Pesti Napló, 1879. július (30. évfolyam, 158-184. szám)

1879-07-02 / 159. szám

történelmi módszertan és enczyklopaedia nyilvános rendes tanárának, a gymnáziumi tanárvizsgáló, s a fővárosi tanügyi bizottság, a magyar tud.­akadémia levelező s a magyar történelmi társulat rendes tagjá­nak, július hó 1-én déli 12 órakor az egyház kegy­szereinek felvétele után, korának 66 dik évében agy­­szélhűdés következtében történt csendes kimultát. A boldogultnak hilt maradványai, egyházi beszen­­telés után, julius hó 3-kán, délután 5 órakor, fognak a kerepesi­ ut melletti sírkertben örök nyugalomra letétetni. Az engesztelő szent mise-áldozat julius hó 4-kén reggeli 8 órakor fog a kegyes-tanitórendiek kápolnájában a Mindenhatónak bemutattatni. Kelt Budapesten, 1879. julius hó 1-én. Az örök világos­ság fényeskedjék neki! (A­s­b­ó­t­h János) ur a mai Magyarország­ban a következő nyilatkozatot teszi közzé: Tény, hogy tegnap reggel báró Fejérváry Géza cs. kir. tá­bornok és m. kir. honvédelmi miniszteri államtitkár ur és báró Dőry Lajos m. kir. honvéd-alezredes ur nálam megjelentek és gróf Zichy Ferraris Viktor m. kir. belügyminiszteri államtitkár ur nevében tegnap­előtt reggel megjelent czikkemet illetőleg felviláágosí­tást kértek. Kijelentettem, hogy személyesen nem bocsátkozhatom velük szemben magyarázásokba, ha­­nem el fogom küldeni tanúimat. Az erre történt megállapodás értelmében délután 1 órakor zala­­béri Horváth János csász. kir. tábornok úr és Szilágyi Dezső orsz. képviselő úr, mint az én meg­­bízottaim, megjelentek a fentnevezett urak előtt és ki­jelentették. Hogy én komoly és megbízható forrás­ból értesültem és kész vagyok, és ezennel megaján­lom annak bizonyítását, hogy gróf Zichy Ferraris Viktor, magyar királyi belügyminiszteri államtitkár úr oly üzletekben vett részt, melyeket a szolid ke­reskedő is gyanúsaknak tart; e bizonyítékokat, mint hogy az illető egyének távol vannak, azonnal fel nem mutathatom. Ígérem azonban, hogy a lehető legrövidebb idő alatt összes bizonyítékaimmal gróf Zichy Ferraris Viktor magyar királyi államtitkár úr által elfogadandó fórum előtt kész vagyok előállani, hogy ezenkívül felajánlok gróf Zichy Ferraris Vik­tor magy. királyi államtitkár úrnak a szavaim teljes épségben tartásával összeférő bármely elégtételt, egé­szen az ő tetszése szerint; és pedig vagy csupán az elégtételt, vagy a bizony­tást; vagy elégtételt is a bi­zonyítást is; és pedig vagy elébb és rögtön az elég­tételt és azután esetleg bizonyítást; vagy elébb bizo­nyítást és utána azonnal az elégtételt, egészen a mint gróf Zichy Ferraris Victor m. királyi államtit­kár írnak inkább konveniál.. Erre báró Fejérváry és báró Dőry kijelentették, hogy ezen választ megbí­zójukkal közölniük és tőle további utasítást, kell kér­niük, melylyel d. u. 5 órakor Szilágyi Dezső ur laká­sán az én tanúim előtt meg fognak jelenni. Ez meg­történvén, a bizonyítást illető ajánlatot tőlem szemé­­lyesen kívánták hallani, mire én azt a fentebb írt értelemben a négy tanú előtt személyesen ismételtem. Egy órával ezután értesített engemet Szilágyi Dezső képviselő úr, hogy gróf Zichy Ferraris Viktor m. ki­rályi államtitkár úrnak a részemről felajánlott mó­dozatok közül nem konveniál egyik sem, hanem engemet rágalmazónak fog nyilvánítani, mit­ek foly­tán az én tanúim az ügyet befejezettnek jelentet­ték ki. Miután ezen kijelentés reám nézve mérvadó, gróf Zichy-Ferraris Viktor m. királyi államtitkár úrral szemben az ügyet nekem is befejezettnek kell tekintenem, fentebbi nyilatkozatára egy szavam sem lehet és azt, várjon a rágalmazás vád­ja jogosult-e vagy sem, miután a bizonyítás fel volt ajánlva, de el nem fogadtatott, ez olvasó­közönség megítélésére kell bíznom. Asbóth János. (A nemz. kaszinóból) több lap a követ­kezőt közli: B. Podmaniczky Frigyes elnöklete alatt tegnap becsületbiróság mondott ítéletet egy nem rég gyakran emlegetett párbajügyben, melynek eredete valami játék-affaire volt. A vádló Ray Gedeon kép­viselő volt, a vádlott báró D. Péter. A kérdés ez: »tisztességes és kifogástalan becsületű egyén-e a báró?« Az öttagú bíróság szavazattöbbsége a sajtó szót mondta ki: »nem«, s a kaszinóból kitiltotta. (Gróf Brunswick Gábor), gróf Bruns­wick Gézának egyetlen fia Meránban me­lbaj követ­keztében elhunyt. A Brunswick család a művészet pártolása által tüntette ki magát és köztudomású, hogy Beethoven több halhatatlan simfoniáját a martonvásári parkban írta. (A Schuk-Náthán ügynek) egy epi­­lógját közli a N. P. Journal. Olvasóink emlékezni fognak, hogy Sebuk Náthán gyáros nem csak tetemes pénzösszeggel szökött meg, de családatya létére el­szöktette üzletbarátja nejét, Florencz Karolinát is. Most Cincinnatiból levél érkezett Budapestre, mely­ben Florencz Karolina elpanaszolja, hogy Sebük Náthán valami ürügy alatt Londonba utazott és őt cserbenhagyta; ő ezt nem birja túlélni és megöli magát; »csábítómnak — úgymond — megbocsátot­tam, ha még élne, a­mit nem hihetek, bocsásson meg neki az isten.