Pesti Napló, 1878. február (29. évfolyam, 30-53. szám)

1878-02-23 / 49. szám

azonban Hayn­ald indítványára az isten­­káromlás megbüntetését. A tárgyalás a 27­7-ik szakaszig haladt. n. A képviselőház ülése febr. 22-én. (Folytatás esti lapunkhoz.) A 9. czikknél. Ráth Károly felhozza, hogy monarchiánk con­­suljai nem járnak el magyar, hanem osztrák törvé­nyek szerint és a consulok közt csak egy magyar ne­vűt talált: Kállayt. Trefort Ágoston keresk. miniszter megjegy­zi, hogy a névről nem lehet következtetni, magyar-e az illető; példák erre a Trefort és Ráth nevek. Arra utal, hogy a keleti akadémia növendékeinek fele ma­gyar és ezek jó sikerrel folytatják tanulmányaikat. A 10., 11. és 12. czikkek észrevétel nélkül fo­gadtattak el. A 13. czikknél jelentéktelen szerkezeti módosítás fogadtatott el. A 14. czikknél Tarnóczy Gusztáv a két ál­lam közti szarvasmarha forgalmat illető módosítást ajánl, mely elvettetett. A 15. czikknél Ráth Károly új házalási tör­vényt sürget, mire Trefort miniszter megjegyzi, hogy ez iránt az osztrák kormánynyal alkudozások folynak, melyek remélhetőleg eredményre fognak ve­zetni. A 16. czikknél Ráth Károly felhívja a ház fi­gyelmét arra, hogy 1876-ban a szabadalmi díjakból Ausztriának 493.000 frt, Magyarországnak pedig 41.000 forint jövedelme volt. Indítványt azonban nem tesz. A 17.—20 czikkek észrevétel nélkül szavaz­tatnak meg. A 21. czikknél Pulszky Ágost módosítványt terjeszt elő, mely szerint a külügyminiszter nincs feljogosítva a két kereskedelmi minisztérium vám­ügyi conferentiáját egybehívni. Baross Gábor, Zichy Nándor gróf, Paczo­­lay János, Kerkapoly Károly és Csanády Sán­dor (az utóbbi a ház folytonos derültsége közben az átkos közös ügyek ez újabb szaporítását kárhoztatva) pártolták a módosítványt. Baross Gábor előadó, Tisza Kálmán miniszterelnök aki egy második fel­szólalásban azt felelte Csanády támadásaira, hogy ő nem akart felírni a koronázatlan királyhoz és nem is követte azok példáját, a­kik a koronázás előtt gyakran hajlongtak a király előtt, de a koronázás után nem akarnak előtte meghajolni), Széll Kál­mán pénzügyminiszter ellenezték a módosítványt. A ház elveti a módosítványt. Következik a 22. czikk. Bittó István módosítványt terjeszt elő az öt évi felmondásra vonatkozólag. Módosítványának szövege teljesen megegyez a 67-ki XVI. t. sz.­erre vonatkozó rendelkezésével. Ezúttal a hallott ellenészrevételekre kíván megjegyzéseket tenni. Csodálja azok optimizmu­­sát, kik látva azt, hogy az autonóm tarifában érvénye­sülő irány volt legnagyobb részben oka annak, hogy Né­metországgal a szerződés létre nem jött, elhiszik, hogy a vámtarifa elfogadása után ezen irány abdicálni fog. E felett különben nem akar vitatkozni; a kérdés súlypontja tulajdonképen az, vájjon helyesen cselek­szik-e az ország, ha puszta jó remény fejében tíz évre köti meg az ország sorsát anélkül, hogy a bekövet­kezhető veszély esetére a segély lehetőségét törvény által biztosítaná. E kérdésre lelkiismerete határozot­tan nemmel felel. Nem tartja indokoltnak azon két érvet, mely a hosszabb felmondási határidő mellett hozatik fel a monarchia nyugalma és a szerződés létrejöttének megkönnyítése szempontjából. Nem tudja, jogosan lehet-e nyugalomra hivatkozni, midőn e javaslat bizonyos kényszerhelyzet folytán fog elfo­gadtatni. A módosítvány elfogadása, meggyőződése sze­rint, a monarchia nyugalmára épen semmi káros befo­lyással nem fog lehetni, mert vagy fognak köttetni in­­ternationális kereskedelmi szerződések és akkor ezek­nek elfogadásával egyidejűleg megszüntethető lesz a most óvatosságból felveendő 5 évi felmondási zára­dék, minthogy akkor meg lesz a két­oldalúság, és biztosítva lesz az export érdeke is ; vagy nem fognak köttetni és ez esetben úgy is oly nagy mértékben fog hiányozni a kölcsönös nyugalomhoz szükséges stabi­litás a viszonyokban és oly gyakoriak lesznek a kül­­államok egyes vámrendszabályai folytán a monarchia két fele közti súrlódások, hogy a kérdéses felmon­dási záradék, mint a szerződési politikához való visz­­szatérés egyik biztosítéka, inkább hasznos, mint káros fog lenni. A­mi az egyezmény létrejöttének megnehezíté­sét illeti, megjegyzi, hogy a 10 évi időtartam akkor vétetett fel a