Pesti Napló, 1875. november (26. évfolyam, 250-274. szám)
1875-11-19 / 265. szám
265. szám. Szerkesztési iroda: Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadóhivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. Budapest, Péntek, november 19.1875. REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra . . . 6 frt — kr. 8 hónapra . . . 12 » — » Az esti kiadás postát kinküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától szimutatik. 26. évi folyami Hirdetések szintúgy mint előfizetések a KIADÓHIVATALBA Barátok tere, Athenaeum-épület küldendők. Előfizetési felhívás a „FESTI NAPLÓ«-ra. Előfizetési árak : reggeli és estikiadás, 1/2 legnagyobb év és közgazdasági melléklet .) Egész évre.........................24 frt. Fél évre .........................12 frt. Negyed évre .... 6 frt. Egy hónapra .... 2 frt. 88F“ Az előfizetés Budapestre a »Pesti Napló« kiadó hivatalába (Barátok tere 7. sz. Athenaeum-épület) intézendő A »Pesti Napló« szerk. s kiadó hivatala. Budapest, nov. 18. Széll Kálmán szerencsés tulajdonokkal bir. Olan pénzügyminiszter, ki soká lesz miniszter és sokszor lesz miniszter. Ő a magyar Sella, rosz viszonyok örököse, ki nehéz adókat ró a népre, de józan politikát visz, sokat dolgozik, s az állapotokon javít. Fiatal erő, képzett ember, világos és gyakorlati észjárással, kinek tapasztalatai is vannak, bár ezekhez még sokat kell szereznie; nyugalmával és alaposságával fölényt gyakorol a legtöbb ember fölött, anélkül, hogy ezzel sértene, mert oly becsületes és jóindulatú, ki soha nem kelt ellenszenvet. A cabinetben ő a legnagyobb munkaerő, ő bír a legtöbb conceptióval, övé a teher súlya, ő viseli a legodiosusabb tárczát, az ő javaslatain fordul meg a válságos helyzet, és valóban ő képezi a Tisza cabinet főoszlopát, s mégis ha valamikor e cabinet is követni fogja a cabinetek sorsát, nem Széli lesz az oka. Széli mindenütt magával viszi sympathiáit s jóravaló természetét. Ő egy darab a jövő Magyarországból. Beteg volt napokig. Fekete selyemkendő burkolta nyakát, s torka recsegte a hangokat, midőn beszélni kezdett, halkan, csöndet kérve. S a beteg torok harmadfél óráig győzte beszéddel, s minél tovább beszélt, annál egészségesebb látszott lenni. Amit mondott, az szónoklat volt. Gyakran a pénzügyi polémia retorikai fordulatokban játszott, s ha a számokban fáradt figyelem lankadni kezdett, a pénzügyminiszter azzal mulattatá magát s a házat, hogy mint agyonkinzott egeret a czicza, eleresztette s megint körmön fogta gróf Zichy Nándort, kit még igy soha nem páholt senki, vagy ha Zichy Nándort megunta, megforgatta Ürményit, Mocsáryt, Simonyit, Helfyt, hogy régi kedvteléssel ismét visszaforduljon az istenadta Zichy Nándorhoz, s megint űzze, zavarja lélekölő gyönyörrel Sikerült Széll Kálmánnak budgetjét igazolni, támadóit a szélső balon és a szélső jobbon megcáfolni, a kételyeket szétoszlatni, mérsékelt reményeket ébreszteni financziális jövőnk jobbrafordulása iránt s hitet kelteni maga iránt. S mi több, a szélső pártok, ha valamikor félelmeseknek tetszettek, a házban elveszték jelentőségüket, oly silányra bizonyította Széll Kálmán nemcsak pénzügyi számításaikat, hanem egész politikájukat, sőt szereplő személyeiket is. Orrvérzésük akkora jön, hogy ájuldoztak tőle. S a győztes miniszter oly udvarias volt mindig, egyetlen sértő szó, egy goromba kifejezése nem csúszott ki hevének, sőt végül nagylelkű gúnynyal felhívta a jobboldali ellenzéket, hogy miután minden aggodalmait eloszlatta, már most járuljon , hozzá a többséghez, és szavazza meg a budgetet és az adófelemelést. Valóban a