Pesti Napló, 1879. május (30. évfolyam, 106-132. szám)

1879-05-30 / 131. szám

131. szám. Budapest, 1879. péntek, május 30. 30. év­­folyam. Szerkesztési Irodát Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak ék Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal, Barátok-tere, Athenae­um -épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők.PESTI NAPLÓ ESTI KIADÁS. EUS fizetési feltételek! Pestin küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli 4* esti ki­adás együtt: gggig 1 hónapra 2 írt. — 8 hónapra 6 írt. — 6 hónapra 12 írt. Az esti kizdi. postai kfilönkfd­déneért fel­fizetís írnegyedMiként 1 fcstad Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek két tsnl mely napján történik la, mindenkor a hó első napjától eze mu­ta­tik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a, Festi IS Napló kiadó­hivatalába Budapest, Barátok-tere, Athenaeum-épí­leti küldendők. A Pesti Napló táviratai. (Ered. sürg.) Sz.-Fehérvár, május 30. A ki­állítás sajátképen csak most mondható teljesen befe­jezettnek és mind imponálóbb hatást tesz a szemlélőre. Egy kiváló angol iparos, ki tegnap érkezett ide, megjegyezte, hogy egyes csoportok bármely világki­állításnak is díszére válnának; az ily kiállításnak ren­deltetése — úgy mondá — az, hogy az ország maga magát ismerje fel és a külföld is ismerje meg, mert ez utóbbi, daczára az eddigi törekvéseknek, Magyar­­országot igazi világitásban mutatni, nem ismeri még kellően ez országot, mely majdan képes lesz helyes közgazdasági politika mellett egész szükségleteit a magáéból fedezni. A mai vonatok meglehetős sok vendéget hoz­tak, egyebek közt F­i­á­t­h bárót, Si­á­t­h főpolgármes­tert, Fáik Miksát és Kovács M. tanácsost csa­ládjaikkal. Az utóbbiakat Havranek főpolgármester, Lederer Sándor alelnök fogadták.­­ A pol­gármester, a hivatalos teendők miatt a Budapesten időző gróf Zichy képviseletében üdvözölte Fálk Miksát, mondván , hogy ő, mint kiváló tagja a parliamentnek és különösen mint kitűnő tagja a ma­gyar érzelmű német hírlap irodalomnak, bel és kül­földön nagy érdeklődést keltett a kiállítás iránt. Ezért köszönetet mond a bizottság nevében. Ezután a vendégek Havranek, Lederer és Kramer pesti iparos vezetése mellett megtekinték a kiállítást, mely fölött teljes megelégedésüket fejeztek ki. Prága, május 30. A cseh bizalmi férfiak klubja megállapította a pontozatokat, melyek fölött a két nemzetiség bizalmi férfiai esetleg alkudozhatná­nak .A nemzeti egy­enjogúság megvalósítá­sa az iskolákban és a hivatalokban, a választási törvény revíziója törvényes uton, végül megoldása azon kérdésnek, hogy a cseh királyság tör­téneti individualitását és autonómiáját mi­­kép lehetne összhangzásba hozni az al­kotmánynyal. Athén, május 29. Török csapatok a napokban üldözőbe vettek egy 125 főnyi felkelő bandát és ez alkalommal görög területre hatoltak, ott megtámad­tak egy görög csapatot, mely azonban három ütközet után kényszerítette a törököket, néhány halott el­vesztése után visszavonulni török területre. London, május 29. A Reutter-ügynökség je­lenti Santiagoból május 28-áról. A perui hajóhad Iquiquenál megtámadta a chilei hajóhadat, de a tá­madás visszavezetett. Madrid, május 29. Az Epoca jelenti. A had­ügyminiszter kijelente, hogy legközelebb 10.000 ka­tonát elbocsát és a hadsereg létszámát le­szállítja 90.000 emberre. A kubai hadsereg ter­vezett leszállítása itt nincs beszámítva. Bukarest, május 30. Tegnap este a fejedelem elnöklete alatt, minisztertanács volt, mely elhatároz­ta, hogy az új kamara június 3-án fog egybegyűlni. Páris, május 29. éjjel. Miután lehetetlen volt Henri Martin és Emile Ollivier közt a beszédek iránt, melyeket az akadémiában Thiersről tartanának, egyetértést létesíteni, az akadémia 15 szavazattal 12 ellenében elhatározta, hogy Henri Martin­ ünnepé­lyes befogadását az akadémiába hat hónapra elha­lasztja. Páris, május 29. A portugáll kormány egy angol társulattal szerződést kötött, melynek értelmé­ben Aden és a Fokváros közt tenger alatti távirdavonal létesíttetik,mely érinteni fogja Mozambiquet. Sz.