Pesti Napló, 1875. október (26. évfolyam, 224-250. szám)

1875-10-25 / 244. szám, Esti kiadás

244 szám. Szerkesztési iroda: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Budapest, Hétfő, October 25. 1875. Kiadó-hivatal: Barátok­ tere, Athenaeum-Spillet. A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. ESTI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 3 hónapra . . . 6 frt — kr. 6 hónapra . . . 12 » — » Az esti kiartás postát k fi lit „kitiltáséért felü­lfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban Tnepkezdhet-1, de ennek bármely napjén történik is, mindenkor a hó első napjától szimi­tatik. 26. évi folyam,­ Hirdetések szintúgy mint előfizetések a KTA­DÓ-HIVATALBA Barátok-tere. Athenaeum-épület küldendők. Budapest, oct. 25. A földművelési érdekek jobb dotatiója tárgyában az erdélyi gazdasági egyesület, mint emlitettü­k, kérvényt intézett a képv.­házhoz s a kérvény pártolására az összes gazda­egyesületeket, felhívta. A kérvény, me­lyet melegen ajánlunk gazdasági egyesüle­teink figyelmébe, s melynek elfogadását indo­koltnak és szükségesnek tartjuk, a következő­leg hangzik : A magyar haza gazdaközönsége méltó megüt­­­­közéssel értesült arról, hogy úgy a nalgy földmive­­lés-, ipar- és kereskedelmi m. kir. minisztérium költ­ségvetésének előterjesztése, valamint a nagyon tisz­telt pénzügyi bizottság tárgyalása szerint a jövő 1876. évre ismét csak 50,000 főt irányoztatott elő a gazda­ság különböző ágainak emelésére. Szemben a súlyos anyagi helyzettel a mélyen tisztelt tekintetes képviselőház, jogos hivatkozással a hazafias nemzet áldozatkészségére, itt meg új terhe­ket rakott az adófizető polgárság vállaira, a­nélkül, hogy ezen terheknek elviselése akár szellemileg, akár anyagilag könnyebbült volna. Az alkotmányos aera fel­­virradása, 1867 óta epedve várjuk azon törvényes in­tézkedéseket, melyek anyagi jóllétünket biztosítani volnának hivatva — hazánknak egy sokat szenvedett része, Erdély, még ma sem látja létének alapját, a birtokviszonyokat kellően rendezve, elveszett munkájának megtérítését, az úrbéri kárpótlást min­denütt kiutalva. A termés bizonytalanságát a me­zei rendőri törvény teljes hiánya fokozza; az er­dők közgazdasági, pénz- és egészségügyi fontosságát, szükségességét, nélkülözhetlenségét, törvény még nem ismerteti, nem hangsúlyozza, nem követeli — a kesergő unokák panaszával nem gondolva, pusztál­nak, irtanak mindent, miből a terhek viselésére, kielé­gítésére pénzt teremteni lehet. A gazda és cseléd, a birtokos és bérlő közötti viszony törvényesen szabá­lyozva nincs, az önkény és leleményesség, az erőszak és csalás, a zsarolás és hűtlenség, mindkét részről legtöbbször akadálytalanul játszák szomorú szerepü­ket. Vizeink részint haszontalanul hömpölyögve, ré­szint egyesek vagy testületek rovására túlságosan ki­használva, elodázhatlanul kívánják a vízjogi törvény megalkotását; sok helyt még szétszórt birtokaink kényszer­tagosítási vagy legalább is birtokkikerekí­­tési törvény után sóvárognak. És mit szóljunk állat­­tenyésztésünk egyik nevezetes ágának fontos ténye­zőjéről : a községi bikatartásról, mely rendezetlen volta, számos esetben nem létezése miatt évről évre kisebbíti piaczos marhánknak sok csapás által kü­lönben is gyérült számát. És vájjon van-e törvényes intézkedésünk, mely a telkesítő gazdát kellő kedvez­ményben részesítené, akár bizonyos időre terjedő adómentesség, akár közvetlen segély p. o. méltányos kamatú vagy kamat nélküli kölcsön által? Van-e... de mit folytassuk már­is hosszúra nyúlt lajstromát azon közgazdasági