Pesti Napló, 1876. május (27. évfolyam, 101-125. szám)

1876-05-28 / 123. szám

123. szám,_________________ Szerkesztési iroda.: Bar­átok-tere, Athenaeum-épület. A­ lap szellemi részét illető minden közlemény a serkesztetéi*n.fh ez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert évektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó­hivatal: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Budapest, Vasárnap, május 28.1876. 27. évi folyam. Előfizetési feltételei*: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­­adás együtt: 3 hónapra 6 frt — kr. — 6 hónapra 12 frt — kr. Az esti kiadás postai különköd­déseér­t felülfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető de ennek bár­­mely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a 3 Pesti Napló kiadó­hivatalába Budapest, Barátok­ tere, Athenaeum-épület küldendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési felhívás „PESTI NAPLÓ“-ra. Előfizetési árak : (reggeli és esti kiadás, le/a legnagyobb tv és közgazdas­g melléklet) 1 Egész évre............................... . 24 frt. Fél évre.........................................12 frt. Negyed évre............................... 2 frt. Egy hónapra............................... 2 frt. ggSF­ Az előfizetés Budapestre a »Pesti Napló« kiadó hivatalába (Barátok­ tere 7. sz. Athenaeum-épület) intézendő. A »Pesti Napló« szerk. s kiadó­ hivatala, wft+vior .jkssra^aaggniBiisMissBn»aMmMMeM—■■■■■■ Budapest, május 27. Napról-napra komolyabb a helyzet. A keleti conflagratio nagyobb és nagyobb mér­veket ölt. A háború Szerbia és a porta kö­zött ki fog törni nem­sokára; minden jel arra mutat, hogy csak napok választanak el a harca kitörésétől. Ekkor Montenegro sem ké­sik tovább, melyet hónapok óta titkon foly­tatnak, a háborút nyíltan megüzenik Milán és Nikita, s ezzel Törökország sorsa fölött el van vetve a koc­ka. Tudják ezt Konstantinápolyban is, tud­ják régen, s érezi minden török lelke mélyé­ben. Készülnek is rá nép és kormány az élet­­halál harcára, s a sofiák összeesküvése és követelő fellépése a tehetetlen Abdul Azizzal szemben bizonyítja, hogy hatalmas, életerős mozgalom van kitöréféiben a mahomedánok közt, kik a helyzet nyomása alatt öntudatos­ságra ébrednek, s hitért, államért, nemzeti­ségért forradalm­i hatalomkifejtéssel készül­nek síkra szállni. A szultán trónörökösét bör­tönbe vetette, s félelmében maga is börtönbe zárta magát palotájában; világos bizonyítéka ez annak, hogy Konstantinápolyban a hely­zet annyira feszült, hogy a conflictus teljes kitörése után, onnét is meglepő fordulatok hírét vehetjük. Oroszország kétszínű játékát nálunk rég­óta tudta mindenki De Európa csak most győződött meg róla. Sándor czár békés sze­mélyisége, a három császárság szövetségében rejlő békegarantia, a hivatalos biztatás, mely­ben a diplomatia soha fukar nem volt, h­osz­­szú ideig elámították Európát Oroszország valódi czéljai és keleti politikájának termé­szete iránt. A szakbeli diplomatia is, míg Andrássy gróf vezette a nagyhatalmak ac­­tióját, nem kételkedett a békepolitika őszin­teségében, s az összes nagyhatalmak szívesen ide kölcsönözték támogatásukat. A tény, hogy Szerbiát és Montenegrót a hatalmak vissza­tartóztatták a beavatkozástól, hitelt keltett még Oroszország békepolitikája iránt is, ki­vált