javaslatba, midőn kilátás volt arra, hogy a kereskedelmi szerződés Németországgal lét­rejön. E szerződés meghiúsulása egy okkal több a módosítvány mellett, melyet a kölcsönös discretio és jóhiszeműség is indokol. (Élénk helyeslés a balon és jobbon.) Módosítványa így hangzik: A harmadik bekezdés után, mint uj negyedik bekezdés tétessék: »Mindazonáltal a szerződési idő öt első évének elteltével mindenik félnek szabadságában álland­ó határozmányok megváltoztatására alkudozást indít­ványozni, mely alkudozást a másik fél vissza nem utasíthat. ha ez után az egyezség 6 hónap alatt el nem érhető, mindkét fél szabadságában áll egy évi felmondással élni. Ez esetben a szerződés megújítása iránti egyezkedés haladék nélkül megkezdendő. Baross Gábor eláll a szótól. Helfy Ignácz kéri a kormányt, hogy jelezze e kérdésben álláspont­ját. Tisza Kálmán kijelenti, hogy a kormány, ha vita keletkezik e kérdés felett, ki fogja fejteni állás­pontját. Somssich Pál: Én e pontnál látom az alkal­mat arra, hogy megadassék a mód, hogy a nemzet öt év múlva az egyezségből eredhető bajtól, ha a baj tényleg bekövetkezik­­— amin nem kételkedem leg­­kevésbbé sem, hogy be fog következni — meneked­­hessék, s azért, te hát, e részletnél én úgy megtáma­dom a törvényjavaslatot, mint megtámadtam általá­nosságban s bocsánatot kérek, ha e támadást nem fogadhatom el hátulról intézett támadásnak. (Helyes­lés a baloldalon.) Ezzel vádolt ugyanis a t. minisz­terelnök úr az általános vita alkalmával kétszer is; egyszer különösen engem, általában pedig azokat, kik ez oldalról a javaslatok ellen felszólaltak. (Halljuk!) Miután ily, nézetem szerint — de még nevét sem tudom adni — nem lovagias, nem ne­mes, aljas váddal illettettem, meg fogja nekem engedni a t. ház, hogy magamat védelmezzem. (Halljuk! Halljuk!) Midőn legelőször magán­tanácskozásban álta­lánosságban értesülve lettem arról, hogy a kiegye­zési tárgyalások megkezdődnek Bécsben, akkor tájé­kozni nem voltunk képesek magunkat; én legalább nem szóltam semmit, hanem azon bizalom, melylyel a kormány iránt akkoriban viseltettem, azt súgta nekem, hogy ezen urak nem fognak semmi oly egyez­ségbe bocsátkozni, mely Magyarország érdekeit sérti. (Mozgás a középen). Ennél mást akkor tennünk nem lehetett, mert oly általánosságban voltak kifejtve a körvonalak, hogy az, a­ki nem volt teljesen beavatva a dologba, magát tájékozni képes nem volt. Mikor később a bankügy került szőnyegre, az első kérdés az volt: elfogadjuk-e, hogy az osztrák nemzeti bankkal történjék egyezség vagy sem ? Azt mondottam, hogy e bankkal egyezkedni tanácsos, mert az valóságos hatalom, s annak irányában mi pénztelenek hátrányban vagyunk, és ha nem érhet­jük is el a legkedvezőbb feltételeket, de a lehetősé­gig vele kell az egyezséget megkötni. Azonban egy kérdést kikötöttem akkor is. Azt mondtam, a 80 mil­liónak ellene fogok szavazni, ezen tehernek elvállalá­sába soha sem fogok beleegyezni. Kérdem, hátulról támadás volt-e ez ? Nem volt-e ez már májusban ki­mondva ? Azután, midőn általánosságban hallottuk, körülbelül mikép fog a vámszövetség megköttetni, mit mondtam akkor már a nyilvános értekezletben ? Azt mondtam: elvileg tudomásul veszszük a kor­mány közleményét, de fentartom én különösen ma­gamnak a végelhatározást akkorra, midőn a részle­teket ismerni fogom. (Tetszés a baloldalon.) Hivatkozom a szabadelvű pártnak tagjaira, nem ezt mondtam-e ? Kérdezem, ez hátulról támadás ? Lehetett-e nekem előbb szólni, mintsem a részleteket megismertem ? És midőn azokat megismertem ezen előttünk fekvő törvényjavaslatból, mit mondok? Azt mondtam, hogy azt károsnak, azt visszalépésnek tartom, azt el­nem fogadom. Nyíltan, előre, egyenesen tettem ezt. Kérdem, hátulról támadás volt-e ez ? És most, mi­dőn ezen czikket megtámadom, hátulról támadás-e ez ? Hiszen nem támadhattam meg előbb, mintsem napirendre került. Én tehát e vádat el nem fogadha­tom, e vádat magamtól visszautasítom. (Élénk he­lyeslés a baloldalon.) Mondott még egyet a t. miniszterelnök úr, a­mit azért, mert a részletekre épen egészen rávág, le­gyen szabad megemlítenem. (Halljuk!) Azt mondá nagyszerű beszédében, a­mely most is itt van nálam, hogy ő nemcsak hátulról nem támadna, hanem ha vállalkoznának azon férfiak, a­kik talán megbuktat­ják ezen törvényjavaslatot, a kormányra és ha nem is jobbat, hanem csak ilyen törvényjavaslatot is ter­jesztenének elő, az esetben ő bár szemben, de mégis pártolni fogná azt; azonban — úgymond —­­fogok magamnak gondolni valamit arról, hogy minő politi­kai etnika van a mostani kormány megbuktatá­sában.