Pesti Napló, 1878. május (29. évfolyam, 106-131. szám)
1878-05-23 / 125. szám
125. szám. Budapest, csütörtök, május 23 1878. 29. Szerkesztési iroda : Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap Szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal, Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételeit: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti adás együtt: 3 hónapra 6 frt — kr. — 6 hónapra 12 frt — kr. Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés évti egyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Hirdetéseit szintúgy mint előfizetések a Pesti Napló kiadó-hivatalába Budapest, Barátok tere, Athenaeum-épület, küldendők. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ 1878-diki,129-dikc évfolyamára. Előfizetési árak: Évnegyedre............................................6 frt Félévre ....................................................12 . Egy hónapja............................................21 Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenkint 1 forint. B9T* Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a Fest Napló kiadó hivatalába (Barátok tere 7. szám Athenaeum-épület) küldendő. A Pesti Napló szerk. s kiadóhivatala, Budapest, május 22. A kiegyezési alku Ausztriában is megbontotta, bár távolról sem oly nagy mérvben, mint nálunk, a pártok kereteit, átléptek egy töredékből a másikba egyes reichsratlei tagok ; kivált a haladó pártból egy egész csoport, majd pedig az összes pártokból két külön szövetkezés támadt — az egyik az autonóm, a másik szerződéses vámpolitika védelmére. De alig történt ezen alakulások egyike is nagyobb ostentatióval, mint amily nagy hangon. Kellersperg hirdeti a maga kilépését a balközép clubjából. Ez elhatározás meglehet, hogy a bécsi centralista körökben pillanatnyira némi benyomást fog gyakorolni, azon túl azonban számba sem fog vétetni, mert pártállásának megváltoztatásával a kiegyezés ügye még egy szavazatot sem vesztett Kellerspergben, minthogy ő kezdettől fogva a legfontosabb részleteknél a kormány javaslatai ellen szavazott. Könnyen megesik, hogy Kellersperg nyilatkozatára nálunk Magyarországon több súlyt fektetnek, mint magában Bécsben; politikai és különösen kormánypárti körökben máris úgy idézik Kellersperg szavait, mint annak bizonyítékát, hogy a kiegyezés Magyarországra összemérhetlenül előnyösebb, mint Ausztriára nézve. És akik ily értelemben KellerspergÍtéletének becset tulajdonítani szeretnek, ki is találják, hogy e férfiú politikai súllyal bir. Kellersperg a centralisták egyik kiválóbb képviselője, az állami szolgálatban magas rangra emelkedett és Csehországban a nemzetiségi viszályok hevesebb korszakában a helytartóságot vezette; kormányválságok alkalmával nem egyszer meghallgattatott a korona által, úgy hogy előbbi években ismételve miniszterelnöki jelöltnek tekintették. A kiegyezési tárgyalások kezdetén élesen megtámadta a kormányt; parlamenti föllépése nagy feltűnést keltett és a kormány legélesebb szónokát, Unger minisztert küldötte sorompóba ellene. Unger, egyébként sikerült beszédében, Kellerspergnek nemcsak politikai múltját, hanem, elég tapintatlanul, személyes viszonyait is szellőztette s Kellersperget e bántalom annyira sértette, hogy csak az alkalmas perczet várta, midőn a pártból, mely a kormányt rendszerint támogatta, kiválhatik. Ez előzmény jelentékenyen gyengíti Kellersperg elhatározásának politikai jelentőségét, és a kilépési nyilatkozatában foglalt indokok egyáltalában nem igazolják, hogy miért maradt eddig azon párt kebelében, melyet most nyíltan hazaárulással vádol. Kellersperg tudta volt régen, hogy eddigi pártfelei helyeslik vagy legalább elfogadják a bank új szervezetét, melyről ő azonban most azt találja, hogy ezAusztria anyagi jólétét alaposzlopaiban megingatja s hosszú időre kiható oly vállalkozás, mely Ausztria pénzügyét Magyarország zavart financziáihoz lánczolja s beláthatlan távolba löki az osztrák pénzügyek rendezését.