Pesti Napló, esti kiadás, 1876. november (27. évfolyam, 236-262. szám)
1876-10-10 / 243. szám
243. szám. Budapest, kedd October 10.1876. 27. évfolyam. Szerkesztési iroda: Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. ESTI KIADÁS. Előfizetési feltételek : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra 6 frt — kr. — 6 hónapra 12 frt — kr. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttat isc. Hirdetések szintúgy mint előfizetések —,, . aPesti ISTapló kiadó-hivatalába Budapest, Barátok-tere, Athenaeum-épület, '• küldendők, Budapest, October 10. A »Pol. Corr.» azon oct. 5-én Pétervárról kelt nagy fontosságú levele, mely az orosz és bécsi cabinetek kÖZÖS fegyveres actióját kilátásba helyezi, s melyről már reggeli lapunk távirataiban történt említés, egész terjedelmében így szól: Az eddig oly lázasan izgatott hangulat ma meglehetősen nyugodt és bizalomteljes felfogásnak engedett helyet, minthogy Sumarokoff-Kliin gróf küldetését immár sikeresnek tekintik. Az orosz kormánykörökben nyíltan kifejezik ez eredmény fölötti megelégedéseket, minthogy most Oroszország karöltve Ausztriával azon helyzetben van, hogy javaslatainak a portánál igazi és erélyes nyomatékot kölcsönözhet. Oroszország és Ausztria közös cselekvése a két hatalmat Európa akaratának mandatariusakép tünteti föl s a két hatalom között beállt kiegyezésnek tulajdonítható, hogy az európai hatalmak egyetértése fentartatik s Törökország a békejavaslatok elutasításában elszigetelve marad. A kilátás, hogy a porta az utolsó órában változatlan alakban mégis csak elfogadja az angol békejavaslatokat, fölötte csekély s itteni diplomatiai körökben keveset számítanak ez eshetőségre. A jelen helyzet komolyságának s Oroszország kimerült béketűrésének jeléül szolgálhat azon tény, hogy a nejével és gyermekeivel már Konstantinápolyba indult Ignatieff tábornokot e közben Livádiába rendelték vissza, hogy Samarokoff főhadsegédnek mára kitűzött megérkeztét s az ututasításokat bevárja. Tegnap este váratlanul a nagyherczeg-trónörökös is oda utazott, hogy részt vegyen a következménydús tanácskozásokban, amelyek tartalmát könnyen ki lehet találni. A több heti szünet után ismét fölmerült értekezleti eszmét itteni mérvadó körökben e pillanatban korainak mondják. Oroszország néhány héttel ezelőtt nagy elégtétellel csatlakozott volna az európai értekezlethez, de a jelen pillanatban vezérlő helyen azt a nézetet táplálják, hogy a helyzet a hosszadalmas tárgyalások által csak még bonyolultabb lenne s hogy most általában nem szavakra, hanem tettekre van szükség. A portával szemben alkalmazandó rendszabályok tárgyalására nem tartják feslegesnek az értekezletet,de csak akkor, midőn a tetterős actiót siker koronázta, lesz az a már megtörténtnek megerősítésére és további rendezésére szükséges. E hivatalos nyilatkozat bevezetéséül tekinthető az orosz actiónak, melyhez állítólag — minden félhivatalos biztosítás ellenére — Ausztria-Magyarország is csatlakozott. Mindazon hírek, amelyek hosszabb fegyverszünet kieszközléséről, conferentia vagy congressus összehívásáról elterjedtek, ezzel szemben elvesztik jelentőségüket. Oroszország már csacsatakész s nincs szüksége újabb halogatásra; elvesztette béketűrését s pisztolyt fog a porta mellére szegezni. Az ultimátum már küszöbön áll s az orosz követség tagjai Konstantinápolyban már haza felé küldik értékesebb holmijokat. A román hadsereg mozgósítása szintén ez eseményekkel áll összefüggésben. Valószínűleg Károly