszédeknek mondatott. Jules Simon a kötelező ingyenes oktatásról, C is sey hadügyminiszter a békéről, Rouher a bonapartisták feje s Ravoul Duval ugyane párt tagja az alkotmány revisiójáról nyilatkoztak. A képviselők is tömegesen érkeztek a múlt héten Párisba, s a köztársasági párt első értekezlete tegnapra volt kitűzve. Az a kérdés állott napirenden, várjon interpelláció által már most fölvessék-e a kormány iránt a bizalmi kérdést vagy pedig a sessió végére halaszszák-e a nagy küzdelmet. Valószínű, hogy ez utóbbi terv alig lesz érvényesíthető. A carlismus sorsára vonatkozólag e héten válságos hírek érkeztek. Egy madridi távirat szerint újra öt tábornok és 78 tiszt menekült franczia földre és Veronában Panchetta lázadófőnök 100 emberrel megadta magát a kormány csapatainak. Az északi tartományokban és Aragonban a meghódolók száma folyton szaporodik. Franczia hírek szerint a carlista lovasság »maradéka« franczia földön lefegyvereztetett, Pedralls ezredes pedig franczia területen halva találtatott. Ha e hírek igazak, úgy a carlista haderő bomlása olyan mérveket ölt, hogy nem lesz képes a kormány csapataival szemben komolyabb ellenállást kifejteni. Madridban most készülnek a döntő csapásra. Martinez Camposa többek közt egy hegyi üteget, szerez, melynek az a hivatása leszen, hogy a hegységekben elszórva kóborló csapatokat üldözze s megsemmisítse. A keleti eseményeket illetőleg a hét végén újra nyugtalanító hírek terjesztettek, melyek azonban teljesen alaptalanoknak bizonyultak. Azon hír, hogy a szerb ügynök elutazott, Konstantinápolyból, semmiben sem nyert megerősítést. Sőt ellenkezőleg, a békés jelenségek szaporodnak. A skupstina october 30-án egy hónapra el akarja magát, napolni. A török kormány megszüntette a csapatszállítást a szerb határra s az ismeretes reformok valósításába fogott. Egy rendelet adatott ki, mely szerint a tartományi igazgatótanácsok megalakításánál rang- és valláskülönbség nélkül csak olyanok vétessenek figyelembe,kik a a lakosság bizalmában részesülnek. A herczegovinai mozgalom egy idő óta szintén nem tesz haladást s igy a nyugalom visszatérése valószínűnek látszik. A görög kormány benyujtá lemondását. Az uj kormány alakításával a kamra elnöke bízatott meg. A „Pesti Napló” tározója. Az első hangverseny. Irta : Sandeau Gyula. B. Ágoston marquisnak. (Francziából.) II. (Folyt.) A déli harangszó csakhamar véget vetett a commentároknak, melyeket e feltűnő élénkséghez fűztünk. Ebéd alatt alkalmam volt megismerkedni a kétlábú állatok egészen új fajával, melyről eddig még csak sejtelmem sem volt, mert Buffon és más természettudósok, akik könyvet írtak, kifelejtették műveikből e fajt. Jaques barátom biztosított, hogy a furcsa lények commis-voyageur-ök. Ezek elmondták nekünk, hogy estére itt, Carpenterában, a színházteremben hangverseny lesz a szegények javára. Hangversenye szóra arczom kipirult az örömtől,Taques barátom meg elsápadt az ijedségtől, mert van két dolog a világon, melyek ellen kimondhatlan gyűlöletet táplál: az egyik a felesége, a másik meg a zene. Egyedül a zene volt az, mely iránt eltérő nézeten voltunk. Meg kell jegyeznem, hogy akkori időben vidéken ritka madár volt a hangverseny. A zenetanulást Francziaországban jóformán akkor kezdték csak meg, és én, ami engem illet, nem hallottam még más hangversenyt, mint azt, melyet a madárkák adtak a fák gallyai közt. Azóta nagyot haladtunk