Pesti Napló, 1875. november (26. évfolyam, 250-274. szám)

1875-11-21 / 267. szám

Budapest, Vasárnap, november 21.1875. 267. szám, Szerkesztési iroda: Kiadó-hivatal, Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Barátok­ tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 5 hónapra . . . 6 frt — kr. 6 hónapra . . . 12 » — » Az esti kiadás postai külfink Síeléséért fslíilfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapiján megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. 26. évi folyam. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a KIADÓHIVATALBA Barátok-tere, A­henaeum-épület küldendők. Előfizetési felhívás a „■FESTI: VAPLO“-ra. Előfizetési árak: reggeli és esti kiadás, 1­/2 legnagyobb év és közgazdasági melléklet .) Egész évre.........................24 frt. Fél évre .........................12 frt. Negyed évre .... 6 frt. Egy hónapra .... 2 frt. Az előfizetés Budapestre a »Pesti Napló« kiadó hivatalába (Barátok­ tere 7. sz. Athenaeum-épület) intézendő ! A »Pesti Napló« szerk. s kiadó­ hivatala. Budapest, nov. 20. A nagyhatalmak elhatározták, hogy »te­gyünk valamit.« De mit? Addig gondolkoztak, míg el nem ta­lálták. Időközben, míg valahogyan elsül, hogy mit tévők legyenek, diplomatiai jegyzékekkel játszanak partiét. Egyszer majdnem össze­vesztek a »kártyaasztalnál« azon, hogy ki vessen ki előbb, hanem aztán mint jó bará­tok megint kibékültek. Diplomatiai kártya­játéknál is úgy szokott az lenni, mint más continentalis wh­ist-partiénál. Angol phlegma kell ahhoz, nyugodtan nézni, mások hogy verekszenek. Okos és mu­latságos dolog ez nagyon, kivált távolról, s régi tapasztalás, hogy nem jó ilyenkor be­­avatkozni.Hanem a szomszédokra és rokonokra nézve mindig kényes feladat, hosszatürő nyu­galommal végig várni, mig az oly közelről érdeklő háznép kiverekedte magát s nem fogni pártját egyiknek sem és nem is szedni szét az összegabosodott emberiséget. A humanismus és a politia szempont­jából indulva ki tehát, a három császár és a többiek, kik nem császárok, de mégis van sza­vuk, elhatározták, hogy ez így nem ma­radhat. Ezt elhatározták azonnal, hogy az első bég felakasztotta az első raját és hogy az első raja felgyújtotta a bégnek majorságát. Tör­tént vala pedig ez elhatározás julius hóban. És azóta sok mindenfélét elhatároztak együtt és külön, mely mind csak megerősité előbbeni elhatározásuk határozottságát. És azóta sok raja elpusztult és sok török megöle­tett, az európai indiánok nagyban gyakorol­ták a skalpirozó hősiségnek orrmetsző mes­terségét, mely érdemes művészetről a diplo­matának kevés fogalma van, pedig a diplo­mata orráról híres s hoszu orrokban bővel­kedik. Mindez a beavatkozó diplomatákat nem kissé nyugtalanná. A herczegovinai sziklák oly rettenetesen tudják viszhangoztatni a pus­karopogást. A békés beavatkozás nem hasz­nált semmit, nem többet, mint a korcsmában verekedőknél a bakter­intő szava, mikor be­szól az ablakon, hogy menjenek haza, itt az óra. Mintha csak azt mondaná nekik, vere­kedjetek békességben. Ilyen »a béke fenntartásával való inter­­ventió.