« Ezen egy indok nem épen tegnapi keletű, de igenis rész napra esett tegnap történt újbóli proclamatiója. A bécsi urak házában tegnap fogadták el a bankjavaslatot és az oly határozott jellemű centralisták, mint Hasner, Winterstein és Moser, kik nemcsak a politikai, hanem különösen a közgazdasági érdekek iránt Kellerspergnél tagadatlanul jobb érzékkel bírnak, a bankdualizmust a javaslatban körülírt mód szerint egyáltalában veszélyesnek nem tartják, míg ezen rendezést épen csak a federalista Thun Leo gr. támadta meg. Az előadó Moser, egykor az osztrák pénzügyminisztérium osztályfőnöke, jelenleg az osztrák ált. földhitelintézet kormányzója, tehát pénz- és hitelügyekben bizonyára avatott férfiú, azon határozott nézetét fejezte ki, hogy a bank érdeke sokkal jobban biztosíttatik Magyarországon a tervezett rendezés, mint eddigi helyzete szerint, és pontról-pontra kimutatta,hogy az új alapszabályok értelmében a bank egységes üzletvezetése teljesen biztosítva van. Kellersperg felsorolja azután Ausztriának összes gravamenseit Magyarország ellen. Mi megraboljuk az osztrákokat a restitutiónál, a szeszadónál és a pénzügyi vámoknál, sőt azt a tételt is kockáztatja, mit eddig tréfából sem hallottunk,hogy » a vámtarifánál,melyben Magyarország érdekei mindenben a legapróbbig megóvatnak, Ausztria előnyei elvből figyelmen kívül hagyattak.« A vám- és kereskedelmi szerződés élét Ausztria ellen látja irányozva; fájlalja, hogy a levantei vasúti csatlakozásokra Magyarország nem adta meg előre beleegyezését, és nagyon zokon veszi, hogy horribile dictu — még közös statisztika létesítésére sem nyújtunk segédkezet. Az ily sérelmek miatt, kivált ha azon fölül még azt álmodja, hogy Ausztria öt millió tributumot fizet évenként Magyarországnak, méltán keseredhetett Kellersperg arra, hogy hazaárulóknak nyilvánítsa azokat, kik, mint a balközép tagjai, a legújabb kiegyezést megszavazzák. A párt elnöke — mint Bécsből jelentik — egy nyilatkozatban visszazúdítja majd Kellersperg fejére a hazaárulás vádját. Ezzel azután e jelenet és hőse feledésbe süllyed. Ha azonban nálunk a kormány híveinek mégis eszékbe találna jutni a kiegyezés előnyös volta mellett akár Kellersperg balga declaratiójára, akár a Bécsben ismétlődött részleges párt meghasonlásokra utalni, akkor tekintsenek előbb maguk körül és gondolják meg, hogy a hajdan óriási Tisza-párt mily törpe majoritássá sülyedt és pedig egyenesen a kiegyezés roszasága miatt! Az »egyesült ellenzék« május 23-án csütörtökön délután 6 órakor értekezletet tart. Budapest, május 22. (Tisza miniszterelnök) holnap nyilatkozni fog a keleti kérdésben hozzá intézett külön A Pesti Napló tárczája. E 1 8 8 7 «.*) »Eg kommt ein Reisender zurück, Zurück aus der Türkei . ..« Régi dal. »Az előszót csak azért írom, hogy az olvasó ne nézze annak könyvem első fejezetét, s ne ezt ugorja át, hanem az előszót.