Pesti Napló, 1879. április (30. évfolyam, 79-105. szám)

1879-04-08 / 85. szám

85. szám. 30. évf folyam. Budapest, 1879. kedd, ápril 8. Szerkesztési iroda, Barátok­ tere, Athenaeum-épület, A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bemente­tlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el, Kéziratok nem adatnak vissza, Kiadó-hivatal , Barátok-tere, Ath­enaeum-épület, A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők.PESTI NAPLÓ ESTI KIADÁS. Előfizetési feltételeiét Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­­adás együtt: 1 hónapra 2 írt. — 3 hónapra 6 frt. — 6 hónapra 12 írt. Az esti kiadás postai különkiadáséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint Az előfizetés az év folytán minden­­ hónapban megkezdhető, de ennek Pan­­nely papján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. ^ Hirdetései* szintúgy mint előfizetések a Pesti VS Napló kiadó-h­ivatalába . Budapest, Barátok-tere, Ath­enaeum-épület,.■, küldendők. A Pesti Napló táviratai. Szerajevo, apr. 7. Gackoban utászkato­nák helyreállították a görög templomot és abban tegnap tartották az első istentiszteletet. Jelen voltak az öszes hatóságok és nagyszámú néptömeg, mely zajos zsid­ókat kiáltott ő Felségére és a tartományi kormányra. Bécs, ápr. 7. A déli vasút jövedelme márczius 28-tól ápril 1-ig 695.956 frt, 86.871 írttal több, mint a múlt év meg­felelő hetében. Pozsony, apr. 7. Pozsony városnak gróf Esz­­terházy István főispán elnöklete alatt tartott mai közgyűlése jegyzőkönyvileg örömét fejezte ki a felett, hogy Szlávy József, Pozsony város képviselője a képviselőház elnökévé választatott. Konstantinápoly, apr. 7. A porta végleg elfogadta Ke­l­et-Rumélia vegyes megszál­lásának tervét, olyformán, hogy új kormány neveztetnék ki, melynek élén a porta által kinevezett kormányzó egy európai bizottság ellenőrzése mellett működik. A porta Dondukoff Korzakoff herczegnél hiva­talosan tiltakozott a bolgár nemzetgyűlés azon ha­tározata ellen, hogy a bolgár népképviselet fel van jogosítva Bolgárország határainak megváltoztatására és hogy a bolgár fejedelmi méltóság örökölhetőnek nyilváníttatott. Az ottomán biztos közölte e tiltakozást európai társaival. A porta előterjesztette a szultánnak a görög­török határ új tervét, mely szerint Arta, Larissa, Yolo és Agrapha átengedtessék Görögországnak. Thesszáliában ezen vonal tetemesen közeledik a kongresszus által megjelölt vonalhoz, de Epirusban eltér attól, mert Ja­ni­na és P­r­e­v­e­z a török területen maradnának. Kairo, apr. 7. Tefvik herczeg beadta lemon­dását, helyét Serif pasa foglalja el. A pénzügyi terv, melyet a papság, a főtisztvise­lők és a notabilitások küldöttei kidolgoztak, átnyúj­­tatott a konzuloknak. E terv szerint az egyesített államadósság után továbbra is 6°/0 fizettetik, ebből l°/0 törlesztésre számítandó ; a szabadalmazott adósság 5°/0-ot fizet. A függő adósságból 55°/0 készpénzben, a többi eladható 5°/0-os kötvényekben fizettetik. A khedive nyilatkozata ezeket mond­ja : Egyptom nincs bomló­félben. A szerződéseket fenn kell tartani, a törvényszékek ítéleteit tisztelet­ben kell tartani, az 1876-iki rendeletek elveit fenn kell tartani. A khedive Európa részéről kellő ellenőrzést kíván és kijelenti, hogy ő a kamarának felelős minisz­tériummal és az által akar uralkodni. London, ápril 7. Kairóból jelentik: A khe­dive tudatta a külhatalmak főkonzulaival az egyp­­tomi pénzügyek újjászervezésének tervét, de kijelenti, hogy a tervnek csak úgy lesz sikere, ha az euró­pai miniszterek eltávolíttatnak. Ennek következtében Tefvik herczeg beadta lemondását, a khedive pedig Wilson pénzügymi­nisztert, Blignieres közmunkaminisztert felmen­tette állásaikról és Serif -msa elnöklete alatt új kabinetet alakított, mely csupa bennszülöttekből áll. London, april 8. Ma minisztertanács tartatik, mely hír szerint a kairói válság folytán szüksé­gessé vált lépésekkel fog foglalkozni. A Morning Post a közvetlen beavatkozás ellen nyilatkozik és azt javasolja, hogy a kormány kérje fel a szultánt, a khedive elmozdítására. London, ápril 8. A Timesnak jelentik Kon­stantinápolyból . A porta elhatározta, hogy a határ­kérdésben új javaslatokat fog Görögországnak tenni. Budapest, ápril 8. (A porta és a vegyes okkupáczió.) Konstantinápolyból írják ápril 1-ről a Pol. Corr.