Pesti Napló, esti kiadás, 1876. november (27. évfolyam, 236-262. szám)
1876-10-03 / 237. szám
237. szám. Budapest, Kedd October 3.1876. 27. évfolyam. Szerkesztési iroda: Barátok tere, Athenaeum- épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: barátok tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. ESTI KIADÁS. Ellőfizetési feltételeit: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra 6 frt — kr. — 6 hónapra 12 frt — kr. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Hirdetéseit szintúgy mint előfizetések a Pesti VS Napló kiadóhivatalába Budapest, Barátok-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Budapest, October 3. Sumarokoff gróf OFOSZ főhadsegéd bécsi küldetéséről a félhivatalos »Wiener Abendpost« ezeket írja: »Tartózkodtunk tőle, hogy ama számos hírrel foglalkozzunk, melyek e küldetéshez, s azon tényhez fűződnek, hogy Sumarokoff gróf meg volt bízva Sándor czár sajátkezű levelét adni át a császár és király ő Felségének. Mi ugyanis egészen ama nézetben vagyunk, melynek a helybeli »Presse« ad kifejezést, hogy az ilyen, uralkodó által uralkodóhoz intézett sajátkezű levelek természetük szerint nem tartozhatnak a nyilvánosság elé, s hogy mindazok közül, akik azt állítják, hogy a kérdéses levél tartalmáról tudomásuk van, bizonyára senki sincs azon helyzetben, hogy még csak megbízható emberre is hivatkozhatnék, aki a saját részéről azt állíthatná, hogy abba bepillantást nyert. Az említett lap figyelmeztetéseihez is csatlakozunk, hogy a közönség ebből ítélje meg, milyen otrombán vétnek könnyen hivősége ellen, midőn a levél kivonatait vagy tartalmát tálalják eléje.« Ezen első félhivatalos nyilatkozat Sumarokoff grófnak minden esetre rendkivüli fontos küldetéséről épen az által érdemel figyelmet, hogy semmit sem mond. Még az a megszokott plrázis is hiányzik belőle, melyet az officiosusok mindeddig oly bőkezűen osztogattak. Hogy ugyanis a békés megoldásra biztos kilátás nyílik. Egy biztató szó, egy reménysugár sincs benne arra nézve, hogy a helyzet bonyodalmai a küldetés következtében csökkenni fognak. És a kilátások csakugyan épen nem biztatók, mert pár nap óta a viszonyok rohamosan fejlődnek a catastrópha felé. Sumarokoff urat ő Felsége búcsú kihallgatáson tegnap fogadta; a gróf ma reggel volt egyenesen Livádiába utazandó. A tegnapi kihallgatás ő Felségénél három óráig tartott; királyunk a Lipót-rend nagykeresztjével tüntette ki az orosz czár küldöttét. E tény azonban úgy látszik tisztán az udvariasság adása. Azt következtetni belőle, hogy az orosz és az osztrák politika Törökorország feldarabolására nézve már megegyezett, mindenesetre korai. Egyelőre csak annyi bizonyos, hogy a helyzet a végletekig van fokozva, s hogy Oroszország actióba lépése — akár egyedül, akár más hatalmakkal egyesülve — immár közvetlen küszöbön áll. Siettetni fogja az eldöntést a porta azon a saját szempontjából teljesen indokolt elhatározása, mely szerint a nagyhatalmak békefeltételeit immár formaszerűen viszszautasította. Ez elhatározás indokait könnyű megtalálni. Az orosz-angol békefeltételek nemcsak diadalának minden gyümölcsétől akarták a portát megfosztani, hanem olyan engedményeket kívántak reá erőszakolni, melyek által északi tartományaiban souverain uralma teljesen meg lett volna szüntetve. A porta kész önkényt megadni mindent, de azt nem engedheti meg, hogy a lázadó alattvalók, miután leverettek, külső