desperatio pártjai meddig fognak még lélekzeni ? Miért vannak, kiknek lenni nincs joguk ? Miért élnek külön, kik semmit el nem érnek? Fótumuk meg van írva, de ők kerülik az enyészetet s félholtan folytatnak oly existentiát, melylyel önmaguknak s közéletünknek terhére vannak. Vagy inkább jó, hogy vannak. Még szükséges, hogy valaki jobbról s valaki balról a szabadelvű pártot összeszoritsa. Még kell ellenzék, mely ne legyen képes a reformtörvényeknek útját állni, de mely egy kis élénkséget hoz a vitába, s alkalmat szolgáltat a minisztereknek dicső diadalmakat szerezni veszély nélkül. A balpárt végre boszuálló tűzzel rontana mindent, mi kormányzó elv s mindenkit, ki kormányzó személy. Kivált a fusióra és Tiszára haragszik epéjök, mert azóta veszett el minden reményük, mióta ő belépett a cabinetbe s a szabadelvű pártba. De mert gáncsoskodásnál egyebet a tehetetlen harag szülni nem tud, s kevés észszel sokat ártani nem lehet, oda sülyedtek, hogy kezdő szónokok gyakorlatokat tartsanak felettök. S midőn vergődve üres argumentumokból egy homoktengert összehordtak, felkerekedik Széll s szétfujja őket. Nervosus izgalom, a conservativ pártnak betegsége. Okhtatlan szomjjal vágynak hatalomra s népszerűségre, de se ezt, se azt nem érik el, nem tudják tartani. Most a budgetvitánál Bécsnek s a népnek egyszerre hízelegtek s mind hiába : afflavit Széli et dissipati sunt. A „Pesti Napló” tározója. Gróf Lónyay könyvéből. — Három közlemény. — (Lásd nov. 18-diki reggeli és esti lapunkat.) II. Szeretjük magunkat a kelet népének nevezni. Onnét származunk, azon népek sok tulajdonával bírunk, a művelt népek közt a legkeletibb helyzetet foglaljuk el Európában; de ha méltók akarunk lenni, hogy a civilizált népek sorába tartozzunk, itt az ideje, hogy a nyugat népeinek példáját kövessük, hazánk és önmagunk iránti kötelezettségből tegyük meg mindazt, mi a nyugat népeit nagy válságok közepette is megmentette. Alig van nemzet Európa területén, mely ne ment volna nagy válságokon keresztül, melynek ne lett volna szüksége kettőztetett munkásságra. Magának Angliának helyzete is a napóleoni háborúk alatt és a 40 es évek kezdetén pénzügyi tekintetben válságos volt. Hollandia 1830. után, Francziaország 1815-ben, később 1870-ben, az Éjszakamerikai államok 1865-ben nagy katasztrófák után súlyosabb viszonyok közt voltak, mint mi vagyunk és rövid időn az összes nép és kormány együttes munkája folytán győzedelmeskedtek a létező bajokon. Az utóbbi időkben nálunk is szokássá vált, hogy mindenki a törvényhozástól és a kormánytól vár mindent. Bizonyára nagy a törvényhozás és a kormány feladata, és széles a hatalma, de e hatalmat üdvösen akkor fogja gyakorolni, ha nem azon igyekszik, hogy mit mindent kellene önmagának tevékenysége teréhez ragadni, mint inkább azáltal, hogy különösen igyekezni fog a nemzeti munkásság szabad fejlődésének akadályait elhárítani, a maga idejében czélszerűen és helyesen létesíteni azt, mit a magántevékenység előállítani nem képes, de nagy befolyást képes gyakorolni a nemzetre az által is, ha kettőztetett munkásságban, a szigorú rend és a takarékosság keresztülvitelében jó példával megy elül. Mindenekelőtt feladata pedig az államnak épen az üdvös tevékenység és egészséges fejlődés biztosítása végett a közhiteit megszilárdítani és folyton fenntartani, mi a civilizált népeknél a jólét első feltétele. De a teljes biztosított siker csak úgy fog előállani, ha — mint M. Chevalier mondja, — a nemzetnek minden munkás tagja, legyen az földmivelő, iparos, kereskedő, tőkepénzes vagy az értelmi munka képviselője, folyton egy eszme által