-nak. Kelet-Rumélia vegyes okkupácziójának kérdése ké­pezte tegnapelőtt egy hosszabb minisztertanács tár­gyát. A nagyvezér előterjesztette megoldási javasla­ A Pesti Napló tározója. De Sardes marquisné. Irta: Daudet Ernő. HARMADIK RÉSZ. Chamblay Miksa naplójának folytatása. I. (Folyt.) Szerencsére, az egyenes lelkekben léteznek védő érzelmek is, melyeket az ember, a szenvedélyek vál­ságaiban, midőn az ifjúság és szépség egyesülve szö­vetkeznek, hogy a felizgatott képzelő tehetségnek néhány perczre a szerelem illúzióit kölcsönözzék, nem hiába a hiv segítségére. Ezen érzelmek, melyekhez volt elég bátorságom folyamodni, segélykiáltásomra fel is ébredtek. Az egészséges világításban, mely telke­men derengett, láttam az árt, melylyel egy alkalmi hibát meg kellene fizetnem, és a keserű bánatot, mely szívemet azután epesztené. Mint e nő kedvese, elve­szíteném mind szabadságomat, mind becsületemet. Örök időkre életéhez lennék lánczolva, már csak azon félelem folytán, hogy szakítva vele, borzasztó ellenséggé válhatnék számomra; azon felül mint bűn­társ, vele kellene megosztanom szégyenét és lelkiis­­meretfurdalásait. Jövőmet tenném tönkre, kitéve magamat Menescal dühének, és érdemetlenné válnék Mathild szűzies és csendes szerelmére. Ezen józan gondolatok kevesebb idő alatt vo­nultak át lelkemen, mint a­mennyi kellett azoknak elmondására. Megállítottak az örvény szélén, melybe bele akartam magamat sodortatni. Magamhoz térí­tettek és a veszélyt egész valóságában állították ve­lem szembe, mely oly körülmények közt jelenkezett, hogy annak éles oldalát alig vettem észre. Eltávolí­tottam magamtól ezen csalfa kísértéseket, és mielőtt Gabriella zokogása megszűnt volna, lelkem lerázta már magáról az elzsibbadást, mely néhány perczig uralkodott és hatalmaskodott felette. — Nyugtassa meg magát, mondom Gabriellá­nak , gondoljon arra, hogy minden perczben meglep­hetik önt ezen állapotban. — És ön attól fél, hogy könnyeim kompromit­tálhatnák önt! felelte ő keserű hangon. — Nem félek ilyesmitől, és nem lévén oly önző, mint a minőnek ön tart, csupán önre gondolok és meg akarom kímélni azon fájdalmaktól, melyeknek ön ki van téve, ha férje szive állapotát felismerné. — Férjem! Ő sokat is foglalkozik velem, az igaz! Mit törődik ő azzal, vájjon boldog vagyok-e, vagy nem, most, midőn vagyonom az övé! Ah! Miksa úr, ön nem tudja, hogy minő férjet adott nekem. Éle­tem el van veszve . . . — Ön ifjú, szép, gazdag, és ön még panaszkod­ni mer! — Mi hasznát vehetem ezen tulajdonoknak, ha nem szolgálhattak fegyverül, midőn egy szivet akar­tam meghódítani, mely felett uralkodni vágytam ? — Ön jól tudja, hogy e szív nem lehet az öné. Gondoljon arra, hogy minő jövő várna önre és reám, ha nekem nem volna bátorságom önnek ellent állani. Az ember nem szegi meg büntetlenül kötelességeit. — És mit törődöm én a jövővel, ha élvezhetem a jelent, kiáltott fel indulatosan. Tudja Ön, hogy mit rejt a jövő az ön számára, ki tántoríthatlanul ra­gaszkodik ahhoz, mit kötelességnek nevez ? Hallgas­son meg engemet Miksa, folytatta egyszerre oly han­­got, mely eszme menetének és lelkén­k megzavarodá­sát feltárta előttem, szeretem önt, és szerettem önt azon naptól kezdve, midőn megismerkedtem önnel. Hasztalanul akartam magamat ámítani, hasztalanul akar­tam elhitetni magammal, hogy képes leendők önt