Pesti Napló, 1879. február (30. évfolyam, 28-51. szám)

1879-02-26 / 49. szám

49. szám. Budapest, 1879. szerda, február 26. 30. évi folyam, Szerkesztési irodai Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak es Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal, Baritók-tere, Athenaeum-épület/ A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. ESTI KIADÁS» Előfizetési feltételeit« Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­­adás egy­ütt: 1 hónapra 2 fet. — 3 hónapra 6 frt. — 6 hónapra 12 frt. Az esti kiadás postai kü­lönküldéseárt felflifizetés évnegyedenként 1 forint Az előfizetés az év folytán m­inden hónapban megkezdhető, de ennek b bár­mely napján történik le, mindenkor a hó első napjától irányítank. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a Festi IS Napló kiadó­hivatalába Budapest, Barátok­ tere, Athenaeum-emilet, küldendők. A Pesti Napló táviratai. J Tirnova, febr. 25. A szervezési statútum, melyet a czár helybenhagyott, gyülekezési és sajtószabadságot engedélyez és kötelező­vé teszi az elemi oktatást. Az első bolgár fejedelemnek nem kell orthodox vallásúnak lennie, de örökös utódai ezen hitet fogják vallani. A fejedelem két­harmad szavazatnyi többség­gel választatik. Minden bolgár hadköteles és a törvény előtt egyenlő. Vallása miatt senkit se lehet közhivatalból kizárni. A képviselők háromféle módon jutnak a nemzetgyűlésbe: minden bíró, törvényhatósági elnök és kerületi tanácsos, de jure képviselő; a második kategóriát a választott képviselők képezik; a harma­dik kategóriát képezik azok, a­kiket a fejedelm kinevez, de ezek száma nem haladhatja meg a választottak felét. Kairó, febr. 25. Hassan pasa generalisszimus, a khedive fia, a pénzügyminiszter előtt kifejezte a khedive sajnálatát a február 18-iki események fölött. Berlin, febr. 25. A porosz hadsereg gr. R­o­o­n tábornagyért három napi gyászt ölt. Berlin, febr. 25. A birodalmi gyűlés második és harmadik olvasásban elfogadta a világposta-szer­­ződést, az értékeket tartalmazó levelek és a posta­­utalványok kicseréléséről szóló egyezményt. A birodalmi főpostamester kifejte a szerződés által elért előnyöket és kiemelte, hogy a franczia kor­mány mily ügyesen és mily­engisztelékeny szellem­ben vezette a világposta-kongresszus tárgyalásait. Páris, febr. 26 Napóleon Lajos herczeg Rou­­cherhez intézett levélben tudatja, hogy elutazik és je­len lesz az angolok hadműveleteinél a zuluk ellen. Kijelenti, hogy mindig Francziaországra fog gondol­ni és számít rá, hogy a császári ügy hivei az ő távol­léte alatt egyetértenek, bizni fognak magukban és oly párt képét fogják nyújtani, mely elveihez hű és melyet a legforróbb hazaszeretet lelkesít. Budapest, február 26. (A boszniai közigazgatás tárgyá­­b­an.) Az okkupticziót ellenző osztrák képviselők ne­vében, mint már jeleztük Gross, Sturm és Die­stl urak tegnap nyújtották át Stremayr miniszterelnök­nek ismert reszolucziójukat, a boszniai közigazgatás tárgyában. Stremayr azt felelte, hogy elismeri a ma­­nifesztáczió nagy fontosságát, melyben az alkotmány­­párt nagy részének véleménye jut kifejezésre; közölni is fogja az iratot a minisztertanács­sal. Mindenesetre örvend, ■— mondá, — hogy immár az ellenzék is a berlini szerződés álláspontjára helyezkedett, mint ezt egyrészt a mostani reszolvezió, másrészt Zsebock in­­terpellác­iója bizonyítja. Ami a megszállott tartományok közigazgatási költségeit illeti, a kormány ragaszkodik azon alapelvhez, hogy azokat maga a két tar­­tomány köteles fedezni. A miniszter még hozzá­tette, hogy tudja, hogy forognak fenn államjogi nehézségek, de nem kételke­dik benne, hogy megoldásra fognak jutni. A szóban forgó reszolucziót összesen 91 képviselő írta alá. Leg­többjük a haladó klub tagja. A balközépből senki, a baloldali klubból csak Schürer, Tomaszzug, Hönigs­­mann, a vadak közül — kik összesen 28-an vannak — csak következő tizenkettő: Bandans, Beer, Fürst, Gomperz, Neuwirth, Nitsche, Obertraut, Pirko, Buss, Sandner, Stöher és Vinzenti. Végül négy demo­krata : Steudel, Schrank, Umlauft és Kronavetter írták alá, Kuranda, Demel, Dormitzer, Schönerer és Dittes nem írták alá a reszolueziót. (Az orosz-román viszály) a Pol. Corr.