Pesti Napló, esti kiadás, 1876. november (27. évfolyam, 236-262. szám)

1876-10-03 / 237. szám

237. szám. Budapest, Kedd October 3.1876. 27. évfolyam. Szerkesztési iroda: Barátok­ tere, Athenaeum- épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: barátok­ tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők.­­ ESTI KIADÁS. Ellőfizetési feltételeit: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 3 hónapra 6 frt — kr. — 6 hónapra 12 frt — kr. Az esti kiadás postai kü­lönküldéséért felü­lfizetés évnegyedenként 1 forint Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bár­mely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Hirdetéseit szintúgy mint előfizetések a Pesti VS Napló kiadó­hivatalába Budapest, Barátok-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Budapest, October 3. Sumarokoff gróf OFOSZ főhadsegéd bécsi küldetéséről a félhivatalos »Wiener Abend­post« ezeket írja: »Tartózkodtunk tőle, hogy ama számos hírrel foglalkozzunk, melyek e küldetéshez, s azon tényhez fűződnek, hogy Sumarokoff gróf meg volt bízva Sándor czár sajátkezű levelét adni át a császár és király ő Felségének. Mi ugyanis egészen ama nézet­ben vagyunk, melynek a helybeli »Presse« ad kifeje­zést, hogy az ilyen, uralkodó által uralkodóhoz in­tézett sajátkezű levelek természetük szerint nem tartozhatnak a nyilvánosság elé, s hogy mind­azok közül, a­kik azt állítják, hogy a kérdéses levél tartalmáról tudomásuk van, bizonyára senki sincs azon helyzetben, hogy még csak megbíz­ható emberre is hivatkozhatnék, a­ki a saját részéről azt állíthatná, hogy abba bepillantást nyert. Az említett lap figyelmeztetéseihez is csatla­kozunk, hogy a közönség ebből ítélje meg, milyen ot­rombán vétnek könnyen hivősége ellen, midőn a levél kivonatait vagy tartalmát tálalják eléje.« Ezen első félhivatalos nyilatkozat Su­marokoff grófnak minden esetre rendkivüli fontos küldetéséről épen az által érdemel figyelmet, hogy semmit sem mond. Még az a megszokott pl­rázis is hiányzik belőle, melyet az officiosusok mindeddig oly bőkezűen oszto­gattak. Hogy ugyanis a békés megoldásra biztos kilátás nyílik. Egy biztató szó, egy re­ménysugár sincs benne arra nézve, hogy a helyzet bonyodalmai a küldetés következté­ben csökkenni fognak. És a kilátások csak­ugyan épen nem biztatók, mert pár nap óta a viszonyok rohamosan fejlődnek a catastró­­pha felé. Sumarokoff urat ő Felsége búcsú ki­hallgatáson tegnap fogadta; a gróf ma reggel volt egyenesen Livádiába utazandó. A tegnapi kihallgatás ő Felségénél h­­á­­r­o­m óráig tartott; királyunk a Lipót-rend nagykeresztjével tüntette ki az orosz czár kül­döttét. E tény azonban úgy látszik tisztán az udvariasság ad­ása. Azt következtetni belőle, hogy az orosz és az osztrák politika Törökor­­ország feldarabolására nézve már megegye­zett, minden­esetre korai. Egyelőre csak annyi bizonyos, hogy a helyzet a végletekig van fokozva, s hogy Oroszország actióba lépése —­ akár egyedül, akár más hatalmakkal egyesülve — immár közvetlen küszöbön áll. Siettetni fogja az eldöntést a porta azon a saját szempontjából teljesen indokolt elha­tározása, mely szerint a nagyhatalmak béke­feltételeit immár formaszerűen visz­­szautasította. Ez elhatározás indokait könnyű megtalálni. Az orosz-angol békefelté­telek nemcsak diadalának minden gyümölcsé­től akarták a portát megfosztani, hanem olyan engedményeket kívántak reá erőszakolni, me­lyek által északi tartományaiban souverain uralma teljesen meg lett