Pesti Napló, esti kiadás, 1876. november (27. évfolyam, 236-262. szám)

1876-10-10 / 243. szám

243. szám. Budapest, k­edd October 10.1876. 27. évfolyam. Szerkesztési iroda: Barátok­ tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Barátok­ tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. ESTI KIADÁS. Előfizetési fel­tét­e­lek­ : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 3 hónapra 6 frt — kr. — 6 hónapra 12 frt — kr. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bár­mely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttat isc. Hirdetések szintúgy mint előfizetések —,, . a­­Pesti ISTapló kiadó-hivatalába Budapest, Barátok-tere, Ath­enaeum­-épület, '• küldendők, Budapest, October 10. A »Pol. Corr.» azon oct. 5-én Péter­várról kelt nagy fontosságú levele, mely az orosz és bécsi cabinetek kÖZÖS fegyveres actióját kilátásba helyezi, s melyről már reg­­­­geli lapunk távirataiban történt említés, egész terjedelmében így szól: Az eddig oly lázasan izgatott hangulat ma meglehetősen nyugodt és bizalomteljes felfogásnak en­gedett helyet, minthogy Sumarokoff-Kliin gróf küldetését immár sikeresnek tekintik. Az orosz kormánykörökben nyíltan kifejezik ez eredmény fölötti megelégedéseket, minthogy most Oroszor­szág karöltve Ausztriával azon helyzetben van, hogy javaslatainak a portánál igazi és erélyes nyomatékot kölcsönözhet. Oroszország és Ausztria közös cselekvése a két hatalmat Európa akaratának mandatariusakép tün­teti föl s a két hatalom között beállt kiegyezésnek tulajdonítható, hogy az európai hatalmak egyetérté­se fentartatik s Törökország a békejavaslatok eluta­sításában elszigetelve marad. A kilátás, hogy a porta az utolsó órában változatlan alakban mégis csak el­fogadja az angol békejavaslatokat, fölötte csekély s itteni diplomatiai körökben keveset számítanak ez eshetőségre. A jelen helyzet komolyságának s Oroszország kimerült béketűrésének jeléül szolgálhat azon tény, hogy a nejével és gyermekeivel már Kon­­stantinápolyba indult Ignatieff tábornokot e közben Livádiába rendelték vissza, hogy Samarokoff főhad­segédnek mára kitűzött megérkeztét s az ututasításo­­kat bevárja. Tegnap este váratlanul a nagyher­­czeg-trónörökös is oda utazott, hogy részt ve­gyen a következménydús tanácskozásokban, a­melyek tartalmát könnyen ki lehet találni. A több heti szünet után ismét fölmerült é­r­t­e­­kezleti eszmét itteni mérvadó körökben e pilla­natban korainak mondják. Oroszország néhány héttel ezelőtt nagy elégtétellel csatlakozott volna az európai értekezlethez, de a jelen pillanatban vezérlő helyen azt a nézetet táplálják, hogy a helyzet a hosszadal­mas tárgyalások által csak még bonyolultabb lenne s hogy most általában nem szavakra, hanem tettekre van szükség. A por­tával szemben alkalmazandó rendszabályok tárgyalá­sára nem tartják feslegesnek az értekezletet,de csak akkor, midőn a tetterős actiót siker koronázta, lesz az a már megtörténtnek megerősítésére és to­vábbi rendezésére szükséges. E hivatalos nyilatkozat bevezetéséül te­kinthető az orosz actiónak, melyhez állítólag — minden félhivatalos biztosítás ellenére — Ausztria-Magyarország is csatlakozott. Mind­azon hírek, a­melyek hosszabb fegyverszünet kieszközléséről, conferentia vagy congressus összehívásáról elterjedtek, ezzel szemben el­vesztik jelentőségüket. Oroszország már csa­­csatakész s nincs szüksége újabb halogatásra; elvesztette béketűrését s pisztolyt fog a porta mellére szegezni. Az ultimátum már küszö­bön áll s az orosz követség tagjai Konstan­tinápolyban már