« (Különben ez állítólagos kettős ön­gyilkosság nincs bebizonyítva.) (A szerb omladinisták boszuja.) La­punkban fel volt említve, hogy Uj­ Verbász közelében Csurugban S­abadkay Ignácz ellen merénylet követtetett el Erről uj Verbászról a következőket írják nekünk: »Megdöbbenve értesülünk arról, hogy a szomszéd csajkás kerület Csurug községében Sza­ba­dk­ay Ignácz ellen jun. 29-én már másodíz­ben merénylet követtetett el, mert ő Miletics ellen mint tanú szerepelt. Örvendünk hogy a derék férfiú, ki a végvidéken kitűnő szolgálatokat tett a magyar nemzetnek, életben maradt. Egyúttal sajnálatunkat fejezzük ki, hogy az első ízben ellene elkövetett me­rénylet ügye, melyet egy ultra nemzetiségi szolgabiró hivatalos hatalommal tett visszaéléssel az omladina érdekében elsimított, de a mely később a felsőbb ható­ságnak mégis tudomására jött, ott a­d a­l­­­a létetett Szabadkay Ignácz mint jegyző és polgár kitűnő szol­gálatokat tett a határőrvidék ama részén , de önzet­len hazafias tettei miatt, Miletics elitéltetése után, borzasztó nagy üldözéseknek van kitéve. (A váczi úti rablógyilkosságr­ól.) Farkassányi tollnok 3 rendőrbiztos kíséretében ma is egész éjjel nyomozta a rablógyilkost. Tegnap délután a rendőrségnél bejelentették, hogy a kültel­ken láttak egy gyanús egyént. Ezen jelentés után Kaiser rendőrbiztos és Raggioni rendőrügynök fegy­veres erővel razziára indultak, de nem akadtak oly valakire, kit a gyilkosság gyanúja terhelhetne. Ellen­ben elfogtak ugyan 6 egyént és pedig 1 férfit és 5 nőt kiket e rendőrség rég kerestet. Ezen 6 egyén szerve­zett tolvajbandát képezett. Ó­ Budán is fogtak el egy gyanús egyént, ki foglalkozására gépész volt s egy hó óta tartózkodik a fővárosban kereset nélkül. Az illető gyanúsan néz ki, kalapja bélése véres és ruháin is vér­foltok nyomai láthatók. A déli órákban a következőkről értesülünk : Az éjjel a rendőrségnek nyomozásai következőket de­rítettek ki: A meggyilkolt 22 éves nőtlen Neumann Sándor f. hó 26-kán jött el hazulról Bese-ről és B.­Gyarmaton halt meg. 27-én a fővárosba érkezett, s itt mint már jelentettük volt egy hajtóval lépet alkudozásba, ki azonban még mielőtt szolgálatát el­foglalta volna, vissza­lépett. Ennek sikerült alibiját kimutatni, s igy a rendőrség nem fogta el. Ennek visszalépése után Neumann egy másik, előtte Léváról ismeretes egyénnel lépett alkudozásba. A nevezett a marhakereskedők között különféle csúfnév alatt volt ismeretes. Ezt az nap, a­midőn a gyilkosság elkö­vettetett, több marhakereskedő egy gyanús egyén társaságában látta, ki a gyilkosság óta egészen eltűnt. A rendőrség még tegnap este sürgönyzött Lévára, s megkérdezte az ottani szolgabiróságot hogy »Bandi« név alatt nem ismernek-e egy marhahaj­tót. A személyt is leírták. Éjjel érkezett Léváról vá­lasz, melyben az ottani szolgabiróság tudtára adja a főkapitányságnak, hogy a kérdéses egyén oda való, s hogy személye is ismeretes. Azonnal intézkedés léte­tett, hogy ha »Bandi« az utat Lévára venné vagy bár­hol is megjelennék, letartóztassák. Az említett társ kipuhatolásában most fáradozik a rendőrség. A gyilkosságot, úgy látszik, ketten követték el. (Rablótámadás a császár-fürdő kö­zelében.) Péter-Pál napján az ó­budai búcsú után a császár-fürdő közelében esti 11 óra körül rablótá­madás történt, melyről a megtámadottnak egyik ba­rátja, ki nyomban az eset után a tett színhelyére ért, a következőket írja nekünk : Morzsányi Sándor vasúti tisztviselő, a bú­csú után a lóvasúton haza készült, de a tolongás mi­att nem kapván helyet, gyalog indult el a császár­fürdő felé. Az irgalmas szerzet kertje és a festő-gyár közti kézből egy rekedt hanga, izmos férfiú tartott feléje és igy szólította meg: Gebens der wenigstens einen Gulden, die muss ich haben, ansonst Crucifix..! M­­ur felemelte pálctáját és a megtámadó fejére vá­gott , de a pálcta ketté tört. A rabló füttyentett; ek­kor a köz egyik sarkából még két rabló sietett oda. Egyikük fejbe ütötte Morzsányit, úgy hogy ez szinte eszméletlenül összerogyott. Most a rablók a szeren­csétlent egészen leterítették, egyikük rongygyal be­akarta dugni a száját. M. védeni igyekezett magát, megharapta a támadó kezét, de azután saját keze kö­­zépujjának végét harapta meg. A másik gazember ezalatt kikutatta M. nadrágzsebét és kivett belőle 12 fotot. Ekkor kocsi közeledett és a rablók távoztak a Duna felé; egyikük nevetve még ezt is mondá: Der Lump hat nicht einmal eine ordinäre Uhr bei sich, und ich brauchet, so notwendig. M. vértől elborítva feküdt ott; a kocsi közeledtekor feleszmélt és a kocsit meg akarta állítani, de a benne levők nem hallották meg gyenge szavát és a kocsi tovább haladt. Utóbb néhány iparos és egyik barátja értek oda, akik meg­tisztították a vértől, mely balszemét és kezét is elbo­rította ; azután a rablók után siettek, de nem akad­tak nyomukra. Rendőr után is kiáltottak, de az egész hiábavaló fáradozásnak bizonyult, rendőrnek nem volt se hire, se hamva. (Elfogott tolvajok.) Weisz kerepesi úti vendéglőstől, mint már közöltük , nappal ezelőtt ismeretlen tettesek többféle értékes ezüst tárgyakat loptak el. Ma éjjel az ó­budai kapitányság két fiatal embert fogott el, kiknél a lopott tárgyakat meg is találták, melyeket Weisznak ma délelőtt vissza szol­gáltattak. 