fejedelem szintén Oroszország karjaiba veti magát s a czár kegyelméből megkapja majd a királyi czimet, melyre oly nagyon áhitozik. Európa egy uj korszak küszöbén áll, melyben, miután Bécs is megalkudott Oroszországgal, a szláv elem lesz uralkodóvá világrészünk nagyobbik felében! A „Pesti Napló“ tárczája. Barbassa nagybátyám. Irta Marie Uchard. (Francziából.) VII. (Folyt.) Kondré-Gul, ki most oly fesztelenül himbálózik a függő ágyon, telivér cserkesznő. Neve a török nyelvben egy rózsafajt jelent, melyet mi nem ismerünk ; anyja még kis gyermek korában hozta Konstantinápolyba, hol a szultán egy cadinájához jött szolgálatba; most tizennyolcz éves. Képzeld magadnak a legvirágzóbb kaukázusi typust; magas, junói termet; gondtalan arczkifejezése azt látszik jelezni, hogy e nő teljes tudatával bir felséges bájainak; fejét rendkívül dús hajzat fedi, mely leér a csipőig. Az arcz vonalai rendkívül tiszták. Nagy barna szemeinek a nehéz szempillák eredő kifejezést kölcsönöznek; vastag ajkai kissé felvetvék, mintha csókra akarná nyújtani; a görög formaszépség a cserkesz fajt kitüntető bizarr bájjal párosul ... és mindez oly exoticus, oly csodálatos harmóniát képez, melyet ép oly kevéssé lehet leírni, mint teszem a liliom illatát. Gyermekes jelleme van, de hirtelenkedése mellett is mély érzelmet tanusít. A cadinák közt ő a féltékeny, de oszt a többiek ezt nem tudják. Valóban, kis madárkáim közül ő a legkülönösebb és legtökéletesebb. Hadidjé zsidóleány, de olyan, hogy ritkaság Zion leányai közt; szőke, és ezen színe oly kellemes, oly aranyszinbe hajló, minőről Veronese se nyújthat fogalmat. Szépsége nyilván válfajok keresztezésének eredménye, a mint azt Darwin fejtegeté . . . Britt nyomokat látok itt! . . . Képzelj magadnak egy kedves, szőke, üde, fehér, rózsás teremtést Byron Giaourjából, vagy az »abydosi mennyasszony«-ból; övezd körül a hárem légkörével, mely bájainak keleties zamatot ad, egy oly vonást, mely a szultánák hullámos járását jellemzi............................................................ Barátom, egy hihetetlen, meglepő, hallatlan, kábító, természetfölötti esemény!.. Ne kutasd, mert nem fogod eltalálni soha, de soha. Ez túljár mindenen, mit emberi elme kigondolhat. Tegnap félbeszakítottam levelemet. Hadidjé épen akkor, mikor róla írtam, megzavart. A nap eltelt, de nem értem rá a levelet befejezni; ma reggel a kastélyban vagyok s egész egyedül reggelizem szobámban. Egy tudományos folyóirat legutóbbi számát böngészem. Egyszerre kocsizörgést hallok kívülről. Látogatóim ritkán jönnek, George barátom, a spabi, gyalog szokott jönni; alkalmasint a jegyző lesz — gondolom — valami ügyes bajos dolgot akar sürgetni, már egy hete, hogy szemrehányásokat tesz, amiért elhanyagolom az üzleti dolgokat. A kocsi megáll a perron előtt. Hallom hogy emberek futkosnak az előszobában , egyszerre egy kiáltás hangzik, majd rémült hangok zűrzavarja, végül rohamos léptek, mintha egy nagy csoport depruteba jön. Bámulva figyelni kezdek , ekkor egy dörgő hang e szavakat mondja: — De mi lelte a nyomorultakat.... Hát soká várakoztam még a táskámmal ? Képzelheted, mennyire meg voltam döbbenve. Ha nem csalódom, ez elhunyt nagybátyám hangja, mint a trombitaszó úgy harsog és parancsol. — Ferencz, te barom, ha nyakon csíplek, majd ránczba szedlek. Felkelek, az ablakhoz sietek és csakugyan nagybátyámat látom, Barbassa pasát. — Nini, hát te itt vagy öcsém ? mondja nekem. Én átugrom az erkélyen és karjaiba vetem magam. Az öreg