Pesti Napló, 1875. november (26. évfolyam, 250-274. szám)

1875-11-19 / 265. szám

265. szám. Szerkesztési iroda: Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó­hivatal: Barátok­ tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. Budapest, Péntek, november 19.1875. REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 3 hónapra . . . 6 frt — kr. 8 hónapra . . . 12 » — » Az esti kiadás postát ki­nkü­ldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától szimu­tatik. 26. évi folyami Hirdetések szintúgy mint előfizetések a KIADÓHIVATALBA Barátok­ tere, Athenaeum-épület küldendők. Előfizetési felhívás a „FESTI NAPLÓ«-ra. Előfizetési árak : reggeli és esti­­kiadás, 1­­/2 legnagyobb év és közgazdasági melléklet .) Egész évre.........................24 frt. Fél évre .........................12 frt. Negyed évre .... 6 frt. Egy hónapra .... 2 frt. 88F“ Az előfizetés Budapestre a »Pesti Napló« kiadó hivatalába (Barátok­ tere 7. sz. Athenaeum-épület) intézendő A »Pesti Napló« szerk. s kiadó­ hivatala. Budapest, nov. 18. Széll Kálmán szerencsés tulajdonokkal bir. Ol­an pénzügyminiszter, ki soká lesz miniszter és sokszor lesz miniszter. Ő a ma­gyar Sella, rosz viszonyok örököse, ki nehéz adókat ró a népre, de józan politikát visz, so­­kat dolgozik, s az állapotokon javít. Fiatal erő­, képzett ember, világos és gyakorlati ész­járással, kinek tapasztalatai is vannak, bár ezekhez még sokat kell szereznie; nyugalmá­val és alaposságával fölényt gyakorol a leg­több ember fölött, a­nélkül, hogy ezzel sér­tene, mert oly becsületes és jóindulatú, ki soha nem kelt ellenszenvet. A cabinetben ő a legnagyobb munkaerő­, ő bír a legtöbb con­­ceptióval, övé a teher súlya, ő viseli a legodio­­susabb tárczát, az ő­ javaslatain fordul meg a válságos helyzet, és valóban ő képezi a Ti­sza cabinet fő­oszlopát, s mégis ha valamikor e cabinet is követni fogja a cabinetek sorsát, nem Széli lesz az oka. Széli mindenütt magá­val viszi sympathiáit s jóravaló természetét. Ő egy darab a jövő­ Magyarországból. Beteg volt napokig. Fekete selyemken­­dő­ burkolta nyakát, s torka recsegte a han­gokat, midő­n beszélni kezdett, halkan, csön­det kérve. S a beteg torok h­armadfél óráig győ­zte beszéddel, s minél tovább beszélt, annál egészségesebb látszott lenni. A­mit mondott, az szónoklat volt. Gyakran a pénzügyi polémia r­etorikai fordulatok­ban játszott, s ha a számokban fáradt fi­gyelem lankadni kezdett, a pénzügymi­niszter azzal mulattatá magát s a házat, hogy mint agyonkinzott egeret a czicza, eleresztette s megint körmön fogta gróf Zichy Nándort, kit még igy soha nem páholt senki, vagy h­a Zichy Nándort megunta, megforgatta Ürmé­­nyit, Mocsáryt, Simonyit, Helfyt, hogy régi kedvteléssel ismét visszaforduljon az isten­adta Zichy Nándorhoz, s megint űzze, za­varja lélekölő gyönyörrel Sikerült Széll Kálmánnak budgetjét iga­zolni, támadóit a szélső balon és a szélső job­bon megc­áfolni, a kételyeket szétoszlatni, mérsékelt reményeket ébreszteni financziális jövőnk jobbrafordulása iránt s hitet kelteni maga iránt. S mi több, a szélső pártok, ha valamikor félelmeseknek tetszettek, a házban elveszték jelentőségüket, oly silányra bizonyította Széll Kálmán nemcsak pénzügyi számításaikat, ha­nem egész politikájukat, sőt szereplő szemé­lyeiket is. Orrvérzésük akkora jön, hogy ájuldoztak tőle. S a győztes miniszter oly ud­varias volt mindig, egyetlen sértő szó, egy goromba kifejezése nem csúszott ki hevének, sőt végül nagylelkű gúnynyal felh­ívta a jobboldali ellenzéket, hogy miután minden aggodalmait eloszlatta, már most járuljon , hozzá a többséghez, és szavazza meg a bud­­getet és az adófelemelést.