1252 1492 2055 2478 2853 3252 4263 4593 5587 6205 6997 7447 8296 8754 9623 10083 10530 10827 11158 11662 12126 13004 13402 13587 13947 14797 15356 15586 15779 16223 16546 16870 17372 17723 17936 18370 18753 19198 19489 19635 20167 20568 20822 21027 21603 22292 22599 22686 23118 23638 23944 24544 24799 25203 25298 25630 25847 26174 26539 26939 27233 Közgazdaság Vegyes hírek. (A m­a­g­y­a­r szőlődézsia a vált­sági államkötvényeknek) Budapesten, 1879. évi junius hó 27., 28. és 30-án a törlesztési terv értelmé­ben megtartott XVII-ik kisorsolása alkalmával, a következő kötvényszámok huzattak ki: 50 frtos: 35 91 155 257 271 367 455 521 645 947 949 977 987 1002 1065 1237 1293 1339 1435 1502 2047 2104 2170 2434 2441 2449 2566 2631 2694 2986 2988 3491 3527 3667 3815. 1OO frtos: 11 120 133 195 294 473 597 625 732 757 827 840 914 943 947 1007 1145 1201 1313 1348 1364 1373 1378 1395 1744 1767 1803 1954 2028 2037 2136 2209 2225 2265 2389 2458 2599 2602 2628 2649 2666 2750 3023 3038 3075 3181 3219 3227 3406 3476 3582 3873 3946 3999 4455 4513 4565 4566 4575 4584 4665 4671 5292 5343 5401 5404 5699 5701 5756 5778 5984 5987 6400 6542 6577 6637 6679 6820 7062 7094 7132 7231 7249 7361 7546 7767 7792 7809 8200 8295 8377 8423 8467 8528 8551 8564 8926 8982 9061 9294 9422 9598 9791 9828 9834,9910 9974 9979 10135 10157 10265 10429 10461 10600 10652 10710 10736 10816 10960 10990 11007 11390 11490 11497 11866 11900 11918 12397 12406 12449 13236 13243 13245 13424 13477 13538 13656 13821 13848 14370 14395 14593 14914 15012 15208 15489 15522 15559 15634 15661 15678 15850 15866 15902 16398 16401 16451 16571 16650 16723­ 17095 17118 17141 17426 17476 17480 17769 17771 17822 18029 18161 18204 18430 18667 18668 18822 18869 18928 19288 19327 19365 19577 19580 19592 1636 1908 2237 2606 2892 3398 3652 3874 4165 4705 5307 5814 6090 6626 7002 7196 7600 7760 7961 8397 95 108 191 288 296 412 447 683 689 698 720 726 761 796 985 989 1006 1027 1047 1061 1237 1252 1300 1301 1314 1439 1459 1503 1614 1650 1760 1804 1829 1900 1919 2111 2157 2217 2241 2314 2540 2543 2546 2558 2685 2735 2795 2878 2973 3025 3221 3261 3265 3357 3370 34343. 500 frtos: 40 467 566 601 634 834 894 898 975 1078 1085 1089 1336 1340 1424 1660 1692 1727 1997 2019 2108 2416 2435 2539 2689 2700 2723 3027 3172 3209 3536 3584 3607 3629 3679 3689. sz. JOOO frtos: 33 34 96 135 159 181 188 215 387 415 493 516 543 597 605 637 660 685 730 751 770 791 813 852 879 922 987 1032 1072 1103 1134 1146 1314 1324 1337 1364 1367 1375 1471 1637 1683 1697 1705 1790 1799 1809 1913 1928 2063 2171 2214 2215 2229 2268 2271 2274 2287 2354 2363 2450 2628 2704 2732 2773 2798 2866 2867 2946 2990 3050 3125 3213 3293 3365 3508 3518 3535 3550 3585 3619 3632 3683 3689 3717 3776 3777 3780 3788 3937 3938 3951 3972 3985 4015 4057 4307 4309 4365 4381 4402 4581 4595 4879 4916 5023 5142 5153 5288 5300 5581 5608 5715 5757 5402 5561 5818 5846 5879 5881 5904 5981 6103 6248 6346 6348 6374 6377 6464 6633*) 6707 6715 6810 6820 6914 7025 7035 7075 7145 7160 7162 7176 7198 7237 7311 7322 7386 7470 7532 7643 7653 7654 7670 7681 7686 7698 7764 7821 7835 7850 7862 7933 7938 8115 8146 8274 8298 8299 8316 8324 8403 8646 8733 8844 8854 8880 8916 9006 9034 9041 9136 9142 9198 9275 9306 9335 9337 9370 9374 9440 9595 9605 9640 9668 9709 9730 9762 9777 9821 9949 100­37 10047 10055 10068 10128 10131 10182 10240 10246 10277 10410 10439 10560 10615 10650 10662 10673 10700 10937 11007 11014 11107 11124 11165 11252 11254 11338 11381 11426 11465 11504 11536 11626 11660 11662 11776 11939 11958 11964 11984 12014 12092 12159 12195 12230 12340 12363 12445 12494 12542 12547 12688 12726 12741 13087 13129 13245. sz. Névre szólók: 5. sz. 4520 frt, 71. sz. 1250 frt, 91. sz. 530 frt, 154. sz. 1190 frt, 245. sz. 17520 frt, 253. sz. 170 frt, 322. sz. 5390 frt, 413. sz. 10350 frt, 421. sz. 25680 frt, 472. sz. 5220 frt, 490. sz. 5050 frt, 522. sz. 13360 frt, 563. sz. 16190 frt, 576. sz 1310 frt, 638. sz. 4800 frt, 643. sz. 820 frt, 752. sz. 1580 frt, 753. sz. 1800 frt, 771. sz. 11200 frt, 892. sz. 600 frt. (A budapest -fővárosi) 3 milliós kölcsön­ből július 1-én kihúzott és így esedékes kötvényszá­mok a következők: 100 frtos = 13 drb : 418 292 494 420 139 161 283­­ 136 49 514 538 372. 500 forintos = 3 darab: 69 82 76. 