haza felé küldik értékesebb holmijokat. A román hadsereg mozgósítása szintén ez eseményekkel áll összefüggésben. Valószí­nűleg Károly fejedelem szintén Oroszország karjaiba veti magát s a czár kegyelméből megkapja majd a királyi czimet, melyre oly nagyon áhitozik. Európa egy uj korszak kü­szöbén áll, melyben, miután Bécs is megalku­dott Oroszországgal, a szláv elem lesz ural­kodóvá világrészünk nagyobbik felében! A „Pesti Napló“ tárczája. Barbassa nagybátyám. Irta Marie Uchard. (Francziából.) VII. (Folyt.) Kondré-Gul, ki most oly fesztelenül himbálózik a függő ágyon, telivér cserkesz­nő. Neve a török nyelvben egy rózsafajt jelent, melyet mi nem isme­rünk ; anyja még kis gyermek korában hozta Kon­­stantinápolyba, hol a szultán egy cadinájához jött szolgálatba; most tizennyolcz éves. Képzeld magad­nak a legvirágzóbb kaukázusi typust; magas, junói termet; gondtalan arczkifejezése azt látszik jelezni, hogy e nő teljes tudatával bir felséges bájainak; fe­jét rendkívül dús hajzat fedi, mely leér a csipőig. Az arcz vonalai rendkívül tiszták. Nagy barna szemeinek a nehéz szempillák eredő kifejezést kölcsönöznek; vastag ajkai kissé felvetvék, mintha csókra akarná nyújtani; a görög formaszépség a cserkesz fajt kitüntető bizarr bájjal párosul ... és mindez oly exo­­ticus, oly csodálatos harmóniát képez, melyet ép oly kevéssé lehet leírni, mint teszem a liliom illatát. Gyermekes jelleme van, de hirtelenkedése mellett is mély érzelmet tanusít. A cadinák közt ő a féltékeny, de oszt­ a többiek ezt nem tudják. Valóban, kis ma­dárkáim közül ő a legkülönösebb és legtökéletesebb. Hadidjé zsidóleány, de olyan, hogy ritkaság Zion leányai közt; szőke, és ezen színe oly kellemes, oly aranyszinbe hajló, minőről Veronese se nyújthat fogalmat. Szépsége nyilván válfajok keresztezésé­nek eredménye, a mint azt Darwin fejtegeté . . . Britt nyomokat látok itt! . . . Képzelj magadnak egy ked­ves, szőke, üde, fehér, rózsás teremtést Byron Giaour­­jából, vagy az »abydosi mennyasszony«-ból; övezd körül a hárem légkörével, mely bájainak keleties za­matot ad, egy oly vonást, mely a szultánák hullámos járását jellemzi............................................................ Barátom, egy hihetetlen, meglepő, hallatlan, kábító, természetfölötti esemény!.. Ne kutasd, mert nem fogod eltalálni soha, de soha. Ez túljár minde­nen, mit emberi elme kigondolhat. Tegnap félbeszakítottam levelemet. Hadidjé épen akkor, mikor róla írtam, megzavart. A nap el­telt, de nem értem rá a levelet befejezni; ma reggel a kastélyban vagyok s egész egyedül reggelizem szo­bámban. Egy tudományos folyóirat legutóbbi számát böngészem. Egyszerre kocsizörgést hallok kívülről. Látogatóim ritkán jönnek, George barátom, a spabi, gyalog szokott jönni; alkalmasint a jegyző lesz — gondolom — valami ügyes bajos dolgot akar sürgetni, már egy hete, hogy szemrehányásokat tesz, a­miért el­hanyagolom az üzleti dolgokat. A kocsi megáll a per­ron előtt. Hallom hogy emberek futkosnak az előszobá­ban , egyszerre egy kiáltás hangzik, majd rémült han­gok zűrzavarja, végül rohamos léptek, mintha egy nagy csoport depruteba jön. Bámulva figyelni kez­dek , ekkor egy dörgő hang e szavakat mondja: — De mi lelte a nyomorultakat­.... Hát soká várakoztam még a táskámmal ? Képzelheted, mennyire meg voltam döbbenve. Ha nem csalódom, ez elhunyt nagybátyám hangja, mint a trombitaszó úgy harsog és parancsol. — Ferencz, te barom, ha nyakon csíplek, majd ránczba szedlek. Felkelek, az ablakhoz sietek és csakugyan nagy­bátyámat látom, Barbassa