« Jean Paule mondása mindenesetre nagyon elmésen fejezi ki az előszavak czélját. Szerinte az előszó egy korlát vagy kerítés, amelyet át kell ugrani, ha a könyv virágos kertjébe akarunk jutni. Az is találó, amit ugyancsak e jeles német humorista mond más helyen az előszóról, hogy t. i. az nem egyéb, mint »a könyv czimének folytatása«, mely meghatározás kivetkezteti az előszót eredeti jellegéből, s azt utószóvá, a czim appendixévé teszi. Ilyen paradoxonok mindig fognak támadni, ha az előszóról — ezen irodalmlag incommensurabilis czikkről — lesz szó. Nem lévén törvény, a mely szerint alkotva kell lennie, mindenki úgy irja, a hogy akarja s úgy határozza meg, a mint neki tetszik. Sokan a könyv végére illesztik sütószónak nevezik el, pedig ez által csak a név változik: a gyermek ugyanaz marad." Az előszó a legtöbb esetben nem más, mint egy kis irodalmi »mauvais genre« a könyvek elején, a »mauvais« szót nemcsak a Voltaire által használt értelemben (ennuyeux) véve, hanem közönséges jelentésében is. Az olyan előszó például, mely a könyv tartalmát magyarázza s — amint mondani szokás — »a gyöngébbek kedvéért« iratik, úgy tűnik föl a műveit olvasó előtt, mint irodalmi illetlenség, vagy épen gorombaság a szerző részéről. Máskor meg fölösleges tehernek bizonyul be. *) Mutatvány Mécs Zsigmond »Csataképek az orosz♦örük háborúból« czimű művéből, mely júniusban jelenik meg, mely csak a lapok számát szaporítja, s könnyen nélkülözhető, mint után valami luxus-czikk. Ha programmot tartalmaz, akkor ez indokolatlan gyámkodás az olvasó felett, aki maga is meg tudja ítélni, hogy mit tartalmaz a mű, mi annak tendentiája, alapeszméje stb.; ha essentiáját adja a könyvnek, akkor meg a könyvet teszi fölöslegessé. Ez pedig tán nem czélja egy előszónak sem ? Sok könyvnél az előszó csak a tartalomjegyzék bővítése, s arra való, hogy a szerző ne rohanjon ajtóstul a házba. Oly szerep ez, mint az előszobáé egy jól rendezett lakásban. A falon az első fejezetnél kezdődik, s az olvasónak — ha tart valamit az illemre — az előszó előszobájában van ideje keztyűjét begombolni. Mindenesetre az előszók okai, hogy a könyvolvasás mai napság már az akadálysport egy nemévé válik. Az olvasó, ki az előtte fekvő mű gondolaterdejében eszméket vadász, csak egy előszó tüskén, bokrán s aequilibristikai művészetét követelő árkán keresztül juthat czélhoz. A könyvpiaczon alig jelenik meg mű előszó nélkül s ha olykor-olykor egyik-másik szellemi termék mindjárt az első fejezetnél kezdődik, akkor ez irodalmi esemény, így tehát az előszó a sajtónak olyforma »szükséges ros«-sza, amelyhez író, közönség és kritikus annyira hozzászoktak, hogy a legcsodálkozóbb képeket csinálják, ha az irodalomban esemény történik, azaz egy könyv előszó nélkül lát napvilágot. Az imádságos könyvnek csak úgy van előszava, mint a szakácskönyvnek, a mesegyűjteménynek, mint a politikai tanulmánynak; regények ép úgy nem jelennek meg nélküle, mint álmoskönyvek ; sőt kalendáriumok és ABC-könyvek sem lehetnek el »tájékoztató« előszó hiányában. Ez atájékoztatás gyakran nem egyéb, mint czégér, mely fennen hirdeti, hogy az az irodalmi nemes tiszta bor, mely az olvasó számára a könyvbe töltve van, ebben és ebben az esztendőben termett, hamisítatlan jó ital, valódi nektár. Az előszóbók szerénytelen szerénysége sokszor csak hivalgó endi- C8éret, reclám pro domo ... - itt is elvnek kellene lenni az ismeretes közmondásnak: a jó bornak nem kell czégér. Valóban, a jó könyvnek nem is kell előszó. Az olvasóközönség oly fesztelen demokratikus társaság, amelyben a könyvet és írót bemutatni nem szükséges. Még az az angol is, aki nem akarta egy a Themsébe esett embertársát