Pesti Napló, 1875. október (26. évfolyam, 224-250. szám)

1875-10-09 / 231. szám

131 szám, Szerkesztési iroda: Barátok-tere, Athenaeum-épü­let. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó­hivatal: Barátok-tere, Athena A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kisdóhivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS: Budapest, Szombat, October 9. 187­ 35. évi folyam. Hirdetések szintúgy mint előfizetések Előfizetési fel­té­telek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 3 hónapra . . . 6 frt — kb. 6 hónapra ... 12 * — » Az esti kiadás postai különküldéséért felü­lfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától slzámittatik. a KIADÓHIVATALBA Barátok-tere. Athenaeum-épület küldendők. Előfizetési felhivás „PESTI HTRPEG«-ra. UH ' Oct. l-jén belépő évnegyedes uj előfizetőinknek Feuillet Octáv regényének oct. 1-sejéig papunkban megjelent részeit, ha ez iránti óhajukat előfizetési megrendelésükben ki­jelentik, külön lenyomatban díjtalanul küldjük meg. Előfizetési árak: (reggeli és esti kiadás,­­'/2 legnagyobb év és közgazdasági melléklet .) Egész évre.........24 frt. Fél évre ........................12 frt. Negyed évre .... 6 frt. Egy hónapra .... 2 frt. Az előfizetés Budapestre a »Pesti Napló« kiadó hivatalába (Barátok­ tere 7. sz. Athenaeum-épület) intézendő A »Pesti Napló« szerk. s kiadó­ hivatala. Budapest oct. 8. A bíróságok új szervezése lassan, fokon­­kint halad előre; sok város, sok érdekelt fél, sok család felett, egyelőre beláthatatlan idő­közig, függ a Damokleskard. Az intézkedések e halogatásában nem telhetik semmi örö­münk. Azt értjük, helyeseljük, sőt követel­jük, hogy azokat, kiket a reductió közvetle­nül ér s kik ennek folytán szerény anyagi existenciájukban veszélyeztetve vannak, ne rögtön lepjék meg az elbocsátási rendeletek, hanem ezt még nem érjük el azzal, ha egy­általában minden intézkedést, s így annak eldöntését is, hogy mely törvényszékeket fog­nak még megszüntetni, a végtelenig halo­gatják. S van e késedelmezésnek más hátránya is. Nem tehetünk róla, de soha sem helyesel­hettük azon állapotokat, melyekben meg­történhetik, hogy nyilvános lapokban gya­­lázó czikkek jelennek meg bíróságok és bíró­sági személyek ellen. Nem akarjuk most ku­tatni, hogy mi igaz és mi nem igaz az ily felszólalásokban, hisz’ maga azon tény, hogy az ily támadások a nyilvánosság előtt történ­nek, nagyon megingatja a bírói működés si­kerének nem lényegtelen tényezőjét, a bírói tekintélyt s a külföldben elrémítő fogalma­kat kelthet a magyar bíróságok állapotáról. A­mennyiben az említett felszólalások alappal bírnak, a törvényszékek új rendezé­sében kell keresnünk az orvoslást Azért is sürgetjük. De még másért is. Mennyivel to­vábbra terjed a mai bizonytalan állapot, an­nál több alkalom nyúttatik a nem indokolt animositás, a boszú vágy és egyéb nem tiszta indokokból származó támadásokra is. Az ala­pos és alaptalan vád egyaránt a felszínre tolul, hisz tudja mindenki, hogy most hatá­sos lehet a vádolás, s hogy az ily állapot ne tartson soká, az bizonyára mind a kormány, mind a bíróságok s általában az igazságszol­gáltatás érdekében fekszik Midőn a nyilvánosság elé kerülő felszó­lalásokról szólunk, először is az erdélyi részek igazságszolgáltatási viszonyaira gon­dolunk. Magunk is, nagyon megbízható in­­formatiókra támaszkodva, kénytelenek