Pesti Napló, esti kiadás, 1876. november (27. évfolyam, 236-262. szám)

1876-10-25 / 256. szám

256. szám. Budapest, Szerda October 25. 1876. 27. évfolyam. Szerkesztési iroda : Barátok­ tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: barátok­ tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. ESTI KIADÁS. Előfizetési feltételek : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 3 hónapra 6 frt — kr. — 6 hónapra 12 frt — kr. Az esti kiadás postai kü­lönküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bár­mely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a Festi Napló kiadó-h­ivatalába Budapest, Barátok­ tere, Athenaeum-épület, küldendők: Budapest, October 25 A török fővárosból következő táviratot veszünk: Konstantinápoly, oct. 24. A kormány és a reformpárt ellen fölfedezett összeesküvés igen nagy terjedelmű volt. Ele Midhat pasa a reformpárt feje ellen volt intézve, a­kit meg akartak gyilkolni. Az összeesküvés tagjai közt van Mah­mud pasa volt nagyvezér, Kamik pasa Juszuf Izzedin h­erczeg volt nevelője , Skutari kormányzója Kamid pasa s több magas állású uloma. A vizsgálat a legnagyobb titok­ban folyik, de az ítélethozatalt lehetőleg siettetik. A keleti viszonyok alakulatában ma nem jelentenek fontosabb mozzanatot. Beszé­lik, hogy a porta elfogadta a hat heti fegy­verszünetet, mert kilátásba helyezték neki, hogy az hat bóra meg fog hosszabbíttatni. Más hírek szerint a porta engedékenysége nem valószínű, hanem az orosz csapatok leg­közelebb minden hadüzenet nélkül átlépnek a Pruthon, mire a porta fölkérendi Angliát, hogy küldje be hajóhadát a Dardanellákba. Akármint áll a dolog, annyi tény, hogy Oroszország pénzre, a hadviselés ezen fő­­eszközére igyekszik szert tenni. Reutern úr, a pénzügyminiszter Livadiából azon meghatal­mazással tért vissza Pétervárra, hogy két hadikölcsönt köthessen. Az egyik Hope amsterdami bankházzal fog húsz millió hollandi arany ér­tékéig köttetni. A másik belföldi kény­szer kölcsön lesz kétszáz millió ru­bel erejéig, mely összeg azonban nem egy­szerre, hanem a szükséglet szerint fog behaj­tatni. Pénzügyi körökben már megteszik az ide vonatkozó előkészületeket. Ez kétségtelen tanúbizonysága, hogy Oroszország háborúra és pedig hosszabb háborúra készül. Ily jelenségekkel szemben nagyon külö­nös a »Wiener Abendpost« egy oct. 21-ei pé­­tervári levele, mely így szól : Semmiesetre sem szabad föltenni, hogy az orosz nemzet a Törökországgal való háborúért lelkesül, még kevésbé, hogy Oroszország a porta rovására hó­dításokat akar tenni.Legkevésbé áll pedig a czár szán­dékában a háború. Ha ez a szándék fenforgott volna, bizonyára óvatosan megtesznek minden intézkedést, különösen az államkincstárt kímélték volna ahelyett, hogy az utolsó hónapokban 60 milliónál többet kive­gyenek belőle, hogy az állampapírok árfolyamát fenn­tartsák. (Ez azt hiszszük csak azért történt, hogy a kincstár a háború czéljaira újabb kölcsönt kapjon.) Másrészt a Hamus-félsziget eseményei félévnél hosz­­szabb idő óta üzleti életünket megbénítják, s a Tö­rökországból jövő események a legfőbb mértékben felizgatják a kedélyeket. De az állapotoknak az egy­szerű hadüzenet véget nem vetne: előbb meg kell egyezniük az európai hatalmaknak, milyen eszközö­ket tartanak a legalkalmasabbaknak, hogy a nyugal­mat, békét és rendet a török birodalom tartományai­ban helyreállítsák. Hogy ez nem oly gyorsan és köny­­nyen megy, az bizonyos; olyan egyetértést