Pesti Napló, 1876. május (27. évfolyam, 101-125. szám)

1876-05-23 / 119. szám

119. szám. Szerkesztéal iroda­i Bará­tok-tere, Athenaeum-épület. A lap nellsml részét illató minden közlemény a szerkesztőségbe* intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el- Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivata* ■„ Barátok-tere , Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Budapest, Kedd május 23 1876. REGGELI KIADÁS ______________27. évi folyam. Előfizetési feltételen: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­­adás együtt:­s hónapra 8 frt — kr. — 6 hónapra 12 frt — kr. Ab Mti kiadás postai különk­ű­déseért felül fizetés évnegyedenként 1 forinti Ab eldfizetés az év folytán minden hónapban megkezdheti, de ennek hál* «»•iy napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a Pesti Napló kiadó­hivatalába Budapest, Barátok­ tere, Athenaeum-épület küldendők. Előfizetési felhívás „PESTI NAPLÓ“-ra. Előfizetési árak : (reggeli és esti kiadás, 11/, legnagyobb ív és közgazdaság melléklet)­i Egész évre.....................................24 frt. Fél évre.....................................12 frt. Negyed évre ............................ 8 frt. Egy hónapra . 2 frt. Bér* Az előfizetés Budapestre a »Pesti Napló« kiadó hivatalába (Barátok­ tere 7. sz. Athenaeum-épület) intézendő. A »Pesti Napló” szerk. s kiadó­hivatala. Budapest, május 22 A városok »elintéztelek«, most már a megyék kerülnek sorra. Még egy pár nap, s a területi rendezés megtörtént, mint »a pa­rancsolat«. Ha imitt-amott valami hiba csú­szik bele a korántsem rendszeres tör­vényhozásba, református hazánkfiai ne emel­jék a belügyminiszter ellen a vádat, hogy eljárásában «stat pro ratione voluntas«, in­kább nyugodjanak meg a vigasztalásban, hogy ez­ praedestinatio. De miben nyugod­janak meg azok, kik nem követik Tisza Kál­mán hitét? Régi előítélet, hogy a kutya farkát da­­rabonkint kell levágni, hogy kevésbé fájjon. Ez most nálunk államférfias praxis. S van is abban valami. A divide et impera elve köny­­nyebben alkalmazható, ha egyenkint sértet­nek meg az érdekek és egymásután oldatnak meg a kérdések. Csak az a baj, hogy ily el­járásnál könnyen elvész a reform eszméje, a vezérelv, melytől a mű gyakorlati sikere fel­tételezve van, úgy hogy megeshetik, hogy a nemzet az ismételt operatív után veszi majd c­sak észre, hogy a kitűzött czél — a jó köz­ig­azgatás — tévesztve van. Először behozatott a házba az új adminis­tratív organismus módszeréről, a közigazgatási bizottságokról szóló törvényjavaslat, s bár hi­bátlannak kevesen állították, s centralisták és municipalisták közül sokan egyaránt ellenez­ték, a javaslat törvényerőre emeltetett. Jobb, mint a régi tarthatatlan állapot, egy érdemes kísérlet, vagy egy szükséges átmeneti stádium, ezzel biztatták magukat azok, kik a törvény­­javaslatot elfogadták; remekműnek azt nem állította senki, lelkesedni mellette egy lélek sem birt. Midőn a közigazgatási bizottság a városokra is kiterjesztetett, ezt sokan elle­nezték, mint a városokra nézve veszélyest, és ime a törvény még életbe sem lépett, máris a városok nagy része annak áldozatul esett, így volt-e tervezve, vagy pedig a logika kényszerítő ereje fejleszti ide a dolgokat, e kérdést nem vitatjuk, de már ebből is bizo­nyos, hogy a kormány administratív politi­kája, melynek merészségét nem panaszoljuk, de rendszertelenségét kárhoztatjuk, méhében hordozza jó és rész következményeit. Ezeket pedig a kormány nem látta előre, nem fon­tolhatta meg alaposan s az országgyűlés sem tájékozhatta magát, midőn az egységes re­­formmű helyett a minisztérium eldarabolt tervekkel áll