nyomás folytán formaszerű jutalmat kapjanak azért, hogy fegyvert ragadtak. Ez nem lenne más, mint újabb lázadások magvát elhinteni s külön jutalmat biztosítani azon alattvalóknak, akik fegyvert ragadnak. De a portát a mohamedán alattvalók magatartása is arra intette, hogy a végletekig ellenezze az orosz kívánságokat. A török lakosság lázadásától félt, mely nem nézte volna nyugodtan, hogy Oroszország békés után tönkre tegye a mohamedán elem uralmát. Mindezen körülmények az európai közvéleményben nagy aggodalmakat ébresztenek, s számtalan fenyegető hirre adnak alkalmat. Bécsben tegnap már a hadsereg egy részének mozgósításáról beszéltek. A hir onnan eredt ugyan, hogy az újonczok, s mint minden évben, úgy ezúttal is a napokban hivattak zászló alá, de Oroszország magatartása a monarchiát is védelmi intézkedésekre fogja kényszeríteni, és pedig annál inkább,mert hírlik, hogy Ausztria-Magyarország a keleti kérdés minden oly megoldását visszautasította , mely nem az összes hatalmak egyetértésével jön létre. Óhajtjuk, hogy e hit való legyen, monarchiánk magatartásáról azonban mindeddig hiányzik minden pozitív adat. A csatatéren a szerbek újabb veresége immár nem szenved kétséget. Szept. 28 óta folyton megújítják a támadást és mindig nagy veszteségekkel vezettek vissza. Tegnap a fegyverszünet lejártán, a török fővezénylet egész erejével megragadta az offensivát. Főseregét Djunis és Krusevácz ellen összpontosította, s e vidéken legközelebb nagyharczok várhatók. Míg Szerbiában az orosz áramlat ül diadalt, Montenegro úgy látszik, több hajlandóságot mutat a békére. Az angol kormány minden módon arra akarja bírni Nikita fejedelmet, hogy egyezzék ki a portával, mely nagy engedményeket akar neki tenni. A franczia kormány is számba veszi a külpolitikai helyzet nehézségeit. A védtörvények szerint a 18 hadtest parancsnokai három évre neveztetnek ki, 15 parancsnokra nézve ez idő oct. 1-én lejárt. Noha többen maguk kívánták áthelyezésöket, néhány parancsnok eltávolítását pedig a közvélemény sürgette, a minisztertanács sept. 30-án azt határozta, hogy az összes parancsnokok eddigi állomásukon megmaradjanak. Ennek oka a külpolitikai helyzetben van, mely igen nyugtalanítja a közvéleményt. Párisban azt találják, hogy a diplomatia az orosz önkényteseknek Szerbiába való özönlése ellen, mely elsősorban okozta a jelen helyzetet, nem megfelelő bátorsággal lépett föl. Úgy találják továbbá, hogy a hivatalos és nem hivatalos Oroszország között tett megkülönböztetéssel nagyon sok visszaélés történt . Párisban is általános a nézet, hogy Oroszország legközelebb hadat akar üzenni. Ez okból a franczia kormány minden oly intézkedéstől tartózkodik, mely habár csak pillanatnyilag csökkenteni fogná a hadsereg harczképességét. Az országgyűlési szabadelvű párt október 3-án d. u. 6 órakor értekezletet tart. A „Pesti Napló“ tárczája. Barbassu nagybátyám. Irta Marie Adhard. (Francziából.) I. (Folyt.) Ha egy formalistának eszébe jutna nagybátyám elveit a házasságról kifogásolni, azt felelném neki, hogy Barbassu pasa török, mohamedán, tehát csak dicséretet érdemel, hogy híven teljesítette a próféta törvényeit, melyek megengedik a hitvesekben való bőséget; ő tehát csak vallási kötelességet teljesített; ha a halál oly korán el nem ragadja, alkalmasint még buzgóbban teljesítette volna kötelességét. Remélem, hogy a hívők istene számba veszi a nyilvánított jó szándékot is. Ez