felemel,mintha gyermek volnék s megölel. Képzelheted ezt a meglepetést, ezt az izgatottságot. Az emberek távolról néztek bennünket, rémületükben nem mertek közeledni. — De hát mi lelte őket, ismétlő nagybátyám .. Tán csak nem nőttek szarvaim?... — Majd megmagyarázok mindent, mondom neki, most jöjjön be, a cselédek majd behozzák a málhát. — Mindenek előtt adass valami reggelit, mert éhes vagyok, mint a farkas. Mindezt nyugodtan mondta, mint aki soha se csodálkozott semmin és oly sajátszerű kiejtéssel, mely rögtön elárulta a különezőt. Nagybátyám két nyelven beszél, Párisban oly tisztán beszél, mint akármelyik párisi, de mihelyt a Provenceba kerül, már csak tájkiejtéssel beszél. Fürge léptekkel, egyenes tartással jött be, én meg utána. Amint szobámba ért és látta, hogy itt is terítve van, leült az asztalhoz, oly közönyösen, mintha csak a parkban járt volna sétálni; felhajtott két nagy pohár bort, mindegyik után megelégedetten csettentett; aztán hozzá látott a pástétomhoz; oly komoly támadást intézett ellene, mely tökéletesen kizárta azon lehetőséget, mintha kisértet lehetne. Én csak hagyom őt, álmélkodva néztem reá. Mikor láttam, hogy már most felelni is fog, kérdezni kezdtem. — Hát honnét jön, bácsi ? — Hiszen tudod, hogy Japánból, felelt, mintha azt mondaná, hogy a szomszéd városból jön, hanem útközben csatangoltam egy kicsit és azért nem írhattam neked. — És mit csinált öt hónapon át ? — Hát elrándultam Abyssiniában egy négerhez, ki kétszázezer frankommal tatozik. A gazember nem fizette meg most se! . . . De furcsán bámulsz reám ... És ez a bamba Ferencz úgy bámézkodik rám, mintha el akarna nyelni . . . Mit láttok rajtam... De nini, más libériát látok rajta, mintha valami templomszolga volna. Tán szerzetes lettél? — De kedves bácsi, mi már öt hónapja gyászoljuk önt! — Gyászolni ? Engem ?... ne bolondozz hát! — Már öt hónapja hogy halottnak hiszszük, meg is kaptunk minden okmányt, mely az ön elhunytat constatálja! — Tán az is meg van bennök, hogy el vagyok temetve ? jegyzé meg a bácsi, de minden felindulás nélkül. — Természetes! felelem. Kaptunk egy okmányt az ön temetéséről is. A bácsi most már nem állhatta meg és sajátságos csendes kaczagásba tört ki. — így hát te örököltél, mondá és tovább kaczagott, úgy hogy alig tudott beszélni. — Biz ez megtörtént, viszonzom, és én birtokba vettem egész vagyonát. Ez a felelet még inkább mulattatta a bácsit; úgy kaczagott, hogy engem is elfogott a nevetés, sőt még Ferenczet is . . . De egyszerre meghökkent, mintha egy ötlete támadt volna; részvétteljesen megragadta kezemet: — Szegény fiú, képzelem, hogy nagyon bánkódhattál. Oly nyílt lélekkel mondta e szót, olyannyira minden utógondolat nélkül, hogy meg voltam hatva lelkem mélyéig; szemem könybe lábbadt, nyakába borultam. — No, no! mondá és megveregető vállamat, miközben átölelve tartott; ne sírj hát, hisz visszajöttem. Reggeli után leszedték az asztalt és magunkra maradtunk. — Már most mondja el kedves bácsi, hogy keletkezhetett az ön halálhíre ; hadd tehessem meg a kellő lépéseket hogy önt ismét feltámaszszuk a halottak közül. — Ugyan minek ? kiáltott fel a bácsi. — Nos, hogy visszahelyezzük polgári jogaiba. — Ha majd meglátnak, hát tudni fogják, hogy nem vagyok a túlvilágon, viszonz az öreg nyugodtan. — De ha önt halottnak tekintik, akkor ön nem tehet semmit, nem használhatja aláírását. — Jól van, jól hagyjuk ezt ! . . . Gratien Claude Anatole Barbassu ilyen csekélység miatt nem jön zavarba. — Hát a vagyon, melyet én átvettem ? .. .