­­ szerint azzal, hogy a románok Arab-Tabiát kiürítet­­­­ték, még távolról sincs elintézve. Az idézett lap bu­karesti hírei szerint Oroszország azt állítja, hogy a románok az orosz hadsereg becsületét sértették meg, miért most elégtételt kötelesek adni. Ez a hír Buka­restben rendkívüli lehangoltságot keltett, s úgy lát­­szik, most mindenfelől azon működnek, hogy az orosz­­ellenes Bratianu-kormányt megbuktassák, s olyan embereket ültessenek helyére, kik a Balkán-félsziget viszonyainak megfelelően, Romániát Oroszországgal kibékítsék, vagyis az országot a czár vazallusává tegyék. (Az osztrák-magyar-török tárgya­lások­, mint már jeleztük, csak lassan haladnak előre. Ezt a Pol. Corr. is megerősíti. Eddig Zichy gr. és a török megbízottak közt két értekezlet volt; az egyezmény szövege ügyében akartak megállapodni. A második értekezlet febr. 19-én volt s négy órán át tartott. Zichy gróf nem ellenzi ugyan, hogy a novi­­bazári terület bizonyos pontjain török helyőrség ma­radjon, de jogot emel arra, hogy a jelentékenyebb he­lyekre osztrák-magyar csapatok mehessenek. (N­ovi-Bazárban), mint a Magyarország írja, a hadsereg mérnöki tisztei közül már hónapok óta számosan tartózkodnak, s ott tereptanulmányokat tesznek. (A török hadsereg redukcziója.) Ozmán pasa hadügyminiszter, tekintve a török pénz­ügyek nyomorúságos állapotát, javaslatot készített s nyújtott át a szultánnak, mely szerint a török hadse­reg már legközelebb redukáltatnék és béke lábra he­lyeztetnék. Az Oroszországból hazatért hadi­fog­lyok az aktív állományból végleg elbocs­áttattak. Jövőre a török hadsereg békelétszáma a 135.000 embert nem fogja meghaladni. (Török kölcsön-tárgyalások.) Kon­stantinápolyból írják a Pol. O.-nak febr. 20-ról: A török kormány, noha a Tocqueville-féle tervek sikere még egyátalán nincs biztosítva, már kinevezte ama bizottság két török tagját, mely azon vámok és adók újjászervezésével lesz megbízva, melyek az új 200 milliomos kölcsön biztosítékául fognak szolgálni. Az elzálogosítandó jövedelmi ágak következő impozáns számokkal szerepelnek a hivatalos budgetben: Vá­mok 415.000 zacskó (egy zacskó , 115 frank) do­hány 330.000, só 160.000, szeszes italok 80.000, bé­lyeg 60.000, pátensek vagy engedélyek 30.700, ös­­­szesen 1.075.700 zacskó vagy körülbelül 123 millió frank. Az apadást, melyet a bevételek Törökország területbeli veszteségei folytán szenvedtek, a becsüle­tes és rendes kezelés egészen ki fogja egyenlíteni. Anglia nemrég szintén tett ajánlatokat a portának. Javaslata oda irányult, hogy a szultán csatolja ideig­lenesen Yemen tartományt Egyptomhoz, ennek tri­­butumát pedig engedje át biztosíték fejében Angliá­nak, miért azután a londoni kormány öt millió font sterling erejéig 7°/0-os kölcsönt szerez neki. Konstan­tinápolyban azonban megbotr­án­kozva utasították vissza az ajánlatot, s azonnal komolyan megkezdték a tárgyalásokat Toqueville úrral, kit a franczia dip­­lomáczia is erélyesen támogat. A Pesti Napló tárczája. De Sardes marquisné. Irta : Darudét Ernő. ELSŐ RÉSZ. Josiah Mari. II. (Folyt.) Az orvos szavai nem engedtek kételyt arra néz­ve, hogy a válság azonnal