1000 frtos = 22 db: 332 1508 944 849 1736 2094 1018 2600 459 1125 2378 2247 1982 2334 2294 1576 298 1807 893 2314 2809 2439. Az 5.000.000 forintos kölcsön esedékes részleteként a következő kötvények húzattak ki, és pedig 42 darab 100 forintos, 24 darab 500 forintos , 24 darab 1000 forintos. Kihúzottak: 964 3375 4087 3359 2819 4071 149 2710 938 755 981 709 3437 823 2865 2863 3040 3428 651 2622 1292 1304 1667 1685 20691 2081 2514 2595 2904 2905 3300 3404 4283 4364 4613 4635 5596 5670 6243 6340 7014 7027 7460 7481 8302 8366 8789 8884 9665 9718 10096 10541 10934 11347 11864 12140 10043 13412 13613 14171 14815 15383 15599 15829 16275 16549 16956 17411 17753 17997 18407 18821 19235 19575 19790 20226 20586 20834 21039 21771 22447 22604 22712 23298 23644 24046 24557 25001 25224 25300 25681 25892 26185 26553 26949 27267 1565 1812 2232 2531 2876 3375 3644 3864 4155 4647 5304 5772 5986 6602 6963 7189 7589 7700 7957 8342 8922 9301 9624 9987 10147 10473 10838 11250 11502 11864 12117 12459 13043 19846 19892 19918 20356 20376 20477 20646 20707 20766 20835 20891 20910 21122 21256 21271 21903 21926 22034 22455 22465 22572 22613 22614 22625 22838 22858 22861 23401 23442 23498 23664 23694 23792 24117 24184 24244 24566 24586 24717 25018 25121 25135 25228 25250 25271 25342 25532 25592 25768 25796 25810 25942 25999 26004 26203 26271 26298 26628 26770 26775 26965 26973 27022 27347 27357 27404 27463 27583 27598 27644 27785 11014 11595 11950 12669 13278 13546 13862 14668 15286 15571 15683 15937 16490 16732 17186 17670 17827 18318 18682 18937 19371 19605 20076 20496 20808 20926 21360 22233 22573 22638 22923 23626 23860 24280 24736 25167 25275 25598 25812 26020 26524 26890 27054 27446 27800 27869 27913 27914 27955 27989 28044 28171 28197 28217 28230 28325 28389 11065 11601 11976 12815 13359 13551 13884 14774 15355 15581 15728 15950 16532 16850 17272 17690 17917 18331 18733 19080 19459 19622 20156 20521 20818 20955 21442 22287 22576 22655 22974 23628 23907 24442 24770 25186 25284 26607 25827 26078 26530 26921 27162 27459 27830 28144 28391 28456 28550­­28553 28580 28607 28610 28880 28890 28895 29008 29059 29109 29170 29188 29200 29245 29257 29439 29512 29577 29661 29691 29789 29860 29870 29880 29938 30118 30147 30201 30266 30302 30314 30378 30568 30593 30662 30684 30862 30887 30902 30969 31054 31094 31096 31225 31237 31246 31331 31345 31420 31439 31447 31499 31761 32024 32204 32220 32266 32324 32337 32436 32500 32516 32634 32754 32759 32796 32853 32858 32974 33002 33025 33047 33126 33171 33173 33184 33200 33244 33251 33317 33382 33396 33491 33515 33521 33523 33548 33647 33667 33708 33713 33714 33737 33833 33854 33965 33977 34158 34184 34211 34223 34307 34311 1 ^ « , i AaTM Tartva Adva Tartva' Pécsi tőzsde. -------- -------­Galicziai földhltelint. , i . . . J i . • i ' ——— Pécs-baromi pálya 100 frt ezüst............................ 81.60 »»._ T­­. 1 Bécsi giro­­s pénztáregylet ..........................................981.60 239.60 Karoly Lajos „ 800 frt................................... 102.25 102.76 Julius 1. Magyar jelz. bank ............................................................ — —— „ „ n. kib.................................................. I 101.50 102 — E. Közlekedési vállalatok részvényei. ’­l ív. * .............................. j — =====-^===- ■- . -- • ■' ..................... .«/» Kassa-oderbergi 200 frt....................................................­ 79.60 79.60 1 . , Alföld-fiumei pálya 200 frt 186. 186.50 Lemberk-csern.-iasági pálya 300 frt ezüst. • • . . | _ _ _ _ | Adva Tartva Albrechtpálya 200 frt...................................................... 1. kib. 1865 . . . . a,'go­za'_ i ________________Báttaszék-Domb............................................................................. ——— * * n. „ 1867 . . . . J 85'_ j sb ,0 1 . , Osztrák dunagőzhajózási társulat 500 p. p. ... 569.— 571.— _ . , _ III. „ 1868 . . . . I jr­.gO ! 7810 A. Államadósság 100 frt. Erzsébet-pálya 200 frt p. p. ......................................... 179.25.179.76 . ... IV. . 1872 . . . . | « « | ! Eperjes-tarnowi 200 frt...................................................... —.— —Osztrák Lloyd 5»/. p. .......................................................... —_j_ j Egységes járadék, jegyekben máj.—nov. 4% ... 66.75 66.90 Ferdinand északi pálya 1000 frt ezüst ..... 2215.— j*220.— 50/. arany v. ezüst................................... —. _[ | n „ „ febr.—aug. 5% ... 66.75 66.90 Ferencz­ József pálya 200 frt ezüst ...... 14 .50 145.75 Osztrák észak-nyugati vaspálya 300 frt 6*/. .... 94.10 94 30 . , ezüstben jan.—jul. 5’/. . . . 68.10 68.25 Pécs-barcsi pálya 200 frt ezüst..................................... ..— Rudolfp. 300 frt................................................................. 85 40 85 70 s­e­s­aprii—pct. 60/. . . . 68.10 68.25 Lajos-Károly palya 200 frt................................................239.— 239.50 . 1869—72 ................................................................ 82 75 Sása Sorsolással 1854-ből 250 ftos 4»/. „ „ ........................ —Gracz-köflachi .................................................................. —200 frt (Salzk.-G.).............................................. 82 50 83 — • 1860-ból 500 „ 5% n .................................. 126.75 127.— Kassa-oderbergi pálya 200 frt ....................................114.­ 115.— Első erdélyi pálya 200 frt ezüst.................................. 72'— 7« «•, ! , 1860-ból 100 „ 5% „ „ .........................128.60 129.- Lemberg-cserlmvíczi pálya 200 frt.............................. 185.50 136.