vol­tunk a minap,­­az erdélyi igazságszolgálta­tás szomorú anekdotáinak szomorúan hosszú sorozatáról« megemlékezni, s a napokban előállott a »Kelet Népe« s az »Egyetértés«, és Udvarhelyszékről keltezett levelekben tör­ténetkéket beszéltek el, melyekről hiszszük, hogy azok is mind csak »anekdoták«, de e két lap azokat valóknak állítja. E köz­lések folytán sajtóperek rendeltet­tek el, s azok remélhetőleg kideritendik majd mind e levelek forrását, mind vilá­got vetnek Erdély egy sokat zaklatott ré­szének társadalmi és politikai viszonyaira. Oly viszonyokra, melyeket egy ambitiosus család a nyilvánosság előtt minduntalan fel­tár — bemutatva azokat természetesen igen subjectív felfogása szerint, mely nem mindig egyezik meg a valóval. Nem kell megneveznünk ezúttal az ille­tőket, nem is annyira egyéniségek, mint spe­ciesekről akarunk szólani. Erdély kis ország, még mindig bizonyos patriarchális viszo­nyokkal. Egyes elágazott családok befolyása ott igen tetemes. Erdély sokat, nagyon sokat, majdnem mindent köszönhet nemes család­jainak, s távol áll tőlünk, hogy e családok befolyása ellen általában síkra szállanánk. Egy-egy család erős vára a nemzetiségnek és hazafiságnak ; culturális központ is. Örül­jünk, hogy vannak még ősi magyar csalá­dok, melyek kiterjedtebb befolyással bírnak. De a­mint általában csak örvendhetünk an­nak , hogy magyar családok megőrizték, a vagyon és culturai fölénynél fogva, a változott politikai és sociális viszonyok kö­zött is befolyásukat; úgy tartózkodnunk kell attól is, hogy minden befolyást, s annak minden ágazatot föltétlenül dicsérjük. A do­log természete hozza ezt magával. S midőn ily befolyás egyes helyeken a bíróságok kö­rül érvényesítheti hatalmát, midőn sok jel arra mutat, hogy egy vagy más helyütt a családok küzdelme behat a törvényszékek termeibe, akkor nem utasítható vissza föltét­lenül a föltevés, hogy az igazságszolgáltatás nem bírhatja azt a tárgyilagosságot, mely a bírói működésnek első kelléke. Alapos vizsgálat és gond szükséges az ily viszonyok gyökeres megváloztatására. Re­méljük, hogy ezekben az illető helyeken nem is volt hiány. Most már a tetteket kérhetjük. A dolog kétségkívül bizonyos nehézsé­gekkel jár. Erdély speciális viszonyait sokat emlegetik, s ez emlegetésben van jogosultság. A Magyarország egyéb részeitől elütő jogvi­szonyok is speciális figyelembe vételt köve­telnek. Magyarországi ember nem igen he­lyezhető át az erdélyi részekbe (valóban nem tudjuk, hogy van-e nem erdélyi al­kalmazva az erdélyi bíróságoknál, de ha van is, az nagyon csekély számmal le­het), az erdélyiek köre pedig igen szűk s az alkalmasbak majd mind hivatalban van­nak. Ifjabb erők örvendetesen fejlődnek, de a támadó hiányt csak évek múlva pótolhat­ják. Mind e körülmények nehezítik az eljá­rást , de nem teszik azt lehetetlenné. Erély­­lyel, tapintattal, szorgos utánjár­ással eliga­zíthatni e bajokat, s hogy eligazítsák, azt a legfontosabb állami érdekek, az igazságszol­gáltatás érdekei követelik. Az erélyt, tapintatot és szorgos utánjá­rást azonban nem csak a legalsóbb fórumo­kon kívánjuk alkalmaztatni. Van a dolgok­nak bizonyos lánczolatos összefüggése, s a ki javitni akar, annak a bajt mind kutforrásai­­ban, mind fejleményeiben föl kell keresni. A „Pesti Napló“ tárczírja. Odilon Barrot emlékiratai. (1815—1848.) — Mémoires posthumes d’ Odilon Barrot. Első kötet. Paris Charpentier és társa, 1875. 