Pesti Napló, 1879. szeptember (30. évfolyam, 211-235. szám)

1879-09-03 / 212. szám

(B. Sennyey Pál) ma reggel Budapestről birtokaira utazott el. (­Legidősb gróf Bethlen János.) Éj­jeli távirataink gyászhírt hoztak Kolozsvárról. Poli­tikai életünk egyik veteránja, aristokrácziánk egyik legkiválóbb, legtevékenyebb, nagy műveltségű tagja, ki csaknem félszázadon át hazafias buzgalommal és sikerrel szolgálta szűkebb hazáját, Erdélyt s vele Magyarországot, legid. gr. Bethlen János tegnap hat­­vannyolcz éves korában meghalt. A megboldogultról közöljük a következő életrajzi adatokat: Legidősb Bethlen János gr. szül. 1811. okt. 14-én Kolozsvárott. Éleitől fogva köztanodában nö­vekedett, tiz évet töltött Nagy-Enyeden, honnan Maros-Vásár­helyre ment a kir. táblára s 1833-ban a jogi vizsgát letette. Legelső nyilvános fellépése 1834- re esik. Mikor már észre lehetett venni, hogy az or­szággyűlésnek nem sikerül a sérelmek megszünteté­sét kivívni. Udvarhely­széken azt indítványozta, hogy ha az országgyűlés az adó elintézése és a főhivata­loknak törvényszerinti választás általi betöltése nél­kül oszlattatnék el, a más után kivetendő adót s ala­kítandó kormányt a szék törvényesnek el ne ismerje. Ez indítvány miatt az 1834-i országgyűlés feloszlatá­­sa után, midőn az ország kivételes állapotba helyez­tetett, több elvrokonával együtt fiskális perbe idézte­tett. A közvádló példás kemény testi büntetést és fogságot kért a bepereltekre, de a kir. tábla kimondta, hogy szabad lábon védhetik magukat. Udvarhelyszék már az 1837-i országgyűlésre őt akarta egyik szö­vetéül megválasztani, de az ellenzéki párt közmegál­lapodása folytán nem lépett fel. Legelőször 1841-ben volt követ Udvarhelyszékből. Azután folyvást min­den erdélyi országgyűlésen, és az unió után a 48-iki pestin s a következőn képviselte e széket. Az 1846-ki erdélyi, úgynevezett úrbéri országgyűlésre Bethlen János oly utasítást tudott magának kieszközölni, mely lehetővé tette neki folyvást a haza és em­beriség érdekében az ellenzékkel szavazni, az 1876- diki igen szűkkeblű majoritással szemben. 1848-ban Pesten a miniszteriális párthoz tartozott.­­ Ez év szeptemberében Erdélybe küldetett báró Vay mellé kormánybiztosi segédül. A fegyverletétel után családját Pestre hozta, maga pedig 3 hónapig bujdosott, végre többekkel együtt bejelentette magát , később százhúsz társával kegyelmet kapott. Ezután 1853-ig maradt Pesten; ez évben elvesztette ne­jét, s hat fiával Kolozsvárra költözött, hol az akkor egyedül nyitva álló társadalmi téren azon­nal nagy tevékenységet kezdett kifejteni; mély ügy szeretettel és kitűnő szakértelemmel vett részt az erdélyi közintézetek és egyletek szervezésében és vezetésében ; különösen lankadatlan tevékenységet fejtett ki az erdélyi nemzeti színház állandósí­tása körül. 1855-ben harmadmagával elvállalván a színház felügyeletét, tényleg Bethlen János volt az intendáns. Az októberi diploma után támadt politikai mozgalmakban a vezetők közt találjuk Bethlen Jánost. Irányadó szerepet vitt a köz­ponti értekezletekben és több megye gyűlésén. Gr. Teleki Domokossal alapította a Korunk czimű ko­lozsvári lapot, melynek eleinte vezetője volt; később is befolyást gyakorolt a szerkesztésre és számos vezér­­czikket irt, míg 1867. júl. elején meg nem szüntette vi­szonyát e laphoz.Az 1863-ban több ízben elrendelt kö­­vetválasztásoknál Udvarhelyszék mindig rá szavazott; a szebeni gyűlésbe azonban társaival együtt nem lépett be. Ez időben egyik vezére volt az erdélyi magyar­ságnak, mely szeretettel és tisztelettel ragaszkodott hozzá. A törvény diadala s a kolosvári országgyűlés után Bethlen a pesti országgyűlés tagja lett s itt ama pártban foglalt helyet, mely Deák Ferencz vezetése alatt fáradozott az alkotmány visszaszer­zésén. Rendületlen hive maradt a Deák-pártnak szakadatlanul s Erdélyben nagy tevékenységet fejtett ki e párt érdekében. E czélból alapittatott a kolos­vári Kelet, melynek ő volt nemcsak egyik főpártfo­gója, hanem éveken át tevékeny munkatársa is. A Pesti Napló már előbb évek hosszú során át mun­katársai közé számította Beth­en János grófot. Ez összeköttetés 1872 óta sem szakadt meg, mely évben Bethlen visszalépett a nyilvános politikai sze­replés teréről s állandóan Kolosvárt lakott. Azután is igen gyakran volt alkalmunk czikkeit közölni az erdélyi viszonyokról, melyeket higgadtan, párt szen­vedély nélkül és szakavatottan szokott méltatni min­denkor. Halálának hite őszinte részvétet és fájdal­mat fog kelteni mindenütt. Áldás és béke poraira! (B. W­e­n­c­k­h­e­i­m László), b. Wenckheim Béla testvére, Gasteinban meghalt. A báró 64 éves volt, két évvel ifjabb, mint Béla. A holttetemet Gasteinból Körös-Ladányba hozzák s ott Wenck­heim Béla mellé a családi sirboltba temetik. (Nagy-Becskereken) szeptember 20-kán , következő napjain ünnepli