már. Francziaország is kedveli a zenét, legalább is annyira mint Németország. A melománia elfogta az egész világot, és bajos előre látni, hogy hova visz még ez a baj. — Megyéinkben minden városban, mely négyezer lakost számlál, hetenkint legalább is egyszer van műkedvelői hangverseny, és nincs nap, nincs óra, hogy kétháromszáz kéz ne nyaggatná azt a lélek- és szívnélküli eszközt, melyet zongorának hívnak.Mánia, betegség ez már. Minap ott jártam falunkban. — Húsz évvel ezelőtt az egész faluban csak egy zongora volt, szegény keresztanyámé. — Szinte most is látom, amint fehér csontos ujjai a billentyűkön járnak, mintha most is hallanám, amint finom, mélabús hangjával elénekli Richard régi dallamait. Most az egész helység zongorákkal, nagy vadászkürtökkel, iszonyú bőgőkkel, nagy trombitákkal és más vízözön előtti hangszerekkel van infestálva. Mikor megérkeztem, este a polgármesternél hangverseny volt, másnap éjjeli zenét adtak egy ellenzéki képviselőnek. Isten bocsássa bűnömet, de fogadni mernék, hogy dajkám leányának zongorája van, legény fia pedig fuvolán, vagy klarinéton játszik! Azelőtt Toinette csak amúgy parasztosan énekelte el azokat az egyszerű nótákat, Ferencz pedig vasárnaponkint elhozta dudáját és azzal perdített bennünket tánczra. Bizony a zene sok szépet pusztított ki, amik tán többet is értek a zenénél. Megölte a vígjátékot, a tragédiát, a drámát, szóval az egész szavaló művészetet. Azelőtt a mulatsághoz is bizonyos szellemi munka igényelhetett, most már semmi sem szükséges, csak a fülünket kell kinyitnunk. A zongora kitúrta a családokból elébb a csendet, aztán a nyugalmat, a könyveket, most már az olvasmányokat, melyek téli estéinket oly kellemesekké tevék, nem szeretjük... III Manapság a hangverseny már meglehetősen megszokott, kopott mulatság, mindenki élvezheti, tucatjával kapja. Nem csak Párisról szólok, ahol után útfélen belebotlasz egy-egy hangversenybe, hanem a vidékről is szólok, ahol nem mehetsz el két ház mellett, hogy sonata ne ütné meg füledet. De akkoriban mikor én Jaques barátommal utazgattam, akkor a hangverseny ritka, ünnepélyes esemény volt. Már három hónappal előbb készülődtek, és mikor a nagy nap végre megérkezett, olyan népvándorlás volt, aminőt most Carpenterában láttam. Mondjunk el mindent : a szegények javára rendezett hangversenyen közreműködendők voltak a megye s a környék leghíresebb műkedvelői, többi közt egy furulyás, kiről csodákat beszéltek. De a legélénkebb vonzerő, a legcsábítóbb csalétek, az ünnepély igazi büszkesége R. . . grófné volt, ki megígérte hogy bájaival, szépségével, hangjával és tehetségével szintén közre fog működni. R .. . grófnéről volt egy egész história, melyet mindenki más-másképen adott elő. Mikor ez szőnyegre jutott, akkor azok a furcsa lények, kiket Jaques barátom commis- voyageur- öknek mondott, elemükben voltak, temérdek oly tréfát engedtek meg maguknak, hogy nem igen merem azokat újra elmondani. Hanem az, amit hallottam, mégis nagyon kiváncsivá tett. Megtudtam hogy R . . . grófné néhány évvel ezelőtt híres énekesnő volt; neve, mely még nem ment feledésbe, ma is ahol bárfára emlékeztetőn hangzik Pasta és Cataláni nevei közt. R . . . gróf, miután nem tudta elérni, hogy a prima donna az ő kedvese legyen, elvette őt feleségül. Azt mondák, hogy féltékeny, szigorú férj lévén, elvitte az énekesnőt a színpadtól, ott tartja őt kastélyában, hol a szerencsétlen áldozatot