lesz áthatva: miként használhatja tudományát, szerzett tapasztalatait vagy tőkéjét becsületes munka által vagyonának gyarapítására. Hogy mindenkinek munkássága fokoztassék és szabadon és kellő mérvben fejlődhessék, és hogy az előző munka által teremtett tőke meghozza termékenyítő hatását, meg kell szerezni és biztosítani a nemzeti munkásság számára a hitelintézmények termékenyítő hatalmának jogos használatát. Ily irányú megoldást kívánok hazánkban. Kívánnunk kell mindnyájunknak, hogy a jelenben létező természetellenes állapot megszüntessék. Az nem lehet, hogy jövőre a hitel kútforrása hazánk határain túl maradjon elhelyezve és ez csak kegyelemből, kénye-kedve szerint és mintegy alamizsnaképen osztogassa a hitelt, melynek jogszerű élvezetére a fokozott nemzeti munkásságnak szüksége van. A hitelintézmények kezelése nem lehet egy vagy két városnak kizárólagos kiváltsága; közös tulajdon az, melyben a részesülhetésnek jogosultsága azon arányban áll fenn minden vidéken, amely arányban adósa a jegybank egy vagy más vidéknek, mely jegyeit bizalommal fogadja el és kamat nélkül kölcsönözi neki munkájának és takarékosságának eredményeit. A milliárd harmatcseppekből, a növényzettel fedett termékeny föld és a vizek folytonnos kipárolgásából támadnak a felhők, épugy a milliókat számláló nép munkájának eredményéből és az azok által termelt vagyon forgalmából fejlődik ama hitel, mely a jegybankok létének és forgalmának alapját képezi. De mint a felhők rendeltetése a földszinről felszállt párát termékenyítő esőként az anyaföldnek visszaadni és ezáltal képessé tenni újra meg újra a tenyészetre és körfutamban ismét és ismét az esőt képező felhőket alkotni, hasonlóképen a hitelintézeteknek és különösen a jegybankoknak hivatása, az osztó igazság és a közérdek követelménye, sőt a hitelintézmények jól felfogott érdeke azon mérvben, azon arányban és ott adni vissza a milliók hozzájárulásával gyűjtött hitelt, ahonnét ezen hatalmat vevék. Azon vidék, azon város, mely nagyobb mérvben járult a jegybank hitelének képzéséhez, azaz hol nagy mennyiségben forognak annak jegyei, azoknak elfogadása által, azaz a banknak való hitelezése által jogot nyert a jegybank hitelének használatára, és miután nincs azon távol fekvő része az országnak, hol ne lennének a banknak hitelezői, azon bankrendszert tartom helyesnek és igazságosnak, mely a hitel termékenyítő hatását minden, arra érdemes vidéknek rendelkezésésére bocsátja és csak az által fokozódik a hitelintézmények üdvös hatása — de sőt hatalma is, ha azon kölcsönös hatáskörbe az ország minden része bevonatik. Mindenütt, hol ez nem történik, kivételes helyzet támad, oly kivételes helyzet, mint az általam idézett példa szerint a természetben is — habár ritkán — előfordul. Hol ezen kölcsönös hatás fenn nem áll, ott sivatag támad, megszűnik az egészséges fejlődés,— mint az eső hiánya folytán Szahara pusztaságban vagy Ausztrália közepének terméketlen részein. Hazánkban a bankkérdés megoldásánál ezt elérni és a hitelintézetek szabályozásánál ezt biztosítani legyen célunk, és hogy miként kívánnám ezt kivive látni, azt kifejteni feladatom. Könnyen kétségbeesik az, ki csak a mai napot tekinti. Mint az utas, ki haladásában váratlanul nagy akadályokba ütközik, melyeket legyőzni nagy erőfeszítésbe kerül, merítse az elhatározottságot az akadályok legyőzésére a már addig túlhaladott akadályok szerencsés legyőzésének öntudatából, úgy nekünk is a mai nap akadályainak és nehézségeinek legyőzésére bizalmat kell merítenünk azon öntudatból, hogy a mi emlékezetünkre sokkal súlyosabb viszonyok közt volt