Torontál megye és a város a délmagyarországi részeknek az anyaország-Én ugyan megmondhatnám, hogy nem! Láttam és tudom, hogy más fontos teendői magas, politikával semmi összefüggésben sem állanak. És mert oroszról szólok, meg kell vallanom, hogy nem értem, mint lehet annyira félni az orosz nihilista hölgyektől. Egy Wed­janka-környékbeli orosz nő, ki itt idő­zik, latinul beszél, bizonyosan nihilista, — pedig nem hiszem hogy akár Nowikoff is rettegne tőle! Balaceanu is itt időzik. Mulat-e csak, vagy kü­lönös c­élok hozták ide, felőle ép oly kevéssé tu­dom, mint az itt időző Akin Károly hazánkfiáról, Báró Rotschild Náthánról itt is csak azt be­szélik, mit nálunk, — hogy t. i. több a pénze, mint a gondja. A zsidó vendégek nem csekély kontingensét — bocsássa meg e kapkodva irt sorokat — lengyel zsidók képezik. Hosszú kaftán, hosszú fürt, hosszú orr! Nappal még csak megjárja! De gyönyörű hold­világban igazán kísérteties alakok! A napokban nagyobb társaságban sétál­tunk este. Egyszerre csak mindnyájan megálltunk, egy rémes árnyék vonván magára figyelmünket. Keressük az árnyék okát, a testet. Meg is találtuk. Gyermekmeséink ijesztő alakjait véltük látni! Egy nagy alak, összegunyorodva, akkora fejjel, mint egy akós hordó, mozdulatlan állott a hold ezüst suga­rai által megvilágítva, egy nyitott ajtóban. A ház egy szőlőben volt. Oda siettünk a kerí­téshez, néztük az alakot és nem tudtuk, hogy mi az a­mit látunk ? Végre rá jöttünk. Bizonyosan egy kitömött madárijesztő, mely a seregélyek ellen védi a szőlőt, mely mellesleg meg­jegyezve, nagyon bő szüretre nyújt kilátást. De oh rémület, mi ez ? Az alak megmozdul, és hadonázva távozik a szoba belsejébe. Akkor láttuk, hogy az alak egy pipálgató len­gyel zsidó volt, fején óriási négyszögletes prémes bár­sony sapkával. Ez volt eddigelé egyetlen csalódásom Vöslau­­ban; kívánom, hogy mást se érjen egyéb csalódás! ____ V. hoz való visszacsatoltatását. Isteni tisztelet, kivilágí­­tás, ünnepélyes közgyűlés, műkedvelői előadás, lako­ma s népünnep képezik az ünnepélyességek egyes részleteit, melyek négy napig tartanak. A megye­ház termében leleplezik Hertelendy főispán arcz­­képét; ugyanakkor tartatik meg a lókiállítás is. (Haj­ek Frigyes altanagy) vasárnap­ról hétfőre virradó éjjel Budapesten meghalt. Teme­tése, nagy katonai ünnepélyesség között, tegnap ment végbe. (A zalamegyei általános tantestü­let) Tapolczán tartott gyűlésén el­határozta, hogy a központot Keszthelyre teszi át. Elnökké Csathó Alajos, alelnökké Belányi Tivadar és Kovács Sándor választottak. (Külön cseh egyetemet­ követelnek most maguknak a csehek. »Megillet bennünket az egyetem — írja a Politik — a cseh egyetemi hallga­tók számának alapján. Hivatalos adatok szerint a lembergi egyetemet a múlt évben 649 lengyel, a csernoviczi német egyetemet 235, az innsbrucki né­met egyetemet 495 német látogatta. Most lássuk a prágai és bécsi német egyetemek statisztikáját. A prágai német egyetemet a múlt téli félévben 1168 cseh, a nyári félévben 1065 cseh látogattó. A hall­gatók számát a lembergi egyeteméhez viszonyítva két, az innsbruckihoz szintén két, a csernoviczihoz öt cseh egyetemet kellene állítani. A bécsi egyetemen a múlt félévben Csehországból 410, Morvaországból 595, Sziléziából 108, összesen tehát a cseh koronaor­szágokból 1113 hallgató volt beírva, kiknek legalább fele jönne Prágába, ha alkalma nyílnék anyanyelvén hallgatni az előadásokat. Nevetséges tehát a kifogás, hogy nincs kellő számú cseh ajkú egyetemi hallgató.« (Uj népszinm­ű.) Kolozsvárott vasárnap adták elő Gabányi Árpád uj népszínművét, »A munkácsi rabok« cziműt. »A darabban — írja a M. P. — igazi, erőteljes drámai élet pendül s kivált az utolsó felvonások pár momentuma megrázó hatású.« A mű sikert aratott. (Kolozsvárott) vasárnap este, két napig tartott nyomasztó hőség után, nagy égiháború volt. Az égzengés s villámlás órákig tartott, Kolozsvár környékén legkevesebb száz villám csapott le. (Petőfi katonáskodásáról) érdekes dolgokat tesz közzé a Koszorú legújabb számában dr. Bayer Ferencz soproni tanár, kit e tárgyban Meltzl Hugó szólított fel Kolozsváron jártában. Ba­yer hiteles adatok birtokába jutván, elmondja, hogy Petőfi 1839. szept. 6-án 1504. szám alatt mint ön­kéntes ujoncz került az akkori Gollner, most Ernő főherczeg gyalogezred első századához, 1841. január 21-én hagyta el a katonai kórházat, hol 3 havi ápo­lásban részesült, február 28-án pedig már mint rok­kantat elbocsátották, miután a láz következményéül jelzett tüdő és szívbaját sikertelenül gyógyítgatták. Bayer közli az erre vonatkozó másolatokat, melyek így hangzanak: I. Auszug aus den Befehls Proto­kollen des k. k Baron Gollner Infanterie Regiment No. 48. 