Pesti Napló, 1875. október (26. évfolyam, 224-250. szám)
1875-10-09 / 231. szám
131 szám, Szerkesztési iroda: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadóhivatal: Barátok-tere, Athena A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kisdóhivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS: Budapest, Szombat, October 9. 187 35. évi folyam. Hirdetések szintúgy mint előfizetések Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra . . . 6 frt — kb. 6 hónapra ... 12 * — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától slzámittatik. a KIADÓHIVATALBA Barátok-tere. Athenaeum-épület küldendők. Előfizetési felhivás „PESTI HTRPEG«-ra. UH ' Oct. l-jén belépő évnegyedes uj előfizetőinknek Feuillet Octáv regényének oct. 1-sejéig papunkban megjelent részeit, ha ez iránti óhajukat előfizetési megrendelésükben kijelentik, külön lenyomatban díjtalanul küldjük meg. Előfizetési árak: (reggeli és esti kiadás,'/2 legnagyobb év és közgazdasági melléklet .) Egész évre.........24 frt. Fél évre ........................12 frt. Negyed évre .... 6 frt. Egy hónapra .... 2 frt. Az előfizetés Budapestre a »Pesti Napló« kiadó hivatalába (Barátok tere 7. sz. Athenaeum-épület) intézendő A »Pesti Napló« szerk. s kiadó hivatala. Budapest oct. 8. A bíróságok új szervezése lassan, fokonkint halad előre; sok város, sok érdekelt fél, sok család felett, egyelőre beláthatatlan időközig, függ a Damokleskard. Az intézkedések e halogatásában nem telhetik semmi örömünk. Azt értjük, helyeseljük, sőt követeljük, hogy azokat, kiket a reductió közvetlenül ér s kik ennek folytán szerény anyagi existenciájukban veszélyeztetve vannak, ne rögtön lepjék meg az elbocsátási rendeletek, hanem ezt még nem érjük el azzal, ha egyáltalában minden intézkedést, s így annak eldöntését is, hogy mely törvényszékeket fognak még megszüntetni, a végtelenig halogatják. S van e késedelmezésnek más hátránya is. Nem tehetünk róla, de soha sem helyeselhettük azon állapotokat, melyekben megtörténhetik, hogy nyilvános lapokban gyalázó czikkek jelennek meg bíróságok és bírósági személyek ellen. Nem akarjuk most kutatni, hogy mi igaz és mi nem igaz az ily felszólalásokban, hisz’ maga azon tény, hogy az ily támadások a nyilvánosság előtt történnek, nagyon megingatja a bírói működés sikerének nem lényegtelen tényezőjét, a bírói tekintélyt s a külföldben elrémítő fogalmakat kelthet a magyar bíróságok állapotáról. Amennyiben az említett felszólalások alappal bírnak, a törvényszékek új rendezésében kell keresnünk az orvoslást Azért is sürgetjük. De még másért is. Mennyivel továbbra terjed a mai bizonytalan állapot, annál több alkalom nyúttatik a nem indokolt animositás, a boszú vágy és egyéb nem tiszta indokokból származó támadásokra is. Az alapos és alaptalan vád egyaránt a felszínre tolul, hisz tudja mindenki, hogy most hatásos lehet a vádolás, s hogy az ily állapot ne tartson soká, az bizonyára mind a kormány, mind a bíróságok s általában az igazságszolgáltatás érdekében fekszik Midőn a nyilvánosság elé kerülő felszólalásokról szólunk, először is az erdélyi részek igazságszolgáltatási viszonyaira gondolunk. Magunk is, nagyon megbízható informatiókra támaszkodva, kénytelenek voltunk a minap,az erdélyi igazságszolgáltatás szomorú anekdotáinak szomorúan hosszú sorozatáról« megemlékezni, s a napokban előállott a »Kelet Népe« s az »Egyetértés«, és Udvarhelyszékről keltezett levelekben történetkéket beszéltek el, melyekről hiszszük, hogy azok is mind csak »anekdoták«, de e két lap azokat valóknak állítja. E közlések folytán sajtóperek rendeltettek el, s azok remélhetőleg kideritendik majd mind e levelek forrását, mind világot vetnek Erdély egy sokat zaklatott részének társadalmi és politikai viszonyaira. Oly viszonyokra, melyeket