— Megfizetted az átiratási költségeket ? kérdező komolyan. — Meg hát. — Nos, és azt akarod, hogy kétszer fizessük meg és meggazdagítsuk a kormányt, mely megveszi rajtad még egyszer, ha majd igazán meghalok ? — De hát mit tegyünk vele? kérdezem. — Megtartod! Most te vagy a soros, öcsém ; én már negyven éve bíbelődöm vele. Most te fogod kezelni, te bajlódsz vele; most te fogsz eltartani engem. — De hová gondol, bácsi! kiáltok fel. Mert feltéve, hogy én fogom kezelni a vagyonát... — Bocsánat, az a te vagyonod, nem az enyém; megfizetted az átiratási költséget. — Nem bánom, legyen hát a mi vagyonunk, mondom nevetve; de azért ön csak nem marad meg halottnak... — Ejh mit, politikai eszmék! Beszéld el inkább, hogy mikép haltam meg; ez jobban érdekel. Elmondtam neki mindent, amit már neked megírtam: a jegyző levelét, ahol Babassa hadnagy megírja a lesújtó hírt, melyet a leghitelesebb okmányok megerősítettek; e levélhez mellékelve volt egy tárcza, nagybátyám összes irományaival, leveleivel, nevére szóló értékpapírjaival, általa aláírt szerződésekkel, úgy hogy a hit valóságán nem lehetett kételkedni. — Irományaim is ? Hát nem vesztek el ? — Meg vannak mind, felelem. — Most már értem; az ügyetlen Lefébure oka mindennek. — Ki az a Lefébure ? — Majd megtudod, ha elbeszélem a dolgot. De mondjad csak, Babassa nem hozta el a tevéket ? — Miféle tevéket ? — No ez furcsa! . . . Már most ülj le, elbeszélek neked mindent. Leültem és nagybátyám elmondta a következő elbeszélést. Szó szerint közlöm veled, kedves Lajos, de azt le nem írhatom itt, hogy mily utánozhatlan nyugalommal mondta el nagybátyám ezen dolgokat; mintha a szomszéd falu búcsúját írná le. — Képzeld csak, amint Japánból visszajövök, Jáva szigetén partra szállottam. A mólón találkozom Lefébure-el, egy régi barátommal; hajós volt, de felhagyott a mesterséggel és elvett egy mulatt nőt, ki dohánynyal kereskedik. Megszólítom! — Jó napot, hogy vagy ? — Ő megölel és ezt feleli: — Unatkozom. — Unatkozol ? . . . Tudod mit, jer velem Toulonba; hajóm itt van a kikötőben; velem jöhetsz; jövő hónapban a »Belle Virginie« hazavisz. — Az ajánlat tetszik neki de mégis ezt feleli: — Lehetetlen. — És miért ? — Mert a feleségem nem engedi. — Azt mondom neki: No majd meglássuk. — Elmegyünk a boltba, az asszony jajgat, sir, összeszidja férjét, hajba kapnak... Mikor észrevettem, hogy kis pihenőt tartanak, igy folytatom: — Ma este hat órakor felszedem a horgonyokat.. Várok reád hat óra öt perczig... És ezzel megyek a dolgom után. Hat óra tiz perczkor indulni akarok, midőn hajóm felé egy bárka közelget. Lefébure volt, intett, hogy álljak meg. Megállítottam a hajót, felveszem és indulunk. Tizenöt napi utazás után Ceylonban kikötöttünk néhány órára. (Folyt köv.). Budapest, October 10. (A közös miniszteri értekezleten) megállapította a két kormány a többi közt a quotáról szóló törvényjavaslatot, mely januárban fog a törvényhozások elé terjesztetni, azon indítvány kíséretében, hogy e kérdésben mindkét törvényhozás deputatiót küldjön ki. Szövegeztetett továbbá az adórestatióról szóló javaslat, melynek megállapítása sok nehézséggel járt, tekintettel a kezelés és elszámolás némikép szövevényes voltára. Végleg meglön állapítva az uj szeszadótörvény, mely egészen uj alapra fektettetik, úgyszintén a némileg megváltoztatott czukoradótörvény. Mindkettőnél, természetesen, meg lön változtatva a restitutio kulcsa is. A napokban kikerül a sajtó alól az 1875-ik évi zárszámadás. Megemlíthetjük egyelőre, hogy a deficit 36 millió. (Zágrábból) Írják a »Pol. Corr.