Pesti Napló, esti kiadás, 1876. december (27. évfolyam, 262-289. szám)

1876-11-03 / 263. szám

263. szám. Budapest, Péntek, november 3.1876. 27. évfolyam.­ Szerkesztési iroda : Barátok­ tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kíjkjo-Iií viitíil , Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendők. ESTI KIADÁS. Előfizetési feltételeit: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 3 hónapra 8 frt — kr. — 6 hónapra 12 frt — kr. Az esti kiadás postai különküldéséért felü­lfizetés évnegyedenként 1 forint Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bár­mely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a, 3Pesti ISTapló kiadó-h­ivatalába Budapest, Barátok-tere, Ath­enaeusa-épület,­­ küldendők. Budapest, november 3. Míg a Morava partjain a török hadak a szerbek legutolsó fontosabb védműveit bir­tokba vették, a porta tegnapelőtt csak­ugyan elfogadta az orosz ultimátumot. Föl­­tétlen fegyverszünetet engedélyezett, mely minden további kikötés nélkül, úgy látszik, már formaszerűen alá is íratott. Konstantiná­polyi hírek szerint a nagyvezér Ignatieff tá­bornokot s az összes kabineteket még tegnap­előtt értesítette, hogy elfogadja a fegyver­­szünetet, mely újabb hírek szerint két havi időre köttetett. Még nov. 1-én délután tu­datta a porta Abdul Kerim pasával a fegyver­­szünet létesülését, minek folytán a török hadseregek az egész vonalon tényleg meg­szüntették az ellenségeskedéseket. A legköze­lebbi teendő a semlegességi vonal megál­­lapítása lesz. Ez internationally ellenőrzés alatt fog végbemenni; minden hatalom katonai meg­hatalmazottakat küld ki; Anglia már három tisztet jelölt meg; Ausztria - Magyarország a tegnapi nap folyamában jelölte ki az illető kö­zegeket. A legtöbb nagyhatalom a konstan­tinápolyi követségnél levő katonai megha­talmazottait alkalmazza a czélra. A porta engedékenysége újabb hírek szerint mind­­ idegen nyomás nélkül tör­tént ; a külhatalmak tartózkodtak olyan mó­don avatkozni a dologba, mely reájuk nézve bizonyos felelősséget hárított volna. A di­­vánban győzött azon felfogás, hogy az en­gedmények terén a legszélsőbb határig el kell menni. Különösen maga Abdul-Hamid szul­tán szólt nagy erélylyel a fegyverszünet fel­tétel nélküli elfogadása mellett, s így azután sikerült azt a nagy tanácsban elfogadtatni. Jellemző azonban, hogy az OIZOSZ kor­mány a diplomatiai körök nézete szerint főleg azért sürgette úgy az ellenségeskedések meg­szüntetését, mert azt hiszi, hogy Abdul Kerim pasa a porta idevágó parancsainak engedel­meskedni nem fog. De minden jel azt mu­tatja, hogy Ignatieff úr számításaival nagy­szerűen felsült, mert Abdul Kerim pasa egy pillanatig sem késedelmeskedett szultánja pa­rancsait követni. Mint már említettük, még tegnap életbe lépett a fegyverszünet. Mint a «Pol. Corr.«-nak Konstantinápolyból Írják Ignatieff úr visszatérte óta a török államfér­fiak valódi kínzó szelleme len. A hivatalos kihallgatás a szultánnál a szokott formaságok közt ment végbe ; ekkor maga a­ szultán mondotta a nagykövetnek,hogy szeretne vele magánkihallgatáson szólani. Egyebekben írja a »Pol. Corr.