Pesti Napló, esti kiadás, 1876. december (27. évfolyam, 262-289. szám)

1876-11-21 / 279. szám

279. szám. Budapest, Kedd, november 21.1876. 27. évfolyam. Szerk­essztés­i iroda , Barátok­ tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-h­ivatal , Barátok-tere, Ath­enaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. ESTI KIADÁS. Előfizetési feltételei*: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 3 hónapra 6 frt — kr. — 6 hónapra 12 frt — kr. Az esti kiadás postai kürlönküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bár­mely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Hirdetéseik szintúgy mint előfizetések a [Pesti VS Napló kiadó­hivatalába Budapest, Barátok-tere, Ath­enaeum-épület, küldendők. Budapest, november 21. A­ képv. h­á­z mai ülésének végén fel­szólalt Tisza min. elnök, s ez a mai ülésnek nagyobb érdeket ad. A min. elnök az osztrák-magyar kiegyezésről, s a keleti bonyodalmakról nyilatkozott, hevesen pole­mizálván az ellenzék szónokaival. A kormánypárt részéről ma Tarnó­­czy szólt, az ellenzék részéről Orbán, Mudrony és Clelly. Holnap szól a pénz­ügyminiszter. Az értekezlet létrejötte immár biztosí­tottnak tekinthető, sőt az angol meghatalma­zott, már el is indult Konstantinápolyba. Az értekezlet sikere iránt azonban ma sem foko­zódtak a remények, s habár félhivatalos rész­ről most újra megnyugtatóbbnak szeretnék a helyzetet feltüntetni, ezen biztatások sem a közönségben, sem a tőzsdén nem akarnak hi­telre találni. Ifjabban az orosz mögött az angol ha­dikészülődések vonják magukra a figyelmet. A londoni és az indiai kormány egyaránt nagy tevékenységet fejtenek ki, hogy esetleg nemcsak Konstantinápolyt, hanem Egytomot is megvédjék. Azt is jelentik, hogy az angol­török védszövetség már ténynyé vált. A britt kormány 100,000 főnyi hadse­reggel s ha a háború hat hónapig tartana, a hadi költségek felével támogatná a portát, mely szentül azt hiszi, hogy a Tmoszkove-ot épen úgy megveri a csatatéren, mint a szer­­beket. A török katonai körökben igen re­ményteljes a hangulat. A dunai vonalat je­lentékeny haderő védi, a sereget folyton sza­­poritják. Mukhtár pasa hadai oda küldetnek, Herczegovina nagy részét a törökök elhagy­ják s csak Focsában marad tizennégy zászló­alj katona. Albániából Dervis pasa seregének zöme már szinté­n elindult a Dunához. Az orOSZ hadi készülődésekre vonatko­zólag a »Pol. Corr.c-nak Varsóból nov. 18-ról ezeket írják: Egy h­ét óta a városban igen élénk alakot ölt a katonai élet, naponkint jönnek mennek a csapatok. Az indóházak kis táborokhoz hasonlítanak. Itt a mozgósítás már annyira haladt, hogy az illető ezredek bármely perezben útra indulhatnak. A Visz­­tula-tartomány összes váraiban kórházakat szerveznek s az egészségügyi személyzet a fontosabb központokon helyeztetett el. Az or­vostani hallgatók utasítást kaptak, hogy sies­senek a vizsgákkal és lépjenek be a hadseregbe. Most négy tanár ad elő tábori sebészetet. 14-én este Kotzebue gróf kormányzó épen színház­ban volt, midőn a mozgósítási parancsot kapta. Azonnal eltávozott s tudtukra adta a színház­ban levő tiszteknek a dolgot. A nagyszámú tiszt rögtöni távozása óriási feltűnést keltett a színházi közönségben. Éjjel azután megtud­ták a lakosok miről van szó: a szabadságos katonákat még az éjjel elhivták lakásukról s más­nap a déli hadsereghez küldötték. Ugyan­így hajtatott végre a rendszabály a többi vá­rosokban is. Hir szerint az orosz vezérkar a hadműveleti terveket Törökország ellen