Pesti Napló, 1875. december (26. évfolyam, 275-299. szám)
1875-12-01 / 275. szám
Melléklet aPesti Naplót 275. számtlkótt megtalál, hogy elkerülje a vámeljárást, innen ő ismét portékáját. Világpiaczcá pedig Budapest vámközösségét soha nem válhatik. Okát adom. A külföldi cégek, melyek ide kereskednek, bizományi rak útján folytatják üzletüket. Egy raktár egy gban nekik elég. A vámközösség folytán a moha behozatali áruikra nézve egy természetű, azaz 3m kénytelenek kétféle árt szabni; a bizományi itt tehát csak Bécsnek adják, melylyel mint piaczczal könnyen leszámolnak. Ha Magyarig valaha direct összeköttetéseket akar a flddel, vonjon maga körül külön vámvonalat, s a zldi czégek Magyarországon fogyasztott árui Budapesten lesznek bizományba adva s Budagyorsan váltópiaczcvá fog emelkedni. Akkor, ha az osztrák, mint a külföldi házak itt nyitnak tét s a vidék is itt vásárol, a kereskedők kívánása megszűnik s azok is, kik ma üres könyveket ülve, félnek a külön vámterülettől, ezeket megtolva, megbarátkoznak az eszmével,mely forint biztosit számokra s jelentőséget a fővárosnak, a pest pedig gyorsabban kiépül, mint a sugárvállalat által. (Helyeslések) És ha a pénzforgalmat tekintjük, mit köszönünk a közös vámterületnek ? Köszönjük kereskénynk nagy mérvű passivitását, hogy évről évre aos millió értékkel többet hozunk be, mint veik ki. A hivatalos statistika számítása szerint 3-ban 156.783.000 frt készpénzt kellett a nemnek a differentia kiegyenlítésére Ausztriának és a földnek kiküldeni. Ha nem küldte ki készpénzben, ildette obligátiókban. Nem áll tehát, mit az őszi védvámosok hiresztelnek, hogy Ausztria külkeredése passiv s nekik azért kell a vámok felemelése; a külforgalmuk nem passiv, mert mi neki a külkeredés bilanzát kipótoljuk, a vesztesek mi vagyunk, egyedül. Ezen bilancz aztán megmagyaráz mindent. Félja előttünk gazdasági politikánk egész rosszaságát, a morált hitelviszonyaink egyik okát, elszegényeinket,államunk finacziális zavarát és létküzdemét adófizetőkkel, a deficiteket, az adófelemelést. Itt is ki összesítve, hogy minő következményekkel jár ámszövetség Ausztriával édes mindnyájunkra, őszi különbség nélkül. S valóban kétségbeejtő szint tűnik fel helyzetünk, ha megfontoljuk, hogy a 3 millió kereskedelmi passivumhoz járul még a gyár államkincstár fizetéseiből mintegy 85—90 hió olyan pénz, mely évenként az országból kifolyikul, hogy más utakon oda visszatérne, hacsak az államnak vagy magánosoknak nyújtottabb hitelezés formájában. Ha még hozzávesszük a zálogi és társulati évi pénzküldeményeket a küldve, inkább keveset mondok, mint sokat, ha a 15llió földmives lakossággal bíró Magyarország fizeti bilanczának passivumát 250—260, millió forintról teszem. Igen nagy szerencsétlenség az, mely e számban sk, nagyobb szerencsétlenség, mint a deficit büdtünkben, mert annak nagy része Magyarország mzetgazdasági deficitje. Ha meg akarunk maradni mint nemzet és mint lám, ha vagyonosodni akarunk újra, ha budgetünk is kitörölni kívánjuk a deficiteket, itt kell iparkodunk helyreállítani az egyensúlyt. Egészséges közizdasági alapon nem lesz nehéz egészséges financziást teremteni, beteg közgazdasággal financziákat lógyítani szinte lehetetlen (Helyeslések), annak meg, hogy közgazdasági állapotainkat gyógyíthassuk, apfeltételeként tetszik nekem az, hogy önállóan vndelkezhessünk erőink felett. Kereskedési és fizetési mérlegünk passivitását megszüntetni pedig csak úgy lehet, ha egyfelől foozzuk a nemzeti termelést, s emeljük a kiviteli cikkek mennyiségét vagy értékét, másrészt vagy álkülözzük, vagy pedig olcsóbban szerezzük be a alföldről behozott árukat. E czélra szükségünk van az önálló vámterültre, melynek tarifái segélyével mindkét irányba egyszerre hatni képesek volnánk. Elérhetnők a vám 1ok segítségével azt, hogy kiviteli czikkeink egy isze nyers termény helyett az értékesebb félgyártmány vagy gyártmány alakjában hagyná el az orságot, s átalában az ipari tevékenység fokozása által beltermelés növeltetnék. Másfelől pedig a bevitel pnzértékét csökkenthetnék. Ez utóbbi több oknál úgva következnék be: először, mert több iparág átándorlása Ausztriából Magyarországba s a honiar védelme és fejlődése nélkülözhetővé tenné némely áruk behozatalát, másodszor, mert ha bizonyos cikkekre, melyek jelenleg Ausztria érdekében magasan