elő, s azokat taktikából egyen­ként hajtja keresztül a törvényhozáson. A közigazgatási bizottságról szóló tör­vény »üres keretet« képezett, s mint ilyen jön elfogadva. A tartalmat a közigazgatási reform nagy munkájához, melyre a Tisza­­cabinet vállalkozott, megadták, illetőleg meg fogják adni a többi idevágó törvények és törvényes intézkedések. Ilyen volt mindenek­előtt a törvényszékek eltörlése és áthelyezése azon helyes elv szerint, hogy törvényszék, megyeszékhely, adóhivatal stb. egy városban legyen. Már itt rögtön hibák követtettek el, mert a rendszertelen eljárás miatt hiányzott az előleges combinatió, és mert a miniszterel­nök akarata erősebb volt minden argumen­tumnál, így történt, hogy a szolnoki törvény­szék áttétetett Karczagra, mert Bihar iránti tekintetből nem Debreczen, de Karczag volt Hajdú és Nagy-Kun megye székhelyévé kisze­melve, most pedig ez helytelennek bizonyul­ván , Szolnok lesz" központja Jász-Nagy- Kun megyének, a Hajdúság pedig külön me­gyét kap Debreczen székhelylyel, Bihar pe­dig azért, a­mit veszt, Szabolcsból kárpótolta­tok. De hogy a karczagi törvényszékből mi lesz, arról még hallgat a krónika, alkalmasint visszavándorol Szolnokba. Ez különben csak egy példa, az eljárás illustratiójára; van ilyen több is, vegyük csak Gyulafehérvár és Nagy-Enyed, Sepsi- Szent-György és Kézdi Vásárhely hasonló esetét s még többet az ország különböző ré­szeiben. Az »üres keret« betöltésére jött aztán az adófelügyelőkről és adóbehajtásról szóló törvény, melynek szigora mellett azon elis­meréssel tartozunk, hogy mint Széll Kálmán minden munkája,legalább ki van dolgoz­­v­a. Majd következett a tanügy és a tanfel­ügyelők beillés a keretbe, nem minden nehézség nélkül, mert a conceptió hiányá­ban szenvedő conceptus a népnevelés viszo­nyáról a közigazgatáshoz megfeledke­zett. A rendszertelenségnek ez rendes kö­vetkezménye. Úgy jött a sor az administrativ reform kormányactiójában a királyföldi egyetem rendezésére. Az ország örömmel üdvözölte az újítást s azt hivé,hogy a szászok iránti túlsá­gos kiméletességnek vége szakadt. Ma Erdély új területi rendezése s kivált Brassó megye fenntartása a hétfalusi csángók szolgaságá­nak megörökítésével, e tekintetben is csaló­dást ébreszt és az »erős nemzeti politika« li­kacsosságát elárulja. Következtek a városok. Rég érzett hiány volt az administratióban a sok apró város ex­­territoriális állapota. A közigazgatási bizott­ságba ezeket sehogy sem lehetett beleszorí­­tani, tehát bekebeleztettek a megyékbe, me­lyek örömest fogadták a szaporodást annyi­val inkább, mert így közigazgatási költségeik egy részét a bekebelezett városok fogják vi­selni. A milyen jól esik ez a vármegyéknek, olyan roszul esik a városoknak, s kivált azoknak, melyek központok nem lévén, a be­kebelezés által nem nyernek semmmit, de vesztenek sokat. A kormány eljárása ismét nélkülözött minden helyes alapeszmét s te­remtett egy törvényt, melynek jó intenzióin lényeges csorbát ejt a rosz alkalmazás. Min­den felszólalás hasztalan volt; a kormány ri­degsége még fokozta a fájdalmat mindazok­ban, kik az ő közigazgatási reformjának ál­dozatul estek. És most a győzelmes pártvezér halad tovább. A megyék területi rendezése, mely­ről már 1867-ben mondatott, hogy minden helyes administrationak hasisa Magyaror­szágon, elővétetett. De ismét nem egyszerre, hanem darabonkint. Parliament tapasztalása ilyenekben igen okossá teszi a kormányelnö­köt. A városokat leszavaztatja az ellenkező érdekkel biró, vagy épen nem érdekelt me­gyei képviselők által, most első­sorban fel­osztja csak Erdélyt, Hevest, Szabolcsot, Jász­ságot, Kunságot, s a különböző érdekek