majd megöli a bánat, a szomorúság, az unalom. Meg lehet hogy mindez csak koholmány mesebeszéd. Annyi bizonyos hogy a grófnét, noha már három éve lakik a vidéken, mégsem látta senki. Néhányan nagyba dicsérték fiatalságát, bájait, mások meg azt állították róla, hogy legkevésbé sem szép vagy ifjú; akadtak olyanok is, kik azt beszélték róla, hogy néhány havi házasélet után elvesztette hangját. Csak azt akarták megtudni, hogy ebből a sok mendemondából mennyi az igaz, máskülönben nem igen szerették a grófnét, mert igen gazdag, fényes neve van, ritka szellemdús és igen előkelő modorú (mindezt később tudtam meg); hogy tehát végére járjanak a dolognak, arra az ötletre jutottak, hogy jótékonyczélű hangversenyt adnak és R . . . grófnét megkérik a közreműködésre. A jótékonyságnak kevés köze volt a tervhez, pusztán csak ürügy akart lenni, mely alatt el lehetne jutni a kastély szép asszonyához ; kelepczét szándékoztak felállítani a gonoszok és balgák, kik épen nem restellték, hogy igy egyúttal eszébe juttatják a grófnak, hogy énekesnőt vett nőül és hogy e mesalliance-ról nekik is van ám tudomásuk. Küldöttség ment a kastélyba, hanem keserűen csalódtak az urak, mert nem juthattak a grófné színe elé; a gróf fogadta őket, minden kitelhető nyájassággal ; megígérte, hogy neje közre fog működni a jótékonyczélű vállalatban. Az ígéret híre csakhamar bejárta az egész környéket és ezért a népek köröskörül tíz mérföldnyi távolságból is eljöttek a hangversenyhez. Arra gondolnom sem lehetett, hogy Jaques barátomat rá tudom venni, hogy vegyen a hangversenyre jegyet. Amint meghallotta, hogy Carpenterában zene, ének lesz, rögtön befogatni és szökni akart. Csak nagy nehezen tudtam erről lebeszélni. Mihelyt nyolcat ütött az óra, szobájába ment aludni, én pedig szabadul, örömsugárzó arccal követtem a tömeget a színház felé. A terem már zufóivá vált. A virágokkal, lombfüzérekkel diszített színpadot a hangversenyzők és zeneszereik foglalták el. A grófnénak szánt zongorát a lámpákhoz közel állították, úgy hogy a grófné szemközt üljön a közönséggel. Már nyugtalankodni kezdtek, fürkésző szemmel néztek mindenfelé, a grófné nem jelent meg. Egy óránál tovább vártak, de hasztalan , a teremben türelmetlen zúgás hallatszott, a zenekar tehát hozzáfogott, megnyitotta a hangversenyt. IV. A »Caravane« nyitányán kezdték. Úgy találtam, hogy kifogástalanul, bűvös hatással játszanak. Én addig sohse hittem volna, hogy tizenkét ember képes legyen ekkora lármát csapni. Fuvola, hegedű, bőgő, klarinét, mind túl akart tenni a többin erőteljesség és jóakarat dolgában; buzgalmuktól már én kezdtem izzadni. Tán mondanom sem kell, hogy a nyitány végén freneticus taps harsogott. A művészek anyái, nővérei, férjei, rokonai zokogtak, hogy a kő is meglágyult volna, könyeket ontottak, mint a megeresztett csap. Az utolsó ütem elhangzott, minden szem .. . . . grófnét kereste, de a grófné nem volt sehol. Néhány percznyi szünet után egy zömök úr lépett fel fekete kabátban, fehér nyakkendőben, a lámpák elé lépett, kecsesen meghajtotta magát, kivett zsebéből néhány náddarabot, összeillesztette, és kijelenté, hogy ez egyszerű hangszeren utánozni fogja valamennyi madár hangját, a holló károgásán kezdve a fülemüle csattogásáig. E szavakra hízelgő biztatás moraja hallatszott a közönség közt, azután mély áhitatos csend állott be. Ez a zömök úriember volt a híres furulyás. Előbb a csalogány