egy ambitiosus család a nyilvánosság előtt minduntalan feltár — bemutatva azokat természetesen igen subjectív felfogása szerint, mely nem mindig egyezik meg a valóval. Nem kell megneveznünk ezúttal az illetőket, nem is annyira egyéniségek, mint speciesekről akarunk szólani. Erdély kis ország, még mindig bizonyos patriarchális viszonyokkal. Egyes elágazott családok befolyása ott igen tetemes. Erdély sokat, nagyon sokat, majdnem mindent köszönhet nemes családjainak, s távol áll tőlünk, hogy e családok befolyása ellen általában síkra szállanánk. Egy-egy család erős vára a nemzetiségnek és hazafiságnak ; culturális központ is. Örüljünk, hogy vannak még ősi magyar családok, melyek kiterjedtebb befolyással bírnak. De amint általában csak örvendhetünk annak , hogy magyar családok megőrizték, a vagyon és culturai fölénynél fogva, a változott politikai és sociális viszonyok között is befolyásukat; úgy tartózkodnunk kell attól is, hogy minden befolyást, s annak minden ágazatot föltétlenül dicsérjük. A dolog természete hozza ezt magával. S midőn ily befolyás egyes helyeken a bíróságok körül érvényesítheti hatalmát, midőn sok jel arra mutat, hogy egy vagy más helyütt a családok küzdelme behat a törvényszékek termeibe, akkor nem utasítható vissza föltétlenül a föltevés, hogy az igazságszolgáltatás nem bírhatja azt a tárgyilagosságot, mely a bírói működésnek első kelléke. Alapos vizsgálat és gond szükséges az ily viszonyok gyökeres megváloztatására. Reméljük, hogy ezekben az illető helyeken nem is volt hiány. Most már a tetteket kérhetjük. A dolog kétségkívül bizonyos nehézségekkel jár. Erdély speciális viszonyait sokat emlegetik, s ez emlegetésben van jogosultság. A Magyarország egyéb részeitől elütő jogviszonyok is speciális figyelembe vételt követelnek. Magyarországi ember nem igen helyezhető át az erdélyi részekbe (valóban nem tudjuk, hogy van-e nem erdélyi alkalmazva az erdélyi bíróságoknál, de ha van is, az nagyon csekély számmal lehet), az erdélyiek köre pedig igen szűk s az alkalmasbak majd mind hivatalban vannak. Ifjabb erők örvendetesen fejlődnek, de a támadó hiányt csak évek múlva pótolhatják. Mind e körülmények nehezítik az eljárást , de nem teszik azt lehetetlenné. Erélylyel, tapintattal, szorgos utánjárással eligazíthatni e bajokat, s hogy eligazítsák, azt a legfontosabb állami érdekek, az igazságszolgáltatás érdekei követelik. Az erélyt, tapintatot és szorgos utánjárást azonban nem csak a legalsóbb fórumokon kívánjuk alkalmaztatni. Van a dolgoknak bizonyos lánczolatos összefüggése, s a ki javitni akar, annak a bajt mind kutforrásaiban, mind fejleményeiben föl kell keresni. A „Pesti Napló“ tárczírja. Odilon Barrot emlékiratai. (1815—1848.) — Mémoires posthumes d’ Odilon Barrot. Első kötet. Paris Charpentier és társa, 1875. 612 lap. — Csillag Gyulától. IV. Az újonnan alakult kormány által Barrot a szajnai praefectura fontos állomására szenteltetett ki. A közigazgatási téren mindaddig nem működött, ezért az ajánlatot elsőben megköszönte. De meggyőzte őt az az érv, hogy a fönnforgó viszonyok közepette feladata inkább politikai, mint közigazgatási természetű teendő — és az állomást elfoglalta. A legsúlyosabb viszonyok közepette tisztviselői kötelességeit polgári véleményével összeegyeztetni igyekezett, s népszerűségével a lakosság megnyugtatására nagy hatással volt. Amint azonban a kamarába megválasztatott , a nézetellentét közte s a kormány közt mind szembeötlőbbé lett. Barrot már akkor is a népies reform-politika hive volt, mig a kormány az ellentállási politika ösvényére fordult s a mozgalomnak gátakat szabni készült. Ez utóbbi irányzatnak Guizot volt főképviselője a kormányzatban, pedig épen Guizot, mint belügyminiszter, Barrot főnöke is volt. Ily körülmények közt állását