Pesti Napló, esti kiadás, 1876. szeptember (27. évfolyam, 210-235. szám)
1876-09-11 / 218. szám
ki betegen feküdt, mert tegnapelőtt lábát törte. A papság és a hatóságok 11 órakor tisztelegtek, ezután több órán át kihallgatásokat adott a király. Este a város ki volt világitva, ma katonai szemle tartatik este pedig nagy fáklyásmenet. (Királyné ő felsége) f. hó 16-án Miramareból elutazik és mint a »P. Ll.«-nak távirják egyenest Budapestre jön. Mária Valeria főherczegnő f. hó 23-án követi ide. (Hofmann Lipót báró közös pénzügyminiszter) tegnapelőtt tette le mint ilyen az esküt ő Felsége kezeibe, gr. Andrássy külügyér és gr. Crenneville főkamarás jelenlétében. Az eskümintát Teschenberg udv. és min. tanácsos olvasta fel. (Estély Hadik-Barkóczy Ilona grófnőnél.) Hadik grófnő szombat este az Európa-szálloda nagytermében fényesen sikerült estélyt rendezett az őstörténelmi és embertani congressus tagjai számára. A mulatság este 9 óra után vette kezdetét s azon számos kül- és belföldi notabilitás jelent meg. Kiemeljük a hölgyek közül a háziasszonyon kivül Mesteri kisasszonyt, Torma Zsófiát, Overbeck kisasszonyt, Danemann grófnőt, Evans ur nejét és leányát, Pulszky Polyxena k. a. t., Arany Lászlónét, s Thán Mór bájos leányát, kit most mutattak be; a férfiak közül Worsane, Evans, Pigorini, Wurmbrandt, Capellini, Pulszky J. Havas S. Arany László urakat, Haynald érseket és Bemért, kitűnő segédjével Czobor Bélával, Sager urat stb. Az estély kitűnő hangulatban folyt le; a vendégek Berkes zenéje mellett egész éjfél után 1/23-ig együtt mulattak. A külföldi vendégek különösen nagy figyelemmel kísérték a czimbalom-solót. (Az őstörténelmi congressus tagjai tegnap délután 3 órakor kirándultak Ó-Budára, hogy a régi Aquincum rommaradványait megtekintsék. Az idő nem igen kedvezett a kirándulásnak s a plébániatéren összegyűltek legnagyobb része, különösen a külföldiek visszatértek a városba. A bátrabbak azonban még is elhatározták magukat, hogy a részidő daczára elindulnak. Összesen 35 en voltak a hajón; a külföldiek közül csak öten voltak jelen. A kirándulók mindenekelőtt a hajógyári szigetre mentek, hol a római gőzfürdő maradványait tekintették meg. E fürdő romjait építés közben fedezték fel. A fürdő romjai igen érdekes látványt nyújtanak. Még teljesen épek az oszlopok, melyek a nagy bassint tartották; e bassinban levő vizet üres téglák által melegítették, melyekbe a fürdőhely fölött levő nyílásból áradt a melegség. Ezen üres téglák képezték a bassin falait. A bassin körül még teljes épségében megvan a körben futó szárítóhely. Megmaradt még a hidegvizet a fürdőbe bevezető vascső is. A téglán a légiók nevei és számai olvashatók. A congressus tagjai számos tégladarabot szedtek össze, melyek a fürdő körül hevertek. A szigetről az óbudai Flórián térre ment a társaság, hol egy kőlap által fedve szintén egy római fürdő romjai őriztetnek. A kőlap által fedett üregbe keskeny vaslépcső vezet be. Az üregben legalább száz dór oszlop látható párhuzamosan egymás mellett, oly közel egymáshoz, hogy csak kevéssé megtermett ember is alig tud közöttük végig menni. A kirándulók érdekkel szemlélték meg a lámpákkal megvilágított romokat. Innen a társaság egy vendéglőbe ment, hol Végh János, ó budai kerületi elöljáró uzsonnával vendéglé meg a kirándulókat. Az uzsona után Römer Flóris, az aquincumi amphitheatrum helyét mutatta meg egy ház kertjében. Az amphitheatrum romjai már nem láthatók. A kirándulók esti 7 óra után érkeztek vissza. (Pest megye) Zsámbék mezővárosában mértékhitelesítő hivatal állíttatik fel. (A zentai járásbíróság) saját területén i. é. november 1-től kezdve telekkönyvi ügyekbírói hatáskörrel fog bírni. (A kolozsvári egyetem) ásványföldtani és növénytani tanszékei mellett rendszeresített tanársegédi állomások f. évi szeptember 30-án megüresedvén, azokra pályázat hirdettetett. Ezen állomásokkal, melyek két évre (f. évi octóber elejétől 1878. augusztus végéig) töltetnek be, esetleg azonban utóbbi két évre meghosszabbíthatók, egyenként 600 frt évi fizetés és 120 frt lakbér van egybekötve. A pályázni akarók életpályájukat, eddigi tanulmányaikat és netalán viselt hivatalos állásukat kitüntető okmányokkal fölszerelt folyamodványaikat folyó évi october 3-ig szolgáltathatják be a kolozsvári egyetem mennyiségtan-természettudományi karának dékáni hivatalához. (Névváltoztatások.) Pertk József, marmarosszigeti lakos »Perlakiéra, Grosz Ignácz, miskolczi lakos »Fekete«-re, Ferencsik István és ifj. Ferencsik Mátyás szegedi