« Megérdemli, hogy patentiroztassék. Hanem azért nekünk nagyon jó volt, hogy nem kellett puskát ragadni s elmenni törököt fogni; már csak inkább gyakoroljuk a ke­resztény szeretet költséges jótéteményét azok­kal a szegény menekülőkkel, kiket a redif meg a basibozuk, vagy a rablásból élő fel­kelő patrióták hozzánk átkergettek. Egy darabig csak ment ezen politika. Gyönyörűség volt látni a keleti kérdést Te­­rebes kertjének hüséből, vagy Varzin üdí­tő magányából. Nyári mulatságnak nincs pompásabb, mint a fürdőből diktálni depeche­­ket valamely nagykövetnek s kifejteni min­­dennémü előnyét a mozlim és a keresztény őszinte kibékitésének a jogegyenlőség, auto­nom szabadság és kölcsönös méltányosság alapján, úgy, hogy a szultán is uralkodjék Herczegovinában, meg a muszka czár is. Az­tán venni a hirt, hogy egész Európa igy gondolkozik, s a nagyvezírnek legfőbb óhaj­tása a tervet életbeléptetni, melyhez a szultán a legnagyobb örömmel hozzájárult. S aztán úgy per carambol Szentpétervárt meglökve lelöketni Belgrádban Riszticset, ki csak azért nem Cavour, mert nem Cavour s mert Szer­bia nem Piemont, Milan nem Victor Emanuel, Oroszország nem Francziaország és Sándor czár nem Bonaparte. S az emsi vizivás hatását nem csökkenti, ha Ljubobratics egy kis vért iszik; — azért bizony, hogy tart a lázadás, kár volna az idényt megrontani. A diplomaták — Isten tartsa őket sokáig vígan — megmaradtak annál, hogy lőpor helyett szylgyakorlatokkal segítenek a felke­lőkön. És hogy Konstantinápolyi jegyzékek­kel bombardirozzak. És ez sikerült. Valahány­szor egy ily bomba elpattant, a puffanás az ideges Európát megrázkódtatta. Váltólázba esett a tőzsde s háborút üzent az értékpapí­roknak ; a pusztítás, melyet egy török bimba­­si véghez visz, mikor száz olyan legénynyel, mint maga, egy keresztény falut megrohan és elfoglal, hasonlíthatlan a kétségbeejtő kép­hez, melyet egy háborús börze mutat. És ez is igy tartott collegiális egyetér­tésben hónapokig. Végre Ignatieff Konstan­tinápolyban megszólalt külön. A szláv rokon­keblek felbuzdultak Moszkvától Zágrábig. Az orosz »Reichsanzeiger« is közölt egyezik­­ket a szláv testvérekről. Most már lesz vala­mi, gondolták azok is, kik azt akarják, hogy legyen; azok is, kik azt, hogy­­ ne le­gyen. De rögtön jelentkezett gróf Zichy Fe­­rencz, hogy ő is szláv testvér s ezzel már aztán be volt bizonyítva, hogy ismét nem történt és nem történhetett semmi.­­ é­­s ezen nagyon megörült Európa, kivé­­vén a politikusokat, a katonákat és az újság­írókat, kiknek kenyérkeresetük a háború, mint orvosnak a nyavalya. De a diplomata urak — azok is, kik nem szláv testvérek — nagyon kezdték rös­­telni, hogy a hatalmas szövetség közös actiói­­nak oly kevés látszatja van Törökországban, s korántsem érik be, hogy annyi eredménye van Európára nézve. Ez nem históriai dicső­ség, a­mit így csinálnak, hanem olyan egy-­­ szerű okosság, mennyivel Oxenstierna is be i­s érné, s a világ elég jól kormányoztatik. Az ambitio többre tart, minthogy a diplomaták kölcsönös, de titkos és nem őszinte bókjaival s a képviselőtestületek megelégedésével be­érje. Elhatároztatik hát újra, hogy mégis tesz­nek valamit. Vájjon feltalálták-e már, hogy mit ? F­ődolog a terv. A titkos terv, hogy mi történjék Hercze­­govinával és­­hogy a keleten többé ne ismét­lődjenek ama időszakonkint megújuló ese­mények, melyek Európa jól fundált békéjét megháborítani alkalmasak­, mint jól őrzött álmot a félrevert harangzúgás. Egyáltalán nem tudjuk, a terv meg­van-e már? Hanem azt tudjuk, hogy a hegyek közt még mindig ölik egymást a felebarátok. A táviratokban egy pár száz török esik el min­den nap, s minden