Pesti Napló, esti kiadás, 1876. július (27. évfolyam, 149-178. szám)
1876-07-15 / 162. szám
162. szám. Szerkesztési iroda: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. , Kéziratok nem adatnak vissza. » / ' • --------Kiadóhivatal: barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Budapest, Szombat julius 15.1876. 27. évfolyam. Előfizetési feltételek : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra 6 frt — kr. — 6 hónapra 12 frt — kr. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések aPesti Napló kiadóhivatalába Budapest, Barátok tere, Athenaeum-épület, küldendők. ESTI KIADÁS: Budapest, julius 15. A török csapatok legközelebb két helyen léptek át szerb területre. Keleten és nyugaton egyaránt állást foglaltak s úgy látszik két oldalról akarják az offensivát megragadni. A visegrádi török hadosztály 11-én Kondreduman szerb város közelében szétverte a szerb hadat, mely nagyobbára irreguláris csapatokból állt. Azután magát a várost, melynek nevét azonban a távirda annyira elferdítette, hogy semmiféle térképen nem lehet megtalálni, támadták meg és romba is lőtték. Tizennyolc raktár élelmi- és lőszerrel került hatalmukba; a török sereg most a szerb városban körülsánczolja magát s az egész nyugat-boszniai török hadsereg valószínűleg innen fogja műveleteit folytatni. Másrészt a szerb keleti hadsereg sem bírta a határt a törökök ellen megvédeni. A csata még tizenharmadikán kezdődött; Lesjanin Izvor ellen intézett hatalmas támadást, s a harcz lassanként olyan terjedelmet öltött, hogy az egész viddini helyőrség részt vett benne. A szerbek lépésről-lépésre kiszoríttattak a török területről, s a csatatér szerb földre tétetett át. Roppant véres küzdelmek után a diadal a törököké maradt. Lesjanin az ellenségtől folyton üldöztetve, két hídon visszavonult a Timok-folyón, s egész tüzérsége a győző fél kezébe jutott. Tegnap a törökök újra megkezdették a harczot s erélyesen hozzáfogtak Zajezár bombázásához. Ily eredmények után nem csoda, hogy mindenütt azt hiszik, hogy a véres tragoedia legközelebb befejeztetik. A tőzsdén tegnap azon hir volt elterjedve, hogy a diplomatia a fegyverszünet érdekében már megkezdette az actiót. A franczia külügyminisztérium lapja a »Moniteur Un.« pedig ezeket írja: »Föltehető, hogy a nagy háború pár nap múlva be lesz fejezve, s ha a szerbek nem teszik le azonnal a fegyvert, csak a pártháború utolsó eszköze fog számukra maradni, mely egy bérezés országban könnyű lesz ugyan, de a szláv dicsvágyra szükségképen jelentéktelen marad.« A »Daily Tel.«-nak már azt is sürgönyözik, hogy a szerbek kegyelemért fordultak Konstantinápolyba; ez a hir azonban korai. De, hogy a fegyverszünet nem sokáig fog már késni, az bizonyosnak tekinthető. Említettük, hogy a keleti kérdés az olasz senatus jul. 11-ei ülésében szóba került. Ma man gróf senator következő kérdést intézett a külügyminiszterhez : Hiszi-e a miniszter úr, hogy az 1856-oi párisi szerződés aláírói, kik közt Olaszország is van, hatékony eszközökről megállapodtak az iránt : 1. hogy a háborút localizálják; 2. hogy várható következményeit a legszűkebb térre szorítsák. Továbbá, hogyan magyarázza a miniszter úr és a kormány a párisi szerződés 7. pontját, melyben az aláírók arra kötelezik magukat, hogy a török birodalom függetlenségét és területi épségét tiszteletben tartják. Melegani külügyminiszter így válaszolt: Köszönöm a grófnak, hogy a kormány