beálland. Hetven éves kor­ban az ember nem képes büntetlenül elviselni oly borzasztó megrázkódtatást, mint Wellysney urat érte. A halál már itt volt; Mari közel volt azon pil­lanathoz, melyben visszanyeri szabadságát. E sza­badságtól, mely alapjául szolgált annyi tervnek, most irtózott. Szegény maradt, minden segédforrástól meg­fosztva, nem lévén birtokában semmi egyéb azon szerény összegnél, melyet három év óta takarított össze, és azon néhány ékszernél, melyet Wellesney úr nagylelkűségének köszönt. Ily nyomorba jutni, miután dús­gazdagságról álmodott, ez irtózatos végzet! Nem könyörtelen szerencsétlenség ez, mely Wellysney urat érte, anélkül, hogy időt engedett vol­na neki megírni a végrendeletet, melyet néhány óra múlva készült megtenni, a­mint nejének meg­ígérte volt?­­ — Mit tegyek ? kérdezte Mari önmagától. Mi lesz belőlem? Mehetek Miksához üres kezekkel? És lenne-e valamikor bátorságom eltűrni a szegénységet, még vele együtt is ? Kárpótolna-e szerelme mindazo­kért, miket e szerelem miatt elvesztettem ? Mert végre is ő törte meg életemet. Ha nem lettem volna gyönge beleegyezni ezen találkozásba, nem leptek volna úgy meg, mint egy bűnös nőt, és Wellysney úr nem hal­dokolnék itt, szemeim láttára. . Új gondolatokba merült, kérdezvén önmagától, minő magaviseletet folytasson és mily módon sike­rülne­ még­is elsajátítani magának egy részt, ha nem is az egész vagyont, mely kezeiből kisiklott. Az orvos, ki Wellysney úrra lehajolt, oda intette magá­hoz Brigs Jánost. Ez oly futva sietett az ágy mellé, hogy Mari egyszerre kiragadtatván gondolataiból, felkelt és kérdezte: — Mi történik? — Legyen bátor, asszonyom, felelte csendesen az orvos. — Az én férjem! — mondá ő — meghalt ? — Nem, asszonyom, de azonnal meg fog halni, felelte Brigs János. — Csöndesebben! figyelmeztető az orvos, még meghallhatja szavait. — Ön tehát meg akarja ölni, uram? — téve hozzá Mari, Brigs Jánoshoz fordulva. —­ Oh! asszonyom, ha az ön férje képes volna beszélni, nem én volnék az, kit ily bűnös szándékkal vádolna, felelte Brigs János gúnyosan és éles hangon. Mari lesüte szemét és néma maradt. Egyszerre csak Wellysney úr szemei nagyra kitágultak, végig tekintettek a három körülötte levő személyen, míg végül felesége arczán állapodtak meg. Ugyanekkor erőlködni látszott, hogy fekvő helyzetéből felemel­­kedhessék, míg folytonosan Marsra tekintett. De ezen igyekezete nem sikerült. Csak a fej emelkedett fel kissé a párnákból, melyeken nyugodott, de még ugyanazon pillanatban nehézkesen visszahanyatlott azokra. — Vége van! mondá az orvos. Mari az ágy szélén letérdelt, nem hogy imád­kozzék, de hogy elrejtse borzasztó izgatottságát, mely lelkét dúlta, és melyet irtózott elárulni. Egy órá­val később, egészen összetörve, engedte magát szo­bájába vezettetni, hol lefeküdt. Idegei ki voltak me­rülve, lelke le volt sújtva, és így azonnal elaludt. Alma hossza és mély volt. Midőn felébredt, már fé­nyes nappal volt. Nyugodtnak és egész hidegvérűségé­­nek birtokában érezte magát.Alig hogy fel volt öltözve, Miksának írt, hogy tudassa vele férje halálát és hogy megkérje, ne keresse őt fel,mielőtt ő maga nem hivatja. Ilyképen biztosítani akarta szabadságát a követke­ző napokra, melyeket a küzdelem napjainak tekintett, minthogy el volt határozva, minden eshető módon­­ biztosítani magának Wellysney úr vagyonát. Épen­­ szobáját akarta elhagyni, midőn Brigs János jelen­tette be magát, ki beszélni kívánt vele. Mari a föld­szinti szalonban fogadta őt. — Ön beszélni kíván velem, uram, szólt hozzá ; itt vagyok. — Én Wellysney úr végrendeletéről akartam beszélni önnek, ha fájdalma megengedi, hogy velem együtt megtekintse a