feledni, magamat elkábítani. ... A nyomorult férj, kit ön szemelt ki számomra, megértette velem mind­azt, mit veszítettem, önt veszítve, azaz nem lévén hatalmamban azon érzelmeket felébreszteni önben, melyeket magam tápláltam szívemben. Én roszul voltam nevelve, s engem roszul vezettek az élet­ben. Soha senki nem mutatta nekem, melyik a helyes út. De én azt hiszem, hogy az ön sze­relme által megjavultam volna. Azért, azóta hogy másé vagyok, másé, ki irántam nem érez sem tiszteletet, sem gyöngédséget, nem szűntem meg sírni, önt siratni, és gyűlölni azt, ki boldogabb lévén nálam, elfoglalja azon helyet az ön életében, melyet annyira irigyeltem. Igen, ime az igazság, és én aggo­dalmas türelmetlenséggel várakoztam azon napra, midőn Párisba visszatérve, alkalmam leend önnek azt egészen elmondani; ez volt határozott szándékom. A szerencsés véletlen önt ide vezette hozzám, és én most mondhatom el azt, a­mit későbben Párisban mondtam volna el önnek. — Mit akar mindezekkel ? kérdeztem a legbor­zasztóbb izgatottság benyomása alatt. — Mit akarok ? azt, hogy ha ön nem könyörül rajtam, ha ön egészen elhagy engemet, akkor el va­gyok veszve. Őszinte és odaadó ragaszkodásától megfosztva, oly nő leendők, a­minő annyi van a vi­lágon . .. — De mit tehetek? — Szeressen kissé, felelte ő. — Ha ön szerelmemet kivárja, akkor ismétel­nem kell, hogy szívem már nem szabad; de ha ba­rátságomra van szüksége, akkor kijelentem, hogy az az öné és hogy az mindent el fog követni, hogy önnek megszerezze azon vigasztalást, melyet ön attól kö­vetelhet. Gabriella halvány arczára gyönge pir futott. Felelni készült, midőn egyszerre mögöttünk megje­lent Ménescal a marquisval. Felénk irányozták lépteiket. — Itt jó férje, mondám halkan, fölemelkedve helyemről és kezemet nyújtva neki, hogy a felkelés­ben segítségére legyek. Gabriella szemközt állt velem. Szemeit mereven szegezte az enyimekre. — Az ön barátsága, — jól van, legyen! mondá nekem.. Észre kellett volna vennem, hogy hangja reme­gett e szavak kiejtése alatt. De magam is annyira fel voltam izgatva, hogy semmit sem láttam, hogy nem fedeztem fel sem arczán, sem mozdulatán oly jelt, mely elhitette volna velem, hogy Gabriella nem őszinte. A­marquis és Ménescal ez alatt elértek ben­nünket. — Önnek nem volt kedve meglátni az én mé­nesemet? kérdezte az utóbbi. — Ismerem azt, miután ön szíves volt azt meg­mutatni, midőn először tettem látogatást a Baglioni kastélyban. — Valóban, ez igaz, felelte Ménescal, elfeled­tem ezen körülményt. — Különben én voltam az, ki Miksa urat visz­­szatartotta, mondá Gabriella; el kellett valamit neki mondani. Ménescal nem tett semmi megjegyzést, és így tértünk vissza lassan a kastély felé. Gabriella de Sardes marquis karját foglalta le, és elől ment vele. — Nem kérdezem önt, várjon ön meg van-e elégedve sorsával, mondom egyszerre Ménescalhoz. Remélem, hogy a boldogság házában letelepedett. — Igen, igen, letelepedett, egészen leteleped­ett, felelte,gunyoros hangon. Én egy kérdő tekintetet vetettem reá. Ő meg­értett és ekkép felelt: — Oly boldog vagyok, minő az oly férfi lehet, ki nem azon nőt vette feleségül, kit szeret és ki vi­szont nem ébreszthet fel abban szerelmet. Nem fogok azon igyekezni, hogy elrejtsem ön előtt a valót, miután ön volt az, ki nőt adott nekem. Tudja meg tehát, ked­ves barátom, hogy önnek nincs semmi oka büszkél­kedni az ön munkájával. — mi sehogy sem illőnk egy­máshoz, Gabriella és én. — Lehetséges-e? — Mikép is lehetne máskép ? Én nem szeretem őt, és ön, midőn nekem nőül adta, elfeledte felemlí­teni, hogy Gabriella önbe volt szerelmes. — Szerelmes belém! Ön megőrült Ménescül. — Én csak ismétlem azt, a­mit ő mondott ne­kem. Igen, bevallotta nekem egy nap, hogy csak bo­­szúból, mert önt nem kaphatta meg, jött hozzám nőül. Daczára zavaromnak, melybe e szavak ejtettek, nem