Pesti Napló, esti kiadás, 1876. július (27. évfolyam, 149-178. szám)

1876-07-15 / 162. szám

162. szám. Szerkesztési iroda: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. , Kéziratok nem adatnak vissza. » / ' • --------­Kiadó­hivatal: barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Budapest, Szombat julius 15.1876. 27. év­folyam. Előfizetési feltételek : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 3 hónapra 6 frt — kr. — 6 hónapra 12 frt — kr. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bár­mely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a­­Pesti Napló kiadó­hivatalába Budapest, Barátok­ tere, Athenaeum-épület, küldendők. ESTI KIADÁS: Budapest, julius 15. A török csapatok legközelebb két he­lyen léptek át szerb területre. Keleten és nyugaton egyaránt állást foglaltak s úgy látszik két oldalról akarják az offensivát megragadni. A visegrádi török hadosztály 11-én Kondred­uman szerb város közelében szétverte a szerb hadat, mely nagyobbára ir­reguláris csapatokból állt. Azután magát a várost, melynek nevét azonban a távirda annyira elferdítette, hogy semmiféle térké­pen nem lehet megtalálni, támadták meg és romba is lőtték. Tizennyolc­ raktár élelmi- és lőszerrel került hatalmukba; a török sereg most a szerb városban körülsánczolja magát s az egész nyugat-boszniai török hadsereg valószínűleg innen fogja műveleteit folytatni. Másrészt a szerb keleti hadsereg sem bírta a határt a törökök ellen megvédeni. A csata még tizenharmadikán kezdődött; Les­janin Izvor ellen intézett hatalmas támadást, s a harcz lassanként olyan terjedelmet öltött, hogy az egész viddini helyőrség részt vett benne. A szerbek lépésről-lépésre kiszoríttat­­tak a török területről, s a csatatér szerb föld­re tétetett át. Roppant véres küzdelmek után a diadal a törököké maradt. Lesjanin az ellenségtől folyton üldöztetve, két hídon visszavonult a Timok-folyón, s egész tü­zérsége a győző fél kezébe jutott. Tegnap a törökök újra megkezdették a har­­czot s erélyesen hozzáfogtak Zaj­ez­ár bom­bázásához. Ily eredmények után nem csoda, hogy mindenütt azt hiszik, hogy a véres tragoedia legközelebb befejeztetik. A tőzsdén tegnap azon hir volt elterjedve, hogy a diplomatia a fegyverszünet érdekében már megkezdette az actiót. A franczia külügyminisztérium lapja a »Moniteur Un.« pedig ezeket írja: »Föltehető, hogy a nagy háború pár­ nap múlva be lesz fejezve, s ha a szerbek nem teszik le azonnal a fegyvert, csak a párthá­­ború utolsó eszköze fog számukra maradni, mely egy bérezés országban könnyű lesz ugyan, de a szláv dicsvágyra szükségképen jelentéktelen marad.« A »Daily Tel.«-nak már azt is sürgönyözik, hogy a szerbek ke­gyelemért fordultak Konstantinápolyba; ez a hir azonban korai. De, hogy a fegyverszü­net nem sokáig fog már késni, az bizonyos­nak tekinthető. Említettük, hogy a keleti kérdés az olasz senatus jul. 11-ei ülésében szóba ke­rült. M­a m­­­a­n­­ gróf senator következő kér­dést intézett a külügyminiszterhez : Hiszi-e a miniszter úr, hogy az 1856-oi párisi szerződés aláírói, kik közt Olaszország is van, haté­kony eszközökről megállapodtak az iránt : 1. hogy a háborút localizálják; 2. hogy várható következmé­nyeit a legszűkebb térre szorítsák. Továbbá, hogyan magyarázza a miniszter úr és a kormány a párisi szerződés 7. pontját, melyben az aláírók arra kötele­zik magukat, hogy a török birodalom függetlenségét és területi épségét tiszteletben tartják. Melegani külügyminiszter