Pesti Napló, esti kiadás, 1876. december (27. évfolyam, 262-289. szám)

1876-11-08 / 267. szám

267. szám. Budapest, Szerda, november 8.1876. 27. évfolyam. Szerkesztési iroda: Barátok­ tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal, Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. ESTI KIADÁS. Előfizetési feltételeit: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 3 hónapra 6 frt — kr. — 6 hónapra 12 frt — kr. Az esti kiadás postai küílönküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bár­mely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik.­­ Hirdetéseit szintúgy mint előfizetések a Pesti ISTapló kiadó-h­ivatalába. Budapest, Barátok­ tere, Athenaeum-épület, küldendők. Budapest, november 8. A török fővárosból érkező hírek pilla­natnyilag elég megnyugtatónak mondják a helyzetet. A semlegességi vonal megállapítása ügyében a hatalmak képviselői közt teljes egyetértés létesült; a nagykövetek elkészítet­ték a szükséges utasításokat. A kiküldött megbízottak tegnap elutaztak a harcztérre s igy ez a kérdés körülbelül elintézettnek te­kinthető. A második nagy kérdés, mely a ha­talmakat foglalkoztatja, a conferentia ügye. Úgy látszik, hogy a porta és Oroszország egyetértenek abban, hogy az értekezlet szék­helye ne Konstantinápoly legyen, míg a töb­bi hatalmak a török fővárosban akarnák azt megtartatni. Párisból azt is jelentik, hogy a porta és az orosz kabinetek közt közvetlen alkudozá­sok folynak, melyek sikere esetén a conferen­tia egészen fölösleges leszen. Gorcsakoff her­­czeg tehát Európa háta mögött szeretne Tö­rökországgal kiegyezni. Nem első kísérlet ez s valószínűleg csak is oly eredménytelen fog maradni, mint előbb. Különben bizonyos, hogy Ignatieff tábor­nok visszatérte óta ismét lázas tevékenységet fejt ki Konstantinápolyban. Mint onnan a »Köln. Ztg.»-nak oct. 31-ről írják, az­nap általános rémület jellemezte a helyzetet. Oroszország még a tőzsdén is dolgozik s ügynökei által lefelé nyomja a török állam­papírokat. Ignatieff uj ijesztő szert talált fel; két hét óta roppant nagy faládákat ké­szíttetett s az orosz nagykövetség bútorait beléjök rakatta. Mindenki azt hitte, hogy meg van a háború. 30-án az odessai gőzhajó el sem indult, hanem más napig várt állító­lag Ignatieffre. Mindez annyira megijesz­tette a szultánt, hogy föltétlenül megha­jolt az orosz követelések előtt. Csütörtökön — írja levelező — Abdul Haraid Sándor czárhoz sajátkezű levelet intézett. Trón­ra lépte alkalmából minden európai uralkodó kapott ugyan tőle ily levelet, de az, mely Livádiába ment, lényegesen eltér terjedel­mére és alakjára nézve a többiektől. Úgy­szólván kérvény az, kifejti a szomorú körül­ményeket, melyek közt a szultán trónra lé­pett s legteljesebb bizalmát fejezi ki a czár jóakarata iránt. E levél után természetes volt, hogy a szultán Ignatieff óhajait teljesí­teni fogja. Pedig levelező szerint a portának épen most támadt újabb szövetségese s ez senki más, mint Görögország, a­mi na­gyon is hihetetlennek hangzik. Levelező né­zete szerint Görögország, ha Anglia támo­gatni fogja a portát, szintén ő vele szövet­keznék. Ama nyilatkozatokat, melyeket tegnap­előtt a német birodalmi gyűlésben Bülow államtitkár a keleti kérdésről tett, a lapok oroszellenes szellemben magyarázzák, és jo­gosultnak mondják azon híreket, melyek újabban az orosz-német viszonyok meghide­­güléséről elterjedtek. Berlinben is lábra kezd­­ kapni az a bizalmatlanság, melyet az orosz politika másutt már régebben ébresztett. Ma