­Pétervár, máj. 30. Mária­ Pavlovna nagy­­herczegnő egészségi állapotában szerda óta igen ve­szélyes fordulat állott be; a f. hó 24-én beállott gyü­­ledés gengedésbe ment át. London, május 30. A Daily Telegraph jelen­ti: Francziaország azt javasolta Angolországnak, hogy közösen nevezzenek ki angol és franczia ellen­őröket az egyptomi pénzügyek feletti fel­ügyeletre ; ez ellenőrök korlátlan teljhatalmat nyer­nének és a kbedive nem mozdíthatná el őket. W o­­­s e­­­e­y elutazott Dél-Afrikába. A Pesti Napló tárczája. Korunk hőse. LERMONTOV-tóL Orosz eredetiből fordította Timkó Iván és Babog M. I. FEJEZET. Béla. (Folyt.) — Ugyan mit tegyek vele ? Tudja, én soha sem forogtam nők körül; gondolkoztam soká, mivel vidá­­mitsam fel őt; de mi sem jutott eszembe; néhány per­­czig hallgattunk mindketten .... A helyzetek legkel­­lemetlenebbike! — Végre azt mondom neki: »kívánod, hogy a sánczokra menjünk sétálni ? az idő igen kellemes!« Szeptemberben voltunk. És valóban, az idő felséges, derült és enyhe volt; a hegyek a legtisztábban való­­nak kivehetők. Összezártuk az erőd sánczait, de egy szót sem váltottunk; végre ő leült a gyepre és én mellette foglaltam helyet. Meg kell jegyeznem, hogy dajkaként futkostam utána. — Erődünk magaslaton állván, sánczaiból gyö­nyörű kilátás tárult fel előttünk; egyik oldalról víz­mosás alkotta árkoktól áthasitott völgy terült el, mely a hegyek gerinczéig nyúló erdőnél végződött, itt-ott kémények füstölögtek s ménesek legelésztek; másik oldalról pedig egy sebes folyócska folydogált, mely sűrű csalittal volt körül nőve, befödvén azon kovakő magaslatokat, melyek a Kaukázus főlánczá­­val voltak összeköttetésben. A bástya egyik ormára telepedünk le úgy, hogy minden oldalról a legpompá­sabb kilátásunk volt. Alig tekinték körül, a­mint az erdőből szürke lovon férfi közeledik felénk, ki a folyócska partján, mintegy száz ölnyire tőlünk meg­állva, mint egy őrült kezdő lovát forgatni. Mi az ! ... Nézd csak Béla, mondám én: a te szemeid fiatalok; micsoda esztelen az ? kit jött ez mulattatni ?...« — Béla oda tekintett. »Hisz ez Kazbics!« kiáltá. — Ah, a rabló! nevetséges!.. . hozzánk jött ? Nézem, csakugyan ő volt. Napbarnított arczc­al, sza­kadozottan és sárosan, mint rendesen. »E ló atyám lova« mondá Béla, kezemet megragadva. Mint a nyárfalevél, úgy reszketett s szemei csillogtak. Oh! — gondolom magamban — lelkecském, benned is felforrt a rablók vére. — Jöjj csak ide, mondám az őrhöz: vedd fegy­veredet s lődd le azt az ifjút, kapsz egy ezüst rubelt. — Értem kegyelmes uram, de bajos, mert nem áll egy helyen ... — Kiálts rá, mondám én nevetve. »Hé, bará­tom!« kiáltás,kezével intve: »állj csak csendben egy keveset, mit forgolódol úgy, mint egy mételyes juh?« — Kazbics csakugyan megállóit s hallgatódzni kez­dett , valószínűleg azt hívén, hogy beszélgetésbe ereszkednek vele, — hogy is ne! . . . Az én gránáto­som arczához illesztő fegyverét, czélozott s megnyomá a ravaszt. Fegyvere csütörtököt mondott, Kazbics azt hallva, megrántá lovát s félre ugrott. Kengye­lére állva, anyanyelvén valami fenyegetőt mondott s eltűnt. — Szégyeld magad, mondám az őrnek. — Kegyelmes uram! védve van e golyó ellen. Olyan átkozott nép ez, mely egyhamar nem pusztul el! — Egy negyed óra múlva Pecsorin visszatért a vadászatról. Béla nyakába borult s egyetlen szemre­hányó szót sem intézett hozzá hosszas elmaradásáért. . . De biz én már most kifogytam a türelemből. — Vigyázzon kérem, mondom: ép most volt itt a