— Árampálya 500 frank 3%.............................................. 165 7^ 166 26 . 1864-bol 100 „ .......................................... 157.— 157.60 Osztrák-magyar Lloyd 500 frt p. p............................... 676.— 577.— , 1874 3%. . . ................................................ .... „ 1864-böl 50 „ ........................................... 155.50 156.50 Osztrák-északnyugati 200 frt.......................................... 128.50 129.— „ kiég. hál. 3«/............................................... 157 50 158 60 ! Como jaradékjegy 42 lira................................................ 27.— 28.— »­­ (Lit. B.) 200 frt ........................ 66.— 66.50 , I. kib. 200 frt 5%............................. _ — Államjószági jelzáloglevél 120 frt 6%......................... 142.50 143.­ Rudolf pálya 200 frt............................................................ 183.— 133.50 , II. kib. 200 frt 5%/. .......­­ Osztr. kincstári jegyek 50/a......................................................101.­­ 101.60 Elso erdélyi pálya 200 frt.................................................... 103.75 104.25 Déli vasút január—juli. 3% 500 fr.............................. 119'sO 120 _ i Arany rente 4%....................................................................... 77 90 78 05 Allampalya 200 frt .. ................................................................. 267.60 266.— * aprilis—okt. 3% 500 fr. ...... 119 80 120 20 Del­­palya 200 frt ................................................................ 88._ 88.60 „ 200 frt ezüst 5% ........................................ 100 50 101­­B. Földteh­ermentes. 100 frt jt. p. StrL?»«......................................................212 — 912.50 „ i878 bon­e% sop frt.................................. 4­4 Becsi Tramway 200 frt......................................................i87.— 187.25 Tiszavidéki 5% 100 frt..................................................... 91 60 92 30­­ . .. ., Magy. gacsországi első pálya 200 frt ........................ 102.75 103.50 Magy.-gácsországi 200 frt­­. 5%..................................1 70'frf 73­ Csehországi 5%............................................................h­2­— 103.— „ északkeleti első „ 200 frt ezüst .... 126.60 127.— Magy.-északkeleti 300 frt 5%......................................... 7S'75 VI _ Bukovina, 5%............................................... 84.75 85.76 „ nyugati székesfehérvár-gracz 200 frt . . . 122.75 128.25 » „ 200 frt arany ez. 5%....................... 88.25 gr I I Gácsországi 5®/o • ■••••••••* 89.26 89.50 Matgyar nyugati 200 frt 5°/ * • ka '/k c* ! tengerbe,léb 5% •••••••* 21-60 ^-50 F. Ipar- és keresk. vállalatok részv. . . 200 frt is74. I ! . * . ! 72 50 73 _ ■ ! Morvaországi 5®/«° .*.*.*!!! .* ! I ! lOl’.— m]­­ Azienda Assicuratrice 1000 30®/o bef............................... —T MiliránSrtrsíVfTVPk. I Alsó-ausztriai 5°/0 ............................................................ 104.75 106.25 epito­tars. 200 frt 40% bef..................................... —.— —.— — Felső-ausztriai 5%............................................................ 100 50 101.50 bizt. társ. 200 frt................................................ —.— —.— Hitelintézet 100 frt..........................................­ ♦ —.— __| Salzburgi 5®/................................................................ 96._ 97.— N.­czenki czukorgyár 800 frt......................................... —Clary 40 frt p. p.................................................................. 37.75 33.25 ! Sziléziai 5*'o .......... . 96.50 —•__ Salgó­tarjáni vasfinom. 100 frt ..... . . . —.— —Dunagőzhajózási 100 frt p. p. 4% ....... —__.__­ I Stájerországi 5®/0 ........................................................... 99 7fi 100.50 ^ » . » köszénb. 100 frt.......................................... —Innsbrucki városi 26 frt.................................................... 23.50 24.— Tiroli 5®y................................................• . Securitas visz.-b. 300 frt...................................................... —.— Keglevich 10 frt................................................................ 16.— 16.50 i Horvátországi 5% ... A ...... . 85.50 87­__ Vagyonkölcs. Pest 80 frt..................................... • . • —.— —. — Krakkói sorsjegy kölcsön 20 frt.................................... —._ ._ I Erdélyi 5% ................................................ 83 25 84.— ~ Buda város kölcsöne 40 frt ......................................... 34.50 35.— ! Temesi Bánság 6% . . .......................................... g4’_. 84.50 Záloglevelek. TAlffy 40 frt p. p.................................................................... 36.— 36 60 . MCT-dlki aom.w.1 záradékkal......................... 8».'» 84.25 Osztrák fSIdbitelintézet sors. 5% arany, ezüst . . . 115.25 115.75 K^f'^Pítvány 10 frt...................................................... 16 75 17.