har­­czában bíróvá teszi a nem érdekelt, a helyi körülmények­ben mict­oflori ffelszírlAli-i ilimnin­tuli stb képviselőket. A siker biztos. Csak azon módosítvány fogadtatik el,melyet a kormány­­elnök protegál s ha, ki tudja, mi fajta mellé­kes körülmények és befolyás kívánatosnak tüntetik föl, hogy legyen egy apró és életképte­len Kis-Küküllő megye, melynek fővárosába, a vályogból épült Dicső Szent-Mártonba be­kebeleztelek Erzsébetváros és Segesvár, ki törődik azzal, mikor az elnök felteszi a kér­dést, vájjon a szakasz elfogadtatik-e a bizott­ság szövegezése szerint ? Hogy Hunyad me­­gyéből Zaránddal és Szászvárosszékkel, egy Oláhország fog lenni, ki bánja, hát mikor Zaránd nem kell senkinek, és sem Bihar, sem Arad nem akarják acceptálni. Ez is egy da­rab megfoghatatlan nemzetiségi politika az új administratív reformban. Pedig régen mondatott, hogy »a nemzetiségi kérdés, közigazgatási kérdés.« Az új megyerendezés első felével tehát épen úgy leszünk, mint a városok ügyével; sok alapos kifogás fog ellene létetni, de mert mindenki beismeri, hogy Erdélyt területileg rendezni kell, s a tervezett rendezésben van sok jó, a dictiók nem fognak használni sem­mit, a törvényjavaslat általánosságban el fog fogadtatni s a részletekben nem fog módosít­tatni, így aztán a mi rész van benne, az is megmarad s megtenni pro futuro gyümöl­cseit. S a sikeres eljárás, egyenkint törni le a szúrós leveleket, folytattatni fog. Őszre kö­vetkezik a házi pénztár propositiója, az ön­­kormányzat nevében, melynek elve megköve­teli, hogy a törvényhatóságok maguk visel­jék a közigazgatás terheit, s ez alkalommal a fizetésképtelen megyék kerülnek majd rende­zés alá. Bekebeleztetnek ide vagy oda, ma még erre nincs terve a reformáló minisztéri­umnak, de majd lesz. Mosony, Győr, Komá­rom, Esztergom, Turócz, Hont, Csongrád, Ungh stb. majd akkor látják, nem-e kerül­nek Nagy Szombat és Besztercze sorsára, s Udvarhely akkor nézze, hogy ha nem tud megélni,nem-e akar bekebeleztetni Kis-Kükül­­lőbe? A most beosztott törvényszékek, az újon kinevezett adófelügyelők, az alig alakult köz­ponti bizottságok stb. pedig egy új metamor­­phosison fognak keresztül menni, mert a ma­gyar közigazgatási reform háromszor vedlik, mint a selyembogár. Nincs is kitűnőbb valami, mint az ügyes politika. Ha a keret betöltése végett a békebí­­róságokat behozza, illetőleg visszaállítja a szol­­gabirói jurisdictiót, ha a rendőrséget szervezi (hogyan, arról még nem történt revelatió), ha a közmunkaügyet hozza rendbe, mire nagy szükség van: mindezen, még meg sem fo­­gamzott administratív politika részére már előre biztosítva van a majoritás. A törvény­javaslatok tartalma közömbös — a siker el nem maradhat. És ennek igen egyszerű módja van. Ne­ve: a candidáló bizottság. Ez egy in­­parliamentáris testület, melyet a szabadelvű kormánypárt beleegyezésével a kormány alkotott magának, s mely minden bizott­ságba oly többséget jelölt ki, kik a minisz­térium gratiáját bírják, vagy keresik. Eze­ket aztán helybenhagyja először a szabadel­vű kör, aztán megválasztja a ház. A dolog igen simán megy mindenkoron, s a­kinek a candidáló bizottság barátja, az pénzügyi ka­­pacitássá is kineveztethető, mint történt csak minapában Pulszky Ágost úrral. Mikor a múlt években az tapasztaltatok, hogy az osztály­tárgy­a­lások nagyon hossza­dalmasak, zavarosak és rész­munkát készíte­nek, a törvényhozás a házszabályok módosítá­sánál igen helyesen azt határozta, hogy ezen­túl szakbizottságok tárgyalják a fontosabb törvényjavaslatokat. A ház, midőn ezt meg­szavazta, persze nem gondolta meg, hogy ez igazságos alkalmazás helyett visszaélésre fog vezetni