már rég elkészítette. Az orosz lakosság a háború iránt nagy áldozatkészséget tanúsít. E nélkül a pénzügyminiszter nem boldogulhatna, mert külföldön nem tudott kölcsönre szert tenni. Egyedül a muromi kerület nemessége ingat­lan vagyonának egy százalékát vagyis két millió rubelt ajánlott föl a háborúra. A görög kamrában, mint távirataink jelentették, öt napon át heves h­arczok foly­tak. Az ellenzék fölvetette a cabinet kérdést, midőn a kormány által a hadi készületekre vonatkozólag előterjesztett javaslatokat ki nem elégítőknek nyilvánította s­elvetéseket indítványozta. De az ellenzék ez actiója ke­vés sikerre vezetett. Egy szónok sem ejtett érzékenyebb sebet a kormányon. T­r­i­k­u­p­­­s exminiszterelnök nem tudott mást felhozni, mint azon vádat, hogy a kormány a katonai készületekkel elkésett. Egy másik képviselő azt indítványozta, hogy be kell hozni az álta­lános czéllövészetet. Mások csak személyes támadást intéztek a miniszterek ellen. Deli­­georgis szemére hányta a kormánynak, miért nem mozdította elő a törökországi görög la­kosok lázadását, hogy ezek is fegyverrel ke­zükben követelhetnék most szabadságukat. A kormány részéről a külügyminiszter és Ku­­manduros elnök válaszoltak. Kimutatták, hogy épen Deligeorgis volt az, a­ki a török­görög bensőbb viszonyt előkészítette, s hogy Trikupis és Bulgaris folytatták e politikát. A jelen kormány a viszonyoknak megfelelően módosította azt. Görögország hadikészületei — mondák — élénk tiltakozást képeznek a diplomatia minden egyoldalú határozata el­len. Görögország készülődéseivel kimutatja, hogy nemzeti érdekeit szükség esetén fegy­verrel is védeni kész. A vita eredménye is­­mer­etes; a kormány elég jelentékeny több­séggel diadalmaskodott s az ellenzék indítvá­nyai elvettettek. A ,,Pesti Napló“ tárczája. Barbassa nagybátyám. Irta Mario Trollardi. (Francziából.) (Folyt.) XXXIX. Levelet kaptam Kondré-Gultól! Azt írja, hogy jöjjek hozzá, égre-földre könyörög,hogy szabadítsam meg. Még mindig szeret! Ez az utóbbi szó, melyet reszketeg kézzel írok le, eléggé megmondja hogy mennyit szenvedtem. Igen is, szörnyű kétségbeesé­semben az a gondolat is gyötört, hogy csakugyan sze­ret-e. Olykor megtagadtam hitemet, rágalmaztam szí­vét, megfeledkeztem lelke nemességéről: annyira lesúj­tott a balsors ! Ő még mindig szeret, és kétségbeeset­ten nyújtja utánam karjait. De engedd elbeszélnem, hogyan történt a boldogító változás. A múlt levelem keltét követő napon elutaztunk Korestakhból. János elvitt bennünket falujába, hol törzsének megkérdezése után menhelyet nyújtott nekünk. Miután külföldiek valánk, barátságosan fo­gadtak bennünket, sőt valóságos lelkesedést tanúsí­tottak irántunk, mikor Dumont is hozzánk csatlako­zott, aki azelőtt Magyarországban utazott és megta­nult ott oláhul. *) Ő szabadkőműves, és azon ötlete támadt, hogy itt találhatna testvért, mert tudta, hogy a czigányok közt sok a szabadkőműves. Csakugyan kitű­nt, hogy a törzsfőnök azon rendhez tartozik,mely­nél Dumont barátunk nagy m­ester. A páholy összegyűlt, hogy ott a kellő szertartásokkal üdvözölje; együtt volt a falu férfi népének majdnem fele. Ezen pillanattól fogva a czigányok a legnagyobb tiszteletben tartot­tak bennünket. Ott maradtunk a faluban, tudtuk, hogy itt nem fedeznek fel bennünket. Munkához lát­tunk. Dumont azt mondá, hogy mérnökök vagyunk, így aztán kirándulásaink nem keltenek gyanút. Há­rom négy fiatal czigányt, köztük Jánost is, felfogad­tuk vezetőknek, a kecsegtető nyereség kedvéért a