­­ Valóban a desperatio pártjai meddig fognak még lélekzeni ? Miért vannak, kiknek lenni nincs joguk ? Miért élnek külön, kik semmit el nem érnek? Fótumuk meg van írva, de ők kerülik az enyészetet s félholtan folytatnak oly existentiát, melylyel önmaguk­nak s közéletünknek terhére vannak. Vagy inkább jó, hogy vannak. Még szük­séges, hogy valaki jobbról s valaki balról a szabadelvű pártot összeszoritsa. Még kell el­lenzék, mely ne legyen képes a reformtörvé­nyeknek útját állni, de mely egy kis élénk­séget hoz a vitába, s alkalmat szolgáltat a minisztereknek dicső diadalmakat szerezni veszély nélkül. A balpárt végre boszuálló tűzzel ronta­na mindent, mi kormányzó elv s mindenkit, ki kormányzó személy. Kivált a fusióra és Tiszára haragszik epéjök, mert azóta veszett el minden reményük, mióta ő belépett a ca­­binetbe s a szabadelvű pártba. De mert gán­­csoskodásnál egyebet a tehetetlen harag szül­ni nem tud, s kevés észszel sokat ártani nem lehet, oda sülyedtek, hogy kezdő szónokok gyakorlatokat tartsanak felettök. S midőn vergődve üres argumentumokból egy homok­tengert összehordtak, felkerekedik Széll s szétfujja őket. Nervosus izgalom, a conservativ pártnak betegsége. Okhtatlan szomjjal vágynak hata­lomra s népszerűségre, de se ezt, se azt nem érik el, nem tudják tartani. Most a budgetvi­­tánál Bécsnek s a népnek egyszerre híze­legtek s mind hiába : afflavit Széli et dissi­­pati sunt. A „Pesti Napló” tározója. Gróf Lónyay könyvéből. — Három közlemény. — (Lásd nov. 18-diki reggeli és esti lapunkat.) II. Szeretjük magunkat a kelet népének nevezni. Onnét származunk, azon népek sok tulajdonával bí­runk, a művelt népek közt a legkeletibb helyzetet fog­laljuk el Európában; de ha méltók akarunk lenni, hogy a civilizált népek sorába tartozzunk, itt az ideje, hogy a nyugat népeinek példáját kövessük, hazánk és önmagunk iránti kötelezettségből tegyük meg mind­azt, mi a nyugat népeit nagy válságok közepette is megmentette. Alig van nemzet Európa területén, mely ne ment volna nagy válságokon keresztül, melynek ne lett volna szüksége kettőztetett munkás­ságra. Magának Angliának helyzete is a napóleoni háborúk alatt és a 40 es évek kezdetén pénzügyi te­kintetben válságos volt. Hollandia 1830. után, Fran­­cziaország 1815-ben, később 1870-ben, az Éjszak­­amerikai államok 1865-ben nagy katasztrófák után súlyosabb viszonyok közt voltak, mint mi vagyunk és rövid időn az összes nép és kormány együttes mun­kája folytán győzedelmeskedtek a létező bajokon. Az utóbbi időkben nálunk is szokássá vált, hogy mindenki a törvényhozástól és a kormánytól vár min­dent. Bizonyára nagy a törvényhozás és a kormány feladata, és széles a hatalma, de e hatalmat üdvösen akkor fogja gyakorolni, ha nem azon igyekszik, hogy mit mindent kellene önmagának tevékenysége teréhez ragadni, mint inkább az­által, hogy különösen igyekez­ni fog a nemzeti munkásság szabad fejlődésének aka­dályait elhárítani, a maga idejében czélszerűen és helyesen létesíteni azt, mit a magántevékenység elő­állítani nem képes, de nagy befolyást képes gyako­rolni a nemzetre az által is, ha kettőztetett munkás­ságban, a szigorú rend és a takarékosság keresztül­vitelében jó példával megy elül. Mindenekelőtt fel­adata pedig az államnak épen az üdvös tevékenység és egészséges fejlődés biztosítása végett a közhiteit megszilárdítani és folyton fenntartani, mi a civili­zált népeknél a jólét első feltétele. De a teljes bizto­sított siker csak úgy fog előállani, ha — mint M. Chevalier mondja, — a nemzetnek minden munkás tagja, legyen az földmivelő, iparos, kereskedő, tőke­pénzes vagy az értelmi munka