s a praxisban oda fajul, hogy e szak­­bizottságok többsége oly kormánypárti urak­ból fog állni, kik leszavaznak minden indít­ványt, minden kriticát, mely a kormánynak első pillanatra nem kellemes. A javaslatok így nem javíttatnak, hanem egyszerűn meg­szavaztatnak. Tehát titok előre, darabonkint való elő­terjesztés később, egy a kormány értelmében előkészítő rövid vita a jól praeparált szakbi­zottságban, egy eredményre kilátást nem nyújtó tárgyalás a házban: ez ma a törvény­­hozás hű képe Magyarországon. A parliamen­­tarismus nem rejlik, de szemlátomást hanyat­lik ezen ügyes eljárás súlya alatt. Mellesleg mondva,egy kis der­­oralisatio is jár vele karölt­ve. És ha még jók, ha kifogástalanok volnának a törvényjavaslatok, melyek így ker­sztül­­hajtatnak, tekintve a teendők halmazát s az eljárás gyorsaságát, meg lehetne védeni e legújabb divatot. De minthogy ez­t­ a köz­­igazgatási reformoknál valóban hiányos tör­vényjavaslatok változatlan keresztülvi­telére szolgál, parl­amentarizmusunk és poli­tikai jövőnk érdekében nem hagyhattuk to­vább e bizottsági eljárást megrovás nélkül. Budapest, május 22. (A budapesti kereskedelmi és ipar­­kamara) teljes üléséből a jegybank és az osztrák­­magyar vámszövetség kérdésének tárgyalása végett kiküldött bizottság folyó hó 20-én ülést tartott. Mindkét ügynek beható megvitatása után a bizott­ság a bank­kérdésre nézve abban állapodott meg, hogy ha bár kivárta volna egy önálló magyar jegy­bank felállítását, mégis tekintettel azon nagy nehéz­ségekre melyek ezen czél elérését jelenleg gátolják, a kormányelnök által az országgyűléssel közölt ered­ményt tudomásul veszi és azon óhaját fejezi ki, hogy a részletek megállapításánál az ország speciális igé­nyei kellően figyelembe vétessenek. A vámszövetség tekintetében a bizottság az önálló magyar vámterület létesítésének lehetetlensé­géről győződvén meg, a közösség további fenntartása mellett nyilatkozott, fenntartván azonban a kamará­nak mindkét kérdésre nézve, hogy az egyezség rész­leteinek megismerése után azokra vonatkozó véle­ményének kifejezést adjon. (Halandó még azt nem érte meg, hogy a budapesti kereskedelmi kamra in­téző körei olyasmit határoznának, a­mi bármely kor­mányra nézve nem kellemes. A szerk.) (A képviselőház jogügyi bizottsá­­g­a­ mai ülésében folytatta a békebíróságokról szóló törvényjavaslat általános tárgyalását. A tárgyalás folytán ismételve történtek felszólalások a törvény­­javaslat elfogadása ellen, s éles bírálat alá vétettek annak egyes intézkedései. A bizottság többsége e 1-­­­e n­­ nyilatkozott a tvjavaslat legfontosb rendelke­zéseinek, véglegesen azonban ma még nem döntetett el a tvjavaslat sorsa, s a fölötti határo­zatát a bizott­ság későbbre halasztá el. Az ülés folyamáról hol­nap részletes­ tudósítást hozunk. (Bajaváros nevében) a város polgármes­tere e hó 18-ról a következő levelet intézte a »Pesti napló« szerkesztőségéhez : Mély fájdalommal hatott Baja város közönségére a minisztérium azon intézke­dése, melynél fogva a kebelében fennállott királyi törvényszék feloszlatása elrendelve jön. Ezen sújtó intézkedés által a nagy közönségben támadt fájdal­mas érzés élénk viszhangra talált a városi bizottság­ban is, mely — tekintetbe véve Baja városának mesz­­sze kiható és virágzó kereskedelmét, népességének, nem különben a napról-napra nagyobb emelkedésnek induló pénz- és hitelintézeteinek jelentékeny számát— egyhangúlag határozattá emelte, hogy a kir. törvény­széknek visszaállítása tekintetéből valamint a magas minisztériumhoz, úgy a képviselőházhoz indokolt kér­vény terjesztessék fel, és ezen kérvényeknek érdemle­gesen leendő elintézése