állhattam ellent, hogy ne mosolyogjak e férj fel­­­tt, ki ily furcsa vallomást tesz nekem. Ő azonb­a gondolatomat el látszott találni, mert újra folytatva, igy szólt: — Szerencsétlenségemre ön előnyt adott Cer­­volle kisasszonynak, Ledun kisasszony előtt, és én csupán azért, mert jól tudom, hogy ön még mindig szenvedélyesen szerelmes az elsőbe, nem haboztam önnek elmondani azon érzelmeket, melyeket a másik, ki mai napság feleségem, táplál ön iránt, így, mintha csak minden összeesküdött volna, mindenki Gabriella szerencsétlen szenvedélyéről be­szélt nekem, melyet irántam táplált, hogy bebizonyít­sák előttem, hogy a férjétől és kötelességeitől elfor­dult nő, és ezen, iránta sem szeretetet, sem becsülést nem tanúsító férj közt, könnyű szerrel foglalhatom el a kedves helyét, mely még üres, de melyet az én mu­lasztásom folytán, előbb vagy utóbb más fog betöl­teni. Ily esetben és az olyan férfinak, ki ellenszenv­vel viseltetik e szerep iránt, nem marad egyéb hátra, mint­ a menekülés. A menekülés kezdetét képezte már azon barátság, melyet a szerelem helyébe aján­lottam fel. De ez nem volt elég. Szükséges volt egé­szen eltűnnöm, hogy ne tegyem ki magamat még to­vábbra is oly veszélynek, melyet leküzdeni végre is tán nem leend elég erőm. Mindaz a­mit eddig hal­lottam, meggyőzött arról, hogy legjobb minél előbb elutaznom, és azon lennem, hogy soha ne térjek vissza ezen házba, mely teli van hálókkal és kelep­­czékkel. Mialatt Ménescallal beszélgettem, a kastély­hoz értünk. Ekkor vettem észre, hogy társalgásukba elmerülve, Gabriella és a marquis, a­helyett, hogy a kastély előtt megállották volna, sétájukat még to­vább is folytatták. Követni akartam őket. Ménescal azonban vissza tartott. — Vissza fognak jönni nem sokára, mondás­­ait, melyek hír szerint egyhangúlag fogadtattak el. A nagyvezér következőkben fejezte ki nézeteit: »Ke­­let-Rumália vegyes okkupácziója nekem épen nem tetszik jobban, mint nektek, mert a bizalmatlanság jele az irántunk, idegenek beavatkozása, hogy nálunk rendet csináljanak, olyan megalázás, melyet ha csak lehet, minden áron kerülni kell. Szerencsétlenségünk­re, fegyveresen nem vagyunk képesek azt meggátolni; minden, a­mit tehetünk, az, hogy meggyőzzük Európát, hogy ez az okkupáczió fölösleges. Néze­tem szerint, azon hatalmak képviselőinek, me­lyek velünk a berlini szerződést aláírták, azt lehet­ne mondani: európai bizottságot neveztetek ki, mely Kelet-Rumélia szervezésével van megbízva. Jó! Hadd folytassa az művét. Szervezze a csend­őrséget, s a milicziát, fejezze be a közigazgatási és bírósági szervezetet, s részeltesse benne, ha czélsze­­rűnek látja, igen nagyban a bolgár elemet. Mihelyt ez megtörtént, a török kormányzó jelenléte, úgy lát­szik, nem fog különös akadályokba ütközni. Mi pe­dig engedményeinkben elmegyünk odáig, a­meddig csak lehet. Minthogy nem akartok kormányzónak tö­rököt, válaszszatok Európában tiszteletreméltó és ké­pes kormányzót, hozzátok javaslatba a szultánnál, s ő el fogja őt ideiglenes kormányzóul a vali név helyett kaimakam névvel egy esztendőre fogadni. Ha egy év leteltével a helyzet javult, s ti emlékezni akartok a berlini szerződésre, mely a ti művetek, ak­kor talán jónak fogjátok találni, hogy végrehajtsuk ezt a szerződést, s ottomán kormányzót küldjünk Ke­­let-Ruméliába, a­ki fentartsa ottan a szultán szuve­­renitását«. Ez — végre Khereddin — az, a­mit aján­lok, hogy a hatalmaknak tudtára adjunk, s a­miről most a ti véleményeteket óhajtom hallani. Hosszú és élénk vita támadt. Osman és Said pasa a vegyes okkupáczió erélyes visszautasítását ajánlottak,hivatkozással a berlini szerződésre. A nagy­vezér azt felelte, hogy a legerélyesebb tiltakozás sem használ semmit. A vegyes okkupáczió be fog állani, ha a porta nem ad a hatalmak kezébe oly eszközt, mely a megszállást fölöslegessé