fütytjét utánozta, azután a pacsirtáét, a sárgarigóét, majd a bagoly hubugását, a galamb turbékolását, a tyúk kotkodácsolását, a kakas kukorékolását és végül — amint előre ígérte — a holló károgását. Ez a furulya valóságos kalitka és házi ketrecz volt. Ez a mulatság eltartott egy óráig, a carpenterai közönségnek nyilván szerfölött megtetszett, a zömök úr összehajtogatta a remek hangszert, zsebre rakta és a közönség tapsai közt visszavonult. Jobb felöl ülő szomszédom nem tudta mire venni azt a csodát, biztosított, hogy a színfalak közt madarak vannak elrejtve. Blfelöl ülő szomszédom, szeretetreméltó, finom éltelő, úgy vélekedett, hogy ezt a furulyát el kellene küldeni a múzeumba. A zömök urat egy hosszú sovány úr követé. Ez Avignonból jött. Ez meg kijelenté, hogy egyszerű hegedűvel utánozni fog minden hangszert, ami csak a világon van, a fuvolától kezdve egész le a dobig; ezt meg is tette a világ legjobb intenzióival. Minden hangszert hallottunk, csak hegedűt nem. Mikor később visszaemlékeztem e műkedvelőre, elgondoltam, hogy így tesz ám sok művész is, kiknél az utánzó tehetség elérte az egyéniséget; mindent képesek utánozni, csak a saját természetüket nem, mindenre adnak viszhangot, csak önmaguknak nem. (Folyt. köv.) Budapest, oct. 25. (- Bartal György.) Szegszárdról táviratilag értesülünk, hogy Bartal György országgyűlési képviselő ma reggel 4 órakor hosszas szenvedés után Faddon meghalt. — Mély fájdalommal és részvéttel veszszük e gyászhírt. Bartal György a férfikor delén állott és nagy tehetségei, kitűnő államférfim reputatiója arra jogosítottak, hogy még számos kitűnő szolgálatot várjunk tőle a haza érdekében. Csak az imént láttuk őt a miniszteri padon, ahol kedvezőtlen körülmények daczára kitünően felelt meg helyének és oly emléket hagyott hátra, melyre mint a hivatását teljesen betöltő miniszternek példányképére sokszor fogunk visszagondolni. Mint szónok igen kiváló helyet foglalt el az 1848, 1861, 1865, 1872, és 1875-ki országgyűléseken. Utolsó beszédét 1875. feb. 1 -én mondotta a költségvetés általános tárgyalásánál. Bartal György született 1820. szept. 22-én Pozsony megyében és tanulmányait a bécsi Theresianumban végezte. Atyja idősb Bartal György volt. Ő 1842-ben lépett a közpályára, mint Tolna megye tiszteletbeli aljegyzője, ahol csakhamar kitüntette magát úgy, hogy a legközelebbi tisztújításnál főjegyzővé választották. Ez állásban igen tervékeny részt vett a megyei rendezés körül és mindig a szabadelvű Bezerédypárthoz tartozott. 1848-ban a pinczehelyi kerület országgyűlési képviselővé választotta. Élénk részt vett az 1848-diki eszmék diadalra juttatásában és Szemere Bertalan minisztériumában a pénzügyi osztály főnökévé neveztetett ki. Világos után két hónapig fogságban volt, majd szabadlábra bocsáttatván, visszavonult tolnamegyei birtokára. 1852-ben Faddon Perczel Mór nővérével lépett házasságra és igy Perczel Béla miniszter ur sógora lett.Az octoberi diploma kibocsáttatása után újból a közélet terén találjuk. Megyéje nagy többsége alispánná választotta meg; utóbb a helytartótanács alelnöke lett. Majd mint a pinczehelyi kerület orsz. képviselője az 1865-diki országgyűlésen a felirati vitában 1866. febr. 11-én mondott beszédével nagy mértékben magára vonta a közfigyelmet. Szónoki hírnévben páratlanul állt. A kiegyezési mű megalkottatván, ő ennek rendületlen hivei közé tartozott. A katholikus congressus