Pesti Napló, 1876. május (27. évfolyam, 101-125. szám)
1876-05-23 / 119. szám
119. szám. Szerkesztéal irodai Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap nellsml részét illató minden közlemény a szerkesztőségbe* intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el- Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivata* ■„ Barátok-tere , Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Budapest, Kedd május 23 1876. REGGELI KIADÁS ______________27. évi folyam. Előfizetési feltételen: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt:s hónapra 8 frt — kr. — 6 hónapra 12 frt — kr. Ab Mti kiadás postai különkűdéseért felül fizetés évnegyedenként 1 forinti Ab eldfizetés az év folytán minden hónapban megkezdheti, de ennek hál* «»•iy napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a Pesti Napló kiadóhivatalába Budapest, Barátok tere, Athenaeum-épület küldendők. Előfizetési felhívás „PESTI NAPLÓ“-ra. Előfizetési árak : (reggeli és esti kiadás, 11/, legnagyobb ív és közgazdaság melléklet)i Egész évre.....................................24 frt. Fél évre.....................................12 frt. Negyed évre ............................ 8 frt. Egy hónapra . 2 frt. Bér* Az előfizetés Budapestre a »Pesti Napló« kiadó hivatalába (Barátok tere 7. sz. Athenaeum-épület) intézendő. A »Pesti Napló” szerk. s kiadóhivatala. Budapest, május 22 A városok »elintéztelek«, most már a megyék kerülnek sorra. Még egy pár nap, s a területi rendezés megtörtént, mint »a parancsolat«. Ha imitt-amott valami hiba csúszik bele a korántsem rendszeres törvényhozásba, református hazánkfiai ne emeljék a belügyminiszter ellen a vádat, hogy eljárásában «stat pro ratione voluntas«, inkább nyugodjanak meg a vigasztalásban, hogy ez praedestinatio. De miben nyugodjanak meg azok, kik nem követik Tisza Kálmán hitét? Régi előítélet, hogy a kutya farkát darabonkint kell levágni, hogy kevésbé fájjon. Ez most nálunk államférfias praxis. S van is abban valami. A divide et impera elve könynyebben alkalmazható, ha egyenkint sértetnek meg az érdekek és egymásután oldatnak meg a kérdések. Csak az a baj, hogy ily eljárásnál könnyen elvész a reform eszméje, a vezérelv, melytől a mű gyakorlati sikere feltételezve van, úgy hogy megeshetik, hogy a nemzet az ismételt operatív után veszi majd csak észre, hogy a kitűzött czél — a jó közigazgatás — tévesztve van. Először behozatott a házba az új administratív organismus módszeréről, a közigazgatási bizottságokról szóló törvényjavaslat, s bár hibátlannak kevesen állították, s centralisták és municipalisták közül sokan egyaránt ellenezték, a javaslat törvényerőre emeltetett. Jobb, mint a régi tarthatatlan állapot, egy érdemes kísérlet, vagy egy szükséges átmeneti stádium, ezzel biztatták magukat azok, kik a törvényjavaslatot elfogadták; remekműnek azt nem állította senki, lelkesedni mellette egy lélek sem birt. Midőn a közigazgatási bizottság a városokra is kiterjesztetett, ezt sokan ellenezték, mint a városokra nézve veszélyest, és ime a törvény még életbe sem lépett, máris a városok nagy része annak áldozatul esett, így volt-e tervezve, vagy pedig a logika kényszerítő ereje fejleszti ide a dolgokat, e kérdést nem vitatjuk, de már ebből is bizonyos, hogy a kormány administratív politikája, melynek merészségét nem panaszoljuk, de rendszertelenségét kárhoztatjuk, méhében hordozza jó és rész következményeit. Ezeket pedig a kormány nem látta előre, nem fontolhatta meg alaposan s az országgyűlés sem tájékozhatta magát, midőn az egységes reformmű helyett a minisztérium eldarabolt