lakosok »Ferenczi«-re változtatták vezetékneveiket. (Felfüggesztett ügyvéd.) Szévald Vilmos budapesti ügyvéd, az ügyvédi kamara fegyelmi bíróságának jul. 7-kén kelt és a jegfeitetőszék által helybenhagyott határozata folytán felfüggesztetett az ügyvédség gyakorlatától. (Hajó-összeütközés az Aldunán.)Lom- Palankánál tegnapelőtt a »Pannónia« magyar hajó összeütközött a »Mohamed Akif« török hajóval. A Pannónia tetemesen megsérült,az »Akif« pedig négy óra múlva elsülyedt; a legénységet és az utasokat biztonságba helyezték. A szerencsétlenség okozójának a török kapitányt mondják. Helyi hírek. (A municipális választások) közeledése alkalmából a terézvárosi választók tegnap délelőtt gyűlést tartottak a lövöldében, melyet 11 óra tájban dr. Gödi Károly a választás fontosságának ecsetelésével nyitott meg, kérvén a jelen voltakat, hogy netáni javaslataikat terjeszszék elő; dr. Schvarcz Gyula és Bendik jegyzőkké választattak. Schwarcz Gyula felolvasá az általa szerkesztett törvényhatósági programmot, melyhez a gyűlés nagy lelkesedéssel csatlakozott. A programm hangsúlyozván, hogy Budapest törvényhatósági bizottságának jelenlegi tagjai s azok működése a polgárokat semmi tekintetben sem elégíthette ki, mert legtöbbször nem a közérdekbe az u.n. lekötelezettségi rendszer dominált közöttük. Kívánja e programm, hogy azon fontos jogok gyakorlása, melyek a városi képviselők kezeiben összpontosulnak, oly polgárokra bizassék, kik minden tekintetben teljesen függetlenek, kiknek jellemszilárdsága s tisztakezűsége minden kételyen felül áll, kik a főváros ügyei iránt eddig is kellő érdeklődést tanúsítottak, kellő értelmiséggel s a magyar nyelvben elég jártassággal bírnak. Ezenkívül szükséges, hogy az illető jelölt, vagy közeli rokonai, vagy érdektársai a fővárossal semmiféle számadási vagy lekötelezettségi viszonyban vagy perben ne álljanak. Az imént jelzett viszonyban álló ügyfelek ügyvédei is e kifogás alá esnek. Különös tekintet helyezendő a szakképviseletre, minélfogva kívánatos, hogy az ipar, kereskedelmi, ügyvédi, orvosi, írói, hivatalnoki és tanítói körök aránylag képviselve legyenek. Követeli a programm, hogy a bizottsági tag lelkiismeretesen feleljen meg kötelességének az által, hogy a szakbizottsági ülésekben és közgyűlésekben rendesen megjelenjen s a folyó ügyekben mindig kellőleg tájékozva legyen; óhajtandónak mondja továbbá, hogy a tagok az ügyviteli szabályok egyszerűsítésére törekedjenek, végül a virilisták választásánál a főváros összes köreivel való érintkezést vallja szükségesnek, hogy minden kerület önállóan jelölhesse ki a kerületéből megválasztatni kívánt virilisták neveit. Lelkes éljenek közt ült le Schwartz ismét a jegyzői székre. A szónokok mindnyájan melegen ajánlották és tették magukévá a programm minden pontját. Kiváló tetszés közt szóltak Sebestyén Géza és Bendik úr. — Az előbbi örömmel üdvözli a gyűlést, mint első olyneműt, mely a municipális választások alkalmából tartatik, s hiszi, hogy oly kielégítő programm kétségen kívül el fog fogadtatni. Bendik pedig élesen vázolja a jelenlegi képviselet nagy részét, mely jó családapák, jó privátgazdák, de magánügyekkel igen elfoglalt, részben magyarul nem tudó emberekből áll. Inté a választókat, ne hagyják magukat valamely csempészlistával tévútra vezettetni, mint sokan a múlt választások alkalmával, midőn a működő bizottság titokban, éjnek idején kidolgozott és más városban nyomatott névsorral lepte meg és terrorizálta a polgárságot. Hasonlóan pártolólag beszéltek még : dr. Mayr Aurél egyetemi tanár, Tenczer Pál, dr. Morzsányi Károly és Steinitz Ignácz, mind a négyen németül. Ezután a programm elfogadtatván, egy 60 tagú végrehajtóbizottság választatott, mely dr. Gödi K. elnöklete alatt a polgárok közt a programm pontjainak megfelelő egyének megválasztása érdekében fog működni. A gyűlés csekély részvéttel folyt le, és alig jelentek meg 100-an. VA főv. pénzügyi és gazdasági bizottságnak Alker G. tanácsnok elnöklete alatt tartott mai ülésében a következő fontos ügyek tárgyaltattak. A fővárosihatóság a jótékony intézetek részére 6000 frtot szavazott meg évenként; az óbudai szr. hitközség ez alapból 300, a budai pedig 250 frt segélyt élvezett. Az óbudai hitközség részére ez évre 600 frtot szavazott meg. Ezen ügy ma újból tárgyaltatott, miután némely részről felhozatott az, hogy ezen 600 forintnyi segély megszavazása által más jótékony intézetek rövidíttettek meg. Havas indítványára ezen ügy a jótékonyalapot kezelő bizottságnak adatik ki