teendőknek, melyeket a mélyen tisztelt tekintetes képviselőház nálunknál minden­esetre jobban ismer, ismernie kell! E meggyőződé­sünkben ezúttal csak arra szorítkozunk, hogy tisztelt honatyáinknak sok oldalról nagyon is igénybe vett becses figyelmét a ma még állami létfeltételünket ké­pező mezei gazdasá­g szellemi támogatására irányozni bátrak vagyunk. De ámbár teljes bizalommal nézünk országgyű­lésünk jövendőbeli működése elé, még­sem tagad­hatjuk, hogy a szóban forgó tényezők oly morális hatással bírnak, mely a dolog természete szerint csak idő folytán juthat teljes érvényre ; nem tagad­hatjuk, hogy még e boldog idő felvirradásakor sem fogjuk mellőzhetni a közvetlen, az anyagi támo­gatást, annál kevésbé nélkülözhetjük most, mi­dőn fokozott mérvben hivatkoznak áldozatkészsé­günkre és mégis sem szellemileg, sem anyagilag eléggé védve nem látjuk azt, miből áldoznunk kell! A közel­múltban sokat hallottunk vitatkozni a fizetési képesség és adóképesség felett — hogy az első gyengén áll, azt a vitatkozók túlnyomó része is elismerte, de hogy az állítólagos adóképessség is napról-napra ijesztő mérvben apad, az korántsem valami olcsó, egy vagy más tekintetben pressióra al­kalmas frázis, de keserű igazság, melyet csak az nem vehet észre, ki látni nem akar, vagy kinek lát­nia — nem szabad. Tudjuk azt, hogy a gazdák »örökös panaszai« nálunk ép oly kevéssé hangzanak kedvesen, mint másutt, de tudjuk viszont azt is, hogy sehol keveseb­bet nem adnak e panaszokra, mint épen nálunk! Ha a statistika kérlelketlen számaitól kérünk felvilágo­­sítást, azt fogjuk találni, hogy az európai continens mivelt államai között nekünk van a legcsekélyebb földmivelési dotatiónk. Míg a gazdasági haladás élén induló Belgium területének négyszegmértföldjére egy­­száznegyvennyolcz forint és 46 krt ad ki állami segély gyanánt, míg Francziaország 91, a kis Württemberg 78, Ausztria 108 forintot sat. sat. szentel e czélra, addig az 55780 mértföldnyi területtel biró Magyar­­ország mértföldenkint 8 frt 53 krt, az­az nyolcz fo­rint 53 krt »áldoz« a gazdaság különböző ágaira és e szerint az utolsó helyet foglalja el! Ha a lakosok számát veszszük alapul, az arány ekkor is­ csak oly szégyenletes marad reánk nézve , mert míg ausztriai szomszédunk 100 lakosra 2 frt 89 krt, Francziaország 2 frt 41 krt, Belgium 1 forint 59 krt, Württenberg 1 frt 53 krt költ, sat. sat. — addig mi egyszász lelkenkint nagylelkűen kiadunk har­­minczkét — krajczárt! Nálunk, a­hol a frázis a reális való rovására még mindig nagy kényuralmat gyakorol, igen sokszor hallani az önsegély üdvös voltának jóakaratu hang­súlyozását ; csak azt felejtik el szives tanácsadóink, hogy az önsegély csak ott hajthat dús gyümölcsöt, hol a szellemi s anyagi jóllétnek előfeltételei s té­nyezői részint meg vannak, részint hivatott kezek ál­tal előteremtetnek, fejlesztetnek és ápoltatnak. — Könnyű és kényelmes az Angliára való hivatkozás, hol az önsegély ma legszebb diadalát üli, — de nem szabad felejtenünk, hogy ezen joggal csodált mintaál­lam évszázdok hosszú és nehéz küzdelmei után jutott a jelen polctra, — hogy kormánya milliókat áldozott arra, miszerint a nép azon méltán irigyelt fokot elérhesse, melyen az állam segélye már nem mint nélkülözhetlen szükség, hanem mint szívesen fel­ajánlott adomány szerepel! És ki vonhatná két­ségbe, hogy Belgium, Francziaország, Németben és Ausztriában az önsegély minő szép eredmé­nyeket vívott ki — mégis sem itt, sem ott, az ál­lamférfiak a földmivelési dotatiót, mint láttuk, fe­leslegesnek nem tartják, hanem azt dúsan termő talajban