pasát. — Nini, hát te itt vagy öcsém ? mondja nekem. Én átugrom az erkélyen és karjaiba vetem ma­gam. Az öreg felemel,mintha gyermek volnék s megölel. Képzelheted ezt a meglepetést, ezt az izgatottságot. Az emberek távolról néztek bennünket, rémületükben nem mertek közeledni. — De hát mi lelte őket, ismétlő nagybátyám .. Tán csak nem nőttek szarvaim?... — Majd megmagyarázok mindent, mondom ne­ki, most jöjjön be, a cselédek majd behozzák a málhát. — Mindenek előtt adass valami reggelit, mert éhes vagyok, mint a farkas. Mindezt nyugodtan mondta, mint a­ki soha se csodálkozott semmin és oly sajátszerű kiejtéssel, mely rögtön elárulta a különezőt. Nagybátyám két nyelven beszél, Párisban oly tisztán beszél, mint akármelyik párisi, de mihelyt a Provenceba kerül, már csak tájki­ejtéssel beszél. Fürge léptekkel, egyenes tartással jött be, én­­ meg utána. A­mint szobámba ért és látta, hogy itt i­s terítve van, leült az asztalhoz, oly közönyösen, mint­­­­ha csak a parkban járt volna sétálni; felhajtott két nagy pohár bort, mindegyik után megelégedetten csettentett; aztán hozzá látott a pástétomhoz; oly komoly támadást intézett ellene, mely tökéletesen ki­zárta azon lehetőséget, mintha kisértet lehetne. Én csak hagyom őt, álmélkodva néztem reá. Mikor láttam, hogy már most felelni is fog, kérdezni kezdtem. — Hát honnét jön, bácsi ? — Hiszen tudod, hogy Japánból, felelt, mintha azt mondaná, hogy a szomszéd városból jön, hanem útközben csatangoltam egy kicsit és azért nem írhat­tam neked. — És mit csinált öt hónapon át ? — Hát elrándultam Abyssiniában egy néger­hez, ki kétszázezer frankommal tatozik. A gazem­ber nem fizette meg most se! . . . De furcsán bámulsz reám ... És ez a bamba Ferencz úgy bá­­mézkodik rám, mintha el akarna nyelni . . . Mit lát­tok rajtam... De nini, más libériát látok rajta, mintha valami templomszolga volna. Tán szerzetes lettél? — De kedves bácsi, mi már öt hónapja gyá­szoljuk önt! — Gyászolni ? Engem ?... ne bolondozz hát! — Már öt hónapja hogy halottnak hiszszük, meg is kaptunk minden okmányt, mely az ön elhuny­tat constatálja! — Tán az is meg van bennök, hogy el vagyok temetve ? jegyzé meg a bácsi, de minden felindulás nélkül. — Természetes! felelem. Kaptunk egy okmányt az ön temetéséről is. A bácsi most már nem állhatta meg és saját­ságos csendes kaczagásba tört ki. — így hát te örököltél, mondá és tovább ka­­czagott, úgy hogy alig tudott beszélni. — Biz ez megtörtént, viszonzom, és én birtok­ba vettem egész vagyonát. Ez a felelet még inkább mulattatta a bácsit; úgy kaczagott, hogy engem is elfogott a nevetés, sőt még Ferenczet is . . . De egyszerre meghökkent, mintha egy ötlete támadt volna; részvétteljesen meg­ragadta kezemet: — Szegény fiú, képzelem, hogy nagyon bán­kódhattál. Oly nyílt lélekkel mondta e szót, olyannyira minden utógondolat nélkül, hogy meg voltam hatva lelkem mélyéig; szemem könybe lábbadt, nyakába borultam. — No, no! mondá és megveregető vállamat, miközben átölelve tartott; ne sírj hát, hisz vissza­jöttem. Reggeli után leszedték az asztalt és magunkra maradtunk. — Már most mondja el kedves bácsi, hogy ke­letkezhetett az ön halálhíre ; hadd tehessem meg a kellő lépéseket hogy önt ismét feltámaszszuk a ha­lottak közül. — Ugyan minek ? kiáltott fel a bácsi. — Nos, hogy visszahelyezzük polgári jogaiba. — Ha majd meglátnak, hát tudni fogják, hogy nem vagyok a túlvilágon, viszonz­ az öreg nyu­godtan. — De ha önt halottnak tekintik, akkor ön nem tehet semmit, nem használhatja aláírását. — Jól van, jól­ hagyjuk ezt ! . . . Gratien Claude Anatole Barbassu ilyen csekélység miatt nem jön zavarba. — Hát a vagyon, melyet én átvettem ? .. .