Pesti Napló, 1876. május (27. évfolyam, 101-125. szám)
1876-05-28 / 123. szám
123. szám,_________________ Szerkesztési iroda.: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a serkesztetéi*n.fh ez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert évektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadóhivatal: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Budapest, Vasárnap, május 28.1876. 27. évi folyam. Előfizetési feltételei*: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra 6 frt — kr. — 6 hónapra 12 frt — kr. Az esti kiadás postai különköddéseért felülfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a 3 Pesti Napló kiadóhivatalába Budapest, Barátok tere, Athenaeum-épület küldendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési felhívás „PESTI NAPLÓ“-ra. Előfizetési árak : (reggeli és esti kiadás, le/a legnagyobb tv és közgazdasg melléklet) 1 Egész évre............................... . 24 frt. Fél évre.........................................12 frt. Negyed évre............................... 2 frt. Egy hónapra............................... 2 frt. ggSF Az előfizetés Budapestre a »Pesti Napló« kiadó hivatalába (Barátok tere 7. sz. Athenaeum-épület) intézendő. A »Pesti Napló« szerk. s kiadó hivatala, wft+vior .jkssra^aaggniBiisMissBn»aMmMMeM—■■■■■■ Budapest, május 27. Napról-napra komolyabb a helyzet. A keleti conflagratio nagyobb és nagyobb mérveket ölt. A háború Szerbia és a porta között ki fog törni nemsokára; minden jel arra mutat, hogy csak napok választanak el a harca kitörésétől. Ekkor Montenegro sem késik tovább, melyet hónapok óta titkon folytatnak, a háborút nyíltan megüzenik Milán és Nikita, s ezzel Törökország sorsa fölött el van vetve a kocka. Tudják ezt Konstantinápolyban is, tudják régen, s érezi minden török lelke mélyében. Készülnek is rá nép és kormány az élethalál harcára, s a sofiák összeesküvése és követelő fellépése a tehetetlen Abdul Azizzal szemben bizonyítja, hogy hatalmas, életerős mozgalom van kitöréféiben a mahomedánok közt, kik a helyzet nyomása alatt öntudatosságra ébrednek, s hitért, államért, nemzetiségért forradalmi hatalomkifejtéssel készülnek síkra szállni. A szultán trónörökösét börtönbe vetette, s félelmében maga is börtönbe zárta magát palotájában; világos bizonyítéka ez annak, hogy Konstantinápolyban a helyzet annyira feszült, hogy a conflictus teljes kitörése után, onnét is meglepő fordulatok hírét vehetjük. Oroszország kétszínű játékát nálunk régóta tudta mindenki De Európa csak most győződött meg róla. Sándor czár békés személyisége, a három császárság szövetségében rejlő békegarantia, a hivatalos biztatás, melyben a diplomatia soha fukar nem volt, hoszszú ideig elámították Európát Oroszország valódi czéljai és keleti politikájának természete iránt. A szakbeli diplomatia is, míg Andrássy gróf vezette a nagyhatalmak actióját, nem kételkedett a békepolitika őszinteségében, s az összes nagyhatalmak szívesen ide kölcsönözték támogatásukat. A tény, hogy Szerbiát és Montenegrót a hatalmak visszatartóztatták a beavatkozástól, hitelt keltett még Oroszország békepolitikája iránt is, kivált azoknál, kik szavakra hallgatnak s a tetteket felületesen ítélik meg. Mi, kik közelebb állunk a keleti mozgalmakhoz, mint mások, a kettős játékot mindig láthattuk. A felkelők kitartása számos vereség daczára s a consulok közvetítésének s a porta által elfogadott reformajánlatok viszszautasitásával, jele volt annak, hogy a mozgalom vezetői ellenszegülésükben valamely támaszt találnak s biztatást nyernek. Hogy az oly szegény fölkelőknek oly hosszú háborúra pénzök, fegyverük, hadikészletek és élelmiszereik vannak, midőn házaik elpusztitvák és földeik szántatlanok, az