« Ignatieff való­ságos hadjáratot indított a porta ellen s egy pillanatnyi nyugtot nem enged a török mi­nisztereknek. Személyes látogatások, tolmá­csok küldözgetése, jegyzékek, levelek s más­nemű lépések szakadatlanul érik egymást. E tudósítás szerint nagy benyomást tett a por­tára az, hogy Német-és Olaszország is a legerélyesebben támogatták az orosz kíván­ságokat. Különben Ignatieff tábornok már a múlt héten kijelentette, hogy útleveleit fogja kérni, ha a porta a hat heti fegyverszünetet nem engedélyezné. Az orosz igényeket azonban semminemű engedmény, mely békés után nyerhető, kielé­gíteni nem fogja. A kormány erélyesen foly­tatja a hadi készülődéseket s a fiatalabb kor­osztályok császári rendelettel decz. 1-re zászló alá hivattak. Ezzel a sereg mozgósít­va lesz, a­mi­ sehogy sem mutatja azt, hogy Oroszország békére törekszik. Úgy látszik Livádiában legközelebb fontos tanácskozások fognak tartatni. Loftus angol és Schweinitz német nagykövetek már ott vannak, Lange­nau osztrák-magyar nagykövet szintén oda készül s igy a három nagykövet formaszerű értekezleteket fog tartani. Minő czélból és minő eredmény­nyel, az nem tudatik. A franczia politikai világot a legutóbbi konstantinápolyi események s az ultimátum a legnagyobb mértékben meglepték. A kor­mány siet is állást foglalni ez ügyben. Ma Decazes herczeg a kamrában nyilatkozatot fog felolvasni, mely szerint Francziaor­­s­z­á­g a beállható bonyodalmakkal szemben semleges fog maradni. E politikát az egész ország, s az összes politikai pártok helyeslik, s mindenki azt kívánja, hogy a kormány, még a diplomatiai bonyodalmaktól is telje­sen távol maradjon. A romlán kamarák ülésszaka tegnap megnyittatott. A trónbeszédből ítélve, Ká­roly fejedelemnek épen nem áll szándékában a saját felelősségére kezdeni háborút a porta ellen. Az ülésszak legfőbb feladata a katonai készülődésekhez szükséges pénz megszava­zása lesz. A kormány a keleti bonyodalmak végleges elintézéséig együtt akarja a hadsere­get tartani, de mindig azt mondja, hogy nem támadó, hanem tisztán védelmi czélokból te­szi ez intézkedést. A »Pol. Corr.« meg is c­á­­folja az orosz-román szövetség hírét. A kor­mány továbbá felhatalmazást kérenk arra, hogy a tartalékosok, kik a törvény szerint csak tizennégy napig tarthatók zászló alatt, állandóan ott maradjanak. A görög kormány fenyegető magatar­tása a portát is védelmi intézkedésekre kény­szeríti. A határszéli tartományokban szerve­zik a honvédséget; a redifek és basi-bozukok már be vannak gyakorolva; egy részfiket már a határ közelében helyezték el, hol na­gyobb csapattömegeket is fognak öszponto­­sítani. A Görögország ellen működő sereg főhadiszállása Larissa lesz; a sereg nagyobb­részt arnautákból fog állani. A görögországi titkos és forradalmi bizottságok nagyban lá­­zitják a porta görög alattvalóit és sok fegyvert is csempésztek be közéjök. A „Pesti Napló“ tározója, Barbassa nagybátyám. Irta Marie Uchard. (Francziából.) XXIV. (Folyt.) Kondré-Gul és anyja a Téral-féle palotában vannak elhelyezve; kétségkívül felesleges volna le­írni, hogy odaliszkem mennyire megörült a próbaidő elmúltának. Visszajövetele első napjait szinte má­morban töltő, majdnem folytonosan együtt voltunk. Ezúttal oly gyökeresen megváltozott,hogy hinni kezd­tem az indusok lélekvándorlási tanát; ez isteni szép testbe más lélek költözött. Nem győztem őt eléggé nézni, hogy mikép járt, mily válogatott salon­ nyelven beszélt és mint tudta kifejezni az eszméket és érzel­meket, melyek azelőtt ismeretlenek voltak előtte. Új áramlatokat, új szerelmet is leltem e szívben, e szel­lemben, melyet én idomítottam, szinte azt mond­hatnám, hogy reálisabb gyengédséget tapasztalok. És mindez oly harmonikus, oly rendkívül bájakkal pá­rosult ; az elegáns jelenség most is az ázsiai virágok bizarr illatát lehelté. Berendeztük életmódunkat. Kondré-Gul most már teljes valósága szerint ismeri kölcsönös viszo­nyunkat ; belátta, hogy már csak Maud és Suzannah kedvéért is boldogságunkat a legmélyebb titok fá­tyoléval kell takarnunk. Bízik viszonyunkban, mely az ő vallása szerint szent és törvényes, de