1. Bregencz 15-ten September 1839. Standes Veränderungen Art. I. In Zuwachs zu nehmen: Der frei willige Bekrut Alexander Petrovich 1504. den 6 sept. 1839. bei der 1. Comp. 2. Agram am 21. Jänner 1841. Art. 5. Gemeiner Alexander Petrovich bis inclusive 20. Jänner verpflegt aus dem Regiments- Spitale reconvalesch­t. 3. Agram am 9. März 1841. Art. 4. Im Folge der h. General Commando Verord­nung daiten Agram den 31-ten Jänner 1841. B. 610 u. 586 werden nachstehende Leute als Militär Real­­invalidität sich nähernd ihrem Wunsche gemäss mit Abschied entlassen, als Gemeiner Alexander Petro­vich der­­ Fuselier Camp, den 28. Feher 1841.« Mindhárom napiparancs Moutholand ezredestől való. Ezután következik a »Haupt-Grundbuchsblatt« s végre a »Superarbitrirungsliste«. Bayer végül meg­jegyzi, hogy Petőfi a katonaságtól való elbocsáttatá­­sát inkább dr. Römer ezredorvosnak, mint bajának köszönheti; mert az a körülmény, hogy a költő tél­nek idején Károlyvárosból Sopronig s innét Pápáig tudott gyalogolni, nem igen enged valami bajra kö­vetkeztetni. (Máramarosból) két gyilkosságról érke­zett hír. Falu-Sugatagon a 16 éves Hetye Dóka, a falu legszebb leánya, a mezőn meggyilkolva találta­tott. A vizsgálat kiderite, hogy e leányon erőszak követtetett el. Krácsfaluban Tupicza Kozmánnak két gyermekét gyilkolták meg, kiket szüleik a házban egyedül hátra hagytak. A gyermekek meggyilko­lása után a ház kiraboltatott. (Brutalitás.) Az aradi várban egy Bodich­­ezredbeli bakát fegyelmi vétségért azzal büntettek meg, hogy déli 12-től 2-ig, a nap égető hevének ki­téve, oszlophoz vasalták. E brutális büntetés ellen méltán szólal fel az aradi Alföld. (Napoleon hg és a Figaro.) Az »Ord­re« czímű bonapartista lap kijelenti, hogy maga Na­poleon hg bízta őt meg annak tudatására, hogy a Figaro által közölt beszélgetés nem történt meg. »E nyilatkozatnak, jegyzi meg a Franz. Korr, ak­kor lett volna becse, ha öt nappal előtt jelenik meg. Most már nem arról van szó, hogy a beszélgetés va­lóban úgy folyt-e le, mint azt a Figaro közlé, hanem, hogy Napóleon­ig egészen ártatlan-e a beszélgetés közzétételében. Ha azt egyenesen vagy indirekte okozta, amit hinni jogunk van, mégis ő felelős a ma­gában apokryf beszélgetés tartalmáért.« — A Fi­garo maga kijelenti: »Mint mindenki, mi is türel­metlenül vártuk a c­áfolat bizonyítékait, melyet egy reggeli lap a Napoleon herczeggel való beszélgetésre vonatkozólag közölt. Legnagyobb bámulatunkra e bizonyítékok Vita Ágost munkatársunk egy bizal­mas levelére vonatkoznak, a­ki különben a Figarónak nemcsak színházi kritikusa, hanem e lap jövedelmé­nek is részese. E körülmények között, Vitu Ágost úrnak e sajátságos eljárása, hogy ne mondjuk árulása azt bizonyítja, hogy mily kevés súly fektetendő a vitába való beavatkozására. Annak levele tehát, a­ki társunk volt, nem érdemel figyelmet és mi azt csak valamely szívesség művének tartjuk. Hogy visszatér­jünk a kérdés főpontjára, mi a beszélgetést, mely Napóleon herczeg programmját köztudomásra hozta, határozottabban mint valaha, valónak és hitelesnek tartjuk fenn.« Közgazdaság. Vegyes hirek. (Az Ér-Mihály falvából Nagyvára­dig) építendő vasút tárgyában Dió­szegen augusz­tus 31-én igen látogatott értekezlet tartatott. Az ér­tekezlet a vasút kiépítésének szüksége mellett nyi­latkozott, s bizottságot választott, melynek feladata e tárgyban a szomszédos vasut-társulatokat, pénzin­tézeteket megkeresni, eshetőleg a vasut-épitésre rész­vény-társulatot alakítani. A bizottság elnökei: gróf Zichy Ágost és gr. S­­­u­b­e­r­g. A bizottság tagjai következők: Konrád László, Bujanovich Ágoston, Feld­­mann Ignácz, Fráter Béla, Draveczky Gyula, Szabó Márton, Klobositzky Béla, Bartoschek Gottfried, Ercsey Jenő, Szabó Lajos, Horváth József, Baranyi Emil, Bozsik József, Beck Henrik, Kuthy Károly, Márton Lajos, Draveczky Béla, Pataky Ferencz, Ba­logh Lajos, Garán Dániel, Lestyán Adorján, dr. Wachsmann Lipót, dr. Horváth József, Fényes Endre, dr. Pongrácz Ödön, b. Dőry József, Stankó Soma, Dövényi Pál, Ujváry Ödön, Kassay Ignácz, Gyurko­­vits Vincze, Berger Ignácz, Bónis Károly, Steinma­­yer N., Szeremley Sándor, Schvarcz Ignácz, Ercsey Géza, Hézer Károly, Rózsavölgyi József, Gáspár András, id. Gyalokay Lajos, ifj. Gyalokay Lajos, Li­­povniczky Sándor, dr. Szy József, Nagy Lajos, dr. Kralovszky Mór, Ullmann Izidor, Brüll Lipót, Vi­rág Elek, dr. Rómer F. Ferencz, Kümmer J. Henrik, k­k, Eleméry Aurél, Schlesinger Mór, Kiss Albert, Miskolczy Jenő, Darvay Sándor, Noszlopy Gyula, Baróthy Sándor, Egan Lajos, gr. Degenfeld Imre, Csengery Sámuel, Bozman Izsák, gr. Károlyi Tibor és Bónyi Antal. (Az ungmegyei gazdasági egylet) gyűlését augusztus 31-én tartotta Ungváron, a me­gyeház termében, Horváth Gábor elnöklete alatt. A volt gazdasági egyletnek feloszlatása — miután az időtartam, melyre szövetkezett, lejárt — kimondat­ván, a jelenlevők, mint a Mág-nak írják, egy a kor kívánalmainak megfelelő