keleti politikájáról interpellare intézett hozzám. Mindenek előtt tudni óhajtja, várjon a párisi szerződés aláírói oda irányozták-e törekvéseiket, hogy localizálják a háborút. Amint az események keleten komoly bonyodalmakat helyeztek kilátásba, a nagyhatalmak egymásközt egyetértésre törekedtek, hogy megakadályozzák keleten a háború kitörését s Európa nyugalmát biztosítsák. A baráti tanácsok útján sokféle eszközzel tettek kísérletet a török kormánynál, valamint Belgrádiban és Montenegróban, hogy egymásközt kiegyezésre bírják őket. De a nagyhatalmak törekvései sikertelenek voltak. A nyugtalankodókat lehetetlen volt lecsendesíteni. A háború immár kitört s a Morava és Drina partjai vérrel áztatvák. De ha a nagyhatalmak a háborút nem tudták megakadályozni, mégis sikerült azt localizálniok. Ez a be nem avatkozás nagy elvének köszönhető, mely a reichstadti értekezletben új megerősítést talált. Épen most veszek egy táviratot, melyben biztosítanak, hogy a két császár megegyezett abban, hogy ez elvhez hű marad. A hatalmak megegyeztek a felett, hogy ha a török fegyverek diadalmaskodnának is, Szerbia és Montenegro jogilag a portával szemben ne jussanak oly helyzetbe, mely csekélyebb mint az, melyben előbb voltak. A nagyhatalmak törekvései a be nem avatkozás elvéhez híven biztosítani fogják a polgárosodás haladását. Az interpellate második része azon magyarázatra vonatkozik, melyet a kormány a párisi szerződésnek ad. Ez aszerződés magatartásunk vezérfonala, politikánk alapja. Hívei maradunk mindenkor ezen szerződésnek, mely a török birodalom jogai tiszteletben tartását parancsolja. A kormány azt hiszi, hogy teljesítette kötelességét s bizonyos, hogy e téren az ország helyeslésével találkozik. Azután a bulgáriai állítólagos rémhírek kerültek szóba, melyekről a miniszter azt mondotta, hogy semmi idevágó hivatalos közleményt nem kapott róluk. A „Pesti Napló“ tározója. A rémes titok. Regény két kötetben. írták : Heloz Adolf és Dautiu Gryula,. — Francziából. — ELSŐ KÖTET. A pénztáré ok. .. (Folyt.) — Pedig nagyon egyszerű, tegyük fel, hogy adhattál volna nyolczvanezer frankot és csak ötvenezret kérnek. — Nos? — A különbözet harminczezer frank. A kölcsönvevőnek százezer frankról szóló letéti vevényt kell kiállítanod. De az ötvenezer franknyi kölcsön helyett nyolczvanezret írsz be a könyvekbe. — De hisz ez hamisítás! — Úgy hiszed ? — Természetes, hogy okmányhamisítás. — Ejnye, ez kár, pedig nem rosz gondolat volt. Azt a ki nem adott harminczezer frankot beírtad volna mint kölcsönt valami koholt névre és igy fedezed azt, a mivel a pénztárnak tartozol. Ha pénztárvizsgálat jön, te rendben vagy, pénztárad és könyveid közt semmi eltérés. — Igen ám, de a visszafizetésre nem gondolsz. — De bizony gondolok. A kölcsönvevő fizet, te visszaadod neki az értékpapírokat és törlőd az ő adósságát, valamint a koholt névre szólót. De ez utóbbit más kölcsönhöz függeszted, más” néven beírod megint. — De ez újabb hamisítás, a bűntények végtelen sora. — No igen, de legalább biztosítva vagy; ha valaki nem tudja e manőver titkát, az rá se jöhet a hamisításra. — Nem teszem, mondom. Nagyon veszélyes a dolog. — Akkor hát gondolj ki más módot. — Mondtam már, csak arra kell törekednünk, hogy a deficitet pótoljuk. — Természetes , azt hiszed, hogy én erre nem gondolok, hisz ezt becsületbeli kötelességemnek tekintem ; nem is nyugszom, míg ezt teljesítenem nem sikerül; rögtön