kell ta­lálni, mely a szomszédállamok és Anglia érdekeit is megóvja, s mindenekelőtt meg kell szűnnie a bizal­matlanságnak, melylyel nemcsak angol és franczia, hanem német lapok is elárasztják Oroszországot. A­míg nagy Péter czár rendeletének meséjében hisznek, a­míg azt képzelik, hogy II Katalin óta Oroszország nem követett más czélt, mint Konstan­tinápoly meghódítását, addig a bizalmatlanság nem fog megszűnni. A császárné a második török hábo­rú idején érmet veretett ugyan, melyen a villám be­lecsap egy mécses­be; második unokáját Konstantin­nak kereszteltette ugyan s az új görög nyelvre ta­níttatta, de bizonyára nem azért, hogy Zargradot (Stambult) Oroszországgal egyesítse, hanem hogy független bizánczi birodalmat alapít­son, melynek trónjára Konstantin nagy fejedelem ült volna. Orosz uralkodó soha sem gondolt arra, hogy Konstantinápolyt orosz várossá tegye s legkevésbé szabad II. Sándor czárnak ily szándékot tulajdoní­tani. A czár kormányának elve a béke, s n­o­h­a a hadsereg hadi­lábra helyeztetett, még mindig fennáll a remény, hogy talán az utolsó pilla­natban ráadja magát a porta, hogy békésen megegyez­zék a nagyhatalmakkal. Az összes szolgálat­köt­el és tisztek, altisztek és legények nemsak Szerbiából, hanem általában külföldről haza hivattak. Számos tiszt ismét hazajött a csatatérről, egy­­némelyik kiábrándulva s csak kevesen lelkesedéssel telve; némelyeket maga a szerb kormány küldött haza. Az orvosok is visszatérnek, de mások mennek helyekre. A pénz­­ruha és élelmi­szer küldemények egyre tartanak főleg a szláv jótékonysági bizottság részéről, mely föltétlenül a kormány ellenőrzése alatt áll. Ez azon egylet, melyet nemrég egy oroszellenes franczia lap a »pán­szláv bizottságnak, a hetedik nagyhatalomnak« ne­vezett. Levelező minden áron békésnek akarja feltüntetni az orosz kormány szándékait, de levele épen az ellenkező benyomást teszi, mert az az egy tény, melyet kiemel, hogy ugyanis az orosz véderő hadilábon áll, min­den okoskodást halomra dönt s megmutatja, hova törekszik Oroszország. A román­ hadsereg követni fogja a szerbek példáját. A mozgósított, román véderő hír szerint a jövő vasárnap fogja Károly fejedelmet Románia királyává kikiáltani. Másrészt a »Pol. Corr.« megc­áfolja azon hírt, hogy György görög király rögtöni ha­zautazása Athénből jött nyugtalanító távira­tok folytán történt volna. A »P. C.« szerint György király Bécs­­ben akarta megvárni Koppenhágában levő kis­fiát. De minthogy az orvosok azt jelentet­ték, hogy az üdülőfélben levő herczeg csak novemberben utazhatik haza, a király pedig ilyen sokáig nem akart reá várni, egyedül ment vissza Athénbe. A görög mozgósításról azonban a félhivatalos lap nem tesz említést, pedig épen ez a fontos. A török hadikészülődések nagymérték­ben folytak. Ázsiában mindenütt erősítik és fölszerelik a várakat, de a katonaság nagy részét Európába küldik. Oct. 1. óta Erzerum, Kars, Trapesin t­ér, Sinope vidékéről 42 zászló­alj redif és 18 tábor basi-bozuk ment Euró­pába s a Kaukázusban csak két hadosztály van. Ezenkívül a kormány megteszi az intéz­kedéseket, hogy nov. 8—29-ke közt az egész 18—50 éves muzulmán férfi lakosságot fegy­ver alá hívja; 70.000 fog magából Arméniá­­ból kikerülni, ha ugyan a kormány vallásos­­háborút csinál a dologból. Különben a rend­szabály alig lesz keresztülvihető. A kormány egyszersmind felhívta a lakosságot, hogy te­kintve a kincstár kimerült állapotát, egy évre előre fizesse le adóját. Mint Sophiából oct. 17-ről írják, oda 18 óriási ágyú érkezett, melylyel Alexináczot és Deligrádot bombázni fogják. 