tudja, hogy a világnak e házasságról mit se szabad tud­nia. Minek is lebbentenék fel e fátyolt, minek pro­­fanálnák szerelmünket, hogy holmi mindennapi sze­relmeskedés jellegét öltse ? Ha kitudódnék, hogy ő kedvesem, akkor elbukott volna. Vigasztalni akartam, a­miért így rejtőznie kell. — Ne rágalmazd szívünket! kiáltott fel indu­latosan. Mit törődöm én a te országoddal és ennek törvényeivel, ha szeretsz . . . Hallani se akarok e vi­lág szokásai felől. Én a tied vagyok, szeretlek, többet nem tö­rődöm, többet nem érzek, nem vagyok­ se feleséged se kedvesed, több vagyok ennél; rabszolgád vagyok, s lánczomat meg akarom tartani. Parancsolj, tégy velem a mit akarsz, s ha többé nem szeretsz, megölsz. Ennyi az egész. — Helyes, — felelém, s fölkaczagtam felhevü­­lésén, — zsákba varratlak s egy este a Bosporusba dobatlak. Gyermeteg hahota felélt e tréfára. — Édes Istenem, — mondá ő zavartan szinte feledém, hogy czivilisálva vagyok. Teral gróf palotája mintha épen a mi szá­munkra volna berendezve. A földszinten, melybe nyolcz lépcsőfok vezet, a falon egy csarnokba nyílt, mely hasonlít egy festő műterméhez; e csarnok kép­tárnak, könyvtárnak és zeneteremnek szolgál; paza­rul, igen tetszetősen van berendezve, mintha egy fiatal patrícius nőnél volnánk, ki csak néhány barát­ját szokta fogadni. Az első emeleten a belső termek, a másodikban a cselédszobák vannak. Megvan minden, a­mi egy előkelő háznál szük­séges : az istállóban három ló, egy csinos fogat és semmi egyéb. Meglátszik a házon, hogy egy gazdag idegen család, anya és leány laknak itt, kik részt vesznek a nagyvilági életben, de óvakodnak, nehogy feltűnést keltsenek. Kondré-Gul életmódja úgy van szabályozva, hogy nem igen érzi magát magányosnak, nem unat­kozik. Rendkívül buzgón folytatja a tanulást. Min­den reggel nyolcz órától délig dolgozik. Montier asszonytól tanítónők járnak hozzá , kik leczké­­ket adnak neki ; egy és két óra közt zongo­rázik. Tudvágyó értelmisége, lángoló képzelme, ifjú elméje, eredeti véleményei, régi babonái valóban cso­dálatos észhangba vegyültek. Legjobban lep meg, mi­kor néha az európai szokásokban rejlő ellentmondá­sokra tesz megjegyzéseket, és oly nézetet fejez ki, melyet egy bölcsész se tudna megc­áfolni. Két óra után felöltözik, sétálni megy, kilovagol, látogatásokat tesz a Montaigu-leányokkal; azóta hogy közösen ki­szabadultak a nevelőintézetből, még bensőbb barát­ságban vannak egymással. Kondré-Gul most édes­anyja oldala mellett van; igy tehát a lehető legren­desebb életet folytatja s akarva se lehetett volna ürü­gyet találni a szakításra. Egyébiránt úgy találtam, hogy mióta nagybátyám bevezetett a tengernagy családjába, ennél bátran jöhetek össze Kondré - Gullal. Maud és Suzannah mutattak be a szép idegen nőnek; senki se vonja kétségbe, hogy Vil­­leneuve asszony estélyén először láttuk egymást. Ha tehát a véletlen el­találná titkunkat árulni, sir Harry csak azzal fog vádolhatni, hogy regényes ka­landot játszottam el, melyet a körülmények előmoz­dítottak. Láthatod, hogy a közönségnek nincs miben megütköznie; tudom, hogy szigorú moralista létedre fennakadsz merész elhatározásaimon, de nem hall­gatok kifogásaidra. Nézetem szerint nem sértjük meg az illemet, ha megbecsüljük önmagunkat. Kond­ré-Gul, rendkívüli bájai miatt, az itteni idegenek közt annyi szeretetreméltó ismeretségre tett szert, mennyit én remélni sem mertem számára. És ő méltó is lesz ezekre, ha megóvjuk titkunkat; a világ ezt méltán megkövetelheti. A társaság sokkal kevertebb, semhogy botránynak mondhattad volna, mikor minap az amerikai követ bálján Kondé-Gullal találkoztam. Odaliszkem