­4­5 .V ............................... 85.75 86.2­ , 33 éves, visszafizetés 5% . ...............................100.­ 109.15 I?P1 ' „„ ...............................«.75 47.25­­ . 186. d.k. soreerH«. .«..dni­ k.i .... 84— 84.25 Cseh jelzálogb. 5% ............................................................ 98.50 99 60 ^aszJmrg. díjsorsjegy 20 frt................................................ 20.50 21 - - | Nemzeti bank p. p. 5% sorsolás..................................... — — f° %P £..................................................... 37.25 37.75 C. Mab KOV.i.biC8CUtak. . „ o. e 5%...................................................... 101.40 101.65 Trw tiTMTM« 1 !*..,­,................................................325 .?1­ 75 Magyar földhiteltarsulati 34 év SVeVo.............................. —.— —.— driest varos 100 p. p. 4%%. 118.­­ 120.-­Duna-szabályozás! 5®, 100 friot................................... 108 25 108.75 Magyar földhitelintézet 1 5%%.......................................... 99.— 99.50 Waldstein 20 frt n n°* ° h ‘ - ' Magyar arany rente adómentes 6%........................ 93.50 83.65 Magyar földhitelintézeti d°/0-os........................................... 92.— —Windischgrätz 20Pfrt.............................................................. oo'nn qq'ca ! Magyar vasúti 120 frf, (300 franc) 5% ezüst • . . Hf* 111.50 Magyar 5% arany 39.ev ................................................ 109.25 109.75 ' ..............................* * * * 32.60 33-50 Magyar vasut cum­ulatív .................................... 110*25 110 7b '',‘at..víli jelzálogbank .•­/,%................................................. 87.50 88.25 Váltók í‘í ]líjr­l­ Dömöri záloglevél .V. 150 frt........................................... _*_ _ _ Magyar kisbirtokosok hitelint. Budap. 6% 32 év . . —.— —»»KOK 1'» k­.j. Keleti vasút elsőbbs. 5% .............................. 71 S5 71 60 ” » » » 7­ 7» 15 év . . —.— —.— Amsterdamra 100 frt hollandi . . .'IV? *‘/i 95 95 96 05­­Magyar illami ketr. (keleti vasút).............................. 8S'„, 83'60 » » 7"/° 30 év . . —.— —.­ Augsburgra 100 bír. márk....................................5 sR'i­ 56 70 1 i n „ , 1877 ........................................... ,4_ Galicziai rustical hit. «% ................................................. 92.25 Berlin 100 bír. márk................................................5 I TM , Crt. váll. kntv. . . ......................................... 4S-‘_ a földhitel. Krakó 6“,„ 18 év............................... 91.25 92.50 Frankfurti 100 bir. márk....................................5 ki­­l fifim h -Magyar nyeremény 100 frt .................................... 102 75 108 — „r » . res*J-JeD­alogbank 6%..................................... 95.50 —Hamburgra 100 bir. márk ....... 5 56 70 . . 50 ut .................................... úl ll 109­. Bécsi kOTp- füldhiU­llj- 51'« 6 éT.......................................... —­ Más német m­aczok.....................................­ . . 5 S'S 5« 70 Magyar kincstári utalvány 1878 10 L. 5% ... _ _ __ r „ « 6% 20 év..................................... Brüsseli 100 frank.......................................... . 4 3 ■/. 68'65 , 1874-ki 10 L. 6%........................................... • N.-szebetü feluhitelint. 20% befiz. 51/................................ 95.— 95.50 Londonra 10 font sterling....................................5* 11R'1K . kölcsön 1871. SO mii...................................... ~‘ Első oszt. takp. 5'/« 30 év................................................. 104.25 —Milánó 100 líra ... ...... 5 08'~ _ , 1878-iki 54 mii. 5%..................................... a » „ 5'/, 32 év................................................ 104.25 —.— Marseille 100 frank.......................................................2 . Szölödézsma vakság 100 ftos .... Páris 100 frank................................................ , 2 .,"n( Pest városi 6% ...................................................... H. Elsőbbségi kötvények. Pétervár 100 rubel......................................... . 6 lJ 85 I Bécs városi sorsoló k. ................................................ ‘ • Zürich 100 frank . ..............................4'/, i‘~ bőrök vasúti 100 franc.................................................... 0T'« 0­'— Alföld -fiumei pálya 200 frt ezüst 5%............................... 81.— 81.25 gyárezi piaczok 100 frank .... 4 '/■ ~'~ , kölcsön 1865 5% ........................................... 81-78 22'~ Albrechtp. 800 frt 5%............................................................ 77.- 77.50 .........................* * 1 —~ . „ 180» ft»/.................................................. —— —Báttaszék-Dombovár 200 frt e. 5%...................................... —— —.— Valu­tól­­érfalyomn „ költ. 1873 6%........................................... '— —•— Osztrák dunagozhajozási 300 frt 5%............................... 