320 tüzér is érkezett oda s ezenkívül két üteg ostromágyut vártak, mely szintén Nis elé megy. Hir sze­rint a porta megparancsolta Abdul Kerim pasának, hogy Alexináczot és Deligrádot minden áron birtokába kerítse. Ez okból folyton szaporítják seregét s okt. 12-dike óta 12 zászlóalj ment hozzá. A dunai hadsereg létszáma is 22.000 főre emeltetett s legköze­­lebb­ megkezdi az offensivát.. A Spanyol kormány nagy összeeskü­vés nyomára jött. Az összeesküvés úgy lát­szik igen komoly és nagy terjedelmű; élén Zorilla és Salmeron köztársaságiak, továbbá Mereto, Weyro, Patino és Acosta tábornokok álltak. Számos volt képvis­lő is elfogatott. A lázadásnak a napokban kellett volna kitörésre jutnia. A „Pesti Napló“ tárczája. Barbassa nagybátyám. Irta Marie Uchard. (Francziából.) XVI. (Folyt.) Képzelheted, mily türelmetlenül vártam az első találkozást, és jó korán jelentem meg a salonban. A néni igen jó hangulatban volt, mint minden nő, a­ki regényes eseményt vár; kötekedett velem, hogy oly sietve érkeztem. A kapitány egész nyugodtan új­ságot olvasott; őt az érzelmi világ apró eseményei cseppet sem zavarják; épen egy politikai kérdésről kez­dett vitatkozni, midőn egy inas belépett a salonba és jelente : »Saulnier asszony és Campbell kisasszony.« Őszintén megvallva, kissé megrezzentem e sza­vakra ; egy körülbelül negyven éves nő lépett be és egy zárdás ruhába öltözött fiatal leány. Felkeltem­ a bácsi odament keresztleánya elé, homlokon csó­kolta, azután méltóságos, ünnepélyes léptekkel felém vezet, és csak ennyit szólt: — Anna, itt van a leendő jegyesed, André! — André, ez Anna leendő jegyesed. Csókoljátok meg egymást. Ez a bemutatás, minden laconismusa mellett, semmi kételyt se engedett felmerülni, tudtuk, hogy mi lesz a teendőnk. Ismertem már a bácsi szokásait, egy pillanatig se haboztam, megcsókoltam jegyese­met, jó estét kívántam neki és felhasználtam az al­kalmat, hogy megnézzem. Campbell Anna most épen tizenhat éves; se nem kicsi, se nem hosszú, nem vézna, nem is izmos, — bár a széles kék szalag, melynek végén keresztet visel, már kerek idomokat takar a mellen; — nem szőke és nem barna; — kerek áll, gömbölyű arcz, kö­zépszerű orr és homlok, szabályos száj, kék szemei elég csinosak. Inkább kedvesnek mondanám mint szép­nek, az egész arcz igen szelíd jellemet és a legjobb egészséget árulja el. A bácsi sietett felvilágosítani, hogy a leány még fejlődni fog, mert korához képest kissé nagyok a kezei és lábai, eszerint jókora terme­tűnek ígérkezik. Elég az hozzá, hogy panaszra épen nincs okom, sőt ellenkezőleg, a dolog jól kezdődik, mondja a bácsi. Az ebéd ideje igen kellemesen múlt. Campbell Anna kissé félénk volt ugyan, de nem jött zavarba. Úgy látszik, hogy tájékozva van a házban, modora, magatartása biztos, mintha házi kisasszony volna, a­ki a szünidőre hazajön, egész otthoniasan érezte ma­gát ; azon időben, mikor én a collégiumban voltam, ő és a néni hat éven át itt laktak, kedves bizalmasság­gal beszélgetett a bácsival és nénivel. Eredeti és szép látvány volt, amint mi ketten, kik külön-külön nevelkedtünk és eddig nem ismertük egymást, e tűz­helyhez most közös családi érzelmekkel lépünk, me­lyek tudtunkon kívül már gyermekkorunk óta fűztek bennünket egymáshoz. Így történt, hogy Anna egy­szerűen Andrénak szólított. Az ebéd végeztével kimentünk