már a nemzet és ennélfogva tegyük fel róla a képességet egy új korszak alkotására és működjünk együtt azon átalakulás keresztülvitelére, mely fennállása biztosításának feltétele. Már előbb mondom — és most is ismétlem — hogy ámbár a kor, melyet mi élünk, minden nemzetnél a gyors előhaladás és átalakulás korszaka és ámbár minden nemzetnél azok, kik ezelőtt negyven évvel éltek, ha ma ismét az élők sorába lépnének, alig ismernének hazájukra, mely nagy és váratlan volt az emberiség előhaladása, mindamellett nincs Európa államai közt ország, mely nagyobb és gyökeresebb átalakulásokon ment volna keresztül, mint hazánk. Én, ki első ifjúságomtól fogva nemcsak figyelemmel kísértem hazánk ezen nevezetes átalakulási korszakát, hanem folyvást kisebb vagy nagyobb mértékben — amint azt a körülmények megengedik — tehetségem szerint be is folytam hazánk érdekeinek előmozdításába: jogosulva érzem magamat hitemül nyilvánítani, hogy, ha nemzetünk jól vezettetik, bír kellő erővel nemcsak a mostani súlyos viszonyoknak terhét elviselni, hanem egy jobb jövőnek alapját is megvetni. Nem szándékom ezen különböző korszakokat, melyeken hazánk ily rövid idő alatt keresztül ment, elemezni, csakis hazánknak a hitelintézményekre vonatkozó állapotát kívánom kitüntetni az alig harminc és néhány évre terjedő közelmúltban — annak bizonyságául, hogy mily gyorsan történt nálunk a hitelintézmények szükségének fejlődése és mily veszélyes lenne most, midőn a nemzetek oly gyorsan haladnak, midőn az egészséges, de gyors fejlődés korszaka — reményem — hazánkra is bekövetkezett, midőn fő feladat a nagy terhek elviselése végett az egyesek anyagi jólétét s így adóképességét fokozni , bármily oly transactió, mely évtizedre, vagy talán évtizedekre megkötné kezeinket. Mi szükség volt nálunk 1830-ban vagy az azt megelőző korszakokban hitelintézményre vagy általában hitelre az akkori viszonyok közt ? Ezen és az azt megelőző korszakokban az egész nemzeti élet összpontosítva volt a kiváltságos osztályban, mely az ősi szokás és ősi alkotmány szerint autonóm megyékben igazgatta az úrbéri népet és rendelkezett felette és küldöttei által megjelent a ritkán tartott és gravaminális természetű országgyűléseken. Éles válaszfal képződött a köznemesség és a főrendek, azaz a nagybirtokosok között, kik ritkán vettek részt a közügyekben, többnyire az ország határain túl laktak, vagy családjukhoz örökségkép lekötve hitték a nagy és fényes államhavatalokat, melyek örökbentartása által feladták nemcsak maguk, hanem rokonaik is saját függetlenségüket, lemondtak a történeti nevet viselők és nagy vagyont bírók ama legnemesebb kiváltságáról és egyszersmind erkölcsi kötelességéről: a nemzetet a nemes törekvésnek utján példaadással vezetni, és kiknek számára hitbizományok által nemcsak a nagy jövedelem, hanem ősi birtokuk megtartása is teljesen biztosítva volt. Ezeknek volt személyes hitelük, azon hitel, melyet a nagy vagyon után húzott jövedelem, a magas állás és tekintély nyújtott, és végre ha egyik vagy másik, mint kivételesen megtörtént, többet költött, mint mennyi jövedelme volt és adósságokba merült, ott volt az ősiségnek védő pajzsa, mely a hitelezők támadásai ellen biztositá. Azonfelül fennállott azon szokás, hogy a magyar udvari cancellária a rokonok vagy hitelezők kérésére voluntarium sequestratumot rendelt. Budapest, nov. 18. (A közigazgatási bizottság) mai ülésében elintézte a közigazgatási bizottságról szóló törvényjavaslat 2 — 18. §§-ait. A 3 ik §-ba felvétetett, hogy a közigazgatási bizottságnak a közgyűlés által választandó tagjai »viszonylagos szavazattöbbséggel« választassanak. A 11-dik §-ban kimondatott, hogy a bizottság fegyelmi választmányának üléséből nemcsak szavazáskor, de a fegyelmi határozatok fölötti tanácskozás kezdetekor is eltávolítható a hallgatóság. A 12-diknak a) pontja akként alakíttatott át, hogy a bizottságintézkedik mindazon közigazgatási ügyekben, melyeket ezen, vagy más törvény egyenesen hozzáutasit.