gyümölcsöztetik! Fenntebb csak a visszás számarány volt az, melyre utaltunk és még e mellett is minden tekintetben az utolsó helyre jutottunk, — de vájjon mi történnék velünk, ha gazdasági előhaladottságunk szolgálna összehason­lítási kulcsul, — mennyire kellene emeltetnie a se­gélynek, mennyire sülyednie rangsorozatunknak, melylyel eddig csakis az európai continens miveltebb államait állítottuk szembe ? Átlépnék illetékességünk határát, ha részletezni akarnék,hogy a mélyen tisztelt tokinoptoo Szépviselő kfi-­ által megszavazandó földmivelési dotatió részleten­­kint hová, mire fordíttassék,mert nyolcz évi fennállása óta a nmlgy földmivelés, ipar és kereskedelmi m. kir. minisztérium bizonyára elég anyaggal fog rendel­kezni, hogy e tekintetben teljesen kimerítő s kielégítő tervezetet szolgáltasson és annak foganatosításával hazánk mezőgazdaságán annyit lendíthessen, a­mennyit egyrészt az elérendő czél követel, más­részt a megszavazandó összeg nagysága enged! Bá­trak vagyunk tehát tiszteletteljes kérvényünk befe­jezéséül a mélyen tisztelt tekintetes képviselőházat arra kérni, s. méltóztassék az illetékes minisztériumokat oda utasítani, hogy az erdélyi birtokviszonyok rende­zése, a kényszer­tagosítás vagy birtokkikerekítés az erdészet, a mezei rendőrség, a földhaszonbérlet, a gazda és cseléd közötti viszony, a községi bikatar­tás és a vízjog törvényes szabályozása, esetleg más közgazdasági érdekek ügyében mielőbb törvényjavas­latokat beterjeszteni és ne mulasszák. II. Méltóztassék elhatározni, hogy ezen beter­jesztett törvényjavaslatok mielőbb tárgyaltassanak. III. Méltóztassék a földmivelés, ipar- és keres­kedelmi magyar királyi minisztériumot azonnal utasítani, hogy a földmivelési dotatió iránt részletes költség­tervezetet dolgozzon ki és kegyeskedjék a mélyen tisztelt tekintetes képviselőház jövő 1876. évre a gazdaság különböző ágainak emelésére szánt összeget ezen indokolt kimutatás alapján megállapí­tani s megszavazni. Vilmos német császár olaszországi lá­togatása a múlt, héten végre megtörtént. A császár hétfőn érkezett Milánóba, hol Victor Emanuel király s az állam összes főméltósá­gai üdvözölték. Szombaton indult haza a császári vendég s ismételve kijelentette, hogy a milánói fogadtatáshoz hasonlót soha életé­ben nem látott. A német vendégek a nagy hadgyakorlatok alkalmával az olasz hadse­reg irányában is lerótták elismerésük adóját. Vilmos császár nagy megelégedéssel nyilat­kozott, róla. »Sok hadsereget láttam, mondá, mindeniknek megvan a maga sajátos jelleme; ez a sereg azonban nyugalmával és rendjével csodálatra méltó.« Moltke tábornagy, midőn a bersaglierik elvonultak előtte, megsarkantyúzta lovát, s a tisztek nagy tömegén keresztül Ricotti had­ügyminiszterhez vágtatott, s több ízben meg­szorította kezét. Ricotti mélyen meg volt in­dulva. A császár viszont Minghetti grófot, ki szintén tábornok, következő szavakkal üdvö­zölte: »Azért jövök, hogy közöljem önnek, hogy nagy, teljes bizalmat fektetek az önök szövetségébe.« A császár általában rendkívül meg volt elégedve az olaszok vendégszerete­tével, s megelégedésének minden alkalommal szóban is kifejezést adott. Míg a német közvélemény figyelme Mi­lánóra volt irányozva, magában a birodalom­ban is érdekes események történtek. A par­liament oct. 2­7-re hivatott össze. A ber­lini harmadfolyamodású bíróság Araim gróf semmiségi panaszát utasította vissza, s így a gróf, hacsak kegyelmet nem kap, kilencz havi fogságbüntetését kénytelen lesz kiállani. A legfontosabb események azonban Bajor­országban játszódtak le. Ott a