az étteremből. Egy orosz szokás szerint, melyet a néni nálunk is meghono­sította salonba mentünk,itt kezet csókoltam a néninek, ő meg homlokon csókolt. Anna ugyanezt tette , azután mintha rendes szokása volna, felém nyújtotta arczát a csókra, azután a bácsinak­ a zongorához sietett és ott foglalt helyet, míg mi kávéztunk. — Nos, hogy tetszik a leány ? kérdé a bácsi. — Nagyon kedves, felelém. — Ugy­e? Ez jól fogja majd végezni a dolgát, mondá és a legnagyobb lelki nyugalommal habart a kávés csészében. Menj beszélgess vele egy kissé, majd meglátod, hogy nem ostoba leány. Odaültem Anna mellé. — Tudja mit, játszunk valamit négy kézre, mondá ez és odább húzódott, hogy a zongora elé ül­hessek. Eljátszottunk egy darabot, aztán beszélgettünk a zárdáról, barátnéiról, az apáczákról, kiket nagyon szeret, a legbizalmasabban társalogtunk egymással. Anna nyilván gyakran beszélt már felőlem és már megszokta, hogy engem mintegy testvérnek tekint­sen. Meg kell jegyeznem, hogy a leány igen fiatal lé­vén, jegyesi viszonyunk egyelőre családi titok. Egész este semmi különös se történt. Tíz óra­kor Anna távozott és visszatért a zárdába, búcsúzás­­kor kezet nyújtott nekem. — Adieu, André! mondá. — Adieu, Anna! felelem. És nagybátyám elvezetett a clubba, hol leült a rendes whistjátékhoz. Nagybátyámról lévén szó, elmondom neked egyik minapi kalandját. Azt tudod, hogy ő meghalt, és miután én már örökbe vettem a vagyonát, nem akarja az átiratási költségeket még egyszer megfi­zetni , de e különös helyzet miatt bizonyos törvényes ad­ósokat nem teljesíthet, ami nem hozza ugyan za­varba, de gonkrozza egy kissé, így például most há­rom hónapja meg akarta nyittatni fegyverengedélyét, melyet már két éve birt,de a prefecturán annak idején beírták volt halottnak; megtagadták tőle a kért ok­­mányt,mely egy elhunyt nevére szólt. Ő természetesen nem törődött ezzel, hanem csak tovább vadászott! De minap az is megtörtént, hogy séta közben betekintett bankárunkhoz és fel akart venni húszezer frankot zsebpénznek. A pénztárnok, ki már régóta ismerte, nagyon elcsodálkozott, midőn meglátta a boltnak véltet; kijelenté, hogy most teljes lehetetlenség neki hitelt nyitni, miután a törvényes formák szerint már el van temetve. A bácsi a rend embere, belátta hogy a pénztárnoknak igaza van ,­ közbevetettem magam és rendbe hoztam a dolgot. Ő cseppet se boszanko­­dott, csak annyit tett, hogy új névjegyeket készítte­tett, melyeken ezt lehetett olvasni. »Néhai Barbassa.« Ezen aláírást használja a banknál is és igy a dolog rendben van. — Látod, milyen egyszerű dolog ez, mondá nekem. XVII. Szerelmi viszonyom Kondré-Gállal igen eredeti alakot kezd ölteni. Minap eljöttem Versaillesba, ami igen tanulságos kirándulás volt és történelmi okta­tással járt. Kondré-Gul egyre művelődik. Megnéztük a királyi palotát, a múzeumot, majd a parkba men­tünk ; ő egész boldog volt, a szabad levegő, a tágas terek elmámoritották; lépten-nyomon extasisba jött, minden után kérdezősködött; naivsága szerfelett gyönyörködtet. A Diana fürdő előtt három igen ele­gáns fiatal nőt pillantottam meg; kettejükre rögtön ráismertem ; a társaságból való egykori ismerőseim voltak. A fiatal B . . . lord kisérte őket. Ők is rög­tön rám ismertek; B .. . lord mint tökéletes gentle­­mann látva, hogy mily társaságban vagyok, elég ta­pintatos volt és csak egy alig észrevehető pillantással üdvözölt. A nők nem kevésbé diséréték voltak és nem mozdultak, de társnőm