­ Engedje meg a t, min. elnök úr, éles eszű, mesz­­szelátó lelki tehetségei mellet is, nem vette-e észre, mily kárhoztató ítéletet mondott ezzel önön ma­gára ? Miért buktattuk meg mi, azaz nem buktattuk, hanem kényszerítettük lemondásra Bittót, Szlávyt, Ghyczyt ? Azért talán, hogy az ő becsületességük­ben, hazafiságukban és értelmiségükben kétkedtünk ? Kiállják ők a mértéket és megállják az összehason­lítást bármi tekintetben is a mostani kormánynyal! (Élénk helyeslés balfelől. Mozgás a középen.) Az ok, a­miért oda vittük a discussiót, mely őket a lelépésre kényszerítette, az volt, mert azt hittük, hogy nem bírnak elég erélylyel, bátorsággal, elég elhatározás­sal megküzdeni azon nehézségekkel, a­melyekkel egy új kiegyezésnél megküzdeni okvetlenül kell. (Derült­ség a középen.) Ez volt az oka. (Igaz! Ugy van! He­lyeslés balfelől.) Kerestünk tehát férfiakat, a­kikben ezen erélyt, bátorságot, határozottságot már múltuknál fogva is feltennünk kellett,­­ kerestük az ellenzéki padokon. És mihelyt lehetővé tették azt, hogy beléphessenek a kormányba az­által, hogy a közjogi oppositiót megszüntették, akkor őket örömmel üdvözöltük e székeken és megtörtént a fusio, az egész nagy párt­nak helyeslése, az ország nagy többségének helyes­lése közt. Azért történt e fusio s azért kellett vissza­lépni az előbbi kormánynak, hogy jobb, czélszerűbb, a haza érdekeinek inkább megfelelő egyezség köttes­sék, mint az eddigi volt; azért történt e fusio, mivel azt hittük, hogy ezen férfiak, a­kik több erélylyel bírnak, az egyezséget nagyobb sikerrel fogják meg­köthetni. Most megtörtént a fusio. Kaptunk-e jobb egyezséget? Nem! Nem mondja-e a maga a minisz­térium, hogy ez az egyezség a haza érdekeinek meg nem felel ? Tisza Kálmán miniszterelnök: Nem mondja! Somssich Pál: Nem az-e a meggyőződésünk, hogy roszabb a jelenlegi állapotnál; nem mondják-e ezt a szakférfiak,kereskedelmi kamarák és a többiek ? (Élénk helyeslés. Igaz ! Úgy van! balfelől.) No már­­, miniszterelnök úr, hát én micsoda következtetést vonjak le azon politikai etnikára, mely az előbbi minisztérium megbuktatásában nyilatkozott, ha nem azért történt ez, hogy ő jobbat, a haza érdekeinek inkább megfelelőt vihessen keresztül, mintsem azon férfiak lettek volna képesek keresztülvinni ? Azt pe­dig merem állítani, hogy ha a régi Deák-párt mi­niszterei ily egyezséggel léptek volna fel, a mostani miniszterelnök úr lett volna az első, a­ki sújtó ítéletet mondott volna reá. (Élénk helyeslés és zajos éljenzés balfelől.) És én, aki részese voltam a fusio létrejöttének, még­pedig nagyobb részben, mintsem épen az illető helyen elismertetett, mert három éven keresztül ma­gán körben úgy, mint nyíltan prédikáltam mellette, én nem akarom ezen ítélet súlyosságát a magam vál­lára venni; nem akarom magamnak azt a szemrehá­nyást tenni, hogy csak azért kényszerítettük az előb­bi kormányt a lemondásra, hogy az utána következő se csináljon jobbat a hazára nézve; én a fusiót azon hitben, reményben, szándékból mozdítottam elő, hogy ezzel a hazának szolgálatot teszek. A t. miniszter­­elnök úr maga mondja ki magára az ítéletet, midőn azt mondja, hogy ha megbuktatásának más czélja nincs, mint az, hogy az utána következő kormány is csak ilyen javaslatokat terjeszszen elő, akkor ebben furcsa politikai etnika van. (Élénk helyeslés és tet­szés a baloldalon!) — Ezután kijelenti s indokolja, hogy Bittó módosítványát pártolja. Tisza Kálmán miniszterelnök: Legelsőbben is nem reflectál hosszabban azokra, a­miket az előtte szólott és általa mindig igen tisztelt — akár előtte, akár háta mögött ült, mindig tisztelt — képv. ar az ezelőtt majdnem három héttel elmondott beszédre fölhozni jónak látott. Azt meg kívánom jegyezni, de bizonyos óvatos­sággal, nehogy magát ismét megtámadva érezhesse, — ami pedig távol állott szándékomtól akkor, és távol van tőlem most, é­s hetek múlva reflectáljon az én szavaimra, mondom meg kívánom jegyezni, hogy a­miket ő az általa megnevezett, általam is nagyra becsült hazafiak és férfiaknak a lemondásra való kényszerítéséről mondott, ez az akkori Deák-párt kebelében történhetett. Erről tehát nekem, ki ak­korában az ellenzék padjain ültem és ki soha az akkori Deák-párt vagy kormánypárt tagjai­val egész addig, míg e házban nézetemet nyíltan el nem mondtam, ily kérdésekben nem érintkeztem, egyáltalában tudomásom nem lehet. Mennyiben ál­lanak tehát azok, a­miket a képviselő úr erre nézve mondani méltóztatott, azt én megítélni képes nem vagyok.