képviselője, foly­ton egy eszme által lesz áthatva: miként hasz­nálhatja tudományát, szerzett tapasztalatait vagy tőkéjét becsületes munka által vagyonának gyarapí­tására. Hogy mindenkinek munkássága fokoztassék és szabadon és kellő mérvben fejlődhessék, és hogy az előző munka által teremtett tőke meghozza termé­kenyítő hatását, meg kell szerezni és biztosítani a nemzeti munkásság számára a hitelintézmények ter­mékenyítő hatalmának jogos használatát. Ily irányú megoldást kívánok hazánkban. Kívánnunk kell mind­nyájunknak, hogy a jelenben létező természetellenes állapot megszüntessék. Az nem lehet, hogy jövőre a hitel kútforrása hazánk határain túl maradjon elhe­lyezve és ez csak kegyelemből, kénye-kedve szerint és mintegy alamizsnaképen osztogassa a hitelt, mely­nek jogszerű élvezetére a fokozott nemzeti munkás­ságnak szüksége van. A hitel­intézmények kezelése nem lehet egy vagy két városnak kizárólagos kivált­sága; közös tulajdon az, melyben a részesülhetésnek jo­gosultsága azon arányban áll fenn minden vidéken, a­mely arányban adósa a jegybank egy vagy más vi­déknek, mely jegyeit bizalommal fogadja el és kamat nélkül kölcsönözi neki munkájának és takarékossá­gának eredményeit. A milliárd harmatcseppekből, a növényzettel fedett termékeny föld és a vizek folyton­­nos kipárolgásából támadnak a felhők, épugy a mil­liókat számláló nép munkájának eredményéből és az­­ azok által termelt vagyon forgalmából fejlődik ama hitel, mely a jegybankok létének és forgalmának alap­ját képezi. De mint a felhők rendeltetése a földszinről felszállt párát termékenyítő esőként az anyaföldnek visszaadni és ez­által képessé tenni újra meg újra a te­nyészetre és körfutamban ismét és ismét az esőt képező felhőket alkotni, hasonlóképen a hitelintézeteknek és különösen a jegybankoknak hivatása, az osztó igazság és a közérdek követelménye, sőt a hitelintézmények jól felfogott érdeke azon mérvben, azon arányban és ott adni vissza a milliók hozzájárulásával gyűjtött hi­telt, a­honnét ezen hatalmat vevék. Azon vidék, azon város, mely nagyobb mérvben járult a jegybank hite­lének képzéséhez, azaz hol nagy mennyiségben forog­nak annak jegyei, azoknak elfogadása által, azaz a banknak való hitelezése által jogot nyert a jegybank hitelének használatára, és miután nincs azon távol fekvő része az országnak, hol ne lennének a bank­nak hitelezői, azon bankrendszert tartom helyes­nek és igazságosnak, mely a hitel termékenyítő hatását minden, arra érdemes vidéknek rendel­­kezésésére bocsátja és csak az által fokozódik a hi­telintézmények üdvös hatása — de sőt hatalma is, ha azon kölcsönös hatáskörbe az ország minden része bevonatik. Mindenütt, hol ez nem történik, ki­vételes helyzet támad, oly kivételes helyzet, mint az általam idézett példa szerint a természetben is — habár ritkán — előfordul. Hol ezen kölcsönös hatás fenn nem áll, ott sivatag támad, megszűnik az egész­séges fejlődés,— mint az eső hiánya folytán Szahara pusztaságban vagy Ausztrália közepének terméket­len részein. Hazánkban a bankkérdés megoldásánál ezt el­­érni és a hitelintézetek szabályozásánál ezt biztosí­tani legyen c­élunk, és hogy miként kívánnám ezt kivive látni, azt kifejteni feladatom. Könnyen kétségbeesik az, ki csak a mai napot tekinti. Mint az utas, ki haladásában váratlanul nagy akadályokba ütközik, melyeket legyőzni nagy erőfe­szítésbe kerül, merítse az elhatározottságot az aka­dályok legyőzésére a már addig túlhaladott akadá­lyok szerencsés legyőzésének öntudatából, úgy ne­künk is a mai nap akadályainak és nehézségeinek legyőzésére bizalmat kell merítenünk azon öntudat­ból, hogy a mi emlékezetünkre sokkal súlyosabb