gazdasági egylet alakításá­nak szükségét hangsúlyozva, az egylet ideiglenesen megalakult, id. elnökül Horváth Gábort választván meg. — Az alapszabályok elkészítésére Bernáth D­zső, Thuránszky Tivadar és Farkas Ferencz kül­dettek ki. Az egylet végleges alakuló gyűlését szep­tember 14-én d. u. 3 órakor tartja, mely alkalom­mal az alapszabályok is be fognak mutattatni. A gyűlésen elvül kimondatott, hogy a tagsági díj mér­sékelt legyen. (A pesti biztosító intézet) életbizto­sítási osztályánál f. évi aug. havában 76 bevallás 150.117 forint biztosítási tőkére nyujtatott be; 59 kötvény 110.817 frt tőkéről állitatott ki. A bevétel­dijakban 18.763 frt 25 frt és betétekben 1265 frtot tesz; haláleset 1 jelentetett 5000 frtról. F. év január 1-től a bevételdijaknál 157.385 frt 4 krra és beté­teknél 9752 frt 50 krra rúg ; haláleset 29 jelentetett 45.400 frtról. (A debreczeni ipar ( kereskedelmi bank) aug. havi kimutatása. Bevétel: Pénzkészlet jul. 81-ről 33.112 frt 34 kr, kifizetett váltók után 169.544 frt 3 kr, kifizetett előlegek 3688 frt, kifizetett kamatok 4150 frt 65 kr, kamat betét 46.787 frt 56 kr, érezpénz eladás 949 frt 87 kr, értékpapír eladás 551 frt 92 kr, szelvény eladás 13 frt 88 kr, folyó­számla 30.227 frt 36 kr, jutalék 88 frt 18 kr, előleg bé­lyeg 27 frt 85 kr, nyomtatvány 9 frt, összesen : 561.200 frt 64 krajczár. Kiadás: osztalékra 46 frt 90 kr, leszámítolt váltók­ra 154.050 frt 38 kr, leszámítolt előlegekre 1.950 frt, fizetett kamatra 119 frt 41 kr, kamat, betét visszafizetésre 34.498 frt 94 kr, érezpénz vásárlásra 1.963 frt 47 kr, értékpapír vásár­lásra 8.362 frt 24 kr, szelvény vásárlásra 214 frt 54 kr, folyó­számlára 225.113 frt 88 kr, üzleti költségre 133 frt 73 kr, elő­leg bélyegre 16 frt 70 kr, nyomtatványra 121 frt 25 kr, per­költségre 35 frt 96 kr,tőke visszafizetésre 70.170 frt, tiszti fize­tésre 525 frt, pénzkészlet szeptember 1-ére 63.879 frt 24 kr, összesen 561.200 frt 64 kr. Üzleti hírek. A budapesti gabna tőzsdéről. BUDAPEST, szept. 3. A búzapiaczról ma sem lehet kedvezőbbet jelenteni. A kínálat ma mérsékeltebb és kevésbé sürgős volt ugyan, de a vételkedv korlátolt maradt. Az irány ellanyhult, de az árak nem csökkentek. Elkelt 8000 mm. T gerit nem kínálnak, a tulajdonosok szilárdan tartják s 10—15 krral javult. A többi gabnában a hozatal kevés, a forgalom szintén csekély, de az árak szilárdak. A határidőüzletben búza tavaszra 5, őszre 7­/s krral csökkent, tengeri 5 krral emelkedett, a többi gabnák változatlanok. A következő eladások fordultak elő : Búza, tiszai 300 mm. 770­k. 12.35 időre, 200 mm. 775 k. 12.5 időre sárga, 200 mm. 77 k. 12.15 időre, 100 mm. 77 k. 12.15 időre, 200 mm. 77 k. 12.20 időre, 500 mm. 77 k. 12.25 időre, 200 mm. 76“ k. 12.10 időre, 200 mm. 76“ k. 12.15 időre, 200 mm. 76 k. 11.95 időre, 200 mm. 76 k. 11.90 időre, 200 mm. 76 k. 12.05 időre, 200 mm. 75“ k. 11.80 időre, 200 mm. 758 k. 11.80 időre, 200 mm. 78“ k. 12.25 időre ke­vert, 100 mm. 78 k. 12.30 időre, 100 mm. 76 k. 11.80 időre. Búza, pestmegyei 100 mm. 76* k. 11.90 időre, 100 mm. 76» k. 11.60 időre kevert. Búza, fehérmegyei 200 mm. 77 12.— időre sárga. Búza, északmagyarországi 100 mm. 75» k. 11.25 időre, 100 mm. 74’ k. 11.15 időre. Búza, bánsági 100 mm. 75» k. 11.60 időre kevert. Búza, tiszai 200 mm. 77» k. 12.— időre, 200 mm. 77 k. 11.90 időre. Búza, tolnai 1000 mm. 76» k. 11.85 időre. Zab 600 mm. 6.12’/«, 200 mm. 6.13 mind készpénz. Káposztarépcze 300 mm. 10’/», 200 mm. 10*/8 mind készpénz. A budapesti értéktőzsdéről. BUDAPEST, szept. 3. A hangulat kedvező külföldi jegyzések folytán határozottan szilárd volt. Spekuláczió és járadékok magasabbak, helyi értékek meglehetősen szilárdak , a forgalom mérsékelt. Váltók és pénzek lanyhák. Az előtőzsdén anglo bank részvények 128— 128.50 írtjával vásároltattak. A déli tőzsdén következő kötések fordultak elő :­­keleti vasúti elsőbbségek 711/1, angol-osztrák bank 128, pesti viszontbiztosító 112, Erzsébet-malom 272, Lujza malom 279, Viktoria 470, Ganz-féle vasöntöde 334—35, pesti keresk. 101*/8, 20 frankos arany 9.34 m/a. A bécsi gabonatőzsdéről. (Ered. sürg.) BÉCS, szept. 3. B­u­z­a őszre 12.10—12.20 tavaszra 13.-----13.05 ; r­o­z­s­magyar 8.50—9.20 ; z­a­b őszre ■.-----.—, uj 6.75—6.80, tavaszra 7.25—7.30; tengeri 7.15—7.20, május—júniusra 8.25—8.35, julius—augusztusra 6.10—6.35, régi 7.10—7.20 .B.ep­czeolaj 30.75—31.— őszre 30.75—81.—­­ szesz 31.-----31.50. U z a n i­z. Búza tavaszra » őszre Tengeri szept.—okt.-re » május—jun.-ra Zab tavaszra » őszre Káposztarepcze szept.-re 12.70 pénz 12.75 áru. 11.90 « 11.95 » 6.90 » 6.95 » 7.97,/a » 8.021/. » 6.90 » 7.— » 6.35 » 6.40 » 11.“/. » 11.*/. » Azon helyzetben vagyunk, hogy már esti lapunk­ban közölhetjük a budapesti értéktőzsde mai (szept. 