folyó túlsó partján Kazbics, s mi reá lőttünk. Csak nem akar vele találkozni ? Ez a hegyi nép igen bosszú­­vágyó, azt hiszi, hogy ő nem jó rá, hogy ön Azamat szerencséjének okozója ? Fogadni mernék, hogy ő ma megismerte Bélát. Tudom, hogy mennyire tetszett neki, — maga mondá nekem, hogy ha képes lett volna tisztességes hozományra szert tenni, el is vette volna .... — Pecsorin erre elgondolkozott. — Igen, mondá ő: óvatosabbaknak kell lennünk... Béla a mai naptól fogva nem szabad többé a vár falaira menned. Este hosszadalmasan értekeztem vele; bántott, hogy ő ezen szegény leány iránt annyira megválto­zott, s hogy fél napokat is eltöltött a vadászaton. Vi­selete is hideg volt iránta; hízelkedve is csak ritkán szólt hozzá. Béla feltűnően elsoványult, arcza meg­nyúlt s szemei elhomályosultak. Ha kérdém tőle: miért sóhajtozik, és miért szomorú ? azt felelé, hogy ő nem szomorú. Talán szived vágyik valami után ? »Nem.« Talán szüleid után buslakodol? »Nincsenek szüleim.« Sokszor egész napokon át sem lehetett mást tőle kivenni, mint: igent és nemet. Ezen körülményeket juttattam eszébe. »Kérem« felesé nekem Pecsorin: »hallgasson meg Maximics Maxim: nekem nagyon szerencsétlen természetem van; a nevelés tett-e olyanná, avagy az isten igy teremtett ? — nem tudom; csupán csak azt tudom, hogy ha má­soknál szerencsétlenséget idézek elő, akkor magam is szerencsétlen vagyok. Természetes, hogy számukra ez nem a legjobb vigasz — a fődolog azonban mégis az, hogy ez úgy van. Kora fiatalságomtól kezdve, azon percétől, melyben szüleim fegyelme alól kikerültem, bőszülten rohantam az élvezetek hullámai közé; s mindent élveztem, a­mit csak pénzért kaphattam, s igy természetes, hogy mindennel jóllaktam. Azután a nagy világ zajába merültem, de csakhamar meguntam a társaságot is.Sok szépségbe bolondultam s ők viszont szerettek; szeretetük azonban csak felcsigázó képze­lődésemet s önhittségemet,szivem pedig sivár maradt.... Ezek után olvasáshoz fogtam, tanultam, de a tudo­mányokat is meguntam; láttam, hogy a szerencse s a hit legkevésbé sem függ tőle, miután a legboldogabb emberek legtöbbnyire ostobák; az pedig, hogy az ember hírnevet szerezzen, pusztán csakis az élel­mességtől függ. Mindent meguntam. Csakhamar a Kaukázusra tettek át: ez volt életem legszeren­csésebb ideje; azt reméltem, hogy a csecsenezek golyói közt az élet nem lehet unalmas,­­ de hiába. Egy hónap alatt annyira megszoktam azok fü­tyülését és a halál folytonos lehetőségét, hogy valóban több figyelmet fordítottam a szúnyogokra, és még unalmasabb lett előttem minden, annál in­kább, mivel most már utolsó reményemet vesztem. Midőn legelőször megláttam Belát házában, midőn legelőször tartom őt ölemben, fekete hajfürtjeit csó­kolva — én — ostoba, azt hittem, hogy ő angyal, ki sorsom enyhítésére küldetett... s ismét csalódtam. Egy ily vad nő szerelme semmivel sem ér többet egy tévedt nő szerelménél; ennek ügyetlensége s nyilt­­szivüsége ép annyira untat, mint annak kaczérsága. Ha akarja, én szeretni fogom még őt, és háládatos leszek az eltöltött édes perczekért. Életemet adom érette, csakhogy én már meguntam őt— os­toba vagyok-e, vagy alávaló — nem tudom; — annyi bizonyos, hogy én is szánandó vagyok, s meglehet, még inkább, mint ő : az én lelke­­met elrontotta a világ, képzelődésem nyughatat­lan; szívem telhetetlen; nekem minden kevés; a sze­rencsétlenséghez ép oly könnyen szokom hozzá, mint az örömhöz, és életem napról-napra üresebbé válik; még csak egy eszköz maradt számomra : az utazás. Mihelyt lehetséges lesz, elmegyek, csakhogy nem Európába, isten mentsen! elmegyek Amerikába, Ará­biába s Indiába; lehet, hogy meghalok útközben va­lahol ! Legalább úgy vagyok meggyőződve, hogy ezen utolsó reményem mielőbb beteljesül a viharok és rosz utak következtében.