hozzálátok és remélem, hogy nem sokára jó hírt adhatok. Hisz félig-meddig én vagyok az oka, hogy ily hínárba jutottál és azt akarnám, hogy nekem köszönd, ha ki leszesz rántva a bajból. — Kérlek, kedves barátom... — Számíthatsz rám. Épen fél tizet ütött az óra. Sietnem kellett az irodába. Már elkéstem , körülbelül legelőször esett meg rajtam. Talán félre is magyarázzák ? Szerencsémre Maheurtier még nem volt az irodában. A többi hivatalnokok előtt derültnek kelle látszanom és úgy tennem, mintha dolgoznám, de, hogy csakugyan dolgozzam, azt kívánni se lehetett tőlem, erre képtelen valók. Hanem azt a szörnyű lelkifurdalást, azt a rémítő kétségbeesést, melyre ily katasztrófa után el lehettem készülve, nem tapasztaltam. A csapás , mely sújtott, oly nagy volt, hogy teljesen lezúzott, egészen el voltam fásulva. Ami kevés gondolkozóképességem volt, azt csak arra használtam, hogy igyekeztem a helyzet iránt tisztába jönni magammal. Azon törtem fejemet, hogy Leonce tanácsát lehet-e megfogadni. Természetes, hogy lehet; a szmleges kölcsönművelet igen gyakorlati és könnyű módja a hiány titkolásának , ennek segélyével még a legbehatóbb pénztárvizsgálattól se kell tartanom, de ez okmányhamisítás; bűnöm súlyosbodik ! Tehát annyira vagyunk már, hogy a büntető törvénykönyvvel többszörös összeütközésbe jöttem, pedig ezt meg kell tennem, ha helyzetem pár nap alatt nem változik. Éreztem, hogy ezt a bűnt nem kerülhetem el. Midőn este hazajövet megláttalak benneteket, édes anyádat és tégedet, annyira elfogott a lelki furdalás, hogy eltántorodtam, majd hanyatt estem ; egy bútorhoz kelle támaszkodnom. — Szent isten, mi lett ? kérdé édes anyád. — Semmi! semmi! rebegem. — Miért vagy olyan sápadt. —Kissé elkábultam. Anyád leültetett és ölelgetni kezdett; lassanlassan magamhoz tértem, de szívem csordultig volt; könnyezve fakadtam. — Mi bajod van ? kérdé anyád ismételten. — Semmi; csak egy kis idegbántalom, gyerekség. . .Lásd, már túl vagyok rajta. És mosolyogtam. — Hogy megijesztettél!. . Keblemhez szorkttam a jó feleséget, és téged is szegény Richardom, lázasan összevissza csókoltalak benneteket, mintha búcsúznom kellene örök időkre. II. Másnap alig hogy fel voltam öltözve, futottam a Vivienne-utczába. El voltam tökélve Lentague-ot teljesen kifizetni; nem tehettem ki magam ez ember fenyegetéseinek. Féltizenegykor hozzá mentem. Ott találtam irodájában , egy irathalmazban turkált; midőn beléptem, felém emelte kék szemüvegét. — Ah, ön az Causson úr. Foglaljon helyet; szolgálatára állok. Az irathalmazt félre tette. — Nagyon helyesen tette, hogy eljött, mondá. Nem szoktam ugyan ellenseim ellen szigorral fellépni , de azon magaviselet után, melyet Coudrayeur tanúsított, nem lehetett nagy kedvem az elnézésre. Beszélgettünk a tegnapi jelenetről. Lentague gratulált, hogy annyira mérsékelni tudtam magamat; úgy látja, hogy meg van bennem az a hidegvér, mely nélkül komoly speculatió nem lehetséges; ez a hidegvér annyival meglepőbb, mert nagy okom volt a vi- comte arra neheztelni. — Lássa uram, folytató, ön józan, okos ember , mondja meg ön, nem volt-e igazam. — Megvallom, mondom, hogy a látszat ellene bizonyít, de sajnos, hogy... — Nagyon sajnos, vágott közbe Lentague, sőt mondhatnám, valódi szerencsétlenség; én is nagyon sajnálom, mert a vicomte-ot igen becsületes embernek ismerem. Aztán dicsérni kezdte Leonce-ot, csak azt roszalta benne, hogy szerfelett könnyelmű. — A