véleményadás végett. Rosenfeld és Polacsek vállalkozóknak a dunabalparti soroksári út melletti homokbánya bérlete iránti kötött szerződésük október hóban lejár. Mielőtt azonban a szerződés megújittatnék, a bizottság némely tagja a vállalkozókkal kötött szerződés 6. szakaszának c. pontját megváltoztatni szükségesnek tartja, miután a szerződés érintett pontja azt mondja, hogy minden magánzó a magán telkén talált homokot a saját czéljaira felhasználhatja, ha azonban azt az illető magántulajdonos elárusítja, a vállalkozó teljes kárpótlást követelhet és nyer is. Havas biz.tag ezt igazságtalannak tartja s azt mondja, hogy neki pl. két telke van, ezek egyikén homok van, a másik telkén pedig építtetni akar, ő ezen szerződés értelmében nem használhatja saját homokját. Albértnek felhozza erre, hogy Budán néhány év előtt ezen ügy per tárgyát képezte, melynek vége az lett, hogy a minisztérium a városnak a homokbányákra vonatkozó privilégiumát megsemmisítette. Havas ezután indítványozza, hogy mielőtt az elvi kérdésben a bizottság határozatot hozna, a budai minden ez ügyre vonatkozó adók áthozatalát kívánja, hogy azokból a bizottság meggyőződést szerezzen magának, hogy e kérdés mikép és ki által oldható meg. Végül Alker felhozván azt, hogy a város ezen jogáról egy könnyen le nem mondhat (10,000 frt évi jövedelmet hoz), de az ügy megvilágításául szükségesnek tartja kijelenteni, hogy a város ezen szabadalmat még József császártól nyerte s azt máig is gyakorolja. Erre kimondatott, hogy az ügy — Havas biz. tagnak utóbb tett indítványa elfogadása mellett — legközelebb fog érdemileg tárgyaltatni. (A Bezerédy-utczai új népiskola ma d. e. 9 órakor nyittatott meg a józsefvárosi második kerületi iskolaszék által. Az épület igen kényelmes berendezésű, 10 osztályteremben eddig ötszáznál több tanuló van beírva. (A kényszerdologház részére)szükséges vászonneműek szállítása iránt f. évi aug. 28-án a szabályszerű árlejtés megtartatván, két beérkezett ajánlat közül, mint jutányosabb, Lindenbaum Lőwi czégé fogadtatott el. E szerint a főv. kényszerdologház részére 1. évben szükséglendő 2856 ’/2 méter fehérített vászon, méterét 31 krért; 312 méter fehérítetlen vászon méterét 20 krért; 41768ipométer sávoly vászon méterét 27 */2 krért fogja a nevezett czég szállítani. (A VI. ker. állami főreáltanodán) az írásbeli érettségi vizsgálatok f. hó 9., 10. és 11-én, a szóbeli vizsgálatok 14-én tartatnak meg. (A kit társai megvertek.) Sasinka Ferencz morvaországi szülőkocsist tegnap előtt éjjel a Magdolna utczában az őrjárat a földön fekve találta. Egészen vérrel volt borítva, keze, lába összetörött, miért a kórházba szállíttatott. Sasinkát állítólag vele dorbézoló társai verték meg, kik most a rendőrség által nyomoztatnak. (Re ndő ri hirek.) Ivánszky Károly sip-utcza 5. sz. a. lakó ügyvéd 8 éves fia tegnap délután 1 órakor a kerepesi utón a 161. számú egy fogatú bérkocsi által elgázoltatott. A baleset után a kocsis gyorsan elhajtott s többé állomáshelyén sem jelent meg. A súlyosan megsérült fiú szülői lakására szállíttatott. — Elekes Mihály 1848/9-iki honvéd őrmester múlt éjjel a Kálvin-téren levő két oroszlánhoz czimzett fogadó istállójában felakasztva találtatott. Az öngyilkosnál Madarász Jenő orsz.gyűlési képviselőhöz czimzett lepecsételt levél, s Krivácsi József honvédezredeshez szóló folyamodvány és több iromány találtatott. Színház és művészet. (Nemzeti színház.) Hajós Zsigmond úr szombaton Verdi »Aydá«-jában vendégszerepelt. Mondtuk már, hogy Hajós tulajdonképeni tere, hol feltűnőbb sikert arathat, az olasz dalmű. Ezt a szombati előadás is igazolta. Bár Verdi e dalműben meszsze túlszárnyalta nemcsak önmagát, hanem általában az összes olasz operazenét, a drámai zenének oly fokára mégsem emelkedett, hogy a dallamot mellőzte volna, ha mindjárt a hagyományos formával szakított is. Radames szerepe sincs felruházva annyi drámaisággal, hogy legnagyobb részében a lyrai elem ne nyomulna előtérbe, s így mintegy teremtve van az oly énekművészek számára, kikben a lyrai elem túlnyomó a drámai fölött. Az egyetlen drámai mozzanat, mely Radamesnek kínálkozik, a 3-dik felvonás szép hármasa (Ayda, Radames, Amonasro) s némileg az ezt megelőző kettős Ayda és Radames közt. E drámai mozzanat Hajósnak legkevésbé sikerült, mert épen ott, hol a hatást fokozni kell (»becsületem eljátszva!