vi­szonyok közt volt már a nemzet és ennélfogva tegyük fel róla a képességet egy új korszak alkotására és működjünk együtt azon átalakulás keresztülvitelére, mely fennállása biztosításának feltétele. Már előbb mondom — és most is ismétlem — hogy ámbár a kor, melyet mi élünk, minden nemzetnél a gyors elő­­haladás és átalakulás korszaka és ámbár minden nem­zetnél azok, kik ezelőtt negyven évvel éltek, ha ma is­mét az élők sorába lépnének, alig ismernének hazájuk­ra, m­ely nagy és váratlan volt az emberiség előhala­­dása, mindamellett nincs Európa államai közt ország, mely nagyobb és gyökeresebb átalakulásokon ment volna keresztül, mint hazánk. Én, ki első ifjúságomtól fogva nemcsak figyelemmel kísértem hazánk ezen ne­vezetes átalakulási korszakát, hanem folyvást kisebb vagy nagyobb mértékben — a­mint azt a körülmé­nyek megengedik — tehetségem szerint be is foly­tam hazánk érdekeinek előmozdításába: jogosulva érzem magamat hitemül nyilvánítani, hogy, ha nem­zetünk jól vezettetik, bír kellő erővel nemcsak a mostani súlyos viszonyoknak terhét elviselni, hanem egy jobb jövőnek alapját is megvetni. Nem szándékom ezen különböző korszakokat, melyeken hazánk ily rövid idő alatt keresztül ment, elemezni, csakis hazánknak a hitelintézményekre vo­natkozó állapotát kívánom kitüntetni az alig har­­minc­ és néhány évre terjedő közel­múltban — an­nak bizonyságául, hogy mily gyorsan történt nálunk a hitelintézmények szükségének fejlődése és mily ve­szélyes lenne most, midőn a nemzetek oly gyorsan haladnak, midőn az egészséges, de gyors fejlődés kor­szaka — remény­em — hazánkra is bekövetkezett, midőn fő feladat a nagy terhek elviselése végett az egyesek anyagi jólétét s így adóképességét fokozni , bármily oly transactió, mely évtizedre, vagy talán évtizedekre megkötné kezeinket. Mi szükség volt nálunk 1830-ban vagy az azt megelőző korszakokban hitelintézményre vagy általá­ban hitelre az akkori viszonyok közt ? Ezen és az azt megelőző korszakokban az egész nemzeti élet összpon­tosítva volt a kiváltságos osztályban, mely az ősi szo­kás és ősi alkotmány szerint autonóm megyékben igaz­gatta az úrbéri népet és rendelkezett felette és küldöt­tei által megjelent a ritkán tartott és gravaminális ter­mészetű országgyűléseken. Éles válaszfal képződött a köznemesség és a főrendek, azaz a nagy­birtoko­sok között, kik ritkán vettek részt a közügyekben, többnyire az ország határain túl laktak, vagy csa­ládjukhoz örökségkép lekötve hitték a nagy és fé­nyes államhavatalokat, melyek örökbentartása által feladták nemcsak maguk, hanem rokonaik is saját függetlenségüket, lemondtak a történeti nevet vise­lők és nagy vagyont bírók ama legnemesebb kivált­ságáról és egyszersmind erkölcsi kötelességéről: a nemzetet a nemes törekvésnek utján példaadással vezetni, és kiknek számára hitbizományok által nem­csak a nagy jövedelem, hanem ősi birtokuk meg­tartása is teljesen biztosítva volt. Ezeknek volt sze­mélyes hitelük, azon hitel, melyet a nagy vagyon után húzott jövedelem, a magas állás és tekintély nyújtott, és végre ha egyik vagy másik, mint k­ivéte­­lesen megtörtént, többet költött, mint mennyi jöve­delme volt és adósságokba merült, ott volt az ősiség­­nek védő pajzsa, mely a hitelezők támadásai ellen biztositá. Azonfelül fennállott azon szokás, hogy a magyar udvari cancellária a rokonok vagy hitele­zők kérésére voluntarium sequestratumot rendelt. Budapest, nov. 18. (A közigazgatási bizottság) mai ülé­sében elintézte a közigazgatási bizottságról szóló tör­vényjavaslat 2 — 18. §§-ait. A 3 ik §-ba felvétetett, hogy a közigazgatási bizottságnak a közgyűlés által választandó tagjai »viszonylagos szavazattöbbséggel« választassanak. A 11-dik §-ban kimondatott, hogy a bizottság fegyelmi választmányának üléséből nemcsak szava­záskor, de a fegyelmi határozatok fölötti tanácsko­zás kezdetekor is eltávolítható a hallgatóság. A 12-dik­­­nak a) pontja akként alakíttatott át, hogy a bizottság­­intézkedik mindazon közigaz­gatási ügyekben, melyeket ezen, vagy más törvény egyenesen hozzáutasit.