kamratöbb­ség ismeretes felirata kormányválságot idé­zett elő A minisztérium a király rendelkezé­sére bocsátotta tárczáit. De a király határo­zott bizalmi nyilatkozattal tüntette ki a kor­mányt, el sem fogadta a feliratot, hanem a kamrát bizonytalan időre hazabocsátotta. A franczia politikai életet Thiers is­meretes nagy beszéde rendkívül megélénkítet­te. A fontos manifestatió alapjaiban fölverte a közélet, hullámait, s mig a monarchistákat, mint villámcsapás érte az, a köztársasági párt minden eleme örömzajjal fogadja s a jövendő programmjának nyilvánítja. Különben legkö­zelebb egész sora a politikai beszédeknek mondatott. Jules S­i­m­o­n a kötelező ingye­nes oktatásról, C i­s s­e­y hadügyminiszter a békéről, Rouher a bonapart­isták feje s Ravoul Duval ugyane párt tagja az alkot­mány revisiójáról nyilatkoztak. A képviselők is tömegesen érkeztek a múlt héten Párisba, s a köztársasági párt első értekezlete tegnap­ra volt kitűzve. Az a kérdés állott napi­ren­den, várjon interpelláció által már most föl­vessék-e a kormány iránt a bizalmi kérdést vagy pedig a sessió végére halaszszák-e a nagy küzdelmet. Valószínű, hogy ez utóbbi terv alig lesz érvényesíthető. A carlismus sorsára vonatkozólag e héten válságos hírek érkeztek. Egy madridi távirat szerint újra öt tábornok és 78 tiszt menekült franczia földre és Veronában Pan­­chetta lázadófőnök 100 emberrel megadta magát a kormány csapatainak. Az északi tar­tományokban és Aragonban a meghódo­­lók száma folyton szaporodik. Franczia hírek szerint a carlista lovasság »maradéka« fran­czia földön lefegyverezt­etett, Pedralls ezredes pedig franczia területen halva találtatott. Ha e hírek igazak, úgy a carlista haderő bom­lása olyan mérveket ölt, hogy nem lesz ké­pes a kormány csapataival szemben komo­lyabb ellenállást kifejteni. Madridban most készülnek a döntő csapásra. Martinez Campos­a többek közt egy hegyi üteget, szerez, mely­nek az a hivatása leszen, hogy a hegységek­ben elszórva kóborló csapatokat üldözze s megsemmisítse. A keleti eseményeket illetőleg a hét végén újra nyugtalanító hírek terjesztettek, melyek azonban teljesen alaptalanoknak bi­zonyultak. Azon hír, hogy a szerb ügynök elutazott, Konstantinápolyból, semmiben sem nyert megerősítést. Sőt ellenkezőleg, a békés jelenségek szaporodnak. A skupstina october 30-án egy hónapra el akarja magát, napolni. A török kormány megszüntette a csapat­­szállítást a szerb határra s az ismeretes reformok valósításába fogott. Egy rende­let adatott ki, mely szerint a tartományi igazgató­tanácsok megalakításánál rang- és valláskülönbség nélkül csak olyanok vétes­senek figyelembe,kik a a lakosság bizalmában részesülnek. A herczegovinai mozgalom egy idő óta szintén nem tesz haladást s igy a nyugalom visszatérése valószínűnek látszik. A görög kormány benyujtá lemondá­sát. Az uj kormány alakításával a kamra el­nöke bízatott meg. A „Pesti Napló” tározója. Az első hangverseny. Irta : Sandeau Gyula. B. Ágoston marquisnak. (Francziából.) II. (Folyt.) A déli harangszó csakhamar véget vetett a commentároknak, melyeket e feltűnő élénkséghez fűztünk. Ebéd alatt alkalmam volt megismerkedni a kétlábú állatok egészen új fajával, melyről eddig még csak sejtelmem sem volt, mert Buffon és más természettudósok, a­kik könyvet írtak, kifelejtették műveikből e fajt. Jaques barátom biztosított, hogy a furcsa lények commis-voyageur-ök. Ezek elmondták nekünk, hogy estére itt, Carpenterában, a színház­teremben hangverseny lesz a szegények javára. Hang­verseny­­­e szóra arczom kipirult az örömtől,­­Taques barátom meg elsápadt