3.) hivatalos árjegyzéseit. Államadósság. M. v. kötv­­á .. Szőlődézsmvlts. é. 120 ft 300 kötv. (100 ft) 89.25 89.75 fro. ezüst!).) 111.50 ifj.75 O. egye. ál­.-ad. M. keleti v. el- b. jegyese - en 66.50 66.75 sebbs. kötv. I. O. egys. áll. ad. kibocs. 71.­/8 71.*/8 ezüstb­e ján. M. keleti v. el- jul. kamat 68.— 88.50 sebbs. kötv. O. egys. ál .-ad. n. kibocs. 82.25 82.75 ezüstben apr. M.államv. kötv. okt kamat 68.— 68.50 1877-ről, 100 O. egy s. áll.-ad. st ar.-ban 5»/« 73.75 74.25 1860-k kists. M. díjjegy köl- 500 ft 124.— 125.— csőn 100 ft d. 98.50 98.75 O. egy s. áll-ad. M. dijjegy köl- 1860­.ki kiszs. csőn 50 ft d. 98.— 98.50 100 ft 126.— 127.— M. ar.-járad. 69/« O. egys. áll -ad. adóm. 91.75 91.90 1864-ki kizs. M. földt. kötv. 88.— 88.10 100 ft 155.50 150.50 M. földteherm. O. egys. 'll.-ad. kötv., temes- 1864-ki kisrs. bánsági 85.50 86.50 50 ft 155.— 156 — M. földteherm. Pest város köles. kötv., 1867-ki 1870-ből 99.25 —.— kiszsl. zárad. 84.75 85 25 Pest város kö­cs. M. földteherm. 1871-ből 99.25 —.— kötv., erdélyi 86.— 86.50 O. aranyjáradék 79.50 79 75 Részvények. O.­magy. b. 823.— 126 — M. ált. földhitel —.­­ — Anglo-osztr. h. 128.— 128.50 részv. társ. —.— — Ált. m. munk­. M. jelzálogh. —.— —.— hitelintézet 127.— 127.50 O.hitelintézet 258.— 258.50 M. ált. hitelb. 248.— 248 50 Pesti iparbank 125.— 130 — Ipar­bank 40 50 41.50­­ keresked. b. 605.— 610.— Kisbirt. földh. 32.— 84.— Bpesti kézm. b. 72.— 74.— Lipótv.b. 100ft 39.— 40.-- Unió bank 88.23 t8.75 Első m.biztos. 2850.— —.— Pesti . szt. int. 112.— 1­12 50 Paim. viszont- Unió v.’sz.-bizt. bizt. intézet 810.— —.— intézet 155.— 158 -Gőzmalmok. Concordia 555.— 560.— Moln.és sat.m. 825.— 335.­­«. budapesti 1480.—1500.— » » » » Erzsébet-mal. 270.— 271 — IL kibocs. 276.— 2­0.— Elenger-malom 770.— 800.— Pannónia 1390,—1400.— hujza-malom 277.— 27 6.— Viktoria 470.— 473.— Köziek, vállalatok. ilf.-flum. vasp. 134.— 136.— Győr - ttopron­ ár.-körösv. » —.— —.— Ebenfurti —. - - — Báttaszék-Dom- Kassa-Oderb.v. 111 50 112 — bev.-Zákányi 119.— 120.— O. államvasp. 274.— 275 — Déli-vasút ——.— Pécs-barosi —.— kisz.-keleti v. 125.50 126.— Tiszai vasút —.— ....— Erdélyi vasút 104.50 105.50 Vágvölgyi 217.— 2­­8.­Erettyi vasút 90.— 92.— O. gőzb. társ. —.—­­Pesti közúti v. 280.— 281.— Takarékpénztárak. Orsz. központi 108.— 108.50 Bpesti fővár. 382. - 365.— Pesti hazai I. 2760.—2800.— Pest külvárosi 51.— 52.— Különf. vállalatok. Alagút 99.— 100.— S.-Tarr, kőszén 103.— 103.50 Ganz és tsa. vas-­­ vasfinom. 95.— —.— öntöde 334.— 835.— Schick-félevas- Gschwindt-féle öntöde 78.— 8?,— szeszgyár 282.— 285.— S m. serfőződe 475.— 485 — I. m. gyapjúm. Sertéshizlaló 163.— 165.— és bízom. 156.— 160.— Sóskúti köb. 223.— 224 — Athenaeum Spod. és csont­könyvny. 890.— —.— liszt-gyár 243.— 246 — Pesti könyvny.- Újlaki tégla- és részv.-társ. 580.— 590.— mészégető 28.— 28.— Kőszén-és tégla- köb. téglaég. 88.— 90.— gyár —.— 66__ Franklin —.— —___ Záloglevelek. M.földh.i.5'/,•/. 100— 100.50 Pesti keresk. b. 101.25 101.50 » » » 5“/, 94.— 94.25 M.­­­. földh. r. » » » ar.v. t.­s. »•/. 79.— 80__ »[ezüstben 5% 110.— 111.— » » 5'/,% 75.— 78.— jelzhb. 5»/, 87.50 88.50 Kisb. fldh.i.7»/, 96.75 97.— Oszt.-m. b. 5»/­ 101.— K I.50 » » »6»/, 86.50 87.50 Báttasz. - Dom- Kassa-Oderber­bov.-Zákányi gj vasp. 5“/0 79 25 79.75 vasút 5«/, 09.75 70.25 O. áll. » 5“/. —.— —.— Dunagözhajóz. Bpsti linch.6«/, 98___—____ társulat 5»/. —.— —.— — malom 5“/0 ——.— Dunagözhajóz. Köszén és tégla­társulat 6»/„ —.— —gyár t. 8»/, 87.— —.— Északk. vp. 5»/» 74.50 75.— Pisti Lloyd és » vasp. börze-ép. 5»/, 82.50 83.50 ar.-ban 5“/, 91.75 92.25 A f­öldi vasút 86.— 87 — M.-gal. v. 5°/, —.— —.— Kas.» Oderberg I. erd. vasp. 5»/, 72.— 73.— arany b-/, 9..25 92.50. Győr - Sopron- Szíriai - horvát Ebenf. v. 5“/, —.-----.- f. sz. b. t. 87.— 88.— Sorsjegyek. O. hit. intézet 169.50 170.50 Pénznemek. Os. k. repzés ar. 5.54 5.56 O. m. ezüst 100.— 100.10 O. m. 8sztos ar. 9.32V8 9.34*/a Ném. bir. bank-20 francos ar. 9.32*/a 9.34'/a jegy 100b.m. 57.65 57.70 Török ar.-lira 9.22 9.29 Váltók. Ném.bankpiacz. 57 20 57.20 Svájczi pénzpia-Amsterdam 100 ezek 100 frk. 46.25 46.35 holl. start 96.75 97.— Zürich 100­­ 46.85 46.75 Paris 100 frk. 46.36 46.45 London 10ritst 117.70 117.90 Brüssel 100­­ 46.10 46.20 Milánó 100 Marseille 100— —.— —.— olasz 1. —.— . — Biztosító társulatok. Elsőbbségek. Üzleti táviratok. PÁRIS, szept. 2. (Esti b.) Búza folyó hóra 28.10, novemberre 27.70, a négy utolsó hóra 27.80, a négy első hóra (1880) 28.10. Liszt folyó hóra 61.—, novemberre 61.25, a négy utolsó hóra 61.25, a négy első hóra (1880) 61.75. Olaj folyó hóra 78.75, novemberre 79.—, a négy utolsó hóra 79.—, a négy első hóra (1880) 79.25. — Szász folyó hóra 61.25, novemberre 60.75, a négy utolsó hóra 60.50, a négy első hóra (1880) 60.—. — Liszt, olaj és búza csendes, szesz baisse. NEW-YORK, szept. 