100.75 101.50 »aiuia» «11 HMJillllil. , kincst. jegyek 1376—1878 9%......................... ~— ------- - » 100 és 200 frt 6% . . . . 105.— 106.— Cs. arany....................................................... 1 » . . 6.49 5.50 • ■ » .a 800 fh 5% arany .... —.— —.— Szegélyes arany......................................................................... ,50 5.51 f. , , Erzsébet-pálya ezüst 100 frt................................................. 95.30 95.80 Osztrák-magyar 8 fr. arany............................................................­­____| I». ....... ellj el. . „ 1862. 800 frt................................................. 95.— 95.25 20 frankos arany . . ...................................................... .,21 9*22 , a a a 200 frt (Linz-Budweis). . . . 93.50 93.80 20 márk. darabja . ,, 0 , ,, ' Angel osztrák bank 200 frtos 120 frt befizetés 126.­ 125.25 , , 1870. „ ................................................. 92.50 97.80 Sovereign. ....■■■****' 11'IS j Ann,,I-ma^ar bank 100 frt .............................. ——— . „ 1872. „ (Salzburg-Tyrol) . . . 96.50 97.50 Orosz imperiale. ........................! 9*53 9*61 w Sle ^ . . ' %.......................... 110'50 121 •- „ a , 1873. „ ................................................. 88.60 89.­ Mária Terézia tallér . . . . | ! I . 1 . ! __ k‘éS,fr »-Ibitel-részvény 20° frt .............................. —.— Ferdinand északi palya 200 frt p. p................................104'.— 104*50 Ez­üstm ente szelvény ipo'frtért*. *. j ’. _*_ 41,Penn ’“±',10 n.................................. 163S0 263'5 a a „ 100, o. e.................................. 98.25 98.75 Orosz pa« l­­mber [ ,*ls Ti* Magya­r Ut. In­telim. 200 frt .................................... 262.25 252.75 „ „ ,100, ezüst .............................. Egyleti tallér ... ...... *'1S 1' Al,ó-ausztriai leszámító larsu­lt 600 frt .... 7S8.— 800.— Morva-sziléziai 100 frt......................................................103 75 104 25 Török arany líra 72'7k & n^zTankiU *00'rt4#,fc .........................160­­ — - a «»«•.......................... . : : 15.~ K NwSrnba^egy 100 máV ::::::: j?.g­­üti obsmkVóo in ..........................................810.-~ 821.— „ „ » • * • •••*.• 103.50 104.- Az osztrák nemzeti bank kamatlába direct váltókért I ‘ 86-*6 86-60 Berencz József pálya 1867. 200 frt............................... 93.60 93.90 "éc*?e op a bankfiókokra 4*/,•/•, telepitvényekre 5®/. ■* * ’ * * * * —‘— —.......................* • • • • 92.50 93.— Lombard-kölcsnökért 6%, • 541 2502 305 787 2423 2467 539 520 2257 3002 609 597 608 3043 1246 2694 3431 1513 2816 1728 2763 2291. —­lOOfrtos,— 2496 2516 2518 2611 1805 412 661 2579 733 2868 2974 654 1131 2437 895 1098 998 2470 1469 1891 1338 2609 1971 2095 1­500 frtos, 1893 2359 1364 2601 2477 2583 2111 2817 2085 5706 1895 1101 1989 798 2221 2321 2488 1359 1403 1846 2004 2714 1193 739 , 1000 forintos. Üzleti hírek. A budapesti gabnatőzsdéről. — jul. 2. Búza mérsékelt mennyiségben, de mégis sür­gősen kiviáltatott úgy, hogy kevés vásárlás mellett finom búza 10, közönséges 15, silány 20—25 krral olcsóbban volt kap­ható, mint a tegnap. A mai forgalom körülb. 8000 mm. volt. A többi gabonneműek árai változatlanul maradtak, rozs és árpára lanyha, zab és tengerié szilárdnak mondható. A határidőüzletben búza ára 12, tengerié 5 krral csökkent, zab és repete ára csendes irányban változat­lan maradt. A zárlat árak következők: búza őszre 9.70 — 9.75, zab őszre 5.80—5.65, tengeri, bánsági julius—aug.-ra 5.12— 5.17, aug.—szept.-re 5.18—5.25, káposztarepeze augusztus — szeptemberre 11.75—11.88, bánsági repeze julius—augusztusra 11—11»/*. A budapesti értéktőzsdéről. A tőzsdén beállott a kánikula. A roppant bőség miatt igen kevesen jöttek ma el. A spekuláczió befektetési papírok iránt szilárd hangulatot tanúsított, sőt helyi papírok iránt kedvezőt. De a forgalom igen szerény mérveket öltött. Az előtőzsdén osztrák hitel 264.50—264.75, m. aranyjáradék 93.70—93.75-ön köttettek. A déli tőzsdén zárlatig szilárd hangulat ural­kodott. A következő kötések fordultak elő : I. kir. keleti vas­úti elsőbbs. 83.50, magyar aranyjáradékok 93.70—83.65, szőlőváltsági kötv. 88.25 , oszt. hitel 264.70—264’80, orsz. közp. 104.75 ; Athenaeum könyvnyomda részv. 380 , német valuta 56.95 — 56.921/1 ; pa­­si váltó 45.9772, London 116.16. A bécsi gabonatőzsdéről. (Ered. sürg.) Bécs, jul. 2. B­u­z­a őszre 10.05 — 10.10 rozs magyar 6.40—7.05 ; zab őszre 6.40—6.45 ; ten­geri június—júliusra 5.45—5.50, régi 5.75—6.10, uj 5.40 — 5.50; repczeolaj 33.50—33.75, őszre 32.75—83.25; szesz 29.00—29.25. A bécsi értéktőzsdéről. Bécs julius 2. (Előbörze , Hitelrész­vény 264 40 M. hitelrész) 252.25. Lombard 88 —. 1864 es . Ezüst — Járadék —.— M földhitelb.­­—— Angol osztrák 126 —. Államvasut 277 50 1860-alt —.—■ Magyar sorsjegy —.—. Napoleonh­or 9.22%/a. Aranyjáradék 93.57. Unió Bank 88 60 Szilárd. Bécs, julius 2. (Megnyitás 1 Hitelrészvény 263 75. M. hitelrészv. 252.— Lompard .—. 1864-es —Ezüst — .—. Járadék —. M. földhitelb.......