terhelnék, a vám leszállittatnék, ez olcsóbbá enné a piaczot s ugyan azon mennyiségért, mennyi nőst elkel, kevesebb pénz volna a külországoknak, iletőleg Ausztriának fizetendő. A mérleg ezen javításához nem csekély mérőkben járulna a haszon, melyet a kincstár a vámsorompóból közvetve és közvetlenül húzna, s mely már állampénzügyi szempontból is komolyan megfontolandónak tünteti fel, nem okvetetten szükséges-e ezen deficites világban Magyarországnak a külön vámvonal felállítása. Hogy mennyi kára van hazánk kincstárának a közös vámterületből, arra illustrátióul szolgáljon a hivatalos adat, hogy 1873-ban 456 millió frt értéken felül volt a behozatal a vasutakon és gőzhajókon Magyarországba, mely érték után a kincstár igen tetemes vámot szedhetne. Hiszen a monarchia közös behozatala 583 milliónál nem tesz ki többet s ez összeg vámjövedelméből Magyarország csak 32%-kal részesül vagyis oly arányban, mintha Magyarországnak csak 186 millió behozatala volna, pedig tényleg két és félszer annyi fogyasztása van. De azért mi megfizetjük a vámot az egész 456 milliónyi fogyasztásunk után, mert mi fizetünk vámot azon árukért is, melyeket nem hoznak át a monarchia határain, csak hogy a vámot nem a közös kincstárba, hanem az osztrák iparosok zsebébe fizetjük. (Helyeslések). A másik direct kár, melyet a vámközösség által szenvedünk, a fogyasztási adónemeknél, a dohány és só monopóliumnál és az osztrák czukor és szesz kivitelénél az adóvisszatérítésben van, hogy t. i. mi Magyarország lakosai a szabad behozatal folytán milliókra menő fogyasztási adót fizetünk az osztrák kincstárnak s még qupta arányban rá is fizetünk, hogy Ausztria gyártmányait kivihesse. Tetemesebbnek tartom még annál ama hátrányt, mely e vámszövetségből származik az által, hogy összes indirect adóztatási rendszerünkre nézve kezeink kötve vannak, s kénytelenek vagyunk évrőlévre egyenes adóinkat felemelni deficiteink fedezésére. Mezőgazdáink, kik még némileg elfogultak a vámközösség mellett, gondolják meg, hogy annak köszönhetik a földbirtok egyoldalú és túlságos megadóztatását, mely ismét lehetetlenné teszi nekik oly olcsón produkálni, hogy a világpiacon versenyképesek maradhassanak. Tessék nyugodtan fogadni és elviselni a direct adók felemelését, ha az indirect adók felszabadítását az osztrák gyámság alól nem akarják (Élénk helyeslések). Meggyőződésem, hogy adórendszerünknek reformja és államháztartásunk deficitjének kiirtása mindaddig nem fog sikerülni, míg Magyarország vámjövedelmeket nem szed s a vámok feletti rendelkezéssel indirect adóinak kizárólagos élvezetébe és szabad viszonyainkhoz mért szabályozásának jogába nem lép. Mindezzel szemben azok, kik az önálló vámterület eszméjével megbarátkozni nem tudnak, miket vetnek fel ? Egy practicusnak látszó kifogást, mintha a fogyasztók, vagy mint mondani szokás, az összes lakosság vállán a kárát a külön vámterületnek az áruk nagyobb drágaságában. Elméleti ellenvetéseket a szabad kereskedési iskola szótárából. Félnek vagy ijesztgetnek repressáliákkal s nem tartják lehetőnek a külön vámterületet politikai okokból. Vegyük az argumentumokat sorba (Halljuk). Az állítás mely ellentétbe helyezi az ország termelőit és egyúttal fogyasztóit, a földművelő nagy közönséget a külön vámterülettel, abból indul ki, hogy a határvám által minden drágább lesz mindaddig, míg a honi ipar nem vert gyökeret, ami pedig nem egyhamar lesz. Az igaz, hogy az önálló vámterület által rögtön sem tőke, sem gyáripar,sem képzett munkásosztály nem keletkezik, arra idő kell, mennyi idő, az a körülményektől, és a követendő vám- és kereskedelmi politika jóságától függ. De valamint vetni kell, ha aratni akarunk, s talaj kell hozzá, hogy vethessünk, úgy mindenekelőtt a honi visszonyoknak megfelelő vám- és kereskedelmi politika kell ahhoz, hogy ipar egyáltalán keletkezhessék. A kezdet nehézségein tehát túl kell esnünk, annyi áll. De az általános drágaságtól való félelem, az tévedés. Önálló vámpolitika mellett az árakat úgy szabályozhatjuk, mint nekünk tetszik, közös vámpolitika mellett úgy szabályoztatnak azok, amint az osztrákoknak tetszik. Igen jól tudja az osztrák, miért követel védvámot, miért a vámfelemelését. Az ár, melyet mi szomszédainknak portékáiért fizetünk, a külföldről behozott és megvámolt czikkek árának mértékéhez van szabva, s minden