teszi; ez eszköz meg van az általa tett indítványban. E nézetet Karatheo­­doru, Kadri és Ali pasa is támogatta, s végül az el­fogadtatott. A fentebbi nyilatkozat szabatos és ha­tározott alakban valószínűleg tegnap közöltetett a nagykövetekkel. Bevárandó, hogyan fogadják a javaslatot. Kheredin ez ügyben tegnap egy nagykö­vet előtt a következő találó megjegyzést tette: »Aján­latunk szembetűnő bizonyítéka bec­tületes szándé­kainknak. Elegendő engedményt teszünk, s így nem vádolhatnak bennünket azzal, hogy Rumélia pac­ifi­­kácziója elé akadályt gördítünk. Ha tehát az oroszok és bolgárok az általunk javasolt kisegítő eszközt visszautasítják, ez annak bizonyítéka lesz, hogy hátsó gondolatokat táplálnak s hogy a vegyes okkupáczió eszköz lesz nekik az annexió előkészítésére.« Khereddin pasa hangja és magatartása olyan engesztelékeny szellemről és józan észről tanúskodik, minőt sohasem láttak még török pasánál. A nagy­vezér az utóbbi időben meg is nyerte a tranczia és az angol nagykövetek bizalmát és rokonszenvét, míg társairól és az egész török hivatalbeli személyzetről keservesen panaszkodik. Konstatálom — mondotta nemrég egy nagykövetnek — hogy a byzanczi biro­dalom hanyatlásának utolsó idejében sem folytak oly nyomorult és hitvány cselszövények, mint nálunk folynak. A mi még rosszabb, politikai személyze­tünkben van ugyan becsületesség, de nem igen van értelmiség. Legkiválóbb embereink azon a fokon ál­lanak, mint Európában a nagyon középszerű embe­rek. És azt hiszi talán, hogy a tisztségek betöltésénél a legkiválóbb emberekhez folyamodnak ? Épen nem. A társadalmi létra legalsóbb fokáról azokat szedik elő, a­kik legképtelenebbek s a legkevésbbé becsü­letesek. Ez az, a mi minden erőködésemet megbé­nítja.« (A porta újabb emlékirata.) A kelet-ruméliai bizottságban levő török meghatalma­zottak a bizottság többi tagjainak nem rég emlékira­tot nyújtottak át, mely a legélesebben illusztrálja a bizottság működését, valamint az orosz közegek konokságát, melylyel a bizottság működését követke­zetesen meghiúsítani igyekeztek. Az emlékirat, melyet a mai P. Ll. közöl, kiemeli, hogy a bizott­ság 1878. szeptember 30-ikán ült össze. »Öt hónap telt el — folytatja — első ülésünk óta, s nemcsak az organikus szabályzat kidolgozása nincs befejezve, ha­nem be sem láthatjuk munkáink befejeztét. Ép oly kevéssé alkalmas pénzügyi megbízásunk eredménye, hogy kielégítsen bennünket.« Az emlékirat azután azon okokat fejtegeti, melyek e kedvezőtlen eredményt előidézték. A mulasztás­­első­sorban Oroszország bizto­sainak a bizottság minden aktusa iránti oppozícziójá­­ból s másodsorban ama számtalan nehézségekből ered, melyeket a helyi hatóságok pénzügyi adminisztrá­­cziónk ellen emelnek. Vizsgáljuk az első pontot, az orosz biztos urak oppozíc­ióját. Ez kétféle alakban jelentkezik : 1. az organikus szabályzat kidolgozásá­ban és 2. a pénzügyi kérdésben.« Az emlékirat azután hosszasan fejtegeti, hogy az oroszok a Kállay által kidolgozott programm tárgyalásában részt venni nem akartak, hogy a legképtelenebb elleninditványokat tették, hogy minden igyekezetük a huzavonára irá­nyult, »hogy a többi bizottsági tagok minden engedé­kenysége mellett sem lehetett velök megegyezésre jutni stb.« E tények felsorolása után igy folytatja: »Hogy hosszadalmasak ne legyünk, egy sereg esetet hallgatással kell­ mellőznünk.