« — így beszélt , soká s sza­vai emlékezetembe vésődtek, annál inkább, miután legelőször hallottam ilyen dolgokat egy huszonöt éves embertől, adja isten, hogy ne is halljak többé... Mondja csak kérem — folytatá a törzstiszt hozzám fordulva, — ön úgy látszik, most nem rég lehetett a fővárosban: az egész fiatalság olyan-e ott ? Azt felelem, hogy sokan vannak, a­kik ugyanazt állítják, hogy bizonyosan vannak olyanok is, a­kiknek igazuk van, s hogy különben az elkényeztetés — mint minden divat — a társadalom felsőbb rétegeiben vette kezdetét, mire a középosztályban is elterjedt és még na­gyobb tökélyt ért. Ma azok, kik a legjobban unatkoz­nak, úgy törekszenek ezen szerencsétlenséget elfeledni, akár egy bűntettet. A törzstiszt nem érte meg ezen szavak értelmét, csupán fejét csóválta s fájdalmasan mosolygott. — És bizonyosan a francziák hozták be ezen divatot ? — Nem, az angolok. — Ahá, ime!... felesé­g, — de hisz azok min­dig részegeskedőknek voltak híresztelve. Akaratlanul eszembe jutott egy moszkvai kis­asszony, a­ki azt állítgatta, hogy Byron nem volt más, mint korhely. Különben a törzstiszt megjegy­zése menthető volt. Hogy a bortól tartózkodjék, ő természetesen azzal hitegeti magát, hogy minden szerencsétlenség kútfeje a részegeskedés. Ezután következőképen folytatá elbeszélését: — Kazbics nem jelent meg többé. Nem tu­dom, miért nem üzhetem ki fejemből azon gondola­tot, hogy nem hiába jött ő felénk, s hogy bizonyo­san roszba törte fejét. — Egyszerre csak rábeszélt engem Pecsorin, hogy menjek el vele vadkanra; so­káig vonakodtam: kellett is nekem vadkan! De végre is magával harczolt. — Öt katonát vettünk magunk mellé, s korán reggel elindultunk. Tíz órát kóvályog­tunk sás között és erdőkben, de sehol vadra nem akad­tunk. »Ej, nem volna-e jobb visszatérni?« kérdem én­: »minek fáradjunk még tovább ? Már látom, hogy szerencsétlen napot választottunk.« Alexandrovics Gregor nem is hederített az izzadtság és fáradtságra, s nem akart zsákmány nélkül visszatérni.. . Olyan ember volt ő, a­mi eszébe jutott, annak meg kelle történnie; látszott, hogy gyermekségében anyja na­gyon elkényeztette... . Végre dél tájban egy rettene­tes vadkanra akadtunk: — Paff! paff.... Roszul találtuk, a vadkan a sás közé menekült .... Na­gyon szerencsétlen nap volt ez­­... . Kipihentünk, azután haza mentünk. (Folyt. köv.) Budapest, május 30. (A főrendiházban) ma befejezték a víz­­szabályozási társulatokról szóló törvényjavaslatot. A rendőri törvényjavaslat s a képviselőháztól vett többi j­avaslat a hármas bizottsághoz utasittatott. (A képviselőház zárszámadási bi­zottsága) ma déli 12 órakor Prileszky Tádé elnöklete alatt tartott ülésében, melyen a kormány részéről jelen volt S­z­a­p­á­r­y Gyula gr. pénzügymi­niszter, Nagy Gábor felolvasta az 1868 — 1877. évi állami háztartások tárgyában a képviselőházhoz beterjesztendő jelentésnek általa fogalmazott szöve­gét, mely minden változtatás nélkül egyhangúlag el­fogadtatott és ugyan­ő, mint előadó, megbizatott, hogy a bizottság jelentését a képviselőház elé ter­­jeszsze. Ez alkalommal hitelesíttetett egyszersmind a tegnapi ülésnek ez ügyre vonatkozó jegyzőkönyve és határozata is. (Angol-franczia viszonyok.) Mint a Pol. Corr.