gazda tudja, hogy egy angol gép ép oly drága, mint egy osztrák, mert az itteni gyáros nem adja olcsóbban, mint a vele versenyző külföldi. Az árak tehát Magyarországon nem attól függnek, van-e közbenső vámsorompó vagy nincs, mert vámsorompó minden esetre van, s csak az a kérdés, hol s ki veszi hasznát. Ma az osztrák kincstár s az osztrák iparos. Ha külön vámunk lesz, az árak a szerint fognak alakulni, amilyen vámot mi a portékára vetünk; ha magasabbat, mint most fizettetik, az áru megdrágul, ha kisebbet, bizonyára olcsóbb lesz. Az ellenvetés csak az esetben állna, ha Austria volna az egyetlen producens, melytől vásárolhatunk, mi azonban nincs úgy, mert a legtöbb czikket olcsóbban vehetjük mástól, mint tőle. Vámtételeinket különben minden esetre úgy kellene szabnunk hogy a fogyasztóra nézve is jutányos legyen az újítás ami nem volna nagyon nehéz, mert az osztrák vámtételek meglehetős magasak. Ha, mint mondják, Magyarország szabad kereskedésre szorul, mit ily általánosságban el nem ismerhetek, akkor van csak igazán indokolva a külön vámterület, mert hogy valaki védvámos legyen magának, azt még értem, de hogy védvámos legyen a szomszédjának azt felfogni képes nem vagyok. Nem áll tehát, hogy az önálló vámterület melletti mozgalom magyar védvámos mozgalom, annak egyik vagy másik systemához semmi köze, a minthogy Magyarországra egyik systema sem illik , hanem indokolva van egy vegyes rendszer, mely alapjaiban finansz-vámokat ismer, kivételképen alkalmaz mérsékelt védvámokat azon iparágakra, melyek a megölő osztrák verseny daczára életképeseknek mutatkoztak és melyeknek hazánkban természetes alapjai vannak. Legkevésbbé lehet pedig okunk félni a repressaliaktól (Halljuk! Halljuk!) Nyers terményeinket Austria sem vissza nem utasíthatja, mert szüksége van reájuk, sem azoknak útját a transitoban vagy a tenger felé el nem zárhatja, sem azoknak árát nem ő szabályozza s végre idáig sem tartott kölcsönösséget, hanem veszi fogyasztási czikkeit GripaxaTiyagAfc, ahol olcsóbb. Sokkal kevésbé vagyunk mi az ő iparára utalva, mint ő a mi nyersterményeinkre, melyek nem tűrnek oly messze szállítást mint a gyártmányok. Ha tehát repressáliákra kerülne a sor — mire semmi szükség — mi sokkal erősebbek vagyunk, mint és nem nekünk kell félni a végletektől, melyek hogy be ne következzenek, a politikai kapocs garantírozza. E politikai kapocs független a vámközösségtől. Fennállott három századig vámsorompók mellett. A pragmatica sanctio és a 67. Xlktv czikk nem ismeri el közös ügynek a vámügyeket. S ha van gazdaságiérdekközösség, aminthogy bizonyára van, az nem állhat abban, hogy egyik állam tönkre juttassa a másikat, hanem hogy mindkettőnek érdekei megóvassanak s a felvirágzásban gyűjtsenek erőt egymás támogatására. Méltányosság egymás iránt s bizonyos solidaritás a külfölddel szemben, nagyobb előnyök biztosítása egymás számára, mint a minek a külföldnek adatnak, a forgalom könnyítése egymás sérelme nélkül, kívánatosak s ezek mellett a területek tőszomszédsága s a politikai közös intézmények hatása elég garantiát nyújtanak arra nézve, hogy önálló vámterület mellett is a monarchia uniója lazulni nem fog.Két állam közt, melyek gazdasági bázisa annyira különböző, ipari és kulturai fejlettsége oly eltérő, politikai unió igen,gazdasági unió helyesen nem képzelhető. Tartós jó viszony közöttünk csak úgy állhat meg, ha mindenik a saját igényei szerint rendezheti be a közgazdsági és financz politikáját. Ha Ausztriának magas védvám kell, ám hozza be, ha Magyarországnak szabad kereskedés, ne legyen abban gátolva. A kettő közti viszonyt szabályozza egy kereskedelmi szerződés, mely mindkettőre nézve a legbecsesebbé teszi a kölcsönös forgalmat, de nem veti alá egyiket sem a másik kizsákmánylásának. Ezt követeli a paritás, ezt a dualismus és én részemről az önálló magyar vámterületben az 1867-ki kiegyezési műnek postulatumát és corolláriumát látom. Nem szenved kétséget, hogy Magyarországnak teljes joga van a vámközösséget felbontani s hogy csak jogával fog élni, ha a magyar vámsorompót felállítja. Nagy köszönettel tartozom, hogy a kormány az egyszerű igazságot a vám-és kereskedelmi szerződés felmondása által constatálta. Tudjuk, hogy a t. kormány ennek daczára a közös vámterület barátja és ez alapon alkudozik az osztrák kormánynyal. Hallottuk azonban, s