egy csomó c­áfolat is van előttünk. Bécsi félhivatalos lapok alaptalannak mond­ják azon hírt, hogy Andrássy gróf szereencse­­kivánatait fejezte ki a portának azon elhatá­rozásáért, hogy fegyverszünetet engedélye­zett. Épen úgy helytelen azon közlemény, hogy Andrássy gróf Novikoff úrtól és Livá­­diában felvilágosításokat kért az orosz ulti­mátum ügyében. A hadikészületek hírei sem apadtak f­el. Az orosz kormány hír szerint táviratilag­­ megparancsolta az orosz-török határ közelé­ben levő összes nő­nevelőintézeteknek, hogy mint a krími háború idején, az ország belse­jébe költözzenek át. A déli figyelőhadtest fő­­parancsnokává Todtleben tábornok van kije­lölve. A Szerb kormány Oroszországban is­mét négy millió rubel erejéig kölcsönt vett fel, az első milliót már meg is kapta. A Pesti Napló­ tárczája, Barbassa nagybátyám. Irta Marie Uchard. (Francziából.) XXVII. (Folyt.) Nem láttam szükségesnek a dolgot tovább fe­szegetni. Titkolni akarja előttem Krusko látogatásait, vagy nem fektet rájuk súlyt ? Gyanakodásomat nem szabad észrevétetni, mert akkor mindent elrontok. Minden átmenet nélkül folytattam az előbbi tárgyat, mintha a gróf látogatását én is csak gyermekes ma­kacsságnak nézném. Egy negyed óra múlva a legvi­dámabb hangulatban távoztam. Midőn kimentem, egész higgadtan meggondol­tam a dolgot. A véletlen csakugyan valami összeját­szást fedeztetett fel velem, vagy túlzott féltékenység volt tőlem, hogy egy visszautasított szerelmes bolond kísérlete, melyet az anya nem utasíthatott el, annyira megijesztett. Murrah asszony alázatos, passiv termé­szetű, talán megijedt e férfiútól, ki parancsoló han­gon beszélt vele ? Tán zavarba hozta e szerep is, ezért véletlenül esztelen szót ejtett? Nem világos most már Dániel furcsa magaviselete ? Eltökéltem, hogy versenytársamat folyvást szemmel tartom; ek­kor egy bizarr esemény egész váratlan fordulatot adott a tényeknek. Egy este midőn a Teral-házba mentem, azt vettem észre, hogy a szomszédház árnyékában va­laki elrejtőzik, mintha lesne valakit. Mindig igen óvatos szoktam lenni és noha ez igen néptelen utcza volt, mégis mindig vigyázva körül szoktam tekint­­getni, mielőtt a titkos ajtón bementem. Azon ember nem mozdult, arra menő nem lehetett; kiv­áncsi let­tem, folytattam utamat; az utcza sarkán megfordul­tam, gondoltam, hogy majd utánam jön, ha ki akar lesni. Néhány lépés után hátranéztem, nem láttam semmit. Alkalmasint valami járdataposó, vagy egy szerelmes. Megfordultam és visszajöttem. Ámaz em­ber most se mozdult meg helyéről. Most már kifogy­tam a türelemből és egyenest feléje mentem. — Mit csinál itt ? mondom neki. — Ah! Peyrade úr! kiáltott fel. Hogyan j­ön az ? . .. Nagyon meg valók lepetve, hogy nevemet hal­lottam említeni; a hang nem volt ismeretlen, gondol­koztam, hogy kié is lehetett. — Ön nyilván megfeledkezett rólam, folytatá az illető; de én nem feledtem el önt, mert valaha nagy szívességet tett velem; no látom, hogy nem jut eszébe; én Giraud Antal vagyok. Most már visszaemlékeztem egy eredeti fiúra, kivel együtt jártam iskolába; bámulatos tehetségei voltak, de haszontalan dolgokra fecserélte. Nem volt kedvem a barátságot megújítani, eléje vágtam hálál­­kodásainak. — Nos, Giraud Antal úr, felelém; ismétlem kérdésemet: mit csinál ön itt ? — Igazán magam sem tudom. De azt hiszem, hogy szolgálatot tehetek önnek. — Szolgálatot, nekem ? felelém gőgösen. — Peyrade úr, folytatá­s a nélkül, hogy za­varba jött volna­ a szegény ördögöknek, kik minden eszközzel