— Megfizetted az átiratási költségeket ? kér­dező komolyan. — Meg hát. — Nos, és azt akarod, hogy kétszer fizessük meg és meggazdagítsuk a kormányt, mely megveszi rajtad még egyszer, ha majd igazán meghalok ? — De hát mit tegyünk vele? kérdezem. — Megtartod! Most te vagy a soros, öcsém ; én már negyven éve bíbelődöm vele. Most te fogod kezelni, te bajlódsz vele; most te fogsz eltartani engem. — De hová gondol, bácsi! kiáltok fel. Mert feltéve, hogy én fogom kezelni a vagyonát... — Bocsánat, az a te vagyonod, nem az enyém; megfizetted az átiratási költséget. — Nem bánom, legyen hát a mi vagyonunk, mondom nevetve; de azért ön csak nem marad meg halottnak... — Ejh mit, politikai eszmék! Beszéld el in­kább, hogy mikép haltam meg; ez jobban érdekel. Elmondtam neki mindent, amit már neked megírtam: a jegyző levelét, ahol Babassa hadnagy megírja a lesújtó hírt, melyet a leghitelesebb okmá­nyok megerősítettek; e levélhez mellékelve volt egy tárcza, nagybátyám összes irományaival, leveleivel, nevére szóló értékpapírjaival, általa aláírt szerződé­sekkel, úgy hogy a hit valóságán nem lehetett ké­telkedni. — Irományaim is ? Hát nem vesztek el ? — Meg vannak mind, felelem. — Most már értem; az ügyetlen Lefébure oka mindennek. — Ki az a Lefébure ? — Majd megtudod, ha elbeszélem a dolgot. De mondjad csak, Babassa nem hozta el a tevéket ? — Miféle tevéket ? — No ez furcsa! . . . Már most ülj le, elbeszé­lek neked mindent. Leültem és nagybátyám elmondta a következő elbeszélést. Szó szerint közlöm veled, kedves Lajos, de azt le nem írhatom itt, hogy mily utánozhatlan nyugalommal mondta el nagybátyám ezen dolgokat; mintha a szomszéd falu búcsúját írná le. — Képzeld csak, amint Japánból visszajövök, Jáva szigetén partra szállottam. A mólón találkozom Lefébure-el, egy régi barátommal; hajós volt, de felhagyott a mesterséggel és elvett egy mulatt nőt, ki dohánynyal kereskedik. Megszólítom! — Jó na­pot, hogy vagy ? — Ő megölel és ezt feleli: — Unat­kozom. — Unatkozol ? . . . Tudod mit, jer velem Tou­­lonba; hajóm itt van a kikötőben; velem jöhetsz; jövő hónapban a »Belle Virginie« h­azavisz. — Az ajánlat tetszik neki de mégis ezt feleli: — Lehetet­len. — És miért ? — Mert a feleségem nem engedi. — Azt mondom neki: No majd meglássuk. — El­megyünk a boltba, az asszony jajgat, sir, összeszidja férjét, hajba kapnak... Mikor észrevettem, hogy kis pihenőt tartanak, igy folytatom: — Ma este hat órakor felszedem a horgonyokat.. Várok reád hat óra öt perczig... És ezzel megyek a dolgom után. Hat óra tiz perczkor indulni akarok, midőn hajóm felé egy bárka közelget. Lefébure volt, intett, hogy álljak meg. Megállítottam a hajót, felveszem és in­dulunk. Tizenöt napi utazás után Ceylonban kikötöt­tünk néhány órára. (Folyt köv.). Budapest, October 10. (A közös miniszteri értekezleten) megállapította a két kormány a többi közt a quotáról szóló törvényjavaslatot, mely januárban fog a tör­vényhozások elé terjesztetni, azon indítvány kíséreté­ben, hogy e kérdésben mindkét törvényhozás deputa­­tiót küldjön ki. Szö­vegeztetett továbbá az adóresta­­tióról szóló javaslat, melynek megállapítása sok ne­hézséggel járt, tekintettel a kezelés és elszámolás né­­mikép szövevényes voltára. Végleg meglön állapítva az uj szeszadótörvény, mely egészen uj alapra fektettetik, úgy­szintén a né­mileg megváltoztatott czukoradótörvény. Mindkettő­nél, természetesen, meg lön változtatva a restitutio kulcsa is. A napokban kikerül a sajtó alól az 1875-ik évi zárszámadás. Megemlíthetjük egyelőre, hogy a defi­cit 36 millió. (Zágrábból) Írják a »Pol. Corr.