Pesti Napló, 1875. november (26. évfolyam, 250-274. szám)
1875-11-21 / 267. szám
Budapest, Vasárnap, november 21.1875. 267. szám, Szerkesztési iroda: Kiadó-hivatal, Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 5 hónapra . . . 6 frt — kr. 6 hónapra . . . 12 » — » Az esti kiadás postai külfink Síeléséért fslíilfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapiján megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. 26. évi folyam. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a KIADÓHIVATALBA Barátok-tere, Ahenaeum-épület küldendők. Előfizetési felhívás a „■FESTI: VAPLO“-ra. Előfizetési árak: reggeli és esti kiadás, 1/2 legnagyobb év és közgazdasági melléklet .) Egész évre.........................24 frt. Fél évre .........................12 frt. Negyed évre .... 6 frt. Egy hónapra .... 2 frt. Az előfizetés Budapestre a »Pesti Napló« kiadó hivatalába (Barátok tere 7. sz. Athenaeum-épület) intézendő ! A »Pesti Napló« szerk. s kiadó hivatala. Budapest, nov. 20. A nagyhatalmak elhatározták, hogy »tegyünk valamit.« De mit? Addig gondolkoztak, míg el nem találták. Időközben, míg valahogyan elsül, hogy mit tévők legyenek, diplomatiai jegyzékekkel játszanak partiét. Egyszer majdnem összevesztek a »kártyaasztalnál« azon, hogy ki vessen ki előbb, hanem aztán mint jó barátok megint kibékültek. Diplomatiai kártyajátéknál is úgy szokott az lenni, mint más continentalis whist-partiénál. Angol phlegma kell ahhoz, nyugodtan nézni, mások hogy verekszenek. Okos és mulatságos dolog ez nagyon, kivált távolról, s régi tapasztalás, hogy nem jó ilyenkor beavatkozni.Hanem a szomszédokra és rokonokra nézve mindig kényes feladat, hosszatürő nyugalommal végig várni, mig az oly közelről érdeklő háznép kiverekedte magát s nem fogni pártját egyiknek sem és nem is szedni szét az összegabosodott emberiséget. A humanismus és a politia szempontjából indulva ki tehát, a három császár és a többiek, kik nem császárok, de mégis van szavuk, elhatározták, hogy ez így nem maradhat. Ezt elhatározták azonnal, hogy az első bég felakasztotta az első raját és hogy az első raja felgyújtotta a bégnek majorságát. Történt vala pedig ez elhatározás julius hóban. És azóta sok mindenfélét elhatároztak együtt és külön, mely mind csak megerősité előbbeni elhatározásuk határozottságát. És azóta sok raja elpusztult és sok török megöletett, az európai indiánok nagyban gyakorolták a skalpirozó hősiségnek orrmetsző mesterségét, mely érdemes művészetről a diplomatának kevés fogalma van, pedig a diplomata orráról híres s hoszu orrokban bővelkedik. Mindez a beavatkozó diplomatákat nem kissé nyugtalanná. A herczegovinai sziklák oly rettenetesen tudják viszhangoztatni a puskaropogást. A békés beavatkozás nem használt semmit, nem többet, mint a korcsmában verekedőknél a bakterintő szava, mikor beszól az ablakon, hogy menjenek haza, itt az óra. Mintha csak azt mondaná nekik, verekedjetek békességben. Ilyen »a béke fenntartásával való interventió.