kívántam elmondani boldog emlékezetű nagybátyámról és végrendeletéről, még csak azt kell rövideden megjegyeznem, hogy mikor nagybátyám hitveseinek, keresztfiainak, barátainak kifizettem a maguk részét, még vagy harminczhét millió frankom maradt. — És ezzel a végrendeletet elintéztük volna, folytatá a közjegyző, mikor az iratot végigolvasta. Már most egy lepecsételt levelet adok át önnek; nagybátyja meghagyta, hogy csak akkor adjam önnek, ha ő meghalt; ha pedig ön elébb talált volna meghalni, akkor e levelet olvasatlanul meg kellett volna semmisítenem; e szerint nem ismerem e levél tartalmát, csak is önnek szabad ezt megtudnia. írja alá ez iratot, melyben kijelenti, hogy hibátlanul, lepecsételve adtam át önnek e levelet. Elolvastam az odanyujtott iratot és aláírtam. — Megvagyunk már ? kérdem. — Még nem, felelte a közjegyző és egy másik levelet vett ki zsebéből. Ez ismét egy lepecsételt levél, de nekem szól; ezt csak akkor kellett felbontanom, ha ön elébb halna meg mint ő és igy a végrendelet érvénytelenné válik.Akkor ez a levél adta volna meg a kellő utasításokat. Minthogy azonban ön itt van, kötelességem ezen feleslegessé vált iratot az ön szeme láttára elégetni. Itt is meg kellett győződnöm, hogy a boríték érintetlen; a közjegyző gyertyát gyújtott és elégette a rejtelmes iratot, melynek tartalmát nem volt szabad megtudnunk. Ezután távozott. Magamra maradtam; szegény nagybátyám emléke fájdalmas hangulatot keltett bennem, megnéztem a levelet, melyet a közjegyző nálam hagyott. Sejtettem, hogy itt titok rejlik, mely ki fog hatni egész jövömre. Végszava volt az, mintegy a túlvilágból intézte hozzám; ismét feléledt bennem az alig lecsillapodott fájdalom. Reszketeg kézzel nyúltam a levél után. Tartalma ime így szólt: »Kedves gyermekem! »Mikor e sorokat olvasod, én már elutaztam e földi állomásról. Légy oly szives és ne igen busulj e miatt, hanem légy férfi. Tudod, hogy milyen fogalmaim vannak a halálról. Sohse voltam oly előítéletes, hogy szerencsétlenségnek tartanám, meg vagyok róla győződve, hogy a halál pusztán átmenet egy magasztosabb állapotba. Ehhez tartsd magad és ne sirass, mintha gyermek volnál. Én már éltem, most te vagy a soros! Azt akarom, hogy régi barátod áldott emlékezetben maradjon nálad, úgy gondolkozzál, hogy boldogságodban neki is van része. »Már most beszélgessünk. »Reád hagyom minden vagyonomat, mert nem akarom, hogy pénzzavarban légy; végrendeletem rendben van, és te minden hosszabb formalitás nélkül veszed át birtokaimat.De van még egy végakaratom,mely egyszerűen figyelmedbe ajánlok ; tudom, hogy annak foganatosítása nem fog akadályokkal járni. »Van egy leányom, a ki veled együtt legnagyobb szeretetben részesült tőlem. Ezen atyaságból eddig titkot csináltam, mert oly körülmények jöttek volna közbe, melyek feleslegessé teszik ezen leleplezést. Leányomnak volt egy törvényes atyja, kinek joga volt a leányt tizenhatéves koráig visszavenni; ma a leány szabad, törvényes atyja meghalt, nemsokára tizenhét éves lesz. Reád bízom. Neve Anna Campbell, Párisban van egy zárdában, ahol nevelkedett. Nincs más családja, mint egy anyja részéről való nagynénje, Saulnier asszony, ki a Barbet de Joug utcza 20-dik szám alatt lakik. Ez tudja, hogy téged szemeltelek ki leányom gyámjának, hogy te fogsz helyettesíteni .. . szóval ismeri minden tervemet. »Aláhúztam e szavakat, mert legkedvesebb reményeim vannak e drága lényhez