2. Kőolaj New-York 60/8, kőolaj Kiladelfia 6.25, liszt 425, vörös búza 110, gabnafuvarból 6.55. ANTWERPEN, szept. 2. Kőolaj emelkedőben 17.02 frank 100 kilogrammonkint. Felelős szerkesztő: Ujváry Lajos. Renz circusa Cirque Royal belge. A váczi körút ■ alkotmány-utoza szegletén. Ma szerdán, 1879. szeptember 3-án este 7 órakor IV* előadás.'VB Garneval a Jégen. Nagy kiállítású darab, ballettel 3 rész­­letten rendezve, jelenetekre felosztva Benz igazgató által. A Hires vizi királynő L­arline o 1*9­­szereplése, Bostonból, bámulatra ragadó mutatványaiban s kitartásában a víz alatt. Önömet négyéé, lovagolva 8 hölgy és 8 férfi által. Ben Azét arabs szürke mén, a magas iskolában lovagolva Xillaset Emília kisasszony által. Holnap csütörtökön előadás. — Legközelebbi vasárnap 2 előadás 4 és 7 órakor.­­ Mély tisztelettel Renz Ernő, igazgató. (Utánnyomás nem dijaztatik.) Adva­­ Tartva Adva Tartva Bécsi tőzsde. . .-------- -------­Galicziai földhitelint. 77777777 —•— —— Pécs-barcsi pálya 100 frt ezüst. ..... 9^_ 93 Bécsi giro- 8 pénztáregylet 230.— 232.-- Károly Lajos „ 300 frt..........................................103.~ 102.50 Szeptember 2. Magyar jeli.­bank ................................................. ——— „ „ N­­ kib.................................................. ■ 101.50 102[ — r n ......................................... 100.50 101 — E. Közlekedési vállalatok részvényei. » » IV­ . ...............................................100.25 100.75 _____________________________________________________________....... Kassa-oderbergi 200 frt................................................................ . .. Alföld-fiumei pálya 200 frt ........................................... 133.50 134.— Lemberg-csern.-lassyi pálya 300 frt ezüst. .... _*__ __ Adva Tartva Albrechtpálya 200 frt . ............................................... — — —, n­r. kib. 1865 .... 82'75 SS'15 ................ Osztrák dunagőzhajózási társulat 500 p. p. • * • 577.— 578.— „ „ „ „ III. n 1868 .... „g*_ _R* ? A. Államadósság 100 frt. I Erzsébet-pálya 200 frt p. p....................................................176.— I 177.— I „ „ „ „ IV. n 1372 .... __ 74*50 I Eperjes-tarnowi 200 frt..................................... • . • —.— —.__ Osztrák Lloyd 5% P* P...................................... *__ __ Egységes viradék, jegyekben máj.—nov. 4»/. ? 1 ! 66 45 66 60 Ferdinand északi pálya 1000 frt ezüst............................ 2200.— 2210!— „ „ 5*/. arany v. ezüst. . . . . . ** 8 J J ’ febr.—aug 5•/. 66 50 66 65 Ferencz­ József pálya 200 frt ezüst......................................H3.— 143 50 Osztrák észak­nyugati vaspálya 300 frt 5•/. ... 95 80 »R m­ ” ! ezüstben jan.-Jul.5V. . . . 63.10 68 25 Pécs-barcsi pálya 200ffrt ezüst.................................................. Rudolfp. 100,frt........................................................... 85[ jjjj-JJ _ „ april—pct. 5»/. ... 68 10 68 25 Lajos-Karoly palya 200 frt................................................. 234.25 234.75 . jj!?3.“7?« 1 .......................................... 84.50 85.— Sorsolással 186^-bol 250 ftos a% , *;;•*. TM m 25 Kassa-odert,ergl pálya 200 frt ...........................................111.60 112.­ RlsS’erd' yl pdlya 200 frt ezüst............................... U M 71^ tStSiS : 6Vv.*. : : : : : ISS SS gA:::::: ffi._ : : : : : : : : »:B ^ Comni járadék^gv 42 Ura" I M Z 28­­ » . (Lit. B.) 200 frt.........................66 - is « n L kib. 200 frt 5V............................... “’I — Alamjótzagt jelzáloglevél 120 frt 5«/. . . I . . 145 60 U6­­ g^dlf pálya 200 frt .......................................................181.25 131 1 75 _...­­ kib. 1 00 frt 5»/.............................. Osztr.kkincstári jegyek 5*/.................................................101— —.— ‘* *°° frt................................................. 102.25 102.75 Dehi vasút januar—Juli. 3 /. ..00 fr............................... 151.75 112 g, Arany rente 4»/................................................................... 71.55 72 70 P[ [ [ [ [ . [­­ [ [ [ 27‘- «J-j» J , ’. ! ! ! [ ^ “ 123.­m a Tiszai pálya 200 frt.............................................................20*— 919 ° » 1878 bon 6°/«, 500 frt.............................. 103.50 104.— B. Foldtehermentes. 100 frt p. p. Bécsi-Tramway 200 frt......................................................m 25 ^ ~ Tiszavidéki »•/« 100 frt................................................. — Magy. gácsországi első pálya 200 frt ........................103*— Magy.-gácsországi 200 frt .. 5°/o.............................. «79**0 97 * re/ 102 50__________ északkeleti első - 200 frt ezüst . • . • ,«r Magy.-északkal­eti 300 frt 5°/#..................................... „0 «« ' • • . .• '• • - • 121,50 mi­ Magyar nyugati ^ ! ! ! ! Krajnai és tengermellék 5«/. ........ 