kimenteni, mert az nem volt neki bemutatva, minden aggály nélkül olvasná el a könyveket, ha azoknak genesisét, családfáját, stb. nem is mondaná el neki a bemutató előszó. Hogy pedig visszatérjünk az előbbi hasonlathoz : hála istennek, van sok olvasó, aki sokkal inkább gourmand, semhogy önmaga is meg ne tudná ítélni, hogy a neki föltálalt könyv minő irodalmi szőlőtőn termett. De nézzük az érem másik lapját. Ha már rágalmaztuk az előszót, mondjuk el róla azt a kis jót is, amit el nem vitathat tőle még Jean Paul sem, aki maga különben minden művének minden kiadását előszóval vezette be. Megvan az a kétségbevonhatlan jó tulajdonsága, hogy az ügyes és sok könyvet forgatott olvasót tájékozza az előtte fekvő mű tartalmáról, szelleméről, előnyéről, hibáiról. Talán azért történik, hogy némely kritikus csak az előszót olvassa s aztán megkritizálja — a könyvet. — »Könyvet az előszaváról,« ezen variátióban lehetne egy magyar közmondást alkalmazni azon előszavakra, a melyek az olvasónak e jó szolgálatot megteszik. Az előszó szelleme — a könyvé, annak együgyüsége szintén azé. De ez megint sokféle bajjal jár. Az író néha kitűnő művéhez pl. keveset ígérő előszót i s így az annak olvasása közben unatkozott nyájas olvasót elriasztja a könyv egyéb részeitől. Ilyen alkalomkor mondhatta a szellemes római: Megvannak a könyveknek az ő fátumaik. Azért tanácsos, egy valóban jó munkához nem irni előszót, amely talán elrontaná a könyvnek carrière-jét. Unalmas könyvek előtt — amelyeknél nem lehet sokat rontani — inkább van helye az előszónak, mely talán lendíthet azoknak keleten s hódíthat számukra közönséget. Tudok egy esetet, melyben egy szerfelett unalmas könyvnek az elébe tett elméselőszó szerzett hirt és hitelt. A kritikusok csak az előszót olvasták s azt hívén, hogy az egész mű hasonló szellemmel van írva, agyba-főbe dicsérték ... A közönség rohant a könyvkereskedésekbe, s harmadnapra a szerző »második kiadás«-t rendezett. Ily esetekben az előszó: egy ügyesen fölállított — egérfogó. Irodalmi gentleman nem fog vele élni, s a publikumot mystifikálva nem fogja homloka verejtékével a szellemdudat játszani az előszó pár lapján, tudva azt, hogy e hozzá nem illő szerepbe később úgy is belefárad. S várjon helyes dolog-e az előszobát fényesebben rendezni be a társalgóteremnél s jó drámaíró lesz-e az, a ki minden erejét az expositióra fecsérli el, s a bonyodalomnál szellemi impotentiába sülyed ? A szorosabb értelemben vett olvasó (megkülönböztetésül olyanoktól, akik az irodalommal összeköttetésben vannak, mint írók, szerkesztők, műbizálók, stb.) nem tulajdonít fontosságot az előszavaknak. Nála a könyv a beatsteak s az előszó a tojás, ami a kritikusra nézve nem ritkán megfordítva áll. A kritikus hevenyében, sok könyvet olvas s nem érvén rá az egész papírhalmazt végigbetűzni, hamarjában csak az előszót nyeli el, hasonlón az utazóhoz, aki vasúti vendéglőben öt percz alatt lévén kénytelen ebédelni, a hús mellől csak a garnirungot kaphatja ki, vagy kit mindjárt a leves után becsengetnek a coupéjába. A könyvek menüjében az előszó a leves, vagy ha úgy tetszik, egy kis garniring a főétel mellől. A közönséges olvasó, aki nem olvas naponkint tizenkét könyvet, hanem tizenkét nap alatt egyet, valószínűleg minden fejezetet nagyobb figyelemmel fog olvasni, mint a mű keretén kívül álló előszót s ez utóbbit gyakran egészen el fogja hagyni, mint ebédnél, ha nagyon meleg van, a levest. Összefoglalva az eddig mondottakat: az előszó kétségkívül