küzdenek a balsors ellen, vannak kétségbe­esett óráik, mikor üdvösségük egy hajszálon függ. Néhány évvel ezelőtt ön, a­nélkül, hogy tudta volna, egy ilyen órámban megmentett. Engedje meg, hogy holnap reggel meglátogassam. Azt hiszem, hogy ki­egyenlítjük a dolgot. — Mit jelentsen ez ? viszonzom. — Most nem a legjobb időt választotta a tár­salgásra. Különben ismétlem, hogy csakugyan nem tudom, miért vagyok itt. Pár óra múlva megtudom, egyelőre elég az hozzá, hogy valakinek érdekében áll, hogy az a kis ajtó szemmel tartassák. Holnap majd megmondja nekem, hogy mit akar az illetőnek tudtára adatni. Most szemet hunyok és bátor vagyok önnek jó éjt kívánni. Szabad kérdenem, hogy melyik órában kiván engem fogadni ? — Jöjjön hozzám tíz órakor, felelem és meg­­mondom neki lakásomat. Töprenkedtem, hogy miféle jó szolgálatot te­hettem én e fiúnak; csakugyan eszembe jutott, hogy gymnasiumi éveim alatt neki is juttattam kölcsönö­ket, a­miket gyakran adogattam, mert könnyen te­hetem. E fiú egyébként a legfurcsább típus, ritka tehetséges fiú, de rendetlen, nyomorult életet folyta­tott, mert magára volt hagyatva világ éltében. Egy­kor jogász volt, hol rendkívül buzgón, hol meg rend­kívül renyhén folytatta tanulmányait; meglepő kép­zettségre tett szert. Ma leczkeadásból tengődik, hol­nap tanár; napról napra élősködik; néha több fá­radságába került egy ebédet szerezni, mint egész nap a tanszéken előadni. Más­nap megvártam. Pont tíz órakor a ko­mornyik bejelentette. Mikor bejött, meg valék lepetve, az este szokott hitvány öltözékében jelent meg; ma tetőtül talpig új ruhát viselt, mire olyan büszke volt akár egy gyermek. Alig tudtam ráismerni. — Peyrade úr, mondá és leült a karosszékre, melylyel kínáltam , térjünk át in médiás rel.Nem csalódtam tegnap, midőn érdekes leleplezéseket vél­tem önnek ígérhetni. Sokat mondhatok. — Hallom, — jegyzem meg tartózkodó han­gon, megértetvén vele, hogy kötve hiszek neki. — Nagyon helyes, folytatá­m. Ön el volt ké­szülve e bevezetésre; látom be kell önnek bizonyíta­nom, hogy megbizhatik szavamban. Mert hát tagad­­hatlan, ön bizony oly foglalkozáson kapott rajt, melyre nincs okom büszkének lenni. — Majd akkor fogok felelni, ha elmondta mon­dandóját.­ E szavak és a hang, melyen mondattak, hideg zuhanyként hatottak a bizalmaskodó fiúra. Rám né­zett és látta, hogy bevezető szavai mily benyomást kelthettek bennem, elpirult. — Utóvégre is nagy okom van azt hinni, hogy az, amit mondandó vagyok, önre nézve szerfelett ér­dekes és ez esetben ... — Vásároljam meg azokat, folytatom, kiegé­szítve a mondatot. Giraud habozott és homlokáról letörölte a ve­rítéket. — Az bizony... úgy van, mondá végül. Denique üzlet dolga az egész. — Akkor hát beszéljen. A fiú összeszedte minden erejét, hogy nyugodt­­nak lássék; de midőn felemelte fejét, hogy egész szemtelenül arczomba nézzen, szemeink találkoztak. — Ejnye! hisz én alávaló mesterséget űzök, kiáltott fel, ön bizonyára nyomorultnak néz. Nem tartottam időszerűnek felelni; hallgatá­som növelte a fiú zavarát. — Lássuk csak Peyrade úr, folytatá, ne ítél­jen meg, kérem, azok után, miként tőlem az imént hallott. Esküszöm önnek, hogy mikor tegnap este megláttam, csak az ön egykori szívességére gondol­tam. Egész véletlenül kerültem ez ostoba ügybe, melynek voltaképem­ czélját nem ismertem. Húsz frankot kínáltak azért, ha az éjjelt ott töltöm; azt mondák nekem, hogy egy jó barátot meg akarnak tréfálni. A szerep megtetszett nekem. Mikor láttam, hogy ön forog itt szóban, nem