« Megérdemli, hogy patentiroztassék. Hanem azért nekünk nagyon jó volt, hogy nem kellett puskát ragadni s elmenni törököt fogni; már csak inkább gyakoroljuk a keresztény szeretet költséges jótéteményét azokkal a szegény menekülőkkel, kiket a redif meg a basibozuk, vagy a rablásból élő felkelő patrióták hozzánk átkergettek. Egy darabig csak ment ezen politika. Gyönyörűség volt látni a keleti kérdést Terebes kertjének hüséből, vagy Varzin üdítő magányából. Nyári mulatságnak nincs pompásabb, mint a fürdőből diktálni depecheket valamely nagykövetnek s kifejteni mindennémü előnyét a mozlim és a keresztény őszinte kibékitésének a jogegyenlőség, autonom szabadság és kölcsönös méltányosság alapján, úgy, hogy a szultán is uralkodjék Herczegovinában, meg a muszka czár is. Aztán venni a hirt, hogy egész Európa igy gondolkozik, s a nagyvezírnek legfőbb óhajtása a tervet életbeléptetni, melyhez a szultán a legnagyobb örömmel hozzájárult. S aztán úgy per carambol Szentpétervárt meglökve lelöketni Belgrádban Riszticset, ki csak azért nem Cavour, mert nem Cavour s mert Szerbia nem Piemont, Milan nem Victor Emanuel, Oroszország nem Francziaország és Sándor czár nem Bonaparte. S az emsi vizivás hatását nem csökkenti, ha Ljubobratics egy kis vért iszik; — azért bizony, hogy tart a lázadás, kár volna az idényt megrontani. A diplomaták — Isten tartsa őket sokáig vígan — megmaradtak annál, hogy lőpor helyett szylgyakorlatokkal segítenek a felkelőkön. És hogy Konstantinápolyi jegyzékekkel bombardirozzak. És ez sikerült. Valahányszor egy ily bomba elpattant, a puffanás az ideges Európát megrázkódtatta. Váltólázba esett a tőzsde s háborút üzent az értékpapíroknak ; a pusztítás, melyet egy török bimbasi véghez visz, mikor száz olyan legénynyel, mint maga, egy keresztény falut megrohan és elfoglal, hasonlíthatlan a kétségbeejtő képhez, melyet egy háborús börze mutat. És ez is igy tartott collegiális egyetértésben hónapokig. Végre Ignatieff Konstantinápolyban megszólalt külön. A szláv rokonkeblek felbuzdultak Moszkvától Zágrábig. Az orosz »Reichsanzeiger« is közölt egyezikket a szláv testvérekről. Most már lesz valami, gondolták azok is, kik azt akarják, hogy legyen; azok is, kik azt, hogy ne legyen. De rögtön jelentkezett gróf Zichy Ferencz, hogy ő is szláv testvér s ezzel már aztán be volt bizonyítva, hogy ismét nem történt és nem történhetett semmi. és ezen nagyon megörült Európa, kivévén a politikusokat, a katonákat és az újságírókat, kiknek kenyérkeresetük a háború, mint orvosnak a nyavalya. De a diplomata urak — azok is, kik nem szláv testvérek — nagyon kezdték röstelni, hogy a hatalmas szövetség közös actióinak oly kevés látszatja van Törökországban, s korántsem érik be, hogy annyi eredménye van Európára nézve. Ez nem históriai dicsőség, amit így csinálnak, hanem olyan egy- szerű okosság, mennyivel Oxenstierna is be is érné, s a világ elég jól kormányoztatik. Az ambitio többre tart, minthogy a diplomaták kölcsönös, de titkos és nem őszinte bókjaival s a képviselőtestületek megelégedésével beérje. Elhatároztatik hát újra, hogy mégis tesznek valamit. Vájjon feltalálták-e már, hogy mit ? Fődolog a terv. A titkos terv, hogy mi történjék Herczegovinával éshogy a keleten többé ne ismétlődjenek ama időszakonkint megújuló események, melyek Európa jól fundált békéjét megháborítani alkalmasak, mint jól őrzött álmot a félrevert harangzúgás. Egyáltalán nem tudjuk, a terv megvan-e már? Hanem azt tudjuk, hogy a hegyek közt még mindig ölik egymást a felebarátok. A táviratokban egy pár száz török esik el minden nap, s minden héten egyszer a felkelők egész tábora megsemmisíttetik. Most