«), hol a hangnak és játéknak magas szenvedélyt kell érzékíteni, ereje meglankadt. A kettős — a legjobb lyrai részekkel — jól sikerült, a sírbolt-jelenetben pedig igazi művészettel énekelt. (Meghalni, ily ifjan!) Az est legkiválóbb tényezője N.Benza Ida volt, ki a czímszerepet játszotta. Hajós úr ismét olaszul énekelt; az igazgatóság úgy látszik gyönyörködik azon kecskeméti hangzású olasz szavalatban, melyet a t. tenorista nemsokára Milánóba lesz viendő. Nem lehetetlen, hogy Milanóban e sajátszerű olasz kiejtés sok derültséget fog okozni. Vasárnap a »Szentivánéji álom« került színre, zsúfolt ház előtt, mely figyelmeztethette az igazgatóságot, hogy az »Antigonék« nem vasárnapra szánt darabok. Szigeti József páratlan humora elegendő lett volna mulattatni a közönséget, ha a többi szereplő is (Vizváry, Helvey Laura, Náday, Nagy Imre, Szigeti Jolán, Visiné-Gábos Irma, Jászai Mari, Molnárné, Lendvayné, Bercsényi, Komáromy, Sántha stb.) el nem követtek volna mindent, hogy a tündéries darab, a shakespearei képzelem szindus remeke, hatásából ne veszítsen. A zenekar Mendelsohn költői zenéjét szokott finom szabatosságával játszotta, Erkel Gyula vezénylete alatt. A „Pesti Napló“ táviratai. A statisztikusok kirándulása. (Saját tudósítónktól.) Orsová, sept. 11. Az orsova-mehádiai kirándulás fényesen sikerült. Korán reggel Báziásról a »Zrínyi« és »Radetzky« gőzösök szállták a vendégeket, fél óráig a két hajó összekötve volt, azután a »Zrínyi« ment előre. Legszebb őszi nap ragyogott ránk. Gyönyörű utunkon a vaskapun keresztül a vendégek a fedélzeten nézték a szép látványt. A szerb parton, ahol az országút a Dunát érinti, sebesültek vonatát láttuk. Gradistyénél a »Merkur« hajó ép arra mentünkben rakta ki egy angol társulat által rendezett kórházhoz való eszközöket. Különben a szerb partokon csak néhány halászt láttunk; a parti helységek egészen kihaltaknak látszanak. Orsovánál a feldíszített kiszállónál Pavlovits teregovai szolgabiró magyar díszruhában s a falusi elöljárók által környezve magyarul üdvözölte a vendégeket. Innen festői szép völgyben kocsin mentünk Mehádiára. A bejáratnál az összes nemzetek lobogóit viselő diszkapun e felirat fogadott: »Isten hozott a Cserna-völgybe.« Itt Jakab Bogdán főispán díszruhában nagy kísérettel várt és legmelegebben üdvözölt minket. Az üdvözlő beszédre Keeti válaszolt. Ezután következett fürdés, séta és fényes ebéd. Az ebéden a főispán üdvözletére Ficker (osztrák delegatus) válaszolt, Levasseur gyönyörű beszédben a magyar nemzetet, Greguss az idegeneket, Weisz a belföldiek nevében Keletit köszöntötte fel, Popovits román delegátus pedig meleg, nagy tetszést keltett beszédben Magyarországért ivott. Erre séta következett több hegyre s a »zsiványbarlangba«, melyet fényesen kivilágítottak, a zene szólt, sok ezer lampion világított, bengáli tűz is érdekesíté a látványt. Ezek után visszatértünk Orsovára. A kirándulás által mindenki el van ragadtatva. Éjjel roppant eső volt, mely hátráltatja visszautazásunkat. (Ered. sürg.) Szolnok, sept. 10. Ő F e s é g e tegnap történt átutazása alkalmából Szolnok városa közönségének mély hódolatát legkegyelmesebben elfogadni méltóztatott. (Ered. sürg.) Belgrád, sept. 10. (B. C.) Nikola Nikolajevics Rajevszky orosz ezredes, Rajevszky töb fia, sept. 1-jén elesett, ami eddig titokban tartatott. Most már az eddig megkímélt hivatalnokokat is kényszerítik a hadsereghez menni. Alimpics, állítólag tegnap nagy vereséget szenvedett. — A Morava balpartján Androvácznál tegnap kis ütközet folyt, melyben a szerbek visszavonulni kényszerittettek. (Ered. sürg.) Ragusa, sept. 10. (B. C.)Mukhtar pasa közvetlenül Grahovácz előtt áll és Sakir pasa állítólag már egyesült vele. — Podgoriczából jelentik, hogy a török csapatok egy része montenegrói területen áll. Widdin, sept 10. Néhány nap óta tegnap érkezett Nisből az első hír, mely szerint a török csapatok a Morava balpartján úgy, mind a jobb parton minden uraló positiót megszállottak és Saib pasa mind előbbre nyomul. Zára, sept. 10. A török invasio következtében a Grahovonál tartózkodott herczegovinai menekültek és sok montenegrói, osztrák területre menekülnek. Bukarest, sept. 10. Az osztrák-magyar uralkodónak Erdélyben időzése alkalmából Bratiano miniszterelnök a fejedelem szárnysegédjének kíséretében II.Szebenbe utazik ő felségét üdvözlendő. Madrid, szept. 