96.50 97 50 F. Ipar- és keresk. Vállalatok TÓSZV. » . 200 frt 1874.......................................... ,21'_ 7-­-50 Karinthiai 5V..............................................................! !?? Azienda Assicuratrice 1000 30*/, bef............................................................................................. T. Wa'enSorsJPffTCk. Morvaország! 5»/............................................................. 102 50 103.50 Pesti épitS-társ. 200 frt 40»/, bef. . ...........................1. JUaglUlSOrsJCgJCK. Alsó-ausztriai 5»/.............................................................. 104 75 h­ 5 26 „Donau“ bizt. tára 200 frt ....................................­­ Hitelintézet 100 frt............................................... . tga­zs Felső-ausztriai 60/............................................................. 101 75 *0* 25 N.­czenki czukorgyár 800 frt ........ Cla­j 40 frt p. p.................................................................. sfi . ., 5 Salzburgi 50/............................................ 96 97. Salgó­tarjáni vasfinom. 100 frt . _* ' Dunagőzhajózási 100 frt p. p. 4»/«.............................. .97. Sziléziai 5'/............................................................. 96 50 “• „ „ köszénb. 100 frt.....................................................' ' Innsbrucki városi 20 frt................................................ H . Stájerországi 5”/............................................................. 99 75 “00 50 Securitas visz.­b. 300 frt............................... ....' __' Keglevich 10 frt............................................................ “ Tirol! 5»/............................................• •­­ 99 — —Vagyonkölcs. Pest 80 frt ......... . ' ' Krakkói sorsjegy kölcsön 20 frt.............................. 7, „ „­ Horvátországi 5»/............................................................. 87 50 89 — —Buea város kölcsöne 40 frt .................................... 7, 0 f“ ?5 Erdélyi 5*/............................................................. 85 70 «6 30 (1 ZálOfflevelek. PAlffy « frt p. p................................................................ Temesi Bánság 5*/. . . ............................................ 85 50 86 W. /.ItiOlfteVClOK. Rudolf-alapitvány 10 frt ........................................... S6’~ S6 8° Temesi 1867-diki sorsolási záradékkal............................. 84 75 85 2 Osztrák földhitelintézet sors. 5*/, arany, ezüst . . . H6.25 Salm 40 frt p p 18,~ ,8'*5 Magyar 5»/......................... 87 75 88.50 „ 13 éves, visszafizetés 5»/„.....................................100... 100.50 Salzburgi dijsorsjeg­y 20 frt 46.50 „ 1867-diki sorsolási záradékkal ...... 85 — 85.75 Cseh jelzálogb. 5%.............................................................99.50 100 — St. Genois 40 frt n n ... . 20 85 10'75 Nemzeti bank p. p. 5»/„ sorsolás......................................................................Stanislau városi 20 frt...................................................... 86 50 sz-_ 0. Más közku­lcsSnok. Magyar földbit^sn^i U év 5./.V. ! .* ! .* ! i " \ \ \ ! ! ! *. ! 119.*— 1*0 . Duna-szabályozási 5»/. 100 frtot . • .7 ! 7 • 107 50 107 75 Ma^ar földhitelt­rtézeti 5*.Vos ! ! ! 6?'50 100-~ wfldik­hl r«AnPfJ.............................................................. So!- 3A50 Magyar aranyrente adómentes 6•/„......................................91 55 91 70 Magyar 5./a­rany­­, éT .........................................................04.- -.- mncuschgrátz 20 frt............................................................. s3._ 33.59 Magyar vasúti 120 frt (800 franc) 5»/. ezüst ... 112— 112 50 Magyar jelzálogbank 5'/,»/..................................................a776 «'ín Váltók (3 flérab Magyar vasut cumulativ ................................................111.60 11190 Magyar kisbirtokosok hitelint. Budap. 6*/, 32 év . . . «I. Gömöri záloglevél 5»/. 150 frt....................................................... —, „ „ 7*/, 15 év . . Amsterdamra 100 frt hollandi . .... 7­3 97.— 97.20 Keleti vasút elsőbbs. 5*/» . .....................................• 70 60 71.— „ , „ , 7»/, 30 év . . Mb ou Augsburgra 100 kir. márk ....... 4 56 25 67.40 Magyar állami kötv. (keleti vasút) ...... 82.— 82 50 Galicziai rustical hit 6*/................................................... —Berlin 100 Ki­. márk................................................4 50 57.40 « , » » , 1817 ................................................. 73 75 74 25 „ földhitel. Krakó 6% 18 év................................