612 lap. — Csillag Gyulától. IV. Az újonnan alakult kormány által Barrot a szajnai praefectura fontos állomására szenteltetett ki. A közigazgatási téren mindaddig nem működött, ezért az ajánlatot elsőben megköszönte. De meggyőz­te őt az az érv, hogy a fönnforgó viszonyok közepette feladata inkább politikai, mint közigazgatási termé­szetű teendő — és az állomást elfoglalta. A legsú­lyosabb viszonyok közepette tisztviselői kötelességeit polgári véleményével összeegyeztetni igyekezett, s népszerűségével a lakosság megnyugtatására nagy hatással volt. Amint azonban a kamarába megvá­lasztatott , a nézetellentét közte s a kormány közt mind szembeötlőbbé lett. Barrot már akkor is a népies reform-politika hive volt, mig a kormány az ellentállási politika ösvényére fordult s a mozga­lomnak gátakat szabni készült. Ez utóbbi irányzat­nak Guizot volt főképviselője a kormányzatban, pe­dig épen Guizot, mint belügyminiszter, Barrot főnöke is volt. Ily körülmények közt állását soha nem visel­hette s bejelenté lemondását. Ezen idő óta egész a júliusi királyság bukásáig — tizennyolcz éven keresztül — állandóan azon irány vezére volt, mely az orleansi dynastiát meg­tartani kívánta, de a népies belreformok sürgős­ségét vitatta, így már 1832-ben a választási törvénynél azt kívánta, hogy a 200 frank cen­­suson kívül a választási jog még az értelmi képessé­gek némely fokozatainak is megadassék: ez az értel­miségi jogczim (adjonction des capacités), mely az 1848-ai magyar választói törvényben is kifejezést talált. »Tekintetbe kell vennünk, — igy szólt a vá­lasztási törvény tárgyalásakor — hogy minden be­folyás, ha alkotmányos intézményeink keretébe föl nem vétetik, zavart idéz elő, mig ha azt alkotmányos intézményeinkkel társítjuk, hatalom és biztosság kútfeje lesz az államra nézve.« Ezen czimbe be akarta foglalni a prűd’ homme-okat és egyéb munkásfőnö­köket, hogy igy a munkás osztályt a képviselet út­ján az alkotmányos intézményekbe fokozatosan be­vezesse. Törekvéseit siker nem koronázta, a válasz­tási reform eszméjét azonban nem hagyta nyugodni. Ennek köszönik keletkezésüket a banquetek 1846- ban s e mozgalom lett a júliusi királyság megölő betűje is, miután az egyszerű kérdés mindkét oldal­ról mesterségesen elmérgesíttetett. A pairkamara szervezésénél Barrot azon rendszer mellett volt, hogy a pa­íreket a municipális hatóságok válaszszák. Ellene volt mind Perier Kázmér azon javaslatának, hogy a pairek a király által neveztessenek ki, mind az örökösödési pairkamarának, melyet Guizot, Thiers és Broglie­rg pártoltak. »Uj pair-intézményünket a municipalis ható­ságok választásaira óhajtanám fektetni;*) előbb szükséges azonban, hogy ez utóbbiak valódi in­­stitutiók fokára emeltessenek. — Mert a meg­gyö­kerezett szokások, az ország legéletbevágóbb ér­dekeinek ismeretei ezekben fogamzanak oly ér­dekek ezek, melyeket önök sikerrel állíthatnak szembe a democratiával mindenütt járó elméleties irányzatoknak. Ki az önök közt, kit meg nem leptek a 40 év óta egym­á­s után felhalmozott alkotmányaink azon szervezeti gyöngéi, melyeknél fogva a hatalmak­­ mindenkor a levegőben függvén, a központra irány­zott egyetlen csapás által rögtöni összeeséssel fenye­­getvék? Nem érzik önök a szükségességet, hogy a földben eredő gyökereket adjanak nekik?