10. A kormánypárti »Cionista« jelenti, hogy a protestáns lelkészek felszólaltak az angol nagykövetségnél, amiért a spanyol kormány megtiltotta a protestáns istentiszteletre és iskolákra vonatkozó hirdetményeknek falragaszok útján való közzétételét. Este a lelkészek gyűlést tartanak és tanakodni fognak jövő magatartásukról. London, sept. 10. a blackheathi meetingen 12.000 ember vett részt. Gladstone ezeket mondá: A krimi háború ünnepélyes kötelességeket rótt Angolországra és ő eljött, hogy azok teljesítésére intsen. Soha sem látott mozgalmat, mely oly gyorsan növekedett, oly jelentékeny mérveket öltött és valóban nemzetivé lett, mint ez. A kérdés, mely itt szóban forog, felül áll minden párton, minden nemzetiségen, még a kereszténységen is, mert ez az általános emberiesség kérdése. Törökország, nemhogy visszautasította volna a vádakat, még súlyosbította azokat a tagadás által, mely a gonosztevők dicsőítése volt, megbüntette azokat, kik a kegyetlenségek hitét terjesztették és a legrosszabb gonosztevők némelyikét kitüntetésekkel jutalmazta. Szerbiával is úgy akartak bánni, mint bántak Bolgárországgal. A kegyetlenségekért azok felelősek, kik véget nem vetettek azoknak, bár volt rá hatalmuk. Gladstone ezután fejtegeti, hogy Angol- és Oroszországnak együtt kell működniök, bár Oroszország, ép úgy mint minden más nemzet, nem ment a becsvágytól, mégis a humanitás ösztönei vezérlik. Vissza kell fojtani minden gyanúsítást és nem kell régi emlékekre támaszkodni. Szóló még nem ismert nagy kérdést, melyben Európa hatalmai és népei oly egyetértést tanúsítottak volna. A nagyhatalmak közt egy sincs, melytől Angolország a szives helyeslésnél egyebet várhatna. Ausztria, a maga ifjú, alkotmányos szabadsága élvezetében nem oly féltékeny, mint volt a krími háború végén és — szóló ebben nem kételkedik — továbbra is együtt fog működni a többi hatalmakkal a közös czél elérésén. Németország, a teuton faj élén, bizonyára nem fogja becsületét beszennyezni, morális hatalmát veszélyeztetni az által, hogy a nemes érzületet, mely az egész kereszténységet áthatja, czéljától elterelje. És oly kevéssé várható ez a nagy franczia nemzettől, mely annyit tett a civilisatióért és most hosszú izgalmak után megtalálta a megszilárdult szabadság útját. Olaszország magatartásáért szóló is elvállalná a felelősséget, annál is inkább, mivel ott a keleti bonyodalmak kezdete óta mindig rokonszenvet tanúsítottak az elnyomottak iránt. Gladstone e szavakkal végezte beszédét: Elkülönítve nem érhetnek ezért a hatalmak, de igen is ha egyesülnek. Lyon, sept. 9. Mac Mahon tábornagy 1/2 6 órakor fogadta a hatóságokat. Itt 6 órakor jött a megyei tanács és midőn látta, hogy a fogadtatás már megkezdődött, tiltakozott ez ellen és visszavonult. Több megyei tanácsos e szavakkal járt a tömegben : Éljen a köztársaság,éljen az amnestia! A hatóságok fogadtatása ezután minden további incidens nélkül ment végbe. Sept. 10-én: Mac-Mahon tábornagy a kereskedelmi kamara elnökének beszédére így felelt: Hoszszabb ideig maradnék itt, de ez utazás főleg katonai jellegű; látogatásom bizonyítja hogy nem tévesztem szem elől a kereskedelem és ipar igényeit sem. Remélem és óhajtom egy oly korszak közeli beálltát, melyben katonai foglalkozásom megszűnik és nekem meg lesz engedve, hogy kizárólag békés munkáknak szenteljem magam. Mac-Mahon örömmel constatálja, hogy Lyon ipara kielégítő állapotban van. A kereskedelmi szerződéseket illetőleg megjegyzi, hogy a kormány azokkal foglalkozik, de ő előnyösebbnek tartja azok lejártát bevárni és azokat mind egyidejűleg megújítani. Ha az összes nemzetek közös szerződés által jutnak kapcsolatba, akkor inkább áll majd érdekükben, hogy a békét fenntartsák, mert solidárisak egymással és közös érdekeik lesznek. A tábornagy 4 órakor folytatta útját Polignybe, a Jura-departementba. (Ered. sürg.) Grácz, sept. 11. Gróf Auersperg Antal az éjjel mély álomban törte az éjét, jobb fordulat nem állott be. Athén, sept. 9. Krétából jelentik, hogy Reouf pasa ottani kormányzó Mizotakist, a krétai közgyűlés egyik tekintélyes tagját minden ok nélkül elfogatta és hajóra vitette. A néptömegek tüntetnek és követelik Mizotakis szabadon bocsátását. További elfogatásoktól tartanak. Roppant izgatottság uralkodik. Triest, sept. 10. Rudolf főherczeg ő fensége tegnap este 9 óra 40 perczkor a gyorsvonaton Miramarba érkezett. A hivatalos fogadtatás legi kívánat folytán elmaradt, csak Pino báró helytartó, d’ Angeli polgármester és Görtz tábornok, helyettes hadparancsnok, üdvözölték a trónörököst. Bécs, sept. 11. (Megnyitás.) Hitelrészv. 146 25. Magy. Földhitel •—.—. Angol-magyar —.—. Angol-osztrák — . — M. hitelrészvény 122 75. Franco-magy.—.—.Lombard —.— Államvasp. —.—. Muzsicipai bank —.—. Uniobank —.— Által. építő bank —.—. Angol építő bank —.