volna szüntetve. A porta kész önkényt megadni mindent, de azt nem engedheti meg, hogy a lázadó alattvalók, miután le­verettek, külső nyomás folytán for­maszer­ű jutalmat kapjanak azért, hogy fegy­vert ragadtak. Ez nem lenne más, mint újabb lázadások magvát elhinteni s külön jutalmat biztosítani azon alattvalóknak, a­kik fegyvert ragadnak. De a portát a mohamedán alattvalók magatartása is arra intette, hogy a végletekig ellenezze az orosz kívánságokat. A török lakosság lázadásától félt, mely nem nézte volna nyugodtan, hogy Oroszor­szág békés után tönkre tegye a mohamedán elem uralmát. Mindezen körülmények az eu­rópai közvéleményben nagy aggodalmakat ébresztenek, s számtalan fenyegető hirre ad­nak alkalmat. Bécsben tegnap már a hadse­­reg egy részének mozgósításáról beszéltek. A hir onnan eredt ugyan, hogy az újonczok, s mint minden évben, úgy ezúttal is a napok­ban hivattak zászló alá, de Oroszország ma­gatartása a monarchiát is védelmi intézkedé­sekre fogja kényszeríteni, és pedig annál in­kább,mert hírlik, hogy Ausztria-Magyarország a keleti kérdés minden oly megoldását vissza­utasította , mely nem az összes hatalmak egyetértésével jön létre. Óhajtjuk, hogy e hit való legyen, monarchiánk magatartá­sáról azonban mindeddig hiányzik minden pozitív adat. A csatatéren a szerbek újabb veresége immár nem szenved kétséget. Szept. 28 óta folyton megújítják a támadást és mindig nagy veszteségekkel vezettek vissza. Tegnap a fegyverszünet lejártán, a török fővezénylet egész erejével megragadta az offensivát. Fő­seregét Djunis és Krusevácz ellen összponto­sította, s e vidéken legközelebb nagyharczok várhatók. Míg Szerbiában az orosz áramlat ül diadalt, Montenegro úgy látszik, több haj­landóságot mutat a békére. Az angol kor­mány minden módon arra akarja bírni Nikita fejedelmet, hogy egyezzék ki a portával, mely nagy engedményeket akar neki tenni. A f­ranczia kormány is számba veszi a külpolitikai helyzet nehézségeit. A védtörvé­­nyek szerint a 18 hadtest parancsnokai három évre neveztetnek ki, 15 parancsnokra nézve ez idő oct. 1-én lejárt. Noha többen maguk kívánták áthelyezésöket, néhány parancsnok eltávolítását pedig a közvélemény sürgette, a minisztertanács sept. 30-án azt határozta, hogy az összes parancsnokok eddigi állomá­sukon megmaradjanak. Ennek oka a külpoli­tikai helyzetben van, mely igen nyugtalanítja a közvéleményt. Párisban azt találják, hogy a diplomatia az orosz önkényteseknek Szer­biába való özönlése ellen, mely első­sorban okozta a jelen helyzetet, nem megfelelő bátor­sággal lépett föl. Úgy találják továbbá, hogy a hivatalos és nem hivatalos Oroszország között tett megkülönböztetéssel nagyon sok visszaélés történt . Párisban is általános a nézet, hogy Oroszország legköze­lebb hadat akar üzenni. Ez okból a franczia kormány minden oly intézkedéstől tartózkodik, mely habár csak pillanatnyilag csökkenteni fogná a hadsereg harczképességét. Az országgyűlési szabadelvű párt október 3-án d. u. 6 órakor értekezletet tart. A „Pesti Napló“ tárczája. Barbassu nagybátyám. Irta Marie Adh­ard. (Francziából.) I. (Folyt.) Ha egy formalistának eszébe jutna nagybátyám elveit a házasságról kifogásolni, azt felelném neki, hogy Barbassu pasa török, mohamedán, tehát csak dicséretet érdemel, hogy híven teljesítette a próféta törvényeit, melyek megengedik a hitvesekben való bőséget; ő tehát csak vallási kötelességet teljesített; ha a halál oly korán el nem ragadja, alkalmasint még buzgóbban