így válaszolt: Köszönöm a grófnak, hogy a kormány keleti politikájáról interpellare intézett hozzám. Minde­nek előtt tudni óhajtja, várjon a párisi szerződés alá­írói oda irányozták-e törekvéseiket, hogy localizál­ják a háborút. A­mint az események keleten ko­moly bonyodalmakat helyeztek kilátásba, a nagyha­talmak egymásközt egyetértésre törekedtek, hogy megakadályozzák keleten a háború kitörését s Európa nyugalmát biztosítsák. A baráti tanácsok útján sokféle eszközzel tet­tek kísérletet a török kormánynál, valamint Bel­grádiban és Montenegróban, hogy egymásközt ki­egyezésre bírják őket. De a nagyhatalmak törekvései sikertelenek voltak. A nyugtalankodókat lehetetlen volt lecsendesíteni. A háború immár kitört s a Mo­rava és Drina partjai vérrel áztatvák. De ha a nagy­hatalmak a háborút nem tudták megakadályozni, mégis sikerült azt localizálniok. Ez a be­ nem­ avatko­­zás nagy elvének köszönhető, mely a reichstadti ér­tekezletben új megerősítést talált. Épen most veszek egy táviratot, melyben biz­tosítanak, hogy a két császár megegyezett abban, hogy ez elvhez hű marad. A hatalmak megegyeztek a felett, hogy ha a török fegyverek diadalmaskodná­nak is, Szerbia és Montenegro jogilag a portával szemben ne jussanak oly helyzetbe, mely csekélyebb mint az, melyben előbb voltak. A nagyhatalmak tö­rekvései a be nem avatkozás elvéhez híven biztosíta­ni fogják a polgárosodás haladását. Az interpellate második része azon magyarázatra vonatkozik, melyet a kormány a párisi szerződésnek ad. Ez a­­szerződés magatartásunk vezérfonala, politikánk alapja. Hívei maradunk mindenkor ezen szerződésnek, mely a török birodalom jogai tiszteletben tartását parancsolja. A kormány azt hiszi, hogy teljesítette kötelességét s bizonyos, hogy e téren az ország he­lyeslésével találkozik. Azután a bulgáriai állítólagos rémhírek kerültek szóba, melyekről a miniszter azt mondotta, hogy semmi idevágó hivatalos közleményt nem kapott róluk. A „Pesti Napló“ tározója. A rémes titok. Regény két kötetben. írták : Heloz Adolf és Dautiu Gryula,. — Francziából. — ELSŐ KÖTET. A pénztáré ok. .. (Folyt.) — Pedig nagyon egyszerű, tegyük fel, hogy adhattál volna nyolczvanezer frankot és csak ötven­ezret kérnek. — Nos? — A különbözet harminczezer frank. A köl­­csönvevőnek százezer frankról szóló letéti vevényt kell kiállítanod. De az ötvenezer franknyi kölcsön helyett nyolczvanezret írsz be a könyvekbe. — De hisz ez hamisítás! — Úgy hiszed ? — Természetes, hogy okmányhamisítás. — Ejnye, ez kár, pedig nem rosz gondolat volt. Azt a ki nem adott harminczezer frankot beírtad volna mint kölcsönt valami koholt névre és igy fe­dezed azt, a mivel a pénztárnak tartozol. Ha pénz­tárvizsgálat jön, te rendben vagy, pénztárad és köny­veid közt semmi eltérés. — Igen ám, de a visszafizetésre nem gondolsz. — De bizony gondolok. A kölcsönvevő fizet, te visszaadod neki az értékpapírokat és törlőd az ő adósságát, valamint a koholt névre szólót. De ez utóbbit más kölcsönhöz függeszted, más” néven be­írod megint. — De ez újabb hamisítás, a bűntények végte­len sora. — No igen, de legalább biztosítva vagy; ha valaki nem tudja e manőver titkát, az rá se jöhet a hamisításra. — Nem teszem, mondom. Nagyon veszélyes a dolog. — Akkor hát gondolj ki más módot. — Mondtam már, csak arra kell törekednünk, hogy a deficitet pótoljuk. — Természetes , azt hiszed, hogy én erre nem gondolok, hisz ezt becsületbeli kötelességemnek tekintem ; nem is nyugszom, míg