héten egyszer a felkelők egész tábora megsemmisíttetik. Most már azt is jelentik Konstantinápolyból, hogy legkö­zelebb legutoljára fogják tönkre tenni a lá­zadókat. Mi pedig annyit tudunk róluk, hogy a fe­leségeik és gyermekeik tartására vendégszere­tettel elköltöttünk már egy millió forintot, s a határt véges-végig szuronyt szegezve őriz­zük, hogy mindenki a ki­verekedő jó kedvé­ben van a felkelőkhöz kimehessen, de ott veszszen, vissza ne jöhessen. Minthogy azonban a diplomaták is, a ki­­péczézett katonák is megunták a várakozást, változatosság kedvéért most kitalálták a bé­kés interventió, azaz­ a megszállás indítványát. Azt írja a »Times«, hogy mi bevonulunk Bos­­niába és Herczegovinába. Már most arra va­gyunk kiváncsiak, hogyan vonulunk onnét ismét ki? Ez a diplomatiai probléma! Egy másik is van. Ki fizeti meg nekünk e sétagyalogolást ? A török? — Bizonyosan török sorsje­gyekkel. Jobb lesz nekünk itthon maradnunk. Nem olyan nagyon hívnak bennünket azok a felkelők, mi legalább soha nem hal­lottuk, hogy az Este-ezred segítségét kérték volna. A török se üzente, hogy szívesen lát. Már miért illenék mi ránk a mondás : inter duos litigantes tertius gaudet. Van nekünk deficitünk elég Herczegovina nélkül, földet meg adhatnánk nekik kölcsön. A fajtájukat is ismerjük, képviselve van ez a házban Miletics által. Ebből is elég ennyi. Hát aztán a Duna sem folyik arra, s még a dunai confoederatióra sem való az országuk. Maradjunk mi csak szépen idehaza. S minthogy gr. Andrássy épen Buda­pesten van, hát kérjük őt meg, a­hogyan illik, hogy méltóztassék csak rókákra vadászni Gödöllőn, érje be vele, s ne menjen hajtani olyan coverbe, hol nem ösmeri a talajt és le­­bukhatik a lóról. A „Pesti Napló” tározója. Crezus egy estére. Gyuri barátunk nagy kényelemben dűlt el szo­kott esti kávéházának szokott márványasztala mellett. Teste egy nagy karszékben, lábai egy második kar­székben pihentek, bal karja az asztalra, jobb karja egy harmadik szék hátára düleszkedett. Az egész művészettel construált, heverő gépben ép annyi volt Procrustes uram ismert ágyából, mint az iparkiállí­­táson díjat nyert kényelmes ottománból. Gyuri azon­ban megszokta ezen kényelmet évek óta; jól érezte magát benne s most annál jobban, mert Jancsi pin­­czér — vulgo­tán — a szájába — a Gyuriéba — dugta már a szokott csibukot, melynek különféle makranczosságai miatt — hol nem szeleti, hol büdös volt, mint már a csibukok szokták — Jancsi úr, meg a butasá­g, meg a menybéli hatalmak Gyuri úr által minden este rokonságba szoktak kevertetni. A meny­béli hatalmak kiszenvedtek már, és Jancsi az esti lapokat terítette fel, melyek közül Gyuri úr egyet írni, a többit pedig »szamarazni« szokta. A pinczér ezt a tulajdonságát is ismeri már , de ép oly kevéssé hederüt rá, mint a mennyei hatalmakkal való rokon­ságra ; sőt annyira megy a közönyösségben, hogy éveken át tartó állandó viszonyuk után sem tudja, hogy a lapok közül melyiket írja Gyuri úr és melyik a szamárság. Gyuri természetesen betéve tudja már az esti lapokat, csupa szokásból futja át őket még egyszer. Közbe-közbe gyengéd pillantásokat vet csibukjára, mely rengeteg távolságban gazdájától — egy negye­dik széken — mint Stromboli tűzokádó kúpja vált ki az alatta elterülő font nád tengeréből, vékony fehér füstoszlopot bocsátva fel egyenest az égre. Ez azt je­lenti, hogy jó idő