nagyobb jelentőséggel bir a kritikusra s általán az irótársakra, mint a nagy közönségre nézve. Gyakran csak beszéd az »augurok között«, melyet az egyik augur, a szerző, nevetve mond el a másiknak, a szintén nevető kritikusnak. De ez sem áll mindig, mert az előszó nem ritkán olyan, mint a conversatió eleje : az író és olvasó nehezen induló társalgásában az időről való kérdezősködést pótolja s ez esetben a t. cz. olvasó jó hasznát veheti. Az sem lehetetlen, hogy az előszavak valaha a mostaninál sokkal jelentékenyebb szerepet fognak játszani a könyvirodalomban. Az irodalmi termékek ugyanis lassan mint annyira fölszaporodnak, hogy a legjobb akarat mellett sem lehet majd a leglelkiismeretesebb könyvmolynak sem egyebet olvasni, mint előszavakat. »Literarische Zukunftsmusik«-nak nevezte el valaki azt a kort, amikor majd csak az előszókat vagy épen csak a könyvczimeket fogják olvasni. Hiszen máris beszélnek »könyvczim-műveltség«-ről, az pedig, aki sok előszót olvas, talán valamikor a legalaposabban képzett emberek közé fog soroztatni. A mi korunk sok tekintetben a surrogátumok korszaka. Számtalan u. n. művelt ember nem vesz könyvet, hanem elolvassa a könyvismertetéseket a lapokban s nem jár színháza, mert az előadás kritikája pótolja számára a darabot. Az előszó is válhatik valamikor ily aesthetikai surrogátummá, ha majd prolog módjára elmondja előre a könyvnek tartalmát. Akkor irodalmi genre-nak is el lesz ismerve s az írók ép úgy fognak kiadni előszó-, mint most novellagyüjteményeket. Aki a jövő »irodalmi zené«-jének megvalósulásakor még közülünk életben lesz, bőven fog táplálkozhatni ezen még most el nem ismert irodalmi válfajjal. Ma az előszó még nem lenne az irodalomban (hacsak nem: mauvais genre, amint fönnebb mondtuk) s az aesthetika által nincsen számára hely és határ kijelölve. Most még csak paréj, mely az irodalom szépen nyesett kerítésén kívül burjánzik s tenyész buján. Azért jól cselekednék minden iró, ha excusálná magát, mikor előszót ír, a helyett, hogy mentegetőzik az előszóban, a miért könyvet ír. Ez utóbbiért sohasem szorul az író mentségre. Már Lichtenberg megmondta : »Ha szabad oly színműveket köző interpellációk tárgyában, amely nyilatkozat azonban, mint a Bud. Corr. mondja,nem fog a kérdések lényegére bővebben kiterjeszkedni, hanem utalni fog a miniszterelnök a 60 millió hitel fedezetéről szóló törvényjavaslat tárgyalása alkalmával tett nyilatkozatára. (A képviselőház vámügyi bizottsága) mai ülésében tárgyalás alá vette a főrendi háznak a vámszövetségre,a vámtarifára és a Lloydszerződésre vonatkozó módosításait s azokhoz hozzájárult. Elfogadta e módosítások közt azt is, hogy a vámszövetség f. évi július 1-én lépjen életbe. A vámtarifa életbeléptetése iránt a bizottság csak akkor fog nyilatkozhatni, midőn a két kormány megegyezése folytán az erre vonatkozó előterjesztés a törvényhozás elé kerül. A bizottság jelentését Baross Gábor előadó valószínűleg már a közelebbi pénteki ülésben fogja a képviselőház elé terjeszteni. (A képviselőház igazságügyi bizottsága mai ülésében befejezte a rendőri büntető törvényjavaslat tárgyalását; a tulajdon elleni kihágásokról szóló fejezetet minden érdemleges módosítás nélkül elfogadta, úgyszintén az átmeneti intézkedéseket magában foglaló zárfejezetet is. A törvényjavaslatról szóló bizottsági jelentést Pat- 1er előadó a szünetelés utáni első ülések egyikében fogja benyújtani. (A congressus) ismét kisért a lapokban. Többfelől érkező távirataink helyezik kilátásba. A román kormány lapja a R o m a n u 1 már máj. 18-án este külön kiadásban vastag betűkkel tudatta, hogy sz.