bájai bizonyára téged is lefegyvereztek volna. Előre volt látható, hogy Kondré-Gul megjele­nése feltűnést fog kelteni az idegen aristocratiánál. A Montaigu kisasszonyoktól elválhatlan volt és részt vett mindazon bálokon, melyekre a tengernagy leá­nyait elvezette. Elment két három aristocrata salon­­ba, milyenek például B ... herczegnőé, vagy A ... marquisnéé és ezzel megnyílt előtte minden előkelő salon. Tudod, hogy milyen a világ, hogy mily túlára­dó magasztalással üdvözlik az új csillagokat. Meg kell említenem, hogy a hamis észrevette ezt is és hogy ez hizeleg neki. Helyzetünk eredetiségét növeli a titok, mely környezi. Kondjé-Gul mindig édes anyjá­val van, kinek az idegenszerű arczkifejezés nagyon előnyére válik; mindenki látja, hogy Kondjé-Gulhoz csak tisztelettel közelíthet. Nagy házat visznek, öltö­zékeik, kifogástalan elegantiájuk elárulja, hogy nagy vagyonnal bírnak és elvitathatlan rangot foglalnak el. Be fogod vallani, hogy ez teljesen iga­zolja a sikert, melyet a leány szembetűnő szépsége kivívott. Másrészt a hivatalos estélyekről megjelenő hírlapi közleményekben természetesen nem mellőzték e ragyogó új csillagot. Hanem jóformán elkövették azon tévedést, hogy georgiai nőnek mondták. Én a tengernagy házában bizalmas házibarát lettem és ezért rendesen egy csoportban vagyok velük, anél­kül, hogy ez feltűnést keltene; sokan irigyelnek is, a­miért rendesen e nőkkel vagyok. Kondré-Gul nem tánczol, ezen sajátszerűség, odaliszki modora, olykor meg gyermeteg kifakadásai a legfurcsább találgatá­sokra ad alkalmat. Miért-e tartózkodás ? Szerénység ez, szemérem vagy büszkeség ? Azt tudják róla, hogy elragadó szépen járja a keringőt, néhány bizalmas­ körben el is járta Maud és Suzannahval. Azt mondják, hogy féltékeny jegyese van, a­kit titkon imád. Én mindezt meghallom és el­mondom neki, mire aztán nagyokat nevetünk. Tud­juk, hogy a titok biztos, és ezért a fogás, melynek segélyével a világot ámítjuk, igen vonzó. Kitaláltunk egy nyelvet, melyet csak mi ketten értünk, és ez olykor igen mulatságos jelenetekre ad okot. Minap este A . . . marquisnénál vagyunk, Kondré-Gult igen sokan környezték. A fiatal Marandal herczeg, egyik legbuzgóbb versenytársam, nyakra-főre udvarol neki. Kondré-Gálnak az a bolond ötlete volt, hogy rab­sága jeléül nagy karpereczet készíttetett magának. És míg a fiatal herczeg beszél vele, ő felém néz, mo­solyog és játszik rabszolgasága jelvényével, képzelhe­ted, mennyit nevettünk. Kis csoportunk egy igen szeretetreméltó társ­sal szaporodik, sir Edwards Wolsayval; ez a ten­ge­rnagy unoka­öcscse és alkalmasint miss Maud vagy miss Suzannah jegyese. XXV. Négy hónapja vagyunk Párisban és senki által se gyanított boldogságunkat még mi sem zavarta meg. Nem képzelhetek eredetibb, mámorítóbb helyzetet, mint e titkos szerelmet és ennek imádnivaló örömeit. Kondjé el van ragadtatva diadalaitól. De regényem ismét összebonyolódik egy esemény által, melyet ha­marjában el kell mondanom. Nem feledted el, hogy nagynéném Villeneuve báróné estélyén megismerkedett Kondjéval és nagyon megkedvelte. A tengernagy néhány estélyén még kö­zelebbről ismerkedett meg vele és így történt meg,­­ hogy egyszer Murrah asszonyt és leányát meghívta magához ebédre. Néném szereti a fiatalságot, Su­zannah, Maud és Kondjé-Gul pedig oly ked­ves háromságot képeznek, hogy magánál akarta őket látni minden csütörtökön . Kondjé itt ta­lálkozott Campbell Annával, ki a nevelőintézet­ből havonkint kétszer haza szokott jönni. Szóval a helyzet egyre bonyolódik. Kondjé-Gál boldog és büszke, hogy eljöhet a csütörtöki estélyekre, mert ez által közelebb