tervekkel áll elő, s azokat taktikából egyenként hajtja keresztül a törvényhozáson. A közigazgatási bizottságról szóló törvény »üres keretet« képezett, s mint ilyen jön elfogadva. A tartalmat a közigazgatási reform nagy munkájához, melyre a Tiszacabinet vállalkozott, megadták, illetőleg meg fogják adni a többi idevágó törvények és törvényes intézkedések. Ilyen volt mindenekelőtt a törvényszékek eltörlése és áthelyezése azon helyes elv szerint, hogy törvényszék, megyeszékhely, adóhivatal stb. egy városban legyen. Már itt rögtön hibák követtettek el, mert a rendszertelen eljárás miatt hiányzott az előleges combinatió, és mert a miniszterelnök akarata erősebb volt minden argumentumnál, így történt, hogy a szolnoki törvényszék áttétetett Karczagra, mert Bihar iránti tekintetből nem Debreczen, de Karczag volt Hajdú és Nagy-Kun megye székhelyévé kiszemelve, most pedig ez helytelennek bizonyulván , Szolnok lesz" központja Jász-Nagy- Kun megyének, a Hajdúság pedig külön megyét kap Debreczen székhelylyel, Bihar pedig azért, amit veszt, Szabolcsból kárpótoltatok. De hogy a karczagi törvényszékből mi lesz, arról még hallgat a krónika, alkalmasint visszavándorol Szolnokba. Ez különben csak egy példa, az eljárás illustratiójára; van ilyen több is, vegyük csak Gyulafehérvár és Nagy-Enyed, Sepsi- Szent-György és Kézdi Vásárhely hasonló esetét s még többet az ország különböző részeiben. Az »üres keret« betöltésére jött aztán az adófelügyelőkről és adóbehajtásról szóló törvény, melynek szigora mellett azon elismeréssel tartozunk, hogy mint Széll Kálmán minden munkája,legalább ki van dolgozva. Majd következett a tanügy és a tanfelügyelők beillés a keretbe, nem minden nehézség nélkül, mert a conceptió hiányában szenvedő conceptus a népnevelés viszonyáról a közigazgatáshoz megfeledkezett. A rendszertelenségnek ez rendes következménye. Úgy jött a sor az administrativ reform kormányactiójában a királyföldi egyetem rendezésére. Az ország örömmel üdvözölte az újítást s azt hivé,hogy a szászok iránti túlságos kiméletességnek vége szakadt. Ma Erdély új területi rendezése s kivált Brassó megye fenntartása a hétfalusi csángók szolgaságának megörökítésével, e tekintetben is csalódást ébreszt és az »erős nemzeti politika« likacsosságát elárulja. Következtek a városok. Rég érzett hiány volt az administratióban a sok apró város exterritoriális állapota. A közigazgatási bizottságba ezeket sehogy sem lehetett beleszorítani, tehát bekebeleztettek a megyékbe, melyek örömest fogadták a szaporodást annyival inkább, mert így közigazgatási költségeik egy részét a bekebelezett városok fogják viselni. A milyen jól esik ez a vármegyéknek, olyan roszul esik a városoknak, s kivált azoknak, melyek központok nem lévén, a bekebelezés által nem nyernek semmmit, de vesztenek sokat. A kormány eljárása ismét nélkülözött minden helyes alapeszmét s teremtett egy törvényt, melynek jó intenzióin lényeges csorbát ejt a rosz alkalmazás. Minden felszólalás hasztalan volt; a kormány ridegsége még fokozta a fájdalmat mindazokban, kik az ő közigazgatási reformjának áldozatul estek. És most a győzelmes pártvezér halad tovább. A megyék területi rendezése, melyről már 1867-ben mondatott, hogy minden helyes administrationak hasisa Magyarországon, elővétetett. De ismét nem egyszerre, hanem darabonkint. Parliament tapasztalása ilyenekben igen okossá teszi a kormányelnököt. A városokat leszavaztatja az ellenkező érdekkel biró, vagy épen nem érdekelt megyei képviselők által, most elsősorban felosztja csak Erdélyt, Hevest, Szabolcsot, Jászságot, Kunságot, s a különböző