lesz. A vulkán füstjének nagyobb része a csibukszár titokszerű összeköttetése által ter­mészetesen a három szék száraz földjén Gyuri szá­ján át gomolygott ki; néhány kisebb gomoly oda fogazott düs üstökébe, és leült »glóriának« jupiteri homloka fölé. Gyuri el­emeli a csibukot szájától, a­mi ritka dolog. Tárczájáért nyúl és finom papírdarabot vesz elő. Erősen megnézi, azután újra a lapba tekint, meg újra a papírdarabra. »Csakugyan 3290. series 5. szám«, mondja Gyuri, s csibukja ott a negyedik széken valószínű­leg ismét a csibukszárban rejlő titkos összeköttetés folytán felfordul, és a nádszék lyukacsain át földre hullatja büzölgő tartalmát. És Gyuri még­sem kiált Jancsira s a menybeli hatalmakra. Nagy dolognak kellett itt történni. És csakugyan történt is. Gyuri a sorsjegykölcsön 150.000 frtos első nyereményét nyerte meg. Nos, ebben semmi különös nincsen a nagy vi­lágra nézve. Minden évben megesik néhány­­embe­ren hogy 150.000 forintot vagy tán többet is nyer, s azért sem a föld ki nem zökken sarkaiból, sem az emberek rendes életpályájukból. Gyuri is nagy nyugalommal viselte sorsát, a­míg mások nyer­tek; minden húzás előtt oda vetette ugyan azt a követ, a­mit promessenek kinak, a szerencse útjá­ba, hogy ha tetszik neki, botoljék meg és essék hasra épen ő előtte; de álmában sem jutott eszébe arra gondolni, hogy a bolondság valóban meg is essék rajta és a szerencsén. S megesett és tessék most már ezt nyugalommal és méltósággal elviselni. Az ember mint szegény legény péczézi ki magát három székre, s néhány másodpercz alatt, mig a dereka sem ért rá megfájdulni a nagy kényelemben, Crézus lett belőle. Száz ember közül hány volna képes hidegvé­rét megtartani. A második pillanatban, mert az első a csibuk felfordulása által volt igénybe véve, Gyuri arra gondolt, hogy fel kell ugrania székeiről, a leve­gőbe kapni és megölelni Jancsit, megcsókolni a szép casszis lányt, a­ki — mellesleg mondva — tisztes öreg aszszonyság volt; s­ azután kirohanni az ajtón a paj­tások után, a kik valahol a szinházban ásítanak, nem is tudva, mily szerencse érte őket Gyuri személyében. »De ha! gondolja, ennek pezsgő és a pezsgőnek meg egy kis, vagy nagy jó kedv lesz a vége; s ha reggel majd felébredünk, még kisül, hogy az egész nyere­ményt csak mámorosan álmodtuk; s azután se pénz, se kincs!« Azért jobb lesz a dusgazdagságot mérték­letességgel kezdeni. Még egyszer megnézi az ígérvényt s a lapot; zsebre teszi mind a kettőt; azután a ballábát felrakja az asztalra — kényelmetlenebb ugyan,de uriasabb és oda szólítja Jancsit, hogy töltsön uj csibukot. Jancsi csodálkozva tekint az uj positióra és uj nyugalomra; máskor egy csibuk felfordulás már az öreg ur isten kis öcscsévé tette volna őt; s most még csak egysze­rűen sem szamarazzák le. Jancsi olyan fajta mozdula­tokat tesz kezével a homloka előtt, mintha kételked­nék Gyuri úr kerekeinek szabályos forgásában, ha­nem azért elhozza a fris töltésű csibukot. Gyuri most sem szamarazza meg, pedig ez már úgy kijárt Jan­csinak a commentiójába minden csibuknál, mint akár a 3 krajczár borravaló. Jancsi egészen kétség­be esve távozik, Gyuri pedig néhány nagy füstfellegbe burko­lózva elmélyed álomlátásaiban. Eddig is szokta ezt tenni, hanem azok a fellegvárak csakugyan felhők­ből voltak; a szél, melyet a kávéház nyíló ajtaja csa­pott feléje, elseperte őket, mostani várainak