soha nem viselhette s bejelenté lemondását. Ezen idő óta egész a júliusi királyság bukásáig — tizennyolcz éven keresztül — állandóan azon irány vezére volt, mely az orleansi dynastiát megtartani kívánta, de a népies belreformok sürgősségét vitatta, így már 1832-ben a választási törvénynél azt kívánta, hogy a 200 frank censuson kívül a választási jog még az értelmi képességek némely fokozatainak is megadassék: ez az értelmiségi jogczim (adjonction des capacités), mely az 1848-ai magyar választói törvényben is kifejezést talált. »Tekintetbe kell vennünk, — igy szólt a választási törvény tárgyalásakor — hogy minden befolyás, ha alkotmányos intézményeink keretébe föl nem vétetik, zavart idéz elő, mig ha azt alkotmányos intézményeinkkel társítjuk, hatalom és biztosság kútfeje lesz az államra nézve.« Ezen czimbe be akarta foglalni a prűd’ homme-okat és egyéb munkásfőnököket, hogy igy a munkás osztályt a képviselet útján az alkotmányos intézményekbe fokozatosan bevezesse. Törekvéseit siker nem koronázta, a választási reform eszméjét azonban nem hagyta nyugodni. Ennek köszönik keletkezésüket a banquetek 1846- ban s e mozgalom lett a júliusi királyság megölő betűje is, miután az egyszerű kérdés mindkét oldalról mesterségesen elmérgesíttetett. A pairkamara szervezésénél Barrot azon rendszer mellett volt, hogy a paíreket a municipális hatóságok válaszszák. Ellene volt mind Perier Kázmér azon javaslatának, hogy a pairek a király által neveztessenek ki, mind az örökösödési pairkamarának, melyet Guizot, Thiers és Broglierg pártoltak. »Uj pair-intézményünket a municipalis hatóságok választásaira óhajtanám fektetni;*) előbb szükséges azonban, hogy ez utóbbiak valódi institutiók fokára emeltessenek. — Mert a meggyökerezett szokások, az ország legéletbevágóbb érdekeinek ismeretei ezekben fogamzanak oly érdekek ezek, melyeket önök sikerrel állíthatnak szembe a democratiával mindenütt járó elméleties irányzatoknak. Ki az önök közt, kit meg nem leptek a 40 év óta egymás után felhalmozott alkotmányaink azon szervezeti gyöngéi, melyeknél fogva a hatalmak mindenkor a levegőben függvén, a központra irányzott egyetlen csapás által rögtöni összeeséssel fenyegetvék? Nem érzik önök a szükségességet, hogy a földben eredő gyökereket adjanak nekik?« **) A municipalis törvény tárgyalás) Odilon Barrot beszéde a képviselőkamara 1831. oct. 6-ki ülésében. **) A pairek választásáért akkor hiába küzdött Barrot az uj franczia köztársaság senatus törvénye 44 év után megvalósitá Barrot régi tervét; ebben a senatorok választása a municipiumokra bízatott. mimmiiMi i»m«b» m tuiiijiui msmnmeviama*mnm sakor, az előzetes bizottsági értekezleteken úgy, mint a kamarában az önkormányzati jogok kiterjesztését indítványozta. »Azt hiszem — így szólt— hogy a szabad kormányzatnak tudománya abban áll: az országban létező természetes erőkre támaszkodjk rájuk bízni mindazt, ami csak rájuk bizható, társaságba lépni, mintegy azonosítani magát velük az által, hogy a védelemben őket is részesítsük« . . . Ő pendite meg ekkor a kerületi tanács (conseilcantonal)eszméjét, mely az erőtlen falusi községeknek erős gyupontja lett volna. —E javaslata azonban, bár Vivien, a közigazgatási jogban akkor legnagyobb tekintély, szintén mellette volt — elvettetett. Barrot méltán sajnálja, hogy Lajos Fülöp kormánya, mely a középosztályoktól várta fő támaszát, a létező erőforrásokat az önkormányzat útján ezen osztályokban meg nem nyitá és nem értékesíté. A szószékről időnkint erős támadásokat intézett a kormány által folytatott ellenállási politika ellen. Midőn Máté 1838-ban a kamarától 1.500.000 fre titkos alap megszavazását kérte: ezen alkalmat megragadá, hogy az egész kormányzat iránya ellen fényes philippikát tartson. Kárhozatosnak jelenté ki azt a politikát, mely a »harmadik osztály« fogalmát oly szűk értelemben veszi, hogy az egész nemzet helyébe cotteriát állít. A többségnek azt veti szemére, hogy a középosztályt ekként a nemzet zömétől elszakítja. »Tehát csak e kis kört illessék meg a politikai jogok, mzt illesse meg a régi monarchiának öröksége ? ... Oh Istenem, — e középosztály igazságosabb, mint önök: ő visszautasítja a győzelemnek monopóliumát. Az 1830-iki győzelem a társadalom minden osztályának győzelme, az egész nemzet vívta ki azt!