-pétervári értesülései szerint az orosz kormány megtette az első lépést a keleti válság békés megoldására és a congressus összejövetele biztosítva van. (Monarchiánk külpolitikáját) illetőleg a török felfogás jellemzésére registráljuk a Times következő perui sürgönyét : »Gróf Zichy a boszniai menekültek hazaszállítása iránt többé nem folytat alkudozásokat, mert Ausztria-Magyarország sokkal többféle eshetőség elé néz, semhogy ráérne az efféle bujósdi játékra. Ausztria-Magyarország nyilván azt hiszi, hogy a fejedelemségekben a támadási actió imminens, alkalmasint osztozik a porta nézetében és gyanús szemmel nézi a montenegrói kormány azon javaslatát, hogy azon menekültek, kik a Fekete-hegyek közt kerestek menhelyet és száműzetésük idejében montenegrói lobogó alatt a porta ellen harczoltak — most hazaszállittassanak.« (Konstantinápolyból) az utóbbi napokban számos távirat érkezett, melyekből azt lehetett következtetni, hogy az oroszok egy hadicsiny által hatalmukba akarják keríteni a török fővárost. A Times perui levelezője szerint diplomatiai körökben eziránt nem aggódtak, mert a török hadsereg nem csak a semlegesség megvédésére, de támadó fellépésre is képes, ha az oroszok a Dardanellák ellen támadást akarnának intézni. Tottleben Iunok minapi mozdulataival csak jó védelmi positiót akart magának biztosítani. Vissza akart vonulni San Stefanóból, de ezt Sz.Pétervártt nem engedték meg. (Az orosz angol nézetkülönbségeket a Times berlini levelezője a következőkben véli ismertethetni: »Anglia hajlandó Örményországban engedményeket tenni, ha Oroszország szűkebbre szorítja Új-Bulgária határait. Oroszország ellenben Ázsiában akarna engedményeket tenni, csak Bolgárország szervezésében engedjenek neki szabad kezet. úgy látszik, Oroszország engedményeit a bolgár kérdésben nem tekintik kielégítőknek.« (M i d h a t p a s a) a következő levelet intézte a londoni Morning Post-hoz: » .. . Több rumeliai mozlim kitűnőség igen megható levelet intézett hozzám, mely a rumeliai mohamedán lakosság szenvedéseit vázolja. A kegyetlenség, melyet a szerencsétlenek ellen gyakorolnak, az utóbbi időben oly erőszakos jelleget öltött, hogy a tények puszta hallatára is fellázad az emberi lelkiismeret. Békés munkásokat, ártalmatlan aggastyánokat a bolgárok és kozákok felkonczolnak, az orosz hatóságok kivégeznek, tiztességes családokból elrabolnak fiatal szüzeket, az orosz tisztek erőszakot tesznek ráj(A bukaresti »Romanul«) f. hó 17-től következő, már táviratilag jelzett czikket közöl: »Arról értesültünk, hogy az orosz seregek némely ügynökei számos faluban élénk propagandát űznek. Ezen ügynökök azt beszélik a falvakban, ahogy az orosz hadsereg nemsokára kezébe veendi az ország kormányát, hogy a románok fejedelmét leteszi, miként ezt az előbbi invasiók alkalmával tette, s azután elengedi a falusiaknak a földadót, leszállítja vagy teljesen eltörli az adófizetést, s több és jobb földet ad nekik a földbirtokosok és az állam vagyonából. Azt írják nekünk, hogy e propagandát egész nyíltan űzik, hogy némely orosz tisztek, kik falukon vannak elhelyezve, községi bírói és békebirói teendőket végeznek, hogy a halottakat katonai diszszel és dobszóval kisérik a temetőbe s minden eszközt igénybe vesznek, hogy a falusiakat a nemzeti kormány ellen provokálják, a képviselőház bankügyi bizottságában. — máj. 22. A képviselőház bankügyi bizottsága mai