mindig rejtély volt előttünk, mely sejttette, hogy nem Szerbia és Montenegro képezik a felkelés pénzforrását, hanem csak közvetítik a zsoldot és a szállítást. Wesseliczky küldetése, ki, mint az orosz kormány megbízottja, indult Rodicicsal békemissióba a Suttorinába, s mint a felkelők hivatalos képviselője tért onnét vissza, először nyitotta föl Európa szerpeit s ébresztette föl a gyanút, hogy az orosz diplomatia másként beszél és másként cselekszik. Ma ez iránt kétség nem forog fenn többé. Nem szólunk Ignatieff szerepléséről Konstantinápolyban, hol a dőre szultán segélyével egyik kormányt a másik után buktatta, hanem eszünkbe jut inkább Belgrád, hol a Kaljevics minisztérium folyton előkészítette a háborút, s mikor székét átadta Risticsnek, — ki annak idején a fiatal Milánt Livádiába kisérte a czárhoz — akkor a várt hadüzenet helyett egyszerre béke jön, s hire jött, hogy Ristics intést kapott, várna még egy darabig. És ő várakozott — időközben elrendezvén a bolgár felkelést — míg megtörtént a berlini találkozás, melytől Gorcsakoff bizonyára még hatályosabb törökellenes actiót remélt, mint mely a közös memorandumban foglaltatik, s most, hogy a Gorcsakoff diplomatiai actiója megindult és egész Európát belevonja, most már nem kell tovább várnia Szerbiának, mazsíroztathatja katonáit, elrendelheti a moratóriumot, felfüggesztheti a sajtószabadságot s hadai vezetésére kap Oroszországból egy tábornokot és katonatiszteket. A tények és cselekmények ily lánczolatát meg nem érteni lehetetlen. Meg is érti azt ma minden ember, de csak Angliának van bátorsága az orosz politikával szembeszállni. Teszi ezt legújabban, de teszi egész határozottan. Gorcsakoff hiába módosítja jegyzékét, Anglia azt igy is visszautasítja s ezzel be sem éri, hanem elküldi középtengeri hajóhadát ötezer emberrel Törökországba s egy másik hajórajt hazulról útnak indít Gibraltárba , honnan csapatokkal és hadiszerrel bármikor elérkezik egy hét alatt Konstantinápolyba. Anglia e fellépése meghökkentette Európát. Ez azt hitte, hogy Anglia a beteg embert már a halottak közé dobta; részint, mert a török Abdul Aziz alatt csakugyan pusztulásnak indult, s elvesztette egész Európa sympathiáit, még lord Strattfordéit sem véve ki; részint mert a török állam bukás az angol tőkepénzesek érdekeit sértette; részint mert Anglia főfigyelmét Egyptomra irányozta, az oroszszal pedig igen jó viszonyban élt Európában úgy, mint Ázsiában. Honnan tehát a rögtöni fordulat és merész elhatározás, mely a török iránti barátságban azonnal annyira ment, hogy a tortával Gorcsakoff jegyzékét közölte, még mielőtt azt a hatalmak titkolózása elárulta, mielőtt Ignatieff hivatalosan átadta volna, és melynek bátorítása annyira hatott, hogy a török kormány a nagyhatalmak követeléseit egyszerűen viszoutasítani van elhatározva? E politikai frontváltoztatás, melyben az angol kormányt az összes angol sajtó támogatja, azon meggyőződésből fakad, hogy a három nagyhatalom politikája, úgy amint az a Gorcsakoff memorandumában foglaltatik, nem békepolitika többé, mely Törökország territoriális integritása alapján belreformokra törekszik, hanem következményeiben a beavat-kozásra vezet, s az 1853 ik évi keleti háború megújítására Oroszország által. Ezt pedig lord Derby ma ép oly kevéssé kívánja tűrni, mint nem tűrte annak idején Palmerston, hogy az Aja Sophiáról a félhold levétessék, s helyét az orosz kereszt foglalja el. Igenis a helyzet nagyon kezd hasonlítani ahhoz, mely a keleti háborút megelőzte. Francziaország már is gondolkozik, nem volna-e czélszerű elszigeteltségét felcserélni a nyugati hatalmak szövetségével ? S az orosz diplomatia tervei nem természetes folyományai e Francziaország legyőzetésének s a