helyzetet, melyet az elhunyt, utolsó akarata szerint állapított meg az ön számára. — Mit tud ön ezen utolsó akaratról ? kérdezte Mari. Önre bízta annak végrehajtását? — Csakugyan reám. — Végrendeletet csinált? — Igen, itt van, és épen azért kívántam önnel találkozni, hogy elolvashassa azt. — Hogy elolvashassam azt! De micsoda jogon teheti ön ezt ? — Mint általános örökös. — Átalános örökös! ön ? — Igen, én, asszonyom. — Olvassa hát, szólt Mari, visszafojtva megle­petését és dühét. Brigs János lassan széthajtotta a lapot, melyre Wellysney az utolsó rendeleteit írta volt, és biztos hangon kezdte az olvasást. Mari minden közbe­szólás nélkül hallgatta. De midőn Brigs János befejezte, igy szólt hozzá: — Kezdem sejteni uram a csúf szerepet, melyet ön e házban játszott. Ön azon szándékkal jött ide, hogy engemet innen kiűzzön, ön ezt különben mondta is nekem, és minthogy nem volt hatalma­s szándé­kát valósítani, egy pár óra elég volt önnek arra, hogy e rut gépezetet össze­állítsa, melynek köszönheti, hogy most nagybátyja örököse. Hogyan szerzett ön tudo­mást életem titkáról ? Mikép sikerült önnek bebizo­nyítani férjemnek, hogy én őt megcsaltam? Nem tudom,de miután ön, leskelődve utánam, titkaimba egy tekintetet vetett, tudni fogja azt is, hogy kötelessé­geim egyikét sem szegtem meg. Élvezze tehát nyu­galomban, ha képes lesz, ezen örökséget, melyet ön képes volt magának elsajátítani. Csak egy hazug­ság folytán lett az öné. Az ön lelkiismerete gyakran szemére fogja vetni eljárását. Brigs János vállat vont, mint oly férfi, kinek lelkiismerete soha semmi szemrehányásra nem képes.­­ Azután meghajtva magát, kilépett a szobából és ma-­­­gára hagyta Marit, szomorúságának és gondjainak­­ terhével. Egyedül állott a világban és elég gazdag volt a független élet folytatására. Férje huszonöt­ezer frank évenkénti és élethosziglani jövedelmet ha­gyományozott neki. Egy egyedül álló nőnek, ez elég kényelmes és könnyű életmódot biztosít, de az ő szá­mára ez nem volt elég a boldogsághoz; ő sokkal magasabb igényeket táplált, semhogy ily kevéssel megelégedett volna. Ez nem volt az, miről álmodott, midőn Miksára gondolt. Ezen gondolatok azon eredményre juttatták, hogy jobb leend minden határozatot elhalasztani. A jövedelem, melyet Wellysney úr neki hagyott, meg­engedte Marinak, hogy Páriában élhessen és hogy megjelenhessen azon társaságban, melyben hatalmas királynő kívánt lenni. Talán megnyílik neki ott az alkalom, hogy függetlenségét megnyerje. Tudta, hogy szép, és hogy dicsvágyó. Vehetné-e jobb hasznát azon adományoknak, melyeket a természet adott volt neki, minthogy boldogsága épületének alapjául használja fel ? Ha valamely szerencsés ötlet folytán, sikerülne neki megtörni a gátat, melyet férje végrendelete sor­sába helyezett, minő boldogság lenne Miksa számára, függetlenné és szabaddá tenni, és őt meggazdagítva, elfogadni tőle a feleség czímét! Ily elméletek folytán jött azon határozatra, hogy Párisba költözik. Már rég óta látta Párist álmaiban. Ez volt a színpad, mely érdemes volt reá. Néhány napig e gondolatokat forgatta agyá­ban, és mialatt körülötte férjének temetésére megtet­ték az előkészületeket, felhasználva a tiszteletet, melylyel színlelt fájdalmát környezték, és a nyugal­mat, melyben e miatt részesült, csendesen megtette rendelkezéseit. Azután azon nap estéjén, melyen fér­jét eltemették, gyorsan elhagyta Morbihan partjait, és csak egy komorna által kisérve, Párisba utazott, miután búcsút vett Brigs Jánostól, anélkül, hogy el­titkolná előtte azon felejthetetlen gyűlöletet, melyet iránta táplált. De az örökös, új gazdagságának első örömei élvezetében, nagyon érzéketlen maradt az oly düh kifejezése iránt, melytől ezentúl nem volt mit félnie. Ő is megtette előkészületeit az utazásra, me­­­­lyet Indiába készült tenni, hogy ottan átvegye nagy­­­­bátyja hagyatékát.