azoknál, kik szavakra hallgatnak s a tetteket felületesen ítélik meg. Mi, kik közelebb állunk a keleti mozgal­makhoz, mint mások, a kettős játékot mindig láthattuk. A felkelők kitartása számos vere­ség daczára s a consulok közvetítésének s a porta által elfogadott reformajánlatok visz­­szautasitásával, jele volt annak, hogy a moz­galom vezetői ellenszegülésükben valamely támaszt találnak s biztatást nyernek. Hogy az oly szegény fölkelőknek oly hosszú há­borúra pénzök, fegyverük, hadikészletek és élelmi­szereik vannak, midőn házaik elpusz­titvák és földeik szántatlanok, az mindig rej­tély volt előttünk, mely sejttette, hogy nem Szerbia és Montenegro képezik a felke­lés pénzforrását, hanem csak közvetítik a zsoldot és a szállítást. Wesseliczky küldetése, ki, mint az orosz kormány megbízottja, indult Rodicicsal békemissióba a Suttorinába, s mint a felkelők hivatalos képviselője tért on­nét vissza, először nyitotta föl Európa szerpeit s ébresztette föl a gyanút, hogy az orosz di­plomatia másként beszél és másként cselek­szik. Ma ez iránt kétség nem forog fenn töb­bé. Nem szólunk Ignatieff szerepléséről Kon­stantinápolyban, hol a dőre szultán segélyé­vel egyik kormányt a másik után buktatta, hanem eszünkbe jut inkább Belgrád, hol a Kaljevics minisztérium folyton előkészítette a háborút, s mikor székét átadta Risticsnek, — ki annak idején a fiatal Milánt Livádiába kisérte a czárhoz — akkor a várt hadüzenet helyett egyszerre béke jön, s hire jött, hogy Ristics intést kapott, várna még egy darabig. És ő várakozott — időközben elrendezvén a bolgár felkelést — míg megtörtént a berlini találkozás, melytől Gorcsakoff bizonyára még hatályosabb törökellenes actiót remélt, mint mely a közös memorandumban foglaltatik, s most, hogy a Gorcsakoff diplomatiai actiója megindult és egész Európát belevonja, most már nem kell tovább várnia Szerbiának, maz­­síroztathatja katonáit, elrendelheti a morató­riumot, felfüggesztheti a sajtószabadságot s hadai vezetésére kap Oroszországból egy tá­bornokot és katonatiszteket. A tények és cselekmények ily lánczola­­tát meg nem érteni lehetetlen. Meg is érti azt ma minden ember, de csak Angliának van bátorsága az orosz politikával szembeszállni. Teszi ezt legújabban, de teszi egész ha­tározottan. Gorcsakoff hiába módosítja jegy­zékét, Anglia azt igy is visszautasítja s ezzel be sem éri, hanem elküldi középtengeri hajó­hadát ötezer emberrel Törökországba s egy másik hajórajt hazulról útnak indít Gibral­tárba , honnan csapatokkal és hadiszerrel bármikor elérkezik egy hét alatt Konstanti­­nápolyba. Anglia e fellépése meghökkentette Eu­rópát. Ez azt hitte, hogy Anglia a beteg em­bert már a halottak közé dobta; részint, mert a török Abdul Aziz alatt csakugyan pusztu­lásnak indult, s elvesztette egész Európa sym­­pathiáit, még lord Strattfordéit sem véve ki; részint mert a török állam bukás az angol tőkepénzesek érdekeit sértette; részint mert Anglia főfigyelmét Egyptomra irányozta, az oroszszal pedig igen jó viszonyban élt Euró­pában úgy, mint Ázsiában. Honnan tehát a rögtöni fordulat és merész elhatározás, mely a török iránti barátságban azonnal annyira ment, hogy a t­ortával Gorcsakoff jegyzékét közölte, még mielőtt azt a hatalmak titkoló­zása elárulta, mielőtt Ignatieff hivatalosan átadta volna, és melynek bátorítása