« ... Guizot ékes szólásának egész erejét fölhasználta, hogy eltompítsa e támadás élét. Igaz ugyman, a hogy a forradalomban minden osztály vére folyt, de az alkotmányunkban biztosított közjogok is minden francziát megilletnek. Önök azt találják: ez semmi ? Önök azt hiszik, hogy ezek nem felelnek meg a nemes ambitióknak, a nagylelkű jellemeknek! Szűk *) Lad. Guizot beszédeit (Recueil des Discours) III. k. 103. 1. séges lenne tehát még ezenkívül az is, hogy azon képtelen egyenlőség, a politikai jogoknak és hatalmaknak azon egyetemessége léptettesék életbe, mely ezen szószékről eredő theoriák méhében rejtezik! . . . Tagadja, hogy a középosztályt egyoldalú kiváltságos alakban kívánná constituálni, minek például a régi aristocratiák voltak, de eljött ideje szakítani a politikai jogok absolut egyenlőségének régi, kárhozatos tanával, mely nem csak Francziaországban, hanem mindenütt, a valódi szabadság, igazság és egyenlőség '■ vesztét idézte elő. A politikai szószék tekintélye akkor magasan állott, és Barrot a szószék első alakjai közé tartozott. Igaz, hogy parliamentáris oskolája alig volt, mert a törvénykezési gyakorlat teréről hirtelen lépett a parliamentbe, — és mégsem látszott meg rajta az a szögletesség, az a bőbeszédűség, az az áradozás, mely az ügyvéd-képviselőket — kivált kezdetben — jellemezni szokta. Szónoklata tüzes, eleven, szikrázó volt, kritikája mindenkor méltóságteljes, sohasem személyeskedő, azonban egyúttal szigorú. Elvi álláspontját majd minden beszédében kifejezésre juttató, néha ünnepélyes hangon, mint a szabadság evangélistája, máskor keserű gúnynyal, mint a napi politika bírálója.., i O »tribün« volt, de a szó nemesebb értelmében, oly tribün, ki a népszerűséget nem tekinté czélnak, hanem eszköznek, melyet bármily szerény szabadelvű vívmány érdekében felhasználni, sőt feláldozni is mindenkor kész volt, így Thiers első minisztériumának (1836) őszinte, önzéstelen támogatója , volt, később pedig, midőn Malé a kormányzatot antiparliamentáris szellemben kezdé vezetni, belépett abba a híres coalitióba, melynek tagjai voltak még Guizot és Thiers. E coalitió győzött annyiban, mert a Malé bukásához vezetett, de egységes, erőteljes kormányt megalkotnia nem sikerült. Vezérférfiai nem hittek egymásnak , Lajos Fülöp pedig ámbár tudta, hogy Barrot dynastiájának híve, világért sem kívánta őt a cabinetben látni.így a coalitiónak elvi eredménye nem volt. Malé bukása után ismét a régi pártok állottak szemben : a jobboldal, melynek kétségtelendeje Guizot volt, ámbár politikai befolyása, a coali-tióban részvétele miatt, pártjánál igen szenvedett; a balközép, mely Thiers alatt állott, végre a Barrot által vezérelt baloldal. Támogatá Thiers második rövid minisztériumát is (1840), kinek bukása után s vele szövetségben a »dynasticus ellenzék«-et vezérlé egész a februári catastropháig. V. A júliusi monarchia végkorszakában lefolyt parliamenti küzdelmekben Barrotnak előkelő szerep jutott: ő indította meg azon reform-banqueteket, melyeknek nem remélt és Barrot által is fájlalt eredménye a júliusi dynastia bukása volt. Mily felelősség illeti meg őt és társait ezen catastropha előidézésében ? Föloldhatjuk-e őt azon vád alól, hogy meg nem gondolt agitatió által koczkára tette azon ügyet, melynek