-nak Párisból jelentik, azon kitüntetés, melyben az angol királynő legközelebb a szent Mi­hály és szent György-rend nagyszalagjának adomá­nyozásával párisi­ nagykövetét, Lyons lordot részesí­tette, meglehetős feltűnést kelt az ottani diplomácziai és politikai világban. Hajlandók ezt angol részről jól kiszámított c­áfolatnak tekinteni azon hírek elle­nében, melyeket az angol és franczia kormányok közti feszült viszonyról terjesztettek. (Konstantinápolyból) május 24-ről a Pol. Corr. levelezője következő érdekes dolgokat ir: Az utóbbi időben Ar­e­k­o pasa a nap hőse; állam­férfiak és hirlaplevelezők tömegesen látogatták őt, kik előtt nagy őszinteséggel nyilatkozik. A többek közt azon reményét fejezte ki, hogy a bolgárok bele­nyugodnak az új helyzetbe. Rendezni fognak ugyan egyszer-másszor tüntetéseket a szultán tekintélye el­len, hogy függetlenségi igényeik el ne évüljenek, de e tüntetések inoffenzív természetűek. Aleko pasa kijelentette, hogy megérteti a bol­gárokkal, hogy most csak fogadják el az új helyzetet, mely nagyon elviselhető, minthogy az a biztosított jövő, melyre a bolgárok törekednek, úgy is csak az idő kérdése. Aleko pasa Said pasáról rendkívül ked­vezően nyilatkozott, a­mi abban leli magyarázatát, hogy mindketten oroszbarátok. Az öreg Namuk pasa nagyon lehangoltan utazott Livá­­diába. Két nappal elutazta előtt azt mondá egy tö­rök érzelmű diplomatának: ne csodálkozzék senki, ha Törökország közeledni igyekszik Oroszországhoz. Egyedül ez a hatalom képes, ha ugyan akarja, Törökország lételét még néhány évre meghosszabbí­tani. Ő — mondá Namyk — tudja hogy a porta kilá­tásai nagyon roszak. — Sokszor tanácsolta a szultánnak, mondjon le a személyes uralomról s fo­gadja el az alkotmányos rendszert. Most a baj már gyógyíthatatlan s egészen közönyös, akár alkotmány­nyal, akár anélkül pusztul el Törökország. A novi­­bazári egyezmény megkötése óta Karatheodory pasa csakugyan elvesztette a szultán kegyét, mit az is bizonyít, hogy amaz idő óta egyszer sem hivatott meg a szultán elnöklete alatti miniszteri értekez­letekre. Karatheodory különben is csak háromszor fo­gadtatott a szultán által a berlini kongresszus óta. A pasa be is adta már lemondását, de a szultán nem fogadta el, mert attól fél, hogy a keresztény minisz­ter elbocsáttatása a nagyhatalmaknál visszatetszést keltene. Igaznak bizonyul,hogy Tabaat pasa tizen­öt millió frankot hozott a palotába, minek folytán nem lehet csodálkozni ama fordulat felett, melyet az egyptomi kérdés újabban vett. (A belgrádi török követet) Sermed effendit a szerb főváros nagy ünnepélyességgel fogad­ta. A kikötő helyén a szerb minisztériumok előkelő tisztviselői és a városi hatóság testületileg üdvözöl­ték és elkísérték a fogadóig. A következő napon Sermed Risztics mint elnök­kel értekezett, ki igen nyájasan fogadta és kijelenté neki, hogy a független Szerbiának érdekében áll, bé­kében, egyetértésben élni a fényes portával. Selmed effendit Budapesten is ismerik ; európai műveltségű, európai modorú férfiú, igen jól beszél francziául; Londonban, Berlinben és Budapesten tete­mes diplomácziai ügyességet sajátított el. Belgrád­­ban is igen kedvező benyomást tett. (Novi-Bazárból)a Pol.Corr.május 20-ról következő officziózus levelet vész. Az utolsó tíz napon itt olyan politikai zivatar dühöngött, minőt a poli­­kai izgatásoktól gyakran látogatott szandzsák már rég nem látott. Az osztrák-magyar egyezmény meg­kötésének híre, mi Bjelopolje, Priboj és Prepolje he­lyeknek az osztrák-magyar csapatok általi megszál­lását közel állónak tünteti föl, nagy izgatottságot keltett az albán lakosság ama részében, mely a liga táborával rokonszenvez. Az izgatottságot fokozta az is, hogy a liga katonai vezetője Jusszuf Skutariból Janinába utazva, itten három napot töltött s nagyban öntötte az olajat a tűzre. .Jusszuf egész nyilvánosan a »Jajlell-Kafana«-ban egy órai izgató beszédet tar­tott, főeszméi körülbelül ezek voltak: »El lennénk hagyatva, ha nem albánok lennénk. A bolgárt, a szerbet, még Kars igazhitű fiát is át lehet engedni a gyaurnak, vagy más idegennek. Ezek az emberek megeszik a kenyeret akárki kezéből, s megcsókolják még az idegennek is köpenye szegélyét. Tette ezt valaha az albán ? • Kérdem tőletek: lenyalta-e valaha az albán idegenek czipőiről a port? Soha. Ezt az albán sohsem tette. Ezt jövőre sem te­heti. Szambulban eladnak mindent, népet és vallást, földet és embert, de ti az ő fermanjaikat fetwanak fogjátok-e tekinteni ? Én azt mondom, hadd olvas­son fel nektek a tjata (Írnok) akármit, ti vegyétek elő gataganjaitokat, pisztolyaitokat és hosszú puskái­tokat, s álljátok útját minden idegennek. Siessetek a határra, hogy fenyegetett testvéreiteknek segítséget vigyetek.