« A 13-dik §. második bekezdéséből, félreérté­sek kikerülése szempontjából,­ kihagyattak e szavak: »Azon két rendes havi ülésében, mely a tör­vényhatóság tavaszi s őszi közgyűlése után követ­kezik.« A 17-dik §-ba felvétetett, hogy városi törvény­hatóságok közig, bizottságai havonkint egy rendes ülésnél többet is rendszeresíthetnek. A törvényjavaslat tárgyalását holnap folytatni fogja a bizottság. (Választási mozgalom a Te­rézvárosban.) Ma este a lövöldében megala­kult a terézvárosi Schwarcz-párt. Számos választó gyűlt össze. A párt elnökeiül dr. G­ö­d­­ Károly és Radocza János, jegyzőkül Spanner Imre, Kun­­váry Fülöp, Mérő János és Szendrői Henrik kiáltot­tak ki. Az elnöki széket Radocza foglalta el, for­ma s­zerint proclamálta Schwarcz Gyulát képvi­selőjelöltnek , majd megalakították a párt nagy választmányát 80 tagból és küldöttséget küldtek ki , mely elment Schwarcz Gyula lakására, értesítette őt e határozatról és felkérte, jelennék meg a választók körében. Rövid szünet múlva S­chwarcz Gyula meg is jelent. A gyűlés hosszan­tartó éljenekkel fogadta. Radocza János üdvöz­lő beszédet intézett hozzá, a választók nevében kö­szönetet fejezett ki a jelöltnek, hogy itt megjelent és ezzel a jelöltséget elfogadta. Meg vagyok győződve — igy végzi beszédét — hogy me­gválasztatá­sod esetére e kerületnek és különösen az ipar­és kereskedelem érdekeit legjobban fogod kép­viselni. E beszéd után zajos éljenek hangzottak fel, mire Schwarcz Gyula intézett a választók­hoz rövid beszédet, melyet sok helyen élénk helyes­lés és éljenzés szakított meg. Kijelenté hogy kö­telességének tartja meghajolni a választók aka­rata előtt. »A­mióta gondolkodom, meg voltam győződve mindig, hogy a munkafelosztás nagy el­vét kell keresztülvinni a művelődési államban, és igen kívánatos lett volna, hogy ipari vagy­­ kereskedelmi szaktekintélyt küldjön a honatyák tanácstermébe ezen kerület, mely oly nagyfon­­tosságú gyupontja a hazai iparnak.« De mégis el­fogadja a felajánlott jelöltséget, mert abban egy nagy igazság nyilvánul, t. i. az, hogy ki a népnevelés ügyeinek emelésén munkálkodik, egyúttal az ipar és kereskedelem előmozdításán dolgozik. (Igaz! Úgy van!) Ezt már Horn Ede fejtette ki egyik művében. Szóló ezzel csak a jelöltség elfogadásának jogc­ímét kívánta előadni, nem pedig programmbe­­szédét. Kifejti azután, hogy megválasztatása esetére kötelességének fogja tartani mindig, valahányszor az ipar és kereskedelem érdekei forognak szőnyegen, megjelenni választói körében és meghallgatni néze­teiket. Mert megvallja, nem szerzett e téren oly jár­tasságot, minővel pl. Horn Ede birt, csak szerény munkás és választói körében tanulni óhajt. Majd meleg szavakkal fordul azokhoz, kik tíz évvel ez­előtt őt, a nem ismert ifjú írót felkarolták; azóta sok változott, sok téves nézetből ábrándultunk ki, de bármily mostohák a viszonyok, az most is bi­zonyos, hogy a magyar nemzet jövőjén az munkálko­dik, ki minden áron a nemzet közművelődését akarja előmozdítani. (Helyeslés.) Schwarcz beszédét hosszas éljenzés követi, azután Radócza János köszönetet fejezett ki a jelöltnek megjelenéséért és felkérte, hogy vasárnap délelőtt 10 órakor mondja el programmbeszédét.