már azt is jelentik Konstantinápolyból, hogy legközelebb legutoljára fogják tönkre tenni a lázadókat. Mi pedig annyit tudunk róluk, hogy a feleségeik és gyermekeik tartására vendégszeretettel elköltöttünk már egy millió forintot, s a határt véges-végig szuronyt szegezve őrizzük, hogy mindenki a kiverekedő jó kedvében van a felkelőkhöz kimehessen, de ott veszszen, vissza ne jöhessen. Minthogy azonban a diplomaták is, a kipéczézett katonák is megunták a várakozást, változatosság kedvéért most kitalálták a békés interventió, azaz a megszállás indítványát. Azt írja a »Times«, hogy mi bevonulunk Bosniába és Herczegovinába. Már most arra vagyunk kiváncsiak, hogyan vonulunk onnét ismét ki? Ez a diplomatiai probléma! Egy másik is van. Ki fizeti meg nekünk e sétagyalogolást ? A török? — Bizonyosan török sorsjegyekkel. Jobb lesz nekünk itthon maradnunk. Nem olyan nagyon hívnak bennünket azok a felkelők, mi legalább soha nem hallottuk, hogy az Este-ezred segítségét kérték volna. A török se üzente, hogy szívesen lát. Már miért illenék mi ránk a mondás : inter duos litigantes tertius gaudet. Van nekünk deficitünk elég Herczegovina nélkül, földet meg adhatnánk nekik kölcsön. A fajtájukat is ismerjük, képviselve van ez a házban Miletics által. Ebből is elég ennyi. Hát aztán a Duna sem folyik arra, s még a dunai confoederatióra sem való az országuk. Maradjunk mi csak szépen idehaza. S minthogy gr. Andrássy épen Budapesten van, hát kérjük őt meg, ahogyan illik, hogy méltóztassék csak rókákra vadászni Gödöllőn, érje be vele, s ne menjen hajtani olyan coverbe, hol nem ösmeri a talajt és lebukhatik a lóról. A „Pesti Napló” tározója. Crezus egy estére. Gyuri barátunk nagy kényelemben dűlt el szokott esti kávéházának szokott márványasztala mellett. Teste egy nagy karszékben, lábai egy második karszékben pihentek, bal karja az asztalra, jobb karja egy harmadik szék hátára düleszkedett. Az egész művészettel construált, heverő gépben ép annyi volt Procrustes uram ismert ágyából, mint az iparkiállításon díjat nyert kényelmes ottománból. Gyuri azonban megszokta ezen kényelmet évek óta; jól érezte magát benne s most annál jobban, mert Jancsi pinczér — vulgotán — a szájába — a Gyuriéba — dugta már a szokott csibukot, melynek különféle makranczosságai miatt — hol nem szeleti, hol büdös volt, mint már a csibukok szokták — Jancsi úr, meg a butaság, meg a menybéli hatalmak Gyuri úr által minden este rokonságba szoktak kevertetni. A menybéli hatalmak kiszenvedtek már, és Jancsi az esti lapokat terítette fel, melyek közül Gyuri úr egyet írni, a többit pedig »szamarazni« szokta. A pinczér ezt a tulajdonságát is ismeri már , de ép oly kevéssé hederüt rá, mint a mennyei hatalmakkal való rokonságra ; sőt annyira megy a közönyösségben, hogy éveken át tartó állandó viszonyuk után sem tudja, hogy a lapok közül melyiket írja Gyuri úr és melyik a szamárság. Gyuri természetesen betéve tudja már az esti lapokat, csupa szokásból futja át őket még egyszer. Közbe-közbe gyengéd pillantásokat vet csibukjára, mely rengeteg távolságban gazdájától — egy negyedik széken — mint Stromboli tűzokádó kúpja vált ki az alatta elterülő font nád tengeréből, vékony fehér füstoszlopot bocsátva fel egyenest az égre. Ez azt jelenti, hogy jó idő lesz. A vulkán füstjének nagyobb része a csibukszár