nem csekély megnyugvásunkra szolgált, hogy engedékenysége tekintetben határt ismer. Melyek e határok, még nem tudjuk és én nem is kérdezem. Meg vagyok róla győződve, hogy a t. kormány a közös ügyeket kiterjeszteni nem fogja s jövőre sem adja fel a nemzet jogát az új vámszerződést is felmondhatni, mihelyest annak káros volta bebizonyult. Hiszem, hogy a kormány a fogyasztási adóknál az ország megkárosítását nem tűri tovább, és hogy az indirect adók felszabadítása végett, ha nem a külön vámvonalhoz, legalább a zárvonalhoz fog ragaszkodni. Hiszem hogy az osztrák védvámosok követeléséhez a legfontosabb vámtételek felemelése iránt hozzájárulását semmi szín alatt nem adja. S noha részemről feltétlenül az önálló vámterületnek vagyok híve, s nem tudok képzelni oly egyességet, mely a közösség hátrányait feledtetni tudná, szemben ama mozgalommal, melyet a Lajtán túl tapasztalunk, bátorkodom az osztrák követelésekre fordítani a t. ház figyelmét. Köztudomású tény, hogy az osztrák védvámos követelések súlypontja a szövetek vámtételeinek felemelésében fekszik. Nemcsak ebben, mert minden iparág felemelést követel, a vas- és fémipar kivált, de a vezérszerepet Brünn és Reichenberg viszik. És ama tarifa, melyet az osztrák kormány a magyar kormánynak elfogadás végett ajánlott és mely a vámenquete tárgyalásainál és a bécsi tárgyalásoknál is alapul vétetett, igen tetemes, néha 50 %-nyi felemeléseket tartalmaz a szövetekre nézve. A veszély nagyságát akarom kimutatni, mely Magyarországot fenyegetné, ha az osztrák törekvések sikerre vezetnének. Mindennemű szőtt és kötött áruk a hivatalos adatok szerint a monarchiában behozattak 1873-ban 72.160,000 frt értékben kivitettek 56.420,000 frt értékben; Magyarországban behozattak 144.960,000 frt értékben kivitetett 17.400,000 frt értékben. így áll passive Austria, hogy szöveteivel a külföldön versenyezhet s a mondott évben alig 16 millióval hozott be többet mint kivitt; ellenben Magyarország majdnem kétszer annyit fogyasztott mint a monarchia összes behozatala volt, így szorul Austria szövőipara védvámra.De hát miért követeli a nagy mérvű vámfölemelést s mi lenne annak következménye Magyarországra nézve ? Azért követeli mert tudja, hogy ha czélját éri, a bevitel a külföldről mondhatnám megszűnik s az osztrák iparosok a belföldi piacon ama 72 milliót is megnyerik. De nem csak azt, hanem, ha a vámtételt felemelhetik, minden eladott portékájuk árát aránylag felszöktetik. Tehát ha czélt érnek, többet adhatnak el idehaza és drágábban, mint addig a külföldi piacnak, pedig dolgoznak úgy, mint ennek előtte. Magyarország pedig a maga nettó fogyasztása, vagyis 127,560,000 frtnyi kivetés után fizetne Austriának e vámfelemelés erejéig megközelítő számítátásom szerint 6 millióval többet, mint idáig. Ezen veszteség fölér egy kis adóemeléssel idehaza, pedig senki észre sem veszi, az egész nem volna egyéb, mint egy kis vámközösségi tarifapolitika. Ezen felül még azon következménye lenne Magyarországra nézve ez arrangementnak, hogy Budapesten minden önálló szövetkereskedő becsukhatná a boltját, mert külföldről nem hozathatván be semmit, az osztrák gyárosok fióküzleteik, vagy direct összeköttetéseik által a vidéki cégekkel elvégeznének minden üzletet maguk. Nem szabad továbbá felednünk azt sem, hogy a vámtételek felemelése által a közös vámjövedelem valószínűleg csökkenne tehát quotánk emelkednék A másik fő áruczikk, melyre magasabb védvámot kérnek: a fémáruk, gépek és apró áruk, csupa oly tárgy, melyre mezőgazdáink is, más is naponkint rászorul. Magyarország e sokféle árunemekből 1873- ban behozott összesen 104.510,000 frt értékben, a monarchia 54.120,000 frt értékben, Magyarország kivitele, csupa reexport, volt 14.940,000 frt a monarchiáé, vagy mondhatnók Ausztriáé 69 millió. Minden 6/0 felemelés tehát ismét százezerekre és milliókra menő kárt okozna Magyarország mezőgazdáinak és egyéb fogyasztóinak, ugyanannyi nyereséget Ausztriának. Magyarország kereskedelmi és fizetési bilancza pedig ezen vámreform után pár év alatt annyira megromolnék, hogy képtelen önmagán segíteni, nem maradna más hátra, mint eladni államát a hitelező Ausztriának. Mert az képtelenség és tarthatatlan állapot, hogy valamely nemzet fenntartsa egy cultur állam háztartását, melynek nemzetgazdasági erői és állami indirect adói