­­ A választók Schwarcz Gyulát éltetve oszoltak szét. (Kovách Lászlótól) a következő levelet vettük : »T. szerkesztő barátom ! Miután kimondot­tad, hogy az eger- gyöngyösi polémiában több szó ne váltassák, fiat voluntas tua; nem kérek több szót, de egyet mégis kérek, s ez abban áll, hogy miután Ba­bics István barátom, Eger városa képviselője, a Gyöngyös melletti agitatiót olyannak állítja, melyet én önérdekből folytatok, — hát nem szólok arról, hogy én nem vagyok gyöngyösi lakos, birtokos és nem vagyok a gyöngyösi érsek fiskálisa, se soha nem vol­tam ; — nem szólok arról, hogy sem históriai compi­­lált citátumai, sem állításai meg nem ingattak, mert azok ellenében bőven, s azt hiszem, elég fundamen­­tumosan szólottam két év óta, holott ő eddig hall­­gatott; — nem reflectálok udvarias, finom stylusára, de két dolgot kérek és követelek. Egyik az, hogy ne higgjenek neki és nekem se, hanem nézzék meg a mappát és olvassák a statisztikát azok, a kiket érde­kel, meg azok, a kiket illet a döntés. Második az, hogy engedd meg, hogy a szerkesztőségben letegyem amaz »általam palotának csúfolt épület­ tervrajzát, melyet Gyöngyös városa a kir. törvényszéknek aján­dékozott, s melyet B. ur jónak lát 12 koldus szá­mára menhelyül assignálni. Egy tekintet a hiteles mappára és a tervrajzra, csillogóan fog bizonyítani egyikünk mellett, mert mindkettőnknek igaza nem lehet — azt magam is belátom, de én azt hiszem, hogy nem B. ar az elfogulatlan, s nem ő az, a­kinek ezúttal igaza van. Kovách László.« (A n.-b­ecskereki törvényszékről) azon bir volt elterjedve, hogy Damokles kardja le­szakad reá, vagy is, hogy a kormány megszünteti. Hiteles helyről értesülünk, hogy e bir nem bir semmi alappal és Nagy-Becskerek továbbá is megmarad a törvényszék birtokában, mire kiváló állása, kereske­delme oly méltán jogosítja. (A szabadalmazott duna gőz­hajózási társulat­ budapesti forgalmi igazgatóságától nyilatkozatot veszünk, mely tiltako­zik az ellen, hogy ő »osztrák« társulat lenne ; tilta­kozik továbbá azon hít ellen is, hogy a társulat a közlekedési miniszterhez az iránt folyamodott, hogy a magyar nyelvnek a hivatalnokok általi elsajátítása tárgyában kitűzött határidőt meghosszabbítsa. A nyilatkozat szerint egy közlekedési vállalatnál sincs annyi magyar ember alkalmazva, mint épen e társu­latnál s így a kérvényre semmi szükség nincs. Mind­két tiltakozást örvendetes tudomásul veszszük­ a vámagitatió Ausztriában. Az osztrák alkotmánypárt negyvenkét tagja tegnapelőtt vámügyi programja megállapítása végett értekezletet tartott. A jelenlevők a mérsékelt véd­­vámpolitika emberei. A párt már előbb tartott ta­nácskozást s akkor bizottságot küldött ki, mely a programmot kidolgozza. E bizottság tegnapelőtt elő­terjesztette munkálatát, mely következő szövegezés­ben fogadtatott el: »A Magyarországgal kötött vám- és kereske­delmi szerződés, valamint a legtöbb és legfontosabb más kereskedelmi szerződések küszöbön álló lejárása folytán alulírottak indíttatva érzik magukat az alant következő szempontok alapján szabad, a politikai pártállást nem érintő egyesülésre lépni. A jövőre követendő kereskedelmi politika meg­állapításánál első­sorban csak a gazdasági érdekek összesége lehet mérvadó, melynek keretén belül kell egyes gazdasági területek és termelési ágak érdekei­nek figyelembe vételre jutniuk. Ezen összérdekben fek­szik a vám- és kereskedelmi szerződés fenntartása Magyarországgal, a­mennyiben a birodalom osztrák felének pénzügyi­ károsítása nélkül elérhető. Ugyanezen összérdekeknek felel meg az, hogy a jelenleg fennálló vám- és kereskedelmi szerződések felmondása bekövetkezzék ugyan, de hogy a keres­kedelmi szerződések eddig megtartott