csak or­mai nyúlnak a fellegekbe, alapjuk szilárd sziklán áll, a szikla ott van a zsebében, s még csak nem is nyomja a szívét. Mit kezdjen hát ? Az adomabeli kanász gyerek jutott eszébe, a­ki ha király lehetne, lóhátról őrizné a disznókat. Ő is lóhátról fog ezután újságot írni. Az nem is lesz új dolog; eddig is beszélt ő már az újságban egyszer­­másszor lóhátról — még a miniszterekkel is, s ki­vált azokkal. — De talán — nem is érdemes újsá­got írni! Addig, a­míg kénytelen volt vele, csak meg­tette ; de hogy egy ember, kinek nem csak esze van, hanem pénze is, újságírásra pazarolja erejét, ezt csakugyan nem érdemli meg ez a hálátlan közönség, a­melynek úgyis mindegy: bölcs, vagy bolond dolgot írnak-e arra a feketével bepiszkolt fehér lapra, a­mely nélkül csupa megszokásból nem tudnak reggel csibakozni, este pedig elaludni. Inkább beáll urnak, a szó legszorosabb t. i. olyan értelmében, hogy sem­mit sem dolgozik; azután vesz egy kerületnyi vá­lasztó­polgárt, ha lehet oláht; ez tán még a legolcsóbb; a legújabb limitatió szerint 65 vá­lasztó fejenként 200 forint. Lesz képviselő, a tisz­telt házban mond nagyokat, ahhoz úgyis ért, néhány év múlva lesz országos portentum; azalatt legyőzi magában elméleti republicáni hajlamait, és öt, vagy tíz év múlva — valószínűleg még egészen dús haj­fürtökkel — beül egy miniszteri székbe. Ez az ő jövője. De ne feledkezzünk meg a jelenről sem; a jó pajtásokról, kikkel »annyi jó és rész napunk tölt«, s a kik tudja manó hol lumpolnak oly sokáig, hogy épen ma este nem tudnak idáig vergődni. A Józsi gyerek, az szörnyű nagy úr; öt széken alul le sem ül; lakást is nagyobbat tart, hogysem másod magával meg ne férne benne; pedig a törvény előtt még csak rideg legény; meg inasnak is egy urat tart, a­ki majdnem nagyobb gavallér uraságánál; s Józsinak elég pénzébe kerül csak az, hogy saját inasával ele­gánsában versenyezhessen. Bebizonyul, hogy nagy takarékosság, ha az ember libériát csináltat az ina­sának , akkor nincs e veszedelemnek kitéve. Hanem hát Józsi demokrata, gyűlöl minden livicet. — A Lasi, Feri és Kari gyerekek­­— a compánia másik három virágszála — sem különbek a Józsinál, vagyis mind oly derék fiú, s mindeniknek van egy, vagy két oly költséges passiója, mely magánháztartásuk bilan­­csát épen oly zavartalan passivitásban tartja, mint­ha ezek az ország legnagyobb finansztudósait enga­­geh­ozták volna pénzügyminiszterüknek. Mindnyájá­nak hibája, hogy újságon és szerelmes levelen kívül még váltót is szoktak írni s aláírni; s ez a hiba nagyon is szoros összeköttetésbe hozta őket azzal a zsivány Jakab zsidóval. Igaz, hogy a Feri gyerek maga is zsidó, de épen ő szokta állítani, hogy csak az az igazi zsidó, a­kinek pénze van és uzsoráskodik; ez a zsidóság mesterség, a­mely nem áll összekötte­tésben azzal, hogy ősei az arany bornya körül tán­­czoltak-e, vagy Hadúrnak fehér lovat áldoztak. A Gyuriék Jakab zsidója is becsületes, keresztény val­­lású, magyar pogány eredetű gazember volt, mellék­­foglalkozására nézve még ügyvéd is, főmesterségére azonban vérszopó , és Gyuriék közmeggyőződése sze­rint az akasztófától csakis az mentette meg, hogy a törvény szipolyával, a váltótörvényszék útján szívta a vért. Gyuri egész lelki gyönyörűséggel gondolta el, hogy mint fogja ő most már Jakab zsidót a színe elé idézni, tőle a compánia összes váltóit megvenni, a Ja­kabot