működésében élénk részt vett a szabadelvű kisebbség élén. A Bittó-Ghyczy kormány tagja volt; 1874. márt. 21-én neveztetett ki kereskedelmi miniszternek. Tárczáját a Wenckheim-Tisza minisztérium megalakultáig tartotta meg.Az elhunyt hazafit szerdán, f. hó 27-én viszik Faddon örök nyugalomra. Béke lengjen porai felett! (Az ügyvédi könyvek) — a pénzügyminiszternek felmerült kételyek alkalmából hozott határozata szerint — a jelenleg érvényben levő bélyeg- és illetékszabályok alapján bélyegköteleseknek nem tekinthetők, magától értetvén, (jegyzi meg a »N. H.«) hogy ezen bélyegmentesség az ügyvédi könyvek hitelesítésekor az ügyvédi kamra által felvett jegyzőkönyvre, s az ügyvédi könyvekből készített kivonatokra nem terjed ki. (Ausztria-Magyarország és a törökországi reformok.) Több bécsi lap azon hírt közölte, hogy Zichy Ferencz gr. konstantinápolyi nagykövetünk meglátogatta Mahmud basa nagyvezért és szerencsekivánatokat fejezett ki neki a porta által elrendelt pénzügyi intézkedések és ezzel kapcsolatos reformok alkalmából. E hír — jegyzi meg a bécsi »P. C.« — nyilván tévedésből ered, mert Zichy gróf és a nagyvezér közt a Törökországban tervezett közigazgatási reformokról folytak társalgások, de nem a pénzügyi reformokról. Minden józan belátásánál magától is elesik azon feltevés, hogy egy nagyhatalom képviselője Konstantinápolyban formaszerinti szerencsekivánatot fejezhetett volna ki a legújabb pénzügyi rendszabályok felett. (Vád alá helyezett görög miniszterek.) Athénból jelentik a »P. C.«-nak, hogy az ottani közvádló Kumunduros kamarai elnöknek bemutatta vádlevelét a Bulgaris-kormány két volt tagja ellen, kik a püspökök kinevezése alkalmával megvesztegettették magukat. Bécs, October 23. (Milán fejedelem menyegzője és a skupstina. — Egy letartóztatott szerkesztő. — A szerb hadseregről. — Törökország újabb erőkifejtései) P. C. Belgrádból Írják nekünk: A skupstina elnöke Milán fejedelemhez a menyegzőn a következő beszédet intézte: Midőn a képviselők fenségednek szerencsét kívánnak, hogy a házasság szentségébe lépett, hálás örömüknek adnak kifejezést, hogy a szerb trónon a nemes uralkodó mellett megláthatják a nemes fejedelem asszonyt, ki erényei és nemes szive által ékszer gyanánt fog ragyogni a nemzet előtt. A nemzet képviselete arra kéri az istent, juttatná kegyelmét fenséged s a fenséges fejedelemi aszszonynak, hogy a fejedelmi pár Szerbia boldogságára büszkeségére soká éljen, dicső utódokkal legyen megáldva, kik a nemzetnek a legkésőbb időkig fogják fentartani a dicső Obrenovich dynastiát. Éljen a fejedelmi pár! A szerb hadipárt közegének, a radicalis irányú »látok«-nak szerkesztőjét, Stanisics urat, ki újvidéki származású, magyarországi szerb, és nem rég le lett tartoztatva, egyelőre szabadlábra helyezték. Hanem azért folytatják a pert, melyet felségsértés és a fejedelem megsértése miatt ellene megindítottak. Stanisics, tudvalevőleg sokat buzgólkodott, hogy a zimonyi »Granicsar« egy száma, mely a legalávalóbb támadásokat tartalmazta a fejedelem ellen, minél jobban terjesztessék. A sajtó és az egész ország élénken foglalkozik azon a skupstinán benyújtott indítványnyal, hogy az aktív szolgálati idő a rendes hadseregnél megrövidíttessék. Gazdasági szempontból véve az indítványt, helyesnek tartják, de katonai indokok miatt sok nehézséggel jár annak elfogadása. A szerb katonakötelesek legnagyobb része nagyon keveset, vagy