előtt szenvedett sérelmeinek szóval való előterjesztésére az illetékes helyre számos tagból álló küldöttség menesztessék. Kedves köteles­séget vélek teljesíteni akkor, midőn Baja város bi­zottságának ugyanaz alkalommal hozott azon határo­zatot, melynél fogva Baja város igazságos érdekei és jogos kívánalmai mellett minden párt különbség nélkül függetlenül és nyíltan felszólalt sajtó képvise­lőinek köszönet szavaztatott, tisztelt szerkesztő úrnak ezennel tudomására juttatni szerencséltetem. Egyút­tal legyen szabad kiterjeszkednem, a némely fővárosi hírlap által világgá bocsátott azon minden alapot nélkülöző közleményre is, mely szerint a bajai kir. törvényszék feloszlatásának ténye városunkban Haj­­nald Lajos kalocsai érsek ur ő.Excellentiája szemé­lyes befolyásával kapcsolatba hozatott. Mi, kik Haj­­nald Lajos érsek urnak városunk irányában oly gyakran tanúsított nagybecsű és lekötelező figyel­méért őszinte köszönettel tartozunk, határozottan meg vagyunk győződve, hogy ha netalán nevezett főpász­tor úr magas állásánál és személyes befolyásánál fogva tett volna is a kalocsai kir. törvényszék további fenntartása érdekében sikeres lépéseket, ezen eljárá­sa bizonyára nem Baja város hátrányára­­ és rová­sára való czélzatból történt volt, mert ez éles ellen­tétben állana városunk javára általa tett bőkezű ala­pítványokkal kitüntetett jó indulatával, melylyel minden elfogulatlanul gondolkozó polgár hálás szi­vét elválhatlanul megához lánczolá. Fogadja stb. Dr. Hauser Leó polgármester. (A jobb oldali ellenzék a felvidé­ke­n). A.­Rubinból, máj. 17-éről írják nekünk: Tör­vényszékünk megszüntetése s annak Rózsahegyre áttétele folytán amugyis már a kassa-oderbergi vasúti vonal által országunktól elmetszett megyénk még inkább elszigeteltté lett. Nem csoda tehát, ha az anyagilag majdnem általában szegény, és kereset nélküli lakosságunk ezen »fait accompli« folytán tetemesen lehangoltatott. Felkap­ják is ám azonnal e kedvező alkalmat a megyénkben szervezkedett jobb­oldali ellenzékiek s azokkal nagyon jó lábon álló tót nemzeti pártbeliek, s alispánunk kezdeménye­zése folytán rögtön megtartván egy értekezletet, azt határozták, hogy főispánunk kü­ldöttségileg megke­ressék, miszerint ő a kormányunk ezen intézkedése elleni demonstratiók nyilvánítása czéljából ad hoc rendkívüli bizottmányt hívjon össze. Magától értető­dik, hogy főispánunk, fölfogván a kérelmezők inten­­zióit, ezen csakugyan küldöttségileg eléje terjesztett furcsa kívánatnak helyt nem adott, a­minek folytán a jobboldali ellenzékiek és a tót nemzetbeliek által tervelt bizottmányi demonstratio egyelőre a jövő rendes negyedévi gyűlésre halasztatott el. Ezen alkalommal kénytelenek vagyunk abbeli sajnálatun­kat kifejezni, hogy jobboldali ellenzékünknek, és az azzal szövetségben álló tót nemzeti pártnak sikerült egynéhány, különben igen derék hazafias szellemű szabadelvűpárti izraelitát is a közös szövetségbe belevonni. Reméljük azonban, hogy a szövetség tar­tós nem marad Általános örömmel s közmegelégedéssel fogad­tatott az igazságügyi minisztériumnak azon intézke­dése, mely szerint Kiszely Vendel,az alsókubini fölosz­lott törvényszéknek elnöke, az újonnan alkotott rózsa­hegyi kir. törvényszék elnökének kineveztetett. A törvényszékünk föloszlatása által itt előidé­zett lehangoltságnak, sőt a szabadelvű párt között bármely oldalról megkísérlendő minden további csá­bításoknak gát vettetnék az által, ha az igazságügyi minisztérium a feloszlatott törvényszékünk kárpótlá­sául mind a námesztói, mind pedig a trsztenai kir. járásbíróságokat is telekkönyvi hatósággal ruházná föl, — mi, tekintetbe véve a nevezett