sajátszerű szépsége annyira meglepte őket, hogy önkénytelenül is elárulták kíván­csiságukat . Kondjé-Gul észrevette ezt. Én természete­sen még csak szemet se hunyorítottam, úgy mentem tovább. Megkerültük a fasort, mythologiai dolgokról beszéltem, aztán tovább mentünk. — Kicsodák e nők ? kérdé Kondré-Gál, mi­helyt kissé távolabb voltunk, észrevettem, hogy is­mernek. —­­ Igen, felelém odavetve, láttam őket né­hányszor. — Az a fiatal ember, ki őket kisérte, szintén rád nézett, mintha egyik barátod volna; miért nem beszéltél vele ? — Discretióból, mert te velem vagy, ő pedig velük sétál. — Ah, értem már, mondá Kondré-Gál nyilván az ő hárem hölgyei . .. — Úgy van, felelém a legnagyszerűbb hi­degvérrel, már gyakran mondtam, hogy nálunk a háremek . .. Valami alkalmas kifejezést kerestem,de Kondré- Gul felkaczagott. — Mit nevetsz, bobó ? kérdem. — Azt nevetem, hogy még most is háremhistó­­riákat mesélsz nekem, épen mint annak a bolond Hadidjének... Én csak hallgatlak és nem törődöm vele, mert szeretlek! Jobb szeretek rabnőd lenni, semhogy e nőkhöz hasonlítsak, kiknek nyilván udva­roltál, és a kiket most meg sem szólítasz, ha velük találkozol. — Hogyan ? kiáltok fel meglepetve; te álnok! ennyit tudsz már, és nekem semmit sem szóltál ? — Sok könyvet adtál, hogy szellememet ido­mítsad, és így előbb-utóbb mégis csak rá kellett jönnöm az igazságra! Csak azt vártam meg, hogy ez új tudományt teljes biztosan tudjam, folytatá az odaliszk mosolyogva, mert még sok mindenfélét lá­tok ezen országban, a­mit nem értek. Most majd megtanítasz rá, nemde ? folytatá hízelegve. — Te kaczér! Úgy látom, hogy nem sokat kell már tanulnod. — Oh, nagyon jól érzem, hogy én csak érdekes játékszer vagyok neked .... egy bizarr teremtés, valami ritka madár, melyet csinos tollai miatt na­gyon megkedveltél. — No csakhogy ezt az utóbbit tudod, jegyzem meg nevetve. — Igen is uram, viszontá ő tréfás büszkeséggel, tudom, hogy szép vagyok. Ne csúfolódjál, folytatá kedves durczáskodással, mert most komolyan, lel­kem mélyéből beszélek; más életnek születtem, más érzelmekre, mint a minőket te táplálsz; tudom hogy nem birom azon tulajdonságokat, melyek nálatok a nőket vonzókká teszik. Más szellemek, más gondo­lataik vannak, mint nekem, ők nem oly babonás bar­bárok, mint én; ezt mind el akarom feledni,csakhogy megértselek és ne legyen versenytársam. — És biztosan tudod, hogy a cserénél mit se vesztesz ? — Köszönöm. Ez aztán a bók ! — De én valóban épen azt szeretem benned, hogy távolról se hasonlítasz azon nőkhöz, akikkel az imént találkoztunk. — Oh! felelé­g leirhatlan büszkeséggel, ezeket nem irigylem. Másokat látok én, akikhez hasonlítani szeretnék, már tudniillik modorukban, magavisele­tükben. . . . Ha kedves ember akarnál lenni, tudod-e mit tennél ? — Mit? — Ez egy ábránd, egy terv, melyre folyton gondolok. De ugy­e nem fogsz kinevetni ? — Nos mondd el a nagy tervet. — Hát ha nagyon boldoggá akarnál tenni, né­hány hónapra elküldenél egy olyan zárdába, ahol a fiatal leányokat nevelik. Hogy nagyon ne unatkoz­zam, mindennap meglátogatnál. — Még csak ez kellene! mondom nevetve, mu­zulmán nő egy zárdában! Csak nehezen tudtam velem megértetni, hogy terve milyen hóbortos, de az történt, hogy míg én e nagyravágyó terv nehézségeit magyarázgattam, ma­gam is helyesnek kezdtem találni. A kísérlet szerfe­lett érdekes lehet és Kondré-Gul-nak épen jó tehet­sége van hozzá, mert lelkes szív, lángoló lélek; naiv