titokszerű összeköttetése által természetesen a három szék száraz földjén Gyuri száján át gomolygott ki; néhány kisebb gomoly oda fogazott düs üstökébe, és leült »glóriának« jupiteri homloka fölé. Gyuri elemeli a csibukot szájától, ami ritka dolog. Tárczájáért nyúl és finom papírdarabot vesz elő. Erősen megnézi, azután újra a lapba tekint, meg újra a papírdarabra. »Csakugyan 3290. series 5. szám«, mondja Gyuri, s csibukja ott a negyedik széken valószínűleg ismét a csibukszárban rejlő titkos összeköttetés folytán felfordul, és a nádszék lyukacsain át földre hullatja büzölgő tartalmát. És Gyuri mégsem kiált Jancsira s a menybeli hatalmakra. Nagy dolognak kellett itt történni. És csakugyan történt is. Gyuri a sorsjegykölcsön 150.000 frtos első nyereményét nyerte meg. Nos, ebben semmi különös nincsen a nagy világra nézve. Minden évben megesik néhányemberen hogy 150.000 forintot vagy tán többet is nyer, s azért sem a föld ki nem zökken sarkaiból, sem az emberek rendes életpályájukból. Gyuri is nagy nyugalommal viselte sorsát, amíg mások nyertek; minden húzás előtt oda vetette ugyan azt a követ, amit promessenek kinak, a szerencse útjába, hogy ha tetszik neki, botoljék meg és essék hasra épen ő előtte; de álmában sem jutott eszébe arra gondolni, hogy a bolondság valóban meg is essék rajta és a szerencsén. S megesett és tessék most már ezt nyugalommal és méltósággal elviselni. Az ember mint szegény legény péczézi ki magát három székre, s néhány másodpercz alatt, mig a dereka sem ért rá megfájdulni a nagy kényelemben, Crézus lett belőle. Száz ember közül hány volna képes hidegvérét megtartani. A második pillanatban, mert az első a csibuk felfordulása által volt igénybe véve, Gyuri arra gondolt, hogy fel kell ugrania székeiről, a levegőbe kapni és megölelni Jancsit, megcsókolni a szép casszis lányt, aki — mellesleg mondva — tisztes öreg aszszonyság volt; s azután kirohanni az ajtón a pajtások után, a kik valahol a szinházban ásítanak, nem is tudva, mily szerencse érte őket Gyuri személyében. »De ha! gondolja, ennek pezsgő és a pezsgőnek meg egy kis, vagy nagy jó kedv lesz a vége; s ha reggel majd felébredünk, még kisül, hogy az egész nyereményt csak mámorosan álmodtuk; s azután se pénz, se kincs!« Azért jobb lesz a dusgazdagságot mértékletességgel kezdeni. Még egyszer megnézi az ígérvényt s a lapot; zsebre teszi mind a kettőt; azután a ballábát felrakja az asztalra — kényelmetlenebb ugyan,de uriasabb és oda szólítja Jancsit, hogy töltsön uj csibukot. Jancsi csodálkozva tekint az uj positióra és uj nyugalomra; máskor egy csibuk felfordulás már az öreg ur isten kis öcscsévé tette volna őt; s most még csak egyszerűen sem szamarazzák le. Jancsi olyan fajta mozdulatokat tesz kezével a homloka előtt, mintha kételkednék Gyuri úr kerekeinek szabályos forgásában, hanem azért elhozza a fris töltésű csibukot. Gyuri most sem szamarazza meg, pedig ez már úgy kijárt Jancsinak a commentiójába minden csibuknál, mint akár a 3 krajczár borravaló. Jancsi egészen kétségbe esve távozik, Gyuri pedig néhány nagy füstfellegbe burkolózva elmélyed álomlátásaiban. Eddig is szokta ezt tenni, hanem azok a fellegvárak csakugyan felhőkből voltak; a szél, melyet a kávéház nyíló ajtaja csapott feléje, elseperte őket, mostani várainak csak ormai nyúlnak a