« **) A municipalis törvény tárgyalá­s) Odilon Barrot beszéde a képviselőkamara 1831. oct. 6-ki ülésében. **) A pairek választásáért akkor hiába küzdött Barrot az uj franczia köztársaság senatus törvénye 44 év után meg­­valósitá Barrot régi tervét; ebben a senatorok választása a mu­­nicipiumokra bízatott. mimmiiMi i»m«b» m tuiiijiui msmnmeviama*mnm sakor, az előzetes bizottsági értekezleteken úgy, mint a kamarában az önkormányzati jogok kiterjesztését indítványozta. »Azt hiszem — így szólt— hogy a sza­bad kormányzatnak tudománya abban áll: az ország­ban létező természetes erőkre támaszkodjk rájuk bízni mindazt, a­mi csak rájuk bizható, társaságba lépni, mintegy azonosítani magát velük az által, hogy a védelemben őket is részesítsük« . . . Ő pendite meg ekkor a kerületi tanács (conseil­­cantonal)­­eszméjét, mely az erőtlen falusi községek­nek erős gyupontja lett volna. —E javaslata azonban, bár Vivien, a közigazgatási jogban akkor legna­gyobb tekintély, szintén mellette volt — elvettetett. Barrot méltán sajnálja, hogy Lajos Fülöp kormánya, mely a középosztályoktól várta fő támaszát, a létező erő­forrásokat az önkormányzat útján ezen osztá­lyokban meg nem nyitá és nem értékesíté. A szószékről időnkint erős támadásokat inté­zett a kormány által folytatott ellenállási politika ellen. Midőn Máté 1838-ban a kamarától 1.500.000 fre titkos alap megszavazását kérte: ezen alkalmat megragadá, hogy az egész kormányzat iránya ellen fényes philippikát tartson. Kárhozatosnak jelenté ki azt a politikát, mely a »harmadik osztály« fogal­mát oly szűk értelemben veszi, hogy az egész­ nemzet helyébe cotteriát állít. A többségnek azt v­eti sze­mére, hogy a középosztályt ekként a nemzet zömétől elszakítja. »Tehát csak e kis kört illessék meg a po­litikai jogok, mzt illesse meg a régi monarchiának öröksége ? ... Oh Istenem, — e középosztály igaz­ságosabb, mint önök: ő visszautasítja a győzelem­nek monopóliumát. Az 1830-iki győzelem a társa­dalom minden osztályának győzelme, az egész nem­zet vívta ki azt!« ... Guizot ékes szólásának egész erejét fölhasz­nálta, hogy eltompítsa e támadás élét. Igaz ugy­­man, a­ hogy a forradalomban minden osztály vére folyt, de az alkotmányunkban biztosított közjogok is minden francziát megilletnek. Önök azt találják: ez semmi ? Önök azt hiszik, hogy ezek nem felelnek meg a nemes ambitióknak, a nagylelkű jellemeknek! Szűk­ *) Lad. Guizot beszédeit (Recueil des Discours) III. k. 103. 1. séges lenne tehát még ezenkívül az is, hogy azon kép­telen egyenlőség, a politikai jogoknak és hatalmak­nak azon egyetemessége léptettesék életbe, mely ezen szószékről eredő theoriák méhében rejtezik! . . . Tagadja, hogy a középosztályt egyoldalú kiváltságos alakban kívánná constituálni, minek például a régi aristocratiák voltak, de eljött ideje szakítani a poli­tikai jogok absolut egyenlőségének régi, kárhozatos tanával, mely nem csak Francziaországban, hanem mindenütt, a valódi szabadság, igazság és egyenlőség '■ vesztét idézte elő. A politikai szószék tekintélye akkor magasan állott, és Barrot a szószék első alakjai közé tartozott. Igaz, hogy parliamentáris oskolája alig volt, mert a törvénykezési gyakorlat teréről hirtelen lépett a parliamentbe, — és még­sem látszott meg rajta az a szögletesség, az a bőbeszédűség, az az áradozás, mely az ügyvéd-képviselőket — kivált kezdetben — jelle­mezni szokta. Szónoklata tüzes, eleven, szikrázó