ezt teljesíte­nem nem sikerül; rögtön hozzálátok és remélem, hogy nem sokára jó hírt adhatok. Hisz félig-meddig én vagyok az oka, hogy ily hínárba jutottál és azt akarnám, hogy nekem köszönd, ha ki leszesz rántva a bajból. — Kérlek, kedves barátom... — Számíthatsz rám. Épen fél tizet ütött az óra. Sietnem kellett az irodába. Már elkéstem , körülbelül legelőször esett meg rajtam. Talán félre is magyarázzák ? Szeren­csémre Maheurtier még nem volt az irodában. A töb­bi hivatalnokok előtt derültnek kelle látszanom és úgy tennem, mintha dolgoznám, de, hogy csakugyan dolgozzam, azt kívánni se lehetett tőlem, erre képte­len valók. Hanem azt a szörnyű lelkifurdalást, azt a rémítő kétségbeesést, melyre ily katasz­trófa után el lehettem készülve, nem tapasztal­tam. A csapás , mely sújtott, oly nagy volt, hogy teljesen lezúzott, egészen el voltam fásulva. A­mi kevés gondolkozóképességem volt, azt csak arra használtam, hogy igyekeztem a helyzet iránt tisztába jönni magammal. Azon törtem fejemet, hogy Leonce tanácsát lehet-e megfogadni. Természe­tes, hogy lehet; a szm­leges kölcsönművelet igen gyakorlati és könnyű módja a hiány titkolásának , ennek segélyével még a legbehatóbb pénztárvizsgá­lattól se kell tartanom, de ez okmányhamisítás; bű­nöm súlyosbodik ! Tehát annyira vagyunk már, hogy a büntető törvénykönyvvel többszörös összeütközésbe jöttem, pedig ezt meg kell tennem, ha helyzetem pár nap alatt nem változik. Éreztem, hogy ezt a bűnt nem kerülhetem el. Midőn este hazajövet megláttalak benneteket, édes anyádat és tégedet, annyira elfogott a lelki furdalás, hogy eltántorodtam, majd hanyatt estem ; egy bútorhoz kelle támaszkodnom. — Szent isten, mi lett ? kérdé édes anyád. — Semmi! semmi! rebegem. — Miért vagy olyan sápadt. —Kissé elkábultam. Anyád leültetett és ölelgetni kezdett; lassan­­lassan magamhoz tértem, de szívem csordultig volt; könnyezve fakadtam. — Mi bajod van ? kérdé anyád ismételten. — Semmi; csak egy kis idegbántalom, gye­­rekség. . .Lásd, már túl vagyok rajta. És mosolyogtam. — Hogy megijesztettél!. . Keblemhez szork­­­ttam a jó feleséget, és téged is szegény Richardom, lázasan összevissza csókoltalak benneteket, mintha búcsúznom kellene örök időkre. II. Másnap alig hogy fel voltam öltözve, futottam a Vivienne-utczába. El voltam tökélve Lentague-ot teljesen kifizetni; nem tehettem ki magam ez ember fenyegetéseinek. Féltizenegykor hozzá mentem. Ott találtam irodájában , egy irat­halmazban turkált; midőn be­léptem, felém emelte kék szemüvegét. — Ah, ön az Causson úr. Foglaljon helyet; szolgálatára állok. Az irathalmazt félre tette. — Nagyon helyesen tette, hogy eljött, mondá. Nem szoktam ugyan ellenseim ellen szigorral fellép­ni , de azon magaviselet után, melyet Coudraye­ur tanúsított, nem lehetett nagy kedvem az elnézésre. Beszélgettünk a tegnapi jelenetről. Lentague gratulált, hogy annyira mérsékelni tudtam magamat; úgy látja, hogy meg van bennem az a hidegvér, mely nélkül komoly speculatió nem lehetséges; ez a hideg­vér annyival meglepőbb, mert nagy okom volt a vi-­­ comte arra neheztelni. — Lássa uram, folytató, ön józan, okos em­ber , mondja meg ön, nem volt-e igazam. — Megvallom, mondom, hogy a látszat ellene bizonyít, de sajnos, hogy... — Nagyon sajnos, vágott közbe Lentague, sőt mondhatnám, valódi szerencsétlenség; én is nagyon sajnálom, mert a vicomte-ot igen becsületes ember­nek ismerem. Aztán dicsérni kezdte Leonce-ot, csak azt ro­­szalta benne, hogy