teljesítette volna kötelességét. Remé­lem, hogy a hívők istene számba veszi a nyilvánított jó szándékot is. Ez kívántam elmondani boldog emlékezetű nagybátyámról és végrendeletéről, még csak azt kell rövideden megjegyeznem, hogy mikor nagybá­tyám hitveseinek, keresztfiainak, barátainak kifizet­tem a maguk részét, még vagy harminczhét millió frankom maradt. — És ezzel a végrendeletet elintéztük volna, folytatá a közjegyző, mikor az iratot végig­olvasta. Már most egy lepecsételt levelet adok át önnek; nagybátyja meghagyta, hogy csak akkor adjam ön­nek, ha ő meghalt; ha pedig ön elébb talált volna meghalni, akkor e levelet olvasatlanul meg kellett volna semmisítenem; e szerint nem ismerem e levél tartalmát, csak is önnek szabad ezt megtudnia. írja alá ez iratot, melyben kijelenti, hogy hibátlanul, le­pecsételve adtam át önnek e levelet. Elolvastam az odanyujtott iratot és aláírtam. — Megvagyunk már ? kérdem. — Még nem, felelte a közjegyző és egy másik levelet vett ki zsebéből. Ez ismét egy lepecsételt le­vél, de nekem szól; ezt csak akkor kellett felbonta­nom, ha ön elébb halna meg mint ő és igy a végren­delet érvénytelenné válik.Akkor ez a levél adta volna meg a kellő utasításokat. Minthogy azonban ön itt van, kötelességem ezen feleslegessé vált iratot az ön szeme láttára elégetni. Itt is meg kellett győződnöm, hogy a boríték érintetlen; a közjegyző gyertyát gyújtott és elégette a rejtelmes iratot, melynek tartalmát nem volt sza­bad megtudnunk. Ezután távozott. Magamra maradtam; szegény nagybátyám em­­léke fájdalmas hangulatot keltett bennem, megnéz­tem a levelet, melyet a közjegyző nálam hagyott. Sej­tettem, hogy itt titok rejlik, mely ki fog hatni egész j­övömre. Végszava volt az, mintegy a túlvilágból intézte hozzám; ismét feléledt bennem az alig le­csillapodott fájdalom. Reszketeg kézzel nyúltam a levél után. Tartalma ime így szólt: »Kedves gyermekem! »Mikor e sorokat olvasod, én már elutaztam e földi állomásról. Légy oly szives és ne igen busulj e miatt, hanem légy férfi. Tudod, hogy milyen fogal­maim vannak a halálról. Sohse voltam oly előítéletes, hogy szerencsétlenségnek tartanám, meg vagyok róla győződve, hogy a halál pusztán átmenet egy magasz­­tosabb állapotba. Ehhez tartsd magad és ne sirass, mintha gyermek volnál. Én már éltem, most te vagy a soros! Azt akarom, hogy régi barátod áldott emlé­kezetben maradjon nálad, úgy gondolkozzál, hogy boldogságodban neki is van része. »Már most beszélgessünk. »Reád hagyom minden vagyonomat, mert nem akarom, hogy pénzzavarban légy; végrendeletem rend­ben van, és te minden hosszabb formalitás nélkül ve­szed át birtokaimat.De van még egy végakar­atom,mely egyszerűen figyelmedbe ajánlok ; tudom, hogy annak foganatosítása nem fog akadályokkal járni. »Van egy leányom, a ki veled együtt legna­gyobb szeretetben részesült tőlem. Ezen atyaságból eddig titkot csináltam, mert oly körülmények jöttek volna közbe, melyek feleslegessé teszik ezen leleple­zést. Leányomnak volt egy törvényes atyja, kinek joga volt a leányt tizenhatéves koráig visszavenni; ma a leány szabad, törvényes atyja meghalt, nemso­kára tizenhét éves lesz. Reád bízom. Neve Anna Campbell, Párisban van egy zárdában, a­hol nevel­kedett. Nincs más családja, mint egy anyja részéről való nagynénje, Saulnier asszony, ki a Barbet de Joug utcza 20-dik szám alatt lakik. Ez tudja, hogy téged szemeltelek ki leányom gyámjának, hogy te fogsz helyettesíteni .. . szóval ismeri minden ter­vemet. »Alá­húztam