tett napján a legjobb szolgálatokat fogják nekünk tenni. Jó akaratukért felelősséget vállal János, ki már félig-meddig be van avatva a titokba. Most első­sorban arról kellett gondoskodnunk, hogy valamikép Kondjé-Gult értesítsük terveinkről. Ez következőleg sikerült . A görög zárda, melybe elzárták, a híres rezi­­nai apátsághoz tartozik. Meredek völgybe van épít­ve, óriási sziklákhoz támaszkodik, melyek majdnem vízszintes vonalban állanak az épület felett. Két három veszélyes kirándulás után kitudtuk a zár­da hozzáférhetőbb részeit; vállalatunk merész, de nem kivihetetlen. Egy zuhatag­ patakot kell elterelnünk, hogy medrében leszállhassunk a völgy­be. Hárman m­ajd csak kiviszszük valahogy. De értekeznünk kell Kondré - Gállal. Tíz napon át hasztalan iparkodtunk megtudni, hogy a zárda me­lyik részében lakik. Mindössze annyit tudhattunk meg, hogy a görög zárdák két részre vannak osztva; az egyikben az apáczák laknak, a másikban pedig az alsóbb rangú neophyták, kik szolgálatot végeznek és elég szabadon járhatnak ki. Egy ily neophyta segélyével könnyű volt a közlekedési vonalat lé­tesíteni. Szerencsénkre János ismert egy fiatal czigány leányt, ki a zárdában alkalmazást kapott, mert a pópa proselytának vélte. János magára vállalta a leány szüleinek lekenyerezését. Három nap múlva eljött a czigányleány, csak annyit tudott mondani, hogy Kondré-Gulra sokkal szigorúb­ban vigyáznak, mint a többi apáczákra, a­kiktől el van különítve; nem ezekkel jár a kertbe sétálni. De a czigányleány biztosított, hogy eljuthatna hozzá és beszélhetne is vele. Ekkor a leány imakönyve egyik lapjának szélére e szavakat irám: »Itt vagyok. Bizd magad arra, a­kit hozzád küldök.« Két nap múlva egy másik lap szélén feleletet kaptam. Most a czigányleány egy irkát és trónt vart be ruhájába, úgy vitte Kondje-Gulnak. Azt üzentem szegénynek, írja meg részletesen, hogy lehetne őt ki­szabadítani. Másodnapra rá a czigányleány követke­ző levelét hozta: »André! André! te élsz! közelemben vagy ! Még mindig szeretsz ! E szerint ők rászedtek. Azt hivem, hogy elvesztem, halálomat reméltem és most eljösz megmentésemre! Midőn elolvastam az édes szava­kat, melyek ittlétedről értesítettek, azt hittem, hogy megöl az öröm. Egy perczig azt hivem, hogy megté­­bolyodtam, és képzeletem álnok játékot űz velem. Majd meg attól tartottam, hogy ez csak kelepcze lesz. Azon tűnődtem hogy tán legjobb volna elzárkóz­nom, elrejtőznöm, de szemeim ráismertek imádott ke­zed vonásaira.« »És te! Be, sokat szenvedhettél!. — De hadd beszéljek el mindent, tudjad meg, hogy mit tettek ők, így aztán könnyebben játszhatod ki terveiket és meg­szabadíthatsz méltatlan áskálódásuktól.« »Emlékezel még az utolsó napra, melyet együtt töltöttünk. Fanny azt mondta nekem, hogy reg­gel nálunk voltál és igen soká beszélgettél anyám­mal. E látogatás nyugtalanított. Távoztál a nél­kül, hogy meglátogattál volna, vártalak ebédre; nem is akartam hazulról elmenni, nehogy egy per­­czet is veszítsek az időből, melyet veled tölthetnék. Hat óráig vártalak; ekkor bejött hozzám édes anyám, egész izgatottan. Kezében egy sürgönyt tar­tott a te aláírásoddal; — azt mondá, hogy most épen kapta e sürgönyt, melyben értesited, hogy meg­verekedtél Krusko gróffal. Sebet kaptál, haldokolsz, látni akarsz. A sürgöny Meauxból volt keltezve, ott történt meg a párbaj ; halálos rémületben felöltöz­ködtem, hogy utánad siessek. A vasúton külön vonat várt bennünket, mely rögtön indult. Hogy sejthettem volna roszszat! Két ember jött velünk, kik néhány elejtett szó után ítélve, orvosok lehettek. Kérdezős­ködtem ; azt felelték, hogy két óra múlva nálad le­szünk. Lihegve méregettem a tájékot, lestem az állo­mások neveit, midőn egyszerre egy állomásépület homlokzatán e szót olvasom: Meaux.