egy szomszéd állam szolgálatába vettettek. Értem én azt, hogy Ausztria fogyasztói nem nagyon lármáznak a védvámok felemelése ellen. Nem bánják ők, ha megdrágulnak az áruk, melyeket ők termelnek, mint mi magyarok nem bánjuk, ha felmegy a búza ára, bár magunk is eszünk kenyeret belőle , hanem hogy Magyarországon kormány és törvényhozás ilyenbe beleegyeznének, azt nem képzelhetem. Hallottam említeni,hogy a kölcsönös méltányossággal oly tarifa állapíttassák meg, melyben az osztrákoknál is igazuk legyen, nekünk is, azaz adjunk nekik vámfelemeléseket, s érjük be vele, na egy pax magyar kiviteli czikk — mindig a bor említtetik — viszont engedményt nyer. Eltekintve attól, hogy ez nem tőlünk, hanem a külföldtől függ, minő gyakorlati értelme van a dolognak ? A monarchia borkivitele a külföldre 1873-ban csak 1.896.000 írtra rúgott Magyarország kivitele Ausztriába és a külföldre 15 millióra ment. Magyarország csak a szövetek, fém-és apró áruk vámtételeinek felemelésénél többett veszítene, mint összes külföldre kivitt bora megér. Ilyenek ama compensatiók melyeket Magyarország az osztrák követelésekkel való megalkudásnál nyerhet. Ezek után őszintén megvallva, nem értem, ha valaki meg azt hiszi, hogy egy vámszövetség, mely ily következményekkel jár az országra nézve, hogy az lehessen a magyar fogyasztóknak érdekében? Nem állhatom meg tehát, hogy ezeket el ne mondjam. A helyzet súlyos és a veszély nagy, melyben hazámat látom. Ausztriából mindennap vesszük hírét a vámagitatio terjedésének, melytől a legmagasb politikai körök sem idegenkednek. Szavammal nem gyöngíteni, de bátorítani törekedtem a kormányt, s biztosítani államférfiainkat, hogy Magyarország érdekeinek erélyes megóvásában Ausztria túlzó követeléseivel szemben mindnyájunk támogatására számíthatnak. (Élénk éljenzés és helyeslés.) Ezután a budget tárgyalása felfüggesztetvén, Kajuch, Szentai és Sztupa, mint a 6-ik bíráló bizottság tagjai leteszik az esküt. Végül Tisza Kálmán miniszterelnök felelt Horánszky interpellációjára. Az ülés ezen részét esti lapunkban közöltük. Az ülés végződött d. u. 2 órakor. A legközelebbi ülés holnap d. e. 9 órakor tartatik. Napirend: a budget folytatólagos tárgyalása. BELFÖLD: A vidékről, nov. 27. (A bírósági panaszok állandó rovatához.) Mindig elfogott a bámulat,amidőn láttam a paraszt fuvarosokat, kik ha annyira megterhelték szekereiket, hogy a kivontatást nem igen reménytették, rendesen még telibe ültek lovaik hegyébe s akkér kisértették meg a vontatást. Soha sem tudtam kitalálni, hogy micsoda könynyebbségére szolgál az a lónak, hogy nemcsak húzni, hanem még emelni is kell; míg végre azon valószínűségben nyugodtam meg, hogy a paraszt nyilván saját súlyával vontató lovának a kapaszkodásnál felfelé gördülő gerinczét óvja a kettétöréstől, azaz ellensúlyozza az egyik terhet a másikkal. Ez a gyakorlati eljárás követtetik most egyenesen a bírósági hivatalnokok irányában, kik különben is túlterhelve lévén már az eddig megsemmisítettt 20 törvényszék munkakörének feldolgozásával és bizony egész a hátgerincz meggörbülésig, még kilátásba helyezik részükre nemcsak a 23 törvényszék apasztását, nemcsak a fizetési jövedelmi adót, hanem törvényjavaslatként előterjesztik a fizetési fokozatok felállítását, éspedig a mostani elég nyomorúságos fizetést maximumként állítva fel. Ezen intézkedéssel azután sokat fog a kormány elérni. Először eléri azt, hogy a jövő nemzedék kerülni fogja a bírói pályát, mely neki megélhetés helyett csak nyomort ígér, és pedig kerülni fogja azért is, mert a mostani 43 törvényszék reductiója folytán előre menetelre a sok rendelkezési hivatalnok miatt úgy sem számíthat. Másodszor eléri azt, hogy a nyomor: ez a legnagyobb kerítő, elcsábítja a gyöngébb lelkületűeket a megvesztegethetés azon, mely kevés, keményebb arcrbőr mellett gondtalan existentiát nyújthat neki, s képessé teendi őt gondoskodni családja jövőjéről azon esetre, ha netalán felfedezendő visszaélései miatt egykoron elcsapatik. E lapok szerkesztősége tanúbizonyságot tehet e sorok írójának politikai jelleméről és azon következetes eljárásáról, melylyel honpolgári kötelmeit mindig teljesíteni szokta tehát — azon vádat, hogy oktalan gáncsoskodás vezetné tollamat eléggé távol tartja tőlem a közéletben leélt múltam; de midőn azon rendszabályok behozatala felett