« Az emlékirat áttér ezután az orosz biztosok magatartására a pénzügyi kérdésben. A bizottság hosszas tárgyalások, számos engedmények után végre elfogadtatta az orosz biztosokkal az október 17-iki rezolucziót. Ha ezen rezoluczió végre nem hajtása részben a helyi hatóságok hibája is, okai ennek főleg az orosz biztosok, kik annak közhíztétételét ellenezték. Az emlékirat egyenesen azzal vádolja az orosz biztosokat, hogy minden alkalmat megradtak, hogy a bizottság működését leltehetőleg hátráltassák, így nem fogadták el a franczia biztos azon indítvá­nyát, hogy jövőre a bizottság szótöbbséggel határoz­zon, s nem járultak Kállay indítványához sem, mely szerint a tartomány pénzügyi helyzete a bizottság által a hatalmak tudomására hozatott volna, hogy azok a szerződés 19. czikkének teljes végrehajtása iránt intézkedhettek volna. Az emlékirat azután azon nehézségeket vá­zolja, melyekkel a bizottság a helyi hatóságoknál ta­lálkozott munkálatai közben. Utal a nép felfegyver­zésére, a Marica lapnak heves és tisztességtelen kitö­réseire a bizottság ellen, pedig ezen lapban tétetnek közhírre az orosz hatóságok hivatalos rendeletei, a tirnovai nemzetgyűlésre küldött képviselők választá­sára, kikről Szolypin orosz tábornok azt mondá, hogy őket egyszerű turistáknak tekinti. Elmondta, hogy Slivno egész kerületének pénzügyi adminisztrá­­cziója ismételt felszólítások daczára még mindig az ottani bolgár hatóságok kezében van, kik azt nem akarják átadni. A pénzügyi főigazgató hasztalan küldött futárt futár után Slivnóba, onnan vagy kitérő feleleteket, vagy az utóbbi időben határozott visszautasítást ka­pott. Ugyanígy járt a bizottság a filippopolisi kerület­ben , bár itt néhány pénztárt tényleg átvett, igaz ugyan, hogy néhány helyütt későbben a hivatalosan kitűzött határidőnél, s ezen szándékosan okozott ha­lasztást a hatóságok arra használták fel, hogy ezen időközben tetemes fizetéseket eszközöljenek. E mel­lett a filippopolisi kormányzó még most sem adta ki a mohamedán menekültek vagyonának eladásából be­folyt összegeket. Az emlékirat felemlíti azon számta­lan bántalmazásokat és kellemetlenségeket, melyek­nek a bizottság pénzügyi hivatalnokai ki voltak téve s felhívja a biztosokat, hogy kormányaiknál a helyzet veszélyeit és azon szomorú következéseket ad­ják elő, melyek a bizottság lassú működéséből szár­mazhatnak. (Konstantinápolyból) ápril 7-től a kormánypárti lapok a következő sürgönyt közük. A keletruméliai bizottság szombaton tartotta itt első ülését. Kállay azt indítványozta, hogy a­míg a bi­zottság itt ülésezik, az első török biztos elnököljön. Egyhangúlag elfogadtatott.­­ Mint biztos forrásbó értesülünk, a török biztosok formaszerű kérést intéz­tek Kállay­hoz, hogy minden, a bizottság munkálatá­nak eddig nyíltan maradt kérdésben közbenjárást vállaljon el. Felők szemlátomást győződjenek meg az áradás mér­véről és a hely­színen beszéljék meg az érdeklettekkel a teendőket. Azok közül, kiket a képviselőház irodá­jában feljegyeztek, sokan maradtak el, de sokan csat­akoztak mások is, kikre nem is számítottak. A társaságban képviselve van minden párt. A táraság a kör. tagokból áll: Sváb Károly, Turgonyi Lajos, Ráth Károly, Kulcsár Lajos, Dá­niel Ernő, Sváb Sándor, Végh Aurél, Papp Sán­dor, Andrássy Gyula, Boros Béni, Teleki Domokos gr. Ilohonczy Gida, Stoll Károly, Nagy Károly, Verho­­vay Gyula, Tors Kálmán, Szalay Imre, Lukács Béla, Dárday Sándor, György Endre, Gergelyi Tivadar, Rácz Athanáz, Hollósy Károly, Rakovszky György, Orbán Balázs, Éles Henrik, Iliasevics Jenő, Novák Jusztáv, Somsich Iván gróf, Ivády Béla, Mikó Bá­­int, Szajbely Gyula, Csatár Zsigmond, Katona La­jos, Szerb György, Széll György, Sárközy Aurél, Halassy Sándor, Gellén István, Péchy Andor, Türr tábornok, Leitner Károly, Svarzel Sándor, Kerndl Antal, Návay Gyula, Horváth Ignácz, Bodoky Lajos, Nagy Dezső, Hudy Kálmán, Maszák Hugó, Salamon Ferencz, Bodola Lajos, Dessewffy Arisztid és Erdélyi Gyula. Az ebédnél a pártok a legtarkábban vegyültek össze. A társaság felvillanyozásához legtöbb erővel a szélsőbal járult, gr. Somsich és Szalay Imre urak ugyanis saját termésű boraikkal vendégelték meg kollegáikat. A mérnökegylet tagjai időnként megmu­tatták, hogy hol kellene a Dunát megszelídíteni, kü­lönösen az ercsi-i torkolatot tartották