­­ A­mi a politikai etnikára vonatkozólag mon­dottakat illeti, én akkoriban az ellenzékhez tartoz­tam, és úgy vélekedem, a politikai etnika szempont­jából nem vetheti senki szememre, ha mint ellenzéki, bizonyos kérdésekben a kormány megbuktatására is törekedtem, valamint én részemről, és bizonyára tár­saimnak egyike sem veszi ezt a mostani ellenzék ré­széről rész néven. De még­sem lehetne ezenfelül is a kérdést úgy szembe állítani, mint a t. képviselő úr tette, mert akkoriban nem konkrét javaslatokról volt a szó sem­mi esetben sem, sőt a fennforgó kérdések nagy ré­széről a ház tárgyalásaiban akkoriban nem is volt szó , nem lehetett tehát szó arról, hogy valamely párt megbuktassa a kormányt bizonyos javaslatai miatt, és azután pár hét múlva ugyanazon javaslatokat, vagy azoknál roszabbakat terjeszszen elő. A ha­sonlat tehát a helyzet közt egyáltalában nem áll. Azon­­. képviselő úr, ki a tárgyalás alatt levő czikkhez módosítványt adott be, azt a kérdést veti fel, mi baj származhatnék belőle, ha az öt évi felmon­dás a törvénybe igtattatik, és hozzá­teszi, hiszen ha sikerül szerződéseket kötni, ugyanazon törvény, mely a szerződéseket beczikkelyezi, tollálhatja majd ezen öt évi felmondási clausulát. Ami az első részt illeti, csak rámutatok azok­ra, a­miket én is, mások is e részben elmondottak. Ha ugyanis nem köttetnek szerződések, akkor a leg­hosszabb időt mondva, három év múlva, mielőtt még tudni lehetne, fognak-e az egész idő lefolyása alatt szerződések köttetni, megindulnának az agitatiók azok között, kik a szövetséget föl akarják mondani és azok között, kik nem akarják fölmondani, ezen agitatióknak permanentiában maradását pedig én az országra nézve károsnak és veszélyesnek tartom. Én 1, képviselőház óhajtom a kiegyezés lehető­ségét. Meg vagyok győződve arról, hogy a tíz év el­fogadása a kiegyezés létrejöhetésének egyik lénye­ges feltétele és épen azért, és az általam elmondott indokok alapján kérem a t. házat, hogy e czikket vál­tozatlanul elfogadni méltoztassék. (Helyeslés a kö­zépen.) Helfy Ignácz: (Felkiáltások: Szavazzunk!) Elnök: Csendességet kérek, méltoztassék a t. képviselő urat meghallgatni. Helly: Minthogy még többen vannak felírva, kérem, méltóztassék megengedni, hogy holnapra ha­laszthassam beszédemet. (Általános helyeslés.) Elnök: Az ülést bezárom. Holnap 10 órakor folytatjuk a tanácskozást. Az ülés végződik 2 óra 45 perczkor. III. A főrendiház ülése február 22-én. — Folytatás esti lapunkhoz. — Folytattatván az istenkáromlás megbüntetése tárgyában keletkezett vita, Cziráky János gróf Haynald indítványát pártolja. Szögyény-Marich László elfogadja elvben Haynald indítványát, de azt akként kívánja szó­ve­geztetni, hogy büntetés alá vonandó az, ki Istent gyalázó kitételekkel a 171. §-ban említett módon: (nyilvános gyülekezetben, nyilvánosan irat, képes ábrázolat terjesztése által stb.) sérti. Ürményi József Szögyény indítványát pár­tolja. Eötvös Dénes borzad ugyan az Isten károm­lástól, de azt hiszi, hogy e bajt orvosolni nem lehet. Ezért az indítvány ellen nyilatkozik. Prónay Dezső h.