e szavakat, mert legkedvesebb reményeim vannak e drága lényhez fűzve. Felne­veltem Annát, azon óhajjal, hogy hozzád adom nőül, és így megosztom köztetek vagyonomat. A fér­fira nézve a házasság következmény nélküli ügy, de a nők életében a legfontosabb esemény. Ha leányom hozzád megy, akkor tudom, hogy soha sem lesz bol­dogtalan , pedig első­sorban ez kell neki. Ha ez utol­só utazásról nem jövök haza, garzon­életet élhetsz, de számítok rá, hogy megteszed nekem azt a szíves­séget, és el­veszed Annát, ha itt lesz az ideje. Most még sovány, azt hiszem legjobb lesz, ha még vársz egy-két évig. Egyébiránt meggyőződhetel róla, hogy anyja nagyon szép volt. Mindkettejük arczképét ott találod a bársonyos érmek közt, melyek Íróasz­talom fiókjában (ne téveszed el, a 9-es számúban) elhelyezvék. Most hogy a dolog rendén van, még csak egyet ajánlok figyelmedbe .Ha Feraudet, a­minthogy remé­lem is, parancsaimat teljesítette, akkor egy iratot égetett el szemed láttára. Ez egy második végrende­let, mely leányomat, Anna Campbellt minden vagyo­­nom főörökösévé nevezi ki azon esetre, ha te már nem élnél. Miután azonban minden rendben van és te túlélsz engem, hát nem akartam ügyeidet összebo­­nyolítani , megkívántalak kímélni a sok boszan­­tó formalitástól, melyek keletkeztek volna, ha egy kiskorú leány veled együtt örököl; a perlekedés­nek, huzavonának, sok átíratásnak nem lett volna se hossza se vége. De előre kell látni mindent és ha Annával való egybekelésed előtt valami baleset ta­lálna érni, akkor vagyonom mellékága rokonokra szállana, tehát okvetlen unokahúgod javára végren­deletet kell csinálni, hogy elhunytad esetén a vagyon ép oly könnyen szállhasson reá, mint szállott rád. A dolgot reád bízom. Megtalálod a kellő útbaigazítá­sokat a név, előnév egyéb tulajdonságát illetőleg, me­lyeket be kell mondanom; ott találod egy külön könyv első lapján; ezen könyvből eredt a számla, me­lyet bankáromnál számára nyitottam. Saulnier asz­­szonynak szokása mindazt felvenni, a mire szüksége van; esküvődig tehát nem kell ezzel bíbelődnöd, ha­nem ha szükséges lesz, biztosíts számára a bankár­nál nyitott hitelt. »Már most fiam csak előre! Tudom meg se kell neked mondanom, hogy gondolj olykor öreg nagybátyádra. Ismerlek, ez elég. Részemről köszö­nöm, hogy olyan jó voltál hozzám; lelkem mélyéből fakadó áldásomat adom reád. »Ugyan te vén kamasz, ne érzékenyülj el; az égben vagyok, lelkem szabad, a véletlen fényt élvezi. Minek hát búsulni, Isten veled !­ Elmondjam-e, kedves Lajos, hogy e levél ol­­vastára nem tettem meg azt, a­mit szegény nagybá­tyám meghagyott és hogy elérzékenyültem-e ? Ar­­czomról könyek peregtek, szivem olvadozott; az utolsó szót már nem is láthattam. Ez a szeretetteljes vigasztalás, e határtalan bi­zalom. .. A fájdalom lesújtott, de büszke voltam rá, hogy méltónak érezhetem magam e nagylelkű férfiú­hoz, ki vak, szinte atyai szeretettel halmoz el. Úgy tetszett nekem, mintha nem szerettem volna eléggé és a veszteség feletti fájdalom majdnem lelkifurda­lással párosult. Megfogadtam neki — mintha hall­hatná — hogy kívánságait teljesíteni fogom; meg voltam győződve róla, hogy az égboltról reám néz. Mikor a könyök árja kiapadt, nem akartam egy perczig se késni, rögtön hozzáláttam végkivonatainak teljesítéséhez. Szobájába futottam, kinyitottam az íróasztalt és megtaláltam az arczképeket. Az egyik gyöngyörű miniatűr kép, huszonkét—huszonöt éves nőt ábrázol, a másik pedig Campbell Annát, tizen­öt