ülésében tárgyalás alá vette a 80 milliós bankadósság iránti egyezményről szóló tvjavaslatot. Helly azok után, amik elmondattak már e bizottságban a jelen kérdés fölött akkor, midőn az sokkal enyhébb alakban feküdt a bizottság előtt, szükségtelennek tartja a bővebb nyilatkozást, s fenntartva nézeteinek a házban leendő kifejtését, nem fogadja el a tvjavaslatot. Chorin a maga és jelenlevő elvtársai nevében kijelenti, hogy nézetek szerint ezen adósság se jog, se méltányosság szerint nem illet bennünket, ezt egyszerűen egy 24 milliónyi sarcznak tekintik, s a sarcz elfogadását oly képtelenségnek tartják, amelyet megtámadni sem szükséges. Szóló elégnek tartja ezúttal annak kifejezését, hogy a tvjavaslatot nem fogadja el. Széll miniszter : A kormánynak soha nem jutott eszébe állítani, s nem állítja ma sem, hogy ez adóssággal tartozunk. De a másik fél bona fide állítja az ellenkezőt, s a quota-bizottságnak sem sikerült meggyőzni őt ez álláspont tarthatlanságáról. Szóló azok részéről, kik a kiegyezést nem fogadják el, egészen logikusnak tekinti, hogy a kiegyezés ezen appendixához sem járulnak. De azok, akik a kiegyezés elfogadására hajlandók, miután az más módon absolute nem finalizálható, más állásponton állanak. Oly modalitással állapíttatván meg a kérdés megoldása, amely igen tűrhető pénzügyi megterheltetéssel jár s közvetlen újabb áldozatot nem igényel, szól, mint a kiegyezés keresztülvitelének feltételét, elfogadásra ajánlja a törvényjavaslatot. Falk nem hozza ez ügyet kapcsolatba az egész kiegyezési kérdéssel, amint hogy kezdettől fogva sem volt barátja annak, hogy különböző természetű kérdések összekapcsoltattak s compensatio tárgyává tétettek. Ezen kérdést úgy jogi, mint méltányossági szempontból végleg eldöntöttnek tekinti, úgy hogy Magyarországnak sem egyik, sem másik okból ez adóssághoz köze nincs. De most a kormány előterjesztése szerint más szempont lép előtérbe. Mi Ausztriával együtt társas intézetté akarjuk tenni a bankot, mely eddig csak Ausztriáé volt. E tekintetben nekünk vannak feltételeink — önálló igazgatóság, dotatió stb. — de Ausztriának is vannak, egyebek közt az, hogy azon passivumnak, mely a vállalatot terheli, egy részét átvegyük. A kérdés tehát egyszerűen üzleti szempontból az : mennyit tesz a teher ? és várjon megéri-e a társas üzlet ezen áldozatot ? A 24 millió, mely 60 évi kamat nélküli rátákban fizettetik, most körülbelül 6 ,2 millió értéket képvisel. Már most még azon esetre is, ha a magyar bankot most felállíthatni, az átmeneti idő alatti kár nagyobb volna, mint az említett áldozat. Csakis ezen szempontból véli elfogadhatónak a törvényjavaslatot. Wahrmann szintén nem értett egyet a kormány azon eljárásával, mely a kiegyezési kérdéseket összekötötte, de amely perczben ez megtörtént, azt mint tényt acceptálnunk kell következményeivel együtt. Egy perczig sem volt azon nézetben, hogy a bankkérdést meg lehet oldani a 80 milliós kérdés elintézése nélkül. 24 milliónak fizetését a bankszabadalomért semmi esetre sem lehetett volna elfogadni, mert ez 10 év múlva súlyos kényszerhelyzetet teremtett volna számunkra. Hogy ez esetleg be ne következhessék, azért nem járult a kormány eredeti, választott bírósági törvényjavaslatához, s helyesebbnek tartja a kérdés minden oldalú megoldását. Ma az elvállalandó teher készpénzben — mint Faik mondá — nem jelent többet 6.464.000 írtnál s szóló a kiegyezés megoldását az országra és mondtuk, a nyers soldateska prostituálja őket; a szenvedett bántalmak