jutott hozzám. Nagybátyám­ is nagy­ban udvarol neki, mert akadt valakije, akivel törökül beszélhet. Az estélyek látogatói közül megemlítettem már Krusko Dániel grófot, egy mesés gazdaságú fiatal szlávot, kinek a krapaczki hegységben erenybányái vannak. Bessarabiában pedig erdői. Nagynéném uno­­kaöcscse s így természetesen csakhamar megbarátkoz­tunk egymással. Most jött először Párisba és ezért vezetője vagyok, különben a feladat nem oly nehéz, mert csak be kellett őt mutatni; magas, sugár termet, fiatal előkelő arcz kifejezés, parancsoláshoz szokott életmódot eláruló modor. Alig egy hét alatt a legszebb hidegvérrel elkártyázott egy fél milliót. Képzelheted, hogy erre mennyire feltárultak előtte a salonok. Szerencsés párbaja volt egy brazíliaival és így csakhamar jeles vívónak ismerték el. Irányomban nagyon hálás; magánál különbnek tart engem és ezért nemsokára barátom lett. Én vagyok megbízó­­ja, vezetője és mentora . . . Szóval derék legény . .. alig múlik nap, hogy együtt ne volnánk. Eleinte meg volt lepetve, hogy nem veszek részt a kicsapongásokban; sejti, hogy valami titkos viszonyom van, és ezért még inkább megbecsül. Bizalmat tettetek irányában, fel­­fedezem neki, hogy csakugyan titkos viszonyom van, egy fiatal özvegygyel, kit előkelő rangja miatt semmi szin alatt sem szabad elárulni. A gróf mint igazi gent­leman szót se szól többé erről. Gyakran volt velem Montaiguéknél és esze ágába se volt, hogy itt lehet­nék engageirozva. Egyébiránt most már ő is bizal­masabb a három missel, rendesen lovagjuk volt. Ennyire valánk, midőn a következő esemény jött közbe. (Folyt, köv.) Budapest, november 3. (Minisztertanács) volt tegnap esti 6 órakor Tisza Kálmán elnöklete alatt; az ülés tárgya az Ausztriával kötendő kereskedelmi szerző­dés némely aprólékosabb pontozatainak végleges megállapítása. Ülés végén a keleti ügyek újabb ese­ményei is szóba jöttek, s ekkor mint az »Egr« írja, Andrássy Gyula gróf is megjelent a miniszter­­tanácsban. (Budapestről) a »Pol. Corr.«-nek a kö­vetkezőket írják: »Itt sokkal jobban bíznak most a békében, mint bármikor ezelőtt. Majdnem egyidejű­leg az ismeretes s egymásnak ellentmondó sürgö­nyök közzétételével irányadó körökben azt beszélték, hogy ezen ellenmondás csupán távirati késedelemből eredt félreértésből származott. Ezen körökben to­vábbá hire jár, hogy Oroszország az utolsó pillanat­ban békés szándékának oly biztosítékait, nyújtotta, melyek az eddig nyilvánosságra került diplomátiai okmányokat határozottság és nyíltság tekintetében messze túlhaladják. A magyar kormány csakugyan akként gondolkozik, hogy nincs mit tartani hábo­rútól. A honvédelmi miniszter tudvalevőleg azt nyil­vánította a pénzügyi bizottságban, hogy a honvéd­ség mozgósítása 8 nap alatt megtörténhetik s a sereg az utolsó gombig készen van. Ez áll a lőkészletre is, nek­i ez nincs meg kellő mennyiségben, úgy, hogy hosszabb hadjáratra nem volna elegendő. A pénz­ügyi bizottságban már fel is merült az eszme, hogy a mérleg megrontásának veszélye daczára is szerez­tessék be a kellő lőkészlet, az utolsó pillanatban azonban elállottak e szándéktól. (Részünkről azt hiszszük, hogy a levelező roszul van értesülve, mert a magyar kormány megtette a kellő intézkedéseket, hogy a honvédség minden tekintetben készen álljon a háborúra. A szerk.) (A képviselőház pénzügyi bizott­sága) mai ülésében hitelesítvén a kereskedelmi tárcza költségvetésére vonatkozólag a ház elé ter­jesztendő jelentését, a pénzügyminiszter bemutató részletes kimutatását a vaspályák által 1875-ben igénybe vett kamatgarantiának. A kimutatást a bi­zottság jelentésébe felveendőnek