gondoltam meg, hogy ön mit fog felőlem hinni, de feltettem magamban, hogy felfedezem önnek, mi itt az én feladatom. Mind­járt gondoltam, hogy ön tán veszélyben forog és jó lesz önt értesíteni. Kérdezősködtem az ön lakása után, hogy részletesen elmondhassam önnek a dol­gokat ; még nem bírtam róluk tudomással, de tudtam, hogy reggelig tudakozódhatom minden után. No csak — hogy elmondtam! — Nos hát, mit akar ön beszélni, kedves Gi­raud, mondom és egész más hangon kezdek beszélni, mert láttam, hogy a szegény fiú csakugyan nagy za­varban van. — Ez egy hosszú história, felesé Giraud. Nyo­mor asszonyság, ki elválhatlan éltem párjának tolta fel magát, ismét egy ostobaságra akart rávinni, de ez­úttal tán felsül... Emlékszik még Zarewskire, kit lengyelnek neveztünk, mert porosz volt ? — Körülbelül. — No sebaj, azért ő is éli világát. Diplomata lett, a rosz nyelvek azonban azt beszélik, hogy egy idegen követ szolgálatában áll.­Olykor megjelenik a St. Michel boulevardon. Tegnap a sorházban meg­szólít és azt mondja, hogy szerelmes egy herczegnőbe, de gyanúperrel él, hogy az hitelen hozzá; megkér, hogy legyek ma éjjelre az ő Árgusa. Ön tudja, hogy mikép feleltem meg e hivatásomnak. Ma reggel el­megyek a lengyelhez. Jelentést teszek neki és azt mondom, hogy semmit se láttam. Ő azonban szemem közé nevet és elmondja, hogy én láttam önt, beszéltem is önnel. Látom, hogy felsültem, de ő mindazon­által megadja a louis d’ort. Haboztam, de ... nem soká, elbuktam. Ek­kor aztán kérdezősködik ön után, azt mondja, hogy pompás üzletet lehet csinálni, mert önnek nagyon érdekében áll, hogy megvásároljon tőle egy bizonyos titkot. Most már látom, hogy legjobb lesz őt végig hallgatni; akadékoskodom, kéretem magam, elhite­tem vele, hogy csak a dolog sikamlós volta tartóztat vissza. Ő aztán bevall mindent. Egy idillről van szó. — »Egyik barátja el akar venni egy fiatal idegen hölgyet, akit imád, de gyanúperrel él, hogy verseny­társai vannak.« Én még, mindig habozom, mint ha nem hinnék neki. Erre ő elmondja a neveket is. A féltékeny ifjú egy bizonyos Klusko gróf, a kisasz­­szony egy Murrah nevű fiatal hölgy, a gyanúperbe fogott versenytársak Marandal herczeg és ön. Most már eleget tudtam, kereken kijelentettem, hogy semmi kedvem ezen álnok játékhoz. Elmondom azt is, hogy ön valamikor jót tett velem és én ezért értesíteni fogom önt, hogy kikémlelték. Erre ő elmondja, hogy már késő, mert ők már megtudtak mindent, a­mit tudni akartak, és ha ön a dolgot rend­be nem hozza, ma reggel eladják a leleplezést Krusko grófnak. Megérteti velem azt is, hogy ön igen érde­kelve van itt és a titkot meg is bírja bőven fizetni. Én aztán megtérek. Látni való tehát, hogy elég ügye­sen végeztem a dolgot, de ön azért mégis csak gazem­bernek fog tartani. — No no, kedves Giraud, mondom megszánva a bűnbánó fiát, régi pajtások vagyunk, nyújtson ke­zet ; mikor bejött, megfeledkezett erről. Giraud álmélkodva nézett reám. — Valóban, kiáltott fel habozva, nem tudom, merhetem-e. — Jól van, ne törődjünk Zarewskivel, meg a múlt éjjeli kalanddal, mely reám nézve nem bir fon­tossággal, mondja el inkább, hogyan történhetett, hogy ön, a­ki derék, tehetséges fiú, életét ily módon fecséreli. — Mit­ fecsérelem ! kiáltott fel, hisz a­mióta nem láttuk egymást, úgy dolgoztam mindig akár egy néger; hat nyelvet tanultam meg. Tudok még szansz­­krit nyelven is. Én dehogy fecsérlem az éltemet! Különben — folytatá magát félbeszakítva — nem erről van most szó, hanem az ön dolgairól. Ön még