­. Frankfurti 100 dh­. márk.....................................4 56.20 57.40 Urb. vált. kötv. 5*/o........................................... „ részv. jelzálogbank 6*/a.....................................or an '00 Hamburgra 100 kir. márk........................................... 4 66 25 67 40 Magyar nyeremény 100 frt ........................................... 93 50 98 75 Bécsi közp. földhitelb. 5'­, 6 év...........................................SS-1)U Más német piaczok......................................................4 56'£5 57.40 „a­­ . 10.** * * * * 98 — 98 50 „ „ „ 6»/, 20 év..................................... ’ • Brüsseli 100 frank......................................................2 ‘I, —— .— Magyar kincstári utalvány 1873 10 L. 5*/. . _ —.— N.-szebeni földhitelint. 20»/, befiz. 5'/t................................~Londonra 10 font sterling.............................................................2 117 7* 117 50 . 1874-ki 10 L. 6»/............................................ . Első oszt takp. fi.­, 30 év . . .....................................95 8® 95’60 Milánó 160 lira . ......................................................4 __ , kölcsön 1871. 30 mii...............................................................—„ „ , 5'/« 32 év................................................. 10 104.60 Marseille 100 frank.......................................................2 _ , 1878-iki 54 ml 5»/, ____—._ 104.40 104.60 Paris 100 frank....................................................... 2 46*46 46 50 S­z Sflodézsma válság 100 fto. .................................... _ H. Elsőbbségi kötvények. Pétervár 100 rubel................................................6 L._ Pest városi 6%............................... ... ... ... __ ° | Zürich 100 frank......................................................2 __ __ _#__ Bécs városi sorsol, k. •••••••••• n­»_ n­q 50 Alföld-fiumei pálya 200 frt ezüst 5% • • • 7 V • 09 pk 00 pk Svájczi piaczok 100 frank ....... 2 __*__ Török vasúti 400 franc.........................• • • • * 10 90 21 20 Albrechtp. 300 frt 5*/0.....................................• . . . Sí’n 2« S »­ksietan 1865 5»/. ............................................................ Bátraszék-Dombóvár 200 frt c 5./ _• Valuták árfolyama. n leoy 07« •• •••••••• _ ____Osztrák dunagőzhajozasi 300 frt 5% ...... «a« ka­­ 9 költ. 1873 67.............................................................2*1 „ n 100 és 200 frt 6Vo . . . .­­S**' 12Ha Cs. arany........................................................ . . . 5 57 k kr „ kincst. jegyek 1876—1878 9% • • • • • • __*_ „ „ 200 frt 5% arany . . . . 1_____|^*^ Szegélyes arany.............................................................................. 5.57 g’5g Erzsébet-pálya ezüst 100 frt..................................... qfi"__ *ga’ka Osztrák-magyar 8 fr. arany...........................................................’__ __*__ D. Bankok részvényei. » ” 1862, 8®® : •■••••• 55 1- 96,_ 20 frankos arany.................................................................. 9.33 9^4 ” ’ , » 200 frt (Umz-Budweis). ... 9® _ "5 50 20 mark, darabja...................................................................1165 u 5g Angol-osztrák bank 200frtos 120 frt befizetés 7 ? 127.60 128.20 ” " 3*TM' » * • • 93 30 93.70 ........................................................................H-78 11.82 Angol-magyar bank 100frt. .......................... .­­ » 78 » (Salzburg-Tyrel) ... M _ _ _ ^ 'Ai............................................................. 9'62 8.63 frt *ez.*60.* 132 75 133 ~ Eperjes-tarn’owl 3M írt” . .* .* .* ! ! ! I i i 82 75 93 75 EzS‘t .* ! ! *. ! ! I *. ! ! ! Z*= S ! S“?enTw « . : : : : : =•= =:= Ferdinand északi pálya 200 frt p. 5. . ..... -- 17.* Ea­­st­enU szelvény 100 frtért..............................................*_ Keresk. és iparhitelintéz. 160 frt. ............................... 256 60 256 80 » » » ^ '......................... 99 50 100.50 2­0­l..................................................................­­■** 1.» I Alsó-ausztriai leszámító társulat 500 frt .... 795— 86S.— Morva-sziléziai 100 frt ..................................... . 0 (). _ köreik arany líra . . . ..................................... . . 10.63 10.66 Magyar ált. municipal!» 200 frt 40»/. igS — ” ” iS k«k­G- • ........ “i [f -_ Német b.r bankjegy 100 márk . . . . . 57.75 67.85 Ofwtr nemz bank * ... „ „«o ooK n n 1876. „ i • j-J'** . Az osztrák nemzeti bank kamatlába direct váltókért Uniobank 200 frt 70»/,* i .... i ... . 82?'„„ Ferencz József pálya 1867. 200 frt V . . .' i . 103.75 104.25 Bécsre és a bankfiókokra 4'/,»/« telepitvényekre 5«/, Galicziai jelz. bank • ,* , * V , . J i “1° ““ • » » »’*• » • » i * » e s • »i.90 lombard-kölcsnökért «»­. Nyoma­tik a kiadótulajdonos Athenaeum irodalmi és nyomdai részvénytársulat könyvnyomdájában, Budapest, barátok­ tere, Athenaeum-épü­let.

Next