annyira hatott, hogy a török kormány a nagyhatal­mak követeléseit egyszerűen viszoutasítani van elhatározva? E politikai frontváltoztatás, melyben az angol kormányt az összes angol sajtó támo­gatja, azon meggyőződésből fakad, hogy a há­rom nagyhatalom politikája, úgy a­mint az a Gorcsakoff memorandumában foglaltatik, nem békepolitika többé, mely Törökország terri­toriális integritása alapján belreformokra tö­rekszik, hanem következményeiben a beavat-­­­kozásra vezet, s az 1853 ik évi keleti háború megújítására Oroszország által. Ezt pedig lord Derby ma ép oly ke­véssé kívánja tűrni, mint nem tűrte annak idején Palmerston, hogy az Aja Sophiáról a félhold levétessék, s helyét az orosz kereszt foglalja el. Igenis a helyzet nagyon kezd hasonlí­tani ahhoz, mely a keleti háborút megelőzte. Francziaország már is gondolkozik, nem volna-e czélszerű elszigeteltségét felcserélni a nyugati hatalmak szövetségével ? S az orosz diplomatia tervei nem természetes folyomá­nyai e Francziaország legyőzetésének s a nyugati szövetség felbomlásának? Oroszor­szág hasonló helyzetben mindig hasonló po­litikát folytat. Midőn a múlt század végén Francziaország befolyása Európában nagyon alászorllt s Frigyes porosz király, József csá­szár és Katalin czárnő képezték az európai concertet, nemde egy közös osztrák-orosz had­járat Törökország ellen volt a helyzetnek kö­vetkezménye? És midőn I. Napóleon bukása után a fáradt Európa I. Sándor czár szent szövetségében kereste a békét, nem egy orosz hadjárat Törökországban fejezte-e be a hosz­­szú háborúk sorát ? És azután — míg Fran­cziaország gyönge maradt — nem láttuk-e az orosz befolyást föltámasztani Szerbiát, Mold­vát, Oláhországot és Görögországot? És a benső viszonyt, mely Oroszország, Poroszor­szág és Ausztria közt az 1849-ks reactió után keletkezett, nem-e arra használta fel Miklós czár, hogy háborút üzenjen Törökországnak ? A történelem ismétli magát; méltán fé­lünk tehát a háborútól, nem ugyan velünk, ha óvatosak tudunk lenni s megtartjuk a jó barátságot szomszédainkkal, még azon az áron is, hogy hagyjuk az oroszt tenni Török­országban, a­mit akar; de igenis Törökország és az orosz befolyás alatt álló délszláv álla­mok s majdan, kedvező esetben a szultán és a czár között. E háború elkerülhetlennek látszik s európaivá nőné ki magát, ha Németország a muszkával aktiv szereplésre szövetkeznék. De erre ,­ jelen perczig, Istennek hála, nincs in­dicium. Németország, úgy mint magunk, be­érjük a békével és a jó barátsággal Oroszor­szág iránt, s mert nem követjük politikáját minden végletekig, hanem csak­­ esetről eset­re,­ azért fel nem tehető, hogy akaratunk el­lenére aptióba bonyolíttassunk. Ezért mond­hatta Andrássy bízvást az európai békét ez idő szerint biztosítottnak a keleti kérdés da­czára, de a jövő iránt csak reményeknek tu­dott kifejezést adni. E jövő fenyegető constelatioit ismerte fel és hangsúlyozta ismételve a magyar de­­legatió külügyi bizottságának finom gonddal szerkesztett jelentése is. Egy intő szózat az nemzetünkhöz és a külföldi közvéleményhez is, hogy vigyázzon, mert megeshetik, hogy az európai béke fenntartható nem lesz. Nem lesz akkor, ha Oroszország való­sággal belép az actióba, melyet már eddig is előkészített, de most, úgy látszik, Szerbia se­gítségével kard élére dilit. De még