fellegekbe, alapjuk szilárd sziklán áll, a szikla ott van a zsebében, s még csak nem is nyomja a szívét. Mit kezdjen hát ? Az adomabeli kanász gyerek jutott eszébe, aki ha király lehetne, lóhátról őrizné a disznókat. Ő is lóhátról fog ezután újságot írni. Az nem is lesz új dolog; eddig is beszélt ő már az újságban egyszermásszor lóhátról — még a miniszterekkel is, s kivált azokkal. — De talán — nem is érdemes újságot írni! Addig, amíg kénytelen volt vele, csak megtette ; de hogy egy ember, kinek nem csak esze van, hanem pénze is, újságírásra pazarolja erejét, ezt csakugyan nem érdemli meg ez a hálátlan közönség, amelynek úgyis mindegy: bölcs, vagy bolond dolgot írnak-e arra a feketével bepiszkolt fehér lapra, amely nélkül csupa megszokásból nem tudnak reggel csibakozni, este pedig elaludni. Inkább beáll urnak, a szó legszorosabb t. i. olyan értelmében, hogy semmit sem dolgozik; azután vesz egy kerületnyi választópolgárt, ha lehet oláht; ez tán még a legolcsóbb; a legújabb limitatió szerint 65 választó fejenként 200 forint. Lesz képviselő, a tisztelt házban mond nagyokat, ahhoz úgyis ért, néhány év múlva lesz országos portentum; azalatt legyőzi magában elméleti republicáni hajlamait, és öt, vagy tíz év múlva — valószínűleg még egészen dús hajfürtökkel — beül egy miniszteri székbe. Ez az ő jövője. De ne feledkezzünk meg a jelenről sem; a jó pajtásokról, kikkel »annyi jó és rész napunk tölt«, s a kik tudja manó hol lumpolnak oly sokáig, hogy épen ma este nem tudnak idáig vergődni. A Józsi gyerek, az szörnyű nagy úr; öt széken alul le sem ül; lakást is nagyobbat tart, hogysem másod magával meg ne férne benne; pedig a törvény előtt még csak rideg legény; meg inasnak is egy urat tart, aki majdnem nagyobb gavallér uraságánál; s Józsinak elég pénzébe kerül csak az, hogy saját inasával elegánsában versenyezhessen. Bebizonyul, hogy nagy takarékosság, ha az ember libériát csináltat az inasának , akkor nincs e veszedelemnek kitéve. Hanem hát Józsi demokrata, gyűlöl minden livicet. — A Lasi, Feri és Kari gyerekek— a compánia másik három virágszála — sem különbek a Józsinál, vagyis mind oly derék fiú, s mindeniknek van egy, vagy két oly költséges passiója, mely magánháztartásuk bilancsát épen oly zavartalan passivitásban tartja, mintha ezek az ország legnagyobb finansztudósait engagehozták volna pénzügyminiszterüknek. Mindnyájának hibája, hogy újságon és szerelmes levelen kívül még váltót is szoktak írni s aláírni; s ez a hiba nagyon is szoros összeköttetésbe hozta őket azzal a zsivány Jakab zsidóval. Igaz, hogy a Feri gyerek maga is zsidó, de épen ő szokta állítani, hogy csak az az igazi zsidó, akinek pénze van és uzsoráskodik; ez a zsidóság mesterség, amely nem áll összeköttetésben azzal, hogy ősei az arany bornya körül tánczoltak-e, vagy Hadúrnak fehér lovat áldoztak. A Gyuriék Jakab zsidója is becsületes, keresztény vallású, magyar pogány eredetű gazember volt, mellékfoglalkozására nézve még ügyvéd is, főmesterségére azonban vérszopó , és Gyuriék közmeggyőződése szerint az akasztófától csakis az mentette meg, hogy a törvény szipolyával, a váltótörvényszék útján szívta a vért. Gyuri egész lelki gyönyörűséggel gondolta el, hogy mint fogja ő most már Jakab zsidót a színe elé idézni, tőle a compánia összes váltóit megvenni, a Jakabot meg az ajtón