szerfelett könnyelmű. — A legfontosabb ügyekben — mondá — a legsajnosabb meggondolatlanságot és könnyelműsé­get tanúsítja. A legkitűnőbb operatióknak csak félsikerük volt, a középszerűek meg épen balul ütöttek ki, mert nem törődött velük. — Végte­len sajnálnám, ha a jó viszony, mely önök közt uralkodik, e miatt megszakadna; ha szabad önnek tanácsot adnom, azt mondanám, hogy ne bocsátkoz­zék oly üzletbe, melyet csak a vicomte végez ; azon egyetlen oknál fogva, mert nem gondol semmivel és ilyen sajnos eredményekre jut. Megköszöntem Lentaguenak a jó tanácsot, meg­jegyezvén, hogy az jóformán felesleges; a történtek után semmi kedvem a vicomte urat ismét próbára tenni. Leolvastam neki a tizenötezerháromszáz s egy­néhány frankot. Leonce a számlára rá akarta írni, hogy ki van fizetve. — írja oda — mondám, hogy a pénzt tőlem kapta. Lentague elmosolyodott és megtette, a­mire kértem. Búcsút vettem tőle: elkisért az ajtóig. — Sajnálom — mondá meghajtva magát — hogy összeköttetéseink ily kellemetlenül kezdődtek. De remélem nem neheztel és meg vagyok győződve, hogy ha még egy speculátiót fog próbálni, engem fog megrendeléseivel megtisztelni. Megköszöntem szívességét és a Vivienne-ut­czába mentem. Az naptól fogva megtettem azon műveletet, melyet Leonce úgynevezett, hogy »rendbe jövök a­ pénztárral.« Elmondjam-e, hogy mennyit haboztam, mint rettegtem, hogy remegett a kezem, midőn elő­ször írtam be egy hamis tételt, midőn először kellett megváltoztatott írással egy idegen, nem létező ne­vet a könyvbe írni. Hogy szánhattam rá magamat ily lépésre ? Csak úgy tehettem, hogy elvesztettem az eszemet. A szörnyű bűnlánczolat megbénította akaratomat, lelkiismeretemet. Amint a bűnt megkezdtem, lázas sietséggel vé­geztem ; órákig tudtam volna ily hamisításokat vé­gezni ! Aztán hátradőltem, megutáltam önmagamat és az életet; azon tűnődtem, hogy tán legjobb volna, ha véget vetnék életemnek. Ekkor belépett Maheurtier. Jó kedvében volt, nekem is vig, megelégedett arczot kelle mutatnom és mosolyognom; szokás szerint megkérdezett, hogy teg­nap mily üzletek fordultak elő. Összerezzentem, pe­dig e kérdést minden nap intézte hozzám! Mikor szórakozottan betekintett könyveimbe, azt véltem észrevenni, hogy bizonyos tételeket, bizonyos aláírá­sokat gyanús szemmel néz. Pedig cseppet se gyana­kodott. Sőt ellenkezőleg történt. Különös végzet! Gratulált szorgalmamhoz. És épen most! — Valóban, — mondá — kedves Causson ennyi jó tulajdonság, ennyi szorgalom nagyobb fize­tést érdemelne. Ki fogom eszközölni, hogy felemeljék háromezer frankra, sőt később remélhetőleg felemel­jük háromezer ötszázra. Még csak ez kellett! Majd hogy ki nem fakad­tam, be nem vallottam méltatlanságomat. Megragad­tam kezét és érthetetlen szavakban hálálkodtam. Ő ezt csak úgy tekintette, mint hálám túlzott kifejezé­sét, szelíd hangon mondá: — , Ugyan kedves Causson, ne hálálkodjék annyira. Ön még többet érdemelne. Miért nem találta el az igazat ? miért nem val­lottam be mindent ? Igen ő megbocsátotta volna gyen­geségemet, helyre hozta, hibámat, kiragadott volna körmeik közül e gazembereknek, kik kiaknáztak en­gem, leleplezte volna csalárd ármányaikat, melye­ket én nem­­vettem észre. De a végzet könyvébe más volt írva. ’ (Folyt. köv.) Budapest, Julius 15. (A diplomatiai helyzetről) a »Pol. Corr.