­­ Még ugyan­az­nap este Chambray Miksa a kö­vetkező levelet kapta: »Midőn ön e levelet olvasni fogja Miksa, akkor én már igen távol leszek azon helytől, hol ön meg­ismerkedett velem és hol ön megszeretett. Elutazom, miután e levelet megirtam és anélkül, hogy öntől el­búcsúznám. Nem akartam koczkáztatni gyengesége­met a kísértésnek, melyet e borzasztó, de szükséges elválás okozott volna. Így tehát ilyképen búcsúzok öntől, és megfosztva önmagamat az utolsó csók édes­ségétől, csakhogy erős maradhassak. »Szenvedélyesen szeretem önt Miksa, és nem volnék képes tervvel foglalkozni a jövőre nézve, mely­ben ön nem szerepelne. De épen szerelmem követeli, hogy elutazzam. Férjem, megfeledkezve irántam való kötelességéről és részakaró érdekelt befolyásoknak engedve át magát, vagyonát ellenségeimnek hagyo­mányozta és én nyomorban maradok. Nem akarom önt szegénységemmel terhelni és ezért távozom, mig egy nap visszaszerzem a vagyont, melytől jelenleg meg vagyok fosztva. »Nem akartam életét megzavarni és talán aka­dályul szolgálni jövőjében. Tudom jól, hogy munkája és gyöngédsége folytán csendes és kellemes életet te­remtett volna nekem. De én nem tudnék megelégedni a középszerűvel, még azon esetben sem, ha azt az oly szerelem, mint az öné szépítené. Én olyan természetű vagyok, hogy boldogságomban a fényűzés nélkülöz­­hetlen és hogy szemeimben a gazdagság a boldogság első feltételét képezi. Ez elutazásom oka.­­Tudom hogy ön szenvedni fog és vádolni enge­met. De azért mégis távozom, bízva a jövőben, mely bizonyára meg fogja engedni, hogy jóvá tegyem a hibát, melyet ön iránt elkövettem és remélem, hogy visszatérésemkor ön helyeselni fogja tettemet. Addig is meg vagyok győződve, hogy ön nem fog megszűnni szeretni engemet. A­mi engem illet, bizton állítha­tom, hogy mindig fogom önt szeretni. »Mari.« — Vége az első résznek. — Országgyűlés. A képviselőház ülése február 26-án. Elnök: Várady Gábor, később Ghyczy K. Jegyzők: Horváth Gyula, Antal Gyula, Molnár Aladár. A kormány részéről jelen vannak : Tisza Kál­mán, Szapáry Gyula gr., Kemény Gábor dr., Pauler Tivadar, Péchy Tamás, Trefort Ágoston, Szende Béla, Bedekovics Kálmán. Az ülés kezdődik d. e. 1ll órakor. Csanády Sándor figyelmeztet arra, hogy 40 ág nincs jelen, s így a tanácskozást megkezdeni nem lehet. Néhány perc­ múlva többen jönnek a terembe. A múlt ülés jegyzőkönyve felolvastatván, észre­vétel nélkül hitelesíttetik. Elnök bemutatja a bodrogközi­ tisza­­szabályozó társulat kérvényét, a vízszabályozó társulatok részére biztosítandó hitel tárgyában tör­vényjavaslat készítése és a törvény életbeléptetése iránt ;Kisoroszi község képviselő testületének kér­vényét, Pest megyébe leendő bekebelezése tárgyában. A kérvényi bizottsághoz utasíttatnak. Az indítványkönyvben újabb bejegyzés nem foglaltatik. Az interpellácziós könyvbe V­e­­­z­­­e­r Imre jegyzett be egy interpellácziót, az igazságügyminisz­terhez a kir. izélő tábla kebelében felállított kandida­­czionális bizottság tárgyában. Hoffmann Pál egyet a pénzügyminiszterhez a kereseti adónak a fő­város területén történő kivetése, és Székely Antal egyet az igazságügyminiszterhez a bíróságok szerve­zése iránt. Az ülés végén fognak előterjesztetni. Következik az 1879. évi államköltségvetés ál­talános tárgyalásainak folytatása. Eötvös Károly: Nem barátja a személyes kérdésben való felszólalásoknak, de ezúttal kénytelen a pénzügyminiszternek a kölcsöntörvényjavaslat tár­gyalása alkalmával mondott azon állítására