éves leány korában. Tán nem oly csinos mint édes­anyja, de igen kedves gyermekarcz, a szegény gyer­mek nyilván unatkozott, mikor festették, duzzogva néz ki. De már most is meglátszik rajta, hogy gyö­nyörű lesz, ha a hálátlan életkoron túl lesz. Egysze­riben meleg vonzalmat éreztem ismeretlen unokahú­­gom iránt, kinek gyámja lettem és fér­je leszek. E hi­deg kép előtt ismételtem a fogadást, hogy teljesíteni fogom nagybátyám kivonatát, azután tollat fogtam és végrendeletet írtam, hogy Campbel Anna lesz nagy­bátyám hagyatékának általános örököse. De öröksé­gemnek legsajátságosabb, legváratlanabb részéről mit se tudtam még. (Folyt. köv.) Budapest, October 3. (K­é­p­v. választás.) Bihar megye margitai kerületében a főisp­ánná kinevezett B­a­r­a­n­y­i Ágoston helyére sept. 27-én volt az uj képv. válasz­tás. Megválasztatott B­a­r­a­n­y­i Ferencz 210 szó­többséggel. A választásra hét szabadelvű párti je­lölt candidált. — Csikszékben a visszalépett B­e­c­z­e Antal helyére Mikó Bálint választatott meg orsz. képviselőnek. (A lapok Oroszországról.) Az összes budapesti sajtó a leghevesebben ellenzi az Oroszor­szággal való osztozkodást a keleten s monarchiánkat erélyes­ föllépésre hívja fel. A »Pester Lloyd« vezérczikkéből idézzük a kö­vetkezőket : »Rendkívül kínosan hatott ránk az az óvatosság, melylyel egy nyilván hivatalos toll a »Fremdenblatt«-ban cselekvő képességünk határait kijelölte. Hogyan ! Mert »Németország semmi esetre sem akar ellenkezni az orosz politikával«, mi nézzük el tétlen, hogy a keleti kérdést ellenünk, nél­kül­ü­n­k döntsék el ? Az önvédelem kötelessége megszűnt-e azért, mivel bajokkal és veszélyekkel van összekötve. Vagy ez a monarchia még mindig az 1859 és 1866-iki évek zilált, belől korhadt, senyvedező államteste s a had­sereg, melyet szivvérünkkel növeltünk nagyra, még (A Tisza-cabinet visszaéléseinek közlönye) a »Hon«, érezvén, hogy tegnapi esti lapunkban elevenére tapintottunk a kormány­ protec­­tio rendszerének, e miatt feljajdul, gyanúsít és vá­daskodik szokott ízetlenséggel és lelkiismeretlen­séggel. »Régi cliqueszellemet« tulajdonít a »Pesti Napló«-nak. Nincs okunk szégyenleni a régi »cli­­quet«, mely Magyarország legkitűnőbb és leghazafia­sabb férfiait foglalta a volt Deákpártban magában azon »új cliquekel« szemben, mely a volt bal­középből jött át a szabadelvű pártba s ép oly isme­retes feltétlen kormánypártisága s »érdekes« ösz­­szetartása által, mint a milyen ismeretlen szellemi tehetségeiben. És csoda-e ha e »régi clique«, mely nincs hi­vatalokban bár nyolcz évig válogatha­tott bennök, hanem képviselői tisztét teljesiti meggyőződése szerint nem tarthatja a »közügy sze­rencséjének«, oly elemek szakadatlan előretolását, melyeknek fő jogczime és qualificatiója a különböző köztisztségekre csak abban áll, hogy régi balközépiek és Tisza Kálmán személyes hívei s kik ezen pro­­tectió folytán ajándékba nyerik hivatalukkal a hozzá megkivántató észt és képzettséget. Kíván a »Hon« adatokat a hatalom átruházás ezen történetéből ? A képviselő választások, a főis­­páni kinevezések, a hivatalok betöltése, mi több a nyilvános árlejtések sorából szolgálhatunk példák­kal bőven. Akarja a vitát ? Mi nem rösteljük. Gyanúsítását azonban, mintha a volt Deákpárti »elemeket« az bántja, hogy »hajdan voltak valamik, most már semmik«, visszautasítjuk. Bizonyos kor­mánypárti elemek tolakodása lehet sértő és hangos magaviselete lehet neveléshiány, de a kormánynak és a «Hon«-nak eddig