« »Felállottam és készültem kiszállni; alig, hogy az ajtónál voltam, már az állomáshoz értünk, de a vonat teljes sebességgel folytatta útját és elrobogott az állomás mellett. Azt hittem, hogy ez csak tévedés, felsikoltottam. A kilincs után kaptam , el valók tő­­­­leélve, hogy a vagyonból kiugrom. Visszatartottak, hasztalan küzdöttem ellenük. Könyörögtem, sírtam Ekkor anyám elmondta az igazat, felvilágosított, hogy elrabolnak tőled. Megtudtam, hogy kik ezen állítólagos orvosok : az egyik a török nagykövetség­nek egyik emissáriussa, a másik pedig egy franczia ügynök, kiket anyám azért fogadott fel, hogy kény­szerítsenek anyámat követni.« »Nem tudom, hogy ezek hallatára mit éreztem, sem azt, hogy mi történt. Mintha szívem megszűnt volna dobogni; eszem megállott, és — nevedet kiált­va — összeroskadtam.« »Egészen besötétedett, mire magamhoz jöttem, még mindig ugyanazon vagyonban voltam; sejtettem, hogy már nagy idő telhetett el, hogy te kínosan vársz, tán átkozol is. Térden állva könyörögtem anyámnak, hogy vigyen vissza hozzád. Megesküdtem neki, hogy engedelmeskedni fogok neki, követni fogom, mihelyt téged megmentettelek. Kísérőink egyike megsajnált és súgott valamit anyámnak, de ő kérlelhetlen volt és tagadólag intett. Az éjszaka eltelt­ reggelre egy indóházba értünk, melynek homlokzatán ezt olvas­tam: »Strassbourg« gondoltam, majd itt találok mó­dot, hogy neked írhassak, de kísérőim külön terembe vezettek: egy másik vonat már készen állott az indu­lásra. Egész kábultan egy padra dőltem; ekkor egyik kisérőnk felém hajlott és míg anyám a má­sikkal beszélgetett, ezeket súgta fülembe : »Le­gyen nyugodt, megcsalták önt, Peyrade úr él, nem verekedett.« Alig, hogy e szavakat elmondta, anyám jelt adott az indulásra. Itt egy másik ember várt reánk, külön vagyonba vezetett bennünket; foly­tattuk az utazást.« »Most már tudtam, hogy anyám kérlelhetlen és hogy nincs mit remélnem. Csak azon tűnődtem, miképen játszhatnám ki a szigorú felügyeletet, hogy neked levelet írhassak. Azon tudat, hogy élsz, új erőt öntött belém. Lelkemet csak egy gondolat töltötte be : szökni, elrejtőzni, téged hívni és visszatérni hoz­zád. Ekkor egy borzasztó kételyem támadt: — Hátha kísérőnk vigasztaló szava csak kelepcze akar lenni, melynek czélja: bennem resignátiót kelteni? Éjjel nappal kinzott ezen kétely. Esedeztem anyám­nak, mondaná el az igazságot. Azt felelte, hogy a sürgöny igazat mond és kisérőnk merő szánalomból hazudott.« »Harmadnapra Pestre értünk. Itt hajóra szálltunk. Nem tudtam, hova visznek. Cabinet­­be zártak, úgy hogy nem érintkezhettem egy utazó társunkkal se. Hogy milyen országban utaztunk , azt nem tudom. Nyolc­ napig utaztunk így. Az ember, ki bennünket Strassburgban várt, még mindig velünk volt. Tengerre szálltunk, majd meg ismét vasútra, végül egy este kiszálltunk egy állomásnál, kocsi várt reánk, mely elhozott e zárdába. Anyám itt elhagyott, meg voltam törve, nem remélhetem, hogy valaha hí­redet hallhatom. Két héttel később ismét meglátoga­tott , azon időtől fogva, hogy Párisból elutaztunk, most mondta meg először, hol vagyok, felvilágosított egyúttal akarata és eltökélt szándékáról. — Már el van határozva, hogy nőül megyek Krusko gróf­hoz. Fogságomból csak az esküvő napján jutok ki. — Alávaló ármányuk mivoltát már korábban sejtettem; megfogadtam anyámnak, hogy mindhalálig a tied le­szek és mihelyt kiszabadulok, első dolgom az lesz, hogy megölöm magam, és igy kikerülöm erőszakossá­gukat.