röviden kitérni, hogy a Tisza kabinet akkor, midőn a kor­mányt átvette, nem vett át 40 millió pénztári készle­tet, a mint ezt szóló akkor állította. A zárszámadá­sok világosan mutatják, hogy a Tisza-kabinet 40 millió valóságos értéket vett át, és pedig a valóságos kassza készleten felül, midőn az ügyek vezetését meg­kapta. Ezt csak azért említi fel, mert joggal megvár­ható, hogy azon adatok, melyeket a pénzügyminisz­ter a nyilvánosság elé terjeszt, legalább igazak le­gyenek. (Igaz! Úgy van­ a baloldalon.) A pénzügyminiszter expozéja egyszerű szám­tani műveletekből állott, melyeket akármelyik szám­tiszt elvégezhetett volna. A budgettárgyalás alatt szóló nem ezt érti, s a számok mögött rejlő politikát is szemügyre kívánja venni. Elismeréssel említi fel, hogy most már a többség egész komolysággal beszél a szélsőbal programmjáról. Elfogadja azon álláspon­tot, hogy a közel­jövőben nem lehet szó e programm valósításáról, de azért megjegyzést kell tennie Jókai azon állítására, hogy a legkétségbeesettebb remény sem hiheti azt, hogy a szélsőbal politikája érvényre fog jutni. Addig, míg Magyarországon lesz nép, mely a függetlenség hitét őrzi keblében, addig lehet talán szó parl­amentarizmusról és alkotmányosságról, de a­mint e hit kiirtatik a nemzet szívéből, akkor a kor­mánypártra sem lesz többé szükség. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Ezután a pénzügyi helyzetet fejtegeti, mely ab­ból áll, hogy az államadósságok kamataira, a quótára, a honvédségre, a horvátországi költségekre és a vas­­utakra Magyarország összes jövedelme felmegy egy fillérig s a szűkebb Magyarország kormányzatára, igazságügyre, kultúrájára egy fillér sem jut a mi pénzünkből. E czélra kölcsönpénzre szorulunk. Mi tehát képezünk egy oly státust, melyet egy részről Tisza Kálmán miniszterelnök személyéhez és mi­niszterségéhez kötött isteni gondviselés tart fenn (Derültség a baloldalon.) és melyet másrészről hite­lezőink jó indulata támogat. Ha ők nem adnak pénzt, be kell zárnuiuk összes iskoláinkat s megszüntetni minden intézményünket. Ez a helyzet azon ígéretek után, melyeket a jelen kormány tett. Grünwald és Jókai még nagyobb hatalmat kí­vánnak Tisza Kálmánra bízni. Midőn a fúzió megtör­tént, minden bizalom a jelenlegi kabinetben összpon­tosult. S hova vezette ez a nemzetet? Vezette azon kiegyezéshez, mely egy jelentőségű Magyarország tönkretételével. (Úgy van a szélső balon.) Vezette a külpolitikai téren Boszniához. Azt kérdi Grünwald és Jókaitól: még több hatalmat is kell e kezekre bíz­ni, még közszabadságunk rongyait is kezükre adjuk ? (Tetszés a balon.) Hová lett a magyar állam eszméje ? Miként él az még a magyar nép szívében? Vájjon mikor Tisza az ellenzéken volt, s az ellenzék vezére volt, ilyen Magyarország, ez a Magyarország élt kép­zeletében, minőt most teremtett ? Ez az a magyar állameszme, melyet őseink kihoztak magukkal Ázsiá­ból, melyet megalapítottak ezer év előtt, fenntartot­tak ezer év alatt, melyért küzdöttek ezelőtt harmincz évvel, s melyért küzdeni fogunk ezentúl is ? (Tetszés a szélső balon.) Ez az a Magyarország, melyet a kor-­­­mány teremtett és fenntart jelenlegi kabinetjével,­­ budgetjével, politikájával és Boszniájával ? (Úgy van, a szélső balon.) Ha sikerül kiirtani Magyarország képét a nép sí­­véből, akkor ezen nép nem fog adni egy fillért sem tovább, akkor az adóbehajtási gépezet nem fog soká működni és akkor Magyarország népére csak addig számítson, a­meddig a szuronyok hegye ér. (Élénk tetszés a szélső balon.) Jókai azt mondja, hogy mi nagy embereinket eltemetjük s nekünk ma már nagy embereket faragni nem is lehet. Én ugyan azt hiszem, — igy folytatja — hogy talán olyan nagy embereket, a mineket ő képzel, fa­ragni lehet, (Derültség a szélső balon.) de kétlem azt, hogy azok igazán oly nagy emberek legyenek, hogy azok nagysága egy ekkora országhoz képest is meg­álljon, minő Magyarország s ily nyomorult viszonyok közt is kitűnjék, minek a mieink. Nem kérdem én Jókai J. képviselő­társamat, hogy kit értett nagyjaink alatt, az élőket értette vagy a meghaltakat, a t. pénzügyminiszter urat-e, vagy a kereskedelmi minisz­ter urat, a­kik ezen költségvetéshez már hozzájárul­tak. (Élénk tetszés és derültség a bal és szélső balon.) Bocsánatot kérek, én ezzel nem tréfálkozni akartam, mert nekem azt kell hinnem, hogy a­ki a kormány tagjai közöl részt vesz a mi tanácskozásainkban nem­csak akként, hogy a piros székre ül, hanem akként is, hogy minket felvilágosítani törekszik aggályainkban s ha mi nézetünkben téves volna, abban eligazít, — a mit meg is köszönünk s ha kétségbe esnénk a jövő iránt, felvidámit — ismétlem, ha nemcsak azért jön­nek ide a miniszter urak, hogy rajtunk és beszédein­ken gyönyörködjenek, kétségbeesésünk felett mulas­sák magukat, hanem azért is, hogy ne csak otthon dolgozzanak, amint Prileszky I. képviselő­társam mondta, hanem itt is tegyenek valam­i, akkor azt gondolom, Jókai J. képviselő­társam az államférfias nagyság elementumai közé azon körülményeket is so­rolja, hogy ha itt a pénzügyminiszter úrnak és a ke­reskedelmi miniszter úrnak bátorsága van ezen költ­ségvetési javaslatot védelmezni, mert el kell ismerni, hogy a bátorság csakugyan elementuma a nagyság­nak. (Derültség a szélsőbalon.) De nem kíváncsiskodom tovább, hogy kiket ér­tett Jókai J. képviselő úr a nagy emberek alatt. Egy dolog bizonyos, az, hogy Magyarországnak az újabb időben volt egy igazi nagy embere, de ez már el van temetve : Deák Ferencz, és van egy másik nagy em­bere, de nincs e hazában, az önkénytes számkivetés­ben él a szabad Olaszország földjén. (Éljenzés a szélsőbalon.) Tudom, hogy épen t. képviselőtársam Jókai Mór és a jelenlegi kabinet­­. elnöke (Halljuk! a szél­sőbalon.) az egyiket üldözte meg élt (ügy van­­ a szélső balon.), a másikat üldözi most mig él. (Tetszés a szélső balon.) Németh Albert: És mégis színeskedik, hogy meg akarta látni, de azt mondták neki, hogy nincs itthon senki. (Derültség a szélső baloldalon. Hall­juk ! Halljuk!) Eötvös Károly: Igen is­­. képviselőház, ez a két nagy emberünk meg volt és meg van, de azt kér­dem én Jókai Mór t. képviselőtársunktól és a kabi­net 1. elnökétől: hát miként tisztelik ők a nemzetnek e két valódi nagyságát? E két valódi nagyságot tisztelték akként igenis, hogy a­mit az egyik alkotott 1848-ban, azt tönkre tette Görgey és a­mit a másik,alkotott 1867-ben, azt tönkre tette Tisza Kálmán. (Élénk tetszés balfelől.) Tönkre tette mindegyik az orosz barátság segítségül hívásával. Arról az oldalról tehát sem Jókai J. képviselő úrtól, sem mástól azt az intést, felhívást nem foga­dom el, hogy ne döntsük össze nagy emberünk szob­rait, mert majd ki farag nekünk nagy embereket ? Nem faragott nagy emberek kellenek nekünk, igazi nagy embereket mi tisztelünk, de faragott embereket nem. (Tetszés balfelől.) Azt mondja Jókai képviselő úr, hogy legyünk hívek, mert a hűség ma is virtus, de csak a hazához és a meggyőződéshez való hűség, (ügy van! bal­felől.) Mit értett Jókai képviselő úr hűség alatt? Azt, hogy legyünk hívek Tisza Kálmánhoz, (ügy van ! balfelől.) Az is hűség elismerem, de nem isme­rem el virtusnak. (Élénk tetszés balfelől.) És különö­sen nem ismerem el azok részéről, kik azt a ragasz­kodást a jelenlegi kabinet 1. elnökéhez nagyon ka­landos utakon keresztül mindig megtartották és a politikai