nem volt alkalma észrevenni, hogy a volt Deák-párti elemek amazokkal versenyez­mindig az özönvíz előtti idők eszme és lelkesedés nél­küli soldateskája ? A »lehet« határait, melyeket oly aggályosan látszanak czirkalmazni, egy szempil­lantás alatt a »keil« határai szoríthatják háttérbe s már az valóban áldatlan egy pessimismus, mely a fölött töpreng, vájjon nem-e jobb öngyilkosság által enyészni el a világból, mint oda állani az ellenség fegyvere elé ! Kardcsörtetés, henczegés nem a mi szokásunk s valami vagyon vérmesen nem is tekintjük a dolgok folyását, de mihelyt a tények arra vallanának, hogy Oroszország terveiben s javaslataiban olyasmik van­nak, melyeknek létesítése csak a mi lét­biztosíté­­kaink veszélyeztetésével történhetik s ha mindjárt remegő kézzel kellene is anyagi eszközeink súlyát fönmaradásunk veszélyeztetésével szemben a mérlegre vetnünk, mi mégis hangosan kimondanék, hogy A­u­s­z­t­r­i­a-M­agyar­ország népei, melyek a monarchia külhatalmi állásáért s bel­biztonságáért évrő­l évre oly óriási ál­dozatokat hoztak, joggal megkö­vetelhetik, hogy a döntő pilla­natban, mikor a jelen becsületé­ről s a jövő biztosításáról van szó, ne fontolgassanak, hanem merje­nek, ne számítsanak, hanem csele­kedjenek. Más népek és birodalmak sokkal többet mertek oly czélokért, melyek csak az eszményi felfo­gás tükrében tűnnek föl magasztosaknak — és mi kik évek óta készülődünk roppant áldozatokat hozva, még az önvédelemről is lemondjunk, mivel Ber­linben nem akarnak minket assecurálni ? Mi óhajtjuk a békét, reméljük is a tör­téntek daczára, becsületteljes megóvását, de sem ma­gunkat sem másokat nem akarunk ámítani a fejlődés lehetőségeire nézve s egyátalán nem lehetetlen, hogy Oroszországgal való közösségünk megszűnik s hogy akkor nem Oroszországgal, hanem Oroszország ellen lépünk actióba. Ez esetre irányadó kö­reinknek legalább is annyi önbizalmat kívánunk, a mennyi áldozatkészséget a nép már eddig mutatott s a veszély napjaiban mutatni fog. A »Nemzeti Hírlap« a többi között igy szól: »Nem vagyunk képesek elhinni, hogy ebben a kérdésben, melyben összes Európa érdeke ellenkezik Oroszországéval, — egész Európa cserben hagyja azon hatalmat, mely közvetlen a saját, de közvetve a világrész legfontosabb érdekeinek megóvása végett útjába állna a Konstantinápoly megrablására induló orosznak. Mert, ha nem tudunk is még semmit a Bécsben történtekről vagy történendőkről, az az egy tisztán és világosan áll előttünk, hogy ha a muszka politikát mai terveiben segítjük,­­ önmagunk ellen viselünk háborút.l­nének a tolakodásban. Épen szerény visszavonulá­suk mutatja erkölcsi fennsőbbségüket. A­mi végre Horváth Gyula megválasztatását illeti, ahhoz nincs sok szavunk. Hogy a beadott sza­vazatok tizenegy kivételével mind rá estek, az csak renden van, miután ő volt a kormánypárt jelöltje s a pártok közti lojalitás igy hozta magával. Mi több, Horváth Gyula úr személye ellen alig lehet kifogást tenni s azok, kik nem a választásnál, de a jelölés előtt a kormánynál privative felszólaltak a balkö­­­zépesítés ez újabb ténye ellen, bizonyára nem szemé­lyes sympathiák vagy antipathiák által vezettettek. Tisza Kálmán úr akarata előtt azonban és pedig igen helyesen visszavonultak, nem tart­ván a jegyzői állás betöltését oly fontos kérdésnek, melyet érdemes volna élére állítani. Innét van, hogy a kormány szándéka köztudomásra jutván, korteske­dés alig történt, s a Hon rágalmaz, ha Péter vagy Pál »portálását« emlegeti. Ha a volt Deákpárt elemei valakit komolyan portálni akarnának, úgy hiszszük, hogy daczára annak, hogy a »Hon« szerint »most már semmik«, Tisza Kálmán protegéival szem­ben is képesek volnának akaratuknak érvényt sze­rezni. De épen mert a »régi clique« nem tekinti a közügyet kenyérkérdésnek vagy konczkérdésnek, azért nincsenek neki jelöltjei, melyekben az »uj cli­que« bővelkedik. (A czár levele a szerb fejedelem­hez.) A bécsi »Pol. Corr.