legfontosabb ügyekben — mondá — a legsajnosabb meggondolatlanságot és könnyelműséget tanúsítja. A legkitűnőbb operatióknak csak félsikerük volt, a középszerűek meg épen balul ütöttek ki, mert nem törődött velük. — Végtelen sajnálnám, ha a jó viszony, mely önök közt uralkodik, e miatt megszakadna; ha szabad önnek tanácsot adnom, azt mondanám, hogy ne bocsátkozzék oly üzletbe, melyet csak a vicomte végez ; azon egyetlen oknál fogva, mert nem gondol semmivel és ilyen sajnos eredményekre jut. Megköszöntem Lentaguenak a jó tanácsot, megjegyezvén, hogy az jóformán felesleges; a történtek után semmi kedvem a vicomte urat ismét próbára tenni. Leolvastam neki a tizenötezerháromszáz s egynéhány frankot. Leonce a számlára rá akarta írni, hogy ki van fizetve. — írja oda — mondám, hogy a pénzt tőlem kapta. Lentague elmosolyodott és megtette, amire kértem. Búcsút vettem tőle: elkisért az ajtóig. — Sajnálom — mondá meghajtva magát — hogy összeköttetéseink ily kellemetlenül kezdődtek. De remélem nem neheztel és meg vagyok győződve, hogy ha még egy speculátiót fog próbálni, engem fog megrendeléseivel megtisztelni. Megköszöntem szívességét és a Vivienne-utczába mentem. Az naptól fogva megtettem azon műveletet, melyet Leonce úgynevezett, hogy »rendbe jövök a pénztárral.« Elmondjam-e, hogy mennyit haboztam, mint rettegtem, hogy remegett a kezem, midőn először írtam be egy hamis tételt, midőn először kellett megváltoztatott írással egy idegen, nem létező nevet a könyvbe írni. Hogy szánhattam rá magamat ily lépésre ? Csak úgy tehettem, hogy elvesztettem az eszemet. A szörnyű bűnlánczolat megbénította akaratomat, lelkiismeretemet. Amint a bűnt megkezdtem, lázas sietséggel végeztem ; órákig tudtam volna ily hamisításokat végezni ! Aztán hátradőltem, megutáltam önmagamat és az életet; azon tűnődtem, hogy tán legjobb volna, ha véget vetnék életemnek. Ekkor belépett Maheurtier. Jó kedvében volt, nekem is vig, megelégedett arczot kelle mutatnom és mosolyognom; szokás szerint megkérdezett, hogy tegnap mily üzletek fordultak elő. Összerezzentem, pedig e kérdést minden nap intézte hozzám! Mikor szórakozottan betekintett könyveimbe, azt véltem észrevenni, hogy bizonyos tételeket, bizonyos aláírásokat gyanús szemmel néz. Pedig cseppet se gyanakodott. Sőt ellenkezőleg történt. Különös végzet! Gratulált szorgalmamhoz. És épen most! — Valóban, — mondá — kedves Causson ennyi jó tulajdonság, ennyi szorgalom nagyobb fizetést érdemelne. Ki fogom eszközölni, hogy felemeljék háromezer frankra, sőt később remélhetőleg felemeljük háromezer ötszázra. Még csak ez kellett! Majd hogy ki nem fakadtam, be nem vallottam méltatlanságomat. Megragadtam kezét és érthetetlen szavakban hálálkodtam. Ő ezt csak úgy tekintette, mint hálám túlzott kifejezését, szelíd hangon mondá: — , Ugyan kedves Causson, ne hálálkodjék annyira. Ön még többet érdemelne. Miért nem találta el az igazat ? miért nem vallottam be mindent ? Igen ő megbocsátotta volna gyengeségemet, helyre hozta, hibámat, kiragadott volna körmeik közül e gazembereknek, kik kiaknáztak engem, leleplezte volna csalárd ármányaikat, melyeket én nemvettem észre. De a végzet könyvébe más volt írva. ’ (Folyt. köv.) Budapest, Julius 15. (A diplomatiai helyzetről) a »Pol. Corr.