« »Ez időtől fogva anyám minden héten megláto­gat, gyengeségemre vagy kétségbeesésemre számít; de én téged szeretlek és csak érted élek. Szűk bör­tönbe zárva, magamban élek, de lelkemet csak a hoz­zád való szerelem tölti be. — Egykor azt,mondák, hogy oktatni fognak a keresztény vallásra. Áttértem, mert ez a te vallásod; megkereszteltek úgy mint té­ged és most a te istenedbe vetem bizalmamat. E re­mény uj bátorságot adott, nyugton tűröm a szigort, melylyel nyakasságomat meg akarják törni, hitedből erőt merítettem az ellenszegülésre, menyországod­ban örökké együtt fogunk élni.« »André, édes André! szeretlek, szeretlek! Ments meg, ha teheted, csak arra kérlek, életedet ne ejtsd veszélybe. Élve vagy halva a tied leszek, fele­séged vagyok és közös istenünkre fogadom, hogy soha se leszek a másé.« Barátom, midőn e levelet végig olvastam, aj­­kimra jöttek az imák, melyeket gyermekkoromban rebegtem. (Folyt. köv.) *) A fra­nczia regényíró érdekes fogalmait a szlávok­ról, magyarokról és a »szabadkőműves« czigányokról hűsé­gesen meghagyjuk. Budapest, november 21. (Szent-Pétervárról) írják a »Pol.Corr.«. nak nov. 16-ról. A diplomatia minden törekvése oda irányul, hogy a hatalmak egyetértését megszilárdítsa, a legnagyobb erőfeszítéssel készíti elő a drága békét, s e válságos pillanatban a porta még arra sem ké­pes, hogy hadvezéreit a fegyverszünet tiszte­letben tartására kényszerítse. Az orosz kormány kénytelen volt utasítani Ignatieff tábornokot, hogy jelentse ki tiltakozását a porta előtt; jelentse ki, hogy a fegyverszünet folytonos megszegése lehetetlenné teszi Oroszország további diplomatiai tárgyalásait s hogy ha ezen segítve nem lesz, Oroszország megsza­kít minden diplomatiai összeköttetést Törökország­gal s ő (Ignatieff) azonnal elhagyja Konstantinápolyt. A serajevoi orosz consul is Belgrádba fog vo­nulni az esetre, ha a fegyverszünetben megjelölt cor­­donokat a bosnyák szabad csapatok s a Boszniában elhelyezett török hadak minduntalan áthágják; nem maradhat oly területen, hol a fegyverszünetet senki sem respectálja. Odessából tegnap az a hír érkezett, hogy az ottani kikötő, a sebastapoli öböl, a K­erzsi tengerszoros s a Dniester torkolata torpedókkal vanak elzárva. Ennek folytán intik a hajókat, hogy kellő figyelmeztetés nélkül ne közeledjenek a kikö­tőkhöz. (Athénből) Írják nov. 12-ről: A visszatérő királyi pár diadalután vonult be a belien fővárosba. A nép szeretettel csügg a mostani uralkodó házon s e szeretetnek mult kedden hatalmas kifejezést adott. Mikor a király, a királynő és a trónörökös az erkély­re kiléptek s a király érczes hangon s görög nyelven megköszönte a szives fogadtatást, óriási éljenzés sza­kította meg szavait. Este pompás tűzijáték gyönyör­ködtette a népet a várpalota terén s az egyetemi hall­gatók (körülbelül ezeren) lobogó fáklyákkal a palota elé vonultak, hol a király újból megjelent s beszélt az ifjúsághoz.» Görögország istene meg fogja engedni, hogy elfoglaljuk méltó helyünket!« szólott a király. A lelkesült tömeg csak éjfél után oszlott szét. (Marinovics küldetése Péte­rvárra.) Belgrádból írják a »Pol. Corr.