meg az ajtón kilóditani; mint fogja őt azután a compánia, mikor a váltókat köztük fidibusznak ki­osztja, megváltójaként üdvözölni, és vállaira kapni. Mily gyönyör rongyos 15—20 ezer forintért. Gyuri álmai haza is eltévedtek, szűk lakása kitágult képzeletében, a bútorok szélesedtek, puhul­­tak; török kerevetek nőttek mindenütt, majdnem oly kellemesek, mint ez a kávéházbeli három szék; a vas­tag szőnyegeken nem hallotta saját lépteit, a falak­ról a hollandi mesterek vastag fejű tehenei, bizonyá­ra a mostani híres hollandi faj ősanyáinak élethű portrait-i bámultak le; a stiff­life mellől­ néhány an­gol Stable Scene másolatát sem felejtette el; az abla­kokat gazdag redőjű függönyök homályosították el; a homályban Christoffe és Barbedienne szelleme su­hant át a termeken ; a kapu alól egy kitűnő ügető fogat toporzékolása hallatszott fel; a kapun most ment ki két jó vadász ló, Gyuri már vágtatott a falka után. Miért is ne kísértse meg a nyárspolgár termé­szetek szörnyüködésére a nyakát törni egy rókafark­ért ; miért is ne mutassa meg, hogy nemcsak csa­lánba, meg odvas családjába, de journalistába sem ütamenyhe. Hajrá! Hadd jöjjön a végső futam, a c­rush for the tail. De lassabban, a fantásia még túl tesz a vadász­lovakon is; elragadja az embert, s azután elég sem lesz a 150.000 forint. Vonuljunk inkább a külső élet­ből a szig belső kamaráiba , jobb is lett volna mind­járt ott kezdeni: több élvezetet is ad, meg néha nem is olyan költséges. »Evelines szívem feldobban, ha nevedet kiejtem; ha holló fürteidre, fehér homlokod­ra, beszédes szemeidre és hallgató ajkadra gondo­lok. Mit adhatok én neked töménytelen kincsemből. Hisz van mindened, házad, lovad, pénzed, eszed, szi­ved, még férjed is. Egy csókod milliókkal ér fel. S én nem adhatok érte egyebet, mint a­miből eddig is milliókkal rendelkeztem, egy csókot. Eddig tűrtem ezt, de most már gazdag vagyok , s még is sem meg nem aranyoztathatlak, sem el nem vehetlek; mert meg is vagy aranyozva, el is vagy véve. Kegyetlen sors, és kegyetlen te! Gyuri képzeletében gyűlölni kezdé a kegyetlen Evilenet , s az arany fürtü Pauline fogta be szemeit. — »Te kedves gyermek ! villogó szemeidet alig néhányszor láttam, s itt égnek lelkemen ; nem bírom felejtetni mosolygó ajkadat, melyet csak egyszer láttam komolyan, mikor ajkamra egy til­tott csókot nyomott. — Még most is érzem azt a lágy, illatos lehelletet. Neked nincs se pénzed, se fér­jed ; elveszlek, és lesz nekem — aranymadaram, gyé­­mántos kis feleségem. — Jaj! de a zsémbes mama, a hórihorgas nővérek, meg a négy neveletlen árva, a ki majd mind rám tátja a száját! — Nem­ ez ellenke­zik a becsületes önzés philosophiájával, melyben ily nagyra nevelkedtünk. Budapest, nov. 20. (Andrássy gr. külügyminisz­ter) s a magyar kormány között e napokban több értekezlet tartatott, melyek tárgyát a külföldi álla­mokkal kötentő szerződések képezték. (A képviselőház közigazga­tási bizottsága) mai ülésében a »közigaz­gatási bizottságról« szóló tvjavaslat 34—58 §§-ait intézte el, ezek tárgyalását megelőzőleg helyesebben szövegezvén a 30-ik §-nak a népiskolákban használt tankönyvek felügyeltetésére vonatkozó intézkedését s a 32-ik §-t. A 34-ik §-ba fölvétetett, hogy a közig. bizott­ságnak a posta- és távirdaügyekre vonatkozó jogkö­rét csak addig fogja miniszteri szabályrendelet meg­­állapítni, míg ez iránt törvény