fűzve. Felneveltem Annát, azon óhajjal, hogy hozzád adom nőül, és így megosztom köztetek vagyonomat. A férfira nézve a házasság következmény nélküli ügy, de a nők életében a legfontosabb esemény. Ha leányom hozzád megy, akkor tudom, hogy soha sem lesz boldogtalan , pedig elsősorban ez kell neki. Ha ez utolsó utazásról nem jövök haza, garzonéletet élhetsz, de számítok rá, hogy megteszed nekem azt a szívességet, és elveszed Annát, ha itt lesz az ideje. Most még sovány, azt hiszem legjobb lesz, ha még vársz egy-két évig. Egyébiránt meggyőződhetel róla, hogy anyja nagyon szép volt. Mindkettejük arczképét ott találod a bársonyos érmek közt, melyek Íróasztalom fiókjában (ne téveszed el, a 9-es számúban) elhelyezvék. Most hogy a dolog rendén van, még csak egyet ajánlok figyelmedbe .Ha Feraudet, aminthogy remélem is, parancsaimat teljesítette, akkor egy iratot égetett el szemed láttára. Ez egy második végrendelet, mely leányomat, Anna Campbellt minden vagyonom főörökösévé nevezi ki azon esetre, ha te már nem élnél. Miután azonban minden rendben van és te túlélsz engem, hát nem akartam ügyeidet összebonyolítani , megkívántalak kímélni a sok boszantó formalitástól, melyek keletkeztek volna, ha egy kiskorú leány veled együtt örököl; a perlekedésnek, huzavonának, sok átíratásnak nem lett volna se hossza se vége. De előre kell látni mindent és ha Annával való egybekelésed előtt valami baleset találna érni, akkor vagyonom mellékága rokonokra szállana, tehát okvetlen unokahúgod javára végrendeletet kell csinálni, hogy elhunytad esetén a vagyon ép oly könnyen szállhasson reá, mint szállott rád. A dolgot reád bízom. Megtalálod a kellő útbaigazításokat a név, előnév egyéb tulajdonságát illetőleg, melyeket be kell mondanom; ott találod egy külön könyv első lapján; ezen könyvből eredt a számla, melyet bankáromnál számára nyitottam. Saulnier aszszonynak szokása mindazt felvenni, a mire szüksége van; esküvődig tehát nem kell ezzel bíbelődnöd, hanem ha szükséges lesz, biztosíts számára a bankárnál nyitott hitelt. »Már most fiam csak előre! Tudom meg se kell neked mondanom, hogy gondolj olykor öreg nagybátyádra. Ismerlek, ez elég. Részemről köszönöm, hogy olyan jó voltál hozzám; lelkem mélyéből fakadó áldásomat adom reád. »Ugyan te vén kamasz, ne érzékenyülj el; az égben vagyok, lelkem szabad, a véletlen fényt élvezi. Minek hát búsulni, Isten veled ! Elmondjam-e, kedves Lajos, hogy e levél olvastára nem tettem meg azt, amit szegény nagybátyám meghagyott és hogy elérzékenyültem-e ? Arczomról könyek peregtek, szivem olvadozott; az utolsó szót már nem is láthattam. Ez a szeretetteljes vigasztalás, e határtalan bizalom. .. A fájdalom lesújtott, de büszke voltam rá, hogy méltónak érezhetem magam e nagylelkű férfiúhoz, ki vak, szinte atyai szeretettel halmoz el. Úgy tetszett nekem, mintha nem szerettem volna eléggé és a veszteség feletti fájdalom majdnem lelkifurdalással párosult. Megfogadtam neki — mintha hallhatná — hogy kívánságait teljesíteni fogom; meg voltam győződve róla, hogy az égboltról reám néz. Mikor a könyök árja kiapadt, nem akartam egy perczig se késni, rögtön hozzáláttam végkivonatainak teljesítéséhez. Szobájába futottam, kinyitottam az íróasztalt és megtaláltam az arczképeket. Az egyik gyöngyörű miniatűr kép, huszonkét—huszonöt éves nőt ábrázol, a másik pedig Campbell Annát, tizenöt éves leány korában. Tán nem oly csinos mint édesanyja, de