kilóditani; mint fogja őt azután a compánia, mikor a váltókat köztük fidibusznak kiosztja, megváltójaként üdvözölni, és vállaira kapni. Mily gyönyör rongyos 15—20 ezer forintért. Gyuri álmai haza is eltévedtek, szűk lakása kitágult képzeletében, a bútorok szélesedtek, puhultak; török kerevetek nőttek mindenütt, majdnem oly kellemesek, mint ez a kávéházbeli három szék; a vastag szőnyegeken nem hallotta saját lépteit, a falakról a hollandi mesterek vastag fejű tehenei, bizonyára a mostani híres hollandi faj ősanyáinak élethű portrait-i bámultak le; a stifflife mellől néhány angol Stable Scene másolatát sem felejtette el; az ablakokat gazdag redőjű függönyök homályosították el; a homályban Christoffe és Barbedienne szelleme suhant át a termeken ; a kapu alól egy kitűnő ügető fogat toporzékolása hallatszott fel; a kapun most ment ki két jó vadász ló, Gyuri már vágtatott a falka után. Miért is ne kísértse meg a nyárspolgár természetek szörnyüködésére a nyakát törni egy rókafarkért ; miért is ne mutassa meg, hogy nemcsak csalánba, meg odvas családjába, de journalistába sem ütamenyhe. Hajrá! Hadd jöjjön a végső futam, a crush for the tail. De lassabban, a fantásia még túl tesz a vadászlovakon is; elragadja az embert, s azután elég sem lesz a 150.000 forint. Vonuljunk inkább a külső életből a szig belső kamaráiba , jobb is lett volna mindjárt ott kezdeni: több élvezetet is ad, meg néha nem is olyan költséges. »Evelines szívem feldobban, ha nevedet kiejtem; ha holló fürteidre, fehér homlokodra, beszédes szemeidre és hallgató ajkadra gondolok. Mit adhatok én neked töménytelen kincsemből. Hisz van mindened, házad, lovad, pénzed, eszed, szived, még férjed is. Egy csókod milliókkal ér fel. S én nem adhatok érte egyebet, mint amiből eddig is milliókkal rendelkeztem, egy csókot. Eddig tűrtem ezt, de most már gazdag vagyok , s még is sem meg nem aranyoztathatlak, sem el nem vehetlek; mert meg is vagy aranyozva, el is vagy véve. Kegyetlen sors, és kegyetlen te! Gyuri képzeletében gyűlölni kezdé a kegyetlen Evilenet , s az arany fürtü Pauline fogta be szemeit. — »Te kedves gyermek ! villogó szemeidet alig néhányszor láttam, s itt égnek lelkemen ; nem bírom felejtetni mosolygó ajkadat, melyet csak egyszer láttam komolyan, mikor ajkamra egy tiltott csókot nyomott. — Még most is érzem azt a lágy, illatos lehelletet. Neked nincs se pénzed, se férjed ; elveszlek, és lesz nekem — aranymadaram, gyémántos kis feleségem. — Jaj! de a zsémbes mama, a hórihorgas nővérek, meg a négy neveletlen árva, a ki majd mind rám tátja a száját! — Nem ez ellenkezik a becsületes önzés philosophiájával, melyben ily nagyra nevelkedtünk. Budapest, nov. 20. (Andrássy gr. külügyminiszter) s a magyar kormány között e napokban több értekezlet tartatott, melyek tárgyát a külföldi államokkal kötentő szerződések képezték. (A képviselőház közigazgatási bizottsága) mai ülésében a »közigazgatási bizottságról« szóló tvjavaslat 34—58 §§-ait intézte el, ezek tárgyalását megelőzőleg helyesebben szövegezvén a 30-ik §-nak a népiskolákban használt tankönyvek felügyeltetésére vonatkozó intézkedését s a 32-ik §-t. A 34-ik §-ba fölvétetett, hogy a közig. bizottságnak a posta- és távirdaügyekre vonatkozó jogkörét csak addig fogja miniszteri szabályrendelet megállapítni, míg ez iránt törvény nem