«-nak nov. 17-ről . A háború kitörése óta Szerbia két pártja : a szabadelvű és a conservativ párt fegyverszünetet kötött. Mind a kettő belátta, hogy a haza veszedelmében a párt te­kinteteknek hallgatniok kell. Mindakettő a trón mellé állott s fölajánlotta szolgálatát a hazának és a fejedelemnek. A volt miniszterelnök s a conservativok vezére Marinovics julius 1-je óta folyvást Milán fejedelem oldalán volt s tanácsaival gyámolította a kormányt. Személyes ambitióit elfojtotta, a pártkülönbséget elfelejtette s készen állott teljes erejéből támogatni a minisztériumot. Most itt az idő, hogy hasznos szolgálatot tehet a kormánynak. Az orosz hadsereg mozgósítása vilá­­gosan arra mutat, hogy a török-orosz háború be fog következni. Mily szerep várakozik Szerbiára, s mi módon nyerheti meg a békét e viszonyok közt ? E dolgot tisztába hozni, s visszanyerni Oroszország megingatott rokonszenvét Szerbia irányában: oly feladat, melyre csak ügyes diplomata vállalkozhatik. A szerb kormány Marinovicsra bízta e missiót. Mindenesetre jellemző, hogy Pétervárott a szerb kor­mány képviselője a conservativ Marinovics, de jobb választást a szerb kormány nem tehetett. Marino­­vicsnak még az a különös előnye is meg­van, hogy a pétervári körök előtt évek óta a legkedveltebb sze­mélyiség. Marinovics már elutazott Pétervárra, ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőh­áz ülése nov. 21. Elnök: Ghyczy Kálmán. Jegyzők: Horváth Gyula, Gulner Gyula, Orbán Balázs. A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kál­mán, Széll Kálmán, Perczel Béla, Péchy Tamás, Szende Béla, Bedekovich Kálmán. Az ülés kezdődik i. e. 10 órakor. A mult ülés jegyzőkönyve felolvastatván, ész­revétel nélkül hitelesíttetik. Elnök. A belügyminiszter úrtól vett értesítés folytán van szerencsém jelenteni a­­ háznak, hogy Ő Felsége a császárné és királyné legmagasabb név­napja alkalmából a képviselőház részéről nyilvánitott és ő Felsége legmagasabb tudomására juttatott hó­dolatteljes szerencsekivánatot, királyi kegyének és köszönetének biztosítása mellett, legkegyelmesebben elfogadni méltóztatott. (Éljenzés.) Baross Gábor bemutatja a központi bi­zottság jelentését az uzsoratörvény módosítása tár­gyában. Ki fog nyomatni és szétosztatni. S­z­i­v­á­k Imre bemutatja a kérvényi bizottság jelentését a bizottsághoz utasított kérvények tár­gyában. Szombaton fog tárgyaltatni. Következett a napirend: az 1876. évi államkölt­ségvetés általános tárgyalásának folytatása. Tarnóczy Gusztáv: Azon ténynyel szemben, hogy a hó javában esik, nem tartja szükségesnek azt bizonyítani, hogy az idő rosz, s hogy hideg van. Épen így nem tartja szükségesnek bizonyítani azt, hogy az államkincstárra nézve is rosz idők járnak. Hogy oly kedély állapotban, minőt e körülmény képes elő­idézni , az elégületlenséget hangoztató szó vissz­hangra talál, természetesnek tartja, s nem is veszi rész néven, hogy az ellenzék is saját szempontjából bízálja meg a helyzetet. De azt nem tartja megen­gedhetőnek, hogy az ellenzék akkor, midőn egy euró­pai conflagratio előestéjén állunk, midőn talán egy új kölcsönműveletről van szó, túl fekete színben fesse a helyzetet. Ezt hazafias eljárásnak sem hajlandó nevezni. A fusio nézete szerint igen szép gyümölcsö­ket termett. A lehetetlent azonban az új kormány sem tudta lehetővé tenni. Ezután részletesen foglalkozik az egyes szóno­kok beszédével. Irányi azon kérdésére, hogy mi fog történni akkor, ha a háború ki fog ütni, azt feleli, hogy követni fogjuk az orosz czár példáját, ki most nyomat papír-rubeleket, vagyis mi szintén rendkí­vüli pénzműveleteket fogunk csinálni. Különben a mi pénzügyeink