igen kedves gyermekarcz, a szegény gyermek nyilván unatkozott, mikor festették, duzzogva néz ki. De már most is meglátszik rajta, hogy gyönyörű lesz, ha a hálátlan életkoron túl lesz. Egyszeriben meleg vonzalmat éreztem ismeretlen unokahúgom iránt, kinek gyámja lettem és férje leszek. E hideg kép előtt ismételtem a fogadást, hogy teljesíteni fogom nagybátyám kivonatát, azután tollat fogtam és végrendeletet írtam, hogy Campbel Anna lesz nagybátyám hagyatékának általános örököse. De örökségemnek legsajátságosabb, legváratlanabb részéről mit se tudtam még. (Folyt. köv.) Budapest, October 3. (Képv. választás.) Bihar megye margitai kerületében a főispánná kinevezett Baranyi Ágoston helyére sept. 27-én volt az uj képv. választás. Megválasztatott Baranyi Ferencz 210 szótöbbséggel. A választásra hét szabadelvű párti jelölt candidált. — Csikszékben a visszalépett Becze Antal helyére Mikó Bálint választatott meg orsz. képviselőnek. (A lapok Oroszországról.) Az összes budapesti sajtó a leghevesebben ellenzi az Oroszországgal való osztozkodást a keleten s monarchiánkat erélyes föllépésre hívja fel. A »Pester Lloyd« vezérczikkéből idézzük a következőket : »Rendkívül kínosan hatott ránk az az óvatosság, melylyel egy nyilván hivatalos toll a »Fremdenblatt«-ban cselekvő képességünk határait kijelölte. Hogyan ! Mert »Németország semmi esetre sem akar ellenkezni az orosz politikával«, mi nézzük el tétlen, hogy a keleti kérdést ellenünk, nélkülünk döntsék el ? Az önvédelem kötelessége megszűnt-e azért, mivel bajokkal és veszélyekkel van összekötve. Vagy ez a monarchia még mindig az 1859 és 1866-iki évek zilált, belől korhadt, senyvedező államteste s a hadsereg, melyet szivvérünkkel növeltünk nagyra, még (A Tisza-cabinet visszaéléseinek közlönye) a »Hon«, érezvén, hogy tegnapi esti lapunkban elevenére tapintottunk a kormány protectio rendszerének, e miatt feljajdul, gyanúsít és vádaskodik szokott ízetlenséggel és lelkiismeretlenséggel. »Régi cliqueszellemet« tulajdonít a »Pesti Napló«-nak. Nincs okunk szégyenleni a régi »cliquet«, mely Magyarország legkitűnőbb és leghazafiasabb férfiait foglalta a volt Deákpártban magában azon »új cliquekel« szemben, mely a volt balközépből jött át a szabadelvű pártba s ép oly ismeretes feltétlen kormánypártisága s »érdekes« öszszetartása által, mint a milyen ismeretlen szellemi tehetségeiben. És csoda-e ha e »régi clique«, mely nincs hivatalokban bár nyolcz évig válogathatott bennök, hanem képviselői tisztét teljesiti meggyőződése szerint nem tarthatja a »közügy szerencséjének«, oly elemek szakadatlan előretolását, melyeknek fő jogczime és qualificatiója a különböző köztisztségekre csak abban áll, hogy régi balközépiek és Tisza Kálmán személyes hívei s kik ezen protectió folytán ajándékba nyerik hivatalukkal a hozzá megkivántató észt és képzettséget. Kíván a »Hon« adatokat a hatalom átruházás ezen történetéből ? A képviselő választások, a főispáni kinevezések, a hivatalok betöltése, mi több a nyilvános árlejtések sorából szolgálhatunk példákkal bőven. Akarja a vitát ? Mi nem rösteljük. Gyanúsítását azonban, mintha a volt Deákpárti »elemeket« az bántja, hogy »hajdan voltak valamik, most már semmik«, visszautasítjuk. Bizonyos kormánypárti elemek tolakodása lehet sértő és hangos magaviselete lehet neveléshiány, de a kormánynak és a «Hon«-nak eddig nem volt alkalma észrevenni, hogy a volt Deák-párti elemek