­elyi álláspontjától eltér ugyan az indítvány, de mert látja, hogy a főrendek azt elfogadni hajlandók, kimondatni kívánja, hogy az Isten káromló akkor büntetendő, ha közbotrányt okoz. Haynald Lajos hozzzájárul Szögyény módosítványához. A ház Szögyény módosítása szerint fo­gadta el Haynald indítványát. A 191-ik szakaszhoz Haynald Lajos azt indítványozza, hogy bün­tetés alá vonassék az, ki a vallási tisztelet tárgyait vallási szertartásra rendelt helyiségben vagy azon kívül a vallási szertartás alkalmával vagy különben, tettel vagy botrányos szavakkal kigúnyolja, vagy meggyalázza. Csemegi Károly elégségesnek tartja a sza­kasz azon rendelkezését, hogy ezen tárgyak kigúnyo­lása csak akkor büntettessék, ha a szertartásra ren­delt helyiségben, vagy a szertartás alkalmával történik. Samassa József pártolja Haynald indítványát. Az eredeti szerkezet fogadtatik el. Cziráky János gr. a 263-ik szakasznál a pénz­hamisítást akkor is büntettetni kívánja, ha az nem a forgalomba hozatal czéljából történik. Csemegi Károly utal arra, hogy a szakasz alá nem vonható a Cziráky által felhozott eset, mert bűntettnek csak akkor lehet a pénzhamisítást tartani, ha azzal gonosz szándék van összekötve a forgalomba hozatal czéljából. A ház az eredeti szerkezetet fogadja el. A 205., 278. és 424. §-ok együtt határoztatnak tárgyaltatni. A 205-ik §. ekként, mely szintén a pénz­hamisításról szól, a többi szakaszok tárgyalásáig fel­­függesztetik. A 271-ik szakasznál Haynald Lajos kérdé­sére Csemegi kijelenti, hogy az egyházi bíróságok és egyéb hatóságok, a­mennyiben közigazgatási func­­tiókat teljesítenek, az állami hatóságokkal egyenlő tekintet alá esnek. A törvényjavaslat tárgyalása a 277. szakaszig haladt. Ezzel az ülés 2/4­4 órakor véget ért. A jászberényi gyilkosság. (Ered. tudósítás.) Gróf S­z­a­p­á­r­y Imre meggyilkoltatásáról Jászberényből következőkről értesülünk : A la­pok eddigelé nem közölhették, mi bírta Tóth Feren­­czet tulajdonkép arra, hogy elöljáróját , gr. Szapáry Imre századost meggyilkolja. Az eddigi vizsgálat folyamán következő tényállás derült ki. Tóth Fe­­rencz hadnagy a legutóbbi őszi gyakorlatok alkal­mával gr. Szapáry Imre századosával együtt Mi­­hály-Telken volt elszállásolva. A honvéd lovasság gyakorlatait a meggyilkolt százados fivére, gr. Sza­páry Gyula volt belügyminiszter úr is figyelemmel kisérte, mert a gyakorlatok a Tisza mentén fekvő birtokai közelében tartattak. A gyakorlatok egyik napján Tóth gyengélkedő lévén, nehogy századától elmaradjon, szintén kivonult. Ez nap és a gyakorlat sokkal fárasztóbb volt, mint az eddig tartott gya­korlatok bármelyike és miután kénytelen volt soká gyors ütemben lovagolni, nagyon kifáradt, annál is inkább, mivel mint már említettük, nem is a legjob­ban érezte magát. Tóth Ferencznek roszul esett ezen fárasztó gyakorlat és azt hitte, hogy az gr. Szapáry Gyula tiszteletére tartatott tovább a szokottnál, miért is a gyakorlatokról hazatérve, a­mint még másik három tiszttársa mellett lovagolt, szokásának megfelelőleg, de anélkül, hogy sérteni akart volna, káromkodva e kifejezéssel élt. .. . ezért a vaskalaposért (tájszólás, gúnyolva szokták ezt mondani a Tisza vidékén a gaz­dag urakra) de kifárasztottak bennünket!« A gyakorlatokról hazatérve, úgy vallja Tóth, észrevette, hogy századparancsnoka, gr. Szapáry Imre tőle idegenkedik és reá haragszik, mert bizonyosan — úgymond Tóth — közölte vele a tiszturak egyike az általam tett »vaskalapos« kifejezést. Ezóta, úgy vallja Tóth, Szapáry engem folyton üldö­zött, nyakamra járt, és oly szolgálati ügyekkel is zak­latott, melyek nem is rám tartoztak, hanem altisz­tekre és bármit is tettem, semmi sem volt ínyére. Ehhez járult az is, — Tóth szavait idézzük — hogy engem a »Borsszem Jankóban« még nevetsé­gessé is tett, mert a múlt évi deczember és január havi számokban minduntalan gúnyoló czérzás volt személyemre, melyet tovább tűrni nem tudtam. Én ugyanis Tisza-Igaron nősülni szán­dékoztam — úgymond Tóth — és múlt évi deczem­ber hó végével haza is mentem, de már későn jöt­tem, mert a lány máshoz ment időközben férjhez, mi nekem nagyon roszul esett. A­mint visszatértem, en­gem a tisztikar előtt nevetségessé tett gr. Szapáry Imre az által, hogy a »Borsszem Jankó« m. évi de­czember 28-án 521-ik számában megjelent »Mokány Bérczi« czimü rovatban e czélzást használta rám : »Jósz bika az, mely egy tehén miatt elhagyja a csordát.« Hogy pedig e czikket csakugyan gróf Szapáry Imre közölte, ezt onnét tudom,mivel gr. Szapáry Imre százados ur volt az, ki engem még e Borsszem Jan­kóra figyelmeztetett is. Ezután a »Borsszem Jankó« majd minden számában nevetségessé tett engem, különösen emlékszem egy közleményre, mely két rajzzal volt ellátva, s mindkét rajzon e szavak voltak »Egyetértés.