— Magyar sorsjegy —.—. 1880-as—.—. 1884-es —.—. I Szusz —. —. Nipoleondor 9.72 Bent. —.— Bécs, September 11. (Elöbörze.) Hitelrészvény 1 Magy. Földhitel —. Angol-Magyar —.—. Angol-Oi 73.25. M. hitelrészv. 122 75. Franco-Magyar —.—. Lói 75.50. Államvasp. 288.—. Municipalbank —.—. Unió —. — Által. épitő-bank —.—. Angol épitő-bank Magy. sorsjegy —.—. 1860-as —.—. 1884-es —.—. —.—. Napoleon d’o 1 974.— Kente —.—. Legújabb. (B. C.) Mitroviczról a magyar honvimi minisztérium táviratot vett, mely szerint a kélt e hó 9-én Bjelinából indulva átlépték többon a Drinát s a szerb sereget (Alimpics) nagy teséggel elűzték, anélkül azonban, hogy ezt te üldözték volna. Ugyan e hirt a zágrábi hadparancsnokság érkezett távirat is megerősíti, mely azt is jel hogy a szerbek kénytelenek voltak Labáczra vis vonulni. KÖZGAZDASÁG Vegyes hírek. (Az egyesült budapesti fővár takarékpénztár) üzlet forgalmának kimuta augusztus hóban. Bevételek: Pénzmaradvány hóról 222.929 frt 27 kr, betételek könyvecski 1,975.701 ft 96 kr, betételek pénztárjegyekre 186, frt, visszafizetett kölcsönök 36.162 frt 55 kr, előre 62.805 frt, visszafizetett váltók 1,517.158 frt 35 folyóüzlet számla 84.155 frt 73 kr, eladott értél pirók 4284 frt, kamat jövedelem 67.959 frt 71 különféle bevételek 6790 frt 4 kr, összesen 4,164. frt 61 kr. Kiadások: Visszafizetett betételek és tesietett kamatok 1,446.323 frt 84 kr, fizetett folyamatok 4547 ft 27 kr, beváltott pénztárjegyek 265. frt, ezekért fizetett kamatok 4928 forint 26 krajc, kiadott kölcsönök 238.500 forint, előlegekre 49.1 forint, leszámítolt váltókra 1.786.508 forint krajczár, folyó üzlet számlája 66.685 for bevásárolt értékpapírokért 3320 frt 75 kr, tisztiítésekért 2876 frt 62 kr, költségek 684 frt 09 visszatérített kamatok 973 frt 63 kr, dijakért frt 64 kr, osztalékokért 272 frt, bútorzat 2007 70 kr, adóért 6800 frt, összesen 3.879.644 frt 76 péztármaradvány augusztus hó végével 285.191 85 kr. A hitelegylet kimutatása. Bevételek: Pé maradvány július hóról 141.120 frt 87 kr, visszavetett váltók 322.875 frt, váltó kamatok 6605 87 kr, biztosítéki alapra 40 frt, tartalékalapra 6 frt 90 kr, különféle bevételek 7257 frt 16 kr, összen 478.546 frt 80 kr. Kiadások: Leszámítolt utókért 328.125 frt, különfélékért 242 frt 35 kr, öszesen 328.367 frt 35 kr, pénztármaradvány augutus hó végével 150.179 forint 45 krajczár. Üzleti éres. A gabnatőzsdéről. Budapest, sept. 11. A nap és ma kész búzában"Ja kínálat mérsékelt volt, meglelős áivételkedv mellett . Összesen, változatlan múlt heti árak mintegy 25.000 mm. adatott el. Más gabnafajban csekély forgalom. A határidőüzletben: búza őszre 9.95 10.00, tavaszra 10.55 —10.60 ; rozs 8.10—8.15 ; zab őszre 6. — 6.45, táv. 6.71—6.75, tengeri, bánsági május—júniusra 6. — 6.25. A budapesti értéktőzsdéről. Budapes sept. 11. Üzérkedő papírokban valamivel lanyhább hangul, mellett igen gyér forgalom volt, befektetési értékek pedig egszén figyelmen kivül hagyattak. Csak gőzmalmok részvény élénkíték fel a tőzsdét, minthogy azokat folytonosan emelke árfolyamokkal vásárolták. Valuták ismét emelkedtek. Az előtőzsdén osztr. hitel részvények 146.20 145.9-ig jöttek forgalomba. A déli tőzsdén osztr. hitel-részvények 145.80 145.40 adattak el, egyéb bankpapírokban pedig nem volt ület. Atheneum-részvények 240-el,eszközöltek kötést. Malmok közöl: Concordia gőzm. részvények 310-i Erzsébet 168-ig, Luiza 146-ig, Viktoria 220-ig, Pannónia rész 750-ig emelkedtek. Váltók Londonra 122.25-ön, határideji kézbesitési pedig 122.50-en, markjegyek 59.75-ön keltek. A bécsi gaunatőzsdéröl. (Ered. Jürg Book, sept.ll.Buza őszre 10.20 — 10.35, tavaszra 10.55 — 10.6 Közt őszre 8.50—8.60, magyar 9.05—9.15. Zab őszre 6 87- 6.92, kész áru 7.23—7.28. Tengeri kész áru 6.50—6.60. A bécsi értéktőzsdéről. (Ered. sürg.) Bécs szept. 11. Az előtőzsdén a speculatió tartózkodó maradt : osztrák hitel 146.20, anglo 73, magy. hitel 122, osztr. államvasr 283 20 frankos arany 9.75. A kis sorsjáték húzásai. September 9. Budai: 17, 23, 76, 73, 41. Felelős szerkesztő : Sírváry Lajos. _ “ „ Adv» T&rtvk Adv» Tartva BÉCSI TŐZSDE. .............................. ........