«-nek jul. 12-ről ezeket írják: Berlin, Ems, Jugenheim, Reichstadt, Würzburg és Ischl képezik szorosan összefüggő szemeit a láncznak, mely elég erősnek bizonyult arra, hogy a keleti zavarokat kiszabott határok közé szorítsa, oly határok közé, melyek nem terjednek túl a mai török területen. Az e határokon belül történőkre a hatalmak csak igen csekély befolyást gyakorolnak, amíg tényleg be nem avatkoznak. De, hogy e beavatkozás minél későbbre halogattassék, akkor pedig, ha elkerülhetlenné válik — csak közös egyetértéssel, közösen megállapított czélok szemmeltartásával eszközöltessék — ez a hármas szövetség keleti politikájának magva és az alap, melyen valamennyi eddig tartott és ezentúl tartandó értekezlet mozog. Ebből szükségkép következik, hogy »esetrőlesetre« kell értekezni. Mindenki meg van győződve, hogy a keleti hatalmak nem merik a keleti kérdést most napirendre hozni, de meg vannak győződve arról is, hogy a kérdés már napirenden van és eldöntés nélkül nem kerül le onnét. Itt általában igen méltányolják azon törekvést, hogy a keresztény hatalmak egyetértése a szétmállási folyamat tartama alatt fenntartassék. (Bosznia annexiója ellen) nyilatkoznak a magyar lapok. A »Nemzeti Hírlap« így ír: »A monarchia népei nem osztoznak a hódítási óhajokban. Előttük tisztán áll, hogy minden más bajon kívül Bosznia bekeblezése e reájuk mindenekelőtt a hadügyi költségeknek legalább tíz millióval leendő emelését jelenti. Ha képzelhetnék azt az esetet, hogy Ausztria maga vegye birtokba Boszniát s egyesítse azt Dalmátiával, financziális szempontból talán belenyugodnánk túli szövetségeseink ezen új hódításába. Teljék nekik örömük, de fizessék meg a mulatság árát maguk. Csakhogy ilyen eshetőség nem képzelhető. A védelem közössége minden újabb területi nagyobbodás költségeit a monarchia két fele közt osztja meg. A mi pénz- és véradónk épen úgy igénybe fog vétetni, mint Ausztriáé és ez az ország ma egyátalán nincs ama helyzetben, hogy a boszniai szlávok kedvéért szaporítsa deficitét s pénzügyi helyzetének rendezését örökre lehetetlenné tegye.« Az »Egyetértés« kijelenti, hogy az osztrák-magyar birodalom összes népeinek általános és speciális érdekei tiltakoznak az annexio ellene. (Nemes Nándor gróf), Felső-Fehérmegye belső kerületében nagy többséggel ismét országgyűlési képviselőnek választatott. A háború: — jul. 15. délben. Lesjanin és Osman pasa csatája a távirati tudósítások szerint csütörtökön jul. 13-án reggel kezdődött, Lesjanin támadásával. Combinált mozgalom akart az lenni, az északról Widdin felé előnyomuló Becker és Ostoics ezredesek dandáraival a török csapatok megverésére mielőtt azok befejezhették volna concentrátiójukat. A török területre betörő szerbek ellen négy órai tüzérségi ütközet után Osman pasa öt ezred nizamot küldött, melyek azonban visszaverettek. (?) Erre Lesjanin a balszárnynyal előnyomult s a török állásokat megkerüléssel fenyegette. Tizenkét órai ütközet után, melyben egymásután az egész viddini tábor részt vett, a csata szerb területen folytattatott (tehát a törökök átkeltek a Timok folyón) s a török győzelem, bár drágán megvásárolva ténynyé vált. Lesjanin erősen üldözve két hídon át menekült a Timokon, tüzérségét a törökök kezében hagyva. A szerb támadás egy belgrádi távirat szerint a Veliki-Izvornál elsánczolt török had ellen intéztetett s Horstig őrnagy vezette a szerbeket, kik diadalmasan visszaűzték a törököket sánczaik mögé. Hogy azonban a csata roszul végződött a szerbekre nézve, bizonyítja egy Kalafatból kelt török sürgöny, mely egyszerűen jelenti, hogy »Lesjanin 13-án megtámadta a törökök állásait Izvornál, de véres harcz után megveretett. A veszteség mindkét oldalon nagy.