érdekek harczában bíróvá teszi a nem érdekelt, a helyi körülményekben mictoflori ffelszírlAli-i ilimnintuli stb képviselőket. A siker biztos. Csak azon módosítvány fogadtatik el,melyet a kormányelnök protegál s ha, ki tudja, mi fajta mellékes körülmények és befolyás kívánatosnak tüntetik föl, hogy legyen egy apró és életképtelen Kis-Küküllő megye, melynek fővárosába, a vályogból épült Dicső Szent-Mártonba bekebeleztelek Erzsébetváros és Segesvár, ki törődik azzal, mikor az elnök felteszi a kérdést, vájjon a szakasz elfogadtatik-e a bizottság szövegezése szerint ? Hogy Hunyad megyéből Zaránddal és Szászvárosszékkel, egy Oláhország fog lenni, ki bánja, hát mikor Zaránd nem kell senkinek, és sem Bihar, sem Arad nem akarják acceptálni. Ez is egy darab megfoghatatlan nemzetiségi politika az új administratív reformban. Pedig régen mondatott, hogy »a nemzetiségi kérdés, közigazgatási kérdés.« Az új megyerendezés első felével tehát épen úgy leszünk, mint a városok ügyével; sok alapos kifogás fog ellene létetni, de mert mindenki beismeri, hogy Erdélyt területileg rendezni kell, s a tervezett rendezésben van sok jó, a dictiók nem fognak használni semmit, a törvényjavaslat általánosságban el fog fogadtatni s a részletekben nem fog módosíttatni, így aztán a mi rész van benne, az is megmarad s megtenni pro futuro gyümölcseit. S a sikeres eljárás, egyenkint törni le a szúrós leveleket, folytattatni fog. Őszre következik a házi pénztár propositiója, az önkormányzat nevében, melynek elve megköveteli, hogy a törvényhatóságok maguk viseljék a közigazgatás terheit, s ez alkalommal a fizetésképtelen megyék kerülnek majd rendezés alá. Bekebeleztetnek ide vagy oda, ma még erre nincs terve a reformáló minisztériumnak, de majd lesz. Mosony, Győr, Komárom, Esztergom, Turócz, Hont, Csongrád, Ungh stb. majd akkor látják, nem-e kerülnek Nagy Szombat és Besztercze sorsára, s Udvarhely akkor nézze, hogy ha nem tud megélni,nem-e akar bekebeleztetni Kis-Küküllőbe? A most beosztott törvényszékek, az újon kinevezett adófelügyelők, az alig alakult központi bizottságok stb. pedig egy új metamorphosison fognak keresztül menni, mert a magyar közigazgatási reform háromszor vedlik, mint a selyembogár. Nincs is kitűnőbb valami, mint az ügyes politika. Ha a keret betöltése végett a békebíróságokat behozza, illetőleg visszaállítja a szolgabirói jurisdictiót, ha a rendőrséget szervezi (hogyan, arról még nem történt revelatió), ha a közmunkaügyet hozza rendbe, mire nagy szükség van: mindezen, még meg sem fogamzott administratív politika részére már előre biztosítva van a majoritás. A törvényjavaslatok tartalma közömbös — a siker el nem maradhat. És ennek igen egyszerű módja van. Neve: a candidáló bizottság. Ez egy inparliamentáris testület, melyet a szabadelvű kormánypárt beleegyezésével a kormány alkotott magának, s mely minden bizottságba oly többséget jelölt ki, kik a minisztérium gratiáját bírják, vagy keresik. Ezeket aztán helybenhagyja először a szabadelvű kör, aztán megválasztja a ház. A dolog igen simán megy mindenkoron, s akinek a candidáló bizottság barátja, az pénzügyi kapacitássá is kineveztethető, mint történt csak minapában Pulszky Ágost úrral. Mikor a múlt években az tapasztaltatok, hogy az osztálytárgyalások nagyon hosszadalmasak, zavarosak és részmunkát készítenek, a törvényhozás a házszabályok módosításánál igen helyesen azt határozta, hogy ezentúl szakbizottságok tárgyalják a fontosabb törvényjavaslatokat. A ház, midőn ezt megszavazta, persze nem gondolta meg, hogy ez igazságos alkalmazás helyett visszaélésre fog