« Amint a vizsgálatból kiderült, csakugyan meg­jelent a Borsszem Jankóban Verhovay letartóztatása alkalmával egy közlemény a f. é. januári 522-ik szám­ban »a meglapult kakas« czim alatt és ezt is Tóth Ferencz magára vette, hogy mi alapon, ezt a vizsgá­­­lat folyamán indokolni nem is tudta; elég az hoz­zá, ő azon meggyőződésben élt, hogy ezen közle­ménynyel is őt kívánta gróf Szapáry megsérteni, mert a mint a vizsgálatból kiderült, ő azt, hogy az »Egyetértés« czimü lap egyáltalán létezik és ki az a »Verhovay,« nem is tudta. Tóth ezt és a már előbb említett állítólagos zaklatásokat adta a hadi túszék előtt tettének indo­kául és még ma is azon benső meggyőződésben él, hogy gr. Szapáry Imre őt folyton, de különösen mióta ez az osztályparancsnokságot átvette, mindin­kább üldözi. Mindezekkel szemben a vizsgálat kétséget ki­záró módon felderítette, hogy gr. Szapáry Imre százados nemcsak, hogy nem üldözte Tóth Feren­­czet, hanem vele és az egész tisztikarral szemben a lehető legelőzékenyebben bánt, és a­mi különösen Tóth Ferenczet illeti, ez ellen nem csak hogy túlszi­­gorú nem volt, és őt nem üldözte, hanem ahol csak lehetett, a szolgálat rovására elnéző és gyen­géd volt. A­mint a vizsgálatból ugyanis kiderült, gr. Szapáry Imre százados mint század- és osz­tályparancsnok Tóth Ferenczet csakis egyetlen egy­szer büntettette az ezredparancsnokság által s ez egy­szer is azért, mert a mint nősülési ügyében négy na­pi szabadsággal múlt évi deczember hóban Tisza- Igarra ment, a négy nap helyett hét napon át volt távol, ezen önkényü távolmaradásáért, miről az egész tisztikarnak tudomása volt,­­ büntetést ki nem szabatni valóban lehetetlen volt. És miből állott ek­kor is a büntetés ? — abból, hogy rapporton megjelen­jék és ez alkalommal gr. Szapáry az ezredparancs­nokság meghagyásából Tóth Ferencznek önkényü kimaradásáért rászólását fejezte ki. Ezen fegyelmi büntetést követte azután a má­sodik, melynek alkalmazása előidézője volt tulajdon­kép a véres tettnek. Nagyon érdekes azon levél, melyet az elhunyt százados épen egy nappal meggyilkoltatása előtt intézett a vele baráti viszonyban levő ezred­parancs­nokhoz. A levél így hangzik: Kedves barátom! Ezen sorok által magán utón is értesü­lek az itt történtek felől. Tóth az általam ma küldött szol­gálati jegyre 9 órakor nálam megjelent, de már ak­kor ismét úgy gőzölgött belőle a pálinka, hogy alig lehetett hozzá közeledni. Madarassy jelenlétében el­olvastam előttük az ezred parancsot, azután pedig tudatom vele, hogy a század átadása után azonnal kezdje a reá szabott büntetést; a parancsot aláírta, meghajtotta magát és elment. Alig hogy eltávoztak, a visszajött Madarassy még azt mondá, hogy Tóth azt felelte, hogy ő az ezred kezelő bizottság közbe jötte nélkül a század raktárát vagy gazdászati részét semmi szín alatt át nem adja. Én felszólítottam Ma­­darassyt, hogy mint bajtársa, beszélje reá, hogy ne okoskodjék és ne hozza magát még kellemetlenebb helyzetbe . Madarassy vissza is ment, de eredményte­lenül, mert Tóth reá sem hallgatott és egész bőszül­­ten járt föl-alá szobájában. Miután láttam, hogy ezen kísérletem is meg­hiúsult, egy szolgálati jegyet írtam Tóthnak és Ma­­darassynak, melyben Madarassynak meghagytam, hogy egyelőre vegye át a század fegyelmi és oktatási parancsnokságát, Tóthnak pedig megrendeltem, hogy ezen szolgálati jegy vétele után azonnal szoba fogsá­gát kezdje meg, mi meg is történt. Sajnálom, hogy ennyire élére kel­lett állítanom az ügyet, de azt hiszem, hogy e szerencsétlen ember az utolsó­­hetekben már agyon­itta magát és ma­ga sem tudja, mit tesz; sokáig sokat elnéztem neki, de most már nem tehet­tem máskép. Baráti üdvözlettel Imre.