« Másnap, július 14-én délben távirata érkezett Belgrádba, hogy a törökök bombázzák Zaiczárt. Rustjukban belgrádi híresztelés szerint zavarok fordultak elő. A bolgár nép állítólag fellázadt a csekély helyőrség ellen, ez a városból kimenekült. Assan pasa kormányzó elbújt Stefanek morlák házánál, de megtaláltatott s az utczákon végigharczoltatott és megöletett; a török hivatalnokok is a tömeg által legyilkoltalak. — Mi igaz e rémhírekből, a legközelebbi tudósítások fogják megmutatni. A Montenegro déli határán előfordult harczokról Ragusából, tehát szláv forrásból írják a »Politische Corresponded«-nek júl. 11-dikéről: »Távirati hírek szerint ma hajnalban két nevezetes összeütközés történt a Scutari-tó partján Kruicsa és Sefcsa helységekben. A törökök Ibrahim bey vezetése alatt 6000 emberrel bírtak, ezek közül 3000 nizam, 2100 basi-bozuk, 900 redif. A két utolsó mahomedán-albán, tehát kitűnő katona. A törökök támadtak, de heves ellentállásra találtak. A montenegróiak többnyire falubeliek, Maries kapitány által két csapatra osztva verekedtek. Az első csapat a török túlerő által szorítva, déli 10 órakor a másodikkal egyesült, s így a csata sokáig ingadozott, de a törökök mindig előnyben voltak. A heves puskaropogás által figyelmeztetve végre Gyurovics Masa vajda egy zászlóalj Kniczaival megérkezett és ekkor a montenegróiak 3400 emberre szaporodva támadni kezdettek. Esti 6 órakor a törökök egyes csapatai elkezdették a visszavonulást Mulicsa faluba nyomban nyomva a montenegróiak által. Egy más török zászlóalj egy jelenlevő hadigőzösre szállt és elpárolgott. A montenegróiak 180 embert vesztettek halottakban s sebesültekben, a törökök veszteségét 300 főre teszik. De még egy más ponton is volt csata. A Kuccitörzs Montenegro és Albánia között lakik s a montenegrói fejedelem alattvalója, 1200 harczképes férfiúval rendelkezik, kik igen bátrak. A törökök ezek ellen is megkisérlették a támadást 500 albánná a Malesia-törzsből és 800 nizammal a podgoriczai táborból. A kucciak több órai lövödözés és végre ököltusa után visszaverték a törököket. A csata késő estig tartott, a veszteség mindkét részen nagy volt. Belgrádból írják a »Nemz. Hirlap«-nak: Lesjanin háromszor megveretett; az, hogy most átment a Timokon, csak onnan ered, mert Osman pasa vett parancs folytán védelmi állásba ment át. Kedvezőbb positiókba vonult vissza, s Lesjanin elő mert nyomulni, hogy czirkáló csapatokkal a bolgárokat felkelésre bírja, ami csak kis mértékben sikerült. Zách teljesen megveretett. Elvesztő csaknem mindenik főbb tisztjét, Katanitsot, Duka-Pesikát, Gruitsot stb. Emberei közül háromezer veszett el, úgy hogy sietősen kelle hozzá 5000 főnyi fris csapatot küldeni. Egyesülése Nikitával merőben kérdésessé vált. Csernajeff nem hajthatja kellően végre hadműködési tervét. Babina-Glavat bevette, de evvel minden vívmánya véget ért, Stratimirovicsot Ali-Palánkánál megverték. A különböző hadtesteknek viszsza kell vonulni. — Nagy szélben egyátalán nem folytathatják a szerbek a háborút. Örülhetnek, ha meg tudják védelmezni országuk földjét. Ranko Alimpics minden bosnyákkal, aki jelentkezik, esküt tétet le »Milán örökös fejedelem« mellett. S várjon mit ér el a komédiával ? Bosznia 1.100,000-nyi lakosságából 600,000 határozottan ellenzi a szerb uralmat. Bosznia instrgálása épen oly nehezen fog sikerülni, mint Bulgáriáé. 