vezetni s a praxisban oda fajul, hogy e szakbizottságok többsége oly kormánypárti urakból fog állni, kik leszavaznak minden indítványt, minden kriticát, mely a kormánynak első pillanatra nem kellemes. A javaslatok így nem javíttatnak, hanem egyszerűn megszavaztatnak. Tehát titok előre, darabonkint való előterjesztés később, egy a kormány értelmében előkészítő rövid vita a jól praeparált szakbizottságban, egy eredményre kilátást nem nyújtó tárgyalás a házban: ez ma a törvényhozás hű képe Magyarországon. A parliamentarismus nem rejlik, de szemlátomást hanyatlik ezen ügyes eljárás súlya alatt. Mellesleg mondva,egy kis deroralisatio is jár vele karöltve. És ha még jók, ha kifogástalanok volnának a törvényjavaslatok, melyek így kersztülhajtatnak, tekintve a teendők halmazát s az eljárás gyorsaságát, meg lehetne védeni e legújabb divatot. De minthogy ezt a közigazgatási reformoknál valóban hiányos törvényjavaslatok változatlan keresztülvitelére szolgál, parlamentarizmusunk és politikai jövőnk érdekében nem hagyhattuk tovább e bizottsági eljárást megrovás nélkül. Budapest, május 22. (A budapesti kereskedelmi és iparkamara) teljes üléséből a jegybank és az osztrákmagyar vámszövetség kérdésének tárgyalása végett kiküldött bizottság folyó hó 20-én ülést tartott. Mindkét ügynek beható megvitatása után a bizottság a bankkérdésre nézve abban állapodott meg, hogy ha bár kivárta volna egy önálló magyar jegybank felállítását, mégis tekintettel azon nagy nehézségekre melyek ezen czél elérését jelenleg gátolják, a kormányelnök által az országgyűléssel közölt eredményt tudomásul veszi és azon óhaját fejezi ki, hogy a részletek megállapításánál az ország speciális igényei kellően figyelembe vétessenek. A vámszövetség tekintetében a bizottság az önálló magyar vámterület létesítésének lehetetlenségéről győződvén meg, a közösség további fenntartása mellett nyilatkozott, fenntartván azonban a kamarának mindkét kérdésre nézve, hogy az egyezség részleteinek megismerése után azokra vonatkozó véleményének kifejezést adjon. (Halandó még azt nem érte meg, hogy a budapesti kereskedelmi kamra intéző körei olyasmit határoznának, ami bármely kormányra nézve nem kellemes. A szerk.) (A képviselőház jogügyi bizottsága mai ülésében folytatta a békebíróságokról szóló törvényjavaslat általános tárgyalását. A tárgyalás folytán ismételve történtek felszólalások a törvényjavaslat elfogadása ellen, s éles bírálat alá vétettek annak egyes intézkedései. A bizottság többsége e 1-e n nyilatkozott a tvjavaslat legfontosb rendelkezéseinek, véglegesen azonban ma még nem döntetett el a tvjavaslat sorsa, s a fölötti határozatát a bizottság későbbre halasztá el. Az ülés folyamáról holnap részletes tudósítást hozunk. (Bajaváros nevében) a város polgármestere e hó 18-ról a következő levelet intézte a »Pesti napló« szerkesztőségéhez : Mély fájdalommal hatott Baja város közönségére a minisztérium azon intézkedése, melynél fogva a kebelében fennállott királyi törvényszék feloszlatása elrendelve jön. Ezen sújtó intézkedés által a nagy közönségben támadt fájdalmas érzés élénk viszhangra talált a városi bizottságban is, mely — tekintetbe véve Baja városának meszsze kiható és virágzó kereskedelmét, népességének, nem különben a napról-napra nagyobb emelkedésnek induló pénz- és hitelintézeteinek jelentékeny számát— egyhangúlag határozattá emelte, hogy a kir. törvényszéknek visszaállítása tekintetéből valamint a magas minisztériumhoz, úgy a képviselőházhoz indokolt kérvény terjesztessék fel, és ezen kérvényeknek érdemlegesen leendő elintézése előtt szenvedett