« A 13-dik §. második bekezdéséből, félreértések kikerülése szempontjából, kihagyattak e szavak: »Azon két rendes havi ülésében, mely a törvényhatóság tavaszi s őszi közgyűlése után következik.« A 17-dik §-ba felvétetett, hogy városi törvényhatóságok közig, bizottságai havonkint egy rendes ülésnél többet is rendszeresíthetnek. A törvényjavaslat tárgyalását holnap folytatni fogja a bizottság. (Választási mozgalom a Terézvárosban.) Ma este a lövöldében megalakult a terézvárosi Schwarcz-párt. Számos választó gyűlt össze. A párt elnökeiül dr. Göd Károly és Radocza János, jegyzőkül Spanner Imre, Kunváry Fülöp, Mérő János és Szendrői Henrik kiáltottak ki. Az elnöki széket Radocza foglalta el, forma szerint proclamálta Schwarcz Gyulát képviselőjelöltnek , majd megalakították a párt nagy választmányát 80 tagból és küldöttséget küldtek ki , mely elment Schwarcz Gyula lakására, értesítette őt e határozatról és felkérte, jelennék meg a választók körében. Rövid szünet múlva Schwarcz Gyula meg is jelent. A gyűlés hosszantartó éljenekkel fogadta. Radocza János üdvözlő beszédet intézett hozzá, a választók nevében köszönetet fejezett ki a jelöltnek, hogy itt megjelent és ezzel a jelöltséget elfogadta. Meg vagyok győződve — igy végzi beszédét — hogy megválasztatásod esetére e kerületnek és különösen az iparés kereskedelem érdekeit legjobban fogod képviselni. E beszéd után zajos éljenek hangzottak fel, mire Schwarcz Gyula intézett a választókhoz rövid beszédet, melyet sok helyen élénk helyeslés és éljenzés szakított meg. Kijelenté hogy kötelességének tartja meghajolni a választók akarata előtt. »Amióta gondolkodom, meg voltam győződve mindig, hogy a munkafelosztás nagy elvét kell keresztülvinni a művelődési államban, és igen kívánatos lett volna, hogy ipari vagy kereskedelmi szaktekintélyt küldjön a honatyák tanácstermébe ezen kerület, mely oly nagyfontosságú gyupontja a hazai iparnak.« De mégis elfogadja a felajánlott jelöltséget, mert abban egy nagy igazság nyilvánul, t. i. az, hogy ki a népnevelés ügyeinek emelésén munkálkodik, egyúttal az ipar és kereskedelem előmozdításán dolgozik. (Igaz! Úgy van!) Ezt már Horn Ede fejtette ki egyik művében. Szóló ezzel csak a jelöltség elfogadásának jogcímét kívánta előadni, nem pedig programmbeszédét. Kifejti azután, hogy megválasztatása esetére kötelességének fogja tartani mindig, valahányszor az ipar és kereskedelem érdekei forognak szőnyegen, megjelenni választói körében és meghallgatni nézeteiket. Mert megvallja, nem szerzett e téren oly jártasságot, minővel pl. Horn Ede birt, csak szerény munkás és választói körében tanulni óhajt. Majd meleg szavakkal fordul azokhoz, kik tíz évvel ezelőtt őt, a nem ismert ifjú írót felkarolták; azóta sok változott, sok téves nézetből ábrándultunk ki, de bármily mostohák a viszonyok, az most is bizonyos, hogy a magyar nemzet jövőjén az munkálkodik, ki minden áron a nemzet közművelődését akarja előmozdítani. (Helyeslés.) Schwarcz beszédét hosszas éljenzés követi, azután Radócza János köszönetet fejezett ki a jelöltnek megjelenéséért és felkérte, hogy vasárnap délelőtt 10 órakor mondja el programmbeszédét. A választók Schwarcz Gyulát éltetve oszoltak szét. (Kovách