leend alkotva. A 35-ik §-nál indítvány létetett az iránt, hogy a hadkötelesek nősülési engedélyt kérő folyamodványai iránt a közig. bizottság ne csak első fokúlag, de végérvényesen határozzon. A 37 iks következő §§nál kifogás emeltetett az ellen, hogy a közig. bizottság a börtönöket megvizsgálhassa, a bíróságok ellen az igazságügyminiszterhez jelentéseket tehessen, s általa a bíróságoknál vizsgálattétellel is megbízható legyen. A 44-ik s köv. §§-oknál helytelenítve jön a törvényjavaslat azon intézkedése, hogy a közig. bizottság saját tagjai, az alispán, sőt a bírói felelősségről szóló törvénynyel ellentétben a kir. ügyész fölött is fegyelmi bíráskodást gyakorolhasson. A bizottság mindezek mellőzésével a 35—58. §§okat minden érdemleges módosítás nélkül elfogadta, az 51. §. alkalmából jelentésében hangsúlyozandónak határozván egy közigazgatási törvényszék felállításának szükséges voltát. Legközelebbi ülését a bizottság kedden fogja tartani. (Az írói tulajdonjogról közölt észrevételeink az érdekelt körökben élénk eszmecserét idéztek elő a külföldi irodalmi művek lefordíthatási jogát illetőleg. Úgy halljuk, hogy az írók és művészek társaságának holnap tartandó választmányi ülésén szóba fogják hozni ez ügyet. Óhajtjuk, s az ügy érdekében fekszik, hogy arra vonatkozólag írói körökből minél több felszólalás történjék. Alkalmunk volt meggyőződni, hogy »illetékes helyeken« nem igen ismerik a kérdő horderejét és speciális viszonyainkat. Egyszerűen utánozhatni hiszik a franczia, meg a német példát, pedig a mi viszonyaink egészen mások. Az ellen senkinek sem lehet kifogása, hogy a kötendő szerződésekben óvassék meg a külföldi művek utánnyomatásának joga. De más szempont alá esik a fordítás, melyre nézve igen fontos érdekeinkkel ellenkezik az, hogy szerződjünk a fordítói jog tárgyában. Ami hazai műveinknek a belföldön való fordítását illeti, azt biztosíthatja a törvény, — a szerződésekben azonban a külföldön megjelent műveket illetőleg teljesen »szabad kezet« kellene fenntartanunk. S ha oly nagy státus, mint az északamerikai egyesült állam, egyáltalában visszautasít minden szerződést a szellemi tulajdont illetőleg, oly kis államnak, mint Magyarország nem kell röstelnie, hogy saját érdekeit e fontos ügyben megóvja. (A telekkönyvi hatóságok.) A következő sorokat vettük: Bíróságaink s különösen a telekkönyvi hatóságok az ügyforgalom mérvnélküli szaporodásáról panaszkodnak. E szaporodásnak oka nagy részt törvényeink, s azokat kiegészitő rendszabályok helytelen alkalmazásában keresendő. — A többi közt im egy példa, mely az ügyforgalmat — tekintve, hogy a vidéki telekkönyvi hatóságoknál majdnem mindenütt előfordul — évenkint százezerekkel szaporítja, s az illető felekre fárasztó utánjárást, s felszólamlás mulasztása esetén pedig alaptalan és súlyos pénzbírságokat róv. — A telekkönyvi törvény szerint 800 frt erejéig terjedő zálogjogi bekebelezéseknél a bekebelezési illeték bélyegekben mellékelendő a kérvényhez. — Ez rendszerint meg is történik. Ha az ily módon biztosított követelésre ítélet alapján kielégítési végrehajtás kéretik, telekkönyvi törvényszékeink ahelyett, hogy a kielégítési végrehajtást a már előzetesen biztosított tehertételre bejegyeztetnék, a marasztalási összeget újra bekebeleztetik, s a bekebelezési végzést illetékszabás végett