városok által a kormánynak fölajánlott áldozatkészséget az államra nézve igen csekély költséggel, szegény lakosságunkra nézve pedig igen nagy előnynyel és megtakarítással járna. (Ifjabb gróf x~—,­­ ~ « váczi országgyűlési képviselő) csütörtökön május 25-én délelőtt Aszódon, délután pedig Váczon fog jelentést tenni választóinak a vám- és bankügyi po­litika tárgyában követett magatartásáról. H­orváth Mihály nyilatkozata, május 22. Horváth Mihály püspök, budapesti belvárosi képviselő megkeresett minket a következő nyílt levél közlésére: Harkány, 1876. május 19. Tisztelt szerkesztő ur! Meggyöngült egészségem helyreállítása fürdők használatát igénylé, s úgy vélekedvén, hogy most a delegatiók ülésezése alatt legin­kább távol lehetek az országgyűléstől, f. hó 10-én a harkányi fürdőbe utaztam. Itt ér­tesültem a fővárosi lapokból, hogy a fővárosi képviselő bizottság a vám- és bankügyi ki­egyezés kérdésében azóta, nagy érdekű gyűlé­seket tartott. Annál inkább sajnálom, hogy eze­ken részt nem vehettem, mivel a f. hó 17-kén tartott értekezletben egy bizottsági tag ál­tal az én nevem is felemlíttetett, mint olyané, a­ki bár képviselővé lett megválasztatásom alkalmával magamat az önálló vámterület hívének vallottam, a szabadelvű kör f. hó 9-én tartott értekezletén mégis azon kér­désre: »helyesli e a szabadelvű párt, hogy a kormány a kormányelnök által előadott el­vek alapján a kiegyezés létesítésére vállal­kozott?« — »igen«-nel feleltem, s ekként ma­gammal ellenkezésbe, következetlenségbe estem. Távollétem miatt akkor mindjárt nem válaszolhatván, engedje meg­­. szerkesztő úr, hogy becses lapját vehessem igénybe ama két, ellentétesnek látszó nyilatkozatom indokolására. Ezt tőlem méltán megkívánhat­ják t. választóim, én pedig mint képviselő magamnak tartozom azzal, hogy a követke­zetlenség vádját magamról elhárítsam. Egy kis tért kérek tehát becses lapjában, lehető­leg rövid leszek. Én ama rögtönzött beszédemben, melyet képviselővé kijelöltetésemkor elmondtam,­­rögtönzött volt, mert azoktól, a­kik akkor a kijelöltetés elfogadására felszólítottak, úgy értesültem, hogy majd a választók egy későbbi gyülekezetében, melynek idejét magam jelöl­hetem ki, kellene szólanom néhány hozzám intézett kérdésre; mikor pedig a kijelölési gyűlé­s ideje megjött, az mondatott, hogy a választók gyülésezni többé nem akarnak, s azért ha nyilatkozni akarok, nyilatkozzam rögtön­ igen­is azt hangsúlyoztam, hogy a külön vámterület nekünk múlhatatlanul szük­séges, ha jobb, virágzóbb anyagi létet kívá­nunk hazánkban; s ezt vallom ma is nem csak azon okból, mert minden független állam lényeges attribútuma a független vámpoli­tika, a­mi azonban adott körülmények közt koránt sem zárja ki a vámszövetséget s közös vámterületet más állammal, hanem hangsú­lyoztam s vallom ma is reánk nézve a külön vámterület szükségét, mivel Ausztria a maga iparának felvirágoztatására — helyesen vagy nem, mindegy — minden áron védvámot kí­ván, s azért, mint a történelem százados tanú­sága bizonyítja, a mi anyagi érdekeink iránt nem tud, nem akar méltányos, sőt igazságos sem lenni. Ezért mondtam, s mondom ma is, hogy nekünk anyagi jólétünk érdekében múlha­tatlanul az önálló vámterület felállítására kell törekednünk. De ezen elvi enunciatióval ak­kor, az­­alkudozások előtt, midőn még azt sem tudhattam, várjon a külön, vagy a közös vámterület alapján akarja-e kormányunk megkezdeni az egyezkedést, koránt sem azt akartam mondani, hogy mivel érdekeink a kü­lön vámterületet igénylik, azt tehát mindjárt, ha törik, ha szakad, minden áron fel is kell ál­lítanunk. A vámterület s vámszövetség nem csak anyagi, hanem egyszersmind