nyugati szövetség felbomlásának? Oroszország hasonló helyzetben mindig hasonló politikát folytat. Midőn a múlt század végén Francziaország befolyása Európában nagyon alászorllt s Frigyes porosz király, József császár és Katalin czárnő képezték az európai concertet, nemde egy közös osztrák-orosz hadjárat Törökország ellen volt a helyzetnek következménye? És midőn I. Napóleon bukása után a fáradt Európa I. Sándor czár szent szövetségében kereste a békét, nem egy orosz hadjárat Törökországban fejezte-e be a hoszszú háborúk sorát ? És azután — míg Francziaország gyönge maradt — nem láttuk-e az orosz befolyást föltámasztani Szerbiát, Moldvát, Oláhországot és Görögországot? És a benső viszonyt, mely Oroszország, Poroszország és Ausztria közt az 1849-ks reactió után keletkezett, nem-e arra használta fel Miklós czár, hogy háborút üzenjen Törökországnak ? A történelem ismétli magát; méltán félünk tehát a háborútól, nem ugyan velünk, ha óvatosak tudunk lenni s megtartjuk a jó barátságot szomszédainkkal, még azon az áron is, hogy hagyjuk az oroszt tenni Törökországban, amit akar; de igenis Törökország és az orosz befolyás alatt álló délszláv államok s majdan, kedvező esetben a szultán és a czár között. E háború elkerülhetlennek látszik s európaivá nőné ki magát, ha Németország a muszkával aktiv szereplésre szövetkeznék. De erre , jelen perczig, Istennek hála, nincs indicium. Németország, úgy mint magunk, beérjük a békével és a jó barátsággal Oroszország iránt, s mert nem követjük politikáját minden végletekig, hanem csak esetről esetre, azért fel nem tehető, hogy akaratunk ellenére aptióba bonyolíttassunk. Ezért mondhatta Andrássy bízvást az európai békét ez idő szerint biztosítottnak a keleti kérdés daczára, de a jövő iránt csak reményeknek tudott kifejezést adni. E jövő fenyegető constelatioit ismerte fel és hangsúlyozta ismételve a magyar delegatió külügyi bizottságának finom gonddal szerkesztett jelentése is. Egy intő szózat az nemzetünkhöz és a külföldi közvéleményhez is, hogy vigyázzon, mert megeshetik, hogy az európai béke fenntartható nem lesz. Nem lesz akkor, ha Oroszország valósággal belép az actióba, melyet már eddig is előkészített, de most, úgy látszik, Szerbia segítségével kard élére dilit. De még van remény a békére. Oroszország ma nem várhatja tőlünk s bizony nem is várja, hogy mi újra elkövessük a hibát, melyet József császár a török táborozással elkövetett, midőn az orosz érdekében szállott táborozni; másrészt biztos lehet az iránt is, hogy nem fogjuk azt az ostoba politikát ismételni, melyet 1854-ben a bécsi kormány követett. Érdekeink a Balkán félszigeten nem azonosak, sőt ellentétesek, ha Oroszország barátsága nekünk kedves és szükséges, s Oroszország ezen barátságnak törökellenes terveit fel nem áldozza, tőlünk háború esetén a teljes semlegességgel be kell érnie. Ezen politikát követte annak idején Metternich is orosz szövetségesével szemben. De Oroszország jól fontolja meg, okosan cselekszik-e, ha egy nagy háborúba bocsátkozik,egyedül, melynek végeredményét előre tudni bizony nem lehet. És e tekintetben Anglia magatartása megérdemli, hogy az orosz államférfiak által teljes jelentőségében méltányoltassék. Mi is reméljük hát gróf Andrássyval, hogy a háború sokféle esélyét számításba véve, a keleti bonyodalmak elszigetelve fognak maradni s ezentúl sem fogják Európa békéjét felforgatni. A „Pesti Napló“ tárczája. Izsó Miklós emlékezete. ( 1875. május 28.) Egy éve ma, hogy elhunyt a mi jó Miklós barátunk ! Megérdemli, sőt kötelesség megemlékeznünk róla. Izsó életének végnélküli küzdelmeit, több mint egy negyedévig tartó halálos kínszenvedését ma egy éve — midőn ő örökre behunyta szemeit s rá nézve többé e szó »későn« fájó