következtében sokan közülök meg is haltak. Be van bizonyítva, hogy Oroszországban minden nap visznek mozlim fiú és leány gyermekeket, hogy a szláv vallásra térítsék. Nem szólok a mecsetekről, melyeket megfertőztettek, vagy bolgár templomokká alakítottak. E tényekből, amelyeket nem szükséges jellemezni , világosan kitűnik, hogy Oroszország szándéka Rumeliában megsemmisíteni a mohamedán elemet. Ez némileg megmagyarázza azok kétségbeesését, kik nem bírták az ily bántalmakat türelemmel elviselni, hanem fegyvert ragadtak, hogy életük árán megvédjék becsületüket. Oroszország, midőn a háborút megkezdte, kijelentette, hogy Európa nevében teszi. Európa, mely elámíttatá magát és engedte Oroszországot kényekedve szerint cselekedni, vájjon nem akar közbelépni, hogy elejét vegye a barbár időkhöz méltó kegyetlenkedéseknek ? Addigra is, míg a keleti kérdés európai értelemben megoldatik, a nagyhatalmak nem küldhetnének azonnal ama bolgárországi helységekbe egy európai bizottságot, mely üdvös ellenőrkdést gyakorolna az oroszok és bolgárok felett és a humanitás nevében megoltalmazná a mohamedánok nejeit és gyermekeit ?« (Konstantinápoly körül) egyre folynak az erődítési munkálatok. A közeli erdőkben a törökök sok ezer szép fát levágtak, s felhasználják a védmunkáknál. Május 17-én Abdul Hamid őrnagy, a torpedő-szakasz főnöke egy századdal Makrikörbe ment, s az ottani északkeletre elágazó utat elzárta azon szárazföldi torpedókkal, melyeket Zubovics Fedor főhadnagy a múlt évben a török hadseregnél alkalmazásba hozott. (A franczia lapok a német kormány socialista törvényjavaslatáról igen tartózkodólag, de azért nem kevésbbé ellenszenves hangon szólanak. A Rep. Frangaise a többek közt igy nyilatkozik: Mi francziák inkább vagyunk azon helyzetben, mint bármely más nemzet, hogy megítéljük, mily lehetetlenek s egyszersmind mily kártékonyak a nép politikai nevelésére a harag által sugalmazott törvények, melyekben az elvek lábbal tapadását a pillanat izgatottságával akarják menteni. Sehol sem űztek az ilyesmivel annyi visszaélést, mint Francziaországban, a septemberi törvényektől kezdve, amelyek az ország legnemesebb szellemein álltak bosszút Freschi merényletéért s még sem tudták megakadályozni, hogy Lajos Fülöp király élete még ötször ne veszélyeztessék, amaz utálatos közbiztonsági törvényig, melyre Orsini merénylete szolgált ürügyül s mely megengedte a császárságnak, hogy bünfenyitő pert kezdhessen mindenki ellen, a ki neki nem tetszett. Nincs törvény, mely megakadályozhatná, hogy a bűntény eszméje egy fanaticus agyában megfogamzanék s hírlapok lefoglalása ezen bizony nem fog segiteni. A mit a socialismus neve alatt kárhoztatnak, az utópiák iránti érzéket, amaz emberek álmát, kik az emberi természetet megváltoztatni s a társadalmi élet alapfeltételeit halomra dönteni akarják, ez eszmék híveit, mint a tapasztalás tanítja, az üldözés még inkább fölhevíti és szaporítja. Orvoslásukra a politikai szabadság a legjobb ellenszer. A 20 milliós bankadósság Jól tudjuk, hogy a román falusiak között nem először történik ily propaganda. Jól tudjuk, hogy e falusiak látták tényleg 1848-ban,hogy az idegen hadseregek s némely idegen bojárok, vagy — mint akkoriban nevezték — csokorok, börtönbe vetették és száműzték azokat, kik földeiket követelték, s hogy azok, kik a kormányt kezükbe ragadták, csak ostorcsapásokat osztogattak! — Mindemellett szükségesnek találja e lap, hogy a kormány szigorú vizsgálatot rendeljen s az eredményhez képest intézkedjék.