« A főkormányzó csak akkor lépett közbe, s akkor akarta Jusszufot elfogatni, midőn ez már el­párolgott. Az izgatásnak komoly következményei lettek volna, ha csakhamar Ali­ Draga tekintélyes am­­­antafőnök nem érkezik ide, hogy a porta által rábí­zott küldetésben eljárjon. A liga 36 legkiválóbb felét, mint biztosan állítható, a török kormány megnyerte, az illetők most mindent megtesznek, ho­gy az Észak-Albániában és Novi-Bazár szandzsákban lakó népet, néhány ha­tárpontnak az osztrák-magyarok általi megszállása iránt megnyugtassák. Ali Draga szálas ember, vil­lámló szemmel, hosszú fehér szakállal, a mecset udva­rára összehívta Novi-Bazár s a vidék kiválóbb albán­jait s nyugalomra intette őket. »Tudom — mondá­a többek közt — hogy fáj a legkisebb rész elválasz­tása is a testtől. De mi történjék, ha a kis fájdalom szükséges az egész test megmentéséhez ? A szultán nem lehetett hűtlen egy átvállalt kötelezettséghez, vagy tette ezt valaha a kalifa bármelyik utóda ? Fáj neki, hogy birodalma kapuit meg kell nyitnia egy idegen­­ előtt, de azt üzeni nektek, hogy ez az idegen sem az ő, sem a ti ellenségtek nem lesz. Az osz­trákok nem fogják országotokat kormányozni, nem fognak felettetek bíráskodni, nem fogják vagyono­­tokat ériteni, nem fognak tőletek kívánni semmit. A szultán­khan tisztviselői fognak benneteket kormányozni és védeni jövőre is, mint előbb. A padisa bölcs kormánya kér titeket s parancsolja nektek, hogy nyugodtan maradjatok s őrizzétek szivetek mélyében a hitet, hogy az isten árnyéka sohasem áldoz fel ben­neteket.« E szavak babér nem hangos, de átalános tetszéssel találkoztak. Csak az ex professo izgatók folytatják eddigi munkájukat, de már nem találnak osztatlan hitelre, mint akkor, midőn még a kormány közegei támogat­ták őket. (Ezt a félhivatalos levelező mondja. Ki tudja , mi igaz ?) E békés propagandánál még na­gyobb súlylyal bírnak Ozman-Nuri pasa hadosztály­parancsnok katonai intézkedései. A konzovoi vilajet katonai parancsnoka pontos adatok szerint 39 meglehetős erős gyalogzászlóaljjal, 9 lovasszázaddal és 54 ágyúval rendelkezik, mely számban az újabban érkezett erősbítések is benfog­­laltatnak. A­ tábornok által elrendelt csapatdiszloká­­cziónak az lesz következménye, hogy a leginkább nyugtalan arnauta helységekbe nagy helyőrség léte­zik. A Novi-Bazár városban levő 2 zászlóaljhoz még 3 jön. Sjenicza helyőrségét három zászlóaljra sza­porítják. Nova-Városba 1200 embert küldenek. Ro­­goznába szintén 3 zászlóalj megy. Bjelopoljeban, Pribojban és Presepoljében egy-egy zászlóalj fogja a rendet fentartani. Országgyűlés. A képviselőház ülése május 30-án. Elnök: Szlávy József. Jegyzők: Molnár Aladár, Beöthy Algernon. A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kál­mán, Szapáry Gyula gr., Trefort Ágoston, Pauler Tivadar, Kemény Gábor b., Péchy Tamás, Szende Béla, Bedekovics Kálmán b. Elnök: az ülést d. e. 10 órakor meg nyitván, a jegyzőkönyv hitelesítése után jelenti, hogy Pulay Kornél képviselő megválasztása óta a szabályszerű 30 nap lejárt anélkül, hogy ellene kérvénye adatott volna be, s ennélfogva ő véglegesen igazolt képvise­lőnek nyilváníttatik. Kemény Gábor b. kereskedelmi miniszter: T. ház! A múlt napokban két interpelláczió intézte­tek hozzám: az egyik Gál Jenő képviselő úr által, a másik Gyurgyik Gyula képviselő úr által. Ha a t. képviselő urak itt lesznek, a holnapi ülésben bátor