100.000 bolgár s 40.000 bosnyák harczoló társra számítottak, s ezek helyett Bulgáriában 2000, Boszniában csak 200 »hős« szegődött eddig a szerbekhez. A herczegovinaiak épen oly közönyt tanúsítnak. Alapjában véve megvannak az emberek elégedve a török kormánynyal. Csak az agitátorok bujtogatták fel őket. A Szerbiával való egyesülésre senki sem gondol Boszniában. A lelkesedés már teljesen elpárolgott. A tartalék a falvakban nem bírható rá, hogy megjelenjék a sorozó bizottságok előtt. Néhány faluban egész forrongás tör ki, s a bizottságot elűzik, egyik faluban pedig főbe verték a kerületi főnököt. Ezek igen gonosz jelek. Szerbiából, (Belgrádból) folyó hó 12-ről írják:A főváros lakossága nagymérvű nyugtalanságot tanúsít, mert a laconicus hivatalos jelentések a háborúról csak csekély felvilágosítást adnak az események menetéről. Azt tudja mindenki, hogy Csernojeffnek van 43 zászlóalj gyalogsága, 20 század lovassága és 120 ágyúja. Már most azon töprenkedik mindenki, hogy mit művel ez a hadsereg ? Beszélik, hogy egy dandár Osztoics vezénylete alatt Ali-Palánkából a nagy országúton megindult Widdin felé és hátulról akarja Osman pasát megtámadni. De hát a többi dandárok ? Beszélik, hogy Csernojeff mindennap viv harczot a törökökkel, de hivatalos jelentés nincs. Alimpics seregével sincsenek megelégedve. E haderő 13 zászlóalj, öt század lovasság és 28 ágyúból áll és ott vesztegeti idejét Bjelina előtt, hol legfeljebb 6—7000 török van elsánczolva. Azzal a biztatással, hogy Bjelina bevétele után már csak Travnikot kell bevenni, hogy a szerb sereg Serajevóig juthasson, senki sem akarja beérni. A közvélemény aggodalmát lecsillapítandó a hadügyminisztérium közzéteszi a meglevő hadiszerek kimutatását, mely szerint Szerbiának van 250.000 hátultöltője, 100.000 elöltöltője, 28 tábori, 5 hegyi ütege és 25 üteg Lahitte-féle bronzágyúja, azonfelül 2.250.000 golyója és 50.000 tüzérlövege. Csakhogy a sok puskához nincs elég arravaló katona és e csekély haderőhöz is rész a vezénylet. Boszniából (Serajevoból) folyó hó 9-éről írják: Ibrahim pasa, boszniai rak, alig hat heti időtartam alatt, már kétszer mozdittatott el állásától és ugyanannyiszor visszahelyeztetett abba. De a legújabb fordulat mégis csak az, hogy ő elvesztette állását és utódja ,azif pasa, már ide is érkezett; igen erélyes embernek mondják és állítják, hogy nem igen nagy ellensége a keresztényeknek. Adlatusa egy keresztény bosnyák, neve Stevo Ekmics. Mikor a szultán proclamációja közzététetett, a mohamedánok csakugyan kedvet mutattak fegyvert fogni. De buzgalmuk nagyon kihűlt. Serajevoban 20.000 mohamedán lakik , ezek közül eddig csak 600 önkénytes jelentkezett. De azt beszélik, hogy Serajevót majd megvédelmezik — ha a szerbek ide jönnek. Eyub pasa jelentése szerint, ki Bjelina parancsnoka, a szerbek sehogy se tudják e várost bevenni , egy alkalommal rövid időre behatoltak ugyan a városba, de a török helyőrség a torlaszokról oly erős tűzzel fogadta őket, minden ház tetejéről és ablakairól oly kereszttűzbe vették őket, hogy kénytelenek voltak visszavonulni. Mostarból négy tábor redifet küldtek Bjelinába. Moukhtar pasa, ki a Drina felé vonult, rendeletet kapott, hogy menjen O Szerbiába Mehmed Ali pasa segítségére, ki nagy csatára készül. Ruméliából az utóbbi 8 nap alatt 2.200 nizamot küldtek ide, holott két hadosztályt helyeztek