igen szűknek. A társaság meg fog állni Török Becsén, hol Rohonczy Gida lesz a házigazda. Csókán a tár­saság Sváb Károly vendégszeretetét fogja élvezni. A képviselők expedícziója. A »Minerva« fedélzetén, ápril 6. A budapesti ismerősökkel szívélyesen kezet szorítva, permeteg eső hullása közben indultunk az útra, melynek czélját az képezi, hogy az orsz. képvi­ . székely művelődési és k­özg. egyesület közp. választmányának Hajós János elnöklete alatt a napokban tartott ülésén: 1. öt uj részvényes tag jelentetett be; — 2. jelentetett, hogy a marosszéki havas-birtokosság 200 forintnyi alapítványi tőké­jét befizette; — 3. az udvarhelyi székely-egyleti első takarékpénztár mérleg­számlája szerint a múlt évi tiszta nyeremény 2 százalékában 48 forint 16 krajerár íratott egyletünk javára, az alapsza­bályok szerint; — 4. a székelyföldi viszonyok leírása czímű pályadíjnyertes műnek kinyomatott öt első éve bemutattatott, az egész mű­ 28—30 iv lesz, ára egyleti tagoknak 1, nem tagoknak 2 forint; 5. a székely kivándorlás meggátlására tett Kralo­­vánszky-féle s hasonló rendeltetésű más alapok ügyében a közoktatásügyi miniszter értesítette az egyletet, hogy a Kralovánszky György végrende­lete értelmében ezen alapokra nézve végintézke­dés tételre a törvényhozás fog felhivatni, de csak akkor, ha majd az özvegy halála után a Kralo­­vánszky által alapított tíz­ezer forint is be fog fizet­tetni. 6. Bejelentetett, hogy a finomabb szalma­fonás­ban való kiképeztetés végett 3—5 székely leány a pozsonyi műipar képezdébe minő feltételek mellett­ vétetik fel, ez közgyűlés elé fog terjesztetni. 7. Feleki Miklós választmányi tag jelenti,­­ hogy az egylet javára a budai várszínházban terveit színi előadásra kiváló művészeket nyert meg, a sikert biztosítottnak hiszi; a közp. választmány azonban a jelentéstevő nézetével összhangzólan, tekintve, hogy most a szegedi szerencsétlenség veszi igénybe minden­felé a t. közönség áldozatkészségét, a tervezett színi előadást az őszre halasztja, Felekinek buzgó fárado­zásaiért ez alkalommal is köszönetet szavazván. Végre 8, az őszön a fővárosban rendezendő székely háziipar és műipari kiállítás ügyében egy­előre elhatároztatott, hogy Binder Lajos gépészmér­nök , a szepsi­szentgyörgyi fonó-szövő-intézet igaz­gatója, mint az egylet megbízottja, utazza be az egész székelyföldet, a székely megyék hatóságai s az ottani vidéki választmányok közreműködésével szemlélje meg és jelölje ki mindenütt a kiállításra érdemes tár­gyakat, azok azután minden megye székhelyén gyűj­­tessenek össze a közgyűlés idejére, az igy összegyűj­tött csoportokat a közgyűlés alkalmával kiküldendő szakbizottság másodszor vegy­e szemle alá s végleg jelölje ki a budapesti székely kiállításra felküldendő czikkeket. Különfélék. — ápril 8. (A hivatalos lapból.) Király ő Felsége bárói Abele Vincze altábornagynak, beosztva a bécsi főhadpa­­rancsnoksághoz, báró Drechsler Károly altábornagy t­olmüczi várparancsnoknak, és treuenschwerfi báró Knebel Albert altábornagy, a katonai felebbezési törvényszék elnöké­­nek, a titkos tanácsosi méltóságot, herczeg Eszterházy Alajos m. kir. honvédőrnagynak, a cs. és kir. kamarási méltó­­ságot adományozta. A vallás- és közoktatásügyi miniszter, gróf Batthyány Zsigmond szemlaki közalapítványi kasznárt, a csákovai ura­­dalomba közalapítványi tiszttartóvá; Pooder Henrik pilisma­­róthi számtartósági ellenőrt, szemlaki közalapítványi hasz­nát rá ; Berzeviczy Géza ellenőrködő írnokot, csákovai köz­­alapítv. szám­tartósági ellenőrré; Szvacsina Gyula csákóvai főtiszti tollnokot, pilismaróthi közalapítványi számtartósági ellenőrré ; Benz János közalapitványi ügyigazgatósági írno­kot, nagykövéresi közalapitványi számtartósági ellenőrré ; Weber Haj­mund ellenőrködő írnokot, nagykövéresi közala­pitványi urad.