volt, kritikája mindenkor méltóságteljes, sohasem szemé­lyeskedő, azonban egyúttal szigorú. Elvi álláspontját majd minden beszédében kifejezésre juttató, néha ün­nepélyes hangon, mint a szabadság evangélistája, máskor keserű gúnynyal, mint a napi politika bí­rálója.., i O »tribün« volt, de a szó nemesebb értelmé­ben, oly tribün, ki a népszerűséget nem tekinté czél­­nak, hanem eszköznek, melyet bármily szerény sza­badelvű vívmány érdekében felhasználni, sőt felál­dozni is mindenkor kész volt, így Thiers első mi­nisztériumának (1836) őszinte, önzéstelen támogatója , volt, később pedig, midőn Malé a kormányzatot an­­­­tiparliamentáris szellemben kezdé vezetni, belépett abba a híres coalitióba, melynek tagjai voltak még­­ Guizot és Thiers. E coalitió győzött annyiban, mert a Malé bukásához vezetett, de egységes, erőteljes kor­mányt megalkotnia nem sikerült. Vezérférfiai nem­­ hittek egymásnak , Lajos Fülöp pedig ámbár tudta, hogy Barrot dynastiájának híve, világért sem kívánta őt a cabinetben látni.így a coalitiónak elvi eredménye­­ nem volt. Malé bukása után ismét a régi pártok­­ állottak szemben : a jobboldal, melynek kétségtelen­­­deje Guizot volt, ámbár politikai befolyása, a coali-­­­tióban részvétele miatt, pártjánál igen szenvedett; a balközép, mely Thiers alatt állott, végre a Barrot ál­tal vezérelt baloldal. Támogatá Thiers második rö­vid minisztériumát is (1840), kinek bukása után s vele szövetségben a »dynasticus ellenzék«-et vezérlé egész a februári catastropháig. V. A júliusi monarchia végkorszakában lefolyt parliamenti küzdelmekben Barrotnak előkelő szerep jutott: ő indította meg azon reform-banqueteket,­­ melyeknek nem remélt és Barrot által is fájlalt ered­­­­ménye a júliusi dynastia bukása volt. Mily felelősség illeti meg őt és társait ezen ca­­tastropha előidézésében ? Föloldhatjuk-e őt azon vád alól, hogy meg nem gondolt agitatió által kocz­­­­kára tette azon ügyet, melynek életét szentelé: az­­ alkotmányos intézmények haladását. Mert a júliusi dynastia bukása visszaesés volt az alkotmányosság terén: ez oly igazság, mit ma egy józan republicanus sem tagad Francziaországban. Mielőtt e felett ítéletet hoznánk, az események némely oldalait figyelembe kell vennünk. A választási jog kiterjesztése élénk küzdelem tárgya volt az ellen­zéknek. A 30—40-es időszakban többször megpen­­díttetett e terv; akkor úgy Guizot, mint Thiers elle­nezték. Az ellenzék egyúttal a parl­amenti incompa­­tibilitásnak megállapítását is kívánta, mert a hiva­talnok-képviselők száma igen megszaporodott. Thiers lelépése után az addigi többségnek több hatalmas tagja,köztük Rémusat és Duvergier de Hau­­ranne, szintén az ellenzékhez csatlakozott. E két tag formulázta azokat az indítványokat, melyeket »p­a­r­­liamenti refor­m«-nak neveztek el, melyek azon­ban valójában igen csekély módosításai voltak a fenn­álló rendszernek. Az udvari szolgálatban álló tisztek és hivatalnokok, valamint a szárnysegédek kizárása a parl­amentr­ől — ez volt az első indítvány (Rémulaté.) Mily csekély reform önmagában, ha tekintetbe véte­tik, hogy az összeférhetlenség még egyéb kinevezett tisztviselőkre nézve sem mondatott volna ki. A má­sik indítvány (Duvergier de Hauranne) abból állott, hogy az esküdtszék második lajstromába fölvett ta­gok szintén választói joggal ruháztassanak fel. Guizot visszautasító mindkét indítványt