értelmét már elveszité — őszintén könyezte meg a nemzet szine-java. Előtte való nap ez ágyához kötött Prometheus, ki midőn épen fölépittetés teljesen berendezte nagy alkotásokra szánt műtermét, abba többé nem léphetett, — mondom: május 27-én, mielőtt a verőfényes nap lenyugodott volna, hogy ránézve soha többé fel ne virradjon, — művész barátunk még remélt, még bízott életéhez. Beszélni már ekkor nem tudott, de inte nejének, a feleségek e példányképének intett, hogy adja kezébe az óraházon, mint kitüntetett helyen tartott egyik kedvencz könyvét, az Erdélyi János által szerkesztett »Népdalok és mondák I II-dik kötetét, felütötte annak 463-dik lapját, ránézett nejére s mutatá ez idézést: »E sok szenvedés tán megjutalmazódik!« A kiengesztelt sors pedig úgy vélte a művész e kívánságát teljesitendőnek, hogy annyi álmatlanul, ülve töltött éj után pár óra múlva örök háborutlan éjt bocsájtott az ő szemeire s márványhideggé tette a homlokot és azon kezet, mely imént még oly mesterileg tudott életet, melegséget önteni a holt márványba. Köztudomású dolog, hogy 1861-ben Izsó tanulmányai folytatása végett előbb Bécsbe,s innen Münchenbe ment. A képzőművészeti akadémiák e székhelyén tömérdek hivatott ifjú szokott pár évet tölteni, de mert ez ifjak véletlenül többnyire szegények, s kiképeztetésük nemcsak művészeti, de az illető nemzetekre nézve hazai érdek, ez ifjak rende-sen államsegélyben részesülnek. Akkoriban a magyar állami segély ifjú művészeink számára még nem létezett, a Schmerling féle összbirodalmi művészi segélyt pedig nem mindenki, s legkevésbé Izsó vette volna igénybe, még ha ahhoz nagy nehezen talán hozzájuthatott volna is. Bécsi magyar tanulók , jogászok, orvosok, technikusok Sziy Kálmán, s többek vezetése alatt, kik Izsóval személyes érintkezésben, benső barátságban állottak, s művészetét már akkor nagyra becsülték, gyűjtöttek tehát pénzt arra, hogy ő, Münchenbe juthasson. Ám e segélyezés egymagában alig leendett elég egyébre, mint hogy Izsó pár év helyett pár hónapot tölthessen Münchenben. De amit eddig nem tudtunk, hogy az, ki Izsót már ekkor hatékonyabban, mint bárki más gyámolította, az b. Eötvös József volt, a tudós társaság akkori alelnöke. Három érdekes levele van e nagy hazafinak kezeink közt, melyeket ő Izsóhoz intézett, s melyeket ma már — nemeslelkű írójuk elhunyta után — műtörténeti szempontból, s mert a nagyok példája hatni szokott, jónak látjuk megismertetni. E levelek elseje igy szól: Pest, decz. 2. 1861. Tisztelt barátom! Igen sajnáltam, hogy Kegyed kívánságát csak most és most is kisebb mértékben teljesíthetem, mint óhajtanám. Mikor Kegyed elindult, nem egészen 240 irtot gyűjtöttem volt, melyet 250 írtra kiegészítve Kegyednek átadtam; azóta az országgyűlés feloszlatván, szétoszlottak ismerőseim, és mindeddig e czélra nem kaptam semmit. Újonnan írok tehát és meg vagyok győződve, hogy ha nem is sokat, legalább még 250 frtot össze fogok szerezni. Szívesen küldeném Kegyednek az egész összeget, de nem telik tőlem és azért addig csak 100 frtot zárok ide, ezt is mint előlegezést, melyet a később begyűlt pénzből magamnak vissza fogok venni. Azon leszek, hogy mentül előbb lehet, ismét valamit küldhessek. Talán olvasta a lapokban, hogy az írói segély- pénztár megalakult. Ennek gyarapítására sorsjáté-kot fogunk rendezni, melynek nyereményei művészeti tárgyakból fognak állani. Erre Kegyed is dolgozhatna s én arra akarom használni az alkalmat, hogy Kegyednek munkát szerezzek. Gondolkozzék e tárgyról s írja meg például egy Széchenyi buste-ot márványból, minőt az Akadémia számára készített, mily áron csinálhatna. Azonkívül nem csinálhatna-e más valamely kisebb státust vagy buste-ot akár márványból, akár