­ispánná nevezte ki. J­a­k­a­b M. debreczeni lakos, »Szücs«-re, B­r­e­d­l Adél soproni lakos »Deszkási­-ra, W­e­­­i­gm­an­n Sándor Ede, ez idő szerint fővárosi lakos »Tolnai«-ra, Fischer Kálmán lézai lakos »Halasiéra, A­s­s­i­n­g­e­r Ignácz nagykőrösi lakos »Bal­­la«-ra, F­l­ó­r­i­s József nagyszombati lakos »Virági«ra, A­g­­n­e­r Károly vittenczi lakos »Abonyi«-ra és Zemánik János trencséni lakos »Zemányi«-ra változtatták vezeték­nevöket. Trencsén megyei Viszoka községben önálló postahivatal lép életbe i. é. április hó 11-től kezdve, kézbesítési körébe­ Viszoka község, Bovne, Makó, Petrovicz-mako, Psuznovicz­­mako, Szetyecho-mako telepek, Szemetes-hegy alján levő ma­jor Poridula major, Kiszucza-völgyben fekvő uradalmi telep és vadászlak, Kelcsó mint Viszoka községkiegészitő része fognak tartozni. Sopronmegye Szany községében évenkint máj. 9-én s szept. 19-én országos vásárok lesznek. Sárosmegye Palocha községében f. hó ápr. 21-én pótvásárt tartnak. A gyulai iparos ifjúság önképző- és betegsegélyző egy­letének,a pesti egyesült férfi s­zoruha készítő ipartársulat véd­egyletének, a vadászi olvasókörnek,a dunaszerdahelyi izraelita segélyző­ egyletnek, a szegszárdi polgári olvasókör, a nagysze­beni cserző varga ipartársulat és a kudniczi egyesült ipartársu­lat alapszabályai helybenhagyattak. (A szegediek javára) a belügyminisz­tériumhoz tegnap 64,051 frt jött be. Ehhez járultak többi közt: a Trieszter Zi. gyűjtése 1100 frt, gróf Lanckorowszky Lembergben 200 frt, Simon Móricz titk. tanácsos további küldeménye Königsbergből 3000 márka, Bernből özvegy báró Effinger Wildegg Paulina 2000 frank , Berlinből a Voss­sche­tig gyűj­tése 8000 márka, stuttgarti hatodik küldemény 1200 márka, a galatzi konzulátus gyűjtése 7230 frank arany. Megemlítjük egyúttal, hogy a mai hiva­talos lap közli a Szerb-Nagy-Szt-Miklóson, Oroshá­zán, Lugoson és N.-Kikindán levő szegedi menekül­tek névjegyzékét. (A Bécsben alkalmazott külföldi követségi katonai meghatalmazott aj­kát­ sajátságos sors üldözi. Még alig hangzottak el a hírek Molostwoff orosz katonai meghatalmazottról, ki az Ertl-féle spion történetbe volt belekeverve; alig távozott el Bécsből Marnoni olasz őrnagy, ki az Actatius ágyuk titkát akarta felfedezni, már ismét egy újabb esetről beszélnek Bécsben, mely F­e­l­d­­m­a­n­n orosz tábornok s bécsi katonai meghatalma­zottat illeti. Feldmann ugyanis — mint mondják — úgy a nyáron történt részleges mozgósítás alkalmá­val, valamint a táborkar működése tekintetében a boszniai hadjárat idejében beható tanulmányozás tárgyává tette az illető közegek eljárását s erről rész­letes jelentést küldött az orosz hadügyminisztérium­nak. Az orosz és német udvarok közötti benső vi­szonynál fogva e jelentés, vagy egész terjedelmében, vagy csak részben, a német táborkarnak is tudomá­sára jutott, s így történt, hogy annak tartalmáról a berlini osztrák-magyar nagykövetség tagjai is értesül­tek. Mint mondják, Feldmann ezen jelentésében igen elvetőleg nyilatkozik az intéző osztrák-magyar kato­nai személyekről s nagyon kicsínylőleg szól azon hadi műveletekről, melyek Bosznia és Herczegovina okkupácziója czéljából történtek. Sőt azt is mondják, hogy Feldmann, tekintettel a háború eshetőségére,mo­­narchiánk és Oroszország között, az osztrák-magyar hadsereget »egyelőre veszélytelennek« nyilvánította. Képzelhető, hogy e hírek mily kínos hatást keltettek Bécsben. Hogy alapos-e e verszió, arról a P. Ll. bécsi levelezője nem vállal felelősséget, de annyi, mint mondja, tény, hogy Feldmann már nincs Bécsben, hanem néhány nap előtt »szabadságra« távozott Pétervárra. (Az alcsúthi kastélyban) eddigelé egy szoba szolgált imaházul. József főherczeg most e hiányt pótolni fogja s a kastélyhoz templomot építtet, stylszerüleg, toronynyal. E végett Storno Ferenczet hivatta oda, ki már el is készítette a terveket.

Next