Kérjük mindenesetre az orvoslást minél előbb. A reductiók körül történik sok hibás lépés, de sok jó is. Magával a halogatással még nem kerülik ki a hibás lépéseket, a jónak értékét azonban mindenesetre csök­kentik. Budapest, oct. 8 (Képviselőválasztások.) Már­­marosból afelől értesülünk, hogy a h­u­s­z­t­i kerület­ben, a leköszönt Theodorovics helyére, öt szavazat­­többséggel Pogány Ödön függetlenségi párti választatott meg. Ellenjelöltje :Móricz Károly szabadelvű párti volt. Jászberényből ma a következő sürgönyt vettük: Babics János, ki múlt vasárnap tartotta itt nagyszámú választók előtt programmbeszédjét s ebben a szabadelvű párt feltétlen hívének vallotta magát s tiltakozott minden ellenkező feltevés ellen, ma 85 szótö­bbséggel Áray Károly aljárásbíró ellen Jászberény város ország­gyűlési képviselőjévé választatott. (A pénzügyi bizottság­ mai ülésé­ben megszavazván — mint már esti lapunkban kö­zölve volt — a gazdasági tanintézetek elő­irányzatát, azon figyelmeztetés kíséretében, hogy a miniszter ezentúl a gazdasági tanintézetek számának szaporítása helyett azok intenzív fejlesztésére töre­kedjék, s az állami lótenyészintézetek szükséglete (2.469.021 frt) került tárgyalás alá. A tétel körül hosszas vita fejlődött ki, a­mely ma nem is ért véget. W­ahrmann előadó megjegyzi, hogy ez intéze­tekre az államnak még mindig 420.000 frtot kellene ráfizetni az előirányzat szerint is; a zárszámadások azonban azt bizonyítják, hogy a tényleges hiány en­nél sokkal nagyobb szokott lenni, és pl. 1874-ben is 300.000 írttal múlta felül az előirányzottat. A pénz­ügyi bizottság már régebben elhatározta,­­ a 9-es bi­zottság javaslataival megegyezőleg az állami lóte­nyésztés fokozatos megszorításával e hiány elenyész­­tetését, a miniszter költségvetése ellenben a jelen lét­szám megtartásának szükségességéből indul ki. Né­zete szerint tehát az döntendő először el: váljon ré­gibb határozataihoz ragaszkodik-e bizottság, vagy a miniszter álláspontját teszi-e magáévá, s a határozat­hoz képest lenne az előirányzat átalakítandó. B. S­i­m­o­n­y­i miniszter hangsúlyozza mily nagy lendületet nyert az utolsó időkben nálunk a ma már nagy export-czikket képező lótenyésztés; ki­emeli,hogy ez eredmény leginkább az államménesek­nek köszönhető, s azok elhanyagolása úgy nemzet­­gazdasági, mint védelmi szempontból felette káros volna. Megemlíti, hogy 1876-ra e czimen még a 9-es bizottság javaslatánál is kevesebbet irányzott elő ; el­lenben kivihetetlennek tartja e bizottság azon óhaj­tását, hogy már 1877-ben semmivel se járuljon az állam a lótenyészintézetek fenntartásához. H­e­­­f­y a pénzügyi bizottság eddigi határo­zataihoz ragaszkodik, s az előirányzatot e szempont­ból való átdolgozás végett a miniszternek vissza­adatni indítványozza. Móricz és gr. Szapáry megszavazzák az előirányzatot. — B. Sennyey a bizottság előbbi határozatainak súlypontját nem abban látja, hogy az állam már 1877-ben semmit, hanem hogy ne ő tegyen mindent a lótenyészintézete­­kért, megengedi, hogy hosszabb cyclus reend erre szükséges, de az elvet magát, hogy az állam lóte­nyésztési tevékenysége megszoríttassék, ma is fenn­­tartandónak véli. A bizottság e tárgyban a vita folytatását hét­fői ülésére halasztja el, s Tisza belügyminiszter felszólalására elhatározza, hogy holnap a belügyi tárcza költségvetése fog tárgyaltatni. — Ezzel az ülés