amazokkal versenyezmindig az özönvíz előtti idők eszme és lelkesedés nélküli soldateskája ? A »lehet« határait, melyeket oly aggályosan látszanak czirkalmazni, egy szempillantás alatt a »keil« határai szoríthatják háttérbe s már az valóban áldatlan egy pessimismus, mely a fölött töpreng, vájjon nem-e jobb öngyilkosság által enyészni el a világból, mint oda állani az ellenség fegyvere elé ! Kardcsörtetés, henczegés nem a mi szokásunk s valami vagyon vérmesen nem is tekintjük a dolgok folyását, de mihelyt a tények arra vallanának, hogy Oroszország terveiben s javaslataiban olyasmik vannak, melyeknek létesítése csak a mi létbiztosítékaink veszélyeztetésével történhetik s ha mindjárt remegő kézzel kellene is anyagi eszközeink súlyát fönmaradásunk veszélyeztetésével szemben a mérlegre vetnünk, mi mégis hangosan kimondanék, hogy Ausztria-Magyarország népei, melyek a monarchia külhatalmi állásáért s belbiztonságáért évről évre oly óriási áldozatokat hoztak, joggal megkövetelhetik, hogy a döntő pillanatban, mikor a jelen becsületéről s a jövő biztosításáról van szó, ne fontolgassanak, hanem merjenek, ne számítsanak, hanem cselekedjenek. Más népek és birodalmak sokkal többet mertek oly czélokért, melyek csak az eszményi felfogás tükrében tűnnek föl magasztosaknak — és mi kik évek óta készülődünk roppant áldozatokat hozva, még az önvédelemről is lemondjunk, mivel Berlinben nem akarnak minket assecurálni ? Mi óhajtjuk a békét, reméljük is a történtek daczára, becsületteljes megóvását, de sem magunkat sem másokat nem akarunk ámítani a fejlődés lehetőségeire nézve s egyátalán nem lehetetlen, hogy Oroszországgal való közösségünk megszűnik s hogy akkor nem Oroszországgal, hanem Oroszország ellen lépünk actióba. Ez esetre irányadó köreinknek legalább is annyi önbizalmat kívánunk, a mennyi áldozatkészséget a nép már eddig mutatott s a veszély napjaiban mutatni fog. A »Nemzeti Hírlap« a többi között igy szól: »Nem vagyunk képesek elhinni, hogy ebben a kérdésben, melyben összes Európa érdeke ellenkezik Oroszországéval, — egész Európa cserben hagyja azon hatalmat, mely közvetlen a saját, de közvetve a világrész legfontosabb érdekeinek megóvása végett útjába állna a Konstantinápoly megrablására induló orosznak. Mert, ha nem tudunk is még semmit a Bécsben történtekről vagy történendőkről, az az egy tisztán és világosan áll előttünk, hogy ha a muszka politikát mai terveiben segítjük, önmagunk ellen viselünk háborút.lnének a tolakodásban. Épen szerény visszavonulásuk mutatja erkölcsi fennsőbbségüket. Ami végre Horváth Gyula megválasztatását illeti, ahhoz nincs sok szavunk. Hogy a beadott szavazatok tizenegy kivételével mind rá estek, az csak renden van, miután ő volt a kormánypárt jelöltje s a pártok közti lojalitás igy hozta magával. Mi több, Horváth Gyula úr személye ellen alig lehet kifogást tenni s azok, kik nem a választásnál, de a jelölés előtt a kormánynál privative felszólaltak a balközépesítés ez újabb ténye ellen, bizonyára nem személyes sympathiák vagy antipathiák által vezettettek. Tisza Kálmán úr akarata előtt azonban és pedig igen helyesen visszavonultak, nem tartván a jegyzői állás betöltését oly fontos kérdésnek, melyet érdemes volna élére állítani. Innét van, hogy a kormány szándéka köztudomásra jutván, korteskedés alig történt, s a Hon rágalmaz, ha Péter vagy Pál »portálását« emlegeti. Ha a volt Deákpárt elemei valakit komolyan portálni akarnának, úgy hiszszük, hogy daczára annak, hogy a »Hon« szerint »most már semmik«, Tisza Kálmán protegéival szemben is képesek volnának akaratuknak érvényt szerezni. De épen mert a »régi clique« nem tekinti a közügyet kenyérkérdésnek vagy konczkérdésnek, azért nincsenek neki jelöltjei, melyekben az »uj clique« bővelkedik. (A czár levele a szerb fejedelemhez.) A bécsi »Pol. Corr.