«-nek jul. 12-ről ezeket írják: Berlin, Ems, Ju­genheim, Reichstadt, Würzburg és Ischl képezik szorosan összefüggő szemeit a láncznak, mely elég erősnek bizonyult arra, hogy a keleti zavarokat ki­szabott határok közé szorítsa, oly határok közé, me­lyek nem terjednek túl a mai török területen. Az e határokon belül történőkre a hatalmak csak igen csekély befolyást gyakorolnak, amíg tényleg be nem avatkoznak. De, hogy e beavatkozás minél későbbre halogattassék, akkor pedig, ha elkerülhetlenné válik — csak közös egyetértéssel, közösen megállapított czélok szemmeltartásával eszközöltessék­ — ez a hármas szövetség keleti politikájának magva és az alap, melyen valamennyi eddig tartott és ezentúl tartandó értekezlet mozog. Ebből szükségkép következik, hogy »esetről­­esetre« kell értekezni. Mindenki meg van győződve, hogy a keleti ha­talmak nem merik a keleti kérdést most napirendre hozni, de meg vannak győződve arról is, hogy a kér­dés már napirenden v­a­n és eldöntés nélkül nem ke­rül le onnét. Itt általában igen méltányolják azon törekvést, hogy a keresztény hatalmak egyetértése a szétmállási folyamat tartama alatt fenntartassék. (Bosznia annexiója ellen) nyilatkoz­nak a magyar lapok. A »Nemzeti Hírlap« így ír: »A monarchia népei nem osztoznak a hódítási óhajokban. Előttük tisztán áll, hogy minden más ba­jon kívül Bosznia bekeblezése e reájuk mindenek­előtt a hadügyi költségeknek legalább tíz millióval leendő emelését jelenti. Ha képzelhetnék azt az ese­tet, hogy Ausztria maga vegye birtokba Boszniát s egyesítse azt Dalmátiával, financziális szempontból talán belenyugodnánk túli szövetségeseink ezen új hódításába. Teljék nekik örömük, de fizessék meg a mulatság árát maguk. Csakhogy ilyen eshetőség nem képzelhető. A védelem közössége minden újabb területi nagyobbo­dás költségeit a monarchia két fele közt osztja meg. A mi pénz- és véradónk épen úgy igénybe fog vétetni, mint Ausztriáé és ez az ország ma egyátalán nincs ama helyzetben, hogy a boszniai szlávok kedvéért szaporítsa deficitét s pénzügyi helyzetének rendezését örökre lehetetlenné tegye.« Az »Egyetértés« kijelenti, hogy az osztrák-ma­gyar birodalom összes népeinek általános és speciá­lis érdekei tiltakoznak az annexio ellene. (Nemes Nándor gróf), Felső-Fehérmegye belső kerületében nagy többséggel ismét országgyű­lési képviselőnek választatott. A háború: — jul. 15. délben. Lesjanin és Osman pasa csatája a táv­irati tudósítások szerint csütörtökön jul. 13-án reg­gel kezdődött, Lesjanin támadásával. Combinált moz­galom akart az lenni, az északról Widdin felé elő­nyomuló Becker és Ostoics ezredesek dandáraival a török csapatok megverésére mielőtt azok befejez­hették volna concentrátiójukat. A török területre betörő szerbek ellen négy órai tüzérségi ütközet után Osman pasa öt ezred niza­­mot küldött, melyek azonban visszaverettek. (?) Erre Lesjanin a balszárnynyal előnyomult s a török állá­sokat megkerüléssel fenyegette. Tizenkét órai ütközet után, melyben egymásután az egész vid­dini tábor részt vett, a csata szerb ter­ül­e­­ten folytattatott (tehát a törökök átkeltek a Timok folyón) s a török győzelem, bár drágán megvásárolva ténynyé vált. Lesjanin erősen ül­dözve két hídon át menekült a Timokon, tüzérsé­gét a törökök kezében hagyva. A szerb támadás egy belgrádi távirat szerint a Veliki-Izvornál elsánczolt török had ellen intézte­­tett s Horstig őrnagy vezette a szerbeket, kik diadal­masan visszaűzték a törököket sánczaik mögé. Hogy azonban a csata roszul végződött a szerbekre nézve, bizonyítja egy Kalafatból kelt török sürgöny, mely egyszerűen jelenti, hogy »Lesjanin 13-án megtámadta a törökök állásait Izvornál, de véres harcz után meg­veretett. A veszteség mindkét oldalon nagy.