sérelmeinek szóval való előterjesztésére az illetékes helyre számos tagból álló küldöttség menesztessék. Kedves kötelességet vélek teljesíteni akkor, midőn Baja város bizottságának ugyanaz alkalommal hozott azon határozatot, melynél fogva Baja város igazságos érdekei és jogos kívánalmai mellett minden párt különbség nélkül függetlenül és nyíltan felszólalt sajtó képviselőinek köszönet szavaztatott, tisztelt szerkesztő úrnak ezennel tudomására juttatni szerencséltetem. Egyúttal legyen szabad kiterjeszkednem, a némely fővárosi hírlap által világgá bocsátott azon minden alapot nélkülöző közleményre is, mely szerint a bajai kir. törvényszék feloszlatásának ténye városunkban Hajnald Lajos kalocsai érsek ur ő.Excellentiája személyes befolyásával kapcsolatba hozatott. Mi, kik Hajnald Lajos érsek urnak városunk irányában oly gyakran tanúsított nagybecsű és lekötelező figyelméért őszinte köszönettel tartozunk, határozottan meg vagyunk győződve, hogy ha netalán nevezett főpásztor úr magas állásánál és személyes befolyásánál fogva tett volna is a kalocsai kir. törvényszék további fenntartása érdekében sikeres lépéseket, ezen eljárása bizonyára nem Baja város hátrányára és rovására való czélzatból történt volt, mert ez éles ellentétben állana városunk javára általa tett bőkezű alapítványokkal kitüntetett jó indulatával, melylyel minden elfogulatlanul gondolkozó polgár hálás szivét elválhatlanul megához lánczolá. Fogadja stb. Dr. Hauser Leó polgármester. (A jobb oldali ellenzék a felvidéken). A.Rubinból, máj. 17-éről írják nekünk: Törvényszékünk megszüntetése s annak Rózsahegyre áttétele folytán amugyis már a kassa-oderbergi vasúti vonal által országunktól elmetszett megyénk még inkább elszigeteltté lett. Nem csoda tehát, ha az anyagilag majdnem általában szegény, és kereset nélküli lakosságunk ezen »fait accompli« folytán tetemesen lehangoltatott. Felkapják is ám azonnal e kedvező alkalmat a megyénkben szervezkedett jobboldali ellenzékiek s azokkal nagyon jó lábon álló tót nemzeti pártbeliek, s alispánunk kezdeményezése folytán rögtön megtartván egy értekezletet, azt határozták, hogy főispánunk küldöttségileg megkeressék, miszerint ő a kormányunk ezen intézkedése elleni demonstratiók nyilvánítása czéljából ad hoc rendkívüli bizottmányt hívjon össze. Magától értetődik, hogy főispánunk, fölfogván a kérelmezők intenzióit, ezen csakugyan küldöttségileg eléje terjesztett furcsa kívánatnak helyt nem adott, aminek folytán a jobboldali ellenzékiek és a tót nemzetbeliek által tervelt bizottmányi demonstratio egyelőre a jövő rendes negyedévi gyűlésre halasztatott el. Ezen alkalommal kénytelenek vagyunk abbeli sajnálatunkat kifejezni, hogy jobboldali ellenzékünknek, és az azzal szövetségben álló tót nemzeti pártnak sikerült egynéhány, különben igen derék hazafias szellemű szabadelvűpárti izraelitát is a közös szövetségbe belevonni. Reméljük azonban, hogy a szövetség tartós nem marad Általános örömmel s közmegelégedéssel fogadtatott az igazságügyi minisztériumnak azon intézkedése, mely szerint Kiszely Vendel,az alsókubini föloszlott törvényszéknek elnöke, az újonnan alkotott rózsahegyi kir. törvényszék elnökének kineveztetett. A törvényszékünk föloszlatása által itt előidézett lehangoltságnak, sőt a szabadelvű párt között bármely oldalról megkísérlendő minden további csábításoknak gát vettetnék az által, ha az igazságügyi minisztérium a feloszlatott törvényszékünk kárpótlásául mind a námesztói, mind pedig a trsztenai kir. járásbíróságokat is telekkönyvi hatósággal ruházná föl, — mi, tekintetbe véve a nevezett városok által