Lászlótól) a következő levelet vettük : »T. szerkesztő barátom ! Miután kimondottad, hogy az eger- gyöngyösi polémiában több szó ne váltassák, fiat voluntas tua; nem kérek több szót, de egyet mégis kérek, s ez abban áll, hogy miután Babics István barátom, Eger városa képviselője, a Gyöngyös melletti agitatiót olyannak állítja, melyet én önérdekből folytatok, — hát nem szólok arról, hogy én nem vagyok gyöngyösi lakos, birtokos és nem vagyok a gyöngyösi érsek fiskálisa, se soha nem voltam ; — nem szólok arról, hogy sem históriai compilált citátumai, sem állításai meg nem ingattak, mert azok ellenében bőven, s azt hiszem, elég fundamentumosan szólottam két év óta, holott ő eddig hallgatott; — nem reflectálok udvarias, finom stylusára, de két dolgot kérek és követelek. Egyik az, hogy ne higgjenek neki és nekem se, hanem nézzék meg a mappát és olvassák a statisztikát azok, a kiket érdekel, meg azok, a kiket illet a döntés. Második az, hogy engedd meg, hogy a szerkesztőségben letegyem amaz »általam palotának csúfolt épület tervrajzát, melyet Gyöngyös városa a kir. törvényszéknek ajándékozott, s melyet B. ur jónak lát 12 koldus számára menhelyül assignálni. Egy tekintet a hiteles mappára és a tervrajzra, csillogóan fog bizonyítani egyikünk mellett, mert mindkettőnknek igaza nem lehet — azt magam is belátom, de én azt hiszem, hogy nem B. ar az elfogulatlan, s nem ő az, akinek ezúttal igaza van. Kovách László.« (A n.-becskereki törvényszékről) azon bir volt elterjedve, hogy Damokles kardja leszakad reá, vagy is, hogy a kormány megszünteti. Hiteles helyről értesülünk, hogy e bir nem bir semmi alappal és Nagy-Becskerek továbbá is megmarad a törvényszék birtokában, mire kiváló állása, kereskedelme oly méltán jogosítja. (A szabadalmazott duna gőzhajózási társulat budapesti forgalmi igazgatóságától nyilatkozatot veszünk, mely tiltakozik az ellen, hogy ő »osztrák« társulat lenne ; tiltakozik továbbá azon hít ellen is, hogy a társulat a közlekedési miniszterhez az iránt folyamodott, hogy a magyar nyelvnek a hivatalnokok általi elsajátítása tárgyában kitűzött határidőt meghosszabbítsa. A nyilatkozat szerint egy közlekedési vállalatnál sincs annyi magyar ember alkalmazva, mint épen e társulatnál s így a kérvényre semmi szükség nincs. Mindkét tiltakozást örvendetes tudomásul veszszük a vámagitatió Ausztriában. Az osztrák alkotmánypárt negyvenkét tagja tegnapelőtt vámügyi programja megállapítása végett értekezletet tartott. A jelenlevők a mérsékelt védvámpolitika emberei. A párt már előbb tartott tanácskozást s akkor bizottságot küldött ki, mely a programmot kidolgozza. E bizottság tegnapelőtt előterjesztette munkálatát, mely következő szövegezésben fogadtatott el: »A Magyarországgal kötött vám- és kereskedelmi szerződés, valamint a legtöbb és legfontosabb más kereskedelmi szerződések küszöbön álló lejárása folytán alulírottak indíttatva érzik magukat az alant következő szempontok alapján szabad, a politikai pártállást nem érintő egyesülésre lépni. A jövőre követendő kereskedelmi politika megállapításánál elsősorban csak a gazdasági érdekek összesége lehet mérvadó, melynek keretén belül kell egyes gazdasági területek és termelési ágak érdekeinek figyelembe vételre jutniuk. Ezen összérdekben fekszik a vám- és kereskedelmi szerződés fenntartása Magyarországgal, amennyiben a birodalom osztrák felének pénzügyi károsítása nélkül elérhető. Ugyanezen összérdekeknek felel meg az, hogy a jelenleg fennálló vám- és kereskedelmi szerződések felmondása bekövetkezzék ugyan, de hogy a kereskedelmi szerződések eddig megtartott