«, mely félhivatalos jelle­génél fogva irányzatosan színez, azt íratja magának Belgrádból, hogy ott a czár levelének megérkeztét várják, mely valószínűleg a király-proclamáltatásra vonatkozik. A beligrádi eseményeket az orosz udvar nem kedvezőleg fogadta, s minthogy a czár — így hangzik a félhivatalos Pythia biztatása — a helyzet nehézségeit nem kívánja szaporíttatni, a levél oly ta­nácsokat fog tartalmazni, melyek teljes tekintettel vannak Európa békeérdekére, a­melylyel a jól értel­mezett szerb érdek épen nincs ellentétben. Ugyan ez ügyben White, az angol ügyvivő is hosszabb audien­­tián fogadtatott a szerb fejedelem által. Arról bizto­sítanak — mindezt a »P. C.« mondja — hogy Mi­lán fejedelem a legmegnyugtatóbb nyilatkozatokat tette, midőn azon magatartásra utalt, melylyel ő és kormánya kezdettől fogva a pronunciamento irányá­ban viseltetett. (C e 11 i -­­­é b­ő 1) azt írják, hogy a montene­grói fejedelmet nagyon kedvezőtlenül hangolta Szer­bia irányában mind a pronunciamento, mind pedig az, hogy Szerbia nem egyezett meg a fegyverszünet meghosszabbításában. A fejedelem legközelebb J­o­­n­­­n államtanácsost, az orosz képviselőt fogadá. Ez állítólag arra hívta fel Miklós fejedelmet, hogy fo­gadja el a hatalmak által megállapított békefeltéte­leket, a statusquo ante­ t s a fejedelem kijelenté, hogy a hatalmak békeművét nem fogja akadályozni. (Az osztrák nemzeti bank) sept. havi kimutatása : Érczalap 136,598.033 frt 7 kr Érczben fizetendő váltók 11,663.783 frt 92 kr Leszámítolt váltók és értékek: Bécsben 53,157.275 frt 65 kr. az osztrák fiókokban 34,820.196 frt 83 kr. a magyar fiókoknál 30,482.209 frt 7 kr. Mindössze 118,459.681 frt 55 kr. Kölcsönök kézi­ zálogra: Bécsben 11,058.600 frt — kr. az osztrák fiókokban 9,167.900 frt — kr. a magyar fiókokban 6,961.200 frt — kr. Mindössze: 27,187.700 frt — kr. A bank tulajdonát képező államjegyek 6106452 frt — kr. A bankszabadalom tartamára az államnak adott kölcsön 80000000 frt — kr Jelzálogkölcsönök 100172421 frt 84 kr. Börzeszerüen vásárolt nemzeti bank-záloglevelek 5832689 frt 95 kr. A tartalékalap értékei 13987684 frt 84 kr. A nyugdíjalap értékei 2410842 frt — kr. Épületek Bécsben és Budapesten összes beruházásokkal 3304091 frt 36 kr. Kiadások 693716 frt 45 kr. Folyó­számlák 2088869 frt 45 kr. Összesen: 508,505,966 frt 45 kr. Passiva: Bankalap 90000000 frt — kr. Tartalékalap 18000000 frt — kr. Bankjegyforgalom 289259600 frt — kr. Ki nem vett tőkevisszafizetések 74520 frt — kr Beváltandó bankutalványok 1761784 frt — kr. Forgatmányi követelések 252147 frt 98 kr. Ki nem vett osztalékok 208024 frt — kr. Forgalomban levő záloglevelek 100072130 frt — kr. Kisorsolt, de még be nem vál­tott záloglevelek 242500 frt — kr. Ki nem vett záloglevélkamatok 96782 frt 57 kr. Nyugdíjalap 2410842 frt — kr. Áthozatal a múlt félévről és zá­loglevelek kamatozására be­folyt összegek, folyó jövedelmek 6127635 frt 81 kr. Összesen : 508505966 frt 45 kr. Konstantinápoly, sept. 26. A bécsi félhivatalos »P. Corr.