bronzból; természetesen oly árt kell szabni, mely mellett megélhet, mert ha csak az anyagot fizetteti magának, nem sokat nyer. — Ég áldja meg önt és ne csüggedjen el; nem segíthetem úgy, mint kívánnám, mert magam is szegény vagyok, de azon leszek, hogy munkát szerezzek, és végre kiben tehetség van és szilárd akarat, annak csak tér kell, hogy dolgozhasson. Várva válaszát tisztelettel maradok őszinte barátja E ötvös, 8. k. A művészetpártolás, fennkölt szivjóság és gyöngédségnek hasonló példáját látjuk az itt következő 2-dik levélben is, melyet b. Eötvös 12 napra az első után irt. Pest, decz. 14. 1861. Kedves barátom! Miután akkor, mikor második levele hozzám jött, Kegyed a 100 frtot, melyet előlegezésképen küldöttem, bizonyosan már megkapta, szükségtelennek tartom soraira válaszolni. Az alatt újabb felszólításaim következésében Kegyed számára 325 frtot kaptam, 25-öt gf. N á k ó tö 1, 300 atb. S i n á 161; ebből a múlt héten küldött 100 frtot levonva, a többit, azaz 225 frtot ide zárok. — Kérem, küldjön nyugtát e pénzről. Azonkívül amit Kegyed általam eddig kapott, tavaszig még legalább 200 frtra számolhat, többet alig reményiek, s ezt azért irom előlegesen, hogy dolgait akként rendezze be; reményiem azonban, hogy Kegyednek addig valami jövedelmező munkát szerezhetek, kérem feleljen azért utolsó levelemre. (S itt b. Eötvös egy köszönő levél fogalmazását , mellékelé soraihoz, megjegyezvén, hogy csak azért teszi ezt, mert a művész azt irta neki, hogy nem bir jártassággal a levélírásban s kéri a művészt, hogy ne vegye tőle rész néven ez eljárást.) Alkalomszerűnek tartjuk itt megjegyezni, hogy Izsó Miklós a gymnasiumi iskolákat közvetlen 1848. előtt Sárospatakon és pedig sikerrel végezte; majd — mint honvéd — a kardot, később pedig hosszabb sanyarú rejtőzködés után a vésőt és kalapácsot forgatván, nem csuda,ha az irásbani gyakorlottságát elveszté. Amit azonban irt, az mind magán viselé az eredetiség és teremtő szellem vonását. Roppant emlékező tehetségét is sokszor volt alkalmam bámulni. Petőfi, Csokonay, Arany és Sárosy verseit nagyrészt könyv nélkül tudta. Németül »borzasztóan« beszélt, de azért a szakába vágó e nyelven megjelent legnehezebb stylü könyveket is folyvást olvasgatá. Az adomázgatásban párját ritkította. De térjünk Eötvös 3-dik levelére, mely igy szól: Kedves Izsó úr! Az áradás által okozott károk, melyek a közjótékonyságot nagy kiterjedésben igénybe vették, minden más gyűjtést lehetlenné tettek; sikerült azonban Dessewffy Emil barátom által Pozsonyban 150 frtot gyűjteni, melyet Kegyednek átküldök, kérve egyszersmind, hogy engem a pénz felvételéről s ha ideje,engedi körülményeiről s kilátásairól tudósítson. Ön tudja, hogy nem kíváncsiság, hanem való rokonszenv s érdek ösztönöz e kérdésre. Ég áldja meg Önt s adjon erőt, egészséget őszinte barátja Eötvös s. k. Hogy Eötvös pártfogását Izsótól később sem vonta meg, tudjuk az Akadémia palotája homlokzatán látható faragványokról, valamint azon márvány mellszobrokról, melyeket Izsó az 1867-ki kiegyezés utáni kormány megrendelése folytán készített, s melyek a múzeumban helyezték el. E buste-ök történeti nevezetességű férfiakat ábrázolnak s azoknak egy magyar diccsarnok számára leendő készíttetését Eötvös — miként ezt Izsótól hallám —még a provisorium idején tervező karonfogta a nevezett művészt, midőn ez őt egy ízben a casinóban felkereső, s részletesen megbeszélte vele a dolgot, még a mellszobrok árát is, mely 1200 írtban állapíttatván meg, igen tisztességesnek mondható. Miniszterré lévén később Eötvös, hogy szép tervét csakugyan életbe is léptette, tudjuk, s hogy azt utódjai a miniszteri széken, úgy a közvetlen czél, a magyar Valhalla jövő berendezhetése, mint nemkülönben a