gondolkodom, melyek tervezete időnkint mint törvényjavaslat megjelenik, valóban minden lojalitásom mellett is, melylyel a mostani kormányférfiak iránt viseltetem, el kell, hogy keseredjem. Nem elég, hogy a törvény garantiája elvonatott a bírósági hivatalnokoktól, nem elég, hogy a 43 törvényszék reductiójával */* résznyileg nagyobb teherrel fognak igaztatni, mint eddig; nem elég, hogy az időközben megüresedett állomások be nem töltése miatt (mint az mindennapi szokássá vált) egyesek és bírói testületek az üresedésben lévő helyek munkakörét is betölteni köteleztetek, anélkül, hogy ezen üres állomások jövedelmét is élveznék , hanem még ráadásul, hogy a meggörbült hátgerinct helyre hozassék, azon ellennyomás fenyegeti őket, hogy fizetéseikre jövedelmi százalék is rovatik, s hogy mostani nyomorult fizetéseik mint maximum állapíttassák fel. Azon miniszteri tanácsos, akinek 5000 frt fizetése van és aki már vagy szárnyára eresztette gyermekeit vagy, eddigi élete keresményéből van egy kis tőkéje is,azon osztály tanácsos, ki 3600 frt fizetése mellett vagy gardon vagy legfeljebb ujházas, midőn ezen fizetési maximum-féle törvényjavaslatot kidolgozá, mit gondolt várjon a bírósági hivatalnok életmódjáról akkor,midőn a mimimumot egy törvényszéki biró vezetésénél vidéken 1300 írtra, a maximumot 1700 írtra határozta. Ugyan van-e ezen uraknak bővebb ismerete a provincia piaczi árairól és házbéreiről , a fűtési anyag és cseléd drágaságáról és mindezek rosszaságáról ? Várjon vettek-e tudomást arról, hogy a Szolnokról Karczagra áthelyezett bírák hány száz írttal pótolják a részekre 200 írtra megszabott házbért csak azért, hogy egy kerítéstelen udvari nádas viskóban lakjanak, aminek padlója csak agyagos homok ? Tudják-e azt, hogy ha tőzeggel nem akar tüzelni, amit szintén nem adnak ingyen, miután saját tanyáján nem szedheti a tulkok után; mert ha tanyája volna, nem lenne bírósági hivatalnok s 16 irtot kell neki a fának öléért fizetni ? Ismeri-e a provinciális városok piaczi viszonyait, hol a fűszer drágább, mint a nagyvárosban, ami pedig olcsóbb lehetne, az meg drága pénzen sem kapható. Nem hiszem, hogy mindezeket tudnák azon urak, akik ezen törvényjavaslatot készítették, de még azoknak sem volt fogalmuk róla, akik a maximumot valamikor megállapították, mert oly botrányos kevésre : 200 írtra egy törvényszéki biró szállásbérét aligha szabták volna ki. Ugyan ki kap most Magyarországon akármily kis városban 200 írtért egy családra való tisztességes lakást ? Váljon képes-e egy törvényszéki biró, kinek csak négy tagból álló családja van, évi fizetéséből nem megtakarítani, mert erre gondolni sem lehet, de apró kényelmére csak 50 frtot is kiadni évenként anélkül, hogy az uzsorások körme közé ne kerüljön? Hiszen odáig jutottunk,hogy a félfizetéssel nyugdíjba helyezettek állapotát irigyleni kezdik a hivatalban maradottak, mert azoknak, kis tőke biztositá vív luollubb] tvivL xxjxl «Iionmnoo»g«o oixoaoi’rtocVO Hanem azért csak jövünk tovább, a talyiga meg van ugyan terhelve, de majd ráülünk a fakóra, hogy jobban húzzon! Hogy is mondták azt a képv.házban ? Vide ant consult! Hunyadból, nov. 27. (Az Iskolaügy Hunyadmegyében.) Nov. hó 25-én tartotta a hunyadmegyei iskolatanács őszi rendes közgyűlését Réthy L. tanfelügyelő elnöklete alatt. A tagok szép számmal jelentek meg, noha tudhatták már, hogy vége a diurnumnak, fuvarilletéknek. Annyival örvendetesebb volt tehát e jelenség, mert valódi mély vonzalmat, nemes érdeklődést jelent az nálunk. E nemes érzületet szépen kitüntette a tárgyalások parliamentáris, higgadt lefolyása is, melyeknek irányításában nem kis része vala megyénk érdemes, a tanügyért különösen érdeklődő főispánjának, Pogány György úrnak. Rajta kívül végig jelen volt még a tanács tiszteletbeli tagja, Szereday Ignácz alispán úr is. A tárgyalások módjára nézve czélszerűnek bizonyult be ez alkalommal is a szakbizottsági rendszer. Minthogy ott már jól elő voltak készítve az ügyek, a nyílt ülés i. e. 9 órától 12-ig bevégződhetett, holott más körülmények közt tán két napot is igénybe vettek volna az elintézést váró ügyek. A tanácsnak Téglás Gábor jegyző és szakbizottsági előadó propositióiban alkalmas kiindulás volt minden egyes ügydarabnál, s ha elütő határozat keletkezett is, legalább irányt, myert a szakbizottság véleményeiben a