kereskedelmipolitikai elvétől eltérés ne történjék. Mert nem magának az elvnek, hanem csak egyes, alkalmazásában előfordult visszásságoknak kell egyes iparágak sajnos hanyatlását tulajdonítani, minthogy részint némely vámok nagyon is rohamos leszállítása és az áruk hiányos osztályozása, részint megfelelő ellenengedmények után gyakorolnak hátrányos befolyást. Úgynevezett minimális árszabály megállapítása, tekintve a sajátszerű osztrák-magyar viszonyokat, valamint azért is, mert az a kereskedelmi és vámszerződések kötését a gyakorlatban lényegesen megnehezítené, nem ajánlható. A kölcsönös vámárszabály a minden ipar számára oly szükséges stabilitás miatt is főleg azon államokkal szemben kívántatik meg, melyekkel Ausztria a legjelentékenyebb kereskedelmi forgalomban áll. Az értekezlet pontonként tárgyalta a programmot.Ott, ahol a Magyarországgal fenálló szerződésről van szó, Dinstl úgy akarta a szöveget módosítani, hogy a szerződés fenntartandó, amennyiben Ausztria »pénzügyi és gazdasági« károsodása nélkül elérhető. Némi vita után az értekezlet a fentebbi szöveget változatlanul meghagyta. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőhöz ülése nov. 18. (Folytatás esti lapunkhoz.) Széll Kálmán pénzügyminiszter: T. ház! Mindenekelőtt mély sajnálatomat kell kifejeznem, hogy az utolsó napokban, ezen oly véghetetlenül fontos és elsősorban engem és tárcámat illető vitában nem vehettem részt, és így azok egy részét, amik a a költségvetés ellen és azok ellen, miket annak idején e házban kifejtettem, mondattak, csak olvasásból ismerem, csak a naplóból értesültem róluk. A t. ház meg fogja nekem engedni, hogy azon kérést intézzem hozzá, szíveskedjék elnézéssel lenni, ha még nem egészen helyreállott torokbajom miatt a szokottnál gyengébb hangon leszek csak képes szólam , de feltétlenül szükségesnek látom a magam részéről nyilatkozni, mert azok, amik a lezajlott egy heti vita alatt mondattak e költségvetés ellen és azon álláspont ellen, melyet elfoglalok, oly fontosak, hogy azokat a magam részéről el nem halgathatom. (Halljuk! Halljuk!) Nem szándékom mindenre, ami mondatott, reflectálni; nem is tehetném ezt ma, épen egészségi állapotomnál fogva, de különben sem volna ezt czélszerű tenni; de a főbbekre, amik mondattak, igenis válaszolni akarok. (Halljuk!) Nem fogom sorjában elővenni a t. szónokok beszédeit, és egyenként egymásután cáfolgatni okoskodásaikat, hanem fogok reflectálni helylyel-közzel előadásom fonalán, hol egyikre, hol másikra azon categóriák szerint, amelyekhez egyik vagy másik ellenvetés tartozik. Ha végig tekintek azokon, amik mondottak, három szempontból intéztetett:támadás a költségvetés ellen és azon exposé ellen, melynek kíséretében, mint financziális politikám kifejezésének kíséretében, azt a ház elé terjesztettem. E három szempont elseje : a megtakarítások elégtelenségének szempontja; másodika az, hogy azok ítélete szerint, kik költségvetésem bevételi részét vették bírálat és bonczkés alá, e bevételek nem feküsznek biztos hasison; a harmadik az, hogy ellenzik a hiány részben való fedezésének azon módját, melyet javaslatba hoztam, mondván: adófelemelés vagy nem lehet, vagy nem szükséges, vagy, amint mondják azok, kik ezen állításnak jogosultsága iránt maguk is némi kételyt tápláltak, hogy az adófelemeléshez csak akkor szabad nyúlni, ha mindaz már megtörtént, ami az ország anyagi erejének erősbítésére megindítva van, s aminek megtörténnie kell. Ami az első szempontot illeti, igen különböző variációkban hallottam a megtakarításokról szólan. Mégis körülbelül két irányban resumálható az, mi e