«, mely félhivatalos jellegénél fogva irányzatosan színez, azt íratja magának Belgrádból, hogy ott a czár levelének megérkeztét várják, mely valószínűleg a király-proclamáltatásra vonatkozik. A beligrádi eseményeket az orosz udvar nem kedvezőleg fogadta, s minthogy a czár — így hangzik a félhivatalos Pythia biztatása — a helyzet nehézségeit nem kívánja szaporíttatni, a levél oly tanácsokat fog tartalmazni, melyek teljes tekintettel vannak Európa békeérdekére, amelylyel a jól értelmezett szerb érdek épen nincs ellentétben. Ugyan ez ügyben White, az angol ügyvivő is hosszabb audientián fogadtatott a szerb fejedelem által. Arról biztosítanak — mindezt a »P. C.« mondja — hogy Milán fejedelem a legmegnyugtatóbb nyilatkozatokat tette, midőn azon magatartásra utalt, melylyel ő és kormánya kezdettől fogva a pronunciamento irányában viseltetett. (C e 11 i -é bő 1) azt írják, hogy a montenegrói fejedelmet nagyon kedvezőtlenül hangolta Szerbia irányában mind a pronunciamento, mind pedig az, hogy Szerbia nem egyezett meg a fegyverszünet meghosszabbításában. A fejedelem legközelebb Jonn államtanácsost, az orosz képviselőt fogadá. Ez állítólag arra hívta fel Miklós fejedelmet, hogy fogadja el a hatalmak által megállapított békefeltételeket, a statusquo ante t s a fejedelem kijelenté, hogy a hatalmak békeművét nem fogja akadályozni. (Az osztrák nemzeti bank) sept. havi kimutatása : Érczalap 136,598.033 frt 7 kr Érczben fizetendő váltók 11,663.783 frt 92 kr Leszámítolt váltók és értékek: Bécsben 53,157.275 frt 65 kr. az osztrák fiókokban 34,820.196 frt 83 kr. a magyar fiókoknál 30,482.209 frt 7 kr. Mindössze 118,459.681 frt 55 kr. Kölcsönök kézi zálogra: Bécsben 11,058.600 frt — kr. az osztrák fiókokban 9,167.900 frt — kr. a magyar fiókokban 6,961.200 frt — kr. Mindössze: 27,187.700 frt — kr. A bank tulajdonát képező államjegyek 6106452 frt — kr. A bankszabadalom tartamára az államnak adott kölcsön 80000000 frt — kr Jelzálogkölcsönök 100172421 frt 84 kr. Börzeszerüen vásárolt nemzeti bank-záloglevelek 5832689 frt 95 kr. A tartalékalap értékei 13987684 frt 84 kr. A nyugdíjalap értékei 2410842 frt — kr. Épületek Bécsben és Budapesten összes beruházásokkal 3304091 frt 36 kr. Kiadások 693716 frt 45 kr. Folyószámlák 2088869 frt 45 kr. Összesen: 508,505,966 frt 45 kr. Passiva: Bankalap 90000000 frt — kr. Tartalékalap 18000000 frt — kr. Bankjegyforgalom 289259600 frt — kr. Ki nem vett tőkevisszafizetések 74520 frt — kr Beváltandó bankutalványok 1761784 frt — kr. Forgatmányi követelések 252147 frt 98 kr. Ki nem vett osztalékok 208024 frt — kr. Forgalomban levő záloglevelek 100072130 frt — kr. Kisorsolt, de még be nem váltott záloglevelek 242500 frt — kr. Ki nem vett záloglevélkamatok 96782 frt 57 kr. Nyugdíjalap 2410842 frt — kr. Áthozatal a múlt félévről és záloglevelek kamatozására befolyt összegek, folyó jövedelmek 6127635 frt 81 kr. Összesen : 508505966 frt 45 kr. Konstantinápoly, sept. 26. A bécsi félhivatalos »P. Corr.