politikai kérdés is; a politika pedig az exigeniták tudo­mánya, mely nem az elvekhez való merev ra­gaszkodást, hanem a viszonyok mérlegelését, s ezek szerint a haza érdekeinek megóvását, a beállható két rész közt a kisebb résznak választását teszi a képviselő kötelességévé. A­kik ama beszédemet halják, emlékezni fognak, hogy a külön vámterület szükségé­nek hangsúlyozása után mindjárt azt mond­tam, hogy bár­mily múlhatatlanul igénylik is ezt anyagi érdekeink, bizonyos az is, hogy annak felállítása kétségtelenül válságot idé­­zene elő. Hivatkoztam Belgium példájára is, hol a harminc­as években, midőn Hollandiá­tól elvált, bár hasonlíthatatlanul kedvezőbb körülmények közt létezett, mint most mi, szintén több évig tartó válság állt be. S en­nél fogva beszédem e tárgyra vonatkozó ré­szét ezen szavakkal zártam be: »Jól meg kell tehát gondolnunk, hogy miután a külön vámterület felállítása múlhatatlanul válsá­got hozna reánk, várjon most, nyomorúsá­gos pénzviszonyaink közt, megbírjuk-e e két­ségtelenül beállandó válságot. — A külön is,­s felállításánál csak az appos kérdésbe, mert meg vagyok győződve, hogy ha az időszerűségre nem ügyelve, minden áron keresztül akarnók hajtani azt, a­mihez jogunk kétségtelen, az erőszakolás nagy ve­szedelmet hozhatna reánk. Emlékezzünk még 48-ra, akkor is főleg az opportunitási kérdé­sek nem helyes mérlegelése folytán történt erőszakolás okozta bukásunkat­. Én tehát képviselővé kijelöltetésemkor az önálló vámterületnek csak elvi szükségét hangsúlyoztam, tényleges felállítását pedig az időszerűséghez kötöttem, nehogy katastro­­fális válság érje hazánkat. Ez, úgy hiszem, eléggé megfejti, miért szavaztam a szabadelvű kör értekezletén igen­nel a kiegyezésre. Én meg vagyok győződve, hogy elvileg a kormány is osztozik velem az önálló vámterület szükségében. Azon körül­mény, hogy e kormány a szabadelvű párt kebléből keletkezett, s még inkább a kor­mányelnök múltja ez iránt nem enged kétel­kednem. Midőn tehát pártunk értekezletén a kormányelnök előadását meghallgattam, meg kellett arról győződnöm, hogy csak a legsú­lyosabb, életbevágóbb okok bírhatták őt arra, hogy a hetekig tartó küzdelem után végre mégis elfogadja az elvi kiegyezést, melyet önmaga is rosznak mondott, s mely miatt tárczájáról is kész volt ismételve lemondani. Az önálló vámterület ekkor már, mint végkép elejtett kérdés, szóba sem jöhetett többé, s nekem képviselőtársaimmal együtt nem maradt egyéb választásom, mint a két rész közül választani. Azt fontolgatom tehát: mi a kisebb, mi a nagyobb rész ? A kiegyezés elveinek elfogadása-e, mely­hez a kormány már hozzájárult, s mely tíz évre meggátolja ugyan anyagi érdekeink kívánatos felvirágzását, de jogot nem ad fel; vagy a rosz kiegyezés el nem foga­dása, mi egy válságteljes s veszélyekkel terhes bizonytalan jövőbe veti a hazát ? És miután elgondolom, hogy déli határainkon a háború lángja lobog, mely igen könnyen ha­zánkba is becsaphat, hogy új minisztérium alkotása a legnagyobb nehézségekre akadhat, mik az országgyűlés feloszlatását, új válasz­tásokat, újabb miniszteri válságokat, s e za­varok következtében az állam fizetés­képte­lenségét, s végre még az alkotmány felfüg­gesztését is maguk után vonhatják; s miután elgondolom, hogy ha nem következnék is be mind­azon veszély, mely lelki szemeim elébe tolakodott, de bizonyosnak láttam, hogy a harcz, melyet az egyezés visszalökése által a monarchia másik felével meg kellene kezde­nünk , minden tekintetben még károsabb volna hazánkra, mint a kiegyezésből eredő anyagi veszteségek. Mind­ezeknél fogva tehát én ama kér­désre ,­­helyesli-e a párt, hogy a kormány a

Next