nem is tudja, hogy mily ördöngős darázsfészekbe ju­tott és mily óvatosnak kell lennie . . . Giraud elmondá, hogy tíz nap óta a leggondo­sabb felügyelet alatt állunk, én és Marandal her­czeg , hogy lépten nyomon meglesnek bennünket és Kondré-Gult és minden reggel jelentést tesznek Kruskonak. — Azzal bíztak meg, hogy ezen leleplezést ügyesen adjam el önnek. Zsebemben bizonyítékok is vannak, ha kételkedni találna, itt vannak a mai érte­sülések másolatai, kivált a legújabb jelentés nagyon furcsa. (Folyt. köv.) Budapest, november 8. (Szerb egyházi congressus.) Illetékes helyről biztosítanak, hogy az »Ellenőr« mai (novem­ber 8) számának élén megjelent karloviczi távirat, a­mennyiben az Trefort miniszterre és minisztériumára s állítólag tett nyilatkozataikra vonatkozik, merőben alaptalan és légből kapott koholmány. (Az »Ellenőr« kérdéses távirata így hangzik : Terrorizálandó a püs­­­­pököket , nehogy ezek a Miletics-féle intézmé­nyek megszüntetését kívánnák, Ivacskovics patriar­­cha a congressus-bizottságot a synodussal egye­temben hívta össze. Már három napja, hogy Ivacsko­vics dr. Polittal, Branovacskyval, Stojkovics és Voj­­novics püspökökkel, ezenkívül több omladinistával conferál; más püspökök a felforgató párt tagjaival készülnek értekezletbe bocsátkozni. Zsivkovics püs­pök, Zsivkovics osztályfőnök informátiója szerint még e hét folyamában Budapesten keresztül — hol Man­­dicscsal értekezik — lő Karloviczára. Branovacsky kitartásra buzdítja a patriarchát az omladina-párt támogatásában, előadván, hogy három hét előtt Tre­fort közoktatási miniszter és Mandics osztálytaná­csos arról biztosították őt Pesten, hogy míg Trefort a miniszter, addig a szerb egyházügyekben a status quo megmarad. Loyalis ellenek általában sajnálkoz­nak e dolgokon, és mindazoknak, kik a szerb egy­házügyek status quojában kedvüket találják, jó ét­vágyat kívánnak hozzá.) (A­­z osztrák képviselői körökbe­n) mint a »P. Lloyd«-nak távírják, azon hir kering, hogy az osztrák kormány a magyarnak bizonyos ösz­­szeget előlegezett azon quótafizetéshez, melylyel Ma­gyarország az államadósság kamataihoz oet. hóban járulni volt köteles. Reméljük, hogy a magyar kor­mány ezt a hirt mielőbb meg fogja czáfolni. (S­z­t-P­é­t­e­r­v­á­r r­ó­l) nov. 7-ről írják a »P. D.«-nek: Az orosz császár nov. 14-én visszatér Zar­­skoe-Seloba. Vele Gorcsakoff herczeg s az egész diplomatiai iroda visszatér. Anglia és Németország nagy­követei: lord Loftus és Schweinitz tá­bornok, hir szerint már a legközelebbi napokban visz­­szaérkeznek, úgy szintén Ausztria-Magyarország kép­viselője, K. Langenau. A bécsi félhir. lapszt-pétervári levelezője sorait a következő categorikus kijelentés­sel végezi: »A fölmerült hírek, melyek leg Gorcsa­koff birodalmi cancellár állásának megrendüléséről szólanak, és oly értelmetlenek, mint a három császár szövetségének meglazulásáról elterjedt versiók.« Ha e kijelentésnek egyáltalában értelme van, úgy ez csak azt jelentheti, hogy ha Gorcsakoff megbukott. (Török készülődések.) Ruscsukba Mitro­­vicza vidékéről legközelebb hat zászlóalj katonát s két üteget várnak. E csapatok parancsnoka Miralaj Redrn­ beg a határőrség parancsnokává neveztetett ki. Ez csupa rendes katonából álland s a Duna had-­­­sereg elővédé lesz. A Duna sereg főparancsnokául Redis pasát emlegetik. Ő­ Szerbiából csaknem az egész rendes katonaság a Duna-vilajetbe küldetett. Mehemed Ali pasa a novi-bazari hadosztály parancs­noka utasíttatott, hogy két zászlóalj redifből és négy tábor basi-bozukból figyelő-hadat alakítson s a fegy­verszünet idején a kacsoniki hegyszorost, mely a fontos Rigó-mezei állás kulcsának tekintetik, meg­szállva tartja. Ellenben 14 zászlóalj nizam és 1500 redif a vidékről a sumlai táborba küldetett. (A boszniai lázadók ellen) kik, mint nov. 4-én a »Pol. Corr.