életét szentelé: az alkotmányos intézmények haladását. Mert a júliusi dynastia bukása visszaesés volt az alkotmányosság terén: ez oly igazság, mit ma egy józan republicanus sem tagad Francziaországban. Mielőtt e felett ítéletet hoznánk, az események némely oldalait figyelembe kell vennünk. A választási jog kiterjesztése élénk küzdelem tárgya volt az ellenzéknek. A 30—40-es időszakban többször megpendíttetett e terv; akkor úgy Guizot, mint Thiers ellenezték. Az ellenzék egyúttal a parlamenti incompatibilitásnak megállapítását is kívánta, mert a hivatalnok-képviselők száma igen megszaporodott. Thiers lelépése után az addigi többségnek több hatalmas tagja,köztük Rémusat és Duvergier de Hauranne, szintén az ellenzékhez csatlakozott. E két tag formulázta azokat az indítványokat, melyeket »parliamenti reform«-nak neveztek el, melyek azonban valójában igen csekély módosításai voltak a fennálló rendszernek. Az udvari szolgálatban álló tisztek és hivatalnokok, valamint a szárnysegédek kizárása a parlamentről — ez volt az első indítvány (Rémulaté.) Mily csekély reform önmagában, ha tekintetbe vétetik, hogy az összeférhetlenség még egyéb kinevezett tisztviselőkre nézve sem mondatott volna ki. A másik indítvány (Duvergier de Hauranne) abból állott, hogy az esküdtszék második lajstromába fölvett tagok szintén választói joggal ruháztassanak fel. Guizot visszautasító mindkét indítványt Kérjük mindenesetre az orvoslást minél előbb. A reductiók körül történik sok hibás lépés, de sok jó is. Magával a halogatással még nem kerülik ki a hibás lépéseket, a jónak értékét azonban mindenesetre csökkentik. Budapest, oct. 8 (Képviselőválasztások.) Mármarosból afelől értesülünk, hogy a huszti kerületben, a leköszönt Theodorovics helyére, öt szavazattöbbséggel Pogány Ödön függetlenségi párti választatott meg. Ellenjelöltje :Móricz Károly szabadelvű párti volt. Jászberényből ma a következő sürgönyt vettük: Babics János, ki múlt vasárnap tartotta itt nagyszámú választók előtt programmbeszédjét s ebben a szabadelvű párt feltétlen hívének vallotta magát s tiltakozott minden ellenkező feltevés ellen, ma 85 szótöbbséggel Áray Károly aljárásbíró ellen Jászberény város országgyűlési képviselőjévé választatott. (A pénzügyi bizottság mai ülésében megszavazván — mint már esti lapunkban közölve volt — a gazdasági tanintézetek előirányzatát, azon figyelmeztetés kíséretében, hogy a miniszter ezentúl a gazdasági tanintézetek számának szaporítása helyett azok intenzív fejlesztésére törekedjék, s az állami lótenyészintézetek szükséglete (2.469.021 frt) került tárgyalás alá. A tétel körül hosszas vita fejlődött ki, amely ma nem is ért véget. Wahrmann előadó megjegyzi, hogy ez intézetekre az államnak még mindig 420.000 frtot kellene ráfizetni az előirányzat szerint is; a zárszámadások azonban azt bizonyítják, hogy a tényleges hiány ennél sokkal nagyobb szokott lenni, és pl. 1874-ben is 300.000 írttal múlta felül az előirányzottat. A pénzügyi bizottság már régebben elhatározta, a 9-es bizottság javaslataival megegyezőleg az állami lótenyésztés fokozatos megszorításával e hiány elenyésztetését, a miniszter költségvetése ellenben a jelen létszám megtartásának szükségességéből indul ki. Nézete szerint tehát az döntendő először el: váljon régibb határozataihoz ragaszkodik-e bizottság, vagy a miniszter álláspontját teszi-e magáévá, s a határozathoz képest lenne az előirányzat átalakítandó. B. Simonyi miniszter hangsúlyozza mily nagy lendületet nyert az utolsó időkben nálunk a ma már nagy export-czikket képező lótenyésztés; kiemeli,hogy ez eredmény leginkább az államméneseknek köszönhető, s azok elhanyagolása úgy nemzetgazdasági, mint védelmi szempontból felette káros volna. Megemlíti, hogy 1876-ra e czimen még a 9-es bizottság