nem leend alkotva. A 35-ik §-nál indítvány létetett az iránt, hogy a hadkötelesek nősülési engedélyt kérő folyamodvá­nyai iránt a közig. bizottság ne csak első fokúlag, de végérvényesen határozzon. A 37 iks következő §§nál kifogás emeltetett az ellen, hogy a közig. bizottság a börtönöket megvizsgálhassa, a bíróságok ellen az igazságügyminiszterhez jelentéseket tehessen, s ál­tala a bíróságoknál vizsgálattétellel is megbízható legyen. A 44-ik s köv. §§-oknál helytelenítve jön a törvényjavaslat azon intézkedése, hogy a közig. bi­zottság saját tagjai, az alispán, sőt a bírói felelősség­ről szóló törvénynyel ellentétben a kir. ügyész fölött is fegyelmi bíráskodást gyakorolhasson. A bizottság mindezek mellőzésével a 35—58. §§okat minden érdemleges módosítás nélkül elfogadta, az 51. §. alkalmából jelenté­sében hangsúlyozandónak határozván egy közigazga­tási törvényszék felállításának szükséges voltát. Legközelebbi ülését a bizottság kedden fogja tartani. (Az írói tulajdonjogról­ közölt észrevételeink az érdekelt körökben élénk eszmecse­rét idéztek elő a külföldi irodalmi művek lefordítha­­tási jogát illetőleg. Úgy halljuk, hogy az írók és mű­vészek társaságának holnap tartandó választmányi ülésén szóba fogják hozni ez ügyet. Óhajtjuk, s az ügy érdekében fekszik, hogy arra vonatkozólag írói körökből minél több felszólalás történjék. Alkalmunk volt meggyőződni, hogy »illetékes helyeken« nem igen ismerik a kérdő­ horderejét és speciális viszo­nyainkat. Egyszerűen utánozhatni hiszik a franczia, meg a német példát, pedig a mi viszonyaink egészen mások. Az ellen senkinek sem lehet kifogása, hogy a kötendő szerződésekben óvassék meg a külföldi mű­vek utánnyomatásának joga. De más szempont alá esik a fordítás, melyre nézve igen fontos érdekeink­kel ellenkezik az, hogy szerződjünk a fordítói jog tár­gyában. A­mi hazai műveinknek a belföldön való fordítását illeti, azt biztosíthatja a törvény, — a szerződésekben azonban a külföldön megjelent műve­ket illetőleg teljesen »szabad kezet« kellene fenn­tartanunk. S ha oly nagy státus, mint az északame­rikai egyesült állam, egyáltalában visszautasít min­den szerződést a szellemi tulajdont illetőleg, oly kis államnak, mint Magyarország nem kell röstelnie, hogy saját érdekeit e fontos ügyben megóvja. (A telekkönyvi hatóságok.) A következő sorokat vettük: Bíróságaink s különö­sen a telekkönyvi hatóságok az ügy­forgalom mérv­nélküli szaporodásáról panaszkodnak. E szaporodás­nak oka nagy részt törvényeink, s azokat kiegészitő rendszabályok helytelen alkalmazásában keresendő. — A többi közt im egy példa, mely az ügyforgalmat — tekintve, hogy a vidéki telekkönyvi hatóságoknál majdnem mindenütt előfordul — évenkint százeze­­rekkel szaporítja, s az illető felekre fárasztó utánjá­rást, s felszólamlás mulasztása esetén pedig alapta­lan és súlyos pénzbírságokat róv. — A telekkönyvi törvény szerint 800 frt erejéig terjedő zálogjogi be­kebelezéseknél a bekebelezési illeték bélyegekben mellékelendő a kérvényhez. — Ez rendszerint meg is történik.