szempontból támadáskép hallatszott. A felszólalt képviselők egyik része azt mondá, hogy nem tettük meg kötelességünket az adott viszonyok közt sem, mert a most létező rendszer keretében sem mentünk el a megtakarításokban azon határig, ameddig elmenni annak idejében megígértük és meddig elmenni állítottuk. A második az, hogy a létező viszonyok közt ezek oly apró megtakarítások, melyek bajainkon nem segítenek, sokkal nagyobb szabású s rendszerváltozással járó megtakarítások szükségesek. Ami az első szempontot illeti, igen relatív fogalom az a megtakarítás. Aki csak a költségvetésbe beletekint, s egyszerűen nézi azon nagy summákat, melyekből kiadási rovataink legnagyobb része áll, az igen könnyen mondhatja, hogy mi ahhoz a 200 milliós budgethez képest 8 millió megtakarítás ? Aki azonban közelebbről vizsgálja a dolgot, máskép fog ítélni, és már azon körülmény is, hogy az én igen. ellenfeleim ezen a téren, a vita folyamán nem igen nagy dolgokat mutattak ki, azon álláspont mellett szól, melyet én jeleztem, midőn költségvetésemet beterjesztettem, hogy t. i. ezen megtakarítások elérték az ez idő szerint elérhető megtakarítások legszélsőbb határát. Mit mondanak ? Egyik t. képviselő úr nem tartja azt, hogy 8 milliót takarítottam meg, hanem szerinte szoros számításssal a tiszta megtakarítás összege sokkal kisebb. Nem akarok vele vitázni a felett, mi a tiszta megtakarítás ? Tény, hogy a költségek apadtak 11 millióval, amiből az átfutó tételek kihagyása mellett és 12 millió a megtakarítás, amelylyel a kiadások leszállíttattak. Egy másik képviselő úr tovább menve, azt mondja, hiszen csak 3 millió mindaz, ami megtakarítás, a többi csak elhalasztás, a megkezdett s befejezett beruházások összegeinek kiesése a költségvetésből. Már akkor, midőn beterjesztettem a költségvetést, megmondtam, hogy ilyen megtakarítások is vannak benne, hanem azok nem tesznek többet, mint körülbelül 134 millió forintot. Míg tehát Zsedényi Ede. barátom engem arra buzdít, hogy takarítsak még többet az erdőknél, a bányáknál, az államvasutaknál, szorítsam meg a termelést és vele a költségeket, addig azzal az ellenvetéssel találkozom a háznak másik oldalán, hogy hisz azon milliók, melyeket ezen téren meggazdálkodunk, nem képeznek megtakarítást, nem képeznek úgynevezett productív megtakarítást, s hogy a termelés megszorításával elő sem kellett volna állni. Kállay Béni t. képviselő úr megtakarításokat hisz lehetségeseknek a központnál, az irodai, az úti átalányoknál, a közművelődési czéloknál, az erdőknél és bányáknál; egy másik t. képviselő úr ugyanazon az oldalon — Bujanovits J. barátom — azt hiszi,hogy a megtakarítások terén túl mentünk már azon határon, ameddig mennünk szabad volt ; mert megtakarításaink már részben az igazságszolgáltatásnak,részben az administrationak kárára szolgálnak. A központi kiadások apasztásánál azok után, amik a miniszterelnök által és azon tétel ellenében válaszul adattak, nem szándékozom tovább immorálni, csak egyre akarom a t. képviselő urat figyelmeztetni, hogy ezen költségvetés a központi igazgatás költségeinek kiindulási pontjától számítva már körülbelül 400.000 forintnyi megtakarítást mutat fel, azt az öszszeget, melyet egy komoly tanácskozásban igen buzgó, lelkiismeretes és hozzáértő férfiak még csak 1877-re helyeztek kilátásba mint megtakarítandó összeget. És nem-, megmondottuk azt, hogy a megtakarítások terén itt is tovább akarunk menni , nem mondtuk azt, hogy mindaddig azonban nem lehet tovább mennünk, míg az agendák egy részének ellátására más orgánumokról nem gondoskodunk, mert megszorítni a személyzetet .