« Valóban gr. Szapáry Imre százados so­kat, de nagyon is sokat nézett el Tóth Ferencznek, mert a­mint a vizsgálatból kiderült, ez az utóbbi idő­ben majd csaknem minden nap ittas volt és ily álla­potban jelent is meg a legénység előtt,mi a szolgálatra nézve szerfölött hátrányos, de egyáltalán botrányos is volt. Az igazságszolgáltatás van hivatva a gyilkos­ságot megtorolni, de egy súlyos és nehéz feladattal áll szemben. A gyilkos, ki tettét beismeri és nyugod­tan néz a legszigorúbb büntetés elé, a gr. Szapáry részéről tanúsított elnéző és jóakaró bánásmódot nemncsak hogy annak el nem ismeri, sőt ellenkezőleg azt zaklatásnak nyilvánítja és azt állítja, hogy gr. Szapáry nem azért jött minduntalan lakására, hogy őt jóakarólag intse, hanem hogy kéme lehessen, hogy megtudhassa, mit és mennyit iszik, hogy szemére lob­banhassa neki azután, hogy részeges, hogy elhanya­golja a szolgálatot és hogy őt azután minden áron elnyomhassa. Ha ő csakugyan roszul teljesítette volna a szolgálatot, miért nem állította őt Szapáry gr. százados kihallgatásra, miért nem büntette őt meg szolgálatilag, azért, mert — úgymond a gyilkos — erre a százados urnák oka nem volt és mivel en­gem mindenkép elnyomni és üldözni akart. És mivel én e zaklatásnak, üldöztetésnek véget akartam vetni — úgymond — eltökéltem magamban, hogy szolgálatomat elhagyom és Tisza-Igarra me­gyek, hogy ott azután magamat, miután testvéremmel beszéltem volt, agyonlőjem, és hogy apám sírja mel­lett eltemetve legyek. Hogy pedig gr. Szapáry százados urnak tudo­mása legyen távozásomról, és hogy tudja meg, miért távozom, f. hó 12-én reggel, miután meghagytam szol­gámnak, hogy lovamat felnyergelje, és miután hor­­gonypisztolyomat megtöltöttem, mert nem tudhattam, hogy mi történhetik majd az után, lakásomat elhagy­va — ezek Tóth Ferencz szavai — beléptem gr. Szapáry százados úr szobájába. Ott, miután az ajtót betettem, »őszintén elmondom a mint volt,« a száza­dos urnak kijelentettem, hogy én elmegyek, mire a százados úr azt mondta: »önnek szobafogsága van, nem mehet el,« de én megjegyzem erre, én mégis el­megyek, »no majd meglássuk!« volt Szapáry százados úr válasza, és erre, minthogy a százados úr ingben volt, tőlem távozva zubbonyáért ment, mely nem tu­dom már biztosan, az asztalon vagy a karszékén volt. Ekkor Szapáry úr a zubbonyát hozzám háttal fordulva magára vette, én ezalatt horgonypisztolyo­­mat táskámból kiránczigáltam és mivel abból, hogy a százados ur zsubbonyát magára veszi, azt követ­keztettem, hogy ki akar menni és engem esetleg őr­járat által letartóztatni és mivel ezalatt még a százados úr rész bánásmódja is eszembe jutott, eltö­kéltem magamban, hogy előbb a százados urat, az­után pedig magamat agyonlövöm. Pisztolyomat csak­ugyan reá is szegeztem, és amint e pillanatban fe­lém fordult, az első lövésemet megtettem és ezzel egyidejűleg a százados úr, ki arczc­al fordulva volt hozzám,kiáltott: »mit akar Tóth?« Mivel az első lövésem keveset szólt, én még egy lövést irányoztam a százados úrra, ő még akkor is lábán állva maradt, mire én azután rögtön a szo­bából távoztam. Meglehet, sőt ezt valószínűnek is mondhatom, hogy ha a százados úr akkor, midőn a zsubbonyáért ment és azt magára vette,­­ el nem fordul tőlem, úgy a szerencsétlenség nem történik meg, minthogy nekem talán alkalmam sem lett volna a pisztolyt táskámból elővenni. A vizsgálat folyamán a gyilkos ilykép egészít­i ki vallomását: Én letartóztattam magamat, hogy a bíróság előtt tisztázzam magamat. Én tudom, hogy bűnös vagyok, de tudom azt is, hogy gr. Szapáry Imre százados úr nekem üldözőm volt, ezt én meg is írtam előbbi osztályparancsnokomnak, mindjárt há­rom héttel Jászberényből távozta után, még múlt évi november hó vége felé. Azóta engem gróf Szapáry Imre folyton üldözött; én, ki oly hosszú időn át szol­gáltam, ezt tovább nem tűrhettem és csak sajnáltam 21 évi szolgálatomat. A vádlott mindazt, amit csak vallott, nyugalom­mal és átgondolva adta elő, vizsgáló bírái előtt már másod és harmad nap meghajolt és bizalmas volt, nem igyekezett egyetlen egy kérdés alól sem, me­lyeknek száma eddigelé 82 volt, hazugsággal mene­külni, soha flegmájából ki nem jött, csak akkor, ha az üldözést magyarázta vallomásában s midőn neki a »Borsszem Jankó«-ról létetett említés. Ekkor felbőszült, ingerülten válaszolt, szemeit forgatta és nagy fáradságba került őt ismét ren­des és nyugodt magatartásába visszajuttatni. A vizsgálat, melynek folyama alatt magával a vádlottal 22 évre terjedő kihallgatási­­könyv vétetett fel és 48 tanú lett kihallgatva és számos megkeres­­vény intéztetett a Jászberény közelében levő járás­bíróságokhoz, 8 nap alatt teljesen be jön fejezve, mi a vizsgálat teljesítésével megbizott hadbírák buzgó­­ságának és fáradhatlan tevékenységének