«-nek a következőket írják Konstantinápolyból: Anglia békeföltételeihez Oroszország nem minden vonakodás nélkül csatlakozott. Egy ideig megmaradt ama követelésénél, hogy előbb fegyverszünet köttessék. Azonfelül azt a kifogást tette, hogy a fölkelő tartományok javára követelt administratív reformok a maguk összeségében nincsenek megjelölve, következéskép a porta nincs is semmire kötelezve. Továbbá hangsúlyozta, hogy illő volna a békefeltételek notificaciója előtt a porta beleegyezéséről bizonyságot szerezni, nehogy a béke érdekében visszautasító válasz eshetőségének tegyék ki magukat. Végre sikerült Ausztriának, mint a hármas szövetség egyik tényezőjének, Oroszországot csatlakozásra bírni. Most, hogy a békeföltételeket, a nagyhatalmak helyeslésével, a porta elébe terjesztették, kezdenek kételkedni azok elfogadásában. Mihad pasas reformbarát hívei azt állítják, hogy az engedmények terén a lehető legmesszebbre mentek. Hangsúlyozzák, hogy csak a legnagyobb óvatossággal és ügyességgel lehet elfogadtatni a nemzettel és hadsereggel a statusquo ante héliumot, mint a béke alapját. Ha a török kormány Európa egyértelműségével szemben rászánta magát ez áldozatra, nézete szerint illő, hogy az initiativa s a keresztülvitel viszont neki engedtessék. Azóta tehát, hogy Oroszország a többi kabinethez csatlakozott, a helyzet más. A hatalmak együttes, zárt föllépésével szemben a porta, ha továbbra is nehézségeket akarna támasztani, mindent elvesztene. A reformok részletezésénél anélkül is sok véletlen epizód merülhet föl s a dolgok állása még hosszú időre komoly maradhat. Ha föl is teszszük, hogy a reformok részleteinél Európa és Törökország közt létrejő a megállapodás, még mindig fontos szerepet játszik az a kérdés : milyen lesz a vazall államok magatartása szemben az európai egyességgel? Az itteni diplomatia körében komolyan beszélnek Európa fegyveres intervenciójának lehetőségéről. Itt kell élni a forrongó izgatottság közepette, látni kell közelről az egyesek agitatióját, hogy fogalmat szerezhessünk ama kiváló szerepről, melyet Ausztria itt e pillanatban játszik. Néhány bécsi lap úgy igyekszik csökkenteni e szerep fontosságát, hogy a túlnyomó befolyást Angliának tulajdonítja. Ez tévedésen alapszik. Zichy gróf lépéseinek sikere, két egymásra következő audientiája a szultánnál, eléggé megpecsétlik a különös fontosságot, melyet a porta Ausztria tanácsainak és javaslatainak tulajdonít. A porta előszeretettel fordul Ausztriához, mert az a meggyőződése, hogy Ausztria azon szívélyes viszonyt, mely a bécsi és szentpétervári cabinetek közt uralkodik, csupán a béke érdekében zsákmányolja ki. A fegyvernyugvás meghosszabbítása főkép Zichy gróf műve volt. A porta jóakaratának ez újabb jele kétségkívül teljesebb lett volna, ha formailag is megpecsétli azt. A fegyvernyugvást, mely tulajdonképen a concessió lényege, megadta ugyan, de a »fegyverszünet« szót vonakodott kimondani. A jelen viszonyok közt ezt a subtilitás kissé különös. A fegyvernyugvás meghoszabbítását nem adták a csapatok tudtára , csak a vezérek kaptak parancsot, hogy működéseiket szüntessék be, s további parancs vételéig a defensivára szorítkozzanak. A portát nem mulasztották el figyelmeztetni, hogy a fegyvernyugvás ily neme is sajnos bonyodalmakra adhat okot. A nagyvezér roszulléte miatt — ki belebetegedett a munkába — a tárgyalások kevés halasztást szenvednek. A miniszterek naponként többször kénytelenek lakására menni.