a kormánynak fölajánlott áldozatkészséget az államra nézve igen csekély költséggel, szegény lakosságunkra nézve pedig igen nagy előnynyel és megtakarítással járna. (Ifjabb gróf x~—, ~ « váczi országgyűlési képviselő) csütörtökön május 25-én délelőtt Aszódon, délután pedig Váczon fog jelentést tenni választóinak a vám- és bankügyi politika tárgyában követett magatartásáról. Horváth Mihály nyilatkozata, május 22. Horváth Mihály püspök, budapesti belvárosi képviselő megkeresett minket a következő nyílt levél közlésére: Harkány, 1876. május 19. Tisztelt szerkesztő ur! Meggyöngült egészségem helyreállítása fürdők használatát igénylé, s úgy vélekedvén, hogy most a delegatiók ülésezése alatt leginkább távol lehetek az országgyűléstől, f. hó 10-én a harkányi fürdőbe utaztam. Itt értesültem a fővárosi lapokból, hogy a fővárosi képviselő bizottság a vám- és bankügyi kiegyezés kérdésében azóta, nagy érdekű gyűléseket tartott. Annál inkább sajnálom, hogy ezeken részt nem vehettem, mivel a f. hó 17-kén tartott értekezletben egy bizottsági tag által az én nevem is felemlíttetett, mint olyané, aki bár képviselővé lett megválasztatásom alkalmával magamat az önálló vámterület hívének vallottam, a szabadelvű kör f. hó 9-én tartott értekezletén mégis azon kérdésre: »helyesli e a szabadelvű párt, hogy a kormány a kormányelnök által előadott elvek alapján a kiegyezés létesítésére vállalkozott?« — »igen«-nel feleltem, s ekként magammal ellenkezésbe, következetlenségbe estem. Távollétem miatt akkor mindjárt nem válaszolhatván, engedje meg. szerkesztő úr, hogy becses lapját vehessem igénybe ama két, ellentétesnek látszó nyilatkozatom indokolására. Ezt tőlem méltán megkívánhatják t. választóim, én pedig mint képviselő magamnak tartozom azzal, hogy a következetlenség vádját magamról elhárítsam. Egy kis tért kérek tehát becses lapjában, lehetőleg rövid leszek. Én ama rögtönzött beszédemben, melyet képviselővé kijelöltetésemkor elmondtam,rögtönzött volt, mert azoktól, akik akkor a kijelöltetés elfogadására felszólítottak, úgy értesültem, hogy majd a választók egy későbbi gyülekezetében, melynek idejét magam jelölhetem ki, kellene szólanom néhány hozzám intézett kérdésre; mikor pedig a kijelölési gyűlés ideje megjött, az mondatott, hogy a választók gyülésezni többé nem akarnak, s azért ha nyilatkozni akarok, nyilatkozzam rögtön igenis azt hangsúlyoztam, hogy a külön vámterület nekünk múlhatatlanul szükséges, ha jobb, virágzóbb anyagi létet kívánunk hazánkban; s ezt vallom ma is nem csak azon okból, mert minden független állam lényeges attribútuma a független vámpolitika, ami azonban adott körülmények közt koránt sem zárja ki a vámszövetséget s közös vámterületet más állammal, hanem hangsúlyoztam s vallom ma is reánk nézve a külön vámterület szükségét, mivel Ausztria a maga iparának felvirágoztatására — helyesen vagy nem, mindegy — minden áron védvámot kíván, s azért, mint a történelem százados tanúsága bizonyítja, a mi anyagi érdekeink iránt nem tud, nem akar méltányos, sőt igazságos sem lenni. Ezért mondtam, s mondom ma is, hogy nekünk anyagi jólétünk érdekében múlhatatlanul az önálló vámterület felállítására kell törekednünk. De ezen elvi enunciatióval akkor, azalkudozások előtt, midőn még azt sem tudhattam, várjon a külön, vagy a közös vámterület alapján akarja-e kormányunk megkezdeni az egyezkedést, koránt sem azt akartam mondani, hogy mivel érdekeink a külön vámterületet igénylik, azt tehát mindjárt, ha törik, ha szakad, minden áron fel is kell állítanunk. A vámterület s vámszövetség nem csak anyagi, hanem egyszersmind