véget ért. (Milán fejedelem) férfias elhatározásá­val, melylyel a Ristics-kormánynak véget vetett, nin­csenek megelégedve a szélsők sem Szerbiában, sem Romániában. A­mi a szerb szélsőket illeti, Mileticsék lapja dühöng s ha tőle függne, a fejedelmet trón­(Az orosz gyűjtések a délszlá­vok j­a­v­á­r­a.) Moszkva városában az adakozások a herczegovinaiak javára aránylag kielégítő sikerrel folynak. A »Golos« által a minap keményen rászült »közönyösségre« való tekintettel alig lehetett várni, hogy ezen könyöradományok között 300—1000 ru­belre menő egyes tételek előfordulnak. A főgyűjtőkj a szláv egylet és a »Moskovskija Viedomosti« szerkesz­tősége. — Pétervárott a »Golos« szláv rokonszenvi hálójába a fentebbieknél valamivel apróbb halat fog,de mégis fog s gyűjtő szekrényében már közel 2000 ru­bel van zárva. Az orosz főurak nevei az adakozók sorában eddig még nem igen fordulnak elő. A péter­­vári szláv egylet és a kievi fiók egylet által megindí­tott gyűjtések menetéről nincsenek még a lapokban kimutatások. Odessában az ezen jótékony czélra ren­dezett műkedvelői előadás alatt tömve volt a színház s nagy a panasz azok részéről, kik többé helyet nem kaptak.­­ vesztettnek nyilvánítaná ; de hát Miletics száműzve­­ van Szerbiából. A románokat illetőleg Rosetti, a vö­­­­rös párt feje a Románulban nyilatkozik, kijelentve,­­ hogy a csalatkozás értelmével tekint Milán fejede­­­­lem elhatározásaira.De — Románia szerencséjére —­­ Rosetti s a vörös párt ezúttal semmi befolyással sem­­ bir s Rosetti is önkénytes száműzetése helyéről, Pá­­­­risból küldi leveleit honába. Gróf Andrássy. — oct. 8. A delegatióban külü­gyeket illető felszó­lalást eleget hallottunk. A menyiben az ily felszólalások felvilágositólag képesek hatni, lá­tunk is most már ép oly sokat és oly világosan, mint azelőtt. A külügyminiszter ismételve és ismételve szólt, kifejtvén az okokat, a­miért nem szólhat; a külügyi előadó pedig írt egy kitűnő jelentést és tartott tegnap egy nem kevésbé kitűnő, szellemes beszédet, a­mely­ben főleg azt magyarázta meg, hogy miért nincs az, a­mi nincs. Már t. i. hogy miért nincs vörös könyv, s miért nem fordul elő a külügyi jelentésben a három császár szövet­sége. S ezzel mindent megtudtunk, a­mit le­hetett, azokon kívül, a­miket nem mond­tak el. A fődolog azonban mind e tárgyalások­ban, s a tegnapiban is, melyről esti lapunk közlött részletes tudósítást, az, hogy a kül­ügyminiszternek oly föltétlen s erőtel­jes bizalmi szavazat adatott, a­minő a nem mindennapi dolgok közé tartozik a parlia­ment életben. Gróf Andrássy! E névnél kinek ne jutna eszébe legközelebbi múltúnk összes tör­ténelme ? A kiegyezést közvetlenül megelő­zött küzdelmek, a közjogi harcz s a nagy fordulat, melyet monarchiánk külügyi poli­­kája 67 óta tett. Deák és­­Andrássy az osztrák - magyar monarchia, ma­holnap tiz éves történetének megalkotói s mig a nagy tervalkotó, testi bajok által kényszerít­ve, a közélet küzdelmei elől már félig visszavo­nult, a cselekvés férfiát ott látjuk még a hata­lom tetőpontján , királya, népe, az egész monar­chia bizalma által felkarolva; az első mi­niszter, kire mind Ausztria, mind Magyar­­ország egyenlő bizalommal tekint. Bízunk benne és sokat várunk tőle. Bí­zunk benne Magyarországon, mert élvezzük a közjogi műben alkotásai jóvoltát s bízunk benne, mert megőrizte nekünk a békét, mely­re viszonyaink