javaslatánál is kevesebbet irányzott elő ; ellenben kivihetetlennek tartja e bizottság azon óhajtását, hogy már 1877-ben semmivel se járuljon az állam a lótenyészintézetek fenntartásához. Hefy a pénzügyi bizottság eddigi határozataihoz ragaszkodik, s az előirányzatot e szempontból való átdolgozás végett a miniszternek visszaadatni indítványozza. Móricz és gr. Szapáry megszavazzák az előirányzatot. — B. Sennyey a bizottság előbbi határozatainak súlypontját nem abban látja, hogy az állam már 1877-ben semmit, hanem hogy ne ő tegyen mindent a lótenyészintézetekért, megengedi, hogy hosszabb cyclus reend erre szükséges, de az elvet magát, hogy az állam lótenyésztési tevékenysége megszoríttassék, ma is fenntartandónak véli. A bizottság e tárgyban a vita folytatását hétfői ülésére halasztja el, s Tisza belügyminiszter felszólalására elhatározza, hogy holnap a belügyi tárcza költségvetése fog tárgyaltatni. — Ezzel az ülés véget ért. (Milán fejedelem) férfias elhatározásával, melylyel a Ristics-kormánynak véget vetett, nincsenek megelégedve a szélsők sem Szerbiában, sem Romániában. Ami a szerb szélsőket illeti, Mileticsék lapja dühöng s ha tőle függne, a fejedelmet trón(Az orosz gyűjtések a délszlávok javára.) Moszkva városában az adakozások a herczegovinaiak javára aránylag kielégítő sikerrel folynak. A »Golos« által a minap keményen rászült »közönyösségre« való tekintettel alig lehetett várni, hogy ezen könyöradományok között 300—1000 rubelre menő egyes tételek előfordulnak. A főgyűjtőkj a szláv egylet és a »Moskovskija Viedomosti« szerkesztősége. — Pétervárott a »Golos« szláv rokonszenvi hálójába a fentebbieknél valamivel apróbb halat fog,de mégis fog s gyűjtő szekrényében már közel 2000 rubel van zárva. Az orosz főurak nevei az adakozók sorában eddig még nem igen fordulnak elő. A pétervári szláv egylet és a kievi fiók egylet által megindított gyűjtések menetéről nincsenek még a lapokban kimutatások. Odessában az ezen jótékony czélra rendezett műkedvelői előadás alatt tömve volt a színház s nagy a panasz azok részéről, kik többé helyet nem kaptak. vesztettnek nyilvánítaná ; de hát Miletics száműzve van Szerbiából. A románokat illetőleg Rosetti, a vörös párt feje a Románulban nyilatkozik, kijelentve, hogy a csalatkozás értelmével tekint Milán fejedelem elhatározásaira.De — Románia szerencséjére — Rosetti s a vörös párt ezúttal semmi befolyással sem bir s Rosetti is önkénytes száműzetése helyéről, Párisból küldi leveleit honába. Gróf Andrássy. — oct. 8. A delegatióban külügyeket illető felszólalást eleget hallottunk. A menyiben az ily felszólalások felvilágositólag képesek hatni, látunk is most már ép oly sokat és oly világosan, mint azelőtt. A külügyminiszter ismételve és ismételve szólt, kifejtvén az okokat, amiért nem szólhat; a külügyi előadó pedig írt egy kitűnő jelentést és tartott tegnap egy nem kevésbé kitűnő, szellemes beszédet, amelyben főleg azt magyarázta meg, hogy miért nincs az, ami nincs. Már t. i. hogy miért nincs vörös könyv, s miért nem fordul elő a külügyi jelentésben a három császár szövetsége. S ezzel mindent megtudtunk, amit lehetett, azokon kívül, amiket nem mondtak el. A fődolog azonban mind e tárgyalásokban, s a tegnapiban is, melyről esti lapunk közlött részletes tudósítást, az, hogy a külügyminiszternek oly föltétlen s erőteljes bizalmi szavazat adatott, aminő a nem mindennapi dolgok közé tartozik a parliament életben. Gróf Andrássy! E névnél kinek ne jutna eszébe legközelebbi múltúnk összes történelme ? A kiegyezést közvetlenül megelőzött küzdelmek, a közjogi harcz s a nagy fordulat, melyet monarchiánk külügyi polikája 67 óta tett. Deák ésAndrássy az osztrák - magyar monarchia, maholnap tiz éves történetének megalkotói s mig a nagy tervalkotó, testi bajok