«-nak oct. 8-ról : Holnap kezdi meg a horvát országgyűlés az őszi ülésszakot. Ezúttal élénk vitákra számolhatunk s bár jelenleg már nem létezik számbavehető ellen­zéki fractió, magában a többségben is lesz nem egy képviselő, ki úgy a clubban, mint a parliamentben keményen oda fogja mondani az igazat. Több mint valószínű, hogy a küszöbön álló budget-vita nem fog lefolyni izgalmas jelenetek nélkül. Nem szükség mon­danunk, hogy egy pár békétlen úr e kelletlen maga­tartásából mennél kevesebb veszély háramlik a kor­mányra s a­mi csekély nehézséget elébe halmoznak, azon vajmi könnyen túl fogja tenni magát. A panaszok nagy része kétségkívül a h­a­t­á­r­­vasutak kérdésénél fog kitörni, mely alkalommal majd előhozzák a határőrvidék visszakebelezését s reflektálnak a vasúti szolgálatban szereplő magyar nyelvre stb. Csupa régi seb! Az európai bonyodalma­kat természetesen itt is szakadatlan feszült figyelem­mel kisérik. Horvát körökben teljesen helyeslik A­n­­drássy gróf politikáját, melyről azt tartják, hogy az összes monarchia érdekeinek leginkább meg­felelő. Örömünkre szolgál constatálnunk, hogy az ural­kodó politikával ellenkező pártok is dicséretes mér­sékletet tanúsítanak, a­mit más szláv tartomány­ban most nem igen találhatunk föl. Az országgyűlés elnöke K r­e­s t­i­c s jelenleg Bécsben időz, hol valószínűleg biztos tudomást szerez az ir­ányadó körök véleményéről. (A t h é íx b ó 1) oct. 3-ről a következőket je­lentik : A szláv kérdés megoldása csöppet sem süü­rge­­tőbb, mint a görög kérdés megoldása. Törökország görök tartományaiban a rosz közigazgatás sokkal kiáltóbb, mint Bulgáriában és Boszniában. Eltekintve attól, hogy oda telepített cserkesz rablóbandák a görög elem rendszeres kiszorítására törnek, sürgős reformokra van szükség a közigazga­tásban. Mi készti hát a diplomatiát, hogy a bolgá­roknak és her­czegovinaiaknak elsőséget adjon ? Hisz ez csaknem annyi, mintha a keserves helyzetük javu­lását türelmesen váró görögök kezébe mindenáron fegyvert szolgáltatna. Csak egy intés s a görög tar­tományokban a lázadás nyíltan föllobog. Az Akro­­polison csak az imént tartott óriási meeting figyel­meztetheti a hatalmakat, hogy a görög nemzet hit őre nemzeti érdekeinek s azokért minden áldozatra ké­szen áll. Az európai békejavaslatok elvetésével beállott új helyzettel szemben a görög kormány fölhívta konstantinápolyi követét, hogy tegyen intézkedéseket azon jegyzék átadására nézve, mely az indigenátus­­kérdés tisztázását 8 nap alatt kötelezővé teszi s el­lenkező esetben e tárgyalások félbeszakítását paran­csolja. E jegyzék létezik s időközben csak felfüggesz­tetett. (Belgrádból) írják a »Pol. Corx­«-nak okt. 7-ről: A legutóbbi harcrok tetemesen növelték a se­besültek számát. Itt három új kórházat voltak kény­telenek berendezni, kettőt községi iskolákban s egyet a papnöveldében. Ezentúl a nyugati részekbe szállít­ják a sebesülteket, mivel a délkeleti részek már nem képesek több sebesültet elhelyezni. E nyomorúság daczára új légiókat alakítanak. Becker ezredes most tisztán németekből álló légiót szervez. Az Ibar-hadsereghez Kragujeváczban öntött két nagy ágyút szállítottak. Az ágyúöntés éjjel-nappal foly. A munkás személyzetet tömérdek Spandauból iderendelt poroszszal szaporították. A brünni gyárosok pompás üzleteket csinálnak. Ötvenezernél több téli köpenyt rendelt náluk a kormány. A szállítmányokat kész­pénzzel