határozta. Tárgyalás alá vétetvén a ház elé terjesztendő általános jelentés, Széll miniszter tegnapi előadá­sával megegyezőleg előadja, miként használtatott fel a 153 millió kölcsön, megjegyezvén, hogy a felhasz­nálás részletei ki vannak mutatva a zárszámadási bizottság jelentésében is. Zsedényi az általános jelentésbe felveendő­nek tartja­ a bizottság által az egyes tárczák bud­­getjének tárgyalásánál hozott határozatokat; a netto­­budget mérlegét a bizottság megállapodásai szerint s a különbségeket, melyek e mérleg s a kormány bud­­getje közt fennforognak; az állandó kiadások össze­gét, s azt, mi a közig, kiadásokra még fennmarad; a folyó év deficitje fedezésének, s a rente-kölcsön felhasználásának részleteit s a bizottság hatá­rozatát a terv felett , melylyel a miniszter az 1877-ki deficitet fedezni kívánja. Rá kell mutatni az intézkedésekre, melyek az államhá­ztartás rendezése szempontjából történtek, s a tényezőkre, melyek a deficit elenyésztetését eddig nem teték lehetővé. Né­zete szerint oly államháztartás, mely évenként köl­csönre szorul, sohá fenn nem tartható. Az államhi­tel okvetlenül megkívánja a kiadások leszállítását, s óhajtja, hogy ez iránt a kormánynyal egyetértő meg­állapodások vétessenek fel a jelentésbe. Somssich a tárgyalás megkezdése előtt a kormány nézeteit kívánja ismerni a pénzügyi hely­zetről. Széli pénzügyminiszter hivatkozik a házban tartott expozéjára, mely szerint a rosz viszonyok da­czára is a jelen budget haladást mutat a czél, az or­szág pénzügyi rendezése felé. Négy dolgot jelölt ki e czél elérésére szükségesnek: a kiadások további apasztását; másfelől — ha csak tabula vasat nem akarunk — a bevételeknek is fokozását; az admi­nisztratió javítását, tekintettel az adóképesség eme­lésére is, s a közjövedelmek pontos befolyásának biztosítását 1873-ban kétszázhetven millió volt ál­lami kiadásunk; ma csak kétszázharminczkét millióra megy, daczára az azóta támadt elkerülhetlen új ki­adásoknak. Három-négy év alatt tehát 40 millióval apasztottak kiadásaink, s ez mutatja, hogy kormány a törvényhozás e téren megtett minden lehetőt. Itt ott lehet talán még némi megtakarítást tenni, de nagy reductiók többé már nem lehetségesek. A bevé­telek fokozásának terén is jelentékeny lépések tör­téntek. A legközelebbi években fokozás az egyenes adóknál többé nem lehetséges. Az indirect adók re­formja azonban fog némi fokozást előidézni, s a jövő években ettől vár némi eredményt. Az administratió javítása s a közjövedelmek befolyásának biztosítása tekintetében is üdvös rezultátumot ígérő lépések tör­téntek. A kérdés lényege ott fekszik, azon után va­gyunk-e, hogy az egyensúly helyreállítását a közel­jövőben remélhessük. Nézete szerint igen. A budget s a jelen pénzügyi helyzet kétségtelenül jobb, mint az előbbi két-három évben volt. A jövő évre praeliminált hiány oly reális, hogy az eredmények azt már nem fogják jelentékeny ösz­­szeggel felülmúlhatni, sőt ha jó esztendőnk lesz, a hiány még kisebb leend. Igaz, hogy 10 milliónyi hiány is sok, de 15 millió belőle törlesztés s beruházás. S az ország, melynek a mai sanyarú viszonyok közt eze­ken kívül alig 2—3 millió hiánya van, oly haladást tett, a mely nagy lépéssel közelit a kibontakozáshoz. 1878-ra javítandják a mérleget: 1 millió a restituti­­okból, 1V2 millió az indirect adó­reformokból, 3*4 millió a tervezett financz-vámok ránk eső részéből. A kiadások apaszthatók lesznek 2 millióval, s a közösügyiek — az Actatius ágyuknál — legalább 1V2 millióval. 