— «**» 41.lWiUo.lt**. Mtel 993 M. . í i . j | i ------- -------P"*** • • • L* í g„ .. Sünt 8 aK »“«««*•■» M» frt 44% . Sil I 11 ., I - - - - ** fii* ?9 _ n 7 ® e Pt- e. tfi egy. Jelzálogb. SOO frt W*/a .... J I . I I 1 -------------------Rauadpálya, »0» frt,8%......................................»fl- 1* ~ -| Osztr. eem*. beak..................................... . • 1 I i I 859 — 860 — • ■••••• •••••». • , ~ J" — -..... r — *«frt .............! * * *»J 67 50 68 -- : t i i:: i: S - 2 *i; Ad«» T»il»» ilUmpalye Seereek MK, ....... . * a i 15* — 15* 50 A. Államadósság lOOfrt E. Közlekedési vállalatok reményti. . «*»£¡». . . . I ;« » J« 3 AUSld-flamel pálya *0» frt...............................................I 104 — *°S — Bel meat Januar—Jill i ! ! ! ! 114 «' 1 15 -■cjratfM Járadék, Jegyekben már.—nov. 5 pr* .1 *« (5 66 75 Albraehtpálya tee frt.....................it.........................|----------------------- , apro.—okt .“/, Mr. , ■. i . , | t i 115 *6 ------• • • fsbr.—eo*. 6 pie. . j f i 7o 6g g„ Danadraval «0«. . . i . 1 1 t I I 1 I • II ---------------------. *04 trt ea. 6% . . . i i • « • . 94 *0 94 70 . . »»Hatban J»b.—jol. * prr. . , 70 70 t(i Debater ............................................. i 1 1 • r I I * ““ — — , 1*7»—1*7* *•/, 604 fr. .iuiei. — ------. , ».. v_ » epril—pot. 7n 05 70 ti 0»»trak don»*r»h»J*.orf tortul»» *44 p. p. .... I fii - S7S — , 1*77—181* *%*•*. t t i i 1 t • ------------------4eeeel4*»*l 1838-bil eg*.» or»t. p. p............................... Jr„_ ... _ En»*bet-pilya *00 frt p. ...........................................a I 1*50 161 — T'li nvld*kl...................................**/, -------— - - . 1839-bíl ötöd „ , ................................... ... _ «.» _ Ep.rj.s-tern ovi JOO frt............................... • 1 I 1 ■ i — ~ — — Titoewey I* *v kiior.................1% .... I . ** 80 — , 1854-bdl*50frto« 4“/„ . ...... in7 25 i7 75 F.rdmind énaki pály» 1000 frt Mim. ...iai 1 805„, 1815 M»gy. |iowmi|1 fOO m «. . 5°/. ...... 65 60 66 — , 1860-ból 500 , 6»/„ ................................... im go m » Fttmndoual P*ly» *00 frt wait . I | • . i ■ . 153 lo 133 75 Mingy, cuakk.latt 500 frt. . 64 60 65 — . 1860-ból 100 , 6»/,, , i .... . , 17 _ ,,7 eu Pooi-bercal p*lye *00 frt ailat . • . I . • • . I---------------------Magyar kW.« 800 frt ..*•/,, i , . J . «0 So 61 — _ ■ IMf-MUOO........................................i . i 75 13, jó Lajo»-Károly pálya JOO frt p. ...........................................i *05 - *06 50 Umgy. k.lMl n. klb. 344 ft« .. 6% ,--------------------Omaot Járedékjegy 41 lira.............................. i ■ ( », 50 s, Kaawwxl.r bargt pálya tM fit ......... 9* 7.. 93 *5 Magyar eyegati I04ftt..l%.it«f.------67 — Államjoazági jelzáloglevél irt frt 6»/. .... . i _ 1 Lemberg-esennvini pálya *04 frt ..... i • 1*1 - 1*1 60 Caatr. kInc.zárt jegyek 6»/. ..... j . . | 98 _ ss „„ Ontrik-magyar Llyed *00 frt .. ........................................ *32 — 334 — 9» 98 JfO Ontrik-éneknyngatl 100 frt.................................... | ■ 13* 50 133 60 ■ __ -R FKldtmhevn.eetee ____ . , (144 A* 1 00 frt ....... 37 75 38 85 *• MagaUSarSjegye». B. föld tehermentes 100 frt p. p. Rndolt pálya, to* frt..........................j » j j j . i 108 — is so Ela* erdélyi pálya 10* frt acSat ........ 85 — 86 — fStellatelat 100 frt.......................................i i I I * i 16* 76 163 — Oaehoraigl 6'/................................ .. * i .-I I 100 — -- — ÁUampálya >00 frt p. ....................................................... . 283 56 881 — Clary *0 frt p. p.........................i . . i • * ) { . *8 26 2. 75 Bukovinai 4.............................................. . • • 1 . 84 25 85 — Deli p*k *00 frt ......................................... 76 — 76 *6 Dimagói hajóiéai 100 frt p. p. 4% ..iáiéi 9b 96 50 Quoaeraiegl ...................................................iáit 86 ~ 86 26 Tinái pálya top frt.........................-------------------------------------------— - tanítanék! váróit to frt...............................gg. 17 50 18 — Krajnai, karinthiai és tangamelléki *% . )i, i 90 —-------Bánt Tramway 100 frt ....... g g . 111 60 112 50 KegliVIch 10 frt ........................................ . árt . 13 — 13 *0 Horvát-tótomági *»/......................................iá 86 87 — Magyar-gápaomigl alá* pálya 100 frt ■....(-------81 — Krakkói sorsjegy kölcsön 10 frt. ..i.it. — ___________ Morvaomág 16%........................i . • . j • 100 — 101 - ■ ónak-keleti . 200 frt nSit ....... 102 75 103 25. Buda város költa. 40 frt........................iál. 27 Cf. 28 60 Alsó-ausztriai *......................................................... * 102 26 102 75 A keleti pálya 200 frt............................ . 