az ijedségtől, mert van két dolog a világon, melyek ellen kimondhatlan gyűlöle­tet táplál: az egyik a felesége, a másik meg a zene. Egyedül a zene volt az, mely iránt eltérő nézeten voltunk. Meg kell jegyeznem, hogy akkori időben vidé­ken ritka madár volt a hangverseny. A zenetanulást Francziaországban jóformán akkor kezdték csak meg, és én, ami engem illet, nem hallottam még más hang­versenyt, mint azt, melyet a madárkák adtak a fák gallyai közt. Azóta nagyot haladtunk már. Franczia­ország is kedveli a zenét, legalább is annyira mint Németország. A melománia elfogta az egész világot, és bajos előre látni, hogy hova visz még ez a baj. — Megyéinkben minden városban, mely négyezer lakost számlál, hetenkint legalább is egyszer van műked­velői hangverseny, és nincs nap, nincs óra, hogy két­­háromszáz kéz ne nyaggatná azt a lélek- és szívnél­­küli eszközt, melyet zongorának hívnak.Mánia, beteg­ség ez már. Minap ott jártam falunkban. — Húsz évvel ezelőtt az egész faluban csak egy zon­gora volt, szegény keresztanyámé. — Szinte most is látom, amint fehér csontos ujjai a billentyűkön járnak, mintha most is hallanám, amint finom, méla­­bús hangjával elénekli Richard régi dallamait. Most az egész helység zongorákkal, nagy vadászkürtökkel, iszonyú bőgőkkel, nagy trombitákkal és más vízözön előtti hangszerekkel van infestálva. Mikor megérkez­tem, este a polgármesternél hangverseny volt, más­nap éjjeli zenét adtak egy ellenzéki képviselőnek. Is­ten bocsássa bűnömet, de fogadni mernék, hogy daj­kám leányának zongorája van, legény fia pedig fuvo­lán, vagy klarinéton játszik! Azelőtt Toinette csak amúgy parasztosan énekelte el azokat az egyszerű nótákat, Ferencz pedig vasárnaponkint elhozta du­dáját és azzal perdített bennünket tánczra. Bizony a zene sok szépet pusztított ki, amik tán többet is ér­­tek a zenénél. Megölte a vígjátékot, a tragédiát, a drámát, szóval az egész szavaló művészetet. Azelőtt a mulatsághoz is bizonyos szellemi munka igé­nyelhetett, most már semmi sem szükséges, csak a fülünket kell kinyitnunk. A zongora kitúrta a családokból elébb a csendet, aztán a nyugal­mat, a könyveket, most már az olvasmányokat, melyek téli estéinket oly kellemesekké tevék, nem szeretjük... III Manapság a hangverseny már meglehetősen megszokott, kopott mulatság, mindenki élvezheti, tu­­c­atjával kapja. Nem csak Párisról szólok, ahol után útfélen belebotlasz egy-egy hangversenybe, hanem a vidékről is szólok, a­hol nem mehetsz el két ház mel­lett, hogy sonata ne ütné meg füledet. De akkoriban mikor én Jaques barátommal utazgattam, akkor a hangverseny ritka, ünnepélyes esemény volt. Már három hónappal előbb készülődtek, és mikor a nagy nap végre megérkezett, olyan népvándorlás volt, a­minőt most Carpenterában láttam. Mondjunk el min­dent : a szegények javára rendezett hangversenyen közreműködendők voltak a megye s a környék leg­híresebb műkedvelői, többi közt egy furulyás, kiről csodákat beszéltek. De a legélénkebb vonzerő, a leg­­csábítóbb csalétek, az ünnepély igazi büszkesége R. . . grófné volt, ki megígérte hogy bájaival, szépsé­gével, hangjával és tehetségével szintén közre fog mű­ködni. R .. . grófnéről volt egy egész história, melyet mindenki más-másképen adott elő. Mikor ez szőnyeg­re jutott, akkor azok a furcsa lények, kiket Jaques barátom commis- voyageur- öknek mondott, elemük­ben voltak, temérdek oly tréfát engedtek meg ma­guknak, hogy nem igen merem azokat újra elmon­dani. Hanem az, amit hallottam, mégis nagyon kiván­csivá tett. Megtudtam hogy R . . . grófné néhány év­vel ezelőtt