«-nak oct. 8-ról : Holnap kezdi meg a horvát országgyűlés az őszi ülésszakot. Ezúttal élénk vitákra számolhatunk s bár jelenleg már nem létezik számbavehető ellenzéki fractió, magában a többségben is lesz nem egy képviselő, ki úgy a clubban, mint a parliamentben keményen oda fogja mondani az igazat. Több mint valószínű, hogy a küszöbön álló budget-vita nem fog lefolyni izgalmas jelenetek nélkül. Nem szükség mondanunk, hogy egy pár békétlen úr e kelletlen magatartásából mennél kevesebb veszély háramlik a kormányra s ami csekély nehézséget elébe halmoznak, azon vajmi könnyen túl fogja tenni magát. A panaszok nagy része kétségkívül a határvasutak kérdésénél fog kitörni, mely alkalommal majd előhozzák a határőrvidék visszakebelezését s reflektálnak a vasúti szolgálatban szereplő magyar nyelvre stb. Csupa régi seb! Az európai bonyodalmakat természetesen itt is szakadatlan feszült figyelemmel kisérik. Horvát körökben teljesen helyeslik Andrássy gróf politikáját, melyről azt tartják, hogy az összes monarchia érdekeinek leginkább megfelelő. Örömünkre szolgál constatálnunk, hogy az uralkodó politikával ellenkező pártok is dicséretes mérsékletet tanúsítanak, amit más szláv tartományban most nem igen találhatunk föl. Az országgyűlés elnöke K res tic s jelenleg Bécsben időz, hol valószínűleg biztos tudomást szerez az irányadó körök véleményéről. (A t h é íx b ó 1) oct. 3-ről a következőket jelentik : A szláv kérdés megoldása csöppet sem süürgetőbb, mint a görög kérdés megoldása. Törökország görök tartományaiban a rosz közigazgatás sokkal kiáltóbb, mint Bulgáriában és Boszniában. Eltekintve attól, hogy oda telepített cserkesz rablóbandák a görög elem rendszeres kiszorítására törnek, sürgős reformokra van szükség a közigazgatásban. Mi készti hát a diplomatiát, hogy a bolgároknak és herczegovinaiaknak elsőséget adjon ? Hisz ez csaknem annyi, mintha a keserves helyzetük javulását türelmesen váró görögök kezébe mindenáron fegyvert szolgáltatna. Csak egy intés s a görög tartományokban a lázadás nyíltan föllobog. Az Akropolison csak az imént tartott óriási meeting figyelmeztetheti a hatalmakat, hogy a görög nemzet hit őre nemzeti érdekeinek s azokért minden áldozatra készen áll. Az európai békejavaslatok elvetésével beállott új helyzettel szemben a görög kormány fölhívta konstantinápolyi követét, hogy tegyen intézkedéseket azon jegyzék átadására nézve, mely az indigenátuskérdés tisztázását 8 nap alatt kötelezővé teszi s ellenkező esetben e tárgyalások félbeszakítását parancsolja. E jegyzék létezik s időközben csak felfüggesztetett. (Belgrádból) írják a »Pol. Corx«-nak okt. 7-ről: A legutóbbi harcrok tetemesen növelték a sebesültek számát. Itt három új kórházat voltak kénytelenek berendezni, kettőt községi iskolákban s egyet a papnöveldében. Ezentúl a nyugati részekbe szállítják a sebesülteket, mivel a délkeleti részek már nem képesek több sebesültet elhelyezni. E nyomorúság daczára új légiókat alakítanak. Becker ezredes most tisztán németekből álló légiót szervez. Az Ibar-hadsereghez Kragujeváczban öntött két nagy ágyút szállítottak. Az ágyúöntés éjjel-nappal foly. A munkás személyzetet tömérdek Spandauból iderendelt poroszszal szaporították. A brünni gyárosok pompás üzleteket csinálnak. Ötvenezernél több téli köpenyt rendelt náluk a kormány. A szállítmányokat készpénzzel fizetik. A Morava völgy oct. 