van remény a békére. Oroszor­szág ma nem várhatja tőlünk s bizony nem is várja, hogy mi újra elkövessük a hibát, melyet József császár a török táborozással elkövetett, midőn az orosz érdekében szállott táborozni; másrészt biztos lehet az iránt is, hogy nem fogjuk azt az ostoba politikát is­mételni, melyet 1854-ben a bécsi kormány követett. Érdekeink a Balkán félszigeten nem azonosak, sőt ellentétesek, ha Oroszország barátsága nekünk kedves és szükséges, s Oroszország ezen barátságnak törökellenes terveit fel nem áldozza, tőlünk háború esetén a teljes semlegességgel be kell érnie. Ezen politikát követte annak idején Metternich is orosz szövetségesével szemben. De Oroszország jól fontolja meg, okosan cselekszik-e, ha egy nagy háborúba bocsát­kozik,­­egyedül, melynek végeredményét előre tudni bizony nem lehet. És e tekintet­ben Anglia magatartása megér­demli, hogy az orosz államférfiak által teljes jelentőségében méltá­­nyoltassék. Mi is reméljük hát gróf Andrássyval, hogy a háború sokféle esélyét számításba véve, a keleti bonyodalmak elszigetelve fog­nak maradni s ezentúl sem fogják Európa békéjét felforgatni. A „Pesti Napló“ tárczája. Izsó Miklós emlékezete. (­ 1875. május 28.) Egy éve ma, hogy elhunyt a mi jó Miklós ba­rátunk ! Megérdemli, sőt kötelesség megemlékeznünk róla. Izsó életének végnélküli küzdelmeit, több mint egy negyedévig tartó halálos kínszenvedését ma egy éve — midőn ő örökre behunyta szemeit s rá nézve többé e szó »későn« fájó értelmét már elve­­szité — őszintén könyezte meg a nemzet szine-java. Előtte való nap ez ágyához kötött Prometheus, ki midőn épen fölépitteté­s teljesen berendezte nagy alkotásokra szánt műtermét, abba többé nem léphe­tett, — mondom: május 27-én, mielőtt a verőfényes nap lenyugodott volna, hogy ránézve soha többé fel ne virradjon, — művész barátunk még remélt, még bízott életéhez. Beszélni már ekkor nem tudott, de inte nejének, a feleségek e példányképének intett, hogy adja kezébe az óraházon, mint kitüntetett he­lyen tartott egyik kedvencz könyvét, az Erdélyi Já­nos által szerkesztett »Népdalok és mondák I II-dik kötetét, felütötte annak 463-dik lapját, ránézett ne­jére s mutatá ez idézést: »E sok szenvedés tán megjutalmazódik!« A kiengesztelt sors pedig úgy vélte a művész e kívánságát teljesitendőnek, hogy annyi álmatlanul, ülve töltött éj után pár óra múlva örök háborutlan éjt bocsájtott az ő szemeire s márványhideggé tette a homlokot és azon kezet, mely imént még oly mes­­terileg tudott életet, melegséget önteni a holt már­ványba. Köztudomású dolog, hogy 1861-ben Izsó tanul­mányai folytatása végett előbb Bécsbe,s innen Mün­chenbe ment. A képzőművészeti akadémiák e székhelyén tömérdek hivatott ifjú szokott pár évet tölteni, de mert ez ifjak véletlenül többnyire szegé­nyek, s kiképeztetésük nemcsak művészeti, de az­­ illető nemzetekre nézve hazai érdek, ez ifjak rende-­­­sen államsegélyben részesülnek. Akkoriban a ma­gyar állami segély ifjú művészeink számára még nem létezett, a Schmerling féle összbirodalmi mű­vészi segélyt pedig nem mindenki, s legkevésbé Izsó vette volna igénybe, még ha ahhoz nagy nehezen ta­lán hozzájuthatott volna is. Bécsi magyar tanulók , jogászok, orvosok, technikusok S­z­i­­­y Kálmán, s többek vezetése alatt, kik Izsóval személyes érintke­zésben, benső