híres énekesnő volt; neve, mely még nem ment feledésbe, ma is ahol bárfára emlékeztetőn hangzik Pasta és Cataláni nevei közt. R . . . gróf, miután nem tudta elérni, hogy a prima donna az ő kedvese legyen, elvette őt feleségül. Azt mondák, hogy féltékeny, szigorú férj lévén, elvitte az énekesnőt a színpadtól, ott tartja őt kastélyában, hol a szeren­csétlen áldozatot majd megöli a bánat, a szomorúság, az unalom. Meg lehet hogy mindez csak koholmány mese­beszéd. Annyi bizonyos hogy a grófnét, noha már három éve lakik a vidéken, még­sem látta senki. Néhányan nagyba dicsérték fiatalságát, bájait, má­sok meg azt állították róla, hogy legkevésbé sem szép vagy ifjú; akadtak olyanok is, kik azt beszélték róla, hogy néhány havi házas­élet után elvesztette hangját. Csak azt akarták megtudni, hogy ebből a sok mende­mondából mennyi az igaz, máskülönben nem igen szerették a grófnét, mert igen gazdag, fényes neve van, ritka szellemdús és igen előkelő modorú (mindezt később tudtam meg); hogy tehát végére járjanak a dolognak, arra az ötletre jutottak, hogy jótékonyczélű hangversenyt adnak és R . . . grófnét megkérik a közreműködésre. A jótékonyságnak kevés köze volt a tervhez, pusztán csak ürügy akart lenni, mely alatt el lehetne jutni a kastély szép asszonyá­hoz ; kelepczét szándékoztak felállítani a gonoszok és balgák, kik épen nem restellték, hogy igy egyúttal eszébe juttatják a grófnak, hogy énekesnőt vett nőül és hogy e mesalliance-ról nekik is van ám tudomásuk. Küldöttség ment a kastélyba, hanem keserűen csalódtak az urak, mert nem juthattak a grófné színe elé; a gróf fogadta őket, minden kitelhető nyájas­sággal ; megígérte, hogy neje közre fog működni a jótékonyczélű vállalatban. Az ígéret híre csakhamar bejárta az egész kör­nyéket és ezért a népek köröskörül tíz mérföldnyi távolságból is eljöttek a hangversenyhez. Arra gondolnom sem lehetett, hogy Jaques barátomat rá tudom venni, hogy vegyen a hangver­senyre jegyet. Amint meghallotta, hogy Carpenterá­ban zene, ének lesz, rögtön befogatni és szökni akart. Csak nagy nehezen tudtam erről lebeszélni. Mihelyt nyolc­at ütött az óra, szobájába ment aludni, én pedig szabadul­, örömsugárzó arc­c­al kö­vettem a tömeget a színház felé. A terem már z­ufóivá vált. A virágokkal, lomb­füzérekkel diszített színpadot a hangversenyzők és zeneszereik foglalták el. A grófnénak szánt zongorát a lámpákhoz közel állították, úgy hogy a grófné szemközt üljön a közönséggel. Már nyugtalankodni kezdtek, fürkésző szemmel néztek mindenfelé, a grófné nem jelent meg. Egy óránál tovább vártak, de hasztalan , a teremben tü­relmetlen zúgás hallatszott, a zenekar tehát hozzá­fogott, megnyitotta a hangversenyt. IV. A »Caravane« nyitányán kezdték. Úgy talál­tam, hogy kifogástalanul, bűvös hatással játszanak. Én addig sohse hittem volna, hogy tizenkét ember képes legyen ekkora lármát csapni. Fuvola, hegedű, bőgő, klarinét, mind túl akart tenni a többin erőtel­jesség és jóakarat dolgában; buzgalmuktól már én kezdtem izzadni. Tán mondanom sem kell, hogy a nyitány végén freneticus taps harsogott. A művészek anyái, nővérei, férjei, rokonai zokogtak, hogy a kő is meglágyult volna, könyeket ontottak, mint a meg­eresztett csap. Az utolsó ütem elhangzott, minden szem .. . . . grófnét kereste, de a grófné nem volt sehol. Néhány percznyi szünet után egy zömök úr lépett fel fekete kabátban, fehér nyakkendőben, a lámpák elé lépett, kecsesen meghajtotta magát, ki­vett zsebéből néhány náddarabot, összeillesztette, és kijelenté, hogy ez egyszerű hangszeren utánozni fogja valamennyi