kilátásba. Különfélék: — jul. 15. (Kinevezé se k.) A m. k. belügyminisztériumhoz Szabó László fogalmazó-gyakornokká neveztetett ki. A vallás- és közoktatásügyi miniszter a budapesti állami felsőbb leányiskolához Károly György Hugó premontrei rendű tanárt és Berecz Károly gymnasiumi tanárt rendes tanárokká nevezte ki, utóbbit egyelőre ideiglenes minőségben ; továbbá kinevezte Huzsik Jakab dévai reáltanodai helyettes tanárt ugyanazon tanintézethez rendes tanárrá; a siketnémák váczi országos intézetében megürült alapítványi helyekre Zammerer Mártont, Orosz Kálmánt, Pohl István Ferenczet, Zaverthal Józsefet, Kövér Mártont és Bäumel Józsefet, — a négy leány alapítványi helyre Gadics Reginát, Nagy Ilonát, Bereczky Ilonát és Mendovics Katalint nevezte ki. A pénzügyminisztérium Binder Miklós adóhivatali ellenőrt adószedővé nevezte ki. (Zsivkovics osztályfőnök) Zágrábból Budapestre érkezett. (A hivatalos lap mai száma közzéteszi a fizetések, nyugdíjak és egyéb illetményekre vezetendő végrehajtás korlátozásáról szóló 1875. 31. szentesített törvényczikket. (Gróf Batthyányi Elemér)és b. Orczy Elek holnapután a török csatatérre mennek; utazásuk czélja — hir szerint — egyelőre Nis vára lesz. (Egy omladinista elfogatása.) A »Torontál« szerint f. hó 8-kán Markovics Döme, Jarkovácz községe jegyzője, alispáni rendelet folytán, elfogatott és Nagy-Becskerekbe hozatott. Ez is hive az omladinának, s mint ilyen erősen van compromittálva. (Torna-tanfolyam megnyitása.) A vallás- és közoktatásügyi minisztérium által vidéki néptanítók számára Budapesten rendezett ezidei torna-tanfolyam f. hó 10-én nyitatott meg Bója Gergely tanfelügyelő által a »nemzeti tornaegyesület« ősz-utczai díszes tornacsarnokában. Bója úr a tornászat czélja s fontosságának fejtegése után lelkes szavakkal ecsetelé a tornaegyesület jeles tanárainak, kiváltva toay elnök érdemeit. A tanfolyam 37 hallgatóját hazafias szellemű beszédében honszeret-, szorgalom- és kitartásra buzdítván, a jelen levők élénk éljenzése között távozott. (Fegyelmi tárgyalás.) A legfőbb itélőszék, mint másodfokú fegyelmi bíróság, tegnap tárgyalta Csa 11 György ó-radnai kir. járásbiró fegyelmi ügyét. A marosvásárhelyi kir. tábla, mint I. fokú fegy. bíróság ugyanis nevezett járásbirót azért, mivel az ó radnai m. kir. bányaigazgatóság ellen két év óta jogerejűvé vált ítélet alapján a végrehajtást szakértők nélkül eszközölte, mivel ez alkalommal a határköveket lerombolta, az alperes juh- és kecskenyájait elkergette stb. őt hivatalos kötelességének megszegéséért hivatalvesztésre ítélte, a perköltségek megfizetésében marasztalta, úgyszintén a m. kir. bányaigazgatóságnak okozott károk megtérítésében is. — Csatt Gy. járásbiró ezen ítélet ellen fellebbezett. A legfőbb itélőszék a marosvásárhelyi kir. tábla ítéletét a bűnösség, költségvetés és kártalanítás kérdésében helybenhagyta, de a büntetés kérdésében megváltoztatta s az abban kimondott hivatalvesztés helyett feddést mondott ki. Helyi hírek. (Tarka utcza.) A főváros elhatározta volt, hogy valamennyi hazai burkolati kövekkel kisérletet fog tenni. E kisérlettételre az ákáczfa utzát jelölte ki, mely nem kevesebb mint 15 féle mintakővel fog beburkoltatni. Leraknak itt kilenczféle trachytkövet, kétféle künkert, továbbá négyféle gránitkövet. E kövek színre nézve különböznek egymástól és igy ezen utcza ugyancsak czifra lesz. (A rendőrség a tegnapi napon letartóztat