politikai kérdés is; a politika pedig az exigeniták tudománya, mely nem az elvekhez való merev ragaszkodást, hanem a viszonyok mérlegelését, s ezek szerint a haza érdekeinek megóvását, a beállható két rész közt a kisebb résznak választását teszi a képviselő kötelességévé. Akik ama beszédemet halják, emlékezni fognak, hogy a külön vámterület szükségének hangsúlyozása után mindjárt azt mondtam, hogy bármily múlhatatlanul igénylik is ezt anyagi érdekeink, bizonyos az is, hogy annak felállítása kétségtelenül válságot idézene elő. Hivatkoztam Belgium példájára is, hol a harmincas években, midőn Hollandiától elvált, bár hasonlíthatatlanul kedvezőbb körülmények közt létezett, mint most mi, szintén több évig tartó válság állt be. S ennél fogva beszédem e tárgyra vonatkozó részét ezen szavakkal zártam be: »Jól meg kell tehát gondolnunk, hogy miután a külön vámterület felállítása múlhatatlanul válságot hozna reánk, várjon most, nyomorúságos pénzviszonyaink közt, megbírjuk-e e kétségtelenül beállandó válságot. — A külön is,s felállításánál csak az appos kérdésbe, mert meg vagyok győződve, hogy ha az időszerűségre nem ügyelve, minden áron keresztül akarnók hajtani azt, amihez jogunk kétségtelen, az erőszakolás nagy veszedelmet hozhatna reánk. Emlékezzünk még 48-ra, akkor is főleg az opportunitási kérdések nem helyes mérlegelése folytán történt erőszakolás okozta bukásunkat. Én tehát képviselővé kijelöltetésemkor az önálló vámterületnek csak elvi szükségét hangsúlyoztam, tényleges felállítását pedig az időszerűséghez kötöttem, nehogy katastrofális válság érje hazánkat. Ez, úgy hiszem, eléggé megfejti, miért szavaztam a szabadelvű kör értekezletén igennel a kiegyezésre. Én meg vagyok győződve, hogy elvileg a kormány is osztozik velem az önálló vámterület szükségében. Azon körülmény, hogy e kormány a szabadelvű párt kebléből keletkezett, s még inkább a kormányelnök múltja ez iránt nem enged kételkednem. Midőn tehát pártunk értekezletén a kormányelnök előadását meghallgattam, meg kellett arról győződnöm, hogy csak a legsúlyosabb, életbevágóbb okok bírhatták őt arra, hogy a hetekig tartó küzdelem után végre mégis elfogadja az elvi kiegyezést, melyet önmaga is rosznak mondott, s mely miatt tárczájáról is kész volt ismételve lemondani. Az önálló vámterület ekkor már, mint végkép elejtett kérdés, szóba sem jöhetett többé, s nekem képviselőtársaimmal együtt nem maradt egyéb választásom, mint a két rész közül választani. Azt fontolgatom tehát: mi a kisebb, mi a nagyobb rész ? A kiegyezés elveinek elfogadása-e, melyhez a kormány már hozzájárult, s mely tíz évre meggátolja ugyan anyagi érdekeink kívánatos felvirágzását, de jogot nem ad fel; vagy a rosz kiegyezés el nem fogadása, mi egy válságteljes s veszélyekkel terhes bizonytalan jövőbe veti a hazát ? És miután elgondolom, hogy déli határainkon a háború lángja lobog, mely igen könnyen hazánkba is becsaphat, hogy új minisztérium alkotása a legnagyobb nehézségekre akadhat, mik az országgyűlés feloszlatását, új választásokat, újabb miniszteri válságokat, s e zavarok következtében az állam fizetésképtelenségét, s végre még az alkotmány felfüggesztését is maguk után vonhatják; s miután elgondolom, hogy ha nem következnék is be mindazon veszély, mely lelki szemeim elébe tolakodott, de bizonyosnak láttam, hogy a harcz, melyet az egyezés visszalökése által a monarchia másik felével meg kellene kezdenünk , minden tekintetben még károsabb volna hazánkra, mint a kiegyezésből eredő anyagi veszteségek. Mindezeknél fogva tehát én ama kérdésre ,helyesli-e a párt, hogy a kormány a