leszek ezen interpellácziókra válaszolni. Harmadszor felolvastatnak és végleg elfogad­tatnak a kihágásokról szóló büntetőtörvénykönyv, melyben Pauler Tivadar felszólalására utólag egy nyomdahiba igazíttatik ki, továbbá a 78-iki közös­ügyi rendkívüli kiadások fedezéséről és a 73. IX. t. sz. módosításáról szóló törvényjavaslatok. Folytattatok a beszállásolási törvényjavaslat tárgyalása. A 22-ik §. így szól : Új elhelyezési állomások kijelölése, valamint általában az állandó béke­elhelyezés minden megvál­toztatása, a közös hadügyminiszter és a honvédelmi miniszter meghallgatása után, ő Felsége meghagyása alapján történik. A honvédség elhelyezése ő Felsége jóváhagyá­sával, a honvédelmi miniszter által foganatosittatik. Ernuszt Kelemen hivatkozik az általános tárgyalás alkalmával mondott megjegyzéseire s hang­súlyozza annak szükségét, hogy a katonaság elhelye­zésére az országnak a 67. XII. t. sz. által biztosított joga megóvassék és fenntartassék s azért a követ­kező módosítványt terjeszti elő: Új elhelyezési állomásoknak a 21. §-ban érin­tett békeelhelyezés keretén belül kijelölése a közös hadügyminiszter és a honvédelmi miniszter meghall­gatása után ő Felsége meghagyása alapján történik. A monarchia két állama közöli jelenleg fennálló békeelhelyezési aránynak megváltoztatása az 1867 : XII. t. sz. 11. és 12. §§-ai értelmében eszközöltetik, a honvédség elhelyezése ő Felsége jóváhagyásával a honvédelmi miniszter által foganatosíttatik. Szilágyi Dezső megvárta volna, hogy ily fon­tos kérdésnél a kormány előadja indokait, melyek ál­tal korábbi törvényeink módosításának indítványo­zására hitte magát feljogosítva. Erre nézve nem talál sem az indokolásban, sem a bizottsági jelentésben felvilágosítást. Újabb alkotmányunk egyik alaptétele az, hogy mindarra, mi a 67. XII. t. czikkben mint re­zervált felség­jog fel nem említtetik, arra az ország­­gyűlés befolyása biztosítva van. Ezt jelentette ki Deák Ferencz 67-ben, midőn ez iránt az akkori bal­közép részéről felszólalás történt. E szerint határo­zott joga van az országgyűlésnek a katonai elhelye­zés megállapítására. Most a kormány az ország ezen jogát meg akarja semmisíteni. Ily körülmények között, ha a kormány nem tart­ja szükségesnek a kellő indokolást és magyarázatot, ezt az ország jogai irányában szükséges kötelesség­­szerű eljárással megegyeztetni nem képes. (Helyeslés a baloldalon.) Az mondatik, hogy a hadsereg belszervezetére vonatkozó ügy az elhelyezés kérdése is, az pedig a 67. XII. t. sz. szerint egyenesen ő Felségének tarta­tott fenn. Ezen állítást nem tartja igazoltnak, s hivat­kozik katonai szaktekintélyekre, kiknek nyilatkozata alapján határozottan mondhatja, hogy az elhelyezés nem tartozik a hadsereg belszervezetének kérdéséhez. És a kormány ily előrehaladt időben, az országgyűlés tagjai felének távollétében tárgyaltatja ezen törvény­­javaslatot, mely az ország egy kiváló jogát konfiskálja. (Helyeslés a baloldalon.) Visszatér a 67. XII. tcz. megalkotását meg­előző tárgyalásokra. A 67-es bizottságban, a­hol je­len volt az akkori balközép vezére is, I­v­á­n­k­a Imre, ki az akkori balközép katonai tekintélyének tartatott, kijelenté, hogy az elhelyezés kérdése alatt pusz­tán taktikai beosztást ért. S­o­m­o­s­s­y Ignácz, a mi­niszterelnök akkori elvtársa, egyenesen bővebb körül­írást és részletezést kívánt, nehogy találkozzék valaki idővel, ki az országnak jogait a törvénybe felvett szö­veg szűkebb értelmezése alapján konfiskálni akarja. Erre Deák ismét kijelenté, hogy a törvény vi­lágos értelme szerint mindaz, mi világosan ő Felsé­gének rezervált jog gyanánt nem tartatott fenn, az országgyűlés jogai közé tartozik. És ime most a balközép vezére, a mostani miniszterelnök az, ki az ország jogait konfiskálja! Azon tradícziók, melyeket