barátságban állottak, s művészetét már akkor nagyra becsülték, gyűjtöttek tehát pénzt arra, hogy ő, Münchenbe juthasson. Ám e segélyezés egymagában alig leendett elég egyébre, mint hogy Izsó pár év helyett pár hónapot tölthessen Münchenben. De amit eddig nem tudtunk, hogy az, ki Izsót már ekkor hatékonyabban, mint bárki más gyámolította, az b. Eötvös József volt, a tudós társaság akkori alelnöke. Három érdekes levele van e nagy hazafinak kezeink közt, melyeket ő Izsóhoz intézett, s melyeket ma már — nemeslelkű írójuk elhunyta után — mű­­történeti szempontból, s mert a nagyok példája hatni szokott, jónak látjuk megismertetni. E levelek elseje igy szól: Pest, decz. 2. 1861. Tisztelt barátom! Igen sajnáltam, hogy Kegyed kívánságát csak most és most is kisebb mértékben teljesít­hetem, mint óhajtanám. Mikor Kegyed elindult, nem egészen 240 irtot gyűjtöttem volt, melyet 250 írtra kiegészítve Kegyednek átadtam; azóta az országgyű­lés feloszlatván, szétoszlottak ismerőseim, és mindeddig e czélra nem kaptam semmit. Újonnan írok tehát és meg vagyok győződve, hogy ha nem is sokat, leg­alább még 250 frtot össze fogok szerezni. Szívesen küldeném Kegyednek az egész összeget, de nem te­lik tőlem és azért addig csak 100 frtot zárok ide, ezt is mint előlegezést, melyet a később begyűlt pénzből magamnak vissza fogok venni. Azon leszek, hogy mentül előbb lehet, ismét valamit küldhessek. Talán olvasta a lapokban, hogy az írói segély-­­ pénztár megalakult. Ennek gyarapítására sorsjáté-­­­kot fogunk rendezni, melynek nyereményei művé­szeti tárgyakból fognak állani. Erre Kegyed is dol­gozhatna s én arra akarom használni az alkalmat, hogy Kegyednek munkát szerezzek. Gondolkozzék e tárgyról s írja meg például egy Széchenyi buste-ot márványból, minőt az Akadémia számára készített, mily áron csinálhatna. Azonkívül nem csinálhatna-e más valamely kisebb státust vagy buste-ot akár már­ványból, akár bronzból; természetesen oly árt kell szabni, mely mellett megélhet, mert ha csak az anya­got fizetteti magának, nem sokat nyer. — Ég áldja meg önt és ne csüggedjen el; nem segíthetem úgy, mint kívánnám, mert magam is szegény vagyok, de azon leszek, hogy munkát szerezzek, és végre kiben tehetség van és szilárd akarat, annak csak tér kell, hogy dolgozhasson. Várva válaszát tisztelettel ma­radok őszinte barátja E ö­t­v­ö­s, 8. k. A művészetpártolás, fennkölt szivjóság és gyön­gédségnek hasonló példáját látjuk az itt következő 2-dik levélben is, melyet b. Eötvös 12 napra az első után irt. Pest, decz. 14. 1861. Kedves barátom! Miután akkor, mikor második levele hozzám jött, Kegyed a 100 frtot, melyet előlegezésképen küldöttem, bizonyosan már megkapta, szükségtelen­nek tartom soraira válaszolni. Az alatt újabb felszólí­tásaim következésében Kegyed számára 325 frtot kap­tam, 25-öt gf. N á k ó t­ö 1, 300 at­b. S i n á 161; ebből a múlt héten küldött 100 frtot levonva, a többit, azaz 225 frtot ide zárok. — Kérem, küldjön nyugtát e pénzről. Azonkívül a­mit Kegyed általam eddig ka­pott, tavaszig még legalább 200 frtra számolhat, többet alig reményiek, s ezt azért irom előlegesen, hogy dolgait akként rendezze be; reményiem azon­ban, hogy Kegyednek addig valami jövedelmező mun­kát szerezhetek, kérem feleljen azért utolsó leve­lemre. (S itt b. Eötvös egy köszönő levél fogalmazását , mellékelé soraihoz, megjegyezvén, hogy csak azért teszi ezt, mert a művész azt irta neki, hogy nem bir jártassággal a levélírásban s kéri a művészt, hogy ne vegye tőle rész néven ez eljárást.) Alkalomszerűnek tartjuk itt megjegyezni, hogy Izsó Miklós a gymnasiumi iskolákat közvetlen 1848. előtt Sárospatakon és pedig sikerrel végezte; majd — mint honvéd — a kardot, később pedig hosszabb sa­nyarú rejtőzködés után a vésőt és kalapácsot forgat­­ván, nem csuda,ha az irásbani gyakorlottságát elvesz­­té. A­mit azonban irt, az mind magán viselé az ere­detiség és teremtő szellem vonását. Roppant emléke­ző tehetségét is sokszor volt alkalmam bámulni. Petőfi, Csokonay, Arany és Sárosy verseit nagyrészt könyv nélkül tudta. Németül »borzasztóan« beszélt, de azért a szakába vágó e nyelven megjelent legne­hezebb stylü könyveket is folyvást olvasgatá. Az ado­­mázgatásban párját ritkította. De térjünk Eötvös 3-dik levelére, mely igy szól: Kedves Izsó úr! Az áradás által okozott károk, melyek a köz­jótékonyságot nagy kiterjedésben igénybe vették, minden más gyűjtést lehetlenné tettek; sikerült azon­ban Dessewffy Emil barátom által Pozsonyban 150 frtot gyűjteni, melyet Kegyednek átküldök, kér­ve egyszersmind, hogy engem a pénz felvételéről s ha ideje,engedi körülményeiről s kilátásairól tudó­sítson. Ön tudja, hogy nem kíváncsiság, hanem való rokonszenv s érdek ösztönöz e kérdésre. Ég áldja meg Önt s adjon erőt, egészséget őszinte barátja Eötvös s. k. Hogy Eötvös pártfogását Izsótól később sem vonta meg, tudjuk az Akadémia palotája homlokza­tán látható faragványokról, valamint azon márvány mellszobrokról, melyeket Izsó az 1867-ki kiegyezés utáni kormány megrendelése folytán készített, s me­lyek a múzeumban helyezték el. E buste-ök történeti nevezetességű férfiakat áb­rázolnak s azoknak egy magyar dic­­csarnok szá­mára leendő készíttetését Eötvös — miként ezt Izsó­tól hallám —még a provisorium idején tervező­ karonfogta a nevezett művészt, midőn ez őt egy íz­ben a casinóban felkereső, s részletesen megbeszélte vele a dolgot, még a mellszobrok árát is, mely 1200 írtban állapíttatván meg, igen tisztességesnek mond­ható. Miniszterré lévén később Eötvös, hogy szép tervét csakugyan életbe is léptette, tudjuk, s hogy azt utódjai a miniszteri széken, úgy a közvetlen czél, a magyar Valhalla jövő berendezhetése, mint nem­különben a közvetett czél, a hazai kitűnőbb szob­rásztehetségek foglalkoztatása végett folytatni fogják, bizton reméljük. Izsó csekély számú, de annál tiszteletremél­tóbb pártfogói közül meg kell még neveznünk A­l­­mássy Pált,ki azon időben, midőn Izsót tapintatlan jó barátok s egy ügyetlen prókátor a »Busuló ju­hász« miatt Gschwindttel oly kellemetlen pörbe ke­verték, mi aztán Izsót hosszú időre elkedvetlenítette és elkeserítő; holott — miután a »busuló juhász «­­nak előre megállapított ára a később nagyobb mértékben kidolgozott remekmű értékével csakugyan nincs arányban, — módjával tehát ki le­hetett volna talán ez ügyet a különben derék és gaz­dag polgár Gschwindttel egyenlíteni; mondom: ezen — a művészre nézve oly szerencsétlen pör befejezte után Almássy Pál,hogy új foglalkozást adjon a tehet­ségét ime fényesen bemutató Izsónak, egy megrende­lést tett nála, mely szerint készítsen ő háromezer forintért egy ,a műértő közönség várakozásának megfelelő márvány szobormű­vet, melyet a körülmé­nyekhez képest éretbe is önthet.