«-nak írják, a tesnyai kerület­ben összpontosultak. Véli pasa 12 zászlóaljat kül­dött, hogy egy csapással megsemmisítse őket. Despo­­tovics azonban nem itt, hanem a travniki kerületben van, hol könnyen megtörténhetik, hogy a törökök foglyul ejtik őt. A hadügyminiszter megparancsolta, hogy az összes lázadó vidékeket rendes katonaság szállja meg, mi könnyebben eszközölhető, mert az érzékeny hideg folytán a lázadók elhagyták a síkságot s az erdőlepte hegységekbe vonultak vissza. Különben az ottani mohamedán lakosság keveset törődik a lázadással, mely úgyis csak néha­­néha ad életjelt. Mindenki a »moskovok« elleni nagy háborúról beszél, melyet küszöbön állónak tar­tanak. Önkénytes légió alakíttatik, mely háború ese­tén a Duna-vilajetbe megy. A hadügyminiszter el­rendelte, hogy minden tartomány legalább egy ön­­kénytes csapatot állítson ki. (A törökök és Alexinácz bevé­tele.) Ruscsukról, nov. 1-ről írják: Tegnap az itteni mohamedánoknak nagy napja volt. Utczai falraga­szok hirdették a törökök győzelmét. A legnagyobb örömet az okozta, hogy Alexinácz bevétetett. Min­denki a »katonák«-ba sietett, hogy kicserélje öröm­teljes érzelmeit. Itt általános azon vélemény, hogy Alexinácz bevételével a szerb-török háború véget ért. A béke visszatértének a törökök különben méltán örvendhetnek, mert e háború roppant áldozatokkal járt. A váli rendkívüli hadiadót vetett ki, mely nagy szigorral hajtatta be. A loviski kerületben begyült 195.000 piaszter és 144 igás kocsi ökrökkel. A­kinek nincs pénze, az természetben fizeti meg adóját. (Az albániai határról) a »Pol. Corr.«­­nak oct. 25-ről azt írják, hogy Dervis pasa seregé­nek helyzete épen nem kielégítő. Az albániai basi­­bozukok tömegesen haza szöknek, az ázsiai szerbekek szintén azt követelik, hogy hazabocsáttassanak, mint­hogy csak a nyár idejére léptek szolgálatba. Dervis pasa azzal biztatja őket, hogy nemso­kára úgy is meg lesz a béke s akkor haza mehetnek. A törökök általában nem nagy kedvet mutatnak hozzá, hogy tovább folytassák a háborút a monteneg­­róiakkal. Medunból a város capitulatiója után a mo­hamedán lakosság Podgoriczába menekült s ott nagy rémületet idézett elő. De Podgoricza oly erős, hogy nem igen van fenyegetve; még ostromzár esetén sincs mit félnie, mert 3—4 hónapra el van látva élelmi­szerrel. Skutarit, melynek úgyis erős körfalai vannak, most külső védművekkel látják el. A büntető törvényjavaslat a jogügyi bizottság előtt. — nov. 7. Mai ülésében letárgyalta a bizottság az álta­lános rész utolsó fejezetét is, mely a­­bűnvádi eljá­rás megindítását és a büntetés végrehajtását kizáró okokról­ intézkedik. Úgy a bűnvádi eljárás megindí­tását, mint a jogérvényesen megállapított büntetés végrehajtását kizáró elévülés időszakait a bizottság — a javaslat ide vonatkozó rendelkezéseinek szigo­rításával — tetemesen meghosszabbította. A tárgya­lás részletei itt következnek. A jogügyi bizottság mai ülésében befejezte a büntető tvjavaslat általános részének tárgyalását. A 103-ik §. szerint »a bűnvádi eljárás megindít­­latása megszűnik, a bűnös halála, királyi kegyelem és elévülés által.« A §. bevezetése következőleg szövegeztetetett: »A bűnvádi eljárást megszünteti, illetőleg kizárja.