nem is állanak oly roszul, mint az ellen­zék hirdeti, mert a történt befektetések nem cseké­lyek s figyelmet érdemelnek. Végül kijelenti, hogy elfogadja a pénzügyi bizottság jelentését. Simonyi hat. javaslatát azon indokolás folytán ellenzi, mely a miniszterelnök válaszában foglaltatott. Orbán Balázs mindenelőtt kijelenti, hogy Si­monyi Ernő határozati javaslatát fogadja el. Szóló meg van győződve, hogy az európai diplomatia csak azért akarja a kor kívánalmának hódoló, s népeinek alkotmányos szabadságot adni kész törököt Európá­ból kiszorítani, hogy a kancsuka kormányát inaug­t­­rálja itt, s Szibéria önleányait hozzák divatba, szó­val, hogy a kozák önkénynek megszerezzék azon ar­chimedesi pontot, melyre támaszkodva Európa né­peinek szabadságát és alkotmányosságát kivethetné sarkaiból. A vérébe fojtott, s Szibéria jéghegyei között megdermesztett rokon szláv eredetű lengyel népnek iszonyatos sorsa intő például szolgálhat a dunamenti népeknek, nekünk s nyugat népeinek is, mert a kozák uralomnak a balkán félszigeten való térfoglalása, egyértelmű lenne I. Napóleon rémjóslatának telje­sültével. Áttérve a költségvetésre kijelenti, hogy azt nem fogadja el, mert kiadási részében túlfeszített, fedezeti részében bizonytalan, már­is eladósodott államunkat új deficitekkel terheli, s nemcsak jele­nünket teszi türhetlenné hanem jövőnket is aláássa. Pártolja M­o­c­s­á­r­y javaslatát. Mudrony Soma igen komolynak és válságos­nak tartja a helyzetet. Annál válságosabb lenne e helyzet, ha nem számíthatnánk azon egyetlen ténye­zőre, a hadseregre, mely az államnak oly óriási költ­­ségébe kerül; ha az tökéletes biztonságot nyújtana mindenkivel szemben, ki ellen nem szükséges, ki a monarchiát megtámadni nem akarja, vagy nem ké­pes ; de nem nyújtana biztosítékot azok ellenében, kik a monarchia ellenségei, s kik ellen arra szükség le­hetne. A monarchiának csupán két veszélyes és ko­moly ellensége lehet: Német- és Oroszország, és azon sajátságos lát­ványnak vagyunk szemtanúi, hogy hangzanak komoly nyilatkozatok oly értelemben, hogy a hadseregben levő szlávok nem fognának harczra kelni szláv test­vérei ellen. És h­a arra kerülne a sor, hogy Né­metország hatalmával kellene szembe állatnunk, azon jóindulatból következtetve, mely mai nap a Laj­thán túl oly bőségesen nyilatkozik, egy­ál­talában nem volna meglepő, ha azt hallanák, hogy a német harczosok nem harczolnának a né­met testvér ellen. Ezt igen kedvezőtlen jelenség­nek tartja azon áldozatok sikere tekintetében, me­lyeket az állam a hadseregre fordított. De ezenkívül a keleti bonyodalmak más irányban is szolgáltatnak jelenségeket, melyek főleg most, a budget vita alkal­mával, értékesíthetők. Mielőtt azonban ezekre áttérne, azon meggyő­ződését fejezi ki, hogy e monarchia hivatása közvetí­tőként szerepelni keleti és nyugat között. Ehhez szükséges, hogy monarchiánk szilárd kereskedelmi állást foglaljon el a keleten és főleg a velünk közvet­lenül szomszéd államokban. A monarchia összetarto­­zandósága főleg ezen közös érdekre van alapítva; a monarchiának különösen az áll érdekében, hogy a keleti sánczokról Oroszország által le ne szorít­­tassék. Ez megtörténik akkor, ha Oroszország monar­chiánkat a Balkán félszigetről kizárja, mi kereske­delmünket teljesen elszigeteli. Ha Ausztria iparczik­­keivel a keletről kiszorittatnék s azokkal kizárólag Magyarországra lenne utalva, ebből az következnék, hogy kénytelen lenne Magyarországgal szemben to­vábbra is oly politikát követni, mely