fizetik. A Morava völgy oct. 1-je óta nyugodt. A szerb hadsereg valószínűleg a defensivára fog szorít­kozni. Abdul Kerim pasa erősítést vár, mielőtt a tá­madást megkezdené. A szerb kormány bizalmasan értesítette a hatalmakat, hogy most sem adta föl a múlt hó 26 -án kelt jegyzék álláspontját. Formális fegyverszünetet, mely az ellenség meg­­rohanásai ellen garantiákat nyújt, haladéktalanul kész elfogadni. Jelenleg az ismert kozák-hetmant M a­­n a s s i n i­n t várják Belgrádba, ki a kozák csapatok vezetésével bízatnék meg. Az ág. h. ev. bányakerület közgyűlése. — oct. 10. A tegnapi jegyzőkönyv hitelesítése után felvé­tetett a pénzügyi bizottság jelentése az 1875. évi számadásról. A számadásból kitűnt, hogy az egyházkerületnek vagyona volt kötvényekben 20,178 frt 11 kr, értékpapírokban 54,115 frt, összesen 74,293 frt 11 kr, 1874-ben a vagyoni állás volt 65,961 frt 45 kr és igy szaporodott az egyházkerület vagyona 8331 frt 60 krral. E kimutatásban foglaltatik Z­s­e­d­é­n­y­i Ede 5000 frtos alapítványa, melynek kamatai a selmeczi és szarvasi iskola felsegélésére fognak fordittatni. Jelentett még, hogy a Mokussinyi féle egyházi és iskolai czélokra tett alapítvány 13.660 frtot te­szem Sajnálatos csupán csak, hogy a patens idejében hithűségével kitűnt és emlékére alapított Eszter­­gályi stipendiuma még most is 317 írton áll. An­nak szaporítása napirenden fenn­e. Jezsovics Károly tanár jelentést tett a ke­rület pártfogása alatt álló selmeczi lyceum­­r­ó­l. Kiemel három hiányt, t. i. azt, hogy tanerő hiá­nyában több tárgyat különböző osztályok részére kell kombinálni; hogy a tanárok túl vannak terhelve órákkal, egy tanárra esvén 22 óra; a tanári fizetés 700 — 800 frt közt váltakozik. Jelenti, hogy a lyceu­­mi pénztár 591 frt 43 kr hiányt mutat fel. Örömmel jelenti, hogy a tápintézet 2052 frt fölösleget tüntet fel a szegény tanulók élelmezése után. Selmecz oly pont, mely mind az egyháznak, mind a nemzetnek kitűnő szolgálatot tesz, miért az elnök­ség lelkes szavakkal fejezé ki elismerését az intézet, ki­vált a lelkés tanárok és azok igazgatója, Breznyik J. iránt. ígéretet tesz a kerület, hogy jelenleg ugyan 3000 frt évi subventiónál többet nem adhat, de közel­jövőben gyökeresen fog a jeles intézeten segíteni. Tárgyaltatott Kremár Béla bánáti esperes jelen­tése, hogy a bánáti diasporában szétszórt ev. hitsor­­sosok gondozására 1000 frt fordít és azt részint egy az éjszakán működő utazó és a Steierdorfban lakó lelkészre bizta. Olvastattak a kormány­rendeletek kivonatai s azok közül kettőre történt határozat. Ugyanis a kö­zéptanodák különböző osztályzati nomenclaturát használnak, miért is az egyöntetűség czéljából. T­a­­t­a­y István havasi igazgató indítványára határozta­tok, hogy a classificatiót illető nomenclaturául az állami középtanodák feminológiája fogadtassék el. A másik rendeletre a kerület azt végzi,hogy a polgári papoknak katonák közül végzendő functiói nem eset­ről-esetre, hanem év végén a hadügyminisztérium útján díjaztassanak. Vita keletkezett a felett, hogy a bányakerületi utasítások alól kivétel történjék, annyiban, hogy a nagy egyházaknak engedtessék meg, hogy pap és tanító-választáson kívül, kisebb szavazási és adózta­tási ügyeiket ne a tömeges közgyűlések, hanem a szű­­kebb egyházi tanácsosok által intéztethessék el. E jog ez alkalommal Mezőberényre és Nagylakra ki­terjesztetett. Ezután kihirdettetett a szavazás eredménye a kerületi consistorium tagjaira. Megválasztatott : el­nöknek Szontagh Pál, alelnöknek Görgey István, bíráknak Szelényi