1878-ra tehát mintegy 10 millióval le fog szállni a deficit. Ehhez véve a viszonyok javulá­sának reményét, s a jövedelmek ennek folytán beálló természetes emelkedését, azon eredményre jövünk, hogy 1880-ban a defic­it le fog szállni azon összegre, a­mit az évi amortisatio­s beruházások összege tesz. Ez pedig körülbelül egyensúlyban levő háztartásnak tekinthető. A tárgyalás további részleteiről reggeli la­punkban. Az 1877-ki hiány fedezést kölcsön­ művelettel proponálta a háznak, s ma sincs azon helyzetben, hogy más módot javasoljon. Az amortisationális ösz­­szegnek megfelelő rente kibocsátását hozza javas­latba, s a hiány további részét vasúti kötvények érté­kesítése útján tervezte. Ha pedig ezeket nem lehetne kedvezően értékesítni, a deficit e részét is rente útján óhajtja fedezni, s a budget törvényben ezen alter­natív fedezési módra kér felhatalmazást, annak ide­jén a háznak részletes jelentést tevén ez operatió eredményéről. A bizottság bölcseségétől függ ítéletet mondani a fölött, javulást lát-e vagy nem a jelen költségvetésben, s kéri,­­hogy erre, mint főkérdésre fektesse a bizottság ítéletének súlypontját. (A harcztérről.) Belgrádból, oct. 30-iki kelettel a következőket írják: A fejedelem elutazott a hadsereghez, de alig jut Paracsinnál tovább. A Morava-völgyét a törökök fenyegetik. A rendkívül erős Djunisi hadállás megsemmisült s a kruseváczi szorosokat alig fogja Horvatovics tarthatni. C­s­e­r­­najeff maga sem igen nagy reményt köt a vá­roshoz s inkább azt kívánja, hogy Horvatovics egyesüljön vele Deligrádnál, hogy ezen vár ne kerül­jön a törökök hatalmába. Ha Deligrád elesnék, akkor Csupk­áig nincs biztos pontja a szerb hadsereg­nek. A harc­téri helyzet ennélfogva a szerbekre néz­ve a lehető legrosszabb. Mindemellett az »Is­tók« egyre arra tüzel, hogy a szerbek folytassák a háborút s arra utal, hogy Szerbia még nem merült ki teljesen. Ott vannak, úgymond, a rudnicki hegyek, melyek bevehetetlen várat képeznek, ha azokat a szerbek felhasználnák. A délszláv elég kitartó, s a szerencsétlenség kifejti benne azon ellenállási erőt, melyet a törökök az e század elején vívott harczok­­ban már tapasztalhattak. És valóban minden fegyverfogható ember a hadügyminisztérium elé tódul, hogy katonának je­lentse magát. A tartalékosok soraiban, kik holnap Deligrád felé indulnak útnak, számos éltes ember van, kik büszkék arra, hogy még harczolhatnak. Az orosz csapatszállítások az utolsó hét alatt megszűntek. Itt azt hiszik, hogy ez azért történik, mert Oroszország maga is mozgósítja hadseregét. Után útfélen azt hirdetik, hogy a czár egy egész had­osztályt fog Szerbiába küldeni. Mint mondják, az orosz főconsul ma Livadiá­­ból fontos sürgönyöket kapott, melyeket távirati után rögtön közölt a fejedelemmel. (A porosz képviselő választá­sok­ eredményéről a félhivatalos »Provinczialkor­­respondenz« a következőleg nyilatkozott: »Ha az újon megválasztott ház politikai tevékenysége és állami beléletünk további fejlődése attól függ, hogy mennyiben talál a kormány conservativ és egyidejű­leg szabadelvű politikája tekintetében szilárd tá­maszra a házban, akkor, azon jelek után ítélve, me­lyeket a választások folyama nyújtott, e támogatásra elégséges remény van. Midőn a kormány az ő állás­pontját, óhajait és remé­nyeit kifejtette, határozottan kimondatott, hogy a kormány fok­­ása czéljai és útjai, melyeket szem előtt tart, és követ, mindenki előtt fel annak tárva, s tisztán láthatók el, hogy a nép legnagyobb része jogosult bizalommal tekint a kormányra, s a­mint eddig, úgy ezután is kész támogatni a kormány politikáját. Az mondatott,hogy a kormány programjája világjelentőségű események­ben és a törvényhozás jelentőségteljes ad­ásban van körvonalazva