madár hangját, a holló károgásán kezdve a fülemüle csattogásáig. E szavakra hízelgő biztatás moraja hallatszott a közönség közt, azután mély áhi­­tatos csend állott be. Ez a zömök úri­ember volt a híres furulyás. Előbb a csalogány fütytjét utánozta, azután a pacsirtáét, a sárgarigóét, majd a bagoly hubugását, a galamb turbékolását, a tyúk kotkodácsolását, a ka­kas kukorékolását és végül — a­mint előre ígérte — a holló károgását. Ez a furulya valóságos kalitka és házi ketrecz volt. Ez a mulatság eltartott egy óráig, a carpente­­rai közönségnek nyilván szerfölött megtetszett, a zö­mök úr összehajtogatta a remek hangszert, zsebre rakta és a közönség tapsai közt visszavonult. Jobb felöl ülő szomszédom nem tudta mire venni azt a csodát, biztosított, hogy a színfalak közt madarak vannak elrejtve. B­lfelöl ülő szomszédom, szeretetre­méltó, finom él­telő, úgy vélekedett, hogy ezt a fu­rulyát el kellene küldeni a múzeumba. A zömök urat egy hosszú sovány úr követé. Ez Avignonból jött. Ez meg kijelenté, hogy egyszerű hegedűvel utánozni fog minden hangszert, ami csak a világon van, a fuvolától kezdve egész le a dobig; ezt meg is tette a világ legjobb intenzióival. Minden hangszert hallottunk, csak hegedűt nem. Mikor ké­sőbb visszaemlékeztem e műkedvelőre, elgondoltam, hogy így tesz ám sok művész is, kiknél az utánzó te­hetség elérte az egyéniséget; mindent képesek utá­nozni, csak a saját természetüket nem, mindenre ad­nak viszhangot, csak önmaguknak nem. (Folyt. köv.) Budapest, oct. 25. (­- Bartal György.) Szegszárdról táv­iratilag értesülünk, hogy Bartal György ország­gyűlési képviselő ma reggel 4 órakor hosszas szenve­dés után Faddon meghalt. — Mély fájdalommal és részvéttel veszszük e gyász­hírt. Bartal György a fér­fikor delén állott és nagy tehetségei, kitűnő államfér­fim reputatiója arra jogosítottak, hogy még számos kitűnő szolgálatot várjunk tőle a haza érdekében. Csak az imént láttuk őt a miniszteri padon, ahol ked­vezőtlen körülmények daczára kitünően felelt meg helyének és oly emléket hagyott hátra, melyre mint a hivatását teljesen betöltő miniszternek példányké­pére sokszor fogunk visszagondolni. Mint szónok igen kiváló helyet foglalt el az 1848, 1861, 1865, 1872, és 1875-ki országgyűléseken. Utolsó beszédét 1875. feb. 1 -én mondotta a költségvetés általános tárgyalásánál. Bartal György született 1820. szept. 22-én Pozsony megyében és tanulmányait a bécsi There­­sianumban végezte. Atyja idősb Bartal György volt. Ő 1842-ben lépett a közpályára, mint Tolna megye tiszteletbeli aljegyzője, a­hol csakhamar kitüntette magát úgy, hogy a legközelebbi tisztújításnál főjegy­zővé választották. Ez állásban igen tervékeny részt vett a megyei rendezés körül és mindig a szabadelvű Bezerédy­­párthoz tartozott. 1848-ban a pinczehelyi kerület or­szággyűlési képviselővé választotta. Élénk részt vett az 1848-diki eszmék diadalra juttatásában és Szemere Bertalan minisztériumában a pénzügyi osztály főnökévé neveztetett ki. Világos után két hónapig fogságban volt, majd szabad­lábra bocsáttatván, visszavonult tolnamegyei birtokára. 1852-ben Faddon P­e­r­c­z­e­l Mór nővérével lépett házasságra és igy Perczel Béla miniszter ur sógora lett.