­­ Ha az ily módon biztosított követe­lésre ítélet alapján kielégítési végrehajtás kéretik, telekkönyvi törvényszékeink a­helyett, hogy a kielé­gítési végrehajtást a már előzetesen biztosított te­hertételre bejegyeztetnék, a marasztalási összeget újra bekebeleztetik, s a bekebelezési végzést illeték­szabás végett átteszik az adóhivatalhoz. Az adóhiva­tal ezen téves intézkedést még azzal tetézi, hogy a zálogjog bekebelezésekor már bélyegekben lerovott illetéket háromszorosan felemelve veti ki a zálogjog tulajdonosára. — Természetesen, ezen intézkedés ellen felfolyamodással él, a ki a törvényt ismeri, s az rendszerint el is engedtetik ; más boldogtalan pedig ez újabb adónemet »mint országos csapást« kényte­len elviselni. — Gyakorlatilag véve a dolgot, a telek­könyvi hatóságok ezen téves intézkedése, s az­által, hogy a kielégítési végrehajtások bejegyzése alkal­mával meg nem nézik, várjon az illeték a zálogjog bekebelezése alkalmával lerovatott-e, vagy nem, nem csak az illeték kivetésére megkeresett adó­hivatalok­nak, a felfolyamodó feleknek, a helytelenül kivetett illetéket elengedő pénzügyi kerületi igazgatóságnak, hanem maguknak is bajt és munka­szaporítást okoz­nak , mert a pénzügyi hatóságok megkeresése folytán később csakugyan fel kell kerestetniük­ az illető zálog­jog bekebelezése iránti kérvényt, s nyilatkozni aziránt: lerovatott-e a bekebelezési illeték, vagy sem ? Kér­jük az igazságügyi minisztériumot, legyen szíves a telekkönyvi hatóságokat ez irányban felvilágosítani. A közigazgatási bizottság. — nov. 20. A képv. ház közigazgatási bizottsága szorgalmasan folytatja munkálkodását,­­ a­mennyiben naponkint tart ülést három-négy órán át. Beszédek is tartatnak, vitatkozások is folynak, de amint az eddigi ülésekről köz­lött tudósításokból kitűnik, a javaslatot nem javítják. Marad minden, a­hogy volt. Még a pongyola szerkezetet is alig öntik sza­­batosb formába. A kormány, mint ez különben parl­a­­menti helyzeténél fogva természetes, döntő befolyással volt a bizottság összealkotására, s a bizottság többsége nagyon is szőrmentiben simogatja a javaslatot. Roppantul vigyáz, hogy valamikép egyik szála se hulljon ki. Az eddigi nyilvános felszólalások pedig elég szálat megjelöltek, melyeket ki kellene tépni, ha azt akarják, hogy az új alkotás si­keres és állandó legyen. A városokra nézve általában helytelennek tartjuk a köz­­gazgatási bizottságot. Kifejtettük ebbeli okain­kat, s nem olvastuk sehol azok c­áfolatát. Budapestre nézve pedig nemcsak helytelen, de egyáltalában lehetetlen is ez a terv; ki­fejtetett ez a közigazgatási bizottság ülései­ben, hangsúlyoztatok a városi képv. testület­ben, demonstrálta a sajtó, — de mindez »pro nihilo« történt. Meg akarják kísérleni a lehe­tetlent is, mert hát nálunk ez is megtör­ténhetik. De a megyéket illetőleg is több figye­lemreméltó hang merült fel. A miniszterelnök­nek, mint tudjuk, több képviselő magánúton mondta el ellenészrevételeit, a sajtóban szá­mos czikk jelent meg. — de mi haszna ? — Egyelőre úgy látszik, nagyon kevés, s ha nem csalódunk, csak az, hogy mindez ellenészre­vételek a syllabusba kerültek, mint a csalat­­kozhatlansági dogmával ellenkezők. Az igaz­hivő mindezeket a máglyára dobja s meg­nyugszik az »excathedra« tévmentességben. Az ország érdekét tekintve, kívánnunk kel­lene, hogy abban ne csalódjanak. De tehet­­jük-e ezt, midőn látjuk, hogy a javasolt terv hiányos, hogy azt javítani és módosítani kellene ? Egy körülményre figyelmeztetünk. Min­denki meg van győződve arról, hogy Tisza Kálmán mint elnöknek hatalmában áll ja­vaslatait minden módosítás nélkül, nagy több­séggel elfogadtatni a házban. Kérjük ezt szem előtt tartatni.

Next