30 75 31 26 P*lf! 40 frt .. .........................................................iái. 31 76 52 26 felsö-ausztriai 6. . .. . 97—____a nyugati nekeafehérvár-gráea 100 bt. ■ ■ j • 101 — 102 — Rudolf-alapítvány 10 frt j , . 13 50 lé -Salzburgi S...........................................i . . 97 --------------- *,»hn *0 frt p. p. . . •...............................•. . . . 39 — 3« 50 Sziléziai *. . . i . . . .......................... 96 6d 97 50 „ Salzburgi dijsorsj. *0 frt.................................... 15 76 16 60 Erdélyi *•/. ........................... i . . i 74 71, 75 25 Záloglevelek. st. a«nou *o m. p. p. ... i .... . , t . sí 3» — SítiT“4" !; ::::;«» al «mumm«.«.... i ... mu**o5^^TM.IS^:::::::; \; ,112 ,;15 Tames! Bánság 6*/. . ........................................ . 1 71, 74 26 _ l 33 éves visszafizetés 511/. ........ 89 76 90 26 , „ M p. p. t*t% .................................................. 68 - 59 — Temeti 1867-diki sorsolási aáradákkal . . . . i . 73 74 _ 1*l‘Al*b' ‘ ‘ * 1..................... ** 59 83 M w»ld“*b *0 frt p. ...................................................... Ii 75 22 26 *17» .................................................................... . i . 75 75 70 h“* ?• N ° “r"14, • * • •..................... ~ ~ - WladUehgrbt* 20 frt ........................................................ 24 L 25. iskollki sorsolási záradékkal ...... 78 “ ,4 50 ^ H át *■/,% ) J *. *. *. *. J ü ü ll ll 0. Más köikalcsÖHÖk. : *, ’. • *, } 1 \ ) * Jj ü mm Váltók (három Mr.). (SM fíttkl'w ••!*!* 106 »» 104 - a 6W/6. * ■ ’. n - 7» M Amstardamr, 100 frt hollandi . . . i 3 •/„ . . 100 - 100 25 0 SS35Sífc,S«í,.7 á: 1;:; ‘ÜL5 ‘ü7i iÄ&\r,nb£kmirk • • ■ ‘ • 44 «>■ • • 5b96 gis Magy« nyaremény 100 frt . .... i . j | 7, go 72 26 8. Elsőbbségi kötvények. fLoroszló 100 bir. márk .,.**##% . Bu 96 5 lSjl Magyar JrinMtáilutalTaay 1173 1« 0 *% i 1 \,. ioo 50 101— ilf»ld-«TM.lp4iya*0« frt «6*1 1% ....... «6 50 - - RSStrt’lMbfr. márk' ‘ i !------------------------* JKSAtiin* •**.*??)•-------------------Albroehtp SOO frt 5% . ■ ..... . | | . «9 69 *' Hamburgra 100 b. mark.................................4 » . 68 95 69 10 • 1Safdl IUL mlufS ' ‘ • 1 ! ' ’-------------------MtUszók-DombovárlO« frt a. 5% • .......----------------------Londonra 10 font .tokning........................... . , 12160 1*1*0 t 1175 fkl 64 mii. 6% ••••* I • _ _________Osztrák aanzgSzhajcsuW 1000 frt p. Pete «11# — —------Lvonra 100 frank . c / _ _ — 10* frtpe. i i 1 i i ,_________ _ . , SOO frt e. ...... . »3 90 »4 *0 Milano 100 llra . .’ .' .' \ . 6° °‘. \ ____________ TWk^U fio* frank........................... S | I ‘ - “-------Bneábet-pály. oblN frt......................... ... . 88 50 89 - Marseille 100 frank...................................S'/0 ...--------------------T»r»k va.uU • • • . • j | * • ,5 75 16 - * • IHLJi!................................... *5 - -• - Mflnehonl 100 fi. d. a. . . . i i i i 3% . .-------------------# . 145Irmák bsflz. • ____________ « n ‘ • 86 ^ 50 Wri* 100 fr»nk ..•••••*• 3rt/o . * * 47 96 48 10 _ » » . *.#*#####•#•-------8» - petervir i0o rubol............................* * * 7% ... -----------------D. Bankok réSSTényaL Ferdinánd északi pálya 100 frrt. p. ....................................100 100 50 * ~ . „ B , 100 frt p. 4........................... 95 50 98 \ A S£b‘£&r,MWbrM?:!: iss : iS :: »: ‘Sí*0 Pénzek árfolya. Onfrák^^dbJtallntóa^'lOO frt) n. *o ! .’ ! ! ‘. Ü Z ü -- Károly-Lajos ’ 800 ) !“'?.' *. ) 97 50 98 - JS'frk?“Lariy‘ ‘ )................................* * 4 1 J ' ‘ ?9 4 ** ‘Ä'^rt8*«••••;<*•• I«sí 147_ • ■ & •.;;*s ; •«*s • • üli -zo"«‘Sp-riai.* ‘;:::::!: í!:!: ül6 üü PmÜTkereskedelmi bank 500*frt .* .*.'!!*#! ** 121 ** Sxa*» oderbnrfl 800 frt"....................................! ! ! ! 68 50 69 — ^*?»*TorézU-tallér ••«••«<«« i --------------— ~ Alaa-anaatriai lanamitole tamlat 54* frt...................... .71 ~ Lembergt-oaaru.-Jaz.yi pilya 10« frt eaflat........................................................Elleti talle’r.................................................. . » • t . 10190 10*10 Franae-ontrák-maty. 5M inuk 50»/........................... 663 - 6M - . . . , I. kik. Uö . . . . 77 - 77 5( w itaivA,’ .* .* .* .* .* ! ) ! I * * ~ " 11 60------ , , . , m. . 1868 ... . 71 76 7* -I a a . , IV. , «71 . . . --------------------------_________________________ _____ __ Nyomatik a kiadó-tulajdonos Athenaeum irodalmi és nyomdai részvénytársulat könyvnyomdájában, Budapest barátok-t.ere 7-dik sz., Athenaeum-épület.