­Az octoberi diploma kibocsáttatása után újból a közélet terén találjuk. Megyéje nagy többsége alis­pánná választotta meg; utóbb a helytartótanács alelnöke lett. Majd mint a pinczehelyi kerület orsz. képviselője az 1865-diki országgyűlésen a felirati vitában 1866. febr. 11-én mondott beszédével nagy mértékben magára vonta a közfigyelmet. Szónoki hírnévben páratlanul állt. A kiegyezési mű­ megalkottatván, ő ennek ren­dületlen hivei közé tartozott. A katholikus congressus működésében élénk részt vett a szabadelvű kisebbség élén. A Bittó-Ghyczy kormány tagja volt; 1874. márt. 21-én neveztetett­ ki kereskedelmi miniszternek. Tárczáját a Wenckheim-Tisza minisztérium megala­­kultáig tartotta meg.Az elhunyt hazafit szerdán, f. hó 27-én viszik Faddon örök nyugalomra. Béke lengjen porai felett! (Az ügyvédi könyvek) — a pénz­ügyminiszternek felmerült kételyek alkalmából ho­zott határozata szerint — a jelenleg érvényben levő bélyeg- és illetékszabályok alapján bélyegkötelesek­nek nem tekinthetők, magától értetvén, (jegyzi meg a »N. H.«) hogy ezen bélyegmentesség az ügyvédi könyvek hitelesítésekor az ügyvédi kamra által fel­vett jegyzőkönyvre, s az ügyvédi könyvekből készített kivonatokra nem terjed ki. (A­u­s­z­t­r­i­a-M­agyar­ország és a török­­országi r­ef­o­r­m­o­k.) Több bécsi lap azon hírt közölte, hogy Zichy Ferencz gr. konstantinápolyi nagykövetünk meglátogatta Mahmud basa nagyve­zért és szerencsekivánatokat fejezett ki neki a porta által elrendelt pénzügyi intézkedések és ezzel kap­csolatos reformok alkalmából. E hír — jegyzi meg a bécsi »P. C.« — nyilván tévedésből ered, mert Zichy gróf és a nagyvezér közt a Törökországban tervezett közigazgatási reformokról folytak társalgások, de nem a pénzügyi reformokról. Minden józan belátásá­­nál magától is elesik azon feltevés, hogy egy nagy­hatalom képviselője Konstantinápolyban formasze­rinti szerencsekivánatot fejezhetett volna ki a leg­újabb pénzügyi rendszabályok felett. (Vád alá helyezett görög minisz­ter­ek.) Athénból jelentik a »P. C.«-nak, hogy az ottani közvádló Kumunduros kamarai elnöknek be­mutatta vádlevelét a Bulgaris-kormány két volt tagja ellen, kik a püspökök kinevezése alkalmával megvesztegettették magukat. Bécs, October 23. (Milán fejedelem menyegzője és a skupstina. — Egy letartóz­tatott szerkesztő. — A szerb hadseregről. — Törökország újabb erőkifejtései) P. C. Belgrádból Írják nekünk: A skupstina elnöke Milán fejedelemhez a menyegzőn a következő beszédet intézte: Midőn a képviselők fenségednek szerencsét kívánnak, hogy a házasság szentségébe lé­pett, hálás örömüknek adnak kifejezést, hogy a szerb trónon a nemes uralkodó mellett megláthatják a nemes fejedelem asszonyt, ki erényei és nemes szive által ékszer gyanánt fog ragyogni a nemzet előtt. A nemzet képviselete arra kéri az istent, jut­tatná kegyelmét fenséged s a fenséges fejedelemi asz­­szonynak, hogy a fejedelmi pár Szerbia boldogságá­ra büszkeségére soká éljen, dicső utódokkal legyen megáldva, kik a nemzetnek a legkésőbb időkig fog­ják fentartani a dicső Obrenovich dynastiát. Éljen a fejedelmi pár! A szerb hadipárt közegének, a radicalis irányú »látok«-nak szerkesztőjét, Stanisics urat, ki újvidéki származású, magyarországi szerb, és nem rég le lett tartoztatva, egyelőre szabadlábra helyezték. Hanem azért folytatják a pert, melyet felségsértés és a feje­delem megsértése miatt ellene megindítottak. Stani­sics, tudvalevőleg sokat buzgólkodott, hogy a zimo­­nyi »Granicsar« egy száma, mely a legalávalóbb tá­madásokat tartalmazta a fejedelem ellen, minél job­ban terjesztessék. A sajtó és az egész ország élénken foglalkozik azon a skupstinán benyújtott indítványnyal, hogy az aktív szolgálati idő a rendes hadseregnél megrövidít­­tessék. Gazdasági szempontból véve az indítványt, helyesnek tartják, de katonai indokok miatt sok ne­hézséggel jár annak elfogadása. A szerb katona­kötelesek legnagyobb része nagyon keveset, vagy

Next