1-je óta nyugodt. A szerb hadsereg valószínűleg a defensivára fog szorítkozni. Abdul Kerim pasa erősítést vár, mielőtt a támadást megkezdené. A szerb kormány bizalmasan értesítette a hatalmakat, hogy most sem adta föl a múlt hó 26 -án kelt jegyzék álláspontját. Formális fegyverszünetet, mely az ellenség megrohanásai ellen garantiákat nyújt, haladéktalanul kész elfogadni. Jelenleg az ismert kozák-hetmant M an a s s i n in t várják Belgrádba, ki a kozák csapatok vezetésével bízatnék meg. Az ág. h. ev. bányakerület közgyűlése. — oct. 10. A tegnapi jegyzőkönyv hitelesítése után felvétetett a pénzügyi bizottság jelentése az 1875. évi számadásról. A számadásból kitűnt, hogy az egyházkerületnek vagyona volt kötvényekben 20,178 frt 11 kr, értékpapírokban 54,115 frt, összesen 74,293 frt 11 kr, 1874-ben a vagyoni állás volt 65,961 frt 45 kr és igy szaporodott az egyházkerület vagyona 8331 frt 60 krral. E kimutatásban foglaltatik Zsedényi Ede 5000 frtos alapítványa, melynek kamatai a selmeczi és szarvasi iskola felsegélésére fognak fordittatni. Jelentett még, hogy a Mokussinyi féle egyházi és iskolai czélokra tett alapítvány 13.660 frtot teszem Sajnálatos csupán csak, hogy a patens idejében hithűségével kitűnt és emlékére alapított Esztergályi stipendiuma még most is 317 írton áll. Annak szaporítása napirenden fenne. Jezsovics Károly tanár jelentést tett a kerület pártfogása alatt álló selmeczi lyceumról. Kiemel három hiányt, t. i. azt, hogy tanerő hiányában több tárgyat különböző osztályok részére kell kombinálni; hogy a tanárok túl vannak terhelve órákkal, egy tanárra esvén 22 óra; a tanári fizetés 700 — 800 frt közt váltakozik. Jelenti, hogy a lyceumi pénztár 591 frt 43 kr hiányt mutat fel. Örömmel jelenti, hogy a tápintézet 2052 frt fölösleget tüntet fel a szegény tanulók élelmezése után. Selmecz oly pont, mely mind az egyháznak, mind a nemzetnek kitűnő szolgálatot tesz, miért az elnökség lelkes szavakkal fejezé ki elismerését az intézet, kivált a lelkés tanárok és azok igazgatója, Breznyik J. iránt. ígéretet tesz a kerület, hogy jelenleg ugyan 3000 frt évi subventiónál többet nem adhat, de közeljövőben gyökeresen fog a jeles intézeten segíteni. Tárgyaltatott Kremár Béla bánáti esperes jelentése, hogy a bánáti diasporában szétszórt ev. hitsorsosok gondozására 1000 frt fordít és azt részint egy az éjszakán működő utazó és a Steierdorfban lakó lelkészre bizta. Olvastattak a kormányrendeletek kivonatai s azok közül kettőre történt határozat. Ugyanis a középtanodák különböző osztályzati nomenclaturát használnak, miért is az egyöntetűség czéljából. Tatay István havasi igazgató indítványára határoztatok, hogy a classificatiót illető nomenclaturául az állami középtanodák feminológiája fogadtassék el. A másik rendeletre a kerület azt végzi,hogy a polgári papoknak katonák közül végzendő functiói nem esetről-esetre, hanem év végén a hadügyminisztérium útján díjaztassanak. Vita keletkezett a felett, hogy a bányakerületi utasítások alól kivétel történjék, annyiban, hogy a nagy egyházaknak engedtessék meg, hogy pap és tanító-választáson kívül, kisebb szavazási és adóztatási ügyeiket ne a tömeges közgyűlések, hanem a szűkebb egyházi tanácsosok által intéztethessék el. E jog ez alkalommal Mezőberényre és Nagylakra kiterjesztetett. Ezután kihirdettetett a szavazás eredménye a kerületi consistorium tagjaira. Megválasztatott : elnöknek Szontagh Pál, alelnöknek Görgey István, bíráknak Szelényi Károly, Rudnyay