Károly, Rudnyay József, Dole­­schall Sándor, Sárkány Sámuel, Moravcsik Mihály, Melczer Gyula, Batizfalvi István és a megkívántató számú pótbírák. Jelentés létetett az egyházkerület nem rég ala­pított özvegy-árva-intézetéről, melynek két évi fen­­állás óta 11 ezer forint vagyona van. Az elké­sett tagokra nézve még egy utolsó határnap, tud­niillik a jövő év január 1-je tűzetett ki a belépésre. Egyúttal az esperességekhez kiküldetett a pest me­gyei esperesség azon indítványa, mely szerint ezen intézet szélesebb alapokra fektessék s az egy­házak és lelkészek nagyobb mérvü hozzájárulásával oly nyugdij állapíttathassák meg, mely 200—400 írtig emelkedhessék. Gregr Ede röpirata. Gregr Ede, az ifjú cseh párt egyik vezére, egy nyílt levelet intézett Riegerhez, melyben ezt felszólítja, igyekezzék oda hatni, hogy a csehek le­mondjanak az eddig követett passiv magatartásról s lépjenek be az osztrák birodalmi tanácsba. Gregr utal a csehországi zilált társadalmi és forgalmi viszonyokra, melyekért egyedül a csehek passiv magatartását okozza. A csehek minden bajá­nak okát az eddigi politika hibáiban találja. A cseh korona történelmi állam jogár­a alapítottuk politikán­kat, így szól, de ezt a jogot senki sem értette e vilá­gon, még magunk sem. Maga Palaczky sem tudott semmit 1861 előtt a cseh államjogról, melyre később egy egész politikai rendszer alapittatott.» A kremsi országgyűlés munká­latai ásták meg a cseh közjog sirját.« — »A magya­rok, — igy folytatja tovább — 1848-ig teljes élveze­tében voltak minden jogaiknak ; a mi jogaink akkor már nem léteztek. A magyarok 1848-ban egész al­kotmányukat a kor követelményeihez képest módosí­tották ; mi elismertük azon ósdi alkotmányt, melyet a kremsi országgyűlés dolgozott ki. A magyarok az oktoberi diploma kibocsátása után rögtön történelmi jogaik alapjára állottak; mi rögtön követeket küldöt­tünk az osztrák birodalmi tanácsba. De a magyarok sem vívták volna ki jelenlegi alkotmányukat, ha nem lettek volna készek minden pillanatban fegyver­t ra­gadni s vérekkel megvédeni alkotmányukat. Az 1848-as honvédsereg, Klapka légiója Magyaror­szág történeti jogainak sokkal nagyobb súlyt kölcsö­nöztek, mint a régi okmányok, törvények és szabada­­lomlevelek.« Párhuzamot von ezután a magyarok és a cse­hek között s azon eredményre jut, hogy a cseheknek vannak ugyan nagyon sok tudósaik és szónokaik, de egyik vezérférfiuknak sincs meg a kellő bátorsága, hogy tettel adjon kellő nyomatékot szavainak. Sürgetőleg felhívja tehát nemzetét, hogy a tör­vény alapjára állva vegye fel a küzdelmet jogainak visszaállítása érdekében. A birodalmi tanácsban való részvétet nem tartja Gregr veszélyesnek a cseh nem­zetre nézve, hanem inkább azt hiszi, hogy az ott ki­fejtendő törvényes küzdelem hasznára fog válni. Felhívja R­i­e­g­e­r­t, mint Palaczky halála után a cseh nemzet egyedüli vezérét, hogy értekez­letre hívja össze a legkiválóbb pártembereket, mely határozzon a követendő cseh politika iránt. Az ifjú­ cseh párt közlönye e levélre határozot­tan kijelenti, hogy az kizárólag Gregr saját egyéni nézeteit foglalja magában, s a párt azokat nem teszi magáévá. Rieger, hir szerint, teljesen ignorálni fogja ezen hozzá intézett nyílt levelet. A bolgár nemzet emlékirata. Említve volt, hogy a bolgár nemzet emlékira­tát pár nap előtt két bolgár küldött vitte Londonba s nyújtotta át az angol külügyminiszternek. Az em­lékirat, mely ápril hó 14-ről kelt s a bolgár nemzet nevében D. Zemkof és Marco Balabanoff ál­tal íratott alá, s mely I­g­n­a­t­i­e­ff utasításai