« Komjáthy addig, mig a vizsgálat befejezve, s az ítélet kimondva nincs, a kir. kegyelem alkalma­zásának nem engedne helyt, csak politikai bűntettek­nél. — P­a­u­­­e­r előadó büntetőjogi szempontból is fenntartandónak véli a király pertörlési jogát, midőn az állam magas­ érdeke kívánja annak alkalmazá­sát. A közjogi tekintetek szintén annak fenntartása mellett szólanak. A §. elfogadtatik. A 104-ik §. szerint »a kir. kegyelem megszün­teti a bűnvádi eljárást, ha ennek tárgyát hivatalból üldözendő bűntett vagy vétség képezi.« — Szilá­gyi e megszorításnak nem látja helyét, mert ugyan­azon politikai okok, melyek a kir. kegyelem általi pertörlés megengedése mellett szólnak, fennállnak oly bűncselekményekkel szemben is, melyek csak a sértett fél kívánatéra üldözhetők. A §. törlését ja­vasolja. C­s­e­m­e­g­i államtitkár szerint a hivatalból ül­dözendő bűncselekményeknél az állam általános, a magánfél kívánatéra üldözendőknél a fél magán ér­dekei lévén irányadók, a §. fentartása indokolt. — Szilágyi ismétli, hogy a kérdéses megszorítás a kegyelmezési jog természetével jó ellentétbe. — Horváth L. nem lát logikát abban, hogy a király megkegyelmezhessen az állam elleni bűntényeknél, s olyanoknál nem, melyek az egyént érdeklik. — Ju­hász elfogadja a­z-t, mert azon magánfélnek, ki ügyét a biró elé viszi, megadandó azon elégtétel, hogy ez ügyben ítélet is hozassék. — A bizottság törli a §-t. A 105. §. meghatározza, hogy a bűnvádi eljá­rás megindítása a bűncselekmény elkövetésétől számí­tott hány év alatt évül el. P­a­u­­­e­r előadó az elévülési határidőket meg­toldani javasolja, és pedig halálra vagy életfogtiglani fegyházra ítélteknél 15 év helyett 20 évet kíván; a 10 éven felüli fegyház vagy államfogháznál pedig 10 év helyett 14 évet kíván felvétetni. — Szilágyi hozzájárul a felemeléshez. — Teleszky is elfo­gadja azokat, de az államfogháznál mellőzni kívánja az elévülési idő emelését. — Bokros szintén na­gyobb elévülési időt kiván, mert az elévülési idő nem lehet rövidebb az illető bűntényre szabott büntetés maximumánál. A halál és élet­­fogytiglani büntetésnél 25 évi elévülést kiván. — J­u­h­á­s­z az 5 évi elévülési időt csak a vétségekre kívánja szorítni, s a bűntetteknél legalább 10 évi elévülési időt kiván. A §. az előadó indítványa szerint módosítva fogadtatott el. A 106-ik §. változatlanul elfogadtatott, a 107-ik pedig P­a­u­­­e­r előadó indítványára ekként szövegez­­tetett: »Az elévülést félbeszakítja a bíróságnak az el­követett bűntett vagy vétség üldözését ezélre, s az el­követő tettes vagy részes ellenirány­zott határozata vagy intézkedése. A határozat vagy intézkedés napján azonban az elévülés újra kezdetét veszi. Az elévülés csak arra nézve szakad félbe, kire a biróság határozata vonat­kozik.« A 108 §. szerint »ha az előzetes eljárás megin­dítása vagy folytatása valamely előzetes kérdés jog­­erejű birói elintézésétől függ, az elévülés az előzetes kérdés jogerejü elintézéséig félbeszakad.« — Szilá­gyi indítványára a »birói« szó helyett »hatósági« lé­tetett, minthogy az előzetes elintézés nemcsak bíró­sághoz, hanem — p. a képviselő mentelmi jogának felfüggesztésénél — más hatósághoz is tartozhatik. A 109. §. változatlanul, a 110 — 111 §-ok némi szerkezeti módosítással elfogadtattak. 112-ik §. második alineája Szilágyi D. és P­a­u­­­e­r előadó indítványa szerint eként szövegez­­tetett: »A vagyon ellen irányzott büntettek, vagy vétségek esetében a kiskorúak, valamint a gondnok­ság alá helyezett pazarlók helyett, úgy szintén más gondnokság alatt levők helyett általában az indít­ványt annak törvényes képviselője terjeszti elő.