közvetett czél, a hazai kitűnőbb szobrásztehetségek foglalkoztatása végett folytatni fogják, bizton reméljük. Izsó csekély számú, de annál tiszteletreméltóbb pártfogói közül meg kell még neveznünk Almássy Pált,ki azon időben, midőn Izsót tapintatlan jó barátok s egy ügyetlen prókátor a »Busuló juhász« miatt Gschwindttel oly kellemetlen pörbe keverték, mi aztán Izsót hosszú időre elkedvetlenítette és elkeserítő; holott — miután a »busuló juhász «nak előre megállapított ára a később nagyobb mértékben kidolgozott remekmű értékével csakugyan nincs arányban, — módjával tehát ki lehetett volna talán ez ügyet a különben derék és gazdag polgár Gschwindttel egyenlíteni; mondom: ezen — a művészre nézve oly szerencsétlen pör befejezte után Almássy Pál,hogy új foglalkozást adjon a tehetségét ime fényesen bemutató Izsónak, egy megrendelést tett nála, mely szerint készítsen ő háromezer forintért egy ,a műértő közönség várakozásának megfelelő márvány szoborművet, melyet a körülményekhez képest éretbe is önthet.« A szobormű eszméjét megkereső levelében Almássy a művész belátására bízta s kötelező magát a szoborminta elkészültekor, a mennyiben az ellen kifogása nem lesz, a nyersanyag megszerzésére 700 fotot előlegezni; a munka folyama alatt havonkint 200 frtot, befejeztével pedig az egész hátralévő összeget egyszerre kifizetni; az előleges kiadások fedező- Pest, april 1-én 1862. Budapest, május 27. (A magyar delegatió) mai teljes ülésének főmozzanatait, nevezetesen Andrássy gróf felszólalásainak lényegét már esti lapunkban közöltük. Tudósításunk kiegészítéséül még csak néhány részletet kell felemlítenünk. Az ülés elején az elnök bejelentette a közös főszámvevőszék elnökének egy levelét. Várady Gábor felszólalt, hogy váljon a delegáció a közös főszámszék főnökével érintkezésben állt? (A nyilvános ülés után zárt értekezlet volt, melyen Várady ismét szóba hozta az ügyet, de ekkor nem tárgyalták. Több személyi változást jelentett be az elnök ; gróf Károlyi György helyébe gróf Festetich Pál,gróf Kámony Pál és b. Vay Béla közbeeső póttagok nem jelenhettek meg), Kraljevics Benő helyett Kukuljevics Iván, gróf Almássy György helyébe b. Podmaniczky Géza hivattak be. Az elnök bemutatta ezután a hadügyminiszter következő átiratát: »Gyöngélkedő egészségi állapotom miatt nem lévén képes a közös ügyek tárgyalására kiküldött országos bizottságok üléseiben személyesen részt venni, A legőszintébb sajnálatom kifejezése mellett a magas elnökséggel tudatni bátorkodom, miszerint ő cs. és apostoli kir. Felsége jóváhagyása mellett a közös hadügyminisztérium osztályfőnökét, nagyméltóságu Benedek Sándor altábornagy urat helyettesítésemmel megbíztam. Bécs, 1876. május hó 8-án. Koller s. k. lovassági tábornok, közös hadügyér. A közös ügyek tárgyalására kiküldött magy. kir. országos bizottság magas elnökségének Budapesten. A három interpellációt és a miniszter válaszait esti lapunkban már ismertettük, csak azt említjük még fel, hogy a szerb moratórium tárgyában a külügyminiszter »eddig még nem kapott választ.« Zsedényi pedig szóba hozta nem csak a törökországi felkelés folytonos terjedését, de Montenegro magatartását is. A legközelebbi ülés hétfőn május 29-én d. u. 5 órakor lesz. A pénzügyi és tengerészeti költségvetés fog tárgyaltatni. Ugyanakkor a delegáció el fogja határozni, hogy az egyes jelentések ahhoz képest, amint ki lesznek nyomatva, mikor és micsoda sorrendben vétessenek tárgyalás alá. (A független szabadelvű párt mai értekezletén folytatta a némely törvényhatóságok területi rendezéséről szóló törvényjavaslat részletes tárgyalását. Udvarhely-, Kis- és Nagy-Kükü 1lőmegyék területi rendezésére nézve az értekezlet egy fontos módosításnak javaslatba hozatalában állapodott meg. Nevezetesen azon szempontból indulván ki, hogy a tvjavaslat felosztása mind nemzetiségi szempontból helytelen, mind igen kis területek kikerekítése által a lakosságra nézve felette terhelő, az említettük tervezett három törvényhatóságot kettővé kerekítette ki,megerősítvén Udvarhely megyét N.