és az új - régi pártoknak meg kell fon­­tolniok, hogy mennyiben akarnak ezen programaihoz csatlakozni s annak valósításán közreműködni. E czélból azonban azon pártoknak, melyek ko­molyan gondolkoznak e czél megvalósításán, nem kell csatlakozniok oly erőkkel, melyek eddig a kor­mány eljárásának és terveinek elvszerű megtámadá­sát tűzték zászlajukra. Ezen intelem főleg a conser­vativ oldalon megkísértett új pártalakulásra vonat­kozik, s ezen új pártnak a kormányhoz való viszo­nyát érinti. Ha már a conservativ választási mozga­lomban a közreműködő számos és különféle elem nem volt képes tömörülni, a conservativ körökben mégis nyílt kifejezésre jutott azon kívánat, hogy a kormány­nyal közelebbi érintkezés éressék el, s az utóbbi vá­lasztások e tekintetben a conservativ párt magatar­tását illetőleg igen örvendetes fordulatot jeleznek. Annyi bizonyos, hogy a megválasztott conservativok és szabad conservativok legnagyobb része azon elha­tározással lép a képviselőházba, hogy lehetőleg egy úton járjanak a kormánynyal. A­mi a nemzeti szabadelvű pártot illeti, mely­nek magatartása irányadó lesz ezentúl is, azon re­mény, hogy e párt legalább a választásoknál nem fog csatlakozni azon töredékkel, mely minden áron a kormány eljárása ellen akar küzdeni, nem­ ment ugyan teljesedésbe, a­mennyiben a nemzeti szabad­elvűek ott, hol új conservatív pártalakulás lépett fel ellenök, szövetkeztek a haladó párttal. Nem akarunk most arról vitatkozni, vájjon ez érdekében volt-e azon politikának, melyet éveken át támogattak. De bár­mennyire vált a nemzeti szabadelvűek által követett taktika saját erősítésekre és a haladó párt szaporo­dására, úgy látszik, hogy a két párt között, legalább a­mennyire a kölcsönös nyilatkozatokból és a két párt eljárásából következtetni lehet, bensőbb szö­vetkezés nem jött létre, sőt inkább a két párt közti ellentétek még határozottabban léptek előtérbe. A nemzeti szabadelvű pártiak úgy látszik, nem igen örülnek a haladó párttal kötött szövetségnek. A radikális törekvéseknek felszínre jutása sok tekintet­ben megerősítette azok meggyőződését, kik azt hang­súlyozzák, hogy a nemzeti szabadelvű párt szövetke­zése a kormánynyal valóságos szükséggé vált. Alig ért véget a választási mozgalom, a nemzeti szabadelvű párt közlönyei nyíltan kijelentették, hogy nagy elvi ellentétek léteznek a szabadelvű és a hala­dó párt között, s hogy a szabadelvű párt ezután is kö­zösen a kormánynyal, az ország békés és nyugalmas fejlődését fogja szem előtt tartani s a kormány a ha­ladó párt törekvései ellenében esetleg a szabadelvű párt erős támogatására fog számíthatni. A haladó párt részéről is minduntalan felemlítik azon mély űrt, mely a két árnyalatot egymástól elválasztja, s azt hangsúlyozzák, hogy a választások alkalmával üdvös volt mindkét pártra nézve a szövetkezés, de azért a köztök levő ellentétek nem simultak el. A ha­ladópártiak főlapja nincs megelégedve a választások eredményével, mert azt látta, hogy a választások alatt a nemzeti szabadelvűek nagyon is feltünőleg a kormány felé hajoltak s igy azok megbizhatlanoknak mutatták m­agukat. E szerint a lefolyt választások, daczára a két párt együttműködésének, végre is csak azt tüntették ki, hogy e két pártárnyalat nem fér meg egymás mellett s igy a szabadelvű párt ismét arra van utal­va, hogy mint eddig 10 éven át, úgy ezután is közö­sen a kormánynyal, működjék az ország boldogításán. A kormány ennélfogva teljes bizalommal reményű, hogy az új képviselőházban a conservatív és szabad­elvű elemek szilárd többségére fog támaszkodhatni, hogy nagy feladatainak sikeresen megfelelhessen.«

Next