képzelmében mit fog létesíteni ez átmenet a háremi eszméktől a modern fogalmakhoz! Nem titkoltam magam előtt, hogy a kísérlet veszélyekkel is járhat, de hisz Kondré-Gul már tudta, hogy az iga, melyet a többi hurik még valóságosnak véltek, itt ámítás. Jobb lesz tehát, ha én fejezem be a regenerációt, melynek gyönyöreit én fogom majd éldelni. Engedtem Kondré-Gál kivánatainak, mire visszajöttünk Párisba, már rendben voltunk; másnap hozzáláttam a terv megvalósításához, ami némi ne­hézségekkel is járt. (Folyt. köv.) Budapest, October 25. (A képviselőház pénzügyi bizott­sága) mai ülésében az állami számvevőszék költ­ségvetését vette először tárgyalás alá. Hegedűs előadja, hogy 1870. óta több megtakarítás volt ugyan a számszéknél, de ennek berendezése még most is igen luxuriosus. A főszámtanácsosok s számvizsgálók számát s fizetését igen nagynak tartja. Gr a­­­z á­g 6 Salamon állami számvevőszéki elnök szemben a kötelességekkel, melyeket a törvény a számvevőszékre ruház, nem érti, miként lehet a számszék berendezését luxuriosusnak mondani. Nem a számtanácsosok, hanem a számtisztek kevesbíthe­­tők, mert oly tisztviselők szükségesek, kik a közigaz­gatás minden ágában jártasak. A monarchia többi számvevőszékeivel e számszék minden tekintetben, még takarékosság tekintetében is kiállja a versenyt. Állami főkönyvet csak a magyar számvevőszék ve­zet, a nyugdíjazásokat, s államadósságokat csak ez ellenőrzi; a többi számvevőszékek csak egy részletes kimutatásból csinálnak zárszámadást,a magyar minden egyes tételt megvizsgál, amazok nem gondolnak az államvagyonnal; a miénknek ez is sok munkát okoz. Ez okokból nem képes ma a személyzet re­­ductióját ajánlani. Megjegyzi, hogy a­mint eddig egy új hivatalnokot sem nevezett ki, úgy ezután is minden lehető megtakarítást kész lesz keresztül vinni. Wahrmann míg a szám­széket szervező tör­vény nem lesz megalkotva, nem ítélheti meg, várjon sok-e, vagy nem a személyzet, de a kérdéses törvény megalkotásáig megszavazza az előirányz­atot. Meg­jegyzi, hogy sok bajt elhárított, s sok jónak okozója volt. Q 020mQ70k­ C71­JArn­oltonnr7Coo tartja a számszék rendezése iránti törvény megal­kotásának sürgetését. S i­m o n y i E. Az egész költségvetésben e té­telt sajnálja legkevésbé, s elismerését nyilvánítja a szigorú ellenőrzés s a munka fölött, melyet a szám­szék eddig teljesített. A számszék függetlenül, s a minisztériumokkal bátran szembeszállva teljesíté mindig feladatát Nem osztja az előadó azon nézetét, hogy a számszék berendezése luxuriosus, tekintve a szolgálatokat, melyeket eddig tett, s az eredménye­ket, melyek tőle a jövőben várhatók. Inkább kerüljön többe a számszék, csak maradjon az eddigi szigorú ellenőrzés útján. Hegedűs előadó megjegyzi, hogy jelenleg ő sem proponál törlést, csak a jövőre óhajt a mi viszo­nyainknak inkább megfelelő berendezést. H­e­­­f­y csodálkozik a fölött, hogy az előadó az egyes miniszteri tárczáknál nem hangsúlyozta a takarékosságot. Úgy látszik, hogy — mint a kor­mány embere — minél szűkebbre óhajtaná szorítni a számvevőszék ellenőrzését, mely eddig annyi üdvös eredményt létesített. Óhajtaná, hogy a minisztériu­mok is példát vegyenek a számszéktől, s számvevősé­geiket aránylag hasonló takarékossággal rendez­zék be. Somssich megjegyzi, hogy a­mi megtakarí­tást a törvény keretén belül tehetett, a számvevőszék azt megtette, részéről meg van elégedve a számszék eddigi működésével, s csak a végleges szervezési