folytán jött létre, főbb pontjaiban így hangzik: Él az európai török birodalomban egy boldog­talan nép, nagy számmal elterjedve a Balkán félszi­get mindkét oldalán. A bolgár nép, mely a keresztséget már a 9-ik században fölvette, heroikus és hosszú küzdelem után a 14-ik század vége felé végre meghódolt a diadal­mas ozmánok fegyverei előtt. Politikai függetlensé­gének elveszte bizonynyal végtelen balsorsa volt a népnek, de hódítói nem érték be azzal, hogy csak meghódítsák, hanem rabszolgává tették, a szó legszo­rosabb értelmében. Lehetetlen arról halvány fogalmat is adni, mennyit szenvedett e boldogtalan nép közel öt század óta a törökök lealázó igája alatt. Valódi csoda, hogy még fennáll, mint százados élő vértanúja az elnyo­mók kegyetlenségeinek. A bolgár munkás, békés nép­­ öt század óta csak a török hasznára dolgozott, véres verítékkel mű­velve a földet. Jutalmul a törökök úgy bántak velük, mint a barmokkal. A bolgár élete, vagyona, családja, becsülete,­­ mind semmi a legutolsó muzulmánnal szemben, ki kénye-kedve szerint uralkodhatik fölötte. A közigazgatás csak a­ központi kormány ügyes eszköze, gép, mely arra szolgál, hogy a bolgár rájá­­kat minél hatalmasabban kifoszsza. Az igazságszolgáltatás üres szó, mely legföl­lebb a tisztviselők vétkes garázdaságát fedezi. Jaj annak, ki türelme fogytán jogra és igaz­ságra hivatkozik! Jogra itt csak a török tarthat igényt. A fegyvert viselő törökök százával sújtják le nyíltan a fegyvertelen bolgárokat — és a török igaz­ságszolgáltatás mindannyiszor szépen szemet huny. A bolgár gyaur élete nem ér egy fabatkát. Minden adót a bolgár nép fizet, a marhája, földe szabad rendelkezésére áll a töröknek, háború esetén seregestől áldozzák föl fiait a harcz véres ol­tárán. És ennyi áldozat semmi, de semmi viszonzásra nem talál. A bolgár tökéletes rabszolga, így él, így szenved öt század óta a bolgár nép, mely kedvezőbb viszonyok közt a virágozás tetőpont­jára emelkedhetett volna, meg lévén benne a munka szeretet, szorgalom és iparűző szellem. A bolgár nép a szabadság legkisebb reményét is kitörő lelkesedés­sel fogadta s benső várakozással üdvözölte a török reformokat az 1839-iki basi­sherif óta a legújabb nyilatkozatokig. De mindannyiszor keserűen csaló­dott. Jellemző tény, hogy a porta minden reformigé­­rete után még rosszabbá vált Bulgária helyzete. Nem hogy rendszert változtatott volna, hanem még vak­merőbb, még arc­átlanabb módon üldözte az elnyo­mott népet. A török kormány állítólagos reformjai, leg­alább Bulgáriára nézve, sohasem létesültek. A ma­gas porta csak ámította velük Európát. A török tisztviselők azután is épen csak úgy fosztogattak. És épen most, mikor megint arról van szó hogy Törökország reformokat létesítsen egész birodal­mában, most rázta föl a művelt világot a Bulgáriá­ban elkövetett gaz kegyetlenségek rémhíre. Ránk fogták, hogy lázadók vagyunk s e borzasztó ürügy jelszava alatt kezdték mészárolni gyermekeinket, nőinket, agyjainkat, s kezdték pusztítani Bulgáriát, hogy végkép eltöröljék a föld színéről. A basi-bozn­­r­kok egyenesen erre kaptak engedélyt a török kor­­­­mánytól. Védtelen, ártatlan emberek bulla-halmaza, égő falvak, kirabolt megszentségtelenített templomok, siránkozó h­ajadonok gyalázata, rablánczra fűzött ag­gok és gyermekek, száz meg száz bitófa minden or­szágúton,­­ vér, köny, bilincs, börtön és pusztulás, — Íme, igy akarta éreztetni a török kormány e nép­pel az új aera beköszöntét. Maradhat-e tovább e boldogtalan nép a gyalá­zatos török járom alatt, mely öt század óta neheze

Next