átteszik az adóhivatalhoz. Az adóhivatal ezen téves intézkedést még azzal tetézi, hogy a zálogjog bekebelezésekor már bélyegekben lerovott illetéket háromszorosan felemelve veti ki a zálogjog tulajdonosára. — Természetesen, ezen intézkedés ellen felfolyamodással él, a ki a törvényt ismeri, s az rendszerint el is engedtetik ; más boldogtalan pedig ez újabb adónemet »mint országos csapást« kénytelen elviselni. — Gyakorlatilag véve a dolgot, a telekkönyvi hatóságok ezen téves intézkedése, s azáltal, hogy a kielégítési végrehajtások bejegyzése alkalmával meg nem nézik, várjon az illeték a zálogjog bekebelezése alkalmával lerovatott-e, vagy nem, nem csak az illeték kivetésére megkeresett adóhivataloknak, a felfolyamodó feleknek, a helytelenül kivetett illetéket elengedő pénzügyi kerületi igazgatóságnak, hanem maguknak is bajt és munkaszaporítást okoznak , mert a pénzügyi hatóságok megkeresése folytán később csakugyan fel kell kerestetniük az illető zálogjog bekebelezése iránti kérvényt, s nyilatkozni aziránt: lerovatott-e a bekebelezési illeték, vagy sem ? Kérjük az igazságügyi minisztériumot, legyen szíves a telekkönyvi hatóságokat ez irányban felvilágosítani. A közigazgatási bizottság. — nov. 20. A képv. ház közigazgatási bizottsága szorgalmasan folytatja munkálkodását, amennyiben naponkint tart ülést három-négy órán át. Beszédek is tartatnak, vitatkozások is folynak, de amint az eddigi ülésekről közlött tudósításokból kitűnik, a javaslatot nem javítják. Marad minden, ahogy volt. Még a pongyola szerkezetet is alig öntik szabatosb formába. A kormány, mint ez különben parlamenti helyzeténél fogva természetes, döntő befolyással volt a bizottság összealkotására, s a bizottság többsége nagyon is szőrmentiben simogatja a javaslatot. Roppantul vigyáz, hogy valamikép egyik szála se hulljon ki. Az eddigi nyilvános felszólalások pedig elég szálat megjelöltek, melyeket ki kellene tépni, ha azt akarják, hogy az új alkotás sikeres és állandó legyen. A városokra nézve általában helytelennek tartjuk a közgazgatási bizottságot. Kifejtettük ebbeli okainkat, s nem olvastuk sehol azok cáfolatát. Budapestre nézve pedig nemcsak helytelen, de egyáltalában lehetetlen is ez a terv; kifejtetett ez a közigazgatási bizottság üléseiben, hangsúlyoztatok a városi képv. testületben, demonstrálta a sajtó, — de mindez »pro nihilo« történt. Meg akarják kísérleni a lehetetlent is, mert hát nálunk ez is megtörténhetik. De a megyéket illetőleg is több figyelemreméltó hang merült fel. A miniszterelnöknek, mint tudjuk, több képviselő magánúton mondta el ellenészrevételeit, a sajtóban számos czikk jelent meg. — de mi haszna ? — Egyelőre úgy látszik, nagyon kevés, s ha nem csalódunk, csak az, hogy mindez ellenészrevételek a syllabusba kerültek, mint a csalatkozhatlansági dogmával ellenkezők. Az igazhivő mindezeket a máglyára dobja s megnyugszik az »excathedra« tévmentességben. Az ország érdekét tekintve, kívánnunk kellene, hogy abban ne csalódjanak. De tehetjük-e ezt, midőn látjuk, hogy a javasolt terv hiányos, hogy azt javítani és módosítani kellene ? Egy körülményre figyelmeztetünk. Mindenki meg van győződve arról, hogy Tisza Kálmán mint elnöknek hatalmában áll javaslatait minden módosítás nélkül, nagy többséggel elfogadtatni a házban. Kérjük ezt szem előtt tartatni.