tanácskozási levél szűk terén csupán a legfontosabbakra lehet szorítkoznom. A tanács, tekintettel felfedező s a nép miveltségi állásánál fogva mindenkép szilárdítást igénylő állami iskoláinkra, a tandíj helyett czélszerűbbnek tartaná az 5 % iskolaadónak az állami adóval leendő beszedését, minthogy ilyet a felekezetek is fizetnek s a tandíj a szegényebb osztályt sokkal inkább sújtaná. A községi iskolák mellett mintaszerű faiskolák létesittetnek; az állami iskoláknál is tekintet lesz a gyümölcstenyésztésre s a közigazgatási hatósággal egyetértőleg úgy kíván eljárni a tanács e dologban, hogy az iskolák mindenütt irányadóul működjenek, s a tanítók ismerjék kötelességüknek példájukkal, tanácsukkal használni, valahányszor a végből megkerestetnek. A román határőrezred volt ruházati, most iskolai alapjából fenntartott iskolák és az alapkezelő bizottságnak ő Felsége álal jóváhagyott alapszabályai szerint községi iskoláknak tekintetnek, s így azoknál az iskolaszékek életbe léptetnek, az alapkezelő bizottságnak fennhagyatván a hozzájárulási összeg megállapítása s az erről készített számadások megvizsgálása. Jövőre tehát, minden az iskolaszék által választott iskolabeli tanító elmozdittatik állomásától. Minthogy pedig több olyan község van, melyet rész illet ez alapból, felszóllíttatnak azok, hogy ebbeli igényeiket jelentsék be, hogy az esetre, ha községi iskolákat állítnak, az őket illető rész legyen kieszközölhető. Az iskolai takarékpénztárakat már csak népiskolákra utalt nép szegénysége miatt sem javasolja a tanács. Egyebeknek fennhagyatik, hogy saját buzgóságukból tegyenek próbát e téren, de általánosan kötelezővé tétetni nem óhajtja. Kimondatik, hogy jövőre csak magyar tannyelvű magániskolára ad a tanács engedélyt. A községi iskolákban,a magyar nyelv feltétlenül kötelezett tantárgyat rendeltetett el. A görög kath. egyházi elöljáróságnak elismerés nyilvánittatik e téren kifejtett buzgóságáért s a gör. keletieknek ajánlatik a magyar nyelv kötelezővé tétele. Ezek rövidre vonva a tanács fontosabb intézkedései. Mind olyanok, melyektől a jelenvoltak egytől egyig a legjobbat remélik. 1. 1. Kecskemét, nov. 29. (A városok és a közigazgatási bizottság.) Sok szó fér bizony, elhiheti az »Ellenőr«, a közigazgatási bizottsághoz, s én hiszem, hogy törvényhozásunk, daczára az előzményeknek, sokat fog még azon változtatni, mert ha nem teszi, beláthatlan zavarokra ad alkalmat, s kiteszi az országot újabban egy hátrányos eshetőségnek, annak t. i. hogy pár év múlva újabb közigazgatási törvényt kellene hozni. Legyenek rajta, hogy közigazgatásunk állandó életmódot, tisztességes állást nyújtson az arra törekvőnek, bátorítsátok a szorgalmas és képzettséget a pártosodás, a nepotismus ellen biztos előléptetéssel s látni fogjátok, hogy közigazgatásunk megjavul, s nem lesz szükség a közigazgatási bizottságra, mely különösen a városokban javaslati állapotában keresztül sem vihető anélkül, hogy egyes hibák nevetségig szembe ne tűnjenek, ami pedig minden új intézménynek megölője. De példával is szolgálok. A városi főkapitány a közigazgatási bizottságnak nem tagja, a tisztifőorvos igen. A kapitánynak tehát a tisztifőorvos utasításokat adhat, holott hivatalos functióiban a közegézségügyi bizottságban, melynek a kapitány az elnöke —a főkapitány a tisztiorvosnak közvetlenül felettese. Minő visszásságok merülnek fel ebből, s a többi hibából a közigazgatási bizottságnak, melyeket ezúttal nem kívánok felsorolni, de jelzem, hogy a polgármester is a szerint sokszor fog alattasaitól utasításokat venni. Általában pedig az a nagy hibája a közigazgatási bizottságnak, hogy a maga szakállára annak minden tagja rendelkezhetik a tisztviselővel, ki így nem egyszer jöhet, jön is azon helyzetbe, hogy hat felől, hat felé utasítást nyer egy ugyanazon dologban. De nem fűzöm tovább eszméimet, czélom cak az volt, hogy kimutassam az »Ellenőr«-nek, mikép téved, ha azt hiszi, hogy Tisza Kámán közigazgatási javaslatai csak Budapesten, Kassán, és Pozsonyban, vagy ezekhez hasonló városokban sem kellenek. Kecskemét városában — a főispán tanul, ^ot tehet, — a polgármestertől lefelé becsületes, s av.i^ban el lehet mondani, hozzáértő kezekben van a közigazgatás, tehát »az autonóm közigazgatás iránti azon érdekeltség, mely hathatós rugóját azon sokoldalú igényekből nyeri, melyek