-Küküllő egy részével s a másik részt K-Küküllő megyével egy Küküllőmegyévé olvasztván össze. Az elsőnek székhelye gyanánt Székely-Keresztúrt, a másodikénak Erzsébetvárost jelölte ki az értekezlet, elhatározván, hogy ha meg is tartatik a törvényjavaslat felosztása, Kis-Küküllő megye székhelye gyanánt a párt az esetben is nem Dicső-Sz.Mártonra, hanem Erzsébetvárosra fog szavazni. Ugyanazon szempontokból, melyek az értekezletet a fennebbi módosításra indították, elhatároztatott, hogy a párt a tervezett Háromszék-és Brassómegyéknek egy megyévé egyesítésére fog szavazni. A Jászkun megyénél bejelentetett a képviselőhöz elé terjesztendő azon indítvány, hogy a Kis-Kunság külön törvényhatósági önállósága fenntartassék; Heves megyénél pedig egy oly értelmű indítvány, hogy a Jászság egy részének hozzácsatolásával e megye is erőteljesebbé tétessék. Leghosszabb vitára nyújtottak alkalmat a tervezett Hajdú- és Szabolcs megyék.Felhozatott, hogy mind a Hajdú kerület, mind Szabolcs megye egészen életképes törvényhatóságokat képeznek, s azok területi integritásának megbolygatása csakis Debreczen érdekében, csakis azért történik, hogy Debreczen székhely számára egy külön megyét lehessen kikerekíteni. Az értekezlet e két pontot tagjaira nézve nyílt kérdésnek hagyta fenn. Ezzel a tvjavaslat 1-fő §-a elintéztetvén, a további §§-ok tárgyalása a jövő héte halasztatott. Végül a köz igazgató választmánya Swarez Gy., Kovácsy és Ráth K. tagokkal kiegészíttetvén, az értekezlet véget ért. (A pestmegyei szabadelvű párt)f. évi junius hó 5-én délután 5 órakor általános pártgyülést tart. Ezt megelőzőleg ugyanaznap délután 2 órakor a központi bizottság ül össze az alapszabályok 3-ik szakasza értelmében a pártgyülés tárgyainak előkészítése végett. Budapesten 1876. május 27. Elnöki megbízásból Halász Bálint pártjegyző, Kerkapoly nyilatkozata. Budapest, május 27. Tisztelt szerkesztő úr! Szemben gróf Lónyay Menyhért úr azon nyilatkozatával, mely becses lapja mai számában megjelent, legyen szabad azon kijelentésem fölvételét kérnem, mely szerint a zárszámadási bizottság ülésén folyó hó 22 dikén tett nyilatkozatomat, melyben a gróf ugyanott tett több állításának helyességét igen, de nem jóhiszeműségét is kétségbe vontam, ma is fenntartom és pedig úgy egyes tételeiben, mint összeségében. Hozzá teszem, hogy az általam ott és akkor mondottakat magukból az eredeti okmányokból újra igazolni mindig s mindenütt kész leszek. Fogadja szerkesztő úr tiszteletem nyilvánítását. Kerkapoly Károly: A fizetések lefoglalása. — május 27. Mély társadalomi miseriának sötét képe tekint felénk a képviselőház által ma tárgyalt törvényjavaslatból, mely a közszolgálat több osztályánál a fizetésekre vezethető végrehajtás korlátozását czélozza Nem először jó egy ily irányú intézkedés tervezete a törvényhozás elé. Még boldogabb időkben, még 1868 ban, a polgári törvénykezési rendtartás alkotása alkalmával kimondatott, hogy a köztisztviselők, tanárok pénzbeli fizetése és nyugdíja, valamint lelkészek fizetései s az egyházi jövedelmek csak annyiban esnek végrehajtás alá, amennyiben a 300 frtot meghaladják, 300 frt azonban a marasztalt fél részére ez esetben is mindig fennhagyandó. A végrehajtás alól ezen intézkedés által kivont összeg csekélysége világosan mutatja, hogy a törvényhozó csak a közszolgálat legszerényebben díjazott osztályaira gondolt akkor, midőn a fizetés bizonyos részletének