« Másnap, július 14-én délben távirata érkezett Belgrádba, hogy a törökök bombázzák Zaiczárt.­ Rustjukban belgrádi híresztelés szerint zavarok fordultak elő. A bolgár nép állítólag fellá­zadt a csekély helyőrség ellen, ez a városból kime­nekült. Assan pasa kormányzó elbújt Stefanek mor­­lák házánál, de megtaláltatott s az utczákon végighar­­czoltatott és megöletett; a török hivatalnokok is a tömeg által legyilkoltalak. — Mi igaz e rémhírek­ből, a legközelebbi tudósítások fogják megmutatni. A Montenegro déli határán elő­fordult harczokról Ragusából, tehát szláv forrásból írják a »Politische Corresponded«-nek júl. 11-dikéről: »Távirati hírek szerint ma hajnalban két nevezetes összeütközés történt a Scutari-tó part­ján Kruicsa és Sefcsa helységekben. A törö­kök Ibrahim bey vezetése alatt 6000 emberrel bír­tak, ezek közül 3000 nizam, 2100 basi-bozuk, 900 redif. A két utolsó mahomedán-albán, tehát kitűnő katona. A törökök támadtak, de heves ellentállásra találtak. A montenegróiak többnyire falubeliek, Ma­ries kapitány által két csapatra osztva verekedtek. Az első csapat a török túlerő által szorítva, déli 10 órakor a másodikkal egyesült, s így a csata sokáig ingadozott, de a törökök mindig előnyben voltak. A heves puska­ropogás által figyelmeztetve végre Gyurovics Masa vajda egy zászlóalj K­niczaival megérkezett és ek­kor a montenegróiak 3400 emberre szaporodva tá­madni kezdettek. Esti 6 órakor a törökök egyes csa­patai elkezdették a visszavonulást Mulicsa faluba nyomban nyomva a montenegróiak által. Egy más török zászlóalj egy jelenlevő hadigőzösre szállt és el­párolgott. A montenegróiak 180 embert vesztettek halottakban s sebesültekben, a törökök veszteségét 300 főre teszik. De még egy más ponton is volt csata. A Kucci­­törzs Montenegro és Albánia között lakik s a mon­tenegrói fejedelem alattvalója, 1200 harczképes fér­fiúval rendelkezik, kik igen bátrak. A törökök ezek ellen is megkisérlették a támadást 500 albánná a Malesia-törzsből és 800 nizammal a podgoriczai tá­borból. A kucciak több órai lövödözés és végre ököl­tusa után visszaverték a törököket. A csata késő estig tartott, a veszteség mindkét részen nagy volt. Belgrádból írják a »Nemz. Hirlap«-nak: Lesjanin háromszor megveretett; az, hogy most átment a Timokon, csak onnan ered, mert Os­man pasa vett parancs folytán védelmi állásba ment át. Kedvezőbb positiókba vonult vissza, s Lesjanin elő mert nyomulni, hogy czirkáló csapatokkal a bol­gárokat felkelésre bírja, a­mi csak kis mértékben sikerült. Zách teljesen megveretett. Elvesztő csaknem mindenik főbb tisztjét, Katanitsot, Duka-Pesikát, Gruitsot stb. Emberei közül három­ezer veszett el, úgy hogy sietősen kelle hozzá 5000 főnyi fris csapa­tot küldeni. Egyesülése Nikitával merőben kérdé­sessé vált. Csernajeff nem hajthatja kellően végre had­­működési tervét. Babina-Glavat bevette, de evvel minden vívmánya véget ért, Stratimirovicsot Ali-Pa­­lánkánál megverték. A különböző hadtesteknek visz­­sza kell vonulni. — Nagy szélben egyátalán nem folytathatják a szerbek a háborút. Örülhetnek, ha meg tudják védelmezni országuk földjét. Ranko Alimpics minden bosnyákkal, a­ki je­lentkezik, esküt tétet le »Milán örökös fejedelem« mellett. S várjon mit ér el a komédiával ? Bosznia 1.100,000-nyi lakosságából 600,000 határozottan ellenzi a szerb uralmat. Bosznia instrgálása épen oly nehezen fog si­kerülni, mint Bulgáriáé. 