—. Angol-osztrák 125.—. Államvasut­­ — 1860 as —Magyar sorj­egy — . Napoleond’or 9.21 */*• Aranyjáradék 93 60. Unio­bank —.—. Szilárd. Azon helyzetben vagyunk, hogy már esti lapunk­ban közölhetjük a budapesti értéktőzsde mai (julius 2.) hivatalos árjegyzéseit. Államadósság. M. v. kötv­­a o. M. földteherm. 6. 120 ft 300 kötv., erdélyi 33.75 84.— frc. ezüstb.) 110.50 111.— Szőlődézsmolcs. M. keleti v. el- kötv. (100 ft) 88.25 88.75 sebbs. kötv.I. O. egys. áll.­ad. kibocs. 71.25 71.50 b. jegyekben 66.50 67.— M. keleti v. el- O. egys. áll. ad. söbbs. kötv. ezüstben ján. II. kibocs. 83.50 83.75 jul. kamat, 68.— 68.25 M. államv. kötv. O. egys. áll.-ad. 1877-ről, 100 ezüstben ápr. star.-ban 5% 73.75 74.25 okt. kamat 68.— 68.25 M. díjjegy köl- O. egys. n­l.-ad. csőn 100 ft d. 102.50 103.— 1860-k kisrs. M. díjjegy köl- 500 ft 126.50 127.50 csőn 50 ft d. 101.50 102.— O. egys. áll-ad. M. kincst. utalv. 18­60 -ki kisrs. 1874-ről, II. to­­xt 128.— 129.— kib. szerk. int. O. egys. «11 -ad. ezüstben 116.75 —.— 1864-ki k­irs. M. ar.-járad. 6°/o 100 ft 157.— 157.50 adóm. 93.65 93.80 O. egys. é0.-ad. M. földt. kötv. 86.25 86.75 1864-ki kisrs. M. földteherm. 50 ft 155.50 156.50 kötv., temes- Pestv 'xos,. les. bánsági 84.— 84.50 1870-ből 96.— 86.50 M. földteherm. Pestváros kö cs. kötv., 1867-ki 1871-ből 95.75 96.50 kiszsl. zárad. 83.50 84.—­0. aranyjáradék 77.75 78.25 Nyomatik a kiadó tulajdonát Ath­ttulaum imfed­en és nyomdai részvény társulat, könyvnyomdáiéban, Budapest, barátok­ tere, Athenaeum-épület, Részvényeit. 0.­­magy. b. 820.— 822.— Lipótv.b. 1001t 37.— 39 _ Anglo-osztr. b. 125.50 126.— M. ált. földhitel Ált. m. munk­. részv. társ. —­ ____ hitelintézet 127.— 127.50 M. jelzálogh. —_______ M. ált. hitelb. 252.50 253.50 O.hitelintézet 264.75 265._ Pr. m. bank (le- Pesti iparbank 140._ 142.— számol.alatt) —.— —.— » keresked. b. 593._ 59­._ Ipar­bank 40.— 42.— Bpesti kézm. b. 69.__ 70__ Kisbizt. földh. 32.— 34.— Unió bank 86.50 87 __ Biztosító társulatod. Első m.biztos. 2820.—2830.— Pesti bizt. int. 114.— 114.50 Pann. viszont- Unió visz.­bizt. bizt. intézet 790.— 800.— intézet 145.— 148 — Gőzmalmod, Concordia 557.— 559.— Moln. és süt. m. 344.__ 34g_ 1. budapesti 1450.—1475.— » » » > Erzsébet-mal. 288.— 290— Hl. kibocs. 202 - 505 — Henger-malom 880.— 885.— Pannónia 1485 —1500.— Lujza-malom 285.— 287.— Viktoria 471!— 482.— Köziek, vállalatod. Alf.-fium. vasp. 136.— 137.— Győr - Sopron-Ar.-körösv. » —.— —.— Ebenfurti —.— Báttaszék-Dom- Kassa-Oderb.v. 114.50 115­__ bog.-Zákányi 117.50 119.— O. államvasp. 277 __ 278 _ Déli-vasút —.- -.- Pécs-barcsi Éjsz.-keleti v. 127.25 128.— Tiszai vasút 213__ 214_ Erdélyi vasút 104.— 104.50 Vágvölgyi ________ Hegyi vasút 76.— 78.— O. gőzb. társ.­­'—­­___ Pesti közúti v. 277.50 278.— Takarékpénztárak. Orsz. központi 104.50 105.- Bpesti fővár. 380 — 385 — Pesti hazai I. 2670.-2690.- Pest külvárosi 51.- 530._ Különf. vállalatok. Alagút 102.50 104. — S.-Tarj. kőszén 103.— 104 — Ganz és tsa. vas-­­ vasonom. 90.— —­ — öntöde 292.— 294.— Sehlick-félevas-Gschwindt-féle öntöde 65.— 90._ szeszgyár 268.— 270.— I. m. serfőző le 478.__ 482 _ I. m. gyapjúm. Sertéshizlaló —._ és bízom. —.— —.- Sóskúti köb. 232.— 236 — Athenaeum Spod. és csont­könyvny. 380.— 390.— liszt-gyár 234 236 — Pesti könyvny.- Újlaki tégla- és részv.­társ. 550.— 600.— mészégető 28.— 28 __ Kőszén-és tégla- Köb. téglaég. 92.— 95­.— Gyár 68.50 69.— Franklin 105,__ no._ Záloglevelek. M.földh.i.5*/2°/o 99.— 99.50 Pesti fceresk. b. 99.75 100 _ » » » 5»/. 92.25 92.50 M. ált. földh. r. » » » ar.v. társ. 6% 79.— pn — » ezüstben 5% 109.25 109.50 , » 5'/.% 75.- 76 -]eszhb. 5% 87.— 88.— Kisb. fldh.i. 7% 96.50 97________ Oszt.-m. b. 5°/0 100.75 101.25 , , «6»/. 86.50 8TAO Sorsjegyek. O. hit. intézet 170.50 171.50 Pénznemek. Cs. k. reezés ar. 5.48 5.50 U. m. ezüst 100.__ 100 10 O. m. 8frtos ar. 9.21 9.23 Ném. bír. bank-20 francos ar. 9.22 9.24 jegylőOb.m. 56.90 56 90 Torok ar.­lira 9.34 9.36 Váltók. Ném.bankpiacz. 56.90 57.— Svajczipénzpia-Amsterdam 100 czoklOOfzk. 45.70 45.80 holl. ftért 95.80 96.10 Zürich 100 » 45.70 45.80 Páris 100frk. 45.90 46.— London 10 fnt stíl 5.90 116 20 Brüssel 100 » 46.10 46.20 Mianó 100 Marseille 100» —.— —. olasz 1. ____ Üzleti táviratok. Hamburg, jul. l. Búza csendes, 183.—, 186._._. rozs lanyha, 113.—, 117. —. repereolaj lanyha, 57.50, 57­0 szesz csendes, 36.25, 37.50, 37.50, 38.50. Fedezve: Frankfurt, julius 1. (Esti zárlat.) Váltóárf. Bécsre — , Osztr. bankr. —, Osztr. hitelr. 230.»/,. Osztr. állami részv. — .­. Lombard Galicziai 209.%.. Papír járadék —. . Ezüst járadék 59.56, Osztr. arany járadék —... Magy aranyjáradék 82.18 Csendes. New-Yor«, julius l. Petroleum 6%, 63/., 395 117, 13%, 4%. /4’ Pétervár, julius 10. Bors 750. Derült idő. Antwerpen, julius l. Petroleum bágyadt, 17% fr. Paria, julius 1. Boul. k. 116.31, magyar aranyjára­dék 84.05. Nyugodt. Felelős szerkesztő : Ujváry Lajos. Nyilt-tér. Az Oktogon-kávéház (Sugárút 51.) utczai kerthelyiségében este Bunkó G­yula zenekara 1202

Next