mind a polgárság közvetlen befolyása utján várják kielégittetésöket,féle gúnyolódás senkit ludassá nem tesz, nem is tehet, mégis sokan vannak, kik Tisza Kálmán javaslatait, különösen annak közigazgatási bizottságát a városokra ép oly czéltalannak, mint méltatlan és károsnak illik ; ennélfogva jegyzze meg az »Ellenőr«, hogy a fennforgó ügyben a legtöbb helyen nem jelent a hallgatás beleegyezést. —y— Különfélék. — nov. 30. (Kinevezé sek.) Az igazságügyi miniszter az igazsijvügyminiszteriumhoz segédfogalmazókká: Sréter Ferencz ottani alkalmazó gyakornokot, Németh Péter közalapítványi királyigazgatósági joggyakornokot, és Eickl Gyula ugyan Miklós dévai törvényszéki aljogyoamaros«.. vényszékhez nevezte ki; Kiss József selmeczbányai kir. al.ügyészt a beszterczebányai kir. ügyészséghez helyezte át; a tötéri kir. törvényszékhez II. oszt. jegyzővé Bieliczky Kálma ottani törvényszéki aljegyzőt ; a temesvári kir. törvényszékhez II. oszt. jegyzővé Köller Peregrin ottani törvényszéki aljegyzőt nevezte ki; Palugyay Perencz kassai m. kir. törvényszéki végrehajtót a szikszói járásbírósághoz; Baranyi Mihály nagyenyedi törvényszéki írnokot a marosujvári járásbírósághoz, és Török Bálint nagyenyedi járásbirósági írnokot a nagyenyedi törvényszékhez helyezte át. A pénzügyminiszter Fodor Vilmos jászenai kohótisztet II-ad osztályú, és Clement Gyula m. kir. bányatisztjelöltet III-ad osztályú kohótisztté nevezte ki. (A meghalt modenai herczeg) végrendeletileg Károly Lajos főherczeg legidősebb fiát, Ferdinánd Ferenczet nevezte ki főörökösévé. Az örökös jelenleg tizenkét éves, s egyike a főherczeg második házasságából származó négy gyermekének. Anyja Mária Annunziata herczegnő két évvel ezelőtt halt meg. A fiatal herczeg nyolcvan millióra menő vagyont örököl azon kötelezettséggel, hogy az Este nevet, mely a modenai herczegben kihalt volna, fölvegye és viselje. Carlos és Alfonzo ismeretes spanyol herczegek egy-egy milliót örökölnek; a meghalt nővére, Lajos bajor herczeg neje, készpénzben 280 ezer frtot, s a herczeg egyik uradalmát kapja. A végrendelet számos hagyományt tartalmaz egyesek és egyházi intézetek javára. (A »Magyar Állam«) felelős szerkesztését báró Józsika Kálmán ismét Lonkay Antal úrnak adta át. (A földtani társulat) legutóbbi havi ülésén Sajóhelyi Frigyes jelentést tett a nyáron tett földtani kirándulásról. Erdély legérdekesebb vidékeit látogatták meg az idén geológjaink; bejárták Dévát, Nagyágot, Vajda-Hunyadot, a teleki vaskőbányákat, a plotykabányai hámorokat, a gyaláki vasércztelepeket, Kalánt, Petrozsényt, a csetátyeboki mészkő barlangot, a vulkáni, a szurdoki szorosokat, Abrudbánya és Verespatak híres arany termő tájait, hol a bányászok a geológiai társulat nagy érdemű alelnöke után Szabó-csusnak neveztek el egy ormot, és végül két heti vándorlás után Kolozsvárit tárközgyűlést tartott. A társulat tagjai oly szíves fogadtatásban részesültek mindenfelé, hogy a gyűlés mindazoknak, kik e kirándulás sikere körül érdemeket szerzettek, kiváló köszönetet szavazott. E jelentés után több értekezés következett: Schafarzsik Ferencz tanárjelölt a sárszentmiklósi »Szarvashegy« trachátjait ismertető, Koch, kolozsvári egyetemi tanár jelentést tesz, hogy Andrásházán a brachydiastomatherium maradékaira akadtak, mely az eocénkorból származik, Roth ur pedig előleges tudósítást közöl egy fossil elefántcsontról, mely azt bizonyítja, hogy a Lartetféle pliocéne-réteg nálunk is meg van. Roth ur megígérte, hogy e nagyérdekű kérdést behatóbban fogja tanulmányozni. Végül Bruimann bányakapitány szép delejes vaskövet mutatott, mely Farkadinban találtatott. (Az ügyvédi kamarákból.) Grósz Károly segesvári ügyvéd közjegyzővé kineveztetéséből kifolyólag, Chay Antal soproni és Stern Mihály budapesti ügyvéd önkénytes lemondás folytán kitöröltettek az illető ügyvédi kamarák lajstromából. (Középtanoda nők számára.) A magyarországi II. egyetemes tanítógyűlés alkalmából alakult leánynevelési szakosztály közp. bizottsága tegnapelőtt a sugárúti áll. tanítóképezdében Zirzen Janka elnöklete alatt tartott ülésén kimondotta, hogy a kormány által legközelebb felállított felsőbb leányiskola mellett igen kívánatosnak, sőt szükségesnek tartja egy női középtanoda felállítását, melyből a növendékek —orvosi pályára való kiképeztetés végett — egyetembe mehetnének.