« A 113—115 §§-ok érdemleges módosítás nél­kül elfogadtattak. A 116—118. §§-ok változatlanul elfogadtattak. A 119-ik §-nál, mely meghatározza, hogy elévülés által mikor záratik ki a büntetés végrehajtása, Pau-­­­e­r előadó indítványára az elévülési idő felemeltetett 20 helyett 25-re, 15 helyett 20-ra, 10 helyett 15-re, 5 helyett 10 re, é­s a vétségeknél 3 év helyett 5-re. A 120—121. §§-sok változatlanul elfogad­tattak. A 122. §. következőleg szövegeztetett: »Az elévülés hatálya nem terjed ki a jogere­jűleg k­i­­mondott hivatalvesztésre, s a politikai jogok gya­korlatának felfüggesztésére.«—E §.alkalmából Szi­lágyi indítványára az 58 -ik §-ba felveendőnek ha­­tároztatott, hogy »e mellékbüntetések tartama elévü­lés esetében az elévülés befejeztétől kezdődik.« A 123-ik §. — Pauler és Teleszky in­dítványai szerint — következőleg szövegeztetett: »Az elévülés félbeszakad az illetékes hatóságnak az e­l­­itélt személyét illetőleg a büntetés végre­hajtására vonatkozó bármely cselekvénye által. A­z intézkedés napján azonban az elévü­lés újra kezdetét veszi.« A 124-ik §, változatlanul elfogadtatván, az ülés véget ért. A reichstatli képviselő házának nov. 7-iki üléséből. Greuter beszédét mai távirataink bővebben ismertették. Most dr. Herbst beszédét közöljük ter­jedelmes kivonatban a »N. P. J.« távirata után. Greutert követte dr. H­e r­b­s­t: Nem lehetek egy nézeten előttem szólóval a parliamentarismus mivol­tára nézve. A tisztelt előttem szóló, Greuter pater úr úgy látszik, azt hiszi, hogy a jelen vita csak arra való, hogy elmondhassa benne mindazt, a­mi eszébe ötlik.Én a magam részéről kötelességemnek tartom szorosan a kitűzött feladatnál maradni. Dr. Herbst ezután gróf Hohenwarth ellen for­dul s bebizonyítja, hogy a képviselőháznak alkotmá­nyos joga van a külpolitikára hatni. Volt-e szükség arra — kérdi szónok — hogy a kormány válaszában ily nyilatkozatot tegyen: az osztrák kormánynak nincs formális joga befolyásolni a külügyi politikát? Ha a magyar miniszterelnök kevély szavait: »Az én beleegyezésem nélkül egy katonát sem visznek el« összehasonlítjuk a mi kormányunk szerény nyilatko­zatával, minden osztrák szivet mély keserűség foghat el. (Bravó! balról.) A különbség azonban, mely ez ügyben a ma­gyar és osztrák kormány fölfogásában nyilvánul, nemcsak az érzület dolga, hanem egyszersmind fon­tos gyakorlati jelentőséggel bír. Szerénység és alá­zatosság kétségkívül keresztény erények,de ily erények ott legkevésbbé vannak helyükön, hol egy nagy ál­lam fontos érdekeinek képviseltetéséről van szó. Ily esetben a büszke önérzet többet ér, mert ha amott mindig az önérzet emitt mindig az alázatosság adja a hangot, akkor nagyon természetes, hogy kormányunk az engedékenységben mértéket nem tarthat, de akkor mi nem szentesíthetjük utólag az ilyen eljárást. A­mi a külügyminisztert illeti, szónok azt tartja, hogy Andrássy grófra nézve is sokkal több becseset bíz, ha politikáját a bécsi és pesti parlamen­tek s nem a delegációk támogatják, melyek a parla­mentáris formát teljesen nélkülözik. De ha mind a bécsi, mind a pesti parlamentben szavazásra bocsá­tanak azon kérdést, helyeslik-e a képviselők, hogy Ausztria-Magyarország háborúba induljon egy szö­vetséges északi hatalommal a végből, hogy miután ezen északi hatalom a zsákmány oroszlán részét ma­gához ragadta, birodalmunk egy silány kis konczczal

Next