a balközép hirdetett, megszakadtak, azokat nem vitte át a miniszterelnöki székbe, s ő az, ki a szűkebb értelmezést adja a 67. XII. t. czikknek, mitől egy­kori elvbarátai oly igen féltek. (Tetszés a baloldalon.) De régibb törvényeink is határozottan kimond­ják , hogy az elhelyezés elveinek megállapítása az országot illeti. Ezt mondta ki az 1844-diki országos választmány is, mely a katonaság élelmezése és elhelyezése kérdésében kiküldetett. Ezt követte az országgyűlés azóta folytonosan. Mi ok lehet arra, hogy a kormány most e jogtól meg akarja az országot fosztani? Nézete szerint nincs semmi ok , mert azt hiszi, hogy a tárgyalás alatt levő törvényjavaslatnak nem lényeges kiegészítő része a szóban forgó szakasz, annak egyszerű kihagyatását indítványozza. Ennél egyebet nem kíván a jelen alkalommal. A kérdés mindenesetre olyan, mely óvatosságot és kellő megfontolást igényel. Nem is párt­kérdés. Kéri a többséget, ne engedje, hogy azon általános közöny­ben, mely az országban észlelhető, s melyben főér­deme a miniszterelnöknek van, ki oly alacsonyra szál­lította le a nemzetben a jogai iránti értéket, s annyira lesülyesztette e jogok értékét, ily fontos kérdés tár­­gyaltassék. A szabadelvű pártnak vannak köteles­ségei. Noblesse oblige, ha ugyanazon párthoz akarja hasonlítani magát, mely régebben oly dicsőn küzdött a nemzet jogaiért. Figyelmezteti a többséget, hogy oly kérdésről van szó, melyben a nemzet a katonai hatalommal áll szemben, s melyben a gyengébb fél különben is a nemzet. Kéri a szakasz kihagyását. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Nyáry Jenő b. átnyújtja a főrendiház üzene­tét a tegnap elfogadott törvényjavaslatokról. Az erdőtörvényjavaslatra tett módosítványok az erdőügyi és jogügyi bizottsághoz sürgős tárgyalás végett utasíttattak. Tisza Kálmán miniszterelnök nem tartja ala­posnak Szilágyi azon megjegyzését, hogy a kormány részéről e törvényjavaslat nem indokoltatik, mert hiszen ő beszédében leginkább a kormány által elő­terjesztett érvekkel foglalkozott. Nem is lehet fel­adata a kormánynak, hogy folytonosan az ellenzék érveivel foglalkozzék. Áttérve a kérdésre, megjegyzi, hogy országgyűlési bizottságok nyilatkozatai még nem szolgálhatnak élő jogok bizonyítékaiul, mert e nyilatkozatok leggyakrabban óhajokat tartalmaznak. Ilyen az 1844-iki bizottság véleménye. A 67-iki 67-es bizottság előmunkálatai, igaz, más tekintet alá esnek; de a 67. XII. t. sz. értelme iránt a döntő körülmény még is az, mint értelmezték azt asok, kik azt közvetlenül létrejötte után végre­hajtották. Már pedig 1870-ben ő Felsége megállapi­­totta a hadsereg békeelhelyezését, a nélkül, hogy ez ellen bárki felszólalt volna. Ez mindenesetre bizonyítja azt, hogy az akkori kormányférfiak ez iránti jogát ő­felségének a tör­vényben gyökerezőnek tartották. E munkálat bizo­nyára az ő közreműködésükkel állapíttatott meg, de e közreműködés nincs a törvényben megállapítva. Most a kormány ezt törvényben kívánja kimondatni, a­mi mindenesetre több garanc­iát nyújt. (Helyeslés a jobbon. Derültség a balon.) A szakasz kihagyá­sát tehát alkotmányos szempontból károsnak tartaná. Végül megjegyzi, hogy ha az országos közvé­lemény nyugodt, ez mindenesetre azt mutatja, hogy az ország jogait veszélyeztetve nem látja, mert külön­­ben bizonyára felkelne jogainak védelmére. Ha ez a­­ kormány érdeméül tulajdoníttatik, ezt elfogadja. A nyugalom nem azt jelenti, hogy a nemzet kebeléből kihalt az alkotmány iránti szeretet, hanem azt, hogy e jogokat semmi oldalról veszélyeztetve nem látja. (Élénk tetszés a jobboldalon.) Nevetés a balon.) Ajánlja a szakasz elfogadását. Pulszky Ágost úgy látja, hogy a miniszterel­nök, ki a nemzetközi szerződésekre nézve már el­vett egy jogot az országgyűléstől, most a másodikat

Next