consolidatiója czéljából oly nagy szükségünk van. S bíznak benne Ausz­triában, mert az osztrák részekre nézve ő nemcsak a béke, hanem az alkotmány bizto­sítéka is. Azon alkotmányé, mely a német elemnek adja a túlsúlyt, s melyért nehéz időkben férfias erővel a síkra szállt. A bizalmi szavazatnak, melylyel a dele­­gátiók gr. Andrássyt megtisztelték, a két államfél mai viszonyai, különös jelentőséget adnak. Herczegovina és Bosznia lecsöndesíté­­sében teljesen egyetért a monarchia két fele. De van még egy Herczegovinánk s fenyeget még egy háború. Az a Herczegovina, melyet a monarchia mindkét felében a deficit, az anyagi viszonyok ziláltsága képvisel; s az a háború, melyben a monarchia két felének anyagi érdekei állanak szemben egymással. Kietlen, sivár vidék ez; s vérengző, ve­szedelmes háború. A közvetítő itt is gr. Andrássy. A békeszerető, a magyar hazafi, osztrák alkotmánypárti, a magyar-osztrák miniszter. Ma mindkét fél bizalmat szavazott neki és kitünteti, hogy megnyugszik közve­­títésében. Kívánjunk tehát neki erőt, sikert,­­ és szerencsét, hogy egy-két év múlva, az újabb anyagi kiegyezés után is, mindkét fél oly bizalommal viseltessék iránta, a minőben a mai napon részesült. A monarchiára nézve az lesz a leghelyesb megoldás, melyben mind­két fél teljesen megnyugszik; — de hol ke­ressük azt mai nap, ha nem gróf Andrássy államférfim tulajdonai — és jó sorsában ? — Budapest, oct. 8. A közös külügyminisztérium által a delegátiók elé terjesztett kereskedelemi-politikai okmányok tar­talmát általánosságban már ismertettük. A gazda­sági szempontból nagy érdekű előterjesztésre alkal­­kalmilag még ismételve vissza fogunk térni. Ezúttal három jelentés tartalmát akarjuk ismertetni. Az egyik az osztrák-magyar gabnakereskedésről szól Dél-Németországgal, a második Bolgárország, a har­madik Boszniára és annak gazdasági viszonyaira vonatkozik. Az osztrák-magyar gabnakereskedés Dél-Német-­­­országgal. (Jäger köv. tanácsos jelentéséből.) München, 1875. aug. 8. A gabnakereskedés Bajorországban nagy sze­repre hivatott. Nemcsak a belföldi szükségletet kell fedeznie (az utolsó három évben Ausztria-Magyar­­országból csak árpa 4 112 millió imázsa hozatott be), hanem a közvetítő szerepet is játszhatja a gabna­­gazdag kelet s a fogyasztó nyugat közt. Évenként nagy mennyiségű gabna megy a hosszú osztrák-bajor határon át. Mindemellett általános és jogosult a pa­nasz, hogy a gabnakereskedés hanyatlott; a kivitel Svájczba egy ideig csaknem egészen megszűnt s a legnagyobb erőfeszítés mellett lehetett csak e piac­ egy részét legújabban visszahódítani. A hanyatlás oka Oroszország és Amerika ver­senye. Oroszország a tengeri utón és Marseillen át egészen magához ragadta Svájczot s Dél-Németor­­szágba is behatolt, míg Amerika Mannheimban fe­nyegeti a bajor kereskedést. Ezzel szemben nagy erőfeszítéseket tesznek az elvesztett vagy fenyegetett terület visszahódítására, igyekeznek a gabnakereskedést összpontosítani s entrepot-k által a gabonával való rendelkezést megkönnyíteni. 1871-ben München közelében Thal­­kirchenben nagy áruházakat emeltek, melyek — úgy látszik — sikerrel használtatnak. Ez áruházak arány­lag rövid időben elégteleneknek mutatkoztak a rop­pant árutömegnek, főleg a beszállított gabonának be­fogadására s általuk München nem sokára az egész dél-német gabnakereskedést magához fogja ragadni.

Next