«-nek a követke­zőket írják Konstantinápolyból: Anglia békeföltételeihez Oroszország nem min­den vonakodás nélkül csatlakozott. Egy ideig meg­maradt ama követelésénél, hogy előbb fegyverszünet köttessék. Azonfelül azt a kifogást tette, hogy a föl­kelő tartományok javára követelt administratív re­formok a maguk összeségében nincsenek megjelölve, következéskép a porta nincs is semmire kötelezve. Továbbá hangsúlyozta, hogy illő volna a békefelté­telek notificaciója előtt a porta beleegyezéséről bi­­zonyságot szerezni, nehogy a béke érdekében vissza­utasító válasz eshetőségének tegyék ki magukat. Végre sikerült Ausztriának, mint a hármas szövet­ség egyik tényezőjének, Oroszországot csatlakozásra bírni. Most, hogy a békeföltételeket, a nagy­hatal­mak helyeslésével, a porta elébe terjesztették, kezde­nek kételkedni azok elfogadásában. Mi­had pasa­s reformbarát hívei azt állítják, hogy az engedmények terén a lehető legmesszebbre mentek. Hangsúlyozzák, hogy csak a legnagyobb óvatossággal és ügyességgel lehet elfogadtatni a nemzettel és hadsereggel a statusquo ante héliumot, mint a béke alapját. Ha a török kor­mány Európa egyértelműségével szemben rászánta magát ez áldozatra, nézete szerint illő, hogy az ini­­tiativa s a keresztülvitel viszont neki engedtessék. Azóta tehát, hogy Oroszország a többi kabinet­­hez csatlakozott, a helyzet más. A hatalmak együt­tes, zárt föllépésével szemben a porta, ha továbbra is nehézségeket akarna támasztani, mindent elvesztene. A reformok részletezésénél anélkül is sok vélet­len epizód merülhet föl s a dolgok állása még hosszú időre komoly maradhat. Ha föl is teszszük, hogy a reformok részletei­nél Európa és Törökország közt létre­jő a megálla­podás, még mindig fontos szerepet játszik az a kér­dés : milyen lesz a vazall­ államok magatartása szem­ben az európai egyességgel? Az itteni diplomatia körében komolyan beszélnek Európa fegyveres inter­­venciójának lehetőségéről. Itt kell élni a forrongó izgatottság közepette, látni kell közelről az egyesek agitatióját, hogy fogal­mat szerezhessünk ama kiváló szerepről, melyet Ausztria itt e pillanatban játszik. Néhány bécsi lap úgy igyekszik csökkenteni e szerep fontosságát, hogy a túlnyomó befolyást Angliának tulajdonítja. Ez tévedésen alapszik. Zichy gróf lépéseinek sikere, két egymásra következő audientiája a szultánnál, eléggé megpe­­csétlik a különös fontosságot, melyet a porta Ausz­tria tanácsainak és javaslatainak tulajdonít. A porta előszeretettel fordul Ausztriához, mert az a meggyő­ződése, hogy Ausztria azon szívélyes viszonyt, mely a bécsi és szentpétervári cabinetek közt uralkodik, csupán a béke érdekében zsákmányolja ki. A fegy­vernyugvás meghosszabbítása főkép Zichy gróf műve volt. A porta jóakaratának ez újabb jele kétségkívül teljesebb lett volna, ha formailag is megpecsétli azt. A fegyvernyugvást, mely tulajdonképen a concessió lényege, megadta ugyan, de a »fegyverszünet« szót vonakodott kimondani. A jelen viszonyok közt ezt a subtilitás kissé különös. A fegyvernyugvás meghoszabbítását nem adták a csapatok tudtára , csak a vezérek kaptak paran­csot, hogy működéseiket szüntessék be, s további parancs vételéig a defensivára szorítkozzanak. A portát nem mulasztották el figyelmeztetni, hogy a fegyvernyugvás ily neme is sajnos bonyodalmakra adhat okot.­­ A nagyvezér roszulléte miatt — ki bele­betegedett a munkába — a tárgyalások kevés halasztást szenvednek. A miniszterek naponként többször kénytelenek lakására menni.

Next