József, Doleschall Sándor, Sárkány Sámuel, Moravcsik Mihály, Melczer Gyula, Batizfalvi István és a megkívántató számú pótbírák. Jelentés létetett az egyházkerület nem rég alapított özvegy-árva-intézetéről, melynek két évi fenállás óta 11 ezer forint vagyona van. Az elkésett tagokra nézve még egy utolsó határnap, tudniillik a jövő év január 1-je tűzetett ki a belépésre. Egyúttal az esperességekhez kiküldetett a pest megyei esperesség azon indítványa, mely szerint ezen intézet szélesebb alapokra fektessék s az egyházak és lelkészek nagyobb mérvü hozzájárulásával oly nyugdij állapíttathassák meg, mely 200—400 írtig emelkedhessék. Gregr Ede röpirata. Gregr Ede, az ifjú cseh párt egyik vezére, egy nyílt levelet intézett Riegerhez, melyben ezt felszólítja, igyekezzék oda hatni, hogy a csehek lemondjanak az eddig követett passiv magatartásról s lépjenek be az osztrák birodalmi tanácsba. Gregr utal a csehországi zilált társadalmi és forgalmi viszonyokra, melyekért egyedül a csehek passiv magatartását okozza. A csehek minden bajának okát az eddigi politika hibáiban találja. A cseh korona történelmi állam jogára alapítottuk politikánkat, így szól, de ezt a jogot senki sem értette e világon, még magunk sem. Maga Palaczky sem tudott semmit 1861 előtt a cseh államjogról, melyre később egy egész politikai rendszer alapittatott.» A kremsi országgyűlés munkálatai ásták meg a cseh közjog sirját.« — »A magyarok, — igy folytatja tovább — 1848-ig teljes élvezetében voltak minden jogaiknak ; a mi jogaink akkor már nem léteztek. A magyarok 1848-ban egész alkotmányukat a kor követelményeihez képest módosították ; mi elismertük azon ósdi alkotmányt, melyet a kremsi országgyűlés dolgozott ki. A magyarok az oktoberi diploma kibocsátása után rögtön történelmi jogaik alapjára állottak; mi rögtön követeket küldöttünk az osztrák birodalmi tanácsba. De a magyarok sem vívták volna ki jelenlegi alkotmányukat, ha nem lettek volna készek minden pillanatban fegyvert ragadni s vérekkel megvédeni alkotmányukat. Az 1848-as honvédsereg, Klapka légiója Magyarország történeti jogainak sokkal nagyobb súlyt kölcsönöztek, mint a régi okmányok, törvények és szabadalomlevelek.« Párhuzamot von ezután a magyarok és a csehek között s azon eredményre jut, hogy a cseheknek vannak ugyan nagyon sok tudósaik és szónokaik, de egyik vezérférfiuknak sincs meg a kellő bátorsága, hogy tettel adjon kellő nyomatékot szavainak. Sürgetőleg felhívja tehát nemzetét, hogy a törvény alapjára állva vegye fel a küzdelmet jogainak visszaállítása érdekében. A birodalmi tanácsban való részvétet nem tartja Gregr veszélyesnek a cseh nemzetre nézve, hanem inkább azt hiszi, hogy az ott kifejtendő törvényes küzdelem hasznára fog válni. Felhívja Riegert, mint Palaczky halála után a cseh nemzet egyedüli vezérét, hogy értekezletre hívja össze a legkiválóbb pártembereket, mely határozzon a követendő cseh politika iránt. Az ifjú cseh párt közlönye e levélre határozottan kijelenti, hogy az kizárólag Gregr saját egyéni nézeteit foglalja magában, s a párt azokat nem teszi magáévá. Rieger, hir szerint, teljesen ignorálni fogja ezen hozzá intézett nyílt levelet. A bolgár nemzet emlékirata. Említve volt, hogy a bolgár nemzet emlékiratát pár nap előtt két bolgár küldött vitte Londonba s nyújtotta át az angol külügyminiszternek. Az emlékirat, mely ápril hó 14-ről kelt s a bolgár nemzet nevében D. Zemkof és Marco Balabanoff által íratott alá, s mely Ignatieff utasításai folytán jött