tulajdonít­ható. A haditörvényszéki Ítélet jövő héten fog Jász­berényben meghozatni. Különfélék: Febr. 22. (Királyné ő Felsége) ma reggel 3/48 órakor a nyugoti vasút külön udvari vonatán Bécsbe érkezett. A perronon a király fogadta és legszivélye­­sebben üdvözölte. A királyné legjobb egészségnek örvend. Kíséretében voltak Nopcsa báró, Festetics grófnő, Kinsky Rudolf fia és Kinsky Nándor gróf, Lichtenstein Rudolf herczeg, ifj. Larisch József gróf és Clam-Gallas Ferencz gróf. (Az új pápa) nyolcz napra megerősítette a vati­án összes tisztviselőit; igen szigorú rendszert inaugurált. IX. Pius halála után a dataria tisztvi­selői a talált pénzen osztozni akartak. Sacconi bíbor­­nok, a pro-dataria 8000 lírát kapott volna. Hanem a pápa őt valamint a többieket kényszerítette, hogy mindent adjanak vissza. A szolgáknak ezt mondá : Ha Pius pápa lakosztályából bármi hiányzik, akkor ti a vatikánból a rendőrségre vándoroltak. A pápa hajlandó volna a Szt.Péter templomban nyilvános functiókat végezni, de a bíbornok collegium ellen­zi ezt. (A műcsarnok épületéről­ nemrég részint elhamarkodott, részint részakaratú ráfogások keringtek, melyek itt-ott a sajtóban is kifejezést nyertek. Ez alaptalan híreket a műcsarnok megvizs­gálására kiküldött bizottság, mely közelebb adta be jelentését, határozottan és erélyesen megc­áfolja. A bizottság ugyanis, mely Ráth György elnöklete alatt Ybl Miklós, Pártos Gyula, V­é­b­e­r Antal és Lechner Lajos építészek és Perlaky Kál­mán ügyvéd urakból állt, beható vizsgálat után ki­tüntette, hogy a ház az építési szerződésnek és tervek­nek tökéletesen megfelel s jól és job­ban épült. Kimondja pedig ez ítéletet oly bizottság, melynek tagjai közé a főváros legtekintélyesebb építészei tartoznak. (A fővárosi középítési bizottság­ mai ülésében Gerlóczy elnöklete alatt a Ferencz­ József tér szabályozása ügyében az albizottság több fafajtát ajánlott, melyek a szakértők szerint az ottani talajnak legjobban megfelelnének, s mivel a főváros ilyen fákkal a nagy költséggel fenntartott faisko­láiban nem bir, az arra szükséges 300 frt megszava­zását kéri. Ez legjobban illustrálja a főváros gazdál­kodását. Két kertészt is tartanak s midőn arról van a szó, hogy a pesti talajban mily fák diszlenek leg­jobban, kitűnik, hogy ilyeneket nem te­­nyészt a főváros, hanem azokat adójuk drága pénzén mástól kell megvenni. — Stei­ger Gyula mint albizottsági elnök felhívja a bizottságot, nem volna-e czélszerű a pesti köz­úti vasútpályának a budaival való egyesítésére nézve, ha az ezen bizottságból kiküldöttek a pénzügyi bizottság kiküldötteivel közösen tanácskoznának? A bizottság elfogadta Steiger indítványát s G­e­r­­­ó­­c­z­y alpolgármester kijelentette, hogy a ma d. u. 5 órakor tartandó tanács ülésében indítványozni fogja, miszerint a pénzügyi bizottságot felhívják ez ügyben tartandó vegyes albizottságban magát képviseltetni.­­ A mérnöki hivatal bemutatta a budai oldalon a rakpartnak 24 lábról 26-ra való felemelésére vonat­kozó tervek vázlatát, valamint a hegyi vizek leveze­tésére vonatkozó vázlatot is. A bizottság helyeselte a bemutatott terveket s a budai kereszt utczából leve­zető aknák nagyobbitását s számuknak szaporítását elfogadta és igy a vegyes bizottság javaslatát,és nem a közlekedési minisztérium terveit tartja czélszerűeb­­beknek s ezeket ajánlja a tanácsnak. (Kecskemétről) február 21-ről írják ne­künk: Városi törvényhatóságunk kebelében is megin­dultak már a választási mozgalmak. Március 24-én lesz a bizottsági tagok választása, melyre a pártok erősen készülnek. A szabadelvű párt felhívást bo­csátott közre, s erősen meg van győződve diadaláról, s ezen meggyőződésben talán kevesebbet is tesz, mint mennyit okvetlen tennie kellene. Az országházban tegnapelőtt végbe ment szavazás eredménye, bár előre tudtuk az eredményt,­­ sajnos visszatetszést szült; csak az vigasztal,hogy mi,tekintve képviselőink szavazását, részesek nem vagyunk benne, habár a rosz kiegyezés áldástalan eredményeiben együtt fo­gunk is részesülni. Alsó kerületünk képviselője, Forián Károly úr f. hó 24-én beszámoló beszédet tart, akkor fog nyilatkozni a párt, köli-e még valami, szabadelvűsége mellett is, a Tisza kormányhoz ? A »Jászberény febr. 11. 1877.

Next