skála összes billentyűit azon hűséggel végig játszadozták. Nem fogadom el virtusnak ezt a hűséget; akkor is csodálkoztam, 1875-ben is csodálkoztam azon, hogy a kabinet 1. elnöke egy pillanatban régi ifjúsá­gától kezdve vitatott politikai meggyőződését félre­tette és jobb időkre halasztotta, én nem azon csodál­koztam, mert arra akárhányszor van példa, hogy mi­kor a súlyos viszonyok bekövetkeznek, régi viszonyok megváltoznak és új körülmények állanak előttünk, hogy akkor egyes emberek meggyőződése megválto­zik, de azon csodálkoztam, amit akkor tapasztaltam, hogy t. i. azon pillanatban, amint az óra tizenkettőt mutatott és a kabinet t. elnökénél az a változás be­következett, hogy azon pillanatban 73 társával is bekövetkezett. Nem érthettem akkor, most sem ér­tem, de most kezdi azt megmagyarázni Jókai képvi­selő úr, hogy az akkor voltaképen nem politikai párt­programra változtatás volt, hanem virtus. (Tetszés balfelől.) Egyébiránt én Jókai tiszt, képviselőtársamhoz visszaintézem azt a felhívást és visszaintézem az egész t. kormánypárthoz és én azt gondolom, hogy ha az én szavamnak, midőn ezt az intést a t. párt­hoz intézem, nem is lesz súlya, de lehetetlen, hogy a kormány t. elnöke szavának önöknél ne legyen súlya, sőt kell, hogy súlya legyen, mert a hűség és virtus megköveteli. (Derültség.) Tisza Kálmán miniszterelnök úr 1875. novem­ber 10-én a következő felhívást intézte önökhöz s önök akkor nagy éljenzéssel megfogadták, hogy a felhívásnak mindenkor, a­mikor rá kerül a sor, ele­get tesznek. E felhívás szóról szóra ekként szól : »Semmi viszonyok közt sem érheti be a kormány oly támogatással, mely mellett csak vegetálhat és párt­jának sem válhatik becsületére pusztán ily támo­gatás ; a mai viszonyok közt pedig egyenesen j­ün volna. Az, hogy miként bontakozunk ki, nem attól függ, ki ül a kormányon, de igenis attól, hogy a kormány a nemzet óriási többsége által minden mel­lék­gondolat nélkül támogattassék. Kéri a párt tag­jait, legyenek a kormány iránt bizalommal, a­mely perezben pedig bizalmuk meginog, ne is kísértsék meg vegetálni engedni a kormányt. Kész arra, hogy megbukjék, de nem engedi magát lassan kint szétmor­­zsoltatni, mi­által meghagyatik ugyan a felelősség, de lehetetlenné tétetik a siker.« T. hát! Én a t. kormánypárthoz ugyanezen szavakat intézem. Azt hiszik, hogy virul még a ka­binet s nem csak vegetál ? (Tetszés balfelől.) Azt hiszik, hogy nincs ez pártostul, program­­mostul együtt szétmorzsolva ? (Élénk tetszés balfe­lől.) Önökhöz azt a kérést intézte Tisza Kálmán, hogy még ha ő akarná is, ne hagyják őt vegetálni. (Nagy derültség balfelől.) Az a hűség, a­melyről Jókai beszél, megköveteli azt, hogy önök e kérésnek eleget tegyenek. (Elénk derültség.) Nem is keresem én azt, hogy azon kabinetnek, mely ennek helyére jön, lesz-e programmja, majd megvárom és szembeszállok akkor, a­mikor ott lesz, hanem az országra nézve azt is haszon és áldásnak tartom, ha az a kabinet, a­melynek oly múltja van, elmegy arról a helyről. (Élénk helyeslés balfelől.) Az egyesült ellenzékkel én nem értek egyet politikai nagy kérdésekben, ha kormányra kerül, el­lenzéke leszek objectíve úgy, mint e kormánynak, de egy dolgot fel­teszek róla s egyben bizalmam van; abban, hogy amit igér, azt és nem mást fog csele­kedni, vagy ott hagyja azt a helyet. (Zajos helyeslés balfelől.) Ezt felteszem, és a politikai becsület, az őszinteség, a bona fides az, a­miért szükséges, hogy azok a helyek most üresekké legyenek. (Élénk helyes­lés balfelől.) És még egy: a nemzet bizalma. Az én szavam nem hat el a trónig, de ha elhalna, azt mondanám a trón előtt, s felkérem a miniszter urakat, mondják

Next