100.000 bolgár s 40.000 bosnyák harczoló társra számítottak, s ezek helyett Bulgáriában 2000, Boszniában csak 200 »hős« sze­gődött eddig a szerbekhez. A herczegovinaiak épen oly közönyt tanúsítnak. Alapjában véve megvannak az emberek elégedve a török kormánynyal. Csak az agitátorok bujtogatták fel őket. A Szerbiával való egyesülésre senki sem gondol Boszniában. A lelkesedés már teljesen elpárolgott. A tar­talék a falvakban nem bírható rá, hogy megjelenjék a sorozó bizottságok előtt. Néhány faluban egész forrongás tör ki, s a bizottságot elűzik, egyik falu­ban pedig főbe verték a kerületi főnököt. Ezek igen gonosz jelek. Szerbiából, (Belgrádból) folyó hó 12-ről írják:A főváros lakossága nagymérvű nyugtalanságot tanúsít, mert a laconicus hivatalos jelentések a há­borúról csak csekély felvilágosítást adnak az esemé­nyek menetéről. Azt tudja mindenki, hogy Csernojeffnek van 43 zászlóalj gyalogsága, 20 század lovassága és 120 ágyúja. Már most azon töprenkedik mindenki, hogy mit művel ez a hadsereg ? Beszélik, hogy egy dan­dár Osztoics vezénylete alatt Ali-Palánkából a nagy országúton megindult Widdin felé és hátulról akarja Osman pasát megtámadni. De hát a többi dandá­rok ? Beszélik, hogy Csernojeff mindennap viv har­­czot a törökökkel, de hivatalos jelentés nincs. Alimpics seregével sincsenek megelégedve. E haderő 13 zászlóalj, öt század lovasság és 28 ágyú­ból áll és ott vesztegeti idejét Bjelina előtt, hol leg­­feljebb 6—7000 török van elsánczolva. Azzal a biz­tatással, hogy Bjelina bevétele után már csak Trav­­nikot kell bevenni, hogy a szerb sereg Serajevóig juthasson, senki sem akarja beérni. A közvélemény aggodalmát lecsillapítandó a hadügyminisztérium közzéteszi a meglevő hadiszerek kimutatását, mely szerint Szerbiának van 250.000 hátultöltője, 100.000 elöltöltője, 28 tábori, 5 hegyi ütege és 25 üteg Lahitte-féle bronz­ágyúja, azonfelül 2.250.000 golyója és 50.000 tüzérlövege. Csakhogy a sok puskához nincs elég arravaló katona és e csekély haderőhöz is rész a vezénylet. Boszniából­ (Serajevoból) folyó hó 9-éről írják: Ibrahim pasa, boszniai rak­, alig hat heti idő­tartam alatt, már kétszer mozdittatott el állásától és ugyanannyiszor visszahelyeztetett abba. De a leg­újabb fordulat mégis csak az, hogy ő elvesztette ál­lását és utódja ,­a­z­i­f pasa, már ide is érkezett; igen erélyes embernek mondják és állítják, hogy nem igen nagy ellensége a keresztényeknek. Adlatusa egy ke­resztény bosnyák, neve Stevo E­k­m­i­c­s. Mikor a szultán proclamációja közzététetett, a mohamedánok csakugyan kedvet mutattak fegy­vert fogni. De buzgalmuk nagyon kihűlt. S­e­­rajevoban 20.000 mohamedán lakik , ezek közül eddig csak 600 önkénytes jelentkezett. De azt beszélik, hogy Ser­aj­evót majd megvédelmezik — ha a szerbek ide jönnek. Eyub pasa jelentése szerint, ki Bjelina parancsnoka, a szerbek sehogy se tudják e várost be­venni , egy alkalommal rövid időre behatoltak ugyan a városba, de a török helyőrség a torlaszokról oly erős tűzzel fogadta őket, minden ház tetejéről és ab­lakairól oly kereszttűzbe vették őket, hogy kénytele­nek voltak visszavonulni. Mostarból négy tábor redi­­fet küldtek Bjelinába. Moukhtar pasa, ki a Drina felé vonult, rende­letet kapott, hogy menjen O­ S­z­e­r­b­i­á­b­a Mehmed Ali pasa segítségére, ki nagy csatára készül. Rumé­­liából az utóbbi 8 nap alatt 2.200 nizamot küldtek ide, holott két hadosztályt helyeztek kilátásba. Különfélék: — jul. 15. (K­i­n­e­v­e­z­é s­e k.) A m. k. belügyminisztériumhoz Szabó László fogalmazó-gyakornokká neveztetett ki. A val­­­lás- és közoktatásügyi miniszter a budapesti állami felsőbb leányiskolához Károly­ György Hugó premontrei rendű tanárt és Berecz Károly gymnasiumi tanárt rendes tanárokká nevez­te ki, utóbbit egyelőre ideiglenes minőségben ; továbbá kine­vezte Huzsik Jakab dévai reáltanodai helyettes tanárt ugyan­azon tanintézethez rendes tanárrá; a siketnémák váczi országos intézetében megürült alapítványi helyekre Zam­­merer Mártont, Orosz Kálmánt, Pohl István Feren­­czet, Zaverthal Józsefet, Kövér Mártont és Bäumel Józse­fet, — a négy leány alapítványi helyre Gadics Reginát, Nagy Ilonát, Bereczky Ilonát és Mendovics Katalint nevezte ki. A pénzügyminisztérium Binder Miklós adóhivatali ellenőrt adó­szedővé nevezte ki. (Zsivkovics osztályfőnök) Zágráb­ból Budapestre érkezett. (A hivatalos lap­ mai száma közzéteszi a fizetések, nyugdíjak és egyéb illetményekre vezetendő végrehajtás korlátozásáról szóló 1875. 31. szentesí­tett tör­vény­czikket. (Gróf Batthyányi Elemér)és b. Orczy Elek holnapután a török csatatérre mennek; utazá­suk czélja — hir szerint — egyelőre Nis vára lesz. (Egy omladinista elfogatása.) A »Torontál« szerint f. hó 8-kán Markovics Döme, Jarkovácz községe jegyzője, alispáni rendelet foly­tán, elfogatott és Nagy-Becskerekbe hozatott. Ez is hive az omladinának, s mint ilyen erősen van com­­promittálva. (Torna-tanfolyam megnyitása.) A vallás- és közoktatásügyi minisztérium által vidéki néptanítók számára Budapesten rendezett ezidei tor­na-tanfolyam f. hó 10-én nyitatott meg Bója Ger­gely tanfelügyelő által a »nemzeti tornaegyesület« ősz-utczai díszes torna­csarnokában. Bója úr a tor­nászat czélja­ s fontosságának fejteg­­ése után lel­kes szavakkal ecsetelé a tornaegyesület jeles taná­rainak, kivált­v­a t­o­­­a­y elnök érdemeit. A tanfo­lyam 37 hallgatóját hazafias szellemű beszédében honszeret-, szorgalom- és kitartásra buzdítván, a je­len levők élénk éljenzése között távozott. (Fegyelmi tárgyalás.) A legfőbb itélő­­szék, mint másodfokú fegyelmi bíróság, tegnap tár­gyalta C­s­a 11 György ó-radnai kir. járásbiró fe­gyelmi ügyét. A marosvásárhelyi kir. tábla, mint I. fokú fegy. bíróság ugyanis nevezett járásbirót azért, mivel az ó­ radnai m. kir. bányaigazgatóság ellen két év óta jogerejűvé vált ítélet alapján a végrehajtást szakértők nélkül eszközölte, mivel ez alkalommal a határköveket lerombolta, az alperes juh- és kecske­nyájait elkergette stb. őt hivatalos kötelességének megszegéséért hivatalvesztésre ítélte, a perköltségek megfizetésében marasztalta, úgy­szintén a m. kir. bányaigazgatóságnak okozott károk megtérítésében is. — Csatt Gy. járásbiró ezen ítélet ellen fellebbe­zett. A legfőbb itélőszék a marosvásárhelyi kir. tábla ítéletét a bűnösség, költségvetés és kártalanítás kér­désében helybenhagyta, de a büntetés kérdésében megváltoztatta s az abban kimondott hivatal­vesztés helyett feddést mondott ki. Helyi hírek. (Tarka u­t­c­z­a.) A főváros elhatározta volt, hogy valamennyi hazai burkolati kövekkel kisérletet fog tenni. E kisérlettételre az ákáczfa utzát jelölte ki, mely nem kevesebb mint 15 féle minta­kővel fog beburkoltatni. Leraknak itt kilenczféle trachytkövet, kétféle künkert, továbbá négyféle gránitkövet. E kö­vek színre nézve különböznek egymástól és igy ezen utcza ugyancsak czifra lesz. (A rendőrség­ a tegnapi napon letartóztat

Next