tör­vény megalkotását sürgeti. A bizottság megszavazza az előirányzatot s felhívja a számvevőszéket, hogy a végleges rendezés iránti törvényjavaslatot a törvény megszabta után mielőbb terjeszsze be. G­a­j­z­á­g­ó Salamon számvevőszéki elnök meg­jegyzi, hogy a törvényjavaslatot már két év előtt beterjesztő, de a pénzügyi bizottság azt határozván, hogy »tekintettel a közigazgatás bekövetkezendő reformjára«, dolgoztassák át, nem tudható, váljon be van-e már fejezve e reform, s az átdolgozás, illetőleg beterjesztés azért nem történt eddig meg. Csengery az állam számviteli rendszerét már most megállapíthatónak tartja. — Trefort miniszter felszólalására e kérdés bővebb megvitatása az általános budgetvitára halasztatott. A tanácskozás további folyamáról reggeli szá­munkban. (A zágrábi kereskedelmi kamra­ a horvát kormány által felszólíttatott, hogy az uzsora­törvények visszaállítás­a ügyében nyilatkozzék. A kamara ellenzi az uzsora­törvények visszaállítását, mert azt hiszi, hogy az nagy ártalmára lenne a köz­forgalomnak. Határozottan ellenzi továbbá a kamat­láb maximumának akkénti meghatározását, hogy annak túllépése büntetendő cselekményt képezzen, s meg van győződve, hogy ez a hitelnek nagy ártalmá­ra szolgálna. Azt azonban megengedhetőnek tartja, hogy meghatároztassék azon kamatmaximum, melyen túl a bírói segély igénybe vehető ne legyen. E mel­lett azonban a kamara szükségesnek véli, hogy az ország olcsó pénzforrásokkal láttassék el s felhívja a kormányt, hogy a Magyarország és Ausztria között folyamatban levő banktárgyalások közben befolyását használja fel arra, hogy Horvátország és Szlavónia részére gazdagon dotált bankfiók állíttassák fel. Vé­gül kívánatosnak nyilvánítja a törvénykezési eljárás­nak abbeli reformját, hogy a bíráskodás hitel- és pénzügyekben is olcsóbb legyen. (Szerbiából) Írják oct. 21-ről: A Timok körül újra elcsöndesült a csatazaj. A szerbek meg­szállták Plansitzát, Metownitzát és Vraregruzit. Os­man pasa állásai azonban Zajesár körül oly erősek, hogy a szerb hadtest aligha fog gyors és határozott eredményeket kivívni a Timok-völgyben. A belgrádi és sumadijai hadosztály 4000 orosz önkénytes s öt üteg ágyú indíttatott tegnap Deli­­grádból és Csuprijából Horvatovics segítségére. Hor­­vatovics jelentéséből kitűnik, hogy Abdul Kerim pasa 48VI, mint CG cdoi, eml­eri fzülelön­ a baretba oc­. 19. és 20-án, áttörendő a legerősebb szerb vonalat. Foglyul ejtett török katonák vallomása sz­rint a török tisztek azzal buzdították a csapatokat hogy Kruseváczot mindenáron be kellett venniök, mert a p­a­d i­s a­z akarja így. Ez a törökök bátorsá­gát megkétszerezte. 19-én Hafiz pasa három fontos szerb positiót foglalt el; másnap Csernojeff mind a hármat vissza­foglalta. Borzasztó, eddig nem tapasztalt elkeseredett­séggel küzdött mindkét rész, de a szerbek eredmény­telenül s temérdeket vesztve. A kórházak már kép­telenek több sebesültet befogadni, most nagy sietve új kórházakat állítanak Belgrádban, Paracsinban és Csuprijában. Tiszt már eddig is sok esett el, a leg­újabb csatákban még iszonyúbb pusztítást tett köz­tük a halál. És a döntő ütközet még csak most követ­kezik. A belgrádi várban 97 török fogoly van inter­­válva. A kormány állítólag szabadon akarja őket bo­csátani, hogy viszonozza a porta előzékenységét, mely a szerb foglyokat hazájukba visszaküldte. A hivatalos »Srbske Novisse« kimutatása sze­rint, az eddig érkezett pénzadományok összege 950,914 ezüst rubelre rúg. (Mahomedán lázadás Boszniában.) Serajevoból írják a »Pol. Corr.