kereskedelmi­politikai elvétől eltérés ne történjék. Mert nem ma­gának az elvnek, hanem csak egyes, alkalmazásában előfordult visszásságoknak kell egyes iparágak sajnos hanyatlását tulajdonítani, minthogy részint némely vámok nagyon is rohamos leszállítása és az áruk hiá­nyos osztályozása, részint megfelelő ellenengedmé­nyek után gyakorolnak hátrányos befolyást. Úgynevezett minimális árszabály megállapítása, tekintve a sajátszerű osztrák-magyar viszonyokat, valamint azért is, mert az a kereskedelmi és vámszer­­ződések kötését a gyakorlatban lényegesen megnehe­zítené, nem ajánlható. A kölcsönös vámárszabály a minden ipar számára oly szükséges stabilitás miatt is főleg azon államokkal szemben kívántatik meg, melyekkel Ausztria a legjelentékenyebb kereskedelmi forgalomban áll.­ Az értekezlet pontonként tárgyalta a program­­mot.Ott, ahol a Magyarországgal fenálló szerződésről van szó, Dinstl úgy akarta a szöveget módosítani, hogy a szerződés fenntartandó, a­mennyiben Ausztria »pénzügyi és gazdasági« károsodása nélkül elérhető. N­ém­i vita után az értekezlet a fentebbi szöveget változatlanul meghagyta. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőhöz ülése nov. 18. (Folytatás esti lapunkhoz.) Széll Kálmán pénzügyminiszter: T. ház! M­indenekelőtt mély sajnálatomat kell kifejeznem, hogy az utolsó napokban, ezen oly véghetetlenül fon­tos és első­sorban engem és tárc­ámat illető vitában nem vehettem részt, és így azok egy részét, amik a a költségvetés ellen és azok ellen, miket annak ide­jén e házban kifejtettem, mondattak, csak olvasásból ismerem, csak a naplóból értesültem róluk. A t. ház meg fogja nekem engedni, hogy azon kérést intézzem hozzá, szíveskedjék elnézéssel lenni, ha még nem egészen helyreállott torokbajom miatt a szokottnál gyengébb hangon leszek csak képes szó­lam , de feltétlenül szükségesnek látom a magam részéről nyilatkozni, mert azok, amik a lezajlott egy heti vita alatt mondattak e költségvetés ellen és azon álláspont ellen, melyet elfoglalok, oly fontosak, hogy azokat a magam részéről el nem halgath­atom. (Halljuk! Halljuk!) Nem szándékom mindenre, a­mi mondatott, reflectálni; nem is tehetném ezt ma, épen egészségi állapotomnál fogva, de különben sem volna ezt czél­­szerű tenni; de a főbbekre, amik mondattak, igenis válaszolni akarok. (Halljuk!) Nem fogom sorjában elővenni a t. szónokok beszédeit, és egyenként egymásután c­áfolgatni okos­kodásaikat, hanem fogok reflectálni helylyel-közzel előadásom fonalán, hol egyikre, hol másikra azon categóriák szerint, a­melyekhez egyik vagy másik el­lenvetés tartozik. Ha végig tekintek azokon, a­mik mondottak, három szempontból intéztetett:támadás a költségvetés ellen és azon exposé ellen, melynek kíséretében, mint financziális politikám kifejezésének kíséretében, azt a ház elé terjesztettem. E három szempont elseje : a megtakarítások elégtelenségének szempontja; máso­­dika az, hogy azok ítélete szerint, kik költségvetésem bevételi részét vették bírálat és bonczkés alá, e bevé­telek nem feküsznek biztos hasison; a harmadik az, hogy ellenzik a hiány részben való fedezésének azon módját, melyet javaslatba hoztam, mondván: adófel­emelés vagy nem lehet, vagy nem szükséges, vagy, a­mint mondják azok, kik ezen állításnak jogosultsága iránt maguk is némi kételyt tápláltak, hogy az adó­­felemeléshez csak akkor szabad nyúlni, ha mind­az már megtörtént, a­mi az ország anyagi erejének erősbítésére megindítva van, s a­minek megtörtén­nie kell. A­mi az első szempontot illeti, igen különböző variációkban hallottam a megtakarításokról szólan. Mégis körülbelül két irányban resumálható az, mi e szempontból