« A szobormű eszméjét megkereső levelében Al­mássy a művész belátására bízta s kötelező magát a szoborminta elkészültekor, a mennyiben az ellen ki­fogása nem lesz, a nyers­anyag megszerzésére 700 fotot előlegezni; a munka folyama alatt havonkint 200 frtot, befejeztével pedig az egész hátralévő össze­get egyszerre kifizetni; az előleges kiadások fedező- Pest, april 1-én 1862. Budapest, május 27. (A magyar delegatió) mai teljes ülésé­nek főmozzanatait, nevezetesen Andrássy gróf felszó­lalásainak lényegét már esti lapunkban közöltük. Tudósításunk kiegészítéséül még csak néhány részle­tet kell felemlítenünk. Az ülés elején az elnök bejelentette a közös fő­számvevőszék elnökének egy levelét. Várady Gábor felszólalt, hogy váljon a delegáció a közös főszámszék főnökével érintkezésben állt? (A nyilvános ülés után zárt értekezlet volt, melyen Várady ismét szóba hozta az ügyet, de ekkor nem tárgyalták. Több személyi változást jelentett be az elnök ; gróf Károlyi György helyébe gróf Festetich Pál,­­gróf Kám­ony Pál és b. Vay Béla közbeeső póttagok nem jelenhettek meg), Kraljevics Benő helyett K­u­­kul­je­vics Iván, gróf Almássy György helyébe b. Podmaniczky Géza hivattak be. Az elnök bemutatta ezután a hadügymi­­n­i­s­z­t­e­r következő átiratát: »Gyöngélkedő egész­ségi állapotom miatt nem lévén képes a közös ügyek tárgyalására kiküldött országos bizottságok ülései­ben személyesen részt venni, A legőszintébb sajná­latom kifejezése mellett a magas elnökséggel tudat­ni bátorkodom, miszerint ő cs. és apostoli kir. Felsé­ge jóváhagyása mellett a közös hadügyminisztérium osztályfőnökét, nagyméltóságu Benedek Sándor altá­bornagy urat helyettesítésemmel megbíztam. Bécs, 1876. május hó 8-án. Koller s. k. lo­vassági tábornok, közös hadügyér. A közös ügyek tárgyalására kiküldött magy. kir. országos bizottság magas elnökségének Buda­pesten. A három interpellációt és a miniszter válaszait esti lapunkban már ismertettük, csak azt említjük még fel, hogy a szerb moratórium tárgyában a kül­ügyminiszter »eddig még nem kapott választ.« Zse­­dényi pedig szóba hozta nem csak a törökországi fel­kelés folytonos terjedését, de Montenegro magatar­tását is. A legközelebbi ülés hétfőn május 29-én d. u. 5 órakor lesz. A pénzügyi és tengerészeti költség­vetés fog tárgyaltatni. Ugyanakkor a delegáció el fogja határozni, hogy az egyes jelentések ahhoz ké­pest, a­mint ki lesznek nyomatva, mikor és micsoda sorrendben vétessenek tárgyalás alá. (A független szabadelvű párt­ mai értekezletén folytatta a némely törvényhatóságok te­rületi rendezéséről szóló törvényjavaslat részletes tár­gyalását. Udvarhely-, Kis- és Nagy-Kükü 1l­ő­­megyék területi rendezésére nézve az értekezlet egy fontos­ módosításnak javaslatba hozatalában állapo­­dott meg. Nevezetesen azon szempontból indulván ki, hogy a tvjavaslat felosztása mind nemzetiségi szem­­­­pontból helytelen, mind igen kis területek kikerekítése által a lakosságra nézve felette terhelő, az említet­tük tervezett három törvényhatóságot kettővé kerekítette ki,megerősítvén U­dvarhely megyét N.