«-nak oct. 17-ről: A boszniai mahomedánok közt nagy az izgatottság a Boszniában létesíteni szándékolt reformok miatt. A legújabb politikai hírek valóságos lázba hozták a mah­omedán lakosságot. Az itteni defterdár (pénzügyi igazgató) a váli, Norif pasa jelenlétében a közigazgatási tanács teg­napi ülésében azt indítványozta, hogy a vilajet min­den kerületéből két mahomedán hivassék be a vallás­háború czéljából itt alakult tanácsba, hogy az álta­lános mahomedán mozgalom esetén közremunkál­janak. A közigazgatási tanács ülésében jelenlevő An­­timos metropolita azt jegyezte meg, hogy ily mozga­lom nem igen fog bekövetkezni, a mohamedánok be­hívása tehát csak a kedélyek izgatottságát növelné, mire az indítványozó, Rasid effendi így felelt: a mo­­hamedán fölkelés Boszniában elkerülhetetlen, mihelyt a tartomány úgynevezett autonómiáját életbe akarják léptetni. A közigazgatási tanács másnapi ülésében Rasid effendi indítványa egyhangúlag elfogadtatott. Látható ebből, mily veszély fenyegeti a keresz­tény lakosságot, ha akár a porta önszántából kínált, akár a hatalmaktól sürgetett reformokat valósítani akarnák. A dolgok e pillanatban úgy állanak, hogy maguk a kormányközegek sem tagadják, hogy az autonómia behozatalát a bosnyák mahomedánok tö­­meges fölkelése fogná követni, kik a keresztényekben borzasztó mészárlást vinnének végbe az izlám zász­lója alatt. Ilyen a helyzet Boszniában. A fővárosi közraktári bizottmány ülése. — oct. 25. A fővárosi közraktári albizottmány ma d. e. 10 órakor Kamermayer Károly polgármester elnöklete alatt ülést tartott, melyen Gerlóczy K. al­polgármester mindenekelőtt bejelenti, hogy a pályá­­zati hirdetmény az albizottmány által megállapított Programm szerint a fővárosi tanács által a »Buda­pesti Közlöny« ben már közzététetett, s a tervek be­nyújtására a határidő folyó év deczember hó 14-kén fog lejárni. Bejelenti továbbá, hogy az ő elnöklete alatt kiküldött küldöttség már tisztelgett a minisz­terelnöknél, s a kormánytól azon megnyugtató nyi­latkozatot nyerte, hogy a kormány a maga részéről is meg fog minden lehetőt tenni a közraktári ügy ér­dekében. Fuchs Gusztáv szeretné teljes biztossággal tudni, hogy a kormány ki fogja-e építtetni a rakpart illető részét, és hogy mikor fog az építkezéshez hoz­záfogni. XX torony­rőt­i Károly bejelenti, hogy­ S a kor­mány eddig fele még nem határozott a rakpart kiépí­tése iránt. Reméli azonban, hogy az ügy legközelebb már a minisztertanács elé fog kerülni. Egyébiránt szerinte e körülmény a további teendőkre akadályo­­zólag nem hathat, mert az építést az előhaladt idő folytán most megkezdeni úgy sem lehetne. A rakpar­tok építése tehát csak jövő tavaszszal lesz megkezd­hető és legjobb esetben csak a jövő őszszel lesz befe­jezhető. E szerint tehát attól egyáltalán nem kell tartani, hogy a rakpart kiépítésének kérdése a tár­gyalások további folyamát akadályozná. Kammer­mayer Károly polgármester ki­jelenti, hogy Schweiger Márton a külföldi közraktá­rakra vonatkozó igen érdekes adatokat adott a bi­zottmány rendelkezésére. A bizottmány ezen adato­kat köszönettel vette s további tárgyalásainál fel fogja használni. Ezek után a bizottmány áttért annak megvita­tására, hogy most, miután az építési program­ már megállapítva és annak alapján a pályázat kihirdetve van, mily kérdések lesznek a bizottmány által min­denek előtt megoldandók.

Next