támadáskép hallatszott. A felszólalt képviselők egyik része azt mondá, hogy nem tettük meg kötelességünket az adott viszo­nyok közt sem, mert a most létező rendszer kereté­ben sem mentünk el a megtakarításokban azon ha­tárig, a­meddig elmenni annak idejében megígértük és meddig elmenni állítottuk. A második az, hogy a létező viszonyok közt ezek oly apró megtakarítások, melyek bajainkon nem segítenek, sokkal nagyobb szabású s rendszerválto­zással járó megtakarítások szükségesek. A­mi az első szempontot illeti, igen relatív fo­galom az a megtakarítás. Aki csak a költségvetésbe beletekint, s egyszerűen nézi azon nagy summákat, melyekből kiadási rovataink legnagyobb része áll, az igen könnyen mondhatja, hogy mi ahhoz a 200 mil­liós budgethez képest 8 millió megtakarítás ? Aki azonban közelebbről vizsgálja a dolgot, máskép fog ítélni, és már azon körülmény is, hogy az én igen­­. ellenfeleim ezen a téren, a vita folyamán nem igen nagy dolgokat mutattak ki, azon álláspont mellett szól, melyet én jeleztem, midőn költségvetésemet be­terjesztettem,­­ hogy t. i. ezen megtakarítások elérték az ez idő szerint elérhető megtakarítások legszélsőbb határát. Mit mondanak ? Egyik t. képviselő úr nem tartja azt, hogy 8 milliót takarítottam meg, hanem szerinte szoros számításssal a tiszta megtakarítás összege sokkal kisebb. Nem akarok vele vitázni a felett, mi a tiszta megtakarítás ? Tény, hogy a költ­ségek apadtak 11 millióval, a­miből az átfutó tételek kihagyása mellet­t és 1­2 millió a megtakarítás, a­mely­lyel a kiadások leszállíttattak. Egy másik képviselő úr tovább menve, azt mondja, hiszen csak 3 millió mindaz, a­mi megtaka­rítás, a többi csak elhalasztás, a megkezdett s befe­jezett beruházások összegeinek kiesése a költségve­tésből. Már akkor, midőn beterjesztettem a költség­­vetést, megmondtam, hogy ilyen megtakarítások is vannak benne, hanem azok nem tesznek többet, mint körülbelül 13­4 millió forintot. Míg tehát Zsedényi Ede­­. barátom engem ar­ra buzdít, hogy takarítsak még többet az erdőknél, a bányáknál, az államvasutaknál, szorítsam meg a ter­melést és vele a költségeket, addig azzal az ellenve­téssel találkozom a háznak másik oldalán, hogy hisz azon milliók, melyeket ezen téren meggazdálkodunk, nem képeznek megtakarítást, nem képeznek úgy­ne­vezett productív megtakarítást, s hogy a termelés megszorításával elő sem kellett volna állni. Kállay Béni t. képviselő úr megtakarításokat hisz lehetségeseknek a központnál, az irodai, az úti átalányoknál, a közművelődési czéloknál, az erdőknél és bányáknál; egy másik t. képviselő úr ugyanazon az oldalon — Bujanovits J. barátom — azt hiszi,hogy a megtakarítások terén túl mentünk már azon hatá­ron, ameddig mennünk szabad volt ; mert megtakarí­tásaink már részben az igazságszolgáltatásnak,rész­ben az administrationak kárára szolgálnak. A köz­ponti kiadások apasztásánál azok után, a­mik a miniszterelnök által és azon tétel ellenében vála­szul adattak, nem szándékozom tovább immorálni, csak egyre akarom a t. képviselő urat figyelmeztetni, hogy ezen költségvetés a központi igazgatás költsé­geinek kiindulási pontjától számítva már körülbelül 400.000 forintnyi megtakarítást mutat fel, azt az ösz­­szeget, melyet egy komoly tanácskozásban igen buzgó, lelkiismeretes és hozzáértő férfiak még csak 1877-re helyeztek kilátásba mint megtakarítandó összeget. És nem-, megmondottuk azt, hogy a meg­takarítások terén itt is tovább akarunk men­ni , nem mondtuk azt, hogy mindaddig azon­ban nem lehet tovább mennünk, míg az agen­­dák egy részének ellátására más orgánumokról nem gondoskodunk, mert megszorítni a személyzetet .

Next