évszázadokon át hazánk gazdasági fejlődésének megélése volt, t. i. hogy Magyarországot gyarmati helyzetben tartsa. A­mi a fentebb említett tanulságokat illeti, tény az, hogy Magyarország jövője biztosítása tekin­tetében csak önerejére támaszkodhatik. Tehát a nem­zet vagyoni erejét, mely kulturális haladásának is alapja, nem szabad feláldozni semmiféle politikai te­kinteteknek. Szóló e szempontból ítéli el a Magyarország által 1867-ben Ausztriának tett engedményeket,főleg a kereskedelmi szövetség tekintetében, s e szempontból kárhoztatja az új kiegyezést, mely csak a vámoknál és indirekt adóknál évenként 36 millióval károsítja Magyarországot. Az ülés tovább foly. A büntető törvényjavaslat a jogügyi bizottságban. — nov. 19. A jogügyi bizottság mai ülésében folytata a büntető codex tárgyalását. A 14-ik §. szerint a hűtlenség bűntettét követi el, s 10—15 évi államfogházzal büntetendő azon ma­gyar honos, ki háború esetében az ellenség katonai szolgálatába lép. Ha pedig már a háború előtt volt azon hatalom katonai szolgálatában, s abban kény­szer nélkül megmaradván, a monarchia fegyveres ereje, vagy az ezzel közösen működő, vagy a vele szövetkezett haderő ellen harczolt, 5 évig terjedhető államfogházzal büntetendő. Horváth L. a­z. első pontjának büntetését nem látja arányban állónak a második pontjával, a­hol az illető harc­ol is a monarchia ellen, s mégis csak 5 évi államfogházzal büntettetik. — Csemegi államtitkár az első pont esetének súlyos­ voltát abban látja, hogy az illető háború esetében lép az ellenség katonai szolgálatába. Kéri a §. megtartását. — J­uh­ász szerint a második pont szerinti magyar honos is azon beszámítás alá esik, mint az első a pont alatti, mert önkényt fordító hazája ellen fegyverét. A 2-ik pontban 10 évi államfogságot kíván. — Hó­dos­s­y nagy különbséget lát a két pontban, mert az első a haza elleni nyilvánvaló cselekményt képez, míg a másodikban ez nem található fel. A §-t válto­zatlanul megtartja. — Marsovszky és Bokros ugyanily értelemben nyilatkoznak. A §. megtartatik P­a­u 1­e­r előadó azon mó­dosításával, hogy az első pontban »a háború eseté­ben« helyett »a háború kiütése vagy a hadüzenet megtörténte után« létetett. A 142. §. szerint a hűtlenség bűntettét követi el és életfogytig tartó fegyházzal büntetendő azon magyar honos: 1. a­ki valamely várat, várost, erődöt, megerő­sített helyet, partot, szorost vagy katonai állomást, fegyver-, szer- vagy élelmi zárt, hajót vagy az osz­trák-magyar haderőhöz tartozó tiszteket vagy kato­nákat, az ellenség hatalmába juttat, vagy e czélra az ellenséggel egyetért; 2. a ki valamely hadiművelet, tábor, vár vagy erőd tervét az ellenséggel közli; 3. a ki az ellenségnek a magyar állam vagy osztrák-magyar monarchia területére jutását vagy előhaladását elősegíti; 4. a­ki az ellenséget fegyveres erejének, hadi szerének, vagy élelmi eszközeinek szaporítása, vagy azok beszerzésének könnyítése által, vagy pénzzel, vagy 5. az osztrák-magyar monarchia fegyveres ere­jéhez tartozó személyek hűségének megingatása által segíti; 6. a­ki az osztrák-magyar monarchia hadere­jének fegyver-, szer- vagy élelmi kárát, vagy pedig az osztrák-magyar fegyveres erő kárára, vagy az el­lenség előnyére, valamely hidat, töltést, gátat, vas­pályát, utat felgyújt, felszakít, megrongál vagy egyéb­ként használhatlanná tesz; 7. a­ki az osztrák-magyar haderő állásáról, ál­lapotáról vagy mozdulatáról az ellenséget értesíti, vagy az ellenség kémjét, vagy a tudakolásra kikül-

Next