-Küküllő egy részével s a másik részt K-Küküllő megyével egy Küküllőmegyévé olvasztván össze. Az elsőnek székhelye gyanánt Székely-Keresz­túrt, a másodikénak Erzsébetvárost jelölte ki az értekezlet, elhatározván, hogy ha meg is tartatik a törvényjavaslat felosztása, Kis-Küküllő meg­ye szék­helye gyanánt a párt az esetben is nem Dicső-Sz.­­Mártonra, hanem Erzsébetvárosra fog szavazni. Ugyanazon szempontokból, melyek az értekezle­tet a fennebbi módosításra indították, elhatároztatott, hogy a párt a tervezett Háromszék-és Brassó­­megyéknek egy megyévé egyesítésére fog szavazni. A Jászkun megyénél bejelentetett a kép­viselőhöz elé terjesztendő azon indítvány, hogy a Kis-Kunság külön törvényhatósági önállósága fenn­­tartassék; H­e­v­e­s­ megyénél pedig egy oly értelmű indítvány, hogy a Jászság egy részének hozzácsato­lásával e megye is erőteljesebbé tétessék. Leghosszabb vitára nyújtottak alkalmat a ter­vezett Hajdú- és Szabolcs megyék.Felhozatott, hogy mind a Hajdú kerület, mind Szabolcs megye egészen életképes törvényhatóságokat képeznek, s azok területi integritásának megbolygatása csakis Debreczen érdekében, csakis azért történik, hogy Debreczen székhely számára egy külön megyét lehes­sen kikerekíteni. Az értekezlet e két pontot tagjaira nézve nyílt kérdésnek hagyta fenn. Ezzel a tvjavaslat 1-fő §-a elintéztetvén, a to­vábbi §§-ok tárgyalása a jövő hét­e halasztatott. Végül a köz igazgató választmánya S­war­ez Gy., Ko­vácsy és Ráth K. tagokkal kiegészíttet­vén, az értekezlet véget ért. (A pestmegyei szabadelvű párt)­f. évi junius hó 5-én délután 5 órakor általános párt­­gyülést tart. Ezt megelőzőleg ugyanaz­nap délután 2 órakor a központi bizottság ül össze az alapszabá­lyok 3-ik szakasza értelmében a pártgyülés tárgyai­nak előkészítése végett. Budapesten 1876. május 27. Elnöki megbízásból Halász Bálint pártjegyző, Kerkapoly nyilatkozata. Budapest, május 27. Tisztelt szerkesztő úr! Szemben gróf Lónyay Menyhért úr azon nyilatkozatával, mely becses lapja mai számában megjelent, legyen szabad azon kije­lentésem fölvételét kérnem, mely szerint a zárszám­adási bizottság ülésén folyó hó 22 dikén tett nyi­latkozatomat, melyben a gróf ugyanott tett több ál­lításának helyességét igen, de nem jóhiszeműségét is kétségbe vontam, ma is fenntartom és pedig úgy egyes tételeiben, mint összeségében. Hozzá teszem, hogy az általam ott és akkor mondottakat maguk­ból az eredeti okmányokból újra igazolni mindig s mindenütt kész leszek. Fogadja szerkesztő úr tiszteletem nyilvánítását. Kerkapoly Károly: A fizetések lefoglalása. — május 27. Mély társadalomi miseriának sötét képe tekint felénk a képviselőház által ma tár­gyalt törvényjavaslatból, mely a közszol­gálat több osztályánál a fizetésekre vezethető végrehajtás korlátozását czélozza Nem először jó egy ily irányú intézke­dés tervezete a törvényhozás elé. Még boldo­gabb időkben, még 1868 ban, a polgári tör­vénykezési rendtartás alkotása alkalmával kimondatott, hogy a köztisztviselők, tanárok pénzbeli fizetése és ny­ugdíja, valamint lelké­szek fizetései s az egyházi jöve­delmek csak annyiban esnek végrehajtás alá, amennyiben a 300 frtot meghaladják, 300 frt azonban a marasztalt fél részére ez esetben is mindig fennhagyandó.­ A végrehajtás alól ezen intézkedés által kivont összeg csekélysége világosan mutatja, hogy a törvényhozó csak a közszolgálat leg­szerényebben díjazott osztályaira gondolt akkor, midőn a fizetés bizonyos részletének

Next