által kényszerítve, a közélet küzdelmei elől már félig visszavonult, a cselekvés férfiát ott látjuk még a hatalom tetőpontján , királya, népe, az egész monarchia bizalma által felkarolva; az első miniszter, kire mind Ausztria, mind Magyarország egyenlő bizalommal tekint. Bízunk benne és sokat várunk tőle. Bízunk benne Magyarországon, mert élvezzük a közjogi műben alkotásai jóvoltát s bízunk benne, mert megőrizte nekünk a békét, melyre viszonyaink consolidatiója czéljából oly nagy szükségünk van. S bíznak benne Ausztriában, mert az osztrák részekre nézve ő nemcsak a béke, hanem az alkotmány biztosítéka is. Azon alkotmányé, mely a német elemnek adja a túlsúlyt, s melyért nehéz időkben férfias erővel a síkra szállt. A bizalmi szavazatnak, melylyel a delegátiók gr. Andrássyt megtisztelték, a két államfél mai viszonyai, különös jelentőséget adnak. Herczegovina és Bosznia lecsöndesítésében teljesen egyetért a monarchia két fele. De van még egy Herczegovinánk s fenyeget még egy háború. Az a Herczegovina, melyet a monarchia mindkét felében a deficit, az anyagi viszonyok ziláltsága képvisel; s az a háború, melyben a monarchia két felének anyagi érdekei állanak szemben egymással. Kietlen, sivár vidék ez; s vérengző, veszedelmes háború. A közvetítő itt is gr. Andrássy. A békeszerető, a magyar hazafi, osztrák alkotmánypárti, a magyar-osztrák miniszter. Ma mindkét fél bizalmat szavazott neki és kitünteti, hogy megnyugszik közvetítésében. Kívánjunk tehát neki erőt, sikert, és szerencsét, hogy egy-két év múlva, az újabb anyagi kiegyezés után is, mindkét fél oly bizalommal viseltessék iránta, a minőben a mai napon részesült. A monarchiára nézve az lesz a leghelyesb megoldás, melyben mindkét fél teljesen megnyugszik; — de hol keressük azt mai nap, ha nem gróf Andrássy államférfim tulajdonai — és jó sorsában ? — Budapest, oct. 8. A közös külügyminisztérium által a delegátiók elé terjesztett kereskedelemi-politikai okmányok tartalmát általánosságban már ismertettük. A gazdasági szempontból nagy érdekű előterjesztésre alkalkalmilag még ismételve vissza fogunk térni. Ezúttal három jelentés tartalmát akarjuk ismertetni. Az egyik az osztrák-magyar gabnakereskedésről szól Dél-Németországgal, a második Bolgárország, a harmadik Boszniára és annak gazdasági viszonyaira vonatkozik. Az osztrák-magyar gabnakereskedés Dél-Német-országgal. (Jäger köv. tanácsos jelentéséből.) München, 1875. aug. 8. A gabnakereskedés Bajorországban nagy szerepre hivatott. Nemcsak a belföldi szükségletet kell fedeznie (az utolsó három évben Ausztria-Magyarországból csak árpa 4 112 millió imázsa hozatott be), hanem a közvetítő szerepet is játszhatja a gabnagazdag kelet s a fogyasztó nyugat közt. Évenként nagy mennyiségű gabna megy a hosszú osztrák-bajor határon át. Mindemellett általános és jogosult a panasz, hogy a gabnakereskedés hanyatlott; a kivitel Svájczba egy ideig csaknem egészen megszűnt s a legnagyobb erőfeszítés mellett lehetett csak e piac egy részét legújabban visszahódítani. A hanyatlás oka Oroszország és Amerika versenye. Oroszország a tengeri utón és Marseillen át egészen magához ragadta Svájczot s Dél-Németországba is behatolt, míg Amerika Mannheimban fenyegeti a bajor kereskedést. Ezzel szemben nagy erőfeszítéseket tesznek az elvesztett vagy fenyegetett terület visszahódítására, igyekeznek a gabnakereskedést összpontosítani s entrepot-k által a gabonával való rendelkezést megkönnyíteni. 1871-ben München közelében Thalkirchenben nagy áruházakat emeltek, melyek — úgy látszik — sikerrel használtatnak. Ez áruházak aránylag rövid időben elégteleneknek mutatkoztak a roppant árutömegnek, főleg a beszállított gabonának befogadására s általuk München nem sokára az egész dél-német gabnakereskedést magához fogja ragadni.