létre, főbb pontjaiban így hangzik: Él az európai török birodalomban egy boldogtalan nép, nagy számmal elterjedve a Balkán félsziget mindkét oldalán. A bolgár nép, mely a keresztséget már a 9-ik században fölvette, heroikus és hosszú küzdelem után a 14-ik század vége felé végre meghódolt a diadalmas ozmánok fegyverei előtt. Politikai függetlenségének elveszte bizonynyal végtelen balsorsa volt a népnek, de hódítói nem érték be azzal, hogy csak meghódítsák, hanem rabszolgává tették, a szó legszorosabb értelmében. Lehetetlen arról halvány fogalmat is adni, mennyit szenvedett e boldogtalan nép közel öt század óta a törökök lealázó igája alatt. Valódi csoda, hogy még fennáll, mint százados élő vértanúja az elnyomók kegyetlenségeinek. A bolgár munkás, békés nép öt század óta csak a török hasznára dolgozott, véres verítékkel művelve a földet. Jutalmul a törökök úgy bántak velük, mint a barmokkal. A bolgár élete, vagyona, családja, becsülete, mind semmi a legutolsó muzulmánnal szemben, ki kénye-kedve szerint uralkodhatik fölötte. A közigazgatás csak a központi kormány ügyes eszköze, gép, mely arra szolgál, hogy a bolgár rájákat minél hatalmasabban kifoszsza. Az igazságszolgáltatás üres szó, mely legföllebb a tisztviselők vétkes garázdaságát fedezi. Jaj annak, ki türelme fogytán jogra és igazságra hivatkozik! Jogra itt csak a török tarthat igényt. A fegyvert viselő törökök százával sújtják le nyíltan a fegyvertelen bolgárokat — és a török igazságszolgáltatás mindannyiszor szépen szemet huny. A bolgár gyaur élete nem ér egy fabatkát. Minden adót a bolgár nép fizet, a marhája, földe szabad rendelkezésére áll a töröknek, háború esetén seregestől áldozzák föl fiait a harcz véres oltárán. És ennyi áldozat semmi, de semmi viszonzásra nem talál. A bolgár tökéletes rabszolga, így él, így szenved öt század óta a bolgár nép, mely kedvezőbb viszonyok közt a virágozás tetőpontjára emelkedhetett volna, meg lévén benne a munka szeretet, szorgalom és iparűző szellem. A bolgár nép a szabadság legkisebb reményét is kitörő lelkesedéssel fogadta s benső várakozással üdvözölte a török reformokat az 1839-iki basisherif óta a legújabb nyilatkozatokig. De mindannyiszor keserűen csalódott. Jellemző tény, hogy a porta minden reformigérete után még rosszabbá vált Bulgária helyzete. Nem hogy rendszert változtatott volna, hanem még vakmerőbb, még arcátlanabb módon üldözte az elnyomott népet. A török kormány állítólagos reformjai, legalább Bulgáriára nézve, sohasem létesültek. A magas porta csak ámította velük Európát. A török tisztviselők azután is épen csak úgy fosztogattak. És épen most, mikor megint arról van szó hogy Törökország reformokat létesítsen egész birodalmában, most rázta föl a művelt világot a Bulgáriában elkövetett gaz kegyetlenségek rémhíre. Ránk fogták, hogy lázadók vagyunk s e borzasztó ürügy jelszava alatt kezdték mészárolni gyermekeinket, nőinket, agyjainkat, s kezdték pusztítani Bulgáriát, hogy végkép eltöröljék a föld színéről. A basi-boznrkok egyenesen erre kaptak engedélyt a török kormánytól. Védtelen, ártatlan emberek bulla-halmaza, égő falvak, kirabolt megszentségtelenített templomok, siránkozó hajadonok gyalázata, rablánczra fűzött aggok és gyermekek, száz meg száz bitófa minden országúton, vér, köny, bilincs, börtön és pusztulás, — Íme, igy akarta éreztetni a török kormány e néppel az új aera beköszöntét. Maradhat-e tovább e boldogtalan nép a gyalázatos török járom alatt, mely öt század óta neheze